Kovács Róbert:
Klímaváltozás Pánik és tagadás között
Typotex, Budapest, 2019., 212 oldal, 3200 Ft
M
iután Greta Thunberg 2018 augusztu- sában tüntetni kezdett a svéd parlament előtt, a globális klímaváltozás abszolút politikai slágertéma lett az európai politizálásban, némileg háttérbe szorítva a menekültválságot. Nem sokkal később a klímaváltozás és lehetséges hatásai a hazai közbeszédben is az egyik legtöbbet emlegetett kérdéssé vált. Lévén a téma a lokális problémakör rit- kábban szóba hozott eleme, némiképp meglepő, hogy a 2019. évi önkormányzati választások kampányában is kifejezetten nagy szerepet játszott, és a parlamen- ti politizálásban is hangsúlyt kapott. Bár a magyar politikai elit tagjai között még mindig vannak, akik egy-egy hideg késő őszi napon szkeptikusan véle- kednek a klímaváltozás tényéről, mára kevés magára valamit is adó értelmiségi gondolja úgy, hogy a klíma nem változik, azaz a Föld évi középhőmérséklete nem emelkedik. A változás okainak kérdésében persze már sokkal inkább megoszlanak a vélemények – nem-csak a politikusok, de ami ennél sokkal fontosabb, a klimatológusok között is.
Kovács Róbert a nem éghajlatkutatással foglal- kozó, érdeklődő olvasóknak írta könyvét a klímavál- tozás okairól. Míg angolul vagy németül az utóbbi években, évtizedekben tucatnyi hasonló munka szü- letett, a magyar ismeretterjesztő irodalom nem nép- szerűsítette a vonatkozó kutatási eredményeket.
Néhány külföldi kötet fordítása megjelent, amelyek vagy klímatörténetet nyújtottak, és az utóbbi évszá- zadok klímaváltozásait, azok társadalmi és kulturális hatásait elemezték, előre jelezve a várható folyama- tokat,1 vagy pedig kifejezetten a jövőbeni klímavál- tozásról szóltak.2 Egyik sem Kelet-Közép-Európára vagy éppenséggel a Kárpát-medencére fókuszált, ami pedig a leginkább érdekelné a hazai közönséget.3 A régóta újságíróként tevékenykedő, meteorológu- si diplomával rendelkező Kovács Róbert viszont az 1988-ban létrehívott IPCC (Éghajlatváltozási Kor- mányközi Testület) jelentéseit ismertetve kitér egyes folyamatok lehetséges Kárpát-medencei hatásaira is.
Az IPCC hat-hétévente közzétett globális előre- jelzései a klímával kapcsolatos kormányzati lépések előkészítésében valóban mérvadó dokumentumok. A legutóbbi jelentés 2013–2014-ben jelent meg három kötetben.4 Kovács a bevezetőben azt ígéri, hogy ennek alapján mérlegeli, indokolt-e a globális pánik. Az utóbbi öt évben azonban olyan jelentékeny változások álltak be az időjárási rendszerben, amilyeneket koráb- ban egyik jelentés sem feltételezett. Ugyanis a 2000-es évtized vége és a 2010-es évek első évei korántsem mutatták a korábbi évek felmelegedését; a 2013-as jelentés ezért valamivel optimistább is volt, mint amit a 2014 és 2019 közti évek indokoltak volna. Számos megállapítása azóta alapvetően tévesnek is bizonyult.
Ám ennél súlyosabb kifogásaim is vannak egyfelől a kötet narratívájával, másfelől az utóbbi két évezred klímaváltozásairól tett megállapításaival szemben.
Kovács Róbert, ahogyan újságíróhoz illik, provokál.
Ezzel nincs is semmi baj, sokkal izgalmasabb olvasni a provokatív, alapvető megállapításokra is rákérde- ző, akár tudományos, akár ismeretterjesztő műveket, mint a leíró, és nem a problémákból kiinduló kötete- ket. Kovács könyve kifejezetten izgalmas olvasmány- élmény, csak sajnos sok helyütt a tartalom rovására.
A klímaváltozás kérdése erősen átpolitizált, hiszen alig találni politikust, aki az utóbbi években így vagy úgy ne mondott volna róla valamit. A kötet bevezető részében írja le Kovács, hogyan szakadt ketté ebben
AZ ISMERETTERJESZTÉS FELELŐSSÉGE
VADAS ANDRÁS
* n Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ÚNKP-19-4 kód- számú Új Nemzeti Kiválóság Programjának támogatásával ké- szült.
1 n Például: Brian Fagan (szerk.): Jégkorszak. Hogyan for- málta a földet a klímaváltozás? Roder-Ocker, Bp., 2010.; uő:
A nagy felmelegedés: klímaváltozás és a civilizációk felemel- kedése és hanyatlása. Ford. Horváth Zita. Európa, Bp., 2012.;
Wolfgang Behringer: A klíma kultúrtörténete. A jégkorszaktól a globális felmelegedésig. Ford. Tarnói Judit. Corvina, Bp., 2010, 2017. Lásd még: John R. McNeill: Valami új a nap alatt: a hu- szadik század környezettörténete. Ford. Zalotay Melinda, Malik Tóth István. Ursus Libris, Bp., 2011.
2 n Bjørn Lomborg: Cool it – Hidegvér! A szkeptikus környe- zetvédő útikalauza a globális felmelegedéshez. Ford. Gyárfás Vera. Typotex, Bp., 2008.; Andreas Malm: Hamarosan túl késő lesz… avagy a klímaváltozás árnyékában, Ford. Szegedi Zsófia.
L’Harmattan, Bp., 2012.; Kerry Emanuel: Amit a klímaváltozásról tudunk. Ford. Tax Ágnes. Corvina – Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány, Bp., 2019.
3 n Részben kivételt jelent Jankó Ferenc sajátos interjúköte- te, ám inkább a klímaváltozás kutatástörténetébe enged bepil- lantást: uő (szerk.): Éghajlat, tudomány, történetek. Beszélge- tések a klímaváltozásról. Éghajlat, Bp., 2017.
4 n Thomas F. Stocker et al. (eds.): Climate Change 2013.
The Physical Science Basis. Cambridge University Press, Cambridge, 2013.; C. B. Field (ed.): Climate Change 2014:
Impacts, Adaptation, and Vulnerability. Cambridge University Press, Cambridge, 2014.
a kérdésben a politikai elit. Míg egyes vezetők – így Donald Trump vagy a kötetben nem nevesített Jair Bolsonaro – retorikája a klímaszkeptikusok táborát erősíti, a politikusok egy nem elhanyagolható cso- portja klímakatasztrófát vizionál. A klímaváltozás fogadtatása igen sokféle, a globális klíma melegedését tagadóktól a problémát az emberiség egyik legna- gyobb kihívásának nevezőkig. A könyv az e spektru- mon belül tudományosan értelmezhető kategóriákat vizsgálja az említett IPCC jelentés fényében.
A „tudományosan értelmezhető” kitétel kizár- ja azokat, akik szerint a klímaváltozás csak méré- si hiba, illetve akik szerint nem is létezik. Az már azonban nagyobb baj, hogy Kovács az alarmistákat és a szkeptikusokat egy skála két szélsőségének neve- zi, és gyakorlatilag végig azt sugallja, hogy mindkét csoport hasonló társadalmi károkat okoz. Ráadásul az egyes fejezetekben rendre átcsúszik az alarmista nézőpont provokatív kritikájába, meg-megfeledkez- ve eredeti célkitűzéséről. Ahelyett, hogy az IPCC jelentését összefoglalná és az előrejelzések potenciális hatásait értékelné, egyfelől magát a dokumentumot, másfelől a globális éghajlati modelleket kritizálja. Az IPCC-jelentéseket illető szkepszisre természetesen van ok, hiszen érték támadások őket, de hogy milyen lényegi problémák adódnak velük kapcsolatban, azt nem tudjuk meg, eltekintve attól az egyetlen, a könyv végén olvasható és minden kontextust nélkülöző idé- zettől, amelyre alább még röviden visszatérek.
A könyv bemutatóján Kovács az első jelentést úgy jellemezte, hogy az egy nyolcadikos általános iskolás beszámolójának szintjén íródott.5 Nyomta- tásban valamivel finomabban fogalmazott, de végig azt sugallta, hogy a jelentések fabatkát sem érnek.
Kovács azonos súllyal tárgyalja a több száz elismert meteorológus és fizikus együttműködésével létreho- zott IPCC-jelentést azzal az alternatív globális éghaj- lati modell-lel, amelyet egy magyar kutató, Miskolci Ferenc javasolt. Ha valóban ennyire kevéssé meg- bízható az IPCC 1500 oldalas jelentése, akkor miért volt érdemes támaszkodni rá a könyv megírásakor?
Ráadásul úgy, hogy gyakran eldönthetetlen, a jelen- tés kivonatát, vagy a szerző róla alkotott kritikáját olvassuk-e éppen. E keveredés miatt a gondolatme- net gyakorlatilag követhetetlen.
Kovács nyomatékosan állítja, hogy a globális hőmérséklet-növekedést nem feltétlenül a szén- dioxid-kibocsátás növekedése okozza elsősorban, és hogy a széndioxid-koncentráció növekedéséért csak részben felelős az ember. Néhány oldalanként bedob egy-egy meglepő információt a széndioxiddal és koncentrációja változásának hatásaival kapcsolat- ban, mint például, hogy az üvegházhatás valójában csak egy modell, és hogy a vízgőz sokkal hatékonyabb üvegházgáz, mint akár a metán, akár a széndioxid.
Csakhogy nem világos, hogy ezek az információk mire szolgálnak és a szerző mit kíván velük demonst- rálni. Kérdés, hogy ha részben, esetleg nagy részben természetes – azaz emberi tevékenységtől független
– folyamatról van szó, nem érdemes-e mégis ten- nünk ellene. Attól még, hogy nem csak az ember felel a globális felmelegedésért, attól még célszerű lehet a széndioxid-kibocsátásunkat a lehető legna- gyobb mértékben csökkenteni. Kovács szerint igen, de leginkább azért, hogy Magyarországnak ne kelljen a különböző szénhidrogének behozatalára alapoznia gazdaságát. Ennél talán szélesebb összefüggésben is lehetne gondolkodni erről a kérdésről, hiszen globális problémáról van szó.6
A következőkben nagy vonalakban bemutatom a kötet gondolatmenetét, részletesebben a klímatör- ténetet és a klímaváltozás társadalmi összefüggéseit taglaló részekről szólok. A kéziratnak csak meteoro- lógus szaklektora volt, a szöveg mintegy felét társa- dalmi és történeti összefüggések tárgyalása teszi ki, ami viszont nem esett át semmiféle szakmai ellenőr- zésen. Így ezek a részek hemzsegnek a hibáktól és az elképesztően leegyszerűsítő megfigyelésektől, pedig angol nyelven (a jegyzetek alapján úgy tűnik, Kovács az angol szakirodalomra támaszkodik) csak az utób- bi pár évben is számos munka jelent meg, amelyek közérthetően foglalják össze a történeti klimatológia módszereit és eredményeit és a társadalomtörténeti összefüggéseket.7
A narratíva a klímakutatás politikatörténetével kezdődik. A felütés Trump kilépése a párizsi klí- maegyezményből, amelyet Kovács az Egyesült Államok szénbányászatának újraindításával (sic!) kapcsol össze. A klímaegyezményből való kilépés és a szénbányászat között valóban van kapcsolat, de lévén az Egyesült Államok a világ második-harmadik legnagyobb széntermelője,8 még Barack Obamának sem jutott eszébe leállítani a szénbányák működését.
5 n Az igazság a klímaváltozásról: Kovács Róbert éghajlat- kutató előadása. 1. rész https://www.youtube.com/watch?- v=Sg-QCzdealY.
6 n Lásd a Fordulat., 25. Klímaváltozás és kapitalizmus tema- tikus számát (2019).
7 n Talán a legjobb friss kézikönyv: Sam White – Christian Pfister – Franz Mauelshagen (eds.): The Palgrave Handbook of Climate History. Palgrave Macmillan, London, 2018. A történeti folyamatok és a klímaváltozás kapcsolatára: John L. Brooke:
Climate Change and the Course of Global History. A Rough Journey. Cambridge University Press, Cambridge, 2014.
8 n Lásd a BP Statistical Review of World Energy egyes köteteit. https://www.bp.com/en/global/corporate/energy-eco- nomics/statistical-review-of-world-energy.html
9 n Christian Pfister: The “1950s Syndrome” and the Transi- tion from a Slow-Going to a Rapid Loss of Global Sustainability.
In: Frank Uekötter (ed.): Turning Points in Environmental History.
University of Pittsburgh Press, Pittsburgh, 2010. 90–117. old.
Lásd még: Emmanuel Le Roy Ladurie: The Birth of Climate His- tory. In: Claus Leggewie – Franz Mauelshagen (eds.): Climate Change and Cultural Transition in Europe. Brill, Leiden–Boston, [2018]. 197–216. old.
10 n Andrew C. Isenberg: The Destruction of the Bison: An En- vironmental History, 1750–1920. Cambridge University Press, Cambridge, 2000.
11 n World Cattle Inventory: Ranking Of Countries, 2018.
http://beef2live.com/stor y-world-cattle-inventor y-ran- king-countries-0-106905
12 n Erre lásd újabban: Kyle Harper: The Fate of Rome: Cli- mate, Disease, and the End of an Empire. Princeton University Press, Princeton, 2018. Lásd a kötet kapcsán kialakult polémi-
Az alarmisták és a szkeptikusok táborának sereg- szemléjét és a főszereplő, a széndioxid bemutatását követően érkezünk el a globális klímaváltozás poli- tikatörténetéhez. Kovács joggal figyelmeztet, hogy a kezdetektől „átpolitizált” kérdésről van szó. Az 1970-es évekre teszi a globális felmelegedés észlelé- sét, az ember klímára gyakorolt hatásának „felfede- zését”. Ez csak részben igaz: már az 1950-es években érzékelték a problémát, csakhogy a következő időszak hidegebb időjárása miatt a globális felmelegedés kér- dése kevésbé volt napirenden az 1970-es évekig.9 A klímaváltozás kutatásának kialakulását összefoglaló részfejezet és a módszer ismertetése után A Tételmon- dat (sic!) című fejezet következik. Az nem derül ki, hogy kitől származik a tétel, amely kimondja, hogy a globális felmelegedésnek legalább feléért bizonyosan az ember felel. Kovács igen nehezen követhető logika alapján vitatja e tételt, mondván, hogy nem biztos, hogy az emberi tevékenység a meghatározó, s ezt ötletszerűen előhozott számokkal is igyekszik bizo- nyítani. Egyetlen példát említek: Kovács százmillió bölényt feltételez a préri területén a XIX. században, miközben a szakirodalom fele ekkora állománnyal számol Észak-Amerika egész területén a Kolumbuszt megelőző időszakban.10 Ráadásul az Egyesült Álla- mok és Kanada marhaállománya összesen ma is több mint 100 milliós.11
Ezután Kovács sorra veszi, milyen okok vezet- hetnek és vezettek a földtörténet során globális klímaváltozáshoz. A csillagászati okok – mint a nap- folttevékenység vagy a Milanković-elmélet – ismerte- tése után rámutat, hogy az emberi történelem elmúlt néhány ezer éve során az ipari forradalmat (a jelenté- keny széndioxid-növekedés kezdetét) megelőzően is
komoly klímaingadozások voltak. Csakhogy, szem- ben a meteorológiával, a történettudományban nem jártas, és tudásának elmélyítésére, úgy tűnik, nem is törekedett. Magyarázatait erős klímadeterminizmus jellemzi, azaz szinte minden civilizáció létrejöttét és hanyatlását klímaingadozásokkal kapcsolja össze.
Ezt a szemléletet már rég meghaladta a történeti klimatológia. Az olyan elméletek, amelyek kapcso- latot feltételeznek például a francia forradalom és az időjárás között, ma már inkább csak historiográ- fiai fejezetekben kapnak helyet. A Római Birodalom összeomlását Kovács olyan egyszerűséggel tulajdo- nítja a germánok érkezése mellett a hidegebbé váló klímának, mintha a kutatás több mint két évszázada, azaz Edward Gibbon munkája óta nem foglalkozna részletesen az összeomlás okaival.12 Olyan fogalmak is előkerülnek, mint a sötét középkor (80. old.), ame- lyet azt hihetnénk, ma már azért kevesen írnak le bármilyen, szakmailag komolyan vehető munkában.
Kovács a történeti korokban egyre szaporodó írott forrásokra is utal, a krónikákon túl a „termésköny- vekre” és a „históriákra” is. (77. old.) Nem tudni, mik ezek. A „középkori meleg időszak” fogalmát használja a történeti klimatológiában évek óta bevett
„középkori klímaanomália” kifejezés helyett, amely számot vet azzal, hogy ebben az időszakban az északi félteke még nem volt egységesen melegebb, mint a megelőző évszázadokban. Itt kerül szóba a tatárjá- rás időjárási háttere is. Kovács a Duna befagyását a klíma hidegebbre fordulásához köti, pedig egyrészt maga is figyelmeztet, hogy egy-egy szélsőséges eset alapján nem érdemes klímáról beszélni, másrészt a Duna befagyása nem is szélsőség, hiszen a modern kori szabályozásokig rendre bekövetkezett.13 Amúgy a tatárjárás kapcsán másfél millió „lekaszabolt” ember- ről beszélni nagyon erős túlbecslés.14 A mongolok kivonulásának környezeti összefüggései kapcsán egy nemrégiben megjelent tanulmányt is idéz, viszont a rá válaszoló cikket, amelynek pedig jelentős magyar sajtóvisszhangja is volt, már nem ismeri.15 Az egész kérdést, amelynek nem feltétlenül van helye ebben a könyvben, érdemes lett volna inkább elhagyni.
A középkori klímaanomália tárgyalását követő- en Kovács a kis jégkorszakról ír. Itt a különböző lapokon legalább három eltérő időhatárt állapít meg (1300–1750, 61. old.; XV. századtól a XIX. sz. utol- só harmadáig, 78. old.; 1350–1850, 89. old.). Tény, hogy a szakirodalomban sincs egyetértés, a glacio- lógusok és a történészek máig részben más datálást használnak, a közérthetőség kedvéért mégis érdemes lett volna következetesnek lenni.16 Kovács a kis jég- korszakhoz kapcsolja a nagy pestisjárványt, amely- nek valóban voltak időjárási összefüggései, mint arra a kutatás újabban rámutatott, de az általa hozott egyharmados, esetleg 50%-os halálozás Európában alighanem megint csak nagyon túlbecsült.17 Nem- csak a Duna befagyását említi a hidegebb klíma bizonyítékaként, hanem a Temzéét is, ami megint csak nem volt kivételes: a középkorban és a kora
át: John Haldon et al.: Plagues, Climate Change, and the End of an Empire: A Response to Kyle Harper’s The Fate of Rome.
History Compass 16 (2018), e12508; uők: (2): Plagues and a Crisis of Empire. History Compass, 16 (2018), e12506.; uők: (3):
Disease, Agency, and Collapse. History Compass, 16 (2018), e12507.
13 n Lásd: Vadas András: „A Dunára én bizon nem megyek, mert még nem akarok meghalnom” – a Duna jégjelenségei a kora újkorban (1530–1650). In: Gál Judit – Kranzieritz Károly – Péterfi Bence – Vadas András (szerk.): Micae mediaevales III. Fiatal történészek dolgozatai a középkori Magyarországról és Európáról. ELTE BTK Történettudományok Doktori Is- kola, Bp., 2013. 219–235. old. A tatárjárás időjárási össze- függéseiről lásd: Kiss Andrea: „Ecce, in hyemis nivis et glaciei habundantia supervenit” – Időjárás, környezeti krízis és a ta- tárjárás. In: Nagy Balázs (szerk.): Tatárjárás. Osiris, Bp., 2003.
439–452. old.
14 n Vö. Fügedi Erik: A tatárjárás demográfiai következmé- nyeiről. In: Nagy (szerk.): Tatárjárás, 498–499. old.; Laszlovszky József: Tatárjárás és régészet. Uo. 453–468. old. Legutóbb pedig: Rosta Szabolcs – V. Székely György (szerk.): „Carmen miserabile”: a tatárjárás magyarországi emlékei. Tanulmányok Pálóczi Horváth András 70. születésnapja tiszteletére. Katona József Múzeum, Kecskemét, 2014.
15 n Ulf Büntgen – Nicola Di Cosmo: Climatic and Environ- mental Aspects of the Mongol Withdrawal from Hungary in 1242 CE. Scientific Reports, 6 (2016), 25606; Az erre adott választ: Zsolt Pinke et al.: Climate of Doubt: A Re-Evaluation of Büntgen and Di Cosmo’s Environmental Hypothesis for the Mongol Withdrawal from Hungary, 1242 CE. Scientific Reports, 7 (2017), 12695.
újkorban számos alkalommal rendeztek a Temzén vásárokat. Az, hogy ma már nem fagy be a Temze, csak részben köthető a klímaváltozáshoz, részben viszont ahhoz, hogy – mint Európában sokhelyütt, ahol a folyók befagyhatnak – törik a jeget. A Temze befagyásáról szólva fájó hiba, hogy tényként említi a legendát arról, hogy Mátyást a Duna jegén válasz- tották volna királlyá – ez valójában a Rákos mezején történt, ráadásul Mátyás távollétében. Pieter Brue- ghel (Kovács nem különbözteti meg apát és fiát) téli festményeit minden kétség nélkül a zord néme- talföldi klímával hozza összefüggésbe, ami – mint arra a kutatás rámutatott – nem ennyire magától értetődő.18 Hogy az idősebb Brueghel Vadászok a hóban című munkáján mit keresnek a háttérben a zord hegyek, az nem derül ki.
A kis jégkorszak és a középkori klímaanomália kap- csán a szerző kitér az úgynevezett hokiütő-görbéről folyó vitára, melyet Wolfgang Behringer német tör- ténész magyarul is olvasható – és Kovács által több helyütt idézett – A klíma kultúrtörténete című mun- kájában19 már jól érthetően összefoglalt, de Kovács alig követhető módon mutatja be, pedig valóban fontos kérdésről van szó. Az ábra bekerült a 2001- es IPCC-jelentésbe, bejárta a világsajtót, számos döntéshozó asztalára is eljutott. Michael Mann és kollégái a jelenkori felmelegedést megelőző időszak klímaingadozásainak rekonstrukciójában bemuta- tásra alkalmatlan statisztikai módszert választottak:
emiatt a modern műszeres mérések előtti időszak szélsőségesnek látszó időjárás-változása egyszerűen eltüntette a korábbi időszakok hosszú távú klímain- gadozásait, és úgy tűnhet, a stabil klíma, amely az utóbbi évezredet jellemezte, a XIX. század végén egy csapásra véget ért, és példátlan melegedés kezdődött.
A hasonló ábrák sokat tettek azért, hogy a politika elkezdjen foglalkozni a klímaváltozással, ugyanakkor muníciót is adott a klímaszkeptikusoknak, hiszen könnyű volt kritizálni az ábrát, és szándékos befo- lyásolással vádolni a megalkotóikat.20
Ezután Kovács ismét arról értekezik, mennyi bizony- talanság van a különböző klímamodellek és rekonst- rukciók körül. Majd a pesszimista forgatókönyvet követve taglalja, milyen hatásai lehetnek annak, ha valóban az utóbbi évtizedekben elért ütemben nő a széndioxid-kibocsátás és a globális felmelegedés. Itt bizonyos pontokon felhasználja a legutóbbi IPCC-je- lentésnek a klímaváltozás hatásait tárgyaló részét.21 Először a sarki jég olvadásának lehetséges hatásait veszi számba – és arra a következtetésre jut, hogy ez a következő évszázadban nem fenyeget jelentősebb népességátrendeződéssel –, majd a globális klímavál- tozás másik gyakran érintett esetleges hatását, az idő- járási szélsőségek gyakoriságváltozását tárgyalja és az IPCC-jelentésre támaszkodva amellett érvel, hogy az utóbbi évtizedekben nem mutathatók ki jelentősebb időjárási szélsőségek.
16 n Vö. Handbook of Climate History.
17 n Magas halálozási rátát feltételez: Ole J. Benedictow:
The Black Death, 1346–1353. The Complete History. Boydell, Woodbridge, 2004. Ez azonban részben túlbecsült lehet. Lásd:
Bruce M. S. Campbell: The Great Transition: Climate, Disease and Society in the Late Medieval World. Cambridge University Press, Cambridge, 2016.
18 n Behringer: A klíma kultúrtörténete. Újabban: Dagomar Degroot: The Frigid Golden Age: Climate Change, the Little Ice Age, and the Dutch Republic, 1560–1720. Cambridge Univers- ity Press, Cambridge, 2018. 263–264. old.
19 n Behringer: A klíma kultúrtörténete.
20 n J. T. Houghton et al. (eds.): Climate Change 2001: The Scientific Basis. Cambridge University Press, Cambridge, 2001.
134. old. (Fig. 2.20).
21 n IPCC, 2014.
22 n Ennek a recepciója részben a hazai szakirodalomban is megjelent: Lásd: Vadas András: Katasztrófa(történet)? Az 1880.
évi zágrábi földrengés példája. Korall, 53. szám (2013), 66–88.
old.; Bodovics Éva: Vízhasználat és „árvízi kultúra” Miskolcon a XIX. század második felében. In: Horváth Gergely Krisztián (szerk.): Víz és társadalom Magyarországon a középkortól a XX.
század végéig. Balassi, Bp., 2014. 439–469. old.
23 n Vö. G. Blöschl et al.: Changing Climate both Increases and Decreases European River Floods. Nature, 573 (2019), 108–111. old.
24 n Zsolt Pinke – Gábor Lövei: Increasing temperature cuts back crop yields in Hungary over the last 90 years. Global Change Biology, 23 (2017), 5426–5435. old.
A „hokiütő-görbe”
Id. Pieter Brueghel: Vadászok (Tél), 1565.
Az utóbbi években a környezettörténet és a hozzá kapcsolódó társadalomtudományos kutatás sokat foglalkozik azzal, hogy mitől válik egy természeti esemény – nagyobb esőzés, szárazság, árvíz, vulkán- kitörés, hurrikán stb. – katasztrófává.22 Ha igaza van is az IPCC-jelentésnek abban, hogy sem az árvizek, sem az aszályok gyakorisága lényegesen nem vál- tozott – bár ez az árvizekre nem egészen igaz23 –, abból még nem következik, hogy el kell tekintenünk a probléma mérlegelésétől. Az aszályok, árvizek, hurri- kánok és más természeti kockázatok tekintélyes része elsősorban a fejlődő világ országait, és a társadalom alacsonyabb jövedelmű csoportjait sújtja. A népes- ségnövekedés miatt az érintettek száma az utóbbi évszázadban meredeken emelkedett. Az, hogy ma nem kevesebb a víz a Szaharától délre elterülő terü- leteken, Indiában vagy éppen Fokvárosban, mint száz éve volt, nem jelenti azt, hogy a vízhiány nem vezethet humanitárius vészhelyzethez.
A potenciális hatások közül talán még a mezőgaz- daságra gyakorolt hatást érdemes kiemelni, amelyre az IPCC-jelentés nyomán Kovács is kitér (az IPCC itt nem mutat rá globálisan érvényes tendenciák- ra), bár más forrásokra hivatkozik. A fejezet végén a magyarországi helyzetet értékeli (ezt egyébként érdemes lett volna módszeresebben, minden feje- zetben megtenni). Talán a tengerszintváltozás hazai hatásainak tárgyalása helyett aktuálisabb lett volna a mezőgazdasági potenciál változását bemutatni, ami valóban napirenden lévő probléma. A kutatások már az utóbbi évszázadot illetően is negatív tendenciát jeleznek, azaz hosszú távon bizonyos növények ter- méscsökkenésével számolhatunk.24 A magyar helyzet összefoglalása után Kovács, ki tudja, miért, a klí- mamigrációnak szentel pár oldalt, és amellett érvel, hogy nem érdemes a migrációt közvetlenül összekap- csolni a klímával, hiszen legalább annyira politikai, gazdasági kényszer váltja ki.
A kötet utolsó lapjain a klímaváltozásra adott lehetséges válaszok jelennek meg. Itt Kovács egyrészt a globális felmelegedés enyhítése érdekében az utób- bi évtizedekben felmerült, meglehetősen utópisz- tikus elképzeléseket sorolja elő, majd azzal a már taglalt konklúzióval zárja a kötetet, hogy valóban érdemes csökkentenünk a széndioxid-kibocsátásun- kat, de nem a klímaváltozás miatt, hanem politikai és gazdasági okokból. A klímaszkeptikusok, ha nem örülhetnek is igazán, egy félmosolyt biztosan megen- gedhetnek maguknak.
Végezetül néhány formai kérdés. Egyfelől bizo- nyos kijelentésekhez tartozik számozott végjegyzet, amelyek a Források (!) cím alatt kaptak helyet. Itt bizonyos esetekben nem tudtam felfedezni kapcsola- tot a főszöveg és a hivatkozás között, mert a jegyzet nem arra a helyre mutat, ahonnan a vonatkozó infor- máció vagy éppen ábra származik. Másfelől azonban találunk a főszövegben csillaggal jelölt kijelentések- hez kapcsolódó, talán magyarázó jellegű hosszabb lapalji jegyzeteket is; némelyikük többoldalas idézet,
minden szerzői megjegyzés nélkül, funkciójuk nem világos. Ennek és számos további formai problé- mának (helyesírás, elütések, következetlen írásmó- dok, cím, funkció és forrásmegjelölés nélküli ábrák, ismétlődő részek stb.) az olvasószerkesztés során tisz- tázódnia kellett volna.
Összességében Kovács Róbert egy fontos és mindenképpen aktuális témának sajnos nem kellő kutatással alátámasztott, a részletekben sokszor bán- tóan pontatlan, a szenzációt és a figyelemfelkeltést a precizitás elé helyező feldolgozását nyújtotta. Nagy szükség van egy közérthető, a magyar vonatkozá- sokat előtérbe helyező ismeretterjesztő műre a glo- bális klímaváltozásról. Akkor talán egyes, magukat konzervatívnak valló politikusok számára a globális felmelegedés kérdésének felvetése nem a liberális világ-összeesküvés része lenne, és az ellenzék egyes tagjai sem hívnák fel minden egyes meleg napon a figyelmet a katasztrofális klímahelyzetre. Kovács könyve sajnos nem alkalmas erre a feladatra. o
