DR. VARGA ATTILA
,, Ez a tudomány paradoxona: valamennyi törekvésé- ben feltételez valami a priorit, minduntalan arra kell azon- ban törekednie, hogy empírikus megalapozást találjon ezen a priori számára." (G. Myrdal (18) 376. old.)
A tudományos gyakorlatban sokhelyütt még mindig tartja magát az a felfogás, miszerint a teóriák a hosszadalmasan, gondosan összegyűjtött tények elméletté általánosításának ered- ményeképpen születnek meg. Az indukció, e tényeket Összegyűjtő, majd azokat absztrakt rendben ábrázoló tevékenység ezáltal — ha azt kitartóan, folyamatosan végezzük — elvezet minket a világ tudományosan megmagyarázott teljességéhez.
A kvantitikálható tudományok esetében a statisztika módszerei is a fenti meggyőződést sugallják. Adatgyűjtés, rendezés, statisztikai sorok készítése, függvények illesztése, modellek felállítása stb. mind-mind azt a nézetet erősítik, mintha az indukció végeredményeként az elméleteket az adatokból ,,olvasnánk ki". Másképpen: úgy látszik, mintha a tudomány elmé- letei az egyjelente'sű világ végérvényes leírását nyújtanak. (Mindezen az sem változtat, ha az adatgyűjtés során különböző mintavételi eljárásokat alkalmazunk. E mintavételek csak az egész adathalmazt pótolják, létrejöttük nem a teljes körű számbavételtöl való elvi különbség- gel, hanem pusztán praktikus okokkal magyarázható.)
Pedig az emberi megismerésről s ezen belül a tudományos clméletalkotásról már több mint egy évszázada születnek a fentiektől elte'rő gondolatok. Mindezek a gondolatok az egy—
jelentésű világ megismerésének fokozatos induktív módszerét is megkérdőjelezik. Nem léte- zik teljes indukció, mert a világ, melyben élünk, számtalan jelentéstartalommal ruházható fel.
Az alábbiak ezen utóbbi állítás alátámasztására íródtak.
Az ismertetendó gondolatkör elfogadásának megkönnyítése céljából először e tudomány—
felfogás alapjául szolgáló, az emberi megismerés általános, mindennapi vonásait tárgyaló pszichológiai irodalomból idézek fel néhány ide vonatkoztatható elméletet és e felfogást alá- támasztó kísérleteket. Ezután néhány jelentős, a társadalomtudományokra vonatkozó ha- sonló szemléletű gondolat tárgyalása következik, majd e tudományfelfogás eddig talán legtel- jesebb munkájának, T. Kuhn teljesítményének ide kapcsolható eredményeit ismertetem.
A tárgyalás ilyen menete után feltehetőleg értelmezhetővé és elfogadhatóvá válik a teljes in—
dukcióról a hétköznapi kutatási gyakorlatban még ma is meglehetősen elfogadott nézet tart- hatatlansága.
ULRIC NEISSER KOGNITíV PSZICHOLÓGIÁJA
Az emberi megismerés mibenlétének tárgyalásmódját alapvetően a következő kérdésre adott választípusok határozzák meg. Vajon a minket övező dolgok objektív, eleve meghatá-
56 DR. VARGA ATTILA
rozott jelentéssel bírnak számunkra (s így a dolgok megismerése ezen ,,egy-jelentések" rögzí- tése), avagy az objektumok megismerése részben a dolgokban, részben pedig a szubjektum adott állapotában keresendő, s így a megismerés egy szubjektum-objektum kölesönviszony alapján tételezendő. Többek között az alaklélektan eredményei, a különböző kultúrák meg—
ismerés szempontú összevetése (amint ezt később látni fogjuk) a második felfogást valószinü—
sítik. E nézet kibontására, a probléma megragadására jól használható elméletet állított fel a kognitív pszichológia neves kutatója, Ulric Neisser.
Neisser felfogása szerint környezetünkben mindig több a látnivaló (a látást itt az észlelés legtágabb értelmében fogva fel), mint amennyit látunk, és mindig több a tudnivaló, mint amennyit tudunk. Az észlelés tehát szükségképpen szelektiv folyamat. A kérdés csak az hogy mivel magyarázható ez a szelektivitás? A szerző szerint bármifajta észlelés lehetetlen az arra való felkészülés, bizonyos fajta észleletek elvárásai nélkül. A szelekció tehát elvárásaink—
tól függ. Ezek az elvárások irányítják azt, hogy a dolgokban rejlő rengeteg információ közül mit veszünk figyelembe. Az észlelés ciklikus folyamat, melynek minden pillanatában bizo—
nyos fajta információk anticipáeióit alkotjuk meg, mely anticipációk így képessé tesznek bennünket az információ felvételére, amint az lehetővé válik ((19) 31. old.). Az elvárások, az ,,antieipáeios sémák" (melyek tapasztalataink során fejlődnek ki) készítik elő az észlelőt arra, hogy bizonyos fajta információt inkább figyelembe vegyen, mint másokat. A felvett informá—
ció azután módosítja az eredeti sémát, mely így módosulva irányítja a tovabbi észlelést, fel—
készültté válva a további információkra, Az észlelés folyamatos, ciklikus tevékenység, mely—
nek elején egy anticipációs séma áll, mely fokozatosan módosul. Ha egy inger nem vált ki belőlünk semmilyen anticipáeiót, és nem is követi észlelés, ennek az ingernek csak átmeneti hatása lesz ránk.
Nézzük a szerző egy egyszerű példáját. Tegyük fel, hogy valaki elmélyülten dolgozik író—
asztalánál, miközben látogatója érkezik. Hogyan zajlik le e váratlan vendég észlelése? Először csak a zajt fogja hallani, esetleg szeme sarkából ,,valaminek" az érkezését. Amennyiben fel- figyelt rajuk, ezek az ingerek elégségesek egy anticipáeióhoz, ami hatékony iránytűje lehet a további észlelésnek. A létrejött anticipáeió egy ,,észlelési hipotézis", ám nem valami meg—
fontolt és tudatos hipotézis, hanem inkább általános készenlét egy meghatározott típusú in- formáció felvételére (valaki bejött a szobába). Ha az észlelő végrehajtja a felderítő pillantáSt (a vendég felé fordulva) elindul egy észlelési ciklus, ha nem, akkor a kezdeti ingernek csak átmeneti és csekély hatása lesz rá (összerezzenhet, majd folytatja munkáját). A látogató szem—
ügyre vétele sem egyszeri aktus, hanem ciklikus tevékenység, hiszen néhány másodpercig a szemlélő tekintete ismételten ugrálni fog, miközben minden felderítő szemmozgás a már felvett információ következménye lesz, anticipálva a további információfelvételt. Mindennek a folyamatnak az észlelő nincs tudatában, csak magáról a látogatóról van tudomása.
Az ,,észlele's legfontosabb kognitív struktúráiként" értékelt anticipáeiós sémák megértésé- hez Neisser analógiákkal él. A sémák felfoghatók úgy is, mint az észlelés tervei. Máshol a sé- mákat hipotézisekhez, az észlelési folyamatot pedig hipotézisvizsgálathoz hasonlítja. Az an—
ticipációs sémák ,,alakuló formátoknak" is tekinthetők, melyek mindig csak bizonyos fajta információk felvételét készítik elő. Ez azonban természetesen nem jelenti azt, hogy csak azt észleljük, amit anticipáltunk. ,,Hipotézisünk" lehet téves is. Az észlelést azért kell ciklikus folyamatként felfogni, hogy a megerősítés és a módosítás aktusai egyformán szerepet kap- janak.
Az, hogy mit észlelünk, két dologtól függ: sémáinktól és a ténylegesen rendelkezésre álló inforn'iaeióktól. Az észlelés egy bonyolult kölcsönviszony az észlelő és környezete között.
Sémáinktól függ, hogy a lehetséges információk közül mit veszünk figyelembe, következés- képpen ezen sémáktól függ, hogy észlelésünk tárgyait milyen jelentéssel látjuk el. ,,Minden természetes tárgynak számtalan használata és lehetséges jelentése van, és minden optikai mező a lehetséges tulajdonságok végtelen változatosságát határozza meg. Az észlelő válogat
e tulajdonságok és megengedések között azáltal, hogy egyesekre közülük specifikusan készen áll, másokra pedig nem. A jelentés észlelése, a környezet más tulajdonságainak észleléséhez hasonlóan az informz'tciofelvételnek a sémák által történő irányításán alapul" ((19) 77. old.).
így már magyarázhatók azok az esetek, amikor különböző emberek ugyanazt nézve, egymástól eltérőt látnak. Mivel semmit sem látunk anélkül, hogy ne tudnánk, hogy azt hogyan nézzük, sémáink, melyek a dolgoknak jelentést adnak, határozzák meg, hogy mit látunk — állítja Neisser. Ha egy objektum különböző egyének különböző se'máit tudja az an—
ticipált információkkal ,,táplálni" (s ezáltal különböző észlelési ciklusokat működtetni), ak- kor ugyanazt ajelenséget a különbözö észlelők a szó szoros értelmében másként fogják látni (hallani, tapintani stb.). Egy sakktáblára tekintve például mást lát egy sakkmestcn aki egy sakkjátékállást szemlél (anticipáciés sémája az információkat mint ,.sakkjáték—információ—
kat" gyűjti), mást egy sakkozni nem tudó ember (a huszár hasonlit a lóra, a bábukat elc—
fántcsontból faragták, vagy azt, hogy a bábuk bizonyos geometriai rendben helyezkednek el). Mást észlel egy kisgyermek (a bábuk beleférnek a szájába), s megint mást egy újszülött csecsemő (valami van előtte). Az észleletek egyik fajtája sem jobb vagy rosszabb a másiknál, egyszerűen csak más. Hasonló az eset a közismert mondásnál : a pesszimista valóban a tövist veszi észre ott, ahol az optimista a rózsát látja.l
A fentiek hozadékát a következőképpen összegezhetjük. Az észlelés folyamatos, ciklikus tevékenység, ahol az észlelést kiváltó inger az észlelet mibenlétére vonatkozó elvárásokat vált ki belőlünk. Bármiféle észlelés tehát bonyolult szubjektum-objektum kölcsönviszony, ahol az észleletet nem egyedül az észlelés tárgya határozza meg, hanem döntő szerepet játszanak az észlelő anticipációi, melyek irányítják az információfelvétel folyamatát, s ekképpen meghatá- rozzák, hogy mit észlelhetünk. Elvárásaink múltbeli tapasztalataink termékei. s az idők során természetesen továbbfejlődnek. Ha az inger nem váltana ki belőlünk anticipációkat, akkor nem tudnánk semmit sem észlelni, hisz nem tudnánk, hogyan észleljünk. Az anticipációk ily módon jelentést adnak a minket ért ingereknek, s ezáltal megszabják a felvehető információk körét, fajtáit. így az anticipációs sémák hipotézisekhez, az észlelés folyamata pedig (pillana- tokon belül lezajló) hipotézisvizsgálathoz hasonlítható. Azonos dolgoknak különbözőkként való felfogása azzal magyarázható, hogy a minket ért ingerek nemcsak egyféle jelentéssel kapcsolhatók össze, s így többféle anticipációs sémát indíthatnak el az informt'iciófelvétel különbözö útjaira. Ha az illető dolog képes arra, hogy inforinácioival több észlelési ciklust tápláljon, akkor azonos dolgot nézve a különböző szemlélők valoban mást láthatnak.
PÉLDÁK A MEGISMERÉSI BEÁLíLTÓDÁSOK SZERl—ÉPÉNEK ÉRZÉKELTETÉSÉRE
Azonos dolgok különbözö jelentésére az alaklélektan (Gestaltpsychologie) példák soka- ságát gyűjtötte össze.2 (Közismertek azok a sémák, melyek, ha folyamatosan nézzük őket, egy idő után megváltoztatják jelentésüket. Az ábrán hol kacsát, hol nyulat látunk, a kockát hol felülről, hol alulrol szemléljük.) Felfogásunkban a dolgokat mindig valamely ,,egész"
részeként érzékeljük. ,,Ami valamely egész egy részében történik, az nem történik függetlenül az egésztől, hanem azt a hozzátartozó egész struktúratörve'nyei határozzák megf"J
A szavak, mondatok megértése például attól a nagyobb egésztől, attól a rendtől függ, amelybe azokat besoroljuk. A következő mondatnak például, ha franciake'nt szemléljük,
* Neíssrr utal rá, hogy az Erwíng Gomnan által használt ,,keretek" fogalom rokon az anticipációs sémákkal. Goffman elemzése szerint hétköznapi társas életünk rengeteg konvencionálisan kialakult ,,keret" között zajlik. Ezek a keretek adják meg az események jelentését. Jó példa rá a színházi előadás, ahol a nézők jól tudják, hogy az észlelt beszédet és cselekvést mint színházi és nem mint valóságos beszédet és cselekvést kell érzékelni. Hasonló példa a dicséret esete: ugyanazokat a szavakat (a kontextustól függöen) lehet egyszer valódi, de másszor például ironikus módon érzékelni ((19) 65. old.).
2 Az alakle'lektanról bővebben magyarul lásd (12).
3 Wertheimertől származó idézet (lásd (14) 684 old.). Itt jegyzendő meg az érzékelésnek egy fontos tulajdonsága, az, hogy a dolgokat mindig szervezett, értelmes formában igyekszünk érzékelni. ,,A pszichikum összetartozóként fog fel esetleg össze nem tartozó elemeket is: a csillagok elhelyezkedése vagy a felhők tornyosulása az égbolton mindig ((hasonlítn valamely földi mintázatra, alakzatra." ((2) 56. old.) Az antieípált ,,forma-egész" tehát a maga értelmes rendjében láttatja a valóságot.
5 8 DR. VARGA ATTILA
semmi értelme: ,,Pas pulas padonne, labanseur, le caupotte, demas neux." Magyarul már annál több.4 Ha a nagy egész a francia nyelv, s ebben próbáljuk e mondatot megérteni, az számunkra ,,süket" marad, de ha _,új irányra" váltunk, a magyar nyelv rendszerében már e'r—
telmesse' válik. Új iranybol szemlélve a szavakat, azok jelentésvz'tltozáson esnek át.
A problémamegoldó gondolkodást a beállítódás fogalmával közelíthetjük meg. ,,A be—
állítódás azt jelenti, hogy a gondolkodó ember a problémák megoldására irányuló tevé—
kenységében bizonyos irányokba beáll, és ez a tény vagy elősegíti, vagy gátolja a problémák megoldásában." ((14) 234. old.)
A következö kísérletek jó példák legalább két dolog illusztrálására. Egyrészt példák aje—
lentésváltozz'tsra, másrészt mutatják, hogy az emberi problémamegoldás folyamatában gya- kori, hogy a megoldást a beállítódás megváltozása adja meg. Ezáltal a dolgokat új irányból szemléljük, s ez az új irány a dolgok jelentését is megváltoztatja.
Az első kísérletben a feladat az, hogy a résztvevők szemmagasságba illesszenek fel két gyertyát. Az asztalon különböző tárgyak vannak, közöttük három alakban. színben egymás—
tol eltérő doboz. A megoldás az volt, hogy a dobozokat a falra kell erősíteni, és ezekbe lehet a gyertyákat beleállítani. Az egyik csoportban a 29 kisérleti személyből csak 12 oldotta meg a problémát, ha a dobozok tele voltak, a másik csoportban viszont a 28—ból 24-en oldották meg a feladatot, mert a dobozok üresek voltak. ((14) 83. old.) Nézzük, mit mutat e kísérlet!
Ha a dobozok tele voltak, ez mintegy rögzítette ezeket egy funkcióhoz: ,,funkcionális kötött—
ség alatt álltak, a kísérleti személyek nagyobbik része így ezeket ,,doboz" funkciójukban (olyan tárgy, melyben dolgokat szoktunk tárolni) szemlélte, s így képtelenné valt arra, hogy azt más irányból mint ,.gyertyatartokat'" érzékelje. A szokásos jelentés megakadályozta őket, hogy a tárgyaknak új jelentést adjanak. A másik csoportnál ez az akadály már sokkal ke—
VÓSbC'Z állt fenn, így nagyobb arányban tudták a feladatot megoldani.
A következö kiserleti feladatban hat gyttfaszálbol kell négy egyenlő oldalú háromszöget összeállítani. Mindaddig. amíg a kísérleti személyek síkban próbálkoztak, a feladat megold—
hatatlannak bizonyult szamukra. Ha pt't')bzilkozásaik sorain _,beugrott". hogy térben is lehet gondolkodni. a probléma szinte pillanatok alatt megoldást nyert.((l4) 239—243. old.) Ameny- nyiben a gyul'aszz'tlakai úgy szemlélték, mint síkbeli idomot határoló vonalakat, az így adott jelentés kudarcra vezetett, Ha képesek voltak a jelentésvítltoztatítsra, vagyis a gyufaszál tér—
beli alakzatot határoló elkent jelent meg tudatukban, ez a beallitodas önkéntelenül kínálta a megoldast.
A fent bemutatott elméletek azt mutatják, hogy a beállítodt'tsok (az anticipációs sémák által generált észlelési ciklusok, ahogy Neisser fogalmaz, illetve az ,,egész", melynek struktú—
ratörvónyei a részeket meghatározza'tk, az alaklélektan felfoeasz'tban) lényeges elemei a meg—
ismerésnek, Megvz'tltozz'tsukkal ugyanazokat a dolgokat, jelenségeket másként érzékeljük, azok jelentésváltozáson esnek át. Ez történt a ,,francia" mondat vagy a dobozok és a gyufa—
szálak esetében. A problémák megoldása a problémakonform bez'illitodás függvénye.
Ezek után mét! egy kérdés maradt hátra, melynek teljes körű megválaszolására termé—
szetesen itt nem va'illalkozhattink : mi lnta'tro eza meg, hogy milyen lesza beállítódásunk (hogy milyen anticipz'teit'is sémát választunk)? E kérdéssel kapcsolatban csupán néhány lehetséges választipnst ?iOl'OlOk fel,
A l eztllinidítst llinlliillí'tí'O'lettijtt érdeklődésünk. Ha például egy mosolygós arcot latunk, mais lesz az észlelési ciklusunk attol tiiiggt'ien, hogy az illetö fogainak alakját vagy az illető ajkainak valtozo helyzetét figyeljük, s egeszen más, ha a mosolyt mint meghatározott kultu—
ralis jelentésű cselekvést érzékeljük, s megint más, ha az illető hangulatát (mely lehet Vidám, gunyoros vagy udvarias) olvassuk ki e mosolyból. A négy esetben ugyanazt szemlélve, egé- szen más; leaz az étzéklet, s masra is fogunk visszaemlékezni. ((V)) 3l. old.)
* ,,Pap ül a padon, laban szőr, lekopott, de mi? nő." ((l) 284. old.)
A beállítódásra hat pillanatnyi hangulatunk is. A tövis—rózsa példát már említettük. Egy kísérletben gyerekekkel ijesztő játékot játszottak. A játék után ugyanazokat a fénykép- portre'kat (melyeket a játék előtt is megmutattak nekik) ellenségesebbnek, fenyegetőbbnek látták, mint előtte. ((I) 288. old.)
A dolgok észlelése szempontjából meghatározó a személyiség szerkezete. ,,Elidegene- dett" (borúlátásra hajló, bizalmatlan) hallgatók egy szövegből több sötét hangulatú szót hal—
lottak ki, mint örömtelibb társaik. ((I) 287. old.)
Szükségleteink, céljaink is meghatározzák a beállitódást. Ha erősen szomjasak vagyunk, és egy hűsítőket árusító hely mellett haladunk el, akkor az italok látványa ,.magával vonz"
minket, mindaddig, amíg ki nem elégítettük szomjunkat. Utána érdektelen már számunkra, s előfordulhat, hogy szomjúság nélkül barmennyiszer is haladunk el e hely előtt, észre sem
vesszük azt ((23) 161. old,).
Beállítódásunkra, a dolgok látásmódjára hathat egy előzetes befolyásolás is. A dobozok- kal kapcsolatos kísérlet erre az egyik jó példa. Egy másik példa legyen a következő, melyet Pernye András mesél el professzionista zenészekről. Egy társaságban a vendéglátó vendégei- nek (akiknek egyik fele Glenn Gould—rajongó, míg a másik Richter—párti volt) beígérte, hogy ugyanazt a zenedarabot először egy Richterrel, majd egy Goulddal készült felvételen mutatja be. Az elsőnél a csoport egyik része ragyogott fel, míg a másik poeskondiázott, majd a má- siknál fordítva történt meg ugyanaz. Mindez így esett meg, annak ellenére, hogy mind a két- szer Richternek ugyanaz a felvétele hangzott el. A társaság előzetes beállítása meghatározta azt, hogy a hanglemezt hallgatva (mely természetesen mindig csak tökéletlen utánzata az élő előadásnak)a különböző párton állók mit hallanak ki ugyanabból a felvételből ((22) 355—356. old.).
Végül meg kell említenünk a beállitódásokat meghatározó egyik leglényegesebb faktort, a konvenciókat, megszokásokat. Ludwig Wittgenstein felteszi a kérdést: bizonyos dolgokat mi alapján sorolunk azonos csoportba. Hogyan állapítjuk meg például azt, hogy mi a játék.
Társasjátékok, harci játékok stb. mi alapján kerülnek egy csoportba? Wittgenstein szerint nem tudunk felállítani olyan szabályt, amely megadja mindezekben a közöset, felállítva a ,,játék" kritériumait, lehetővé téve a esoportosítást. Elég a puszta hasonlóság, mely az egyes játékfajtákat összeköti. ,,Mert, ha megnézed őket, nem fogsz ugyan olyat látni, ami mind—
egyikükben közös volna, de hasonlóságokat fogsz látni, éspedig egy egész sortw ((20) 92.
old.).
Hasonlóan ismerjük fel a székeket, asztalokat stb. Nem kell ezek jellemzőit definiálni ahhoz, hogy felismerjük őket. Kulturálisan kódolt, konvencionálisan rögzült beállítódások—
nak engedelmeskedünk, amikor észrevéve bizonyos hasonlóságokat, ezeket a tárgyakat fel- ismerjük. Másként fogalmazva: meghatározott ingerek esetén a felvehető információkat a ,,szék" sémájában anticipáljuk, s megismerési ciklusunk ebben a jelentésben közvetíti szá- munkra e tárgyat. Az azonban, hogy ezen ingerek hatására a ,,széket" anticipáljuk, hogy bi—
zonyos tárgyakat ebbe a csoportba sorolunk, merőben konvenció kérdése. (Hasonló jelen—
séggel már találkozhattunk a problémamegoldó gondolkodás esetében: a kreativitás lényege e funkcionális kötöttségek feloldására való képesség egy-egy probléma kapcsán.)
Itt érkeztünk el a kultúra szerepéhez a beállítódások működésében. G. W. All/Jart ta- láló megfogalmazásában a kultúra nem más, mint ,,. . . olyan előregyártott megoldások hal—
mam, amelyek az élet általános problémáit hivatottak rendezni" ((l) 289. old.).
Ha már mélyen belénk rögződtek e ,,megoldások", a világot ezeknek megfelően érzé- keljük. Triviális példa: ha megtanultuk, hogyan kell szappannal, vizzel, törülközővel tisztál—
kodnunk (vagyis ,,mosakodási problémáinkat" e tárgyak meglétekor automatikusan, prob- lémamegoldó gondolkodási folyamat nélkül meg tudjuk oldani), ezáltal megtanultuk e tár—
gyakat ilyenjelentésükben, funkcióikban látni. Ez a látásmód kulturálisan determinált, a kul- túra által nyújtott beállítódás eredménye. A lehetséges beállítódások közül mindig az adott
60 DR. VARGA A'I'I'ILA
kultúra életében az életképesebbek maradnak fenn (a farkast lehet kutyának nézni, de csak bizonyos ideig),
Azt tehát, hogy valamely dolgot, jelenséget milyen beállitódással ragadunk meg, hogy milyen megismerési ciklusban vesszük fel az általa nyújtható információkat, illetve, hogy mi- lyen egész részeként érzékeljük, sok tényező függvénye, de mindezek között kitüntetett hely illeti meg a kulturális faktort. Beállitódásunkat közösségi kötelékeink, a szocializáció folya—
matai alapvetően meghatározzák.
Az EGYMÁSTÓ; ELTÉRÖ TÁRSADALOMTUDOMÁNYI ISKOLÁK MINT ,
EGYMASTOL ELTÉRO BEALLITODÁSSAL RENDELKEZO TUDÓSOK KÖZÖSSEGEI
E .,közösségi meghatározottsaggal" eljutottunk a beállítódásoknak ahhoz a vonásához, mely a dolgozatban szereplö tudományfelfogás egyik alapelemét kepezi. E nézet szerint az egyes tudományos iskolák közötti különbségek a csoportok különböző beállítódásaiból ered—
nek. A természettudományokra vonatkoztatva ez a nézet meglehetősen újkeletűf' a társada- lomtudományokról viszont már régebb óta fogalmaznak meg hasonlo gondolatokat. Csak néhányat említsünk meg a legjelentősebbek közül.
illan; a gondolkodást a társadalmi helyzetből vezette le, melyet a gazdasági viszonyok határoznak meg. Minden filozófiai elmélet ideologikus, tehát adott osztályhelyzetben gyöke- rezik. _,Az anyagi élet termelési modja szabja meg a társadalmi, politikai es szellemi életfo- lyamatot egyáltalában. Nem az emberek tudata az, amely létüket, hanem megfordítva, tár—
sadalmi létük az, amely tudatukat rneghatározza'l ((16) 6. old.).
Századunkban Mannheim Károly — jórészt Marxot követve —— tudásszociológiájában a gondolkodási rendszereket ideologikusnak tünteti fel: . . a problémák felvetésének sajatos módja egészen a fogalmi apparátusig összefűzödik az eleven politikai alappal úgy. hogy sze—
rintem a politikai—törtenelmi gondolkodás területén olyan gondolkodás—stílusbeli különbsé- gekről kell beszélni. melyek benyomulnak a logika területére is" ((15) 53. old.). Az ideologiai felfogást saját gondolatrendszerére is értelmezi (ebben viszont már nem követi Marxot):
.,Akkorjutunk el a specialissal ellentetben a totális ideologia fogalom altalanos felfogásához, ha van bátorságunk ahhoz, hogy ne csak az ellenséges, hanem elvileg minden, tehát a saját álláspontunkat is ideologikusnak tekintsük." ((15) 23. old.)
Mat life/apr a tarsadalomtudomanyokbeli gondolkodási különbségeket a szerzök eltérö erte'kpremisszaibc'n vezeti le. A gondolkodás szelektív, a vegtelen valóságból mindig csak egy véges reszt tudunk kiemelni vizsgálódásaink tárgyául. s ezt a kiemelést értékpremisszáink szabályozzák. Nem igaz tehát az az állítás, hogy a tudós kepes a valóság teljes és tökéletes leirasara. Mindig csak egy véges. e'rtékeszme'ink által kiválasztott valóságszelet megfogalma—
zasára vagyunk képesek. ._Az a minduntalan felbukkanó nézet, hogy e szempontok magából az anyagból meríthctök, annak a szaktudosnak a naiv önesalz'lsz'tbol ered, aki nem veszi észre, hogy már az anyag elsö megközelítéseket" öntudatlanul alkalmazott értékeszmc'k hatasa alatt
eleve kiemelt az abszolut vegtelensegből egy parányi alkotórészt, mint azt a valamit, ami vizsgálodítsz'iban egyedül számi/." ((lS) 4l. old.) A valóságból mindig csak értekeszme'ink szerint lenyeges res/eket vizsgálunk, s e részek az ói'tekeszmék változásával maguk is változ—
nak. _,A megmerhetetlen történés folyama végtelen áradatban hömpölyög az örökkévalóság—
ban. Szüntelenül uj es újszínü problémák keletkeznek, cselekvesre e's gondolkodásra késztetve az Cll'lbel'CkCl. s ennek következtében szakadatlanul valtozik annak a köre, aminek ezen az
** llili'i'i egy í:le'itösel)b gandolkodó vana XlX. szazadbamaki (korában csekély sikerrel) a termeszettudományokra is mrgfogtilmazzt a beallítodúsliuggöseget_ H'. W/imvel (1858). J. Sr. Mil/el vitatkozva. az indukció kapcsán fogalmazza meg a következőket: . 4 a tudomanyos tetelek nem állíthatók elő a megfigyelések puszta induktív általánosításával . . ., hanem egy olyan további elemet tartalmaznak. ami isrneretelméletileg levezetheretlen n meg/igyeléxből, ezek az elemek nin—
csenek jelen a tapasztalatban, de lehetövé teszik a megfigyelések induktív feldolgozását. Ezek az ún. fundamentális ideák . . . vagy fogalmak . . 4 ,ter', az ,idö' , a ,tömeg* i . . , amelyek előfeltételei ésformába öntői is a tudományos ismereteknek, a tudo—
manyok alapjainál elhelyezkedő metafizikai rendszerekbe illeszkednek ...". (Lásd (8) 32—33. old.)
individualitásokból álló, mindig ugyanolyan végtelen áradaton belül értelme és jelentősége
van számunkra . . .". ((25) 44. old.)6
A weberi gondolatokat folytatja Gunnar Myrdal, amikor a tudományok paradoxonáról fejti ki véleményét. A valóságról megbízható ismereteket csak a tények empírikus vizsgá- lata adhat, ez igaz: ,,. . .empirikus ismereteket azonban nem lehet kiválasztási és szerve- zési elvek nélkül, azaz valamely elmélet szemszögéből való áttekintés nélkül megszerezni".
((18) 377. old.)
Végezetül idézzünk Bibó Istvántól. Szerinte a politikaelmélet nem léphet fel a tudomány igényével, hisz megállapításai nem jelentenek többet, mint bizonyos tapasztalati anyagokra alapozott általánosságokat: ,,Mindezeknek a sémáknak a meggyőző erejét ma sem dönti el más, mint a példák összességéből adódó meggyőző erő. . .". ((3) 7. old.)
így a világtörténelem az egyik elmélet szerint lehet az osztályharcok története, s ez éppúgy alátámasztható, mint ahogyan az, amelyek szerint a történelem Isten megváltó tervének lebonyolódása, vagy egy másik, mely szerint a történelem osztálykompromisszu—
mok története. ,,A kérdés tehát nem itt dől el, a kérdés ott dől el, hogy egy ilyen átfogó koncepció alapján valaki megszerkeszt egy magyarázatot a politikum fejlődésére nézve, és a politikatudomány művelője mikor ilyen átfogó koncepciót megszerkeszt, akkor nem az a következő lépése, hogy lehetőleg minél több szóbeli skolasztikus vita keretében kezdje azt igazolni; a legfőbb feladata az, hogy olyan szuggesztív meggyőző erővel prezentálja, hogy az emberiség kisebb vagy nagyobb részét rá tudja venni az ennek alapján való kisérletek megindítására". ((3) 8. old.) Vagyis a cél az, hogy az előadás szuggesztivitása a társadalomban olyan értékmódosulásokat implikáljon, ami lehetővé teszi hogy a teória a gyakorlati tár—
sadalome'pítésben ,,élővé váljon".
Míg a társadalomtudományokra vonatkoztatva a beállítódás alapú magyarázatok eléggé elterjedtek, Kuhn könyvének viharos fogadtatása után úgy tűnik, a ,,hivatalos" tudomány- tilozófia újra a régi úton jár ((24)) annak ellenére, hogy a pszichológiai irodalom vélhetőleg közhelyszerű tényként kezeli az egyes elméleteknek (mint problémamegoldó rendszereknek) a gondolkodási beállitódásokból következő különbségeit: ,,A tudományos általánosítások vagy törvények sem az esetek felgyülemlésének lassú folyamatával és a gondolatok fokozatos megfogalmazásával születnek. Az esetek számának növekedése csak nagyobb bizonyosságot jelent. A következtetést inkább egy—két eset alapján fogalmazzák meg, s a fennmaradó ese—
teket ennek a gondolatnak a fényében mint olyan eszközöket gyűjtik, amelyek másokat is meggyőznek a gondolat értékéről." ((11) 304. old.)
A MEGISMERÉSI BEÁLLíTÓDÁSOK És A PARADIGMÁK
A hatvanas évek elejéig a tudományfilozófia két uralkodó irányzata a pozitivista (logikai- empirista) és a popperiánus megközelítésmód volt. A két irányzat legalább két dologban egyetértett. Mindkettő törekedett egy olyan tudományos metodológia létrehozására, melynek révén a tudományos ismeretek elhatárolhatók a nem tudományosaktól, s így a tudományos ismeretek igazságértéke végérvényesen eldönthető. Az ismereteket tehát igazolásuk és nem
' Mindezek után természetesen felvetődhet az a kérdés, hogy e Weber által megfogalmazott megismerésfelfogás meny—
nyiben nevezhető objektívnek? A kifejezésnek abban az értelmében, miszerint a tudomány örök és minden körülmények között érvényes igazságok gyűjteménye, természetesen nem. Tárgyalható viszont az objektivitás és a tudós objektivitásra törekvése abban az értelemben, hogy a társadalomtudós a ,,. . .konkret történelmi összefüggések kulturális jelentőségé- nek. . ." ((25) 72. old.) megismerésére törekszik,ami viszont már azt jelenti, hogy a szemléletmódját nem a tudós szubjektív értékeszméi, hanem az adott társadalomban releváns értékeszmék irányítják, hiszen a kultúra ,, , . . az ember álláspontjáról értelmesnek és jelentősnek gondolt véges metszet a világtörténés értelmetlen végtelensége'ből". ((25) 40. old.) Mindezeket már G. Myrdal gondolja tovább, amikor arról ír, hogy a tudósnak értékpremisszáit explicitté kell tenni azért, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen az, ,hogy műve következtetései mely szemlélet logikus eredményei. Nem mindegy viszont, hogy értékpremisszái milyenek. (Es itt fűzi tovább Weber objektivitás-felfogását.) A kiinduló értékpremisszának: ,,releváns—
nak, sőt szignit'ikánsnak és használhatónak kell lennie. Ez annyit jelent, hogy meg kell felelnie a társadalomban létező cso—
portok valóságos értékeléseinek, méghozzá olyan csoportokénak, melyek elég nagyok vagy egyéb okok miatt elegendő hatalommal rendelkeznek ahhoz, hogy értékprentísszájukat realisztikussá tegyék. ( A ". ((18) 146. old.)
62 DR. VARGA ATTILA
keletkezésük alapján szemlélték.7 Azt, hogy egy kijelentés tudományos igazságnak minő- síthető—e, a logikai—empirista irányzat szerint az indukció módszerével tudjuk megállapítani.
Az induktív verihkáció szerint egy kijelentésnek akkor van értelme, ha az a tapasztalatból levezethető, tapasztalatilag igazolható.
K. Popper szerint az induktív verifikáció módszere nem fogadható el, ugyanis a megfigye—
lés sosem elfogulatlan. Minden tapasztalatot feltevések (hipotézisek) előznek meg: ,,. . .ve- lünk született elvárásaink vannak; latens velünk született tudásunk van latens elvárások formájában, hogy ingerek révén aktivizálódjunk, s az ingerekre -— amig aktiv kutatással foglalkozunk — úgy reagáljunk, mint szabt'tlyszerűségekre. Minden tudás egy bizonyos előző tudás módosulása (esetleg cáfolata), és igy — elmenve a végsőkig — egy bizonyos velünk szü—
letett tudás mt')dosulz'1sa."8
A tudományos igazság tehát induktive nem igazolható. Popper módszere a falsziiikáció (cáfolhatóság). A tudományos ismeretek kitüntetettségét az adja, hogy itt tudatosan kutatjuk tévedéseinket.9 Mindaddig tartható egy elmélet, míg nem születik egy azt cáfoló másik rendszer.
A pozitivista és a popperiánus tudományelméleti rendszer között másik hasonlóság a tudományos ismeretek felhalmozódásával függ össze. A logikai-empiristák szerint az emberi megismerés történelmileg kumulatív folyamat, hisz az induktív verifikáció módszere révén tudásunk folyamatosan gyarapszik. Az egyes tudOmányok későbbi eredményei mindig tökéletesebbek, hiszen tartalmazzák a korábbiak eredményeit is. (így tartalmazza Einstein speciális relativitáselmélete határesetként a newtoni klasszikus mechanikát.) A Popper—féle gondolkodás szerint viszont a falszilikáció eredményeként egyre tökéletesebb elméleteket nyerünk a valóságról (itt a tudás nem halmozódik, hanem folyamatosan tökéletesebbre cse- rélődik). így tehát az időben előre haladva egyre valószerűbb elméletekkel rendelkezünk, tudásunk folyamatosan konvergál az igazsag felé.
T. Kuhn (és a vele egyidőben fellépő Paul Feyerabend) e két ponton támadta a hagyo—
mányos tudományfelfogást: a tudományban nincsen egyetlen helyes módszer, és nem értel- mezhető a tudomány fejlődése azért, mert a kutatások mindig egymással összemérhetetlen (inkommenzurábilis) gondolatrendszerekben zajlanak.
Kuhn felfogásában a tudomany története a normál kutatási korszakoknak forradal—
makkal megszakított folyamata. A forradalmak eredményeképpen megváltozik a világ, melyben a kutatók gondolkodnak, s így az új normál kutatói tevékenység az előzőtől eltérő mederben zajlik.10
A könyv középponti fogalma a paradigma. Mint az 1970-es masodik kiadás Utószavá—
ban írja, a paradigmát két (egy szűkebb és egy tágabb) értelemben használja. Tágabban értelmezve a paradigmát (ami ebben a jelentésében a ,,diszeiplináris mátrix" fogalmával egyezik meg), az magában foglalja az adott tudományos közösség által elfogadott szimboli—
kus általánositásoka! (formalizált, mint az f : ma, vagy verbális, mint a ,,hatás egyenlő az ellenhatással"), olyan kifejezéseket, melyeket az adott közösség minden feltétel nélkül elfo- gad. A második csoport az, melyet Kuhn mindenkire kötelező vélekedéseknek vagy meta- fizikai paradigmáknak is nevez, és bizonyos modellekben való hitként ir le. Például: ,,. . .a hó
7 . . céljuk a tudományokban követendő, abszolút helyes módszerekelőírása, nem pedig a ténylegesen követett el- járások leírása volt. A követendő ideált, nem pedig a gyakorlatot adták meg." ((10) 303, oldl)
* Az idézet K. Poppertől származik. Lásd Darainál ((4) 17. old.)
' ,,Az indukció problémájának ez a megoldása a tudományos módszer új elméletét hívja életre,a kritikai módszert a próba-szerencse módszer analízisét: javasoljunk merész hipotéziseket, és vessük alá őket a legszigorúbb kritikának, hogy, kiderítsük, hol tévedtünk. Ebből a módszertani nézőpontból vizsgálódásainkat a problémákkal kezdjük. Mindig bizonyos probléma-szituációban találjuk magunkat, és választunk egy problémát, amelyről azt reméljük, képesek leszünk megoldani.
A megoldás mindig kísérleti, s elméletből,illetve hipotézisből vagy feltevésből till. A különböző, egymással versenyben levő elméleteket összehasonlítjuk, és kritikusan megvitatjuk, hogy felkutassuk tökéletlenségeiket . . . így aztán az indukció nem létezik: sosem érvelünk tényekből kiindulva, hogy elméletekhez jussunk, hacsak nem cáfolat vagy ,falszifikáció' útján",
(Popper! idézi Dami. (4) 21. old.)
W Lakatos Imre szembenállása a tudományos forradalmakkal feltehetőleg jogos: ,,A tudomány története a versenyző kutatási programok (vagy ha valamivel jobban tetszik, a paradigmák) története, és azis kell, hogy legyen, de nem a normál tudományok egymást követő sorozatából áll, és nem is szabad,hogy azzá váljon." idézi Dame ((25) 254. old.).
a testek alkotórészeinek kinetikus energiája. . .", vagy az, hogy ,,. . .a gázmolekulák véletlen- szerű mozgást végző apró, rugalmas biliárdgolyókként" tekinthetők. ((13) 243—244. old.) Talán ezek a vélekedések mutatják legjobban egy tudományos közösség ,,látásmódjának"
mibenlétét.u Ezek a modellek fogják aztán megmondani, hogy mit fognak elfogadni magya—
rázatként vagy a problémák megoldásaként. Harmadikként a közösség által vallott értékeket (például azt, hogy a kvantitatív előrejelzések fontosabbak, mint a kvalitatívak) említi, míg a diszciplináris mátrix negyedik eleme azonos a paradigma szűkebb fogalmával. A ,, . . .para—
digmát mint közös példát", azaz a fogalomnak ezt az értelmezését tartja Kuhn a ,,. . .könyv legújszerűbb és legkevésbé megértett gondolatának." ((13) 248. old.)
A paradigmának ebben az értelmezésében Kuhn erősen épít Wittgensteinnek fent is idézett gondolataira: a székek, ajátékok stb. felismerése nem valamely szabályrendszer alap—
ján történik, hiszen a felismeréshez elegendő bizonyos hasonlóságokat érzékelni egyes tár- gyak között, s ezen hasonlóságérzékelés elegendő tény e csoportok létrejöttéhez. A tárgy- felismerés tehát a gyakorlatban elsajátított ismeret, s nem szabályokba foglalható tudás.
Egy kultúrába való belenövés, a szocializáció során tanuljuk meg, nagyszámú eseten gyako- rolva, hogy bizonyos tárgyakat hasonlóknak lássunk egymáshoz (vagy másként kifejezve:
ekkor tanuljuk meg, hogy bizonyos ingerek a társadalmilag elfogadott perceptuz'tlis ciklust generálják), s ezáltal alakul ki bennünk az adott közösségre jellemző látásmód.
Hasonló mechanizmus érvényesül a tudományok területért is. A tudományok által őrzött tudásnak lényegi része az az elem, amely szabályokban nem rögzíthető, le nem írható, hanem csak a gyakorlat által szerezhető meg. Ezt nevezhetjük gyakorlati tudásnak vagy Polányi Mihály után szótlan tudásnak. ,,A mestert figyelve és — példája jelenlétében — erőfeszítéseit utánozva, az inas öntudatlanul is elsajátítja a mesterség szabályait, beleértve azokat is, melye—
ket maga a mester sem ismer explicite. Ezeket a rejtett szabályokat csak olyan személy asszimilálhatja, aki -— ennyiben — kritikátlanul átadja magát a másik utánzt'tst'tnak."12
E ,,szótlan tudás" elsajátítását szolgálják Kuhnnál a paradigmák mint az adott közösség közös példái. A tudósjelölt egymáshoz hasonló problémák sorozataival kerül szembe példa- megoldásai során. Eközben tanulja meg bizonyos fogalmak konkrét tartalmát is, ,,. . .a ter- mészetet és a szavakat együtt tanuljuk meg. . ." ((13) 253. old.) és azt is, hogy egyáltalán milyen típusú problémákra alkalmas az adott elmélet. A gyakorlasok hosszú folyamata alatt azonban kialakul benne egy hasonlóságérzék is, egy olyan látásmód, az elébe kerülő problé- mák érzékelését biztosító beállítódás. melyet az adott közösség már sokszor kipróbált és tekintélyével szentesített. Egy ilyen folyamaton átesve, későbbi, önálló kutatásai során már ebben a beállítódásban szemléli a problémákat, s azok megoldását a korábban elsajátított minták alapján keresi?3 Ez a beállítódás meg fogja szabni számára, hogy mely problémák a lényegesek, s azokat milyen módon kell megoldani, s mely megoldások tekinthetők elfogadhatónak.
Azt, hogy a hasonlóságoknak milyen nagy szerepük van a tudományokban, mutatja a következő példa. Newton, rendkívüli erőfeszítései ellenére sem tudta megadni a gravitáció okát, pedig a kor elvárásai szerint ennek mechanikai magyarázatát kellett volna szolgáltatnia.
Minthogy követői sem voltak képesek e feladatra, a XVIII. század során már szinte általá—
nosan elfogadott volt az a nézet, hogy a gravitáció (hasonlóan az anyag többi tulajdonsá—
n Merton hasonló gondolatokat fogalmaz meg, amikor arról ír, hogy a középszintű szociológiai elméletek mindig egy képbőlindulnak ki: ilyen például a vonatkoztatási csoportok elmélete, ahol felteszik ,hogy az emberek önbecsülésük alapját a számukra jelentős emberek méreéiből nyerik (vö. (17) 85, old.). Ezek a szemléletmódok mindig egy bCúiiíl0(:Ls. mt alapul—
nak, mely megad egy modellt, amelyben a vizsgált problémák magyarázhatók Ilyen volt például Durkhcim kiindulz ami—
kor feltette, hogy az öngyilkosságok a feloldatlan szorongások függvényei, és e szorongásokat a társadalmi kohézió szuntctí meg. Ebből a képből kiindulva állított fel egy olyan modellt melyben magynrt'tzottá vált a protestánsuknak a többi vallas- felekezethez viszonyitva nagyobb öngyilkossági aránya (vö. (6) 141— 158. old.).
" Polúnyi Mihály! idézi: Nyiri Átütő/(Lásd (21) 77. oltli)
'3 A folyamat hasonló ahhoz, amit a problémamegoldó kísérletek során láttunk. A problémát megoldó személy ál- talában az általa már elsajátított valamelyik beállítódással kísérletezik, valószínűleg azért, mert ez a beállítódása már az élet sok problémájában helyesnek bizonyult. A megoldást azonban sok esetben az eltérő, az ,,új" beállítódás megtalálása eredményezi. Kuhnnál a paradigmaváltásos forradalmak éppen ezen új beállitódások megtalálását jelzik.
64 DR. VARGA ATTILA
gához) eleve adott jellemző, Az anyagnak ez az új látásmódja azután új vizsgálódási terüle—
teket hozott létre. Az elektromosságtan például a ,,vonzódásokat" kezdte el kutatni (elektro—
mos távolhatás), a kémia pedig a különböző kémiai anyagok közti vonzóerők feltevésével korábban ismeretlen kisérleteket indított el. ((13) 146—148. old.)
A különböző beállítódásokban szemlélt valóság természetesen más és más ,,világokat"
produkál.
Ugyanazt a dolgot vizsgálva a tudósok egészen mást láthatnak. így a lengő követ nézve Arisztotelész és követői — mivel ők abból indultak ki, hogy a súlyos testeket természetük a magasabb helyről az alacsonyabb tiele' hajtja —— akadályozott esést láttak, hiszen a lánc visszatartja, és csak kerülő mozgással engedi nyugalomba jutni az eső követ. Galilei viszont a lengő testet szemlélve ingat látott, azaz olyan tárgyat, melynek majdnem sikerül ugyanazt a mozgást szamtalanszor elismételnie. Egy arisztoteliánus (ha mért volna) valószínűleg a kő súlyát, a kezdeti magasságot és a nyugalomba jutáshoz szükséges időt mérte volna, míg Galilei a maga szemlélete alapján a súlyt, a sugarat, az elmozdulás szögét és a lengésidőt mér—
te. Az arisztoteliánus szemléletmódban sosem születtek volna meg az ingamozgás törvényei.
,,Aki úgy látta a lengő követ, mint Galilei, annak a számára a közvetlen tapasztalásból adódtak azok a szabályszerűségek, amelyek az arisztoteliánus kutató számára nem is létez-
hettek volna." ((13) 168. old.)
A tudományokra vonatkozó fenti szemléletből következik a Kuhn és Feyerabend által is hangoztatott inkommenzurábilitás, azaz az egyes elméletek egymással való összemérhetet—
lensége. Ez magában rejti egyrészt a nyelvi inkommenzurábilitást (azonos kifejezések — pél—
dául a lengő test — a különböző elméletekben mást és mást jelentenek): ,,A szavak elszige- telten nem ,jelentenek, semmit, csakis egy elmélet részeiként nyerik el jelentésüket"
—— mondja Feyerabend." Másrészt magában foglalja a metodológiai összemérhetetlenséget, azaz nem adható meg valamely egységes normarendszer, ami alapján a különböző elméletek igazságtartalma mérhető lenne, hiszen a paradigmák szabják meg, hogy mi tekinthető tudo—
mányos problémának, mi azok igazi megoldása és azt is, hogy azt hogyan kell megoldani.15 (Más problémákat és más megoldásokat ad az .,akadályozott esés", mint az ,,inga".) Az ösz- szemérhetetlenség azonban nem jelenti a kommunikáció lehetetlenségét az egyes tudományos közösségek között, hisz mint két nyelv között, az egyes elméletek között is lehetséges a
"fordítás". (413) 268. old.)
TELJES INDUKCIÓ?
A fentiekben megfogalmazott tudománylelfogás tehát az emberi megismerésnek olyan szemlélete'n nyugszik, mely abból indul ki, hogy a dolgok jelentésének felfogása egy szub- jektum-objektum kölcsönviszony alapján történik, s beállitódásainktól (megismerési cik—
lusainktól, az ,,egésztől", melyben a részeket szemléljük stb.) függ, hogy az adott tárgy lehetséges jelentései közül melyiket érzékeljük. Az egyes tudományos iskolák különböző beállítódásokkal, látásmódokkal rendelkező kutatók közösségei, a köztük levő eltérések tehát az emberi megismerés általános jellemzőiből magyarázhatók. A tudományt ekképpen tekintve, az egyes irányzatok összemérhetetlenek lesznek egymással, mindegyik ,,külön világ", s így a tudomány fejlődése egyszerűen értelmezhetetlen? Érdemesebb tehát a tudo—
mányt az emberi megismerés egyedül igaz ismereteket szolgáltató eszköze helyett az időben-
" ldézi Fehér .Mána ((9) 48—49. old.).
"' "Anything goes" (bármi megteszi a metodológiában),mondja Feyemhend Galilei kapcsán: ,,. . . Galilei nagysága éppen abban állt, hogy a kopet'nikánus asztronómiáta nyilvánvaló cáfoló tények ellenére is fenntartotta. . .". (Lásd (9) 62.
old.)
" ,,A knmulativltas mitoszának egyik leglényegesebbelemét, a tudományos ismeretek (ismeretelméletilegés logikai- lag) folytonos változásának tételét Kuhn — úgy tűnik — végérvényesen megcáfolta. A világlátás történetileg változó módjai ismereteink strukturális megváltozását eredményezik (eltérő ontológiai és metodológiai alapokon álló világkép jön létre), nem pedig pusztan az elemek szaporodásaról és módosulásáról van csupán szó." ((7) 475. old.)
térben változó beállítódások által teremtett ,,világok" speciális típusaként értelmeznünk (olyan ,,képekként" tehát, melyekben a dolgok közti kapcsolatok racionális elrendezése a kívánalom).
Mit állíthatunk mindezek után a teljes indukcióról? Egyrészt azt, hogy a megismerés nem induktív. A teóriák nem a tények lassú felgyülemlésének a következményei, hanem néhány, a megfigyelőt megtagadó eset után intuitíve megszületett magyarazat eredményei.
Másrészt, állíthatjuk, hogy ezek a magyarázatok sohasem ,,teljesek", hanem mindig egy meghatározott megismerési beállitódásnak a függvényei. Ezek a beállítódások pedig csak pareiálisak lehetnek.
Mi marad ezek után a vilag induktív megismerhetősógóböl? Furcsa módon csak egy valami: a tolerancia. Tolerancia minden, a miénktől eltérö nézettel szemben, ugyanis az igazság plurális természetű. Bár egy-egy közösseg tagja természetesen csak saját magyaráza—
tát képes valódike'nt elfogadni (hisz egy adott beállítódásban szemlélt valóság tern'iészetesen zárja ki a más beállítódások nyújtotta szemléleteket), tudnia kell (ha azt nem is ,,lt'ttja"), hogy más, alternativ magyarázatok is lehetségesek.
lRODALOM
(l) fil/port, G, W: A személyiség alakulása. Gondolat. Budapest. 1980. 599 old.
(2) Adám György: A megismerés csapdái. Magvető Kiadó. Budapest, 1987. 166 old.
(3) Bibó István: Válogatott tanulmányok. lII. köt. Magvető Kiadó. Budapest. 1986, 653 old.
(4) Darai Lajos Mihály: Karl Popper. Kossuth Könyvkiadó. Budapest. 1981. 123 old
(5) Deane, P.: A közgazdasági gondolatok fejlődése. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest. 1984. 298 old.
(6) Durkheím,E.: Az öngyilkosság. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest. 1982. 364 old.
(7) Fehér Mária: A tudományfcjlőde's kumulativitásának mitoszai. Világosság. 1973. évi 8—9. sz. 469—476. old.
(8) Fehér Márta: A tudományfejlőde's elméletek története. A ülozófia időszerű kérdései. 38. sz. Oktatási Miniszté—
rium. Budapest. 1979, 124 old.
(9) Fehér Márta: A tudományfejlődés kérdőjelei. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1983. 191 old.
(10) Fehér Márta: Thomas Kuhn tudományfilozóőai ,,paradigmája". Megjelent: Kuhn, T.: A tudományos forradal—
mak szerkezete. Gondolat. Budapest. 1984. 299—318. old.
(11) Hebb, D.: A pszichológia alapkérdései. Gondolat. Budapest. 1983, 345 old.
(12) Alaklélektan. (Szerk.: Kardos Lajos.) Gondolat. Budapest. 1974. 537 old.
(13) Kuhn, T.: A tudományos forradalmak szerkezete. Gondolat. Budapest. 1984. 321 old.
(14) Lénárd Ferenc: A problémamegoldó gondolkodás. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1978. 342 old.
(15) Mannheim, K.: Ideológia és utópia. Kossuth Könyvkiadó. Budapest. 1971. 121 old.
(16) Marx, K.: A politikai gazdaságtan bírálatahoz. Megjelent: Marx és Engels Válogatott Művei. II, köt. Kossuth Könyvkiadó. Budapest. 1975. 5—29, old.
(17) Merton, R. K: Társadalomelmélet és társadalmi struktúra. Gondolat. Budapest. 1980. 811 old.
(18) Mym'al, G.: Erték a társadalomtudományban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest. 1972. 414 old.
(19) Neísser, U.: Megismerés és valóság. Gondolat, Budapest. 1984. 205 old.
(20) Nyíri Kristóf: Ludwig Wittgenstein. Kossuth Könyvkiadó. Budapest. 1983. 127 old.
(21) Nyíri Kristóf: Hagyomány és gyakorlati tudás. Medvetánc. 1985. évt 4. sz. — 1986. évi 1. sz 77-90. old.
(22) Pernye András: A nyilvánosság. Zeneműkiadó. Budapest. 1981. 387 old.
(23) Uznudze, D. N.: A beállítódás általános elmélete. Megjelent: A beállítódás pszichológiája. Szerk.: Dr. Molnár István. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1971. 406 old.
(24) Vekerdi László: Minerva és a tudomanyfejlődés, avagy a modern tudományülozófiák historiográfiai relevanciája.
I. Tudományszervezési Tájékoztató. 1975. évi 2. sz. 286—295. old.
(25) Weber, M.: Állam, politika, tudomány. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest. 1970. 461 old.
TÁRGYSZÓ: Tudomány.
PE3IOME
B Hay'rnoü npakrmce B pme M€CT ykopennnoa) Bo33penue, cornacno KOTOpOMy annyian/m, TO CCTb coőnpatouían (bamm vi 3aTeM unrepnpempyioman nx B aÖCTpaKTHOM nopf—ímce JICHTCJ'lb- HOCTb, — ecnn ona ocymecmnnerca ynopno n cucremamaecxu — npnBonHT nac K uenocrnomy nayaHOMy nomanmo MHpa.
B cnyaae nayíc c KOJ'IHHCCTBCHHBIM nonxonom crarncrmecme meronm HpHBOJlílT K ananorna—
HOMy Bbínony. Cőop nannbtx, PIX cncreMarmaunn, cocrannenne crarncmaecxnx pnnon, cornaco—
naHne tbynxunü, paapaőorxa Moaenen n T.Il. mame BMecre nonrnepmnaior TO no33penne, őynro 651 reopvm ((unratorcm) 143 nannbix a KaHeCTBe icone'rnoro peayana-ra unnyxumt. Memny TGM yme na npormtcenvm Gonee onnoro Beka o no3aannn ana " B TOM ancne o eomannn naytinbrx reopnü Bo3nmcator Taroxe PI cooőpaxcenmi nnoro xapaicrepa no cpaBnenmo c npnBenenan Bmtue XOJIOM
5
66 DR. VARGA: TELJES INDUKCIÓ
Mbicneii. Brrr cooőpameanx CTaBHT noir BOl'IpOC TaKDKC n nagymamam MCTOJI nocrenennoro nosnannx onnoma'moro ana. He cymecriayer nonnoü nnnyxmw, TaK Kax map, a KOTOpOM Mb!
act—mem, momer ően—r, oőneuen conepxcaimem c Hencuncnenant—t snaaenunmn. O'íepK Hanncan B nomepmcy aroro BLIBOIIa.
SUMMARY
In scientific practice the idea holds several cases according to which induction, the activity of collecting facts and then depicting them in an abstract order, will lead, if performed firmly and continuously, to the scientifically explained totality of the world.
In the case of guantifiable sciences the statistical methods also suggest the belief mentioned above. Data collection, tabulation, the preparation of statistical series, the fitting of functions, the elaboration of models etc. all back up the opinion, according5 to which the theories might be "gathered" from the data as the result of induction. Divergent ideas, however, have been evolved since more than a century on human cognition and within this on the elaboration of scientific theories. These thoughts cast doubts also on the gradual inductive method of the know—
ledge about the synonymous world. Total induction does not exist, since the world we live in, countless meaning can be attached to. The study was written to endorsc the last statement.
