A" T A N Y A I N É P M Ü V E L É S F E L T É T E L E I N E K N É H Á N Y P R O B L É M Á J Á R Ó L
Egyetértek Tóth Dezsőnek a Tiszatáj 1965-ös évfolyamával kapcsolatos refle- xióival, s mindjárt azt is hozzáteszem, hogy a 11. számban megjelent ,SA népmű- velés helyzete tanyán" című tanulmányom elsősorban nem a közvélemény tájé- koztatásának igényével, vagy vitacikknek készült, hanem egy belső tájékoztatást szolgáló felmérés része volt. A szerkesztőség nyilván úgy vélte, hogy ennek elle- nére számot tarthat a szélesebb körű érdeklődésre — ezért talált módot közlé- sére. Ez bátorított fel arra, hogy most a kérdéskomplexum egy részproblémájával' is — néhány gondolat felvetésének erejéig — foglalkozzam.
Feltételeink egészen kezdetlegesek. Egyéb feladatok miatt sajnos az utóbbi években — de mondhatni a húsz év alatt — nem futotta sem időnkből, sem energiánkból, sem anyagi eszközeinkből a tanyai népművelés problémájának meg- oldására. Ezzel természetesen nem tagadom meg és nem becsülöm le az eddig elért eredményeket: A felnőttoktatás a tanyán is gyökeret vert: esti iskolák, aka- démiák és téli tanfolyamok rendszere épült ki a tanyavilágban, s — ezúttal máso- kat nem számítva — csak a szegedi járásban 1960 óta mintegy 60 tanyai csoport- ban szereztek a felnőttek általános iskolai szintű ismereteket. Könyvtáraink megyei hálózatában 29 tanyai tsz-szakkönyvtár jött létre. A tanyai olvasók aránya közel 14 ezerről 22 ezerre nőtt a közművelődési könyvtárakban. Művelődési autóink 26.
tanyai állomást fognak össze, látják el előadással és filmmel. Az utóbbi öt esztendő alatt csak ezek a gépkocsik 50—53 ezer kötet könyvet kölcsönöztek. Hat tanyai kihelyezett mozink működik, s havonta rendszeresen vetít filmeket. Bejárták a megyét a Népművelési Tanácsadó megyei kisfilmjei, melyek aktualitását nem csak az reprezentálta, hógy parasztságunk egy része a maga életét láthatta viszont a- vásznakon, hanem az is, hogy megismerkedhetett a viszonylag korszerű sertés- tenyésztéssel, a nagyüzemi szőlőműveléssel, s megyénk beruházási létesítményeivel.
Bevezették a tsz-tagság országjárását, s évente 5—6000 tsz-tag ismerkedhetett, hazánk nevezetességeivel. Közülük az utóbbi években több mint százan külföldi utazásban is részt vettek. A villamosított tanyaközpontokba eljutott a tv. A vá- sárhelyi és makói tanyaközpontokban pedig hagyományossá váltak a képzőművé- szeti kiállítások.
De mindez csak kezdet, csak szükségszerű alap a továbbhaladásra. Nemrég részt vettem egy országos vitán, ahol az állásfoglalások ellentétes végleteivel volt:
alkalmam megismerkedni. Mindez azonban nem változtat azon az alapvető igaz ságon, hogy nekünk, akik hivatásból vagy ügyszeretetből foglalkozunk a népmű.
veléssel, a tanyai kérdést a maga helyén, de az eddigieknél sokkal nagyobb fe- lelősséggel kell kezelnünk, termelési, politikai és emberi érdekek szempontjából egyaránt. De ez távolról sem elegendő! Hiszen lépten-nyomon beleütközünk a gazdasági vezetők egy részének a problémát lekicsinylő szemléletébe, az emberi nemtörődömség és közömbösség álláspontatlanságába; ugyanakkor látjuk a túlsó oldalt is, a vezetés jó szándékát, hajlíthatóságát, vagy éppen konkrét tetteit. Nem ez utóbbiakról, hanem az előbbiekről a Csongrád megyei Pártbizottság 1965. július 26-i ülésének állásfoglalása a következőket mondja: „A gazdasági vezetők egy ré- sze saját tevékenységét nem tekinti politikai feladatnak és magát sem politikai- tényezőnek."
Másutt az állásfoglalás a következőket szögezi le: „... a népművelés minden alapvető feltétele és eszköze ma még nincs biztosítva, másrészt a meglevő adott- ságokat sem használtuk ki megfelelően az eredményesebb ideológiai munka érde- kében". (¡Megelőzően arról szól, hogy a megyében milyen kulturális intézmények, milyen eredménnyel szolgálják az ideológiai munkát.)
De térjünk vissza az első idézetre: a gazdasági vezetés egy része ideológiai- politikai felkészültségére, szemléletére, hiszen a „kulturális vásár" három ténye- zőn múlik: aki csinálja, aki veszi, s aki segíti a munkát. A fentiek világosan:
mutatják, hogy a gazdasági vezetés (jelen esetben konkrétan a tsz-vezetők) egy részének ideológiai-politikai színvonala még alacsony, s az utóbbi években nem sok történt e színvonal emelése érdekében. Ez egyébként teljesen érthető, hiszen a szer- vezeti és gazdasági egység kialakítása, fejlesztése volt — s mai is — az elsődle- ges. S elvonta az ideológiai, a politikai, a kulturális feladatoktól az időt és ener- giát a szakmai felkészítés sok bokros teendője. Mert kétségkívül sok volt a pótolni- való, s még ma is sok van, s lesz is még egy darabig.
Néhány egészen tipikus példát említek meg. A makói jól gazdálkodó tsz-veze- tők (Úttörő, József Attila Tsz stb. vezetői) meglátogatták a város művelődési há- '377
zát. Látták munkáját, megismerkedtek gondjaival, problémáival. Mindebből az is következett, hogy az általuk megajánlott segítséget megkapta az intézmény. Szé- lesedett tömegkapcsolata, a tsz-tagság igényeinek kielégítésében is közelebb ju- tott a szövetkezethez. A megye legkisebb községében, Bokroson a tsz-vezetés a felnőttoktatás feltételeinek létrehozásához, a művelődési otthon bővítéséhez jelen-
tős segítséget adott. A tömörkényi Kossuth-díjas tsz-vezető az ismeretterjesztés feltételeinek létrehozásában ért el kiemelkedő eredményeket az elmúlt évek során.
Van még jó néhány ilyen példánk. De akad másmilyen is: az egyik jól dolgozó és jól jövedelmező városi szövetkezetünk elnöke — aki egyébként a helyi tanács tagja is — a kulturális kérdésekben hozzáforduló munkatársunkat hirtelen leültette, és sietve távozott — mondván: „Mindjárt jövök!" S ha munkatársunk nem for- dul problémájával a tsz párttitkárához, talán még most is ott várhatná vissza- jöttél Másutt a TIT-előadássorozatok szerződéskötésének időszakában — ez akkor a répaszedés idejére esett — ezzel utasították el a járás népművelési felügyelőjét:
„Jöjjön répát szedni, vagy hagyjon minket békén!"
A kép vegyesnek tűnik, de sajnos még mindig több a negatív jelenség, mint a pozitív. S ennek nem egyszerűen a kultúrmunkás vagy csak a kultúrmunkás az
•oka. (Mellesleg a hatóság elutasításáról is szó van, ha jogszabályainkat pontosan vesszük, de a népművelő nem mindig hatóság, vagy nem csak hatóság — hanem
•politikai munkás is!)
Talán azzal is gond és baj van, hogy még mindig nem került az ideológiai munkában megfelelő helyére a népművelés. S a sok erőfeszítés ellenére a nép- művelőt egy kissé még mindig a kultúrcsoport gyámolítójának, s nem a termelés rangos segítőjének, vagy politikai munkásnak tekinti a tsz-vezetés. Pedig "jó néhány
•éve a népművelés — különösen az előbbiben — jelentősen előrehaladt, csak éppen a gazdasági vezetés egy része ezt még nem érzékeli.
Az elmondottakból logikusan következik, ha a népművelés előfeltételeinek jobbá tételében előbbre kívánunk lépni, a gazdasági vezetők egy részének állás- pontját kell megváltoztatnunk. De mikor és hol képes erre a népművelés? Az utóbbi években meghonosodtak megyénkben a parasztság téli politikai tanfolyamai (el- nökök, mezőgazdászok, igazgatósági és ellenőrző bizottsági tagok és fizikai dolgo- zók tanfolyamai), ahol néhány órácska jut már kulturális kérdésekre is. De csak órácska. Arra elegendő, hogy ismertesse a helyzetet és feladatokat, s bizonyos tá- jékoztatást is nyújtson. De mindez ma már kevésnek bizonyul. A gazdasági veze- tés ideológiai-politikai iskolázottságát kellene magasabb szintre emelni.
A napokban vizsgáltam, milyen a tsz-vezetők ideológiai-politikai képzettsége a megyében. A többségé alap- és középfokú, s az esti egyetem igazgatóságának tájékoztatása szerint a felsőfokú végzettségűek száma egészen minimális. (Talán a két kezünkön is meg lehetne számlálni, hányan végeztek közülük marxista esti egyetemet, vagy jelenleg hányan tanulnak ott.) A kép tehát kedvezőtlen. Egy kis módosítással hasonló a helyzet a népművelőknél is — bár ott az arány sokkal jobb.
(Köztudott, hogy eddig inkább az értelmiségiek vállalkoztak a marxizmus—leniniz- mus esti egyetem különböző fakultásainak elvégzésére, ugyanakkor az egyetem
struktúrája is erre az igényre épült.) Abban talán senki nem kételkedik, hogy a tsz-vezetés és a népművelők (tanyaiak és falusiak) megfelelő, magasabb fokú ide-
•ológiai-politikai iskolázottságára szükség van. A tanulást tehát ösztönözni, segíteni kell. Ez esetben feltétlen gyorsabb lenne előrehaladásunk, melyet fontos termelési érdekek indokolnak.
A problémák sorában a másik a „mivel" kérdése. A helyzet vizsgálata kap-
•csán nemrég elemeztük az előrehaladás mértékét. Kitűnt, hogy például az utóbbi
•években a villamosított tanyaközpontokból (35) 27 a szegedi járás területére esik (fél megye'.), s csak 12 tv-készülék üzemel, részben a szakszervezetek, részben az állami intézmények, részben a tsz-ek jóvoltából. De kizárólag állami eszközökből nem is lehetséges valamennyi villamosított központ ellátása. Ezért helyénvalónak látszik a megyében megalakult Népművelési Tanácsoknak az a célkitűzése, hogy társadalmi mozgalmat kezdeményeznek az ellátás javítására.
Talán legelterjedtebb tanyán a rádió. Ezért adásainak ott rendkívüli jelentő- sége van, csak éppen az a probléma, hogy a kora reggeli és a kora esti műsorok nem felelnek meg a tanyai lakosság igényeinek, műveltségi szintjének (A tanyai lakosság kb. 80%-a általános iskolai végzettség nélküli, megyénkben.) Ismételten hangsúlyozni kell: a tsz-elnökök regisztrált nyilatkozatai, felolvasásai csak szűk rétegek s nem a paraszti tömegek igényét elégítik ki. S úgy látszik, a rádió h a j - nali műsoraiban ismét visszatért erre az ismeretterjesztési formára. Miért nem kerülhet ott, a szerkesztőségen belül is végre méltó helyére a parasztság nagy tömegeivel való foglalkozás? Miért nem lehet végre színes és érdekes, igényt keltő '378
é s igényt fejlesztő műsorokat szerkeszteni és sugározni? M i n e m a kesernyés nosz- talgiára, népies vagy álnépies jellegű közvetítésekre gondolunk, h a n e m — fel- n ő t t k é n t kezelve az embereket — színes ismeretterjesztő és szórakoztató műsorokra.
( N é h á n y javaslatot erre m á r tettünk a Tiszatáj 1965. novemberi s z á m á b a n , m i k o r a t a r t a l m i célkitűzésekről szóltunk.) M e r t különösen az őszi-téli időszakban — a m i k o r a parasztságnak a legtöbb szabad ideje v a n — lehetetlen eljutni a szét- szórt t a n y á k r a Csongrádban és Békésben, Bácsban és Szabolcsban, de Szolnok és H a j d ú megye egyes területein is, hacsak néphadseregünktől terepjárókat n e m i g é n y l ü n k ilyenkor — mert m á r erre is g o n d o l t u n k ! V a n j ó n é h á n y olyan tanya- k ö z p o n t u n k (?) is. amely esős időszakban csak ökrös szekérrel közelíthető meg, de a k k o r is csak nagy nehézségek árán.
A népművelésre szánt egyéb, korszerű technikai eszközünk t a n y á n nincs.
ö r ü l n é n k , h a ilyenekkel falusi népművelési intézményeinket e l l á t h a t n á n k . D e itt is jogszabályokba ü t k ö z ü n k időnként. Érvényben v a n ugyanis a Belkereskedelmi M i n i s z t é r i u m korlátozó intézkedése a közületek ellátásával kapcsolatban, s h a sikerül is az anyagi eszközöket nagy harcok á r á n biztosítani, m é g n e m bizonyos, hogy ezek fel is használhatók. (Nem egy i n t é z m é n y ü n k került m á r a b b a a hely- zetbe, hogy a felszerelésekre nehezen biztosított összegeket n e m sikerült a célnak megfelelően hasznosítani.) K i károsodott m i n d e b b ő l ? N y i l v á n v a l ó a n a lakosság.
M i é r t n e m lehet végre egyes jogszabályokat és hatályos utasításokat módosítani vagy az élethez igazítani?
C S E N K E L Á S Z L Ó
Gábor Jenő: Vízenjárók
•379
