MOHÁCS TÖRTÉNETE
IRTA
K Ö L K E R J Ó Z S E F
MOHÁCS HIVATALOS ÉVKÖNYVVEZETŐJE
MOHÁCS VÁROS TULAJDONA
MOHÁCSON
NYOMATOTT ROSENTHAL MARK KÖNYVNYOMDÁJÁBAN
1900
Oldal
E l ő s z ó ... 1
B e v ez eté s... 5
I. korszak. Mohács keletkezésétől 1526-ig, vagyis a török uralom kezdetéig 8 II. korszak. 1526 —1686-ig, vagyis a török uralom k o r s z a k a ... 26
III. korszak. 1686-tól, vagyis a török kiűzetésétől napjainkig ... 46
I. Közigazgatási és politikai v isz o n y o k ... 53
II. Közgazdasági v i s z o n y o k ... 102
III. Közegészségügyi v is z o n y o k ... 143
IV. Vallási viszonyok: A) Katholikus v a l l á s ... 146
B) Református v a l l á s ... 155
C) Görög keleti v a l l á s ... 156
D) Zsidó v a l l á s ... 157
V. Oktatásügyi és közmivelődési viszonyok ... 157
VI. Társadalmi v i s z o n y o k ... 175
M ohács város képviselő testületé 1897. évi novem ber 18. n ap ján az évkönyvvezetésre vonatkozó szabályrendeletet m egalkotván, 245. szám ú h atáro zatáb an kim ondja, h o g y : « . . . a m egválasztandó évkönyvvezető által a folyó bejegyzéseket m egelőzőleg a község eddigi rövid tö rtén e té t is m egiratja és az évkönyvbe bejegyezteti.»
Ez a határozat a szülője jelen kis m unkának.
Szerény könyvecském teljességgel nem ta rt igényt arra, hogy abszolút történeti és irodalm i becsűnek ism erjék el. Igénye — m int e nem ben szinte ú ttö rő m unkának — sokkal kevesebb.
A m ikor kezünkbe ak ad a családi levéltárból egy sárguló levélke, elm osódó írással, alig fölism erhető betűkkel, m elyet oly igen sokszor átolvastunk már, a m elynek egész ta rta lm á t betüről- betüre kívülről tudjuk; bizonyos édes-kedves m elegség járja át szívünket, és — elolvassuk ismét. Mert hiszen ez a levélke csalá
dunk élettörténetének egy érdekes m ozzanatát tárgyazza.
ím e csak ennyi az igénye ennek a kis m u n kának is.
S arról meg vagyok győződve, hogy ugyanaz az édes-kedves melegség fogja átjárni m inden m ohácsi lakos szivét is, ha e köny
vecskét végig olvassa; m ert hisz, ebben a m i nagy családunk, a mi legszűkebb hazánk, a mi kedves, sok at szenvedett városunk élettörténetével fog m egism erkedni.
S ha ezen felül m unkám m ég azt a szolgálatot teljesíti, hogy talán egy h iv ato ttab b egyén által m ajd an m egírandó tökéletesebb m unkához anyagot szolgáltathat, fáradozásom nem volt czéltalan.
H a lesz mégis m unkásságom nak valam elyes erkölcsi sikere, ezt első sorban és főképen tekintetes N ém eth Béla pécsi ügyvéd urnák, várm egyénk e jeles történészének köszönhetem , aki szives volt nyolez évi k u tatásá n ak tárházából a városunk m últjára vonat
kozó történelm i a d a to k a t rendelkezésem re bocsátani. V árosunk 1
2
történetét a XVII. századig bezárólag jav a részében az ő közlései nyom án írtam meg. K észséges öröm m el rovom le em e nagybecsű szívességéért im itt nyilvánosan is hálás köszönetem et.
K itűnő forrásul szolgált Brüstle József elhunyt olaszi plébá
nosnak «Recensio universi Cleri Dioecesis Q uinquc-Ecclcsiensis czimü m unkája, valam int a Velics és K äm m erer által kiadott
«T örök kincstári defterek» czimü könyv. A legbővebb forrásra b u k k an tam pedig a városunk levéltárában fölfedezett községi kép
viselő testületi jegyzőkönyvekben, a m elyek a XVIII. és XIX. század, teh át városunk közelm últja történetének teljesen hü képét tárják elénk. Ezen kívül hálásan kell fölemlítenem, hogy társadalm i egyle
teink is készséggel b o csá to tták rendelkezésem re jegyzőkönyveiket és irom ányaikat.
V égül különösen forró köszönetét m ondok Mohács város képviselő testületének azért az igazán megtisztelő bizalm áért, mely lyel engem egyhangú választása folytán m éltónak ta rto tt e szép feladat teljesítésére és nekem ekként m ó d o t nyújtott arra, hogy szeretett városunk eddigi rövid tö rtén e té t csekély tehetséggel, de sok jó a k a ra tta l s m indenek fölött a legteljesebb történeti hűséggel egybeállithassam és m egörökíthessem .
M ohácson, 1899. évi o któber havában.
F ö l k é r J ó z s e f ,
városi pénztáros, évkönyvvezető.
MOHÁCS VÁROS TÖRTÉNETE.
1*
zésének m agyarázatára nézve kétségtelen történelm i adatokkal, okiratokkal nem rendelkezünk s igy m indezen kérdésekre inkább csak többé-kevésbé tudom ányos föltevésekkel felelhetünk meg.
H ogy m ár az őskorban is em berlakta vidék volt ez a hely, a hol városunk m a áll, vagy legalább is ennek környéke, azt kétségtelenül beigazolják azon őskori leletek, m elyeket városunk h atáráb an találtak, és m elyek részint közintézetek, részint m agán- gvüjtők tulajdonát képezik.
Őskori leletről, m elyeket M ohács vidékén találtak, dr. P osta Béla a «Baranya várm egye m últja és jelene» czimü m onográfia 176. lapján három d arab ró l em lékezik meg. Ezek:
1. E gy átfúrt csiszolt trachit-baltatöredék. Juhász-féle gyűj
tem ény.
2. K rausz Jak ab kezei közé került 1877-ben egy 15 kilóra m enő bronz-lelet, m elynek egy része Berlinbe került az ethnogra- fiai gyűjtem énybe és a m elyből egyes p éldányokat a nemzeti m uzeum is m egszerzett.
3. La T éne Ízlésű v astőr tokjába rozsdásodva.
E p oly bizonyossá teszik az itt talált különféle róm ai k o r
beli régészeti leletek azt is, hogy ezen k o rban is volt itt valam ilyen 1 Bár Mohács mai közigazgatási szervezeténél fogva nagyközség csupán, történetének megírásánál mégis következetesen városnak fogom nevezni. Nemcsak azért, mert a közszokásban tényleg ma is mindig a város czimmel él, és avval illetik, sőt hivatalos pecsétjének körirata is «Mohács város»; hanem azért, mert történelmi alapon e czimet ma is teljes joggal használja. Látni fogjuk, hogy Mohács már 1408-ban szabadalmas város (Civitas) volt, 1840. évben pedig a legújabb szabadalomlevél (privilegium) alapján ismét városi rangra emelkedett; ezen kivált
ságos jogait, tehát városi jellegét pedig — bár közigazgatásilag maga-magát lefokozta nagyközséggé — forma szerint soha el nem vesztette.
6
róm ai telep. U gyanazon m unka 189. lapján m ohácsvidéki római korbeli leletek közt felsorolvák: Kézijj alakú bronzfibula töredéke, rugós tűszerkezettel. Bronz láncz-részlet. Ólom vámjegy. Bronz gyűrű stb. efféle apróbb lelet. T o v áb b á egy róm ai kőkoporsó, m elyet 1870-ben találtak s az időben a sóház egyik udvarán viz- m edenczének használtak.
Az azon k o r Írói és k u tató i azonban nem tu d ta k megegyezni abban, hogy mily róm ai elnevezés alatt kell M ohácsot keresnünk és értenünk.
Fröhlich és Csevapovics (Recens, pag. 400) A ltinum róm ai castellum m al azonosítják M ohácsot, mig K atanchich és ennek nyo
m án H aas A ltinu m alatt K ölked községet értik.
H a azon történetírók vélem ényéhez csatlakozunk is, a kik M ohácsot A ltinum m al azonosítják, sem m i esetre sem képzelhetjük az egykori A ltinum ot a mai Mohács területén. E nnek ellent m ond k é t körülm ény. Az egyik a név, A ltinum , a m ely altus — m agas szóból eredt, tehát olyan helyet jelöl, a mely m agasabb fekvésű.
A m ásik körülm ény, hogy a róm ai castellum ok a fő útvonalak m ellett épültek; m ár pedig a ró m aiaktól fenm aradt itinerarium ok- ból és egyéb történeti em lékekből az m egállapított tény, hogy az országút a róm aiak idejében L ancsuk felé egyenest délnek irányult F öld v ár (Sátoristye) irányában. E zt a két körülm ényt figyelembe véve az egykori A ltinum ot a m ai b a a r—lancsuki országút felett a hegyben, közel L ancsukhoz kell képzelnünk.
M indezt történeti kútfők alapján bőven és érdekesen fejtegeti dr. P osta Béla a «Baranya m últja és jelene» czimü m onográfiában (II. köt. 78., 82., 176., 187. lap).
A m ily bizonyosnak vehetjük azonban azt, hogy e vidék m ár az őskorban, valam int a róm aiak k orában és a népvándorlások idejében benépesített terület volt, m ert hiszen term észeti viszonyai
nál fogva ép oly kívánatos terület volt az ősem ber szám ára, mint a mily kitűnő szolgálatot te tt a hóditó ró m aiaknak; ép oly való
színű, hogy m indezen régibb helységek nem azonosíthatók a mai M ohácscsal, vagyis a m a i Mohács — úgy látszik — nem közve
tetten fo lyta tá sa am azoknak.
É pen azért, a m ikor a m ai M ohács tö rténetének m egírásáról van szó, kevésbé érdekel bennünket annak a kérdésnek vitatása és eldöntése, hogy mi volt városunk helyén a régm últ időben;
m int inkább érdekel bennünket annak a kérdésnek a megfejtése,
m ikor és hogyan keletkezett és fejlődött ki történelm ileg a m a i Mohács.
V árosunk tö rtén e té t k ét évszám három korszakra osztja. Ez a két szám városunk élettörténetében két valóságos sirkó'. E nnek a két évszám nak a szom orú em léke vér és füst, m ert ebben a két évben városunk úgyszólván végképen eltűnt a föld színéről.
H a a P hönix-m adárról ism eretes rege valaha jogosult alk al
m azásra talált, bizonyára a legjogosultabban alkalm azhatjuk Mo
hácsra, mely a szó legszorosabb értelm ében kétszer kelt m egifjodva uj életre — hamvaiból.
Ez a k ét évszám: 1526 és 1686. Ehhez kép est városunk tö r
ténetének m egírását a következő három korszak szerint oszthatjuk be: I. korszak. M ohács keletkezésétől 1526-ig, vagyis a törö k uralom kezdetéig. II. korszak. 1526— 1686-ig, vagyis a törö k uralom k o r
szaka. III. korszak. 1686— 1898-ig, vagyis a török uralom alól való felszabadulástól napjainkig.
I. K O RSZAK.
Mohács keletkezésétől 1526-ig, vagyis a török uralom kezdetéig.
M ohács keletkezése, m egalakulása m inden valószínűség szerint egyidejű m agával a hon alapit ássál. A m ikor ugyanis őseink a honfoglalás nagy m üvét befejezték és m ag u k at az állandó letele
pedésre végleg elhatározták, azon őseink, a kik azonnal a föld- miveléssel és halászattal, szóval a gazdálkodással foglalkoztak, falvakat alapítottak, vagy az itt talált falvakat elfoglalták és azok
ban végleg m egtelepedtek. E rre enged következtetnünk a m agyar elnevezés, továbbá hogy lakói között — a m int látni fogjuk — a m ohácsi vészig tisztán m a g ya r hangzású neveket találunk és végre, hogy városunk m a i nevével (latin írással) m á r 1093. évben találkozunk.
Az országos levéltárban t. i. D L. 3200. szám alatt egy töre
dékes alakú, hiányos szövegű h árty alap o t őriznek, a m elyben Paulus ju d e x curiae domini regis, a nyulszigcti apáczáknak Csele és Jenő közsé
gek b ő l álló b irto k ára vonatkozó intézkedések közben, egyebek közt m int h a tá ro k a t felemlíti L an ch u k és Mohach falukat. 1 M inthogy pedig az ezen okm ányban hivatkozott 1093. évben m ár m int határt képező, tehát kész és ism eretes falu szerepel, fenti föltevésünk tel
jesen jogosult, hogy M ohács a houalapitás befejeztével, de legalább is Szent István idejében m ár ism ert falu volt. S mivel m ár akkor is Mohach néven szerepelt, látni való az is, hogy városunk eredeti nevét több, m int 800 éven át változatlanul m egtartotta.
1 Ezen okirat hivatalos másolatát jelen történeti munka okiratgyüjteménye számára megszereztem. Ezt az okiratot ugyanis méltán tekinthetjük városunk keresztlevelének, mert ez a legrégibb eddig ismert okirat, melyben városunk neve előfordul.
N evét ném elyek szerint nép-etym ologiai alapon akként nyerte, hogy az itt először letelepedett halászok m ohából készítettek m a
guknak ágyakat és a «moh-ágy» változott át idővel «M ohács»-ra.1 Ez az állítás azonban — bárm ily tetszetős — kevésbé valószínű.
Ism erünk ugyan ilyen alakulást, pl. S om ogy várm egyében fekvő H árságy községe, m ely ugyanily m agyarázattal hárs-ágyból (hársfával b eü ltetett területen épült falu) keletkezett, vagy várm e
gyénkben Szil-ágy (szilfában bővelkedő vidék) stb. D e ezek a községek mai napig H árságy, Szilágy nevet viselnek, s azt sem m i
vel sem lehet megokolni, vagy m egérthetővé tenni, m iért változott volna át M ohágy — m ely szó igy is egészen jó m agyar hangzású — úgyszólván születése után azonnal M ohácsra; m ert hiszen keletke
zésének legelső éveiben, m ár 1093-ban Mohach név alatt szerepel.
Ez tehát csupán egy közönséges népm ese s kom olyan épen nem vehető; m ert semmiféle történelm i ad a tta l m eg nem okolható, sőt épen a történelm i ad a to k a leghatáro zo ttab b an megczáfolják.
Ez különben m aga is városunk régisége m ellett bizonyít, m ert a nagy, sok százados m últtal dicsekvő városok és helységek keletkezésének történ ete közönségesen és legtöbbnyire népm eséken, m ondákon alapul.
T ö b b valószínűséggel bir ennél az a vélelem, m ely szerint a régi időben a «moha» szónak nem a m ai értem énye volt, hanem úgy látszik, a viz fogalm ához tartozó valam ilyen m ás dolognak, pl. ingovány, pocséta, láp, m ocsár vagy effélének jelzéséül szolgált.
S igy — mivel a régi okm ányokban a cs, ács, écs helyhépzö gya
nánt szerepel — lett belőle arra való tekintettel, hogy a község a D una folyam partján, tehát ingoványos, m ocsaras, szóval mohás helyen é p ü lt: Mohács.
A zt látjuk ugyanis, hogy a községek elnevezése legtöbbnyire a terepviszonyokból, a term észeti alakulásokból és a vidék jelle
géből eredt; ilyenek pl. Bodzás, K ökényes, flan to s, K övesd, Sásd, N ádasd stb. M ohácshoz hasonló alakulások pedig a régibb helyek közt pl. Jebecs, Patacs, Szabolcs, Szembecs (t. i. D una-Szekcsővel szemben, B áthm onostori László által a XV. században épített favár).
1 Dr. Tárnái Károly mohácsi ügyvéd közleménye a «Pécsi Figyelő» 1893.
évi 85. számában.
10
A «moha» szónak akkori, a m aitól elütő' értem énye m ellett bizonyítanak pl. «Moha, M oha-réve» stb. helynevek.
K özségünk Szent István idejében még királyi birtok lehetett, m ert, b ár M ohácsot a létező kutforrások alapján általában évszáza
dokon keresztül mindig püspöki birtoknak ism erjük, tudjuk azt is, hogy Szent István a pécsi püspökségnek csak a tizedet adta, nem pedig ingatlan birtokot.
Legvalószínűbb, hogy m agát a b irto k o t a p é c s i' püspökség Szent László királytól kapta. E rre joggal következtethetünk azon történeti tényből, hogy Szent László ugyanezen időben eme vidéken más adom ányt is tett. Nevezetesen ugyancsak 1093. évben adta a bátai ap á tn a k N agy-N yárád községet, a mely község északi ha
tárán akkor K erekegyház (egy erdőben levő tem plom ) és L aym ér község állottak.
H ogy azt a kevés történelm i adatot, a m it városunk legrégibb m últjából a különböző o kiratok szám unkra m egm entettek, kellőkép m egérthessük és városunk akkori szerepéről és jelentőségéről eléggé tiszta képet alkothassunk; föltétlenül szükséges előzőleg m egism er
kednünk az akkori terepviszonyokkal, a község határával és azon szom szédos községekkel, m elyek vonatkozással bírnak Mohács akkori történetére.
M ohácstól déli irányban volt K ölked (Kewlkcd, Kulked, K elkedy, K ulkcdy) község, m elyről a legrégibb okiratoknak egyike, az 1015. évből való, em lékezik meg. E szerint Szent István király ezt a falut a pécsváradi ap átság n ak adom ányozta, a mely ennek jóidéig birto k áb an is m aradt. K ésőbb azonban K ölked a pécsi püspök b irto k áb a m ent át. Ezen okirat K ölked határait jelezvén, azt m ondja, hogy h atára északról szilfa (vagyis erdőség), nyugatról K ubalai (kőbálvány).
M ohácstól délnyugoti irányban volt L ay m ér községe, a melyről a Zichy-codex különösen sok följegyzést tartalm az. M egtudjuk ezekből pl. hogy 1278-ban Lőrincz és Tam ás, aztán Lőrincznek és S ám sonnak fiai és más L ay m ér községbeli nem esek birtokaikat és a «szent keresztről nevezett egyház» p atronátusi jo g át eladták K em ény (Kemyn) Illésnek és fiainak.1 1322-ből olvassuk, hogy János, laym éri Jánosnak fia (filius Joannis de L aym ér) a Cykadori és Schibigiuni (Zebegény) apátság, valam int a püspöki birtokot
Koller IV. 413.
képező' K ulked (Kölked) község m elletti b irto k át E gidiusnak «filio C haata de Beechey» ad ta el.1 U gyanez vette m eg 1331-ben Bitó (Bitow) laym éri b irto k át is, 26 hold szántóföldet és egy szessziót.2 L aym ért késó'bb (1334-ben) m egosztják Beechey Im re fiai, Tó'tős és Veszős s G yula fia, Jak a b .3 U gyanezen évben já r közben a m egosztozkodásnál Com es Paulus, ju d e x curiae regiae 4 és 1335-ben a barátságos osztályt akként hozta köztük létre, hogy Tó'tős és Veszó's átengedtek Jak ab részére saját birtokukból 20 h o ld at.5 Mikor pedig ez a Jak a b örökösök nélkül halt el 1344. évben, ennek birto k át I. L ajos király T ető sn ek (de Beechey) adom ányozta sok
szoros és hűséges szolgálatainak m egjutalm azására.6 Ez a Tó'tős ile Beechey különben mint m agister janitorum regis sz e re p e l7 stb.
M ohácstól végül északra a mai Csele p a ta k m ellett a cselei hegyoldalban feküdt Csele (Cseley) község, késó'bb Kis-Csele és N agy-Csele,8 mely utóbbi előbb lett várossá, m int Mohács. A cselei birtok részben a lápon, részben a p arto k felett húzódott egész a C salina-hegy nyugoti lejtőjéig, a hol J e n ő 9 (Jenew) község feküdt.
Ezekről röviden csak a következőket:
A pécsi káptalan 1248-ban kiad egy okiratot, m elynek tárgya az, hogy a Kalán nem zetségből szárm azó testvérek, G ergely fiai, a cselei birto k o t N ana com esnek ad ták á t.10 Késó'bb a pécsváradi konvent által 1274. évben kiállított okiratból pedig arról szerzünk tudom ást, hogy ez a Comes N ana, feleségével egyetértőleg, m int
hogy örökösük nem volt, cselei b irto k u k at m inden tartozékaival együtt, kivéve azt a helyet, a hol kastélyuk állott, örök tulajdonul adom ányozták a boldogságos Szűzről nevezett nyulszigeti (M argit
sziget) apáczáknak.11 111
H a m egem lítjük, hogy L ancsuk (L anchok, L onchuk, Lanchó), Maiss (Mois, Moysa), N yárád (Narad), Boly (Ból) ak k o r m ár szintén léteztek, s hogy a D una közvetetlen közelében fent D una-Szekcső, alant pedig Kis-Kőszeg akkor igen jelentékeny helyek voltak, im m ár tudunk annyit, a miből a községünkre vonatkozó történelm i föl
jegyzéseket m egérthetjük.
1 Zichy-cod. I. 241. — 2 U. o. 379. — 3 U. ο. I. 428. — 4 U o. 435. — :> U. o. 441. — 0 U. o. 446. — 7 U. ο. II. 81. — 8 Ezen község neve és emléke lenm aradt: a «Csele patak», «cselei völgy», «cselei hegy» stb. nevezetek alatt. — ,J Az a vidék ma is «jenyei dűlő». Ott a jenyei rét, jenyei völgy, jenyei árok. — 111 Zichy-cod. III. 433. — 11 Fejér-cod. VII. 2. 321.
12
Laym ér, Csele és Jenő egykori községek fölem litését és rövid m egism ertetését annyival is inkább szükségesnek tarto ttam , m ert ez tulajdonképen a legszorosabban beletartozik M ohács történe
tének keretébe; m inthogy a mai M ohács h atára jóform án m agában foglalja em e községeket, nem csak politikailag, hanem egyházilag is, a m ennyiben L ay m é r is, m eg Csele is külön-külön plébániákat alk o ttak annak idején. A laym cri tem plom ról a fent idézett föl
jegyzések tesznek bizonyságot, a cselei plébániának létezéséről pedig a pápai adólajstrom okból szerzünk tudom ást. Ezekben az adólajstrom okban olvassuk, hogy 1333-ban Cosmas sacerdos de Csele solvit 20 banales; 1334-ben Cosm as de Csele solvit 20 b a
nales; 1335-ben C osm as de Cscley solvit 30 banales. Ugyanezen évben pedig Petrus de Mohács solvit 15 ban ales.1 A mely utóbbi a d a t kétségtelen bizonyítéka annak, hogy a XIV. században a cselei plébánia sokkal tekintélyesebb volt, m int a mohácsi, mert épen kétszeres összeggel adózott a pápának.
M indezeket tudva m ár m ost tisztában lehetünk az akkori M ohácscsal. L átjuk, hogy a Kölked, L aym ér, Jenő és Csele köz
ségek közé ékelt M ohács falu a m ainál sokszorta szükebb határok
kal bírt; köröskörül jelentékeny u rad alm ak tó l határolva, egyelőre a továbbfejlődés m inden előfeltételétől m eg volt fosztva és igy a X II— XIII. században egészen jelentéktelen falucska lehetett. S ha veszszük, hogy a m ohácsi sziget sem m i m ódon nem volt védve a D una árja ellen és igy sokszor éveken át teljesen hasznavehetetlen volt, m egértjük azt is, hogy a pécsi püspöknek em e b irto k a azon időben nem valam i n agyértékü lehetett.
D e eltekintve a közvetetten szom szédságban levő verseny
társaktól, ez időben m ár azért sem vergődhetett jelentőségre és nem ju th a to tt vezérszerephez, m ert a D una m entén fent is, alant is k é t különösen hatalm as versenytársa a k a d t D una-Szekcső és Kis-Kőszeg (Battina) községekben. E zek a hatalm as olygarchák, a H erczeg-család, b irto k át képezték, kik az egész vidék fölött évszá
zadokon át uralkodtak. A család egyik ága Kis-Kőszegen virágzott, a hol hajdan a pálosoknak volt m onostora. Ezen szerzetesek a gazdászat m inden ág á t mivelvén, a püspöki b irto k k al szemben gazdászati tekintetből is erős versenytársnak bizonyultak.
Ilyen hatalm as szom szédok m ellett, annyi jelentékeny község
1 Koller 11.
közé szorulva, városunknak, a m ely X I—XIV. századokban egy
szerű falu volt, összes történelm e abból a h atalm askodási esetek
ből állott, m elyet lakói a szom széd birtokosok, különösen a nyul- szigeti apáczák és m ások ellen elkövettek.
Ilyen történelm ileg följegyzett h atalm askodási esetek pl. az alábbiak: 13'23-ban a pécsváradi konvent levelet adott ki, mely szerint Mohács a pécsi püspöké. E nnek officiálisa T em o k E gyed, T em o k P éter testvére, C huda Gergely, D énes fia, Miklós, Kescecu fia, A ndrás és Mohács összes lakossága a nyulszigcti apáczák Cseley nevű birtokán h atalm ask o d ást követtek el, a m ennyiben ez úrnők p ro k u rá to rá t (m eghatalm azottját) S ebereket m egverték és azok halas tavait elfoglalták.1
1331-ben a cselei birto k elleni ezen hatalm askodás ism étlő
dik. A helyet az okm ány «M ohach»-nak nevezi és Cselével szem ben akként tünteti föl, m intha az a D una túlsó partján feküdnék, azaz nem ugyanazon oldalon, m int C sele;2 m iből az látszik és következik, hogy M ohács azon időben m ég nem a Duna jo b b partján, hanem a szigetben feküdt. U gyanezt látszik igazolni az 134-3-ban B odrogm egyében kelt egy közgyűlési határo zat is.3 E bből m egtudjuk ugyanis, hogy H erczeg Péter, bodrogm egyei főispán ellen Gallics pécsi k anonok azon panaszt em elte, hogy nem csak a m aga birtokain szedett a pécsi püspöki alattvalóktól vám ot, h olott ezeknek általában vám m entességi jo g u k volt, hanem még M ohácsnál is a folyón vám ot szed, m ikor M ohácsra á t és vissza akarnak menni. V agy m ég valószínűbben azt következtet
hetjük, hogy M ohács a D una m indkét p artján ép ü lt volt és csak későbben épült egészen a jo b b parto n föl, a hol azt a XVI. szá
zadban találjuk.
A pécsi káp talan 1333-ban azt bizonyítja, hogy László pécsi p üspök m ohácsi jobb ág y ai a nyulszigeti apáczáknak egyik Miklós nevű jo b bágyán elkövetett em berölésért járó vérdijt m eg
fizették.4
1359-ben Beechey T őtősnek (Teutus) fiai: Miklós és László, hatalm askodást követtek el a pécsi püspöknek M ihály nevű m o
hácsi (Moliac) jo b b ág y a ellen; ebből és egyéb h atalm ask o d áso k ból később p ö r fejlődött, m ely csak 1367-ben ért véget.5
1 Fejér VIII. 495. — 2 U. o. 525. - 3 Fejér IX. 1. 143. — 4 Dl. 2788. — 5 Zichy III. 328., 332.
14
1374-ből olvassuk, hogy a pécsi püspöknek jobbágyai L an
csuk, N yárád és M ohácsról többen cs T rcu tu l (Trötöl) János m esternek officiálisa M ohácsról, valam int Mohács püspöki jobbágyai stb. h atalm ask o d á st követtek el T ő tő s fia László ellen, ennek L aym ér, M aysa (Moiss) és L oncha nevű birtokain.1
1380-ban Bálint pécsi p üspök m ohácsi officialisát (gazdatiszt) C hatut (Csató) tan ú n ak hívták, a ki T ő tő s László ellen ennek laki birtokán (Főherczeglak) hatalm ask o d ik .2
Ugyanazon időben Csató János Mihály pécsi várnagygyal T őtős Lászlónak K erekegyház és M aysa nevű birtokán a határ
jeleket rom bolják szét.3
1389-ben a pécsi püspö k n ek m ohácsi officialisát Gyó'rfi S oldus (Zsoldos) P álnak hívják. Ez összeszedvén a püspöknek mohácsi, szabari, himesházi, kátolyi és neovadi jobbágyait, hatal
m askodást követnek el T ő tő s unokája, L ászlónak majsi birtokán, elvevén ennek egész term ését.4
Csató János, a m ár fentebb em lített püspöki officialis pedig ugyanezen időben T ő tő s unokája, L ászlónak L ak nevű birtokán g arázd á lk o d o tt,5 m ely ügyben a vizsgálatot a püspök ellen még azon év folyam án teljesítik.6
Bár ezen folytonos hatalm ask o d áso k folytán Mohács term é
szetszerűleg anyagiakban gyarapodván, m ind jo b b an és jobban em elkedett és fejlődött; m ind a m ellett m égsem igen boldogult a pécsi p üspök különösen közvetetlen szomszédai, a nyulszigeti apá- czák birtokával szem ben és ezen hatalm as versenytársától tényleg csak a tö rö k ö k utján szabadult m eg s b irto k u k at csakis a törö
kök kiűzése után csatolta a m agáéhoz.
A nyulszigeti apáczák jogutódai, a pozsonyi apáczák a «Neo aquistica commissio» előtt törvényes utón k eresték is a hajdani Csele nevű b irto k u k at és annak tartozékait; de m iután Csele nevű község ezen időben m ár épen nem létezett, igy a bíróság az apáczák részére azt m eg nem ítélhette. A m agyarázata pedig körülbelül az, hogy a XVII. században M ohácsra letelepedett rácz- ság e hely nevét az ő nyelvi sajátosságával Cselinre ferdítette el.
S mivel az beigazolást nyert, hogy Cselin puszta a XVIII. század elején tényleg m ár M ohács tarto zék át képezte, ennek alapján a p ü sp ö k a hajdani Cselét saját birto k ai közé kebelezte be.
1 Zichy III. 579. — 2 Zichy IV. 151. — 3 Zichy IV. 152. — 4 Zichy [V.
381. — 5 Zichy IV. 383. — 6 Zichy IV. 404.
Igen figyelemre m éltó m egjegyzést találunk M ohácsra v onat
kozólag 1333-ban, a hol az idevágó történelm i okirat m egem lítvén M ohács lakosságát, azt m ondja: «hospites de villa M ohach», azaz: a m ohácsi jövevények. E nnek csak az lehet a m agyarázata, hogy a mi
dőn a tatárpusztitás végig dúlt hazánkon, ennek vészes nyom ai B ara
nyában s igy M ohácson is m utatkoztak. A p üspök tehát M ohács m eg
ritkult lakosságának kiegészítéséül idegen népeket telepített le, m ert hospes alatt ilyeneket kell értenünk. Ezen jövevények a történelm i följegyzések szerint többnyire kézm ivesek és leginkább az építke
zésekhez értők voltak, úgym int: kfímives, kőfaragó, szobrász, a ra nyozó stb. A m iből indokoltan azon következtetésre ju th atu n k , hogy a püspök valószínűleg valam i nagyobbszerü tem plom építését tervezhette. A zt ugyanis m ár föntebb, a pápai adólajstrom okból m egtudjuk, hogy M ohach vagy M ohácz ak k o r m ár kath. plébániá
val bírt, m ég pedig az adó összegéből következtetve m ár elég jelentékeny lehetett e plébánia.
T örténelm ileg is érdekes, de jellem ző e m ellett azon kor p ap i fegyelm ére a következő eset:
1400-ban a m ohácsi plébánost V örös (Rufus) S ebestyénnek hívják. E gy éjjel kertjébe idegenek vetődtek. A házbeliek felköl- tö tték őt, hogy azokat elűzze. O erős szavakkal szól rá a lárm á- zókra, mire azok egész m éltatlanul m egtám adják őt. E rre szolgáinak parancsot adott, hogy űzzék el a lárm ázókat, de ne bántalm azzák őket (non tam en offendant), m aga pedig aludni tért. Pál az egyik tám ad ó t nyilhegygyel úgy m eglőtte, hogy h arm a d n ap ra m eghalt.
S e m iatt a plébános, m int em berölésben közrem űködő, kénytelen a pápához a defectu lenitatis föloldozásért folyam odni.1 Rufus azon
ban nem sokáig élvezhette a plébániát, m ert m ár 1401-ben olvassuk, hogy a p ápa Pál fiát: S ebestyént erősítette m eg a m ohácsi p léb á
nián, m ely okirat a helyet Mohacz-nak írja.2 T örténelm i érdekességet kölcsönöz ez okm ánynak főképen az, m ert ebből tud ju k meg, hogy városunk akkori tem plom a M ária tiszteletére volt szentelve.
V árosunk ezen időben m ár m indinkább kiem elkedik a h o mályból, folyton és jelentékenyen em elkedik. A m it bizonyít egye
b ek között az is, hogy a fentebb vázolt h atalm askodási ügyben a püspöki em berek élén a püspöknek m ohácsi gazdasági intézőjével egyetem ben a pécsi várnagy is állott és pedig azon a czimen,
1 Mon. vat. I—IX. 185. — 2 Mon. vat. I—IX. 388.
16
hogy fizetésében ő bírta K ölkedet. Ez az okirat a püspöki intézőt m ár Comes-nek nevezi, a mi ab b a n az időben m agas czimzés volt. Ez a m agasabb czimzés kétségtelenül nagyobb és tekintélye
sebb hatalm i körének kifolyása. Úgy látszik egyébként, hogy ez a Com es állott egyúttal M ohács községnek élén.'
1401-től 1408-ig M ohácsra vonatkozó érdekesebb történelm i följegyzést nem ism erünk. Annál m eglepőbb és városunkra nézve annál nagyobb érdekességgel és jelentőséggel bir egy 1408-iki okirat, m ely arról szól, hogy bizonyos hatalm askodási ügyben alperes három helynek piaczán való kikiáltással idéztetett meg;
ezen helyek közt van Civitas Mohach is. Ezen időtájt tehát Mo
hács a városok sorába em elkedett és ezen időtől fogva minden o kiratban m ajd m int civitas, m ajd m int oppidum fordul elő, vagyis a szabadalm as városok rangsorozatába ju to tt. Minden bizonynyal a pécsi p üspök eszközölte ki e szabadalm at (privilé
gium ot) Zsigm ond királytól.2
Ezzel M ohács további em elkedésének leglényegesebb előfel
tételéhez ju to tt, m ert a civitas m ég több, m int az oppidum. Míg az utóbbi szó t. i. a megerősített egyszerűbb városok jelzéséül is szolgált; addig a «civitas» nevezet alatt előforduló városok sokkal nagyobb jogkörrel látszanak bírni. E nnek lakói m ár nem voltak egyszerű lakosok, m ég kevésbé jobbágyok, hanem valósággal pol
gárok (cives).
T ényleg M ohács lakóit polgároknak (cives) nevezi 1412-ben egy okirat.3 H ogy a későbbi o k irato k m ár többnyire oppidum nak nevezik városunkat, annak talán az lehet a m agyarázata, hogy városunkat a későbbi időben a fenyegető tö rö k pusztítások elleni sikeresebb védekezés czéljából körülsánczolták és m egerősítették s az ily városokat általáb an o p p idum nak nevezték volt azon időkben.
A lakosok teh át — úgy látszik — szinte ném i nemesi elő
jogo k k al b írn ak ; m utatja ezt egyebek között pl. az is, hogy az egyetem ek régi indexeiben mohácsiakat találunk. így pl. 1430-ban a bécsi egyetem en tan u lt D em eter fia: Mihály M ohácsról.4
M ohács népe azonban to v áb b ra is a pécsi p ü sp ö k alattvalója m arad. K ésőbbi időben, legkivált a közelm últban m indig «incolae 1
1 Zichy IV. 549. - 2 Zichy V. 559. - Károly «Magyar tanulók» 71. 1.
3 Dl. 9854. 4 Dr. Schrauf
privilegiati episcopalis oppidi» (kiváltságos fiispöki város lakói) elnevezés alatt szerepel.1
Csak term észetes dolognak kell tartanunk, hogy a városnak ezen haladása és kiváltságai a város lak ó it további hatalm i ter
jeszkedésekre ingerelték.
1435-ben M ohács lakosai — az okirat itt oppidum ot em lít — nagy hatalm ask o d ást követtek el a nyulszigeti apáczák Csele nevű birtokán, a m ely ügyben a következő évben Lévai Cseh P éter m achói bán, a ki ak k o r egyúttal B aranya várm egye főispánja volt, ítéletet hozott.
E pörbeli iratok érdekes részleteket tartalm azn ak Csele és M ohács városok közti h atárjárás tekintetében; de az okiratnak legfőbb történeti érdekességét képezi a mi városunk szem pontjából azon körülm ény, hogy ezen p ö rira tb a n M ohács város lakosai név- szerint felsorolvák, és ezen okm ány is azt bizonyítja, hogy városunk
nak keletkezésétől kezdve a m ohácsi vészig tiszta m agyar törzs
lakossága volt, m ert a fölsorolt m ohácsi polgárok neve kivétel nélkül m ind m agyar hangzású; egyetlen rácz vagy ném et név sincs abban.
1457-ben, a m időn Miklós püspök, V. László titkos kanczel- lárja M áré várát elfoglalja, de késő b b Tőtó's László királyi kincs
tartónak és fiának, Péternek, ism ét visszaadta, ez ügyben M ohács
ról M árk nevű egyén szerepel.2 A mi világosan bizonyítja, hogy Mohács történ ete azon időben a pécsi p ü sp ö k viselt dolgaiból alakul leginkább.
1467-ben a T rinitáson ta rto tt m egyegyülésen beigazolást nyert, hogy azon év pünkösd k eddjén S zentpéteri János, a pécsi p ü spöknek m ohácsi intézője, több m ohácsi jobbágygyal, névszerint:
G ere A ntal, K alm ár Balázs és Csapó Benedekkel, T ő tő s Lászlónak m ajsai b irtokáról a b a rm o k a t elh ajto tták .3
1478-ból olvassuk, hogy egy Zsigm ond pécsi p ü sp ö k által a nyulszigeti apáczák ellen Cselén tám aszto tt hatalm askodási ügyben, m elyben a pécsi m indkét k áp tala n n ak tö b b tag ja is részt vesz, előfordul Comes K akas Lőrincz, ki a m ohácsi püspöki udvar pro- vizora és T hek e János, nyugalm azott m ohácsi intéző.4
Ugyanezen évben m ár m aga M átyás király is foglalkozik az 1
1 Lásd közgyük jkvek a XVIII. és XIX. században. — 2 Zsélyi levéltár 213: 2260. — 3 U. o. 213: 2786. - 4 Koller IV. 414.
2
18
apáczák ügyével és biztosokat küld ki. Ezek B aranya vármegye nem eseiből tanu k k én t igen so k at idéznek meg, köztük Bakos Lő- rinczet, M ohácsnak akkori főnöket, a ki a hírneves Zalavári (güns- bergi) családnak a m ai G yula pusztáról elnevezett G yulai család
ágából szárm azott s igy B aranyában előkelő állást foglalt el.1 1500-ban a R óm ában levő Szent L élek-társulat anyakönyvé
ben találjuk följegyezve m ohácsi lakosokként: F óris G ergelyt,2 Z akart (Szakály), M árkot és népeiket.11
Ezen időtől kezdve a m ohácsi vészig városunkra vonatkozó okiratról nem tudunk. D e tudvalevő az országos történelem ből, hogy a tö rö k a XVI. század elején m ár előkészíteni igyekezvén ú tját M agyarországba, a D una jo b b p artján levő nagy hadutat egyes sűrűbb betö rések által folyton pusztította. E m iatt m ár ez időben M ohácsnak és vidékének állapota felettébb siralm as lehe
tett. íg y tudvalevő, hogy a M ohács közelében levő zebegényi m o
n ostort lakói m ár a X V . század végén elhagyták; a gechi (Géta) m onostor tem plom a pedig a m ohácsi csata idejében m ár rom ok
ban hevert s a törököknek hátvédül szolgált. T u d ju k a történelm i följegyzésekből, hogy a tö rö k dúlások a D una m entén föl egész Bátáig h alad ta k fel, s igy városunk e b etörések siralm as áldo
zata volt.
U gyancsak hazánk történelm éből tudjuk, hogy II. Lajos cse
kély hadával m ár 1521. évben volt M ohácson s illetve Mohács mezein, akkor, a m ikor Szulejm an hadai első ízben közeledtek ellenségként, s a m ikor a király «More püspök szép házában k ed ves szállásra talált».4
M inthogy azonban a tö rö k h ad ak ekkor a déli vidéken elkövetett dúlások után zsákm ányukkal visszavonultak, ütközetre ezúttal nem k erü lt a sor s II. L ajos király is hadával visszatért B udára. «Lajos király ism eg h á tra té re B udára az M ohács meze
jéről, sem m it nem használa!» írja V erancsics krónikájában (II. 17.) E lkövetkezett végre az a gyászos nap, a m ohácsi vész napja, a mely városunkat szom orú történelm i nevezetességű helylyé, vi
dékét «nemzeti nagy létünk nagy tem etőjévé» avatta.
E nnek a gyásznapnak a tö rtén ete nem a m ienk; ez már egész drága hazánké.
1 Dl. 18040. — 2 A Fóris-család jelenleg az ev. ref. hitfelekezethez tartozik.
— 3 Mon. vat. I—IV. 131—132. — 4 Haas 327.
A csata leírását annyifelé és annyiféleképen találh atju k föl a különböző történelm i m unkákban, hogy annak e helyütt — váro
sunk rövid történ etén ek keretében — való bővebb leírását m ellő
zöm. Hisz él az összes borzalm asságaival m inden m üveit m agyar em ber szivében, lelkében és kitörülhetetlenül élni fog m inden
koron.
T eh át csupán annyit fogok itt följegyezni, a mi szorosan véve a történelm i részét képezi s eb b e a k eretb e beletartozik.
L ajos király Szulejm an közeledésének hírére 1526. évi julius 20-án m egindul Budáról, augusztus 6-án T olnára ér; itt csatlakoz
tak hozzá a főurak és egyháznagyok csapataikkal, valam int a pápa költségén összeszedett idegen csapatok. A ugusztus 14-én a m int
egy huszezernyi sereggel és nyolezvan ágyúval M ohácsnak indul, hogy a tö rö k ö t útjában m ielőbb feltartóztassa. Ú tközben kinevezi T om ory P ált és Zápolya Jánost fővezérekké; utóbbinak helyette
séül — mig m egérkeznék — rendeli testvérét, G yörgyöt. Az erdélyi vajda és horvát bán követeket küldenek és kérik a királyt, hogy addig meg ne ütközzék, mig ők m eg nem érkeznek. Az első m integy tizennégy ezernyi haddal Szegednél állott, a m ásodik m integy tizenöt ezernyi h ad d al szintén m ár ú tban volt. Az idő
közben m integy huszonöt ezerre felszaporodott sereg azonban m inden áron m eg ak a rt ütközni.
II. L ajost, az ifjú királyt Újfaluban (F essler N eudorfnak írja) P odm aniczky Mihály, ki a m ohácsi táb o rb ó l jött, azon hírrel veri föl éjjeli álm ából, hogy a tö rö k a Dráván átkelt, és igy az ütközet ki nem kerülhető.
A király teh át Ú jfaluból (D una-Szekcső m ellett volt) augusz
tus 19-én, épen neve napján lejött a m ohácsi táb o rb a és o tt sere
gét m egtekintvén, visszavonult M ohácsra és csak akkor szállt táborba, m ikor hajókon a különféle hadi szerelvények, lőpor, golyók stb. úgyszólván az utolsó n ap o k b a n m egérkeztek.
A m agyar táb o r egyik része M ohács mezőin a királylyal, a m ásik része a K arassó jo b b p artján M onostor és Bodolya között állott. Ez utóbbi táb o r harczi kedve különösen oly nagy volt, hogy követeket kü ld tek a királyi táb o rb a sürgetni az ütközetet, azzal fenyegetőzvén, ha kívánságuk nem teljesül, nem a török, hanem a M ohácsnál álló m agyar táb o r ellen fogják fegyverüket fordítani.
így sodorta bele hazánk szom orú végzete a kisded sereget a biztos halálba és d ö n tö tte országunkat a hosszas tö rö k rabigába.
2
20
A m agyar hadsereg Mohács m ezőségén az akkori Földvártól (mai S átoristye) északkeletre a m ai országút nyugati oldalán fog
lalt állást; mig a török h ad közepe az akkori F öldvár táján állott fel.
A törö k h ad test fölvonulása csak lassan történvén, a csatát m egelőző napokon is m ár kisebb előcsatározások, összeütközések történtek, m elyek győztesen folyván le a m agyarok részéről, annál inkább feltüzelte ezeket. V erancsics krónikájában írja: «hetfün, kedden, szerdán délig a terekek nagy harezot adának». (II. 22.)
A ugusztus 29-én, szerdán, gyönyörű verőfényes napon, a m agyar sereg m ár k ora reggel csatarendbe állott. A törö k azonban csak lassan húzódván előre, az ütközet csak délután 3— 4 óra felé kezd ő d ö tt és rövid másfél óra alatt a csata sorsa m ár eldőlt.
B áthory nádor, B radarits, Perényi Péter, B atthyányi Ferencz és T ah y János szerencsésen m egm enekültek; de hét főpap, köztük More F ülöp pécsi püspök, ki csak p ár nappal az ütközet előtt érkezett a királyi táborba, huszonnyolez világi zászlós ur, ötszáz főbb nemes, három száznál több pécsi tanuló és m integy huszonkét ezer vitéz h o ltteste födte a csatateret és szentelte -meg vérével M ohács téréit.
II. L ajos király a történelm i közfelfogás szerint m enekülés
közben a hirtelen tá m a d t nagy záporesőtől m egáradt C selepatakon lovával átugratni akarván, lovának hátsó lábai az iszapba sülyedtek, m inek következtében a ló hanyatt beleb u k o tt a p atak b a, m aga alá tem etvén a királyt.1
M cnekülésközben szám osán az éj sötétében a zuhogó zápor közepette a D una körüli m ocsarakba fúltak, m ások az üldöző törö k kezébe kerültek. A m ikor a foglyok négyezerre felszaporod
tak, ezeket F ö ld v á r táján Szulejm an m egölette, az összefogdosott nőket pedig szabadon b o csá to tta; az ú tjába eső falvakat és váro
sokat pedig m ind felpörkölte. Ez a gyászos sors érte a történelm i följegyzések szerint a mi ak k o r m ár szép fejlődésnek indult tekin
télyes városunkat is.
A csata utáni b orzalm akat a történelem ily szavakkal ecse- 1 Ennek a gyászos eseménynek emlékére Turcsányi Soma J848-iki honvéd
tiszt, mohácsi lakos, 1864-ben egy emlékoszlopot állíttatott a Csele patak pariján, a hol az országutat a patak átmetszi. Ehhez a város háromezer darab téglával járult. Az emlékoszlopot 1897-ben az előző évben alakult «Emlékmű-bizottság»
mintegy kétezer forintnyi költséggel megujittatta.
toli: «Alig távozik el a török erő e m agyar vérrel festett térről, m indjárt égnek városaink és falvaink mindenfelé. A m egrém ült föld népe m egöletik, haju k at tépő' és kezeiket összekulcsoló nők és szüzek fölkerestetnek és vagy m egöletnek, vagy rabszijra füzet
nek; csecsem őik édes anyjuk szem eláttára k ettév ag d altatn ak ; a kik pedig ezen fenevadak közelgetésit sejditvén, hegyek közé és b a r
langokba rejteztek, m iután a síró kisd ed ek et elevenen a földbe ásták, hogy sírásukkal őket el ne árulják, a hosszas éhséget, szom júságot, rettegést ki nem állhatván többé, vagy önként m entek az ellenség elébe, vagy pedig elalélva a sok b ú b án a t m iatt, seregen- kint hullottak az ilyen életnél jo b b halál fagyos karjai közé».
ím e teh át halálsikoly, vér és füst fejezik be e korszakot.
Mivé lehetett volna virágzásnak indult szép városunk, ha a Gondviselés e gyásznaptól m egkím éli ? É s mivé lön ?! Mezősége nagy tem ető, m aga a város pedig kihalt, füstölgő rom halom .
Ezen korszak általános jellem zésére vajm i keveset hozhatunk fel, m ert hiszen a vad, portyázó ra b ló csap ato k nem csak öltek, rab o ltak boldogtalan városunkban, hanem rom boló dühökben tel
jesen porrá égették s úgyszólván eltörülték városunkat a föld szí
néről, cltörülvén egyúttal m inden történelm i em léket is.
H ogy pedig a történelm i em lékek és o kiratok m egsem m isí
tése városunkra m ily végzetesen káros volt, azt egyetlen ad attal kívánom csak m egértetni. Minő más lehetett volna pl. városunknak későbbi történelm i, politikai és vagyoni fejlődése, ha csak az az egyetlen okirat, az a szabadalom levél m egőrizhető lett volna és a későbbi nem zedék b irto k áb a ju th a to tt volna, a mely szabadalom levél m ár a XV. századnak a legelején, 1408 előtt városunkat a szabadalm as városok rangsorozatába emelvén, bizonyára oly ki
váltságokkal ruházta fel, a m elyekben — m ikor hosszú százhatvan év után a tö rö k bilincseket lerázta m agáról — bizonynyal gyors és biztos fellendülésének, politikai és anyagi gy arap o d ásán ak ösz- szes előfeltételeit bírta volna; mig igy az egykori virágzásnak, az egykori kiváltságoknak csak szép em léke m a ra d t az utó d o k ra, a mint az annak a szom orú rab ság n ak idejében apáról-fiura édes
bájos m eseképen szállott.
Úgy vagyunk e kevés történelm i ad attal, m int a m ikor egy d arab o k ra tö rt hatalm as szobornak csak egy p á r részét találhatjuk meg. Bár az egész szobrot tö b b é össze nem állíthatjuk, m égis a m egm entett d arabokból következtethetünk a szobor arányaira,
22
idom ainak tökélyére s képzeletünkkel szinte m agunk elé varázsol
hatjuk az egészet . . .
. . . E bből a nagyon kevés történelm i ad a tb ó l is képzeletünk segélyével és az a d a to k logikai m éltatásával szinte látjuk városunk egész élettö rtén etét bölcsőjétől a nagy gyásznapig.
L átjuk, m iként telepednek le a honfoglalás nagy m unkájának befejeztével őseink az erdőszegélyezte D una mohás partvidékén, az itt talált és leigázott népeket szolgáikká tevén, azokat sátraikba családjuk közé fölveszik és teljesen beolvasztják, m egm agyarositják.
A pécsi püspök, m int földesuraság úri hatósága alatt általában földm iveléssel és halászattal foglalkoznak; az utóbbi különösen egyik főfoglalkozásuk lehetett, a mire főkép az egyik följegyzésből teljes joggal következtethetünk, a hol a Csele birto k elleni h a ta l
m askodást tárgyazó egyik okirat megem líti, hogy a nyulszigcti apáczáknak kilencz halastavát foglalták el és m aguknak m eg is tarto tták . A földm ivelés és halászat csendes, békés foglalkozása m ellett azonban ősterm észetük és faji jellem ük nem tagadhatja m eg m agát. Ellenség nem lévén, szom szédaikat háborgatják, apróbb tám ad áso k és h atalm askodások által zsákm ányt szereznek, terüle
teket kerítenek hatalm u k b a és vesznek birtokba s ilykép g y a ra pítják, növelik vagyoni erejüket. H atalm i terjeszkedésükben a siker főtényezője volt az uraság, a pécsi püspök, kinek uradalm i intézői voltak legtöbbnyire ezen kalandos kirohanások, hatalm askodások vezérei. A népesség szaporodik, a h atár tágul, a vagyoni erő job- ban-jobban izm osodik . . . és a szerényke kis falu m ind nagyobb és szebb fejlődésnek, virágzásnak indul . . .
D e végig rohan drága hazánkon a vad tatárcso rd a; útját lángtenger világítja, nyom ában halálsikoly, pusztulás.
É s M ohács lakossága is m egritkul, épületei elham vadnak.
D e a p ü sp ö k-uraság benépesíti újból a falut, idegen népeket telepit ide, a kikkel uj vért, uj szellem et hoz az elernyedt lakosság közé, a kik m egism ertetik és gyakorolják im m ár az ipart és kéz
művességet is. M ohács ism ét föléled, a betelepített idegenek telje
sen beolvadnak, teljesen m agyarokká lesznek nem csak szellemben, de névre is, m ert az összes okiratokban, a hol m ohácsiak nevével találkozunk, sehol idegen hangzása névre nem akadunk. A művé
szetek, tudom ányok, szóval a nyugati m iveltség s a katholiczizm us szelleme m indjobban átjárja, átidom itja őseink jellem ét s lassankint m ás irányú tevékenységre serkenti őket. M oliács lakossága ismét
nagy arányokban gyarapodik, a falu ism ét oly fejlődésnek és virágzásnak indul, hogy Zsigm ond király im m ár m éltónak találja arra, miszerint a közönséges faluk keretéből kivéve a szabadalm as városok rangsorozatába emelje, lakosait polgárokká tegye, kivált
ságokkal, előjogokkal ruházza fel.
. . . E s fejlődésének, virágzásának zenithjén érte városunkat — a nagyszerű halál . . .
V allásra nézve term észetesen a X II—XIV. században városunk összes lakossága róm ai katholikus volt. H ogy a hitélet milyen élénk és lendületes lehetett akkor városunkban is, sejthetjük abból, hogy az egész környék tele volt m onostorokkal és apátságokkal.
Pl. Kis-Kőszegen voltak a pálosok, M ohács közelében a cykádori apátság és a zebegényi kolostor; a sűrűn épült falvak és városok m indegyikében tem plom volt, a közvetetlcn szom szédságban, neve
zetesen a földvári, kerekegyházai, laym éri, cselei stb. M ohácson, m int a fölsorolt történelm i följegyzésekből tudjuk, szintén volt tem plom és plébánia, még pedig — a m int olvastuk — tem plom a szűz Mária tiszteletére volt szentelve. A hitélet fokozatos föllendü
lésének m agyarázata, hogy az a Szent István által keresztény ala
pokra fektetett állam alkotásnál az első években és századokban politikai szükséglet és az állam alkotás egyik fő kívánalm a volt.
V árosunkban ehhez m ég az a különleges körülm ény is járult, hogy a földesurasága pécsi püspök, egy katholikus egyháznagy volt.
1721-ben N esselrod p üspök által ta rto tt egyházlátogatás jegyzőkönyvi följegyzései közt olvassuk, hogy M ohács egykori tem plom a Szent B orbála tiszteletére volt szentelve, m ely tem plom anyagából a sóház épült s a m elynek rom jait a reform átus hívők épületeik alapkövezetéhez használtak fel. (Á llítólag t. i. o tt volt a tem plom , a hol ma a reform átus-lakta városrész van). Ez a tö rté nelmi ad a t azt látszik bizonyítani, hogy városunknak ebben az első korszakban, vagyis a m ohácsi vész előtt k ét tem plom a volt, s hogy ez a Szent B orbáláról czim zett tem plom volt bizonyára az a m ásodik, nagyobbszerü tem plom , m elyet a püspök, m int földesur az általa betelepített jövevény (hospites) kézm űvesek által építte
tett. Mert ha ennek a tem plom nak a falait 1721. év körül csak
ugyan látták, ezek a falak csakis a törökvilág előtti időből m ara d h attak fenn. Mert annak a lehetősége s illetve az a föltevés, hogy Mohácson a törökvilág idejében építettek volna föl katholikus tem plom ot, egyszerűen teljes képtelenség.
24
V árosunk akkori fekvésének, helyének m eghatározásához szintén nagyon kevés történelm i tám pontot találunk. E gyik itt föl
em lített okirat latin szövegéből pl. olykép tűnik ki Mohács, mint a m ely a D una folyam nak nem ugyanazon partján feküdnék, a melyen Csele község, hanem ezzel szemben a D una túlsó pattján.
E b b ő l és egy m ásik följegyzésből azt kell következtetnünk, hogy városunk az első századokban m ajd a szigetben, m ajd a D una m indkét p artján terü lt el, mig aztán később, a X V —XVI. száza
dok b an m ár a D una jo b b p artján találjuk, á m elyen m a is van.
Mindez egyébként azt is látszik bizonyítani, hogy ezekben az első századokban a nagy D una a mai öreg D una felé lehetett, és itt volt bizonyára a kisebb ág, teh át könnyű volt m ég az átkelés. Λ XIV. század m ásodik feléből fenm aradt egy okirat Fel-M ohácsot és A l-M ohácsot említ. Ez alatt bizonynyal nem k ét külön M ohácsot kell értenünk, hanem ennek a m egkülönböztetésnek valószínűleg csak annyi értem énye és jelentősége volt, m int a m últ században a belső Mohács és külső Mohács, avagy napjainkban a belváros és külváros elnevezések.
K ésőbb azonban, vagyis e korszak végén, Mohács m ár m in
den kétség et kizárólag m ai helyén terü lt el.
A Szent B orbála tem plom áról az 1721-iki jegyzőkönyv ugyanis azt m ondja, hogy annak falai, rom jai o tt voltak, a hol m a a refor
m átus hívek házai állanak. Mivel pedig a tem plom ok közönségesen lehetőleg a helység közepén szoktak épülni; ebből következik egyrészt az, hogy a D una m edre azon időkben nem a m ai helyén, hanem távolabb a szigeti rész felé húzódott (erről később kétség
telen bizonyosságot fogunk nyerni), s igy a tem plom a D unától is m ég eléggé távol állott; m ásrészt az, hogy városunk ak k o r inkább délnek feküdt, m int m a és közvetetlenül a D una partján. A mai város északi, északnyugati és nyugati részei a régi Mphács idejében m ég nem képeztek beép ített területet.
Minden k étséget kizáró történelm i bizonyítékot arra sem tu d u n k felhozni, hogy városunk e korszakban nyílt város volt-c, avagy fallal körülkerített, m egerősített hely.
A bból, hogy M ohácsot a XV. században az okiratok kezdet
ben civitas-nak, később következetesen és m indig oppidum -nzk (megerősített hely) nevezik, teljes joggal következtethetünk arra, hogy városunk eleinte nyílt, szabad hely volt, később azonban sánczczal és esetleg a sánezon belül az akkori szokások szerint
paldnkokkal v ették körül és erősítették meg. E rre kényszeritette a várost az országos történelem ből ism ert az a ténykörülm ény, hogy a törö k m ár a XV. század vége felé sürü betörésekben p usztította e környéket és így M ohács — ezen b etö rések útvonalába esvén — a m aga védelm éről kénytelen volt m inden m ódon gondoskodni.
H ogy tehát e korszak végén városunk m egerősített, körül- sánczolt hely volt, felettébb valószínű; annál is inkább, m ert a török-világ idejében kétséget kizárólag ilyennek ism erjük, s a törö k is valószínűleg azért szem elte ki M ohácsot e m eghódított terület székhelyévé, m ert erőssége és biztonsága egyebeknél nagyobb és tökéletesebb volt.
H ogy az ok tatás ügye városunkban e k orszakban elég fényes lehetett, abból az egy följegyzésből is következtethetjük, a hol az egyetem i hallgatók közt mohácsi fiú nevével találkozunk; a mi bizonyítékot szolgáltat arra nézve, hogy kellett városunkban fej
lettebb elemi o k tatásn ak lenni ebben a korszakban. A tanító m es
tert a történelm i okiratokban a név m ellett följegyzett «litteratus»
szó jelzi.
II. K O R SZA K .
1526—1686-ig, vagyis a török uralom korszaka.
A m ohácsi gyászos ütközet után a tö rö k hadsereg — mint tu d ju k — B uda ellen indult és azt m inden ellenállás nélkül elfog
lalván, rabolva és pusztítva kivonult az országból.
Az útjában m eg h ó d íto tt terü letek et azonban birodalm ához csatolta és később 1529— 1531 körül őrségekkel is m egrakta.
íg y vette azonnal b irto k áb a városunkat is és ellá tta török helyőrségi katonákkal.
A lakosság nagy része pedig, a m ely a szerencsétlen ütközet idején a D unán át m ég jó k o r elm enekült az elég biztos rejtek
helyei nyújtó szigeti erdőségekbe, lassan vissszatért földúlt csa
ládi tűzhelyéhez és házait ism ét felépítvén, a török alattvalójává (Rajah) lett.
H ogy városunk oly roham osan tám ad t föl újra rom jaiból, abban a töröknek is nagy része volt; a m ennyiben — úgy lát
szik — neki is érdeke és óhaja volt, hogy Mohács ism ét helyre
állítva, a neki szánt jelentékeny szerepet betöltse. Alig pár évvel a m ohácsi szom orú végű ütközet után ugyanis városunkat m ár m int szandzsák székhelyét találjuk.
A mily gyászos em lékeket gerjesztett t. i. Mohács neve a m agyarok szivében, ép oly örvendetesen, kellem esen hangzott e név a törö k fülében; hiszen Mohács vér áztatott mezőin nyíltak meg előtte M agyarország kapui. É pen ezért M ohácsot a hatalm as tö rö k szultán m agyarországi h ad járatai alkalm ával m indenkor öröm m el kereste föl és m aga is jelentékenyen m unkált Mohács em e
lésén.
T u d ju k az országos történelem ből, hogy m ég a töröknél is nagyobb veszedelem érte szegény hazánkat az által, hogy az ország
két részre szakadván, egyszerre két királyt választott, F erd in an d o t és Szapolai Jánost, s igy a törökkel együtt három gazdája tám adt.
A külellenség dúlásainak iszonyait tetézte a boldogtalan belviszály.
A nagyravágyó Szapolai János, hogy' hiúságát kielégítse és czélját érje, m ég arra is képes volt, hogy országunk legnagyobb ellensé
gének, a török szultánnak, segítségéért könyörögjön.
Jgy történt, hogy Szulejm án — Szapolai kérésére — 1529-ben hatalm as hadseregével ism ét bejö tt M agyarországba és a neki oly igen kedves mohácsi síkon m egállapodván, itt fogadta János királyt, a kit ezen útjára elkísértek főbb hívei: Frangepán Ferencz kalocsai érsek, Statilius ‘János erdélyi püspök, Czibak Im re, Verbőczy István stb. s tb .1 B rutus J. M. azt írja e találkozásról,2 hogy . . . «m egtartandó a b a rb á ro k szokásait, Mohácsról (a hol tehát János király szállva volt) Szulejm án elé m entek L askyval és 6000 lovassal, viszont eléjük pedig a nagyvezér jött. János király itt rövid beszédet tarto tt, tudván azt, hogy sem m i sem indítja meg úgy a b arb árn a k különben szolid s a könyörületre hajló szi
vét, mint a könyörgés és m agánbarátainak felsorolása. E beszéd
ben azon kívül, hogy az alattvalói általi elhagy ato ttság át fölhozta, m agánvagyonától való m egfosztatását is felem lítette. Szulejm án rövid feleletében kijelentette, hogy saját sugallata, de ősei iránti tekintete sem engednék, hogy csalódásba essenek azok, kik az ő kegyelm ébe futnak», Szulejm án naplója szerint ez a dolog (1529.
julius 20.) nagy ünnepélyességgel m ent végbe. Szulejm án sátorában ott voltak a törö k ö k minden előkelőségei. János király a sátorba lépvén, Szulejm án fölkelt és három lépést tett előre, fo g a d ta a kézcsókot és leültette János királyt, rnig Ibrahim , Ajar, H assán állva m ara d tak ; igen nyájas volt hozzá, s elmenvén, három arany- szerszám os lovat és négy aranyos kaftánt ajándékozott neki . . .
«Ez volt tehát a szultán m ásodik győzedelm e Mohácson.»3 U gyanezt a m ohácsi találkozást sok eredetiséggel írja m eg Szerém i G yörgy,4 mely érdekes, följegyzésre és hitelre m éltó főkép azért, m ert erről — m int szem tanú — beszél. A hosszas leírásból csak a következőket veszem ki: «Egy kis m értföldnyire, a m eddig a lovasok a király elé jöttek, ezek álltak sorfalat s az u ta t bíb o r
ral és szőnyegekkel terítették be. János király először A jár basa
1 Vorancsics II. 30. — 2 II. 357 -358. — 3 Hammer II. 82. — 4 De Perdi-
tione R. H 255. ,
28
sátorához ért, s itt felöltöztették őt a legdrágább ruhába; újabb öltözetet nyert m ég Ibrahim basa sátoránál s igy jö tt végre Szolim án elé, hol a főbbek m ind jelen voltak s a pogányok sokasága. M időn a király Szolim ánt m eglátta, leszállt lováról és a vele volt m éltóságokkal gyalog közeledett Szolimán felé; de Szolimán is közeledett János király felé s egym áshoz érvén, meg
ölelték egym ást, (tehát kézcsókról itt szó sincsen) és János m agyarul üdvözölve, köszönte a neki nyú jto tt segélyt. Mechmed ezt törökül tolm ácsolta Szolim ánnak, mire ez úgy felelt, hogy a m agasságbeli isten m egtartja őt, úgy a m agyar királyt vissza fogja helyezni királyi székébe Budán, megszerzi és átad ja neki egész Syrm ium ot, Szabács és N ándorfejérvár kivételével, s a m eddig én élek, m eg akarlak védelm ezni a te ellenségedtől és nem kell sem m it g ondolkodnod . . .»
Szolim án egész Paksig a d o tt kíséretet János királynak.
A z 1532. évi julius végén harm adszor táborozott Szulejmán m integy 300 ezernyi seregével és sok hajóval M ohács m ellett. <Λ m ohácsi mező a sorstól — úgy látszik — különösen ki vala választva a m agyar név lealáztatására. N em csak hogy Lajos király veszté o tt életét és Zápolya porig alázta m eg m agát a vad török negéde előtt, hanem m ost Perényi P éter is ide jőve a törö k büsz
kesége vagy fukarságától m egveendő vagy kikoldulandó honunk ingadozó királyi székét. F iával és hatszáz pom pásan felkészült lovaggal és gazdag ajándékokkal jelent m eg; de rossz kedvében találta a p ártos u r Szulejm ánt; elfogatott és szabadon bocsáttatá- sáért kénytelen volt fiát adni túszul, ki aztán később törökké té te te tt.» 1
Más forrás szerint azonban Perényi P éternek és a m agyar koronának Szulejm án részére tö rtén t átad ása nem a mohácsi talál
kozás alkalm ával esett meg, hanem B átaszéken.2
1566-ban negyedízben is itt táborozott Szulejmán, a m ikor Szigetvár elfoglalására indult és itt várta be a m agyarországi csap ato k n ak csatlakozását.
L á tju k tehát, hogy a hóditó szultán városunkat és mezőségét, m int h ad u tjáb a eső egyik előkelő és kedvencz helyét elég sűrűn kereste föl és — úgy látszik — M ohács em elését és fölvirágzását m aga is óhajtotta. Mohács ugyanis és B aranyának dunam enii
1 Haas 152. i. — 2 Hammer III. 82. és 649. .