A DRÁMABÍRÁLÓ BIZOTTSÁG. (Első közlemény.) A drámabíráló bizottság a magyar művészi életnek m

A DRÁMABÍRÁLÓ BIZOTTSÁG.

(Első közlemény.)

A drámabíráló bizottság a magyar művészi életnek m ég- magánál a Nemzeti Színháznál is többet támadott intézménye;, pedig tudjuk, hogy a Nemzeti Színháznak •— olykor emelke­

dett, de olykor kissé alantasabb indító okok folytán — létének százéves folyamán túlnyomó részben «rossz sajtója volt».¹

Mellőzve itt a drámabíráló bizottságot ért kritikák közül a nyilvánvalóan személyes élű támadásokat, mindenekelőtt azok­

kal az elvi magaslaton álló bírálatokkal kívánunk foglalkozni,, amelyek a drámabíráló bizottság lényegére vonatkozó kérdéseket fejtegetnek. Ezek két főkérdés körül forognak : van-e szükség drámabíráló bizottságra, és ha igen, milyen legyen annak össze­

tétele és munkarendje. A választ természetesen gyakorlati szem­

pontok szabják meg — sokszor az érdekelt cikkírónak viszonya a drámabíráló bizottsághoz. Jelentőségét mindenesetre máskép látták a színház igazgatói, máskép a bizottság tagjai és ismét máskép az érdekelt írók ; természetesen ezek is több csoportra oszlottak a szerint, hogy a drámabíráló bizottság milyen állás­

pontot foglalt el az ő darabjaikkal szemben.

A kérdés ma is, tizenhat esztendővel a drámabíráló bizott­

ság megszűnése után, még mindig eleven. Alig egy éve, hogy az országgyűlésen a Nemzeti Színház költségvetési vitájánál hangok hallatszottak, amelyek a drámabíráló bizottság vissza­

állítását kívánták. Hogy ez a kívánság időszerű volt-e, azzal i t t nem kívánunk foglalkozni, a feleletet a jövő fejlődése fogja megadni. A. kérdés, amelyre i t t felelni kívánunk, csak a z^r volt e a múltban szükség a drámabíráló bizottságra, mennyiben állott ez az intézmény hivatása magaslatán s mennyiben volt élesztője avagy kerékkötője a Nemzeti Színháznak hivatása kifejtésében. Ezzel egyúttal feleletet adunk a drámabíráló bizottságot különböző időkben ért támadásokra is. A dráma­

bíráló bizottságot életre hívó körülmények és működése részletes történetének ismeretében, az idők távlatából, ezt mindenesetre

1 V. ö. erre nézve Nemzeti Színházunk és a közvélemény c. dolgoza­

tomat a Budapesti Szemle, 248. k. 187—212. 1.

PUKÁNSZKYNÉ KÁDÁR JOLÁN: A DRÁMABÍRÁLÓ BIZOTTSÁG 7

tárgyilagosabban tehetjük meg, mint ahogy a viták idején, a szenvedélyek tüzében történt.

Megkönnyíti feladatunkat az is, hogy a Nemzeti Színház eddig használhatatlan és feltáratlan levéltára a százesztendős évforduló alkalmával az Országos Levéltárba került és rendezés alatt van.¹ A levéltár, csonkán bár, magában foglalja a dráma­

bíráló bizottság iratait is. Ezek alapján most már tárgyilagosan ismertethetjük a drámabíráló bizottság sokat vitatott működését.

1.

A drámabíráló bizottság magyar különlegesség, s a m a g y a r viszonyok hozták létre, úgy, mint a Nemzeti Színház egyedül­

állóan magyar szervezetét.2 A Comédie Française-ben a darabok elfogadása az olvasóbizottság, Comité de lecture útján történik ugyan, de ez a bizottság a színház törzstagjaiból, a sociétaire- ekből áll, akik kezében a színház vezetése is nyugszik, s így külső tagokat, irodalmi embereket nem foglal magában ; ez lényegesen megkülönbözteti a magyar drámabíráló bizottságtól.

Egyéb külföldi színházakban a darabok elfogadása vagy elvetése mindig az igazgató feltétlen joga. A darabok bírálására igény be­

veszi lektorok és dramaturgok segítségét, a döntést azonban magának tartja fenn. A múltban — főkép az udvari színházaknál

— az intendánsnak is biztosítottak beleszólást a darabválasz­

tásba, olykor neki tartották fenn az igazgató véleménye alap­

j á n a döntés jogát. Udvari színházaknál természetesen az ural­

kodó is beleszólt a darabválasztásba, hogy a legközismertebb példát említsem, elég azokra a körülményekre utalni, amelyek m^att Goethe a Aveimari színház igazgatásáról lemondott ; az ütközőpont a Der Hund des Aubry c. darab előadása volt. De ha érvényesültek is különféle befolyások a darabok elfogadá­

sában, bírálásukra, seholsem állítottak fel külön testületet.

A drámák ilyen testületi bírálását nálunk több ok segí­

tette elő, illetőleg tette megokoíttá. Az első ok abban a körül­

ményben rejlik, tiogy a magyar színészet megteremtésének kér­

dése, felmerülésének első pillanatától fogva, szorosan egybekap­

csolódik az akadémiai törekvésekkel, közös ifcőből, a m a g y a r nyelv felvirágoztatására és elismertetésére vonatkozó törekvé­

sekből sarjadván mind a kettő.3 Mikor az 1790. 16, te. kiren­

delte regnicolaris bizottság a Magyar Tudós Társaságot illető

1 V. ö. erre nézve A Nemzeti Színház Levéltára c. dolgozatomat a Levéltári Közlemények XVI. évfolyamában.

2 V. ö. erre a Nemzeti Színház a magyar törvényhozásban e. cikkemet Budapesti Szemle, 254. k. 320—343. 1.

8 V. ö. Szekfü Gyula : Iratok a magyar államnyelv kérdéseinek törté­

netéhez, 1926. c. müvének bevezető tanulmányát és Bayer József: A nemzeti játékszín története, 1887. c. munkájának Az Akadémia és a magyar játék­

szín c fejezetét. It. 40. 78. 1.

PUKÁNSZKYNÉ KÁDÁR JOLÁN

tervezetét beadja, a társaság hivatásává teszi a felállítandó magyar színház felügyeletét, sőt kívánatosnak tartja, «quod eadem haec Societas pro ratione augendi sui Fundi reque ita ferente, proprium etiam Theatrum cum tempore habere valeat».1

Ezt a közös eredetet egyik sem tagadta meg soha a két intézmény közül. Az Akadémia Rendszabásainak ötödik pont­

jába fölvette: «Gondja leszen, hogy a nemzeti játékszín, egyik segéde a hazai nyelv kimiveltetésének, jó darabokban szükséget ne szenvedjen». 1831-ben játékszíni küldöttséget szervez, hogy az külföldi játékdarabok lefordításáról gondoskodjék, az eredeti drámairodalmat pályázat kiírásával igyekszik gyarapítani, pályakérdést tűz ki arra nézve, miképen lehetne a magyar játékszínt a fővárosban állandósítani. A magyar színészek budai működésének idején (1833—36) az Akadémia játékszíni válasz- tottsága tartja jóformán kezében nemcsak a műsorellátást, hanem a műsoron lévő darabok nyelvének javítását is. Más­

felől a Pesti Magyar, majd a Nemzeti Színház nem mondha­

tott le az Akadémia hagyományszentelte segítségéről. Az Akadé­

mia bevonásának legtermészetesebb módja ép a drámabíráló bizottság volt, amely tagjainak egy részét eleinte — mint látni fogjuk — intézményéten az Akadémia tagjai közül választotta.

A másik és döntő ok azonban az volt, hogy a Nemzeti Színházat a magyar közvélemény sokkal inkább tekintette nemzeti, mint művészi intézménynek, s a Nemzeti Színház igazgatását közjogi méltóságnak, mint művészi feladatnak.

A Nemzeti Színház vezetése vármegyei urak, politikusok és közjogi előkelőségek kezében volt, a szakemberek sokáig kis és alárendelt szerepet játszottak az igazgatásban — így érthető, hogy az igazgatók nem vállalkoztak és nem is vállalkozhattak a drámák bírálására. Ilyen körülmények között elkerülhetetlen volt olyan külön testület szervezése, amelynek feladata az ere­

deti darabok megbírálása és elfogadása volt.

Hogy a bírálásra nem egy szakembert alkalmaztak, azt akkori irodalmi viszonyaink magyarázzák. Felmerült ugyan e^j «színházi költő» alkalmazásának terve,2 akinek hivatásához a drámabírálat is hozzátartozott volna. Alkalmazásának azon­

ban a Nemzeti Színház korlátolt anyagi lehetőségei mellett gazdasági akadályai is voltak, s a fizetett dramaturg helyett már ilyen szempontból is alkalmasabbnak látszott a tisztét sokáig nobile officiumként, csupán ingyen páholy fejében végző drámabíráló bizottság; de meg nem is akadt a jelent­

kezők közt olyan egyéniség, akinek ízlése és műveltsége kellő biztosíték lett volna a drámák kielégítő bírálására, s akinek

1 Az 1807. országgyűlés írásai 260. 1.

2 V. ö. közlésemet : Magyar írók levelei a Nemzeti . Színház levél­

tárában. IK. 1938.

A DRÁMABÍRÁLÓ BIZOTTSÁG 9

tekintélye a Nemzeti Színházat a visszautasított drámák szerzőivel szemben fedezhette volna, A kérdés kapcsán fel­

merült nevek: Csató, Hazucha, Munkácsi, K ú t h y valóban nem olyanok, hogy a kortársak aggodalmait velük szemben meg ne értenők. Később az irodalmi élet fejlődése és nagyobb kiteljesedése idején rá is kerül a sor a drámabíráló bizottságnak egyes dramaturgokkal való helyettesítésére ; erre az intézmény történetének ismertetése kapcsán fogunk rátérni.

í g y hát a színház alapítása után néhány esztendővel már intézményesen rátér az eredeti daraboknak bizottsági bírálására.

A bizottsági ügyintézés Magyarországon mindig népszerű volt;

de különösen kedveltté vált ép a XIX. század közepe táján, a parlamentarizmus népszerűségének virágkorában ; így a többségi elven alapuló döntéseknek nagyobb tekintélyük volt, mint bármily súlyosan latba eső egyéni ítéletnek.

2.

Az előadandó darabok bizottsági bírálása, ha nem vezették is be még intézményesen, már a színháznak csaknem meg­

nyitásától kezdve gyakorlatban szokásban volt. 1837. dec, 28-a óta a darabok bírálását F á y András és Rosty Albert, az igazgatóval karöltve végezték.1 Bajzának F á y és Rosty segít­

ségére nagy szüksége volt. Nagy elfoglaltsága mellett nem szentelhetett elég időt a drámabírálásnak, hisz ez elmélyedést kíván ; egyedül vitte a színház minden ügyét, mint Csatónak írja: «En ennek a színháznak pénztárnoka, gazdája, rendezője, cancellistája, tiszttartója, díszítője, ruhagondviselője, egyszóval sclávja vagyok.»² Csatot nem sikerült színházi költőnek alkal­

maztatnia s igy nemcsak magának kellett hurcolnia a színházi munka egész terhét, de Csató még halálos ellenségévé is lett s folytonos támadásaival egyre nehezítette az első nemzeti szín­

házi igazgatónak amúgy is nehéz sorsát. De Bajzának nemcsak a munkateher csökkentése miatt volt szüksége segítőtársakra a bírálatban, hanem azért is, mert a színház már kezdettől fogva játszott operákat, s velük szemben Bajza teljesen ide­

genül és tájékozatlanul állott. Szükség volt tehát a zeneértő ítosty Albertre.

Az érdekeltek az első drámabíráló bizottság működésével nem voltak megelégedve, s már az első támadásokban elhangzik az a vád, amely legtöbbször merül fel a drámabíráló bizottság ellen, hogy késedelmesen bírálja meg a színdarabokat. Ennek a támadásnak van talán még a legtöbb alapja, noha bíráló és megbírált között világ végeztéig nézeteltérések lesznek a helyes

1 Szűcsi József : Bajza József, 191í. 233.1. L. még az 1838. június 29-én iartott választottsági ülés jegyzőkönyvét Pestvármegye levéltárában,

* U. o. 237. 1.

10 FUKÁNSZKYNÉ KÁDÁR JOLÁN

időtartamot illetőleg. Azonban a bizottsági bírálás a dolog­

természeténél fogva hosszabb időt vesz igénybe, nehézkesebb,.

mint az egyéni bírálat. Az első ilynemű támadás Csató Pál lapjában, a Századunkban, hangzik el Hazucha Ferenc részéről, aki maga is érdekelt író.¹ E z t követi a Kunoss Endre Természet c. folyóiratának 1838. évi 26. számában megjelent —r— jegyű támadás; mögötte valószínűleg ugyancsak Hazucha rejtőzik, aki Kunoss Endre köréhez tartozott. Egyébként Kunoss Endre maga is visszautasított drámaíró és az Athenaeum körének legádázabb ellensége ; készséggel nyújtott tehát teret minden Bajza ellen irányuló kritikának. A vármegyei választmány védelmébe veszi Bajzát a támadással szemben és hangsúlyozza,.

hogy a bizottság a darabokat gyorsabban már nem is bírálhatta.

Jelenti továbbá, hogy a darabok bírálását most maga, a választ­

mány vette át, de Bajza értékes munkásságát továbbra is igénybe óhajtja venni.2 A választmánynak nem sok dolga akadt a bírálással. A nagy árvíz után beállott anyagi leromlás közepett a bemutatók száma a minimumra csökkent, s akkor is inkább könnyen adható külföldi bohózatok kerültek színre.

Az 1838. szept. 18-i választmányi ülésen «a kiadásoknak a lehetőségig leendő kevesbítése tekintetéből meghatároztatott:

hogy az oly darabok adatása, mellyek a mostani díszítményekkel s ruhatárral egyáltalán nem adhatók, máskorra halasztassék».3

Az 1840:44. törvénycikk a Pesti Magyar Színházat országosan fenntartott Nemzeti Színházzá tette és vezetésére országos választmányt rendelt ; a választmány kebeléből alkül- döttséget küldött ki, a színház közvetlen igazgatására pedig kormányzó választmány alakult. Ennek tagjai báró Orczy György, Simontsits János, Patisz Károly és gróf Ráday Gedeon voltak. A drámák megbírálásának feladata most már erre a kormányzó választmányra, mint a vármegyei választmány jogutódára hárult. A kormányzó választmány alakuló ülését

1840. dec. 31-én tartotta. A drámabír.álás szinte teljesíthetetlen feladatot jelentett számára, mert a választmány politikusokból és közigazgatási emberekből állott és egyetlen irodalmi v a g y színházi szakértővel sem rendelkezett. Ezért a választmány csakhamar az Akadémiával lépett érintkezésbe, s a június 9-én tartott ülésen jelentik, hogy a Magyar Tudós Társaság az eredeti drámák megvizsgálása céljából egy négy tagból álló vegyes bizottságot küld ki, amelyhez három színész járul.*

A bírálóbizottságnak ez az összetétele : négy író és három színész egészen 1846-ig megmaradt. Az egyes üléseken meg-

1 Szűcsi i. m. 249. 1.

2 Id. választottsági jegyzőkönyv.

s Választottsági jegyzőkönyv Pest vm. levéltárában.

4 A kormányzó választmány 14. ülésének jegyzökönyve. Országos- Levéltár. Regnicolaris levéltár. Lad.'XX.' Nr. 20. Fase. E. Nr. 3.

A DRAMABÍRÁLÓ BIZOTTSÁG I t

jelenő négy írót 1843-ban a következők közül küldöttek ki eseténként: Bajza József, Erdélyi János, Graal József, K ú t h y Lajos, Nagy Ignác, Toldy Ferenc, Tóth Lőrinc, Vachott Sándor,.

Vajda Péter, Vörösmarty Mihály.¹ A «Játékszíni választmány», ahogy a drámabíráló bizottságot kezdetben nevezték, üléseit operaelőadási napokon tartotta, hogy a kiküldött drámai színé­

szek az üléseken résztvehessenek. Az üléseket «a magyar tudós társaság termében» tartották. Az írótagok egy második emeleti páholyt vehettek igénybe, ezen felül a szabad föld­

szinti bemenet is mindenkor megillette őket. Az 1843. ápr..

18-án tartott ülésen elnökké Vörösmartyt, jegyzővé pedig Nagy Ignácot választották. Az írók sora, amelyből az eseten­

ként kiküldött négy bíráló kikerült, idők folyamán megvál­

tozott. 1845. febr. 25-én Vachott Sándor és Vajda Péter vidékre­

költözése folytán helyükbe Frankenburg Adolf és az akkor Pestre helyezett Czuczor Gergely soroztattak be a játékszíni választmány tagjai közé. Czakó Zsigmond 1845. jan. 31-től kezdve mint színész tagja a játékszíni választmánynak, épígy Szigligeti is. Kívülük a színészek közül még Fáncsy, Szentpétery, Lendvay, Telepi, Udvarhelyi, László, Szilágyi, Balog, Bartha, Egressy, Szigeti, Komlóssy neveivel találkozunk; amint ebből a névsorból kitetszik, minden jelentősebb drámai színész részt­

vett a drámabírálás munkájában.

A választmány tagjai közül a legtevékenyebbek Bajza és Vörösmarty voltak. Mint legjelentősebb egyéniségek, a darabok bírálásánál a maguk kritikai elveit érvényesítették.2 A beadott műveket az abszolút szép szempontjából ítélték meg — innen nagy szigorúságuk. A játékszíni választmány ebben az első,.

1846-ig tartó ciklusában 82 ülésen 127 darabot bírált meg;;

ebből egyhangúlag csupán hetet fogadott el, kettőt szótöbb­

séggel, tizenhatot átdolgozás céljából visszaadott, a többit feltétlenül visszautasította. Szigorúság mellett nagy részrehaj- latlanság jellemezte. E z t leginkább az igazolja, hogy saját tagjainak müveit is visszautasította, ha a kellő mértéket nem ütötték meg. Az összeférhetetlenség kérdését úgy oldották meg, hogy az érdekelt fél nem ment el arra az ülésre, amelyen darabját megbírálták. így a választmány 1844. febr. 9-i ülésén egyhangúlag visszautasította a Csongor és Tündéig amelyet szerzője név nélkül nyújtott be. Az ülésen Baiza,.

1 Ez és a többi adat, ha külön' forrásra nem történik hivatkozás, 1876- márc. 5-ig a Játékszíni választmánynak a Nemzeti Színház levéliárával együtt az Országos Levéltárban őrzött jegyzőkönyveiből való.

2 L. erre nézve Császár Elemér : Az Athenaeum színi kritikái. Buda­

pesti Szemle 159. k. 46—68. 1.

3 Ezt könnyen megtehette, mert a Csongor és Tünde 1831-ben meg­

jelent ugyan Székesfehérvárott, de a közönség és kritika teljes visszhangja nélkül. Másodszor csak Vörösmarty müveinek 1847-í kiadásában látott nap­

világot.

12 PUKÁNSZKYNÉ KÁDÁR JOLÁN

N a g y Ignác, Vachott Sándor, Balog, Szigligeti és Szilágyi vettek részt. Hogy a bírálók észrevették-e a darab költői szépségeit, annak a szűkszavú jegyzőkönyvben nincs nyoma.

Hogy eredeti alakjában színpadi előadásra nem volt alkalmas, abban mindenesetre igazuk volt. E g y akkora rendezői láng­

észnek kellett jönnie, mint Paulay Ede, hogy a darabból a drámai magot kifejtve költői szépségeit a színpadon érvénye­

síteni tudja. A viaszautasított darabok közt van Erdélyi János Nápolyi Endre c. színjátéka, Czakó Zsigmond első drámai kísérlete, a Chantreyek. amelynek bírálatát a szerző olyan nyomatékkal sürgette,7 Kunoss Kndre Kálmán királya, a Kényúr és fia és a Félreismert lángész Degré Alajostól,- Alispán és lyánya Remellay Gusztávtól, Erdélyi tisztújítás Dózsa Dánieltől,

Királyi Pál vígjátéka A patvaristák, Döme Gergely népszín­

műve, a Hazajáró lélek, Beöthy Zsigmond vígjátéka a Követ­

választás, Jókai Mór első kísérlete A zsUótiu, Vahot Imre vígjátéka A régiségbuvár, a Védangyal és a Zách nemzetség c.

drámája, H a r a y Viktor színmüve, A milliomos nő Pesten, Petőfi drámai zsengéje, a Zöld Marci, Degré Alajos Idegen gróf c.

színműve. Átdolgozás céljából visszaadták Gaal József Vén sas e. színművét, Czakó Zsigmond drámáját, a Kalmár és tengerészt, Vahot Imre Találkozás az 0? czy kertben c. víg­

j á t é k á t , G a r a y János Czilley Borbáláit, Kovács Pál drámáját, a Nyomor iskoláját, Obernyik első próbálkozását, Az elsőszülöttet, Tóth Lőrinc Az atyátlan c. drámáját, Jókai Mór A kincstár' nok c. darabja «egyhangúlag elfogadtatott, némi csekély módo­

sítások ajánlása mellett, Egressy Gábor és Szigligeti szóbeli utasítása szerint». Két gyám c. népszínművét, amelyet Jókai egy hónappal az előző után benyújtott, először a három utolsó felvonás teljes átdolgozása, végett visszaadják s csak azután fogadják el egyhangúlag előadásra. Petőfi második drámai kísérlete, a Tigris és hiéna, az 1846. jan. 7-i ülésen került tárgyalásra. Az ülésen Bajza, Czuczor, K ú t h y , Vörösmarty, Bartha. Egressy és Komlóssy vettek részt s a dráma «előadatásra egyhangúlag elfogadtatott, némelly keményebb kifejezések szelidítésének ajánlása mellett». A «keményebb kifejezések»

mindenesetre megdöbbentették a színpadon csak a szép keretei t ö z t megjelenő igazságnak helyt adó Bajzát. A két írói nem­

zedék stílusellentéte itt is jelentkezik. Ugyanez az elv érvé­

nyesül, mikor Va bot Imre bor s játék c. vígjátékát azzal a feltétellel fogadják el, «hogy a korbácsolási jelenet hagyassék Id». Az ilyesmi akkor még megdöbbentő naturalizmusnak tetszett a magyar színpadon.

7 V. ö. közlésemet: Magyar írók levelei a Nemzeti Színház levél­

tárában. Ik. 1938.

A DRÁMABÍRÁLÓ BIZOTTSÁG 13

A hét egyhangúlag elfogadott darab közül négynek Szigligeti a szerzője; ezenkívül Degré Alajos egy vígjátéka, Czakó Végrendelete és Jókai Ket gyám c. népszínműve nyerte meg minden tekintetben a bíráló bizottság tetszését.

3.

Érthető, hogy a szigorúságnak ez a foka a sajtóban nagy ellenzést beltett. A visszautasítottak közt neves írók és még- inkább újságírók is voltak. Szigligeti darabjainak elfogadása a részrehajlás látszatát kelthette, bár ma már leszögezhetjük, hogy elvétve akadt talán, aki jobb drámát írt akkor Szigligetinél, de nála jobb színdarabokat senki sem tudott írni. Részrehaj­

lásról, vagy inkább elfogultságról, nem Szigligeti esetében beszélhetünk, hanem inkább egyes, akkor más téren elismert és hangadó íróknál. í g y csodálkozunk a Tigris es hiéna elfo­

gadásán. Színre ugyan nem került, mert érzékeny írója vissza­

vonta; ez jobb is volt, mert a bukást épúgy nem kerülhette volna el, mint Jókai csodálatosképen ugyancsak elfogadott Két gyám c. népszínműve. Olyat bukott, hogy másodszor már nem is lehetett adni.

Növelte az elégedetlenséget, hogy a játékszíni választmány nem okolta meg visszautasítását. Ezek a körülmények indít­

hatták arra Ráday Gedeont, a színháznak az országos választ­

mány helyébe lépett országos főigazgatóját, mikor a színházat B a r t a y Endre bérlő igazgatótól saját kezelésébe vette, hogy a játékszíni választmányt, most már «Drámabíráló választmány», címmel, újjászervezze. Az újjáalakítás az 1846. jan. 23-án, az Akadémia termében t a r t o t t ülésen történt. Ráday Gedeon kör­

levélben nyolc írót és nyolc színészt szólított fel a dráma- bíráló választmány munkájában való részvételre. A felszólított írók Bajza József, Czuczor Gergely, Erdélyi János, Franken­

burg Adolf, Gaal József, K ú t h y Lajos, Nagy Ignác és Vörös­

m a r t y Mihály voltak, a színészek pedig Balog istván, Czakó Zsigmond, Egressy Gábor, Fáncsy Lajos, László József, Lendvay Márton. Szigligeti Edvard, Szentpétery Zsigmond. Amint a névsorból kitetszik, a bizottság személyi Összetételében csak annyi változás történt, hogy az írók közül Toldy Ferenc és Tóth Lőrinc hiányoznak. Ez azonban semmiféle változást nem jelent, mert Toldy Ferenc és Tóth Lőrinc az előző ciklusban a bírálóbizottság ülésein egyszer sem jelentek meg. A változás inkább az ügyviteli szabályzat megalkotásában jelentkezik, mert eddig, ilyen szabályzat nem létében, az eljárást a kialakult gyakorlat szabta meg. Az új szabályzat értelmi szerzője Bajza

— nagy szervező készsége i t t is megnyilatkozik. A jegyzőkönyv szavai szerint «Bajza József indítványkép néhány pontot olvasa föl, mellyek a tanácskozásban vezérfonalul szolgálván, hatá- roztattak meg az alapszabályok». Jegyzőnek titkos szavazással

1 4 PUKÁNSZKYNÉ KÁDÁR JOLÁN

Erdélyi Jánost választották, évi 200 pengő forint tiszteletdíjjal.

A színművek feltételes elfogadása megszűnik, a szerzőknek azonban jogukban áll darabjaikat átdolgozva ismét benyiajtani

a bírálók ugyanazok maradnak. «Az országos főigazgató csak a választmány által ajánlott színműveket fogja előadatni, ebből azonban nem következik azon kötelezés, hogy minden ajánlott darab előadassék.» Ezzel a bíráló választmány csak véleményező testületté lesz. A tagokat ötös csoportokba osztják, s minden ülésen más ötös csoport tartozik megjelenni. Akadá­

lyoztatás esetén vagy helyettest kell állítani, v a g y a darabot elolvasni és a véleményt négy napon belül írásban beküldeni.

Egyébként a bírálás a darab felolvasása alapján, egyszeri hallás után történt. Az új szabályok legfontosabbika végre egységes szempontot ad a bíráló választmány munkásságához, leszögezvén, hogy «a színművek bírálatában fő szempont a színi hatás».

„Az első ülést még az Akadémia termében tartották, a többit már az «elnök gróf szállásán». Ezzel ismét elszakadt egy szál, amely a drámabíráló bizottságot az Akadémiához fűzte. Új :gyakorlat szerint a bizottság író tagjai most már nem kizá­

rólag az akadémikusok sorából kerülnek ki. A szabályokban ugyan nincs nyoma, de az új gyakorlat szerint a visszautasítást most már indokolták.

E g y esztendő múlva, 1847. máj. 7-én, az alapszabályokat módosítani kellett. Az első irányelv, amelyre nézve a közvéle­

mény tiltakozását jelentette be, a színi hatásnak bírálati normául való alkalmazása volt. Ez a pont «lapok vitáiára» adván alkalmat,

«most azon volt tanakodás: van-e elegendő ok annak megvál­

toztatására. A tagok egyenként is, de leginkább beleegyezéssel, :abbán nyugodtak meg, hogy színihatás alatt nem értenek

minden külső eszközök által előidézett, hanem egyenesen a mű belbecséből, minő a jellemek, cselekvény, bonyolítás stb. fejlesz­

tett hatást, —, a pont í g y értve és így magyarázva előbbi szerkezetében meghagyatott.»

Ez a gyűlés változást hozott a bizottág személyi össze­

tételében i s : a Pestről eltávozott Frankenburg Adolf helyébe G-aray János került.

Énnek a gyűlésnek újítása az is, hogy «lehető esetekben, mikor t. i. a bíráló alosztály jónak látandja, s többségében beleegyezik, feljebbviteli bíráló választmány alakítása, melyre minden t a g meghívatik, s legalább kilenc tag szükséges, keve­

sebb számmal fölebbviteli ülést sem tarthatván, elrendeltetett.»

A jegyző felhatalmazást kap arra is, hogy ha az alosztályok tagjai teljes számban nem jelennek meg, a többi alosztály tagj aiból kiegészíthesse.

Ezekre az intézkedésekre azért volt szükség, mert míg a választmány működésének első ciklusában a bíráló tagok a gyűléseken n a g y buzgalommal és érdeklődéssel vettek részt,

A DRÁMABÍRÁLÓ BÍZOTTSÁG 15

most az ülések a tagok meg nem jelenése miatt többnyire határozatképtelenek. Rendkívüli események, nagy átalakulások előtt áll az ország, s ezt mindenki érzi. A politika, a közélet érdekel mindenkit, s mozgalma magával sodor minden értéket és erőt.

Az 1847. szept. 10-i ülésen Bajza bejelenti, hogy átvévén a színház igazgatását, bírálóbizottsági tagságáról lemond. He­

lyette a választmány akadémiai tagjai Obernyik Károlyt válasz­

tották. 1848. jun. 3-án Erdélyi János vévén át Bajzától à színházi aligazgatóságot, tagságáról lemondott, s helyébe Vörös­

marty indítványára J ó k a i Mórt, Hazucha Ferencet és Vahot Imrét választották. Az új jegyző Erdélyi helyett Obernyik Károly lett.

Az új rendszabályok nem fokozták a választmány munka­

képességét. Gyűlést ritkán tartottak, olykor két hónapig is szünetelt a munka, különösen az 1848 és 1849-es évek izgalmas idején. Sokszor az összehívott gyűlést nem lehetett megtartani, mert csak egy t a g jelent meg.

1849. okt. 5-én már az új igazgató, Simontsits János hívja össze a gyűlésre a választmány «Pesten lévő» tagjait. Az író­

tagok száma ötre olvadt: Garay János, Hazucha Ferenc, Nagy Ignác, Obernyik Károly, Vahot Imre jelennek csak meg, a többiek szerte bujdostak. A színészek közül hiányzik Egressy Gábor. Fáncsy Lajos indítványt tesz, hogy a «távol-lévő»

választmányi tagok helyét töltsék be ; a választmány azt «most még» mellőzi. Még várnak egyesek visszatérésére; Jókai és Czuczor valóban vissza is tértek. Azonban néhány alapszabály­

módosítás mégis szükségesnek látszik. «Némelly írók gyakran elégületlenek levén a választmány ítélethozásaival, ezeknek megnyugtatására s a származható gyanúsítások eltávoztatására»

szükséges, hogy az egyszer már visszautasított és még egyszer benyújtott darabokat ne ugyanazok a bírálók ítéljék meg. Részint nem valószínű, hogy amit egyszer elvetettek, azt már másod­

szor elfogadják; részint pedig a második felolvasáshoz «eleve elfogulva és némi unalommal fognak hozzá.» Ezért az újra bírálásnál az öt t a g közül csak kettő, e^j színész és egy író kerüljön ki a régi bizottság tagjaiból. Garay János indítvá­

nyára, minthogy a darabok felolvasásának módjától nagyon sok függ, megadták a szerzőnek azt a jogot, hogy darabját maga vagy megbízottja olvashassa fel; ha évvel a jogával nem él a szerző, a jegyző olvassa fel, azonban otthon előbb átnézi. A szavazás titkos lesz és a döntést nem kell megokolni.

Már ekkor felmerül az az aggodalom, jó-e az eddigi gya­

korlat, amely a darabról egyszeri elolvasás nyomán kér véle­

ményt s nem ad módot elmélyedésre, kiforrott ítélet kialaku­

lására s a darab sorsát pillanatnyi benyomásnak, esetleg hangulatnak veti alá. Az 1850. nov. 20-i ülésen Simontsits

16 PUKÁNSZKYNÉ KÁDÁR JOLÁN

János igazgató közli több választmányi tagnak azt az óhajtását, hogy a felolvasást mellőzzék s inkább körözzék a darabot. A többség azonban «azon szempontból indulván ki, hogy így a színművek elítélésére sokkal több idő és fáradság kívántatnék,»

elveti az indítványt. Egyelőre a kényelmi szempont diadal­

maskodott.

Az ítéletek jóval enyhébbek, mint Bajzáék korában. B á r í g y is akad még a visszautasítottak közt egy-egy neves író.

í g y 1851~ben visszautasítják Vas Gereben Ne bántsd a másét, 1852-ben Az alföldi korcsmáros e. színművét. Ez utóbbi azonban később mégis színrekerült.

PüKÁNSZKYNÉ KÁDÁR JOLÁN.

.