924 STATISZTIKAI lRODALMl FlGYELÓX
melésben szereplő állótőke-tényezőt nem egé- szében, hanem különböző évjáratok szerint
bontva kezelik.
A technológia és a termelési tényezők he- lyettesíthetősége szempontjából a vizsgált függvények általában aszerint tesznek különb- séget, hogy a vállalatok a technológiát ex an- te mennyiben képesek előre megválasztani, ami egyrészt a termelési tényezők helyette—
síthetőségével. a tőkeállomány lecserélésével,
illetve nagyobbrészt az új állóeszközökkel va—
ló pótlásával függ össze (az ún. ,,putty-clay"
és .,putty-putty" technológiák). A modell- specifikáció és a paraméterbecslés tőkeév- járatos modelleknél különféle nehézségeket támaszt, amelyeknek megoldásával a francia szakirodalomban főleg Benassy, Bernard és Saglio foglalkoztak.
A termelési tényezők keresleti egyenletei- nek specifikációja azoktól a feltételezésektől függ, amelyeket az egyes szerzők egyrészt a termelési tényezők keresleti és kínálati vi—
szonyaival, a versenyfeltételekkel, a piac szer- kezetével kapcsolatban megállapítanak (ha—
tártermelékenység, költségminimum, illetve nyereségmaximum-elv). Magától értetődik.
hogy a vizsgálat célja szempontjából különb- séget kell tenni a hosszú és a rövidtávú ter- melésitényező-függvények között, hiszen nyil—
vánvalóan más—más összefüggések érvénye- sülnek. illetve ezek különböző súllyal érvénye- sülnek hosszú, vagy rövid időszakon belül.
A módszerek. a magyarázó változók kiválasz- tása nyilvánvalóan ezeknek és egyéb szem- pontoknak a függvénye (az új beruházások átfutási ideje: a termelésben való aktív köz—
reműködésükhöz szükséges idő és a költség—
alakulás szempontjai).
A szerző szerint a tőkeévjáratos modellek a kvantitatív elemzésnek mind fogalmilag megfelelő, mind a gyakorlatban rendkívül hasznos eszközei, annak ellenére. hogy a becslés szempontjából nehezen kezelhetők. A bemutatott tanulmányok jelentősége éppen abban áll. hogy segítséget nyújthatnak mind- azok számára, akik ilyen függvényeket be—
csülnek, akár a becsülendő paraméterek szá- mának csökkentése. akár az egyes koeffici- ensekre tett kikötések révén. A tőkeévjáratos modellekkel M. ]. Vilares, valamint !. Mai- resse és L. M. Pescheux tanulmányai foglal—
koznak kimerítően. A tőketényező iránti ke—
reslet, a selejtezés és az alkalmazott techno—
lógia a fő kérdések ]. Fayolle, valamint P.
Artus és P. Muet, továbbá M. 0. Bosshardt és
!. Mairesse tanulmányaiban. Ennél is jelen- tősebb a másik termelési tényezővel, az élő munkával foglalkozó tanulmányok száma;
ezek a munkaerő—kereslettel. főleg az ipari munkaerő-kereslettel, az élő munka költsé- geivel. a bérjárulékokkal. a munkaerőpiacot
alakító hosszú és rövid távú tényezők alaku- lásával foglalkoznak; így P. Y. Hénín, ]. Mau-
rice, P. Villa, B. Cohen-Skal/i, D. Laskar ta- nulmányai. továbbá a M. Catinat és D. Vér-—
ger, valamint R. Boyer és F. Petit tanulmá—
nya. M. Pouchain a termelési tényezők ke- resletének keresztmetszeti adatok segitségével?
való vizsgálatát és becslését mutatja be.
(ism.: Nyáry Zsigmond)
STRECKER, H.:
AZ EGYENLÖ ÉS A VÁLTOZÓ KlVÁLASZTÁSl VALÓSZlNÚSÉGl MlNTAVÉTELl MODELLEK HATEKONYSÁGA (The Efficiency of Sample Models with Eaual and"
with Varyina Probability of Selection.) —- Iahrbücher' für Nationalökonomie und Statistik. 1979. 2. sz. 113—
148. p.
A szerző négy matematikai modellt dolgo- zott ki a reprezentatív mintavételi módszerek—
nél alkalmazható, egyenlő, illetve változó ki—
választási valószínűségi eljárások hatékonysá—
gára. A modelleket először egylépcsős minta—
vételi tervekhez késziti, majd megvizsgálja, hogy azok kiterjeszthetők-e a többlépcsős mintavételi eljárásokhoz.
Az egylépcsős mintavételi modellek közül
— az A modell az elsődleges mintavételi egysé—
geket egyenlő valószinűséggel választja ki;
—— a B modell egy segédvóltazó felhasználásával arányosítja a kiválasztási valószínűségeket;
— a C modell a nagysággal, azaz a másodlagos mintavételi egységek számával arányosítja (: kiválasz- tási valószínűségeket.
— az O modell az optimális kiválasztási valószi—
hűséget a mintavételben vizsgált ismérv nagyságá- val arányosan határozza meg.
Matematikai statisztikai módszerek segítsé—
gével azt vizsgálja a szerző, hogy az A, B, C modellek hatékonyság szerint hogyan közelí- tik meg az O modellt.
Az A és a B modell összehasonlításakor a segédváltozó és az ismérv lineáris regressziós összefüggéséből indul ki. Olyan egyenlőtlen- ségeket vezet le. amelyek akkor és csak ak- kor állnak fenn, amikor a B modell hatéko- nyabb, mint az A modell. Hasonló egyenlőt- lenségeket állapít meg az A és a C, illetve- a B és a C modellek összehasonlitására. Eb—
ben az esetben a nagyság és az ismérv kö—
zötti lineárís összefüggést vizsgálja. A számí—
tásokat elvégezve megállapítja. hogy a B*
modell a leghatékonyabb, sokkal hatéko—
nyabb az A-nál és a C-t is lényegesen felül- múlja. A B modell közelíti meg legjobban az O optimális modellt.
A vizsgálatokat ezt követően kiterjesztette a többlépcsős mintavételi modellekre. Arra a következtetésre jutott, hogy a kétlépcsős mintavétel esetén az optimális kiválasztási valószínűségek az egylépcsőshöz képest kis—
sé módosulnak. de a B és a C modellek eb—
ben az esetben is jól közelítik az O optimá- lis modellt. Ezért a hatékonyságvizsgálatokat
STATISZTIKA! lRODALMl FIGYELÖ
925
elegendő az egylépcsős mintavételi eljárások—
:ra elvégezni. mert azok eredménye vonatkoz- tatható a többlépcsősökre.
A mintavétel hatékonyságának módszere iránt a belga Nemzeti Statisztikai Intézet szakemberei érdeklődtek, és a szerző rendel- kezésére bocsátották két különböző időszak- ban végzett állatszámlálás utóellenőrzési ada- tait. A modelleket ezekkel az adatokkal pró- bálták ki. Az elsődleges mintavételi egysé—
gek a községek, a másodlagosak a gazdasá—
gok voltak. A vizsgált ismérv a sertések szá- mának hibája. A B modellnél a segédvál- tozó a sertések száma, amely egy korábbi számlálás eredménye volt. A C modellben a
;nagyságot a községben található gazdaságok száma jelentette.
Először a minták szórásait számították ki.
és annak elemzése alapján megállapították.
hogy a B modell sokkal hatékonyabb az A—
nál és a C modell hatékonyságát is jelentő- sen felülmúlja. Másodszor kiszámították a regressziós együtthatókat és az egyenlőtlen—
ségeket, amelyeknek eredménye ugyancsak alátámasztotta a B modell nagyobb haté—
konyságát.
E számításokkal a szerző elméletileg és gyakorlatilag bebizonyította. hogy a statisz- tikai munkában gyakran előforduló reprezen—
tatív mintavételi eljárásoknál a változó kivá- lasztási valószínűségek hatékonyabbak az egyenlő kiválasztási valószínűségeknél.
(ism.: Móritz Pálné)
GAZDASÁGSTATISZTlKA
ROBINSON, C. -— MORGAN, J.:
AZ ÉSZAKl-TENGERl OLAJ JÖVÖJE
(North Sea oil in the future.) Trade Policy Rese- Aarch Centre. London. 1978. 216 p.
A világ köolajpiacán 1970 óta bekövetke- zett változások miatt megnőtt a jelentősége annak, hogy az Északi-tengerben körülbelül
ugyanebben az időben kőolajat találtak.
Ez az olajkincs becslések szerint 50 000 mil—
elió borrel (körülbelül 7000 millió tonna) Ie- het, mely megközelítően egyenlő arányban oszlik meg az Egyesült Királyság és Norvégia vizei alatt. A jelenlegi ismeretek szerint ez a mennyiség a világ kőolajkészletének csak kö- rülbelül 2.5 százaléka, mégis Norvégia, de különösen az Egyesült Királyság számára fon- tos, hiszen a legtöbb országhoz hasonlóan ezeknek az országoknak a gazdasága is függ az importált kőolajtól. Az Egyesült Királyság—
ban, az energiahordozók felhasználásában az olaj aránya 1946 és 1971 között 7—ről 46 százalékra nőtt. a világon átlagosan 60, Ja—
pánban pedig 75 százalékra.
Az OPEC — mely jelenleg az összes kőolaj- export 90 százalékának árát és mennyiségét meghatározza —- 1970-től egyre erőteljeseb—
ben érvényre juttatja a monopolhelyzetben levő olajtermelőknek a fejlett ipari országok—
kal szemben tanúsított magatartásváltozását.
Ennek alapja az a felismerés volt, hogy kar- tellszerű rendszerbe tömörülve kihasználhat—
ják azt. hogy a kőolaj iránti kereslet nem árelasztikus. Például az Európai Gazdasági Közösség országairól 1977-ben készült egyik tanulmány szerint (EEC Demand for lmported 'Crude Oil, 1956 to 1985; Energy Policy. Guil—
ford. June 1977.) a kőolaj árának más ener- giahordozók árához viszonyított egyszázalékos növekedése közvetlenül 0,15 százalékos keres- .letcsökkenést idézhet elő. Ez az érték több év
után sem emelkedik 0.6 fölé, mert egy másik energiahordozóra történő átállás hosszú időt és nagy tőkebefektetést igényel. Az olajtársa- ságok jövedelmének növekedése az 1970—es évekig a termelés mennyiségi emelkedéséből adódott, ettől kezdve azonban profitjuk ha—
sonló mértékű növekedését azzal érték el.
hogy korlátozták termelésüket (1973-tól 1977-
ig azonos szinten volt), és ennél valamivel
nagyobb mértékben emelték áraikat. Ez a folyamat még azt is eredményezte, hogy a földben maradó olaj rendkívül előnyös tőke-
befektetéssé vált.
Még az 1970-es évek közepe után a könyv szerzői által készített, igen körültekintő becs- lések sem számolhattak olyan rohamos árvál—
tozással. mint ami a valóságban bekövetke—
zett. Három árváltozási modellt dolgoztak ki 1995—ig. Az alapmodell 1985—íg 5, utána 7 százalékos áremelkedést tételez fel. a máso- dik ennél kisebb. a harmadik pedig nagyobb üteműt. Egy barrel kőolaj árát 1980-ra 13,0—- 21,9 dollárra 1985-re 15,0-—30,7 dollárra be- csülték. Az utóbbi felső határt, mint ismere—
tes, az árak már 1980-ban elérték, s ezzel 10 év alatt mintegy 15-szörösére emelkedtek.
A két ország eltérő nagyságú és felépítésű gazdaságában a saját kőolaj különböző célt szolgál, emiatt kiaknázása az Egyesült Ki- rályságban intenzívebben folyik. mint Norvé- giában.
Norvégia energiafelhasználása (1975-ben közel 20 millió tonna szénegyenérték) tizen- ötöde, kőolajfelhasználása (1975-ben körül- belül 8 millió tonna) tizenegyede az Egyesült Királyságának. Norvégiában a kitermelésre adott engedélyek számát és az újabb lelőhe—
lyek kutatását — a részvények 50 százaléká—
nak megtartása mellett — az állam kezdettől fogva szigorúan ellenőrizte. Az Északi-tenger- ből származó olaj jelenleg bőven fedezi a
