JUHÁSZ FERENC
A magányos villanymozdony
Magányos villanymozdony robog át a vashídon feketén a februári kopár alkonyatban,
a töltés két válla között az ezüst vashídon,
csattog, zörög, szuszog, sikít, s holddá lesz a holdban.
Rombuszváz-test áramszedője kék kristályidom, csillagokkal pettyezett méhű test-szögletesen:
fordított szánként csúszik hálós áramhídon, mint falevél-talpú vízipók vízbőr feszesen.
Áramszedője zöld szikra-csalánlevélcsomót, sárgakék törpe páfrány-agancsokat köp tűzből, mikor átrohan a hídon s ernyő-léghólyagot fúj üveges doboz-orrával a híg jéghegyből.
Jaj, gyermekkor, jaj ifjúság ti villanymozdonyok!, nehéz békében, vastag háborúban duruzslók, szerelvényt húzó áram-szívű páncélrovarok, potrohszelvény alakú kerekes zöld vas-ollók!
Hányszor vittetek, hoztatok faluból városba, városból faluba, s a bejáró falu-népet!
Fülkéitekből, mint nőstény darázs petét ontva.
S fénykúp-agyarú fejetek túrta a sötétet.
A zöld vaskerekekhez csavart piros lendvasak, mint vízszintes villámok cikáztak a sín fölött, s füttyögtek, mint a nomád fű-horda íj-lovasok, s péppé törték a havat, a ködöt, a lét-időt.
Békében. Háborúban, mikor vagontetőre
ragadva vinnyogtunk, mint enyvpapíron légykupac, s néztünk ponthalmaz-köb szemekkel a más-jövőre, mert tél volt és fagy volt, kék ég és nem volt még tavasz.
S egy leszakadt hüvelykujj-vastag sodrony villanydrót a mellettem-fiú lábát combtőnél levágta,
s hevert a nadrágos, zoknis, cipős láb, a csak-volt, mint egy szöcske combtőnél letört ugró-villája.
S a vérlavórban a herezsák, heretojások, apró vesszőcske, mint disznóöléskor belsőrészek zománc-tálban,
s a vérvirág gyermek-nemiség pamut-cipőcske lét-tág asszonyhüvely alatt a születés-bálban.
S oly gyorsan hullt le az a láb, mint a csönd-áldozat tuskóra hajtott feje, ha pallos, bárd, nyaktiló, fejsze, kard levágja, s röhög a tömeg-átkozat,
s habos a lefejező-gép, mintha vágtat a ló.
S a fiú vigyorgott, szemében őrület helyett
rovarnézés-közöny térrács-gömb tapló-kürtökből, ült, mint barlangi kőoltáron Buddha-révület, rózsa-romokon, bajszos mosolya ős-jövőből.
Féllábú márvány-emberisten: a munkásfiú.
Talán élő még, talán halott már, nem is tudom.
Körötte a kék napsütésből fenyőkoszorú.
Es hab-hatalom a szélfütty vagontető-úton.
Fényképen láttam egyszer térdeplő elitéltet, nyakát a suhogó kardpenge úgy metszette át,
2 0 0 0 . szeptember 5 ^ ^ hogy levegő-kehelyben fejét, a lemetéltet
a fény fogta, s a fej nézte vér-szökőkút nyakát.
A nyakról lecsúszva a nyak mellett állt bozonttal a levegőben, hajtalpa vérkorong kör-síkból, s az árva fejes nyakrész a fejtelen nyakcsonkkal érintkezett: pénzérmék pereme alvadt bronzból.
Az a térdeplő hulla! S a fej a levegőben
a halál-térdeplés vulkánláng-nyakcsonkja melett:
hajcsillag-állat, tajték-kan, nyitott szeme kőben:
anyjából kicsúszott csikó, szalmája enyv-dermedt.
A csöndfej a levegőben, mint műterempolcon gipszfej, s mellette a tarkólappal egyvonalban a térdeplő kéreg-szobor nyakcsonkja, s vérbolyhon vér-ing. Levágott rózsa. S éj a test-űr alakban.
Mintha egy lenyúzott emberfej mellett az űrben lenyúzott embertest térdepelne vérselyemben:
izmok, inak, erek tércsipkehorgolás-tömbben, s kesztyű, cipő a lehúzott bőr a boncteremben.
S mint görög bronzszobrok szemgödrében zománcgolyók, kék kristály-szilvák a szemek a bronz-koponyában, topáz egresek, arany pupillával ámulok:
világított az üresség a fej-kocsonyában.
így láttam én a lábat a mocskos vagontetőn.
Mint keresztfa-részt, amit keresztes-hordák hoztak.
Ültem táskám ölembe szorítva vérlepedőn.
S kenderzsákokban rózsamalacok visítoztak.
A láb!Skarlát rezgett szarvasbogár-hát temetőn, s lefolyt a kocsi-oldalon s a koszos ablakon:
hínárosan erezve szét a jégvirág-mezőn,
mint szemgolyóban a gömbtér hajszálér-csipkelomb.
i.
tiszatáj S darázsfürtként a peronlépcsőn lógó utazók!
S barátom kizuhant a ködüst-tél nagykanyarban.
Ferde hinta-lendület rúgta a kapaszkodót.
S ott feküdt a fehér szemfenék szakadék-aljban.
Kiszakadt baloldalán a mellkasába láttam:
a lila tüdőszivacsok közt szive még kettyent, mint láz-óra, mielőtt leáll vér-ájulásban.
Koporsóját vittem hullaszag-fátyolköpenyben.
A koporsó résein szivárgó vak muszlin-bűz öltöztetett dög-édesémely gyász-ingbe engem,
s pontszem-tömb szemem, mit görbe kitin-ráccsal befűz a légy-arc: irizált kristály-fénytörés selyemben.
Az ezüst vashídon úgy robogott a magányos villanymozdony a február-mészfüst alkonyatban, hogy csattogott a lila-halmaz holdkőzet-város, s sercegett a drót-csókja csáp szikra-taréjokban.
Mint ősiprérin hímbölény, vastag bölénybika, mindenség-agancsú szarvasbika ezüst tavon, vaddisznó-kan hold-rejtelem alatt: düh-tátika.
Mint szorongó elnyomás-súlyban a forradalom.
Mintha jégkorszakból olvadt volna ki ősmamut, s fénylő, fehér, csontláng gigász-horog agyarai fölött csöpp szeme: katicabogár, kazettás kút parázsból. A fej feketepettyes vérpontjai!
Ó, az a béke! Gyárimunkás-kamaszkor! Vonat!
O, az a háború! Egő márványmáglya-pokol a szívben, gyomorban, a heg májfoltos térd alatt.
S a félelem, mint ernyő-pillás köd-tőr hattyútoll!
Sa háborúban épp e töltés kúp-oldalára rettegve ragadtam: fűz-ágra levelibéka,
2000. szeptember 7 arcom száraz fűszőrbe merítve, föld-hajába.
S bomba-sikoly, mint rázott bádoglemez, jaj-létra.
Mint a pokolba lökött bűn-angyal özöncsóva sikoltozása, káromkodása, őrjöngése,
légynyafogás-nyüszítés tűfok-gégekorsóval, és szétnyílt a föld, tűzvihar,fém-láng öldöklése.
S nyitott szemeim a fűszárak tört rácsrendszerét, a fűtövek csöpp vulkánjait látták iszonnyal, s penge-élek szemgolyó-vizemen, kis drótkefék, levegő-százlábúak a látástér-takonyban.
Szemgolyóm görbe könny-sírjára kis hangya ragadt, s ott sírt csuklós, rézcsipkehorgolás-talpú lábak özönével, vulkán-pontgyűszű csáp-orra alatt a szemkása gombja, mint szép szivemben a bánat.
Meddig még, élet? Nézem múltamat, az ős-holdba robogó magányos villanymozdonyt a vashídon:
mintha tojássárgájába kék darázs fúródna.
S a halál-ablakot éj-űrtér csöndre kinyitom.
S a bennem-űrtér csillagköd-magártya a kívül tomboló tűztér-magánnyal faggyá összeolvad.
Hisz a hold után a világegyetem is kihűl!
És ebbe a magányos Isten is beleborzad!
