Noriega, C.: A nemzetgazdasági elszámolások jelenlegi helyzete Latin-Amerikában

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÓ

547

A skandináv modell fő jellemzője a követ- kezőkben foglalható össze. Az ország gazda- ságát két szektorra bontja. Az egyik szektor olyan termékeket állít elő, amelyek részt vesznek a nemzetközi kereskedelemben, a másik szektor pedig olyanokat, amelyeket csak a hazai gazdaság használ fel. (A to- vábbiakban ezeket külkereskedelmi és ha- zai szektornak vagy termékeknek nevezzük.) A külkereskedelmi szektor árindexe adott: a nemzetközi kereskedelem árindexe. A hazai áralakulást illetően a külkereskedelmi cik- keket előállító iparágak árindexét a belföl- di kereslet és kínálat alakítja ki. A külke- reskedelmi szektorban a bérek alakulását az árak és a termelékenység változása határoz- za meg. Feltételezik, hogy a bérek rátája a külkereskedelmi iparágban egyenlő a terme- lékenység növekedésével korrigált árindex—

szel. A hazai termékeket előállító iparágak árindexét pedig úgyszintén a termelékenység változásából kiindulva lehet meghatározni, feltételezve, hogy az iparágak között a bé- rek növekedésének üteme kiegyenlítődik. Te- kintettel arra, hogy a termelékenység növe- kedése eltérő lehet a két szektorban, az egész gazdaság együttes árindexe a külke- reskedelmi és hazai termékeket előállító szektor árindexének súlyozott átlaga lesz.

A tanulmány harmadik fejezete olyan mo- dellt ismertet, amely megengedi a techno- lógiai változásokat a két szektorban, felté- telezve, hogy a munkaerő homogén és a két szektor között szabadon mozog,. Ez a modell egyébként megegyezik a skandináv modellel, ha az input koefficiensek a terme- lékenység változásának a negatív értékei. A következőkben a termelési együtthatók állan- dóságának feltételezését elhagyva és a tő- két mint termelési tényezőt bevezetve. egy tovább általánosított modellt ismertet a tá- nulmány a következő fejezetben, amely a skandináv modell általános egyensúlyelméle- ti megközelítésével foglalkozik. Ebben a mo- dellben a termelés helyettesítésére lehetőség van, és feltételezik, hogy a tőkét és a mun- két teljes mértékben kihasználják, mivel a termékek és a termelési tényezők ára rugal- mas. Az egyik termék termelésének margi- nális költsége a másik termékben kifejezve nem állandó. A keresleti feltételek is jelentős szerepet játszanak ebben a modellben.

A modell lehetővé teszi a külkereskedelmi szektor árváltozásaínak és technológiai vól- tozásainak hatásvizsgálatát a belföldi terme—

lés áralakulására és az egész inflációra vo—

natkozóan. Abból a feltételből indulnak ki, hogy a termékek piacán egyensúly van, ami azt vonja maga után, hogy a kínálat relatív változása egyenlő a kereslet volumenének relatív változásával. Ezt a modellt a skandi- náv modellel összehasonlítva azt tapasztal- juk, hogy ha a keresleti oldal helyettesítésé—

7—

nek elaszticitása egy, akkor a két modell azonos eredményt ad a belföldi termékek ár—

alakulását illetően, tehát az általánosabb feltételeket elhagyva a két modell eredmé-

nyei azonosak.

Az utolsó fejezet a skandináv modell ál- talánosításával foglalkozik,'aminek lényege:

lehetővé teszi, hogy a pénz és a termékek piacán egyensúlyhiány lépjen fel. Az általá—

nosított modell egy kiegyenlítődési mechaniz- must biztosít, amelyben azonban a kiegyen- lítődés időszakában az árarányok különböz- ni fognak a hosszú távú árarányoktól. és ugyanez a helyzet az inflációs ráták eseté- ben is. A hazai termékek árának változása két tényezőtől függ: a kiinduló időpontban a pénzügyi egyensúly hiányától és attól, hogy a lakosság milyen gyorsan igazítja a pénz—

készletét a megváltozott helyzethez. A modell

szerint, amikor a rövid lejáratú keresleti gör-

bék elérik a hosszú távú trendnek megfe—

lelő helyzetet, a pénzügyi egyensúly újra helyreáll. A lakosság teljes jövedelmét el—

fogyasztja. végetér a pénzfelhalmozódás, és az export értéke ismét az import értékével azonos leSZl.

(Ism.: Marton Ádám)

NORIEGA. C.:

A NEMZETGAZDASÁGI ELSZÁMOLÁSOK JELENLEGI HELYZETE LATIN-AMERIKÁBAN (The present state of national accounts in Latin- America.) — The Review of Income and Wealth.

1976. 2. sz. 133—149. p.

Szerző kísérletet tesz a nemzeti számlák kidolgozásával kapcsolatos problémák (az alapadatokból, az alkalmazott módszerekből adódó hiányosságok) áttekintésére, a valo—

mennyi latin-amerikai országban jelentkező közös problémák rangsorolására (az előrejel- zés szükségessége és a jelenlegi ENSZ-aján- lásoknak megfelelő SNA —- System of Na- tional Accounts -— bevezetése szempontjából), valamint a jövőben végzendő munka körvo—

nalazására.

Bevezetőben ismerteti a nemzetgazdasági elszámolások kialakulásának történetét, majd vázolja a jelenlegi helyzetet. Az ajánlások—

nak megfelelő SNA-t csak Venezuela alkal- mazza, az SNA korábbi változatát öt ország használja fel rendszeresen (további négy or- szág korábban tett már kísérletet a rend—

szer bevezetésére). A térség többi országá- ban csak a legfontosabb mutatók értékére végeznek becsléseket, mert még a korábbi SNA egyszerűsített rendszerének kidolgozá- sához szükséges adatok sem állnak rendel—

kezésre.

A latin-amerikai országok általában köz- Iik ugyan a GDP-t gazdasági tevékenység

548

és a GNP—t a kiadás típusa szerinti bontás- ban, folyó és változatlan árakon. sőt gyakran találhatunk adatokat a jövedelemeloszlásra, a felhalmozásra, a pénzforgalomra, a kül- kapcsolatokra, (: háztartások és a költség- vetés bevételeire és kiadásaira vonatkozóan is, de ezek az esetek többségében sem tar- talmukat, sem részletezettségüket tekintve nem felelnek meg az SNA előírásainak. Ez részben az alapadatok, részben a felhasz- nált módszerek hibáinak tulajdonítható.

A latin—amerikai országok nem rendelkez- nek integrált és koordinált statisztikai adat- gyűjtési rendszerrel. A nemzeti számlák leg—

fontosabb mutatóinak kidolgozásához a rend- szeres adatfelvételeken és a folyamatos adat—

gyűjtéseken kívül a külkereskedelmi statisz- tikát, az állami szektor elszámolásait és az adminisztratív nyílvántartásokat is felhasznál—

ják. A különböző forrásokból származó ada—

tok eredeti rendeltetésüknek megfelelően más és más fogalmi rendszeren, módszertani el- veken alapulnak, ennélfogva nem alkalma- sak a nemzeti számlák összefüggő rendsze- rének kidolgozására. A GDP—re adott becs—

lések általában lényegesen megbízhatóbbak.

mint a jövedelem és a fogyasztás mutatói- nak becslése. Az utóbbinak például éppen a legjelentősebb összetevőjére, a háztartá—

sok fogyasztására vonatkozóan nem rendel—

keznek adatokkal. így ezt általában kivo—

nással állapítják meg. A reziduális módszer alkalmazása egyúttal kizárja azt az ellenőr- zési lehetőséget, amit a GDP egészére ve'g—

zett becslés és az összetevőire adott függet- len becslések összegének összehasonlítása jelentene. A változatlan áras termelési ada—

tokat rendszerint a bázisévek adatainak (na-- turólis mutatókból nyert) volumenindexek se—

gítségével való extrapolálása, a fogyasztási adatokat az erre a célra számított árin- dexekkel történő deflálás útján nyerik.

A hiányos és heterogén alapadatok fel—

használásából adódó hibák mellett gyakran az alkalmazott becslési módszerek is csök—

kentik a közölt mutatók megbízhatóságát.

Bár a térség országaiban határozott törekvés érvényesül a megfelelő becslési módszerek kiválasztására, mégis gyakran előfordul két tipikus hiba. Az egyik a nemzetgazdasági el- számolások teljessé tételének túlhajtott igé—

nyéből származik. amely nem veszi figyelem- be az alapadatok állította korlátokat, s a számításokhoz megbízhatatlan adatokat, ön- kényes feltételezésekből származó mutatókat is feihasznál, megbízhatatlanná téve ezzel az _ összes eredményt. A másik a megbízhatóság—

ra való törekvés eltúlzásából adódik: csak a teljesen pontosnak ítélt adapadatokat ve- szi figyelembe. s ennek következtében a GDP-t alá-, a növekedési ütemet rendszerint túlbecsüli. Súlyosbítja a helyzetet az a tény.

hagy a latin-amerikai országok a becsült mu—

tatókat általában módszertani leírások nélkül közlik. így a felhasználók nem kapnak olyan támpontot, amelynek alapján az adatok meg—

bízhatóságát megítélhetnék.

A szerző ezután áttekinti az egyes részte- rületeken jelentkező problémákat és megol- dandó feladatokat. A mezőgazdaság terme—

lésére, munkaerővel és gépekkel való ellátott—

ságára vonatkozóan gyakorlatilag minden la- tin-amerikai országban rendszeresen gyűjte—

nek (főleg naturális) adatokat, bár az alkal—

mazott módszerek korszerűtlensége ezeket eléggé megbizhatatlanná teszi. Ugyanakkor az árakra és a költségstruktúrára vonatkozó—

an alig állnak rendelkezésre adatok. A ter—

melés mutatóit az teszi megbízhatatlanná, hogy csak a piacra kerülő termékekről össze- gyűjtött adatok ellenőrzésére nyílik lehető- ség, a termelő felhasználás és a saját fo- gyasztásra történő termelés volumenére (ami pedig a mezőgazdaságban általában és a vizsgált országokban különösen nagy hánya—

da az össztermelésnek) vonatkozó alapada—

tok nem ellenőrizhetők. A költségekre, árak- ra és jövedelmekre vonatkozóan rendelke- zésre álló adatok igen kevéssé alkalmasak a technológia, a munkatermelékenység. az árrendszer, a jövedelemeloszlás változásai- nak és ezek összefüggéseinek elemzésére.

A több évenként végrehajtott iparstatisztí- kai adatgyűjtések tartalmukat, az alkalma—

zott definíciókat és osztályozásokat tekintve megfelelnek a nemzetközi ajánlásoknak, s a nagyiparra vonatkozóan általában kielégí- tő mennyiségű és minőségű adatot eredmé- nyeznek, nem adnak azonban elegendő in—

formációt a kisiparról és kézműiparról.A köz- beeső években folyamatosan gyüjtött vagy reprezentatív felvétel segítségével nyert ada- tok már lényegesen kevésbé megbízhatók, a segítségükkel végzett extrapolólás és inter- polálás (ami a termelési függvény stabili- tásának feltételezésén alapul) eredményeit fenntartásokkal kell kezelni. A becslések ja- vításához feltétlenül szükséges az ipari tevé- kenység folyamatos nyilvántartásának meg- szervezése, a több évenkénti részletes adat- felvételek és a folyamatos adatgyűjtések jobb összehangolása, az eredményeik össze- kapcsolására szolgáló módszerek kidolgozá—

sa és kipróbálása, a kis- és kézműiparra vo—

natkozó adatok biztosítása.

A bruttó felhalmozást három csoportra (gé- pek és berendezések — épületek és építmé- nyek -— készletfelhalmozás) bontva kezelik, minden csoportra más módszerrel végzik el a becsléseket. A gépekben és berendezések—

ben megtestesülő felhalmozást azonosítják a felhalmozási jószágnak minősített gépek és berendezések termelésével és importjával. A javak ilyen elkülönítése számos esetben prob- lémákat okoz, azonos elvek alapján történő értékelésük szintén nehézségekbe ütközik. Az

STATISZTlKAl lRODALMi FlGYELÓ

549

épületekben és építményekben megtestesülő felhalmozás statisztikai mérése még kevésbé megbízható, mert a latin-amerikai országok többségében nem rendszeres adatgyűjtése- ken, hanem az építési engedélyek számba- vételén, az állami nyilvántartásokból nyerhe—

tő adatokon. vagy az építőanyagok termelé- sének és importjának adatain alapul. A kész—

letváltozásokra vonatkozóan igen kevés adat áll rendelkezésreps a magas inflációs ráták ezeket is megbízhatatlanná teszik. A válto- zatlan áras adatok természetesen még kevés—

bé megbízhatók, hiszen a folyó áras adatok hibáit tovább növelik az árindexek számí- tásában elkövetett hibák. A bruttó felhalmo- zás mutatóinak javítása igen nagy erőfeszí- téseket tesz szükségessé. A legfontosabb ten- nivalók: a hazai termelésű és importált ja- vak osztályozásának egységesítése. a felhal- mozási jószágok kiválasztásának és értéke—

lésének javítása, az építési okmányok nyil—

vántartásának tökéletesítése, a pénzügyi el—

számolásokból nyerhető adatok hasznosítá- sa, adatfelvételek szervezése a felhalmozás mérésére.

A jövedelmekre, kiadásokra és a tőkére vonatkozó információk nagyon különböző mennyiségben és minőségben állnak rendel—

kezésre, attól függően, hogy (: pénzintézete- ket, a magánkézben levő egyéb intézménye- ket. a költségvetési intézményeket vagy a háztartásokat jellemző adatokat vesszük-e figyelembe. Az előrelépés érdekében minél előbb meg kell szervezni a háztartásstatisz—

tikai felvételeket és az intézményekre vonat- kozó rendszeres adatgyűjtéseket. fokozottab—

ban fel kell használni az adminisztratív nyil- vántartásokat, s ennek érdekében szükség van ez utóbbiaknak az SNA előírásaival tör- ténő összhangba hozására.

Az eddigieket összefoglalva a szerző meg—

állapítja, hogy a nemzetgazdasági elszámo- lások jelenlegi fejlettségi szintje Latin—Ame- rikában a lehetőségektől és szükségletektől egyaránt elmarad. Ennek okát a szerző el—

sősorban a statisztikai rendszer fejletlensé- gében látja.

(Ism.: Kuti Éva)

TAiT. A. A. — BURNELL. E.:

MEGTAKARlTAS. VASÁRLOERÖ ÉS lNFLÁClÓ (Savings, real balances and inflotion: some em- piricai evidence.) — The Manchester School of Eco- nomic and Social Studies. 1976. 3. sz. 247—257. p.

A cikk a vásárlóerő változásának hatását (real balance effect) vizsgálja egy olyan idő- szakban, amikor Angliában és Európában je- lentős áremelkedések voltak. Az erre vonat- kozó kérdéseket 1974 februárjától áprilisig tartó felvétel során tették fel, egy olyan idő-

szakban, amelyben a megelőző 12 hónap so- rán a fogyasztói árak 12,8 százalékkal, az azt követő egy év során pedig 20,8 százalékkal emelkedtek.

A felvételt Glasgow-ban és környékén haj- tották végre. A rétegzés területi csoporton—

ként (választó kerületek) és a szociális hely- zet szerint történt. Összesen 64 réteget ala- kitottak ki. A minta nagysága arányos volt a réteg nagyságával, és összesen 1443 sze—

mélyt ölelt fel.

A ,,real balance effect" fogalmát Patinkín dolgozta ki a munkanélküliség kérdésének vizsgálata során. Ez a tanulmány azt vizs—

gálja, hogy a ,,vásárlóerő—hatás" miként ér- vényesül emelkedő árak esetén. A ,,vásárló—

erő" funkcióját -— inflációt feltételezve — Johnson (1969) a következőképen fogalmaz—

ta meg: ,.Az infláció mennyiségi elméleti modelljeinek alapelve az, hogy van a pénz- nek egy stabil keresleti függvénye (reálára—

kon kifejezve), amelyben az inflációs ráta mint a vásárlóerő fenntartásának költsége lép be. s ez a költség befolyásolja a ren—

delkezésre álló vásárlóerő nagyságát An- nak érdekében, hogy a vásárlók inflációs helyzetben vásárlóerejüket fenntartsák, arra van szükség. hogy pénzkészletüket nominál- értékben az inflációs rátának megfelelő ütemben növeljék; a pénzkészleteknek a vá- sárlóerő fenntartása érdekében történt nö—

velése úgy történik, hogy az adott reáljö- vedelemből lehetséges fogyasztás egy részét feláldozzák (: vásárlóerő fenntartása érde-

kében. . ."

A tanulmány a vásárlóerő—hatást abból a szempontból vizsgálja, hogy áremelkedés esetén miként alakul a megtakarítás (illetve a fogyasztás).

A megelőző négy évben ebből a szempont- ból az Egyesült Királyságban tapasztalható infláció különösképpen érdekes, mivel a vá- sárlóerő fenntartása érdekében a fogyasz- tóknak nem csak növelniök kellett pénztárta- lékaikat, de egy olyan időszakban kellett ezt tenni, amikor a kamat nem kompenzálta a pénz értékcsökkenését. Ez más szóval aztje- lenti. hogy ebben az időszakban a reális ka- matláb negatív volt.

A vásárlóerő alakulására vonatkozó hipo- téziseket többféleképpen lehet vizsgálni. A legkézenfekvőbb az lenne, hogy a fogyasz—

tók megtakarítására vonatkozó összesített adatokat vizsgáljuk. Ez azonban nem meg- felelő azért, mert a vásárlóerő—hatás alaku- lása szempontjából rendkívül fontos szem—

pont az, hogy az egyes személyek hogyan reagálnak az árváltozásokra. A megtakarí- tások összesített adatai sok egyéb tényező hatására is emelkedhetnek. lgy ezek a szó- mok az egyedi megfontolásokat eltakarhat- ják. Az egyes személyek konkrét reakcióit, megfontolásait kell tehát vizsgálni.