SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK
Dráma és opera
Három dolgot még farsangkor meg lehetett jósolni. 1. A szegedi Kisszínház átadása után előbb-utóbb bezárják a nagyszínházat (mert olyan ósdi, hajszálereiben például száztízes áram csorog). 2. Az operajátszás átmeneti otthona a Szabadság mozi lesz (egyszerűen nincs más, a kulturális létesítmények helyzete nyomasztó).
3. A szabadtéri játékok látogatottsága — a statisztikai tapasztalatok nyomán, mint mindig — megint fölülmúlja a tavalyit. így lőn. S noha messze még a fesztivál zárórája, mikor ezek a sorok nyomdába kerülnek, annyit m á r a félidő előtt regiszt- rálni lehetett, hogy az idei szabadtéri játékokra eladható 86 ezer 940 jegyből 83 ezer 380 gazdára talált. Tehát jóval terven felüli a Dóm tér forgalma — változást csak az időjárás hozhat.
LEAR KIRÁLY
Elhordott már a dómszínpadról jónéhány babonát idő és tapasztalás. Hiedel- meket, hogy nincs személyiség csak tömeg, a távolság fölemészti a költészetet, a templom antagonisztikusan tagadja mindazt, mi nem misztérium, passió, t e h á t kultikus. Vagyis az arkhimédészi igazság érvényét, mint a Játékok tősgyökeres babonáját: minden térbe mártott mű annyit veszít súlyából az előadáson, amennyi az átlala kiszorított templomkörnyezet. Esztendők során kiderült, nincsenek babo- nák, csak jó előadások és rossz előadások, a műsorkör tágas, b á r nem határtalan.
Ettől fogva aztán a választás mindig kardinális, hisz ez az architektúra képes a földhöz nyomni és megemelni, adódnak tehát darabok, melyek a téröböl gondolati erőterében letanyáznak, s amelyeknek ugyanettől a rejtező energiától szárnyai nő- nek. Nem véletlen, ha a színpadot Madách és Euripidész, Illyés Gyula és a P e e r Ibsenje kapja váltakozva, meg gyakorta Shakespeare, hiszen míg amott a rendezés szüntelen igyekezetét a darab és a tér nivellálása emésztené, emitt kellemesebb gondokkal küzd: „csak" nyilvánvalóvá tenni a kohéziót. Shakespeare-t a szegedi dómszínpadon egyszerre teszi fölismerhetővé eredetiség, dramaturgia és szellemiség, imígyen a tetőtlen tér (Globes színház), a szimultán játék (Szentivánéji álom, Rómeó és Júlia) és a gondolat nehéz szikláit kivájó költői nyelvezet. Ezért háziszerző, s remélhetően marad még sokáig. Akkor is, ha az idei Játékokat megnyitó Lear király — melyet kivitelezésének minden eresztékében az 1967-es Hamlet folytatásául ígért Vámos László — csak részben tudott megfelelni a fokozott várakozásnak.
Azon túl, hogy az előadás kissé elnyúlik, a vége felé tempózavarokkal küzd, lelassul, valószínűleg dramaturgiai különbségek teszik, hogy nem képes t a r t ó s evidenciát biztosítani a Hamlet egykori előadásában fölismert erényeknek, kivált- képp a személyiség szuggesztív jelenlétének. Sietve tenném hozzá, n e m a cím- szereplők (az akkori Gábor Miklós és a mostani Bessenyei Ferenc) teljesítményei okán. Egyszerűen arról van szó, hogy a Hamletben, amíg bekövetkezik a nagy tett, 94
Attila- és Radnóti-versek lírai realizmusát integrálja nyelvében. Önáluk ilyen ben- sőséges a tájkép: „Kicsillagosodik a csönd és / bogárlik felém egy távoli zöngés"
(Hazáig). A Rimbaud-t idéző Szárnyas oltár utalását a Magánhangzók szonettjére tévesztettnek tartom: Utassy nem a hangok és színek, hanem a hangok és a betűk formái között mutat föl analógiát, s ez lényegesen kezdetlegesebb változata a komp- lex érzékelésnek, mint a valódi szinesztézia: „Taszítsd a tenger tornyait szét, / Iste- nét kutasd, meredek l-jét".
Nemzedéke nevében alapvető szállóigét tett közkinccsé, a háborúban született korosztály szívéből szólót: „NEM ISZUNK CSATÁKRA CSENDÜLŐ POHÁR- BÓL! / csak tiszta forrásból, / csak tiszta forrásból" (Akár a szarvasok). Mint any- nyiszor, itt is úgy honosítja sajátjává a magyar költészet és zene két vándormotí- vumát — a Szenei Molnár-féle XLII. zsoltár híves patakra kívánkozó szarvasát és Bartók Cantata profanajának szarvassá változott fiúit —, hogy garantált tisztasággal érzékeljük, amit tudományosan meghatározni nem lehet, csak érzékelni: a magyar lélek jelenlétét. (Szépirodalmi, 1977.)
ALFÖLDY JENŐ
93
