• Nem Talált Eredményt

(1)keresztül lehet igazán lemérni és értékelni Bárócziét, ám ez csak utalás maradhatott, mintegy kiszakítva a fejlődés, vagy, ha úgy tetszik, az irodalmi élet — s itt elsősorban a széppróza fejlődésére gondolok — összképé­ ből

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "(1)keresztül lehet igazán lemérni és értékelni Bárócziét, ám ez csak utalás maradhatott, mintegy kiszakítva a fejlődés, vagy, ha úgy tetszik, az irodalmi élet — s itt elsősorban a széppróza fejlődésére gondolok — összképé­ ből"

Copied!
17
0
0

Teljes szövegt

(1)

keresztül lehet igazán lemérni és értékelni Bárócziét, ám ez csak utalás maradhatott, mintegy kiszakítva a fejlődés, vagy, ha úgy tetszik, az irodalmi élet — s itt elsősorban a széppróza fejlődésére gondolok — összképé­

ből. Ennek következménye, hogy irodalmi szempontból Kazinczy is nehezen illeszthető be a korszak irodalmába, noha teljesen új, most közbeiktatott (V/5.) fejezetet kap. így előzmény nélkül áll szépirodalmi törekvései­

vel, hiányzik előtte Báróczi, ezért „lebeg"

példaképe és elődje, valamint saját, valóban igazi, nagy korszaka között. (Hiányzik a széppróza fejlődését érzékeltető — ha csak — vázlatos kép, amelyben talán helyet kapha­

tott volna, íeglább egy-két mondat erejéig — a maga helyén —• Mészáros Ignác és Kónyi János is. Ilyen jellegű összekapcsolás bizo­

nyára közelebb hczta ve Ina Báróczit és Kazinczyt.) S talán Kazinczy XVIII. századi, literátor működése nem volt csupán másodla­

gos (ha csak pl. a Bácsmegyeire gondolunk, s amelyet a szentimentalizmusról szóló feje­

zetben sem ártott volna megemlíteni), hogy mellőzhető lehetne az egyébként pontosan bemutatott politikai szerepe mögött. Mert ugyan igaz az, amit Waldapfel József ír Kazinczy e korai működéséről, hogy ti.

,sem eszmei mondanivaló, sem művészi, teljesítmény, sem hatás és szervező tevékeny­

ség szempontjából nem tartozik még a kor legnagyobb írói közé" (112.1.), de mit mond­

junk akkor, amikor Kazinczy lelkes, éppen e korszakbeli munkásságára való vissza­

emlékezéseit olvassuk a Báróczi- és a Dayka- életrajzban?

Báróczi és Kazinczy munkássága, e munkás­

ság vázlatos értékelése az első kiadásból mindenképpen hiányzott, az újabb kiadás igyekezett pótolni a hiányt.

A szerkezet változatlanul hagyása mellett kevéssé lehetne olyan kívánságokat támasz­

tani, amelyek azt igényelnék, hogy az író­

portrékat — a maguk helyén— a szerző dol­

gozza bele az irodalmi összfolyamatba, vagy

— hogy saját szűkebb témámnál maradjak

— pl. a külföldi és hazai szentimentalizmus között húzzon élesebb határvonalat.

Waldapfel József — fentebb idézett néze­

teinek fenntartása mellett — a második ki­

adásban elvégezte a lehetséges módosításo­

kat, javításokat. A további módosítások jórészt új szerkezet felépítését és a nagyobb terjedelmet követelnének meg.

Kovács Győző

A SZOMSZÉDOS ÁLLAMOK MAGYAR IRODALMI FOLYÓIRATAINAK 1957. ÉVI MAGYAR IRODALOMTÖRTÉNETI REPERTÓRIUMA.

— Vázlat —

Hosszabb ideje mutatkozó bibliográfiai hiányt kíván pótolni a szomszédos államok­

ban megjelenő irodalmi folyóiratok és hetilapok éves magyar irodalomtörténeti repertóriuma.

Ezt a repertóriumot, mely az 1957 folyamán megjelent irodalomtörténeti tárgyú és vonat­

kozású tanulmányok, cikkek és ismertetések összeállítását tartalmazza, a magyarországi könyvtárakban rendelkezésre álló anyag alapján állítottuk össze, öt romániai és egy-egy csehszlovákiai és jugoszláviai folyóirat, illetve irodalmi hetilap ideérkezett számainak fel­

dolgozásával. Jelen összeállítás éppen ezért nem léphet fel a teljesség igényével, de így is bizonyos áttekintést ad a szomszédos államok magyar irodalmának eseményeiről, kérdései­

ről, vitáiról, irodalmi rendezvényeiről s általában az ottani irodalmi életről. Cikkgyűjte­

ményünkhöz — betűrendben és a megjelenési hely közlésével — az alábbi irodalmi folyóiratokat és hetilapokat dolgoztuk fel: Bánsági Üzenet (Timisoara — Temesvár), A Hét (Bratislava — Pozsony), Hid (Noviszád — Újvidék), Igaz Szó (Tírgu Mures — Marosvásárhely), Korunk (Cluj — Kolozsvár), Művelődés (Cluj — Kolozsvár) és Utunk (Clúj — Kolozsvár).

Az anyagot általános és szerzői részre bontottuk. Az általános részben az irodalom­

történeti szempontoknak megfelelő tárgyi felosztást alkalmaztuk, a szerzői rész anyagát betűrendben, a világirodalmi és a szomszédos népekkel való irodalmi és művelődési kapcso­

latokra, valamint a műfordítás-irodalomra vonatkozó címfelvételeket — bibliográfiai jelle­

güknek megfelelően — a Világirodalmi Figyelő 1957. évi világirodalmi bibliográfiai össze­

állításában közöljük.

(2)

A bibliográfia vázlata:

I. Általános rész.

Irodalomelmélet. Esztétika Irodalomtörténet

Kritika. Irodalompolitika Tudományos és irodalmi élet

A szomszédos államok magyar irodalma általában

Csehszlovákia Jugoszlávia

Románia Irodalomoktatás Sajtó általában Sajtótörténet

Könyvkiadás. Könyvkereskedelem Könyvtárügy

Olvasóközönség. Olvasómozgalom Színház és film

Színháztörténet Színházi élet Film

Előadóművészet Népköltészet Nyelvművelés

Fordítási kérdések Irodalom és zene II. Egyes szerzők

A feldolgozott tételek száma : 489.

A gyűjtés lezárásának időpontja: 1958.

január 31.

Eddig az időpontig nem sikerült megszerez­

nünk az Igaz Szó 1957. 1., az Utunk 1957.

1—2., a Művelődés 1957. 9—12. számait.

A hiányzó számok anyagát remélhetőleg jövő évi összeállításunkban pótlólag közölni tudjuk.

I. ÁLTALÁNOS RÉSZ Irodalomelmélet. Esztétika Bartha Gábor : A neorealizmus. Utunk 1957.

14. sz. 6—7. p. [Uj irodalmi és művészeti irányzat.]

Bori Imre : Realista modernizmus—moder­

nista realizmus. Híd 1957. 765—768. p.

[A neoszimbolizmusról.]

Fáskerthy György: Űj műfaj születik.

Utunk 1957. 36. sz. 4. p. [A tudományos­

fantasztikus irodalomról.]

Izsák József: A szocialista irodalom fejlő­

désének távlata. Megjegyzések egy vitá­

hoz. Utunk 1957. 36. sz. 8., 37. sz. 7—8. p.

Jánosi János : Időszerűség és a jelenkor.

Utunk 1957. 51. sz. 2., 7. p. [Az irodalom időszerűségének esztétikai problémája.]

Jánosi János : Ismét a pártosságról. Utunk 1957. 44. sz. 2. p. [Irodalomelméleti cikk.]

Jánosi János : A művészet sajátosságairól.

Igaz Szó 1957. 9. sz. 462—470. p. [Jegy­

zetek A. I. Burov : A művészet esztétikai lényege, N. A. Dimitrijeva : Az esztétikai

nevelés kérdései és V. V. Vanszlov : Tarta­

lom és forma a művészetben c. könyvekről.]

Jánosi János : A szocialista realizmus „mére­

teiről . . . " Utunk 1957. 42. sz. 4. p . [Irodalomelméleti cikk.]

Jánosi János : Tükrözés és alkotás. Utunk 1957. 40. sz. 4. p. [Esztétikai tanulmány.]

Korda István : Kalandvágy, kalandregény, forradalmi romantika. Utunk 1957. 36. sz.

10. p. [Az ifjúsági irodalomról.]

Nagy István: Amiről többet szeretnénk olvasni. Korunk 1957. 9. sz. 1252—1257. p.

[Az irodalom új feladatairól, az „újtípusú ember" rajzáról.]

Petrovic, Bcsko : Elöljáró beszéd „az iroda­

lomról és a közönségről" való vitához.

Híd 1957. 745—749. p.

Sülhof József : Essayk. Híd 1957. 104—112.

p. [Gondolatok az essay-ről, a műfordítás­

ról.]

Irodalomtörténet

Antal Árpád : A magyar népszínmű törté­

netéről. Művelődés 1957. 7. sz. 33—34. p.

Capesius, Bernhard : Német humanizmus Erdélyben. Korunk 1957. 9. sz. 1273—1277.

p. [XV—XVI. sz.]

Fuchs Simon : Forradalmi hagyományaink és Salamon Ernő. Utunk 1957. 29. sz.

6—7. p. [A két világháború közötti szocia­

lista-forradalmi költészetről.]

Oáll Ernő : Társadalmi valóság és társada­

lomkutatás. Korunk 1957. 1. sz. 7—17. p.

[12—13. p.: A népi írók falukutató mozgal­

máról.]

Izsák József : Őszi harmat után . . . Utunk 1957. 20. sz. 2. p. [A „Szemelvények két ismeretlen, XVIII. századbeli énekes­

könyvből" c. műről.]

Izsák László: Amivel lehetetlenség egyet­

érteni . . . (Széljegyzetek Meliusz József cikkéhez.) Utunk 1957. 26. sz. 8—9. p.

[A két világháború közti romániai magyar irodalom értékelésének vitája.]

Kardos Tibor: Megjegyzések Bernhard Capesius cikkére. Korunk 1957. 9. sz.

1277—1281. p. [Vitacikk az erdélyi szász szerzőnek a sajátos erdélyi német hu­

manizmusravonatkozó nézeteivel kapcso­

latban.]

Marosi Péter : Fanny hagyományai. Utunk 1957. 14. sz. 3. p. [Társadalmi jelenségeket ábrázoló szépprózánk hagyományai Kár- mántól kezdve, és a mai romániai iroda­

lom.]

Méliusz József: Közelmúltunk irodalma.

Utunk 1957. 13. sz. 4—5. p. [Az utolsó negyven év méltatlanul mellőzött íróiról;

Kuncz Aladár, Markovits Rodion, Korvin Sándor, Dsida Jenő, Tabéry Géza, Berde Mária, Áprily Lajos stb. műveiről és azok­

nak újabb kiadásáról.]

(3)

Nagy István : Adalék a két világháború közötti romániai magyar irodalom fel­

méréséhez. Vakvágányról a szocializmus nyílt vágányára. Kacsó Sándor és mások.

Utunk 1957. 22. sz. 6—7. p.

Nézzünk hát szembe. Utunk 1957. 38. sz;

1—2. p. [A két világháború közti romániai magyar irodalom kérdéseiről.]

Tabéry Géza : Két eldobott özvegyi fátyol.

Igaz Szó 1957. 7. sz. 130—135. p. [Szendrey Júlia és Boncza Berta ismeretlen levelei.]

Turnowsky Sándor : Adalék a Galilei Kör történetéhez. Korunk 1957. 8. sz. 1061—

—1071. p. [1065—1066. p.: Ady "és a Galilei Kör kapcsolatáról.]

Varró János : A megalkuvás és jobbratoló­

dás gyökerei. I—III. Utunk 1957. 34. sz.

8—9., 35. sz. 2—3., 36. sz. 8—9. p. [A két világháború közötti irodalom értékelé­

séről.]

Kritika és irodalompolitika Balogh Edgár : A magyarországi írók nyilat­

kozatára. Utunk 1957. 38. sz. 1. p. [A magyar íróknak az ENSz-hez intézett nyilatkozatáról.]

Elvi vagy vádaskodó vitákat? Utunk 1957.

17. sz. 2. p. [Az irodalmi viták színvona­

láért.]

Izsák József: Olvasmányosság és kritikai felelősség. Igaz Szó 1957. 4. sz. 611—615. p.

[Jánosházy Györgynek a kritika feladatai­

val foglalkozó cikkéről. (Igaz Szó 1957.

1. sz.)]

Jánosi János : A hegeli triász — avagy három hiba egy mondatban. Utunk 1957.

10. sz. 2. p. [Méliusz József: Kitépett naplólapok c. elvi cikkéről, a művészet és a politika kapcsolatának kérdéseiről.]

Jánosházy György : Több hozzáértést. Utunk 1957. 20. sz. 2. p. [A műbírálat és a kritika színvonalának emeléséért.]

Kallós Miklós: írástudók felelőtlensége.

Korunk 1957. 7. sz. 892—901. p. [Az

„Irodalmi Üjság" szerepe az 1956-os magyarországi eseményekben.]

Kallós Miklós : Egy levélváltás alkalmából.

Utunk 1957. 6. sz. 2. p. [A magyar írók magatartása az ellenforradalomban és az utána következő időben.]

Simon Magda : Bölöni György, a magyar irodalom várható reneszánszáról. Utunk 1957. 50. sz. 8. p. [A magyar irodalmi élet megújulásának lehetőségei, a mai magyar irodalmi élet.]

Irodalmi és tudományos élet Egri Viktor : Lévai kezdeményezés. A Hét

1957.17. sz. 14. p. [A lévai írók és művészek helyzetéről.]

f. e. : Akadémiai élet — Kolozsváron.

Utunk 1957. 17. sz. 7. p.

Farkas Tibor : Az aradi irodalmi kör. Bán­

sági üzenet 1957. 161—464. p. [Az irodalmi kör tagjainak 1956—57. évi munkásságá­

ról.]

Oréda József : A költészet a váradi szín­

padon. Utunk 1957. 22. sz. 2. p. [A nagy­

váradi Állami Színház irodalmi délelőtt- jeiről.]

Jancsó Elemér : írók, tudósok közös munká­

ja. Igaz Szó 1957. 5. sz. 765—770. p.

[A romániai magyar irodalom történeté­

nek készülő feldolgozásáról.]

Jancsó Elemér : A magyar irodalomtörté­

nészek munkásságáról. Utunk 1957. 4. sz.

5. p.

Jancsó Elemér : Magyarország tudományos munkásai között. Korunk 1957. 1. sz.

65—69. p. [Szerző beszámolója a magyar filológusokkal, irodalomtörténészekkel és történészekkel folytatott megbeszélések­

ről.]

Kacsó Sándor : Ünnepi hét. Utunk 1957.

44. sz. 1. p. [A romániai szovjet könyv­

hétről.]

Kapufélfássy Félix : Új üstökösök irodalom­

kritikánk egén. Utunk 1957. 38. sz. 7. p.

[Balogh Ádám, Beké Zoltán, Kis Péter, Földi Lajos, Sepsi Miklós stb. fiatal kriti­

kusokról.]

Két esztendő eredményei és tanulságai.

Szemelvények a Csemadok központi bizott­

ságának beszámolójából. A Csemadok VI. országos konferenciája. A Hét 1957.

23. sz. 11—13. p.

Kolozsvári Könyvnapokat. Utunk 1957.

18. sz. 12. p.

Kormos Gyula : Irodalom és népi színjátszás.

Korunk 1957. 11. sz. 1563—1565. p. [A dilettáns írók káros szerepéről.]

Kürtös György : Dicséret és biztatás. Utunk 1957. 12. sz. 1. p. [Az 1955-ös Állami Díjak-ról.]

L. L. : Irodalmi kör Losoncon. A Hét 1957.

38. sz. 11. p.

Lőrincz Gyula országos elnök vitaértékelése.

A Csemadok VI. országos konferenciája.

A Hét 1957. 24. sz. 9—11. p.

Marosi Péter : Elvesztettük az esszénket.

Utunk 1957. ll.sz.4—5. p. [Az esszé-műfaj feltámasztásáról.]

Napjaink kulturális problémái. Klajnik Fe­

renc, a Csemadok bratislavai kerületi elnö­

kének beszámolójából. A Hét 1957. 29. sz.

14. p. [Áttekintés a csehszlovákiai magyar művelődés kérdéseiről.]

Szilágyi András : Mát is Béla géplakatos elv­

társnak. Nagybánya. Utunk 1957. 50. sz.

1. p. [Az új tehetségek és a mai irodalom helyzete.]

(4)

Mai magyar nyelvű irodalom általában a) csehszlovákiai

Turczel Lajos : Líránk helyzete és perspek­

tívái. A Hét 1957. 41. sz. 12., 42. sz.

10—11., 45. sz. 10—11., 46. sz. 14—15. p.

[A mai csehszlovákiai magyar költészet ismertetése.]

b) jugoszláviai

Fehér Ferenc : A fiatalok költészetéről. Híd 1957. 221—231. p. [Bauer Irén, Fehér Kálmán, Koncz István, Doró Sándor, Ejzler József, Deák Ferenc, Nagy Lukács, Vigh Rudolf, Hallai Sándor, Bóka Mária, Berta Katalin, Gulyás József, Foky István, Ergh Iván, Végh Lajos költeményeiről.]

Rácz Győző : Vajdasági magyar irodalom a Híd tükrében. Korunk 1957. 2—3. sz.

308—310. p. [A Vajdaság mai magyar írói­

ról.]

c) romániai

Antal Péter : Olvasó ifjúság. Utunk 1957.

26. sz. 1—2. p. [A romániai magyar ifjú­

sági irodalomról.]

Izsák József : Tíz év fiatal költői. Igaz Szó 1957. 12. sz. 1050—1056. p. [A romániai fiatal magyar költőkről: Bárdos B. Artúr, Hajdú Zoltán, Majtényi Erik, Márki Zoltán.]

Kacsó Sándor : A parasztkérdés irodalmunk­

ban. Korunk 1957. 1. sz. 119—122. p.

[Sütő András „Emberek indulnak" [1953]

és Szabó Gyula „Gondos atyafiság" [1956]

c. regényéről.]

Robotos Imre : Műforma és időszerűség. Igaz Szó 1957. 7. sz. 115—122. p. [A legújabb romániai magyar novelláról: Gagyi Lász­

ló Asztalos István Horváth István Panek Zoltán stb.] ;••

Román Edith : Olvasó gyermekek. Utunk 1957. 24. sz. 4. p. [A romániai magyar ifjúsági irodalomról.]

Tamás Gáspár : A hazai drámairodalom út­

kereséséről. Utunk 1957. 40. sz. 7. p. [A legújabb drámákról.]

Irodalomoktatás

F. Diósszilágyi Ibolya: Furcsaságok a

„Furcsa dolgok" körül. Utunk 1957. 15. sz.

8. p. [Kosztolányi, Babits stb. és a tanterv mostohasága.]

Panek Zoltán : „Felsőbb osztályba léphet."

Megjegyzések egy új tankönyvhöz. Utunk 1957. 38. sz. 11. p. [Magyar irodalmi olvasó­

könyv az V. osztály számára.]

Pataki Bálint : Néhány megjegyzés irodalom­

tudományi oktatásunkról. Utunk 1957.

37. sz. 1. p. [A romániai magyar irodalom­

tudományi oktatás, egyetemen és közép­

iskolában.]

Sárosi Károly : Megnyirbált illúziók. Híd 1957. 528—531. p. [A magyar nyelvű tan­

könyvekről.]

Sajtó

a.b.: Magyarnyelvű világirodalmi folyóirat.

Utunk 1957. 23. sz. 6. p. [A „Nagyvilág"- ról.]

A.J.: Sajtónk helyzete. A Hét 1957. 22. sz„

12. p. [A csehszlovákiai magyar sajtóról.];

Huszár Sándor : Az Ifjúmunkás és az iroda­

lom. Utunk 1957. 21. sz. 4. p. [A romániai fiatal írók számára szükséges sajtóorgánum felállításáról.]

Kiss Jenő : Köszöntöm a Napsugár-t. Utunk 1957. 5. sz. 1. p. [A Napsugár című ifjúsági hetilap megjelenésére.]

Nagy P á l : így nem lehet! Igaz Szó, 1957.

6. sz. 953—954. p. [A Bánsági Üzenet c.

temesvári antológiáról.]

Panek Zoltán : Folyóirat, antológia, kiad­

vány . . . Utunk 1957. 30. sz. 4. p. [A Bán­

sági Üzenet, a temesvári írótagozat 1957-es kiadványa.]

Somodi Zoltán : A Nagyvilág a nagyvilágról.

Igaz Szó 1957. 12. sz. 1106—1107. p. [A

„Nagyvilág" c. folyóiratról.]

Tóth Kálmán : Magyar Könyvszemle. [Ism.]

Korunk 1957. 7. sz. 954—956. p. [Az 1957-es „Magyar Könyvszemlé"-ről.J Utunk-vita. [Hír.] Utunk 1957. 11. sz. 8. p.

[Az Utunk nyilvános lapbírálati ülése , 1957. március 7-én.]

Sajtótörténet

Balogh Edgár ; Morvay Gyulának Nagy­

kanizsára. Utunk 1957. 8. sz. 5. p. [A Korunk első számának megjelenése alkal­

mából.]

Benkő Samu : Az első erdélyi magyar folyó­

irat. Korunk 1957. 8. sz. 1024—1034. p.

[Az 1814-ben megjelent Erdélyi Múzeum­

ról.]

Dobó Ferenc : Az 1917-es forradalmak erdélyi sajtóvisszhangja. Korunk 1957. 11. sz.

1589—1592. p. [Kiegészítés és vita Károlyi Dénes : „Az 1917-es forradalmak vissz­

hangja az erdélyi magyar sajtóban" c , a Korunk 1957. 1129—1140. p. a. meg­

jelent tanulmányával.]

Endre Károly : Egy folyóirat alapításának története. Igaz Szó 1957. 9. sz. 449—455. p.

[Szemle 1919—1920, Temesvár.]

Károly Sándor : Folyóirat az izmusok tenge­

rén. Igaz Szó 1957. 8. sz. 297—302. p.

[Szántó György Periszkóp c. 1925-ben Aradon indult folyóiratáról.]

Károlyi Dénes : Az 1917-es oroszországi forradalmak visszhangja az erdélyi magyar sajtóban. Korunk 1957. 1129—1140. p.

(5)

Méliusz József : Viros voco, mortuos plango.

Korunk 1957. 1. sz. 93—94. p. [A folyóirat elhunyt munkatársairól, Balázs Béláról, Dienes Lászlóról, József Attiláról.]

Szentimrei Jenő : A nagy Napkeletről és a kicsi Vasárnapról. Igaz Szó 1957. 7. sz.

52—70. p. [Az 1920-as évek két kolozsvári folyóiratáról.]

Szilágyi András : Köszöntjük a Korunk-at.

Utunk 1957. 9. sz. 1. p.

Tabéry Géza: Nagyváradi zászlóbontás.

Igaz Szó 1957. 2. sz. 199—203. p. [A Magyar Szó c. lap megindulása 1919-ben.]

Tóth Tibor : A „Korunk" köszöntése. A Hét 1957. 11. sz. 12—13. p.

Könyvkiadás, könyvkereskedelem Bernád Ágoston : Egy elfeledett kiadóról —

és a „szigorú, de igazságos" tanítóbácsiról.

Utunk 1957. 42. sz. 4. p. [A romániai magyar tankönyvkiadásról.]

Kacsó Sándor : Büszkék lehetünk rá . . . Könyvkiadásunk tíz esztendeje. Utunk

1957. 34. sz. 1., 8. p.

Steinitz Tibor : A könyvek behozataláról.

Híd 1957. 961—963. p. [A Magyarországon megjelenő könyvek jugoszláviai behoza­

taláról.]

Szőcs István : Olvasó szerkesztőség. Utunk 1957. 30. sz. 10. p. [A romániai magyar könyvkiadó vállalatok szerkesztőinek ol­

vasmányai.]

Könyvtárügy

Gyárfás Endre : írók és könyvtárosok talál­

kozója. Utunk 1957. 35. sz. 1. p. [A maros­

vásárhelyi írók látogatása a marosvásár­

helyi könyvtárosképző tanfolyamon.]

Korda István: „Virament" és irodalom.

Utunk 1957. 37. sz. 2. p. [A könyvtárak könyvellátásáról.]

Mikus Sándor : A Könyv : életünk kalauza.

A Hét 1957. 24. sz. 16. p. [A csehszlovákiai könyvtárügyről.]

Mikus Sándor : Egy könyv nyomában. A Hét 1957. 25. sz. 5. p. [A csehszlovákiai könyvtárügyről.]

Szabó Béla író. A Csemadok VI. országos konferenciája. A Hét 1957. 26. sz. 14. p.

[Beszámoló a csehszlovákiai könyvtár­

ügyről.]

Olvasómozgalom, olvasóközönség Gyárfás Endre: Olvasó falu. Egy falusi

könyvtáros megjegyzései. Utunk 1957.

9. sz. 1. p. [Az irodalom vidéki elterjedése.]

Herédi Gusztáv : Olvasó falu. Utunk 1957.

6. sz. 5. p. [Az irodalom vidéki elterjedése.]

Kiss Lajos : Az Olvasó ifjúság és a szak­

iskolások. Utunk 1957. 31. sz. 5. p. [Az irodalom elterjedése a romániai magyar fiatalság körében.]

Sas Andor : Irodalmi életünkről és az ifjúság neveléséről. A Csemadok VI. országos konferenciája. A Hét 1957. 25. sz. 14. p.

Somlyai László : Olvasó falu. Utunk 1957.

7. sz. 2. p. [Az irodalom vidéki elterjedése.]

Somlyai László : Kalauzt az „Olvasó Üzem"- nek. Utunk 1957. 16. sz. 4. p. [ízlésfejlesztő olvasókalauz szükségessége.]

Somlyai László: Olvasó kisváros. Utunk 1957. 27. sz. 1—2. p. [Az irodalom vidéki elterjedése.]

Színház és film

a) Színjátszás története

Benczel Béla : Egy becses hagyomány idő­

szerűségéről. Utunk 1957. 18. sz. 2. p.

[A marosvásárhelyi iskolai színielőadások- ról.]

-go-: Tíz éves az Új Színház. A Hét 1957.

1. sz. 4. p. [A pozsonyi Új Színházról.]

Jancsó Elemér : A felvilágosodás gyermeke.

Utunk 1957. 46. sz. 5. p. [A kolozsvári magyar színjátszás kezdete 1792-ben.]

Jánosházy György : A siker titka. Tíz éves a Székely Színház. Utunk 1957. 3. sz. 7. p.

K. A.: Tisztelet adassék. Utunk 1957. 46. sz.

5. p. [A kolozsvári magyar színjátszás 165. évfordulójára.]

Sipos Bella : Színészek helytállása. Magyar Thália a Cenk alatt. Utunk 1957. 13. sz.

8. p. [Brassó magyar színészetének hős­

kora a XIX. század első felétől a XX. szá­

zad elejéig.]

Sombori Sándor : Tíz éves a sepsiszentgyörgyi színház. Korunk 1957. 1731—1735. p.

[A sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Szín­

házról.]

Tamás Gáspár : A kolozsvári színjátszás ünnepe. Utunk 1957. 46. sz. 5. p. [A kolozs­

vári magyar színjátszás 165. évforduló­

jára.]

b) Színházi élet stb.

Ádám Ottó: Színházi levél. Utunk 1957.

48. sz. 12. p. [A pesti színházak műsorá­

ról.]

Barabási Erzsébet : Elvarázsolt mesterek.

Nagy Olga és Szegedi Erzsébet bábkomé­

diája. Utunk 1957. 24. sz. 10. p.

Barabási Erzsébet : Százezer népi színjátszó.

Utunk 1957. 42. sz. 5. p. [A romániai népi színjátszásról.]

Bodnár Béla : A „Titkárnő" Tomalján. A Hét 1957. 2. sz. 14. p. [Vészi Endre szín­

darabjáról.]

(6)

Cservény József : Az iskola se legyen mostoha.

Utunk 1957. 10. sz. 4. p. [A falusi szín­

játszás problémája, az Iskolai Műsorfüze­

tek terve.]

-d-: Régi sikerek — új remények. A Hét 1957. 21. sz. 17. p. [Komárom színházi életéről.]

[Egri Viktor] E. V. : Mit játszanak mű­

kedvelőink népszínművek helyett. A Hét 1957. 47. sz. 9. p.

[Egri Viktor] E. V. : Színjátszó mozgalmunk feladatai. A Hét 1957. 43. sz. 13. p.

Első lépés. Utunk 1957. 40. sz. 1—2. p. [A romániai magyar színházak vezetőinek értekezletéről.]

Fellegi István, a Magyar Területi Színház igazgatójának felszólalásából. A Hét 1957.

28. sz. 15. p. [A kassai színjátszás problé­

mái.]

Finna Rózsa : Falu-járó Thália. Egy színész­

nő feljegyzéseiből. Utunk 1957. 24. sz.

10. p. [A sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház vándorelőadásai.]

Oály Olga : Sok kharibdisz k ö z t . . . Egy mű­

kedvelő színkör története. A Hét 1957. 2. sz.

4. p. [A csehszlovákiai Déryné Színkörről.]

Oaray Ákos : A rendezői asztalka mögül.

Utunk 1957. 13. sz. 8. p. [A falusi szín­

játszásról és a dramaturgiáról. Kormos Gyula : A nép ízlése szerint c. cikke hatá­

sára.]

Harag György : A színész etikáról. Utunk 1957.40. sz. 7. p. [A romániai magyar színé­

szekről.]

Jánosházy György : Állítsuk helyre a szín­

pad és a nézőtér egységét. Utunk 1957.8. sz.

12. p.

Jánosházy György: Lehullt a függöny.

Utunk 1957. 29. sz. 4. p. [Az évadzárásról és az elmúlt romániai magyar színiévad eredményeiről.]

Jánosházy György: Megoldatlan kérdés- Utunk 1957. 33. sz. 8. p. [Az aradi magyar színjátszás hiányáról.]

K. L.: Csudakarikás. A Hét 1957. 8. sz. 6. p.

[Benedek András mesejátékáról.]

Kiss Jenő : Színészek helytállása. Kulissza­

titkok. Utunk 1957. 13. sz. 8. p. [A sepsi­

szentgyörgyi Állami Magyar Színház épü­

letének újjáalakításáról és a színház tervei­

ről.]

Kormos Gyula : A nép ízlése szerint. Mit és hogyan írjunk a falusi színjátszók számára?

Utunk 1957. 5. sz. 4—5. p.

Kovács Ferenc : Nyitott vagy keretes szín­

padot? Mindkettőt. Utunk 1957. 14. sz.

10., 12. p.

Laták István : Kosztolányi „Édes Anná"-ja a szuboticai műkedvelők színpadán. Híd 1957. 148—149. p.

Marosi Péter : Egy döntés ügyében. Utunk 1957. 18. sz. 11. p. [A romániai magyar

ifjú színészek versenyének tartományi selejtezőjéről.]

[Marosi Péter] M. P. : Ki győzött? Utunk 1957. 16. sz. 6—7. p. [Az országos színházi verseny nagyváradi tarományközi selej­

tezőjéről.]

Mártonvölgyi László : A csehszlovákiai ma­

gyar színjátszás. Korunk 1957. 10J9—1101.

p. [A szlovákiai Magyar Területi Színház­

ról.]

Mircea, Avram záróbeszéde. Utunk 1957.

40. sz. 7. p. [A romániai magyar színházak 1957. szept. 23—24-i értekezletén Kolozs­

várott.]

Mogyoróssy Győző : A váradi irodalmi dél­

előttök története. Utunk 1957. 4. sz.

8. p. [A nagyváradi színház irodalmi dél­

előtt jei.-J

Mózes Sándor : Kassai kultúrélet. A Hét 1957. 15. sz. 14. p. [A kassai színházi elő­

adásokról.]

Oláh Tibor : Fiatalok erőpróbája. Vizsgáztak a vásárhelyi színinövendékek. Utunk 1957.

26. sz. 10. p.

Rappaport Ottó : Ünnepi előadások — hét­

köznapi gondolatok. A fiatal román színé­

szek kolozsvári versenyéről. Utunk 1957.

21. sz. 1—2. p.

Szabó Lajos : A tehetségkutatásról, az ösz­

töndíjakról és az utánpótlásról. Utunk 1957. 40. sz. 7. p. [A romániai magyar színészutánpótlásról.]

Szentimrei Jenő : Mindenki olyan kalappal köszön . . . Utunk 1957. 26. sz. 11. p. [A szatmári Állami Magyar Színházról.]

Tamás Gáspár : Jelentés a kolozsvári Állami Magyar Színház tevékenységéről. Utunk

1957. 28. sz. 10. p. [Részlet az évzáró társulati gyűlésen elhangzott beszámoló­

ból.]

Tompa Miklós : A művészi színvonalról.

Utunk 1957. 40. sz. 7. p. [A romániai magyar színházak színvonaláról.]

c) Film

G. A. : Az újraéledő magyar filmgyártás.

Utunk 1957. 42. sz. 11. p.

Előadóművészét

Járai Rezső : Brassai Viktor, a szavaló­

művész. Utunk 1957. 27. sz. 4., 8. p.

Kéri József : Brassai Viktor — az élőszó művésze. Korunk 1957. 7. sz. 934—938. p.

[Brassai Viktor költő és szavalóművész verseiről.]

Mogyoróssy Győző : Műkedvelő szavalók seregszemléje. Utunk 1957. 22. sz. 2. p.

[Nagyváradon.]

Sarlai Imre : A tizenkét éve halott Csortos Gyuláról. Utunk 1957. 31. sz. 3. p.

(7)

Népköltészet

Faragó József: Ismeretlen székely nép­

ballada. Igaz Szó 1957. 12. sz. 1074—1082.

p. [Bíró Kata balladája.]

Faragó József: Kisiratosi népköltészet.

Utunk 1957. 28. sz. 4. p.

Faragó József: Székely népköltészet. Korunk 1957. 977—992. p.

Mikes György: Eljövendő Kriza-kötetek­

ről. Utunk 1957. 46. sz. 2. p. [A Vadrózsák készülő romániai kiadása.]

Nyelvművelés

Csákány Béla: Nyelvművelésünk időszerű kérdései. Utunk 1957. 21. sz. 3., 7. p. [A romániai magyarság körében.]

[Jánosházy György] (Jy) : Űj szavak. Utunk 1957. 12. sz. 10. p. [Űj szóösszetételek, idegen szavak stb. használatáról.]

Kelemen Béla : Az új román—magyar nagy­

szótár előzményei és szerkesztése. Korunk 1957. 2—3. sz. 269—276. p.

Turczel Lajos : Irodalmi és sajtógyomok.

A Hét 1957. 15. sz. 16. p , 22. sz. 9. p.

[A csehszlovákiai magyar irodalomban és sajtóban jelentkező stílushibákról.]

Zene

Irodalom és zene. Utunk 1957. 25. sz. 2. p.

[Az Utunk és a kolozsvári zeneművészek ankétja.]

Jánosházy György: Két Bánk. Igaz Szó 1957. 5. sz. 784—787. p. [Katona József drámájáról és Erkel Ferenc operájáról.]

II. EGYES SZERZŐK Ady Endre

B. Oy.: Ady Endre — szerb nyelven. Utunk 1957. 15. sz. 8. p.

Bölöni György : Ady ismerkedése Erdéllyel.

Igaz Szó 1957. 11. sz. 703—707. p.

Busiya Endre : Ady ismeretlen bök-verse.

Ady kiadatlan műfordítása. Igaz Szó 1957.

11. sz. 882—886. p. [Szövegközlés.]

Bustya Endre : Az Ady-kutatás távlatai.

Korunk 1957. 11. sz. 1556—1558. p. [Az Ady-kutatás jövendő feladatairól.]

Bustya Endre : Ady Endre novellái. Igaz Szó 1957. 11. sz. 809—829. p.

Codarcea, Corneliu : A korabeli román sajtó Ady Endréről. Igaz Szó 1957. 11. sz.

906—912. p.

Csíky Gábor : Ady románul. Utunk 1957.

47. sz. 2. p.

Dán Endre : Ady-versek románul. Igaz Szó 1957. 11. sz. 912—914. p.

Dénes Zsófia : Ady üzeni. . . Igaz Szó 1957.

11. sz. 736—739. p. [Életrajzi adatokkal.]

Fábry Zoltán : Ady és Szlovákia. Utunk 1957. 47. sz. 2. p. [Ady hatása Szlovákiá­

ban.]

Ficzay Dénes : Ady Endre Aradon. Igaz Szó 1957. 11. sz. 936—939. p.

Franyó Zoltán : Ady — emlékek. Igaz Szó 1957. 11. sz. 765—786. p. [Léda és Csinszka fényképével.]

Franyó Zoltán : Ady Endre—mint temesvári díjnok. Bánsági üzenet 1957. 101—107. p . [1897 végén.]

Franyó Zoltán : Ady szerb nyelven. Igaz Szó 1957. 11. sz. 915—917. p.

Franyó Zoltán : Kelettől Nyugatig. Utunk 1957. 47. sz. 3. p. [Ady versei idegen nyelven.]

Gagyi László : Barangolás Ady nyomában.

Igaz Szó 1957. 11. sz. 657—678. p.

Gálfalvi Zsolt: A Szerelem eposzából. Igaz Szó 1957. 11. sz. 856—863. p. [Ady versei­

ről.]

Gellért Oszkár : Találkozások Adyval. Igaz Szó 1957. 11. sz. 708—720. p.

Gombos Károly: Ady Endre válogatott levelei. Bp. 1956. Szépirodalmi. Igaz Szó 1957. 11. sz. 944—945. p. [Ism.]

Hajdú Győző : „Szíveteket megérdemeltem."

A nyolcvan éves Ady köszöntése helyett.

Igaz Szó 1957. 11. sz. 647—656. p.

Halász Gyula : Ady nyomain Párizsban. Úti napló. Utunk 1957. 14. sz. 11. p.

Halász Gyula: Képek a mai Párizsból:

Útinapló. Utunk 1957. 16. sz. 11. p. [Ady nyomai.]

Izsák József : Ady, a kritikus. Igaz Szó 1957. 11. sz. 851—856. p.

Izsák József: Bölöni György: Az igazi Ady. [h. n.] 1955, Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó. Igaz Szó 1957. 11. sz.

940—941. p. [Ism.]

Jákó Elemér : Ady modellt ü l . . . Utunk 1957. 47. sz. 9. p. [Fleischer Miklós Ady- portréjának készülése.]

Jancsó Elemér : Ady — és a hazai magyar irodalom kialakulása. Utunk 1957. 47. sz.

8—10., 48. sz. 8—9., 49. sz. 6—7. p.

Jancsó Elemér : Ady és irodalmunk haladó hagyományai. Igaz Szó 1957. 11. sz. 834—

841. p.

Jánosházy György : Az Értől az Óceánig.

Igaz Szó 1957. 11. sz. 901—908. p. [Ady idegen nyelven.]

Jánosházy György: A színikritikus Ady.

Utunk 1957. 47. sz. 4. p .

Jászai Andor: Adatok a romániai Ady- kultusz történetéhez. Igaz Szó 1957. 11. sz.

927—934. p.

Kacsó Sándor : Cirill páter, mint tilalomfa.

Igaz Szó 1957. 11. sz. 799—805. p. [Emléke­

zés Adyra.]

(8)

Kemény János: Hegedűs Nándor : Ady Endre Nagyváradon. Bp. 1956, Akadémiai Kiadó.

Igaz Szó 1957. 11. sz. 945—946. p. [Ism.]

Kós Károly : „A Kalota partján." [Részle­

tek az Ady és Kalotaszeg c. írásból.]

Utunk 1957. 47. sz. 6—7. p.

Krlezsa, Miroszláv : Ady Endre, a magyar lírikus. [Tan.] Híd 1957. 8—19. p.

Lőrincz Gyula : A fiatal Ady Endre. [Szén- rajz.] Korunk 1957. 11. sz. 1449. p.

Manojlovic, Tódor: Ady Endrével az el­

illant évek szó'ló'hegyén. Igaz Szó 1957.

11. sz. 721—735. p. [Emlékezés.]

Márki Zoltán. Az Igaz Szó Ady-emlékszáma.

Utunk 1957. 49. sz. 2. p.

Molter Károly : Ifjú szívekben él. Igaz Szó 1957. 11. sz. 796—798. p.

Nagy P á l : Bóka László : Ady Endre. I. Bp.

1955, Akadémiai Kiadó. Ady Endre pálya­

kezdése. Igaz Szó 1957. 11. sz. 939—940. p.

[Ism.]

Nagy Pál : A kortársak között. Igaz Szó 1957. 11. sz. 863—867. p. [Ady Endréről.]

Oláh Tibor : Lengyel Géza : Ady a műhely­

ben. Bp. 1957, Szépirodalmi. Igaz Szó 1957.

11. sz. 943—944. p. [Ism.]

Oláh Tibor : A zseniális néző'. Igaz Szó 1957.

• 11. sz. 868—872. p. [Ady Endréről.]

Ötvös Béla : Emlékek Adyról, az emberről.

Igaz Szó 1957. 11. sz.,830—833. p.

Papp Aurél : Otthon, Érdmindszenten. Igaz Szó 1957. 11. sz. 752—764. p. [Ady szülei­

ről és falujáról, két fényképpel.]

Pauliny László : Egy Ady-cikk elemzése.

Igaz Szó 1957. 11. sz. 878—882. p. [„Egy gyönge kürtszó. — A Magyar Művészet önkéntes heroldja." (Szabadság, Nagyvá­

rad 1908. ápr.) c. cikke Czigány Dezső és Márffy Ödön nagyváradi kiállításáról.]

Robotos I m r e : „Dunának Oltnak egy a hangja." Utunk 1957. 47. sz. 1., 12. p.

(Ady Endréről.]

Schmidt Hugo : Ady németül. Igaz Szó 1957.

11. sz. 918—921. p.

Simon Magda : A gyarapodó Ady-muzeum- ban. Utunk 1957. 7. sz. 4—5. p. [A kolozs­

vári Ady-múzeum új kincsei.]

Simon Magda : Egy nyomdász visszaemléke­

zései. Utunk 1957. 47. sz. 5. p. [Riport Lakatos Mihály nagyváradi, Ady-kortárs nyomdászról.]

Simon Magda : Az újságíró Ady. Igaz Szó 1957. 11. sz. 841—851. p.

Sinka Zoltán : Ismeretlen levelek Ady Endréhez. Korunk 1957. 11. sz. 1559. p.

[Emil Isaac román költő három, Adyhoz írt leveléről]

Sinkó Ervin : Ady Endre kenyerén. Utunk 1957. 50. sz. 4. p. [Ady szerepe és jelentő­

sége a magyar irodalmi és politikai élet­

ben.]

„Szabadság-vívás szent nevében." Utunk 1957. 47. sz. 6. p. [Ady publicisztikájáról.]

Szász Márton : Ifjú szívekben élek. Művelő­

dés 1957. 6. sz. 37. p. [Ady Endre temesvári látogatásáról 1897-ben.]

Szegő J ú l i a : A megzenésített Ady-versek útja. Igaz Szó 1957. 11. sz. 921—926. p.

Széli Zsuzsa : Emlékezés egy nyáréjszakára.

Utunk 1957. 47. sz. 5. p. [Emlékezés az Ember az embertelenségben c. Ady-vers- ciklus hatására a második világháború alatt.]

Szentimrei Jenő : Verslégiók vezére. Utunk 1957. 47. sz. 1. p. [Ady Endre].

Szentimrei Jenő : Virágok Ady koszorújá­

hoz. Korunk 1957. 11. sz. 1441—1448. p.

[Szerző személyes emlékei Ady Endréről.]

Szilágyi András : A költő gimnazista serege.

Utunk 1957. 47. sz. 8. p. [Ady hatásáról a korabeli középiskolás ifjúságra.]

Tabéry Géza : Levelek a költő feleségéről.

Igaz Szó 1957. 11. sz. 893—899. p. [Boncza Bertáról.]

Tabéry Géza : Lidérces, messze fény. Igaz Szó 1957. 11. sz. 747—751. p. [Emlékezés Adyra.]

Tabéry Géza : Üzenet Adyfal vára. Utunk 1957. 47. sz. 5. p. [Emlékezés Adyra.]

Tompa László: „Az a csodálatos Ady uraság."

Igaz Szó 1957. 11. sz. 789—795. p. [Emléke­

zés.]

Tóth István : Földessy Gyula : Ady minden titkai. Ady-kommentárok. Bp. 1949, Athe- naeum. Igaz Szó 1957. 11. sz. 942—943. p.

[Ism.]

Turnowsky Sándor : Adalék a Galilei kör történetéhez. Korunk 1957. 8. sz. 1061—

1071. p. [1065—1066. p. : Ady és a Galilei kör kapcsolatáról.]

Turnowsky Sándor : A harcos Ady harcos ügyvédje. Korunk 1957. 10. sz. 1437. p.

[Nagy Mihály nagyváradi ügyvédről.]

Turnowsky Sándor : „Szívemnek ifjú test­

vérei . . . " Igaz Szó 1957. 11. sz.934—936. p.

[Emlékezés Adyról.]

Apáczai Csere János

Sipos Bella : Apáczai Csere János szülőfalu­

jában. Művelődés 1957. 5. sz. 52—54. p.

Áprily Lajos

Vita Zsigmond : A hetven éves Áprily Lajos.

Igaz Szó 1957. 12. sz. 1096—1098. p.

Arany János

Arany János irodalmi est Bukarestben az írók Házában. [Hír.] Utunk 1957. 11. sz.

8. p.

Bonczos István : „Rá-ráveti visszanéző fé­

nyét." Utunk 1957. 9. sz. 5. p. (Az Arany­

évforduló készülődéseiről.)

Danielisz Endre : Arany-hagyományok Nagy­

szalontán. Utunk 1957. 9. sz. 4. p. [Az Arany Jánosra vonatkozó mondák, hagyo­

mányok gyűjtéséről.]

(9)

Debreczeni István : Aki beszélt Arany János­

sal. Utunk 1957. 23. sz. 4. p. [Popovitsné Rozvány Gabriella.]

Debreczeni István : Arany a háziúr. Bánsági Üzenet 1957. 38—44. p. [Arany János nagyszalontai háztulajdonosságának tör­

ténete.]

Debreczeni István : Egy régi Arany-ünnep­

ség. Utunk 1957. 10. sz. 5. p. [Arany szüle­

tésének 100. évfordulója.]

Gaál Gábor : Arany János az 1848-as forra­

dalomban. Korunk 1957. 2—3. sz. 193—

197. p. [A „Nép barátja" szerkesztésénél, 48-as verseiről.]

Gagyi László : Szalontai Március. Igaz Szó 1957. 3. sz. 333—342. p. [Arany Jánosról.]

Groza, dr. Petru : Arany János ünneplői­

hez. Művelődés 1957. 4. sz. 24—25. p.

Herceg János : Arany Toldijának százéves szerb kiadása. Híd 1957. 246—247. p.

Kacsó Sándor : Arany [János] harmincnégy éve Nagyszalontán. Igaz Szó 1957. 3. sz.

324—332. p.

Költeni, mégis igaz maradni. . . Arany János az irodalomról. Utunk 1957. 9. sz.

5. p. [Idézetek.]

Kürtös József: Arany-ünnepség Nagysza­

lontán. Utunk 1957. 10. sz. 5. p.

Laczkóné Kiss Ibolya : Arany János emlékek Karlovy Varyban. A Hét 1957. 42. sz.

21. p.

Popovitsné Rozvány Gabriella : Aki beszélt Arany Jánossal. Utunk 1957. 23. sz.

4—5. p.

Szemlér Ferenc: Arany. Utunk 1957.10. sz. 5.p.

Szentimrei Jenő : Állottam vizének mélysé­

gei felett. Utunk 1957. 9. sz. 4. p. [Arany János.]

Tabéry Géza : Emlékszavak Arany János szülőháza előtt. Utunk 1957. 10. sz. 5. p.

Tolnai Gábor : „És vissza nem foly az időnek árja." Művelődés 1957. 4. sz. 25—26. p.

[Arany Jánosról tartott beszéd. Szalontán, 1957. márciusában a költő születésének 140. évfordulóján rendezett ünnepségen.]

Turczel Lajos : Nem hal meg az, aki milli­

ókra költi dús élete kincseit. . . [Arany János halálának 75. évfordulójára.] A Hét

1957. 43. sz. 15. p.

Asztalos István

Izsák József: Asztalos István : Elmondja János. Bukarest 1956, Állami Irodalmi és

Művészeti Kiadó. Igaz Szó 1957. 3. sz.

472—474. p. [Regény. — Ism.]

Bajkó Elek

Árvay József: Egy székely paraszt emlék­

iratai. Korunk 1957. 8. sz. 1117—1120. p.

[Bajkó Elek (1810—1895) „A vándor huszár" c. önéletírásáról.]

Faragó József: A vándor huszár. Utunk 1957. 41. sz. 5. p. [Kéri Bajkó Elek székely

parasztember önéletírásának megjelente­

tését.]

Fodor Ernő : Jegyzet egy elkésett jegyzetről.

Utunk 1957. 42. sz. 4. p. [Bajkó Elek székely parasztember önéletírásának ki­

adási tervéről.]

Bajor Andor

Robotos Imre : A formalizmus gúnyképei.

Bajor Andor Kerek perec-ének második, bővített kiadásáról. Utunk 1957. 25. sz.

4. p.

Balassi Bálint

Veress Dániel: Céltévesztett utószó. Igaz Szó 1957. 10. sz. 638—639. p. [Székely János előszaváról, mely az Állami Kiadó 1957-es Balassi Bálint : összes verse c kötete előtt jelent meg.]

Vita Zsigmond : Balassi — háromezer példányban. Utunk 1957. 37. sz. 2. p. [A Magyar Klasszikusok sorozat Balassi­

kötetéről.]

Balázs Béla

Kertész Pál—Péterfi Gabriella : Balázs Béla és a filmművészet. Korunk 1957. 7. sz.

923—927. p. [Balázs Béla filmesztétikai­

irodalmi munkásságáról.]

Balázs Ferenc

Szentimrei Jenő : Balázs Ferenc. 1901—1937 Utunk 1957. 20. sz. 4. p.

Bálint György

Szilágyi Júlia : Bálint György humanizmusa.

Korunk 1957. 2—3. sz. 300—301. p. [A

„Szavak felkelése" szerzőjéről.]

Bánffy Miklós

Marosi Péter: Mit ér Bánffy [Miklós]

trilógiája. I—II. Utunk 1957. 27. sz.

4—5., 28. sz. 8—10. p.

Nagy István : Nézzünk hát szembe. Utunk 1957. 15. sz. 4—6. p. [Bánffy Miklós regénytrilógiájáról.]

Baróti Szabó Dávid

Ozsvald Árpád : Baróti Szabó Dávid sírjánál.

A Hét 1957. 37. sz. 20. p.

Bartalis János

Méliusz József : Kitépett naplólapok. Üjra virágzó rózsafa. Igaz Szó 1957. 4. sz.

605—610. p. [Bartalis János pályájáról.]

Bél Mátyás

Orbán Gábor : Bél Mátyás emlékezete. A Hét 1957. 16. sz. 9. p.

(10)

Benedek Elek Dienes András Ficzay Dénes [kiad.] : Benedek Elek levelei

az aradi Kölcsey Egyesülethez. Igaz Szó 1957. 3. sz. 454—458. p. [Szövegközlés.]

Jagamas Ilona : És eljöttek fiak, unokák . . . Utunk 1957. 36. sz. 7. p. [Emléktábla leleplezése Benedek Elek kisbaconi lak­

helyén.]

Régeni András : Benedek Elek a közéleti harcos. Halljátok, emberek? Utunk 1957.

9. sz. 2. p. [Politikai írásai és irodalmi bírálatai.]

Szentimrei Jenő : Az ismeretlen Benedek Elek. Korunk 1957. 5. sz. 615—617. p.

[Benedek Elek társadalombíráló cikkeiről.]

Berde Mária

Katona Szabó István: Jegyzetek Berde Mária műveiről. I—II. Utunk 1957. 30. sz.

8—9., 31.SZ. 4—6. p.

Nagy István : Mit „vall" és mit „vállal"

Berde Mária. Utunk 1957. 19. sz. 6. p.

Brassai Sámuel

Mikó Imre : Brassai Sámuel, az utolsó erdély polihisztor. Korunk 1957. 5.sz.488— 502. p Braun Róbert

Turnowsky Sándor : Braun Róbert, a magyar szociográfia úttörője. Korunk 1957. 2—3.

sz. 288-291. p. [A „Huszadik Század"

munkatársáról, az „Adatok a vidéki munkásság életéhez" c. tanulmány szerző­

jéről.]

Bródy Sándor

Barabási Erzsébet: „A tanítónő" románul.

Utunk 1957. 18. sz. 5. p. [Bródy Sándor színműve.]

Csépé Imre

Juhász Géza : Csépé I m r e : Tarisznyás emberek. [Novellák.] Szubotica 1957, Mi­

nerva. — Hid 1957. 665—668. p. — [Ism.]

Csepreghy Ferenc

Turczel Lajos : Megemlékezés Csepreghy Ferencről. A Hét 1957. 11. sz. 16. p.

Csiky Gergely

Berde Zoltán : Csiky Gergely színművei.

Bukarest 1957, Állami Irodalmi és Mű­

vészeti Kiadó. Igaz Szó 1957. 7. sz. 149—

150. p. — [Ism.]

—d— : A „Nagymama" Dunaszerdahelyen.

A Hét 1957. 15. sz. 14. p. [Csiky Gergely színművének előadásáról.]

Darvas József

Egri Viktor : Szakadék. A Hét 1957. 28. sz.

7. p. [Darvas József drámájának filmválto­

zatáról.]

Két új könyv Petőfiről. Hid 1957. 776. p.

[Dienes András: A legendák Petőfije, és Várkonyi Nándor : Az üstökös csóvája c. könyvekről.]

Drégely Ferenc

Kubán Endre : Drégely Ferenc [Nekrológ.]

Bánsági Üzenet 1957. 169—170. p. [Novel­

laíró.]

Dsida Jenő

Földes László: Dsida Jenő költészete.

Utunk 1957. 38. sz. 8—9., 39. sz. 3—5., 40. sz. 8—9., 41. sz. 4—6. p.

József Attila ismeretlen levele. Igaz Szó 1957. 12. sz. 1072—1073. p. [Levele Dsida Jenőhöz 1930. jún. 16-án.]

Dutka Ákos

Somodi Zoltán : Dutka Ákos : „A Holnap"

városa. Bp. 1955, Magvető. Igaz Szó 1957.

11. sz. 946—947. p. [Korrajz. — Ism.]

Egri Viktor

Farkas Jenő : Örök Láng. Egri Viktor drá­

mai költeményének bemutatója. A Hét 1957. 45. sz. 4—5. p. [Ének a romok felett.]

Mács József : Timur Füleken., A Hét 1957.

17. sz. 9. p. [Egri Viktor : Ének a romok felett, c. verses drámájának füleki előadása.]

Turczel Lajos : Ének a romok felett. Egri Viktor verses drámája. A Hét 1957. 17. sz.

4—5., 9. p.

Endre Károly

Méliusz József : íme a költő. Igaz szó 1957.

9. sz. 403—414. p. [Endre Károly, mai romániai magyar költőről.]

Eötvös József

Mohr Gedeon : Eötvös József Dózsa György­

ről. A Hét 1957. 14. sz. 14. p. [Magyar­

ország 1514-ben.]

Fábry Zoltán

Fábry Zoltán hatvan éves. [Hír.] Utunk 1957.

33. sz. 8. p.

Robotos Imre : Egy magyar humanista igaza.

Korunk 1957. 1. sz. 115—119. p. [Fábry Zoltánról.]

Turczel Lajos : Fábry Zoltán hatvan éves.

A Hét 1957. 32. sz. 15. p.

Fazekas Mihály

Robotos Imre : Pozitív szatirikus hős. Igaz Szó 1957. 5. sz. 771—774. p. [Fazekas Mihály : Ludas Matyijáról.]

Fehér Ferenc

Bálint István: Fehér Ferenc: Álom a dűlőutak szélén. [Versköt.] Híd 1957.

264—265. p. [Ism.]

(11)

Saffer P á l : Érzelmes gondolatok a költőről.

Híd 1957. 257—262. p. (Fehér Ferencről,

„Álom a dűlőutak szélén" c. kötetének megjelenése alkalmából.)

Tornán László : Két új könyvünk. Híd 1957.

248—256. p. [Fehér Ferenc verses- és Major Nándor elbeszéléskötetéről.]

Zákány Antal : A kritikáról — Fehérről . . . Híd 1957. 274—279. p. [Vita Bori Imrével, Fehér Ferenc : Álom a dűlőutak szélén c.

verseskötetének értékeléséről.]

Fodor Sándor

Marosi Péter : Fodor Sándor : Fújja a szél.

(Novellák.) Bukarest 1957, Állami Iro­

dalmi és Művészeti Kiadó. Utunk 1957.

40. sz. 10. p. [Ism.]

Földes László

Földes László : Külvárosok poézise. Huszár Sándor : Valaki közbeszól. (Elbeszélések.) Utunk 1957. 6. sz. 4—5. p. [Ism.]

Frank, Anne

Tornán László : Hátsó épület. Híd 1957.

142—144. p. [Anna Frank naplójáról.]

Franyó Zoltán

Endre Károly : Franyó Zoltán hetven éves.

Utunk 1957. 27. sz. 2. p.

Endre Károly : A hetven éves Franyó Zoltán.

Igaz Szó 1957. 6. sz. 938—944. p.

Gaál Gábor

Gaál Gáborné : Gaál Gábor hétköznapjai.

Utunk 1957. 33. sz. 1. p.

Kohn Hillel: Gaál Gábor és a Korunk.

Korunk 1957. 1. sz. 96—99. p. [Gaál Gáborról, a Korunk szerkesztőjéről.]

Szentimrei Jenő : Gaál [Gábor], a szerkesztő.

Korunk 1957. 1. sz. 95—96. p.

Gábor Ferenc

Szilágyi András: Egy szalontai paraszt­

költőnél. Utunk 1957. 31. sz. 1. p. [Gábor Ferenc parasztköltő életéről.]

Gagyi László

Hajdú Győző : A hangulat költészete. Igaz Szó 1957. 8. sz. 237—243. p. [Gagyi László­

ról.]

Veress Dániel: „Tovább zengeni az emberek szívében." Gagyi László novellakötetéről.

Utunk 1957. 32. sz. 3. p. [Gagyi László : Vadrózsa.]

Gárdonyi Géza

Nagy P á l : A másik Gárdonyi. Utunk 1957.

14. sz. 2. p. [Gárdonyi József: Az élő Gárdonyi c , apjáról írt könyvéről.]

Gellért Sándor

Antal Péter: Gellért Sándor nyomában.

Utunk 1357. 42. sz. 6. p. [Gellért Sándor : Angyal Bandi nyomában. Bukarest 1957, Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó c.

verseskötetének ism.]

Veress Dániel: Szemlélet és jelkép. Igaz Szó 1957. 8. sz. 288—292. p. [Gellért Sándor verseiről.]

Gunda Béla

Látó Anna : Gunda Béla : Néprajzi gyűjtő- úton. (Néprajzi antológia.) Bp. 1957. Mag­

vető. Korunk 1957.1264—1269. p. — [Ism.}

Győry Dezső

Turczel Lajos : Vérehulló szerelem. A kriti­

kus lírai vallomásai Győry Dezsőről és új írói útjáról. A Hét 1957. 34. sz. 16. p.

Hajdú Zoltán

Veress Dániel: Hajdú Zojtán : Furulyaszó.

Marosvásárhely 1957, Állami Irodalmi és.

Művészeti Kiadó. Igaz Szó 1957. 9. sz.

471—473. p. [Versek. — Ism.]

Hegedűs Géza

Turnowsky Sándor : A fekete ember histó­

riája. Utunk 1957. 9. sz. 6. p. [Hegedűs Géza Karácsony Györgyről írt regényéről.]

Heltai Jenő

Egri Viktor : A néma levente. A Magyar Területi Színház bemutatója. A Hét 1957.

4. sz. 4—5. p. [Heltai Jenő mesejátéka].

György János : A tündérlaki lányok. Heltai - bemutató a szatmári Állami Magyar Színházban. Utunk 1957. 46. sz. 6. p.

[Heltai Jenő.]

Jánosházy György: Néhány szó a Néma leventéről. Utunk 1957. 38. sz. 2. p. [Heltai Jenő verses mesejátékáról.]

Majtényi Mihály : Heltai [Jenő]. [Nekrológ.]

Híd 1957. 740—744. p.

Molter Károly : Heltai Jenő. Igaz Szó 1957.

9. sz. 460—461. p.

Szentimrei J e n ő : Heltai Jenő. 1871—1957.

Utunk 1957. 37. sz. 8. p.

Hidas Antal

Szilágyi András : A magyar irodalom moszk­

vai rendkívüli követei. Utunk 1957. 46.

sz. 1., 8. p. [Hidas Antal és Kun Ágnes.]

Hornyák József

Izsák József: Realizmus és líraiság. Hornyák József Nyárfa című novelláskötetéről.

Utunk 1957. 30. sz. 9. p.

Veress Dániel : Hornyák József: Nyárfa.

(Elbeszélések.) Bukarest 1957, Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó. Igaz Szó 1957.

3. sz. 464—466. p. [Ism.]

(12)

Veress Dániel : Hornyák József : Virágos vén berek. (Elbeszélések.) Bukarest 1957, Ifjúsági Kiadó. Igaz Szó 1957. 3. sz. 464—

466. p. [Ism.]

Horváth Imre

Izsák József: Szeptemberi szélben. Igaz Szó 1957. 10. sz. 637—638. p. [Horváth Imre versciklusáról, mely az Utunk 1957.

38. sz.-ban jelent meg.]

Huszár Sándor

Földes László : Külvárosok poézise. Huszár Sándor : Valaki közbeszól. (Elbeszélések.) Utunk 1957. 6. sz. 4—5. p.

Oláh Tibor : Huszár Sándor : Valaki közbe­

szól. (Elbeszélések.) Bukarest 1956, Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó. Igaz Szó

1957. 2. sz. 304—306. p.'[Ism.]

Illés Béla

(g): Habent sua fata libelli. Híd 1957.553. p.

[Illés Béla : Ég a Tisza c. regényének 1957.

évi, első magyarországi kiadásáról.]

Molter Károly : A magyar kommün regénye.

Igaz Szó, 1957. 8. sz. 293—296. p. [Illés Béla : Ég a Tisza.]

Sólymai László : Egy könyv hazaért. Utunk 1957. 32. sz. 2. p. (Illés Béla : Ég a Tisza.) Somodi Zoltán : A szerző' és a szerkesztő

figyelmébe. Igaz Szó 1957. 8. sz. 317—318.

p. [Somlyai László Illés Béla : Ég a Tisza c. regényéről írt recenziójáról. (Utunk 1957. aug. 8. sz.)]

Illyés Gyula

Gálfalvi Zsolt : Illyés Gyula : Kézfogások.

Utunk 1957. 3. sz. 2. p. [Ism.]

Tamás Gáspár: Iránytű nélkül. Utunk 1957. 5. sz. 3. p. [Válasz Gálfalvi Zsolt:

Illyés Gyula : Kézfogások című kötetéről írt cikkére.]

Jászi Oszkár

Debreczeni József: Jászi Oszkár halála. Híd 1957. 195—196. p. [Széljegyzetek.]

Jókai Mór

Cseh Zoltán : Hol volt Jókai Aranyemberé­

nek Senki Szigete? Utunk 1957. 38. sz. 2. p.

[Az osztrovai sziget környékéről.]

Debreczeni József : Jókai 1957-ben. [Széljegy­

zet.] Híd 1957. 131—133. p.

Józsa Béla

Szilágyi András : Józsa Béla igazsága. Utunk 1957. 45. sz. 5., 10. p. [A kommunista író és politikus méltatását]

József Attila

József Attila ismeretlen levele. Igaz Szó 1957.

12. sz. 1072—1073. p. [Levele Dsida Jenő­

höz 1930. jún. 16-án.]

Szabolcsi Miklós : A József Attila-kutatások néhány kérdése. Utunk 1957. 49. sz. 2. p.

Juhász Gyula

Barsi Imre : Juhász Gyula emlékének. A Hét 1957. 13. sz. 12—13%p.

F . Diósszilágyi Ilona: Épp oly alapossággal.

Utunk 1957. 21. sz. 8. p. [Pataki Bálint.

Három mozaik Juhász Gyula nagyváradi éveiből c. cikkének korrekciója.]

Franyó Zoltán : Juszuf emír tallérjai. Utunk 1957. 17. sz. 4. p. [Kiss József Juhász Gyulának adott honoráriumáról.]

Horváth Imre : Húsz év multán. Utunk 1957.

18. sz. 4. p. [Juhász Gyula halálának év­

fordulója.]

Juhász Gyula emlékünnepély Nagyváradon.

[Hír.] Utunk 1957. 26. sz. 12. p.

Manojlovic, Tódor : Az ifjú Juhász Gyula.

Híd. 1957. 953—958. p.

Molter Károly : Népével nő Juhász Gyula.

Igaz Szó 1957. 4. sz. 616—620. p.

Pataki Bálint: Három mozaik Juhász Gyula nagyváradi éveiből. Utunk 1957. 15. sz.

4. p.

Serestély Béla: Egy nap Juhász Gyulával.

Igaz Szó 1957. 2. sz. 295—297. p. [1903 őszén, az Előre c. egyetemi ifjúsági hetilap alapításakor.]

Kacsó Sándor

Izsák József : „Régi" könyv — mai tanulsá­

gai. Utunk 1957. 31. sz. 3. p. [Kacsó Sán­

dor : Vakvágányon.]

Karácsony Benó'

Huszár Sándor : A humánumtól — a ciniz­

musig. Hozzászólás Robotos Imre cikké­

hez. I—II. Utunk 1957. 37. sz. 4—6. p.

[Karácsony Benőről.]

Robotos Imre : A cinizmustól — a közösségi humánumig. Utunk 1957. 32. sz. 8—9., 33.

sz. 6. p. [Karácsony Benő műveiről.]

Karinthy Frigyes

Ascher Oszkár : Karinthy Frigyesről. Műve­

lődés 1957. 1. sz. 46—47. p.

Károlyi Mihály

Sinkó Ervin: Károlyi Mihály útja. Híd 1957. 879—887. p. [Részlet Károlyi Mihály emlékiratához írt előszóból.]

* Katona József

Jánosházy György : Hol vannak az érvek?

Igaz Szó 1957. 7. sz. 147—149. p. [Válasz Kacsir Mária cikkére (Előre 1957. júl. 13.

Jánosházy : Két Bánk c. tanulmányával Igaz Szó 1957. 7. sz.) kapcsolatban.]

Jánosházy György: Két Bánk. Igaz Szó 1957. 5. sz. 784—787. p. [Katona József drámájáról és Erkel Ferenc operájáról.]

(13)

Kemény János

Gagyi László : Kemény J á n o s : A havas dicsérete. (Elbeszélések.) Marosvásárhely 1957, Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó.

Igaz Szó 1957. 5. sz. 791—792. p. [Ism.]

Veress Dániel: írások válasza — írójuk­

nak. Utunk 1957. 36. sz. 5. p. [Kemény János : A havas dicsérete c. elbeszélés­

kötetéről.]

Keresztúry Dezső

Benkő Samu : Keresztúry Dezső [szerk.]:

A magyar irodalom képeskönyve. Bp. 1957, Magvető. Utunk 1957. 40. sz. 12. p. [Ism.]

Kiss Jenő

Gálfalvi Zsolt: Versolvasás közben., Kiss Jenő : Szín és tűz. Bukarest 1957, Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó c. verses­

kötetéről. Igaz Szó 1957. 7. sz. 123—129. p.

[Ism.]

Söni P á l : Szín és tűz. Kiss Jenő új verses­

kötetéről. Utunk 1957. 11. sz. 3. p.

Kocziány László

Szigeti József : Kocziány László [szerk.]:

Őszi harmat u t á n . . . Bukarest 1957, Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó.

Igaz szó 1957. 9. sz. 475—477. p. [XVIII.

századi énekeskönyv anyagából készült antológia ismertetése.]

Kodály Zoltán

Zoltán Aladár : Kodály Zoltán. Korunk 1957.

12. sz. 1724—1725. p. [Életművének ismertetése.]

Korda ]stván

Izsák József: Korda István : A nagy út.

» Bukarest 1956, Ifjúsági Kiadó. Igaz Szó 1957. 6. sz. 793—795. p. [Regény. — Ism.]

Korda István : „A nagy ú t " és ami belőle kimaradt. Művelődés 1957. 6. sz. 31. p.

[Korda István A nagy út c. Körösi Csorna Sándorról szóló regényéről.]

Méhes György : Olvasó az olvasóhoz. Műve­

lődés 1957. 4. sz. 39. p. [Korda István : A nagy út c. regényéről.]

Szőcs István : Az életrajzi regény népszerű­

sége. Korda István : A nagy út. [Reg.]

Bukarest 1956, Ifjúsági Könyvkiadó. Ko­

runk 1957. 2—3. sz. 316—318. p. [Ism.]' Vita Zsigmond : Az ifjúsági regényproblémái.

Korunk 1957. 5. sz. (638—642. p.) [Vita Korda István „Nagy ú t " c. regényéről.]

Kosztolányi Dezső

Jancsó Elemér : Kosztolányi Dezső levelei Kuncz Aladárhoz. Igaz Szó 1957. 3. sz.

453—454. p. [Szövegközlés.]

Laták István : Kosztolányi ,,Édes Anná"-ja a suboticai műkedvelők színpadán. Híd

1957. 148—149. p.

Kovács Dezső

Tompa László : Kovács Dezső (1866—1935.) Igaz Szó 1957. 4. sz. 518—527. p. [Romá­

niai magyar író, az Erdélyi Helikon fő­

munkatársa.]

Kovács György

Hajdú Győző : Bánat és bor. Igaz Szó 1957.

2. sz. 273—280. p. [Kovács György, romá­

niai magyar író novelláiról.]

Nagy P á l : A kortárs író felelősségérzetével.

Kovács György Bűnügy című novellás- kötetéről. Utunk 1957. 28. sz. 5. p.

Kovács Katona Jenő

Jordáky Lajos: Kovács Katona Jenő.

Korunk 1957. 2—3. sz. 287—288. p.

[Kovács Katona Jenőről, a mártírhalált halt költőről.]

Kováts József

Söni Pál : Kováts József. Igaz Szó 1957. 5.

sz. 752—756. p. [Két háború közötti romániai magyar író.]

Kölcsey Ferenc

Ficzay Dénes: Szentimrei J e n ő : Ferenc tekintetes úr. Marosvásárhely 1957. Ál­

lami Irodalmi és Művészeti Kiadó. [Reg.]

Igaz Szó 1917. 9. sz. 470—471. p. [Ism.]

Méhes György : Szentimrei Jenő Kölcsey — regénye. Művelődés 1957. 8. sz. 46. p.

[Ferenc tekintetes úr c. regényéről.]

MolterKároly : Akiigazított Kölcsey-arckép.

Utunk 1957. 33. sz. 6. p. [Szentimrei Jenő : Ferenc tekintetes úr c. regényéről.]

Kriza János

Mikes György : Eljövendő Kriza-kötetekről.

Utunk 1957. 46. sz. 2. p. [A Vadrózsák készülő romániai kiadása.]

Krúdy Gyula

Izsák József : Még egyszer és nem utolszor. . . Tgaz Szó 1957. 8. sz. 314—315. p. [Kifo­

gásolja a bukaresti Tanulók Könyvtárában megjelent Krúdy: Árnyékbólszőtt ven­

dég c. elbeszéléskötet kiadását.],

Ficzay Dénes : Krúdy Gyula : Árnyékból szőtt vendég. Bukarest, 1957. Ifjúsági Kiadó. [Elbeszélések.] Igaz Szó 1957. 7.

sz. 156—158. p. [Ism.]

Ficzay Dénes : Krúdy Gyula: Valakit elvisz az ördög. Debrecen 1956, Alföldi Magvető. [Kisregény.] Igaz Szó 1957.

3. sz. 474—475. p. [Ism.]

(14)

G. L.: Krúdy Gyula : írói arcképek. Bp.

1957, Magvető. — Híd 1957. 977—978. p.

[Ism.]

Szőcs István : Déli kakasszó. Igaz Szó 1957.

9. sz. 446—448. p. [Izsák József cikke (Igaz Szó 1957. 8. sz.) ellen, mely Krúdy Gyula elbeszéléseinek kiadását kifogá­

solja.]

Kún Ágnes

Szilágyi András : A magyar irodalom moszk­

vai rendkívüli követei. Utunk 1957. 46.

sz. 1., 8. p. [Hidas Antal és Kún Ágnes.]

Kuncz Aladár

Jancsó Elemér : Kosztolányi Dezső' levelei Kuncz Aladárhoz. Igaz Szó 1957. 3. sz.

453—454. p. [Szövegközlés.]

Laták István

Maflényi Mihály: „Szótlanok megnyíló szája voltam. . ." Híd 1957. 283—288. p.

[Laták István költészetéről.]

Létay Lajos

Gálfalvi Zsolt: Versolvasás közben. Igaz Szó 1957. 7. sz. 123—129. p. [Létay Lajos : Gond és öröm. Bukarest 1957, Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó — c. köny­

véről ism.]

Madách Imre

Tordai Zádor : Jegyzetek „Az ember tragé­

diájáról." Korunk 1957. 8. sz. 1044—

1060. p.

Major Nándor

Szirmai Károly : Major Nándor elbeszélései.

[Ism.] Híd 1957. 262—264. p.

Tornán László: Két új könyvünk. Híd 1957. 248—256. p. [Fehér Ferenc verses és Major Nándor elbeszéléskötetéről.]

Majtényi Mihály

Szeli István : Egy regény nyelvi tanulságai.

Híd 1957. 162—172. p. [Majtényi Mihály : Garabonciás és Bige Jóska házassága c.

regényeinek nyelvéről, stílusáról.]

Majthényi Erik

Jánosházy György: Gondolat és forma.

Utunk 1957. 34. sz. 3., 5. p. [Majthényi Erik : Búcsú az ódáktól.]

Marton Lili

Méhes György : A Taligás király. Marton Lili mesejátékának bemutatója a kolozs­

vári Állami Magyar Színházban. Utunk 1957. 50. sz. 10. p.

Orbán Lajos : Színibírálat helyett... Utunk 1957. 44. sz. 2. p. [Marton Lili: Taligás király c. mesejátékáról.]

Mikszáth Kálmán

Ficzay Dénes : Mikszáth Kálmán kiadatlan levele Márki Sándorhoz. Utunk 1957. 19.

sz. 3. p. [1882. január 27.]

Ficzay Dénes: Példamutató vállalkozás.

Igaz Szó 1957. 8. sz. 312—313. p. [Az Akadémiai Kiadó Mikszáth kritikai kiadásáról.]

(s) : A nagy palóc és az idegen irodalom.

A Hét 195/. 1. sz. 21. p. [Mikszáth Kálmán.]

Molnár Ferenc

Debreceni József: Molnár Ferenc: Zöld huszár. (Reg.) Noviszád 1957. Testvériség- Egység. — Híd 1957. 762—764. p. [Ism.]

Molter Károly

Izsák József: Molter Károly^: Harci moso­

lyok. Marosvásárhely 1956 Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó. (Elbeszélések.) Igaz szó 1957. 2. sz. 308—310. p. [Ism.]

Panek Zoltán : A mosolygó harcos. Kritikai interjú egy könyvvel. Utunk 1957. 3. sz.

3. p. [Molter Karoly : Harci mosolyok c.

elbeszéléskötete.]

Móra Ferenc

Garay Ákos : Hannibál tanár úr. Utunk 1957. 31. sz. 8. p. [Móra Ferenc regényé­

nek, a Hannibál feltámasztásának film­

változatáról.]

Kubán Endre, id. : A foltozó szűcs fia.

Bánsági Üzenet 1957. 117—121. p. [Kor­

társi visszaemlékezés Móra Ferencre.]

Nefdl, Karel: Móra Ferenc nyomában.

A Hét 1957. 41. sz. 9. p. [Móra Ferenc két látogatásáról Karlovy Varyban.]

Móricz Zsigmond

Antal Péter : Az asszony beleszól. Utunk 1957. 33. sz. 2. p. [Móricz Zsigmond regénye.]

Codarcea, Corneliu: Móricz Zsigmond a régi Romániában. Korunk 1957. 5. sz.

593—597. p. [1926-ban.]

Gellért Oszkár : A reakció hajszája Móricz [Zsigmond] ellen 1931-ben. (A Népszabad­

ság nyomán). A Hét 1957. 12. sz. 13. p.

Katona Szabó István : Móricz Zsigmond és a marosvásárhelyi diákok. Igaz Szó 1957. 2. sz. 291—295. p. [1941 tavaszán, marosvásárhelyi, Tolnai Lajosról tartott előadásainak sikere a diákok körében.]

Méhes György : Olvasó az olvasóhoz. Mű­

velődés 1957. 3. sz. 56. p. [Móricz Zsig­

mondról.]

Oláh Tibor : Esküszöm : Jobblábbal keltem.

Utunk 1957. 30. sz. 11. p. [Válasz Szilágyi Andrásnak Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül c. színművéről írt,

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Bukarest, Románia, Román Irodalmi Múzeum „Mesélő szálak”

Bár maga is tisztában volt azzal, hogy sohasem lesz már képes egyetlenegynek a megírására sem, mégis a befejezetlen írások az ujjai között kipergett évek emlékét

(Hányan emlegetik félve vagy rettegve a halált, miközben majd kicsattannak az életerőtől.) A személyessé válásnak még csak nem is feltétele, hogy

A párhuzamok mellett itt is az eltérések földerítése adhat képet (nem a két irodalom érintkezéseiről, hanem) azokról a tendenciákról, amelyek

Ám mert ez a név egy időben egy egész nemzedék - a Új Symposion induló gárdája - számára (Bányai János számvetése szerint) minden rossznak a mintája is volt, ezért

Pedig a diák éppen nem valami tettvágytól sarkallva indult útnak ezen a reggelen: az elmúlt napok különös, s ráadásul mind zavarosabbá váló történései, melyeket illetően

Zsoldos Jenő t Osslan és Scott magyar irodalmi múltjához, 1938.. A héber irodalom története

A bizottság tagjai közül többen tevékenykednek más akadémiai testületekben: Kiss Jenő elnöke, Keszler Borbála tagja az Anyanyelvünk Európában Elnöki Bizottságnak;