BÉKA-BOSZORKÁNY.
SZATÍRA.
• Két hónapja halt meg a feleségem. Nem tudom mi baja volt. Csak úgy elhullott szegény, mint a levél ősszel. Hamarosan. E g y pár nap alatt. Nehezen ment szegény. Nem akart itt hagyni. Van egy kis házam, a falu végén, az erdő mellett, ezt nagyon megszerette.
Babonás lélek volt. Amikor beestellett, mindég a fehér subáju hegyeket nézte. Amikor kérdeztem tőle: „Mit nézel te?" Mindég azt felelte suttogva, titokzatosan, hogy a boszorkányok táncát nézi. S ne szóljak, mert meghallják a hangomat, a házunkbajönnek. Rántottam egyet a vállamon. „Bolond ez," mondom s kinnt hagy- tam az ajtó előtt. O meg csak ült tovább. Nagy, kék szemeivel bámulta a hegyeket s egyre hányta a keresztet. J ó lélek volt különben. Dolgos is, tiszta is.
Meg aztán ha kiöltözött, meg is nézhette magát a kis tükörbe. Hagytam hát. tegyen úgy, ha neki jól esik.
• A halála előtt egy pár estével, megint kinnt ült az ajtó előtt s leselkedett a hegyek felé. Én akkor valami keresztelőből jöttem haza. Józan voltam, az igtiz, de hát a bor mégis valahogy dacossá, büszkévé tette a véremet. Aztán az ajkam is nagyon könnyen nyilott a szóra. Haragos lettem, hogy megint ott kinnt látom, hát rákiáltottam, pedig már messzire intett, hogy ne beszéljek.
• „Mit ülsz már megint itt? I Hiszen magad is boszorka leszel I Mit lesel azokon a hegyeken? Nincs ott egy flalélek I"
• O szegény rémülten kért, könyörgött és hányta a keresztet, hogy ne beszéljek, ne kiabáljak, mert nagy baj lehet.
a „Aztán mi baj lehetne?" kérdém felpattanva, o „Ne kiabálj Jóska, ne kiabálj. Az istenre ne . . . Az atyának és fiúnak . . . Meghallják Jóska. Légy csendben. Eljöhetnek Jóska. S meglátod, hogy baj lesz . .
o No rákezdtein én aztán. Leszidtam a boszorkákat mind a sárga földig. Nekik mentem a legocsmányabb szavakkal. Ordítottam. Aztán megfordultam, felemeltem az öklömet s megfenyegettem vele a hegyeket s rekedten rájuk kiabáltam, hogy aki boszorkány ott tanyázik, jöjjön ide mind, megmutatom én, hogy ki vagyok.
Legényükre találnak. Nem ijedek én meg semmi- félétől . . . A feleségem térdre esett s úgy imádkozott
remegve szegény, mint a nyárfalevél . . . Én meg dühösen bementem a házba és becsaptam magam után az ajtót, hogy rengett a ház. Aztán ledültem az ágyra és gondolkozni kezdtem. Már megbántam, hogy így tettem. Mert mindenki mondja a faluban, hogy nem j ó a boszorkányt az embernek magára haragítani.
A minap volt lenn a hegyről egy juhász és mesélte, hogy az egyik társa egy este megtagadta a boszor- kányt s reggelre halva találták. A mellén pedig, a szíve fölött, egy nagy béka ült sunyin pislogva.
Olyan bőre volt, mint a vén asszonyoké. Amikor feléje mentek, hát csak eltűnt . . . Bizony ez nem j ó dolog.
Kár volt. Nagy kár . . . Most már nem kiabálnék . . .
• Ahogy így gondolkozom, hát egyszer csak egy szörnyű sikoltást hallok, éleset, mint a vércse kiáltása, utána pedig csendesebbet, aztán semmit . . . Én fel- állók és ki akarok menni. De éreztem, hogy félek, gyorsan ver a szívem és reszket a lábam . . . Mégis csak ki kell menni, gondolom. Hamar körülnéztem, hogy mit vihetek ki, ha verekedni kell . . . Nem volt más, felkaptam egy seprűt és csendesen kiosontam . . . A feleségem a földön feküdt, mintha halott lenne és a mellén, a szíve fölött feküdt egy nagy béka. Sza- kasztott olyan bőre volt, mint a Máris nénié, akire a faluban azt mondják, hogy boszorkány . . . Kiáltok egy nagyot és odaugrom, a seprűt felemeltem, hogy megütöm a varangyot, de eltűnt. Nem láttam . . . Hiába kerestem. Körül is néztem, nem láttam sehol . . . Mit tehettem mást, a feleségemet szegényt bevittem a házba és ágyra fektettem, aztán elkezdtem vizes rongy- gyal d ö r z s ö l n i . . . Nagynehezen felnyitotta a s z e m é t . . . Rémülten körülnézett sszemrehámyólag beszélt hozzám:
• „Láitod Jóska . . . Kellett kiabálnod . . . Mondtam, hogy baj lesz . . . Hogy legyün a boszorkány. Nem hitted . . . Most aztán bele is pusztulok . . . "
n Azután el is hallgatott szegény lelke, mert nem birta a beszédet. Lassan aztán megtudtam tőle, hogy mint is történt az a dolog. Hát amint én bementem amúgy dühösen a házba, ő csak imádkozott folyton s egyre az istent hitta . . . Egyszerre csak látja, hogy előtte áll a béka. Ő is úgy látta, hogy egészen olyan a bőre, mint Máris nénié. A szemei kerekre nyitva, mereven bámultak rá s olyanok voltak, hogy meg-
— 588 —
borzongott tőlük, mintha valami undorító, vizes pók- háló tapadt volna az arcára. Felakart ugrani, kiáltani akart, de nem tudott. A teste megmerevedett. S a béka egy nagyott ugrott, aztán újra egy nagyot s épen a lába elé ért. 0 úgy érezte, hogy meg kell halnia.
A szíve dobogása elállt. A torkát valami borzasztó hideg megfogta s kegyetlenül szorítani kezdte. Aztán minden erejét megfeszítette s irtózatos borzadállyal rúgott egyet a béka felé. S a béka, mintha előre várta volna, felugrott a lábára, onnan az ölébe, ott várt egy kicsit s csúfondárosan ránevetett, aztán pedig a mellére ugrott, a szive fölé. A feleségem szegény, amint a vékony ruháján keresztül megérezte a béka hideg, undok testét, sikított egy nagyott és össze esett. . .
• Aztán ebbe egy pár nap alatt bele is halt . . . Csi- náltattam neki a Kovács asztalossal koporsót, 2 forintba került. Szegénykének a testét megmosta Máris néni, a halottmosó. És eltemettük . . . Már annak két hónapja . . .
n Azóta nekem nem volt nyugtom. Amint esteledett, hallottam a béka hangját és kinozott egészen reggelig.
Ha kimentem, itt-ott mindég megláttam. De aztán eltűnt. Egyszer a küszöböt javítottam, a régi fát ki- dobtam és tettem helyébe ujjat, hát a régi fa alól ugrott ki. Aztán meg egyszer a kútra mentem s a mellett megemeltem egy dézsát, hát ott hevert alatta.
Már féltem tőle. Aztán nemrég történt úgy este felé, hogy a szobába teszek, veszek valamit. Tán épen egy kis tüzet csináltam, hogy melegítsek valamit magam- nak, amikor csak érzem, hogy hátra kell néznem, mert nem vagyok egyedül. Hátra nézek, hát az asz- tal tetején terpeszkedik a nagyszemü, undok béka, most is épen olyan bőre volt, mint Máris nénié.
E g y ideig mereven néztem rá az ijedtségtől, de aztán felkaptam a piszkafát s agyon akartam ütni, de el- ugrott és nem láttam . . . Kerestem mindenütt, de nem volt . . . Nem nyughattam. Meg álltam egy sarokban és figyeltem. Éreztem, hogy dobog a szi- vem . . . Később aztán meghallom a hangját, félel- mesen, erősen búgott s valahonnan előkerült és ugrálni kezd kifelé az ajtóhoz. Nosza utána. Min- den vér a fejembe futott a nagy dühtől. De nem értem el, hanem a piszka fát dobtam utánna . . . Eltalál- tam . . . Nagyot ordított és bakugrásai nehezebbek voltak . . . Eltűnt . . . Becsuktam az ajtót és valahogy megnyugodtam . . . Később aztán kinyílt az ajtó . . . Én ijedten felugróm és kapom a piszka vasat, de aztán láttam, hogy csak Máris néni.
• „Jó estét. Jóska."
o „Jó estét, mondok." Aztán ránéztem Máris nénire és olyan furcsát éreztem. Szinte megdermedt bennem a vér. Tényleg szakasztott olyan bőre volt, mint a békáé s a szemei is olyan kerekek és vizesek vol- tak. Ú g y éreztem, mintha undorító, vizes pókháló esett volna az arcomra. Hát csak jobban megszorí- tom a piszka vasat s a sarokba húzódom. Hát látom,
hogy Máris néni sántit. Megrémültem és szinte kiabálva kérdeztem:
• „Miért sántít kend ?"
• „No, no fiam Jóska, mit kiabálsz. Ne kiabálj, mert még baj lehet . . . Aztán öreg vagyok én már, más- kép is kéne talán velem beszélni."
• Igaza van, gondoltam. Olyan ijedős vagyok, mint egy asszony. Beszélgettem vele. De ha ránéztem mindég a béka jutott eszembe s végig borzongtam.
Beszélt, hogy meg kéne házasodnom. Aztán pedig elmondta, hogy Kovács asztalos a 2 forintját kéri a koporsóért, meg ő is eljött a halottmosásért járó díjért. Oda adtam neki a 2 forintot, hogy adja oda Kovácsnak és az ő pénzét is. Aztán elment. Amint kitette a lábát, megkönnyebbültem s lefeküdtem aludni.
• Később megházasodtam újra. Csinos, takaros, j ó kis feleséget kaptam. Mindössze egy hetes asszony és már is meglátszik a munkája a házon . . .
n Tegnap délután, már estefelé történt, hogy amint beszélgetünk a feleségemmel, hát egyszer csak ko- pognak és belép Kovács asztalos. J ó estét kiván és aztán nagy zavarral előadja, hogy a két forintjáért jött, ami a koporsó után járna. Én meglepődtem és elmondtam neki, hogy elküldtem Máris nénivel. Ő bizonygatta, hogy nem kapta meg.
• E j n y e ! — mondok, elmegyek én magam Máris nénihez s megkérdem, hogy mi van a dologban.
Addig te várj meg itthon.
• Elmentem lassan Máris nénihez. J ó messze lakott.
Útközben, mintha hallottam volna a békának ordítá- sát, mintha nyúzták volna. S ahogy bemegyek a Máris szobájába, hát látom, hogy az ágyán fekszik s nyög keservesen. Ijedten néztem rá. Olyan volt a hangja, mint a békáé s a szemei, az arca is olya- nok voltak. Megkérdeztem, mi baja. Elmondta, hogy elesett és megütötte az oldalát . . . Nem akartam tőle ilyen állapotában kérni a pénzt, hát javulást kíván- tam neki és elmentem . . .
• Ahogy haza érek, hát az én fiatal feleségemet resz- ketve és sápadtan látom ülni az ágyon s Kovács asztalos is bizony fehéren ül egy széken.
• „Mi a baj ?" kérdeztem.
• Elmondták, hogy amint kiléptem a kapun, vala- honnan előkerült az a nagy béka s folyton körülöttük ugrált és rájuk nézett. Máshová mentek, utánnuk jött. Megakarták ütni, eltűnt . . . Bementek a szobába, de észre se vették s egyszerre csak a szobában ugrált . . . Kovács asztalos erre azt mondta a fele- ségemnek :
• „Várjon csak Juli, kimegyek egy kicsit, mindjárt megtudjuk, hogy békaboszorkány-e. Azzal kiment.
Meghegyezett egy paszulykarót és bejött. H á t a béka már a feleségem lába előtt állt s épen rá akart ugrani az elalélt asszonykára . . . Kovács kergette a karó- val s addig, addig kergette, m i g beleszúrta az olda- lába. Azt mondják, hogy a béka erre úgy sirt, mint egy gyerek. S a szemeiből hullottak a könnyek . . .
— 721 —'
De Kovács nem engedte el, hanem még jobban az oldalába szúrta a karót . . . S a béka megdöglött . . .
• Mintha hideg szél ért volna, úgy megborzongott a testem erre. S éreztem, hogy remegek, mint egy gyermek . . , Elmondtam, hogy Máris fájlalja az olda- lát és nyög. S a hangja olyan, mint a békáé , . .
• „Mégis csak boszorkány — szólt rá Kovács. De elpusztíljuk. Ezt a békát ki kell tenni mindennap a
forró napra, mire összeszárad, meghal a boszorkány.
• Úgyis tettünk. A béka 4 nap alatt összeszáradt és a 4-ik napon meghalt Máris néni . . . Megnézték az oldalát, hát épen ott, ahol a békát megszúrta Kovács, egy nagy lyuk volt az oldalában . . .
• Máris nénit a temető árkába temették , . .
• Azóta nyugtunk van . . .
BÜKY GYÖRtiY.
Köazeghi F a n g h Dezső rajza
Nem történt semmi.
N e m t ö r t é n t s e m m i . Két s z e m ö s s z e nézett, F é n y e s m é l y s é g ü k v á g y a k t ó l r e m e g .
S z i v e m i j e d t e n m e g l a p u l v a n é z t e . Mint egy ü l é s t ő l m e g r i a d t g y e r e k .
N e m t ö r t é n t s e m m i . Két k é z e g y b e o l v a d t . Két sziv d o b b a n t egy s ó h a j t á s alatt.
O h j a j l V a l a k i e l r a g a d t a t ő l e m A s z e m e d e t , a s z i v e d s a j k a d a t .
N e m t ö r t é n t s e m m i . C s a k m e s s z i r e t ő l e m Az a n y á m s z i v e h a l k a n m e g r e m e g . S i r ó dalt b ú g n a k e l h a l ó s ó h a j j a l V ö r ö s b e ő s z ü l t h u l l ó l e v e l e k .
N e m t ö r t é n t s e m m i . É n c s a k t o v á b b j á r o k , N é z e k , b e s z é l e k , e g y k e d v ű n , b u t á n .
S e m m i s e t ö r t é n t . C s a k egy p o n t o t teltek Az Élet k ö n y v é b e n a n e v e m u t á n .
II. László Ary.
Takarodó.
S z ű z k ö d l e á n y o k lila f á t y o l o k k a l A h o l d k ö r ü l t á n c o l n a k r e m e g ő n S egy é r c t r o m b i t a r e k e d t s i k o l t á s a L é k e t h a s í t a c s e n d e s l e v e g ő n .
S ö t é t s z o b á b a n s á p a d t , b ú s m o s o l l y a l Nagy a s s z o n y - á r n y é k r e s z k e t v e m e g á l l S az é r c t r o m b i f a r e k e d t s i k o l t á s a R i a d t a n b ú g v a a s z i v é r e s z á l l .
A t a k a r o d ó b ú s m e l ó d i á j á t
T o m p á n verik v i s s z a a hegy-falak.
Az a s s z o n y - á r n y é k c s e n d b e n ö s s z e r o s k a d . H o l t e m l é k e k k ö r é j e r a j z a n a k .
S z ű z k ö d l e á n y o k lila f á t y o l u k a t L o p v a l e b b e n t i k b e a z a b l a k o n . R é g i e m l é k e k b ú s t a k a r o d ó j á t B a b o n á s é j b e n s i r v a h a l l g a t o m . . .
H. László Ary.
— 590 —