Te rc si M ih ály A lé le k v irá ga i
X e ^csi A ^ ik a ly
L e le k v ir á g a i
Tercsi Mihály
Lélek virágai
Illusztrálta grafikáival:
Fejes Gábor
Előhang
Örömmel, de egyben nagy várakozással is tekintek kötetem fogadtatása elé. Őszinte, elismerő szavakkal il
lettek ismerőseim körében, de az igazi megmérettetés a
„Lélek virágai” olvasói körében következhet be. Váloga
tásaim életem három korszakából valók azért, hogy a kedves olvasó minél teljesebb képet kaphasson költé
szetemből. A bús melankólián keresztül, a szenvedély katarzisain át, a mitikus tragédiák sötétségéből feltörő
„isteni” fényig felizzó érzelmekig. A hang és a fény sajá
tos, egyéni rezdüléseit fogtam fel lelkem és szellemem sprektumai között, hogy egyéniségem tisztaság utáni vágyát érzékeltetve hassak az emberekre.
A megjelentetés lehetőségéért ezúton mondok köszö
netét Kalocsai Sándorné Gyöngyi Erzsébetnek, akinek támogatása nélkül mindez nem jöhetett volna létre.
Egyúttal megem lékezem szőkébb értelemben vett csalá
domról is, akik írásaim „lektori” szerepét látták el. Itt említem m e g ; kedves barátomat, Fejes Gábort, aki il
lusztrációival tette színesebbé műveimet.
Kedves Olvasó!
Kérem fogadja verseimet oly őszinte érzésekkel, ami
lyen szándékkal tárom azokat Ön elé.
Kecskemét, 1996. március 15.
A szerző
3
Tercsi Mihály „virágoskertje”
„Az ember-idea lét-moduszokban nyilvánul meg.
Tercsi Mihály barátom-ismerősömmel a véletlen so
dort össze, s rögtön m egfogott egyéniségében a mély- ről-szakadó ősproblematikusság. A mítoszok-tragédiák sötét ragyogását árasztotta lénye. Évszázadokról fölsü
völtő, fölüvöltő nagy bűnök és elragadtatások élénk em lékét, vulkánláva irtózatát sejthette az érzékeny szemlélő közelében. Mindnyájunk életében meg-megnyílik az idő
szakadék, de van akiben soha be nem zárul. Folytono
san sebezi, irritálja, gyöngyözteti a kor. Akármelyik korba születhetne, sosem érzi otthon magát, s mások is rend
re idegennek találják. Pedig keresi helyét, de az elsikkadt valahol az örökkévalóságban. Tercsi Mihály bizonyos szempontból ritka „kövületnek" tekinthető, akit rejtélyes okokból vetett fel újra az origó mélyrétege. Ősi Kecske- mét-környéki család sarja, aki famíliája összes jó és rossz tulajdonságait ütközteti. Izgalmas személyiség, merthogy akaratlanul is kihívja a megütközést, gyengéd
séget, eltöprengést...
Versei eruptív törekvések arra, hogy kivetítve megsza
baduljon feszültségeitől. Lázak és lázadások kő-sorokba vetülései. Hol göcsörtösen, hol édesbús dallamossággal
„ejakulálja” papírra fájdalmát, gyönyörét. De valahogyan mindenképpen hitelesen (ha ez a hitelesség nem is idió
mái eredetiségéből származik). Halálos küzdelmet ta
pasztalunk a lengeteg sorok mögött. Az Ember újraszü- letésének gyötrelmét. Irgalomért esdő rettenetét, szere- tetért sikoltó szépségszomjat. Bábszerű affekciói önsaj
nálatunkat is felébresztik. Halljuk a báb-állapotában ful
ladozó ember-egyéniségünk reménytelen forgolódását,
5
kopogását. A fényimádó sötétbe-rögzült félájulatát. Egy
szóval: sűrű jelenlétet, nyomasztó és lenyűgöző otthon
keresést, egyúttal eszeveszett menekülést. Lélekgének auráját reszketteti ki magából. A nyelv, íme behelyettesí
ti maradéktalan eidetikusságában az embert. Leképezi, védi, elárulja.
Tercsi Mihály versei alkalmasak arra, hogy a lapozgató olvasó szembesüljön önnön káprázatával. Nem az a köl
tő, aki ihletett - hanem aki ihlet - hagyta ránk Tóth Ár
pád. Bízom benne, hogy lesznek, akiket meghatnak és megihletnek a „Lélek virágai”.
Kecskemét, 1996. március 2.
Dr. Túrái G. Kamii
főiskolai docens
6
GONDOLAT
ülök hosszan elmerengve, Agyamban ábránd táncot jár...
És nyugton nem hagy, csak gyötör.
Mert mi a jó? Hogyan? Mondd hát!
Mondd hát hogyan, mert mi a jó?
Kell-e, vagy miért? Mondd hát, szólj!
De csak csend van, semmi, semmi.
Miért, miért? Nem tudhatom.
Vagy várjak m ég? Ezt tudni kell..!
Nem ! Nem? Mit tegyek? Ó, hogyan?
Elmélet, lenne vége már...
Valami újat, egyszer mást!
Valamit tenni kéne már...
Tudom, gyenge vagyok ehhez, És érzem segítened kell,
Hát segíts ebben, és légy velem.
7
ALSZIK EGY VÁROS
Leszállt már az éj,
S kormot hintett a városra, Olyan ilyenkor az egész, Mint egy szörny, füstöt okádna.
Csend van, halálos csend honol.
A harangok is szunnyadnak.
Lomhán húzzák m eg vázukat, Vigyázói városuknak.
Pihen a város,
És szellő libben felette...
Hozza a lidércet, álmot, S alszik mindenki gyermeke.
8
A SORS - szonett -
Elvet engem a sors, az idők játéka...
Szem em et behunyom, hogy háborog lelkem.
Vívódva is, de megemészteti velem...
És szívem keseregve, könnytől áztatva, Mely sötét üregében hever kínlódva.
Száraz kéjének légszomja - ó, förtelem!
Tűrni, várni, ez lenne az én szerepem?
Mégis nyelnem kell, bármennyire is fájna.
Aztán, úgy tűnik való az igaz jó, De posvánnyá vál, akár a tavaszi hó, Mely zabolátlan folyót táplál - hidegen, így legyen ez, szólj, mit tegyek,
meddig várjak?
Ha élet kell, odaadom - engeszteljen.
Mert. aki létéből kikéi, élhet már csak.
9
VILÁGOSSÁG
Jöjj el hát végre virradat!
Fenn törjön elő már a fény!
Akkor meglátod magadat, Oly élni vágyó kis remény.
Már itt is van, és m eg nem szöksz!
Gúzsba kötlek, belém zárlak, Nem menekülsz, velem maradsz, Soha-soha el nem hagylak.
Légy velem, és vérem leszel.
Elméletem lángja, gyolcsa.
Gondolatom éke, dísze.
Szívemnek m eg kis szezámja.
Ha mégis, titkon elhagynál, Úgy fájdalmam sebeznéd meg.
Arcod szép, de lidérccé vál, Mert lelkem sír és engeteg.
10
IMÁDAT
I.
Kérdezz hát, felelek, S hogy az már a múlté..?
Szeretni vélsz és látsz, Majd üres a többi...
És napot nap követ.
Járok némán, egyedül, Mert halott a múzsa...
Költők is hullottak Sorra, így egyenként, Gyáván, öntudattal.
Majd jött, sietve, árván, A fény, tűz, - Glória.
Virult már az élet, A művészet, - sár, lég - Együtt, én, az ember.
11
Homály az a régmúlt, Kacagó, vén látszat.
Megérett ó az év, S kezdődő új követ, Épülő, tiszta, szép.
Nincs többé ittas mámor, Beteges fájdalom...
Elő a józan szív, Hit lobó fáklyája, Izmos, ifjú erény.
Hajt az idő bolondul, Áldozó lét csapongj...
Villongva lángra kap, Él marón, dühödve, Csillapítatlanul.
II.
12
Érzelem fonákja...
Ismét kín, hogy emészt!
Vérzőn, idomultan Vergődsz vad közönnyel, Önnön gyilkosaként.
ü gy szenvedek, m égsem fáj, Mert vesszek kínnal, mint Ringyó módra élni.
Szánnod kell Istenem...
Ó, csak te ne, emberi
Tanultán küzdj, és bízzál, Vár a szív, de tisztán.
Jövő tápján halad, Egy világ, oly szabad, Melyet rég várok már.
III.
13
NEM VETTED ÉSZRE
Ha elmegyek melletted, Nem veszel észre - Én várom pillantásod,
Nem veszed észre - Mit tettem hát veled, hogy
Nem veszel észre?!
Ajkadon gúnyos mosoly, Nem veszed észre - Almomban velem voltál,
Nem veszel észre - De mindenütt velem vagy,
Nem veszed észre?
Csak egyszer ölelhetnélek...
Nem veszel észre - Bármit, csak szólj, megteszem,
Nem veszed észre - De most is úgy teszel, hogy
Nem veszel észre - Érzem, nem tehetek mást,
Nem veszed észre?
Többé nem tudsz érdekelni, Hogy vetted észre?!
14
15
MÉG GONDOLOK RÁD
Nyár óta nem ízleltem szád, M ég gondolok rád...
És hiába vágyódtam én, O, szerelmes vén, Idő, magad játszottad el,
Csúf, vak reménnyel.
Elhamvadt szerelmünk lángja, Vágyom utána...
Hiába, ő, a múlté már, S tudom újabb vár.
Nem kérdem később mi szennyez, Talán jobb is ez...
Miért váljak ámokfutóvá, Érző bolonddá.
Elhamvadt szerelmünk lángja...
Hiába már, mind a múlté, Szép szerelmünké.
Eljő a nyár, de ő enyém, Nincs csáb, csak erény, S te más ölében kapsz csókot,
Igéző bókot...
Viszonozza lángolásod, Majd kérve adod.
Nyár óta nem ízleltem szád, M ég gondolok rád...
Csak. ezt magad játszottad el, Csúf, vak reménnyel.
így. hát tőled búcsúznom kell, Tiszta szellemmel, De emlékem őrzi szerelmed,
Hát isten veled.
16
ÉN VAGYOK, ÉN
Fáj m ég most az élet,
Mert nekem apró öröm ök jutnak Csupán.
Abból is visszakér jelen és múlt - Szerep,
Mely ábrándokat kerget szüntelen, Árván.
Képzeletem áradó gondolat Érlel,
Majd elhagy, de keresve, őszintén Magát...
S hogy ismét rám talál, tesz boldoggá Engem.
Új sodrással, frissen magával ránt.
A vágy,
Lét, a cselekvő tudatos erő Almán.
Az ébredés hamisan hunyorog Aztán.
Kínzó láz gyötör, és minduntalan Emészt...
Élnem kell, lesz aki hív, szüksége Lesz rám.
17
SZERELMEM
Vágytam, lángoltam, szerettem, Mellettem m ost te, szerelmem.
Az életet, a fullasztó, De ma üde, tiszta szívet, Naiv, ártatlan keservet...
Mindezt csak tőled kaptam én, Hisz tudatosodó szellemmel Kapartam már tíz körömmel.
Örökké fájó, kamaszos, Friss szentimentalitással.
Boldoggá tettél örökre, És lelkem fojtó bilincsét Letépted szenvedélyeddel.
Ismét ember lett belőlem, És ez sokkal több, mint élet.
Nekem az új, a haladás Rugalmas harmóniája.
Az alkotói kedv, remény.
Ez légy nékem mindörökre.
18
SZERETNI AKARLAK
Pár napja, m ég az enyém voltál.
Modernül - torz, fölszabadult vággyal, Gátlástalanul.
Szomjazott ajkunk sugara,
Mely oly mohón terjedt, játszadozva, Bizsergő kéjjel.
Testünk vonagló ritmikája, Gerjedt telítettséggel riszálta, Szertelen hévvel.
Őrjítő, lázas elixírem,
Meredten gyönyör, kielégültem.
Jöjj újra hozzám!
19
IFJÚSÁGOM
Lassan, inkább röpke idő,
Élmények, gondok tarka szövevénye.
Iijúságom, te vagy ez.
Mert az évek elröppentek...
Csak emlékük belémvéste mindazt Mi ezt jelentette nékem.
Mit nyújtottál az életből?
Hömpölygő, zavaros képet, Majd a fátyol szakadozott, És most ronggyá tépett leple, Újjal, valami mással kecsegtet...
S rem egő érzéssel tölt el, Az, hogy itt tartok végre.
Veled lehessek, de nagyon- várom már, Egy új, szép nemzedékkel.
20
21
CSAK VELED
Szeretet ékköve tündököl, Simogató, telített fénnyel...
S mély tüze lobog egyre-egyre.
Hiába ború, égető nap, Mert védi őt az emberi szív Halhatatlan szeretetvágya...
És a tiszta fény, örökké él, Vele tart az én lelkem árja.
Értő, féltve őrzött nagy álma, S rab, a tiéd kőbe zárt fáklya.
Ha szeretve mind a síromig, Kioltva majd apró lángjait, Hisz kísért a halott világba.
22
BEFEJEZETLEN TRILÓGIA
Sötétség borult a tájra.
Népre, a szívre, a szájra.
Édes álmuk nyálától részegedet! képek, Leheletét isszák m ég hőskorok nemzedékek.
Vihar nem vénül pusztáin, Gyepűin, zordon várain.
Kopár enyészet, a Hold csillogó virága, Istenét megkapta hát pogányok holt világa.
Pirkadat terült a tájra.
Népre, a szívre, a szájra.
Ébred hamvas csókjától belebódult vére, Természetét újjászül halandó végzetére.
Virul, terményül pusztáin, Hegyein, lobó tájain.
Hol már Hermésznek dalol vívódó titánja, Aki lelkét eladva, porát mohón kínálja.
23
SZENVEDÉLY
Mint egy éhezőn konok gyermek,
Aki tejtől duzzadó keblen szorongva csügg.
(íg y vágytam, kértem szíved, - örökké szeretlek - Életem érted árad, értelme tőled függ.
Könny fájdalmától csillogó szem,
Mely buggyan eszelős vigyorral ingerelve, Egyre kísért ég ő foltok rémeként engem.
Odaülve ágyamhoz, makacsul keresve.
Eltiport tetemek hantjain,
Ősi fájdalmak szunnyadnak újuló jajjal.
Alszom én is hányadó századok gondjain, Ébredve talán bölcs, de emberi vigasszal.
24
25
MEGÚJHODÁS
Hiába hajtom le a fejem, Éltem fénye serkent,
H ogy gyötrő álmokból ébredjek...
S követi új, vakon.
Versenyt futva már az idővel.
Hidalva végest, s végestelent...
És lázban elégve,
Hamvam legyen hát így kovásza Életnek, mely tiszta,
Érett, örök idea.
Akkor leszek igazán ember.
26
27
PORLÓ KÖVÜLET
Hol eredő mesék, Kelet ragyogása, Arab misztikum, izzó, száraz feszültség.
O m ló háremi fátylak kéjes suhogása, Kecses nimfák, lázongó örök gerjedtség.
Zarándok vonulat Krisztus zsámolyához, Jordán szentsége, jeruzsálemi dicsfény...
És itt fogant Szádi, mint költő a mához...
Itt buggyant a rég s az élet, de ma szegény.
Porba tiporva, húsát szaggatva - vérzőn, Szabdalták idők, és mohón rothasszák ma.
Kánaánt itt ember nem keres epedőn, Csak rombol ész nélkül, brutális tudattal.
28
SZERETLEK
Éveim lustán, egyre teltek.
Szerelmem érett szeretet lett.
Mem fáj a múltnak sok hiú póza, Esetlen, érzékeny panasza, Komisz gyermek önteltsége rég.
Éveim lustán, egyre teltek.
Férfivá lett szerelem kellett,
Hogy képed testet öltsön bennem, És vérem itatva lényeddel,
Tudom, te vagy nékem mindenem.
Éveim lustán, egyre teltek, De engem keményen neveltek.
Együtt minden született bűnnel, Maradtál így, áttetszőn, tisztán, Teljesületlen szerelemmel.
Most múlik, röpüljetek évek.
Tápláló, felnőtt értelemmel, Jövő szellememért élve -
Legyek ember az emberekben, őt keresve bennük, szeretve.
29
PILLANAT
Ábrándot kergető gondolatok.., Álmodva kérőn - tiéd vagyok.
Nem kérek, csak szépen fojtó pillantást, Reménytkeltő, titkonégő vágyódást.
30
31
VIRÁGÉNEK
Ó, szeretett kis virágok, Ha mellettem élni tudnátok...
Látnátok mennyire szenvedek, Nem tudok élni nélkületek, Szerelmem látom bennetek.
Érzem illatotok csokrát,
Nagy álmaim vészjósló hangját, Mely nyomasztóbb már, mint a halál, Hiszen rám vár, a küszöbön áll, Hát ne hagyjatok el engem.
De. ha majd sürget az idő, Kérem fedjetek, mint egy szülő.
Ontva az altató mákonyát, ü gy várom az óra múlását...
Tegyetek utolszor boldoggá.
32
33
FELISMERÉS
Munkás magyar, proli szívvel, Élt nekem, majd elfeledtem.
Ifjú vér volt, büszke hévvel, Odaadó, tiszta tacskó.
Engedett is léha csábnak, Forró csóknak, gyűrött ágynak, Megújuló örök láznak...
Pusztán ember, hogy szerettem.
Eljött feltört kapott génje, Sőt az ékes végzet-érve.
Aztán leköpte az éne, És a tanult szellemképe.
34
BÚCSÚ
Ó, ti értelmes fejek.
Szeretettek - érzelmes, Ti zsibongó kedvesek.
Szertelenek, fájlaló Bensejem emésztitek.
Hevesek, reményteljes Szenvedélyesek. Buzgó, Kezdő, jövő remények.
Búcsúzom most tőletek.
35
EGYKORON
Majd. ha úgy érzem, Hogy feszülté válók, - Kínnal önmagámban - És ami körülvesz, minden Őrjítően belém váj...
Leülhetek csendben, Megalkotva énem emberét, Új lényekké nemzve,
S szaporítva az életben A frisset, az ernyedtet, Hogy kihunyván, az Embert lássam bennetek.
36
37
ÖSZTÖKÉLÉS
Ha. majd az elmúlt évek Sápadtak,
S az eljövendő szépek Vékonyak.
Akkor kezem milyen lesz?
A régi?!
A várva várt alkotó?
Ó, talán.
Meglátjuk, hisz hátra van...
De jó is.
Szárnyalnak percek, órák, Suhanó...
Jöjj el, jöjj el addig is Életkedv.
38
GONDOLAT
Hogy mit kérek szenvedélyül, És mit gondolok legbelül, Mit kell látnom szégyenül?
Ma m ég nem mondhatom el.
39
KÉTSÉG
Sötétség üszkén, cigarettám fényénél, - Réveteg magányomban -
Arcodhoz találtam, gondolatban..
Titkos sóhajjal, félvén,
Hogy tépett életem tiszta vágyát, Benned álmodva - talán,
Nappali szerep kioltja lángját, Reményemmel életembe fojtva.
40
41
MAJDAN
Mirtuszi vér babéroz, Folyó, holt anyaggá ér.
S őriz tűzambróziát, Zsarátnok rózsaéket, Mely szívem eresztékét Elfojtja illatával.
42
JÓ, HOGY VELEM VAGY
Éltem megszokott napjaim, Voltak vágyaim, bajaim.
Az egyedüllét sem volt unalmas nekem, De érzem mégis jó, hogy itt vagy mellettem.
Nekem az orvos s barát, Kinek várom kedves szavát.
Te vagy a segítő, gyógyító minden.
Boldogság, ennyi kell ahhoz, hogy elérjen.
43
VADLESEN
Csend, van, mozdulatlan, Szinte borzongató - csend - Majd valami roppan,
Távolról halk zörej - enged - És jön, fokozódik,
Egyre már erősen - fakad - Szökellő törtetés,
Bősz csattanó dörej - a vég - Aztán avar zizeg,
Sokrétű köpenyét - hántom - S indulok most is,
Szokott élvezettel - betelve.
44
LIDÉRCNYOMÁS
Álmom, a sóhajok álma, Valóra válva, mérgezett.
Lett, akkor, abban a percben.
Szenvedélyes szerelemben.
Édes élvezet volt neked.
Számomra fanyarrá bűzlött, És maradt is, mind hiába, Lelkem átka, elhibázva.
Ez volt nékem, s maradt ennyi:
Ihlet hő, júdási csókja.
Nem tévesztett, rabja vagyok...
Ne kérdezz, elég, maradok.
45
LÁNGOLÁS - Gauguin emlékére -
Színek, ősi színben.
Ma, élettel nyugszanak.
Körülöttem csend...
De áradva lüktet Áldott emberi fénye, És áthat, gyötrőn Itatva vérem ritmusát.
Bőén pulzál agyamban,
S tűnődöm csikorgó akarattal.
Benn verejtékezve izzón.
Éltem nimbuszát lelve, Keresve már az isteni tónust.
Megszállott hittel vesződve, Alkonyom riadt képét
Elkergetve, mérgét öklendezem...
És várva gyom rom korgását, Élvezni mellékízzel
Gondolatban, érzület hajtását, (íj és friss zamattal,
Áhítom, tökéit éllel.
Kérőn magammal.
Fordulok hozzád.
Áldd, és ne sebezd kezem!
Az idő véste
é g ő keblembe, az igét.
Alkoss, hogy élhess tovább!
46
MÁJUSI ÉJJELEN - Fiam emlékére -
Kihajoltam az éj repkényén, Hol áthatolt, finom űr zizegett.
Fülemben hagyva dallamát...
Majd arcomat érte
Édesen, illattal csokorban, Altató ópiumát lehelve, Akácok súlyos tengere...
És a Föld, közeli,
Fénytelenül kék-tiszta leple Betakarta fátyolos, hittel oly Ábrándos, rebegő szemem...
És én, botladozva
Kerestem ágyad égő hajnalát.
- Várva éhezetten karod - Ölelőn kitárva.
Reszketve már bóduló ingerrel, H ogy egyesüljek bennetek.
Várón, gyermekünkben.
47
ÖRÖKKÉVALÓSÁG
Alvadó vérben, Az élet haldokló ízeit
Fröcskölöm vicsorgón.
S a tapadó nedv Izzó színek hártyáján
Rágja dúsan belém magát...
Rángva löködi rendszerem, A tisztuló kényszer mocskait, És csak testet öltenek:
Életet istenek lehelnek.
Sötét árnyaként
Ráterül sikoly-halk fohásza...
Pillanat megmered, S bélyege örök.
Álnok-szép szenny-fényeit Glória övezi fakón,
És kábult ihlettel látom Az élt örökkévalóságot, Mely kárpótol zendülve, Égi rituálét lehelve.
48
49
ÉLETET ADTÁL
Könnyekben, sóhaj,
s fohászok közt fogantam...
3ma, remény volt
hosszú ébredésem, mely múltunkból éledt, fékezve vétkeimet;
vérben, s titkokban.
Áldozva tiszta szíved, édes kínokban,
álmodtál drága Anyám...
"jövőt építve,
hisz magadban hordoztad régen várt fiad;
magzatod örökségét.
50
KÉRDÉS
Cél, gondolat, ki nem mondott szó.
Rejtőn ég szépszemedben, mohón, És hangom mosollyá szelídül, Mindig, reménytkérő ajkadon.
A jövőt ízlelgetve, múltba Vész egykor jelened keserve, Hisz köd, sötétség lidércárnyát Transzformálja a nap eltelve.
Sebezhetőségünk már örök.
Félelmed elkerülhetetlen.
Meríts őseink könnyeiből Vérző erényt, kérlelhetetlen.
Mindez, önvádad ajándéka, A megváltás tövisein át.
Lépj tovább, a hit áramlatán, H ogy érezd a lét varázslatát.
51
EROSHOZ
Ó szeress, szeress,
H ogy az életben mindenkit Boldoggá tehess/
Ó, szeress, szeress...
Hogy, mint a szárnyaló idő, Már örök lehess.1
O, szeress, szeress,
Hogy féltő szívemben, mindig Csak velem lehess!
Ó, szeress, szeress.., Génben érlelő, fájó-szép Szerelmet kérhess!
Csak szeress, szeress, H ogy legyen ez a pillanat, Nekünk örökletes!
52
53
SZABADON ÉLNI - Apám emlékére -
Adnék én néktek Munkát, sok életerőt, Tiszta vágyat, a jövőt, És hitet, az éltetőt.
Adnám majd a félt Örök kételyt, a naív érzést.
A boldogító első lépést...
S a botladozó töprengését, A felnőtté válás kétségét.
Adnám aztán, vélt, A lényt, a csillogó dért.
- A kárhoztató ledért - Bódító szerelmi - vért.
Az örökszeretet - kért.
Odaadnám sőt
A vártat, - mind a kétlőt - A beteljesült dédelgetőt...
De egydfcérek, csak a végsőt:
A hitt képzelőerőt.
54
OROKKE TART
Az élet őrült létében, Tisztán maradni késő...
Mindig reinkarnálja, A mindent kérő túlélő.
És tülekszik pondrón, gejjen, Már a torzón élvező.
Garatján tartván ujját, Hányja piszkát az öklendő.
Kárt kelteni reményében, Várhat-e tán az élő..?
Azé a kegyelmet várt, Aki csak mesét ígérő.
55
KÉPEK
Képekben lélegző éra Szüli újuló mivoltját.
S fenyegető tétem vénül Idegem kárhozatául.
Bolyongó létem keresi Fogantó pillanat örökét.
Átsuhanón kéri kétségét Vélt végtelen igazául.
Késve araszol tudatom, Falánkon, gondolat küszöbén, És tértelen látomásom
Éli vérem áramlatául.
Tudattalanom hátfalán, Gyarlóság mélyülő árkain - Élvez kései érzületem, A rémségem látszatául.
Tán minden napjaim halála, Eme létem különös átka.
S képtelen vétségem, az énem, Szenderült jövő áramául.
56
57
MEDDIG TART MÉG?
Izzón, a Föld mélyén, Tombol az örök tűz.
Szertelen hevességgel mégis El a kövesedet! istenség.
Annyit kerestelek, Fáradt vagyok, elég...
Jöjj el végre halhatatlan szív, Tápláld éhtem hasadékaiti
58
BEZÁRTSÁG
Ideám csapdái
Zártak kínjaim börtönébe...
Emlékeimben m ég él A bűnné nemesült hit.
És sorvasztó ábrándok Kihunyó szikráin éledtek Kódolt vitustáncaim...
Majd pillanat kockái
Vártak már jövőt felvillantó, Lapjaink megbúvó létébe.
59
TALÁLKOZÁS
Lábad nesze, döbörgő Dobhártyám - feszülő én Rezgette, s szívem élte át.
Vétséggel remegett fel Vágyaimban, felsejlőn, S rögzült beteljesülni Vágyó, Ős - idült ízén.
Majd. kétségünk perzselőn, pergőn kívánta a kéjt...
De most már éberen tovább Álmod, kiteljesedni
Korán várt szerelmünkkel.
60
ÖRÖKKÖMÖN TÜL
Pehelylő álmok, - ölelőn - sarkifénybe burkoltan, vélőn sziporkáz lélekbe;
ártatlanok titkoltan oly tündöklő bogara.
Haló félelem, - öldöklőn - s életvárón. Fulladtan, kétlőn szomjúhozza tárón álkérlelmem? Vádoltan foly küldöttükön mosolya.
61
AZ OROK PILLANAT
Szemed égő tükrében Tündököl mosolyom, Lelkünk kokilláiban
Forrunk össze, olvadón...
És tüzünk áramlataiban Spontán bízva, Békét old szívünkbe,
Szellemet harmonizálva.
Tértelen, örvénylőn utazunk, Átélve már
Borzongón, az örökidőt, Melyet szem sugara tár.
Villanón örökít üzenetet A jövőnek.
62
63
ÖRÖKRE
Amikor „arra” gondolok, dübörgő szívem mellkasom szétfeszíteni kész, hogy majd lázas agyam beléláthasson;
vajon mi költözött mélyébe...
hiszen mindig olyat akartam, ami már nincs, csak számomra létezett és él.
Nem vágyom másra, csak arra, hogy az őrjítő szerelem
most teljesült szeretetben, bölcselettel pihenhessen meg.
Csalárdság nélkül és őszintén, erős hittel, bizton óhajtod;
akkor, úgy velem tarthatsz hát a végtelenbe.
64
65
ÁLLOMBA ZÁRVA
üres, monumentális épületek között járok. Álm odom színesben.
Talán, egy szép világban én ter
veztem. Etűdök dallamait hallom tisztán. Szemem csukva. Forgok, egyre gyorsabban. Már nem lá
tom az előző képeket, csak ti
éd lebeg, mindig előttem van.
Komoran nézel, majd mosolyogsz.
Lágyan megérinti ajkad ajkamat, és a puha, mégis rugalmas száj m elegsége felébreszt. Mosolyod m égegyszer körülölel és egy finom fuvallat kinyitja pilláim.
Aztán, zuhanón érkezem a való
ságba. Körülvesz a rideg csend.
Kiáltanék, de a hang belémszorul.
Megkövültén élem át a hihetet
lent; nem vagy mellettem!
Szívemet jeges dermedtség szorít
ja. Könnyeim már rég kiapadtak, de a sírás sem tudná megkönnyíteni.
Szoborrá meredve csak állok és várok... Az idők végezetéig.
Rád'Kedvesem .
66
REQÜIEM
Rítusoknak hódoltan, - ősi nemzetem regéjébe - istenekbe oldottam..
Íg y csak esőmosta bálványok mosolya öblíthette le.
Mértékkel világossá vált, de sötétséggel egyesült.
Születőn, a magába zárt, a hangját hallgató kövült.
Lövellő magmaként ömlött az életre ítélt ifjúság.
Aztán becsukódtak a tág, nyitnikék, é g ő ablakok,...
és terveken heverten képzeletembe takartok.
Majd fogad közt hoztad nyelveddel oltott ízemet...
és mély sóhajod ébresztett vágyat fojtott ölelésre.
S újra töltötted lényedet, bensőmet nem véve észre.
Bezárva érzékeimet, reteszt téve ágyékomra, siratta el gyermekemet álmom végső szunnyadásra.
Átkon, öledbe fagyottan.
67
ÉRINTSD ÉLETEM ALKONYÁT
Elbűvölt szemed, de megsebzett Örökre, égetőn.
Légies árnyként lebegsz, vérzőn, Tested éledett...
Mert a becsvágy üldözöttéként Dics nem babérozza fejemet.
De értetlenül, önmagámban Korán dicsőültem.
Várom hát most már a griffmadárt, Mert elröpít engem.
Megmutatva, - oly megbocsájtón - Az igaz mesék birodalmát...
Ahol csak botorán, koszorúra Hólelkek köthetnek virágot Friss rózsasíromra...
Hisz rá kellett döbbennem, hogy itt, Az árnyékvilágra Soha nem lőhettem, - tág helyem ...
Ide nem érhet fel senki sem, Hiszen nem látták, hogy Általuk vén vakként, toporgón
A semmit elértem.
Nincs tehát mire várni tovább.
Beteljesülni kész, A lelkem kondító harangláb.
68
69
ÖRÖMÖT TAKARVA RÁM
Most csak merengve, hajad tincseit Babrálom, hiányodon tűnődve...
De már szemed sugarán éledek, Mert fényében tündököl szerelmed.
Amulva becéz, éberen fürkész, Rárezdül minden pillanatra, és Zárul fedve, azért résnyit hagyva, Védelmül éji varázslatra.
Majd hajnalon pislákol, borzongva Pilláival, bánatnak koppantva.
Aztán csodálva, olvadva követ, És cirógatva vezet utamra...
A messzeség nem távolít, csak rejt, Vágyódva kísérő karjaiba.
70
71
JÖVŐNKÉRT
Múltunk és jelenünk, Hódolva érez át Erőtadó szellemet,
Hogy. majd lépve tovább, Új utat reméljünk.
72
TISZTÍTÓ TŰZ
M egejtő érvek, amint érzelmed éled, De téped gyávaságba fúlón
maradék életed...
Mert energiámat fosztón
gyarapítód a kétséged.
Tűnődöm.Gly kár, ahogy várod A talányt; a múló szivárványt.
Hát szakítsd fel végre már sebed, H ogy kezed gyanakvását áldón
takarja két kezem.
73
A CSEND HANGJAI
Olykor, gondot elűzve..
Milyen bizsergetően Szívet ütő merengve Hallgatni egy madarat, Trillázgatva, fecsegve.
74
75
HITEM ELHAGYOTT
Nincs társam semmiben.
Senki sem talált hozzám.
Öledben éltem m eg a kéjt, S titkaid csak te égeted el.
Mindenki megcsalt lám, Hiába küldöd az éjt.
Várd az örök békét!
76
ÁLLANDÓAN
Utak grafitját rovom, Porlepett kövületen...
Szelektől oly védtelen.
Aszfalttá meredt képet, Melyet tudatod él :tet.
77
VELED
Zenét hallgatva kedvesem, lábad taktusával dobogón dobban m eg Szívem. Ritmusát elnyomva,
csillagunk fényében Egyesülve, így csillanva, Éljük át ismét a csodát.
Vágyok örökké haladva.
78
79
ÁBRÁNDÜLTAN
Most is bénultan, bezárt káprázatban, Kilökődőn, értetlenül, védtelen...
Bolyongunk elhagyatottan, tértelen.
Bár időktől fogva megpihenni kész, De mindig kényszeredett állapotba vész, Végleteink tárházában ámulón;
így juthatunk önmagunkhoz árulón.
80
81
- STRIGA KARMAIBAN -
Tündérjelmezed levetetted, Álarcod kivirult...
De soha ne feledd:
Állandóan kisért majd a múlt/
Mert gyönyört titkon csepegtettél Bűnöm ördögének...
Majd gyóntatom lettél, Kárhozat hitem istenének.
82
KEDVESEMBE FELEDKEZVE
Elsirattam emlékeimben, Elvirágzott a szerelemben.
Hervadtan múlté, de szorítom, Illatának képét m ég tartom.
Várón csak állok megborzadtan, Eszmélten, s érzésein holtan.
83
ÁRVÁN
Sodródom el lélekűzőn árba, Testesülőn, testesülő sárba:
Gyönyörből már a vég sikolyába.
Mert ahol az örök Stix folyó jár, Ott rám majd a lehűtő halál vár.
Nem félek, hisz utoljára élek.
Nem pazarlóm álmaim sem kéjnek.
Vágyaim is kihunytak, nem égnek.
Árulón löktet a sötétségnek.
84
85
TISZTULÁS
Hallgatom a Sky-t, a dallamát, És a hussanó szél zúgását...
Újra érzem lényed ridegét, A Hidegen sugárzó fényét.
űzöm hát a felhők gomolyát.
A bennem búvó szem zavarát, Mert átélem ismét a képeket, Melyek sugallják m ég léptemet.
Rejti kertem a nyugalom, Éjt lopva enyész a fájdalom...
Zizzenő levelek szőnyegén, Szunnyad a bódulttá vált erény.
86
TÁRSAIMNAK ÚTRAVALÓÜL
Zengőn, szól hát m ostís sokuk éneke:
Tehetség, alkotóvértől vezetve.
A szolid szellők csendesült dalai, Korunk évszakainak áldó árnyai.
Itt - ott dübörög
a feszülő energia moraja.
Forr a természet
elemeinek születő alakja.
Akinek lelkiszeme
h ogyh a nyílóban a világra, Csak hosszú út után
láthatja a porhintő kezeket, Hisz elhessenteni, -
majd a szíveket m egrem egtető Érző dobogással
lehet - a sötét, kusza lepleket.
87
EGYMÁSRAUTALTSÁG
Ó, ti ringó lankák, árnyatadó fák!
Susogtok lombotokkal:
mivé lett a világ?!
Ekként keseredtek, átok, emberek..?
S árvulnak kezük nyomán a bús levelek.
Ódát zúgtak értük, hisz a sorsuk egy.
Kar, ág pusztul már együtt.
Hit: ámító kegy.
88
MOST REMÉNYFOSZTOTTAN
Veled kelt nem rég a fény, Teremtő, hittel telt lény...
De ma zárod már hunyón, tárón, poklot rá csukón.
Szíved mélyén kétség vár, Tanyát üt a lidérc már...
Sötét álmod mámort olt, kötést oldón átkod volt.
89
HALLOM ÁLMAID ZAJÁT - Apám emlékére
L elkem ősi
vérrozsda marja, Apám, jöttöm
jövőm et takarja.
Gigászt hősi
eposza várja, Álm od síri
virágod zárja.
90
ELEVENEN A MÜLT
Folyt, s mardos az érzékiség, Most m ég elm ém et borzolja...
Majd testemet teríti be, Lényed oldó aurája.
Bús melankólia fékez, Kísérve rejt a jelenbe...
Vérem útját itatva át, Múlton túl már a jövőmbe.
Mert, körülleng m ég valami Furcsa, mély-misztikus emlék...
Oly lustán, lebegőn, mint kék Dunán a halotti kérszék.
91
92
Gyermekkori verseim
93
1. / Gondolat ... 7
2. / Alszik egy város ... 8
3. /A sors... 9
4. /V ilá g o s s á g ... 10
Ifjúkori éveim
5. / Im á d a t... 11
6. / Nem vetted é s z r e ... 14
7. / M ég gondolok rád ... 16
8. / Én vagyok é n ... 17
9. / S zerelm em ... 18
10/ Szeretni akarlak... 19
11/ Ifjúságom ...20
12/ Csak veled ...22
13/ Befejezetlen trilógia...23
14/ Szenvedély ...24
15/Megújhodás...26
16/ Porló kövület... 28
17/ Szeretlek...29
18/Pillanat ... 30
19/Virágének ...32
20/ Felismerés...34
21/ B ú csú ... 35
22/ Egykoron...36
23/ Ösztökélés...38
24/ G ondolat...39
25/K étség... 40
26/Majdan ... 42
27/ Jó, hogy velem v a g y ...43
28/V ad lesen ...44
29/ Lidércnyom ás... 45
94
Felnőtt éveim
30/ Lán golás...46
31/ Májusi éjjelen... 47
32/ Örökkévalóság ... 48
33/ Életet adtál ... 50
34/ Kérdés... 51
35/ Eroshoz... 52
36/ Szabadon é ln i... 54
37/ Örökké ta r t...55
38/ K é p e k ... 56
39/ Meddig tart m é g ... 58
40/ Bezártság ...59
41/Találkozás...60
42/ Örökkömön t ú l... 61
43/ Az örök pillanat... 62
44/ Örökre... 64
45/ Álomba zárva... 66
46/ R eq u iem ...67
47/ Érintsd életem alkonyát...68
48/ Öröm öt takarva r á m ...70
49/J ö vő n k ért...72
50/ Tisztító tűz...73
51/ A csend hangjai... 74
52/ Hitem elhagyott... 76
53/ Á llan dóan ...77
54/V eled... 78
55/ Ábrándultan ... 80
56/ Striga karmaiban... 82
57/ Kedvesembe feledkezve... 83
58/ Árván... 84
59/ Tisztulás ...86
95
60/ Társaimnak útravalóul...87
61/ Egymásrautaltság... 88
62/ Most reményfosztottan ... 89
63/ Hallom álmaid zaját...90
64/ Elevenen a múlt... 91
96
