• Nem Talált Eredményt

Hálózatosok és könyvtárosok megtekintése

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Hálózatosok és könyvtárosok megtekintése"

Copied!
1
0
0

Teljes szövegt

(1)

Ajánló

Hálózatosok és könyvtárosok

Amikor 1992 márciusában az akkoriban egyik legnagyobb nemzetközi könyvtárosi levelezőlistán felvető- dött, hogy ha már Kelet-Európából (sic!) is szerepel valaki a listán, írhatna egy cikket az éppen induló STS Electronic Communications. Issues in Science and Technology e-folyóiratba. Témaválasztásom némi meg- lepetést okozott a szerkesztőknek. A lap ugyan az „elektronikus könyvtárosoknak” szólt, de a szokásos témák között enyhén szólva furcsaságnak számított, amit „összeeszkábáltam”. Nagy bátran áttekintést szerettem volna adni arról, hogyan is áll Magyarországon a hálózatok helyzete, milyen a számítógépes hozzáférés, hogyan tudunk kommunikálni. Annak, hogy könyvtárosként és hályogkovácsként éppen ezt erőltettem, az volt az oka, hogy John S. Quarterman: The Matrix (1990) című hálózati klasszikusa (igen, ez volt a címe!) hazánkat kifelejtette, mintha Magyarországon nem is lenne hálózati élet. (Cikkem végén azt írtam, ez Neumann szülőhazájára nézve lesújtó lenne.)

Mindez azért jut eszembe, hogy el tudják képzelni, milyen esetlenül állt az ember fia a számítógé- pes/hálózatos szakemberek egyik értekezletén (ahová szinte véletlenül kerültem), amikor megkérdezték, könyvtárosként tudnék-e valamit a témához tenni. Mit gondolok, minek nekünk a hálózat? Csak később vált világossá, hogy tulajdonképpen a „nulladik Networkshopon” jártam, azon a megbeszélésen, ahol a Networkshop konferenciák sorozata formát öltött.

1992 óta minden évben megrendezték a konferenciát, az IIF-, majd az NIIF-, illetve a Hungarnet- közösségnek. A 15.-nek, éppen mint az elsőnek, idén megint Miskolc adott otthont. Tegyük hozzá nagyon elégedetten: a konferencia a kezdetektől minden alkalommal a könyvtáros szakma aktív részvételével zaj- lott. A könyvtárosok hosszú évek óta önálló, népes és tartalmas szekcióval vannak jelen. Ma már senkinek sincs kétsége afelől, hogy ott a helyünk, hogy szolgáltatásaink, a róluk szóló előadások jó helyen vannak ezen a konferencián.

Amiért azonban érdemes megállni egy szóra: ritka dolog, hogy egy szakmai közösség utat enged egy má- siknak, segíti tanulását, teret ad a sajátjából, és befogadóvá válik. Ezt ma már nem érezzük, mert otthon vagyunk a Networkshop konferenciákon. Mégis így a 15. évforduló alkalmával, egy főhajtással köszönjük meg ezt a gesztust. A lap jelen száma csak válogatást adhat az idei könyvtáros szekció munkájából. A témák sokfélesége, az írások gazdagsága nem rossz ajánlólevél nekünk. Sokat kaptunk a hálózatos kollé- gáktól, így igaz, de mi sem voltunk/vagyunk hálátlanok. Hisz nap mint nap azon vagyunk, hogy releváns tartalommal, magas színvonalú szolgáltatásokkal töltsük meg a hálózatot, amit most már méltán érzünk a magunkénak is.

Kokas Károly

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

hogy ő milyen boldog volt, amikor anyád nekik ajándékozta, mert mindig nagyon irigyelte tőled, és milyen sokáig élt még,. köpni-nyelni nem tudsz hirtelen, ja, mennem kell,

Tanultam akkor is, mint most is, igen, elment a busz, egyedül álltam a sötét erdő előtt, nem messze valami pislákolt, jeges volt minden, indulnom kellett, nem volt ideje

Koncepcióját és analízisét kiterjeszti a Kon- dort ugyancsak tisztelő Szécsi Margit (Nagy László felesége) lírájára (Szécsi a festőhöz/fes- tőről írta Kondor

A Szegedi Tudományegyetem Francia Tanszéke az évek óta Deleuze-re irányu- ló figyelem sajátos módjait követte e kettős évforduló apropóján, hogy megemlékezzen arról

Helyey és Boncz, a tragikus sorsú rendező-barát Paál István, Ray Charles, valamint itthoni pályatársa, Weszely Ernő előtt épp úgy tiszteleg egy-egy prózamű, mint

Hasonló gondolato- kat talál benne, mint amiket a nagy könyvtár igazgatója felolvasott, mi történhetett vele, vajon apám tagja lesz-e az új Haditanácsnak, végre kell hajtanom

Ez a fajta erős, hangulati értelmezés Hrapka munkáira egyébként is jellemző, a borító jelen eset- ben (is) olyan, mint egy kapu fölé festett figyelmeztetés. Miért van

Az általa válasz- tott helyszíneknek természetesen jelentősége, és a műhöz tartozó jelentése van, de az is megesik, hogy a „tér” csupán annyi, amennyit