KRANZIERITZ KÁROLY
HAVASALFÖLD SZEREPE AZ 1396-OS KERESZTES HADJÁRAT ELŐKÉSZÍTÉSÉBEN ÉS VÉGREHAJTÁSÁBAN
Az 1396-os keresztes hadjáratról és a történtekről számos kutatási eredmény került publikálásra. Az érdeklődés megalapozott, hiszen a késő középkori keresztes eszme egyik emblematikus eseményéről van szó. A régi keresztes gondolatkör propagandisztikus fel- használása, ha kis időre is, de egy táborra egyesítette Európát. Ezzel együtt számos kérdés vár még megválaszolásra mind a hadjárattal, mind pedig annak előkészítési folyamataival kapcsolatban. A téma terjedelmes volta miatt ennek csupán egy szelete kerülhet most be- mutatásra.
Az Oszmán Birodalom elleni keresztes hadjárat szervezése már évekkel annak meg- indulása előtt megkezdődött. Diplomáciai téren Luxemburgi Zsigmond magyar király (1387–1437) jelentős lépéseket tett Európa-szerte annak érdekében, hogy egy koalíciós hadsereget tudjon felállítani a Balkán-félsziget nagy részét ekkora már elfoglaló oszmán állam megfékezésére. A hadművelet nagyságára és fontosságára való tekintettel nem csu- pán politikai, hanem katonai előkészítésre is sort kerített az uralkodó. A hadászati előké- szítés kicsit méltatlanul, de háttérbe szorult, különösen a nyugati munkák hasábjain pedig a keresztes fellépés értékét ezen ismeretek csak tovább növelhetik.
A szakirodalomban kevés szó esik a Magyar Királyság délkeleti szomszédja, Havas- alföld irányába tett azon erőfeszítéseikről, amelyek biztosítani kívánták a keresztes had- műveletek sikeres végrehajtását. A hadjárat és a vajdaság közös pontjaként legtöbbször Mircea havasalföldi vajda (1386–1418)1 és csapatainak a nikápolyi csatában való részvéte- le kerül említésre, de egyéb körülményről nem, vagy nagyon ritkán esik szó.2 Még magyar viszonylatban is csupán néhány tanulmányról beszélhetünk, melyek célzottan a magyar és a havasalföldi kapcsolatokkal és azok katonai eseményeivel foglalkoznak, azonban ezek is inkább egy-egy epizódra koncentrálnak.3 A folyamat egészére vonatkozó áttekintés, mely- nek eredményeképpen Havasalföld magyar szövetségessé vált és ezzel egyik biztos pontjá- vá az oszmán ellenes fellépésnek, ez idáig váratott magára.
Jelen tanulmány arra tesz kísérletet, hogy bemutassa a keresztes hadjárat hadászati elő- készítésének talán az egyik, ha nem a legfontosabb szereplőjét, Havasalföldet. A vizsgálat
1 Matz 1994. 135. o.
2 Rázsó 1973. 412–413. o.; Setton 1976. 355–356. o.; Bartusis 1992. 111. o.; Fodor – Hegyi – Ivanics 1993.
16. o.; Runciman 2002. 977. o.; Bradbury 2004. 198. o.; Pálosfalvi 2005. 53. o.; Finkel 2007. 25. o.; C. Tóth:
Zsigmond, 34. o.; Bárány 2010. 58. o.
3 Az 1395-ös magyar havasalföldi hadjárattal kapcsolatban: Jakó 1984. 202–205. o.; C. Tóth 2009. 447–
485. o.
a rendelkezésre álló források4 és királyi, valamint bárói itineráriumok felhasználásával történik.5 Számos szakirodalmi munka is bevonásra került, melyekben olyan közvetlen, vagy közvetett információk állnak rendelkezésre, amelyek előrelendítik a kutatást. Az em- lített eszközök segítségével kerül sor a magyar–havasalföldi viszony 1389 és 1396 közötti időszak ismertetésre. Majd azon katonai lépések bemutatása következik, amelyek döntően befolyásolták a magyar–havasalföldi politikai kapcsolatokat, illetve a keresztes hadjárat előkészítési folyamatait.
A magyar–havasalföldi viszony 1389–1394 között
A Zsigmond és Mircea közötti kapcsolatokat, a Lengyel Királyság és Havasalföld között létrejött szövetség mérgesítette el.6 A lengyel–magyar viszonyt ekkoriban nem a jószomszédi kapcsolat jellemezte, különösen nem Luxemburgi Zsigmond (1387–1437)7 trónra lépésétől. A helyzetet tovább mérgezte az Anjou-dinasztián belüli viszály és a len- gyel–luxemburgi ellentét. Előbbiek a magyar trón körüli jogi igényekre vezethetők vissza, melynek előzménye I. (Nagy) Lajos magyar (1342–1382) és lengyel király (1370–1382) uralkodásának8 idejére esett, aki a két királyságot osztatlanul lányára, Anjou Máriára és annak férjére Zsigmond brandenburgi őrgrófra kívánta örökíteni.9 A lengyel belpolitika nem tette lehetővé a végakarat életbe lépését. A lengyel vezető körök mindent megtettek annak érdekében, hogy távol tartsák Zsigmondot a tróntól. A lengyel–luxemburgi viszony (Vak) János (1310–1346), Zsigmond nagyapjának cseh királlyá koronázása óta (1311) fe- szült volt. Az ok rendívül egyszerű, a Luxemburgok minden lehetséges eszközzel igyekez- tek a lengyel trónt megszerezni. A cél érdekében a Lengyel Királyság északi szomszédjával, a Német Lovagrenddel is szövetkeztek.10 Nagy Lajos a magyar mellett a lengyel koronát is bírta, ami Zsigmondnak rendkívül kedvező, míg a lengyel politikának igen aggasztó tény volt. Bár Lajos halálát követően az ifjú luxemburgi számos próbálkozást tett a lengyel trón megtartása érdekében, ezeket nem koronázta siker.11 Végül a lengyel–magyar perszo- nálunió felbomlását követő lengyel politikai problémákat Lajos másik lányának, Anjou Hedvignek lengyel királynővé (1384–1399) koronázása oldotta meg.12
A magyar belpolitika eközben forrongott, így Zsigmond számára valós veszéllyé vált a magyar korona elvesztése is. Mária királynő (1382–1395)13 és anyja, Erzsébet anyaki- rályné (1382–1386)14 nem tudtak úrrá lenni a krízisen, ami az erővonalak jelentős átrajzo-
4 Hazai okmt. 432–444. o., 401. sz.; Wenzel 1875. 97–101. o., 65. sz.; ZsO. 152. o., 1287. sz.
5 C. Tóth Norbert: Itinerárium 465–494. o.; Itineraria., Dvořáková 2009. 485–491. o.
6 Lupescu 2010. 192. o.
7 Itineraria, 55. o.
8 Kristó 2003. 45–66. o.
9 Márki 1885. 41–42. o.; Mályusz 1984. 11. o.
10 Pósán 1998. 630–631. o.
11 Pósán 1998. 632–634. o.
12 Matz 1994 301. o.; Uralkodó, 251. o.
13 Itineraria, 35. o.
14 Itineraria, 161. o. Kotromanić Erzsébet Nagy Lajos magyar király felesége. Származását tekintve apja, Kotromanić István bosnyák bán, anyja Piast Erzsébet, mint neve is mutatja, lengyel királyi sarj, a Piast-ház tagja.
lását hozta a Magyar Királyság belpolitikájában.15 A harcok kimenetele végül az ifjú bran- denburgi őrgrófnak kedvezett, aki ezzel elérte, hogy 1387. március 31-én Székesfehérváron megkoronázzák.16 Zsigmond jogi helyzetében ez kedvező fordulat volt, hiszen elérte, hogy törvényesen a magyar koronázási rendnek megfelelően az ő fejére is rákerüljön a Szent Korona. Ennek miért volt jelentősége? A válasz egyszerű, és rögtön magyarázza is a lengyel–magyar viszony elhidegülésének további okait. Zsigmond a külön koronázás- sal kierőszakolta, hogy ne Mária férjeként, hanem mint választott uralkodó foglalhassa el a magyar trónt. Ezzel egyenrangú uralkodótársává vált Máriának, ami joggal nem tetsz- hetett a lengyel udvarnak. Zsigmond nem tett le lengyel terveiről, és félő volt, hogy ennek megvalósítására a politikai eszközökön túl a magyar és a Német Lovagrend katonai erejét fogja felhasználni.17 Ennek bekövetkeztével a Lengyel Királyság kétfrontos háborúra kény- szerült volna, ami már ebben a korban is hatalmas kihívás jelentett.
Másrészt, a lengyel királyi pár tarthatott attól, hogy érvényét veszíti az a megegyezés, melynek értelmében, ha a testvérpár – Mária és Hedvig – valamely tagja elhalálozik, ak- kor annak koronáját a másik nővér örökli.18 Zsigmond 1387-es koronázása ezt a megállapo- dást veszélyeztette, majd 1395-ben kiderült, hogy semmisé is tette. Mária 1395-ös halála után Hedvig, pontosabban férje, Jagelló Ulászló lengyel király (1386–1439)19 még ebben az esztendőben fegyverrel próbált érvényt szerezni felesége jogainak, amit a magyar haderő határozott fellépése hiúsított meg.20
A fentiek magyarázzák, miért is igyekezett a lengyel külpolitika szövetséget kiépíteni a Magyar Királyság határai mellett a moldvai, illetve havasalföldi vajdasággal. A magyar érdekszférát egyértelműen mind a két eset sértette, de jelen kutatás számára utóbbi vaj- daság sorsa a lényeges. Mircea havasalföldi vajda (1386–1418)21 és Ulászló lengyel király kapcsolatfelvételére 1389-ben kerülhetett sor. Ennek első írásos bizonytéka ezen év de- cember 10-én, Mircea követei útján kötött kölcsönös védelmi szövetség.22 Ennek folytatása nem váratott sokáig magára. Következő év január 20-án Lublinban erősítik meg a magyar király elleni társulásukat.23 A megállapodás kiegészítése követek révén még március 17-én megtörténik. Az ebben foglaltak alapján a lengyel király nem kezd a vajda megkérdezése nélkül háborút a magyar királlyal. Viszont helyben hagyja Mircea és Zsigmond között kötendő fegyverszünetet, békét, melyből a Lengyel Királyság sem zárható ki.24 A leírtak- ból látszik, hogy a havasalföldi vajda igyekezett a teljes elköteleződést elkerülni, ezzel mozgásteret biztosítva magának. A Zsigmond elleni szövetségre vonatkozó utolsó írásos forrás 1392. július 6-án Lembergben kelt, amelyben a felek megerősítették meglévő szö- vetségüket.25
15 Erről bővebben: Süttő 2003.
16 Mályusz 1984. 22. o.
17 Zsigmond 1387 és 1396 között nem lépett fel a Lengyel Királysággal szemben, de ennek lehetőségét folyamatosan fenntartotta a diplomácia palettáján. Pósán 1998. 634–636. o.
18 Márki 1885. 41–42. o.
19 Matz 1994. 301. o.; Uralkodó, 660. o.
20 Az 1395-ös lengyel betörés körülményeiről és eseményeiről bővebben: C. Tóth 2009. 459–478. o.
21 Mályusz 1984. 333. o.
22 1389. december 10. ZsO. 152. o., 1287. sz.
23 1390. január 20. ZsO. 155. o., 1331. sz.
24 1390. március 17. ZsO. 161. o., 1406. sz.
25 1391. július 6. ZsO. 237. o., 2129. sz.
A lengyel–havasalföldi szövetség életképességét jelentősen felülírta a vajdaságot 1393 után elérő külpolitikai kihívás, illetve fenyegetés. Tirnovo 1393. július 17-ei elestét kö- vetően Bulgária oszmán fennhatóság alá került.26 Ezzel Havasalföld déli határai mentén körülbelül 470 km hosszan közvetlen szomszédságba került az agresszív expanziós po- litikát folytató Oszmán Birodalommal. Ennek következményei gyorsan érezhetővé vál- tak a rablóportyák megindulásával. Pontosan nem ismertek a körülmények, de Zsigmond 1394. május 26-án Bethlen Gergely udvari lovagjához intézett követutasításából27 arra lehet következtetni, hogy a közös ellenség a feleket az együttműködés irányába mozdította el.
A követküldés elsősorban az ez évi török támadás kivédésre tervezett hadmozdulatok ösz- szehangolására irányulhatott. A magyar szándék ezen a szinten meg is rekedhetett, ugyan- is a fennálló viszonyban komolyabb áttörés nem következett be. Legalább is ennek ellen- kezőjéről források nem szólnak.
De miért volt fontos Zsigmondnak Havasalföld 1394-ben? Ha nem számítjuk a politi- kai és dinasztikus nézeteltéréseket a Magyar és a Lengyel Királyság között, a következő válasz adható. A Magyar Királyság számára egyre nagyobb problémát jelentett a balkáni török jelenlét. Az 1389-es rigómezei csata következményként a vazallusi pozícióba süly- lyedt Szerbián keresztül folyamatos török rablótámadások sarcolták a magyar déli határ menti területeket, amely főleg Temes, Krassó, Keve vármegyéket és Szlavóniát érintette.
Zsigmond és báróinak az 1389 és 1392 közötti katonai fellépései, amelyek a probléma megoldásának reményében indultak, csupán mérsékelt sikerrel zárultak, eredményei gyor- san elenyésztek.28 A török fenyegetésre keresendő végső megoldásként került napirendre egy egyesült európai haderő megszervezése, ami a kereszt égisze alatt oldotta volna meg a pogány kérdést a Balkán félszigeten. Megvalósításához azonban jelentős politikai és katonai előkészületekre volt szükség a magyar uralkodó és királysága részéről. Az idő szoríthatta Zsigmondot, hiszen a keresztes hadjárat szervezése az 1394. év folyamán már kezdhetett valós formát ölteni diplomáciai és politikai téren. Egyre fontosabbá vált a gya- korlati kivitelezés kérdése. Ebből adódó dilemma, hogy hol és merre vonuljanak fel majd a keresztény hadak. A terv megszületésének ideje és körülményei sem tisztázottak, viszont feltételezhető, hogy 1394-re a kijelölt útvonal a Havasalföld déli határát is jelentő Duna vonala lett. Ennek megvalósításához azonban biztosítani kellett a folyó északi, bal partját, ami csakis Mircea havasalföldi vajda magyar terveknek való megnyerésével valósulhatott meg. Havasalföld pártállása utóbbiak miatt volt kulcskérdés Zsigmond és keresztes tervei számára.
Visszatérve az 1394-es eseményekhez. Bajazid török szultán (1389–1402) nyár végén indított hadjárata gyökeresen változtatta meg a térség politikai viszonyait. A szultáni had- erő Havasalföld megtámadására vonult fel. Ennek egyik eredményeként elfoglalta a Duna bal és jobb partján álló Kis- és Nagy-Nikápoly várát.29 A harcok nagy intenzitással folyhat-
26 Imber 1990. 43. o.; Crampton 1997. 29. o.; Kronológia I. 232. o.; Koszev – Hrisztov – Angelov 1971. 49. o.
27 1394. május 26. ZsO. 381. o., 3464. sz.
28 Engel 1998. 561–577. o.; Ágoston 2014. 264–265. o.
29 Binbaş 2014. 169. o.; Ágoston 2009. 80–81. o.; Szakály 1986. 20. o.; Chronolog. Rom. 71. o.; Panaitescu 1944. 240–242. o.; Kronológia I. 233. o.
tak, ennek esett áldozatául Argeş,30 a vajda székhelye is. Mircea utóvédharcokra kénysze- rült, ennek okán igyekezett kihasználni a Déli-Kárpátok erősen tagolt domborzata és sűrű erdői nyújtotta hadműveleti és harcászati lehetőségeit. Mircea egyes szakirodalmi források szerint vélhetően október 10-én a rovinei összecsapásban legyőzhette a szultáni hadakat.31 Ez csupán feltételezés, ugyanis az esemény időpontja megosztja a kutatókat. A csata másik vélt időpontja, 1395. május 17-e, később kerül tárgyalásra.32 Jelen vizsgálatnak nem cél- ja a rovinei összecsapás időpontjának meghatározása. A keresztes tervek szempontjából sokkal fontosabb tény, hogy 1394 őszén török támadás érte Havasalföld területét, ami új helyzetet teremtett a térségben.33
A kérdés az, hogy mekkora havasalföldi sikerről lehet beszélni, hiszen a vajda az ese- ményeket követően biztonságosabbnak találta a Magyar Királyság területére való távo- zást.34 A török sereg visszafordult, de az okok ismeretlenek és véleményem szerint nem egy esetleges vereségben keresendők. Sokkal inkább az esemény idejét kell szem előtt tartanunk, ha szultáni erőket feltételezünk. A Déli-Kárpátok hegyvonulatai egyébként sem kedveztek a széles harctereket kedvelő oszmán harcmodornak, különösen nem ősszel vagy kora tavasszal, az évszakból adódó viszontagságok – vegyes halmazállapotú csapadék, hi- deg – közepette.
Az események szempontjából hasznos lenne tudni, hogy 1394-re Zsigmond és Mircea között milyen politikai kapcsolat állt fenn. Jelenleg erre biztos támpont nincsen.
Mindenesetre furcsa véletlen, hogy a magyar király a Havasalföld elleni török támadás idején a déli végeken, méghozzá katonai szempontból egyik fontos városában, Temesváron tartózkodott. A város stratégiai fekvése miatt kiemelkedő, ugyanis lehetőséget adott a ma- gyar uralkodónak jelentősebb létszámú haderő gyülekeztetésére, majd ezek felvonultatá- sára, akár Szerbia, akár Havasalföld irányába.35 Továbbá Zsigmond ekkori tartózkodási helyéről rendelkezésre álló információk is elgondolkodtatóak. A király szeptember 20-án bizonyíthatóan Temesváron tartózkodott, majd ezt követően szűk egy hónapig nincs in- formáció arról, merre is járhatott, ha egyáltalán elhagyta a várost. A következő hiteles adat tartózkodásáról október 13-a, aminek helye szintén Temesvár.36 Ez két lehetőséget
30 Argeş egykor Havasalföld, ma Románia területén található. Argeş várost a Magyar Királyság felől a Déli- Kárpátok 2400 méternél is magasabb hegységei között, Brassó felől a Királykő-hegység és Leaota-hegység között húzódó Törcsvári-hágón keresztül lehet talán a legkönnyebben megközelíteni.
31 A domborzat és a növényzet adta lehetőségek kihasználását erősíti meg Laonikos Chalkokondylés athéni történetíró is, aki a következőeket írja: „Később maga [Mircea] is üldözte Bajazid seregét az ország erdein ke- resztül, mivel itt bizony rengeteg az erdő, és mindenünnen körülveszik az országot, ahová nem tud behatolni az ellenség, s ezért nem egykönnyen lehet elfoglalni.” Baán 2013. 214. o.
32 İnalcik 1960. 1118–1119. o.; Setton 1976. 341. o.; Şerbănescu 1987. 287., 302. o.; Nicolle 1999. 83. o.;
Djurić 2001. 40. o.; Bradbury 2004. 185. o.; Mureşan 2004. 190. o.; Ćirković 2004. 86. o.; Finkel 2007. 25. o.;
Lupescu 2010. 193. o.; Ágoston 2014. 222. o.
33 Lupescu 2010. 193. o.
34 C. Tóth 2009. 455. o.
35 Temesvárról az egyik leggyakrabban használt útvonal a várostól délkelet felé a Temes, majd Cserna folyó völgye, mely Orsováig, a Duna vonaláig vezetett. Innen mind a szerbiai, mind pedig a havasalföldi területekre nyomulhattak. Ennek megfelelően a Temesvár–Orsova között hózódó útvonalat Zsigmond és serege több kato- nai akciója alkalmával is használta. Az 1396-os hadjáratot nem számolva, bizonyíthatón négyszer vezette erre hadait: 1392-ben, 1395-ben, 1419-ben és 1428-ban. Itineraria, 65–66., 70., 104–105., 123. o.
36 A magyar uralkodó az 1394. év jelentős részét a királyság déli végein töltötte, ebből az idevágó időszak:
szeptember 4-én Nyárád folyónál táborban, szeptember 12–20. között Temesváron, október 13-án Temesváron, október 23-tól november 12-ig pedig Szegeden. Itineraria, 68–69. o.
feltételez: vagy biztonsági okok miatt Temesváron volt a kérdéses időszakban,37 vagy vala- miképpen beavatkozott a havasalföldi eseményekbe.38
Számunkra azonban lényeges tény, hogy Bajazid szultán Havasalföldet elhagyva, be- folyását megerősítendő lépésként Mircea unokaöcsét, Vladot (1394–1397) ültette a vaj- dai székbe,39 felborítva ezzel az eddigi erőviszonyokat. Ez a fordulat kedvezőleg hatott a magyar törekvésekre, melyek központjában ekkor a török elleni hadjárat előkészítse állt.
Mircea szorult helyzetében a magyar koronához fordult segítségért, amit Zsigmond mind a tervezett keresztes hadjárat, mind a királyság védelme érdekében szívesen adhatott meg.
Utóbbi az események vészjóslóbb következménye, ugyanis a változások a királyság osz- mán fenyegetettségének eszkalálódását jelentették. A török veszély ezzel már nem csupán a szerbiai, hanem a havasalföldi határszakaszra is kiterjedt, így a dél-erdélyi területek is potenciális célpontjaivá váltak az oszmán rablótámadásoknak.
A keresztes hadjárat előkészítésének hadműveletei
A havasalföldi események és a tervezett oszmán ellenes európai akció megkövetelte a Magyar Királyság fegyveres beavatkozását. A határozott fellépés nem is váratott ma- gára sokáig. A királyi hadak az uralkodó vezetésével még a tél folyamán megkezdték a jövő évi keresztes hadjárat biztosításához szükséges hadműveleteket, melynek első lépé- sében a magyar csapatok benyomultak Moldvába. A hadjárat egyben a tervezett havasal- földi felvonulás előkészítésének is tekinthető. Zsigmond célja egyértelmű volt: a lengyel uralkodóval szövetségben lévő István moldovai vajdát (1394–1399)40 a magyar érdekek szolgálatába kívánta állítani. Az előhadak az 1395-ös év első napjaiban kezdeték meg az előrenyomulást a Keleti-Kárpátok felé. A meredek hegyek között csupán a hágók kínál- tak járható felvonulási utakat, viszont ezeket a moldvai vajda csapatai igyekeztek elzárni.
A Kanizsai István székely ispán (1391–1395)41 által vezetett előhad indult meg az első lép- csőben, majd őket követte a király és az erdélyi vajda, Szécsényi Frank (1393–1395)42 vezette főhad. Zsigmond január 30-án már Karácsonkő (Pietra Neamţ) falunál táborozott, ezért a Kárpátokon való átkelést valamikor január 15–20 közé kell tenni.43 A hadjárat gyors sikert eredményezett44 – február 12-én már Brassóban kelt Zsigmond oklevele45 –, még annak dacára is, hogy a téli évszak nem kedvezett a katonai műveleteknek. Az időjá-
37 Zsigmond 1394-es délvidéki tartózkodásának egyik alapjául Bajazid szultán fenyegetőzése is szolgálha- tott. Tudható, hogy a szultán többször is kilátásba helyezett egy Magyar Királyság elleni hadjáratot. A szultán harcias diplomáciájáról egy mantovai követjelentés is megemlékezik, amely szerint Bajazid többször is küldött hasonló tartalmú levelet Zsigmondnak. Thallóczy a követi értesüléseket Zsigmond egy 1396. december 17-én kelt – Thallóczy munkájában pontatlanul december 18-a szerepel – rendeletével magyarázza, melyből kiderül, hogy Bajazid tényleg küldött két levelet. Thallóczy 1903–1905. 351–352., 379–380. o.
38 Jim Bradbury munkájában egyértelműen a magyar–havasalföldi koalíciós seregnek tulajdonítja a Bajazid felett kivívott győzelmet. Bradbury 2004. 185. o.
39 Mályusz 1973. 77. o.; Gündisch 1937. 395. o.; Antoche 2005. 104. o.; Ágoston 2009. 81. o.
40 Matz 1994. 136. o.
41 Kanizsai János székely ispán 1391. március 28. – 1395. március 11. Engel 1996. I. k. 193. o.
42 Szécsényi Frank erdélyi vajda 1393. október 4. – 1395. szeptember 20. Engel 1996. I. k. 13. o.
43 Jakó 1984. 202. o.
44 C. Tóth 2009. 455. o.
45 Itineraria, 69. o.
rási tényezőket a várt hadászati előnyök írták felül. Bár a hadvezetés ezzel komoly kocká- zatot vállalt, a végeredmény végül őket igazolta.
Az akció sikere megalapozta Zsigmond további terveit. Olyannyira, hogy innen visz- szatérve már nyugodtan a havasalföldi probléma felé fordíthatta figyelmét. Ezt mutatja az a kölcsönös segítségnyújtási szerződés, amelyet a moldvai hadszíntérről visszatérve március 7-én Brassóban Mircea vajdával kötött.46 Az egyesség értelmében a vajda arra kötelezte magát, hogy a magyar királyt a török ellen saját személyével és haderejével segíti.
Továbbá szabad átvonulást engedélyez a vajdaság egész területén, a városok elfoglalásá- ban és megvédelmezésében. A magyar haderő élelmezéséről és betegeinek, sérültjeinek ellátásáról is gondoskodik.47 A szerződéssel kapcsolatban felvetődik a kérdés, hogy az eredményezett-e bármiféle alávetettséget Zsigmond felé. A román történészek véleménye szerint a szerződés két egyenrangú fél között jött létre. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy megkötésekor Mircea, köszönhetően a Havasalföldön kialakult helyzetnek, koránt- sem tekinthető a maga urának.48 A magyar király segítségére kétségtelenül szüksége volt, hogy hatalmát visszaszerezze, illetve megerősítse. A szerződést követő események igazol- ták, hogy Zsigmond személyesen vezetett hadjárata jelentősen hozzájárult Mircea havas- alföldi hatalmának megerősítéséhez. Véleményem szerint az egyesség megkötése, ha nem is jelentett alávetettséget, de ennek ellenére is túlzás lenne egyenrangú feleknek tekinteni a szerződőket. Utóbbi akkor válik különösen érthetővé, amikor sorba vesszük, hogy hány esetben is segítették magyar fegyverek Mirceat. Számszerűleg három sikeres magyar ka- tonai beavatkozással számolhatunk 1395 és 1396 között, melyek nagy szerepet játszottak a vajda székének megőrzésében.
Az első havasalföldi beavatkozások
Az 1396-os oszmán ellenes fellépés előkészítésének talán legfontosabb feladata volt az elűzött vajda trónjának visszaszerzése. Ettől sok függött, hiszen a következő évi hadjárat fő felvonulási irányát a Duna folyása mentén, Havasalföld déli határának vonalán tervezték.
A siker érdekében először Vlad ellenvajdát és török segédcsapatait kellett elűzni. Majd ezzel együtt megerősíteni Mircea belpolitikai hatalmát. A megvalósításra tett első kísér- let kudarcba fulladt, amikor is a Losonci István volt macsói bán (1390–1392)49 és Bebek Ferenc volt királynéi ajtónállómester (1388–1395)50 vezette előhadak felvonulása a tavasz folyamán súlyos vereséggel végződött.51
46 1395. március 7. ZsO. 421. o., 3864. sz. Zsigmond a megállapodás megerősítése végett magyarországi birtokokat adományozott Mirceanek. Többek között a magyar havasalföldi határhoz közel eső Szörény (ma Drobeta-Turnu Severin, Románia) és Törcsvár (Bran, Románia) várakat kapta meg, valamint a fogarasi kerüle- tet az omlási uradalommal együtt. Engel 1994. 279. o.
47 Urkundenbuch, 135–137. o.
48 Veszprémy 1998. 605. o.; Mályusz Elemér egyértelműen a magyar király hűbéreseként beszél Mircea vajdáról. Mályusz 1984. 112. o.
49 Losonczi István macsói bán 1390. május 23. – 1392. március 10. Engel 1996. I. k. 28. o.
50 Bebek Ferenc királynéi ajtónállómester 1388. szeptember 16. – 1395. Engel 1996. I. k. 60. o.
51 Jakó 1984. 203–204. o. Emanuel Antoche tanulmányában arról ír, hogy 1395-ben Mircea és Zsigmond több alkalommal is vereséget szenved Vladtól. Antoche 2005. 105. o. Ez pontosításra szorul, hiszen források tanulsága szerint kudarcra csak egy alkalommal került sor, mégpedig a fent leírt Losonczi és Bebek vezette hadak esetében.
A hadművelet április közepén indulhatott Havasalföldre. Ezt valószínűsíti Zsigmond Bethlen Gergely számára intézett április 6-ai parancsa. Az uralkodó a felállított haderő íjász-csapatnemének létszámát és fegyverzetük alkalmasságát kívánta ellenőrizni.52 Ezt követően kezdték meg az előrenyomulást a Déli-Kárpátok felé. Azonban az őket követni hívatott magyar főerők nehézkes mozgósítása és ebből adódódó késlekedése elegendő időt hagyott Vladnak csapatai összegyűjtésére és védelemének megszervezésére.53 A pontos körülményeket nem ismerve annyi tudható, hogy a Losonci és Bebek vezette előhadakat április végén vagy május elején egy folyón való átkelés közben lepte meg az ellenség és mért rá megsemmisítő vereséget. Az összecsapásban Losonci István maga is elesett.54
Zsigmond 1399. március 23-án kiadott oklevele szerint török fegyverek által vesz- tek el Losonciék.55 Ezen túl több kutató is azon a véleményen van, hogy 1395-ben jelen- tős, szultáni haderő által végrehajtott támadás érte Havasalföldet.56 Ezért sem merész az a feltételezés, hogy a fentebb már szóba került rovinei csata vélt dátumai közül az 1395.
május 10-ei a magyar katonai vállalkozás kudarcának az időpontja is egyben. Így az sem kizárható, hogy Losonci csapatai nem egyedül, hanem már a szövetséges havasalföldi egy- ségekkel kiegészülve szenvedtek vereséget. Akármikor és akárhogyan zajlott is a rovinei összecsapás, az biztos, hogy Havasalföld területén jelentős oszmán aktivitás feltételezhető, mely jogos aggodalommal tölthette el a magyar vezetést.
A hadjárat kudarca nem volt elfogadható. Ennek köszönhetően a következő akcióra a király személyes jelenléte mellett került sor a nyár folyamán.57 Június végén Brassó vá- rosánál gyülekeztek a seregek, majd július elején innen indult a hadjárat.58 A Törcsvári szo- roson átkelve július 6-án a havasalföldi Hosszúmezőn (Câmpulung) tartózkodott a király és serege.59 A hadműveletek során Zsigmond és Mircea hadai vereséget mértek Vladra és török segédcsapataira. A hadjárat első szakaszában elfoglalták a vajdaság központjának számító Argeşt, ezzel megerősítették Mirceat vajdai székében. Ezt követően a megmaradt ellenséges csapatok egy részét dél felé, a Duna vonalának irányába szorították – feltehe- tőleg Vlad ekkor már nem volt jelen. Itt a hadjárat egyik legjelentősebb sikerét érték el, amikor is a török helyőrséggel ellátott Kis-Nikápoly várát elfoglalták.60 A sikeres ostromot
52 ZsO. 428. o., 3913. sz.
53 Zsigmond az 1395-ös első havasalföldi hadjárattal kapcsolatos véleményét egy 1399. március 23-án Pász- tó János volt országbírónak (1395–1397, Engel 1996. I. k. 9. o.) küldött levelében olvashatjuk. E szerint a ve- reséget az előhadakat támogatni hivatott főerők lassú mozgósítása és az ebből adódó késlekedés okozta. ZsO.
637. o., 5769. sz.
54 1399. március 23. ZsO. 637–639. o., 5769. sz.; Jakó 1984. 203–204. o.; Thuróczi: Magyar krónika, 93–95. o.
A havasalföldi eseményekkel kapcsolatban David Nicolle téved, amikor az 1395. és az 1396. évi magyar–havas- alföldi eseményeket összevonja, majd ezt a keresztes hadjárat évére helyezi. Nicolle 1999. 39., 84. o.
55 1399. március 23. ZsO. 637–639. o., 5769. sz.
56 Inalcik 1973. 16. o.; Imber 2002. 14. o.; Finkel 2007. 25. o.
57 A 1395. évi második havasalföldi hadjáratban a király mellett számos magyar báró is jelen volt. Többek között Kanizsai István székely ispán, Garai Miklós volt macsói bán, valamint Szécsényi Frank erdélyi vajda.
Engel 1996. I. k. 29. o.
58 Jakó 1984. 204. o.; Mureşan 2004. 192. o.
59 Itineraria, 70. o.
60 Ágoston 2009. 81. o.; Jakó 1984. 204. o.; Kupelwieser 1899. 11–12. o. Kis-Nikápoly vára stratégiailag fontos helyen, a Duna bal partján, az Olt folyó torkolatától keletre feküdt. Helyzetéből adódóan ellenőrizhette a Dunán való átmenő forgalmat, ami főleg a szemben álló Nagy-Nikápoly vára miatt volt fontos, amit ekkor már a török tartott a kezén. David Nicolle Kis-Nikápoly elfoglalását helytelenül 1396-ra datálja. Nicolle 1999.
39., 84. o.
követően Zsigmond seregét innen nyugatnak fordította, és a Duna vonalát követve vissza- tért a Magyar Királyság területére.61
Zsigmond számára, mint arról már szó esett, különös fontossága volt Havasalföldnek.
Ezt támasztja alá, hogy a havasalföldi hadjárat alatti lengyel támadás hírére sem hagyott fel terveivel és tovább vezette hadait. Ulászló lengyel király északról történt betörésé- nek megfékezésére és visszaverésére Kanizsai János esztergomi érseket (1387–1418)62 és Ilsvai Leusták nádort (1392–1397)63 küldte, akik sikerrel hajtották végre uralkodójuk pa- rancsát.64
Az 1395. évi tervezett, illetve fenyegetésként jelentkező katonai kihívásokat az ország végül sikeresen leküzdötte. Az eredményes fellépésekből kiindulva a magyar vezetésnek minden oka megvolt arra, hogy bizakodva tekinthessen a következő évi keresztes hadjá- rata elé.65
Rövid vagy hosszú távú siker volt-e a havasalföldi hadjárat?
A havasalföldi és a keresztes hadjárat közötti időszakot ez idáig senki sem tekintette át. A rendelkezésre álló információk tanulsága szerint Zsigmond hadjáratának eredményei számos ponton nem bizonyultak tartósnak. Sőt, joggal feltételezhetjük, hogy 1396 nyarára a török elleni keresztes vállalkozás sikerének kockázati tényezőjévé is válhatott a vajdaság.
A hadjárat utáni havasalföldi eseményekről meglehetősen keveset lehet tudni, de túlzás nélkül állítható, hogy a belpolitikai harcok tovább folytatódtak. Ez várható is volt, hiszen a magyar fellépés csupán Vlad katonai vereségét eredményezte, hatalmi bázisa továbbra is érintetlen maradt. Ráadásul előbbi terén sem szenvedhetett súlyos veszteségeket, ha csa- patai 1395. szeptember végén már a Magyar Királyság délkeleti csücskére, a Barcaságra tudtak támadni.66 Politikai hatalma is újból erőre kapott, legalább is ezt mutatja Ulászló lengyel királlyal kötött szövetsége. Az 1396. május 28-án aláírt egyezség önmagában is jelentős politikai erődemonstráció, de talán kicsit fontosabb a tény, hogy mindez Argeşben történt.67 Ezek szerint a vajdai székhelyet Vlad legkésőbb tavasz végére újra magáénak tudhatta. Ezzel Zsigmond előző évi hadjáratának egyik legjelentősebb eredménye veszett el szövetségese, Mircea számára. Ebből már következtetni lehet arra, hogy a keresztes had- járat szempontjából oly kedvező hadászati állapotok felborulni látszottak Havasalföldön.
A helyzet eszkalálódásáról biztosan értesült Zsigmond, ha másként nem is, Mircea követeinek útján. Az egyre kedvezőtlenebb állapotok intézkedésre sarkalták a magyar ve-
61 Kis-Nikápoly elfoglalása után Zsigmond a legegyszerűbb útvonalon, a Duna bal partján, nyugatnak for- dulva indult haza seregével. Augusztus 24-i szörényi és orsovai tartózkodása is ezt erősíti. Itineraria, 70. o.
62 Engel 1996. I. k. 64. o.
63 Engel 1996. I. k. 5. o.
64 Az 1395-ös lengyel betörés körülményeiről és eseményeiről bővebben: C. Tóth 2009. 459–478. o.
65 Radu Lupescu munkája is erősíti azt a tényt, miszerint az 1395-ös magyar katonai akció nagyban hozzá- járult ahhoz, hogy Mircea vajdának lehetősége legyen csatlakozni az 1396-os keresztes hadjárathoz. Lupescu 2010. 192. o.
66 A támadást a Barcaságban élő lakosság hárította el. Már a megoldásból is valószínűsíthető, hogy ennek a támadásnak csupán fosztogatás lehetett a célja. Gondolható abból, hogy a helyiek egy kisebb, rablásra beren- dezkedett csapattal még elbírhattak, de egy reguláris sereggel szemben igen csekély esélyekkel vehették volna csak fel a harcot. Emellett Vlad személyes jelenléte sem bizonyítható. Jakó 1984. 205. o.
67 ZsO. 487. o., 4413. sz.
zetést. Ugyanis feltételezhető, hogy az oszmánokkal jó kapcsolatokat fenntartó Vlad vajda sikerei mögött ismételten török támogatás állt. Ez esetben akár számottevő török segédcsa- pat felett is rendelkezhetett Havasalföld területén, ami potenciális veszélyforrást jelentett.
Az események összességét tekintve, 1396 késő tavaszára a keresztesek tervezett felvonulási útvonalának biztonsági kockázata hatványozottan megnőhetett, mely a küszöbön álló had- járat miatt gyors megoldást kívánt.
Az erdélyi vajda felvonulása, a keresztes hadjárat mellékhadszíntere
Az oszmánok elleni keresztény fellépés impozáns méretei mellett valahol érthető, hogy ez idáig nem került a figyelem középpontjába az ezzel párhuzamosan lezajlott havasalföldi magyar hadjárat. A kapcsolódó szakirodalmat megnézve az tapasztalható, hogy ha ritkán említésre is kerül az akció, csupán igen rövidre szabva történik.68 Továbbá egyértelmű ál- lásfoglalás arról sincsen, hogy Mircea hol és mikor is csatlakozhatott a keresztesekhez.
A havasalföldi helyzet bizonytalansága aggaszthatta Zsigmondot. A megoldást végül egy, a keresztes hadjárat mellett párhuzamosan futó hadműveletben találták meg. Az elkép- zelés értelmében egy kisebb magyar haderő benyomul Havasalföld területére, ott a viszo- nyokhoz és lehetőségekhez mérten a leggyorsabban megkezdi Vlad vajda katonai erejének felszámolását, majd csatlakozik a keresztes főhadakhoz. Ez lehetett az elképzelés.
Zsigmond a déli végek felé tartva 1396. július 14–17. között Nagyváradon tartózkodott, amikor is vélhetően, a havasalföldi események miatti katonai hadműveletek kerültek meg- tárgyalásra. Források híján, azonban mire lehet alapozni a városban sorra kerülő haditaná- csot? Erre több magyarázat is szóba jöhet. Az egyiket rögtön a király utazási útvonalaiban célszerű keresni. Zsigmond az oszmán ellenes hadműveletek küszöbén, június végén még a királyság északi határánál fekvő, Lublóban tartózkodott.69 Lublóról a király akár egye- nesen Temesvárra is mehetett volna, mégis kitérőt tett.70 Ennek az adott helyzetben nehe- zen lehetett más okot elképzelni, mint a keresztes hadjárattal összefüggő ügyek intézését.
Emellett a haditanács tényét indokolhatja még Nagyvárad központi fekvése.71 Az innen kiinduló utak remek lehetőséget biztosítottak a királyság bármely szegletének megközelí- tésére. Talán ezért sem merész a feltevés, mely szerint a király és a Havasalföldre induló hadak itt válhattak szét.
68 Kupelwieser 1899. 16. o.; Hóman 1936. 343. o.; Gündisch 1937. 396. o.; Erdélyi 1944. 145. o.; Chronolog.
Rom. 73. o.; Kronológia I. 234. o.; Imber 1990. 46. o.; Veszprémy 1998. 605. o.; Veszprémy 2001. 225. o.;
Dvořáková 2009. 69. o.
69 Zsigmond június 24–28-án Lublón tartózkodott. Itineraria, 71. o. Lubló a Magyar Királyság északi részén a Szepességben, a lengyel–magyar határ közelébe feküdt. Feltehetőleg a küszöbön álló hadjárat miatt létrejött lengyel–magyar tárgyalásoknak adhatott helyet a város. Zsigmond tanulva az előző évi lengyel támadásból, igyekezhetett elejét venni egy újabb hasonló próbálkozásnak a közeljövőben.
70 A király az 1392-es török elleni hadjáratot megelőzően is a lengyel–magyar határ közelében, Lőcsén tartózkodott. Április 24-én Lőcsén, majd 27-én Kassán; innen egyenesen Temesvárra, a hadműveletek kiindu- lópontjához sietett, ahová május 3-a körül érkezhetett meg. Engel 1998. 574–575. o.; Itineraria, 65. o. Zsigmond- nak és kíséretének április 24-e és május 3-a között szűken számolva is tíz napjuk volt ahhoz, hogy a Lőcse–
Kassa–Temesvár közti 530 km-es távolságot megtegye. Ehhez átlagban napi 53 km-t kellett lovagolniuk. Ha a királynak sietős lett volna a dolga, akkor rögtön Temesvárra vonult volna.
71 Nagyvárad földrajzi elhelyezkedését tekintve a Sebes-Körös partján fekszik, Erdély kapujának is ne- vezték. Közigazgatásilag szabad királyi város, Bihar vármegye központja és a váradi püspök székhelye. Ez is bizonyítja, hogy a régió központi városáról van szó.
Nagyváradon a király mellett a havasalföldi hadműveletek vezetésével megbízott erdé- lyi vajda,72 Stiborici Stibor (1395–1401) is jelen volt.73 Személye a vajdaságba irányuló had- járaton túl, a számára 1397. december 8-án kiállított királyi adománylevél miatt is fontos.74 A források adta szűkös lehetőségek közepette ezen okirat narratiójába foglalt információk
teszik lehetőv ha nem is a teljes, de a részleges rekonstruálását az eseményeknek.
Rejtély, hogy Stiboron kívül kik vehettek még részt a hadjáratban. A régebbi XIX. végi és XX. század eleji szakirodalmak még Garai Miklóst és testvérét, Jánost nevezik meg hadvezérként.75 A probléma az, hogy a rendelkezésre álló okleveles anyag ezt nem erősíti meg.76 Stibor adományleveléből feltételezhető továbbá, hogy Nagyváradon már csapatai is jelen lehettek. A következő személyek azonosíthatók: Duboványi Miklós és Ostrowski Przedpelk.77 Természetesen jóval többen voltak, de az előbb felsoroltak azok, akik Stibor familiárisaként voltak ott és vettek részt a keresztes hadjártban. Ezen felül az is tudha- tó, hogy további erdélyi csapatok is rendelkezésre álltak a hadjárat végrehajtásához.78 Az erdélyi mozgósítást erősíti, hogy az erdélyi alvajda – egyben Stibor hűséges familiárisa –, Váradjai János (1396)79 is urával tartott.80 Feltételezhető, hogy ezek a csapatok vala- hol Erdély belsejében, esetleg már a hadműveleti területekhez közel eső egyik nagyváros – Nagyszeben vagy Brassó – mellett gyülekezhettek, nem pedig Nagyváradon.
A hadjárat útvonalát tekintve az erdélyi vajda Nagyváradtól két útvonalon is megindul- hatott a havasalföldi határ irányába. Az egyik Nagyvárad–Kolozsvár–Torda–Medgyes–
Szeben útirány, ezt követve a sereg az Olt folyó völgyén, a Vöröstoronyi-szoroson át a Déli-Kárpátokon keresztül nyomulhatott be Havasalföldre.81 A másik útvonal Nagy-
72 Stibor erdélyi vadja már Lublón is a király mellett tartózkodott. Dvořáková 2009. 487. o.; Itineraria, 71. o. Jelenléte logikus, hiszen ha Lublón tényleg lengyel–magyar tárgyalásra került sor, lengyel származásából adódóan Stibor segítségére lehetett a királynak. Majd ezt követően a magyar uralkodó kíséretével maradva érkezhetett meg Nagyváradra.
73 Stiborici Stibor erdélyi vajda 1395. október 9. – 1401. április 27. Engel 1996. I. k. 13. o. A nyugati szakiro- dalomban az 1396-os keresztes hadjárattal kapcsolatban már elfogadott tényként jelenik meg az erdélyi vezetők magyarellenessége, akik csak a török veszély miatt szövetkeztek Zsigmonddal. Runciman 2002. 976. o. Ez té- vedés, ugyanis Erdély nem különálló, hanem a Magyar Királyság szerves, közigazgatási részét képezte. Vezetői semmiben sem különböztek a királyság más tisztségviselőjétől. Ráadásul a már említett Stibor személyében Zsigmond egyik leghűségesebb embere töltötte be az erdélyi vajda posztját a keresztes hadjárat idején.
74 1397. december 8. Wenzel 1875. 96–103. o., 65. sz.
75 Kupelwieser 1899. 16. o.; Hóman 1936. 342. o.; Huszár, 42. o.; Erdélyi 1944. 145. o.
76 Garai Miklós és János a magyar király mellett, a keresztesek főerőkkel nyomultak előre a Duna vonala mentén. Emellett érdekes, hogy a XIX. század végi és a XX. század első felének kutatói számára Stibor szemé- lye miért is kerülhetett mellőzésre, hiszen már 1874 óta ismert az 1397. december 8-án kiadott adománylevél, sőt Wenzel Gusztáv munkájának bevezetőjében erre fel is hívja a figyelmet.Wenzel 1875. 17. o. Stibor szerepére csupán a XX. század végi kutatók hívták fel a figyelmet.Dvořáková 2009. 69. o.; Veszprémy 1998. 605. o.;
Kranzieritz 2015a. 167. o.
77 Kranzieritz 2015a. 166., 170. o.
78 Wenzel 1875. 99. o., 65. sz. Vö.: ZsO. 565. o., 5102. sz.; Huszár, 42. o.
79 Váradjai János erdélyi alvajda 1396. január 13. – szeptember 19. Engel 1996. I. k. 13. o.
80 Váradjai János a nikápolyi csatában esik el. Kranzieritz 2015a. 172. o.
81 Erdélyi Gyula egyértelműen az Olt völgyén át határozza meg a felvonulási útvonalat. Ennek indokát abban határozta meg, hogy így érhették el Stibor és Mircea csapatai a leggyorsabban Nikápolyt. Erdélyi 1944.
145. o. Ha a száraz adatokat vesszük, igaz is, de ennél sokkal több minden befolyásolhatta az útvonalat, ezért az indoklással óvatosan kell bánni. – A Vöröstornyi-szoros katonai szempontból nehezen járható. Az erre vonuló hadseregnek jelentős időveszteséggel és ezzel együtt kockázattal kellett számolnia, ugyanis a szoroson csupán hosszú menetoszlóba fejlődve lehetett átjutni. Ez az adott sereg védelmi és támadói képességeinek nagyfokú csökkenésével járt együtt.
várad–Kolozsvár–Torda–Medgyes–Segesvár–Brassó. Ebben az esetben a havasalföldi területek eléréséhez a Törcsvári-szoros kínálta a legalkalmasabb felvonulási terepet.82 Hogy pontosan melyik irányt is választhatta Stibor, teljes bizonyossággal nem határoz- ható meg, csupán feltételezhető, aminek számos befolyásoló tényezője lehetett – úgy ter- mészeti, mint katonai.83
Az útvonalak hosszát nézve a Szeben felé vezető mondható kedvezőnek, ugyanis míg itt körülbelül 330 km-t, addig Brassó irányába 430 km-t kellett leküzdenie a seregnek. Így a Nagyvárad–Szeben távolság állandó menetben, lóháton 6-7 nap, addig a Nagyvárad–
Brassó szakasz 8-9 nap. Természetesen Stibor seregét nem csupán a lovas fegyvernem alkotta, gyalogsággal is számolni kellett, ami jó esetben szekéren közlekedhetett. Azonban még így is jelentős menetidő növekedést kell feltételezni. De más tényezők is hátráltathat- ták a sereget, mint a domborzat, időjárás, vagy éppen a sereggel tartó logisztikai személy- zet lassúsága.84 Jelenleg nem tudjuk behatárolni, mikor léphették át a magyar-havasalföldi határt az erdélyi vajda csapatai. Talán közelebb járhatunk a hol kérdés megválaszolásához.
A már említett Olt völgye és Törcsvári-szoros nyújtott alkalmas átjárót a Déli-Kárpátokon keresztül Havasalföld belseje felé. Nem tudni biztosan, de erős a gyanú, hogy Stibor va- lahol Argeş közelében vehette fel a harcot Vlad seregével. Azonban ez sem szűkíti a kört, hiszen a Törcsvári-szoros felől – mint az Zsigmond 1395-ös hasonló hadjáratából tudható85 – csakúgy, mint az Olt folyó völgyétől, meg lehetett közelíteni Arge körzetét.86
Az adománylevélből kiderül a győzelem mikéntje is. Az erdélyi vajda seregének sike- rült az ellenség jobb-, vagy balszárnyára megrendítő csapást mérnie. Ez eredményezhette az ellenség harcrendjének teljes felbomlását és Vlad menekülését, aki maga is súlyos sebet kapott.87 Információ hiány miatt az összecsapást nehéz értékelni, és nehéz eldönteni, hogy a csaták vagy ütközetek sorozata vezetett-e a sikerhez. Mégis érdemes felvázolni egy le- hetséges variációt. A forrásban foglaltakból két szabályos harcrendet felvett sereg össze- csapása rajzolódik ki. Ha pedig a végeredményt nézzük, akkor nyugodtan beszélhetünk csatáról. Bár a havasalföldi katonai akció joggal tekinthető a keresztes hadműveletek ré- szének, mégis külön hadjáratként is megállja a helyét, ugyanis hadászati – Mircea politikai megsegítése – és hadműveleti – a vajdaság területén található ellenséges erők felszámolása – céljaiban eltérések mutatkoznak. Ennek tudatában beszélhetünk csatáról is, hiszen Vlad
menekülése döntően befolyásolta, sőt eldönthette a hadjárat további sorsát.
Az eseményekkel kapcsolatban szándékosan került mellőzésre Mircea, ugyanis nin- csen egyértelmű bizonyíték arra – Stibor adománylevelében sem kerül említésre –, hogy részt vett volna a Vlad elleni összecsapásban, vagy ezt megelőzően seregei egyesültek vol- na az erdélyi vajda csapataival. De teljeséggel nem zárható ki, hogy együtt harcoltak Vlad ellen. Mindenesetre a Stibor vezette magyar hadak határozottan és eredményesen teljesí- tették kitűzött céljukat. Ha nem is megsemmisítő, de megrendítő csapást mértek Vladra és
82 Zsigmond 1395-ös havasalföldi hadjáratoz Brassó felől indította meg. Jakó 1984. 204. o.
83 Kranzieritz 2015b. 169. o.
84 A hadsereg logisztikai ellátását végzők alatt többek között olyan, nem fegyverforgató személyeket kell érteni, akik a fegyverzet javításáért, az élelmezésért, ezek szállításáért feleltek. Egy-egy sereg létszámát jelen- tősen növelhették.
85 Lásd fentebb, az 1395-ös Zsigmond vezette hadjáratnál!
86 Kranzieritz 2015b. 169. o.
87 Wenzel 1875. 99. o., 65. sz. Vö.: ZsO. 565. o., 5102. sz.
török csapataira, ezzel újból megerősítették Mircea belpolitikai pozícióit, ami együtt járt a Zsigmond vezette főerők felvonulási vonalának Havasalföld felőli biztosításával. Emellett az sem elhanyagolható tény, hogy a vajdaság segédcsapatainak Vlad félreállításával lehe- tőségük nyílt csatlakozni a keresztes hadakhoz. Ha a magyar beavatkozás nem történik meg vagy kudarcba fullad, valószínűleg Mirceara és kontingensére nem számíthatott vol- na a magyar uralkodó.
Mircea keresztény erőkhöz való csatlakozása körül is sok a talány. Akadnak olyan mun- kák, melyek szerint Mircea hadaival már Budán ott volt és onnan indult Zsigmonddal.88 Ezzel szemben állnak azon vélemények, melyek a vajda Nikápolynál való csatlakozá- sát helyezik előtérbe.89 A körülmények egyértelműen az utóbbi helyszínnek adnak hitelt.
Az Olt folyót követve juthattak el leggyorsabban a Duna vonaláig, melynek túlpartján állt Nikápoly vára. Stibor és Mircea csapatai ekkor már együtt vonulhattak és csatlakozhattak a főerőkhöz valamikor szeptember közepe táján. Jelenleg pontosabban nem tudjuk meg- határozni, de abból, hogy a keresztény főerők szeptember 12-e körül érték el Nikápoly várát,90 arra következtethetünk, hogy a Havasalföld felől érkező hadak csatlakozása sem várathatott magára sokáig.
Megérkezésük – Stibor hadait leszámítva – további erősítést is jelentett a keresztes hadaknak, hiszen harcedzett katonákkal vonult fel Mircea, akik nem csak a fegyverforga- tásban, de a törökkel szembeni harcászatban is jelentős tapasztalatokat szereztek. Utóbbi alkalmazása különösen hasznos lehetett volna a nikápolyi csatában. A havasalföldi kon- tingens nagyságát csupán becsülni tudjuk, ugyanis még a keresztes sereget alkotó más nemzetiségek esetében sem rendelkezünk biztos számadatokkal. A reális létszámok me- zején maradva a havasalföldi kontingenst pár ezer – de semmiképpen sem több mint 3000 – fősre tehetjük.91
Stiborici Stibor második hadjárata, Vlad bukása
A nikápolyi csata és az ott történtek túlmutatnak a kutatás célkitűzésein. Jelen esetben fontosabbak az ezt követő események. A gyors menekülésben Zsigmondnak és több báró- jának sikerült a Dunán horgonyzó Johannita flottát elérniük. Innen az egyetlen biztonságos irányba, a Duna folyásával megegyezően a Fekete-tenger felé hajóztak. A hadjárat kudarca és a nikápolyi csatavesztés miatt kialakult helyzet gyors kiértékelésre szorult. Ez minden bizonnyal meg is történt. Már csak azért is, mert ennek lehetett a következménye, hogy még mielőtt elérték volna a tengert a Duna deltája előtt, a király néhány báróját a királyság megóvása érdekében indította hazafelé a Havasalföldön keresztül. Csupán néhány nevet ismerünk azok közül, akik ekkor a király mellett voltak. A következő személyek jelenléte
88 Runciman 2002. 977. o. Mályusz Elemér Zsigmond monográfusa egyértelműen nem foglal állást a kér- désben, viszont munkájából arra lehet következtetni, hogy Mircea kontingense már Nikápoly előtt csatlakozott a keresztény erőkhöz. Mályusz 1984. 106. o.
89 Erdélyi 1944. 145. o.; Veszprémy 1998. 605. o.; Veszprémy 2001. 225. o.; Pálosfalvi 2005. 53. o.;
Dvořáková 2009. 69. o.; C. Tóth: Zsigmond 34. o.
90 Kupelwieser 1899. 15. o.; Erdélyi 1944. 145. o.; Rázsó 1973. 416. o.; Mályusz 1984. 234. o.; Kronológia 234. o.; Nicolle 1999. 84. o.
91 Chronological History of Romania szerint 2-3000 fős lehetett a havasalföldi kontingens. Chronolog.
Rom. 73. o.
bizonyítható: Cillei Hermann,92 Garai Miklós és fivére, János,93 Kanizsai István, Kanizsai János94 és Stiborici Stibor.95 Változik a helyzet, ha hitelt adunk Froissart francia krónikás írásának. E szerint Zsigmond – Philibert de Naillac johannita nagymestert nem számol- va – hetedmagával tartózkodott a Duna deltája felé tartó hajón.96 Ebben a kontextusban a kérdést megoldottnak is tekinthetjük, hiszen oklevelekkel hat főnemes igazolható, akik a magyar királlyal együtt menekültek el a nikápolyi csatasíkról. Mindezek ellenére élni kell a gyanúval, hogy a névsor még bővülhet. Főleg annak a tudatában, hogy egy, a csatá- ban részt vett szemtanú, Shams al-Dīn Ibn al-Jazarī leírása szerint a magyar uralkodóval ötvenen „szöktek” meg a Dunán várakozó hajón.97 Bár Ibn al-Jazarī jelen volt a nikápolyi csatában, mégis óvatosan kell bánni az általa közölt számmal. Ugyanis egy csata forga- tagában katonákat számolni igen nehéz feladat, főleg, ha az ellenfél katonáiról van szó.
Froissar jelen sem volt, ő csupán elmondásokból tudta rekonstruálni a történteket. Ezek után nehéz megmondani, hogy a két író közül kinek lehet igaza, ha csak megközelítőleg is. Azt azonban elképzelhetőnek tartom, hogy Ibn al-Jazarī a menekülők körülbelüli, míg Froissart csupán a király körüli főurakat – már akiről tudott – vehette számításba.
A felsoroltak közül Stiborról és Garai Jánosról tudható, hogy Zsigmond a királyság védelmére őket Havasalföldön keresztül hazaindította. Erre komoly oka volt, hiszen a királyságot kisebb-nagyobb, még a nikápolyi csatavesztésből eredeztethető támadás ér- hette.98 Stibornak az erdélyi területek nyugalmát kellett megóvnia, fenyegesse azt külső, akár belső ellenség. Utóbbival Erdély területén nem volt probléma, annál inkább előbbivel.
A havasalföldi belpolitikai események továbbra sem nyugodtak, ami várható is volt, hiszen Vlad, ahogy lehetett, igyekezett elégtételt venni az elszenvedett vereség miatt. Pontosan nem tudni mi volt az oka Stibor újbóli havasalföldi akciójának. Talán Vlad újabb betöré- se erdélyi területekre, Mircea segítségkérése, vagy egyszerűen egy megelőző hadműve- letről lett volna szó? Nem tudni, de biztosnak látszik, hogy Stibornak oroszlánrésze volt a Mircea és Vlad közti harcok végleges eldöntésben.
De mikor is került sor Stibor újabb hadjáratára? Emanuel C. Antoche román történész tanulmányában az 1396-os év novembere és decembere közti időszak szerepel, mely egyik megoldásnak elfogadható.99 Stibor november 13-án a Nagyszebentől 17 km-re északra fek- vő Szelindeken tartózkodott,100 ami szintén alátámaszthatja az ősz végi tél eleji időpontot.
Főleg, ha feltételezzük, hogy innen Nagyszebenbe ment és az Olt folyó völgyét használta felvonulási útvonalként. A Stibor tartózkodási helyeiről rendelkezésre álló adatok tovább erősíthetik ezt az időintervallumot. Ugyanis november közepétől egészen a következő év január 31-ig – ekkor kelt levele Kolozsváron101 – nincsen hollétéről információnk.
92 1399. január 27. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Diplomatikai Levéltár (MNL OL DL) 34 048. sz.
93 1406. augusztus 1. Hazai okmt. 439. o. 401. sz.
94 1397. március 4. MNL OL DL 87 647. sz.
95 Wenzel 1875. 100. o. 65. sz. Vö.: ZsO. 565. o., 5102. sz.
96 Chron. of Froissart, 445–446. o.
97 Binbaş 2014. 169. o.
98 Szakály 1986. 21. o.; Ćirković 1969. 67. o.
99 Antoche 2005. 105. o.
100 C. Tóth: Itinerárium, 468. o.; Dvořáková 2009. 487. o.
101 Uo.
A forráshiány miatt egy lehetőséggel nem érhetjük be. Stibor a már szóba került ado- mánylevelét, amelyben ez a hadjárata is lejegyzésre került, 1397. december 8-án kapta.
Nyilvánvaló, hogy a hadműveleteket valamikor ez elé az időpont elé kell helyezni. Tovább vizsgálva itineráriumát kiderül, hogy az 1397. június elejétől október közepéig tartó idő- szakról sem tudható semmi. Egy katonai fellépéshez talán az egyik legkedvezőbb időszak az év június-július-augusztusa, de még a szeptember is, különösen, ha a Déli-Kárpátokról van szó. Nem állítható, hogy ekkor esett meg a hadjárat, de majd négy hónapig nincsen információ az erdélyi vajdáról. Nem is beszélve arról, hogy Stibor június eleji rejtélyes eltűnését megelőzően bizonyítható, hogy több mint egy hónapot az év elején hazaérke- ző uralkodó környezetében töltött.102 – Akadhatott megtárgyalni valójuk: Zsigmond Konstantinápolyból hazatérve a nikápolyi kudarc dacára 1397 tavaszán már egy újabb ke- resztes hadjárat megszervezésén dolgozott.103 Stibor havasalföldi hadjáratának okai – mint az fentebb már kiderült – nem ismertek. Ezért az sem kizárható, hogy Stibor feltételezett nyári havasalföldi hadjárata mögött ismételten egy nagyszabású oszmán ellenes hadműve- let ötlete állt.
A hadjárat eredményét tekintve kitalálható, hogy a magyar fegyverek hathatós segít- séget nyújtottak Vlad hatalmának végleges megtörésében. Hogy erre hol került sor, arra részben Stibor adománylevele adhatja meg a választ. E szerint Dombovica vára alá vonult a magyar sereg, és ennek sikeres ostroma eredményezte a győzelmet. Ezt követően az erdélyi vajda a fogságba esett Vladot Zsigmond elé vitte.104 Az adománylevélben említett Dombovica várat nehéz azonosítani. Talán az oklevelet fogalmazó kancelláriai írnoknak köszönhetjük ezt a várat, és sokkal inkább a létező Dîmboviţa folyóra és környékére kell gondolni, esetleg egy ott álló erődítményre. Az sem tudható, hogy egy döntő csata, ostrom, vagy több ütközet hozhatták-e meg a hadjárat sikerét. Így az is elképzelhető, hogy több kisebb-nagyobb összecsapásra is sor kerülhetett. Ebben az esetben a szóban forgó infor- mációk közül mindegyiknek lehet valóságalapja.
A hol és mikor megválaszolásához további források előkerülése szükséges, melyek alap- ján pontosítani lehet a függőben levő kérdéseket. Egy azonban biztos: Stibor vezette hadjá- rat hosszú évekre biztosította Mircea számára Havasalföldet – egészen 1418-ban bekövetke- zett haláláig105 –, ezzel pedig a Magyar Királyság Erdély felőli határainak védelmét is.
102 Pontosan nem tudni, mióta volt Stibor Zsigmond mellett. Az adatok szerint május 2–8. között már Budán tartózkodott, ahol ekkor a király is volt. Itineraria, 73. o.; MNL OL DL 220 248. sz. Vö.: Mihályi 1900. 114–115. o., 65. sz.; ZsO. 525. o., 4754. sz. Zsigmond a nikápolyi csatát követően Konstantinápolyba ment, ahol a bizánci császárral, II. Manuellel (1391–1425, Uralkodó, 447. o.) tárgyalt. Innen a Balkán-félszigetet megkerülve 1397 januárjában tért vissza a királyságba. Kranzieritz 2012. 97–108. o.; Itineraria, 72.o.
103 Bővebben: Kranzieritz 2012. 98. o.
104 Wenzel 1875. 100–101. o., 65. sz. Vö.: ZsO. 565. o., 5102. sz.; Chronolog. Rom. 73. o.; Constantinescu 1981. 126–127. o.; Şerbănescu 1987. 327–328. o.
105 Mircea 1418. január 31-én hunyt el természetes halállal. Matz 1994. 135. o.
Összegzés
A magyar és a havasalföldi kapcsolatok nem indultak a legbarátságosabb viszonyban.
Az Oszmán Birodalom gyors és agresszív terjeszkedése a balkáni területeken viszont egy zászló alá kényszerítette a feleket. Zsigmond keresztes hadjáratának hadászati és hadmű- veleti szempontból kulcsfontosságú szereplője volt Havasalföld. A magyar király és bárói jelentős erőfeszítéseket tettek Havasalföld magyar – ezen keresztül a keresztény – ügyhöz való csatlakozása érdekében. Emellett ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a szükség nem volt egyoldalú. A magyar fegyverek több alkalommal is beavatkoztak Mircea vajda oldalán a vajdaság belpolitikájába. Trónfosztott helyzetében is segítséget kapott szövetsé- gesétől, a magyar uralkodótól. Havasalföld ezeknek köszönhetően kerülte el a XIV. század végén a török fennhatóságot.
Zsigmond a keresztes ügy érdekében igazolhatóan négy hadjáratot indított, melyekkel párhuzamosan folytak a havasalföldi belpolitikai harcok. A felvonulások közül csupán egy, az 1395-ös tavaszi végződött kudarccal, a többi esetben a kijelölt hadászati és hadműveleti célt megvalósították a magyar erők. Az említett akciókban Mircea vajda csapatai is jelen voltak. Túlzás nélkül kijelenthető, hogy a Zsigmond vezette, vagy az általa küldött magyar erők nélkül Havasalföld belpolitikai harcai rövidtávon a török érdekeknek kedveztek vol- na. Mindezen megállapítások dacára érezhető, hogy számos kérdés nyitott maradt. Több esetben forráshiány állja útját egy-egy probléma megválaszolásának.
A keresztes hadjárat és a nikápolyi csata kudarca miatt szertefoszlott a török Balkánról történő kiűzésének lehetősége és ezzel együtt a keresztes eszmén is súlyos csorba esett.
Mégsem gondolhatunk úgy erre a katonai akcióra, mintha semmi pozitív hozadéka sem lett volna. Ezt azért sem tehetjük, mert éppen a Magyar Királyság és Havasalföld között a keresztes fellépés előkészületei közben kialakult szövetségi kapcsolatot tekinthetjük az egyik jelentős eredménynek. Ez Mircea és Zsigmond között időtállónak bizonyult, amire – különösen 1396 után – mind a két félnek szüksége volt a közös ellenséggel, az Oszmán
Birodalommal szemben.
MELLÉKLET
Az 1395. évi hadjáratok résztvevői Hadművelet iránya: Moldva
Ideje: január közepe – február első fele
Vezetője: Luxemburgi Zsigmond
Résztvevők: Benchench Miklós fia, János106 Botfalvai János testvére107 Csáki Miklós108
Garai Miklós horvát bán109 Jolsvai Leusták nádor110 Kanizsai István székely ispán111 Kanizsai János esztergomi érsek112
Kállói István fia, Miklós – Kanizsai János familiárisa113 Losonci László volt horvát és szlavón bán114
Orbay László fia, János – Garai Miklós familiárisa115 Patyi Gothárd fia, Miklós – Kanizsai István familiárisa116 Sárói László117
fedémesi Szobonya Miklós fia, László118 Tamásfalvi Illés fia, Gergely119
Tétényi Imre fia, Péter120 Hadművelet iránya: Havasalföld
Ideje: április
Vezetők: Bebek Ferenc, Losonci István121
Résztvevők: nem ismertek
106 ZsO. 415–416. o., 3804. sz.
107 ZsO. 421. o., 3862. sz.
108 Ortvay – Pesty 1896. 250–252. o., 147. sz.; Csáky I. 172 –173. o. Vö.: ZsO. 418. o., 3823. sz.
109 ZsO. 412–413. o., 3777. sz. Garai Miklós 1394 és 1402 között töltötte be a horvát báni méltóságot. Engel 1996. II. k. 81. o.
110 Engel 1987. 422. o.
111 ZsO. 417. o., 3820. sz.
112 ZsO. 416. o., 3815. sz.
113 Uo.
114 ZsO. 415. o., 3801. sz. Losonci István fia, László 1387-ben horvát, 1387 és 1389 között szlavón bán volt.
Engel 1996. II. k. 148. o.
115 ZsO. 412–413. o., 3777. sz.
116 ZsO. 417. o., 3820. sz.
117 MNL OL DL 42 598. sz. Vö.: ZsO. 417. o., 3816. sz.
118 ZsO. 464. o., 4233. sz., 518. o., 4691. sz. László a hadjáratban elesett.
119 ZsO. 577. o., 5236. sz.
120 ZsO. 357. o., 3035. sz.
121 ZsO. 428. o., 3913. sz.
