I
Af
SAITÓSABAB1M
LÉNYEGE ÉS SZÜKSÉGE,
mely
A MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS FIGYELMÉBE
<Xd^)SYj
étiül
mtmkír,
szépíti, és bölcsészeti tudor
Z Ü R I C H B E N , 1861.
H O L O IS V Á K ’I T
D E M J É N L Á S Z L Ó B I Z O M Á N Y A .
1 8 6 1.
A
LÉNYEGE ÉS SZÜKSÉGE,
íaelj
A MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS FIGYELMÉBE
^8T\- rs~».>ífe
P E S B A KI M t a i i r ,
szépin. és bölcsészeti tudor
Z Ü R I C H B E N , 1861.
U O L O Z S V Á U T T ,
N Y O M A T O T T G Á M Á N J Á N O S N Á L 1861.
SMTÓSZáMBSÍ®
A sajtó feladata.
djiíaczára azon kérkedő hangnak, mely századunkat a felvilágo
sodás századának hirdetheti, nemcsak hogy sok helyütt igen szá
nandó körülmények közt szigorog a sajtó, hanem még nem csekély fogalomzavar is uralkodik a sajtó feladatáról. S ez természetesen leginkább o tt, hol a sajtó csak mint m a 1 u m n e c e s s a r i u m türetik, s mint az önkényes hatalom árnyékában tengődő növény nemes gyümölcseit meg nem teremhetvén , nem ismertetik. Mint a napot csak nappal, saját fénye által, úgy a sajtót csak szabadsá
gában , mely annak nappala , s saját müveiben , gyümölcseiben is
merhetni meg.
Sokan vannak, kik a sajtó rendeltetését abban vélik rejteni, hogy az naponként újdonságokkal, mondvacsinált hírekkel, sokszor sületlennél sületlenebb kacsákkal (hamis tudósításokkal) hizlalja olvasóit.
Vannak mások, kik a sajtószabadságot abban állani vélik, ha szilajon csapongó, semmi féket nem ismerő indulataik, szenvedé
lyeik kitöréseivel embertársaikat büntetlenül sértegethetik.
Vannak ismét, kik azt az igaznak elpalástolására, ferdíté
sére , az emberiség tévútra vezetésére, fejét fel—felütő gonosz czéljaik szépítésére, s igy önérdekük előmozdítására rendeltetve hiszik; vagy ha nem hiszik is, de azt ily alacson, nemtelen szol
gálatra kárhoztatni tehetségük szerint el nem mulasztják.
Ha a sajtó rendeltetésének ilyen fogalmazói s becslöi ural
kodhatnának az emberiség nyakán mindenütt; a világ legszebb ta
lálmányának, a szellemi közlekedés megbecsülhetetlen eszközének, a sajtónak enyészete már rég följegyezve volna a vértanúk köny
vében.
— 4 —
A sajtónak, mint végre a felvilágosult, józan gondolkozása egyenes lelküek tudják, a fennebbieknél magasabb, s legfensége
sebb hivatása van : mert ennek a jó és rósz, igaz és nem igaz meg
ismertetése által az emberiség felvilágosítására, tökélyesitésére s boldogitására kell szolgálnia.
E magasztos czélt csak úgy éri el a sajtó, h a szabad moz
gásában nem háborgattatva a szolgai bilincsek csörgése által, ma j d vezérli a közvéleményt, ha ez valamely hibás felfogás vagy a nyil
vánosságba vetett álhir következtében tévútra hajlani látszanék;
m a j d hirdeti azt ország-világnak, ha az valódilag a nemzetnek, népnek, emberiségnek akaratnyilványitása: ha a tudomására jött véleményeket, felfogásokat, Ítéleteket, bármely tárgyról, s látszas
sanak azok hibások- vagy hibátlanoknak, igazán, híven, minden csürés csavarás nélkül közli; mert a jó és rósz, igaz és hamis, szép és rút megismerése egyaránt vezetheti az emberiséget a tökélyese- déshez, egyaránt gyógyíthatja ki lelkünket a téveszmék szellemölö nyavalyájából, mint gyógyítja a beteg testet nemcsak a jótékonynak ismert balzsam, hanem a halálos méreg is. —
Az i g a z a t az istenes könyvek ajánlják, a hazugságot kár
hoztatják. A törvénytáblák, melyeket valaha csak emberek alkot
tak, miért hozattak másért, ha nem azért, hogy az igazat védjék, az igazságot kiszolgáltassák, ezek ellenkezőjét pedig megrontsák?
— Sem a király, sem a jobbágy, sem a dús, sem a koldus, sem a pap, sem a katona, szóval senki a világon nem meri magáról nyíltan kimondani, hogy az igaznak nem barátja , hogy hazudik.
Oly nagy becs, tisztelet, s valami isteni tu|ajdonittatik az igaznak, igazságnak; oly szégyen, gyalázat, s valami ördögi a hazugság
nak ! S mégis talán semminek nyilvánítása sem akadályoztatik any- nyira mint az igazságnak. Ennek kell legtöbbet küzdenie, hogy ér
vényre juthasson. Vannak idők, szomorú idők, midőn a történelmi, jog- s egyéb tanszékekről, honnan épen a valódi tényeket kellene hallani, mindent hallhatunk inkább, mint igazságot. Vannak idők, midőn a sajtónak annyira bőrében áll az igazság elhallgatása, hogy bizonyos dolgokban vagy következetesen kell haladnia az elferdítés, ámítás mesterségében, vagy hallgatnia. Sőt, midőn a közügynek legjobb szolgálatot tehetnénk őszinteségünk által, akkor követjük el sokszor a legnagyobb hibát— magunk ellen ! „Szólj igazat, betörik a fejed 1“ Szomorú dolog, de igaz. Pedig egyedül az i g a z az a fór-
rás , melyből okulást meríthetünk. Még a költeményeknek is egyik fő kelléke: az igazhozi közeljárás, a — valószínűség. Hát a ko
moly , életbevágó dolgok mivé lennének az igazság nélkül ? Az életbölcseség alapja csak az i g a z lehet. Mikép is mond- hatnók, hogy a tanító-, szónok- vagy a sajtótól tanultunk valamit, ha nem biztosíthatjuk magunkat arról, hogy az mit hallottunk, ol
vastunk, a tanító, szónok, vagy a sajtó meggyőződéséből ered
hettek. Az emberiség tökélyesedése csak úgy érthető, úgy lehet
séges , ha minden nemzedék az előtte élt nemzedék tudományát át
veszi, s ott folytathatja, hol ez sírjába szálván félbeszakasztotta.
Már pedig ha egy elnyomott sajtó történelmi müvei közt növekedik lel egy nemzedék, s ez azokból kénytelen meríteni nemzetének történelmi adatait; bizonyosan az elnyomott sajtó korában élt haza
fiaknak, tudósoknak nem meggyőződését, hanem kényszeritett nyilatkozatait, s igy tévtanokat szí fel magába. E körülmény J)edig annál szomoritóbb, hogy a megrögzött eszméktől sokkal nehezebb szabadulni, mint tanulás kezdetén újakat elsajátitni. „Quo semel est imbuta recens servabit odoréin testa diu.u—
Valamint tehát minden néven nevezendő tanítónak, úgy a s a j t ó n a k is, ha az emberiséget a tökélesedés s boldogulás aranypartja felé vezérleni akarja, i g a z m o n d á s legyen a szájá
ban , a mennyiben a gyarló ember igazmondó lehet, azaz: szóljon a sajtó, mint minden jó tanár meggyőződése szerint, mert ki meg
győződése szerint szól, az mondhat ugyan a sok igaz között valót
lant i s , de nem hazudik. — Adja elő a sajtó a tényeket. ha azok
ról beszél, úgy, mint alakultak, s léteznek, de ne ferdítsen, ne ámítson. A sajtónak ugyanis, hogy föczélját elérhesse, fela
data: az iskolákon és egyleteken kívül a n é p e t tanítani; kü
lönösen a politikai dolgokra nézve, melyek a nemzetélettöl elvá- laszthatlanok, felvilágositni; jogait és érdekeit az őket netalán fenyegető hatalmak ellen védelmezni, s a netalán szunnyadozásba merült hazafiak érdekei felett virasztani. Az időszaki sajtó munká
sai legyenek, mint voltak Róma megmentéi, a capitoliumi ludak!
Ha a sajtó igy értett feladatának megfelelöleg működik, akkor, csak is akkor nevezhető n a g y h a t a l o m n a k , melyről Napóleon szólott. Akkor az, nem csak k i f e j e z é s e , hanem egyszersmind v e z e t ő j e is a közvéleménynek. Akkor az leszen, valamint az uralkodó fejedelemnek nem ugyan t i t k o s , de mindenesetre v a-
6
l ó s á g os tanácsosa; úgy megboszulója a jogtalanságnak, bitor
lásnak, erőszakoskodásnak; ótalma, védpaizsa a népnek, s minden elnyomottaknak.
A mennyire kívánatos, hogy a sajtó e nemes czélnak megfe
leljen; annyira fájdalmas látni, midőn nem azon az utón já r, mely a közérdekek valósításához vezet; midőn annak nagy része nem a nép, hanem a kormány, hatalmasok, s a népesség bizonyos hang
adó köreinek kedvéért létezik.
Vannak t. i. újságlapok, melyek részint a világi kormányok, részint az egyháznagyok, részint a pénziársulatok s istentudja mi
féle titkos hatalmak magánérdekei mellett küzdvén a közvéleményt azok értelmében vezetni törekszenek. Ezek közé tartoznak nem csak az említettek által a l a p í t o t t lapok, hanem más- külsőleg függet
leneknek látszok, de bizonyos tekintetek, mellékes kilátások által magukat azoktól mégis vezettetni engedők is. S ezek veszedelme
sebbek, mint melyek a hatalmak czégét, zászlaját kitűzik; mert nincs nagyobb ellenség a titkos ellenségnél! —
Ezekből senki se következtesse a z t, mintha mi az említett hatalmasságoktól rósz néven vennök, ha érdekeiket ők is képvisel
tetni, s védelmeztetni akarják a nyilvánosság előtt. Mi, kik a sajtó- szabadságot keressük, kérjük, nem akarhatunk attól másokat meg
fosztani. De elkerülhetlenül szükségesnek tartjuk, hogy a nép meg
különböztethesse a különérd ekek lobogója alá szegődött közlönyöktől azokat, melyek függetlenek, önállók: mert az eladott vagy meg
vásárolható sajtó összeütközés esetében a nép érdekei és jogai elle
nében fogja szavait hallatni, inig a független sajtó mindenekelőtt a mellett küzd , mi az egyetemesen vett nép javának szolgál. Legye
nek tehát kormány- s bármely társulati lapok, de ismertessék meg őszintén programmjokat, czégöket, sálijának ki a küzdtérre nyílt sisakkal; ezt annál inkább követelhetjük a becsületesség nevében, miután törvények által gondolataiban senki sem korlátolható. Tit
kos társulatok titkos társulatokat idéznek elő. A ki nyílt csatában esik e l , legalább lovagiasan esik el.
Azon különböző álláspontoknál fogva, melyeket nem csak az absolút-alkotmányos-vagy köztársasági államok sajtói, hanem a különféle színezetű hazai lapok is egymás mellett és ellen elfoglal
nak , lehetlen hogy mindig fölfegyverzetten ne álljanak egymással szemben; sőt lehetlen, hogy köztök folytonos vita , harcz , s nem
ritkán igen heves harcz ne fejlődjék k i, még pedig annál hevesebb, minél élesebb ellentétben tűnnek fel az érdekek, s minél fontosabb az ü gy, melyek miatt összecsattannak, s minél konokabb, lovagiat- lanabb, nemtelenebb egyik vagy másik oldalon az eljárás, harcz- modor. De bár milyen is legyen is e harcz, mindig jobb a tompa nyugalomnál, hideg közönynél. Hol harcz , ott politikai munkásság, siirgeség, élet is van. Hol ellenben folyvást a l e g a l á z a t o s b megelégedés, a szolgai meghunyászkodás siri nyugalmas csende uralkodik, ott a szellemi halál, ott megmerevedés, rothadás lakik.
Szükséges az államélet vérereit folytonos fris kerengésben tartani, hogy tompulás, zsibbadás ne állhasson be. Ki nem mozog, marad;
ki marad nem halad. De ez élelfrisseséget az államtestben csak szó- és lollharczok idézhetik elő, melyek csak akkor kártékonyak, akkor és annyiban akadályozandók, mikor és mennyiben nem a véleményeknek hahem a személyeskedéseknek mezején vivatnak.
V e s z n i i n d u l az á l l a m a z o n p e r e z t ö l f o g v a , mi dőn a p o l i t i k a i i z g a t á s o k é s t u s á k n e m a v é l e m é n y e k h a n e m a z e m b e r e k é r d e k é b e n ű z e t n e k ; e k k o r u g y a n i s a k ö z é r d e k e k a m a g á n é r d e k e k á l a r c z a i v á l e s z n e k !
Gyakori az eset, hogy a fizetett vagy sugallott közlönyök, midőn magánérdekeknek törekednek diadalt szerezni, nem szokják zászlójukra felírni a czélt, mely felé tarlanak, pl. midőn valamely vaspálya-, gyár- vagy biztositó ársulat egy más, vele versenyzésre készülő hasonnemü társulat alakulását ostromolni, akadályozni akarja, vagy bizonyos zárt körök a közelgő választások, tisztujitások al
kalmánál állásaikat biztositni törekszenek, s minden befolyást ma
gokhoz ragadni óhajtanak, czéljaikat bizonyosan nem kötik a nagy harangra, s közlönyeik ez irányokat soha be nem vallják: hanem a népnek, választóknak istentudja miféle vészfellegek tornyosulá- sáról prédikálnak azon esetre, ha más történnék, mint ők ajánla
nak. Pénzválság, háború, felforgatás, a vagyontalanoknak a va
gyonosok elleni harcza s más effélék, sőt hogy a békeszeretö pol
gárokat biztosabban terrorizálják : a vallási, egyházi veszedelmek communismus sat. mint megannyi rémképek rántatnak elő, melyek által a kevésbbé gondolkodó, kevésbbé felvilágosult, vagy épen vakon hivő rész rettegésbe hajtatik, mitől hogy szabadulhasson, az álli- hdagos rendszeretek, az ál békeapostolok karjaiba veti magát jó
— 8 —
hiszeinben. Az igy elámított népnek későbbi föleszmélése ; s kiáb
rándulásának következménye aztán vagy haszontalan késő bánat, vagy förgetegként kitörő boszuáliás!
Az ily újságírók, lapvezetök, kik hasonló eszközökhöz nyúlni épen nem tartják lélekismereles dolognak, nemcsak hogy el nem pirulnak ravaszságokért, sőt kérkedve tartják magokat f i n o m p o l i t i k u s o k n a k , k i m i v e 11 d i p l o m a t á k n a k . Az állam
polgárok efféle fajai annyira mentek már, mikép állítani merik:
„Hogy a p o l i t i k á b a n , mit közönségesen á l l a m - e s z é l y t a n , o r s z á g t a n - vagy k o r m á n y t a n n a k nevezünk, tehát az állam
életet vezető rendező t a n b a n semmi nyíltság, ő s z in te s é g , sem
mi e g y e n e s s é g , semmi ig a z sá g , semmi b e c s ü l e t e s s é g sincs!?
— Szerintük a politika csak c s e ls z ö v é s . — Azért van — ügy
mondják — szájunkban a nyelv, hogy gondolatainkat elhazudja. A ki fortélyban, ravaszságban a másikat felülmúlja, az a mester. A népnek semmivel sem tartozunk; maradjunk a régi elvnél, melynél fogva a népet csak csalni kell, miután maga is úgy akarja; „mun- dus vult decipi, ergo decipiatur.“ Legjobb újságíró az, ki a leg- roszabb ügyet legügyesebben védni, s győzelemre vezetni tudja.“
A dialektika, és szofisztika (haszontalan szóviták) többet érnek ná- lo k , mint a legszentebb hazaszeretet, s leglángolóbb lelkesedés a közjóért. Szóval minden tekintet nélkül az eszközök megválasztá
sára csupán a leikökbe zárt czél elérése lebeg szemeik előtt, mely szerintük minden eszközt vagy eltakar, vagy szentesit. —
Már hol ennyi fortély, ennyi hazugság, ily nemtelen módok alkalmaztatnak az önérdekek érvényesítésére, ott kötelessége a független sajtónak mint csodaerejü Herculesnek fölemelkednie, hogy a tisztátalan s politikailag gonosz üzérkedésnek az eleven meggyő
ződés férfias erélyével, a nemes szabadlelkiiség és bátorság élével az isteni igazság hatalmas erejével sárkányfejét leszabja. — Nincs itt helyök ama t e k i n t e t e k n e k , melyek a magán társasélet szönyeges tereméiben, a pipere- s divatczikkekkel rakott asztalok körül szerepelnek, hogy általok minden igaz érzést. minden ter
mészetes életmozzanatot fürgeséget elnyomjunk, eltitkoljunk; nem kell itt divatba hozni a társalgás ama tetszelgési, szineskedési phra- seologiáját, mely „isten hozzád“-at mondat az ajakkal, midőn a
s z ív „hordjon el a talár“- t vagy még roszabbat is rejt magában. Az ily nemű társalgási phraseologiában sok illem rejlhetik ugyan, de
annál kevesebb e g y e n e s s é g , f é r f i a s s á g , i g a z s á g ! — Az ily szófoszlányok alá többnyire egy-egy nyárspolgárnak, philister- nek megromlott lelke rejtezkedik, ki magasztosabb elvet nem ismer, mint „az egész világgal jó lábon áilaniu ; ki mitől sem irtózik any- nyira, mint egy igazság kimondásától, mely tán kissé keserű tán kissé sértő lenne; ki egész életén át nem vergődhetett fel az önállás ama fokára, hogy csak egyszer is bevallani merte volna meggyőző
dését nyíltan, férfiasán.
Egy életrevaló , szabad, szilárd lélek még a társas életben sem engedi magát rabszolgájává alacsonittatni amolyan nyomoru ál illemszabálynak; egy ily jellem soha sem fogja érzületének nemes természetességét , gondolatának önállóságát, akaratának függetlenségét, az igazság és jog iránti tiszteletének magasztos
ságát áldozatul adni a hiú illem, vagyis inkább a tetszelgés, szi- neskedés, hizelkedés szóvirágainak; sőt meggyőződve vagyunk a felöl, hogy a lovagias magyar hazafiak oldalai mellett urkodó mi- v élt delnőink is elfordulnának a hízelgés ilynemű mestereitől. A valódi férfijellem semmiféle körülmények közt nem retteg a becs
telenséget becstelenségnek, a hazugságot hazugságnak nevezni, s illő mértékére leszállitni.
Sokkal kevésbbé fogadható el amaz úgynevezett illemsza
bály a n y i l v á n o s s á g b a n , a k ö z é l e t b e n , h o l annak azon i g a z s á g és j o g rovására kellene érvényesíttetnie* melyek épen alapját teszik a nemzeti élet, a nép, az emberiség boldogságának.
Az ily illemszabály a sajtóban mindenesetre kéuyelmes dolog len
ne a különérdekek közlönyeinek; hatalmas köpönyegül szolgálna ez, mely azokat a független lapok hasábjairól kiöntött igazságzá
pora ellen védelmezné. Bizonyára mi sem lehetne kívánatosabb az ön- és különérdekek szószólóinak az ámítás és fortélyok nagy mestereinek, mintha az igazság barátainak nyers szavai elöl me
nekülhetnének, ha nem kellene rettegniük egyetlen ellenőröktől, a nyilvános vád, és a közvélemény bírói szózatától ! — Egy oly lap, mely saját lábain áll, mely a nagyok, befolyásosok kegyei után nem eseng, mely mindenek előtt és után csak a nép javát tartja szemei előtt, s maga magát is tiszteli, egy oly lap soha sem fogja némán tűrni, midőn a közvéleményt tévútra tereltetni észreveszi, midőn hideg kiszámítással szóratnak el a hazugságok, gyanúsítások, s mi dőn az i d e g e n é r d e k e k , h o g y a köz ös
2
— 10
h a z a i é r d e k e k h e l y e i t e l f ogl a l h a s s á k , k ö z h a s z n o t ha z u dó n e mz e t i k ö n t ö s b e n m u t a t t a t n a k be a k ö z ö n s é g nek. A független sajtó kíméletlenül tépi le ilyenkor a királyokat hazudó furfangos színészek álczáit, a hazaárulókat takaró mente s dolmány aranypaszomántjait, s nem czirógat, hogy időt veszít
sen, hanem epébe ha kell, s ha kell vérbe mártott tollal festi le lapjaira az ármány ismertető vonásait. A független sajtónak ilyen
kor nemcsak j o g a van határozottan és bátran fölemelni őszinte férfias hangját, kárhoztató vétóját, hanem még s z e n t k ö t e l e s
s é g e is az, sőt csak akkor érdemli ki a becsületesek, jók tisz
teletét és támaszát, a nép rokonszenvét, midőn e kötelességét, mely gyakran igen súlyos és kínos, egész magaodaadásával tel
jesítette. Az egyedüli korlát, az egyedüli szabály, melyet elébe a józan ész húz, az i g a z s á g , a k ö z j ó i r á n t i t e k i n t e t . Minden, a mi az államban létezik, az államot alkotó nép javára létezik; a nép közjava a födolog, a többi mind mellékes, a többi mind feltételes, s csak addig fentartható, mig annak érdekét elő
mozdítja.
Igaz a mi igaz, hogy a magán társaséletben a józan ész s az illem nem helyesli mindig a fanyar igazság kimondását. De a nyilvános életnek valamint más kötelességei úgy más követe
lései is vannak. Ha a magán élet t e k i n t e t b e v é t e 1 ei t átvin- nök az államéletbe is, akkor ott legjobb dolgok lenne a g a z e m b e r e k n e k . A törvényhatóságoknak nem lenne szabad töb
bé a hamis eskületételekröl, hamis tanúságokról , hitszegésekröl, államvagyoni elsikkasztásokról, gyilkosságokról sat. szólani, mert ezek és ilyesek mint keserű igazságok rósz vért csinálnának; az újságírónak minden politikai gonoszságról, közjóellenes tervekről sat. mélyen kellene hallgatnia. Ezen gyöngéd eljárás, finom, kí
méletes magatartás árnyékában pedig fölemelt fővel járna a ma
gát biztonságban érző elvetemültség, mint a sátán , keresvén a kit elnyelhessen. A sajtónak tehát, hogy magas rendeltetésének megfeleljen, e szó legyen lobogójára felírva : Az i g a z s á g !
A sajtószabadság lényege és szüksége.
Miután önkormányzati jogunk, melynek ezer évi fentartása- ért annyi ősi nemes vér hullott hazánk szent földére, épen ott, hol azt nem csak kétségbevonták, de 1848-tól fogva annak rend
szeres elnyomására semmi költséget, semmi erőt nem kiméitek, az oct. 20-ki (1860) legfelsőbb diploma által elismertetett, s ed
dig legalább egyes részleteiben vissza is adatott: él bennünk a remény, sőt a hit, hogy a népképviseleti országgyűlés, mely ren
dező hivatással van felruházva, szabad nemzeti életünk föfö kér
déseinek egyikét sem hagyandja érintetlenül. Ha rendeznünk kell, rendezzünk úgy, hogy rendben legyünk.
Az alkotmányos életnek, hol a kormányférfiak a nemzet és fejedelem szine előtt felelősek, egyik fő feltétele a s a j t ó s z a b a d s á g .
Meg fog szólamlani a jogérzetében megsértett, de békülé- keny természetű nemzet a hon törvényhozó tereméiben nyíltan mint szokott, szabadon mint szeret, erélyesen mint edzett jellemű férfiúhoz illik. Ki fogja mondani mire van szüksége, mert azt ö tudja legjobban, hogy ne csak saját önállását biztosítsa minden idegen külső befolyás ellen; ne csak szt. István koronájának ezer éves dicsfénye alá visszakerült vagy visszakerülendő testvéreivel is páratlan igazságszeretetében háborítatlanul éreztethesse polgári alkotmánya áldásait : hanem, hogy örök jogait őszintén biztositó fejedelmének trónja körül is, ha azt veszély fenyegetné, kívülről tisztelten, belül biztosan, gond és aggodalom nélkül seregelhessen,
Nyíltan szabadon fog tehát szólani a nemzet képviselői ál
tal. Mily tanácskozás lehetne is a z , melyben a meggyőződésnek, a közvéleménynek hangjait szűk korlátok szorongatnák!
A honatyák szabad nyilatkozatait pedig a sajtónak kell hí
ven, tehát ismét szabadon végig hordozni a haza hegyein, sikjain, hogy hallja meg a nemzet a nyilatkozatokat, melyek nevében té
tetnek. A hol szabad nyilatkozatokat terjesztenek a lapok, ott a saj
tó szabadságnak fele már megvan, másik felének pedig elkeli jönie!
Az országgyűlésnek ugyanis jogai mellett kötelességei is vannak, melyek közül egyik legfontosabb az , hogy a törvényhozás időszaka alatt mind a hazán belül mind azon kívül feltünedező
2*
12 —
mozzanatait a politikai életnek, kivált ily gyors változásai között az európai eseményeknek, szüntelen szem előtt tartsa, azokkal számot vessen, nehogy a korszellem, s a közvélemény a hozandó határozatokat, törvényeket már születésök első perczeiben idönki- vülieknek, semmiseknek találja. De az ily befolyásos, s tekintetbe veendő események , mozzanatok ismeretére csak a független sajtó utján juthat e l - Csupán e tekintetek után is lehetetlen, hogy a közvélemény hangosan ne kérje ki magának a szabad szólás, és sza
bad sajtó életbeléptetését; lehetlen, hogy az országgyűlés első te
endői közé ne sorozza annak mint tanácskozásai életkérdésének tör
vényes kimondását, s biztosítását.
Oly politikai érettséggel biró népnek, mint a magyar, fölösle
ges bizonyítgatni, hogy a szólás- és sajtószabadságnak is megvan
nak bizonyos méltányos határai, korlátái, tehát s z a b á l y a i , t ö r v é n y e i . Nincs is a világon állam, melyben a szólás- és sajtósza
badság annyira minden törvény, minden korlát nélkül uralkodnék, hogy bárki mindig és mindenütt talán legféktelenebb szenvedélyei
nek kicsapongásaival, s leggonoszabb szándékainak érvényesítésé
vel a h u m a n i t á s minden elvét lábbal tiporván, hol egy hol más embertársa ellen büntetlenül garázdálkodhatnék. Ez ismét szélsőség volna, melynek káros befolyása épen úgy akadályozandó, mint a szólás- és sajtószabadság elnyomása, azaz :
Szükségünk van, s z ü k s é g e v a n a n e m z e t n e k a le g - s z a b a d e l v ü e b b s a j t ó t ö r v é n y e k r e , melyek mig egy rész
ről a szólásszabadságot nem bénítják, a meggyőződés nyílt kifeje
zését nem gátolják ; más részről a nyilvánvaló rágalmazókat, egyéni becsület sértőket, ha ilyenek találkoznának, feleletre s elég
tételre vonják. Ily rágalommal, becsületünkben sérelemmel, em
beri tásaságban élvén, mindegyikünk találkozhatik az élet annyi rö
gei, tövissei közt, mindaddig, mig csak gonosz szándék lopódzhatik az emberi szivekbe, mig félreértések támadhatnak az emberi érte
lemben; mindegyikünknek érdekében áll tehát törvényeket kiván- nuk az ilynemű lehetséges visszaélések ellenében.
Ha a sajtó termékei, egyedül tisztán tudományos szellemi termé
kek volnának, akkor a sajtónak feltétlenül szabadnak kellene lennie;
ekkor ugyanis a le g a b s u r d u m a b b állítások is legfölebb ellen- mondások- s felvilágosításokat idéznének elő az ész részéről, tá
volról sem illetvén a kényes szivérzelmek húrjait’; a legkonokabban
vitatott eszmékről is e téren elmondhatjuk, „Opinionum commenta de
let dies,4 s ezzel vége a véleményharcznak.— De a sajtó mai nap- ság nem áll már ezen szellemi magasságán, leszállott a mindennapi élet, hol virányos, hol ingoványos, hol tövises völgyébe; kifejezé
sévé lön az emberi akaratnak, érzelmeknek; eszközévé tisztán egyé
niségeket illető tényleges cselekvéseknek, eljárásoknak, s mint ilyen, nem követelheti magának kivételképen azon jogot, melynél fogva feltétlenül szabad legyen, miután mint ilyen csak úgy szolgálhat a magán- s nem ritkán hamis veszélyes érdekeknek,mint a közjónak.
Egynek szabadsága korlátozza a másikét, mit az egyenlőség az egyenjogúság eszméje követel. Ha egynek szabadsága nagyobb mint a másiké, az könnyen uralkodóvá válik; pedig az uralkodás és egyen
jogúság eszméi nem testvérek, kik egymás keblén jól érezhetnék magokat. Innét, ha a politikai szabadságnak legközelebbi czélja áta- lában a h a t a l m a t korlátolni, ugyanekkor mindennemű szabadság
nak is illő, czélszerü korlátok közé kell szorittatnia, hogy uralko
dóvá, önkénynyé ne fajuljon. Hogy a s z a b a d s á g szabadossággá ne nöjje ki magát, akadályozza a melléje plántált t e s t v é r i s é g és e g y e n l ő s é g szeliditöjoga. Eme két népegyesitö, emberi- ségboldogitó kapocs helyes alkalmazása megkívánja, hogy az állam
ban, hol politikai szabadságot akarunk élvezni, semminemű szabad
ság se létezhessék korlátok nélkül, mert ki saját területe határait, korlátáit átlépi, okvetlen más valakinek területére lép. A hol egy nagyobb adagot bir a szabadságból, ott kisebbet kell bírni egy má
siknak. Ezek szerint mindennemű szabadságnak, az államélet minden elemeinek, mint a természetben a természeti dolgoknak, hogy egy
mást kiegyenlítsék, ellensúlyozzák, e g y m á s m e l l é , n e m e g y má s f ö l é kell rendeztetniök. Innét, ha valamely szabad alkotmá
nyos államban az átaláiíos politikai szabadság fenntartásának tekin
tetéből a fejedelemtől kezdve az utolsó polgárig mindenkinek , s a legfőbb tényezőtől kezdve a legcsekélyebbig mindennek szabadsága törvényszerű korlátokkal meghatározva van, melyeken innen ma
radni lemondás vagy gyávaság, túlemelkedni pedig vakmerőség len
ne, természetes : hogy a jó rend tekintetéből a sajtó sem igényelhet magának kiváltságos állást, s a többinél nagyobb, vagy épen egé
szen korlátlan szabadságot; különben maga gyakorolná amaz önké- nyü hatalmat, melyet nem akar tűrni másokban.
Jelen korunkban, jelen viszonyaink, s az átalános szellemi te-
— 14 —
vékenység, politikai sebes mozgalmak közt nem lehet, vagy ha le
hetne is, nem lenne hasznos sem a kormány- sem a kormányzottak
ra nézve rég czepelt nyűgei közt hagyni, s tespedésre kárhoztatni a sajtót. Belátják ezt még a sajtószabadság ellenei is , mert épen azok fizetik most busásan a sajtó elnyomatásának keserű árát. Ama borzasztó sikkasztási perek égető szégyene, amaz éktelen vissza- élések-zaklatások- zsarolásoknak emlékezete, melyeknek száma az ismeretlen mennyiségek közé fog tartozni örökké, mert azt csak az élő igaz isten ismerheti, több mint elég bizonyossága annak , hogy a gonosz szándékok, erkölcsi gyengeségeknek ha nem is vég
elfojtására, de ellensulyozására, visszatartására, akadályozására bi
zonyosan legjobb óvszer az államéletben a közvélemény szabad itélöszózata. A sajtó megszorítása az az elnémitása kérdés tárgya sem lehet tehát jelenben, csakis az jöhet szóba, mennyiben kell azt törvényes iutézkedések által netaláni kicsapongásaiban korlátozni a nélkül, hogy a meggyőződés szabad hangjai eltompittassanak, s miképen tétessék az is mint alkotmányos szabad országban illik, felelőssé ? Hogy szabad legyen az, szabadosság nélkül; korlátolt szabályozott, szolgaiság nélkül: mert a szabad lelkek ezüst csen
gésű hangjai üditöleg, a szolga lelkek nyikorgásai háboritólag, sér- töleg hatnak a müveit ember lelkére.
Ezen feladatnak helyes megoldása, kell hogy mai időben ne csak a törvényhozó testületet, hanem minden józan kormányt is kiválólag foglalkoztasson; mert a sajtó, legyen az szabad vagy nem szabad, akaratjok mellett vagy ellen is, mint a közvéleményt szállító gőzerő hatalmasan terjeszkedik napról napra; keresztül hatol mindenütt, be az emberi szivek lelkek mélyébe, s vissza élései ha vannak legvesze
delmesebben rombolnak ott, hol nincs felvilágosodott nyilvános élet, melynek visszaható ereje azoknak ellen állhasson. Lankadat
lanul keresi és használja fel a legtitkosabb utakat, melyeket a ti
lalomfák előtte el nem zárhattak, sőt épen azokhoz tör be, kikhezi bejutását akadályozni akarják azcilletök. Épen e szempontból, a sajtó eme furfangos természete miatt, a sajtószabadság ellenei azt vég
kép elnyomni, mi pedig végkép felszabaditni óhajtjuk; mert meg
győződésünk szerint épen a sajtószabadság világosítja fel elvégre is a népet, habár első ki-s betörései némelyeket rettegésbe hoznak is, habár egy némelyekre káros hatással lesznek is, de e kevesek ál
dozatával egyszer mindenkorra megvásároljuk az egésznek jö-
vendöjét, miután mint fölebb mondók, csak akkor rombolhatnak annak visszaélései, ,,ha a felvilágosodott nyilvános élet visszaható erejében bizonyos ellen állásra nem találnak4* A kezdet bajos sok
szor veszélyes is, de egyszer csak még is kezdeni kell, ha nem akarunk mindig a kezdeten innen maradni, ha nem akarjuk mindig az innenső partról nézni a túllévők menyországát!—
Minden józan kormány, úgy mint a képviseleti országgyűlés, mint törvényhozó testület teendőinek egyedüli czéljául ismeri el ok
vetlen az ál l am f e l v i r á g z á s á t ; de ennek első föltétele az á l lam e g y e s t a g j a i n a k bi z t on 1 ét é mi n d e n t e k i n t e t b e n . Ezt tehát védelem alá kell venniök a törvényeknek, valamint egyéb erő, hatalom — úgy a sajtó visszaélései ellen is. Midőn ezek szerint a szabadsajtó mellett emelünk szót, oly sajtótörvényeket kérünk, melyek a sajtónak nem szabadságát korlátolják, hanem visszaéléseit, a mennyiben t. i. e g y e s e k n e k mint az állam tagjainak b i z t o n - l é t é t fenyegetik, miután ennek háborithatlanságától függ az egész államnak felvirágzása, boldogsága.
Ily szabadsajtó létezik Angliában, Belgiumban, Svájczban, az északamerikai, s egyéb felvilágosodott, miveit államokban; mely nemcsak hogy ártalmára soha nem volt a közjónak, hanem inkább a nemzeti mivelödésnek eléggé meg nem becsülhető elörnozditására szolgált mindenha. Ki ezt szellemszemeivel nem látja, az kézzelfog
ható argumentumokat találhat ennek bebizonyítására a mindennapi élet tapasztalati jegyzőkönyvében. Ebből kiolvashatja: Nem azon országok, birodalmak vannak-e kitéve a legsűrűbb rázkodtatások- nak; nem ott hányja-e rakásra az absolutismus sánczait, várait, trónjait az elégületlen korszellem; nem ott történnek-e a legég
bekiáltóbb kormány és népcsalások fondorkodások a titkos biza
lommal vértezett, a titkos támogatásra számoló hivatalnokok részé
ről : nem ott hajtatnak-e titkos társulatok műhelyeibe a nyilvános élet színpadáról leszorítottak; nem ott kényszerülnek-e a leglova- giasabb, s legloyalisabb hazafiak hazájok szent érdekében az élet
veszéllyel járó titkos összeesküvések terére, hol az őszinte nyílt szó
lás büntetéssel fenyegettetik, hol a kormányok rettegvén az igazság kimondásától, ennek elfojtására oly szigorú tilalmakat rendszereznek, melyek miatt a becsületes jellemű férfiak tanácsosabbnak tartják a hallgatást, s melyek nem engednek helyet a meggyőződés szülte jó tanácsnak, hanem csak a hatalmasok iránti nyomoru hízelgésnek ?
16 —
A mely kormány sajtószabadság nélkül uralkodik, az néma nemzetet kormányoz. A némaság nem mond ugyan ellent, de nem is tanácsol, sem elismerést nem szavaz.
Nemzet, állam szabad szólhatás, szabad sajtó nélkül nem fej
lődhetik, mint nem a test levegő nélkül. De viszont a sajtószabadság sem állhat fenn czélszerü sajtótörvények nélkül , mint nem repülhet czélja felé a gözmozdony az útbaigazító pályasinek nélkül.
Mielőtt azonban a sajtótörvények megállapittatnának nem leend czélszerütlen fáradság, h-. mindenki, úgy mi is többféle sajtó törvé
nye k vizsgálgatása nyomán fölmerült eszméinket a nyilvánosságnak átadjuk, hogy mind a közvélemény alakulására, mind a törvényhozó testület tájékozására habár csekély szolgálatot is tehessünk: mert ezen tárgya a törvényhozásnak oly fontos, oly mélyen bevágó pol
gári szabadságunk leglényegesb föltételeibe, hogy ennek minden gondolkozó polgár figyelmét magára kell vonnia, s tán inkább szük- ségeli az előrelátást, józan tapintatot mint sok más egyéb, mielőtt az ide vágó tervek törvénynyé váljanak.
Miután évek múltak el hogy az ildomos és méltányos sajtó- törvények egy betűjét sem láthatták szemeink, annál kevésbbé érez
hették azok meleg áldásait didergő leikeink: nem bocsátkozhatunk, nem is akarunk bocsátkozni bizonyos helyhez kötött ilyen törvények vizsgálatába, hanem csupán az itt-ott létező, s tudtunkra esett saj
tótörvények némely lényeges pontjait elemezendjük fel, hogy lás
suk, mennyiben lehet czélszerü azoknak nálunk alkalmazása vagy elvetése!
Az iratunk folytán kitüntetendő szellem, mely a sajtószabad
ság lelke, lelke legyen a sajtótörvényeknek is. Szükséges, hogy a sajtótörvények a szellem-, gondolat-, s szólásszabadság alapeszméi
vel zengzetes öszhangzásban álljanak; szükséges , hogy a vád alá sorozható eseményeket, melyekről legtisztább fogalmak szerezen- dök, oly szabatosan jelöljék ki, hogy egyrészről azitélöbiráknak al
kalom ne nyujtassék az addig csürés-csavarásra, mig bűnné keresz- teltessék az is, mi nem a z ; más részről pedig a sajtó kezelői is tudhassák, mi az voltaképen, mitől óvakodniok kell ? A határozat
lan kifejezésekkel biró törvény nem más, mint fegyvertár, melyből minden pártszellem kénye kedve szerint válogatja ki fegyvereit, s üldözi egymást a — közjó rovására.
* * *
Meggyőződésünk a fennebbiek után, hogy a sajtó visszaélé
seinek meggátlására, czélszerü sajtótörvényekről kell gondoskod
nunk, különösen jelen alkotmányos átalakulásunk természetes, s azért olykor olykor zajos mozgalmai között, midőn a velünk született őszin
teség a nyilatkozásban- évtizeden át nagy gonddal és rendszeresen viszszafojtatván itt—ott mint Aeolus barlangjából kiszabadult orkán hallatja szokatlan hangjait ; midőn épen nem volna csoda, ha annyi ideig összevisszanyomott nemzeti érzelmeinknek hullámai oly áramlásban emelkednének fel, h o g y a l e g m a g a s a b b h e g y e k c s ú c s a i n á l l ó k a t is el r a g ad á s s á l f e n y e g e t n é k ! Még pedig annálinkább, minthogy a legújabb rendszerváltozási té
nyek országvilággal tudatják, hogy az 1860-ki october 21-ig gya
korlott országlási rémrendszer saját alkotói által is rosznak ismer
tetvén el, daczára a szolgailag lealázott sajtó végnélküli ámítása i- s hazugságainak kitűnt, mikép nem a kormánynak, hanem a nép
nek volt igaza!
A beállott újabb változások által előidézett küzdelemben, kié leszen a majdani győzelem ? Azt a szokásos phrasis szerint, a jövő mutatja meg; de mi minden ha és á m b á r kötszó segítsége nélkül kimondjuk, h o g y a d i a d a l , még akkoris, ha a küzdés a szellem térről az anyagira tereltetnék, a k ö z v é l e m é n y é 1 ee n d !
Azon közvéleményé, mely a kor igényeivel öszhangzólag szabadon, reservatumok nélkül nyilatkozik. Azon közvéleményé, melynek ereiben nem vér kereng, hogy szuronyok által kiontathat- nék, hanem szellem, melynek nincs halála. Azon közvéleményé, mely a világ minden önkényü hatalmasságának természetével ellen
kező modort követ, épen annak engedvén át a győzelem koroná
ját, ki előtte meghajol mielőtt leveretnék!
Hogy tehát se a kormány se a kormányzottak magokat csa
lódásban ne ringassák, mindkét félnek a közvélemény előidézé
sére kell törekednie, mi csak úgy történhetik meg, ha a múlt szo
morú tapasztalásain okuló országgyűlés oly sajtótörvényeket alkot, a fejedelem pedig szentesit, melyek a közvélemény kifejlődését nem csak perczig sem akadályozzák, de sőt minden teendő országos javaslatok, s hozandó törvények elöleges megvitatását is lehetségessé tegyék ; logkevésbbé legyenek pedig arra számítottak, hogy egyesek icói kihágása, s korlátlansága megakadályozásának ürügye alatt
ÍS —
magái a népet, a nemzetet foszszák meg ama jogától, melynél fogva saját érdekeiben s annak idején nyíltan szabadon felszó
lalhasson.—
Mindenekelőtt legnagyobb következetességgel határozandó meg azon álláspont, melyből a sajtóvétségek megítélendők. Ez pe
dig lényegére nézve nem lehet más, mint az, melyből a s zóbel i vétségek határoztatnak meg; mert a sajtó nem más, mint oly be
szédszer, vagy közleg, mely által n a g y b a n szólunk a n a g y o b b közönséghez.
Szó vagy beszéd által főleg kétfélekép árthatok: v a g y t. i, gonosz elveket terjesztek, az uralkodókat megtámadom, az erkölcsi és vallási érzelmeket boszontom, megsértem, s rósz, törvényellenes cselekedetekre ingerlek; vagy megsértem egyeseknek vagy testü
leteknek becsületét midőn gyalázok, elferdítek, rágalmazok, s ez áltól különfélekép fenyegetem, sőt károsítom azok polgári léteiét.
Ugyanez áll a sajtóról is, mely e szerint szinte a fenebbi két módon hibázhatik. Az a kérdés már most: czélszerü-e, sőt szabad- e mind a két esetben korlátozni szóllásszabadságomat, vagy e te- kintetbeni vétségemért engem megbüntetni? Határozottan tagadom, s a büntetést csakis a második esetben állítom megengedhetőnek:
ekkor ugyanis magánjogilag elítélendő vétséget követek el, s má
sok jogait valóságosan sértem.
Az első esetben ugyanis, mikor semmi jogi viszonyok, körül
mények kérdésbe nem jönnek, mikor semmi individuális személy meg nem sértetik, hanem csak az mi, az emberek e s z mé i be n- ideáiban é l, szavamnak tökéletes szabadsággal kell bírnia ; mert én is társtógja vagvokama láthatatlan államnak, hol eszmék és elvek ural
kodnak, minélfogva szinte feljogosítottnak tartom magamat a többi—
* ekkel egyenjogulag beszélni és szavazni. Ezen államnak láthatatlan feje, az é s z - ig a z s á g , é s z - v a l ó s á g csak oly kevéssé sérthetik meg, mint maga az isten.
Legyen, hogy ezt vagy amazt mindenki igaznak, jónak, szent
nek tartja, én pedig nem, bninden bizonynyal nem csak szabadsá
gomban, de sőt sokszor kötelességemben is áll, ellenmondanom.
És ki akarna engem büntetés alá vonni a szellemi törvényszék nagy tanácsteremében, hol úgy kell uralkodnia a szólásszabadság
nak, mint a p o l g á r i b a n , midőn meggyőződésemről teszek őszinte vallomást, midőn belátásom szerint vetem szavazatomat az eldöntés
szekrényébe? Ha áll ez a szóbeli nyilatkozásról, állania kell a saj
tóról is.
„De a nagy veszedelem - sóhajtanak a szabad sajtó ellenei - mely a nagy tömeg erkölcsösségéts vallásosságát fenyegeti, melyhez a sajtó szól, s mely tévútra vezettetik, kárhozatos cselekedetekre ragadtatik! A veszedelem, mely az államot éri, ha alkotmányának alapelvei veszedelmes tanok által megingattatnak, s a hitet, melyre az egyház építtetett! 44
Ilyen, s több efféle feljajdulásokat, alaptalan kifogásokat un
tig halhatni oly államokban, hol a korlátlan uralkodásnak csak el
nyomott, fájdalmaiban is néma népre, oly népre van szüksége, mely az igaz és nem igaz, jó és rósz, szent és nem szent közt különb
séget tenni nem tudván nem vezéreltetni hanem csak hajtatni hagy
ja magát, s mely urainak engedvén át a világ minden dicsőségét, gyönyöreit, kielégíthetni engedi magát a jövő ígéreteivel vagy capa- citáltatni az önkényes „igy akaromu-nak vasvesszejével: de egy alkotmányos nemzeti életében s szabadságában büszke, s azokra lelke szive által rég érdemesült népnek kebelében ily sötétkor!
ellenvetéseknek már nincs helyük. Képzelt vagy tettetett bajok ezek, de valóságban 'nem fordulnak elő. A mi jó van az államban, és egyházban, jósága által tartsa, és tartja is fenn magát, de nem is tenyészhetik, erősödhetik az máskép, mint szabad gondolatközlések, őszinte nyílt ellenvetések közt, mint zivatarban a fa* Puszta b e s z é d e k által még soha sem gyözetett le az i g a z s á g , de igenis nem egyszer nyomatott el, habár ideiglenesen is, nem egyszer szenve
dett erőszak alatt a kényszeritett h a l l g a t á s következtében. Az i g a z s á g az idő szárnyain megy és halad előre; ennek lángja, mely elűzi a tévedések árnyékait, megégeti az oktalanokat, kik ide
genkedvén a világosságtól, azt kioltani akarják. Az igazság nem
csak nem szorul erőszakos fenntartásra, hanem még mégis gyaláz- tatik az által. Az igazság fölkeresésére önként sietünk, mint a föld miriád növényei visszatarthatlanul törekednek ki a jótékony nap ta
vaszi melegére.
Ha az, mit igaznak, jogosnak tartunk, alapos meggyőződésünk szerint k ö z j a v á v á lön az emberiségnek, vagy a nemzetnek, bár
mennyi ellenmondás zivatarai által sem döntetik az m eg, sőt annál erősebb gyökereket hajt a szivekben, lelkekben. Ha azonban Jeri
kó védfalait trombitaszóval is ledönthetjük, bizony nem nagy szi- 3 * ‘
— 20 —
lárdságot tanúsítanak azok, de nem is méltók arra, hogy toldás-fol- dás, s nagyobb költségeket igénylő támaszok által fenntartassanak, így azon alapelvek, melyek nyilvános megtámadások alatt csakha
mar megrendülnek, vagy épen romba is dőlnek, nemcsak hogy szá
nalomra, panaszra méltatlanok, hanem inkább e sorsok örvendetes tudomásul veendő, mert bizonyosan nem az örök igazság kútfejéből származtak azok, sem a kor igényeinek meg nem feleltek, s helyö- ket oly elveknek kell elfoglalniok, melyek a jelen művelődés foká
nak és képződési szükségleteinek megfelelőbbek. Csak a legszaba- - dabb szellemi közlekedésből, gondolatcseréből, s meggyőződések őszinte nyilatkozásaiból merülhet fel egy valóságban á t a 1 á n o s morál, és religio. Ki ezeknek védelmét s megmentését a sajtó sza
bad nyilatkozatainak, s a közvélemény alakulásának meggátlásában véli feltalálhatni, s ezt állásánál fogva lehetőleg eszközli is , bizto
sítja ugyan a morál és religio külső alakját, formáját; de megfoszt
ja azokat életelemektöl, benső lételöktől, s azt cselekszi, mit S o- c r a t e s tiltott, t. i. a 1 é 1 e k fölé emeli a t e s t e t. — De tárgyal
juk s elemezzük a dolgot részletesebben.
Tegyük fel, hogy hozandó sajtótörvényeink artikulusai közé,
— mint ezt egy idegen állam törvénykönyvében is láttuk — egy ilyen, vagy ehhez hasonló csúsznék be :
„A magánsérelmek miatti keresetek az érdeklett magánosok jogaiban hagyatnak. Ellenben az állam, megyék, azok szervezeti hatósága, s illetőleg azok mibenléte vagy becsülete ellen; nem kü
lönben az egyház és erkölcsiség ellen elkövetett sérelmek h a t ó- s á g i f ö l l é p é s á l t a l lesznek fenyitendök. Ugyszinte az ország
rendi testület, sőt a külállamok, s ezek fejei, kormányai elleni saj- tótvétségek is hatósági föllépést, eljárást vonnak magok után.44
Lássuk.elsőben is, mit tartsunk az egyház és erkölcsiség el
leni vétségekről.
Azt csak senki sem tagadhatja, hogy oly országban, hol a vallásszabadság elve kimondatott, sőt tettlegesen életbe is léptetett, minden, vallásfelekezetnek, katolikusnak úgy mint reformátusnak teljes joga van e g y h á z a alapelveit, tanait nyilvánosan hirdetni, fejtegetni, s felvilágositgatni. És miért e jog? Bizonyosan nem pusz
tán azért, hogy csak saját felekezetbeli hívek, azaz : a kath. lelkészt csak katholikus, a reform, lelkészt csak református hívek hallgat
hassák; hanem hogy mindnyájan hallhassuk akár egyiket, akár má-
sikat, s kiki merítvén magának a szabadon, őszintén tett nyilatko
zatokból meggyőződést, ezt szabadon érvényesíthesse is , miután csak egy van a világon, mi a lelket e tekintetben megnyugtathatja, s üdvözítheti, t. i. a m e g g y ő z ő d é s ! — A hit boldogít ugyan;
de mert puszta tekintélyeken, más újabb tekintélyek által megin
gatható tekintélyeken nyugszik, könnyen megrendül s vele együtt a reá épített lelki nyugalom, lelki boldogság is. Nem úgy a meggyő
ződés ; ez elveti a tekintélyt, s csak alapos okokat, tényeket keres, melyek a szív vágyait, a lélek igényeit, az ész követeléseit kielé
gíthetik. Pedig e háromság kielégítésében rejlik a szellemi üdv, mit ember kereshet, s feltalálhat. Ezt pedig ismét nem a tekintély-, nem a kényszerítés rendszere, hanem egyedül a vallásgyakorlat szabad
sága által eszközölhetni. — Igen, de ha egyik vagy másik vallás
felekezeti lelkész egyháza elveinek igaz magyarázatát, ismertetését adni akarja, lehetlen egyik vagy másik egyház elveinek övéiveli ösz- szehasonlitását, s illetőleg megtámadását, elitélését kikerülnie, szó
val lehetlen egyházi polémiába nem ereszkednie, sőt joga is van hozzá, mit neki a vallásgyakorlati szabadság eszméje s törvénye nyújt.
Innét nem ritkán áll két különböző egyház egymással szemben. Eb
ben azonban valamint semmi csodálatost úgy szomoritót sem talá
lunk; sőt ezáltal mindenik egyház csak nyerhet. De még az sem csodálatos, sőt igen gyakori eset, hogy ugyanazon egyház kebelé
ben a legnagyobb véleménykülönbség uralkodik nemcsak a fegyel
mi, szertartási tanokban, hanem abban is , mit d o g m á n a k ne
veznek ; pártok keletkeznek, melyeknek mindegyike magát tartja az igazság terén állónak, s igazi római katholikusnak vagy reformá
tusnak, s innen a szakadások, eretnekségek.
Már ily polémia alkalmával nem mondhatná-e a római katho- likus a protestánsnak, vagy ez annak : „Te veszélyezteted egyhá- zom léteiét;46 a római katholikus a katholikusnak (ki a katholicis- must elválasztja a hierarchiától :) „Te rágalmazod, káromlod az egy
ház szentségét.44 ?
Persze azt mondják erre : „Nincs itt szó az elvek feletti po
lémiáról, hanem az egyháznak, mint intézetnek megtámadásáról, s meggyalázásáról. De ki nem látja, mily nehéz itt kivonalazni az el
igazító határokat ? Hisz a dogmák képezik minden egyháznak alap
ját. Oly intézetnél, milyen az egyház, az erkölcsi becs és külső ál
lapot soha sem választható el elég élesen, szabatosan a benne ural-
— 22 —
kodó elvektől, s hitágazatoktól ; bármelyiket érintetik , rezgésbe jó azonnal a másik is , mintha ugyanazon egy hurhoz nyúlnánk.
Ugyanis az alapelvekből, hitágazatokból bizonyos erkölcsi rendszabá
lyok s meggyőződések folynak k i, ezekből pedig észrevétlenül tá
madnak s lábrakapnak bizonyos hangulatok, szokások, melyek vég
re megrögzöttekké válván az egyházi intézménynek oly erkölcsi jellemet kölcsönöznek, melynek értékéről vagy értéktelenségéről aztán igen különbözőleg ítélhet a gondolkozó világ, s a mely en
nélfogva az egésznek létére mivoltára több kevesebb hatással lé én annak külső becsületét is föltételezi. A ki tehát ezen egybefüggesz- tés első lánczszemét érinti, rezgésbe, rázkodtatásba hozza az utol
sót is; a ki a dogma ellen emel szót, mint az egyház külbecsének, becsületének megtámadója is tekinthető azok előtt, kik ezen bizo
nyos, nemis mindig a legfedhetetlenebb buzgósággal csüggnek.
Ily határozatlan kifejezések mellett tehát, milyen pl. „az egyház ellen,u az itélethozás aztán egyedül a biró alanyi néze
tétől függ, ki a vallási ügyekben elfogult is lehet, vagy mellé
kes okoknak engedhet; az igazságtalan Ítéletet keserűség váltja fel, mely elmérgesiti lassanként a tömegek kedélyét, s miután egyik láb a másik után lép, nem lehetünk bizonyosak, valyon nem álla
nak—e be az eretneküldözések , s egy szép reggel nem arra ébre
dünk-e fel, hogy a rég rombadölt gyászos emlékű intézkedések hamvaiból feltámadva lássuk magunk előtt, a 19-ik század bámu
latára, a h i t n y o m o z ó s z é k e k e t !
Ha a katli. egyház, továbbá, református által támadtatik meg, a keletkezhető sajtó per alatt a vádló, bizonyosabb mint nem, hogy nem elégszik meg, ha az itélöbirák reformátusokból — a vádlott pedig, ha katholikusokból állanak.
Ily ingatag magyarázatu, s ha egynémely egyéni vélemény úgy akarja, bünkeresö törvény, nem kis szeget üthetne azon béke- szerető, felvilágosodott hazafiak fejébe, kik történelmünk gvász- szegélyü lapjaiból tudják, mily irtózatos kezekkel dúlta fel vetése
inket, fertöztette meg házi oltárainkat, tűzhelyeinket a vallási vil
longás ! — Minél inkább örvendünk láthatni jelenben a vallásfele
kezetek közti példátlan egyetértést, testvéri szeretetet, mi mig egyrészről a vallási fogalmak tisztultságának magasabb fokára mutat, addig másrészről hihetetlen eredményeket idézett elő s még fog is idézni közös hazánk javára: annál inkább rettegünk minden oly lé-
pésétöl az országgyűlésnek, melynek nyoméi elhidegiilés, szakadás, gyülölség, és visszavonás követhetné. Mert mindig voltak és lesz
nek vakbuzgók; kik kapva kapván az alkalmon a felekezetek között ütött résecskét azon ürügy alatt, hogy az „egyház veszélyben forog“ inkább tágitni mint betömni törekednek, nem gondolván meg, miként a vallásfekezetek közt támadó örvény a haza sirja lehet. In
kább akarunk törvény hiányt, mint hibás, rósz törvényt; mert mi
dőn törvényszerűvé tesszük a vallás dolgában szabadon nyilatkozók üldöztetését, csak ingert, bátorságot, s fegyvereket kölcsönzünk a vérszomjas fanatismusnak.
De szükségtelen oly törvény, mely az egyház állítólagos meg
sértésének fenyítésére hozatnék.
Az egyház mint ilyen emberi büntetésre méltólag meg sem támadtathatik, sértethetik. Az egyház oly községet képez, mely az istené, s melynek ügyeiben csakis ö lehet competens igaz b író : ennek pedig nincs szüksége külsegélyre, mely szorongattatásaiban
védelmezze. *
Nem kell az egyházat a g y e n g é k kedvéért sem, mint né
melyek állitni szeretik, a megtámadások ellen emberi törvényekkel védelmezni. Hányattassanak ama gyengék is, hogy erősödjenek; s ne kellessék őket szüntelen gyermekszobában őrizni a szelek és zivatarok ellenében. Az erősök pedig inkább üdvözlik a megtáma
dásokat, melyekből új diadalokat remélnek s mindanyiszor megtisz
títva mutatják fel egyházokban azt, mi isteni, s épen ez által erősí
tik a gyengéket is ; ők Gamaliel szerint azon meggyőződésben él
nek. „A mi istentől van, senki sem rabolhatja el tőlünk ; a mi em
beri az elkopik a küzdelemben , hogy amaz mindinkább növe- kedjék.“
Kik valamely egyház tekintetét, állandóságát nehány sajtó- törvény felállításával, s nehány keményebb szavú megtámadó el
nyomásával hiszik megvédhetnek, azok kevéssé becsülik az egy
házat kevés önállóságot s szilárdságot tulajdonítván neki. A mely egyházat századokon át zaklattak ezernyi híveinek vérpadra hur- czoltatása által s mégis fennállott, nem csak fennállót, hanem terje- dettis erőben dicsőségben, azt a sajtószabadság némely erősebb rohamai sem fogják megdönteni, s ha igen úgy még sem vala épít
ve ama kősziklára, melyen a pokol kapui erőt nem vesznek soha; s ekkor talán egy másik leszen az, melyre a fennebbi isteni szavak
— 24
vonatkoznak, s mely befogadandja valahára a világ minden népét, az isten nyáját! —
De nem szükség védtörvényeket alkotni a p a p i r e n d meg
támadásai ellen sem, mely közönségesen az egyház képviselőjeként szokott tekintetni. Midőn ugyanis valamely rend ellen, legyen az papi, vagy katonai stb., átalában szót emelek, azzal csak élet ta
pasztalatimat fejezem ki, s nem érintem gyenge oldalát egyik egyes tagjának sem. Ha azonban valamely rend minden t a g j a ellen bántólag sértöleg lépek fel kárhoztatandó Ítéletemmel, illetőleg rá
galommal, akkor mindegyiknek joga van (habár in c o r p o r e is) engem szavamnál fogni, törvényszék elé idéztetni, s az ügy ekkép merőben m a g á n j o g i v á válik. — Különös is lenne, ha pl vala
mely rom. kath. papi egyéniség, a papirendi visszaélések miatt felingerülten bizonyos tekintetekből megtámadván az egész papi ren
det átalában, bevádoltathatnék, sőt részben maga magának megsérté
séért is — miután ö is tagja annak — mégis büntettethetnék. — így nem egy református theologust hallottunk már nyilatkozni arról, hogy „a papi rend létezése az ö egyházában nem más, mint követ
kezetlenség a protestantismus rendszerében.44 Ilyeneket aztán ha
sonlókép, mint öngyilkosokat kellene vád alá vonni, pedig mégis kinek jutna eszébe öt egyháza ellen intézett megtámadásáért, tudo
mányának meggyőződésének, nyílt őszinte kifejezéséért feleletre vonni? A „p a p i r e n d 44 és a „p a p o k“ kifejezés két különböző ; a ki például azt mondaná: ,,a papi rendet el kell törleni,44 az bi
zonyosan nem azt mondaná hogy : „a papokat el kell törleni, kiir
tani stb.44 mert a mint gyűlölheti a papi r e n d e t , úgy annak s z á m t a l a n e g y e s t a g j á t , mint barátját, testvérét, roko
nát , jótévöjét, jó hazafit stb. igen is szeretheti, tisztelheti.
Ezek szerint az egyházat illetőleg — kivévén a magánjogi eseteket — a sajtó megtámadásainak megtorlását, helyre igazítását legczélszerübb magára a sajtóra bízni, mely míg szabad mindig legjobb ellenőre önmagának, bizonyosan bir kezelői között hősöket kik a meggyőződéseket alaposabb megggyözödésekkel fogják le
küzdeni, a hitvány ellenvetéseket elnémítani, s a szájhösöket a megszégyenülés érzetével visszariasztani. Különben is nehány fo
rintnyi büntetéspénz s nehány napi elzáratás csak dühösebbé teheti az ellenfelet, de nem józanabbá; jobbá mig ellenben a sajtó utjáni nyilvános visszatolás okokkali legyőzés nem ritkán kiábrándíthatja?
s tisztább meggyőződésre vezérelheti, mi már magában is nagy nyereség.
És mily törvényeket lehetne felállitni az e r k ö l c s i s é g megsértései ellen ? Hogy az erkölcsösséget hivatalos utón lehetne megvédni a sérelmek ellen, akkor azt hivatalos utón kellene kap
nunk is. Legelőbb is községi gyűlések lennének okvetlen tartandók, melyekben szavazattöbbséggel határoztatnának meg az e r k ö l c s i s é g s z a b á l y a i , melyekből egy új c o d e x kerekittetnék ki ezen czimmel: „Ne nyúlj hozzámu, melyet aztán a szó szelének sem sza
badna megérinteni.— Ha egyenkint kérdezősködünk, alig akadunk a gondolkozók közt kettőre, kik az erkölcstan minden tárgyára nézve egy értelemben nyilatkoznának, annál kevésbbé gondolkodnak pedig egyképen. — Ha pedig a nép azon osztályát kérdezzük mely járt ugyan és tanult is az iskolákban, de most kenyere után látva az ily
nemű tárgyakkal 'nem foglalkozik, az egyszerűen utasítani fog ben
nünket az iskolai ö r e g k a t e k i z m u s r a , vagy a h e i d el b e r gi k á t é r a, melyek az erények és bűnök lajstromát tartalmazzák. Ha csakugyan valamely erkölcsszabályzatot akarnánk, mely a sajtótörvé
nyek hozatala s alkalmazásánál zsinórmértékül szolgálna, csakis a fenebb emitett két könyv szolgálhatna útmutatásul. De ezek szerin aztán ama vakmerő, ki állítani merné, hogy: „mi n m a g u n k a t leg
alább is 10 percenttel jobban kell szeretnünk mint felebarátunkat^
már büntetés alá vonandó lenne.
Ily körülmények közt aztán kétfélekép történhetnék a bírói eljárás, t. i. v a g y a katekizmusokat kellene az itélöszék asztalára tenni s azokból kiütni, valljon erkölcsellenes-e az, miről a vádlott vádoltatik? v a g y tudós, gondolkodó főket kellene az itélöszékekre ültetni; de föltehetni bízvást, hogy ezek a hányán vannak, még pe
dig m i n é l t u d ó s a b b a k s g o n d o l k o d ó b b a k , s bármeny
nyire öszhangzó értelemben legyenek is az e r k ö l c s i - n e k lénye
gére, eszméire nézve, mégis annak alkalmazásánál annyifelé ágazó véleményt fognak kiejteni, hogy az Í t é l e t e t , bár miként essék ki, mi azt mindig v é l e m é n y z s a r n o k s á g n a k fogjuk tartani.— S valljon elömozditható-e ily módon az e r k ö l c s ö s s é g ? Valljon az erkölcsi érzelem, mely lakásul a sziveket kereste ki magának, csak oly államban tenyészhetik-e, hol felsőbb hatalom és törvények fé
lelme által az arczkifejezésekben, pillantásokban, tagjártatásokban s az ajkak szavaiban mint illetetlen fenntartatik ? Az erkölcsösség
4
— 26 —
ilyen védői legfölebb azzal igazolhatnák magokat az utósó ítélet előtt, hogy annak fennmaradását a sajtótörvényekben — garantirozták.
Vagy tán inkább az i l l e n d ő s é g lehető s bizonyosan már többször elő is fordult megsértései lebegnek az illetők szemei előtt, s azon t e k i n t e t , melylyel a szemérmes füleknek tartozunk ? Ily esetnél mi is teljes szivünkből résztveszíink azon méltó felindulásban mely minden nemes érzésű, szerény embernek lelkében támad ef
féle könnyelműség vagy pajkosság hallatára; mi több, még kívánnék is, hogy az ily botránykoztató nyakára malomkő köttetnék, é s ---- ; de ezt tennünk nem szabad, sőt nem is volna helyes, jó cselekedet:
mert hiában, ez élet merő viaskodás, s rendeltetésünk, hogy a küz
désben, harczban, erkölcsileg erősödjünk, edződjünk ; különben is oly erkölcsösség, mely csupán udvariasságból, vagy bárgyuságból, vagy épen a törvényektőli félelemből nem vétkezik, nem hibázik, vagy melynek fényét egy mocskos száj lehelete, vagy reá vetett sárgyurma megtisztithatlanná teszi, nem gyémánt a z , s nem bir azon magas belértékkel, fenséggel, mely a szilárd erkölcsi érze
tet istenesiti.
És mily kicsinlö bizalmatlanság volna a józan eszü magyar nép túlnyomó részének szellemében, föltenni róla, hogy a s z é p és u t á l a t o s feletti nyilvános ítéletet nem tudná kellő mérté
kére fölemelni vagy leszállitni, azaz : nem tudná mi a szép, vagy utálatos, illő vagy illetlen ? S ezek között melyik illeti meg az állatiság fölé emelkedett embert ? Egy oly nép, melyről ennyit sem lehetne föltenni nem volna méltó az öt őrző pásztor béré
re ! Hadd szóljon a pajzánság, az elvetemültség, sőt a gonosz
ság is a maga nyelvén, hadd halljuk, hadd ismerjük meg, hogy kinevethessük, s megvethessük. Ezeknek csalfa syrén éneke, vagy fülsértő károgása szintugy megleli büntelését a sajtó utján a köz- megvetés, közroszalás hangjaiban; mint megtalálja tapsait a finom, egyenes, nemes erkölcsi érzet lélekemelő zengedezése ugyanott a jobbak jutalomédes elismerésében. Épen ezen szabad nyilatkoza
taiból a jónak és rosznak, szépnek és rútnak, nemesnek és nem
telennek buzog fel az az i s t e n i n e v e l ő e r ő , mely behat a szivek, lelkek legtitkosabb redöibe, ott hagyván tenyészetül az emberiségboldogitó meggyőződés mennyei malasztjait.
Csak a gonoszság nem hisz mások erkölcsösségében. Nem is lehetnek jóravaló polgárok ott, hol az erkölcsösségnek nincs hi-