FIGYELMEZTETÉS!
E Z A K Ö N Y V
a szegedi szociáldemokrata szervezett munkásság köztulajdonát képezi. Minden szervezett munkás tartsa tehát kötelességének, hogy ez a könyv épségben maradion és benne kár ne essék!
KÖNYVTÁRSZABÁLYZAT:
1. Könyvet csak az vételezhet, aki a szak- szervezeti és pártjárulékkal hátralékban nincsen és akinek a szakszervezete által kiállított könyvtár-igazolójegye van.
2. A könyvtárból legfeljebb 2 kötet köl- csönözhető ki egyszerre. Díszmüvek, lexikonok, folyóiratok, újságok, avagy egyéb nagy értéket képviselő müvek csak a kivételező "szakszer- vezetének írásbeli jótállására adatnak ki.
3. Tudományosművek 4 hétig, szépirodalmi munkák 2 hétig tarthatók kint; bejelentésre ugyanannyi idővel meghosszabitható a kiköl- csönzés. Ezen tul azonban minden kötetért hetenként 2 korona dij fizetendő.
4. Mindenki köteles a könyvek tisztaságá- ért, épségéért elvesztéséért felelősséget vállalni é s az okozott kárt megtéríteni.
5. Aki a fenti pontokat kétszeri felszólításra sem tartja be, a könytárhasználati jogát elveszti.
B.92.S
FEKETE VILÁG 3 3 0 u
P I R O S S Z E M Ü V E G E N N E
Á R A D Y DEZSŐ
SZEGED, 1894.
NYOMATOTT BÁBA SÁNDOR KÖNYVNYOMDÁJÁBAN.
SZTE Egyetemi Könyvtár
il
J 0 0 0 7 8 8 1 0 4
ft Hull
/
E L Ő S Z Ó .
M O T T Ó :
Bárminő színben jelentse Jöttét a vándor szerencse : S e nem.FŐSZ a z , s e m n e m j ó . . . Mind esák hiábavaló!
Kölcsey.
c® szerény műben elbeszélésecskéimmel M az élet apró-cseprő bajait, kellemet-
lenségeit iparkodtam a t. olvasónak humoros oldaláról - bemutatni. Nagy férfiak azt tartják, hogy az élet komoly dolog. Az ilyenek igen sok jót is érhettek; s míg rám is nem fog mosolyogni Fortuna istenasszony, addig bölcs Salamonnal azt mondom, hogy:
»minden hiábavalóság« — ámbár Salamon
VIII Előszó.
már ez-t csak akkor mond la, midőn már minden jót megunt. Ha olyan nagyon komo- lyan vettem volna az életet,'akkor már ezóta a csontjaimat is megemésztette volna a bú, de én is csak »nevetni tudom a sors hatal- mát« s minden olyan dolognak, mely önhibá- mon kívül történik s reám kellemetlenül
•
hathatna, csak humoros oldalát méltatom figyelemre s azt élvezem; a mi benne nem jó, azt ignorálom. Ilyen lelkülettel irtam e könyvecskét is az olvasni szerető közönség mulattatására, szórakoztatására. S ha szerény művem pártolásra laláland, akkor rövid időn a második kötet »Fekete világot« is sajtó alá rendeztetem.
Kun-Félegyházán, 1894. május hóban
a szerző.
Hogyan maradtam én nőtelen
¡1
N
em mindenki születhetik herczegnek, és nem min- denkinek disziti a fejét holló fürt, avagy szőke haj. Midőn e kedvelt színeket osztogatták, én olyan hátul állottam, hogy nekem már a legszebb legkirí- vóbb vörös szin jutott, mely olyan volt, mint a láng, szóval, valóságos tüz-vörös. Mindennek van határa, de az én hajam szine a határtalanul vöröst nagyon megközelítette. Nem mindenik vörös hajra mondhatjuk, hogy világit, — az enyémre mondani sem kellett: szemmel látható volt az a legsötétebb éjben is. Másként azonban, bizonyosan kárpótlásul, valóságos Adonis voltam s oly egészséges, hogy noha ma már 56 éves vagyok, de még a főfájást sem ismerem.1
j
2 Hogyan maradtam én nőtelen.
Testvéreim mind barnák voltak, még pedig szám szerint kilenczen; egyedül csak én voltam köztük a láng-vörös. A mikor aztán összevesztünk, természetesen »vörös róka« volt a nevem. Kissé élénk és kedélyes természetű lévén, a mások elkö- vetett mindennemű csintalanságát is én rám kenték, szóval mindent a »vörös róká«-ra fogtak s engem páholtak el a más bűnéért is, no de aztán a magaméért is.
Végre annyira hozzá szoktam ezen állapotok- hoz, hogy szinte nem jól éreztem magamat, ha néha-néha meg nem vertek. Iskolában én kaptam ki legtöbbet, sőt az apám meg is mondta a tanító- nak, hogy szigorúan bánjon velem, mert én nagyon csintalan vagyok. Tanuló társaim, a hol csak és a mikor csak tehették, boszantottak. Hányszor kellett hallanom, hogy: »vörös kutya, vörös ló, vörös ember egy se jó.« Ámbár -e megjegyzésekkel min- dig csak tisztes távolból halmoztak el, hogy szük- ség esetén a kellő egéruttal rendelkezzenek. Nagy lelki nyugalommal tűrtem mindezt és csaknem méltóságos önmegadással jártam tovább az élet utait, bármerre menve is, a már távolból világító vörös hajam általános élénk feltűnést keltett.
Apám papnak szánt, mert hát nem voltam rosz tanuló. Én azonban észszel azt gondoltam, hogy ha a tanitói pályára lépek, négy év múlva
3 Hogyan maradtam én nőtelen.
már önálló, pályavégzett ember vagyok s igy 4 évvel rövidebb ideig csúfoltatom magamat. Így hát tanitó lettem; pedig még azt is elgondoltam, hogy milyen jól illenék az én vörös hajamhoz a vörös reverenda. Már ha bibornok lehetnék. Bizonynyal született bibornok volnék, tetőtől talpig bibor vörös.
— De e csábos kép eloszlott, annyira untam már a csúfolódást tűrni.
Nem sokára kaptam is tanitói állomást Kódis- falván; a hol fizetésem két hold föld, luisz forint
' í r
készpérfz, 4 drb marhalegeltelési jog, továbbá 10 font faggvu, meg 1G font só, 6 szekér rozsé és 8 forint csizmapénz volt. No meg az ostyasiités^
is kaptam évi 7 forint 29 krt. Mindezekért ' pedig kötelességem volt hat elemi osztályt vezetni 132 gyermek (fiuk, lányok vegyest) oktatásáról gondos- kodni. Továbbá kántorkodni és hajnali 4, déli 12 és este 8 órakor harangozni.
Mikor megérkeztem Kódisfalvára, nagy meg- lepetést szereztem mindenkinek, a vörös fejemmel.
Az emberek összesúgtak, a menyecskék és lányok összemosolyogtak (nem engem, hanem egymás közt), az asszonyok pedig félrehúzták a szájukat. Együtt- véve pedig, a mennyire feltűnés nélkül lehetett, kinevettek. Röviden mondva, első megjelenésem impozáns volt és mindenütt feltűnést keltett.
Csont Péter uram is, a ki már egyik vén 1*
4 Hogyan maradtam én nőtelen.
leányát az elődöm nyakába sózta és a másikat meg nekem szerette volna elsózni, csak megcsóválta a fejét, gondolva, hogy ezzel ugyan nem lehet ternót csinálni. Még az öreg tisztelendő ur is, az első pillanatban — meg volt lepetve. Az iskolában pedig, mikor először bementem, a kisebb gyerme- keknek tátva maradt a szájuk, a nagyobb kama- szok pedig röhögtek; néhány hét is elmúlt, mikor már valamennyire megszoktak.
Élelmezést azonban sehol sem kaptam. Min- denki fejt tőlem: a férfiak a szinem ragadósságá- tól, a nők pedig, hogy : megcsodálnak. Szóval sen- kisem akarta magát kitenni — a közelebbi ismeret- ség képzelt veszélyének. Elszigetelve voltam. Belát- tam és tűrtem, ép ugy, mint gyermek koromban így történt aztán, hogy ha éhen veszni nem akar- tam. kénytelen voltam saját magamnak a szakácsa lenni. A főzéssel azonban rendkivül sok bajom volt, mert a szakácsságból csak annyit értettem, hogy a tojást megtudtam főzni keményre. A hus mindig odaégett, a leves kifutott, vagy túlságosan el volt sózva. A kezeim mindig tele voltak égési sebekkel. Egyszer pedig, midőn a hus már majdnem odaégett, a forró zsírba hideg vizet öntöttem, vég- telen meglepetésemre a zsir lángot vetett s majd- nem felgyújtottam a lakásomat. Máskor meg nem jól vágtam el a csirke nyakát, s mikor a forró
18 Hogyan maradtam én nőtelen.
vizet ráöntöttem, feléledt és az arczomat teli fecs- kendezte.
Szóval, hideg és meleg meggyuladt a kezem alatt. Nem csoda tehát, ha ilyen, és hasonló esetek miatt meguntam a főzést. Ennek következtében el kellett határoznom, hogy Kódisfalváról elpályázom.
El is mentem nemsokára Éhesfalvára és innét csakhamar ismét máshová, de mindenütt azt ta- pasztaltam, hogy az emberek itt is épen csak olva-
•nok és hogy a vörös fejem miatt senki sem szen- vedhet. Nagyon szerettem volna megnősülVii, nem csupán azért, hogy legyen a ki ebédet főzzön, de mert már 35 éves voltam, és legfőbb ideje volt, hogy házi tűzhelyem legyen. De a nők kerültek, mint a tüzet.
A szükség azonban találékonynyá tett. Egy zseniális gondolatom támadt. Meghánytam-vetettem a dolgot és elhatároztam, hogy innen ismét elpá- lyázom messze vidékre, a hol senki sem ismer.
Hajamat és bajuszomat pedig már előre befestem feketére. Pályáztam tehát minden távollevő tanitói állásra és sikerült is a 18-ik folyamodványommal el- nyerni egy állást Koplalón, a mely számitásom szerint 3 forint 49 krral többet ért, mint a Kódis- falvai. Odamenet, utam Budapesten vitt keresztül, a hol egy napot töltöttem. Vettem fekete festéket.
A fodrász betanított, hogy miként kell elbánni a
19 Hogyan maradtam én nőtelen.
kenőcsökkel. Midőn belepillantottam a tükörbe, majdnem felkiáltottam örömömben. A nagy vörös ember helyett egy daliás, szén-fekete hajú és bajuszu, élet piros arczu férfit láttam. Alig akartam elhinni a szemeimnek, hogy én vagyok ez a marczona alak. Koplalón mindenki a rokonszenv félreismer- hetlen jelével fogadott. Bármerre mentem, nyájasan mosolyogtak rám — különösen a lányos mamák, a kiknek mielőbb kedvencze lettem. Időm sem volt otthon ebédelni, mert folytonosan meghívtak ebédre
— hol ide, hol oda. Az iskola igazgató ur pedig egye- nesen felajánlotta a lakását, mely ugv is elég nagy volt arra nézve, hogy egy külön szobát, egészen külön bejárattal elfoglalhassak belőle. Egy- szerre megváltozott a világ folyása. Emberi tár- saságban éltem, szellemes egyénektől körülvéve.
Sohasem láttam még az életet ilyen szépnek, az embereket ilyen vonzóknak és kedveseknek. Különö- sen, midőn nemsokára az igazgató ur 28 éves leánya a jegyesem lett, én pedig naponként kétszer is szorgal-
masan kentem a hajamat és bajuszomat el annyira, hogy szinte ragyogott a feketeségtől. A bűvös fes- téket pedig egy üres ékdobozban tartottam, ugyan- olyanban, mint a jegyesem számára megvett ékszer volt. Ezen elővigyázat a házbeliek esetleges kíván- csiságának a félrevezetésére irányult, gondQlva, ha idő előtt gyanú, fér hozzám, az ékszerdoboz
7 Hogyan maradtam én nőtelen.
átadása lesz a . legékesebben szóló magya- rázat.
De nem történt semmi baj, sőt oly szeren- csés voltam, hogy már az esküvő napjáról kezdtünk beszélgetni. Azonban egy kissé meghűltem, és lá- baimban heves fájdalmakat kezdtem érezni. Az orvos azt mondta, hogy: »baltérdizületicsúzkez- dődmény« és hogy könnyen elmúlik, ha hamaro- san néhány gőzfürdőt veszek.
Már el is indultam, de útközben eszembe jutott, hogy fürdő után az én bűvös festékem szükséges lehet; visszamentem tehát és ép a zse- bembe akarom tenni, midőn leendő apósom belép és szeretetteljesen megdorgál a figyelemért s ezzel a zsebemre mutat, a hova az ékszerdobozba rejtett festéket tettem. Szép tőlem, úgymond, hogy olyan figyelmes vagyok, hogy menyasszonyomat a holnapi születés napja alkalmából meglepni akarom. De figyelmeztet, hogy ne vigyem el a fürdőbe, mert már többször elveszett ott egyetmás. Az igaz, hogy most nagyon vigyáznak és megfigyelik, kik mennek ki és be. Legjobbnak láttam szót fogadni és a to- kot visszahelyeztem a szekrénybe ; de egy alkalmas pillanatban, midőn jegyesem apja az ablakhoz ment, egy ügyes mozdulattal kivettem a tokot és a zse- bembe rejtettem. A szekrény ajtó nyílásának zajára visszaforduló és rám kérdőleg tekintő vendégemet
8 Hogyan maradtam én nőtelen.
azzal nyugtatám meg. hogy megmutattam neki a szekrényemben levő másik ékszertokot. És áldottam magamban azt a pillanatot, melyben az elővigyázat szükségét felismertem. Miután megígértem, hogy sietek haza és hogy okvetlenül jelen leszek a ma esti családi ünnepélyen, minden akadály nélkül elindultam. Az átellenes ablakból jegyesem mosolygó rózsás arcza üdvözletet intett utánam.
Egy óránál tovább fürödtem vizben," gőzben, szinte éreztem is jó hatását. A mint azután — fürdés után — a gúnyámat magamra szedtem, előre is nevetve saját magamon — bele néztem a tü- körbe, csakugyan nem csalódtam. Egy szerfelett csúf vörös ember nevetett rám vissza! Szinte kedvem jött neki mondani: Láttál-e már majmot ? Hm. Nézz a tükörbe és látni fogsz mindjárt, »te főtt rák.« Valóban csodálatosan hasonlítottam a megfőtt rákokra. Alig ismertem magamra, csupán a szemem fénye hasonlított rám. De nem csoda, több mint egy éve, hogy igv nem láttam magamat. — Hanem hát sietnem kellett haza és igv mielőbb vissza kellett barnulnom. A szeretet gyöngédségével veszem elő talizmánomat, a festéket rejtő ékszer-dobozt és hálateljesen simogatom a külsejét, mert ez rejti magában azon hatalmasságot, mely a világot hoz- zám hódította, mely megszüntette a gunvt. a szám- kivetést, mely emberré tett az emberek közt, mely
9 Hogyan maradtam én nőtelen.
megszerezte számomra a vonzalmat, a szeretetet és az otthont, mely elmosta a gyermek és férfikor fájó se- beit . . Lehajtott fővel átfutva az elmúlt idők emlékeit, szinte észrevétlenül felnyitom a dobozt, miközben egy leesett tárgynak ezüst csengése üti meg a fü- lemet : ijedve látom, hogy a jegyesemnek szánt ékszerdobozt tartom a kezemben. A nagy sietség- ben felcseréltem a különben külsőleg teljesen ha- sonló dobozókat. De hát azért van az embernek esze, hogy segitsen magán. Hiszen ez még nem is olyan nagy baj, gondoltam magamban. Éjfélig majd csak elleszek itt-ott a kávéházban, ugy sem ismer
»igy« senki; ha pedig jó késő lesz, haza megyek.
A házbeliek már akkor alusznak és nem veszik észre vörös fejemet: a menyasszonyomnak pedig majd csak találok ki valamit, hogy mit, azon most gondolkodni sem tudtam.
És a mint érszrevétlenül el akarom hagyni a fürdőt, egy arra jövő fürdőszolga rám kiált, hogy mit akarok itt? Mondtam neki, hogy fürdöttem és most megyek haza. — »Az nem igaz!« mondá ő,
»hanem maga valami rosszban töri a fejét.« Szó szót követett, mire összeszaladt az egész személy- zet. S miután sem a pénztárosnő, sem a szolgák nem látták bejövetelemet, (pedig ugyancsak mon- dogatták. hogy : »magát még az ördög is felismer- hetné, sőt még a vak is.«) é n pedig nem mond-
10 Hogyan maradtam én nőtelen.
hattam meg az átváltozás okát, — nyilván való volt előttünk, hogy ugy suhantam be lopási szándékból..
Én mindinkább türelmet veszítve, erővel is ki akar- tam magamat közülök szabadítani, mire »tolvaj \ tolvaj« kiabálás közt egy, a lármára elősiető rend- őrnek átadtak. És a mint a rendőr fedezete mellett lávozom, egy rég letűnt korból ismerős hangot hallok : vörös kutya, vörös ló . . . Tehát semmi különbség az »akkor« és a »most« közt. A rendőr- ségre érve értésemre adták, miszerint csak holnap reggel fognak kihallgatni, mivel hat óra elmúlt és a hivatalos időnek vége. Reggelig pedig benn leszek a dutyiban ; kivéve, ha elfogadható kezeseket birok megnevezni, a kiknek felelőssége mellett odahaza alhatom. Bármennyire szerettem volna is szabad lenni, de magamat, illetőleg a vörös fejemet nem árulhatom el. Forgott velem a világ, mert utoljára is holnap reggel okvetlenül fel kell magamat fedez- nem, ha szabadulni akarok, vagy hallgatnom és bezárva maradnom, eltolonczoltatnom. — Minden- kép veszve vagyok. — Csak ha kihallgatás nélkül távozhatnám, hogy az éj védelme alatt bejuthatnék lakásomba, csak addig is, mig az igazi dobozt . . . A menekülésnek az egyedüli lehetősége a szökés volt. Hirtelen, gyorsan elfutni. El sem gondoltam s már futottam.
Egy előmbe álló mindenes félét ugy lelöktem
11 Hogyan maradtam én nőtelen.
a lábáról, hogy eszméletlenül maradt a földön. Ez az esemény egy fél perezre elvonta rólam a rend- őrök figyelmét s igy sikerült az utczára kijutnom, a hol mindjárt a legközelebbi hid alá bújtam.
Ugyanis a városháza előtt nyílt vizlevezető árok van, de a kocsi közlekedés miatt itt ott át van hidalva. Egy hálatelt sóhaj emelkedett fel a keb- lemből, midőn a rendőröket a fejem felett elrobogni hallottam. Ugy meghúztam magamat búvóhelyemen, hogy még a szememet is alig mertem felnyitni.
Most már alapos reményem volt, hogy e sok baj- ból végre is szerencsésen kijutok. Mihelyt aztán a szürkületet a sötétség kezdte felváltani és körülöt- tem minden csendesnek és kihaltnak látszott, óva- tosan kibújtam rejtekemből. A mint a fejemet ki- dugom (a kalapom elveszett a menekülés alkalmá- val) egy átelleni házban az ablaknál álló nő el- sikoltja magát. Nyilván rókának nézett. Erre a házbeliek az utczára kifutnak. A zajra ott termet- tek a rendőrök is. Nagyon rövidre fogták a dolgot:
megkötöztek és lecsuktak. A nálam talált női ék- szer, a fürdői jelenet, a menekülés, eléggé indokol- ták a rendőrség jogos eljárását.
Börtönömben nem tudtam aludni. Folytonosan hallani véltem, hogy otthon nem tudják okát találni kimaradásomnak. Sejtettem, hogy aggódnak is miat- tam. De mindez semmi! Hanem a holnap, a holnap!!
12 Hogyan maradtam én nőtelen.
Végre megvirradt és Magyarország legvörö- sebb embere a rendőrkapitány előtt állott.
— »Mi a neve?« — kérdé egész közönyösen.
— Sarkantyús Pál — felelem alázatosan.
Meglepetve rám pillantott. A név ismeretes volt előtte. No de hát van a világon több Sarkan- tyús Pál is. Kis vártatva újra kérdezé:
— »Polgári állása.«
— »Néptanító — helyben.«
A kapitány felkel székéről, a vállamra teszi a' két kezét és szemem közé nevetve mondja:
— »Azt ismerem barátom, szép barna ember az, tudja hogy éppen olyan barna, mint a minő izzó vörös ön.«
Nem tehettem mást, elmondtam mindent őszintén elejétől végig. Erre a rendőrkapitány ide hivatta egyik kollegámat, a ki végre nagy nehezen rám ismert.
Jót nevettek szomorú sorsomon, és megígér- ték, hogy a dologról hallgatni fognak. Dehát mind- kettő nős ember volt és bizalmasan a feleségének mindenik elmondta. Szegény Sarkantyús! Mondák az asszonyok és őszinte részvéttel elmesélték bizal- masan a legjobb barátnőiknek, ezek ismét az ő meghittjüknek, "a kiket azután már nem kötött a becsület vagy az igéret a titok tartásra, tehát ezek elbeszélték az egész dolgot nviltan — mindenkinek.
13 Hogyan maradtam én nőtelen.
Én azonban bizva az ígéretben, mint a vizbe- fuló a feléje uszó szalmaszálban, nem mentem haza, hanem a rendőrkapitány szives engedelmével egész nap a rendőrhivatalban dolgoztam és csak késő éjjel mentem a lakásomra. A kapu be volt zárva és én zörgetni nem mertem. Ugv másztam át a a kerítésen. A szobaajtóm is zárva volt, mert nem szoktam magammal elvinni a kulcsát és a mai kimaradásomat sem terveztem. Be kellett látnom, hogy a szobám ajtaja sem lehet nyitva. Szomorúan benézek az ablakomon s ime, véletlenül az ablak íiókja kinyilik — nem volt bezárva.
Egy pillanat alatt visszanyertem összes ruga- nyosságomat és kedvemet s a másik perczben már bent voltam a szobámban. Asztalomon egy nekem szóló lepecsételt levelet találtam. Ráismertem je- gyesem Írására. Balsejtelmek közt felbontom, hát a jegygyűrű mellé ezen sorok voltak mellékelve: A történtek után semmi közünk egymáshoz, Ön egy közönséges svindler! (Semmi aláirás.)
Meg voltam semmisülve. Láttam, hogy min- den hiába. Az egész város tudja a történteket. Egy kevés merengés után összecsomagoltam a mim volt, ugyanazon az uton, amelyen bementem még azon éjjel elutaztam özvegy édes anyámhoz, a honnan másnap elküldtem lemondásomat Koplalóra.
Elindulásom előtt azonban a minduntalan
14 Hogyan maradtam én nőtelen.
szerencsétlenséget szülő vörös szint eltüntettem, és soha többé nem láttak az emberek másformának, mint barnának. Csakhogy itthon mindenki tudta, hogy ezt az emberek kedvéért teszem.
Azóta már 20 év telt el és itt vagyok Tengőtlön. Feleségem most sincs; agg legény ma- radtam ; özvegy húgommal lakom. Festék sem kell már, mert egész fehér a hajam is, meg a baju- szom is.
A fehér szinbe pedig nem ütközik bele az emberek gyarlósága : az oktalan előítélet.
v
> A
Egymásnak teremtve.
zt hallottam és ugy tudom, hogy szép erény az őszinteség; hogy az igaz embert min- denütt szeretik, becsülik. De hát, ha én őszintén
megvallottam volna, hogy nincs egy szál hajam se, hogy az, a mit fejemen viselek csak paróka, váj- jon használt volna-e az őszinteség nekem ? Nemde elfordultak volna tőlem sokan, a kik pedig nagyon szerettek ! És azt hiszem, nem akadt volna fiatal leány, a ki szerelmet érzett volna irántam, ha tudta volna, hogy az a hullámzó fekete haj nem az enyém. Azaz hogy mégis az enyém, mert 5 forintba került, tehát igaz jószágom.
Vagy megválasztottak volna-e Kutyaházára
16 Egymásnak teremtve.. 16
papnak, ha tudták volna, hogy a fejem olyan, mint a gombócz ? Dehogy választottak volna ! Hi- szen mikor megválasztatáson! után néhány hónap- pal megtudták, hogy olyan a fejem, mint a borot- vált galuska — egész deputáczió ment a püspök- höz a választás megsemmisítését kérni, azzal érvel- vén erősen, hogy megcsaltam őket, hogy ők nem tudták, kit választanak meg papjuknak. Az egész falu apraja-nagyja ellenem volt; az asszonyok kivétel nélkül. A férfiak között akadt egy pártfogóm, egy vén kopasz személyében. Azonban ennek párt- fogása és ellenségeim panasza nem használt sem- mit ; rajtuk maradtam, rájuk száradtam, mint da- gasztó asszony kezére a rozstészta. Igaz, hogy nem is vittek el innen jobb helyre papnak, de hát én meg vagyok elégedve a kutyaháziakkal, ha ők velem nincsenek is!
Hanem hát kezdjük elől e szomorú történetet, a melyből megtudja kedves olvasóm, hogy Isten mily borzasztó csapásokat mért hajas és hajtalan fejemre s bizton remélem, hogy egy pár könycsep- pel meg leszek jutalmazva.
* * *
Atyám kálvinista pap volt. Mi természetesebb, minthogy a papi élet terhes gondjaival megbarát- kozván, — engem is papnak szánt. Megvallom,
Egymásnak teremtve.. 17 magam is kedvet éreztem e pálya iránt s igy egy- szer csak azon vettem észre magamat, hogy mint theológus látogattam a budapesti kávéházakat, a városliget és több eféle élvezetet igérő helyeket.
Midőn negyedéves papnövendék voltam, tí- fuszba estem. Feküdtem bele 6 hétig; mindenki azt hitte, hogy el eblábolok ebből a pocsék világ- ból, ama jobb hazába, a melyben az igaz hivő keresztyénnek földöntúli örömök igértetnek, a hol az igazhivő muzulmánnak 20 ezer gyönyörű húri jut osztályrészéül és a hol az eszkimónak a tenger soha be nem fagy, — de a hova azért épen semmi kedvem se lett volna áthurczolkodni.
Hogy hetekig aspiráltam a halálra, azt nem tudom, csak arra emlékszem, hogy lefeküdtem, meg mikor hetek multán eszméletre tértem. E pérczben azt gondoltam, hogy szüleimnél vagyok, mivel ágyam melletti széken anyámat láttam ülni kisirt szemekkel, a kit betegségem miatt telegra- f'áltak föl hozzám.
Eszméletretérésem után az erőtlenségem kivül nem éreztem semmi b a j t ; hanem aztán ettem, mint a farkas, ittam, mint a teve (no ne tessék megijedni nem vizet ittam, mert azt soha ki nem állhattam) s nem sokára lábra álltam. Csupa csont- ból és bőrből állottam k i ; a hasam majd a há- tamhoz száradt, hogy majdnem ugy kellett onnan
• • ' 2
18 Egymásnak teremtve.. 18
elpiszkálni. Olyan vékony voltam, mint egy czérna- áruló zsidógyerek.
Mikor az extrakoszltal jártányi erőm lett, az anyám érzékeny búcsút vőn tőlem, lelkemre kötvén, hogy nagyon vigyázzak magamra — s aztán eluta- zott haza.
Az anyám után meg nemsokára a hajam vándorolt el s olyan lett a fejem, mint a koppasz- tott malacz bőre.
Az anyám ugyan igérte, hogy 4—5 hét múlva visszajön s meglátogat, de hát a hajam vájjon visszajön-e ?
A mennyire örültem volna anyám visszatér- tének, — még nagyobb kétségbeesés fogott el arra a gondolatra, hogy hátha a hajam meg nem jön vissza.
írtam anyámnak, hogy bár igen örülnék, ha láthatnám ismét, de ne fáradjon fel hozzám, mert hála istennek, most már jó egészségem van és nem szeretném, ha miattam kitenné öreg csontjait az utazás fáradalmainak. Hanem inkább, ha az útiköltségre szánt pénzt elküldené nekem — nagy- köszönettel venném.
Ugy is történt, legalább nem gyönyörködött anyám csupasz fejemben.
Bizony nem volt azon se haj, se bajusz, se szakái, csak a két nagy fülem maradt meg,
Egymásnak teremtve.. 19
melyek most szinte kétszer akkoráknak látszottak, mint azelőtt.
Egy darabig vártam, hogy majd csak kinől mindenem a maga rendje — módja szerint, mint a fü kaszálás után ; de mikor még három hónap
múlva sem Ígérkezett semmi szőrnemü anyag a koponyámon — sőt még az orvos is azzal bizta- tott, hogy ne is reméljem meghajasodásomat — egy búcsúzó levelet tanulótársaimnak — egyet pedig a tanári karnak hagyva hátra — vettem egy 6 személyre való revolvert, kimentem a város- ligetbe, leültem egy fa tövénél — (hogy estemben meg ne üssem magamat) és széttártam vihar- dulta keblemen ingemet, a revolver csővét szivem tájékára irányoztam és — — egy rendőrbiztos hátulról kikapta kezemből a gyil- kos jószágot.
Uram — mond a rendőrbiztos — jöjjön ve- lem a rendőrségre.
Nem megyek.
Ha nem jön, viszem.
Nem bir velem.
Hivők rögtön segítséget.
Nem talál.
Belefujt sipjába. Pár perez múlva ott termett egy András. Mondott neki valamit halkan.
20 Egymásnak teremtve.. 20
András elment, de nemsokára visszajött egy fiakkerrel.
Tessék beülni, monda a biztos.
Nem ülök.
Ne csináljon az ur skandalumot, ezt az ön érdeke követeli; lépjen be — mordult rám — kü- lönben rögtön lelövöm, mint egy verebet.
Elfeledtem, hogy az elébb még sajátkezüleg akartam véget vetni életemnek. A revolver csővét felémirányozva látván — rémülve ugrottam a fiakkerbe. A rendőrbiztos szintén beült mellém; a kocsisnak nem szólt semmit, bizonyosan András már megmondotta, hogy hova kell mennie.
Szótlanul ültünk egymás mellett. A biztos ur rágyújtott egy czigarettára s engem is megkínált.
Boszusan fordultam el tőle s kinéztem az ablakon.
Nem igen gondolkoztam azon, hogy mi fog velem történni a rendőrségnél; tudtam, hogy semmi komoly bántódásom nem lesz, legfölebb ha egy kis mosdatást kapok. Inkább azon törtem kopasz fejemet, hogy dugába dőlt tervemet majd hol és miként hajthatom végre ?
E közbe odaértünk a rendőrkapitányi hi- vatalba.
íme egy öngyilkosjelölt a városligetből — mondja a biztos — a revolvert letéve a rendőr- kapitány elébe az asztalra.
Egymásnak teremtve.. 21 A szobába lépve a kalapomat nem vettem le.
' Tessék a kalapját levenni! — mondja a rendőr- kapitány.
Nem veszem le.
Nem veszi le! ? Miféle foglalkozású ön ? . Papnövendék vagyok.
Azt hiszem tehát, hogy szüségtelen az ille- delmességre figyelmeztetnem !
Nem bánom, ha kényszerítenek leveszem, de aztán én nem leszek oka semminek.
Midőn leveszem kalapomat, a rendőrkapitány borzadva hátrált és mondá: tegye fel kérem a kalapját, tegye fel!
De most már nem teszem föl, ön erőltetett rá. Én velem ne játszanak, hanem erészszenek utamra! mit akarnak velem ? nem vétettem én senkinek !
E közben a biztos fejemre nyomta a kalapot.
On agyon akarta magát lőni. Az pedig tör- vényellenes dolog.
En szivén akartam magamat lőni, nem agyon.
Ne élczeljen kérem, hanem beszéljen komo- lyan. Hogy hívják ö n t ?
Varjú Mátyásnak, helyben theológus vagyok.
Atyám kálomista pap, aki abból a régi hires kálomista Varjú családból származott és velem egy néven van, csakhogy *ő a levegőt Bunda-
35 Egymásnak teremtve.
félen rontja; anyám Csizik Teréz, öreganyám Szarka Ágnes —
Az nem szükséges — vágott szavamba a
rendőrkapitány. « Már hogyne volna szükséges kérem? Nagyon
is szükséges volt arra nézve, hogy én is meglássam e sanyarú világot.
Nem ugy értem a dolgot; hanem erre az ügyre nézve nincs szükségem az öreganyja nevére.
Hány éves ?
Két esztendeje múlott el 76 éves.
Ki múlott el 76 éves.
Öreganyám Szarka Ágnes.
Már megint az öreganyját hozza elő! Ön hány éves ?
Én 23 éves vagyok.
És mi oka volt önnek az élettől elválni ilyen fiatalon ; tán szerelmes ?
A legképzelhetőbb módon uram!
Ugy? És nem akarják a nő szülei, hogy a viszonyból legyen valami . . ? Most már értem.
Most épen nem érti kapitány u r ; mert ne- kem nincs olyan kiválasztotton), hanem én mind-
annyiba szerelmes vagyok, csak fiatal nő legyen.
Akkor hát csakugyan nem értem, hogy miért akarja elföldelni magát!
Méltóztatott az elébb kopasz fejemet látni.
Egymásnak teremtve.. 23 Nehéz betegségemből felgyógyulva, világ csúfjává lettem. Irtózik tőlem mindenki s igy nem akarok tovább élni.
(A rendőrkapitány valamit súgott a biztosnak, mire az eltávozott.)
Azért nem kell önnek a halált keresni. Milyen lelkiismeretlenség volna öntől, jó szüleinek oly nagy szomorúságot okozni. Mint leendő lelkésznek, ki hiveit arra tanitandja, hogy istennek legbecse- sebb ajándékát nem szabad magunktól eldobni, — első sorban is jó példát kell mutatnia az Isten — és a magunk iránti kötelességek megtartásában és tűrni, nem pedig minden csekélységért ily borzasztó tettre vetemedni!
Ez kérem nem csekély ok. A papnak olyan- nak kell lenni, hogy hivei ne gúnyolhassák vala- mely testi fogyatkozásáért.
Ez nem testi fogyatkozás — mondá a ka- pitány.
Már engedjen meg uram, a haj a testünknek része s igy testünk is. Hogy pedig elfogyatkozott tisztára, az is bizonyos. S különben is azon kellett volna kezdenem, hogy ilyen madárijesztő fejjel nem is fogok soha parochiához jutni.
Oh hiszen vannak sokan kopaszok!
Vannak ám, de ezek öregek és legalább van bajuszok, szakálluk.
24 Egymásnak teremtve.
Azon barátom könnyű segíteni. Álhajat tesz fejére, ügy is most már végzi a theologiát s nem- sokára elküldik káplánnak Tolnába vagy Baranyába pokolba, a hol Önt senki sem ismeri; azzal pedig nem muszáj dicsekednie, hogy parókát visel.
Ez csakugyan még eszembe sem jutott. Kezd- tem ismét kedvet érezni az élethez.
A ajtó megnyílt s a rendürbiztos jelent meg, kezében egy kis csomaggal, melyet a kapitánynak adott át.
No nézze, ezt önnek hozattam cserében re- volverjéért — mondá a kapitány — s egy fekete parókát a fejemre s egy tükröt meg a kezembe nyomott. Hogy bajusza, szakála nincs, az nem lesz feltűnő, mivel van több református pap is, a kik borotválkoznak; önről is azt fogják gondolni. A saját kopaszságába idővel beleszokik s a paróka mellé majd kap parochiát s a katedra mellé meg Katiczát s önből még boldog ember lesz.
Addig beszélt, hogy csakugyan egészen meg- vigasztalt és megváltoztatta szándékomat s míg ezelőtt egy órával a halált kerestem — most már kedvem jött tovább. élni. S miután erősen meg- fogadtatta velem, hogy teljesen felhagyok öngyil- • kossági szándékommal — a rendőrbiztossal elkísér- tetett a theológiára, a hol a szokatlan időben történt eltávozásom után nemsokára megtalálták tanáraimhoz
Egymásnak teremtve.. 25
írott bucsu soraimat, a mely nagy szenzáezióra adott alkalmat. De midőn .látták visszaérkezésemet
— lecsendesültek a kedélyek s a püspök ur magá- hoz hivatván, szeretetteljesen dorgált meg hebe- hurgyaságomért s óva inte a meggondolatlan cse- lekedetektől.
*
* *
Elvégeztem a theológiát és hamarjában pokol- ban .Baranyában kaptam káplániát. Főnököm örült, hogy egy hozzá hasonló bajusztalan káplánhoz ju- tott, mert, mint mondá: hiába beszélt eddigi káp- lánjainak, hogy borotválkozzanak! Bedig szerinte külsőleg is mutatni kell, hogy papok vagyunk.
Ráhagytam, s kénytelen voltam minden sza- vát bizonyítani.
Hamarosan megismerkedtem a környék szé- peivel, kik iránt még nagyobb vonzalmat éreztem kopaszságom óta, mint az előtt.
Mulatságokban nem volt hiány, mivel hely- ben is volt 2 földbirtokos uri család. A közel szom- széd falukban (egy kutyaugatásnyira van Baranyá- ban egyik község a másiktól) papok, erdészek és uradalmi tisztek voltak elegen, a kik között elég mulatságosan teltek napjaim.
Főnököm özvegy ember lévén, ennek követ- keztében (?) nagyon szerette a vendéget: azok meg
26 Egymásnak teremtve. , f *
fel is használta* mrtiden alkalmat, hogy kimutas-M sák pinczéje iránt való szeretetüket. Viszont főnö- köm is süriin tette velem látogatásait hol ide, hol oda.
Én legörömestebben jártam Csornyára, a hol az erdőmesterék Lajos és Pista fiainak gyönyörű szép két nénjök volt. A fiatalabb Mariska 14 éves, czigány hajú feslő bimbó ; az idősebb Ilonka 17 éves szőke szépség.
Nem kísérlem meg Ilonka bájainak leirását, csak annyit mondok, hogy sohasem láttam ked- vesebb, gyönyörűbb teremtést s csodáltam, hogy tudta megérni leány fejjel még csak a 17 évet is ?
Az én szerelemre nagyon is fogékony keblem- ben az első látásra kitört az orkán óriási csete- patéval. S ha elgondoltam, hogy e csodaszépség még másé is lehet, mint az enyém, rögtön meg- lepett a dühös féltékenység és kimondhatlan kese- rűség töltötte el szerelemmel csordultig telt keble- met. Pedig bírásához még előbb önállónak kell lennem. Aztán meg a kopaszság! — No de vigyázok én roppant módon és nem fogja azt megtudni senki, hogy ez az én szép fekete hajam rablógyilkos czigányé is lehetett s ki tudja, nem a siralomházból került-e a fodrász mű- helyébe ?
Nem volt olyan hét, hogy meg ne látogattam
Egymásnak teremtve.. 27 J
volna őket, mivel csak másfél (mi gyaloglásomba került'; visszafelé pedig legtöbbször befogattak szá- momra.
így multak hónapok ; igy mult el 2 év egy jobb jövő reményében. E két év alatt egészen ott-
hon iassá lettem házuknál. Mindenki szeretett, be- csült, csak Mariska mondotta, hogy ő haragszik rám, mert komoly vagyok. Természetesen ő, mint bakfis, jobban szerette a pajzánságot. Én hozzám meg mint aféle papi emberhez jobban illett a komolyság. De meg volt okom mindig tisztes tá- volban maradni mindenkitől, nehogy valaki tréfából megsimogassa a hajam s tán egy kissé meg is húzza s a kezében maradjon egész üstököm. Úgyis mondogatta eléggé Ilonka, hogy mily jól illenék nekem egy hajamhoz hasonló szinü kis bajusz ; de midőn látta, hogy nagyon állhatatosan védelmezem a bajusztalanságot — igazat adott s nézeteimet magáévá tette.
Szülői is nagyon szerettek, kik 2 év alatt kitapasztalták, hogy nem vagyok valami szeleburdi fráter, hanem komoly férfiú. Nem is volt többé titok, hogy én és Ilonka szeretjük egymást s hogy mihelyt parokját kapok, viszem, hogy a lába se
éri a földet.
A kedvező alkalom nemsQkára elérkezett;
t.,i. kutyaháziak megválasztottak papjuknak. Meg-
28 Egymásnak teremtve.
választatásom deezember hóban történt s eklézsiá- mat Szent György napkor kellett elfoglalnom.
Mentül jobban közeledett az idő esküvésünk- höz, mely ápril közepén lett volna megtartandó
— annál inkább elcsüggedtem és valami, vagy valaki mintha súgta volna, hogy: nem lesz abból semmi!
Haragudtam magamra, hogy olyan borús gondolataim származnak ; hiszen most már egyéb nem áll utamMTi, mint kopasz fejem. De erről meg itt senkinek sincs tudomása, hát minek rémít- gettem magamat! ? Esküvés után pedig, ha meg- tudja is kedves életempárja, talán csak nem v á F el .tőlem ! ?
Szóval, nagyon sokat tépelődtem magamban, mert nem akartam hinni, hogy e remény teljesül, mivel a szerencse legtöbbször ugy tett velem, mint szent Pál az oláhokkal.
Márcziusban elhatároztuk, hogy ápril 2()-án lesz egybekelésünk napja. . *
Már előre szállíttattam kutyaházi pir jzémbe két hordó jó fajta b o r t ; egyet a népségnek áldo- másul, egyet pedig leendő háztartásomhoz, hogy legyen mit inni addig is, mig a szüret elérkezik.
Szent György napkor pedig párosan tartjuk bevo- nulásunkat a kutyaházi Vatikánba.
Hetekkel az esküvő előtt már dolgoztak 7
1
Egymásnak teremtve.
varrónők jegyesemnél, kelengyéje készült. Én pedig csak igen ritkán mentem most már hozzájok láto- gatóba, a rossz ut s jegyesemnél történt készülő- dések — hol csak akadály lettem volna — eléggé igazolták. Voltakép pedig csak azon számításból történt, hogy mentül közelebb jutottam czélomhoz, annál inkább féltettem és őrizni akartam dísztelen fejem titkát.
Megtörtént minden előkészület az egybekelésre ,s a várva várt nap is az orrunk előtt lebegett.
Esküvő előtt 2 nappal jegyesemnél voltam,
\ o l megbeszéltük, hogy 20-án délután 3 órakor
•esz esküvőnk; hintójukat értem küldik jókor, gy már 2 órára megjelenhessek.
Már az esküvő előtti napon észrevehető volt a. kis Csornyán, hogy valami ünnepélyesség van készülőben.
Távoli és közeli rokonok érkeztek, ki csak párjával, ki meg egész pereputvját magával hozva.
Az esküvő napján pedig a sok hintót, lovat a faluban a parasztházaknál kellett elszállásolni.
Az erdőmesteri lakon már kora reggeltől a sok járás-kelés, ajtócsapkodások, vékonyabb és vastagabb hangoknak egy zűrzavarrá alakulása, aprójószágok vijjogása, malaezok sivitása, libériás
'soknak az erdészlak előtti ácsorgása, röhögése
30 Egymásnak teremtve.. 30
mind azt bizonyiták, hogy nem közönséges fénynyel lesz megülve az egybekelés.
Hogy a komédia annál nagyobb legyen — leendő ipam a hires bucsuki első bandát fogadta meg. (Több banda nem is volt abban a helységben.) Délben ott volt értem a hintó, a mely eskü- vőmre vala röpítendő. De még nem mehettem, mivel a szabóm nem hozta meg szalonkabátomat, melyet előtte való napon visszaküldöttem neki egy kis igazitás végett.
Elmúlt már 2 óra is még sem jött a szabó.
Tűkön ültem nagyon. Azaz, hogy nem is ültem türelmetlenségemben, hanem minden perczben ki- szaladtam az utczára nézni, hogy jön-e már az az akasztani való szabó.
3 óra is megérkezett már, mely időben a holtomiglant kellett volna mondanom — még sem jött az az imfámis kecske. Türelmetlenségem elérte
a netovábbját s már azon gondolkoztam, hogy kénytelen leszek egy, már nem uj kabátban meg- jelenni az esküvőn, midőn lélekszakadva hozta a szabó a kabátot, a melyért járó csomó bankót nem csekély erővel s ritka ügyességgel osztva szét 30 felé a majszter fején — ugrottam be a hintóba és megparancsoltam a kocsisnak, hogy most már a mennyire csak lehet hajtson.
Haladtunk is oly sebesen, mint egy hitvány
Egymásnak teremtve.. 31
gőzös s alig múlt 4 óra, midőn nagy sebességgel kanyarodtunk be Csornyára.
A tornáczról észrevették már jövetelünket s az egész násznépség kijött a tornáczra. várván megjelenésemet s egyszersmind nézve a hintázó Pista gyereket, meg Lajost, mint a kik az
udvarban levő terebélyes diófáról lelógó hintával mulatták magukat.
Én is láttam a tornáczon az egész násznép- séget s köztük gyönyörű menyasszonyomat junói termetével, hosszú uszályu égszínkék selyem ruhá- jában, melynél csak szemei ragyogtak gyönyörűbb
kék szinben.
A mint nagy robajjal beértünk a kapu alá, siettem kiugrani a hintóból s épen a feljáratnál, midőn nagy komplimentet csapok az elébem siető menyasszonyomnak és az egész násznépségnek — a kik mind egyszerre kérdezték, hogy hol voltam oly sokáig — s midőn kalapommal kezemben ma- gamat mélyen meghajtva köszöntem — e pillanat- ban a Pista gyerek olyan lendülést adott a hintá- nak, hogy lábával egész váratlanul megrúgta feje- met, melyről a paróka lerepült az összes násznép- ség és menyasszonyom szemeláttára.
Az elszörnvedés e perczben olyan volt, melyet tollal leirni nem lehet.
Titkom napvilágra jutott.
32 Egymásnak teremtve.. 32
E nem várt borzasztó meglepetésre meny- asszonyom halálsápadt lön, szemeit lehunyta és ájulni készült. Én pedig e pillanatban megátkoztam még születésem napját is, meg azt a rendőrbiztost is, a ki megakadályozta öngyilkosságomat.
Ilyen szégyent nem is tudom, hogyan tudtam elviselni ? Hogy nem tudtam rögtön a föld alá sülyedni ? Vagy az a Pista gyerek legalább fejestől rúgta volna le parókámat! Vagy pedig az Isten változtatott volna rögtön sóbálványnyá. Az én át- változtatásomat könnyebben véghezvihette volna Isten, mint a Lóth feleségeét, mert én már merev és fehér voltam, mint a só, csak a keserűségemen kellett volna változtatnia.
Mig én remekelt ügyetlenséggel kapkodtam parókám után, mint a vizbefuló (holta után) a szalmaszálhoz, addig a násznépség zúgva, lehűlve, leforrázva távozott a szobákba, magával vonszolva halotthalvány menyasszonyomat, engem pedig mar- talékul hagyva pokoli kinaimnak s egy sereg rö- högő kocsisnak.
Pár perez múlva kijött hozzám az, kit az Isten ipamnak akart szánni és azt mondta, hogy:
reméli, miszerint e különös eset után nem ta- lálom különösnek, ha az egybekelés elmarad egy bizonytalan időre. S azzal magamra hagyott.
Egymásnak teremtve. 33
, Én pedig siettem el a háztól, mentül mesz- szebbre. Irtózatos dühös voltam magamra s azon spekuláltam, hogy mentül rettentőbb halálnemet válaszszak magamnak, a mely nagyon, de nagyon kinos legyen, pl. kerékbetörés, hosszába átfűrészelés, vagy mint a kínaiaknál szokták a bűnöst a lábá- nál kezdve olyan dohányvágó félével.aprítani. De ekkor meg eszembe jutott, hogy kutyaházi pinczém- ben már vár reám egy 10 akós hordó teli borral s mig azt búvomban el nem pusztítom, addig szó sincs a magam elpusztításáról!
Mikor haza érkeztem — főnököm látván dult vonásaimat, ijedten jött elében s rosszat sejtve kérdé : mi baj ?
Ez a baj ni! mondám, lekapva fejemről pa- rókámat s a földhöz vágva — mikor oda értem, a hintázó Pista gyerek lerúgta a fejemről s most mindennek vége!
Főnököm borzadva nézte fejemet, mely e perczben semmihez sem hasonlított jobban, mint egy érni kezdő jókora nagyságú sárgadinnyéhez, melyen a' mezei egerek itt-ott egy-egy lyukat
vájtak. +
* *
Természetesen, mint a villám terjedt el ese temnek hire még olyan helyre is, a hol azelőtt még híremet sem hallották.
3
34 Egymásnak teremtve.. 34
Négy nap múlva kellett volna elfoglalnom kutyaházi parochiámat.
Egyetlen kocsi sem jött értem Kutyaházáról.
Magam fogadtam kocsit. A kutyaháziak nem eresz- tettek be. Szolgabírói karhatalommal foglaltam el Vatikánomat.
Jártak a kutyaháziak Poncziustól Pilátusig, esperestől püspökig, hogy nekik nem kellek.
Ügyöket elvesztették mindenütt. Rájuk szárad- tam, mint a dagasztó asszony kezén a rozstészta.
A népségnek szánt áldomás bort is magam- nak kellett elfogyasztani. Egy cseppet sem fogadott el belőle senki.
Az első vasárnap csak a kántor meg az iskolás gyermekek voltak a templomban, meg az a pártomat fogó kopasz. A másik vasárnap már egy öregasszony is volt. Lassanként pedig mindenki rendes látogatója lőn a templomnak, mint az előtt.
S a felzavart kedélyek teljesen lecsillapultak, mint nyári zivatar után az idő.
Kutyaházára való megérkezésem után nem sokára irtam levelet volt menyasszonyomnak. A levél igy hangzott:
Kutyaháza, 1870. máj. 5.
Tisztelt Ilonka kisasszony!
Mély fájdalommal és szégyenérzettel eltelve fogom meg e tollat, hogy kegyed angyali személye
Egymásnak teremtve. 35
előtt legalább levélileg megjelenhessek. Fájdalom- mal, rhert kegyedet rám nézve elveszettnek tudom.
Szégyen érzettel, mert a kiállott szégyenpir még most is ott ég két orezámon.
Kegyed előtt bizonyára egy csalónak tűnöm fel, a ki elhallgatta hibáját — álarcz, vagyis in- kább álhaj alatt akart a kegyed kezéhez, szivéhez férni, a helyett, hogy kegyedet lassankint előkészi- tettem volna rá s igy nem okoztam volna mind- kettőnknek ilyen szégyent, ilyen kigunyoltatást.
De hát bocsássa meg nekem drága kisasszony, hogy fel nem fedeztem titkomat kegyednek, ki éle- tét az enyémhez akará fűzni s ki előtt nem kel- lett volna e titkomnak lenni, de megvallom, hogy nem mertem ilyen őszinte lenni, félvén, hogy remélt örömömtől, egyetlen boldogságomtól, kegyed- től elesem.
Nem voltam én mindig ilyen világ csúfja S midőn hosszas betegségemből felkelve ily rúttá, lettem, ki akartam magamat végezni, de ebben megakadályoztak s midőn kegyeddel megismerked- tem, — láttam át, hogy milyen oktalan cseleke- detet akartam elkövetni, holott én reám kegyed személyében mennyi örömök és boldogság vá- rakoznak és áldottam ama pillanatot, mely- ben az öngyilkosságtól ama rendőrbiztos meg- mentett.
3*
36 Egymásnak teremtve.. 36
Oh, de most mégis átkoznom kell azon pilla- natot, mert most már kegyedet határtalanul sze- retvén, olyan vagyok kegyed nélkül, mint egy élő halott, a ki az embereket kerülöm s minden örömömet egyedül csak konyhámban és pinczémben találom. És ki imádkozik kegyed egészségeért és boldogságáért.
Ezen felvilágositással még tartozott kegyed- nek örökké szerető és örökké busuló kézcsókoló volt vőlegénye
Varjá Mátyás.
Négy nap múlva érkezett rá a következő válasz :
Csornya, 1870. május 7.
Kedves tiszteletes u r !
Szomorú levelét megkaptam s igazán szivem mélyéből sajnálom, hogy frigyünk igy végződött.
Én nem teszek önnek szemrehányást azért, mert nem tudatta velem testi fogyatkozását. Hiszen még egymás hibáját is tartozunk elfedezni, nem- hogy a magunkéval dicsekedjünk.
És önre legkevésbbé sem neheztelek, csak sajnálni tudom önt is, magamat is.
Én most is csak ugy szeretem önt, mint annak előtte ; de bocsásson meg nekem, ha olyan őszintén kimondom, hogy: én, mióta önt megláttam
Egymásnak teremtve.. 50
haj nélkül, azóta irtózom az ön fejétől s ezen irtózáspmat semmiképen sem tudom magamban legyőzni.
Én az ön nemes lelkét most is szeretem s nem is teste után szoktam megítélni senkit; mert a test nem egyébb, mint: paszuly, krumpli, marha- hús, disznóhús, ugorka, tök, lencse, baromfi és stb.-ből összetákolt massza, a mit életünkben össze- ettünk, — de a lélek isteni valami, ami az embert emberré teszi.
• De mégis mint gyönge nő nem küzdhetem le undorodásomat az ön becses feje iránt! Megpróbá- lok erős lenni, s leküzdeni magamat. S ha ez egyszer sikerül, ugy én, ha ön is ugv akarja, az öné leszek, vagy senkié másé. Tisztelettel maradtam
volt menyasszonya C*ók Ilonka.
E levél elolvasása után ismét a remény kezdte dúlni (?) fájó keblemet; de ha paróka nélkül néz- tem a tükörbe, lemondtam minden reményről, hogy valaha Ilonka megbarátkozzék ilyen sima fejjel.
Négy évig nem hallottam semmit Ilonkáról.
És beletörődtem nőtlen sorsomba.
Egy kiálhatatlan vendégriasztó vén gazdasszo- nyom volt és egy mogorva öreg mindenesem, ezeket szekíroztam egész nap. Ebben telt minden
38 Egymásnak teremtve.. 38
mulatságom. Néha berugattam őket s ekkor öröm- mel néztem a két vén cseléd czivakodását.
Nem valami keresztyéni cselekedet volt biz' ez és épen nem hozzám illők, de hát egyéb szóra- kozásom nem volt, mert soha ki nem mozdultam a házból, hacsak hivatalos ügyben nem — annyira ember gyűlölővé lettem.
Négy év telt el ilyen haszontalan élettel, midőn egyszer tudomásomra jutott, hogy Ilonka hetek óta beteg s élet-halál között van. De miután néhány hónap múlva sem hallottam halál hirét — igy bizton hittem, hogy felgyógyult.
Megeresztettem hát neki egy levelet, melyben örömömnek adtam kifejezést szerencsés felgyógyu- lása felett.
Egy hét múlva megjött rá a következő válasz : Csornya, 1874. aug. 10.
Kedves tiszteletes u r !
Nagyon szépen köszönöm a rólam való szives megemlékezését. Azt hittem, hogy már régen meg- nősült s engem végképen elfelejtett.
Azt kell mondanom, hogy: hála Istennek meggyógyultam, pedig azt hiszem, hogy jobb lett volna számomra a halál.
Megbüntetett engem az Isten, mert öntől borzadtam s füstbe menni engedtem egybekelésün-
Egymásnak teremtve.. 39
ket csak azért, mert az ön nemes jelleme mellett, kopasz fejét is fontolóra vettem s lehagytam ma- gamat győzetni a külsőséggel, holott nemes jelleme
még holdvilágként fénylő fejét is elhomályositja.
Igen, engem megvert a jó Isten! Mert ha egy férfinél számba veszszük a testi fogyatkozásokat,
— mennyivel szembetűnőbb az egy nőnél, kinek a lelki adomány mellett egyik fő kincse a testi szép- ség is, melylyel ha talán azelőtt nem birtam is a kellő mértékben, — most azonban épen híjával vagyok s eddig, ha valamire a papa azt mondta nekem, hogy: hosszú haj rövid ész, — most már ezt nem mondhatja többé; nem azért, mivel tán én nagyon megokosodtam volna, óh nem ! hanem azért, mert már nekem nincs egy szál hajam se.
így vert meg az Isten és érzem, hogy jól tette, mert bűnös voltam.
Most már nincs más hátra, mint jól megér- demelt sorsomon megnyugodnom.
Tartsa meg önt az ég jó egészséggel s emlé- kezzék meg harag nélkül volt menyasszonyára
Csók Ilonkára.
A mint e levelet elolvastam, rögtön lovas- futárt küldöttem Ilonkához a következő tartalmú levéllel:
40 Egymásnak teremtve.. 40
Kutyaháza, 1874. aug. 12.
Imádott Ilonkám!
Leveléből megértettem, hogy hasonló csapás érte kegyedet, mint engem.
Igazán sajnálom, de egyszersmind azon re- ményemnek adok kifejezést, hogy igy alkalma nyilván kegyednek megszokni saját fejét, — nem irtózik többé az én fejemtől.
Kegyed irta egyszer, hogy : vagy enyém lesz, vagy senki másé. Tehát befogja látni imádott Ilon- kám, hogy mi egymásnak vagyunk teremtve. Ne akadályozza meg tehát isten akaratját, hanem adja kezét nekem, kinek kegyed nélkül csak kin és gyöt- relem az életem.
E futártól kérem elküldeni boldogi tó »igen«
válaszát s holnapután délben tiszteletét fogja tenni kézcsókoló imádója.
Varjú Mátyás.
Még az nap este megkaptam az »igen« vá- laszt s harmadnap délelőtt 11 órakor Csornyára érkeztem.
Oh, mily édes volt a viszontlátás!
Ilonka azon kék selyem ruhában várt reám, melyben 4 év előtt esküdni akart, s melyet azóta nem viselt soha.
Megérkezésemkor a tornáczra kijött elébem
Egymásnak teremtve.. 41
szülőivel, de e pillanatban nem vettem én észre más senkit, mint Ilonkámat, kit ölelő karjaim közé szoritva csókoltam össze-vissza.
Csak olyan gyönyörű haj borította fejét mint azelőtt. Csakhogy persze nem volt a fejéhez nőve.
Egy hét múlva — hirdetés alóli felmentéssel
— történt meg egybekelésünk a legnagyobb csend- ben, mely után 2 nap múlva tartottuk bevonulá- sunkat kutyaházi Vatikánomba.
A két vén, mogorva cselédemnek kiadtam az utat.
Házunk az emberi szeretet és barátság ta- nyájává lőn átvarázsolva.
*
* *
Néhány év is eltelt már egybekelésünk óta.
Van egy másfél éves kis fiam (nem kopasz), kinek a legnagyobb öröme az, ha parókámat lekaphatja a fejemről.
Kedves olvasómat pedig felkérem, hogy ha magas homlokban akar gyönyörködni, szíveskedjék bennünket meglátogatni kutyaháziakat és gyönyör- ködjék a mi homlokunkban, melynél nyíltabbat és magasabbat már nem láthat, mert mindkettőnknek a homloka egész a nyakunk csigolyájáig ér.
Meglepetés.
A meglepetés nagyon sokféle lehet. Van olyan, a melynek örülünk, viszont a mely szomorúsá- got okoz. Vannak kellemetlen sőt kinos meglepe- tések is.
A múltkor a színházban meg akartam nézni, hogy hány óra s arany órám helyett egy burgonya- szelet akadt a kezembe. Sietve dugtam vissza mel- lényem zsebébe, nehogy más is meglássa s az is meg legyen lepetve.
Egy izben a szegedi vasútállomáson jegyet akartam váltani Budapestre s midőn fizetni akartam
— nagy meglepetésemre ugy vettem észre, hogy sehol sé vettem észre a pénztárczámat.
Egyszer meg egy estélyen egy léghuzamtól elaludt a lámpa s valaki tréfából elkiáltja : szabad
Meglepetés. 43- a csók ! Én is iparkodtam jegyesemhez jutni, őt szenvedélyesen átölelni és össze-vissza csókolni; s midőn ismét meggyújtották a lámpát, akkor látom nagy meglepetésemre, hogy a 60 éves Klári kis- asszony, a leendő anyósom nénje, bontakozik ki ölelő karjaim közül.
Ez utóbbi katasztrófa azonban már később tör- tént velem, mint a következő eset, a mely egész életemre befolyással lett.
Két heti szabadságot kértem, hogy meglátogat- hassam rég nem látott szüleimet Szegeden, a kik már több levélben kifejezték ebbeli kivánságukat.
S hogy annál nagyobb legyen a meglepetés, hát ugy gondoltam, hogy megérkezésem idejét nem tudatom, hanem egyszer csak betoppanok. Előre is elképzeltem, hogy mennyire fognak örülni szüleim és nővérem.
Egy reggel felültem tehát a vonatra, a mely- lyel esti 6 órakor kellett volna megérkeznem Sze- gedre. Ugy este 5 óra tájban Horgosra érkeztünk.
No hála Istennek, gondoltam magamban, nem telik bele egy óra és én otthon leszek. l)e Horgost is türelmetlenül vártam már ; ki is szálltam a vonat- ból rögtön, hogy sürgős dolgomat elvégezzem, de tán kissé tovább időztem a kelleténél — elég az hozzá, hogy ott hagyott engem a vonat a horgosi állomásnál. Persze — mint mondani szokás — ke-
44 Meglepetés.
zem, lábam tördeltem, de mind hiába. Vagy be kell várnom a legközelebbi vonatot, mely még csak
•éjfélután érkezik, vagy bemenni Horgosra kocsit fogadni Szegedig, vagy gyalog neki indulni. Ez utóbbira határoztam magamat. Elindultam a vasút- töltésen és szakadó esó'ben esti 10 órakor megér- keztem Szegedre felsővárosra a jól ismert ház elé.
Nagy örömömre az utcza ajtó nem volt bezárva s igy minden zörgés nélkül jutottam be az udvarba.
A kis szoba ajtaján kopogtam, hol a cseléd szokott .aludni. Nemsokára álmos hang kérdi: ki az ?
Én vagyok Julcsi, vagy Mári, vagy mi a ne- ved, — csak ereszsz be hamar.
A Lajos ténsur? kérdi újból. Az, az, felelém, csak gyorsan nyiss ajtót, mert nagyon el vagyok fáradva. De hát hogyan tudod, hogy én vagyok, hiszen te nem is ismersz. (E közben kinyitotta az ajtót s én bejutottam.)
Megkaptuk ám a fiatal ténsur levelét, ki is mentek a vasútra s várták. Busult is az öreg ténsur, meg az öreg ténsasszonv, meg a kisasszony, hogy nem jött meg. Azt mondták, hogy bizonyosan baja 'lett a fiatal ténsurnak. ~ De nincsen ám most
itthon senki, mert mind elmentek a színházba.
Az apám is ?
Mind, mind, mondja tovább a szapora nyelvű szolgáló. De azt mondták, hogyha mégis meg talál
Meglepetés. 45- jönni a liatal ténsur, mutassam meg az ágyát, s ha elfátadt, feküdjék le.
Szótlanul követtem egy szobába s nemsokára magamra maradtam. S mivel az egész napi utazás- s az 5 órai gyaloglás rendkívül kifárasztottak — vetkőzni kezdtem s lemondtam arról az örömrőlr
hogy még ma lássam szüleimet.
Mig vetkőztem, azon gondolkoztam, hogy ugyan ki lehetett az az irigy, aki megírta jövetelem idejét s igy elrontotta a meglepetést.
No de mégis meglepetés lett, mert Inában vár- ták megérkezésemet a vasút állomásnál. És mégis- csak meglepetés lett. mert csak megjöttem! — Aztán meg azon tépelődtem, hogy mi jutott az öregem eszébe, hogy mostanában színházba jár? hiszen más- kor el nem lehetett volna csalni a színházba semenv- nviért! Bizonyosan húgom kedveért megy, gondol- tam ; mert ugy kel el a leány, ha látják.
E közben levetkőztem s szokásom szerint a falnak fordulva mély álomba merültem. Máskor sem ébrednék fel az ágyú dörgésre ; — most meg oly mélyen aludtam, hogyha ágyú ütegeket helyeztek volna el füleimbe s onnan lövöldöztek volna ki — sem ébredtem volna fel. S mely oldalamra lefek- szem, azon is ébredek fel; megfordulni nem szoktam, ha 3 éjjel ragadna is egymásba !
Nemsokára haza jöttek a színházból is, de s a j -
46 Meglepetés.
náltak felkölteni, mert tudták, hogy el vagyok törődve.
Lefeküdtek hát mindnyájan és lőn roppant csend.
Annak idejében, szokás szerint megjött a reg- gel is. Nem kellett érte menni.
Fölébredtem. Körülöttem suttogó beszédeket hallok. Tudtam, hogy apám, anyám s nővérem jöt- tek be szobámba s azok suttognak — várják a föl- ébredésem. Pár perczig még a falnak voltam for- dulva s el gondoltam, hogy most itt a pillanat meglepetést szerezni. A gondolatot tett követte és én egy hopp kiáltással az ágyból kiugrottam. Ah ! ez volt a meglepetésem!
A szobában lévők egy a h ! oh! Jézus segits ! kiáltással sóbálványnyá merevedve állottak a szoba közepén. Rémitő meglepetésünkben mindhárman holt- hal ványan.
Én, ki nem kevésbé voltam meglepetve, egy pillanatig megsemmisülve állottam a szoba közepén, de már a másik pillanatban rémülve ugrottam vissza az ágyba a takaró alá.
Mi történt ? kérdezik tisztelt olvasóim. Mi tör- tént ? Borzasztó dolog történt. Az történt, hogy én nem szüleimnél ébredtem föl, hanem egy teljesen idegen helyen; soha nem látott két uri nő s egy öreg ur előtt ugrottam ki az ágyból hopp kiáltással.
Abban a pillanatban, midőn én visszaugrottam az ágyba, — kirohant a két hölgy a szobából. Csak
Meglepetés. 47-
az öreg ur maradt bent. Felugrottam hát ismét és szaporán kezdtem öltözni, mialatt az öreg ur meg-
állt eló'ttem s felszólított, hogy magyarázzam ki előtte ezt a megfoghatatlan dolgot.
Előttem most már tisztán állott a dolog. S ugy gondolom, nagy zavaromban a következőket mondtam : Tisztelt uram ! először is ezerszer bocsá- natot kell kérnem ugy uraságodtól, mint nagyra becsült kedves családjától, hogy bár akaratlanul ily kínos és kellemetlen meglepetésnek voltam okozója.
Nevem Halász Lajos, a pécsi járásbíróságnál va- gyok joggyakornok, atyám Halász Pál. a helybeli törvényszéknél hivatalnok. Szüleimet másfél év óta nem láttam. Czélom volt őket meglátogatni. Szüleim itt laktak azelőtt s vagy elfeledték megírni, hogy innen elköltöztek, vagy az ezt tudató levelöket nem kaptam meg. Ha én irok atyámnak levelet — ugv azt soha- sem lakására, hanem a hivatalába szoktam czimezni.
S igy történt, hogy én egész bizonyosra és gyanutlanul jöttem ide. És ha Horgoson le nem késtem volna a vonatról, a mely miatt a hosszú gyaloglás után csak későn érkezhettem meg — ugy most sajnálatomra nem történt volna e kellemetlen meglepetés, amiért újból is bocsánatáért esedezem.
Bátor vagyok azonban uraságodtól felvilágo- sítást kérni az iránt, hogy miként lehetett az, hogy a cseléd engem egész gyanutlanul beeresztett?
48 Meglepetés.
Az öreg urnák komoly, szigorú arcza beszédem alatt mindinkább barátságosabb kifejezést öltött s mosolyogva válaszolta : kedves uram öcsém ! édes atyja fél évvel ezelőtt költözött ki e lakásból, a mikor én behurczolkodtam és édes atyjával is megismerkedtem. Nevem Kulcsár Dénes, nyugdíja- zott pénzügyi tisztviselő vagyok. Hogy a cseléd önt beeresztette egészen gyanutlanul, az onnan van, hogy tegnap vártuk Eszékről Lajos fiamat, a ki ott segédmérnök s a ki előre tudatta jövetelének idejét.
Ámbár nem jött meg valami ok miatt.
Cselédünk még nem látta fiamat, mert még csak 2 hónap óta szolgál nálunk, mely idő alatt Lajos fiam még nem volt itthon.
Az öreg ur aztán egy pár perezre kiment és elbeszélte az esetet nejének és leányának, kiknek azután bemutatott. Eleinte magam is nagyon res- teltem a dolgot az idegen hölgyekkel szemben, de csakhamar kedélyesebbé vált társaságunk. Meghív- tak mindjárt reggelire, a mely alatt sokat nevetett kivált az öreg ur a történtek felett.
Xyolcz év múlt el azóta. A fiatal hölgy fele- ségem lett 7 évvel ezelőtt. Minden évben meglep egy egészséges gyermekkel. Van 6 drb. de hála Istennek, mind egészséges.
• í r
Élet-halál között.
E
zelőtt 8 évvel történt, midőn gyakornokból posta- tisztté neveztek ki — e reményem teljesülésé- vel még nagyobb öröm és boldogság várakozott rám, t. i. az én kedves, aranyos Minuskámat, a kinek ugy mellesleg, de azért nyomatékkal legyen mondva— 6 ezer forint valóságos készpénze volt - nem- sokára oltárhoz vezethetém.
Hej! nem volt boldogabb ember a világon es- küvő előtt, mint Keszeg Márton (t. i. ez a becsü- letes nevem, melyet csak egyedül én használok, mert mások Vizbefult Marczinak hinak). Hogy pedig az esküvő előtt voltam nagyon boldog, ezt szükség- telen magyarázni az oly férjeknek, kiknek anyósuk
50 Élet-halál között.
van; de még szintén mellesleg említve, egész más ez a női népség, még mikor az ember nem vette el, mint mikor már felesége lett.
Nem is kaptam volna meg ezt az akkor még valóságos angyalt, ha — mint beszélték rólam — olyan nagyon csinos fiatal ember ne lettem volna, a kibe az én angyali Minuskám (akkor még angyali Minuskám, most már : hallod, te asszony!) halálosan belé szeretett. Csinosságom mellett még igen szépen tudtam dalolni, udvarolni, tréfálni. Nem lehetett hát csodálni, hogy pénzesebb leányok is irigyelték az én Minuskámat és utóbb ekként adtak rágalmaiknak rólam szabad folyást: „Keszeg Marczi szép is. jó is, csak egy kicsit korhely; hozzá nem mennék, mert azt a 6 ezer forintot elpuczolja az rövid idő
alatt."
Éreztem, hogy van valami kis igazuk s éppen azért szerettem volna a nyelvüket kitépni, mért már nagyon közel éreztem markomban — azaz karjaim közt Minuskámat és markomban felejthetl'en 6 ezer forintját. Ugyanis még csak egy hét választott el ettől a szédítő boldogságtól.
Tehát még egy egész hót.
Hét örökkévalóság! Pedig az örökkévalóságból egy is untig sok.
Mi is van ma, szerda? kezdek tépelődni, a mint reggel nagy álmosan megyek haza (no csak
51 Élet-halál között.
ne tessék mindjárt azt gondolni, hogy lumpölni , voltam, mert a hivatalból jövök, éjszakás voltam.
Jó, hogy van ilyen éjszakai szolgálat, mert ezzel sokszor kivágtam magamat Minuskám előtt.) Tehát mához egy hétre — mondogatom magamban, az esküvő napjára gondolva.
Haza érkezvén lefeküdtem s bár álmos voltam, még se tudtam aludni, csak forogtam fekhelyemen.
Délután 2 óra tájban feltápászkodtam, megebé- deltem, azután elmentem jegyesemhez, a ki többed magával serénykedett kelengyéje elkészítésén s a honnan leendő anyósom szeretetteljesen elkergetett, (vőlegénykorban még szeretetteljesen kergetik az embert ezek a szörnyek), hogy menjek valahova sétálni, mert itt csak lábatlankodom s igy Minus- kámat feltartóztatom a munkában, a mely miatt még szerdán sem lehet meg az esküvő.
El is kotródtam e biztató szavak hatása alatt és kimentem a városból is, a hol már embert se láttam s ott egészen átadtam magamat a jövő bol- dogság édes érzésének.
A jövő felől igy merengve, sétám közben a Tisza partjára értem, hol egy fűzfa árnyékába ülve, építgettem a légvárakat jövőm felől, hogy a zordon valónak legyen mit majd tönkretenni.
Valóban, egybekelésünk előtt nagyon boldognak éreztem magamat. Szerettetve attól, kit földön járó
