(1.) Jó szerencsét!
Tisztelettel köszöntöm a mai EMLÉK NAP résztvevőit!
(bemutatkozás)
Szeretem a meglepetéseket és szeretek örömet okozni. Ezért most rendhagyó módon egy „zenés” előadással készültem Önöknek.
Szeretném a színpadra szólítani barátaimat, a tatabányai Rozmaringos Bányász Egylet tagjait.
A Rozmaringos Bányász Egylet 1995-ben 7 alapító taggal jött létre egy nyugdíjas bányászokból álló kis baráti társaságból.
Nevük a leggyakoribb találkahelyük helyszínéből – ami a Rozmaring étterem volt -, adódott. Ma az Egyletnek 11 tagja van, hozzánk most 5-en jöttek el.
Céljuk a bányász hagyományok felkutatása, ápolása, a bányászdalok gyűjtése, azok átadása, közkinccsé tétele. Az eltelt 24 éves működésük alatt megjelentettek egy bányászdalokat tartalmazó CD lemezt, valamint a bányászéletet és bányász hagyományokat bemutató 2 db DVD lemezt. Tevékenységüket a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete 2002-ben Művészeti Nívódíjjal, Tatabánya megyei jogú város önkormányzata pedig 2005-ben Ezüst Turul díjjal ismerte el.
Megköszönöm a Rozmaringos Bányász Egyletnek a komoly műsorát és meg kell állapítanom, hogy egyúttal a rendezvényünk színhelyéül szolgáló gépház akusztikáját teszteltük és kiváló volt!
Azért gyűltünk itt össze Majkon, az Oroszlányi Bányászati Múzeumban, hogy megemlékezzünk arról, hogy az OMBKE Oroszlányi Szervezete 60, az Oroszlányi Bányászati Múzeum pedig 40 éves.
Ez együtt éppen 100 év. Szép kerek szám, de én az együtt-re tenném a hangsúly.
A két „szervezet” fontosnak tartotta az együtt ünneplést. Ez az emlékezés egyben ünnep is.
Szeretném hinni, hogy Önök közt, akik vagy az OMBKE Oroszlányi Szervezetének, vagy a Múzeum napjainkig tartó fejlődésének aktív részesei lehettek az elmúlt 40 vagy 60 évben, amikor egy pillanatra megállnak a rohanó életükben és az emlékeik között keresgélnek, elmosolyodnak.
Mert valami szép dolog jut az eszükbe…
Közhellyé tettük az elmúlt években az „akinek nincs múltja, jövője se lehet” mondatot, mert sokan mondták, sok helyen, igazi tartalom nélkül. A mi szánkból nem hangzik súlytalannak ez a mondat, mert mindkét ünneplő szervezetnek szép és tartalmas múltja van. A Múzeumnak ezúton is gratulálok az elmúlt időszak fejlesztéseihez, az itt kialakított gyönyörű és gazdag környezethez…
Néhány szót szeretnék szólni az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületről és az egyesület Oroszlányi Szervezetéről.
Az OMBKE egy igazán nagy múltú egyesület. Története az 1800-as évek végéig nyúlik vissza.
(2.)
„Selmecbányán magyar bányatisztek, tanárok és akadémiai hallgatók alakították meg a Selmeci Magyar Olvasó Társaságot. Az 1887-ben megalakult Bányászati és Kohászati Irodalompártoló Egyesület megalakulásával, majd ennek 1892. június 27-én történő átalakításával – a Bányászati és Erdészeti Akadémiai új épület felavatásakor – megszületett az országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE).
1894-ben bevezették Péch Antal javaslatára a "Jó szerencsét!"- köszöntést.
1903. január 1-től az Egyesület és a Bányászati és Kohászati Lap szerkesztősége Selmecbányáról Budapestre költözött. Az országos egyesület megalakulását követően sorra kezdtek szerveződni a vidéki csoportok (a századelőn már 12 vidéki osztály működött).” /www. ombkenet.hu/
(3.)
Az oroszlányi szervezetnek ekkor még híre sincs. Hisz Oroszlányban még bányászkodás sem volt akkoriban!
1937-től datáljuk az oroszlányi szénbányászatot, de ezt követően még évekig nyilván a II. világháború okozta gazdasági társadalmi környezet nem volt alkalmas a helyi szervezet megalakulásához.
Az OMBKE Oroszlányi Szervezete 1959. július 1-én alakult meg, az Oroszlányi Szénbányák Vállalat műszaki- és gazdasági szakembereinek a kezdeményezésére és azok nagyszámú részvételével.
Hogy milyen érdekes? A megalakulást egy
„közvéleménykutatás” előzte meg.
Az előzetes felmérések alapján 106 fő jelezte, hogy tagja szeretne lenni a megalakuló helyi szervezetnek.
(4.)
Az alakuló ülés az oroszlányi „Sztahanovista Klubban” került megrendezésre, ahol 80-an jelentek meg akkor, alapító tagként.
Itt került sor a tisztségviselők megválasztására:
Elnök: Seregi János, a Vállalat igazgatója,
Elnökhelyettes: Vass László, a Vállalat főmérnöke, Titkár: Gonda János, a III-as akna főmérnöke lett.
A vezetőségi tagok sorába: Demeter Ferencet, Fogarasi Andrást, Szili Józsefet és Viczena Jánost választották.
A helyi szervezet a „haladó bányászati hagyományok ápolását és a szakmai összetartozás erősítést” tűzte célul.
A tartalmasnak ígérkező egyesületi élet vonzónak tűnt a műszaki kollégák számára, így az OMBKE Oroszlányi Szervezetének taglétszáma az évek előre haladtával jelentős növekedést mutatott.
Az egyre növekvő és számában is jelentős taglétszámra van egy nagyon egyszerű magyarázat. A helyi OMBKE Szervezet mögött egy jól működő gazdasági társaság állt. Az újonnan érkező mérnök kollégák esetében kérdés sem volt, szinte automatikusan tagok lettek.
A tagság konkrét előnyökkel járt: az OMBKE programok ingyenesek voltak, beleértve a kirándulásokat is, belföldre és külföldre egyaránt.
Ha az akkori egyesületi élet eseményei megnézzük, majd minden hónapban szakmai előadást tartottak. Évente legalább két nagylétszámú buszos kirándulásra került sor.
Az előadásokról néhány szót. Nem meghívott előadók voltak, hanem egy-egy tag tartott előadást a többieknek. És működött!
Sokszor beszélünk arról, hogy az egyesületünknek milyen nehéz működni megfelelő anyagi finanszírozottság nélkül.
Hajlamosak vagyunk a „döcögő” egyesületi életet külső körülményekre fogni. Igen azt is, a pénzügyeket is rendbe kell tenni. De a gondolkodásmódunkon is változtatni kellene!
Mert régen könnyű volt az 500 valahány tagnak meghirdetett előadást – ha csak a tagság 10-15%-a jött is el – a Bányász Klubban telt házzal megtartani. De most már kevesen vagyunk, még jobban össze kellene tartanunk, egymásra figyelnünk! A programok mögött az embereket kell látni, azok igyekezetét, jó szándékát és tenni akarását és azt, hogy mi magunk mit tehetünk a program sikeréhez? Adott esetben csupán a részvételünkkel…
1989-ben az OMBKE Oroszlányi Szervezete az egyik legnagyobb helyi szervezet volt az országban, a Bányászati Szakosztály létszámának a 16%-át adta.
A 80-as években még hat Szakcsoport is működött a helyi szervezeten belül, tehát a tagok szakmaspecifikusan is tudtak közös programokat szervezni.
(5.)
A több, mint 500 fős létszámról pedig azt lehet tudni, hogy az Oroszlányi Szénbányák Vállalat műszaki gazdasági szakembereinek 80%-át tömörítette.
Ha a helyi OMBKE Szervezet 60 éves történetére visszatekintünk, látható, hogy az első 35 évben (1994-ig) szoros kapcsolatban volt a bányavállalkozó gazdasági szervezettel. Kezdetben az Oroszlányi Szénbányák Vállalattal, később az Oroszlányi Bányák Kft.-vel.
Az 1994. évi integrációt követően ez a szoros kapcsolat a Vértesi Erőmű ZRt.-vel lazulásnak indult. A pénzügyi támogatás egyre szűkösebb lett, végül elapadt.
Amikor a helyi Szervezet mögött álló gazdasági társaság, mind termelési volumenében, mind létszámában kezdett visszafejlődni, ugyanez jelentkezett az OMBKE-nél is.
(6.)
(7.)
Ha a létszám alakulásában a teljes 60 évet nézzük, akkor látható, hogy napjainkban az induláskori létszámon áll a szervezetünk.
(8.)
Ha pedig megnézzük a jelenlegi korfánkat, akkor látható, hogy a tagság átlagéletkora közel 70 év (69,6 év!) , és a taglétszám több, mint fele 70 év feletti…
A fiatalítás és a taglétszám növelése nem egyszerű feladat…
Mi olyanokat szeretnénk a sorainkban látni, akik nyitott és tiszta szívvel kötődnek a szakmánkhoz, a szakmánk művelőihez (akár családi indíttatás okán). Elkötelezetten vállalják a hagyományaink (ápolását?, őrzését? és) továbbadását. Befogadók vagyunk, de rangot szeretnénk annak adni, ha valaki közénk tartozik!
Néhány képet szeretnék felvillantani az egyesületi életről!
(9.)
(10.)
(11.)
(12.)
(13.)
(14.)
(15.)
Még számos fényképet bemutathatnék, hisz az egyesületi életünk a mai lehetőségeinkhez mérten színes és tartalmas. De a képeken, a programok mellett és mögött mindig emberek állnak. Elsősorban az egyesület tagjai és természetesen az aktuális vezetői.
A 60 éves évforduló kapcsán tisztelettel szeretnék megemlékezni az elnökök (Seregi János, Varga Albert, Barabás Mihály, Dr. Katics Ferenc, Szalkai Sándor, Dr.
Havelda Tamás, Bariczáné Szabó Szilvia), az alelnökök és elnökhelyettesek (Vass László, Barabás Mihály, Dr. Katics Ferenc, Sárkány Attila) valamint a titkárok (Gonda János, Kovács János, Juhász József, Bariczáné Szabó Szilvia, Tóth Zsolt) munkájáról és mindazokról a tagtársakról, akik a célok
és a feladatok megvalósításában, a közösség összetartásában szerepet vállaltak.
(16.)
Mert szegényebbek lennénk Kiss Csaba, alias Balhés Charlie és Csermák Hugó, alias Nagytorkú, vagy „zászlóvivőink”
Búzás Márton, alias Bodegák királya és Borsi Attila alias Borsika, valamint nótafáink Győrfi Géza, alias Bubu és Gál Domonkos, alias Tölgyfalábú nélkül…
(Kérem, hogy akik a nevüket látják a vetített képen (16.) vagy hallották a nevüket álljanak fel és egy tapssal köszöntsük őket!)
(17.)
2018-ban új fejezet nyílt a helyi szervezet életében.
Megfiatalodott a vezetőség, az egyesületi élet új ötletekkel és programokkal színesedett. Kerestük és megtaláltuk az együttműködés lehetőségét Oroszlány Város vezetésével, a hazai társszervezetekkel (Dorogi Szervezet, Tatabányai Szervezet), szakmai és civil szervezetekkel, valamint intézményekkel (majki Bányászati Múzeum, Bányász Klub).
2019-ben a tagság aktív közreműködésével és támogatásával létrejött „Az Oroszlányi Szénmedence bányászati hagyományaiért” alapítvány, mely a hagyományápoló tevékenységünk mecénásaként hosszútávon is biztosítani tudja a működésünk pénzügyi finanszírozottságát.
Elindultunk egy úton, ami még kijelöletlen, de biztosan előre tart. Most, hogy a szénmedencében az aktív bányászati tevékenység befejeződött, még inkább érezzük annak a
felelősségét, hogy a bányászati hagyományokat a mindennapi életünk részévé kell tenni és a fiatalabb generációnak tovább kell adni.
(18.)
A 60. évforduló megünneplésére is egy újszerű ötlettel készültünk. A tagtársak tollat ragadtak és ki-ki megírta az elmúlt 60 év valamely eseményéhez kapcsolódó, vagy személyes gondolatait tartalmazó történetét. Sokfélék vagyunk, sokféleképpen gondolkodunk, sokféleképpen írunk… Ami biztosan sajátja minden történetnek, hogy kicseng belőle a szakmaszeretet és ami biztosan ott van a sorok közt, vagy a kis történetek mögött, a társak iránt érzett barátság. Mivel a történetek gyűjteményének a „60 év – 60 történet” címet szántuk, éppen 60 kis történetet tartalmaz ez, a most kézben tartott kiadvány.
A kiadvány hátoldalán megtalálják a 2019. II. félévi program tervünket, színes naptárlapra rendezve és az email címünket (oroszlanyombke@gmail.com), ahova írhatnak nekünk, ahol felvehetik velünk a kapcsolatot. Különösen örülnénk, ha az évfordulós kiadványról véleményt mondanának…
Köszönettel tartozom a szerzők (35 OMBKE tag!), a lektorok és a szerkesztők időt és fáradtságot igénylő munkájáért.
Köszönet illeti a szerzőket azért, hogy kis történeteik papírra vetésével krónikásai lettek az elmúlt éveknek, maradandót, értéket alkottak a maguk sajátos, egyedi hangvételű, de mindenképpen szerethető módján. És itt ragadom meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak Lazók Zoltán polgármester úrnak, aki a nyomdai megjelenés költségéhez hozzájárult.
És most néhány szó a hagyományápolásról, merthogy a meghívóban is így szerepel!
(19.)
Nem szeretem azt a szót, hogy hagyományápolás. Nem beteg a hagyomány, hogy ágya mellett ülve, sóhajtozzunk, majd elmúlásán sopánkodjunk.
Talán a hagyományőrzés sem találó kifejezés, mert ha őrizgetjük csak, mint egy kincset, akkor egyszer majd, ha már mi, a kincs őrzői nem leszünk, a jövő nemzedék már nem is fog kincsként tekinteni rá.
Nekem (nekünk?) az tetszik, hogy a hagyományainkat megtartva élni és azokat tovább adni!
Azt szoktam mondani, hogy ebben feladatunk és felelősségünk is van!
Mit, és milyen bányászati hagyományt tudunk a mai korban az életünk részévé tenni?
(20.)
A bányászati oktatáshoz kapcsolódó hagyományok esetében kiemelném a „selmeci szellem” hármas egységét, ami ha elvonatkoztatunk a bányászati szakmától, akkor is, önmagában is, hangsúlyosan örökértékű.
Mert miről is szól ez a három fogalom? A szakmaszeretet jelen esetben a bányászati szakma szeretetét jelenti. Ami több is, mint szakma. Amennyiben a pedagógusoktól, meg az orvosoktól elfogadjuk, hogy nekik nem szakmájuk, hanem hivatásuk van, akkor a bányászati szakmában dolgozókra ez még felfokozottabban igaz.
Van ez az a szakma, olyan nehéz, olyan embertpróbáló és felelősséggel teli, hogy ezt érzelmek és kötődések nélkül nem lehet csinálni. Nem lehet jól csinálni.
A hazaszeretetet nem kell ragoznom. Ezer éves történelmünk okán itt él bennünk.
A barátság a „selmeci szellem” szerint talán kicsit tágabban értelmezhető fogalom, mint a „civil” életben. Aki, van olyan fontos a számunkra, hogy szavainkkal vagy tetteinkkel feltételek nélkül segítjük és akiről biztosan tudjuk, hogy ha elakadunk a nagybetűs ÉLET-be, akkor fordulhatunk hozzá, mert támogatni fog, az a szó legnemesebb értelmében a barátunk. És ilyen barátból, aki hasonló értékrend szerint él, akár lehet 100 is. Ez a barátság az időbeliségét tekintve nem mindennapi kapcsolatot jelent, de mindenképpen hosszútávra szól, s időtállót.
Úgy kezdtem a gondolatmenetet, hogy feladatunk van…
(21.)
A bányászathoz kötődő Szent Borbála kultuszt megemlékezéseinkkel kell életben tartani! Legyen mindennapjaink feladata tenni azért, hogy a bányászati szakma háttérbeszorulása ellenére se tűnjön el a hozzá kapcsolódó szóhasználat. Ne a kvíz műsorokban köszönjenek vissza a faléz, a krampampuli, vagy éppen a lármafa szavaink.
Használjuk őket az élő nyelvben és tanítsuk meg másokat is ezeknek a kifejezéseknek a jelentésére és a helyes használatára!
A hagyományokat nem csak tisztelni kell, hanem a mindennapi életünk részévé kell tenni!
Mindazoknak akik a tanulmányaik, a munkájuk és az emberi kapcsolataik (például a szüleik, vagy más felmenő rokonaik) révén ismeretekre tettek szert a bányászati hagyományok terén, azok nem ülhetnek karba tett kézzel.
Ha nincs is módjuk, vagy lehetőségük a saját felnőtt életüket a hagyományok megtartásával leélni, akkor is azok továbbadása a következő generáció számára elengedhetetlen.
Olyan ez, mint a váltófutás. A staféta bot most éppen nálunk van, nem ejthetjük el és nem tarthatjuk magunknál sem. Bele kell tennünk az utánunk jövő, az utánunk jövők, kezébe.
Mit tesz az OMBKE Oroszlányi Szervezete? Programjaival életben tartja és továbbadja a hagyományokat:
(22.) És talán hagyományt is teremt…
(23.)
A tavalyi évben emlékeztünk meg a 100 éves évfordulójáról annak, hogy a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia tudományos anyagait és oktatási eszközeit a hallgatók és professzoraik a cseh megszállás elől kimenekítve az anyaországba, Budapestre, majd Sopronba költöztették.
Tették ezt úgy, hogy 1918. november 20-a körül elkezdtek csomagolni, majd a csomagokkal teli vasúti vagonokat és lovas szekereket elindították Magyarország felé. A költözés legaktívabb időszaka 1918. dec. 7-9-re tehető és dec. 14-ével be is fejeződött.
Szerettük volna, ha a 100 éves évforduló kapcsán sokakat sikerül megszólítani és közös emlékezésre bírni, ezért november elején egy felhívással álltunk elő: ha akkor és ott Akadémista lettél volna, csomagoltál volna, és közreműködtél volna a szállításban?
Azt találtuk ki, hogy a mai lehetőségeink között próbálunk hasonlóan cselekedni, mint elődeink (csomagolni, csomagokat szállítani és a csomagoknak méltó helyet találni) és mindemellett még nemeslelkűségünkről is szerettünk volna tanúbizonyságot tenni…
December közepén az Oroszlányi Bányász Klubban „Ajándék Nap”-ot tartottunk, ahol a tagjaink és a felhívásunkhoz csatlakozók által összeállított (gyönyörűen becsomagolt) ajándékokkal gyerekeket, időseket és fogyatékkal élőket ajándékoztunk meg. Összesen 71 db csomag talált gazdára.
Én akkor azt hittem, hogy a 100 éves évforduló kapcsán ez egy egyszeri alkalom, de olyan jó volt a fogadtatás, annyi örömet kaptunk mi is, hogy idén újra nekifutunk…
A hosszú előadás után mi maradjon meg rólunk az Önök emlékezetében? A hitvallásunk:
(24.)
(25.)
