Visszaemlékezés Pavlovra : 1843-1936

Visszaemlékezés Pavlovra

(1843—1936)

Irta dr. Körösy Albert,

az általános élettan és örökléstan egyetemi tanára

H

gusokat, kit tartanak tu- dományuk legnagyobb képvise- lőjének, minden bizonnyol azt felelik: Pavlovot. É n leg- alább minden habozás nélkül ezt feleltem volna. De hogy

ez volt az általános véle- mény, azt bizonyítja, hogy ő volt

egyike a legelső Nobeldíjasok- nak. Az iránta érzett lel- kesedést csak fokozta az el- érhetetlenségnek az a légköre, mely személyét körülvette. Ha például az a fiatal fiziológus el akart volna menni hozzá Péter- várra, hogy megtanulja mód- szereit és közvetlenül megis- m e r j e gondolkodásmódját, ter- vét aligha valósíthatta volna meg. A cári Oroszorszájg ány- nyira elzárkózott a többi világ- tól, hogy oda közönséges halan- dó nem igen tehette be a lábát.

De még Pavlov munkái is hoz- záférhetetlenek voltak, mert csak orosz nyelven jelentek meg olyan folyóiratokban, me- lyek például Budapestre nem jöttek el s még a referáló la- pok sem ismertették őket. Az Oroszországon kívül fekvő tu- dományos világ csak akkor ve-

hetett tudomást intézetének munkáiról, amikor hosszú idő- szakokban valamelyik tanítvá- nya nemzetközi nyelven össze- foglalóan ismertette azokat. D e akkor aztán nagy volt á hatá- suk. Akár egy tudományos, atombombáé.

Emlékszem, mikor az 1900-as évek elején Pékár Mihály, az;

Élettani Intézet akkori asszisz- tense, akit a mai nemzedék m á r csak mint a pécsi egyetem tanárát* mint Miska bácsit is- mert és szeretett, áttanulmá-

nyozta az emésztőmirígyek munkáját tárgyaló dolgozatai- nak első, német nyelven megje- lent monográfiáját. Az ő cso- dálatosan világos koponyájába Pavlov eredményei úgy bevé- sődtek a maguk helyére, hogy bármiről volt szó, ami velük összefüggésbe volt hozható, ott rögtön bekapcsolta őket Ma- gam pedig a központi idegrend- szerre vonatkozó munkáit les- tem és ami elolvasható volt, azt elolvastam. Mikor azután az.

1920-as években több mono- gráfia jelent meg róluk angolul,

franciául, németül, nekiestem, és az egész kérdést magyarul röviden ismertettem az orvosok

részére a Therápia 1928-as év- folyamában.

1907-ben találkoztam vele először a heidelbergi élettani kongresszuson. Nagyszerű meg- jelenés volt, csak úgy áradt eb- ből az óriásból az őserő. Sza- hállas oroszlánfejét felszegve, előrehajlott felsőtesttel, össze-

szorított ököllel j á r t a termek- Ben, az ember csalt azt várta, mikor f o g j a a házat össze-, dönteni. Megkértem legkiválóbb tanítványát, Londont, kinek távolbeli munkatársa voltam,

mikor Berlinben Fischer Emil -vegytani intézetében dolgoztam, hogy mutasson be neki ..London

Pétervárott beadta sipolyos kutyáinak a vizsgálandó anya- got és elküldte Berlinbe Abder- haldennak a gyűjtött, szárított Béltartalmat, melyet azután Abderhalden vezetése mellett feldolgoztam. Beszélgetésünket London tolmácsolta, mert Pav- lov csak oroszul Beszélt Később

is, "ha találkoztam vele, mindig -valamely volt tanítványa kí- sérte el külföldre.

Utoljára 1935-ben láttam a - Leningrád—moszkvai élettani

kongresszuson. Ekkor már 86 éves volt — egy évvel r á meg- Balt, -— kisebb, soványabb lett.

de még ekkor is testben és lé- lekben bámulatosan friss ma- radt, bár bottal j á r t , mert egyik lábát m á r 1928-ban kissé von- szolta. Feleségével úgy ment, -vagy inkább rohant végig a

kongresszusi vendégek töme- gén, félretolva az útjában álló- kat, előadás közben úgy verte az asztalt, mint egy fiatal em- ber. Pavlovot ekkor a legna- gyobb, általános tisztelet vette körül, dédelgetett kedvence volt a /Szovjetnek. Több speciális laboratóriumot építettek szá- m á r a Pétervárott és Koltusi- ban, kivételes fizetést is élve- zett. Koltusiban egy emeletes majomházat építettek neki a majmok viselkedésének tanul- mányozására, külön háló-, ebéd- lő- és játszószobával; úgy em- lékszem, fürdőszobájuk is volt a majmoknak, amelyek persze lépcső helyett rudakon közleked- tek egyik emeletről a másikra.

Az utolsó években egy idegkli- nikát is bocsátottak rendelkezé- sére, mert vizsgálatainak kii-, nikai alkalmazását egész életé- ben szem előtt tartotta.

Pavlov vizsgálatainak; első nagy csoportja az emésztőmirí- gyek és a gyomorbélcsatorna élettanával foglalkozott, máso- dik a központi idegrendszer élettanával, amely szakmában Oroszország m á r előtte is adott a világnak néhány egészen ki- váló kutatót. Rendkívül széles- körű, rendszeres vizsgálatainak eredményeiről csak néhányat említünk meg.

Az emésztőmirígyek vizsgá- latára mindenekelőtt egész so- r á t dolgozta ki a műtéti eljárá- soknak. Egy kutyán néha öt

sipolyt is létesített a gyomor- bélcsatorna különböző helyein:

az egyikből valamelyik emész- tőmirígy nedvét gyűjtötte, má- sikon át bevitte a táplálékot,, a harmadikból kibocsátotta a bél- tartalmat. Legismertebb műtéte a fiókgyomor készítése, mert az itt követett eljárásnak a sebészet is nagy hasznát vette.

A gyomor falának egy részé- ből zsákot készített és azt a hasfalon át kivezető csővel, ka- nüllel látta el. Az összevart nagygyomorban rendesen folyt a beadott táplálék emésztése és továbbítása, a fiókgyomorból pedig a kiválasztott emésztő- nedvet külön lehetett össze- gyűjteni és megvizsgálni.

Vizsgálataiban a legnagyobb súlyt mindig a r r a vetette, hogy azokat a viviszekciós eljárások mellőzésével, teljesen normális állatokon végezze. Pavlov isko- lájának dolgozásmódját közel- ről megfigyelhettem az 1935-i kongresszuson London intéze- tében. London nagyjelentőségű vizsgálatait, a vér összetételé- nek emésztés közben történő változásáról, érsipoly módsze- rével végezte. Ennek az a lé- nyege, hogy különböző erek falához fémcsövet erősít és azt kivarrja a bőr egy nyílásába, úgyhogy rajta keresztül egy hosszú fecskendőtűvel könnyen tud vért venni. Az előkészítő műtétekben 4—5 különböző ér- sipolyt készített, néhány bél- és

gyomorsipoly. mellett. Az így előkészített kutya a tulajdon- képpeni kísérlethez magától ug- rott fel az asztalra, a különbö- ző erekből történt vérvétel után pedig London egyet legyintett a kutya hátára, mire az leug- rott a földre és követte ápoló- ját, mintha semmi sem történt volna. A gyönyörű, állatokkal mindenki a legnagyobb szere- tettel bánt.

Legtöbbet a nyálmirígy mű- ködését vizsgálta; a nyálat egy- szerűen úgy nyerte tisztán, hogy a mirigy kivezetőcsövé- nek végét kivarrta a felette fekvő bőrbe. Kiderült, hogy ha különböző anyagokat helyezett a kutya szájába, a mirigy kü- lönböző mennyiségű és külön- féle minőségű nyálat választott el. Legfontosabbá az az észle- lete vált, hogy a nyálelválasz- tás m á r akkor megindul,, mikor a kutya a táplálékot meglátja, még mielőtt az a szájába ke- rült volna: a kutyának valóban m á r előre „csurog a nyála".

A hasnyálmirigynek a bél kezdetébe ürülő emésztőnedve tartalmazza mind a fehérjét, hiind a keményítőt,, mind a zsírt hasító enzimákat. Kide- rült, hogy a nedv összetétele a táplálék összetételéhez alkal- mazkodik: mindig abból az en- zimából tartalmaz legtöbbet, melynek anyaga legnagyobb mennyiségben fordul elő a t á p - lálékban.

Tudomány, S

Pavlov kutatásainak máso- dik, még nagyobb horderejű és még kiterjedtebb sorozata a

központi idegrendszer műkö- déséről a nyálelválasztás vizs- gálatánál kapott észleletéből indult ki. Amikor a kutya szá- jába adnak egy kolbászt és er- re a nyálmirigy működni kezd, ez egyike a közismert reflex fo- lyamatoknak. Olyan, mint ami- kor a pupilla fény hatására szűkül, vagy a térdízület rá- ütésre megfeszül. A reflex fo- lyamat a következőképpen ját- szódik le: a külső inger ingerli az érző végkészüléket a szem recehártyájában vagy a bőr- ben, az érző ideg ezt az ingerü- letet továbbvezeti a központi idegrendszerbe, még pedig a gerincagyba, vagy az annak meghosszabbítását alkotó nyúlt- agyba, ott az érző ideg köz- pontjából áttevődik a mozgató idegére, a mozgató ideg az izomban lévő végkészülékéhez, melynek ingerületére az izom összehúzódik. A nyálelválasz- tás esetében csak az a kü- lönbség, hogy az ingerület a központi idegrendszerben a nyálmirigy ~ "elválasztó ide- gének központjára tevődik át.

Az eddig említett reflexek mindig bekövetkeznek, vala- hányszor az inger éri az álla- tot, m á r az újszülöttben is. A központi idegrendszer veleszü- letett szerkezete olyan, hogy az ingerület benne az érző köz-

pontból átvezetődik' az elvá- lasztó központba. Ezek feltét- len reflexek.

De az olyan kutyának, ame- lyik még sohasem evett koK bászt, annak meglátására nem csurog a nyála. Pavlov kutyá- jában nyilván azért indult meg a nyálelválasztás, mert előző

alkalmakkor ia kolbász meglá- tását mindig követte megevése és ez feltétlen reflexként meg- indította a nyálelválasztást. E folyamat megismétlése által a táplálék meglátása a nyál- elválasztás feltételes ingerévé vált. E meggondolás alapján dolgozta ki Pavlov lángelméje a központi idegrendszer élet- tanát és egyben az érzék- szervek élettanát is oly mesz- szemenően, hogy a tudományos világ nem győzte csodálni.

Alapkísérlete a következő volt. Kísérletileg kidolgozott a [kutyában egy olyan feltételes reflexet, mely magától nem fej- lődik ki: a kutya etetésekor megszólaltatott egy hangot és h a ezt többször megismételte, e hang megszólaltatására ete- tés nélkül is megindult a nyál- elválasztás. Azt mondhatnók, hogy sikerült a kutyát ilyen viselkedésre dresszíroznia. A

kutya központi idegrendszeré- ben a feltétlen és a feltételes inger többszöri egyidejű alkal- mazása által kicsiszolódott a hallási központtól a nyálelvá-

lasztás központjához vezető pá-

lya, úgyhogy az ingerület mosi m á r ebben az irányban, vagy helyesebben ebben az irányban is terjedt. Pavlov iskolája ez- után számtalan hasonló kísér- letet végzett a legkülönbözőbb feltétlen és feltételes ingerek- kel.

E kísérletekben Pavlov me- gint á kísérleti módszerek nagymesterének mutatkozott, dé itt ném ú j műtéti eljárások kieszeléséről volt szó. A kísér- letek megismétlésükkor eleinte többé-kevésbbé eltérő eredmé- nyeket adtak. Pavlov ennek okát abban kereste, hogy az a sok mindenféle inger, mely a kutyát közben érte, mind ha- gyott valami nyomot központi idegrendszerében és ezzel za- varta a kísérleti ingerek hatá- sát a feltételes reflex kiképzé- sében. Ezért a legnagyobb súlyt a kutyák tökéletes elkülöníté- sére vetette. Amint Leningrád- ban és főleg Koltusiban láthat- tuk, a kísérleti kutyákat egyen- ként kis zártj, a külső zajtól teljesen védett szobákban tart- ják, amelyekbe senki sem lép be, a kutya etetését, az

alkalmazott ingereket kívülről irányítják. A kísérlet tartama alatt a kutyát semilyen más inger nem éri, csak a megvizs- gálandó feltétlen és feltételes ingerek. E rendszabályok szi- gorú betartásával azután a kí- sérletek teljesen szabályszerű eredményeket adtak.

Pavlov ú j módszerével első- sorban az állatok érzékszervei- nek élettanát dolgozta ki. így például meg lehetett állapítani, mekkora az a legkisebb hang- köz, amelyet a kutya még fel tud ismerni. H a ugyanis egy bizonyos hangmagasságra ki-

dolgoztak egy feltételes refle- xet, akkor az a hangmagasság egy bizonyos közének minden hangjával is kiváltható. De ha egy közeli hangot többször megszólaltattak egyidejű etetés nélkül, akkor ennek megszólal- tatására nem következett be nyálelválasztás. így megállapí- tották, hogy a kutya egynyol- cad hangközt még meg tud kü- lönböztetni* tehát e tekintetben érzékenyebb az embernél. Az ilyen fokú abszolút hallással szemben a látásra vonatkozó vizsgálatok eredményei közül viszont a legérdekesebb az, hogy a kutya színvaknak bizo- nyult.

A központi idegrendszer élet- tanát vizsgáló kísérleteinek eredményeiből legfontosabb az, hogy az agykéreg kiirtása után nem lehet a kutyában feltételes reflexet létrehozni és a már ki- dolgozottak elmaradnak. A fel- tételes reflexek tehát a feltet- len reflexekkel szemben az agy- velő legmagasabb részében te- vődnek át. Az agykéreg egyes területeinek kiirtásával kísér- leti úton meg lehetett állapítani az érzékszervek agykérgi köz-

pontjait is. A feltételes reflexek keletkezésének és elmúlásának rendkívül sok részletét állapí- totta meg, de ezekről csak annyit említek meg, hogy e megfigyeléseket igen messze- menően sikerült az agykéreg egyes pontjainak ingerlésére és gátlására visszavezetnie. Vé- tenék azonban a kötelező pár- tatlansággal szemben, ha el- hallgatnám, hogy Pavlov e té- ren egy tévedést is követett el.

Azt állította,, hogy az olyan ku- tyák gyermekeiben, melyek szüleiben kidolgozott egy felté- teles reflexet, kevesebb gyakor- lással sikerült ezt a reflexet kidolgoznia. Ez azt jelentené, hogy az élet folyamán szerzett tulajdonságok öröklődnek az utódokra, ami pedig homlok- egyenest ellenkezik az öröklés- tan megállapításaival. Ezért senki sem fogadja el Pavlov kísérleteit döntőknek, ámbár hozzá kell tennem, hogy kísér- leti megcáfolásukról nincs tu- domásom.

Nem tudom,, elegendő-e az, amit elmondottam, ahhoz, hogy a távolabb-állók, is átlássák.a.

vizsgálati irány óriási jelentő- ségét.

Hogy a kutya lát-e szí- neket vagy nem, a r r a Pavlov előtt nem tudtunk felelni. A feltételes reflexek tehát egy objektív módszert adtak a ke- zünkbe az érzékszervek életta- nának vizsgálatára. Még rosz-

szabbul álltunk az agykéreg élettanával. Az agykéreg régi élettana bizony inkább lélektan volt, mint élettan, sőt még m a sem nélkülözhetjük benne az olyan szubjektív fogalmakat, mint az érzet,, gondolkodás, akarat. Az objektív agyélettan jelentőségét Jacques Loeb, a

kísérleti biológia megalapítója hangsúlyozta elsőként, aki a feltételes reflexeknek megfelelő asszociatív emlékezőképesség fontosságára is felhívta a fi- gyelmet. De a nagy lépést a fo- galom megállapításától a kísér- leti módszerek kidolgozásához Pavlov tette meg. Azután, míg a többi szerv betegségének meg- értéséhez az egészséges szerv működésének ismerete a d j a meg az alapot, addig itt azt a keveset, mit Pavlov előtt tud- tunk, a betegek vizsgálatának köszönhettük, ami bizony for- dított világ. Pavlov ezt a terü- letet is hozzáférhetővé tette a kísérleti vizsgálatoknak. Lehe- tetlent persze nem szabad vár- nunk : Pavlov nagyszerű és rendkívül kiterjedt vizsgálatai .ellenére még távol vagyunk at-

tól, hogy az agykéreg működé- sét úgy ismerjük, mint a többi szervét. De annyi biztos, hogy Pavlov nemcsak e század ele- jének volt a legnagyobb fizio- lógusa, hanem minden idők fi- ziológusai úgy fognak rá visz- szatekinteni, mint tudományuk egyik legnagyobb mesterére.