hunyadi.sanyi93@gmail.com
PhD-hallgató (ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskola)
Az erdélyi püspökség és
székeskáptalan Kán László vajdasága alatt
The Chapter and the Diocese of Transylvania in the reign of Ladislaus Kán, Voivode of Transylvania
Abstract
The episcopacy played an important role at the end of the Arpad Age, and the fate of certain dioceses were sealed by the relationships between the bishops and the oligarchs. Thus, at the end of the 13th and at the beginning of the 14th century, both the history of the Chapter and of the Diocese of Transylvania was heavily influenced by the relation between Bishop Peter Monoszló and Ladislaus Kán, Voivode of Transylvania. In my article, I aim to survey the relationship of the Diocese and the Chapter of Transylvania, beginning with Bishop Peter Monoszló, with the later Voivode of Transylvania, Ladislaus Kán, elaborately presenting the signs which may imply a harmonic relation between the bishop and the voivode, the economic conflict with the chapter, and the difficulties the chapter had to face following the death of Peter Monoszló: the difficult election and confirmation of his successor, Bishop Benedict, and the lawsuits against the Transylvanian Saxons.
Keywords
Chapter of Transylvania, Diocese of Transylvania, church history, voivode of Transylvania DOI 10.14232/belv.2021.1.3
https://doi.org/10.14232/belv.2021.1.3
Cikkre való hivatkozás / How to cite this article:
Hunyadi Sándor (2021): Az erdélyi püspökség és székeskáptalan Kán László vajdasága alatt.
Belvedere Meridionale vol. 33. no. 1. 19–46. pp ISSN 1419-0222 (print)
ISSN 2064-5929 (online, pdf)
(Creative Commons) Nevezd meg! – Így add tovább! 4.0 (CC BY-SA 4.0) (Creative Commons) Attribution-ShareAlike 4.0 International (CC BY-SA 4.0) www.belvedere-meridionale.hu
A tizenharmadik század, s különösen annak utolsó harmada a Magyar Királyságban tartomá- nyuraságok, oligarchahatalmak kialakulásának az időszaka volt. Ezek kialakulása szempont- jából két legfontosabb bázisuknak egyrészt a világi nagybirtok tekinthető, amely elsősorban a foglalások révén erősödött meg, másrészt pedig a tizenharmadik század második felében meg- erősödött magánfamília. Ezek mellett az oligarcháknak1 volt valamilyen közjogi méltósága is, amelyet betöltöttek – Kán nembeli László esetében ez az erdélyi vajdai és a szolnoki ispáni cím –, mindezek jogi mázt adtak magánjellegű intézkedéseiknek,2 amelyek a törvényes formákhoz mindig is jobban ragaszkodó egyháziakkal szemben bizonyultak fontosnak. Ha azonban az oli- garchák és az erdélyi egyház viszonyáról szeretnénk átfogó képet kapni, akkor, bár hazai törté- netírásunk alaposan körüljárta az oligarchák és tartományaik kérdését, nincs olyan tanulmány, amely kimerítő választ adna a kérdésünkre.3 Jelen írás tárgya ezért elsősorban Kán nembeli László és az erdélyi egyházak – különösen az erdélyi püspökség és az erdélyi káptalan – kap- csolata vajdaságának mintegy 20 éve alatt.
1. Kán nembeli László és az erdélyi püspökség
IV. Béla és V. István küzdelmét követően a magyarországi egyházak igen keserves tapasztala- tokat szereztek az anarchiáról, elsősorban a maguk kárán, nem csoda tehát, hogy a főpapok kö- zül kerültek ki azon csoportosulások vezetői, akik megelégelték az ország romlását. Ennek első lépéseként 1277-ben nagykorúvá nyilvánították IV. Lászlót, aki esküt tett a béke megbontóinak
1 A tartományúr és oligarcha fogalmának szétválasztására Zsoldos 2012. 347–354. Ezt a terminológiai megkülönböztetést használom jelen dolgozatban is, azonban az oligarchák territóriumait, a körülményes kifejezéseket kerülendő, tartományuraságnak nevezem. Jelen dolgozatban ezt a kényelmetlennek nevezhető terminológiai helyzetet az oldja fel, hogy a tartományuraságként csak a Zsoldos Attila által bevezetett oligarcha fogalomnak megfelelő személyek territóriumait nevezem.
2 Kristó 2002. 312.; Kán nembeli László nevében 18 oklevél vagy oklevélemlítés maradt fent, ezek mindegyikében szerepel László erdélyi vajda és a legtöbben szolnoki ispáni címe. Ez is mutatja, hogy hatalmának közjogi méltósága adott legalitást (Kristó 1983. 283.)
3 Kristó Gyula alapvető munkájában ugyan tárgyalja a tartományurak és az egyház viszonyát, de csak röviden.
Kristó 1979. 172–178. A román történetírás sokat emlegette Kán nembeli Lászlót, mert a korábbi évtizedekben, de olykor még manapság is, az Erdély és Magyarország feltételezett külön fejlődésének exponensét látta benne.
Kritikájára lásd: Kristó 1983. 294–299.; Legújabban Tudor Sălăgean foglalkozott Kán nembeli Lászlóval, azonban a román történetírás az egyházi viszonyokra sokkal kevesebb figyelmet fordított (Sălăgean 2007., magyar nyelvű ismertetésére lásd: HEGYI 2010.a).
rendszabályozására.4 Forrásaink rámutatnak arra, hogy a bencés apátságok mennyire ki voltak téve a világiak foglalásainak, hatalmaskodásainak, nem egyszer azt is lehetetlenné téve, hogy törvényes apát kerüljön egy-egy apátság élére. Az 1279. évi budai zsinat többek között arról rendelkezett, hogy világi embereknek tilos a javadalmakat saját embereik számára lefoglalni. Így a nehéz állapo- tok között jóformán magukra maradtak az egyes apátságok.5 Balázs, a veszprémi egyházmegyében fekvő Almád apátja 1282-ben arról panaszkodott a veszprémi káptalan előtt, hogy az elmúlt időszak háborúskodásai miatt monostora végső szegénységre jutott.6 Az Árpád-kor végére, különösen III.
András uralkodása alatt, valamint a halálát követő interregnum idején a magyar püspöki kar jelen- tős szerepet töltött be. Kovács Mihai megjegyzi, hogy „anyagi helyzetük, spirituális tekintélyük, kiváló képzettségük, nem utolsósorban egységes fellépésük révén a magyar püspökök még a trón betöltését vagy a királyság külpolitikai orientációját is tudták befolyásolni.”7 A Magyar Királyság püspökeinek, illetve hatalmuknak a jelentőségét mi sem mutatja jobban, minthogy már az 1270- es években világi érdekcsoporthoz kötődő püspökök voltak az egyházi előkelők soraiban, például
„Kőszegi” Péter veszprémi püspök, Kán nembeli Miklós, Kán nembeli László nagybátyja, aki er- délyi kanonokból lett választott esztergomi érsek.8 De ide vehetjük a bennünket különösen érdek- lő Monoszló nembeli Péter erdélyi püspököt is.9 III. András uralkodása alatt tovább növekedett a püspökök befolyása,10 ugyanakkor már egy másik folyamat is megfigyelhető. A király és a királyné támogatását is élvező Balog nembeli Pál pécsi püspök11 esetében az uralkodói segítség mellett a Ba- ranyában tartományúri hatalom kiépítésére törekvő Kőszegiek támogatását is bírnia kellett megvá- lasztásához, sőt későbbi adatok is szólnak a püspök és az oligarcha együttműködéséről.12 Ez utóbbi jelenség összefügg azzal, hogy a 13–14. század fordulója táján élessé vált politikai pártharcokban a hatalmi befolyás és presztízs növelése egyik hatásos módjának számított az egyházi élet irányítása, illetve a felette megszerzett világi ellenőrzés.13
Hasonló folyamatok figyelhetőek meg Erdélyben is. Kán nembeli László erdélyi vajdai ti- tulusára a legkorábbi említésünk 1295-ből van.14 A fentebb említettekből következik, hogy az erdélyi káptalan történetét ebben a korszakban a püspök és az erdélyi vajda kapcsolatának ke- retében kell értelmeznünk. Azonban ahhoz, hogy megérthessük és tárgyalhassuk a vajda és az ekkor erdélyi püspöki székben ülő Monoszló nembeli Péter kapcsolatát, röviden át kell tekinte- nünk a püspök életét.
4 Zsoldos 2015. 183–193.
5 Erdélyi – Sörös 1903. 12–14.
6 Hervay 2001. 477.
7 Kovács 2015. 1.
8 Zsoldos 2011.a 335.; Kán nembeli Miklóst kétszer választották meg esztergomi érseknek, de pápai megerősítést nem kapott. A pápai vizsgálat szerint az esztergomi kanonokok fenyegetés hatására választották meg érseknek, mivel azokat egész napon át étlen-szomjan a székesegyházba bezárva tartotta. Erőszakossága több területen is megnyilvánult, harácsolással, gyújtogatással, gyilkossággal, műveletlenséggel vádolták. ERD. OKM. I. 350., 358.
sz.; Kristó 2002. 265.
9 Zsoldos 2011.a 344.
10 Gerics 1987. 283–309.; Homonnai 2003. 33–48.
11 Zsoldos 2011.a 342.
12 Koszta 2009. 85–86.
13 Kristó 2002. 272.
14 Zsoldos 2011.a 40.
Péter Monoszló nembeli Gergely fia, két testvérével, Egyeddel és Gergellyel V. István em- bereiként tűntek fel az 1260-as években, fényes karriert futottak be, és a király haláláig fontos udvari tisztségeket viseltek.15 Péter 1266-tól az ifjabb király alkancellárja, majd 1270-től erdélyi püspök volt. Bár családja hatalmának csúcspontját V. István uralkodása jelentette, Péter ezt kö- vetően is aktív részese maradt a magyarországi politikai életnek. 1270. május 2. előtt választott erdélyi püspök, június 13-ára már a pápai megerősítést is elnyerte.16 Már V. István uralkodása alatt az erdélyi egyház korábbi kiváltságainak megerősítését kérte, valamint újabb adományo- kat szerzett a királlyal való személyes kapcsolatait kihasználva, nemcsak a püspökség, hanem a káptalan számára is.17 IV. László uralkodásának elején Péter püspök testvérei lázadásának köszönhetően rövid időre háttérbe szorult és nem számíthatott a trón támogatására, de 1275- ben már újra kéréssel járult a királyhoz18 egy korábbi adomány megerősítését kérvényezve.19 Ezen oklevél alapján Péter püspök már 1270–1272 között megkapta adományként Kolozsvárt, így a püspökség birtokaival két tűz közé szorította a kolozsmonostori apátságot, és egy olyan birtokcserét kényszerített ki, amelynek köszönhetően Kolozs megye nyugati felében összefüggő püspöki uradalom jöhetett létre.20
Ezt az időszakot követte az erdélyi püspökség védelmi erejének fokozása, Péter püspök várszerzési és -építési programja.21 Az erdélyi egyházfő nem elégedett meg a korszerűtlen is- pánsági földvárakkal, kővárakat építtetett. 1276-ban a káptalantól haláláig vagy addig, amíg az erdélyi püspöki székben ült, megkapott tótfaludi magaslaton megkezdte Szentmihálykő várának építését.22 Szintén ekkor (1282–1300 között) épülhetett a szászfenesi ún. Leányvár.23 Véleményem szerint a püspök véderejének fokozása mögött nem kell konkrét ellenfelet látni, a korszakban a várépítés elengedhetetlen tartozéka volt az alakuló birtoktömböknek, márpedig
15 Zsoldos 2011.a 299., 304.
16 ERD. OKM. I. 284. sz.
17 Uo. I. 287., 291., 310., 315. sz.; Temesváry 1922. 53.
18 Kovács 2015. 2.; Temesváry 1922. 55.
19 ERD. OKM. I. 298., 339. sz.
20 Jakó 2001. 107.; Ha figyelembe vesszük Jakó Zsigmond azon érvelését, amely szerint a kolozsmonostori bencés apátság a tatárjárás során elpusztult és csak az 1280-as években alapították újra és népesítették be szerzetesekkel (Jakó 1990. 20–24.), akkor az sem zárható ki, hogy az 1270–1272 között kapott birtokadomány az erdélyi püspöki birtokok terjeszkedésének új irányát jelöli ki, azaz Péter püspök célja az egykor az apátság birtokában levő földek megszerzése lehetett. Az apátság ügyében való tisztánlátást nehezíti, hogy Moys fia Moys lázadása idején Ákos nembeli Berzethe János elfoglalta Kolozsmonostort, apátját fogságra vetette, valamint az apátság okleveleit elpusztította (Uo. 25–26.). Így a tizenharmadik század végéig hiteles forrásokkal nem rendelkezünk az apátságot illetően.
21 Kovács 2015. 12.
22 ERD. OKM. I. 341. sz.
23 Kovács Mihai megjegyzi, hogy „a püspöki várak építése ebben a korszakban valószínűleg a püspökség klasszikus ellenfeleinek, a szász közösségnek és a kolozsmonostori apátságnak az ellenőrzésére irányult” (Kovács 2015. 12.).
Bár a korábbi időszakban nem példátlan az erdélyi püspökök és a kolozsmonostori apátság összetűzése (ERD. OKM.
I. 122. sz.), Kovács érvelésének ellentmond Jakó azon megjegyzése, amely szerint a tatárjárás idején elpusztult monostort 1280 táján telepíthették be újra, és népesíthették be ismét szerzetesekkel, azonban az első hiteles adatunk 1299-ből maradt fenn. (Uo. I. 584. sz.; Jakó 1990. 20–24.). Így a szászfenesi ún. Leányvár építésének hátterében véleményem szerint nem az amúgy is meggyengült bencés apátság elleni védekezés szándéka állt, hanem – ahogy azt Tudor Sălăgean is megjegyezte – a jó stratégiai elhelyezkedés volt a fontos, különösen a káptalan birtokainak védelme szempontjából. (Sălăgean 2016. 171.) Fügedi Erik szerint lehetséges, hogy Leányvár építése a Szamos menti rablóvárak lerombolásával állt kapcsolatban, amiért IV. László király jutalomban részesítette az erdélyi püspököt. (Fügedi 1977. 133.)
mind az erdélyi káptalan, mind a püspökség jelenléte meghatározó a térségben.24 A fentiek mellett az is feltételezhető, hogy amikor Lodomér váradi püspök, a későbbi esztergomi érsek konfliktusba került a Geregyékkel, az erdélyi püspök, mint szövetségese támogatta az ellenük induló királyi hadakat.25
Az 1277. évi szász támadást követően az erdélyi püspökség és a káptalan több ízben ka- pott adományt a királytól. 1279 nyarától 1280 októberéig Péter Budán, majd Esztergomban tartózkodott Fülöp fermói püspök, legátus,26 illetve Lodomér esztergomi érsek oldalán. 1282.
évi okleveles adatunk szerint Péter püspök kérésére IV. László nemcsak megerősítette IV. Béla és V. István korábbi adományát, hanem ki is terjesztette azt, a püspökség összes birtokára.27 Így az erdélyi püspök birtokán élők mentesültek a vajdai és más megyésispánok joghatósága alól.28 1287-ben Lodomér megbízta Péter erdélyi püspököt, hogy használja fel a lelki hatalmát a királyné jövedelmeinek a visszaszerzésére, s az esetleg vonakodó beszterceieket egyházi ti- lalommal sújtsa.29 Szintén 1287-ben helyezte az erdélyi székeskáptalan élére rokonát, Bő nem- beli István fia Mihály mestert, hogy kézben tartsa a testületet és támogassa az egyházmegye kormányzásában.30
Jól jellemzi Monoszló nembeli Péter habitusát az ugocsai tized ügye. II. András uralkodásá- tól az egri püspök joghatósága alá tartoztak az ugocsai, beregi és máramarosi területek. Később ezt erősítette meg IV. Béla, majd V. István is. Azonban, amikor 1288-ban Borsa nembeli Kopasz bitorolta az ugocsai tizedet, Péter püspök perre vitte a tized ügyét, amit IV. László (vélhetően a máramarosi tizeddel együtt) az erdélyi püspöknek ítélt.31 Az ügy itt nem ért véget. A 13. szá- zad végén jelentős népesség települt ide, feltehetőleg az egri püspökség területéről. A várható tizedjövedelmek miatt Hontpázmány nembeli András egri püspök kijárta III. András királynál, hogy rendelje a máramarosi területet az ő joghatósága alá. 1299-ben Péter püspök amiatt pa- naszkodott, hogy András egri püspök temetőket szentel Máramarosban, ami jog szerint az er- délyi püspököt illette. III. András először az egri püspöknek ítélte Máramarost, majd az erdélyi püspök tiltakozása miatt visszavonta döntését, a kalocsai érsek elé (mint metropolita elé) utalva az ügyet. Az egri püspök azonban nem jelent meg a kalocsai érsek előtt, majd a helyi nemesség körében tartott vizsgálatot követően a király az erdélyi püspök joghatósága alá utalta a területet.32 András püspök újabb eljárást indított, erre válaszul Péter erdélyi püspök a Szentszékhez felleb- bezett. Ezt azzal indokolta, hogy világi bíróság nem ítélhet egyházi ügyekben.33 A per további lefolyása okleveles adatok híján nem rekonstruálható, Máramaros, Bereg és Ugocsa északi ré- sze kisebb megszakításokkal a középkor végéig az egri püspök joghatósága alatt maradt, Ugo- csa déli része pedig az erdélyi egyházmegyéhez tartozott. 1346-ban Szécsi András püspök még
24 Kovács 2019. 298–299.
25 Kovács 2015. 7.
26 Fermói Fülöp legátus személyére, tevékenységére Kovács V. 2019.
27 ERD. OKM. I. 391. sz.; Temesváry 1922. 69–70.
28 Az erdélyi vajdák joghatóságára JANITS 19–29.
29 MES II. 224–225.; ERD. OKM. I. 431. sz.; Temesváry 1922. 74–75.
30 Uo. 85.
31 ERD. OKM. I. 440. sz.; Kovács 2015. 7., 9.; Temesváry 1922. 77–79.
32 DF 277 216.; ERD. OKM. I. 581. sz.; Temesváry 1922. 94–95.; A joghatósági vita előzményeire Kristó 1988.
493–497.
33 ERD. OKM. I. 592. sz.; Temesváry 1922. 96.
tett egy kísérletet Máramaros visszaszerzésére,34 de az 1332–1337 közötti pápai tizedjegyzék adatai szerint Máramaros már az egri püspökséghez tartozott.35 Esetünkben azonban nem a per végkimenetele a leglényegesebb, hanem az, ahogy annak menete fényt vet Monoszló nembe- li Péter udvari befolyására, egyházjogi jártasságára és széles körű kapcsolataira.36 Ugyancsak 1288. évi adat szerint Péter püspök megszerezte Mikola fiainak bizonyos birtokait, amíg azok meg nem fizetik a püspöknek okozott károkat.37
IV. László halálát követően III. András uralkodását támogatta, az 1290. és 1298. évi országy- gyűléseken is részt vett, az országgyűlések határozatait kihirdető oklevelek méltóságsorában a harmadik helyen áll.38 Mindemellett az új király 1291. évi gyulafehérvári látogatásakor megerő- sítette az erdélyi püspökség és az erdélyi káptalan korábbi kiváltságait.39 Az 1290-es években a püspök anyagi helyzete is egyre kedvezőbbé vált, ezt mutatják az újabb birtokvásárlások, va- lamint a gyulafehérvári székesegyház építésének költségei is.40 Mindezek alapján, amikor Kán nembeli László 1295-ben megszerezte az erdélyi vajdai címet, az erdélyi püspök bizonyosan egyike volt a legnagyobb erdélyi birtokosoknak. Azt, hogy az erdélyi püspökség anyagi tekin- tetben is az erdélyi politika komoly tényezője lett, nagymértékben segítették Monoszló nembeli Péter politikai tapasztalatai és udvari összeköttetései.41
Meglátásom szerint Péter erdélyi püspök és Kán nembeli László vajda kapcsolata a kisebb konfliktusok ellenére alapvetően harmonikusnak tekinthető. Már Pór Antal 1891. évi tanulmá- nyában arra jutott, hogy az erdélyi egyház a püspök és a vajda jó kapcsolatának köszönhetően nem szenvedett jelentős pusztulást.42 Pór meglátása szerint Péter püspök felismerte, hogy sem a püspök, sem a káptalan ereje nem elégséges a szászokkal szemben, ezért olyan vajdáról kell gondoskodni, akinek a tehetsége és az ereje is megvan ahhoz, hogy az erdélyi egyházat és an- nak birtokait megvédje.43 Mindez persze alapvetően megkövetelte a vajdai és püspöki hatalom együttműködését. Mindketten elismerték és támogatták III. András uralmát, 1298 nyarán részt
34 ERD. OKM. III. 336. sz.
35 Az egri és az erdélyi püspök pereskedésére Máramaros (megye) fölött lásd még HEGYI 2010.b 3., Kovács 2019.
307.
36 Kovács 2015. 10.; Monoszló nembeli Péter kapcsolataira utal az az adatunk is, hogy Lodomér esztergomi érsek és János kalocsai érsek szintén megfordultak V. István ifjabb királyi kancelláriájában (Uo. 5.).
37 Kovács 2015. 7.; Minden bizonnyal Mikola fiai megfizették a püspöknek a rájuk kiszabott 160 márka bírságot, nem kizárható, hogy Péter püspökségének második felében megfigyelhető építkezések és birtokvásárlások egy részét ebből finanszírozta. Kovács 2019. 303.
38 ERD. OKM. I. 472., 570. sz.
39 Uo. 472–474. sz.
40 Uo. 480., 489., 537. sz.; Temesváry 1922. 84–85.
41 Jakó 2001. 107.
42 PÓR 1891. 434.
43 Uo. 438.; Sălăgean szerint a püspök aktív birtokszerzési, várépítési politikája, valamint az, hogy ekkor az erdélyi káptalan (Bő nembeli Mihály), valamint 1294-től a székely ispánság (Bő nembeli Fogas Péter [Zsoldos 2011.a 239.]) élén is rokonai álltak arra utal, hogy Erdélyt a családja hatalma alá akarta hajtani (Sălăgean 2016. 170–
171.). Véleményem szerint azonban nem beszélhetünk a püspök ilyen jellegű szándékairól, ennek ellentmond a korábbi vajdákkal való kapcsolata (Kovács 2015. 7–9.), valamint az is, hogy Fogas Péter mindössze néhány évig volt székely ispán, illetve, hogy Bő nembeli Mihály 1296-ban zágrábi püspök (Zsoldos 2011.a 103.) lett. Mindez csupán arra enged következtetni, hogy a püspök igyekezett biztosítani az egyházi birtokok védelmét, miközben támogatta rokonait a különböző egyházi és világi tisztségek betöltésében.
vettek az országgyűlésen.44 Minden jel szerint III. András 1300 nyarán Kán nembeli Lászlót is bevonta abba a megállapodásba, amely szerint a király törvényesítette az együttműködésre kész oligarchák helyi hatalmát.45
Az első adatunk a püspök és a vajda közötti ellentétre egy 1300. évi oklevélből szárma- zik. Eszerint a vajda erőszakoskodott a hunyadi és hátszegi egyházakkal, amiért a püspök és káptalan VIII. Bonifác pápánál (1294–1303) panaszt tettek.46 Egy másik oklevél szerint Csete Lőrinc hátszegi ispán a vajda tudtával akadályozta az erdélyi egyháznak járó tizedek beszedését.
Minden bizonnyal a püspök és a vajda politikai együttműködése nem vetett gátat a gazdasági érdekek ütközésének, ami jelen esetben a vajda és az erdélyi káptalan gazdasági ellentétéhez vezetett.47
III. András halálát követően Péter püspök érdekelt volt a trón gyors betöltésében, míg az interregnum László vajda helyi hatalma növekedésének kedvezett. Az utolsó Árpád-házi ural- kodónk halála, már csak Monoszló nembeli Péter udvari kapcsolatainak köszönhetően is, kiha- tással volt a püspök és a vajda közötti erőviszonyra. Az ezt követő években nincs rá adatunk, hogy Kán nembeli László szerepet vállalt volna a magyarországi trónkövetelők támogatásában, feltételezhetően az 1301–1306 közötti években magánhatalmát erősítette.48
Monoszló nembeli Péter pártállása nehezebben ítélhető meg. Temesváry János szerint az erdélyi püspök Vencel királyt (1301–1305) támogatta, és részt is vett a koronázásán, és csak a Spectator omnium kezdetű bulla kiadását követően állt I. Károly (1308–1342) pártjára. Mindezt az támasztja alá, hogy az erdélyi püspök nem vett részt a Boccasini legátus által összehívott bu- dai zsinaton (1301), valamint az 1302-ben tartott pozsonyi zsinaton.49 Kovács Mihai véleménye szerint viszont Péter püspök kezdettől fogva Károly királyt támogatta. Mindezt azzal támaszt- ja alá, hogy rokona (és egykori erdélyi prépost) Mihály zágrábi püspök mindvégig I. Károly támogatói között volt. Egy 1302. évi oklevél tanúsága szerint Péter püspök 100 márkát szánt Boccasini legátus költségeire, ezt azonban az idők viszontagságai miatt nem tudta eljuttatni a Szentszékhez.50 Mindezek mögött Kovács egy I. Károlyt támogató, de kiváró politikát sejtet.51
Véleményem szerint azonban Kovács Mihai érvelése nem bizonyítja minden kétséget ki- záróan, hogy Péter püspök a kezdetektől I. Károlyt támogatta volna. Kristó Gyula szerint, bár a nemzetségnevek divatja csak a 14. század közepével hagyott alább, a 13. század második felében a nemzetségek burkában nagy önállósággal rendelkező, más nemzetségekhez nem iga- zodó családok születtek meg. Ezt Kristó számos adattal támasztja alá: például 1301-ben Csák nembeli Máté és első unokatestvére, Márk fia, István 1301-ben ellentétes politikai csoportosulá- sokhoz kapcsolódtak. A rozgonyi csatában pedig az Aba nem több ága is fegyveresen lépett fel az Amadé-fiak ellen. Héder nembeli Köcski Sándor hadjáratot vezetett a király megbízásából a
44 Kovács 2015. 8.; Kristó 1983. 288.
45 Zsoldos 2016. 202.; az egyezmény hátterére és részleteire Zsoldos 2011.b 289–299.
46 DF 277 177.; ERD. OKM. I. 593. sz.
47 Kovács 2016. 96.; Csete Lőrinc hátszegi ispánságára DF 277 428. (Datálására Kovács 2016. 91–92.)
48 Kristó 1983. 288.
49 Temesváry 1922. 100–106.
50 ERD. OKM. II. 18. sz.;
51 Kovács 2015. 6.
Héder nembeli Kőszegiek ellen.52 Monoszló nembeli Egyed, Gergely és Péter minden jel szerint próbálták elkülöníteni magukat oldalági rokonaiktól, a nemzetség többi ágától. Ezen törekvé- süket mutatja azon néhány oklevél is, amelyben Egyed, Gergely és Péter püspök de genere Thome bani vagy de Filek néven jelentek meg. Erre utal az is, hogy Egyed önállóan rendelkezett javairól, és ezzel kizárta az oldalági rokonait az öröklésből.53 Mindezek alapján abból, hogy Mi- hály zágrábi püspök mindvégig I. Károlyt támogatta, nem következik egyértelműen, hogy Péter erdélyi püspök is így tett volna. A legátus költségeire szánt – de a legátushoz akkor el nem jut- tatott – 100 márkát sem tartom kizárólagos érvnek I. Károly támogatása mellett. Maga Kovács jegyezte meg, hogy III. András támogatásától eltekintve Monoszló nembeli Péter nem tért el a pápaság politikai elképzeléseitől. Figyelembe véve azt a tényt, hogy az 1277. évi Gyulafehérvár elleni szász támadást követően a még mindig kiközösített szászoknak több templomot és oltárt is szentelt, Péter püspök személyiségével összeegyeztethetőnek tűnik, hogy Vencel király támo- gatása esetén is megfizette volna a Boccasini legátus költségeire szánt 100 márkát.54
Az erdélyi püspöknek ezen pártállását valószínűsíti az Anjoukat támogató Bicskei Gergely és a magyar főpapság között levő ellentét is. Információink szerint Vencelt 11 püspök jelenlé- tében koronázták meg, és bizonyára nem számolhatunk az Anjou-párti választott esztergomi érsekkel, az üresedésben lévő nyitrai püspökség későbbi Károly-párti püspökével Jánossal, Bő nembeli Mihály zágrábi és Pál pécsi püspökkel, így a számok alapján Vencel koronázásakor még számolhatunk Monoszló nembeli Péter támogatásával Vencel oldalán. 1302. szeptember 10-én János nyitrai püspök számára tett adományt csak István kalocsai érsek, Mihály zágrábi, Pál pécsi és Miklós boszniai püspökök írták át,55 minden bizonnyal ekkor ők alkották a püspöki karban Károly pártját. 1303-ban, amikor VIII. Bonifác maga elé idézte a magyar trónért versen- gő Vencelt és Károlyt, utóbbi képviselői között találjuk István kalocsai érseket, Mihály zágrábi, Tivadar győri és Benedek veszprémi püspököt, valamint Tamás esztergomi, Domokos váci és Miklós vasvári prépostot, valamint István erdélyi (minden bizonnyal gyulafehérvári) főespe- rest,56 utóbbi bizonyára az erdélyi püspök jóváhagyásával. Tehát Péter püspök 1303 tavaszán már I. Károlyt támogatta. Tivadar győri és Benedek veszprémi püspökök is a Spectator omnium kiadását megelőzően állhattak át I. Károly pártjára, csakúgy mint a régi püspökök sorához tarto- zó Háb váci, Imre váradi és András egri püspökök.57 A fenti érvek alapján, jómagam úgy látom, hogy Bő nembeli Mihály pártállását Monoszló nembeli Péter pártállásának megítélésénél nem tekinthetjük kizárólagosnak, minden bizonnyal kezdetben Hontpázmány nembeli János kalo- csai érsek befolyása alatt Vencelt támogatta, majd János halála után, de még a Spectator omnium kezdetű bulla kiadása előtt állt I. Károly pártjára régi püspöktársaival együtt.
1304-ben Monoszló nembeli Péter is aláírta a magyar király és Rudolf osztrák herceg kö- zötti egyezményt.58 Mindez Kán nembeli László I. Károly iránti semlegességére, illetve arra enged következtetni, hogy az erdélyi vajda nem gátolta a püspököt az országos politikában való
52 Kristó 1979. 148.
53 Kovács 2015. 2–4.
54 Temesváry 1922. 85.
55 ANJOU-OKLT. I. 279. sz.
56 Kiss 2018. 1359.
57 Rácz 2020. 137–138.
58 ANJOU-OKLT. I. 644. sz.
részvételben.59 A püspök szabad mozgásterére utal Varga Tibor Róbert azon észrevétele is, mi- szerint Monoszló nembeli Péter Kán nembeli László gyámkodása nélkül tudott ellátni igazság- szolgáltatói feladatokat, azaz eljártak papi jövedelmeket, végrendeleti és örökségi jogeseteket, valamint hozományt, hitbért, jegyajándékot és leánynegyedet érintő ügyekben.60
A püspök és a vajda jó kapcsolatát támasztja alá egy 1306. évi oklevél.61 Eszerint Vince kalocsai érsek pápai felhatalmazással utasította Péter erdélyi püspököt, hogy a vajdát és az er- délyi egyházmegye lakóit helyezze egyházi tilalom alá. A kalocsai érsek célja az lehetett a Kán nembeli László által bitorolt Krassó megyei Almás birtok visszaszerzése mellett, hogy a vaj- dát I. Károly pártjára állítsa.62 Péter püspök azonban elutasította a „frater” vajda kiközösítését, ehelyett fellebbezett a Szentszékhez, arra hivatkozott, hogy a kalocsai érsek a pápától kapott mandátumot vele hivatalos formában nem közölte, valamint hogy az ország előkelői 1307. má- jusáig fegyverszünetet kötöttek.63 Vince kalocsai érsek az ítéletét ki nem hirdető Pétert is ki- közösítette, azonban ezt 1307. január 20-án kelt levelében I. Károly és Csák Ugrin64 kérésére visszavonta, továbbra is fenntartva az előző levelében Lászlóra és az erdélyi egyházmegyében levő vármegyék lakóira kimondott kiközösítést.65
A szakirodalomban azonban felmerült, hogy az 1306. évi oklevél, amelyben Péter erdélyi püspök kifejezi nemtetszését a vajda kiközösítésével szemben, nem a püspök, hanem Kán nem- beli László és Bogátradvány nembeli János küküllei főesperes kezdeményezésére készült. Ez alapján Tudor Sălăgean azt feltételezi, hogy János főesperes az idős és beteg püspöktől átvette az erdélyi egyházmegye kormányzását. Az említett főesperes 1303–1306 között a vajdai kan- celláriát vezette, majd 1306–1307 között a püspök kancelláriáját, 1306-ban pedig Péter püspök ügyvédjeként tűnt fel. Véleményem szerint, a vajda Péter püspök idején nem kormányozhatta saját emberével az erdélyi egyházmegyét, ugyanis azt sem a püspök, sem az erdélyi káptalan nem tűrte volna szó nélkül. Ezt támasztja alá az is, hogy 1300-ban a hunyadi és a hátszegi egy- házakon erőszakoskodó Lászlóval szemben az erdélyi püspök és a káptalan panaszt emelt.66 Monoszló nembeli Péter halálát követően a káptalan sem tűrte szó nélkül, hogy a vajda saját fiát ültesse a püspöki székbe, ez utóbbi esetet a későbbiek során még részletesen tárgyalom.67 Mivel János küküllei főesperes szolgálatairól Monoszló nembeli Egyed örökösei, Aba nembeli Lőrinc fiai is megemlékeztek egy oklevélben, sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy János főesperes az amúgy is együttműködő püspököt és vajdát is szolgálta.68 Arra, hogy János küküllei főesperes
59 Zsoldos Attila tanulmányában Kán nembeli Lászlót az uralkodóhoz hűséges oligarchák csoportjába sorolja, hiszen sose volt fegyveres konfliktus az erdélyi vajda, illetve I. Károly között. Az egyetlen „konfliktus” a Szent Koronát illetően volt, hiszen László az időközben kezére került korona átadásának árát igyekezett minél magasabban megszabni. (Zsoldos 2017. 28.).
60 Varga 2003. 219.; ANJOU-OKLT. I. 28., 36., 82., 86., 344., 361., 383., 649., II. 244–245., 311., 165. sz. Az ilyen esetek az egyházi bíróságok hatáskörébe tartoztak, világi bíróságok nem foglalkoztak velük, így ezek a perek önmagukban nem, csak a püspökök és oligarchák kapcsolatának viszonylatában utalnak az előbbi mozgásterére.
61 ANJOU-OKLT. II. 92. sz.; ERD. OKM. II. 54. sz.
62 Udvardy 1991. 184.
63 ERD. OKM. II. 54. sz.; Temesváry 1922. 108.
64 Csák Ugrin személyére Kristó 1999 41–62.; Galambosi 2017. 289–322.
65 ANJOU-OKLT. II. 114. sz.; ERD. OKM. II. 57. sz.; Kristó 2002. 314.
66 ERD. OKM. I. 593. sz.
67 Uo. II. 94. sz.
68 ANJOU-OKLT. IV. 679. sz.; Kovács 2015. 8.
nem a vajda familiárisainak egyike volt, utal az a tény is, hogy a főesperes Péter püspök halálát követően I. Károly kancelláriájában tevékenykedett.69
A püspök és a vajda jó kapcsolatára utal Benedek domonkos perjellel való együttműködésük is. Péter halála után Kán nembeli László először saját fiát akarta a püspöki székbe ültetni,70 majd a káptalan tiltakozására és Gentilis pápai legátus nyomására másik két jelöltet állított, akik közül az egyik Péter ágostonos perjel, a másik Benedek budai, korábban gyulafehérvári domon- kos perjel volt. Mindez önmagában feltételezi a vajda és Benedek jó kapcsolatát. Arra is van adatunk, hogy Péter püspök szoros kapcsolatot ápolt e két szerzetesrenddel, többször ők adtak ki oklevelet a püspökség peres ügyeiben.71 Benedek ózdi főesperes szerint a később megválasz- tott püspök amicus ac consiliarius bone memorie Petri olim episcopi Transilvani volt.72 Ezek alapján Benedek perjel János küküllei főespereshez hasonlóan mind a vajda, mind az erdélyi püspök bizalmasa lehetett.73
Kán nembeli László 1307-ben, még Péter püspök halála előtt elfogta a trónkövetelő bajor Ottót (1305–1307), ez alkalommal került a kezébe a Szent Korona is.74 Az esetet követően 1308. február 19-én a szebeni szász egyetem a sebesi szász dékánság papjaival együtt fegyve- resen támadt az erdélyi egyházra.75 Ezzel a támadással a szászok Ottó bebörtönzését is meg kívánták torolni, azért éppen a káptalanon, mert Ottó herceg elfogatásában Péter püspök köz- reműködését vélték felfedezni.76 Véleményem szerint Péter püspök Ottó elfogatásában való vélt vagy valós közreműködésétől függetlenül maga a vád, amely szerint értelmi szerzője volt a bebörtönzésnek, is mutatja a püspök és a vajda harmonikus viszonyát.
1307. november 27-én meghalt Péter püspök, amely gyökeres változást eredményezett az erdélyi egyház és a vajda viszonyában. A 13. század elejére az egyházmegye vezetőjének meg- választása kizárólagosan a székeskáptalanok kanonokjait illette meg. A gyakorlatban azonban csak a király által püspöknek felterjesztett klerikust választották meg, jogilag legitimálva az uralkodó akaratát. A 13–14. század fordulóján a királyi hatalom meggyengülésének következ- tében a magyar székeskáptalanok élhettek (volna) a püspökválasztás jogának tényleges lehe- tőségével, azonban ekkor az oligarchák tettek kísérletet arra, hogy befolyást gyakoroljanak a püspökválasztásra, hiszen saját területükön már uralkodói jogokat is rendre kisajátítottak.77 Így például Kőszegi Henrik királyi tárnokmester 1306-ban elfogatta a pécsi vár várnagyát, átvette a hatalmat, majd kényszerítette a pécsi káptalan kanonokjait, hogy a vár, a város és a székes- egyház feletti hatalmat adják át Miklós éneklőkanonoknak. Erre a pécsi káptalan belső viszá- lya nyújtott lehetőséget, mivel Tamás esztergomi érsek által kinevezett Péter pécsi püspököt a pécsi éneklőkanonok nem fogadta el, inkább magát szerette volna a püspöki székben látni,
69 Uo. 8.; Engel 1996. I. 82., 90.; Sălăgean 2016. 268–270.
70 A régebbi szakirodalomban Benedek domonkos perjelt, majd erdélyi püspököt tévesen Kán nembeli László püspökként megválasztott fiával azonosították. Monoszló nembeli Pétert is Kán nembeli László rokonának tekintik, ezért az erdélyi püspöki szék betöltésében egyfajta családi kontinuitást véltek felfedezni (Beke 1894. 23–24.)
71 ERD. OKM. I. 445., 592., II. 54–55. sz.
72 MVH. I./2. 176.; Temesváry 1922. 120.
73 Kovács 2015. 9.
74 Kristó 1983. 289., a Szent Korona sorsára az interregnum évei alatt Skorka 2019. 91–119.
75 Kristó 2002. 311.
76 Somogyi 2010. 248.
77 Koszta – Fedeles 2009. 219.
ebben néhány pécsi kanonok is támogatta.78 Ezt a választási vitát használták ki a Kőszegiek, s vonták fennhatóságuk alá a pécsi püspökvárat. Miklós éneklőkanonok a káptalan pecsétjét magánál tartva, mint adminisztrátor kormányozta az egyházmegyét, éveken át kezében tartva a székesegyházat és az egyházmegye jövedelmeinek nagyobb részét.79 1308-ban pedig Kőszegi Miklós törvénytelen fiát, Miklóst választották meg győri püspöknek, ráadásul ez utóbbi esetet V. Kelemen (1305–1314) pápa is jóváhagyta 1311-ben.80
Erdélyben sem különbözött a helyzet, amikor Péter püspök halála után az erdélyi székes- káptalan kanonokjai püspökválasztásra gyűltek össze, László fogságra vetette őket, a távolle- vőket erőszakkal visszahozatta, s 1308. január 7-én a püspökválasztásra összegyűlt kanonokok jelenlétében felolvastatta fia választási levelét.81 Sălăgean szerint Kán nembeli László számára Kőszegi Henrik fiának, az említett Miklós püspöknek a megválasztása lehetett a minta,82 ezt azonban könnyen kizárhatjuk annak ismeretében, hogy Miklós megválasztására csak Tivadar győri püspök 1308. május 1-jét követő halála után kerülhetett sor.83 Sokkal inkább nyújthatott mintát az erdélyi vajda számára, ha egyáltalán ilyen jellegű tettekhez mintára volt szüksége, az 1306. évi pécsi püspökválasztás. Az elhúzódó püspökválasztás, valamint Miklós éneklő- kanonok támogatása révén Kőszegi Henrik évekig kezében tudta tartani a pécsi egyházmegye jövedelmeit.84
Az erdélyi vajda nem véletlenül törekedett megszerezni fia számára az erdélyi püspökséget, hiszen a családi hatalom úgy válhatott még hatékonyabbá, ha a világi és egyházi méltóságok egy kézben összpontosultak.85 Minderre már csak azért is szüksége volt, mert az erdélyi püspöki és káptalani birtokok lakói mentesek voltak a vajdai joghatóság alól, ráadásul a püspök és a kápta- lan a vajda után a legnagyobb birtokosok közé tartoztak Erdélyben. Ennek a jelentőségét növeli, hogy bár az erdélyi vajda számbelileg több erőddel rendelkezett, azonban az erdélyi egyház kezén levő várak elhelyezkedése stratégiailag, különösen az egyházi birtokok szempontjából, jobb volt.86 Ennél is fontosabb lehetet azonban Kán nembeli László szempontjából, hogy az egyházi birtokok két fontos vára – Déva és Csicsó – közé ékelődtek be. Mindez szintén arra enged következtetni, hogy a vajdának Monoszló nembeli Péterrel harmonikus volt a viszonya, feltételezhető, hogy Kán nembeli László tartott attól, hogy egy olyan személy kerülhet az erdé- lyi püspöki székbe, akivel a korábbi jó püspök-vajda viszony nem működhet.
A vajda komoly befolyását mutatja, hogy az erdélyi káptalan Párizsi Péter kanonok révén csak 1308 decemberében terjesztette be Gentilis legátus elé igényét az újabb püspökválasz- tásra.87 Bár a vizsgálat elkezdődött, de döntésre nem volt szükség, mivel 1309-ben már Kán nembeli László is letett fia püspökségéről. 1309. július 19-én Illés dékánkanonok útján írásban
78 Koszta 2009. 90.
79 Pór 1889. 401–420.; Tímár 1981. 56–57.
80 [Bán – Házi – Erőss] 1968. 34.; Személyére Vajk 2011. 411–440.
81 MVH I./2. 155.; Kristó 1983. 285.; Temesváry 1922. 113.
82 Sălăgean 2016. 181.
83 Vajk 2011. 416.
84 Tímár 1981. 57–60.; Koszta 2009. 90–91.
85 Kristó 2002. 272.
86 Sălăgean 2016. 171.
87 ERD. OKM. II. 94. sz.
biztosította az erdélyi káptalant, hogy fia kérvényezett (postulatus) mivolta ürügyén többet nem gátolja a káptalant a püspökválasztásban, de a püspökség birtokait csak abban az esetben adja vissza, ha Péter fráter Ágoston-rendi szerzetest, vagy pedig Benedek frátert, a budai domonko- sok perjelét választják meg.88 A káptalan László engedélyét megkapva július 24-ére tűzte ki a választás napját.89
Megválasztásáról 1309. augusztus 17-én értesült Benedek fráter, azonban megerősítése egy- részt a távollévő kanonokok, másrészt a szentszéki követség részéről nem várt akadályokba üt- között. Minden bizonnyal Benedek nem élvezte megválasztásakor a teljes káptalan támogatását, ugyanis a káptalan 24 tagjából csak 15-en voltak jelen megválasztásakor. A legátus udvarában János székesfehérvári prépost, küküllői főesperes ellentmondással élt mind a választás, mind a megválasztott püspök személyét illetően. Ezt később azonban a káptalant képviselő kanonokok beszámolói hatására visszavonta.90 Mindezek alapján úgy vélem, hogy Benedeket a káptalan egy gyors döntés következtében, a vajda nyomásának engedve választotta meg püspökévé, ame- lyet később a távollévő kanonokok is jóváhagytak.
Választásával szemben a pápai ügyhallgatók szeptember 2-án két lényeges kifogást tettek.
Az egyik, hogy a választás a kelleténél később történt, ugyanis akár Péter püspök halálától (1307. november 27.), akár a káptalan által Párizsi Péter kanonok útján kijelentetett választási szabadságát követően (1308. december 10.) több mint három hónap telt el, márpedig az egyházi törvények csak ennyi időt hagynak valamely választás megejtésére, ezt követően erre az egy esetre a választás joga a Szentszékre háramlik.91 Az ügyhallgatók másik kifogása az volt, hogy az erdélyi káptalan abban az időben, amikor a választást megejtette, egyházi tilalom alatt állt, mert Vince kalocsai érsek szerint a pápai követség fenntartására reájuk kivetett procuratio-t nem fizették meg. Eszerint tehát hiányzott választási képességük, és e kánonellenes eljárásuk miatt ugyancsak a Szentszéket illeti a választás joga. Ha azonban a káptalan tagjai e két pontra 40 napon belül képesek mentséget találni, és a megejtett püspökválasztás ügyében senki nem fog kifogást tenni, akkor szentszéki követség hajlandó igazságot szolgáltatni.92
Miután a káptalan értesült a követség kifogásairól, hozzákezdtek a szükséges bizonyíté- kok összegyűjtéséhez. A püspökválasztás ügyének teljhatalmú képviseletével Benedek ózdi, János kolozsi és Miklós telegdi főespereseket bízták meg.93 A megbízottak közül azonban csak Benedek ózdi főesperes kelt útra, aki 1309 októberének első hetében megjelent az ekkor már Nagyszombaton székelő Gentilis törvényszéke előtt. Bemutatta a szász kerületi dékánoknak és a gyulafehérvári ágostonosok perjelének bizonyságleveleit arról, hogy Péter püspök halála óta 1309. július 19-ig gátolva volt az erdélyi káptalan a püspökválasztásban. Vince kalocsai érsek állításának megcáfolására pedig felmutatták az első évi procuratio megfizetését bizonyító
88 Uo. 131. sz.; Temesváry 1922. 116.
89 Sălăgean szerint ezen választás két hónappal később történt, és a pápai legátus vizsgálóbizottsága előtt bemutatott okleveleket is az erdélyi vajda és a vele összejátszó kanonokok hamisítványának vélte, mindez azonban egy oklevél félreértelmezésének köszönhető. (Sălăgean 2007. 147–157.; Hegyi 2010.a 159.).
90 ERD. OKM. II. 159. sz.; Lupescu Makó 2017. 282–284.
91 A IV. Lateráni Zsinat (1215) elrendelte, hogy ha a káptalan három hónapon belül nem választja meg a püspököt, akkor erre az esetre nézve elveszíti választói jogát, és a közvetlenül felettes hatóság válik devolúció útján jogosulttá az üresedésben lévő egyházmegye betöltésére (c. 23.) – Erdő 2001. 189.
92 Temesváry 1922. 117–124.
93 ERD. OKM. II. 153. sz.
nyugtát.94 Végül pedig átnyújtotta a gyulafehérvári Domonkos-rendiek vikáriusának és az Ágos- ton-rendi remetéknek az együttes nyilatkozatát arról, hogy senki se szólalt fel a püspökválasztás ellen. Miután az erdélyi káptalan bizonyította, hogy a választáskor választási képességének bir- tokában volt, a pápai követség László vajda káptalan feletti befolyását vitatta. Így 1309. decem- ber 16-án azt a kérdést intézték a káptalanhoz, hogy milyen szerepe volt Kán nembeli Lászlónak a püspök megválasztásában. Benedek ózdi főesperes válaszában hangsúlyozta, hogy a káptalan tagjait Benedek buzgó vallásossága ösztönözte, ugyanakkor Kán nembeli László ígéretének a szerepét is elismerte, amely szerint az erdélyi püspökség várait és birtokait visszaadja Benedek megválasztása esetén.95 Bár a vizsgálat véget ért, döntésre egyelőre nem került sor, Benedek még hat hónapig nem nyert megerősítést. Ennek oka a Gentilis bíboros és Kán nembeli László között megindult, a Szent Koronáért folyó alkudozásban keresendő.96
Gentilis bíboros fő feladatát I. Károly törvényességének elismertetése képezte, azonban to- vábbra is nagy nehézséget okozott, hogy az Ottótól elvett Szent Korona még mindig Kán nem- beli Lászlónál volt. Ennek a visszaszerzése képezte a bíboros egyik legfőbb törekvését. A pesti országgyűlést követően meg is indultak a tárgyalások, Buda és Kán nembeli László székhelye, Déva97 között. Már 1308 novemberében a vajdánál találjuk a bíboros és az esztergomi érsek megbízásából Miklós aradi prépostot és olvasókanonokját. Ezt követően Imre váradi püspök járt Déván Gentilis követeként. E küldöttek fáradozása azonban nem járt sikerrel. Mivel I. Ká- roly második, 1309. június 15-ei koronázását se tekintette mindenki érvényesnek, ezért Gentilis bíboros mindent elkövetett, hogy Kán nembeli Lászlót a Szent Korona kiadására bírja. Temes- váry János nyomán eddig a szakirodalom úgy tartotta, hogy a második koronázást követően küldte Gentilis bíboros az udvarában tartózkodó Benedek választott püspököt a vajdához, amely követség azonban sikertelenül zárult. Ráadásul, mielőtt a bíboroshoz visszatérhetett volna, még Kőszegi Henrik is fogságba ejtette néhány napra.98 Ennek azonban ellentmond, hogy az esemé- nyekről beszámoló oklevelet egyrészt 1309. augusztus 1. elé datálják,99 másrészt Benedek mint a Szent Domonkos-rend szigeti perjele szerepelt, amely tisztségről püspökké választásának el- fogadásához le kellett mondania. Így Benedek Kán nembeli Lászlóhoz tett útjára még püspökké választása előtt, minden bizonnyal 1309 tavaszán, vagy kora nyarán kerülhetett sor.100
Gentilis tehát I. Károly második koronázását követően, hogy a vajdára hasson, 1309. decem- ber 25-én kiközösítette, meghagyva neki, hogy a koronát 1310. február 2-ig, az általa elfoglalt királyi javakat pedig három hónap alatt szolgáltassa vissza.101 Ezt követően Benedek frátert 1310 elején ismét Lászlóhoz küldte, azonban ez a második út már sikeresnek tekinthető. A vajda érzékelte az I. Károly oldalán tapasztalható erőgyarapodást, s ha a bíboros által szabott
94 Uo. 156. sz.
95 MVH. I/2. 174–176.; ERD. OKM. II. 159. sz.
96 Temesváry 1922. 124–127.
97 Kán nembeli László dévai rezidenciájára Kristó 2001. 37–38.
98 Temesváry 1922. 127–129.
99 MVH I./2. 335–337.; ANJOU-OKLT. II. 708. sz.
100 Lupescu Makó 2017. 288. Bár nem igazolható minden kétséget kizáróan, de abból a két adatból kiindulva, hogy 1309. májusában a vajda fiáról, mint a püspöki méltóság várományosáról tesz említést, valamint, hogy 1309. július 19-én már hozzájárul, hogy a káptalan püspököt válasszon feltételezhetjük, hogy Benedek követségére a két időpont között került sor (uo. 281.).
101 ANJOU-OKLT. II. 790. sz.; ERD. OKM. II. 160. sz.; Kristó 1983. 290.; Kristó 2002. 315.
határidőt nem is tartotta be, de 1310. április 8-án kelt oklevelében mégis elismerte I. Károlyt urának. Ugyanebben az oklevélben felajánlotta szolgálatait a királynak, ígéretet tett a korona július 1-jéig történő visszajuttatására, visszaadta a királynak a radnai ezüstbányát, a besztercei, a szebeni és a székely ispánságot, Dés, Kolozs és Szék falvakat az ottani sóbányákkal együtt.102 Végül, miután Kán nembeli László visszaadta a koronát, 1310. július 2-án Gentilis bíboros megerősítette Benedek erdélyi püspökké választását.103
Az erdélyi püspök megerősítését követően nincs adatunk Kán nembeli László és Benedek püspök kapcsolatáról, mégis néhány okleveles adat segítségével árnyalhatjuk a korszakról, il- letve a vajda és az egyház kapcsolatáról alkotott képünket. 1311-ben Benedek erdélyi püspök sokallta a Gentilis pápai követ eltartásáért 450 vagy 500 márka procuratio-t, és a Szentszékhez fellebbezett, hogy a kalocsai érsekség öt más suffraganeusával együtt több jövedelemmel ren- delkezik, mint az erdélyi egyházmegye. Mindezt azzal magyarázta, hogy Péter püspök halálát követő mintegy két és fél éves üresedés alatt az erdélyi egyházat jövedelmeitől megfosztották.104 Erre enged következtetni egy 1310. évi adatunk is, amely szerint I. Károly a IV. Lászlótól és III. Andrástól nyert tordai sóakna birtokában és adómentességében újra megerősítette az erdélyi káptalant.105 Véleményem szerint azonban kétséges, hogy az uralkodó említett adományának érvényt tudtak-e szerezni.
Felmerült a kérdés a szakirodalomban, hogy mi lehetett a jutalom, amelyet Kán nembeli László az uralkodó elismeréséért cserébe, de főleg a Szent Korona kiadásáért kért.106 Kristó Gyula szerint az uralkodó ígéretet tehetett arra, hogy László vajda életében nem teszi vizsgálat tárgyává, hogy miként jutott nagyszámú birtokaihoz.107 Zsoldos Attila szerint a megegyezés szilárd alapokra épült, hiszen Kán nembeli László megőrizte vajdai hatalmát tartománya felett, I. Károly számára pedig nyilvánvalóan az elismerés, valamint a korona visszaszerzése volt a lé- nyeges kérdés, a vajda által jogtalanul birtokolt királyi javak ügye másodlagosnak számított.108 I. Károly 1310 végén Erdélybe látogatott, ami a bajor Ottóval történtek után aligha lett volna lehetséges, ha kettejük között nem állt volna fenn egyfajta bizalmi viszony, amit az sem kezdett ki, hogy Kán nembeli László továbbra is bitorolta a királyi javakat. Egy 1312. évi okleveles adatunk szerint ugyanis Kán nembeli László járt el a kolozsaknai vendégtelepesek ügyében,109 miközben ez volt az egyike azon sókamaráknak, amelynek visszaadására ígéretet tett 1310 tava- szán.110 Mindezek alapján tehát nem zárható ki, hogy Kán nembeli László a már említett királyi sókamarák mellett az erdélyi egyház sóból származó jövedelmeire is rátette a kezét, minden bizonnyal Monoszló nembeli Péter halálát követő üresedés idején. A kolozsaknai vendégtele- pesek feletti ítélkezés pedig arra enged következtetni, hogy az erdélyi vajda, akárcsak a szegedi
102 ANJOU-OKLT. II. 863. sz.; ERD. OKM. II. 162. sz.; Kristó 1983. 281.; Kristó 2002. 315.
103 ERD. OKM. II. 169. sz.; Kristó 1983. 290.; Temesváry 1922. 129–131.
104 ANJOU-OKLT. III. 115. sz.; ERD. OKM. II. 186. sz.; Kristó 2002. 264.
105 Temesváry 1922. 134.
106 ERD. OKM. II. 162. sz.
107 Kristó 1996. 335.
108 I. Károly politikájában a királyi birtokok visszaszerzésével szemben az elismertetés elsőségét hangsúlyozza az az adatunk is, amely szerint Csák nembeli Máténak a király elismerése mellett elegendő volt az uralkodói javak kisebbik, méltányos részét visszajuttatnia a királynak. Kristó 2003. 301.
109 ANJOU-OKLT. III. 239. sz.; ERD. OKM. II. 195. sz.
110 Zsoldos 2016. 203.
egyezmény egyes pontjait, I. Károly „adományát” is figyelmen kívül hagyva tovább bitorolta a tordai sóaknát.
Erre utal az az 1326. évi adatunk is, amely szerint I. Károly András erdélyi püspök ama panaszára, hogy a szent királyok adományából Székaknáról, Kolozsaknáról, Désaknáról és Tor- dáról az erdélyi püspöknek járó tizedsó szállítását különféle jogtalan vámokkal és illetékekkel akadályozzák, hűséges szolgálataira való tekintettel megerősíti ezeket a korábbi adományokat, és a sótized intézését kiveszi mind az erdélyi vajda, annak officialisai, ispánjai, mind a kirá- lyi kamaraispánok és ezek officiálisainak joghatósága alól. Egyidejűleg az uralkodó elrendelte, hogy a mondott helyekről származó tizedsót, valamint az erdélyi káptalan tordai sóaknájában termelt só ügyében a püspök officialisai szabadon intézkedhessenek, szárazon és vízen, saját vagy idegen fuvarral oda szállíthassák az országban, ahova akarják, minden vámfizetés vagy egyéb illeték és akadályoztatás nélkül. 111 Ezt támasztja alá, hogy az erdélyi vajda végzett min- den olyan feladatot, amellyel korábban a király felruházta, illetve megbízta, ezek közé tartozott a vámszedés is.112 Példának okáért a Maroson szállított só után, az Alvincnél szedett vám két- harmada az erdélyi káptalant, míg egyharmada az erdélyi vajdát illette.113
A szegedi egyezmény egyes pontjainak figyelmen kívül hagyására, illetve az egyházi sójö- vedelmek megkaparintására enged következtetni a szebeni prépostság helyzete is. Vízaknán a 9. századtól működött sóművelés, az aknák döntő többsége a király birtokában volt, de egyikük, minden bizonnyal a prépostság alapításakor a szebeni prépost birtokába került. A zavaros er- délyi birtokviszonyokra utal, hogy I. Károly 1328-ban vizsgálatot rendelt el, amelynek tárgya, hogy a szebeni prépostság régtől fogva birtokolta és adta-e bérbe vízaknai sóbányáját.114 Az erdélyi káptalan 1328 áprilisában lefolytatta a vizsgálatot, majd ez alapján májusban igazoló jelentést tett az uralkodónak,115 amely alapján a király 1330-ban megerősítette a prépostságot a vízaknai sóbányája birtoklásában.116 Mindezek alapján közvetlen adatok hiányában is erősen feltételezhető, hogy Kán nembeli László legkésőbb Monoszló nembeli Péter püspök halála után rátette a kezét az erdélyi egyház sójövedelmeire.
Összességében az erdélyi püspökök és Kán nembeli László kapcsolatáról az alábbi következte- téseket vonhatjuk le: Monoszló nembeli Péter és Kán nembeli László vajda kapcsolata alapvetően harmonikusnak tekinthető, a fentebb kifejtett érvek alapján a kisebb konfliktusok ellenére feltéte- lezhető, hogy az erdélyi püspöknek nem csak a vajdával való együttműködéshez, de az országos politikában való részvételhez és a vallási ügyeket érintő igazságszolgáltatási feladatok ellátásához is elegendő mozgástere volt. Véleményem szerint mindebben szerepet játszott Monoszló nembeli Péter származása és családi háttere, politikai kapcsolatai, illetve a püspöksége alatt megerősödő er- délyi egyház birtokállománya is. A püspökség és a vajda közötti „párharcban” fordulópont lehetett III. András halála, a központi hatalom hiánya mindenképpen Kán nembeli Lászlót hozta kedvezőbb helyzetbe. Péter püspök halálával és a mintegy két és fél éves üresedést követően végképp megvál- tozott a korábbi erőviszony a vajda és a püspök között, az előbbi javára. Forrásaink elsősorban a
111 ERD. OKM. II. 564. sz.
112 Kristó 2002. 303.
113 ERD. OKM. I. 177., 448. sz.; Weisz 2007. 54.
114 ANJOU-OKLT. XII. 112. sz.; ERD. OKM. II. 614. sz.
115 ANJOU-OKLT. XII. 249. sz.; ERD. OKM. II. 620. sz.
116 ANJOU-OKLT. XIV. 164. sz.; ERD. OKM. II. 671. sz.; Thoroczkay 2012. 54.
konfliktussal járó helyzeteket örökítették meg,117 így mivel az erdélyi egyházmegyét illetően nincs adatunk birtokfoglalásokról,118 valamint az 1308. évi erőszakos püspökválasztást követően nincs tu- domásunk nagyobb konfliktusról, feltételezhető: Kán nembeli Lászlónak sikerült elérnie Benedek erdélyi püspök „meghódolását”, akaratának érvényesítését a püspökség és annak javai felett. A származás fontosságára utal Erdély következő püspökének a személye is. 1320-ban a káptalan saját prépostját, Balog nembeli Szécsi Andrást választotta püspökké, nem titkolva szándékát, hogy in- kább a befolyásos urat kereste, aki saját és rokonsága erejével meg tudja védeni a sokat szenvedett erdélyi egyházat a további zaklatásoktól.119
2. Kán nembeli László és az erdélyi káptalan
A fentiek alapján vizsgáljuk meg, hogy az említetteken túl, hogyan is rekonstruálható az erdélyi székeskáptalan története. Az erdélyi káptalan a vajda és a püspök mellett a középkorban végig egyike volt a legnagyobb erdélyi birtokosoknak, a káptalan Dél-Erdélyben, elsősorban Fehér megyében hozott létre nagy kiterjedésű birtokkomplexumot.120 Monoszló nembeli Péter püs- pöksége idején a káptalan szorosan együttműködött püspökével, V. István a kanonokok népeit mentesítette a vajdai descensus alól és kivette a vajdai igazságszolgáltatás alól.121 Szintén V.
István adta az erdélyi kanonokoknak a tordai sóaknát és átengedte részükre a birtokain lakó népek által fizetendő teljes királyi collecta-t.122 IV. László pedig apja adományainak megerősí- tése mellett 1289-ben felruházta a kanonokokat a saját ügyeikben való ítélkezés jogával.123 Már Borsa nembeli Roland vajda alatt megszaporodtak az erdélyi káptalant ért jogtalanságoknak és birtokpereknek a száma. IV. László már 1289-ben utasította az erdélyi vajdát, hogy ne akadá- lyozza a kanonokokat az őket illető vám beszedésében.124
Kán nembeli László első említése is az erdélyi káptalan egyik 1295. évi birtokperével kap- csolatos.125 Egy 1296. évi birtokperben a vajda a káptalan javára ítélt Ludasi Bot fiai ellenében.126
117 „Megfigyeléseink arra mutatnak, hogy vandál pusztításba a tartományurak ott kezdtek, ahol elmaradt az egyházi testület irányukba történő feltétlen meghódolása” (Kristó 1979. 178.).
118 Ellenben az Erdélyen kívül elhelyezkedő egyházak esetében vannak adataink a bitorlásról, mint például a kalocsai érsekség Almás nevű ismeretlen fekvésű birtoka esetében (ANJOU-OKLT. II. 114. sz.; ERD. OKM. II. 57. sz.), vagy az egresi egyház apátfalvi, szászcsanádi, sorostélyi nevű birtokai, valamint Kisselyk faluban lévő birtokrészei esetében (ANJOU-OKLT. IV. 63. sz.; ERD. OKM. II. 228. sz.). A budai káptalannak 1316-ban visszaadott Lapád is László jogtalan szerzeménye lehetett (Kristó 2002. 309.). Ennek hátterében véleményem szerint az áll, hogy az Erdélyen, valamint Kán nembeli László tartományán kívül elhelyezkedő egyházak felett a vajda, lévén az adott egyházi intézmény nem a tartománya területén feküdt, nem tudta érvényesíteni az akaratát, befolyását így ezek esetében az egyházi birtokok bitorlásáról forrásaink megemlékeznek a vajda és az egyháziak közötti konfliktusnak, illetve a vajda halála utáni birtokvisszaadásról szóló okleveleknek köszönhetően.
119 Temesváry 1922. 141.
120 Jakó 2001. 105.; Kristó 2002. 264. Az erdélyi káptalan az erdélyi Fehér megyében a 13. század végén mintegy 25 birtokkal rendelkezett (Uo. 113.).
121 ERD. OKM. I. 291. sz.
122 Uo. 315. sz.
123 Uo. 447. sz.
124 Uo. 448. sz.
125 Uo. 539. sz.
126 Uo. 550. sz.
László vajda és az erdélyi kanonokok közötti birtokviszályra utal viszont az az 1296. évi okle- veles adatunk, amely szerint az erdélyi káptalan és László vajda kölcsönösen kibékülve meg- egyezett Buzd, Bogács és Egurd birtokok ügyében.127 E birtokok értékét az is mutatja, hogy III.
András parancsára Kán nembeli Lászlónak 150 nemes eskütárssal kellett volna bizonyítania állításának igaz voltát.128 Ahogy azt már fentebb is említettük, 1300-ban a káptalan püspökével együtt emelt panaszt a Szentszéknél a hunyadi és a hátszegi egyházakon hatalmaskodó László- val szemben.129 Ezt követően a káptalan és a vajda kapcsolatára Monoszló nembeli Péter püspök haláláig nincs adatunk, leszámítva Bogátradvány nembeli János küküllei főesperes működését a vajdai kancellárián (1303–1306).
Kán nembeli László és a káptalan közötti kapcsolat következő mérföldkövének a már fen- tebb kifejtett 1308. évi püspökválasztás tekinthető. A vajda a továbbiakban nem korlátozta – legalábbis a jelek szerint – a káptalan tagjainak személyes szabadságát. Ennek ellenére a helyzet csak később normalizálódott. A káptalan Párizsi Péteren keresztül arra kérte Gentilis bíborost, hogy állítsa vissza a káptalan választási jogát, a szentszéki követségtől nyert engedély csekély jelentőségű volt, amíg Kán nembeli László nem mondott le fia megválasztatásáról.130 Ezt a jóváhagyást a káptalan 1309. július 19-én kapta meg.131 Ekkorra talán a vajda és a káptalan vi- szonya is rendeződhetett, erre utal, hogy Illés dékánkanonoknak segítséget ígért a Tamás ének- lőkanonok által elvett állatok és javak visszaszerzéséhez, valamint hogy a káptalan tagjait „már megismerte és derék embernek tartja őket.”132
A vajda engedélyét követően a káptalan Benedek domonkos perjelt választotta püspökének.
Korábban már tárgyaltuk a püspök megerősítésének folyamatát, azonban a káptalan szempontjából ezzel párhuzamosan egy másik ügy is zajlott a pápai követség udvarában. Ez utóbbi per az erdélyi székeskáptalan és „némely” szász plébánosok között zajlott, ugyanis az erdélyi szászok papjainak egy része az erdélyi püspök joghatósága alá tartozott. A per, amely Gentilis auditora, Sardinea-i Fülöp kánonjogi doktor előtt zajlott valójában nem egy, hanem három egymástól különálló per volt, amelyek viszont egyidőben zajlottak Budán. A perek „szétválasztását” Somogyi Szilvia végezte el, eszerint az egyes perek tárgya: 1. A sebesi szász dékánság által az erdélyi káptalannak meg nem fizetett adó; 2. A káptalan ellen az erdélyi hét szász dékánság által elkövetett jogtalanságok; 3. A káptalannak az erdélyi hét szász dékánság által okozott túlkapások és sértések.133
Ezekben a perekben Kán nembeli László is érdekelt volt, mivel Péter püspök halála óta a püspöki javakat saját fennhatósága alá vonta. Így az erdélyi káptalan oldalán avatkozott be az erdélyi kanonokok és a szász dékánok közötti perbe.134 1309-ben azonban a felperes káptalan
127 Uo. 546. sz.
128 Uo. 543. sz.
129 Uo. 593. sz.
130 Temesváry 1922. 113–114.
131 ERD. OKM. II. 131. sz.
132 „ipsos cognoscebat et bonos reputabat” – MVH. I./2. 174–175.; ERD. OKM. II. 159. sz.; Temesváry 1922. 116.
133 Somogyi 2010. 247.
134 Varga Tibor Róbert ezt úgy értelmezi, hogy miután az erdélyi székeskáptalan 1309. július 24-én megválasztotta jelöltjét, Benedek domokos perjelt Erdély püspökének, a vajda, hogy „meghálálja” a káptalan „baráti gesztusát”, megpróbált a szászok ellenében a püspökség védelmezőjeként fellépni (Varga 2011. 9.). Varga érvelésének a gyenge pontja, hogy Kán nembeli László „baráti gesztusa” időben megelőzi a püspökválasztás időpontját, tehát a „hálája”
okát. Így a „baráti gesztus” okát Kán nembeli László fiának megválasztásában vélem láthatónak, minden bizonnyal ezzel próbálta az erdélyi vajda fia püspöki pozícióját erősíteni.
