1282
ződött középárnak létezését sem bizonyította, mivel egyik ta- nuja H. Jakab, épen mit sem bizonyított, Gr. Salamon pedig nem tanúsít oly tett dolgokat, nem tanúsít több rendbeli oly adásvételt, melyekből okszerűen az lenne következtetendő, hogy a teljesítés időpontjában a kérdésben forgó deszka árunak Győr- telken a kereslet és kínálat befolyásán képződött középára egy- általában létezett volna, sőt hogy ilyen nem létezett, okszerűen következtethető már abból, hogy az első bíróság ítélete ellen beadott felebbezésében felperes maga azt, mondja, miszerint nem lehet esküt tenni arra: „hogy a kérdésben torgó deszka a Sza- mos parton G-yőrtelken a szállítási időben 43 kmál épen fix 20 krral ért többet.
(Kir. kúria 1893. ápril 20. 456/92. Y. sz. a.)
B I Z T O S Í T Á S I S Z E M L E .
Biztosítási statisztika. Tagadhatatlan haladást tapasztalunk hazánkban a biztosítási jog fejlődése és doctrinája tekintetében Évek óta érezzük valamennyien, hogy kereskedelmi törvényünk- nek a biztosítási ügyletre vonatkozó rendelkezései alapos re- formra szorulnak. Mindamellett ezen törekvések eddig csekély eredményre vezettek. A törekvések ezen meddő volta jó rész- ben megbízható biztosítási statisztika hiányának tulajdonítandó.
Ha valamely téren a statisztikának kell, hogy utnmtatója le- gyen a törvényhozásnak, ez első sorban a biztosítás. Ha magyar író hozzá akar szólani a biztosítás valamely kérdéséhez, állitásai- nak^igazolására az osztrák-magyar birodalomban működő intéze- tekről vegyesen kiadott statisztikai adatokra hivatkozhatott. Ezen statisztikai jelentések azonban Magyarországra nézve épen semmi, vagy csak nagyon is hézagos adatokat tartalmaznak, ugy, hogy nálunk nincs is megadva a lehetőség, hogy valamely törvényes rendelkezés hatását a biztosító intézetek üzletére megítélhessük.
Kétszeres örömmel üdvözöljük tehát az országos statiszti- kai hivatal elhatározását, hogy a biztosítási statisztikát tevé- kenysége körébe kívánja vonni ós hogy az adatok gyűjtésének mikéntje tekintetében már előmunkálatokat is tétet. Seholsem fontosabb ugyanis azon kérdés, hogy mely adatokat vonjanak bele a statisztikába.
Volt idő, midőn a biztosító intézetek bizonyos ellenszenv- vel néztek a biztosítási statisztikára, mint a mely esetleg olyan adatokat is bocsájthatna közre, a melyek az egyes intézetek clientóláját és igy üzletét kedvezőtlenül befolyásolhatná. Tisz- tességesen vezetett biztosító intézetnek épenséggel nincs oka a nyilvánosságtól félni és ha valakinek érdekében áll a lehető leg-
eredményeiket és a biztosítási üzlet helyes vezetését csakis a pontos statisztikai adatok alapján ítélhetik meg.
Természetes ezek után, hogy elvárjuk a biztosító intéze- tektől, hogy az országos statisztikai hivatalt az adatok gyűjté- sében már saját maguk jól felfogott érdekében is támogatni fog- ják, mert hiszen egyedül ők azok, a kik a statisztikai adatokat
egyáltalán képesek szolgáltatni és ha a statisztikai hivatal ez iránybani törekvései kellő eredményre nem fognak vezetni, az állam, melynek ezen adatokra már a törvényhozás szempontjá- ból is szüksége van, kénytelen lesz ezen adatokat a legkülöm- bözőbb rendszabályok által beszerezni, a mely rendszabályok azután igazán kényelmetlenekké válhatnak hazai biztosító inté- zeteinkre nézve.
A Németországon mükötlö életbiztosító társaságok beszámolója.
Hogy mennyire kényelmetlenné válhatik a biztosító intézetekre nézve azon kötelezettség, ha az állam által előirt elvek szerint kénytelenek üzleti eredményeikről beszámolni, az leginkább kitűnik a német biztosító társaságokra nézve a porosz bel- ügyminiszter 1891. február 2-án kelt rendelete által teremtett állapot.
A biztosító társaságok ugyanis nem lévén hozzászokva az ilyen beszámolókhoz, sorban kérvényezték a belügyminisz- tériumnál az idézett rendelet egyes követelményeinek módo- sítását.
A belföldi társaságok csakhamar beletörődtek ezen ren- delet által teremtett, uj helyzetbe, de a külföldieknek ugyancsak meggyült vele a bajuk. Ezen társaságokra nézve ugyanis a ren- delet nem jelentett kevesebbet, mint hogy megváltoztassák ed- digi eljárásukat a mérleg készítése tekintetében, hogy a porosz hatóságok követelményeinek megfelelhessenek, levén ezen tár- saságok nagy részének saját hazájukban a nyilvános számadásra teljesen szabad kezük, ugy, hogy ezen társaságok kénytelenek voltak kétféle elszámolást készíteni, egyiket saját hazájuk ós a másikat a porosz hatóságok számára. A Poroszországon is con- cessionált osztrák „Janus" azt kérvényezte a porosz kormány- nál, engedje meg neki, hogy az értékpapírokat ugyanazon sza- bályok szerint állíthassák mérlegbe, mint ez Ausztriában elő van írva. Ezen kérvényével elutasították azzal, hogy amennyi- ben a társaság nem volna hajlandó magát az idézett rendelet szabályainak alávetni, meg fogják tőle vonni a concessiót.
Valóban kíváncsiak vagyunk arra, hogy az amerikai tár- saságok nagy része, melyek hiszen biztosan még arra sem ké- pesek nyilatkozni határozottan, vájjon részvénytársaságok-e,
. ;
vagy szövetkezetek, vagy kölcsönösségre alapítva, vagy díjfize- tés ellenében kötík-e biztosítási ügyleteiket, miként fognak meg- felelni a porosz kormány rigorosus szabályainak. Mindenesetre sok bajt fog nekik okozni, a kik jóformán maguk sem bírnak kellő áttekintéssel roppant üzletük felett és legfelebb azt tud- ják, hogy hány milliót tesz vagyonuk. Annyit azonban mái- tanultunk a porosz kormány eljárásából, mely hisz az első ma- gyar általános biztosító társaság Poroszországon tervezett lete- lepedésének oly nagy akadályokat gördített útjába, hogy ezen tervről inkább lemondott a nevezett társaság, hogy sehol a vi- lágon a kormány ós még a bíróságok a külföldi és különösen
amerikai társaságokkal szemben oly nagy elnézést nem tanúsí- tottak, mint nálunk. A kormány nyugodtan nézte, a bíróságok pedig sanctionálták. miként válnak szövetkezetekből részvény- társaságokká és részvénytársaságokból szövetkezetté, ök nálunk a törvényen kivül állanak és ha mindehhez a kormánynak nincs köze, még kevesebb van a biztosítottaknak. Egy kis elővigyá- zatot tanulhatnánk Poroszországtól!
Dr. F. S.
Az életbiztosítási kötvény megtámadhatósága. E z e n kérdés tekintetében, mely ujabb időben sokoldalú megbeszélésnek volt tárgya, a német „Reichsgericht" egy elvi jelentőségű határoza- tot hozott. Az eset a következő: Valaki 1889. november 7-ón életét felesége javára több ezer márka erejéig biztosította az egyik amerikai, Németországon működő társaságnál. Az illető kötvény 12. §-a így hangzik: „Ha az ezen kötvényre vonat- kozó biztosítási ajánlatban közölt bármily adat, bármily irány- ban nem felel meg a valóságnak, akkor ezen kötvény érvény- telen, feltéve, hogy a hamis adat a kötvény kiállításától számí- tott két éven belül a társaság részéről felfedeztetett, és arról a személy, kinek életére szól, vagy ennek jogutóda erről értesít- tetett . . . " A biztosítási szerződós megkötésénél a biztosított azon kérdésre, vájjon több orvost consultált-e vagy szokott-e igénybe venni, azt válaszolta, hogy ő kizárólag Dr. N—t kon- sultálta az elmúlt télen ideges fejfájás miatt ós elhallgatta, hogy ezenkívül még négy más orvoshoz is fordult. A biztosított már 1890. márczius 12-én, tehát a biztosítás megkötése után 4 hó- nappal meghalt még pedig tébolydában; midőn ez a_ társaság tudomására jutott, megtagadta a biztosított összeg kifizetését, minek természetesen per lett a következménye. Az elsőfokú bíróság felperest elutasította keresetével. A másodfokú bíróság a társaságot a kereset értelmében marasztalta. Ezen Ítélet ellen alperes társaság részéről beadott felfolyamodást a Reichsgericht elvetette. A társaság azt hozta fel, hogy a másodbiróság a köt- vényfeltételek 12. §-a ellen helytelen magyarázat folytán sórel-
időben való felfedezését feltételezve) vét a bejelentési kötele- zettség ellen. A 12. § ezen szövegezése abban leli magyaráza-
tát, hogy a kötvény két év eltelte után megtámadhatlan. A biztosított azon körülmény elhallgatása által, hogy Dr. N.-en kívül még négy más orvost igénybe vett, megszegte bejelentési kötelezettségét és azzal elvesztette a kötvényből származó jo- gait. A Eeiehsgerieht visszautasította a felülvizsgálati kérvényt azzal az; indokolással, hogy a törvény ugyan nem tiltja, _ hogy a koczkázatra való tekintettel ugy köttessenek a biztositások, a mely feltételekhez azokat alperes köti, de ezen lehetőség nem magyarázható alperes javára, mert a 12. § szövegezése nem zárja ki a másodbiró felfogásának helyességét.
A magánbiztosítás törvényes szabályozásáról. [Dk Privatver*
sicherung und dk Staatsaufsicht in Oesterreich. "Wien 1893.) E g y kis ftizetke jelent meg nem régiben Bécsben és a fentebb záró- jelben idézett czimet viseli jogtalanul. Jogtalanul peclig azért, mert nem tudományos készültséggel megirt tárgyalása a czim- ben kiirt kérdésnek, hanem kétségbeesett jajveszéklós azon állapotok felett, amelyek Ausztriában, a biztosítás terén, lábra kaptak. Nem lehet ugyan tagadni, hogy a szerző, a ki nevét elhallgatta, nem ismerné nagyon jól a hazájában uralkodó visz- szásságokat; de kétlem, hogy azon esetben, ha Ausztriában ko- molyan hozzá látnának a magánbiztosítás ügyének rendezéséhez, a rendezők e füzetkében elmondott módozatokhoz folyamod- nának.
A fiizetke szerzője — röviden kívánom csak eszmemene- telét reprodukálni — bevezetéseben elpanaszolja, hogy a bizto- sítások aranykora lejárt. Majd magyarázgatja, sok helyütt le is leplezgeti a magánbiztosítás mivoltát, elnevezvén azt a közgaz- daság mostoha-gyermekének, a melylyel mindenki rosszul bánik, a melyet az állam és a törvénykezés, meg az igazságszolgálta- tás elhanyagolnak, és a minek azután az lett a következménye, hogy a magánbiztosítás teljesen eldobta magától azt a magas, erkölcsi alapelvet, a melyre felépült és erkölcsi jelentőségét fel- cserélte azzal a silány törekvéssel: minden áron üzletet kötni!
A füzetke szerzője eme utóbbi kijelentésbe kapaszkodva azt a kérdést bonczolgatja, miképen jutott az önzés a biztosításba, mivelhogy a biztositásnak elve ós igazsága sokkal tisztább, sok- kal magasztosabb és az önsegélyben meg az emberszeretetben birja létalapját. A változás alapját a szerző a végtelenségig fo- kozott versenyben találja föl és abban az állami felügyeletben, a mely Ausztriában már bizony sok ferdesóget hozott a bizto- sítás körébe. Az állami felügyelet ostorozása képezi egyik nád-
. ; paripáját a szerzőnek, de nem kíméli magát az állami Irataimat sem, vádolván ezt azzal, hogy a szükséggel nem vet számot, hanem nagyon is szabadelvű föltételek mellett biztosította annak lehetőségét, hogy külföldi biztosító intézetek valósággal elözö- nöljek a belföldi piaczot ós a belföldi intézeteket olyan ver- senybe kónyszeritettók, a melynek szorgalmazása folyamán sű- rűn kelle megteremnie azoknak a bajoknak, a melyekben a biz- tosítás ma szenved,
A szerző még tovább menve, az állami felügyeletet mostani formájában teljesen elégtelennek tartja és kijelenti, hogy a biz- tosító-intézetek az állami felügyelet részéről semminemű védel- met nem élveznek és a sajtó meg a közönség részéről a leg- megbotránkoztatóbb támadásoknak vannak kitéve. Sokalja a füzetke azt az adóterhet is, a melyet Ausztriában róttak a biz- tosítási intézetekre.
Mindezen visszásságok megszűntetésére a szerző sürgeti, hogy revideáltassanak, illetőleg sulyosbittassanak a biztosítóinté- zetek engedélyezési feltételei; revideáltassók az államhatalom befolyását szabályozó törvény, illetőleg terjesztessék ki ingeren- cziája a biztosítási kötvény magánjogi oldalára is, továbbá szer- veztessék egy külön állami hivatal a magánbiztosítások ellen- őrzésére, a mely hivatalnak egyúttal az volna a feladata, hogy adná meg a biztosító-intézeteknek ama védelmet, a mely nélkül fejlődése és emelkedése lehetetlen,
Ennyi a füzet tartalma, a mely után azt kérdezi az ember, hogy mire való volt mindezt papírra vetni most, a mikoron mindaz, a mi a füzetkében megírva van, tulaj donképen a frá- zisok halmazánál nem egyéb, az pedig, a mit a biztosítási szer- ződés szabályozásáról mond, olyan általános óhajtása az osztrá- koknak, hogy sokkal jobb azt immáron el sem is mondani, ha azt nem akarják, hogy holmi Wurmbrand-féle javaslatokkal adjanak reá feleletet, Azután különös passzióval óhajtja a szerző vissza a régi aranykort, a mikor a biztosító-intézeteknek nem kelle nagy versenynyel küzdenie, hanem uralkodva a gazdasági követelmények aranykorán, gyűjtögették azokat a tőkéket, a melyekből még ma is éldegélnek. De hogy ez a kor aranykor lett volna a biztosítottakra, alig lehetne állítani.
A szei'ző a biztosítás egész mivoltát ideális magasságba kívánná felemelni, ott, a hol az emberszeretet meg az önsegély szedik gyümölcseiket; pedig abban a pillanatban, a melyben a biztosítás iparszerüleg űzött vállalata lett a spekulácziónak, ok- vetlenül belé kellett férkőznie az önössógnek, a mi utóvégre is nem modern dolog, hanem olyan öreg, mint a minő maga az üzérkedés ós éppen nem erkölcstelen vagy megvetendő. A mi a szerzőt megijeszti, az tulajdonképen nem is nyerészkedés, hanem az a körülmény, hogy a régi intézetek szenteskedő képpel, az ujak erős hajszában vágják zsebre csekélyke hasznukat.
A mit a szerző a biztosító-intézetek szabadalmáról mond,
hető külföldi intézeket nem szabadna az országba beereszteni.
A verseny mindég jó következményekkel bir. Es tagadhatatlan, hogy a jó külföldi intézetek a belföldiekre nézve igen jó hatás- sal voltak.
Ingatag alapra épült a szerzőnek minden ellenvetése az állami hatalom gyengeségét illetőleg. Ausztriában az állami ellenőrzés talán éppen annyi, hogy valamivel több máris sok volna, •
Dr. Berényi Pál.
Ügynöki provisiók. Szomorú jelenségre mutat a „Fränkischer Courier"-ben megjelent következő hirdetés: „Agenten-Gesuch.
Von einer gut fundirten deutschen Lebens- und Unfallversiche- rungs-Actiengesellschaft werden für die Städte Nürnberg und Fürth tüchtige und zuverlässige Agenten bei Vergütung von Generalagentur-Provisionen (für Lebensversicherungen 13 pro Mille Abschlussprovision, für Unfallversicherungen nebst erst- jähriger Abschlussprovision noch IQ1^0^ laufende Incasso-Pro- vision) gesucht." Tudtuk és tudjuk, hogy ennél még magasabb provisiókat is fizetnek a társaságok, de mégsem hittük volna, hogy akad biztositó társaság, mely ilyen módon, ilyen demora- lizáló nyilvánossággal akarja üzletét portálni. Mit gondoljon a biztositott, ha látja, hogy amiért rábeszéltette magát biztosí- tásra, oly magas dijat követelnek tőle, hogy abból a biztositó egy jó nagy részt annak ajándékozhatja, a ki őt „megszerezte."
Ne csodáljuk, ha a közönségben mindjobban terjed a bizalmat- lanság a biztositó társaságok iránt ós mindjobban előtérbe lép az óhaj, hogy a biztosítást, mely oly roppant fontosságú a pol- gárok és ennek kapcsán az állam jólétére vézve, elvonják a magántársaságok hatásköréből, melyeknek uralma alatt a szer- zési költségek felemésztik a fizetett dijak felét. Mi nem vagyunk szószólói a biztosítás államosításának és több ízben hangsúlyoz- tak, hogy nem sokat várunk az ez irányban mutatkozó törek- vésektől, de ép azért figyelmeztetünk a tulkajtásokra. Videant cousules . . .
