-IJAHCE HIAI CJH=?IADIL

=`ACOD
E>EHJFAHA=D
C=E>4HI
CAJJH I 4
+ 



Bevezetõ

1923 végén az esztergomi érsek, a székesfõkáptalan, az esztergomi és budapesti szemináriumok, illetve velük együtt öt másik magyarországi katolikus egyházi intéz- mény keresetet nyújtott be a csehszlovák állam ellen a hágai székhelyû, ún.

Magyar–Csehszlovák Vegyes Döntõbíróság elõtt. A perlés oka, a most már külföldi- nek számító intézmények felvidéki birtokain 1919-ben foganatosított zárlat volt, melynek során a birtokokon állami kényszerkezelést vezettek be, és így megfosztot- ták az eredeti tulajdonosokat a kezelés és haszonélvezet jogától.

A mai közvélemény elõtt meglehetõsen ismeretlennek számító magyar–csehszlo- vák jogvita, hágai per kezdõdött meg ezzel, melynek jogtörténeti vonatkozásai mellett a politikatörténeti jellemzõk – ezeken van e munka hangsúlya is – szintén figyelmet érdemelnek. A magyar külpolitikában játszott szerepe mellett például az, hogy a nem- zetközi bíróság elé a katolikus egyházzal kapcsolatos ügy került, ami politikai pikanté- riát adott a kérdésnek, és Hága, Esztergom, illetve a prágai és budapesti diplomácia mellett a Vatikánt is fõszereplõvé tette. A két világháború között történtek továbbá azért is érdekesek lehetnek számunkra, mivel olyan ügynek, problémának jelentették az elsõ felvonását, melynek bizonyos vonatkozásai a kérdés több évtizedre szóló ki- kapcsolása és a szlovákiai földkérdés rendezetlensége okán máig aktuálisak.

Az elsõ világháború után az esztergomi érsekség javadalmasai és a többi egyhá- zi birtokos az új szomszédokkal szembeni vagyonsérelmével nem volt egyedül. A ma- gyar állampolgárok utódállamokhoz került ingatlanvagyonát illetõ hasonló eljárásra rengeteg példa akadt Csehszlovákia mellett Romániában és Jugoszláviában is, a ká- rosultak számára reményt szinte csak az a perlési lehetõség jelentett, melyet a tria- noni békeszerzõdés 250. paragrafusa nyújtott. Az utódállamok különbözõ, elsõsor- ban a földreformokból fakadó rendelkezéseivel szemben a tulajdonukról természete- sen lemondani nem akaró magyar állampolgárok ezrei éltek a felkínált lehetõséggel,

R K

Esztergomi érsekség kontra csehszlovák állam – egyházi birtokperek a hágai bíróság elõtt (1. rész)

KÁLMÁNRÁCZ 348.73(439):347.23

Esztergom Archbishopric Versus Czechoslovak State – 259(439)

Religious Actions for Possession at the Hague Court (I. part)

Trianon peace dictate, closing, nationalisation, Hague Court, religious actions on possession, legal dis- pute, discussions between states, Vatican

és attól függõen, hogy hol szenvedték el a kárt, a román, csehszlovák vagy jugoszláv viszonylatban létrehozott hágai döntõbírósághoz fordultak panaszukkal.

A döntõbíróságok elé került magyar érdekeltségû jogvitákat azok jellegzetes vo- násai alapján több csoportba sorolhatjuk. Sajátos jellemzõi voltak az ún. agrárpe- reknek, vagyis azoknak a panaszoknak, melyeknél a kereset tárgyaként magyar ál- lampolgárok valamelyik utódállam területén fekvõ birtokának agrárreform címén tör- tént lefoglalása, illetve az ezért fizetendõ kártérítés szerepelt. Az agrárperek káro- sultjainak többsége optáns volt, tehát olyanok, akik a magyar állampolgárságuk fenntartása érdekében a világháború után „optáltak”, s így nem lettek csehszlovák, román vagy jugoszláv állampolgárok. Az optánsok túlnyomó része a román viszony- latban felállított vegyes döntõbíróság elé nyújtotta be keresetét. Több mint ötszáz agrárper volt folyamatban a két világháború közti idõszak során, melyeknél a lefog- lalt földterület körülbelül 1,2 millió kat. holdat tett ki, hozzávetõleg egymilliárd aranykorona értékkel.

Az egyházi perek, melyek közé a témánkat jelentõ jogviták is tartoztak, tulajdon- képpen szintén agrárperek voltak, hiszen többnyire itt is a földreformok miatt tör- tént a perlés, de a károsultak egyházi mivoltából fakadó egyéb jellemzõk, bonyodal- mak, többek között a Vatikán érdekeltsége e pereket jellegükben a többi agrárper- tõl eltérõvé tették.

A hágai bíróságok elõtt ezenkívül olyan perek is folytak, melyeket alapítványi ja- vak, bányák, ipari vállalatok, vasutak, a Habsburg-család tulajdonát képezõ vagyo- nok, továbbá ingóságok elvétele vagy megrongálása miatti visszaadás, kártérítés cí- mén indítottak. Az átcsatolt területekrõl elmenekült tisztviselõknek az elmaradt fize- tés vagy nyugdíj folyósítása végett körülbelül háromezer pere volt tárgyalás alatt.

A magyar politika és közvélemény részérõl nagy érdeklõdést váltott ki a ma- gyar–csehszlovák fórum elé tartozó Pázmány Péter Tudományegyetem ügye is. Ez a jogvita, talán éppen a perbéli magyar gyõzelem miatt viszonylag gazdag szakiroda- lommal rendelkezik, ami a többi perrõl már kevésbé mondható el (Kiss 1991; Váli 1934a, 1934b; Angyal 1934). Meglepõ módon a közismertnek számító optáns pe- rekrõl is inkább csak a két világháború között születtek jogi vagy történeti munkák (Markó 1927; Alkér 1927; Szladits 1920; Lukács 1928; Matheovits 1929; Geõcze 1927; Ruttkay 1930; Magyary 1927). Ezek szerzõi azonban akkor még – érthetõen

– kísérletet sem tettek a háttéresemények megvilágítására. A közelmúlt és napja- ink történetírásából a kérdésrõl inkább csak a korszakot összefoglaló szintézisek egy-egy bekezdésébõl értesülünk.

A történetírás adósságára a magyarázatot elsõsorban a források hiányos volta,¹ és nem a kérdés jelentõségének alábecsülése jelenti. A hágai perek pénzbeli tétjét Bethlen miniszterelnök 1930-as képviselõházi beszédében elemezte érzékletesen, mely szerint a 4500 magyar érdekeltségû perben az összkövetelés értéke megha- ladta a kétmilliárd aranykoronát, és ez a nemzeti vagyon egykilenced részét jelen- tette, melynek ha csak az elmaradt adóját veszik figyelembe, akkor is súlyos milli- óktól esett el az ország. Errõl pedig Bethlen szerint óriási hiba lenne önként lemon- dani (Bethlen 1930). Képviselõtársai közül nem mindenki értett egyet a kormány perekhez való ragaszkodásával, és az ellenzék sorai közül arra hívták fel a figyel- met, hogy a miniszterelnök és más vezetõ pozíciót elfoglaló személyiségek – többek között Teleki Pál, vagy az 1921–22 során külügyminiszter Bánffy Miklós – személye-

sen érdekeltek az ügyben erdélyi birtokaik miatt, és számukra ez a személyes, illet- ve egy szûk társadalmi csoportra vonatkozó érintettség jelenti a fõ motivációt, nem annyira az ország érdeke. A kormány ezért egy harmadrangú kérdés miatt hosszú éveken át feleslegesen hadakozik, sõt privát érdekeket védve kompromittálja a ma- gyar diplomáciát (Bethlen 1930).

A vagyonkérdés és a magyar külpolitika összefüggésének e meglehetõsen sarkí- tott jellemzésével szemben megállapítható, hogy a kormány számára éppen a hágai ingatlanperek külpolitikai súlyában rejlett a kérdés igazi jelentõsége. A külpolitikai prioritásokba illeszkedõen a „magyar ügy” egy olyan nemzetközi fórumot kapott ugyanis, ahol az európai politika és közvélemény érdeklõdése mellett a trianoni jog- talanságok demonstrálására nyílt folyamatos lehetõség. Különösen igaz volt ez az esztergomi érsekség vagyonperére, mellyel szorosan összefüggött a fõegyházmegye kormányzati integritásának a trianoni határok ellenére történõ fenntartásáért – ter- mészetesen nem a kompetenciával e téren nem rendelkezõ hágai bíróság elõtt – ví- vott politikai harc is. A régi egyházszervezeti határoknak az új államhatárok ellené- re történõ megõrzésére irányuló törekvés így Trianon mindenre kiterjedõ érvényének késleltetésére is alkalmasnak bizonyult.

Jelen dolgozat a nagyrészt Csehszlovákiához került esztergomi érsekség elsõ vi- lágháború utáni kormányzási problémáinak a birtokperekkel való összefüggéseit is megkísérli ismertetni, a fõegyházmegyei birtokok visszaszerzéséért folytatott küz- delem bemutatásának keretében.

Az esztergomi fõegyházmegye javadalmasai és a trianoni államhatár

Az ország elsõ világháború utáni területveszteségeivel együtt a magyar katolikus egyház birtokvagyona is jelentõs mértékben megcsappant. A Trianon elõtti Magyar- ország katolikus egyházi javadalmainak összterjedelme közel járt a kétmillió kat.

holdhoz, ami 1920-ra egymillió hold alá csökkent. A magyar egyház elveszítette te- hát birtokainak körülbelül a felét².

Mivel jogi értelemben nem az általában vett magyar katolikus egyház számított a vagyon tulajdonosának, hanem annak egyes intézményei, így földrajzi elhelyezke- désükbõl és birtokaik területi struktúrájából adódóan a veszteség különbözõ mér- tékben sújtotta a javadalmas püspökségeket, érsekségeket, székeskáptalanokat, társaskáptalanokat, reális apátságokat, szemináriumokat, szerzetesrendeket, okta- tó-nevelõ intézményeket és egyéb egyházi jogi személyeket.

1. táblázat. Az egyes javadalmas egyházi intézmények földbirtokainak határváltozás utáni elhelyezkedése

ªUVHNVÊJHNÊV

SÝVS×NVÊJHN 7HUÝOHWUÊJL ÂOODSRW V]HULQW NDWKROG

0DJ\DURUV]ÂJRQ

PDUDGW &VHKV]ORYÂNLÂKR]

NHUÝOW 5RPÂQLÂKR]

NHUÝOW -XJRV]OÂYLÂKR]

NHUÝOW $XV]WULÂKR]

NHUÝOW

(JULÊUVHNVÊJ

(V]WHUJRPL

ÊUVHNVÊJ

*\XODIHKÊUYÂU IRJDUDVLJ×U×J

NDWROLNXVÊUVHNVÊJ

.DORFVDLÊUVHNVÊJ

.DVVDLNÂSWDODQ

5R]VQ\ÔLNÂSWDODQ

6]DWPÂULNÂSWDODQ

6]ÊNHVIHKÊUYÂUL

NÂSWDODQ

6]HSHVLNÂSWDODQ

6]RPEDWKHO\L

NÂSWDODQ

9ÂFLNÂSWDODQ

9HV]SUÊPL

NÂSWDODQ

1DJ\V]RPEDWL

WÂUVDVNÂSWDODQ

3R]VRQ\LWÂUVDV

NÂSWDODQ

(SHUMHVLJ×UNDW

NÂSWDODQ

$SÂWVÂJRNÊV

SUÊSRVWVÂJRN

9DVNDV]HQWPÂUWRQL

DSÂWVÂJ

%HV]WHUFHEÂQ\DLJ

SÝVS×NVÊJ

&VDQÂGL

SÝVS×NVÊJ

(UGÊO\LSÝVS×NVÊJ

*\ĎULSÝVS×NVÊJ

.DVVDLSÝVS×NVÊJ

1DJ\YÂUDGL

SÝVS×NVÊJ

1\LWUDLSÝVS×NVÊJ

3ÊFVLSÝVS×NVÊJ

5R]VQ\ÔL

SÝVS×NVÊJ

6]DWPÂUL

SÝVS×NVÊJ

6]ÊNHVIHKÊUYÂUL

SÝVS×NVÊJ

6]HSHVL

SÝVS×NVÊJ

6]RPEDWKHO\L

SÝVS×NVÊJ

9ÂFLSÝVS×NVÊJ

9HV]SUÊPL

SÝVS×NVÊJ

(SHUMHVLJ×UNDW

SÝVS×NVÊJ

0XQNÂFVLJ×UNDW

SÝVS×NVÊJ

1DJ\YÂUDGLJ×U

NDWSÝVS×NVÊJ

+DMGÛGRURJLJ×U

NDWSÝVS×NVÊJ

.ÂSWDODQRN

(JULIĎNÂSWDODQ

(V]WHUJRPL

IĎNÂSWDODQ

(V]WHUJRPL

SDSQHYHOĎ

%XGDSHVWL .×]SRQWL

6]HPLQÂULXP

.DORFVDL

IĎNÂSWDODQ

%HV]WHUFHEÂQ\DL

NÂSWDODQ

&VDQÂGLNÂSWDODQ

(UGÊO\LNÂSWDODQ

*\ĎULNÂSWDODQ

1DJ\YÂUDGLODWLQ

V]HUWDUWÂVÛNÂSW

1\LWUDLNÂSWDODQ

3ÊFVLNÂSWDODQ

Forrás:Esztergomi Prímási Levéltár Cat. D/c. Felvidéki birtokügyek, 2. doboz

A trianoni határok csehszlovák viszonylatban az esztergomi érseki, valamint a kas- sai, rozsnyói, szatmári római katolikus és a munkácsi, eperjesi görög katolikus püs- pöki egyházmegyéket szelték. Közülük az esztergomi egyházmegye igen sajátos helyzetbe jutott, hiszen a felsoroltak közül egyetlenként neki maradt csak a székhe- lye Magyarországon, mégpedig úgy, hogy területének túlnyomó többsége Csehszlo- vákiában feküdt. Ebbõl következõen a fõegyházmegye magyarországi részén széke- lõ ordináriust az államhatár vágta el felvidéki plébániáitól, a központban székelõ ja- vadalmas intézményeket pedig az egyik legfontosabb bevételi forrásukat jelentõ bir- tokaik legnagyobb és legjobb minõségû részétõl. A továbbiakban elõször a vagyoni helyzetben bekövetkezett változást mutatjuk be, vagyis hogyan érintette az új határ az érsekség, székesfõkáptalan, esztergomi szeminárium és a Központi Papnevelde birtokvagyonát.

Az esztergomi érsekség mint javadalmas intézmény támogatásáról az uralkodók Szent István óta bõkezûen gondoskodtak, elsõsorban birtokadományozás formájá- ban. Az érseki birtok egyrészt a korai alapítás okán – a késõbbi alapítású egyház- megyéknek, fõleg a XVIII. századiaknak már nem jutott ilyen bõséges javadalom –, másrészt a prímási méltósághoz kötõdõ megkülönböztetett uralkodói kegybõl adó- dóan az ország legnagyobbjai közé emelkedett. Az évszázadok során nemcsak az uralkodók halmozták el birtokokkal és jövedelmezõ kiváltságokkal az érseki szék

S J

3HF×OLDSÂWVÂJ

)HOVĎ×UVL

SUÊSRVWVÂJ

&VDWÂULDSÂWVÂJ

6]HQWMREELDSÂWVÂJ

1DJ\YÂUDGL ODWV]HUWDUWÂVÛ .LVSUÊSRVWVÂJ

1DJ\YÂUDGL ODWV]HUWDUWÂVÛ QDJ\SUÊSRVWVÂJ

0XUDNHUHV]WXUL

DSÂWVÂJ

3ÂSRFLSUÊSRVWVÂJ

+DWYDQL

SUÊSRVWVÂJ

3R]VRQ\L

SUÊSRVWVÂJ

5ÂWRWLSUÊSRVWVÂJ

(JHUYÂUL

SUÊSRVWVÂJ

/HNÊULDSÂWVÂJ

.DSRUQDNDSÂWVÂJ

6]HU]HWHVUHQGHN

&VRUQDL

SUHPRQWUHLUHQG

-ÂV]ÔYÂUL

SUHPRQWUHLUHQG

3LDULVWDUHQG

3DQQRQKDOPL 6]HQW%HQHGHN UHQG

&LV]WHUFLWDUHQG

,UJDOPDVUHQG

'RPRQNRVUHQG

.DSXFLQXVUHQG

)HUHQFHVUHQG

0LQRULWDUHQG

6]HUYLWDUHQG

%D]LOLWDUHQG

1. ábra. Egyházmegyék és -tartományok a történeti Magyarországon

betöltõit, hanem az ingatlanvagyon forrásai a tehetõs családok magánadományozá- sai és az érsekek vásárlásai, szerzeményei is voltak³. Az elsõ világháború végén az érseki birtokvagyon összterjedelme így már 88 803 kat. holdat tett ki, melyek Bars, Esztergom, Hont, Komárom, Nógrád, Nyitra, Pozsony és Trencsén megyében helyez- kedtek el, és az esztergomi, érsekújvári, gútai, nagysallói, drégelyi, verebélyi, vala- mint a pozsonyi uradalmi kerületeket szervezték meg rajtuk. A drégelyi uradalmat és az esztergomi néhány települését leszámítva valamennyi Csehszlovákiához került. A Trianon általi veszteség így az érsekség vagyonából 51 315 kat. holdra rúgott, amely vármegyénként a következõ települések határába tartozó földeket jelentette:

1. Esztergom vármegye – Bart (ma: Bruty) 728 kh, Búcs (Búè) 1587 kh, Duna- mocs (Moèa) 898 kh, Érsekkéty (Kvetná) 726 kh, Farnad (Farná) 1307 kh, Kéménd (Kamenín) 1086 kh, Kural (Kura¾any) 423 kh, Magyarszõgyén (Svodín) 1135 kh, Muzsla (Mužla) 3367 kh, Nagyölved (Ve¾ké Ludnice) 1979 kh, Németszõgyén (Svodín) 316 kh, Párkány (Štúrovo) 212 kh;

2. Komárom vármegye – Bajcs (Bajè) 6257 kh, Hetény (Chotín) 2523 kh, Imely (Ime¾) 449 kh, Kürt (Strekov) 1863 kh, Martos (Martovce) 903 kh, Naszvad (Nesvady) 3651 kh, Perbete (Pribeta) 1372 kh, Udvard (Dvory n. Žitavou) 998 kh, Gúta (Kolárovo) 3138 kh, Keszegfalva (Kamenièná) 3138 kh, Szímõ (Zemné) 316 kh; 3. Hont vármegye – Ipolyhidvég (Ipe¾ské Predmostie) 631 kh, Hontfüzesgyarmat (Hontianska Vrbica) 466 kh, Szete (Kubáòovo) 772 kh, Bajta (Bajtava) 667 kh, Garamkövesd (Kamenica n. Hr.) 1146 kh, Leléd (Lelá) 593 kh, Ipolyszalka (Salka) 705 kh;

4. Bars vármegye – Barslédec (Ladice) 470 kh, Garamszentgyörgy (Jur n.

Hronom) 661 kh, Hölvény (Hulvinky) 448 kh, Nagysalló (Tekovské Lužany) 714 kh, Aha (Horný Ohaj) 173 kh, Barscseke (Èaka) 397 kh, Verebély (Vráble) 250 kh;

5. Nyitra vármegye – Nagycétény (Ve¾ký Cetín) 381 kh, Nyitraegerszeg (Jelšovce) 54 kh, Nyitranagykér (Ve¾ký Kýr) 6 kh, Üzbég (Zbehy) 579 kh, Érsekújvár (Nové Zámky) 992 kh, Tardoskedd (Tvrdošovce) 1472 kh, Kinorány (Chynorany) 78 kh;

6. Pozsony vármegye – Alsószerdahely (Dolná Streda) 65 kh, Vága (Váhovce) 319 kh, Zsigárd (Žiharec) 604 kh, Nagyszombat (Trnava) 63 kh;

7. Trencsén vármegye – Ribény (Rybany) 46 kh.

Az elszakadt birtokok a jövedelmezõség szempontjából legértékesebb részeket is tartalmazták, melyek a Duna bal partján Esztergom és Komárom megyében, va- lamint kisebb részben Bars megyében húzódtak. Itt voltak azok a széles puszták is melyeket az érsekek jelentõs anyagi ráfordítással a Trianon elõtti évtizedekben min- tagazdaságokká fejlesztettek. Az intenzív gazdálkodási formák alkalmazásában el- sõsorban Bajcs, Farkasd (ma Bajcs része), Anyala, Bálványszakállas (Keszegfalva része), Lándor (Komárom része) és Kavalhát (Keszegfalva része) jeleskedett (Dóka 1997:135). Az északibb területeken a más adottságokból fakadóan már nem a me- zõgazdasági termelés hanem az erdõgazdálkodás dominált. A pozsonypüspöki és a nagysallói erdõgazdaság is Csehszlovákiához került, mindkettõ egyaránt majd 3000 kh erdõterületet igazgatva.

Az esztergomi székesfõkáptalant Szent István a hagyomány szerint az érsekség- gel egyidõben alapította. Kezdetben nem volt vagyonjogilag önálló, hanem az érsek- tõl kapta az ellátásához szükséges javakat, s csak a XII. században jutott önálló bir-

tokjoghoz. A káptalan az idõk folyamán szintén tekintélyes vagyonra tett szert, mely- nek forrásai az érseki birtokokhoz hasonlóan királyi adományozás, magánadomá- nyozás és önálló vagyonszerzés egyaránt voltak. Az esztergomi érseki szék kiváltsá- gos helyzete a káptalan részére történõ királyi adományozásokban is megmutatko- zott, mivel többször elõfordult, hogy nemcsak a koronázó érsek, hanem annak ta- nácsadó és kisegítõ testülete a káptalan is részesült koronázási ajándékban, vagyis új birtokadományban. A fõkáptalan javadalmának még a két világháború között is a stallumok száma szerint külön vagyonságai voltak, tehát külön vagyona volt a nagy- prépostnak és minden kanonoknak. Eszerint huszonkét kanonoki javadalom, prae- benda létezett, ezenkívül a Lábathlani-féle és a Bakács-Kápolna alapítványi birtoka- iból kialakított két praebenda, illetve az egész káptalannak mint testületnek külön praebendája, összesen tehát huszonöt. A birtokokat egységben kezelték, melyek jö- vedelmét az egyes kanonokoknak évente kiosztották meghatározott kulcs szerint.

Nagyobb jövedelemrész az elõkelõbb méltóságoknak, kisebb az alacsonyabb rangú- aknak járt. Ezt a felosztási kulcsot Serédi prímás 1932 januárjától hatályon kívül he- lyezte, mivel a trianoni birtokveszteség miatt olyan csekély jövedelem állt rendelke- zésre, hogy a kulcs betartása mellett a legalacsonyabb rangúak, a mesterkanonok már nem kaphattak annyit, ami a fenntartásukhoz szükséges volt, így ettõl kezdve az összes kanonok egyenlõen részesedett a jövedelembõl. Ebben az idõszakban egyébként, éppen a jövedelmek csökkenése miatt a huszonkét kanonoki stallumból már csak tizenkettõ volt betöltve⁴.

Az elsõ világháború végén a káptalan 53 169 kat. hold földbirokkal rendelkezett, melybõl 30 987 hold került csehszlovák területre. A huszonkét igazgatási kerület birtokai hét megyében – Esztergom, Bars, Hont, Komárom, Nógrád, Nyitra, Somogy

– feküdtek, melyek közül Somogy kivételével mindenhol érték veszteségek a kápta- lant. Esztergom megyében a Duna bal partján volt megszervezve a nánai és a kõ- hídgyarmati kerület, melyekhez Nána (Párkány része), Ebed (Obid), Kicsind (Malá), Kistata (Kõhídgyarmat/Kamenný Most része), Libád (¼ubá) és Bars megyébõl Garamdamásd (Damáša) tartozott. Komárom megyében a Duna bal partján, sík te- rületen Szentmiklóson (Udvard/Dvory nad Žitavou része), Izsán (Iža), Agyagoson (Martos/Martovce része) voltak a fõkáptalan gazdasági központjai, s hozzájuk tar- tozott még Csúz (Dubník), Kopánkút (Csúz része) és Õrs (mai Õrsújfalu/Nová Stráž) is. Hont megyében a Csehszlovákiához került részen Kiskeszi (Malé Kosihy), Páld (Pavlice), Helemba (Ch¾aba), Szebelléb (Sebechleby), Németi (Hontianske Nemce) és Gyerk (Hrkovce) uradalmai voltak három kerületbe szervezve. Bars megyében Be- senyõ (Bešeòov), Taszár (Tasáre), Kovácsi (Kozarovce), Nemcsény (Nemèiòany), Kis- apáti (Opatová) kerületközpontokhoz szervezték Mikófalva (Slepèany), Fakóvezeké- ny (Plavé Vozokany), Zsemlér (Žemliare), Apáti, Szlance (Slance), Lukova (Volkovce), Garamszentbenedek (Hronský Beòadik), Peszér (Psiare), Korlát (Garamszentbene- dek/Hronský Beòadik része), Szelc (Selce), Kisvalkóc (Lukova része), Ebedec (Obyce), Mártontag (Ebedec része), uradalmait. Nyitra megyében Csehi (Èechynce), Pográny (Pohranice), Gerencsér (Nitrianske Hrnèiarovce) központú birtoktestek vol- tak, melyeket viszont haszonbérbe adtak (Dóka 1997:79). A fõkáptalani birtokokról megállapítható, hogy itt az erdõk az érseki gazdaságokhoz képest jóval nagyobb te- rületet foglaltak el, de értékes fekete öntéstalajú földekkel is rendelkeztek, melyek elsõsorban Esztergom, Komárom és Hont megyében, Kiskeszi, Ebed, Izsa, Kistata határában voltak (Dóka 1997:76).

Az Oláh Miklós érsek által 1566-ban Nagyszombatban alapított Esztergomi Sze- minárium birtokai a többi papneveldéhez hasonlóan kimondottan célvagyonok vol- tak, vagyis bevételeit az intézmény fenntartására fordították. A javak kezelését a fõ- káptalan irányította a kezdetektõl fogva, és ebbõl következõen a hágai bíróság elõtt is a káptalan képviselte a szemináriumot. A papnevelõ birtokterülete érintetlenül 6822 kat. hold volt, melybõl 5112 kat. hold került Csehszlovákiához. E területen az erdõk és mezõgazdasági birtokok körülbelül fele-fele arányban oszlottak meg. A fel- vidéki birtokok közül a széplakapáti (Krásna nad Hornádom) rendelkezõség közsé- gei Abaúj megyében voltak, ide tartozott Garbóc (Bohdanovce), Felsõolcsvár (Košic- ké Olšany), Alsóhutka (Nižná Hutka), Beszter (Byster), Szilvásapáti (Vyšné Opatské) valamint Lebenye (Alsóhutka része) és Teleki (Szilvásapáti része) puszták. A csiffá- ri (Èifáre) kerület Bars megyében feküdt ahová központon kívül Mellek (Me¾ek) és Alsórakonca (Rykynèice) tartozott. A kicsindi kerület is elszakadt, míg Magyarorszá- gon a tokodi és táti körzet maradt (Dóka 1997:80).

A budapesti Központi Papnevelde birtokait I. Ferenc 1802-es rendelete óta szin- tén a fõkáptalan kezelte, így a hágai bíróság elõtt ezt az intézményt is a káptalan képviselte. Birtokainak túlnyomó része a trianoni Magyarország területén maradt – 9455 kat. holdból 8889 kat. hold – így mindössze az 566 kat. hold nagyságú nyit- rapereszlényi (Prese¾any) birtokra vonatkozott a csehszlovák állam elleni keresete.

Zárlat az egyházi birtokokon

A háború elvesztése után, 1918 novemberétõl cseh fegyveres alakulatok nyomultak be Magyarország északi részére és fokozatosan megszállták azt. 1919. január 6-án jutottak az Esztergommal szemben fekvõ Párkány birtokába, s ettõl kezdve számít- hatjuk a felvidéki egyházi javadalmak tényleges elfoglalását. Mivel a cseh csapatok a Duna vonalának átlépését akadályozva az érintkezést rendkívül megnehezítették, megszakadt a rendszeres kapcsolat az ottani birtokok igazgatási szervei és az esz- tergomi jószágkormányzóság, valamint ezzel együtt az ordinárius és a felvidéki plé- bániák között. A tudatos elzárás következtében a fõegyházmegyei birtokok, illetve az összes magyarországi központú egyházi javadalom eddigi igazgatási módjának fenntartása lehetetlenné vált.

A gazdálkodás folyamatosságának fenntartására a megszálló hatóságok tartot- tak igényt, és hozzá is láttak egy új, egyelõre ideiglenesnek szánt birtokigazgatási szervezet kiépítéséhez. Az új szervezet érintette a pillanatnyilag fõpásztor nélküli felvidéki egyházmegyéket is, így azon püspökségek esetében, ahol a fõpásztor a megszállás során eltávozott, eltávolíttatott vagy eleve nem a csehszlovák állam te- rületén székelt, a birtokok irányítására gondnokokat bíztak meg. A Vavro Šrobár ve- zette szlovák teljhatalmú minisztérium a szepesi, besztercebányai, nyitrai püspök- ségek, a pannonhalmi bencés rend és az esztergomi érsekség vagyonára is ilyen gondnokot nevezett ki. Ezenkívül ellenõrzõ szervként egy központi gondnokságot, kuratóriumot állítottak fel Pozsony székhellyel, Karol Medvecky, a teljhatalmú mi- niszter katolikus egyházügyi referensének elnökletével.⁵A kuratórium és a gondno- kok a javadalmasokat figyelmen kívül hagyva teljesen önhatalmúlag intézkedtek, gazdatiszteket helyeztek át, állatállományt csereberéltek az uradalmak között, alkal- mazottakat vettek fel vagy csaptak el.⁶A prímási és káptalani jószágigazgatóságnak

ettõl kezdve semmiféle rendelkezési joga nem volt. Ez az irányítási rendszer azon- ban még nem jelentett zárlatot, és csupán néhány hónapig állt fenn, mivel a Tanács- köztársaság alatti magyar térfoglalás következtében megszûnt a kuratórium és a gondnokok tevékenysége, amit a csehszlovák fennhatóság felújítása után már nem is állítottak vissza. Hivatalosan a teljhatalmú miniszter 1919. augusztus 11-i rende- lete szûntette meg ezen intézményeket, amely egyúttal az állami zárlatot is elren- delte az említett kategóriákba tartozó egyházi birtokokon, és létrehozta azok irányí- tásának új szervezetét.

Šrobár augusztusi rendelete a csehszlovák földbirtokreform folyamatába illesz- kedett, melynek alapvetõ törvényi intézkedései 1918 és 1920 között láttak napvi- lágot. A földreform alaptörvényének az 1919. április 16-án kelt 215/1919 sz. tör- vény számít, amely a nagybirtokok lefoglalásáról intézkedett. A törvény értelmében lefoglalásra kerültek a 150 hektárt meghaladó mezõgazdasági, illetve a 250 hektárt meghaladó vegyes jellegû (szántó, erdõ, legelõ) birtokok (Sbírka… 1919:289–290).

Minthogy a nagybirtokok az egész ország területén számosak és nagy kiterjedésû- ek voltak, a földreform gyakorlati végrehajtásához évek hosszú sorára kiterjedõ el- járásra volt szükség, ami miatt az eredeti tulajdonos az esetleg sok év múlva bekö- vetkezõ tényleges állami kisajátításig vagy az elrendelt állami kényszerkezelésig to- vább gazdálkodhatott birtokán. A magyarországi székhelyû egyházi birtokok eseté- ben azonban a hatósági akadályoztatás miatt a tulajdonosi kezelésre nem volt mód, ezért az állami kényszerkezelést – ezt rendeli el az augusztusi jogszabály – szinte azonnal alkalmazták. A zárlati kényszerkezelés jogi értelemben tulajdonosváltást nem jelentett, az eredeti birtokos tulajdonjoga az esetleges állami kisajátításig, il- letve a földosztó akció céljaira való felhasználásig továbbra is fennállt. A zárlat a tu- lajdonosok rendelkezési lehetõségének megszûntét jelentette a birtokaik felett.

Mit tartalmazott pontosan a Šrobár-féle rendelet? A 6525/19. szám alatt kelt jogszabály a magyarországi székhelyû egyházi javadalmasok – esztergomi érsekség, esztergomi székesfõkáptalan, váci káptalan, vallás és tanulmányi alap, esztergomi és pesti papnevelde, pannonhalmi bencés rend, a lekéri, jászói és zirci apátság – valamint a nyitrai, besztercebányai és szepesi püspökségek Szlovákia területén fek- võ minden ingó és ingatlan vagyonát zár alá helyezte, és gazdaságaik igazgatását a pozsonyi székhellyel felállított Római Katolikus Egyházi Javak Központi Bizottságára (Centrálna správa katolickych cirk. ve¾kostatkov) bízta (Pálesch é.n.). 1921-ig újabb rendelkezések következtében a Pázmány Péter Tudományegyetem, a csornai pre- montrei rend és a gyõri káptalan vagyona is zárlat alá, ezzel együtt a központi igaz- gatóság kezelésébe került (Pálesch é.n.).

A rendeletben szereplõ szlovákiai püspökségek birtokai a fõpásztoraikat érintõ fejlemények miatt jutottak a magyarországi egyházi intézmények birtokaihoz hason- ló sorsra. Batthyány Vilmos nyitrai és Radnai Farkas besztercebányai püspököt ugyanis 1919 elején kiutasították Szlovákia területérõl, míg Párvy Sándor szepesi püspök ez év márciusában Budapesten elhunyt. Késõbb a rozsnyói és kassai püs- pöki javakra is kiterjesztették a zárlatot, Balás Lajos 1920-as és Fischer-Colbrie Ágoston 1925-ös halála után. Mikor azonban 1920 végén a nyitrai, besztercebányai és szepesi püspökségeket a Szentszék szlovák fõpásztorokkal töltötte be Karol Kmeko, Marián Blaha és Ján Vojtaššák személyében, az új javadalmasoknak az õket megilletõ lefoglalt birtokokat átadták. Rozsnyó és Kassa esetében viszont er-

re nem került sor, mivel fõpásztoraik halála után a Szentszék és Csehszlovákia nem tudott az utódok személyében megegyezni, ezért Róma csupán apostoli adminiszt- rátorokat nevezett ki e helyekre. A kormány válaszképpen úgy mutatta ki neheztelé- sét, hogy a püspökségi birtokokat a kinevezett adminisztrátoroknak nem adta át, fenntartotta rajtuk a zárlati kezelést, és Kassa valamint Rozsnyó a kezelõ bizottság- tól a javak jövedelmébõl csupán éves támogatást kapott. A bizottság szabályzata ér- telmében egyébként a Magyarországon székelõ javadalmasok vagyonát „kezelte”, míg a Szlovákiában székelõ apostoli adminisztrátorok egyházmegyei vagyonát „csak felügyelte”. E két fogalom között a gyakorlatban – a támogatást leszámítva – nem lehetett semmilyen különbséget észlelni.⁷

A zárlati intézkedés jogszerûségének bizonyítását szolgálva a rendelet indoklása három jogforrásra hivatkozott. Az elsõ a csehszlovák állam 1918. évi december 10- én kiadott 64. sz. törvénye, a második az 1723: LXX. tc., a harmadik a magyar kul- tuszminiszternek 1867. szeptember 27-én 10 165 szám alatt kelt rendeletének 11.

pontja. Az utóbbi két magyar jogszabályra a hivatkozás azért volt lehetséges, mivel az 1918. októberi 11. számú törvény értelmében a Csehszlovákia megalakulása elõtti törvények az új ország területén érvényben maradtak.

A 64. sz. csehszlovák törvénynél – amely felhatalmazást ad a szlovák teljhatal- mú miniszternek rendeletek kibocsátására – érdekesebb a másik két jogszabály. Az 1723: LXX. tc., amellyel a zárlati rendeletben a magyarországi székhelyû javadal- mak zárolását indokolták, kimondta, hogy ha az egyházi javadalmas a templomok, javadalmi épületek és felszerelések karbantartását elhanyagolja, akkor a király mint legfõbb kegyúr a birtokokból származó jövedelmet zárlat alá helyezheti és a hiányok pótlására fordíthatja. Azt nem közölte a rendelet és késõbb sem hozták nyilvános- ságra, hogy melyek azok a hiányok, aminek pótlására szükséges volt az intézkedés.

A per folyamán Esztergom jogászai igyekeztek cáfolni e törvények alkalmazásá- nak jogszerûségét. Egyrészt rámutattak, hogy a királyi fõkegyúri jogok nem szálltak át a csehszlovák államra – ahogy a magyar államra sem – másrészt állították, hogy a gazdálkodással, karbantartással kapcsolatban nem a hanyagság, hanem ellenke- zõleg a példás gondosság volt a birtokok általános jellemzõje. Felhívták a hágai bí- róság figyelmét, hogy a gazdálkodás ügyeit közismerten szívén viselõ Csernoch prí- más nemhogy mulasztást nem követett el, de minden erejével azon volt, hogy az elõdje idejébõl származó kisebb hiányosságokat jóvátegye, s e célból még kölcsö- nök árán is biztosította az épületek, felszerelések karbantartását. Sõt nagyszabású programot indított a prímási uradalmak gazdasági rekonstrukciójára, s e modernizá- ló munkában éppen ott érte el a legnagyobb eredményeket, melyek határon túlra kerültek. A leglátványosabb fejlesztést a bajcsi nagy komplexumon hajtotta végre.

Az érsek gondos gazda mivoltát a harmincas évekbõl visszatekintve a Szlovák Nép- párt egyik politikusának zárlatot bíráló parlamenti interpellációja is alátámasztotta, mely szerint Csernoch János a háború folyamán a prímási birtokokba 1 132 241 aranykoronát invesztált.⁸

Esztergom szerint a káptalan birtokain is a mintagazdaságok túlsúlya volt a jel- lemzõ, s ezenkívül arra is utalt, hogy a III. Károly-féle törvénycikk azt írja elõ, hogy csak a jövedelmeket lehet zárolni, s azokat kizárólag a hiányok pótlására lehet fel- használni. A bevételek hovafordításának útjai azonban a kényszerkezelés során na-

gyon szerteágazóak és a legtöbb esetben nemhogy fejlesztési, de egyházi célokra sem fordították.⁹

Az 1867. szeptemberi rendelettel a szlovák püspökségek vagyonának zárolását indokolták, melynek 11. pontja a széküresedés esetén követendõ eljárást szabá- lyozta. Bár a szlovák püspökségek vagyonának kérdése nem volt a hágai perek tár- gya, az esztergomi periratok ennek alkalmazásának jogtalanságára is rámutattak.

Figyelmeztették a bíróságot, hogy a rendelet kibocsátásának idején csak egy felvi- déki egyházmegye volt üresedésben, Párvy halála miatt a szepesi. A besztercebá- nyai és nyitrai püspök elûzése az országból olyan erõszakos és kánonjogellenes ak- tus volt, ami nem tette jogilag betöltetlenné a javadalmakat. Zárolásuk tehát a ma- gyarországi birtokosok vagyonához hasonlóan indokolatlan volt. E jogszabályban egyébként a széküresedéssel kapcsolatban nem is volt szó zárlatról, a törvényes el- járás ugyanis a rendelet értelmében az volt, hogy a kormány miniszteri biztost ne- vez ki, aki a káptalannal együtt kezeli a birtokokat a püspöki szék betöltéséig.

Államközi tárgyalások és az egyházi birtokügy

A csehszlovák kormány a zárlati rendelettel próbálta legalizálni a már 1919. január eleje óta fennálló állapotot, mikortól a gazdaságaikból a magyarországi egyházi in- tézmények sem jövedelmet, sem terményt nem kaptak. Az esztergomi érseknek és káptalannak csupán néhány bérlõ fizetett még valamelyes részleteket a megszállás kezdeti szakaszában. A hercegprímást mindez anyagilag rendkívül érzékenyen érin- tette, hiszen legjelentõsebb jövedelmi bázisának kiesésével a források elõteremté- se a különféle egyházi szervezetek, a budapesti és esztergomi nagy központi intéz- mények, a prímási méltóságból fakadó költségek fedezésére nagyon megnehezült.

Az igaz, hogy területileg jóval kisebb rész maradt Magyarországon az érsekségbõl és a plébániák száma is sokkal kevesebb volt – a szlovákiai 404-el szemben 83 –, de Budapest miatt közel annyi hívõ élt itt, mint a felvidéki részen, ami jelentõs anya- gi terhekkel járt. A jogtalannak tartott helyzet megváltoztatása, valamiféle méltá- nyos vagyoni rendezés elérése így szinte létkérdésnek számított.

Csernoch prímás elszántan igyekezett is minden tõle telhetõt megtenni, és ez az igyekezet nemcsak az anyagiak mentésére, hanem a fõegyházmegye új államhatár- ok ellenére történõ kormányzati integritásának fenntartására, tehát a felvidéki ér- seki joghatóság valamilyen formában – például vikárius útján – való megõrzésére is irányult. E törekvésre azért nyílhatott mód, mivel a trianoni békeszerzõdés az egy- házak igazgatási rendszerét nem érintette, nem érinthette, az egyházmegyék meg- osztása, feldarabolása kizárólag szentszéki kompetenciába tartozott. A régi Magyar- ország és benne az esztergomi érsekség egyházkormányzati rendszerének további sorsa egyelõre nyitott kérdés maradt, az államhatár által szelt fõegyházmegye jogi egysége Róma esetleges diszmembrációs intézkedéséig továbbra is fennállt. Cseh- szlovákia azonban a magyar egyházi joghatóságot a vagyonkezeléshez hasonlóan nem volt hajlandó területén elismerni, és mindent megtett, hogy elérje Rómánál an- nak nem csupán gyakorlati, de egyházjogi megszûntetését is, vagyis az érsekség kettévágásával az egyházkormányzati határok politikai határokhoz való igazítását.

Megjegyzendõ, hogy volt példa a korszakban a határokon átnyúló egyházmegyékre, éppen magában Csehszlovákiában is. Nevezetesen a prágai és olmützi érsekek jog-

hatósága kiterjedt a múltban és ekkor is Németország részeire, illetve a boroszlói érsek, egyházmegyéjének csehországi területein gyakorolhatta joghatóságát, sõt va- gyonával is rendelkezhetett. Boroszlóhoz és Esztergomhoz, tehát Németországhoz és Magyarországhoz eltérõ volt Prága viszonyulása, amit ez az összehasonlítás is alátámaszt. Egyébként a magyar kormány sem akadályozta a csehszlovák területen székelõ püspökök joghatóságának gyakorlását magyar területen, a kassai és rozs- nyói adminisztrátorok helynökei 1937–ig, a magyarországi egyházmegyerészek apostoli kormányzósággá alakításáig intézték e terület ügyeit.

Az államfordulat idején Esztergomban az érseki aula nemzetiségi összetétele mi- att is tápláltak még bizonyos egyházkormányzati reményeket,¹⁰a bekövetkezett ese- mények azonban nem feleltek meg a várakozásoknak. A szlovák többségû püspök- ségek magyar fõpásztorainak kiutasítását megelõzve már 1918 novemberében a felvidéki érseki helytartót Báthy Lászlót letartóztatták. Ekkor még – talán Csernoch érsek nunciusnál való közbenjárásának köszönhetõen – sikerült kiszabadulnia a theresienstadti fogházból, azonban hamarosan következett az újabb letartóztatás és a spielbergi börtönben, majd egy barakkban raboskodott 1919 márciusáig. Ek- kor kiutasították a csehszlovák kézben lévõ területrõl (Salacz 1975:19). Arra még módja volt a prímásnak, hogy Báthy utódjául 1919 tavaszán kinevezze Oswald Ri- chárd nagyszombati kanonokot, abban a hiszemben, hogy szlovák mivolta és koráb- ban is létezõ nemzeti elkötelezettsége miatt az õ személyét talán csehszlovák rész- rõl is elfogadják.¹¹Ebben hiába bízott, hiszen a csehszlovák kormány és egyház a független egyházszervezet kiépítésén fáradozott, és Rómától a diszmembráció felé vezetõ elsõ lépésként egy érsektõl független apostoli adminisztrátor kinevezését kérték a fõegyházmegye felvidéki területére.¹²Prága végleges álláspontja a szlovák egyházszervezet rendezésére vonatkozóan a húszas évek közepére alakult ki. Arra törekedtek, hogy a fõegyházmegye diszmembrálásával együtt, annak szlovákiai te- rületén alakuljon meg egy új szlovák egyházmegye, lehetõleg érseki ranggal és Po- zsony központtal. Ez nem terjedne ki az egész érsekségi részre, annak nyugati ha- tárától csak a Vágig húzódna. A többi részt felosztanák a szomszédos püspökségek között, így a Vág és Garam közti területet a nyitrai, a Garamtól keletre esõt pedig a besztercebányai püspökség kapta volna meg. Tervük szerint a rozsnyói püspökség, amely többségében magyar lakosságú volt, teljes felosztásra kerülne a vele hatá- ros egyházmegyék között, tehát megszûnne.¹³ A térképre tekintve rögtön feltûnik, hogy a fõegyházmegye ilyetén vertikális alapú felosztása és Rozsnyó megszûnteté- se a magyar hívõk egyházmegyénkénti teljes szétszóratását eredményezte volna. Az önálló felvidéki magyar püspökség elérésére irányuló, 1920 óta tartó küzdelemre ez a veszély is ösztönzõleg hatott.

A csehszlovák elképzelésekkel szemben természetesen nemcsak a magyar egy- ház, de a magyar kormány sõt a szlovákiai magyarok érdeke is azt diktálta, hogy a Nagy-Magyarországhoz igazodó egyházi szervezet minél tovább fennmaradjon, a fõ- egyházmegye és a többi szelt püspökség diszmembrációját a lehetõ legtávolabbi idõkre sikerüljön kitolni. A kormányt ebbõl következõen végig a korszak során ott ta- láljuk segítõ szövetségesként a magyar egyház mellett e kérdésben is.

A magyar kormány és egyház közti összhang érvényesült azokon a húszas évek elején zajló magyar–csehszlovák államközi tárgyalásokon, gazdaságpolitikai megbe- széléseken melyeken – a perindítást megelõzve – az egyházi ügyek szintén szóba

kerültek. E tárgyalások alapjait az 1921. márciusi brucki találkozón fektették le, mi- kor megegyezés született, hogy a két ország kapcsolatainak – elsõsorban gazdasá- gi – részleteit négy bizottság – jogi, pénzügyi, közlekedési, gazdasági – keretei kö- zött beszélik meg. Az elsõ királypuccs miatt megszakadt tárgyalások újrafelvételére az 1921. júniusi marienbadi találkozón került sor, mikor az egyes bizottságokhoz tartozó témaköröket is meghatározták (Romportlová 1986). A katolikus egyházi ügyek a jogügyi bizottságba nyertek besorolást, ahol mindenekelõtt azt kellett tisz- tázni, hogy az egyházi kérdések képezhetik e egyáltalán államközi megállapodás tár- gyát. E téren a magyar és csehszlovák felfogás különbözött egymástól. A magyar kormány a bizottság tagjaként delegálta Csernoch érsek megbízottját, Lepold Antal kanonokot, aki az 1922. október 16-i prágai bizottsági ülésen a hercegprímáséval megegyezõ kormányfelfogást képviselte. Eszerint a magyar kormány – a csehszlo- vákkal ellentétben – az egyházi kérdéseket nem óhajtotta az esetleges megegyezés pontjai közé felvenni, mert nézete szerint ezeket a trianoni békeszerzõdés nem érin- tette, s elrendezésük kizárólag a Szentszék illetékességébe tartozik. Lepold az irányadónak szánt kánonjogi elõírásokra hivatkozott, amelyek szerint az egyházi szervezeten változtatni csak Róma jogosult (215. kánon), és diszmembráció esetén szintén õ osztja el a vagyont a régi és a belõle újonnan létesített egyházmegye kö- zött (1500. kánon). Ebbõl következõen a szintén vita tárgyát képezõ világi birtokok- kal kapcsolatban meg lehet egyezni az államoknak, de az egyháziakat illetõen a Szentszék kihagyásával nem. „Magyarország egyházi beosztása – érvelt a prelátus

– a békeszerzõdés után is az marad, ami azelõtt volt, amíg a Szentszék másként nem intézkedik. Ugyanazok maradnak a javadalmasok is, amíg javadalmuktól Róma részérõl meg nem fosztatnak. A békeszerzõdés alapján nem lehet az egyházi beosz- tás megváltoztatását és a vagyon elosztását követelni, sõt a birtoklási jog nemcsak egyházi, de állampolgári magánjog is, amit véd a békeszerzõdés 250. cikkelye.”¹⁴A határon túlra került birtokok egészéhez való ragaszkodás határozott álláspontja el- vi alapállásként végig jellemzõ maradt, de az évek múlásával a gyakorlatot illetõen szükségszerûen oldódni kezdett. A határok megszilárdulása és az ebbõl adódó kényszerítõ körülmények fokozatosan a kompromisszumos megoldások keresése felé mozdították el a magyar magatartást.

Egyelõre azonban a hercegprímás is hasonló szellemben nyilatkozott. Hangsú- lyozta, hogy a magyar kormány szóba állhat ugyan Csehszlovákival az ügyben, de ezt csak a Szentszék jogának fenntartásával teheti. Birtokaival kapcsolatban így fogal- mazott: „Az esztergomi érsekség nevében kijelentem, hogy a birtokok utolsó darab- jához teljes tulajdonjoggal, teljes rendelkezési joggal ragaszkodom, a bizottság ide- gen hivatalnokait nem ismerem el, minden személyi és üzemi változtatást, ami hoz- zájárulásom nélkül történt jogtalannak tartok, és követelem, hogy a birtokok keze- lése újból visszaszálljon a javadalmasokra.”¹⁵Csernoch gondjainak orvoslását elsõ- sorban Rómától várta, és a kétoldalú magyar–csehszlovák tárgyalásoktól, legyenek azok egyháziak vagy államiak, túl sok eredményt nem remélt. Véleménye az volt, hogy amíg a csehek el nem érték az egyházmegye elválasztását, addig érdemleges vagyoni engedményeket nem fognak tenni.¹⁶

A tárgyaló magyar bizottság végül azzal a javaslattal állt elõ, hogy elõször az érin- tett egyházi fõméltóságok, vagyis a magyar és szlovák püspökök egymással tárgyal- janak, majd javaslataikat megbeszélnék saját kormányaikkal, melyek ezután a

Szentszékkel folytatnának az ügyben párbeszédet. Az esetleges megegyezés után kerülhetne sor arra, hogy a kérdést államközi megállapodással is szabályozzák. A csehszlovák bizottság tudomásul vette a magyar kormány álláspontját, és Róma il- letékességét nem vitatva közölte, hogy ezután a problémát illetõen mindkét fél ma- ga intézze ügyeit a Szentszékkel.¹⁷Az 1923 novemberében Budapesten a Nemzeti Múzeumban folytatódó bizottsági tárgyalásokon így már csak az országos jellegû alapok, alapítványok kérdésérõl esett szó, és a szóban forgó egyházi ügyek késõbb sem képezték közvetlen kormányközi megbeszélések tárgyát.

Jegyzetek

1. Az Országos Levéltárban megtalálható ugyan a vegyes döntõbíróságok mellett mûködõ magyar kormánymegbízotti hivatal fondjának néhány csomója, de ezek jobbára csak a periratok francia és német nyelvû hivatalos fordításait tartalmazzák. A Pázmány Péter Tu- dományegyetem ügyének és az egyházi pereknek kutatói vannak csupán szerencsésebb helyzetben, az egyetemi levéltár és az egyházi levéltárak viszonylag terjedelmes anyag- mennyisége okán. Ezeken kívül az Országos Levéltár külügyminisztériumi forrásaihoz és a külföldi levéltárak esetenként megtalálható vonatkozó anyagához lehet még hozzáfér- 2. Salacz Gábor a katolikus egyházi birtokok 1895-ös terjedelmét 1 976 405 kh-ban, azni.

egyházi jellegû vallás- és tanulmányi alap birtokait pedig 290 644 kh-ba jelölte meg (Salacz 1974:233). Karner Károly 1928-ra vonatkozó adatai pedig 848 378kh-ra teszik a katolikus egyház birtokvagyonát, amihez még a vallás és tanulmányi alap 115 204 kh birtoka járult (Karner 1931:57).

3. Esztergomi Prímási Levéltár (a továbbiakban EPL) Cat. D/c. 5. doboz, Felvidéki birtok- ügyek

4. EPL Cat D/c. 570/1934 5. EPL Cat. A. 479/1921 6. EPL Cat. A 46/1921

7. EPL Cat. D/c. 5. doboz, Felvidéki birtokügyek

8. K. Sidor szerint ebbõl az összegbõl beszereztek 4 garnitúra forró gázra berendezett Kemna-rendszerû gõzekét, 12 garnitúra cséplõgépet, 30 vetõgépet, 40 kévekötõ arató- gépet, 20 kaszálógépet, 15 lógereblyét, 1 malmot, 4 darálót, 3 lóherefejtõ gépet, 20 ga- bonarostát, 15 hajtányt, szecskavágógépet, répavágógépet, több mint 100 vasekét, bo- ronát, kultivátort, rétboronát stb.

9. A magyar külügyminisztérium információi szerint a kezelést irányító bizottság bevétele a birtokokból 1919 és 1935 között kb. 70 000 000 korona volt, melybõl jelentõs tételt emésztett fel a fölöslegesen hatalmas adminisztráció fenntartása, ezenkívül különbözõ állami, gyakran egyházellenes célokra, pl. a Husz-ünnepségek finanszírozására is innen került sor (Magyar Országos levéltár – a továbbiakban MOL – K-63 Küm. Pol. Oszt. 63.

cs. 7/3t. 295/1937).

10. „Az államfordulat után senki sem gondolt arra Eszteromban – áll a fõkáptalannak egy visszaemlékezõ iratában – hogy szükség lesz rendkívüli egyházi berendezésre. Ezt a vé- letlen személyi vonatkozások is távoltartották. A prímási székben Csernoch János ült, szlovák eredetû férfi, aki mindig támogatta szlovák testvéreit és méltányolta jogos aspi- rációikat, sõt sokszor saját tekintélyével támogatta azok megvalósítását. Az esztergomi szeminárium rektora szintén szlovák ember volt, a székesfõkáptalan tagjai jórészt szlo- vák eredetûek voltak, az érseki, prímási kancelláriában szlovák papok dolgoztak, sõt azok akik ezt a nyelvet nem tudták, az államfordulat után azonnal hozzáláttak a tanulá-

sához, mert nyilvánvaló volt, hogy a kancellária levelezésében a szlovák nyelv alkalma- zása nagyobb méretû lesz” (EPL Cat. D/c. 2. doboz, Felvidéki birtokügyek).

11. MOL K – 105 Vatikán pol. Res. 36. cs. M6 – i 2059/1922

12. „Az esztergomi kancelláriából a hivatalos levelezés tovább folyt egészen addig, míg 1919 februárjában a leveleket vissza nem kaptuk egy nagy zsákban összegyûjtve, s ebbõl a ténybõl konstatálhattuk, hogy a cseh hatóságok még az írásbeli érintkezést is megaka- dályozzák az érsek és a felvidéki plébániáik között” (EPL Cat. D/c. 2. doboz, Felvidéki birtokügyek).

13. Slovenský národný archív (SNA) Bratislava, fond A. Štefánek, kartón è. 9, Delimitaèný 14. EPL Cat. D/c. 3. doboz, Felvidéki birtokügyekplán

15. EPL Cat. D/c. 545/1920, 2. doboz, Felvidéki birtokügyek, Csernoch nyilatkozat 16. EPL Cat. D/c. 3. doboz, Felvidéki birtokügyek, Lepold Antal levele, 1922 október 24.

17. Ua.

Felhasznált irodalom

Alkér Kálmán: A Magyar–Román Vegyes Döntõbíróságnak a földbirtokperekben való hatáskör kérdésében hozott határozata és annak következményei. Magyar Jogi Szemle,1927. áp- rilis.

Angyal Pál: Az egyetemi per katolikus vonatkozásai.Budapest, 1934.

Bethlen István beszéde. Képviselõházi Napló,393. szám 1930. május 16.

Dóka Klára: Egyházi birtokok Magyarországon a 18.–19. században.Budapest, Magyar Egy- háztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, 1997.

Geõcze Bertalan: Nemzetközi magánjogi kérdések a vegyes döntõbíróságok judikatúrájában.

Magyar Jogászegyleti Értekezések,1927.

Karner Károly: A felekezetek Magyarországon a statisztika megvilágításában. Debrecen, 1931.

Kiss József Mihály: A Pázmány Péter Tudományegyetem felvidéki birtokai visszaszerzéséért indított perek. Levéltári Szemle,1991/3 .

Lukács György: A magyar–román agrárperek kérdése.Budapest, 1928.

Magyary Zoltán: A nemezközi bíráskodás válsága. Magyar Szemle,1927. október.

Markó Jenõ: Az optánsok pere Románia ellen. Magyar Szemle,1927. november.

Matheovits Ferenc: A magyar–román birtokper.Budapest, 1929.

Pálesch Ervin (szerk.): Csehszlovák törvények és rendeletek gyûjteménye.Prešov, é. n Romportlová, M.: ÈSR a Maïarsko 1918–1938. Brno, 1986.

Ruttkay László: Az optánsügy mai képe. Magyar Szemle,1930. július.

Salacz Gábor: A magyar katolikus egyház a szomszédos államok uralma alatt. München, 1975.

Salacz Gábor: Egyház és állam Magyarországon a dualizmus korában.München 1974.

Sbírka zákonu a nažízení státu Èeskoslovenského. Roèník 1919. Èástka XLIII. 289–290. p.

Szladits Károly: A vegyes döntõbíróságok ítélkezése. Békejog,I. évfolyam. 1920.

Váli Ferenc: A Magyar–Csehszlovák Vegyes Döntõ Bíróság és az állandó Nemzetközi Bíróság ítélete a Pázmány Péter Egyetem perében.Budapest, 1934. a.

Váli Ferenc: Az Állandó Nemzetközi Bíróság ítélete a Pázmány Péter Tudományegyetem peré- ben.Budapest, 1934. b.

(A tanulmány befejezõ részét következõ számunkban közöljük.)

Kálmán Rácz

Esztergom Archbishopric Versus Czechoslovak State – Religious Actions for Possession at the Hague Court (I. part)

At the end of 1923 the archbishop in Esztergom, the seminaries in Esztergom and Budapest, and another five Hungarian Catholic religious institutions ente- red an action against the Czechoslovak state at the so-called Hungarian–Czechoslovak Joint Court of Arbitration with the seat in Hague. Its reason was that in 1919 the Upper Land estates belonging to institutions now considered to be foreign ones state were forced to be administered by the state, and so the lands were deprived of their original owners and from the right to control and use. Together with the loss of lands after the First World War, the number of estates of the Hungarian Catholic Church decreased in a great extent. The overall benefice of the Hungarian Catholic Church before the Trianon was close to two million acres, that dropped to one million acres to 1920. Hence, the Hungarian Church lost almost half of its lands.

This study tries to introduce the governmental problems of the Esztergom archbishopric that was attached mostly to Czechoslovakia after the First World War in connection with the actions on possession in the frames of the fight on regaining the lands.

The Trianon borders in connection with Czechoslovakia were made by the Esztergom archbishopric, and the Kassa, Rozsnyó, Szatmár Roman Catholic and the Munkács, Eperjes Greek Catholic bishop diocese. After losing the war, from November 1918, the Czech armed forces marched to the northern part of Hungary and gradually occupied it. On 6th January 1919 they got possessi- on of Párkány that lies opposite Esztergom and from this time we count the occupation of religious benefices of Upper Hungary. The Czechoslovak gover- nment tried to legalize this state that had existed from the beginning of Janu- ary 1919 by a closing order.

The harmony between the Hungarian government and the church was felt in the twenties at those Hungarian–Czechoslovak discussions, economical and political meetings, where – before entering the action – the church issues were also the topic. The Catholic church cases were categorised to legal commit- tee, where first of all had to be cleared whether the church issues are subject to agreements between states.

Adhering to estates that were set outside the border has remained cha- racteristic, but with the passing years it is loosing up. Stabilising the borders and the forcing circumstances arising from it gradually move the attitude of Hungarians into the direction of finding compromising solutions.

Sándor János KOLON

Sándor János

K K ^{OLON OLON}

E ^{GY FALU A} Z ^OBORALJÁN

II. bo´´vített kiadás

Lilium Aurum Könyvkiadó