D Ö B R E N T E I K O R N É L
Arckép
A Dunát pengeti a tél.
Áz égből balerinák szállonganak — eltáncolják a kezedet,
a lobodat.
Árad a Föld giliszták medrein át,
Lebegsz, bevarrva a béke kékfestő vitorláiba húsodban robotol a vadrózsa még.
Ki ad hitelt? — sorsod a nyár sóbányáiban kitelt.
A faliórán két jó nyomtatólovak nehézlöveget vontatnak
körbe, körbe — Szétlövi arcodat.
Halántékod mögött a tajtékzó karfiolban az ábécé hernyója zakatol, falja velőd — hátuljából napfény csordogál.
Életed fölizzik a bor vörös kanócán a robbanásig, szétveti délkörökkel abroncsolt koponyád, hálál elhajított hólabdája az agyad, átzúg a világon.
Virradatkor tenyeredből megeteted a Napot.
Fölteszed a borbélytányért, verőfénysisákod.
Deret harangoznak.
