STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ 609 kell figyelembe vennie, hiszen minden felhasználói
csoportot egyenlőnek tekintendő. Egy integrált sta- tisztikai rendszernek, amely lehetőség szerint min- den releváns területet lefed és mind a szövetségi, mind a regionális és a helyi adatokat szolgáltatja, el- sősorban alapinformációkat kell adnia azért, hogy a társadalom valamennyi résztvevője egyenlő mérték- ben férhessen az adatokhoz.
A memorandum változtatásokat követel a tudo- mányos adatokhoz (különösen a mikroadatokhoz) való hozzáférés terén is, aminek egyszerűnek, gyorsnak és olcsónak kellene lennie. A cikk szerzője szerint ezek a kívánságok érthetők, mivel a hivatalos statisztika adataihoz a tudománynak is hozzá kellene jutnia. Mindazonáltal a tudomány igényeinek határt szab a statisztikai adatvédelem, amelynek betartása kötelező. A polgároknak és a cégeknek a statisztikai titok megőrzésébe vetett bizalma a statisztikai ada- tok jó minőségének legfontosabb előfeltétele. Ha a megkérdezettek kételkednének ebben, akkor megta- gadnák az együttműködést vagy nem megfelelő ada- tokat szolgáltatnának.
A tudomány vonatkozásában is azt hangsúlyoz- za a cikk szerzője, hogy az adatvédelmet nem szük- séges rossznak, hanem – ellenkezőleg – márkajelnek kellene tekinteni, amelyből az empirikus gazdaság- kutatás is nyerne. A szerző véleménye szerint a me- morandum szerzőinek el kellene gondolkodniuk azon, vajon a hivatalos statisztikának az adatvéde- lemre vonatkozó különleges kötelezettségeiben nin-
csenek-e lehetőségek az empirikus gazdaságkutatás számára is. Például egy idő óta a munkaadói és a foglakoztatási adatok összevezetésének lehetőségé- ről vitáznak, ami a kutatás számára igen fontos a munkapiac és a munkanélküliség összefüggésének feltárására. Mindezt azonban adatvédelmi szem- pontból nagyon kritikusan kell kezelni. A szerző úgy véli, Németországban is találnak erre megoldást, és ha a hivatalos statisztika keretében sikerül ezeket megvalósítani, a tudomány visszaélést kizáró, ellen- őrzött adatokhoz juthat hozzá.
A lakossági statisztika mikroadatai terén is nagy előrelépés történt az utóbbi időben, és olyan statiszti- kai infrastruktúra áll a tudomány rendelkezésére, amely lehetővé teszi az adatok intenzív felhasználását.
Aki már foglakozott ezzel a témával tudja, hogy a vál- lalati mikroadatok esetében igen nehéz a statisztikai adatvédelemmel összeegyeztethető megoldást találni.
Ez esetben is vannak azonban mind a hivatalos statisz- tikán belül, mind pedig a statisztika és a tudomány között intenzív meggondolások. A memorandum is felvet néhány együttműködési módot.
Végső állásfoglalásában a cikk szerzője nem fo- gadja el a memorandum szerzőinek véleményét, amely szerint a hivatalos statisztika aggregált adata- ihoz való hozzáférés nem kielégítő, s véleménye szerint legfőbb ideje, hogy a közgazdaságtan végre kilépjen elefántcsonttornyából és tájékozódjék a rea- litásokról.
(Ism.: Pétervári Éva) GAZDASÁGSTATISZTIKA
SCHNEIDER, M.:
A MEZŐGAZDASÁG AZ EURÓPAI UNIÓ KELETI KIBŐVÜLÉSÉNEK KRITIKUS TERÜLETE (Die Landwirtschaft als kritischer Bereich der EU- Osterweiterung.) – Monatsbreichte. 1998. 11. sz. 781–793. p.
Nyugat-Európával összehasonlítva a legtöbb ke- let-közép-európai ország még viszonylag erősen ag- rárjellegű és nagy mezőgazdasági potenciállal ren- delkezik. Ez azonban (többek között a nagy kiterjedésű termékeny föld és a bőséges, olcsó mun- kaerő) csak részben van kihasználva. Az EU- csatlakozás szempontjából érintett tíz országban (Cseh Köztársaság, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia, Szlovénia, továbbá Bulgária, Románia, és Észtország, Lettország, Litvánia) a foglalkoztatott- ságból és a gazdaság teljesítményéből való agrárré- szesedés átlagosan több mint négyszerese az EU 15 tagországáénak. Ezekben az országokban átlagosan lakosonként körülbelül kétszer nagyobb a szántóföld
és körülbelül 50 százalékkal nagyobb a mezőgazda- sági terület, mint az Európai Unióban. Mindazonáltal a mezőgazdasági munkaerő egységére jutó megmű- velt terület Nyugat-Európában átlagosan háromszoro- sa a kelet-európainak, az alacsony hatékonyságot és reáltermelékenységet jelzi a kelet-közép-európai or- szágokban.
Más szóval 1989 óta alkalmazkodási válság fi- gyelhető meg e térségben, hiszen a mezőgazdaság szerkezeti átalakítása még nem fejeződött be. A vál- ság konkrét jegyei: a termelés csökkenése, a mező- gazdasági jövedelem szűkülése, az üzemek eladóso- dása. 1994 óta a termelés lassan nő, de az 1989. évi termelési színvonalat – Szlovénia és Románia kivé- telével – 1997-re még nem érték el.
A privatizáció és a kapcsolódó mezőgazdasági, élelmiszer-gazdasági sruktúraátalakítás előrehaladá- sa ellenére a piacgazdaságban fontos intézmények terén még jelentős hiányok vannak, például a leg- több országban hiányzik a működőképes földpiac.
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ 610
A mezőgazdasági üzemi struktúrára a kelet- közép-európai országokban 1996–1997-ben az volt jellemző, hogy a mezőgazdasági terület több mint felét az önálló parasztok kis- és középgazdaságaiban művelték. Ezekben az országokban a mezőgazdaság fontos jellemzője a duális üzemi szerkezet és a kü- lönféle nagyüzemek erős pozíciója, és e tekintetben is jelentős az eltérés Nyugat-Európához viszonyítva.
A kelet-közép-európai országok élelmiszer- gazdaságának versenyképessége döntő jelentőségű az Európai Unió keleti kibővítése következményei- nek felmérése szempontjából. Ezek az országok me- zőgazdaságukat kisebb mértékben védik és támogat- ják, mint az Európai Unió. Az agrárvédelem PSE-val (Producer Subsidy Equivalent – Termelői támogatási egyenérték) mért foka körülbelül csak fele az Euró- pai Unióénak. A mezőgazdasági árak és a termelési költségek – Szlovénia kivételével – ugyancsak ala- csonyabbak, mint az Európai Unióban. A gazdálko- dók alig részesülnek közvetlen jövedelmi transzfe- rekben.
1989 után az agrárkereskedelemben az Európai Unió vált a kelet-közép-európai országok legfonto- sabb partnerévé. 1994 óta az Európai Unió több ag- rárterméket szállít a szóban forgó országokba, mint amennyit onnan importál. Az Európai Unió élelmi- szer-gazdasága az elmúlt években erősíteni tudta ke- reskedelmi pozícióját a kelet-közép-európai orszá- gokban, és ki tudta építeni jelenlétét a térség piacán.
Az elmúlt években élénkült a közép-kelet-európai országok egymás közötti agrárkereskedelme is a CEFTA-megállapodás kereskedelmi könnyítései nyomán, és a Szovjetunió utódállamaival is intenzí- vebbé váltak a kereskedelmi kapcsolatok.
A kelet-közép-európai országok élelmiszer- gazdaságának további fejlődésére vonatkozó megíté- lések különbözőek. Az Európai Bizottság például három olyan „kulcsproblémát” lát, amelyek közép- távon megnehezítik a jelentős agrárpotenciál kiakná- zását ezek: a tőkehiány, a mezőgazdaság strukturális problémái, továbbá a mezőgazdaság és az élelmi- szeripar számára termelési eszközöket gyártó ágaza- tok, valamint az élelmiszeripar és -kereskedelem te- rén felmerülő nehézségek.
A tíz kelet-közép-európai ország csatlakozása az Európai Unióhoz körülbelül 28 százalékkal növelné a Közösség fogyasztóinak számát. Az Európai Unió mezőgazdasági potenciálját a bővülés legalább 40 százalékkal emelné, és a mezőgazdasági foglalkozta- tottak száma több mint kétszeresére növekedne.
Az Európai Bizottság „Agenda 2000” elnevezé- sű 1997. évi dokumentuma szerint a közös agrárpoli- tika alkalmazása a szóban forgó országokban prob- lémákat eredményezne. Csupán a gyakorta sokkal
magasabb mezőgazdasági árak fokozatos bevezetése jelentős pótlólagos termékfeleslegekhez vezetne a csatlakozó országokban, elsősorban a tej, a marha- hús, a sertéshús és a baromfi vonatkozásában, de a növénytermesztés és a kertészet terén is. A magas árak és a pótlólagos közvetlen jövedelmi transzferek erőteljesen megnövelnék a mezőgazdasági jövedel- meket. Az élelmiszerek drágulnának, és ennek kö- vetkeztében szociális feszültségek lépnének fel.
A jelenlegi közös agrárpolitika közép-kelet- európai országokra való kiterjesztése erőteljesen megterhelné az Unió költségvetését, miközben a kö- zös agrárpolitika finanszírozásának alapja, a Közös- ség GDP-je csupán 4 százalékkal növekedne.
Ez a jelentős agrárpotenciál – párosulva a tagje- lölt közép-kelet-európai országok szerény gazdasági erejével – aggasztja a nyugat-európai farmereket. A közös agrárpolitika alkalmazása ugyanis a kelet- közép-európai országokban a magasabb árak és tá- mogatások révén ösztönözné a termelés bővülését és korlátozná a fogyasztást. Úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság alulbecsüli a mezőgazdasági termelésnek a kelet-közép-európai országok csatlakozása után vár- ható növekedését. A növekvő feleslegek felhaszná- lása problémát jelent majd a meglevő nemzetközi kötelezettségek teljesítése vonatkozásában is. A kö- zös agrárpolitika és a strukturális alapok „Agenda 2000”-ben javasolt reformjának figyelembe kell vennie az Európai Unió keleti kibővülését.
Az EU 1999. márciusi berlini csúcstalálkozóján a legfőbb agrárkérdéseket megválaszolatlanul hagy- ták. A csatlakozó országok továbbra sem igen tud- ják, hogy milyen mezőgazdasághoz, agrárpiaci rend- tartáshoz kell alkalmazkodniuk, milyen árakra, termeléskorlátozó intézkedésekre és támogatásokra számíthatnak. Valószínű, hogy a csatlakozás előtt sor kerül a közös agrárpolitika olyan változtatására, amely a keleti bővülés terheit az Unió számára elvi- selhető mértékűre csökkenti.
A kelet-közép-európai országok közelsége foly- tán Ausztria mezőgazdaságát különösen érinti az EU keleti bővítése. A történelmi tapasztalatok, a megle- vő strukturális hátrányok és az osztrák mezőgazda- ság kompetitív gyengeségei valószínűleg nagyobb mértékű piaci nyomást és a piaci részesedés mérsék- lődését fogják eredményezni. A keleti bővülés való- színűleg eltérően érinti majd az osztrák mezőgazda- ság egyes szektorait. A közép-kelet-európai országoknak a növénytermesztésben van költségelő- nyük, itt versenyképesebbek, mint az állattenyész- tésben. Az osztrák mezőgazdaság regionális eltéré- seit, továbbá a kelet-közép-európai országok érzékelhető erősségeit és gyengeségeit figyelembe véve feltételezhető, hogy Ausztria keleti tartománya-
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ 611 it jobban érinti majd az Unió kibővítése, mint a nyu-
gatiakat. Ezt az irányzatot tovább erősíti a közvetlen szomszédság néhány tagjelölt országgal. Lesznek azonban olyan termékek is, amelyek esetében való- színűleg hasznot hoz az EU keleti bővülése. A fel- dolgozott termékek, esetleg a biotermékek új fo- gyasztókra találhatnak a kelet-közép-európai országok tehetősebb vásárlói körében. Az élelmi- szeripar is nyerhet az Európai Unió bővüléséből, ahogyan ez eddig is megfigyelhető volt. Ha a keleti bővülés és a közös agrárpolitika reformjának követ- keztében a piaci részesedés, az árak és a bevételek csökkennek, ez felgyorsíthatja a strukturális változá- sokat az osztrák mezőgazdaságban. A mezőgazda- ságból kiáramló munkaerő létszáma növekszik majd, és egyre több farmer hagy fel a gazdálkodással. A periferikus mezőgazdasági területek különösen érintve lehetnek. A farmereken kívül az agrár- és re- gionális politikának is szembe kell néznie a szóban forgó kihívással. Az országos méretű földművelés és az ökológiailag érzékeny mezőgazdaság nagyobb erőfeszítéseket igényel az Európai Unió bővülése so- rán, ezért a mezőgazdaságnak célirányos előkészüle- tekre és elégséges átmeneti időszakra van szüksége.
A népesség védelme és a tisztességes versenyfeltéte- lek fenntartása céljából az agrártermékek szabad áramlása csak akkor lesz lehetséges, ha a Közösség igényes egészségügyi és környezetvédelmi szabvá- nyait megvalósítják és hatékonyan ellenőrzik a ke- let-közép-európai országokban.
(Ism.: Balogh András)
BÖCKERN. A.:
AZ EU KLÍMAPOLITIKÁJÁNAK KÖZGAZDASÁGI KÉRDÉSEI
(The political economy of climate policy-making in the European Union.) – Intereconomics. 1998. 6. sz. 260–273. p.
Az utóbbi tíz évben növekvő jelentőségű kérdés a föld légkörének megóvása, a globális felmelegedés elleni küzdelem. Az EU döntéshozói is megkülön- böztetett figyelemmel kísérik ezt a nemzetközi jelen- tőségű környezetvédelmi kérdést. A cikk közelebb- ről vizsgálja, hogy a szervezet ilyen jellegű döntései mennyiben épülnek a közgazdasági elméletekre, va- lamint az egyes nemzeti érdekekből, gyakorlatokból eredő feltételekhez.
Az Európai Unió döntéshozó testületei a nyolc- vanas évek közepétől foglalkoznak a klímapolitika alapkérdéseivel. Az Európai Bizottság 1988. no- vemberben tette közzé jelentését (COM(88) 656/final). Ez a föld légkörének tudományos vizsgá-
lata alapján ad tájékoztatást a miniszterek tanácsá- nak. A javasolt intézkedések inkább csak a lehetősé- geket körvonalazták, de konkrét tennivalókra még nem utaltak. Két évvel később, 1990 októberében az EU környezeti és energiaügyi miniszterei olyan megállapodásra jutottak, hogy 2000-ig el kell érni, hogy az EU tagországainak szén-dioxid-emissziója az 1990-es szinten stabilizálódjék. Ezt a döntést más nemzetközi testületek vizsgálatai is igazolták. Az EU minisztereinek 1990 októberi megállapodása csak első lépés volt, mely még nem járt jogi kötött- ségekkel a tagországokra, majd a miniszterek taná- csa 1991 decemberében újabb klímapolitikai döntést hozott.
A Tanács arra kérte fel az Európai Bizottságot, hogy alakítson ki a Riói Csúcsértekezleten tárgyalt program céljaihoz igazodó konkrét intézkedéseket.
Az Európai Bizottság javaslata a Riói Csúcsértekez- let előtt rövid idővel, 1992 júniusában készült el az EU klímapolitikája stratégiai jellegű intézkedéseinek csomagterve. Az előterjesztés kialakításán az Euró- pai Bizottság három vezérigazgatósága dolgozott: a környezeti (DG XI.), az energia (DG XVII.), vala- mint a közvetett adókkal foglalkozó (DG XXI.) bi- zottsági.
A Bizottság 1992. júniusi dokumentuma (COM(92) 246/final) szerint 2000-ben az 1990-es szén-dioxid-emisszióhoz képest 12 százalékos csök- kenést kell elérni. Ez a program az energiafelhaszná- lás hatékonyságának növelését is célozza, a követke- ző intézkedésekkel.
– Keretrendeletet terjesztetett elő (SAVE) azzal a cél- lal, hogy az emissziót mintegy 3 százalékkal csökkentsék, javítva a meglevő energiaforrások felhasználásának haté- konyságát.
– Döntési javaslatot tettek (ALTENER) a megújuló energiaforrások piaci részesedésének növelésére; ennek ré- vén további mintegy 1 százalékos emissziócsökkentés eléré- sét tervezték.
– Rendeletet dolgoztak ki az ökoadóra, amely fele rész- ben az elsődleges energiahordozók energiatartalma szerint fi- zetendő, fele részben pedig azok széntartalma alapján. A ja- vaslat szerint fokozatosan növelnék az adó mértéket, hogy a háztartásoknak, üzleti vállalkozásoknak kellő időt adjanak az alkalmazkodásra. Az Európai Bizottság reményei szerint az ökoadók (a bevezetés ütemezésétől függően) az emisszió 3-5 százalékos csökkenését fogják eredményezni.
– Döntési javaslatot tettek olyan megfigyelési rendszer kialakítására, amely az EU területén kimutatja a „üvegház- hatást” okozó gázok emisszióját.
A szerző szerint ez a programjavaslat elősegítet- te, hogy az EU tagországai, valamint további 156 or- szág vezetői által aláírt Riói Klíma Egyezmény (Framework Convention on Climate Change in Rio) körvonalazza a klíma védelmét célzó nemzetközi együttműködés feltételeit. A Riói Klíma Egyezmény
