• Nem Talált Eredményt

Új filmre kapott majdnem egymilliárdos támogatást a Saul fia rendezője megtekintése

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Új filmre kapott majdnem egymilliárdos támogatást a Saul fia rendezője megtekintése"

Copied!
1
0
0

Teljes szövegt

(1)

423

Új filmre kapott majdnem egymilliárdos támogatást a Saul fia rendezője

Újabb filmet készíthet Nemes Jeles László.

Hazánk egyik legismertebb rendezője, az Oscar-dí- jas Nemes Jeles László szerencsére tovább dol- gozhat magas színvonalon, hiszen a Filmintézet támogatja következő projektjének megvalósulá- sát, mely ennek hiányában minden bizonnyal nem

készülhetett volna el. A szervezet 900 millió forint- tal segíti Az árva című terv elkészítését, mely a rendezőnek a harmadik munkája lesz.

Nemes Jeles az Oscar-díjas és kritikus-, valamint közönségkedvenc, szakmai körökben is elismert Saul fia után 2018-ban a Napszálltát mutatta be, azonban annak fogadtatása elmaradt első filmjétől, inkább csak korrektnek tartották a végeredményt.

A mostani filmről nem lehet sokat tudni, csak annyit, hogy az ötvenes évek végén játszódik, a főhőse egy kisfiú, és igen személyes történet lesz.

Forrás: https://sg.hu/cikkek/film/145757/uj-filmre- kapott-majdnem-egymilliardos-tamogatast-a-sa- ul-fia-rendezoje

Válogatta: Berke Barnabásné

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Kiss Dorka és Rajk László látványterve Nemes Jeles László Napszállta című filmjéhez (Fotó:

Nos, Saul is egy ilyen áldozat, ahogyan halottja is, ráadásul Saul misszió- jának szempontjából szintén másodlagos, hogy „fia” élő, vagy halott.. Az egyik áldozat egy

(A tanácskozás rendezője volt - többek között - a Magyar Irodalomtörténeti Társaság és Csongrád Megyei Tagozata, Csongrád Megye Közgyűlése, Csongrád Város Ön-

Óhatatlan tehát, hogy az Újvidéki Színház, amelynek eddigi fennállása óta igazán nem volt állandó stá- tusban levő rendezője, minden igyekezete olyan állandó

Száva Demeter fiai Márton, Istók. Nemes László, fia Laczkó.. Hoszszu Tamás, fia Urszul. Ursz Dán, fiai Pál, Márton. Xluunás György, öcscse Balázs, fia Maxim.. Vancza

Nemes Jeles László Saul fia (2015) című filmjének nagy sikere – a Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte a zsűri fődíját, valamint a Golden Globe-díjat és az Oscar-díjat a

Az újítások közül kiemelkedik, hogy a Google Meet a jövőben akár 16 személyes videokonferen- ciák lebonyolítására is alkalmazható lesz.. Eddig egy ilyen

Az új ASA AZ800 távcső azimutális szerelé- sű, négy platformos, két platformon derotált mű- szer, amelyre egy 25 milliméteres képátlójú Photometrics Prime 95B