Katolicizmus Magyarországon a II. Vatikáni Zsinat korában

KATOLICIZMUS MAGYARORSZÁGON A II.VATIKÁNI ZSINAT KORÁBAN

1

KATOLICIZMUS MAGYARORSZÁGON A II. VATIKÁNI ZSINAT KORÁBAN

TÖRÖK JÓZSEF, TUSOR PÉTER TÓTH KRISZTINA

Tanulmányok és inventárium tom. 1

ISBN 978 963 308 211 9

TÖRÖK JÓZSEF TUSOR PÉTER TÓTH KRISZTINA

BUDAPEST 2015

CATHOLICISM IN HUNGARY IN THE AGE OF THE II VATICAN COUNCIL

Edited by

JÓZSEF TÖRÖK, PÉTER TUSOR KRISZTINA TÓTH

Studies and inventory

series ii

KATOLICIZMUS MAGYARORSZÁGON A II. VATIKÁNI ZSINAT KORÁBAN

Szerkesztette

TÖRÖK JÓZSEF, TUSOR PÉTER TÓTH KRISZTINA

classis ii, tom. 1

BUDAPEST 2015

Tanulmányok és inventárium

P.Card.Erdõ

A Szerkesztõ bizottság elnöke President of the Editorial Committee

Mons.J.Török

Series II: Collectanea Studiorum et Textuum Sorozatszerkesztõ- Moderator

P. Tusor

Kiadja a MTA-PPKE ‘Lendület’ Egyháztörténeti Kutatócsoport Published by the MTA-PPKE ‘Lendület’ Church History Research Institute

Készült a PPKE Történettudományi Doktori Iskola Egyháztörténeti Mûhelyében

A kutatást és a kötet megjelentetését az OTKA (NN 82 307) és az MTA TKI támogatta

http://institutumfraknoi.hu

©The editors and the authors, 2015 ISSN 2064-9061 ISBN 978-963-308-211-9 ISBNebook 978-963-308-217-1

Felelõs kiadó -Publisher responsible a Gondolat Kiadó igazgatója the Director of “Gondolat” Publishing House Szerkesztette, szedte és tördelte -Typography

aTypographia Historica

Olvasószerkesztõ- Corrector:Sz. Porpáczy Borítóillusztráció- Coverillustration:P. Somfalvai

Kiadásra elõkészítette- Prepared for publication a Gondolat Kiadó -the “Gondolat” Publishing House

Előszó (Török József, Tusor Péter) . . . .7

Tanulmányok . . . . 11 Teológiai szempontok a magyar katolikusok

kommunizmus alatti történetéhez (Gárdonyi máté) . . . . 13 Kovács Sándor szombathelyi püspök

a II . Vatikáni Zsinaton (rétfalvi Balázs) . . . . 27 Brezanóczy Pál útkeresése

Egyház és pártállam között (Sági György) . . . .113

„Vigilate et orate semper!”

Klempa Sándor Károly beszámolója a II . Vatikáni Zsinat

harmadik ülésszakáról (Tóth Krisztina) . . . . 153 Katolikus és protestáns „békeszervezetek”

és „béketevékenység” a Kádár-korszakban (Jávor miklós) . . . . 195 az Állami Egyházügyi Hivatal Szolnok megyei tevékenysége az 1970-es években (Beke Péter) . . . . 213 Bokor–Állam–Egyház .

a Bulányi György-féle Bokor közösség, a kommunista

pártállam és a magyar katolikus hierarchia(Benyhe Bernát) . . . . 257

Inventárium . . . . 327

a magyar zsinati atyák levéltári anyagának kutatása (Tóth Krisztina) . . . . 329

Index (Összeállította: Sági György) . . . . 405

Catholicism in Hungary in the age of the II Vatican Council . . . .419

Table of contents . . . . 433

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Erdő Péter rektor által alapított, teológus és bölcsész tagokból álló Egyháztörténeti Kutató- csoportjának fennállása kezdetétől fontos feladata volt, hogy az egyetemi oktatásban mind a hittudományi, mind pedig a bölcsészettudományi karon megteremtse az egyháztörténelem oktatásának hangsúlyos jelenlétét, színvonalát, valamint közvetlen kapcsolatát a tudományos kutatással.

Szoros összhangban a Magyar Akkreditációs Bizottság látogatásai során megfogalmazott ajánlásokkal a bevezető és a korszakonkénti előadások mellett szakszemináriumok és speciális szemináriumok sora biztosítja az egyetemi történelem oktatás identitás-specifikus jellegét.

Az általános képzésbe szervesen integrálódó stúdiumok nemcsak a hallgatók fogalmi ismereteit tisztázzák és bővítik, továbbá formálják szemléletmódjukat, mélyítik egyházias műveltségüket. Motivációt, metodikai segítséget nyújtanak ahhoz is, hogy az érdeklődő fiatal kollégák – megfelelő tutorálás keretében – mind önállóbban foglalkoz- zanak egyháztörténeti vonatkozású tematikákkal. Szemináriumi, majd BA és MA szakdolgozat, önálló tanulmányok, illetve doktori disszertáció formájában. Utóbbit a bölcsészkaron a Történettudományi Doktori Iskola Egyháztörténeti Műhelye keretében.

A szakmai utánpótlás nevelése és támogatása kimondott cél.

Egyaránt az egyházi és világi közgyűjtemények, kutatóhelyek, egyetemi és gimnáziumi katedrák, a tömegtájékoztatás médiumai számára. A számos szemeszteren keresztül a bölcsészkaron is teo- lógus egyháztörténészek (Véghseő Tamás, Gárdonyi Máté, Kálmán Peregrin) bevonásával folyó képzéshez egyetemi jegy-

zetek, vagy tankönyvül is szolgáló összefoglalások készültek. Több- ségüket más egyetemeken is használják oktatási segédletként.

A közvetlen eredményeket témavezetett, esetenként nyomtatásban is megjelent, sokszor lokális forrásanyagot hasznosító, helytörté- neti vonatkozású diplomamunkák, elkészült vagy még folyamatban lévő doktori értekezések dimenzionálják. A hallgatók tudo- mány felé orientálása jelenleg a korábbinál is erősebb kívánalom.

A PPKE Egyháztörténeti Kutatócsoportján belül sikeres akadémiai pályázatát követően megalakult Lendület Kutatócsoport irányában ugyanis – miként az összes többi egyetemi Lendület-csoport felé – kifejezett elvárás a Magyar Tudományos Akadémia részéről, hogy az egyetemi ifjúság számára ne csak rálátást nyújtson a kutatás- ra, a tudomány világára, hanem tevőlegesen bevonja a tehetséges érdeklődőket munkájába.

Az 1930–1940-es években az egyháztörténeti kutatás a Szekfű Gyula nevével fémjelzett, egyházi és világi tagokat egyaránt tömörítő Egyháztörténeti Munkaközösség keretében virágkorát élte. Az akkor megfogalmazott célokat, az egyházi levéltárakban, gyűjteményekben őrzött kora újkori, újkori forrásanyag szisztematikus feltárását és feldolgozását azonban azóta sem sikerült megvalósítani. 25 évvel a rendszerváltozás után egyre kevésbé okolhatjuk az úgynevezett államszocializmus négy évtizedét, mely időszak ellentmondásos irathagyatéka ráadásul jelentősen megnöveli az egyháztörténeti kutatás feladatait.

* **

E kötet is ezekbe az évtizedekbe kalauzolja az olvasót. Genezisét a Pápai Történettudományi Bizottság (Pontificio Comitato di Scienze Storiche) 2011. április 15-ei, a Kutatócsoporthoz intézett megkeresése jelenti.

A szentszéki testület a II. Vatikáni Zsinat (1962–1965) 50 éves évfordulója alkalmából kezdeményezett széles körű nemzetközi kutatási programot.

A Bizottság a projekt egyik fő irányaként az összes zsinati résztvevő iratainak, hagyatékának, szinódusi szereplése levéltári dokumentumainak

feltérképezését és lelőhelyeinek adatbázisba gyűjtését jelölte ki a további kutatások megalapozása céljából. A mi megbízatásunk a magyar résztvevők magyarországi anyagának felkutatására szólt.

A Magyarország és a pápaság (13–20. sz.). Intézménytörténeti rész- analízesek c. OTKA-projekt (NN 82 307) támogatásával a Lendület- program keretében folyó részkutatás különlegessége, hogy gyakorlatilag teljes egészében volt és jelenlegi pázmányos hallgatóink és doktoranduszok csapatmunkájában valósult meg. Kellő előkészítő szervezés, instruálás után, és tanári, vezetői kutatói felügyelet mellett. Az átmeneti nehézségekkel is szembesülő anyaggyűjtést megbízásunkból Tóth Krisztina tudományos munkatárs irányította önállóan. A munka részleteiről és eredményeiről, a vatikáni nemzetközi konferencia-részvételekről e kötet második része ad számot. A részprojekt eredményessége egyértelműen a katolikus egyetemi egyháztörténeti képzés sikere.

Gárdonyi Máténak, a teológiai egyháztörténetírás szempontjait felsorakoztató, és a korszak egészének értelmezése szempontjából kulcs- fontosságú bevezető írását követő három tanulmány már a vatikáni zsi- natos kutatási projekt második szintjéhez tartozik. Rétfalvi Balázs, Sági György és Tóth Krisztina írásai azt mutatják be, hogy az adatbázisba rendezett levéltári anyag feldolgozása, hasznosítása milyen eredményeket, lehetőséget rejt magában.

Könyvünk, amely nem véletlenül jelenik meg a II. Vatikáni Zsinat lezárása 50. évfordulójának évében, amint címe is mutatja, a zsinati magyar jelenlétnél tágabb képet kíván nyújtani, még ha mozaikszerűen is. Ez indokolja, hogy a bölcsészkar egyháztörténeti képzésének, a doktori iskola egyháztörténeti műhelyének égisze alatt keletkezett munkák közül három olyan tanulmány is helyet kap (Jávor Miklós, Beke Péter és Benyhe Bernát tollából), amelyek csak közvetetten foglalkoznak a 20. századi egyháztörténet legjelentősebb eseményével.

Szemléletük, metodikájuk és szerzőik életkora révén – reményeink szerint – a kötet többi írásához hasonlóan mintául szolgálhatnak a közelmúlt eseményeinek kizárólag a tudomány módszereivel történő megismeréséhez.

Szerkesztőként kötelességünk felhívni a figyelmet arra, hogy némely kérdés tisztázáshoz még mindig hiányzik a kellő történelmi távlat.

A vatikáni ‘Ostpolitik’ reálpolitika jellegének bemutatása, eredményeinek elemzése még a jövő feladata. Jelenleg túl erősnek tűnik az időbeli közelségből adódó kritikai szemlélet. A szakirodalmi alapok más téren sem tekinthetőek kielégítőnek. Például a Pápai Magyar Intézetre vonatkozó közlések elmulasztják annak kiemelését, hogy az Intézet elsődlegesen az állambiztonság célpontja volt, és alaptalanul állítják be egyfajta hídfőállásként. A legfontosabb megjegyzésünk mindazonáltal az, hogy bizonyos kérdések csak kellő teológiai, egyházjogi analízis útján válaszolhatók meg a maguk teljességében. Például Bulányi György időlegesen vallott teológiai nézeteinek alapos kritikája, ami e kötetből hiányzik, bebizonyítaná, hogy a Hittani Kongregáció hivatalos eljárására vele szemben a pártállam manipulációi nélkül is sor került volna, legfeljebb nem a korabeli felfokozott légkörben. Nem hallgathatjuk el azt a tényt sem, hogy a „rehabilitálás” említése kánonjogilag nem teljesen pontos, hiszen pusztán arról volt szó, hogy a piarista szerzetes végül írásban elhatárolódott korábbi nézeteitől (például az Ószövetség könyveinek mellőzése, stb.), és ezután mentesült a kánoni cenzúrák alól.

Az anyag csak bizonyos vonatkozásokban érinti a szentszéki–magyar kapcsolatokat, és vatikáni forrásokat – az Archivio Segreto Vaticanóban található II. Vatikáni Zsinat Levéltárán kívül – még nem hasznosíthat.

Besorolására ezért került sor a Bibliotheca Historiae Ecclesiasticae Universitatis Catholicae de Petro Pázmány Nuncupatae II. seriesébe.

Török József, Tusor Péter

a magyar kaTolikusok kommunizmus alaTTi TörTéneTéhez

„az Úr próbára akarta tenni családját” – erre a teológiai konklúzióra jutott a karthágói Cyprianus püspök, amikor a 250-ben kitört rövid, ám annál hevesebb keresztényüldözés mérlegét akarta megvonni. az „igazságos számvetéshez” művében hozzátartozott a mártírok hősiességének kijáró tisztelet mellett a hittagadók motívumainak, magatartásának feltárása, értékelése, valamint a jelennek és a jövőnek szóló következtetések levonása, mivel „ha felismerjük a baj okát, megtaláljuk a sebre a gyógyírt is”.¹

Az egyházatya tanítása, melyet vértanúsága hitelesített, mértékadó az egyház(ak) 20. századi diktatúrák alatti történetére vonatkozóan is. az újabb idők pápai megnyilatkozásai, immár a történettudomány segítsé- gére számítva, hasonló szellemben közelítenek a problémához. 1994-ben II. János Pál pápa a helyi egyházak feladatául szabta, hogy megőrizzék az előző évtizedek üldözöttjeinek, tanúságtevőinek emlékét:

„a második évezred végén az egyház ismét a vértanúk egyháza lett… századunkban visszatértek a vértanúk, gyakran ismeretlenül, mint isten ügyének ‘ismeretlen katonái’. Amennyire csak lehet, az Egyháznak meg kell őriznie tanúságtételüket.

Miként a bíborosi konzisztórium sürgette, a helyi egyházak mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy a szükséges dokumentáció összegyűjtésével megőrizzék vértanúik emlékezetét”.²

1 Szent Cyprianus, A bukottakról, 5. Szent Cyprianus művei (Ókeresztény írók 15; szerk.

Vanyó László), Budapest 1999, 215.

2 Tertio millennio adveniente. ii. János pál pápa apostoli levele a harmadik évezred kü- szöbén a püspökökhöz, a papokhoz és a hívekhez a 2000. év jubileumának előkészítéséről.

1994. november 10. 37. fejezet: http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=80

De ugyanez a pápa szólt az egyház történetéhez hozzátartozó elbuká- sokról és „ellen-tanúságokról” is, amelyeket szintén mérlegelni kell „az emlékezet megtisztítása” jegyében.³ a teológiai kontextusban értelmezett

„emlékezet megtisztítása” bizonyos értelemben több mint a múltfeltárás, a múlttal való szembenézés; benne van ugyanis a bűnbánat és a kiengeszte- lődés aktusa, valamint a jövő előkészítése: „a múlt feltárásának folyamata azért szükséges, mert a múlt eseményei tovább hatnak a jelenben, és a ma kísértéseiként folytatódnak”.⁴

Magyarországon a katolikus egyház számára az 1945–1990 közötti korszak a próbatétel ideje volt. ahhoz, hogy ezt a szent Cyprianus szel- lemében fogant teológiai kijelentést minden következményével együtt megértsük, meg kell tudnunk (amennyire a források lehetővé teszik), hogy mi történt, s fel kell tárnunk az ok-okozati összefüggéseket. A kor- szak egyháztörténetének kutatása azonban még a szakmai kompetenciák és a módszertani alapelvek tekintetében sem vezetett konszenzushoz.

ennek is betudható, hogy a katolikus egyház és a magyar állam korabeli viszonyát illetően manapság két narratíva érvényesül: az egyházüldözésé és a kollaborációé. A közfigyelmet felkeltő publikációk vagy a vértanúk és meghurcoltak szenvedéseit, vagy az árulók és ügynökök dicstelen műkö- dését állítják előtérbe. A hivatalos egyházi megnyilatkozások a jobb híján rendszerváltozásnak nevezett folyamat előtt állam és egyház kapcsolatát partneri viszonynak, utána viszont (már visszatekintve) egyházüldözésnek mondták. A korszak egészének értékelésére vállalkozó szerzők az 1964-es vatikáni-magyar megállapodás előtti helyzetet inkább az egyházüldözés, a következő időszakot inkább az együttműködés szinonimáival írják le.

A sommás ítélkezés két pólusán azok a vélemények állnak, amelyek szerint a totalitárius rendszer működtetőin kívül mindenki más áldozatnak tekint- hető, illetve a papság 95 %-a együttműködött a kommunista rezsimmel, mivel tudomásul vette a fennálló hatalmi viszonyokat.

Minél alaposabb és kiterjedtebb azonban a tudományos igényű kutatás, minél több a „mélyfúrás”, annál világosabb, hogy a korszak egyháztörténete

3 Incarnationis Mysterium. II. János Pál pápa a 2000. év Nagy Jubileumát meghirdető bullája. 1998. november 29. 11. fejezet: http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=66

4 Emlékezet és kiengesztelődés. Az Egyház és a múlt bűnei. Nemzetközi Teológiai Bi- zottság, 2000. március 7. Bevezetés: http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=132

komplexebb megközelítést igényel. A vallásellenes ideológia, a társadalom radikális átalakításának programja, a pártállam döntési és működési mechanizmusai, az állambiztonsági játszmák – e hatások erőterében lehet elhelyezni az egyházi ügyeket, miközben a katolikus hitélet e külső tényezőktől függetlenül is jelentősen átalakult a II. Vatikáni Zsinatot követő években. A források feltárása, publikálása és értelmezése, vagyis a klasszikus történészi munka ebben az esetben nagy mennyiségű, ám szelektáltan fennmaradt és gyakran torz egyházképet tükröző szövegre irányul. Ezért a különböző természetű – hivatalos, magánjellegű, titkosszolgálati – források korrekt értelmezése, kontextusba helyezése sokrétű szakmai felkészültséget igényel, ami a kutatók együttműködését, sőt interferenciáját feltételezi. Az egyháztörténész számára nagy segítséget jelentenek azok a munkák, amelyek a pártállami diktatúra működési mechanizmusait tárják fel: így a Magyar Népköztársaságnak a vallási közösségekkel kapcsolatos jogalkotását és jogalkalmazását;⁵ az állambiztonsági szervek és az egyházak ellenőrzésére, manipulálására felhasznált ügynökhálózat struktúráját;⁶ az egyházi személyek elleni nyomozások és perek jogi hátterét,⁷ illetve a bírósági gyakorlatban érvényesülő pártirányítást.⁸ a magyar társadalom radikális átalakítása és az egyház elnyomása közötti összefüggésekre világítanak rá azok a kutatások, amelyek a mezőgazdaság kollektivizálására,⁹

5 Köbel Szilvia, „Oszd meg és uralkodj!”. Az állam és az egyházak politikai, jogi és igazgatási kapcsolatai Magyarországon 1945–1990 között, Budapest 2005.

6 Vörös Géza, Egyházak az állambiztonsági dokumentumokban, Csapdában. Tanulmányok a katolikus egyház történetéből, 1945–1989 (szerk. Bánkuti Gábor–Gyarmati György), Budapest 2010, 281–333; Vörös Géza, Az egyházakban foglalkoztatott ügynökhálózat újjáépítése a korai Kádár-korszakban, A megtorlás szervezete. A politikai rendőrség újjászervezése és működése, 1956–1962 (szerk. Cseh Gergő–Bendegúz Okváth Imre), Budapest 2013, 509–526.

7 Kahler Frigyes, Rejtély Öskün. Szekuli Pál segédlelkész titokzatos halála, Budapest 2007;

Kahler Frigyes, A nagy tűzvörös sárkány torkában. Koncepciós eljárások ferences szerzetesek ellen. 1945–1956, Budapest 2009.

8 Mikó Zsuzsanna, Jogszolgáltatás és egyházüldözés, Egyházüldözés és egyházüldözők a Ká- dár-korszakban (szerk. Soós Viktor Attila–Szabó Csaba–Szigeti László), Budapest 2010, 99–108.

9 Ö. Kovács József, A paraszti társadalom felszámolása a kommunista diktatúrában.

A vidéki Magyarország politikai társadalomtörténete. 1945–1965, Budapest 2012, 407–415;

Bögre Zsuzsanna, Kuláküldözés és egyházüldözés Besenyőtelken. Mikrotörténeti megközelítés, Egyházüldözés és egyházüldözők a Kádár-korszakban (szerk. Soós Viktor Attila–Szabó Csaba–Szigeti László), Budapest 2010, 306–328.

a falusi hitoktatás felszámolására,¹⁰ vagy az értelmiségi pályákra készülők szelekciójára fókuszálnak.¹¹ Az állami egyházpolitika hívekre gyakorolt hatásának vizsgálata az egyháztörténeti perspektívát a társadalomtörténet irányába tágítja, s hozzájárulhat ahhoz, hogy a katolikus egyház története

„beleszervesüljön a társadalom történetébe”.¹²

a kommunista diktatúra évtizedeinek egyháztörténete iránti, nem szűnő kutatói érdeklődés esélyt ad arra, hogy árnyaltabban lássuk a kato- likus egyház belső viszonyait, az állami egyházpolitikának a párt aktuális politikai céljaihoz igazodó változásait, s nem utolsó sorban az apostoli szentszék arra irányuló törekvéseit, hogy kapcsolatot tudjon tartani a Szovjetunió érdekszférájába került katolikusokkal. A vatikáni „Ostpolitik”

értékelésekor érdemes tekintetbe venni, hogy a katolikus ekkléziológia újkori fejlődésének következtében mind a szentszéki diplomácia, mind a helyi hierarchia számára a rómával való kapcsolattartás jelentette az egyház katolicitásának zálogát. Ennek fényében lehet értékelni azokat a törekvéseket, amelyek a magyar teológusok munkásságát jellemezték a II. Vatikáni Zsinat időszakában.

a kádár-rendszer egyházpolitikai viszonyainak egyik sajátos vonása volt, hogy az állam által az egyházaktól elvárt lojalitás teológiai téren is tükröződött. Ennek jegyében alakult ki a Magyarországi Református Egyházban a szolgáló egyház teológiája. Kezdetei 1945-re mennek visz- sza, és Bereczky Albertnek az egyház keskeny útjáról vallott felfogása adta hátterét, de igazán 1958-tól bontakozott ki, s Bartha Tibor zsinati elnöksége alatt az egyház hivatalos teológiai álláspontja lett.¹³ az evan- gélikusoknál 1964-től nyert teret a diakóniai teológia, amelyet Káldy

10 Jason Wittenberg, Kollektivizálás és a magyarországi egyházak befolyásának csökkentése, Egyházüldözés és egyházüldözők a Kádár-korszakban (szerk. Soós Viktor Attila–Szabó Csaba–Szigeti László), Budapest 2010, 109–116.

11 Tomka Miklós, A vallásosság mint az elitbe kerülés ellenpólusa a Kádár-korszakban, Távolodás és közelítések, Rendszerváltás és Kádár-korszak (szerk. Majtényi György–Szabó Csaba), Budapest 2008, 557–568.

12 Gyarmati György, Egyház, sok rendszer és a történelmi idő. A 20. századi magyar egyház- történet nézőpontjából, Csapdában. Tanulmányok a katolikus egyház történetéből, 1945–1989 (szerk. Bánkuti Gábor–Gyarmati György), Budapest 2010, 13–30, különösen 26–27.

13 Bogárdi Szabó István, Egyházvezetés és teológia a Magyarországi Református Egyházban 1948 és 1989 között, Debrecen 1995.

Zoltán püspök kívánt kizárólagossá tenni egyházában.¹⁴ mindkét teológiai irányzat kiindulópontja, hogy a szocializmus olyan történelmi adottság az egyház számára, amely isten döntésének eredménye, ezért alázatosan el kell fogadni, annak minden következményével együtt, s ki kell dolgozni az egyház életének az új társadalmi feltételek között érvényes teológiai fundamentumát. Ebből a szempontból a szolgáló egyház és a diakónia kulcsfogalmai köré rendezett teológiai reflexió olyan kontextuális teológi- ának minősül, amely nagy figyelmet szentelt az isteni kinyilatkoztatáson alapuló hittudomány, és a konkrét történelmi-társadalmi szituáció ösz- szefüggésének. Mivel a kontextuális teológiáknak – különösen a hetve- nes-nyolcvanas években – egyfajta divatja volt a nyugati és a harmadik világbeli körökben, a szolgáló egyház és a diakónia teológiája elismerésre talált a nemzetközi fórumokon, míg idehaza kritikusai, akiket az egy- házi vezetés ellenzékéhez soroltak, szóvá tették a hiányosságokat, belső ellentmondásokat, esetenként a dogmatikai tévedéseket.

Ebben az időszakban a katolikus egyháznak is megvolt a maga hiva- talos teológiája magyarországon, értve ezalatt azoknak a teológusoknak a munkásságát, akik a püspöki kar szándékainak megfelelően, és az Állami egyházügyi hivatal jóváhagyásával a nyilvánosság elé léphettek, mint a

„magyar teológia” képviselői.¹⁵ Azonban a „magyar teológia” kifejezés meg- szorításokkal érvényes, mivel ennek képviselői mindvégig nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy teológiai útkeresésük az egyetemes egyház törekvé- seinek hazai adaptálása, s csupán annyiban sajátosan magyar, amennyiben a szocialista társadalom keretei között keresi annak a lehetőségét, hogy a II. Vatikáni Zsinat (1962–1965) tanításának megfelelően a katolikus egy- ház újrapozicionálja önmagát „a világban”. a magyar teológusok a zsinat iránymutatása szerint reflexió tárgyává tették a hívő ember élethelyzetét, küldetését „a világban”, s megpróbáltak a hit szempontjai alapján, és a szo-

14 Vajta Vilmos, A diakóniai teológia a magyar társadalmi rendszerben, Budapest 2006.

15 A korabeli katolikus teológusok munkásságáról és törekvéseiről áttekintést ad Nyíri Tamás, A magyar teológia harminc éve – a teológus a szocialista társadalomban, Teológia 9 (1975) 5–12; Koncz Lajos, A mai magyar teológia, Vigilia 46 (1981) 769–775; Kránitz Mihály, A magyar katolikus teológia a II. Vatikáni Zsinat után, Teológia 40 (2006) 133–149. Mindhárom szerző hangsúlyozza Karl Rahner erős szellemi hatását a zsinat utáni magyar teológiára.

cialista társadalmi valóságra tekintettel válaszolni a felmerülő kérdésekre.

Gál Ferenc, a budapesti Hittudományi Akadémia dogmatikaprofesszora, úgy is, mint a zsinat utáni magyar teológia markáns képviselője a kezde- tekre visszatekintve így jellemezte célkitűzéseiket:

„Az egyház számára az volt a járható és eredményes módszer, ha a hitét pozitívan kifejti, megalapozza és kedvet csinál annak követésére. Ezt is lehetett kellő teo- lógiai nívón elvégezni, s a világegyház teológiájában kiérett tételeket is át lehetett ültetni magyar nyelvre. Ezért szükséges volt, hogy a magyar nyelvű teológiának lelkipásztori és meditációs színezete legyen”.¹⁶

a magyar teológusoknak ezen a téren kellett a legkevesebb kompro- misszumot kötniük (bár a szocialista társadalmi berendezkedés kritikája tabunak számított), s műveik nagyrészt ma is érvényes megállapításokat tartalmaznak. munkásságuk révén a magyar katolicizmus esélyt kapott arra, hogy a II. Vatikáni Zsinat tanítása hatóerővé váljon a papnevelésben és a lelkipásztorkodásban, s hogy úgy mutassa be az egyházat a hívek és a külvilág számára, mint amelynek korszerű válaszai vannak a modern ember gyakorlati, életvezetési problémáira.¹⁷ Talán a pápai gergely egye- tem jezsuita professzorának, Alszeghy Zoltánnak (mint jóindulatú külső szemlélőnek) sikerült a legjobban megragadnia e törekvések lényegét:

„a magyar teológia abban áll, hogy a magyar egyház a maga sajátos gondolko- zásmódján iparkodik a hittitkok értelmébe behatolni, és saját helyzetét iparkodik a hit fényében megérteni és megítélni… Jellemző a magyar teológiára annak a kérdésnek a hangsúlyozása, milyen követelményeket támaszt a mai magyarországi lelkipásztori helyzet és a magyar társadalomban uralkodó világnézet a hit korszerű tolmácsolása szempontjából”.¹⁸

16 Gál Ferenc, A magyar katolikus papság, magyar katolikus almanach ii. a magyar katolikus egyház élete 1945–1985 (szerk. Turányi László), Budapest 1988, 103.

17 A korabeli magyar teológiai művek fő témáinak elemzését lásd Gárdonyi Máté, Katolikus teológiai útkeresés a szocializmus évtizedeiben. Egyházpolitika és teológia összefüg- gése, Az 1945 utáni magyar katolikus egyháztörténet új megközelítései (Seria Historiae Dioecesis Quinqueecclesiensis 3; szerk. Varga Szabolcs–Vértesi Lázár), 115–132. Rövidített változat: Gárdonyi Máté, Magyar teológusok útkeresése a szocializmus évtizedeiben, Vigilia 72 (2007) 749–758.

18 Alszeghy Zoltán, Bevezetés a teológiába (Teológiai Kiskönyvtár I/1), Róma 1975, 92–94.

ehhez a teológiai útkereséshez a magyar teológusok az egyetemes zsinat 1965-ben elfogadott, Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúciójá- ból kaptak ösztönzést, amely szerint „a világban tapasztalható tények és kultúrák mérhetetlen változatosságára tekintettel e zsinati nyilatkozat sok részében általánosságban fogalmaz, s bár az Egyházban már rég elfogadott tanítást ismétel, további folytatást és kiegészítést igényel”, jelesül azt, hogy

„a krisztushívők pásztoraik vezetésével az egyes népek szellemiségéhez al- kalmazzák”.¹⁹ a szocializmus viszonyai között a magyar katolikus teológia számára feladatot jelentett a népi demokratikus állam hivatalos ideológiája- ként funkcionáló marxizmus-leninizmussal folytatott világnézeti párbeszéd.

Ennek kiindulópontját XXIII. János pápa (1958–1963) Pacem in terris kezdetű enciklikája (1963) jelentette,²⁰ amely különbséget tett a hitellenes tanok, és az ezekből eredő gazdasági és társadalmi következtetések között, s ezáltal lehetőséget adott a más világnézetűekkel folytatott párbeszédre.²¹ Vi. pál pápa (1963–1978) első, Ecclesiam suam kezdetű enciklikájában egyenesen pápaságának programjaként értekezett a dialógusról, felvázolva a fogalom teológiai értelmezését és az emberiséggel párbeszédbe bocsátkozó egyház főbb célkitűzéseit.²² Igaz, amikor a pápa a párbeszéd „köreiről” értekezett, akkor főként az egyházon belüli, a vallásközi és az ökumenikus dialógus lebegett a szeme előtt, az ateizmust inkább a párbeszéd akadályának tekintette, s elítélte

„azokat a világnézeti rendszereket, amelyek istent tagadják, az egyházat elnyomják, és amelyek gyakran gazdasági, társadalmi és politikai rendszerek- ben öltenek testet, elsősorban az ateista kommunizmusban”. Annak ellenére, hogy a pápa a párbeszédet az ateistákkal majdnem lehetetlennek látta, mégis hajlandó volt rálépni erre az útra az igazság szeretetétől vezérelve, és a béke érdekében. Végül a ii. Vatikáni zsinat is párbeszédet kezdeményezett az

19 Gaudium et spes. Lelkipásztori konstitúció az Egyházról a mai világban, 91. A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai (Szent István Kézikönyvek 2; szerk. Diós István), Budapest 2000, 737.

20 Nyíri Tamás, a Hittudományi Akadémia filozófiaprofesszora úgy fogalmazott, hogy „a pápa szavait méltán tekinti a magyar teológia az egyház és az állam közötti együttműködés elvi alapjának”. Nyíri, A magyar teológia harminc éve – a teológus a szocialista társadalomban, 7.

21 XXIII. János pápa, Pacem in terris enciklika, 159–160. Az Egyház társadalmi tanítása.

Dokumentumok (szerk. Tomka Miklós–Goják János), Budapest é. n., 191.

22 VI. Pál pápa, Ecclesiam suam enciklika, 60–121. Az Egyház küldött. VI. Pál pápa apostoli műve (szerk. Kránitz Mihály), Budapest 2009, 161–183.

egyetemes testvériség jegyében az egész emberiséggel, kijelentve, hogy „e dialógus vágya, melyet egyedül az igazság iránti szeretet s a kellő okosság vezérel”, senkit sem rekeszt ki: „azokat sem, akik az emberi szellem cso- dálatos értékeit megbecsülik ugyan, de Szerzőjüket még nem ismerik el, s azokat sem, akik ellenfelei az Egyháznak, és különféle módokon üldözik”.²³ a Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció azt is kimondta, hogy

„Az Egyház, jóllehet teljesen elutasítja az ateizmust, őszintén vallja, hogy minden embernek, hívőknek és nem hívőknek egyaránt együtt kell működniük a világ helyes építésében, melyben közösen élnek, ami természetesen lehetetlen őszinte és okos dialógus nélkül”. magyarországon ezt a passzust számtalanszor idézték az egyház és az állam együttműködésével kapcsolatban, azonban szövegkörnyezetéből kiragadva, mivel a zsinati konstitúció egyszersmind megbélyegzi az ateizmust állami szintre emelő kommunista diktatúrákat: „Ahol ennek a felfogásnak hívei hatalomra jutnak, hevesen támadják a vallást, az ateizmust pedig, kivált az ifjúság nevelésében, a közhatalom rendelkezésére álló eszközök alkalmazásával terjesztik”. ezért az egyház, miközben dialógusra törekszik, „helyteleníti a hátrányos megkülönböztetést a hívők és nem hívők között, amit egyes államok vezetői, figyelmen kívül hagyva az ember alapvető jogait, jogtalanul gyakorolnak”, továbbá „igényli a hívők számára a cselekvési szabadságot, hogy ebben a világban Isten templomát is építhessék”.²⁴

Bár a keresztények és marxisták között Magyarországon zajló, filozófiai jellegű párbeszéd nemzetközi figyelmet keltett,²⁵ mindazonáltal határt szabott neki az alapelvek kibékíthetetlen ellentéte, ezért az eszmecsere tematikája az etikai kérdésekre, valamint a béke és az igazságos társadalmi rend problema- tikájára terjedt ki. Ugyancsak korlátozták a dialógus lehetőségeit a marxista

23 Gaudium et spes. Lelkipásztori konstitúció az Egyházról a mai világban, 92. A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai (Szent István Kézikönyvek 2; szerk. Diós István), Budapest 2000, 738.

24 gaudium et spes. lelkipásztori konstitúció az egyházról a mai világban, 20–21. A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai (Szent István Kézikönyvek 2; szerk. Diós István), Budapest 2000, 664–665.

– Arról a kérdésről, hogy ez egyszersmind a kommunizmus elítélését jelentette, lásd Vincenzo Carbone, Schemi e discussioni sull’ateismo e sul marxismo nel Concilio Vaticano II. Documentazione, Rivista di storia della Chiesa in Italia 44 (1990) 5–68.

25 1984-ben többek között Karl Rahner részvételével zajlott Budapesten nemzetközi tanácskozás

„Az ember felelőssége a mai világban” címmel, az MTA Filozófiai Intézete és az Intézetközi Békekutató Központ szervezésében, 1986-ban pedig a Pápai Gergely Egyetem és az MTA Filozófiai Intézete rendezésében tanácskoztak katolikus és marxista résztvevők „Az erkölcsi értékek a társadalomban” témáról.

fél előfeltevései, kezdve azzal, hogy az eszmecserét marxista részről inkább vitának fogták fel. Lukács József akadémikus, az MTA Filozófiai Intéze- tének igazgatója, még e folyamat utolsó szakaszában is jónak látta leszögezni, hogy véleménye szerint „az egyházak a vitától természetesen nemcsak az együttműködés megszilárdítását, hanem egyben saját eszmei befolyásuk megnövelését is remélik. A marxisták sem rejthetik véka alá: ezt a vitát azért is folytatják, hogy előmozdítsák a hívők egy részének – elsősorban ideológiai – közeledését a marxizmushoz”. Részükről az elérendő cél az volt, hogy a dialógus elvezessen „a gyakorlati-politikai együttműködéshez” és

„a kapitalizmus vallásos-morális kritikájához, akkor is, ha meghaladásának módjáról a hívők másként vélekednek, mint a marxisták”.²⁶

a pápai és a zsinati megnyilatkozásokból kiindulva magyarországon a dialógus fogalmát nagy mértékben felhasználták az egyház és az állam kö- zötti együttműködés elvi megalapozásához.²⁷ igaz, a téma tulajdonképpen hiányzik a korszak azon teológiai munkáiból, amelyek a társadalom felé kívánták közvetíteni a II. Vatikáni Zsinat tanítását; ugyancsak elmaradt a kérdéssel behatóbban foglalkozó zsinati dokumentum, a vallásszabadságról szóló, Dignitatis humanae kezdetű nyilatkozat hazai recepciója. Ennek az lehetett az oka, hogy miközben a szocialista állam formálisan teljesítette az egyház szabadságával kapcsolatban lefektetett elveket, egy részletekbe menő kiértékelés felszínre hozta volna, hogy mennyire korlátozottan érvényesültek a vallásszabadságból következő egyéni és kollektív jogok.²⁸

26 Lukács József, Vallás és vallásosság a mai Magyarországon, Budapest 1987, 140–144.

27 Goják János, A dialógus teológiája és alapvető teológiai vonatkozásai, Vigilia 40 (1975) 528–533.

28 Dignitatis humanae. Nyilatkozat a vallásszabadságról, 3–7. A II. Vatikáni Zsinat do- kumentumai (Szent István Kézikönyvek 2; szerk. Diós István), Budapest 2000, 496–499.

„a polgári hatalom, melynek sajátos célja, hogy a mulandó közjóról gondoskodjék, köteles ugyan a polgárok vallásos életét elismerni és támogatni, de túllépi határait, ha a vallásos cselekedeteket irányítani vagy akadályozni merészeli.” A zsinati nyilatkozat szerint a vallási közösségeket megilleti az autonómia („az a szabadság, hogy saját szabályaik szerint igazgassák magukat”, valamint hogy „törvényhozási eszközökkel vagy a közhatalom adminisztratív eljárásával ne akadályozzák őket vezetőik megválasztásában, nevelésében, kinevezésében vagy áthelyezésében”); a nyilvános kultusz joga; a vallási intézmények fenntartásának joga;

az elöljárókkal vagy a Föld más részein élő vallási közösségekkel való kapcsolattartás joga; a nyilvánossághoz való jog („a vallási közösségek akadálytalanul és szabadon mutathassák meg, milyen kiváló erők rejlenek tanításukban a társadalom egészséges rendjének biztosítására”); a

magyarországon az államhoz való viszonyról a püspöki kar volt hivatott nyilatkozni; az időről-időre, többnyire évfordulókhoz („felszabadulás”, egyház és állam közötti megállapodások) kapcsolódó deklarációk főként a papság számára jelentettek eligazítást és „védőernyőt”. Az elvi meg- alapozás feladatát elsősorban Cserháti József pécsi püspök – 18 éven át a püspöki kar titkára – vállalta magára, aki 1964 és 1988 között több tanulmányban foglalkozott a kérdéssel, hol teoretikusabb, hol pragma- tikusabb megközelítésben.²⁹ Először 1964-ben – még mint a budapesti Hittudományi Akadémia alapvető hittan professzora és pécsi káptalani helynök – ekkléziológiai traktátusában szentelt néhány oldalt az egyház és az állam viszonyának.³⁰ a könyv a ii. Vatikáni zsinat idején jelent meg, Cserháti a témát már a zsinat új kontextusában (utalva a zsinat programjára: „colloquium cum mundo”), de hangsúlyozottan a hagyo- mányos katolikus tanítás alapján fejtette ki, hivatkozva I. Gelasius pápa dekrétumára,³¹ aquinói szent Tamásra,³² és XIII. Leó pápa (1878–1903)

gyülekezési jog; nevelő, kulturális, karitatív és szociális célú egyesületek alapításának joga; a szülők joga gyermekeik vallásos nevelésére, a szabad iskolaválasztás jogi és anyagi hátrányok nélkül („de sérelem éri a szülők jogát akkor is, ha gyermekeiket olyan iskolai előadások látogatására kényszerítik, amelyek nem felelnek meg a szülők vallásos meggyőződésének, vagy ha olyan egyetlen nevelési lehetőséget kényszerítenek rájuk, melyből a vallásos nevelés teljesen ki van zárva”).

29 Ezeket a tanulmányokat és cikkeket élete végén gyűjteményes kötetbe rendezte. Cser- háti József, Fényvillanások a hosszú éjszakában, Pécs 1990.

30 Cserháti József, Az egyház. Saját tanítása tükrében, Budapest 1964, 558–577.

31 Szent I. Gelasius pápa (492–496) Famuli vestrae pietatis kezdetű levele I. Anasztasziosz császárhoz (494). Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai (szerk. heinrich Denzinger– Peter Hünermann), Bátonyterenye–Budapest 2004, 141.

32 A Cserháti által hivatkozott, ám nem idézett hely: „A lelki hatalom és a világi hatalom egyaránt az isteni hatalomból ered; és ezért a világi hatalom annyiban van a lelki alatt, amennyiben azt isten neki alávetette, vagyis azokban a dolgokban, amelyek a lélek üdvét illetik; s ezért ezekben inkább kell engedelmeskedni a lelki hatalomnak, mint a világinak.

azokban a dolgokban azonban, amelyek a (polgári) közjót illetik, inkább kell engedelmes- kedni a világi hatalomnak, mint a lelkinek, Mt 22,21 értelmében: adjátok meg a császárnak, ami a császáré.” Thomas Aquinas, Libri Sententiarum in IV Libros. Sententiarum Magistri Petri Lombardi Expositio, Sent. II, d 44, q 2, a 3, 816. http://www.documentacatholicaomnia.

eu/03d/1225-1274,_Thomas_Aquinas_In_Libros_Sententiarum_Petri_Lombardi,_LT.pdf

enciklikáira.³³ A hagyományos katolikus tanítást, mely a societas perfecta tanban kristályosodott ki,³⁴ Cserháti akként összegezte és aktualizálta (a Vatikán és a magyar népköztársaság részleges megállapodásának évében), hogy

„az egyház és az állam isten akaratából szolgálják az emberiséget. mind a két megbízatás és hatalmi kör az Istentől ered. Isten jelölte ki az egyház és az állam külön feladatkörét, de ezzel egymáshoz is rendelte őket… Az állam az egyház részéről mindenkor elvárhatja saját tekintélyének alátámasztását, de az egyház is rászorul saját érdekében mindenkor az állammal való rendezett kapcsolatra.”

A gondolatmenet végén ennek az együttműködésnek az egyház ré- széről elvárt feltételei is megfogalmazódnak:

„Az egyház az állam nagy feladatai és különösen közösségi célkitűzése elől sohasem zárhatja el magát, viszont joggal kívánja meg az államtól üdvösségi feladatának

33 A legfontosabb szövegeket lásd Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilat- kozásai (szerk. Heinrich Denzinger– Peter Hünermann), Bátonyterenye–Budapest 2004, 606–607. 609–612. 619–623.

34 „Tökéletes az a társaság, melynek semmiféle más társasággal nem közös, hanem önálló a célja, és e cél megvalósítására más közületektől függetlenül elégséges eszközei van- nak… Az állam is tökéletes társaság, amennyiben rendeltetése alattvalóinak földi javairól gondoskodni; és evégből [az Egyházhoz hasonlóan] szintén Istentől eredő megbízása és maghatalmazásai vannak. e tekintetben csak az a lényeges különbség, hogy az egyház közvetlenül, tételes rendelkezés értelmében, egész formai mivoltában és szervezetében Istentől ered, az állam ellenben csak közvetve, az emberi természet társas jellegének meg- teremtése által, melytől elválaszthatatlan az államiság alapjellemzéke, a jogrend. Ennek következtében az állam a maga rendeltetése körében szintén önálló; alattvalói ideiglenes javainak gondozásában nincs alávetve az egyháznak. mindazonáltal az a viszony, mely az Egyház és az állam mivoltából és Isten szabta rendeltetéséből adódik, mégsem a teljes elkülönültség, mint azt tévesen állítja a liberalizmus. Ugyanis a) mindkettőnek ugyan- azok az alattvalói; ha tehát mindegyik a maga útján jár, tekintet nélkül a másikra, ennek okvetlenül kárát látják a közös alattvalók. b) A kettőnek a célja nem egymás mellé rendelt és egymástól független; hanem az ideigvaló rendeltetés, melyet az állam szolgál, egyrészt átmeneti, másrészt mint út és eszköz, alá van rendelve a természetfölötti végcélnak, melyre az egyház vezet.” Schütz Antal, Dogmatika. A katolikus hitigazságok rendszere II, Budapest 1937, 256–257.

teljesítésére a szükséges szabadságot, az állampolgárok részére a szabad vallásgya- korlást és belső rendjében a természettörvények, valamint a reá bízott pozitív isteni törvényeknek tiszteletben tartását.”³⁵

A pécsi püspök későbbi írásaiban ezt a gondolatmenetet egyrészt a magyar katolikusok aktuális helyzetének elemzésével, másrészt a zsinat utáni teológia fogalomkészletének adaptálásával egészítette ki. Az aktuális helyzet elemzésének kiindulópontja egy 1975-ben, a „felszabadulás” har- mincadik évfordulójára megjelentetett tanulmányban³⁶ a politikai reali- tások tudomásulvétele: „az egyház nem azonosíthatta magát többé a régi politikai és társadalmi rendszerrel, el kellett fogadnia a népi államot, a népi demokratikus köztársaságot”; ehhez járult az egyház II. világháború előtti hatalmi helyzetének kritikája, a szekularizációs folyamat tudomásul vétele, és a szocializmus társadalmi hatásának kedvező értékelése. Az egyház számára a magyar társadalomban járható utat a püspök a „pozitív vagy cselekvő helykeresésben”, illetve a „dialógus által való beilleszkedésben és segítségnyújtásban” jelölte meg, annak érdekében, hogy az egyház teljesí- teni tudja „sajátos küldetését”. Ugyanabban az évben – az előbb említett tanulmány folytatásaként – Cserháti újabb írást publikált, amely már a jövőbe tekintve elemezte az egyház által remélt dialógus esélyeit.³⁷ ez a tanulmány a világnézeti pluralizmus tényéből kiindulva a koegzisztencia, az együttélés igényét hangsúlyozta, amelyben a két partner „egyfelől a magyar nemzeti történelemmel egybeforrott egyház mai létezésében és jelenvalóságában, másfelől a II. világháború után létesült szocialista társa- dalmi rend a Magyar Népköztársaság államformájában”. Figyelemreméltó, hogy a részletekbe menő tárgyalás során Cserháti mintegy visszaperelte az egyház számára a magyar történelemnek azokat a mozzanatait, amelyek a katolicizmusnak a társadalomra gyakorolt jótékony hatását tanúsítják.

A dialógust úgy definiálta, hogy az a „koegzisztencia megvalósításának útja és módszere, eszköze és aktívvá tétele”, illetve „egymás különvalóságának tudomásul vétele és elismerése, az értékek kölcsönös figyelembe vétele és

35 Cserháti József, Az egyház. Saját tanítása tükrében, Budapest 1964, 576–577 (kieme- lések az eredetiben).

36 Cserháti József, Harminc év a hazai egyházszemlélet alakulásában, Vigilia 40 (1975) 218–229.

37 Cserháti József, Az egyház dialógusa hazánkban, Vigilia 40 (1975) 721–730.

tisztelete, továbbá egymás felé irányuló segíteni akarás, s végül az elvek fenntartásával és fel nem adásával a magasabb és teljesebb humánum felé való törekvés”. Az egyház és az állam így értett dialógusa azonban bizonyos feltételekhez kötött a püspök szerint:

„az egyháznak a mai engagement-ban különösen három szempontra kell ügyelnie a partnerségben vagy együttműködésben: 1) fenn kell tartania saját valóságának és önértékűségének lényegét; 2) nem szabad azonosítania magát a kommunizmussal vagy szocializmussal, mint történelmi materializmussal; s végül 3) fenn kell tartania magának a jogot arra, hogy etikai kérdésekben véleményét kinyilvánítsa és kifejtse.”

A fentiekben azt igyekeztünk bemutatni, hogy melyek voltak azok a teológiai szempontok, amelyek a magyar katolikus egyház önértelmezését befolyásolták sajátos helyzetében, a kommunista egyházpolitika és a II. Va- tikáni Zsinat elvárásainak erőterében. A közelmúlt hazai egyháztörténetét kutató szakemberekre vár a feladat, hogy részletekbe menően elemezzék:

mi valósult meg a célkitűzésekből, és milyen kompromisszumok árán.

Gárdonyi Máté

a ii. vatiKáni zsinaton

a magyar zsinati részvétel történetének feldolgozásában komoly eredményeket sikerült elérni a korabeli magyar állami szervek irat- anyagainak felhasználásával. A diktatúra éber figyelme és erős kontrollja következtében jelentős forráscsoportok maradtak fenn az Állambiztonsági szolgálatok történeti levéltárában és a magyar nemzeti levéltár Országos Levéltárában, ahol az Állami Egyházügyi Hivatal iratait őrzik.

Az iratok megfelelő forráskritika használatával értékes információk sorát tartalmazzák. A témában több forráskiadvány is született, és összefoglaló feldolgozás is rendelkezésre áll, Fejérdy András hiánypótló mono- gráfiájának köszönhetően, amelyben a szerző az állami szervek iratanyagai mellett, már a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jegyzőkönyveit, a Rómában őrzött Zágon-hagyaték iratanyagát, a Giovanni Barberini által kiadott casaroli iratokat és a Somorjai Ádám által a budapesti amerikai követség iratanyagából publikált forrásokat is feldolgozta.¹ A zsinat teológiai recepciójával is több tanulmány foglalkozott már, és legutóbb Várszegi Asztrik tollából látott napvilágot egy feldolgozás az egyik magyar zsinati atya, Legányi Norbert pannonhalmi főapát

1 Fejérdy András, Magyarország és a II. Vatikáni Zsinat 1959–1965 (társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok 43), Budapest 2011, 9–10; Szabó Csaba, A Szentszék és a Magyar Népköztársaság kapcsolatai a hatvanas években, Budapest 2005; Máté-Tóth András, A II. Vatikáni Zsinat és a magyar elhárítás. http://www.vallastudomany.hu (2014.

01. 03.); Kahler Frigyes, III/III-as történelmi olvasókönyv 3. A „Canale” dosszié. A magyar titkosrendőrség és a II. Vatikáni Zsinat. Az „Ibolya” dosszié. Hiányzó lapok „A magyarországi görögkatolikusok történeté”-ből, Budapest 2005.

részvételével kapcsolatban.² A teljes kép megrajzolásához azonban számos fontos forrásanyag tanulmányozására lenne még szükség, ugyanis az Archivio Segreto Vaticano és a magyar egyházi levéltárak iratanyagai is újabb ecsetvonásokat jelenthetnek, és számos tanulságos megállapítással szolgálhatnak. Az említett archívumok közül az első intézmény őrzi a II. Vatikáni Zsinat levéltárát, amelyet VI. Pál pápa tett kutathatóvá,³ az utóbbiak feltárását pedig 2011-ben a Pápai Történettudományi Bizott- ság által elindított projekt keretében kezdte meg kutatócsoportunk.⁴ A program nyomán nyílt lehetőség a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltárban, valamint az Esty Miklós hagyatékában őrzött források feltérképezésére és feldolgozására. Tanulmányomban ezen új források segítségével szeretném bővíteni a Kovács Sándor szombathelyi megyés- püspök zsinati részvételéről eddig kialakult képet, amelyek újabb részletekkel és háttér-információkkal szolgálnak a magyar zsinati kül- döttség római tartózkodására vonatkozóan is.⁵

2 Kránitz Mihály, A magyar katolikus teológia a II. Vatikáni Zsinat után, Teológia 40 (2006) 3–4, 133–149; Gárdonyi Máté, Magyar teológusok útkeresése a szocializmus évtizedeiben, vigilia 72 (2007) 10, 749–758; A II. Vatikáni Zsinat: Isten ajándéka az Egyház és a világ számára (varia Theologica 5; szerk. Puskás Attila−Perendy László), Budapest 2013; Várszegi Asztrik O.S.B., Legányi Norbert pannonhalmi főapát a II. Vatikáni Zsinat harmadik ülésszakán (1964. szeptember 14.–december 21.), Collectanea Sancti Martini. A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 1. (szerk. Dénesi Tamás–Dejcsics Konrád O.S.B.), Pannonhalma 2013, 221–244.

3 A levéltár 2001 márciusától a Vatikáni Titkos Levéltárban kutatható. Vö. Tusor Pé- ter–Tóth Krisztina, Az újonnan megnyitott Vatikáni fondok és a magyar történetkutatás, Magyarország és a római Szentszék (Források és távlatok). Tanulmányok Erdő bíboros tiszteletére (CVH I/8) (szerk. Tusor Péter), Budapest 2012, 208.

4 Az általunk eddig végzett munkáról lásd e kötetben Tóth Krisztina, a kutatási projekt hazai koordinátora által írt beszámolót A magyar zsinati atyák levéltári anyagának kutatása címmel.

5 Kovács Sándor hagyatékának tanulmányozását Veres András megyéspüspök úr enge- délyezte, valamint komoly segítséget jelentett a Magyar Tudományos Akadémia Balogh Margit által vezetett Társadalomkutató Intézetének támogatása, amely lehetővé tette a terjedelmes hagyaték levéltári rendezését. Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár (SZEL), Püspöki hagyaték, Kovács Sándor hagyatéka (KSH 1–46. doboz). Esty Miklós hagyatékát a Szent István Társulat őrzi, kutatását pedig Sarbak Gábor elnök úr engedélyezte. ezúton is szeretném megköszönni Sajgó Krisztiánnak, Koltai Andrásnak és Sági György- nek a kutatómunka során nyújtott segítségét. Esty Miklós hagyatéka (EMH 1–11. doboz).

A tanulmány elkészítését a Modern Minerva Alapítvány is támogatta.

1. bevezetés

Kovács Sándor 1893-ban Kecskeméten született, gimnáziumi ta- nulmányait a kecskeméti piaristáknál végezte. A váci szeminárium elvégzése után, 1915. október 14-én szentelték pappá. Csáky Emmánuel püspök 1915-ben Bécsbe küldte, ahol az Augustineum növendékeként a bécsi egyetemen folytatta tanulmányait. 1917-ben Csáky püspök udvari káplánja, majd 1925-ben Hanauer Árpád püspök titkára lett. 1928-ban a váci egyházmegye egyik legnagyobb városának, Kecskemétnek a plébá- nosává nevezték ki. 1929-ben apáti címet nyert, 1933-ban kiskunsági főesperes, 1936-ban pedig pápai prelátus lett. Működése során sokat tett Kecskemét, és az Alföld hitéletének fejlesztéséért. Agilis munkásságával a kecskeméti hitélet fellendítésére és elmélyítésére megszervezte a Hitoktatók Körét, és központi szervezetbe tömörítette a kecskeméti katolikus egyesületeket.⁶ 1938-tól a KALOT igazgatója volt a váci egy- házmegyében. Aktív közéleti szerepet vállalt, és jó kapcsolatot ápolt a korabeli politikai elittel.

1944. március 3-án XII. Piusz pápa szombathelyi megyéspüspökké nevezte ki, majd a német megszállás miatt Serédi Jusztinián már március 25-én püspökké szentelte Esztergomban, Mindszenty Józseffel és Hamvas endrével együtt. a szombathelyi egyházmegye kormányzatát nehéz, háborús időben kellett átvennie. Működésével igyekezett enyhíteni a háború megpróbáltatásait, segítette az üldözötteket és a menekülteket.

A háború befejezése után újjáépíttette az 1945-ben bombatalálatot kapott székesegyházat. A kiépülő kommunista diktatúrával szemben kerülte a konfrontációt, azonban az 1956-os forradalom idején felmentette állásaikból a békepapokat. Az 50-es években nagy népszerűségnek örvendtek eucha- risztikus szentbeszédei és a székesegyházi szentségimádások. részt

6 Balyi János, Sándor püspök a lelkipásztor, Vácegyházmegyei Papok Közlönye 2 (1944) 3, 50−51; Kovács Sándor, Világi apostolok Kecskeméten, Vácegyházmegyei Papok Közlönye 1 (1943) 3, 33−35; Nemzeti Újság 1943. augusztus 24, 7; Nemzeti Újság 1944. március 19, 4;

Kecskeméti Közlöny 1944. március 8, 3−4.

vett az egységes magyar szertartáskönyv, a Collectio Rituum előkészítő munkálataiban, és hozzálátott egy egyházmegyei praeorator kiadásához is.⁷

XXIII. János pápa 1959. január 25-i bejelentése, amellyel meghirdette a II. Vatikáni Zsinat összehívását, Szombathelyen is meglepetést okozott.

A magyar egyház az 1956-os forradalmat követő megtorlások között élte gúzsba kötött életét, amelyet mind adminisztratív, mind állam- biztonsági eszközökkel szigorú ellenőrzés alatt tartott a világi hatalom.

A megfélemlítés légköre és az egyházellenes intézkedések a vasfüggöny szomszédságában lévő szombathelyi egyházmegyét is súlyosan érintették, amelynek legtragikusabb epizódja a Brenner János rábakethelyi káplán ellen elkövetett brutális gyilkosság volt 1957 decemberében.⁸ a nemzetközi politikában a kétpólusú világrend szuperhatalmai – az Egyesült Államok és a Szovjetunió – feszültek egymásnak, és egy esetleges atomháború a teljes megsemmisülés rémével fenyegetett. A hidegháború nyomasztó légkörében azonban egyre nagyobb igény mutatkozott az enyhülés politikája iránt, és előtérbe kerültek azok a vélemények és stratégiák, amelyek a párbeszéd és a békés egymás mellett élés előmozdítását szorgalmazták. Emellett a világ társadalmi viszonyaiban is jelentős változások történtek a II. világhábo- rút követően a gyarmati rendszer megszüntetésének, a tudomány és a tömegkommunikáció fejlődésének következtében, valamint az urbanizáció és a szekularizáció előretörése miatt. Az egyház belső életében is jelentős változások következtek be az I. Vatikáni Zsinatot követő csaknem 100 év alatt. a bibliatudomány eredményei, a liturgikus mozgalom kezde- ményezései, a világiak szerepének felértékelődése és a szerzetesség új

7 Konkoly István, Emlékezés Kovács Sándor megyéspüspökre, Vasi Szemle 67 (2013) 2, 224−236; Szende Ákos, Kovács Sándor szombathelyi megyéspüspök és a piaristák, szende Ákos, Piarista eszmék és sorsok a 20. századból (szerk. Koltai András), Budapest 2013, 57−88;

Soós Viktor Attila, „Biztos jelentés egy belső embertől” – Farkas Dénes szombathelyi püspöki helynök jelentése az 1956-os forradalom eseményeiről, Kovács Sándor megyéspüspök és mások magatartásáról, Vasi Szemle 60 (2006) 5, 565–590; http://www.catholic-hierarchy.org/bishop/

bkovacss.html (2014. 01. 05.); Rétfalvi Balázs, A kormányzó bizalmában? Kovács Sándor szombathelyi püspöki kinevezésének háttere (megjelenés alatt a Püspöki kinevezések 1944-ben című konferencia tanulmánykötetében).

8 Császár István–Soós Viktor Attila, Magyar Tarzíciusz. Brenner János élete és vértanúsága, 1931−1957, h.n. 2003; Kahler Frigyes, Egy papgyilkosság a jogtörténész szemével (szerk. Soós Viktor Attila), Szentgotthárd 2005.

formáinak megjelenése, mind új helyzetet teremtettek. János pápa úgy látta, hogy a modern világ kihívásai közepette az egyház korszerűsítésére van szükség, amit ő az aggiornamento kifejezéssel ragadott meg. Fontos célként jelölte meg, hogy a hitelvek sértetlensége mellett az Egyház hagyo- mányának megszentelt kincseit a leghatékonyabb módon kell közel hozni az emberekhez, valamint az Egyháznak olyan új eszközöket és nyelvet kell találnia, amellyel párbeszédre tud lépni a hitetlenség századával. Mindezek ellenére a pápai bejelentés általános meglepetést okozott, és vegyes fogad- tatásban részesült. Egyesek a forradalmi szellem behatolásától, mások a római centralizmus megerősödésétől tartottak.⁹

2. Előkészületek a zsinatra

A zsinat meghirdetésével párhuzamosan a pápa felállította az előkészítő bizottságot is, amelynek feladata a világegyház javaslatainak összegyűjtése és összegzése volt. A bizottság a beérkezett javaslatok alapján 73 tervezetet dolgozott ki. XXIII. János pápa a nehéz helyzet ellenére a magyar egyházzal is megkísérelte a kapcsolatfelvételt. 1959 februárjában ad limina látogatásra hívta a magyar püspököket, azonban kezdeményezése sikertelen maradt.

Végül Esty Miklós utazhatott ki Rómába a Szentszék tájékoztatására.¹⁰ Mindez azonban nem akadályozta meg a Zsinati Előkészítő Bizottságot abban, hogy a magyar püspöki kart is felkérje javaslataik megküldésére.

Kovács Sándor is megkapta Domenico Tardininek – az előkészítő bizottság elnökének – 1959. június 18-án kelt levelét, amelyben a püspök hozzászólását és javaslatait kérték a zsinat leendő témáinak összeállításához. Sajnos nem sikerült nyomát találni a szombathelyi levéltárban annak, hogy Kovács püspök válaszolt volna az államtitkár levelére.¹¹

9 Hubert Jedin, A zsinatok története, Budapest 2009, 150−154; Adriányi Gábor, Az egyháztörténet kézikönyve, Budapest 2001, 405; Gárdonyi Máté, Bevezetés a Katolikus Egyház történetébe. Budapest 2006, 339−341.

10 Fejérdy, Magyarország és a II. Vatikáni Zsinat 1959–1965, 343, 24.

11 KSH 1. doboz, Levelezés, Apostoli Szentszék, Pontificia Commissio Antepraeparatoria pro Concilio Oecumenico, Domenico Tardini levele 1958. június 18; SZEL Acta Cancel- lariae (AC) 1959/1083.

A több évig elhúzódó előkészítő munka lezárása után, XXIII. János pápa 1962. február 2-án október 11-ére tűzte ki a zsinat megnyitá- sát. A dátum több szimbolikus eseményre is emlékeztetett. 1962-ben ünnepelték ugyanis a trienti zsinat utolsó ülésszaka megnyitásának 400 éves jubileumát, október 11-e pedig a 431-ben tartott efezusi zsinat kezdetének napja, és Szűz Mária Istenanyaságának ünnepnapja volt.

A bejelentés után hamarosan Kovács Sándor rekollekciós elmélkedést tartott az egyházmegye papjainak a zsinat várható témáival kapcsolatban.

Az 1962. február 26-án tartott elmélkedését Kövér Alajos bencés szerzetes, főiskolai tanár teológiai értekezése, valamint Hans Küng Konzil und Wiedervereinigung című 1960-as munkája és Hubert Jedin Kleine Konziliengeschichte című könyve alapján állította össze. Ebben ismertette a zsinat összehívásának körülményeit és történelmi előzményeit, XXIII. János pápa szándékait, és a 12 bizottságban folyó előkészítő munkát Franz König, Joseph Frings és Julius Döpfner bíborosok nyilatkozatai alapján, akik a zsinat alapos előkészítését és időszerűségét emelték ki.

A várható zsinati reformokkal kapcsolatban úgy vélte, hogy a katolikus élet megújítása és korszerűsítése érdekében a püspöki szolgálat új szerepet fog kapni, és a pápai primátus sérelme nélkül, a püspöki felelősség növelésével, az egyházkormányzat decentralizációját fogják megteremteni.

Ezzel párhuzamosan számítani lehet a püspöki konferenciák szerepének növekedésére és a püspöki kollegialitás hangsúlyozására. Megemlítette azt a Herder Kiadó által megjelentetett, és Karl Rahner innsbrucki dogmatika professzor által szerkesztett Quaestiones Disputatae című sorozatot, amelynek hatodik, Episkopat und Primat c. kötetében Karl Rahner Joseph Ratzingerrel közösen foglalkoztak a pápai primátus és a püspöki kollegialitás kérdésével. Ismertette azokat a liturgiával kap- csolatos határozott kéréseket is, amelyek a nemzeti nyelv bevezetését, a breviárium reformját és a böjti fegyelem enyhítését szorgalmazták.

Beszámolt papjainak azokról a javaslatokról is, amelyek a laikusok apos- tolkodásának teológiai megalapozásában, a papképzés reformjában, a képzett világiak diakónussá szentelésének kérdésében, az egyházi tör- vényhozás egyszerűsítésében és a vegyes házasságok kérdésében szerettek volna előrelépést elérni. A püspök elmélkedése végén úgy vélte, hogy a zsinat fő célja az Egyház isteni erőinek növelése lesz, hogy az atomháború

fenyegetettsége közt vigaszra vágyó emberek számára a bizalom hangján tudjon szólni.¹²

XXIII. János pápa határozott szándéka volt, hogy a szovjet blokk országainak püspökei is részt vegyenek a II. Vatikáni Zsinaton. A Szentszék 1962 késő tavaszától kísérelte meg a részvételi engedélyek megszerzését.

Francesco Giuseppe Lardone ankarai internunciuson keresztül próbáltak lépéseket tenni a szovjet és a magyar diplomaták felé, azonban Lardone kezdeményezései sikertelenek maradtak. Az esetből okulva ezért több fázisban, közvetlenül a püspököknek küldték meg a zsinati meghívókat.

Először − a kedvező válasz reményében − Hamvas Endrének, a püspöki kar elnökének küldtek próbaképpen meghívót május végén, majd június első felében a 8 funkcióban lévő püspök részére. A cenzúra miatt a meghí- vólevelek csak késéssel érkeztek meg hozzájuk, így Kovács Sándorhoz is.

A többi részvételre jogosult¹³ főpap ekkor még nem kapott meghívást.¹⁴ Mester István római ágens 1962. június 25-én küldte el Rómából a zsinati meghívót, amelyben Gustavo Testa – a szervezéssel megbízott bizottság vezetője – tájékoztatta a püspököt, hogy a római tartózkodás alatt a pápa vendégei lesznek és két kísérőt is vihet magával. A Mester Istvánnak küldött válaszlevelében Kovács püspök megköszönte a meghívást, valamint az utazáshoz és az elszállásoláshoz nyújtott támogatást, azonban azt kérte, hogy a piarista generálisnál szállhasson meg, és kísérőjének csupán Esty

12 Kovács Sándor, A II. Vatikáni Zsinat. Rekollekciós elmélkedés. 1962. február 26., KSH 13. doboz, IX. sorozat 3.

13 vö. Codex Iuris Canonici, Pii X pontificis maximi iussu digestus Benedicti papae XV auctoritate promulgatus, Roma 1918, 223. kánon, 57.

14 Fejérdy, Magyarország és a II. Vatikáni Zsinat 1959–1965, 26−29, 66−67. A részvételre jogosult főpapok közül csak Hamvas Endre csanádi, Kovács Sándor szombathelyi, Papp Kálmán győri, Shvoy Lajos székesfehérvári, Dudás Miklós hajdúdorogi görögkatolikus püspök, valamint Kovács Vince váci, Kisberk Imre székesfehérvári és Szabó Imre esztergomi segédpüspök kapott meghívót. Nem kapott meghívót Mindszenty József bíboros, Badalik Bertalan veszprémi, Pétery József váci püspök és Bárd János kalocsai, Belon Gellért kine- vezett pécsi, Endrey Mihály egri, Winkler József kinevezett szombathelyi segédpüspök valamint Uzdóczy-Zadravecz István címzetes püspök és Legányi Norbert pannonhalmi főapát sem. Vö. uo., 29. 57.