Pusztay János Szombathely
Még egyszer a számjelölés eredetéhez
Az észak-eurázsiai nyelvi övezet (ÉNYÖV) nyelveiben a jeniszeji nyelvek néhány, periférikus számjelölési módjától (pl. tónusváltás, bels flexió) eltekintve két uralkodó számjelölési típust találunk: a t kett zést és a szuffixális számjelölést.
Az uráli nyelvekben t kett zésre emlékeztet jelenséggel a névmások körében találkozunk.
Ez a reduplikáció nem mindig valódi, hanem ún. szinonim t kett zés, azaz két eredetileg azonos funkciójú, de különböz hangzású elem összekapcsolása révén létrejött t ismétlés. A két névmási t összekapcsolása nem okvetlenül jelöl nem-szinguláriszt. Pl. finn mi-nä 'én', tä-mä 'ez', ku-ka 'kicsoda'; cseremisz tu-δo ' ', nu-no ' k, azok'; nyenyec ma-ný 'én', t'u-ku 'ez' stb. Az ugor nyelvekben a személyes névmás paradigmájában az a sajátos helyzet áll el , hogy a vogul és az osztják duálisi, illetve a magyar plurálisi els és második személy személyes névmások alakjai értelmezhet k reduplikációként. Pl. vogul meùn 'mi (Du)' meùn-men (Acc), meùn-men- nêl (Abl) (Kálmán 1976: 50); magyar mi ~ mink, minket, ti, ti(k)teket.
A f név esetében csak valódi (teljes) t kett zés jöhet szóba. A t ismét lése valamilyen nyomatékosítást, kiemelést fejezett ki, s ennek nem okvetlenül kellett nem-szinguláriszt jelölnie.
A t kett zés egyes számi alkalma zását rzik a csukcs-kamcsatkai nyelvek.
A szuffixális számjelölés szuffixumai között nincs következetes funkciómegoszlás. A K jelölhet mind az uráli, mind a paleoszibériai nyelvekben duálist és plurálist, a T a paleoszibériai nyelvekben szintén betölti mindkét szerepet.
A számjeleknek a mennyiség jelölésén túl egyéb funkciói is lehetnek.
Az obi-ugor és a szamojéd nyelvekben a duális szuffixuma gyakran szolgál azonos mondatrészek összekapcsolására, azaz konnektív szerepet lát el. A mordvinban ugyanezt a funkciót nem lévén e nyelvben duális a többes szám jele láthatja el. Pl. nyenyec: 9i a-xa?
eb'a-xa?
9 jìÎl'e-xe? 'az apa és az anya élt',1 eb'a-2 xaju-da, i a-2 8 xaju-da xasawa umd'i?2 me e a-xa?2 2 'apja-anyja szerette a fiát' (Tere enko 1956: 47), 2 mordvin: erýit' at'it' at'a-t baba-t kavtońest 'él egy öregapó és egy öreganyó kettesben' (Keresztes 1990: 75).3
A számjelölés (és Acc) kiemel szerepet játszik, jelezve, hogy az így jelzett szó a következ mondatok témája lesz, pl. (zürjén) vöd'itöny mös, vöv, vi ýöny s kör-jas-ös 'teheneket és lovakat tartanak, rénszarvasokat riznek' (Bartens 2000: 333, Baker 1985: 189 alapján). 4
A számjel determináló funkcióját mutatja a tatár példa is: þir-lär deùmlana 'a föld (tkp.
földek) nedves lesz' (STLJa. I: 132).
1 A -xV? szuffixum az alanyokon (2ia 'apa', 2eb'a 'anya') konnektív funkciót tölt be, az állítmányon (jìÎl'e- 'él') a logikai egyeztetés értelmében duálisit.
2 -xaju- a duális jele
3 at'a 'öregapó', baba 'öreganyó', -t többesjel.
4 az els tagmondat tárgyai ( mös 'tehén', vöv 'ló') jelöletlenek, a másodiké (kör-jas-ös 'rénszarvasokat') jelölt (AccPl), jelezve, hogy a réma témává válik.
Ebb l a kiemel , hangsúlyozó funkcióból fejl dhetett ki a nem-szinguláriszi szerepkör, amelyen belül a duális és a többes szám között nem tettek különbséget.
A determináló és a konnektív szerep csak meger síti azt a feltevést, hogy a számjelölés morfémái névmási eredet ek. 5
A nem-szinguláriszi számjelölés a determináló névmási t b l a konnektív funkción keresztül alakulhatott ki.6 Az azonos mondatrészeket összekapcsoló determináló névmási elem számjellé értékel dött át.
A nem-szinguláriszon belül az elkülönülés az exkluzív-inkluzív szembenállás révén fejl dhetett ki. A kizáró (exkluzív) alak az egészen belül egy részt, a csoport néhány tagját jelölhette, a sokkal szemben a keveset; ez fokozatosan számszer södött, s végül duálisi értelm vé vált.
A számjelölésre használt morfémák funkcióinak keveredése arra vezethet vissza, hogy a magában foglaló (inkluzív) és a kizáró jelentésárnyalat elhalványult.
A nyenyecb l és a mordvinból idézett, konnektív szerkezetet tartalmazó példák alapján a számjel kialakulása akként magyarázható, hogy
az azonos mondatrészeket konnektív funkciójú elem köti össze,
ugyanez az elem megjelenik formális kongruencia következtében az állítmányon is, 5 Honti a *-j ~ *-i plurális jelet el bb egy alapnyelvi kollektívum-képz b l (1995, 64), majd egy
gy jt névképz b l vezeti le, melynek már az alapnyelvben is lehetett helynév- és/vagy kollektívum- képz funkciója (1997, 30). Az *- n duális jelnek nem tud elfogadható magyarázatot adni (1997, 19.) A *-k duálist a 'kett ' számnévb l származtatja, amely oppozicionális hely zetben vált akárcsak a személyes névmások Vx-ekké számjellé, valahogy így: *kota, käkte 'ház, mindkett (mindkett )' >
*ko·ta käkte > *ko takä(k(te))· >> *ko·takÈ 'mindkét ház' (Honti 1997, 17-18.)
Ha csupán uralisztikai (ill. lappugorszamojéd) szempontból, azaz más nyelvcsaládok nyelveit l elszigetelve vizsgálnánk a kérdést, még akár el is fogadhatnánk a magyarázatot. Azonban általános az a tapasztalat, hogy az azonos típusú nyelvek nagy valószín séggel azonos fejl dési folyamatokon mennek át (Radics 1985), továbbá, hogy a nyelvek soha nem önmagukban, a többi nyelvt l elszigetelten fejl dnek, a fenti magyarázatot nem lehet elfogadni. Az ÉNYÖV több nem uráli nyelvében is találunk K elem duális jelet, ám a jukagir kivételével ( ki-) nincs K elem '2' jelentés számnév (ld. ket ê œmń , eszkimó mal' uk, csukcs ñireq, gilják men).
6 Konnektív szerepet az insztrumentálisz is betölthet pl. a cseremiszben és a zürjénben. Példák: zürjén vyj-önnýaný-ön vaji 'hoztam vajat-kenyeret' (Bartens 2000, 100), sýetasny mösk-ön kukaný-ön 'adnak tehenet, borjat' (i.h.); cseremisz: kid-gejol-ge 'kézzel-lábbal' (Galkin 1966, 138), âmný â-t t γe, skal âz-t γe uzal âst 'lovát is, tehenét is eladta' (Bereczki 1990, 40).
A cseremisz komitatívusz sajátságos módon használatos az alacsonyabb számnevek után is, pl. kok üdramas-ge lüd n koltatt 'a két asszony megijedt' (Tuarov 1977, 275), k m üd rz -ge käpes son tt t t t manas lijes 'mindhárom lány, úgymond, feln tt korú lett' (i.h.), n âl traktor-t γe üδtâramasßlak ßiktarat 'mind a négy traktort asszonyok vezetik' (Alhoniemi 1993, 59). A rag els elemét ( g) *k(V)-ra vezetik vissza, amelynek a megítélése nem egységes (lehet latívuszi rag, vagy ahogy RÉDEI véli koaffixum (Rédei 1996). Én nem tartom kizártnak, hogy ez a k végs soron azonos a számjelként funkcionáló szuffixummal, azzal a megjegyzéssel, hogy a cseremiszben az a többlépcs s fejl dés, amelynek során a determináló szerep névmási elemb l a konnektivitáson át végül pl. duálisi számjel válik, félúton elakadt. (A fejl désben talán közrejátszhatott a keleti tömb hatása, ahol ez a
az állítmányon megjelen elem tekintettel az el tte álló alanyok számára átértékel dik számjellé,
ez a számjel az állítmányról átterjed az alany(ok)ra, s innen a többi mondatrészre (pl. a tárgyra),
az inkluzív-exkluzív szembeállítás révén a nem egyes szám tovább osztódhat duálisra és plurálisra.
Irodalom
ALHONIEMI, Alho (1993): Ersän ja mokan sisäisistä eroista: 'kysyä'-verbin aspektuaalista tarkastelua. MSFOu. 215: 2136.
BAKER, Robin (1985): The Development of the Komi Case System. A Dialectological Investigation. SUST 189, Helsinki, 117
BARTENS, Raija (2000): Permiläisten kielten rakenne ja kehitys. MSFOu. 238, Helsinki BERECZKI Gábor (1990): Chrestomathia Ceremissica. Budapest
GALKIN, I.S. (1966): -52)"0, . .: " 7 " 6 4 .. II. Joskar-Ola
HONTI, László (1995): Zur Morphotaktik und Morphosyntax der uralischen/finnisch-ugrischen Grundsprache. CIFU 8, I, Jyväskylä, 5382.
HONTI, László (1997): Numerusprobleme. FUF
KÁLMÁN, Béla (1976): Chrestomathia Vogulica. Budapest KERESZTES László (1990): Chrestomathia Morduinica. Budapest
PUSZTAY, János (2001): Der tscheremissische Komitativ und was dahinter verborgen sein kann. Specimina Sibirica XVI, Savariæ (Szombathely), 9396.
RADICS, Katalin (1985): Typology and Historical Linguistics Affixed Person-Marking Paradigms. Studia Uralo-Altaica 24, Szeged
RÉDEI, Károly (1996): Zur Geschichte des PU-PFU Kasussystems. Die Rolle der Koaffixe in der Herausbildung der Deklination. In: Lapponica et Uralica. Studia Uralica Upsaliensia 26.
Uppsala, 261265.
STLJa. STLJa. 7 Moszkva 1969.
TERE ENKO , N.M. (1956): <1*1h10)+, .0 .:4 Ma ! % = . Moskva-Leningrad
TUAROV, G.M.(1977): <$@5*+,, . .: - 4 7 %!# 7 .
- 13:
! 271279.
Raitsits Tivadar BudapestSzékesfehérvár
A társadalmi és a politikai tényez k hatása a 20. század finn irodalmában
1. A társadalmi, politikai és az irodalmi tényez k lehetséges össze függései
A 20. század finn irodalmának áttekintése és elemzése során nem lehet figyelmen kívül hagyni az évszázad jelent s történelmi-politikai eseményei, társadalmi átalakulásai és az irodalom változásai között fennálló összefüggéseket. A 20. század jelent s történelmi (azaz mindennapi politikai) fordulópontjai több esetben is egyértelm en kimutatható közvetlen hatást gya koroltak a korszak irodalmának fejl désére, kell képpen meghatá rozónak bizonyultak ugyanis ahhoz, hogy az er teljes, új áramlatok létrejötté ben jelent s szerepet tulajdonítsunk nekik.
Természetesen nem jelent merész állásfoglalást egyes politikai eseményekre és társadalmi változásokra visszavezetni az irodalomban jelentkez újabb irányzatokat. Az irodalomelmélet koncepcióinak jelent s része meg határozónak vagy egyenesen els dleges fontosságúnak tartja azt a társadalmi közeget, melyben egy adott m megszületik. Sok esetben az alko tót körülvev környezet határozza meg m vének indíttatását, így tehát az az élettér vagy életérzés, mely szoros összefüggésben állhat a társadalmi és a politikai légkör jelenségeivel (Eskola 1974:
90, Jauss 1999: 301-310, Karkama 1974: 96).
Az irodalom és a társadalmi, politikai élet között fennálló viszonyt természetesen nem tekinthetjük magától értet d és szükségszer kapcso latnak. Ebb l a megállapításból kiindulva elengedhetetlennek t nik azok nak az indítékoknak a meghatározása, melyek alapján egyes irodalmárok vagy akár egész irányzatok az aktuális politikai viszonyokhoz köt dnek. Joggal feltételezhetjük, hogy a társadalom és a politika kölcsönhatása mentén alakuló hétköznapok atmoszférája jelent s hatást gyakorolhat az irodalom célkit zéseire, módosítva és kitágítva azt a hatáskört, melyet az egyes írók (és az irodalom egésze) m veiken keresztül tudatosan felvál lal- nak. Az irodalom hatásköre (politika interpretációja és esetleges elkötelezettsége, szerepvállalá- sa) megegyezik az irodalom öndefiníciójával, azaz a megfogalmazott és felvállalt funkciójával.
Ennek értelmében feltehet , hogy a társadalom és a politika területér l érkez hatást integráló, politikai állásfoglalását kinyilvánító és esetleg ideológiailag elkötelezett irodalom tudatos módon kívánja kommentálni az adott társadalmi, politikai viszonyokat, továbbá elképzeléseivel összhangban igyekszik befolyásolni a társadalom különböz rétegeit. Els sorban azokban az esetekben t nik igaznak az iménti megállapítás, amikor az irodalom részt kíván venni egy adott politikai ideológia megszilárdításában, és ezt a tevékenységet mint funkciót határozza meg saját maga számára. Ennek a funkciónak és az ebb l adódó hatáskörnek a feltárására kell törekednünk a finn irodalom esetében is, amennyiben meg akarjuk érteni a társadalmi és a politikai jelenségek, valamint az irodalom között tapasztalható összefüggéseket. A finn baloldali irodalom különböz áramlataiban például ilyen, közvetlen módon meg nyilvánuló politikai szerepvállalással és ezzel összefügg funkciómeg határozással találkozhatunk.
A baloldali irodalomról általánosan megállapíthatjuk tehát, hogy tevékenységi körét jelent sen befolyásolta a felvállalt ideológia. A baloldali irányzatokhoz hasonlóan többek között az 1950-es évek modernizmusa és az 1980-as évek finn irodalmának áramlata is érzékenyen reagált a kor társadalmi változásaira. A modernizmus és az 1980-as évtized irodalma távol tartotta ugyan magát az ideológiai elkötelezettségt l, de a politikai realitásokkal összefüggésben a társadalmi átalakulásból adódó egzisztenciális kérdésekre igyekezett választ találni. Nem szándékoztak tehát funkciót tulajdonítani m vészi szerepvállalásuknak, a társadalom (és rajta keresztül a politika) változása közvetett módon jelentkezett irodalmi alkotásaikban.
A társadalmi és a politikai tényez k valamint az irodalom között fenn álló kapcsolat vizsgálatánál természetesen fel kell tárni az adott kultúrkört jelen esetben a finn irodalmat és társadalmat jellemz összefüggéseket is. A finn irodalom esetében a társadalmi és politikai téren megfogalmazott szerepvállalás bizonyos szempontból természetes és indokolt jelenségnek t nhet. Gyökereit a 20. század elejét jellemz gondolkodásmódban keres hetjük, melybe már ekkor beépültek a demokráciával és az államisággal kapcsolatos modern fogalmak. A kialakult jogrendszerrel, állam- és közigazgatással, aktív pártrendszerrel és nemzetgazdasággal rendelkez század eleji Finnországban (Gombos 1997: 85) az átlagembert l sem állhatott távol a politika világa és a társadalmi viszonyok megítélése, ebb l következik, hogy az irodalom is szélesebb körben vállalhatott szerepet a társadalmi kérdések megvitatásában és kötelezhette el magát politikai téren is.
A társadalmi és a politikai tényez k hatása a finn irodalom esetében nem kizárólag az irodalom tevékenységi körének meghatározásában mutatható ki, hanem jelent sen befolyásolta az egyes irányzatok létrejöttének körülményeit is. A politikai és a társadalmi változások, valamint az irodalom fejl dése során jelentkez újabb áramlatok, korszakok közötti össze - függésb l kiindulva helyesebb nem egymást követ generációs ellentétekr l és ezek alapján módosuló újabb irányzatokról, hanem nagyobb id beli egységet felölel generációs blokkokról beszélni a irodalom esetében. A politikában és a társadalomban bekövetkez változások sokrét sége és üteme a 20. század elejét l azt eredményezte, hogy az irodalom túllépett a hagyományos generációs ellentétekben megnyilvánuló inspirációs lehetségeken, a fejl dés jelent sebb állomásai sok esetben bizonyos politikai és társadalmi események mentén alakultak ki. Ez a megállapítás egyértelm en igaznak bizonyul a 20. századi finn irodalom esetében, ahol alapvet en nem a hagyományosnak nevezhet generációs váltások mentén körvo nalazódtak az újabb irodalmi áramlatok (Niemi 1983: 9).
A 20. század finn irodalmában tisztán elkülöníthet k olyan irodalmi jelenségek, amelyek kialakulásukat els sorban az adott id szak politikai és társadalmi légkörének és ezek változásainak köszönhették. Jellegzetes politikai lépésekre lehet visszavezetni a baloldali irodalom kialakulását és megszilárdulását a 20. század els felében, az 1960-as és 70-es évek irodalmi változásaira a választ szintén az adott korszak politikai és társadalmi légkörében kereshetjük, továbbá az 1950-es és az 1980-as években jelentkez új írógenerációk, vagy a finn underground-mozgalom fellépésében is ráismerhetünk politikai és társadalmi hatásokra.
Dolgozatom következ részében igyekszem bemutatni a társadalmi és politikai tényez kre leginkább reagáló baloldali finn irodalom jelent sebb korszakait és áramlatait, továbbá kísérletet teszek a baloldali irodalom ideológiai elkötelezettségét meghatározó f bb indítékok feltárására.
Végezetül szeretnék említést tenni azokról az irodalmi áramlatokról is, melyek esetében a politika és a társadalom változásának hatásai jobbára csak közvetett módon jutottak kifejezésre.