Loginov, A.: Olajmonopóliumok az Egyesült Államokban

(1)

STATISZTIKAI IRODALMl FIGYELÖ

197

át. A csökkenő lakásépítési kereslet a kö—

vetkező években tovább növeli a szanálás és korszerűsítés arányát az építési tevékenység- ben. Az előrejelzések szerint a következő konjunkturális szakaszban a lakásépítés pia- cának 40 százalékát is elérheti a régi építé—

sű lakások felújítása.

D. Rötters az energiastatisztika továbbfej- lesztését mutatja be. Az energiastatisztika hosszabb távú fejlesztési programjának fő célkitűzése, hogy a mennyiségi és az érték- adatokat csoportosítani tudják például fel—

használási területek és típusok szerint, és felmérhessék az energiamennyiségek hőtar—

talmát. A részletes energiaadatok alapján le- hetővé válik

— az energiamérlegek összeállítása, -— a fajlagos energiafelhasználás vizsgálata,

—- a megújuló energiaforrások alkalmazási lehe—

tőségeinek feltárása,

— az energiamegtakarításban e's —helyettesítések- ben rejlő lehetőségek számszerűsítése.

alakulásának

Az energiastatisztikák a legfontosabb ener- giahordozókat kielégítő részletességgel tar—

talmazzák. A továbbfejlesztés olyan, még hi—

ányzó adatokra vonatkozik, amelyek példá- ul a hőszolgáltatást, a megújuló energiahor—

dozókat, a termelésben keletkező hulladé-

kok energetikai hasznosítását stb. mutatják be. Az energiafelhasználás statisztikáját úgy kívánják korszerűsíteni, hogy az energiameg- takarítások és -helyettesitések vizsgálatához pontosabb adatokat szolgáltathassanak mind az energetikai, mind a nem energetikai ol—

kalmazókra vonatkozóan.

(Ism.: Nádudvari Zoltán)

LOGlNOV, A:

OLAJMONOPÓLlUMOK AZ EGYESULT ALLAMOKBAN

(Neftjanüje monopolii v sziszteme finanszogo ka- pitala SZSA,) — SZSA. Ékonomíka, Politika, Ideolo—

gia. 1985. 2. sz. 79—89. p.

A termelés és a tőke koncentrációja, va—

lamint az energiaválságok nyomán az 1980- as évekre az olajtársaságok a tőkés világ legbefolyásosabb transznacionális iparválla- latai lettek. Ma az Egyesült Államok 500 legnagyobb iparvállalata közül 10 amerikai olajvállalat rendelkezik az említett vállalatok forgalmának, aktívumainak és tiszta profit- jának egynegyede felett. Az 50 legnagyobb tőkés vállalat között az olajtársaságok ré- szesedése 1982—ben meghaladta az értéke—

sítés 55 és a nettó profitok 60 százalékát.

Az olajvállalatok gazdasági pozícióinak megerősítését nem csupán az energiahordo- zók árának ugrásszerű növekedése, hanem a legnagyobb bankmonopóliumhoz fűződő

kapcsolataik szorosabbá válása is eredmé- nyezte.

Számos polgári közgazdász tett kísérletet arra, hogy a bankok ipan/állalatokra gyako- rolt befolyásának hiteleszközökkel történő növelésére vonatkozó lenini tézist cáfolja.

Egyes értékelések szerint az olajmonopóliu- mok is el tudták kerülni a bankoktól való függőséget az Egyesült Államokban. Statisz—

tikailag ezt a vállalatok hosszú lejáratú adósságállománya és az aktívumaik közötti hányados dinamikájával támasztják alá: az 1970-es évek folyamán e mutató csökkent az Egyesült Államok iparvállalataira vonatkozó- an. Érdekes módon a 20 legnagyobb ame—

rikai olajtársaság esetében 1970 és 1981 kö- zött az említett mutató valamelyest — 12.5 százalékról 14,4 százalékra — növekedett.

Más vélemények szerint a mutató nem al- kalmazható a feltételezett folyamat alátá—

masztására, s nem csak azért, mert legjobb esetben is csak a függőség stabilizálódásá- ra utal, hanem mert figyelmen kívül hagyja a saját erőből történő finanszírozás számos más jelentős forrását. Emellett alakulására erős hatással van az olaj- és energiaárak növekedése is. Az olajmonopóliumok aktívu- mainak jelentős részét alkotják a föld mé- lyén rejlő nyersolajkészletek, valamint a fel- halmozott árukészletek is. (Ez utóbbiak fizi- kai volumene a 1980-as évek elejére néhány év alatt a háromszorosára növekedett.)

A saját erőből történő finanszírozás mér- téke a fel nem osztott profitok amortizáció- val növelt mennyiségének a bruttó tőkebe- fektetések összegéhez viszonyított arányával mérhető. E mutató vizsgálatával nyilvánva- lóvá lesz, hogy az olajtársaságok gyors nö- vekedését hozó hetvenes évtizedben is je- lentős hitelfelvételekre kényszerülnek. 1971 és 1981 között a saját tőke aránya az ösz—

szes beruházásokban 78,8 százalékról 55,1 százalékra csökkent 13 olajtársaság eseté- ben. (A nyolcvanas évek elején ez az arány átlagosan 63.44 százalék volt az Egyesült Ál-

lamok iparában.)

A legnagyobb bankok jelentették az alap- vető tőkeforrást az olajvállalatok számára.

1981-ben a 20 legnagyobb amerikai olajtár- saság 13 bankkal állt hosszú lejáratú hitel- szerződéses viszonyban.

A beruházások növekedését a nehezen ki—

termelhető lelőhelyek termelésbe való bevo- nása. valamint az olajtársaságoknak a szén- bányászatba történő behatolása indokol- ta. 1981—ben az Egyesült Államok iparválla- latai 82,6 milliárd dollárt költöttek diverzi- fikációra, ebből 38 milliárd dollárt fedeztek a legnagyobb bankmonopóliumok hitelei.

A részvények megoszlásának vizsgálata

alapján úgy tűnhet, hogy végbement a tőke demokratizációja, mivel például a hat legnagyobb olajtársaságot 14 millió részvényes

(2)

198 STATISZTlKAl lRODALMl FIGYELÖ

birtokolta a nyolcvanas évek elején. A való—

ságban a részvényesek számának növekedé- se az ellenőrző pakett nagyságának csökke- nését eredményezte. A század elején a rész- vények 40 százalékát. az 1930-as években 20, az 1960—as években pedig 10 százaléku-

kat kellett birtokolni a vállalatok feletti el- lenőrzéshez. Ma ez az arány 5 százalékra csökkent.

A részvények ipari és bankvállalatok ál—

tali közös birtoklását többször is vizsgálta az amerikai kormány. A vizsgálatok eredményei azt mutatták. hogy a finánctőke ereje to- vább növekedett. miközben szűkült a gazda- sági hatalmat szerző pénzügyi csoportok kö—

re. A hetvenes évek elején 20 olajvállalat közül négyet bankmonopólium tartott ellen- őrzés alatt. A nyolcvanas évek elején vizs- gált 93 iparvállalat — közöttük 8 olajtársa—

ság — adatai alapján 14 olyan vezető rész- vényest találtak, amelyek két vagy több olaj- társaság első tíz részvényesei közé tartoztak.

A részvények közvetlen birtoklásán kívül a nagybankok az olajtársaságok olyan egyéb jelentős eszközei felett is rendelkeznek, mint például a nyugdij- és a szociális alapok.

Becslések szerint ötvennél kevesebb pénz- ügyi intézmény (bank, biztosító társaság stb.) tartja ellenőrzése alatt a 38 vezető olajtársaság részvényeinek több mint 15 szó- zalékát az Egyesült Államokban. A rész—

vények számának növekedése ugyanakkorle—

hetővé teszi a fináncoligarchia képviselői számára azt, hogy minimális részvénymeny- nyiség birtokában is jelentős befolyást gya—

korolhassanak a vállalatok tevékenységére.

A személyi összefonódásokról tanúskodik az az adat, mely szerint 1980—ban a 20 legnagyobb olajtársaság igazgatói tanácsában 62 pénzügyi és 35 ipari vállalat képviselői kaptak helyet. A nyolc legnagyobb olajtár- saság 64 közvetlen és 2318 közvetett ,,sze—

mélyi kapcsolatot" tartott fenn más vállala- tokkal kölcsönös tagsági viszony útján. 1980- ban 13 bank, 3 biztosító társaság és 12 ipari monopólium igazgatói tanácsában (: 20 vezető olajtársaság közül legalább kettő kép-

viselve volt.

Az olajipar és a banktőke összefonódásá- nak sajátos jellemzőjét az önálló számviteli vállalatok létrejötte is illusztrálja. A számí- tóközpontokra települt számviteli és könyv—

viteli vállalatok önállóan elégítik ki az egyes iparvállalatok teljes pénzügyi és számviteli információs rendszerével kapcsolatos igénye—

nyeket. A terület monopolizációja erősen megnövekedett a nyolcvanas évek elején: a New-York-i tőzsdén bejegyzett vállalatok 92 százalékának pénzügyi és számviteli szolgál-

tatásait 8 specializált vállalat látta el. 20

olajtársaság 5 számvitelre szakosodott füg—

getlen céggel állt csupán kapcsolatban a nyolcvanas évek elején. Ez olyan típusú gaz-

dasági információk hatalmas koncentrációját is lehetővé tette. amelyek a konjunktúra ala—

kulása és befolyásolása szempontjából fon- tosak.

A vezető olajtársaságok többségét néhány pénzügyi csoport közösen tartja ellenőrzés alatt. Az energetikai ágazat állammonopo- lista irányításából eredő semmilyen haszon sem hasonlítható ahhoz, amit az olajtársa- ságok az olajárak növekedése folytán értek el. 1972 és 1974 között a tőkés világ 29 legnagyobb olajtársaságának nettó profitja 9.5 milliárd dollárra növekedett. 1978 és 1980 között a 20 vezető amerikai olajmonopólium hasonló adata 16,3 milliárd dollár volt. A hetvenes években az olajtársaságok gazda- sági eredményeinek mutatói lényegesen job- bak voltak a más ágazatokban tevékenyke- dő vállalatok mutatóinál: a nettó profitok például a más ágazatokban regisztrált profitok négy és félszeresét tették ki.

A legerősebb a kapcsolat az olajtársasá- gok és a New-York-i pénzügyi csoportok között: ez utóbbiak az elmúlt évtizedben át- fogó pénzügyi komplexum kialakítására tö- rekednek. Emellett azonban folyik a versen—

gés a vezető pozíciókért a csoportok között is. Ez utóbbi jellemzője az egyes vállalatok ,,bekebelezése": az elmúlt négy év során az Egyesült Államok 25 nagy olajvállalata vesztette el önállóságát.

Az olajtársaságok hatalmas bevételei egy- ben érdekeik előtérbe kerülését is eredmé—

nyezték az Egyesült Államok gazdasági éle- tében. Pozíciók meggyengüle'se mindenkép- pen veszélyeztetné a nagy pénzügyi csoportok érdekeit, s ez döntő hatással van a tár- sadalmi—gazdasági élet olyan fontos terüle- teire is, mint például a külpolitika.

(lsm.: Hegedűs Péter)

OL'STUNSZKU, A.:

A MUNKASZERVEZÉS ÉS -Ó$ZTONZÉS BRIGÁDFORMÁJA AZ iPARBAN

(Brígadnaja forma organizacii i sztimulirovanija truda v promüslennoszti.) -— Voproszü Ekonomíkí.

1985. 2. sz. 108—116. p.

A munkaszervezés és -ösztönzés brigád—

formájának fő előnye abban mutatkozik meg.

hogy valamennyi dolgozó érdekelt a brigád tevékenységének végeredményében az egyé- ni és kollektív érdekek összehasonlításával.

A szocialista országok gazdasági szakembe- rei úgy tartják, hogy a munkaszervezés és az ösztönzés legfejlettebb kollektiv formája az új típusú brigád, amelya brigádmunka és a brigádonkénti bérezés egységét jelenti (:

brigád-önelszámolási rendszer alapján, a brigádmunka végeredménye szerint. A mun- ka végeredményén a megrendelők igényei—