Bihn, Willi: Az építőipari tevékenység rövid időszakra vonatkozó statisztikájának fő kérdései

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÓ

Ezek közül az utóbbi időben a ,,beruhá—

zási költségek" módszere terjedt el. Lé nyege abban foglalható össze, hogy a cen—

zusok alkalmával a gazdaság élet külön- böző ágaiban kijelölt vállalatoktól nyert

adatok alapján állítják össze az ország

egészére vonatkozó adatokat. Azokban az időszakokban viszont, amelyekre a cenzus nem terjed ki, az ún. áruforgalom mód—

szerét alkalmazzák, amely a termelés ol—

daláról —— építőipar, gépgyártás stb. — veszi számba a beruházási jellegű felhasz—

nálásokat. E módszerrel kombinálják ál—

talában a finanszírozási adatokat, amely

a beruházások volumenének megállapí—

tásán kívül, a különböző pénzügyi források

összetételét is megmutatja. Pénzügyi ol- dalról megkülönböztetik: 1. az amortizá- ciós hányadot, 2. a fel nem osztott nyere- séget, 3. a bankhiteleket, 4. az értékpapí—

rokat és 5. az állami eszközöket.

Röviden utalnunk kell a beruházások szerkezetével kapcsolatos csoportosítások—

ra is, amelyeknek alapját a beruházások összetevő elemei, a gazdasági szektorok és ágazatok szerinti osztályozás alkotják. A beruházások összetevői szerinti csoporto—

sitásnál az építkezéseket, a termelési be- rendezéseket és a készletváltozást tekintik egy-egy elemnek, amelynek alakulását egy adott ország ipari fejlődésére vezetik visz-

sza.

A beruházások szektorok szerinti felosz—

tásánál a ,,nemzeti, illetve a gazdasági elszámolás" rendszeréhez igazodnak és három alapvető szektort különböztetnek

meg: 1. a Vállalkozói, 2. a személyes (házf—

tartási) és az állami részt. Ezenkívül ki—

mutatják még a külföldi országokkal ösz—

szefüggő jövedelemmozgást is. Angliában az említettnél részletesebb bontást alkal- maznak, mivel külön választják az állami vállalatokat a részvénytársaságoktól, il—

. letve az állami szektorban a központi kor—

mányzatot a helyi szervektől. Alkalmaz- zák végül az ágazati felosztást is, ezt azon—

ban már többször megváltoztatták s így

az összehasonlítás nehézkes.

, A számítás gyakorlati módszerét szerző ( az Egyesült Államok, Anglia, Franciaor—

szág, a Német Szövetségi Köztársaság és az ENSZ statisztikai szerveinek munká- ján ismerteti.

A beruházásokra vonatkozó adatok te—

kintetében például az Amerikai Egyesült

Államokban a Kereskedelmi Minisztérium

és a vele együttműködő ,,tőzsdebizottsá—

gok" illetékesek, de jelentős szerep jut

ezenkívül a ,,Gazdasági Kutatások Or—

szágos Hivatalá'i—nak is. Az említett szer- vek mindegyike csak a jelenségek egy—

egy oldalát képes regisztrálni, átfogó

1177

képpel helyzeténél fogva egyik sem ren- delkezik. A Kereskedelmi Minisztérium adatai például a magánvállalatok orszá-

gon belüli ("belső") beruházásait —— az

építkezésekhez szétosztott anyagok, a ter—

melőberendezések beszerzése és a kész—

letváltozás szerint —— és az állami épít—

kezések adatait tartalmazzák. Az adato- kat több szempontból érheti bírálat:

megemlíthető például, hogya termelőbe- rendezések között —— bár kis hányadban kb. 3—6 százalék erejéig, de szerepelnek olyan berendezések is, amelyeket nem

lehet a tőke közé sorolni, továbbá, hogy

a készletváltozásnál kihagyják az állami

készleteknek és a magánszemélyek kész—

leteinek változásait. Alapvető hibája

persze abban rejlik, hogy az adatforrás

nagyon sokrétű, rengeteg korrekciót kell

alkalmazni, amely nem mentes a szub—

jektív elemektől sem.

Különösen fontos szerepe van az Egye-

sült Államokban az adatgyűjtés szempont—

jából az ún. ipari cenzusoknak. Először 1937—1939-ben hajtottak végre a feldol—

gozóiparban ilyen összeírást, majd 1948—

ban került sor ismét rá. Az 1949—1953.

években reprezentatív felvételeket tartot—

tak, majd az 1954. és 1958. években ismét cenzust tartottak.

A második világháború utáni években a ,,Gazdasági Kutatások Országos Hivata—

la" kiemelkedő szerepet kapott a beruhá—

zásokkal kapcsolatban. Feladata lett az ország legfontosabb gazdasági ágazatai—

ban a ciklus idők, a felhalmozási arányok és a beruházások hatékonyságának Vizs—

gálata.

(Ism.: Huszár Józsefné)

*

BIHN, WILLI:

AZ ÉPITÖIPARI TEVÉKENYSÉG RÖVID IDÖSZAKRA VONATKOZÓ STATISZTIKÁJÁNAK FÖ KÉRDÉSE!

(Principaux problemes de la statistlgue á court terme sur l'activité de la construction.)

— Informations Statistiaues. 1962. 1—2. sz.

27—36. p.

Szerző nemcsak az éves, hanem a havi és negyedévi indexek ismeretének is nagy gazdaságpolitikai jelentőséget tulajdonít.

Nézete szerint az ipari általános termelési index és a beruházási tevékenység in- dexe csakis az építőipari tevékenység fi—

gyelembevétele mellett adhat helyes ké—

pet az ipar egészének fejlődéséről. Ennek nemzetközi összehasonlítása azonban ép—

pen azért is valósítható meg nehezen, mert az egyes országok eltérő módon vég—

zik az erős ídényszerű ingadozásnak alá- vetett építőipari tevékenység statisztikai

1178

megfigyelését és a begyűjtött adatokat az értékelés során különbözőképpen kezelik.

, Szerző az összehasonlíthatóság érdeké- ben egységes eljárás alkalmazását java- solja. Rámutat az építőipar különleges helyzetéből eredő statisztikai nehézségek- re. Ezeket három csoportba sorolja. Az első az építőipari vállalatok sokasága és erősen változó nagysága; a második az építőipar termékeinek rendkívül sokféle—

sége, aminek következtében termelése

semmiféle termékmennyiséggel globálisan nem jellemezhető, holott voltaképpen az

előállított termékek mennyisége jelzi a

termelés terjedelmének változását; végül a harmadik a termelési folyamat hosszú volta, ami az indexszámítást negyedévi,

de főként havi időközökben különösen ne—

hezíti. A folyamatban levő építkezések

termelési értékének növekedése ugyanis

nem mindig arányos az idő múlásával,

elsősorban éghajlati. de több más okból

kifolyólag is.

Az építőipar termelési értékének számí—

tási módszerét szerző két fő változatban tárgyalja: a közvetlen mérés módszerének

a termelésnek a kibocsátás (output) olda-

láról történő mérését nevezi. Ennek ellen-

téte a termelés közvetett mérése, amikor

a ráfordítás (input) oldaláról határozzák

meg az építőipari tevékenységet. (Munka, anyagok, gépek stb. együttesen vagy kü- lön—külön.) A közvetett módszer kevésbé alkalmas a termelési index meghatározá—

sára, mivel a termelési indexnek a tevé- kenység eredményét kell mérnie és nem magát az építőipari tevékenységet. Ez utób—

bit például munka formában az ,,input"

fejezi ki. Ennek ellenére, ha a közvetlen

számítások végzésében nehézségek mutat-

koznak, a közvetett eljáráshoz kell folya—

modni.

Az ,,input" oldaláról történő számítások

tehát vagy az élő munka, vagy az anyag- felhasználás idősoraira alapozhatók. Sz'er—

ző véleménye szerint az élőmunka—ráfor-

dítást a ledolgozott munkaórákkal kell mérni, figyelembe véve a munka termelé—

kenységének változását, Ez azonban az építőiparban rövid időközönként meg nem

állapítható. Ezért korábbi megfigyelések

extrapolálása útján nyert vagy a többi iparágban megfigyelt átlagos termelé—

kenységi mutatót lehet csak alkalmazni.

Az anyagfelhasználást változatlan árakon

kell mérni. Ez az eljárás is bővelkedik

problémákban. mert az építőipari tevé—

kenység sokoldalúsága miatt alíg található

egy olyan súlypontos anyag. melynek fel- használása szoros összefüggésben volna az

egész termeléssel.

A havi és negyedévi index számítását a

kapcsolatos sok nehézség és probléma el—

STATISZTIKAI IRODALM! FIGYELÖ

lenére szerző mégis, a hozzáfűződő fenn—

tartások mellett is szükségesnek és hasz—,—

nosnak tartja. Mivel pedig egyik szóbajö—

hető módszer sem vezethet tökéletes—ered—

ményre, azért végkövetkeztetésül a köz—

vetlen 'ésaközvetett eljárás kombinált al—

kalmazását javasolja olyanképpen, hogy negyedévenként a termelési érték, ha—

vonta pedig a munkaráfordítás alapján történjék az építőipari tevékenység in—

dexének számítása.

(Ism.: Juhász László)

BRAKEL, L.:

A TERMELÉKENYSÉG És A LEGÚJABB TERMELÉKENYSÉG! TRENDEK

össstASONLíTÁSA

KDLÖNBÖZÓ ORSZÁGOKBAN

(A comparison of productlvity and reeent productivity trends in various countries.) —- The Review of Economics ami statistics. 1962.

2. sz. 123—133. p.

1958—ban az OEEC összeállítást közölt a tagországok nemzeti jövedelméről és ter- melékenységéről. Ebből kitűnt, hogy az egy lakosra jutó össztermelés Olaszország után Hollandiában mutatta a legalacso—

nyabb értéket. Mivel ez a megállapítás ellentétes azzal a képpel, amelyet a né—

metalföldíek munkájuk termelékenységé—

ről alkottak, a holland statisztikusok és

közgazdászok hozzáfogtak olyan módszer kidolgozásához, amely a termelékenység

reálisabb nemzetközi összehasonlítására

nyújt lehetőséget. -

Az egy főre eső bruttó nemzeti jöve- delem összehasonlításában az első nehéz—

séget a devizaárfolyamok okozzák. A hi—

vatalos devizaárfolyamok nem adnak

megfelelő alapot a számításhoz, mert

nem veszik figyelembe a belső vásárló—

erőt és a belső árstruktúrát.

A második nehézség az egy főre jutó termelékenység kiszámításakor hasZnált osztó kérdése. Ha a nemzeti jövedelmet nem az össznépességgel, mint azt az OEEC közgazdászai tették, hanem a gaz—

daságilag aktív (15—64 éves) népesség—

gel osztjuk, más eredményeket kapunk., A gyorsan növekvő lakosságú Hollandia termelékenysége ebben az esetben ked—

vezőbb képet mutat. További finomítást jelenthet, ha a nemzeti jövedelmet a dol- gozók számával osztjuk. Az utóbbi mu—

tató alapján végzett nemzetközi összeha—

sonlítás az említett mutatókhoz viszonyít—

va ismét nagy eltéréseket mutat, ennek

fő oka, hogy a dolgozó nők aránya or- szágonként erősen változik.

Még ennek a mutatószámnak alkalma—

zásakor is óvatosan kell eljárni az egyes országok egy főre eső termelékenységé—

És