STATISZTIKAI ELEMZÉSEK
BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ, 1980—1990*
Budapest és az övezetét alkotó 6 város és 37 község az ország társadalmi- gazdasági életében kiemelkedő szerepet játszik, és nemzetközi viszonylatban is jelentős településegyüttes. Az ország területének l,8 százalékát foglalja el, lakosságának viszont közel egynegyedét összpontosítja. Itt koncentrálódik továbbá a magyar ipar termelési erőforrásainak és a kiskereskedelem eladási forgalmának több mint egynegyed része, a felsőfokú képzés kétötöde, az irá- nyitó és tudományos tevékenység túlnyomó hányada.
A budapesti agglomeráción belül Budapest és övezete között sokoldalú
kapcsolatrendszer alakult ki, annak köszönhetően is, hogy a főváros — a suga-
ras rendszerű országos közlekedési hálózat révén —— az övezet minden tele- püléséről viszonylag könnyen és gyorsan elérhető.A következőkben a budapesti agglomeráció területén élő népesség számá- nak és összetételének alakulását jellemző főbb tendenciák bemutatása mellett az ellátottsági viszonyokban az 1980-as évtizedben bekövetkezett fontosabb változásokról szeretnénk áttekintést nyújtani. A fejlesztésekben, a területi különbségek mérséklésében elért eredményeken kívül igyekszünk rávilágítani az ellátás területén jelenleg is fennálló feszültségekre.
A népesség számának alakulása
A budapesti agglomerációban a népesség több évtizede tartó mérséklődő ütemű növekedését az l980-as években csökkenő tendencia váltotta fel. Az 1990. január 1-jei népszámlálás adatai szerint ezen a területen ZA millió ember élt, 1,6 százalékkal kevesebb, mint 10 évvel ezelőtt. Az ország népes- sége ennél nagyobb mértékben, 3,1 százalékkal csökkent, így a térség népes-
ségének aránya némileg tovább nőtt, 1990 elején — az 1980. évi 23,1 száza-
lékkal szemben —- 23A százalék volt.
Az agglomeráció népességfogyása a fővárosban jelentkezett, ahol a termé- szetes népmozgalom minden eddiginél kedvezőtlenebbül alakult. 1980—1989- ben Budapesten az élveszületések száma közel 100 ezerrel maradt el a halálo- zásokétól, és ezt a korábbiaknál kisebb vándorlási nyereség már nem tudta kiegyenlíteni. 1990 elején a főváros lakosainak száma 2017 ezer fő volt, 2,l százalékkal kevesebb a 10 évvel korábbinál. Az övezetben —— ahol a születések és a halálozások, illetve a be- és elvándorlások egyenlege is pozitív volt — a
* A budapesti agglomeráció népessége, ellátottsági viszonyai. 1980—1990 (Közlemények a budapesti agglomerációról, 6. köt. Központi Statisztikai Hivatal Fővárosi és Pest megyei Igazgatósága. Budapest. 1992. 91 old.) című tanulmány rövidített, kissé módosított változata. A tanulmány szerzői: Balogh Károly, Csabáné Váradi Julianna, Kostka Pálné, Főn'ka Lászlóné Molnár Ildikó, Szabó Károlyné, Szlabon Ferencné, Bamínő Kulí Éva, szerkesztője: Szeredás Judit.
910
BUDAPESTI AGGLOMERÁGIÓ népesség száma O,8 százalékkal 413 ezerre, az agglomeráción belüli aránya pedig 16,6-ről l7,0 százalékra emelkedett.1. tibi:
A lakónépesség számának alakulása nemek szerint
A férfiak A nők A "W! nőm:
Megnevezés száma az 1990. év elején összesen az 1990. év eleyén
az 1980. év az 1980. év a 1980. év
ezer fő százalékában ezer fő százalékában ezer fő mániám":
Budapest ... 9389 ! 97,1 1077,9 ( 98,6 2016,8 97,9
Agglomerációs övezet ... 202,4 100,0 210,9 101,7 413,3 100,8 Ezen belül:
városok ... 71,4 : 107,7 73,2 11o,3 1445 109,o
községek ... 1314) ; 96,2 1373 97,6 268,7 96,9 Budapesti agglomeráció 1141,3 ' 97,6 12333 1 99,1 24so,1 ! 98,4A népesség területi eloszlásában a fővároson és az övezeten belül is jelentős elmozdulás következett be, amelyet a 2. ábra mutat be. Budapesten a belső
kerületek, valamint a XIV., a XV. és a XX. kerület lakossága például az
átlagosnál jóval erőteljesebben, több mint 10 százalékkal csökkent.1. ábra. A fővárosi kerületek és a budapesti agglomeráció 1990. évi népességszáma nagyságcsoportok szerint
mcirán ..
-egy.
kevu'ní __
mga-
monostor
lx
Dum-
hnrmu _
komód
1!
Fát
.8!
M y_dd—iJ'
Kanpzuanm
100 000 "
50 000 — 99 999
20 000 — 119 999
% m !
10 000 " 19 999
5 000 — 9 999
"—_———l ! 2 000 — A 999
1 999 fő
Ú
BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ 911
2. ábra. A fővárosi kerületek és a budapesti agglomeráció 1990. évi népességszáma az 1980. évi százalékában
_ mm felett
wow—:-
. 0 o ..
are—m: 105-1 WW
% mo,o — 10$,0
% 953 — l00,0 903. - 95,o
Ej 90,0 alatt
Liányfalu
.
Po'umegyer
Junkndre
cs.: :—_
.Gigg - 4-1 ...—__
tar twnád_
hiába;—i;
Mu:
Maggaro'd
Katpufarun
Türűkba'líni
Duna.
huuu! :.. "—
-ll:u' - _ '
—- nünLll'
Tnknny
Azon fővárosi városrészek népessége, ahol az utóbbi években nagy volu- menű lakótelepi építkezések folytak, jelentősen gyarapodott. A IV. kerület népessége például 10 év alatt közel egyharmaddal, a XVII. kerületé csaknem 30 százalékkal, a III. és a XIX. kerületé körülbelül egynegyeddel nőtt, de az 1980. évinél jóval többen laktak 1990-ben a XXI., a XXII., valamint a XVIII. kerületben is.
Az övezetben jelentkező népességgyarapodás teljes egészében a városi lakosság számának 9 százalékos növekedéséből származott, a községek népes- sége 3,l százalékkal csökkent. Ennek megfelelően a városi lakosok aránya az 1980. évi 32-ről 35 százalékra emelkedett. A népesség száma mindegyik
városban nőtt, ezen belül Budaörsön, Százhalombattán és Szentendrén 15—16
százalékkal. A 37 község közül lét-ben gyarapodott a népesség száma, közülük Diósdon, Nagytarcsán és Solymáron 10 százalékot meghaladó mértékben.
Legtöbbet Dunaharaszti, Törökbálint és Vecsés veszített lakosságából, ezek- ben a helységekben 1990 elején 11—16 százalékkal éltek kevesebben, mint
10 évvel korábban.
Az össznépességen belül a férfiak száma Budapesten ebben az időszakban is nagyobb mértékben fogyott, mint a nőké, az övezetben pedig csak a nők száma emelkedett, a férfiaké alig változott. A női népesség aránya Budapesten jelenleg is magasabb, mint az övezetet alkotó településegyüttesben. 1990 elején Budapesten az ezer férfira jutó nők száma 1148 volt, 17-tel több, mint az évtized elején, s ez az övezet városaiban, illetve községeiben kialakult
átlagot 123-mal, illetve 106-ta1 haladta meg.
912 BUDAPESTI AGGLOMERÁGIÓ
1980 óta az agglomeráció népessége tovább öregedett. A gyermekkorú,
valamint a 15—39 éves népesség száma 10 év alatt összességében 6,1, illetve 4,5 százalékkal csökkent. A 60 éveseké és idősebbeké ugyanakkor 6 százalék- kal növekedett, a 40—59 éveseké pedig nem módosult érdemlegesen.2. tábll
A népesség korősszetételének alakulása
A 0—14 éves ; A 15—59 éves * A 60 éves és idősebb népesség aránya az
Megnevezés __
1980. ! 1990. [ 1980. I 1990. ! 1980. 1 1990.
— év elején (százalék)
Budapest ... 18,0 ; 17,4 1 61,8 61,0 ] 202 21,6 Agglomerációs övezet ... 23,7 21,2 62,4 62,8 133 1690 Ezen belül:
városok ... 24,2 22,2 63,1 63,4 127 14,4
községek ... 23,4 ! 20,6 62,1 [ 62,5 14,5 ! 16,9
Budapesti agglomeráció 18,9 ! 13,1 1 61,9 k 613 ] 19,2 ' 20,6
§ !
A népesség főbb korcsoportonkénti összetétele településtípusonként eléggé eltérően változott, s az arányok ebben az időszakban az övezetben, azon belül is a községekben alakultak kedvezőtlenebbül. A gyermekkorúak száma pél- dául —— a városokra jellemző stagnálással és a Budapesten jelentkező 5 száza- lékos csökkenéssel szemben —— a községekben 15 százalékkal fogyott, a 60 éveseké és idősebbeké pedig a városokban és a községekben is jóval nagyobb arányban gyarapodott, mint a fővárosban. 1990 elején száz gyermekkorúra a községekben egyharmaddal, a városokban egynegyeddel, Budapesten ugyan- akkor csak 10 százalékkal több időskorú személy jutott, mint 10 évvel koráb- ban. Ennek ellenére a fővárosi népesség korstruktúrája jelenleg is sokkal kedvezőtlenebb, mint az övezetben élőké. 1990 elején a 60 évesek és idősebbek száma Budapesten közel 25 százalékkal volt magasabb, mint a gyermekkorú-
aké, az övezet városaiban és községeiben ezzel szemben 35, illetve csaknem
20 százalékkal kevesebb időskorú személy élt, mint ahány gyermek.
Lakásépítés, lakáshelyzet
A gazdasági helyzet, valamint a lakosság életszínvonalának romlása az elmúlt évtizedben a lakásépítésben is megmutatkozott, az erősen szűkülő erőforrások egyre kevesebb lakás felépítésére nyújtottak lehetőséget. 1980 óta a lakásépítkezések üteme csaknem folyamatosan csökkent. A mélypontot jelentő 1990. évben a budapesti agglomerációban mindössze 9 ezer lakás épült, fele annyi sem, mint 1980—ban. A lakásépítkezések intenzitása főként Budapesten esett vissza számottevően, ahol 1990-ben ezer lakosra csupán 3,5 épített lakás jutott, az 1980. évi 8,2-del, illetve az övezetre jellemző 5,1—del szemben.
1981—1990-ben a főváros területén összesen 119 ezer, az övezetben pedig 29 ezer lakás épült, évi átlagok alapján számolva 30, illetve 32 százalékkal kevesebb, mint az 1976—1980. években. A 10 év alatt felépített lakások nagyobb hányadát (körülbelül háromötödét) Budapesten és az övezetben is
BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ 913
az évtized első felében vették használatba. A fővárosban az új lakásoknak közel kétharmada a külső kerületek lakásállományát gyarapította, az agglo- merációs övezetben pedig 56 százalékuk a községekben létesült.
Az épített lakások erőforrások szerinti összetételében a magánerős épít- kezések javára következett be eltolódás. Ez a folyamat különösen Budapesten jelentkezett erőteljesen. A fővárosban ugyanis az 1976—1980. években épített lakásoknak még közel 70 százaléka állami erőből, 1982-től viszont nagyobb hányada (1981—1985-ben 54, 1986—1990-ben pedig 72 százaléka) már magán- erőből létesült. Az övezetben — ahol korábban is a magánerős finanszírozás volt elsődleges -—— kisebb mértékű volt az elmozdulás. Az állami pénzeszkö—
zökből létrehozott új lakások aránya 1981—1985-1'e —— az 1976—1980. évi 14—15-ről —— 8—e9 százalékra szorult vissza, az utóbbi években pedig elenyé- szővé vált.
A magánerős építkezések térnyerésével párhuzamosan az új lakások túl- nyomó többsége magas fokú felszereltséggel létesült, s átlagos nagyságuk (a szobaszámot és az alapterületet tekintve egyaránt) is növekedett. 1986——
1990-ben a 3 és több szobás lakások Budapesten 51, az övezetben 61 százalékos arányt képviseltek, az 1981—1985. évi nem egészen egyharmaddal, illetve 56 százalékkal szemben. Figyelemre méltó azonban, hogy a vizsgált időszak második felében az egyszobás lakások aránya is megnövekedett. Ez feltehe- tően a lakásépítés költségeinek jelentős növekedésére és a lakossági szabad pénzforrásoknak ezzel egyidőben jelentkező szűkülésére vezethető vissza.
Az új lakások alapterületének alakulása alapján még jobban nyomon követhető a lakásnagyság növekedése. Budapesten például az új lakások 1981—1985-ben átlagosan 60, 1990-ben viszont már 77 négyzetméter alap- területtel épültek. Az övezetben pedig az 1990-ben épült lakások átlagos nagysága 94 négyzetméter volt, 17-tel nagyobb az 1981—1985. évinél. Az övezetben létesült új otthonok tehát változatlanul nagyobbak a fővárosiak-
nál, az övezet varosai és községei között ilyen értelemben fennálló különbség viszont az utóbbi években már megszűnt. Az évtized első felében ugyanis a községekben még átlagosan 13 négyzetméterrel nagyobb, 1989—1990-ben viszont már valamivel kisebb lakások épültek, mint a városokban.
3. tábla
Az épített lakások számának és nagyságának alakulása
, , E I) lül: 3 é '
Évek:? lámák szamárság;
aránya az
Megnevezés —— ,__
1981—1985. 1 1986—1990. 1981—1985. [ 1986—1990. 1981—1985. ; 1986—1990.
években (darab) években (százalék) években (négyzetméter)
Budapest ... 74. 407 44 722 31,5 ! 50,6 60 ? 70
Agglomerációs övezet ... 17 300 11 734 56,0 60,6 77 i 88
Ezen belül: !
városok ... 8 222 4 508 49,6 59,3 70 x 84
községek ... 9 078 7 226 61,7 61,5 83 J 91
Budapesti agglomeráció 91 707 ! 56 456 36,1 1 52,7 63 74
1 .
A lakásépítkezések ütemének mérséklődésével egyidejűleg a lakásmegszű- nések száma is csökkent, ami részben tudatos visszafogás következménye
914 BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ
volt. Az 1981—1990. években a fővárosban 16,3 ezer, az övezetben 1,7 ezer lakás szűnt meg. A megszűnések aránya Budapesten lényegesen magasabb
volt, mint a környező településeken. Tíz év alatt száz épített lakásra Buda-
pesten 14 megszűnt lakás jutott, közel hatszor annyi, mint az övezet városai-
ban és másfélszer több, mint a községekben.
A budapesti agglomeráció lakásállománya a megelőző évtizedre jellemző- nél jóval kisebb arányban nőtt. 1990 elején —— a népszámlálás előzetes adatai
szerint —— a fővárosban 789 ezer, az övezetben pedig 144 ezer lakás volt, 8,6, illetve 14,4 százalékkal több, mint 10 évvel korábban. Ez a növekedési ütem a felét sem érte el az 1971—1980. évinek.
A fejlődés ebben az időszakban is az övezet városaiban volt a leggyorsabb, a községek és a főváros lakásállománya közel azonos arányban emelkedett.
A városok közül —— csakúgy, mint az 1970-es évtizedben -—— ezekben az évek- ben is Százhalombatta lakásállománya nőtt a legintenzívebben (44— százalék- kal). A községekben a Változás igen tág határok között szóródott. 1980 óta Vecsésen, Csomádon és Alsónémediben csökkent a lakások száma, Nagytar- csán, Leányfalun, Solymáron és Diósdon ugyanakkor a városi átlagot is meg-
haladó mértékű volt a növekedés.
A lakásellátottság —— a növekvő lakásszám és a csökkenő, illetve csak kevéssé gyarapodó népesség mellett —— 1980 óta tovább javult. 1990 elején száz lakásban Budapesten átlagosan 256, az agglomerációs övezetben 286
lakos élt, 27 —tel, illetve 39-ce1 kevesebb, mint 10 évvel korábban. A laksűrűség
tekintetében a főváros és övezete között fennálló különbség jelentősen mérsék- lődött, a városok és a községek között viszont nőtt.
A laksűrűség megítélésénél nem hagyható figyelmen kívül, hogy a lakás—
állomány szobaszám szerinti összetétele az övezetben kedvezőbb, mint a fő- városban. Ezt tekintetbe véve valószínűsíthető, hogy a szobaszám alapján számított laksűrűségben a főváros ,,előnye" az övezettel szemben jóval
kisebb.
A lakásellátottság javulása ellenére az igények és a lehetőségek között továbbra is jelentős a különbség, 8 az e téren meglevő feszültség az utóbbi években még növekedett is. Budapesten 1990 végén 81 ezer lakásigénylőt tartottak nyilván, közel másfélszer annyit, mint 5 évvel korábban. A lakásra várakozók háromnegyede bérlakásra nyújtotta be igényét, amelyek kielégí- tése egyre nagyobb nehézségekbe ütközik.
1980 óta a lakásállomány felszereltségi színvonala, szobaszám szerinti
összetétele javult. Az egyszobás, illetve az egy helyiségből álló lakások aránya például a budapesti agglomeráció egészében jelentősen csökkent, a 3 és több szobásoké növekedett. A 3 és több szobás lakások aránya az övezet községei- ben —— a családiházas építkezési forma túlsúlya következtében —— már 1980—
ban is magasabb volt, mint a városokban és főként, mint Budapesten, s azóta
a különbség még nőtt is. (Lásd a 4. táblát.)
A lakásállomány minőségi mutatóinak javulásában az új építkezések, illetve a lakásmegszűnések mellett jelentős szerepe volt az állami bérlakások
körében tapasztalható felújítások és korszerűsítések élénkülésének is. Ennek
hatása elsősorban a fővárosban érzékelhető. Budapesten az 1981—1990.években az ingatlankezelő vállalatok (IKV) kezelésében levő mintegy 400 ezer lakás közül több mint 130 ezret újítottak fel, és közel 100 ezret korszerű- sítettek. (Ez utóbbiak száma például mintegy hétszerese volt az előző tíz évinek.)
BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ 915
4.tábla
A lakások számának és összetételének alakulása*
Lakások száma Az összes lakás közül
1 szobás az 3 és több szobás az Megnevezés az 1980. az 1990. 1990-ben az —————-——-—————- -————-——————
1980. év 1980. [ 1990. 1980. I 1990.
——————————————— százalékában ——————-——————————————————————- év elején (ezer darab) év elején (százalék)
!
Budapest ... 726,7 789,2 108,6 35,0 25,6 23,0 33,5 Agglomerációs övezet ... 126,2 ! 1443 IMA, 27,2 14,8 27,1 44,7 Ezen belül:
városok ... 41,0 51,7 126,1 25,6 13,8 26,3 41,6
községek ... 85,2 i 92,6 ] 108,7 28,0 l 15,4 27,5 ' 46,4
Budapesti agglomeráció 852,9 ' 933,5 [ 109,5 33,9 ' 24,o ! 23,6 l 35,2
' Népszámlálási adatok, az 1990. éviek előzetesek.
A lakásfelújítások, -korszerűsítések azonban a korábbi elmaradásokat csak részben tudták pótolni. Erre utal, hogy 1990 végén az IKV-k kezelésében levő lakásokból a gazdaságosan fel nem újítható, illetve 1955 előtt épült és ez ideig még fel nem újított lakások száma több mint 100 ezer volt. A nehéz- ségeket jelzi az is, hogy 1990 végén az IKV-k kezelésében levő állami tulaj- donú lakások közül minden hatodik komfort nélküli, további minden tizen-
kettedik félkomfortos lakás volt, és a lakásbérlemények 2,5 százalékát szük-
séglakásként, 1,4 százalékát életveszélyes állapotú, 1,8 százalékát pedig le- bontásra ítélt lakásként tartották nyilván.Közműellátottság
A budapesti agglomerációban a lakások közművesítése terén az 1980-as
években jelentősnek mondható eredmények születtek. A ,,víz-csatorna olló"
kedvezőbbé vált, a gázcsőhálózat hossza megtöbbszöröződött, s mérséklődtek
a területi különbségek. Az ellátottság színvonala ennek ellenére településen- ként jelenleg is nagymértékben különböző, s a hiányos ellátásból eredő kör- nyezetkárosítás változatlanul probléma.
10 év alatt az ivóvízhálózat hossza Budapesten 9, az övezetben 35 száza- lékkal növekedett, s 1990 végén 4272, illetve 2578 kilométer volt. A főváros-
ban a fejlesztések nagyobb része az évtized első felében valósult meg, s első- sorban a lakótelepi építkezésekkel jellemzett külső kerületek ellátottságát javította. 1986—1990—ben a telepszerű, tömeges lakásépítkezések, valamint a pénzügyi eszközök csökkenése miatt a fejlődés üteme visszaesett. Az övezet városaiban ezzel szemben a hálózatbővítések közel kétharmada az 1986——
1990. évekre jutott, s az 1986—1990. évi növekmény a községekben is csak kevéssé maradt el az 1981—1985. évitől. 1990-ben az agglomerációs övezetben már minden településen volt vezetékes ivóvíz.
A közcsatorna-hálózat hossza a fővárosban és agglomerációs övezetében is jóval nagyobb mértékben bővült, mint az ivóvízhálózaté. Budapesten 10 év alatt 40 százalékkal, 3703 kilométerre, az agglomerációs övezetben pedig több mint kétszeresére, 371 kilométerre emelkedett. A csatornahálózat hossza a fővárosban különösen a XVI. és a XVII. kerületben, valamint a XV., a XVIII. és a XXI. kerületben, az övezeten belül pedig a községekben növe-
916 BUDAPESTI AGGLOMEBÁCIÓ
kedett jelentősen. A községek nagyobb felében (37 közül 20-ban, ahol a községi
népesség 38 százaléka él) azonban még mindig nincs zárt közcsatorna, s az elmúlt 10 évben bekapcsolt 7 település közül is 3-ban csupán 1—2 kilométernyi
a hálózat hossza.A ,,víz-csatorna olló" — a hálózat hossza alapján mérve ——- 1980 óta viszonylag jelentékenyen javult, s az e tekintetben fennálló területi különb- ségek a főváros kerületei, valamint az övezet városai és községei között is mérséklődtek. Az agglomerációs övezet ilyen értelmű elmaradottsága azonban ma is jelentősnek ítélhető, az egy kilométer ivóvízvezetékre jutó esatornahossz fele az országos átlagnak, a budapestinek pedig mindössze egyhatoda. Az övezeten belül is jelentős különbségek vannak. E mutató értéke Érden pél- dául a községi átlagnak csupán a háromnegyede, ugyanakkor több községben (például Budakeszin, Pécelen) a városi átlagot is felülmúlja.
5. tábla.
A közüzemi ivóvíz— és csatornahálózat hosszának alakulása
- , , Az kil ét ' óvin-
Az xvázglziílózat A csaarsxzííxalózat Matra ;):tló gázm—
hálózat hossza az
Magmás 1930 1990
"32325" ! az 1980. év " ígzggév : az 1980. év __ ' l ' __
(kilométer) I százalékában (kilométer) % százalékában év Végén (méter)
Budapest ... 4272 109,4 3702 140,2 676 867
Agglomerációs övezet ... 2578 134,7 371 205,7 94 144
Ezen belül:
városok ... 817 135,0 165 187,7 145 202
községek ... 1761 j 134,6 206 1 222,8 71 I 117
Budapesti agglomeráció 6850 1 117,7 4073 ; 144,4 435 ! 595
Az ellátottság javulásának megítélésénél nem hagyható figyelmen kívül,
hogy a térség még mindig az ország legszennyezettebb területei közé
tartozik. Az övezetben élőknek mintegy 70 százaléka jut a jó minőségű ivó—vízhez, kisebb-nagyobb mértékű szennyezettség 16 településen fordul elő.
A kezelés nélküli szennyvizek szintén az övezetben jelentenek számottevő veszélyforrást. A térségben ugyanis még mindig a házi derítők használata jellemző, s a keletkezett ipari és kommunális hulladékok szabálytalan elhelye- zése is egyre több területen jelent problémát.
1980 óta —- a hálózat bővülésével együtt —- a vízfelhasználás is jelentősen emelkedett. 10 év alatt a lakosság egy főre jutó vízfogyasztása Budapesten
31 százalékkal, az agglomerációs övezet városaiban 1,7-szeresére, a közsé—
gekben pedig 2,6-szeresére nőtt. A területi különbségek ebben a vonatkozás-
ban is mérséklődtek, a fajlagos fogyasztás azonban az övezet városaiban és
községeiben még mindig jóval alacsonyabb (25, illetve 47 százalékkal) a fő-
városi átlagnál (92 köbméter/fő). A városi és a községi középértékek is nagy eltéréseket takarnak. Ajelentősebb üdülőterületeken például (így Szentendrén, Leányfalun, Szigetmonostoron, Pócsmegyeren), ahol a nyári időszakban az ellátandó népesség száma jóval nagyobb, mint a helybeli lakosságé, a fajlagos vízfogyasztás a fővárosi átlagot is jelentősen meghaladja.1980 és 1990 között a közművi ellátás különböző területei közül a leg- gyorsabb fejlődés a háztartások korszerű főzési, fűtési lehetőségét biztosító
BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ 9 17
vezetékes gázellátás területén következett be. A gázcsőhálózat hossza a buda- pesti agglomeráció övezetében hétszeresére, 1124- kilométerre nőtt, Buda- pesten pedig —— a korábban is jobb ellátottság mellett — 75 százalékkal, 3988 kilométerre. A növekedésben —— főként az időszak második felében —- a lakosság anyagi hozzájárulásával megvalósuló fejlesztéseknek volt kiemel- kedő szerepe. (A fővárosban 1990-ben az új fektetések kilenctizede lakossági erőforrás igénybevételével létesült.) Az övezeten belül főként a községek fejlődése volt gyors ütemű. Ezt jelzi, hogy míg 1980-ban a városokon kívül a 37 község közül csak 9 községben, addig 1990-ben már 25—ben volt vezeté- kes gáz.
1990-ben az egy háztartási fogyasztóra jutó gázfogyasztás az övezet köz- ségeiben 75 százalékkal volt magasabb, mint a városokban, de —— Százhalom- batta kivételével —- az övezet városaiban is jelentősen meghaladta a Buda- pesten kialakult átlagot.
A fajlagos gázfogyasztás területi különbségei jórészt azzal magyarázhatók, hogy a fővárosban relatíve több olyan háztartás található, ahol csak főzésre használják a gázt. A községekben ezzel szemben nincs távfűtés és melegvíz- szolgáltatás, s az övezet városaiban sem terjedt el olyan széles körben, mint Budapesten.
6. tábla
A gázellátás alakulása
A gázcsőhálózat A háztartási vezetékes Nagybányai hossza gázfogyasztók száma fogyasztóra Intő
gázfogyasztás az Megnevezés
az 1990. I 1990. év az 1990. év 1990. év 1980. I 1990.
év végén az 1980. év végén (ezer az 1980. év —————-———-——- (kilométer) százalékában fogyasztó) százalékában évben (köbméter)
Budapest ... 3988 l 175,3 636 l 133,6 1110 958 Agglomerációs övezet ... 1124 7-szeres 52 5-szörös 1213 1914 Ezen belül:
városok ... 378 5-szörös 24— 329,0 860 1376
községek ... 746 8-szoros 28 9-szeres 2021 2402
Budapesti agglomeráció 5112 [ 209,7 688 ' 141,4 1112 1 1026
1980 óta a háztartások villamosenergia-igénye is jelentősen emelkedett.
A fogyasztók száma 10 év alatt a fővárosban 11, az övezetben 39, a fajlagos fogyasztás pedig 9, illetve 46 százalékkal nőtt. Az övezetben bekövetkezett számottevő növekedésben —— a háztartások felszereltségének további javulása mellett —— az is közrejátszott, hogy a közüzemi vízvezeték hiánya miatt egyes településeken villanymotor felszerelésével korszerűsítették a vízellátást, s a ház körüli kistermelésben elterjedt a villamos gépek használata. (Lásd a 7.
táblát.)
1990-ben -— az évtized elejére jellemzőtől eltérően — az egy háztartási fogyasztóra jutó áramfogyasztás az övezet községeiben volt a legmagasabb, de a városokban is meghaladta a fővárosi átlagot. E tekintetben a városok között már nincs számottevő különbség, községenként azonban változatlanul nagy eltérések tapasztalhatók. Például azokon a településeken (így Pócs—
megyeren, Szigetmonostoron és Leányfalun), amelyeken sok hétvégi ház talál- ható, a fajlagos fogyasztás a községi átlag felét sem éri el.
918 BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÖ
7. tábla
A villamosenergia-ellátás alakulása
Az ház á ' ! 6 ' tó villan '
A Mmmm villamos- egy "" "$$$? " *
energia-fogyasztók száma
Megnevezés 1980. évben ' 1990. évben
az 1990. év 1990. év ]
. á — §
gigzzáetzse)! nazzá21980. éZn kilowattórn az;:nlüan1 kxlowattóra " %"
Budapest ... 850 III,?) 2119 102,7 ] 2310 97,8
Agglomerációs övezet ... 198 139,0 1764 85,5 2583 109,4
Ezen belül:
városok ... 71 151,8 1730 83,8 2481 105,1
községek ... 126 ! 132,7 1780 § 86,2 2641 ] 111,9
Budapesti agglomeráció 1048 ' 115,6 2064 ! 1oo,o ! 2361 ! 100,o
Közlekedés, távközlés
Az agglomerációs övezet helyzete közlekedési szempontból — az országban kialakult sugaras rendszerű vasúti és közúti hálózat révén —— kedvezőnek tekinthető, Budapest az övezet minden településéről könnyen megközelít- hető. Tíz településsel olyannyira közvetlen a kapcsolat, hogy ezekbe a Buda- pesti Közlekedési Vállalat (BKV) autóbuszai is kijárnak, a helyiérdekű vasút három vonala pedig 9 helységet érint. A távolságiautóbusz-közlekedésbe az övezet csaknem minden városa és községe, a vasúthálózatba a fele van be-
kapcsolva. Az övezetet alkotó 43 település közül csupán 11 olyan található,
ahol csak egyfajta közlekedési eszközt vehet igénybe a lakosság.Magyarországon a távbeszélő-hálózat kiépítettsége —— jóllehet az elmúlt 10 évben jelentősen fejlődött —— alacsony fokú, s az ellátottság területileg rendkívül különböző. A vidék elmaradottsága különösen jelentős, 1989-ben például a száz lakosra jutó távbeszélő-főállomások száma a legjobban ellátott megyeszékhelyeken is csak 12 körül alakult, a többi város ettől a szinttől 50, a községi átlag pedig több mint 70 százalékkal maradt el. Budapest ellá- tottsága magasan felülmúlja a vidékre jellemzőt, itt megközelítőleg minden negyedik lakosra jut egy fővonal, s ezek csaknem mindegyike a távhívásba is be van kapcsolva. Az európai fővárosok többségéhez képest azonban Buda—
pesten is jelentős az elmaradás (a telefonra várakozók száma 253 ezer körüli).
Az agglomerációs övezet helyzete a vidéki városokhoz, illetve községekhez hasonló, 1990 végén száz lakosra az övezet városaiban 7,4, a községekben pedig 2,7 távbeszélő-főállomás jutott, s a 43 település közül 36 volt bekap- csolva a távhívásba. Az átlag ebben a térségben is nagy különbségeket takar.
A városok közül Százhalombatta, Szentendre és Szigetszentmiklós ellátott- sága például a megyeszékhelyekéhez hasonló, Érdé ugyanakkor csak a köz- ségi átlagnak felel meg. Az övezet községei közül Leányfalu ellátottsága a városi átlagot is többszörösen meghaladja, 17 községben viszont a száz lakosra jutó fővonalak száma a kettőt sem éri el.
Kiskereskedelmi ellátottság
A főváros az ország kiskereskedelmi eladási forgalmának lebonyolításában is kiemelkedő szerepet játszik. A budapesti kiskereskedelemnek ugyanis az itt
BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ 919
élők ellátásán túlmenően jelentős részt kell vállalnia a környező településeken lakók, valamint az ide látogató belföldi és külföldi turisták vásárlási igényeinek kielégítésében is. Ebből következően Budapest az országos kiskereskedelmi eladási forgalomból 1990-ben is népességszáma alapján képviselt súlyánál nagyobb arányban, 26 százalékban részesedett. Ennek értékelésénél azonban az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a fővárosi lakosok egy főre jutó vásár- lásainak értéke — a magasabb jövedelemmel, illetve a vidékre jellemzőnél alacsonyabb fokú önellátással összefüggésben —- meghaladja az országos át- lagot.
Az agglomeráció egészét érintő kiskereskedelmi áruforgalomnak — a 10 évvel korábbihoz hasonlóan — 1990—ben is valamivel több mint kilenctizedét a fővárosban üzemelő egységek bonyolították le. A fővárosra háruló ellátási terheket jól érzékelteti, hogy míg Budapesten az 1990. évi kiskereskedelmi eladási forgalom egy lakosra jutó értéke —— a magánkereskedelem helyi áru- alapból származó forgalmát nem számítva —— 120 ezer forint volt, addig az övezetben a 60 ezer forintot sem érte el.
1990-ben az agglomeráció területén működő állami és szövetkezeti kis- kereskedelmi boltok és vendéglátóhelyek, valamint a magán-kiskereskedelem központi árualapból származó forgalma 264,5 milliárd forint volt, ami érték- ben több mint két és félszerese az 1980. évinek. (Az eladási forgalom értéke
Budapesten és az övezetben megközelítőleg azonos mértékben nőtt.) Az el-
adott áruk mennyisége azonban — a nagyarányú áremelkedések következ- tében —— mintegy 6—7 százalékkal csökkent 10 esztendő alatt. A vásárlások volumene a vendéglátásban és a ruházati cikkek körében esett vissza számot- tevően (körülbelül 40 százalékkal), az élelmiszerek és az élvezeti cikkek bolti forgalmának volumene 1990-ben 10 százalékkal volt kisebb az 1980. évinél, vegyes iparcikkekből viszont az értékesítés volumene is emelkedett, közel 20 százalékkal.A forgalom alakulásának és nagyságának megítélésénél nem hagyható figyelmen kívül, hogy az utóbbi években a magán-kiskereskedelem szere- pe — a privatizáció előrehaladásával —— felerősödött. 1990-ben a magánkeres—
kedők helyi árualapból származó forgalma országosan —— becslések szerint — 140 milliárd forint körül alakult, a központi árualapból lebonyolított forgalom pedig 56 milliárd forint volt, együttvéve közel 70 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban. Az előzőkön kívül azt is tekintetbe kell venni, hogy a fogyasztók a szükséges termékeknek viszonylag jelentős és növekvő hányadát közvetlenül a termelőktől, illetve a kiskereskedelmi hálózaton kívüli, alkalmi piacokon szerzik be.
Az elmúlt 10 év alatt a kiskereskedelem üzlethálózatában jelentős átalaku- lás ment végbe. Az évtized második felében a magán-kiskereskedők száma jelentősen emelkedett, az állami és szövetkezeti kiskereskedelmi egységeké ugyanakkor számottevően csökkent. 1990 végén a budapesti agglomeráció területén összesen 15,5 ezer bolt és SA ezer vendéglátóhely működött. Ebből SA ezer boltot és ZA ezer vendéglátó egységet állami vállalatok, szövetkezetek üzemeltettek, közel kilenctized részüket Budapesten. (Lásd a 8. táblát.)
Az állami és szövetkezeti boltok száma 10 év alatt Budapesten 25, az
övezetben pedig közel 30 százalékkal lett kisebb. A csökkenés nagyobb része az évtized második felében következett be. A bolthálózat alapterülete 1981—
1985-ben —— az egységek számának csökkenése mellett is —— számottevően nőtt. Az újonnan létesített boltok ugyanis általában nagy alapterületűek
920 BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ
voltak, míg megszüntetésre többnyire a kisebbek körében került sor. 1985 óta viszont —- a privatizációs folyamattal is összefüggésben —— már az alap—
terület alapján mért kapacitás sem növekedett, sőt az övezetben még csökkent is, de az 1990. év végi bolti alapterület így is felülmúlta az 1980. évit.
1990 végén a boltellátottság színvonala —— a magán-kiskereskedők nélkül számítva is —— jobb volt, mint az évtized elején: az ezer lakosra jutó bolti alapterület Budapesten 18, az övezetben pedig 10 százalékkal haladta meg az 1980. évit. Az övezeten belül azonban az ellátottság színvonala az előbbi mutató alapján csupán a városokban emelkedett, a községekben — ahol a városokhoz és főként Budapesthez képest korábban is jelentős volt az el—
maradás —- csökkent.
mm.
A boltellátonság alakulása*
, Az összes alapterület Az ezer lakosra jutó
Az egységek mm (ezer négyzetméter) bolti dayterületaz
Mamma a, 1990 1990. év az 1990 1990. év 1980. ! 1990.
év vé a; az 1980. év é,, Végén az 1980. év ———————————-—
3 százalékában szűzalékábln év végén (négyzetméter)
Budapest ... 1 4694 74,9 ! 1037,2 ; 115,5 436 l 514
Agglomerációs övezet ... ! 731 71,2 ] 115,4 ; 111,8 252 * 277 Budapesti agglomeráció 5425 * 74,4 ! 1152,6 ! 115,1 ; 406 I 474
- A bolti magán-kiskereskedők adatai nélkül.
A vendéglátásban 1990 végén —— a magánkézben levőkön kívül —— a fő- városban 2118, az övezetben 296 egység működött, 35, illetve 39 százalékkal kevesebb, mint 1980-ban. A csökkenés csaknem teljes egészében az 1986——
1990. években következett be, abban az időszakban, amikor a nagyarányú
áremelkedések következtében a kereslet is számottevően lanyhult. A vendég- látóhelyek összes alapterülete ugyanezen időszak alatt 19, illetve 27 százalék- kal csökkent. (1980 és 1985 között még körülbelül 6 százalékkal nőtt.)
9. tábla
A vendéglátóhelyi ellátottság alakulása*
Az ezer lakosra jutó Az egységek száma Albizízféggzstírále?) vxgmfegzi
MGSUGVBZÓB 1990 6 1990 5 1980 , 1990
332512; az 198.0.vév 3333; az 1960. "év ___—'-————'——
százalékában százalékában év végén (négyzetméter)
Budapest ... * 2118 65,1 ! 558 ! 81,2 l 334 276 Agglomerációs övezet ... * 296 61,2 ! 60 ! 72,6 ( 201 144 Budapesti agglomeráció 24-14 i 64,6 I 618 1 803 *
312 ; 254
' A magán-vendéglátóhelyek adatai nélkül.
A vendéglátásban az alapterület lakosságszámhoz mért aránya -— a bolti kiskereskedelemben tapasztalttól eltérően — csökkent, Budapesten 17, az
BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ 921
övezetben pedig 28 százalékkal. Az ellátottság színvonala tekintetében a fő- város javára fennálló különbség nőtt, 1980-ban a budapesti ellátottsági szint
1,7-szerese, 1990-ben pedig már közel kétszerese volt az övezetben kialakult
átlagnak.
Az előzőkben kifejtettek megítélésénél nem hagyható figyelmen kívül, hogy az utóbbi években a magánkézben levő boltok és vendéglátóhelyek száma
dinamikusan nőtt. A növekedés egy része új egységek megnyitását jelentette,
más része viszont állami üzlet megvásárlásából adódott, így ez az egységszám- ban és az összes alapterületben nem eredményezett bővülést.
1990 végére a kiskereskedelmi hálózatban az egyéni Vállalkozások kerültek többségbe. A budapesti agglomeráció területén 10 062 bolti magánkereskedő és 2836 magánkézben levő kereskedelmi vendéglátóhely működött. Egység- szám alapján arányuk a bolti kiskereskedelemben és a kereskedelmi vendég- látásban egyaránt közel kétharmad volt.
A magánvállalkozások az övezetben szélesebb körben terjedtek el, mint
a fővárosban. Számuk 1990 Végén a bolti kiskereskedelemben 1790, a keres-
kedelmi vendéglátásban 717 volt, ami 71, illetve 76 százalékos arányt jelentett.Szerepük azonban településenként igen különböző. Például a magánboltok aránya 5 településen (Alsónémediben, Halásztelken, Szigetmonostoron, Sziget- szentmiklóson és Tahitótfaluban) a 80 százalékot is meghaladja, 5 településen (például Budakeszi, Nagytarcsa, Pilisborosjenő) ugyanakkor 1990 végén is az állami és szövetkezeti egységek voltak többségben. A kereskedelmi vendég- látásban még nagyobb a szóródás: 3 településen (Alsónémediben, Csobánkán, Diósdon) kizárólag, további 4 településen pedig csaknem teljes egészében magánkézben levő egységek működnek, 5 településen ezzel szemben (köztük Budakeszi, Mogyoród, Szigethalom) az egységeknek legalább felét állami vállalatok és szövetkezetek üzemeltették.
A magán—kiskereskedelem jelentősége az áruk forgalmazásában jóval ki—
sebb, mint egységszám alapján képviselt súlya, az áruházaktól, a nagyobb ABC-ktől, bevásárlóközpontoktól távol eső területen élők vásárlási lehetőségeit azonban jelentősen bővíti. Az sem elhanyagolható, hogy a magánboltok álta- lában széles választékot forgalmaznak, s a helyi kereslet változásához, a vásár- lási szokásokhoz — nyitvatartási idejükkel is ——— gyorsan, rugalmasan alkal- mazkodnak.
Egészségügyi ellátás
Az egészségügyi ellátás személyi feltételei a budapesti agglomerációban az ország más területeihez mérten viszonylag jónak tekinthetők. 1990 végén e területen 11 946 orvos dolgozott, tízezer lakosra jutó számuk megközelítette
az 50-et, ami csaknem kétszerese a vidéken kialakult átlagnak. A magas el-
látottsági szint Budapestre jellemző, ahol a térség orvosainak 93 százaléka, az országos létszámnak pedig egyharmada koncentrálódik, és alapvetően azzal függ össze, hogy a főváros egészségügyi szolgálata túlnyúlik a közigazgatási határokon, az itt dolgozó orvosok jelentős számú vidéki lakóhelyű beteget is kezelnek.
Az agglomeráció lakosságának egészségügyi alapellátása az orvosszám alapján mérve javult. 1990 végén a fővárosban 1215, az övezetben pedig 253
körzeti orvos tevékenykedett, 56-tal, illetve 58-cal több, mint 10 évvel koráb-
ban. A fejlesztések nagyobb része az évtized első felére esett, amikor a körzeti
2
922 BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ
gyermekorvosi hálózat bővült jelentősen. 1990 végére a felnőtt lakosság alapellátását biztosító hálózat —- Csomád kivételével —— már az övezetben is mindenütt kiépült, azoknak a településeknek a száma pedig, ahol helyben nem tevékenykedett körzeti gyermekgyógyász, az 1980. évi 18-ról 13-ra csökkent.
A hálózat bővülése a népesség csökkenése, illetve kismértékű gyarapodása mellett ment végbe. A főváros és az övezet között az ellátottsági színvonalban fennálló különbség 1990-re gyakorlatilag megszűnt. 1980-ban ugyanis egy körzeti orvosra (beleértve a körzeti gyermekgyógyászokat is) az övezetben még átlagosan 2100, a fővárosra jellemzőnél csaknem 20 százalékkal több lakos ellátása hárult, 1990—ben viszont az egy orvosra jutó lakosok átlagos száma a fővárosban, valamint az övezet városaiban és községeiben egyaránt 1600 körül mozgott.
10. tábln
A körzeti orvosi ellátottság alakulása
Az általános körzeti A körzeti gyermek- Az egy körzeti orvosnü orvosok száma gyógyászok száma jutó lakosok
Megnevezés ,, 1990_ 1990. év az 1990. 1990. év 1980. 1990.
év Végénlfő) 332313: év Végénuő) slgflggkázn _év végi száma (fő) —
Budapest ... 864 103,6 351 ] 108,0 1777 1661
Agglomerációs övezet ... 175 119,9 78 159,2 2107 1648
Ezen belül:
városok ... 58 128,9 32 160,0 2054 1628
községek ... 117 115,8 46 158,6 2133 1659
Budapesti agglomeráció 1039 * 106,0 429 1 114,7 1824 1 1659
* Az általános körzeti orvosok és a körzeti gyermekgyógyászok együttes száma alapján számítva.
Az átlag kerületenként, illetve településenként változatlanul jelentős kii- lönbségeket takar, melyben az ellátóhálózat kapacitásának különbözősége mellett a népesség korösszetételében, az ellátási körzet földrajzi kiterjedésében, domborzati viszonyaiban meglevő eltérések is szerepet játszanak. Budapesten például az I. és a VI. kerületben egy orvosra körülbelül 10-zel kevesebb, a IV; és a XII. kerületben pedig 9 százalékkal több lakos ellátása hárul, mint a fővárosban átlagosan, a területi jellemzőket is figyelembe véve pedig a XVII.
kerület orvosainak a helyzete a legkedvezőtlenebb és a VII. kerületben műkö- dőké a legjobb. Az övezeten belül még nagyobb eltérések tapasztalhatók.
Az egy orvosra jutó népességszám a települések közel egyötödében (például Budakalászon, Pócsmegyeren, Szigetmonostoron) az lSOO-at sem éri el, 5 településen (köztük Csobánkán, Csömörön, Maglódon) 2200—2800 között
mozog.
A járóbeteg-ellátó hálózat Budapesten 1980 óta 4 intézménnyel bővült.
Az évtized első felében a XIV. és a XVIII. kerületben, 1986 óta pedig Békás- megyeren és a VII. kerületben létesült új szakrendelő. Az övezetben új intéz- mény ebben az időszakban Pilisvörösváron épült, néhány településen pedig (például Erden, Vecsésen, Dunakeszin) bővítéssel alakítottak ki újabb munka- helyeket. 1990-ben az övezet valamennyi városában volt szakorvosi rendelő- intézet, a községek közül viszont csak Gyömrőn, Pilisvörösváron és Vecsésen.
BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÖ 923
Ezenkívül néhány településen (például Dunaharasztin, Fóton, Gödön, Gyá- lon, Pécelen) részleges ellátást nyújtó (főként fogászati és nőgyógyászati) szakrendelés működött. Az előzőkből következik, hogy az övezetben élők jelentős részének járóbeteg-ellátása jelenleg is csak utaztatással oldható meg.
Az övezetben élők egyötödének teljes, további kétötödének pedig részleges szakirányú kezelését a főVáI'OSi intézmények végzik.
A budapesti agglomeráció lakosságának gyógyszerellátásában 1990 végén 248 nyilvános gyógyszertár vett részt. Számuk a fővárosban S-mal, 202-re csökkent, az övezetben pedig ugyanennyivel, 46-ra növekedett az évtized elejéhez képest. Hat községben azonban (Csomádon, Diósdon, Nagytarcsán, Pócsmegyeren, Szigetmonostoron és Úrömön) jelenleg sincs gyógyszertár.
1990-ben egy gyógyszertárnak Budapesten 10 ezer, az övezetben átlagosan 9 ezer lakost kellett ellátnia, csaknem ugyanannyit, illetve 5 százalékkal keve- sebbet, mint 10 évvel korábban.
Az egészségügyi szolgálat különböző területei közül a legtöbb probléma az elmúlt évtizedben is a fekvőbeteg-ellátás területén jelentkezett. Különösen sok gond forrását képezi, hogy a fővárosi kórházak többsége —— amelyekre
nemcsak a fővárosi népesség kedvezőtlen korösszetételéből, hanem az országos
intézmények magas arányából adódóan is jelentős többletterhek hárulnak — műszakilag rendkívül elavult. A felújítások, rekonstrukciók az amúgyisszűkös pénzeszközökből jelentős hányadot emésztenek fel, s azzal is együtt
járnak, hogy a munkálatok miatt nagyszámú ágyat kell átmenetileg kivonni a betegellátásból.Az elmúlt évtized folyamán ebben a térségben új kórház nem épült, kapa-
citásbővülést a pavilonépítkezések, a rekonstrukcióval egybekötött bővítések, átalakítások eredményeztek. 1990 végén a budapesti agglomeráció területén_32 225 kórházi ágy működött, 8,5 százalékkal több, mint 10 évvel korábban_
Ezen belül a fővárosi kórházak ágyszáma 4,6 százalékkal, 30 OSI-re, az övei zetben működőké pedig 2,2-szeresére, 2174-re növekedett. A 10 év alatt ágyszámgyarapodásnak a fővárosban háromnegyede, az övezetben pedig csaknem kilenctizede az 1981—1985. évekre jutott.
ll. tábla
A kórházi ágyak számának alakulása
A működő kórházi ágyak A működő ágyak számának
száma növekedése az
megneveúa az 1990 év 1990. év 1981 és 1985 . 1986 és 1990
végi; az 1980. év ————————————————————
százalékában közötti években
Budapest ... 30 051 104,6 981 ! 336
Agglomerációs övezet . 2 174- 222,5 1043 I 154-
Budapesti agglomeráció 32 225 ' 108,5 4 2024 ) 490
1990 végén a mentőfeladatok ellátására Budapesten 131 —— a 10 évvel
korábbinál 6-tal kevesebb —— mentőgépkocsi állt rendelkezésre. Ezek 1990 folyamán 286,6 ezer feladatot teljesítettek, s naponta átlagosan 660 beteget szállítottak. Az agglomerációs övezetben 1980 végén még csak Százhalom- battán, Szentendrén és Szigetszentmiklóson működött mentőállomás, ame—lyek összesen 12 mentőkocsit üzemeltettek. Az azóta eltelt évek során először
2*
924 BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ
Érden (1983-ban), majd Pilisvörösváron (1990-ben) nyílt új mentőállomás.
Az 5 intézmény 18 mentőkocsijával az övezet 23 települését látja el. Más Pest megyei városokhoz Dunakeszi és 7 község tartozik, Budaörs és 11 község ellátása pedig Budapestre hárul.
1980 óta a fokozottabb gondoskodásra szoruló időskorúak magas és nö- vekvő arányából adódóan a szociális ellátás iránti igények is nőttek. A szociális otthoni elhelyezési lehetőségek ugyanakkor csak az övezetben bővültek, a fővárosban csaknem folyamatosan csökkentek. 1990 végén a főváros területén 3527, az övezetben 823 szociális otthoni férőhely működött, 151-gyel kevesebb, illetve másfélszer annyi, mint 10 évvel korábban. *
Az agglomerációs övezetben két városnak és négy községnek van szociális
otthona. 1980 óta a férőhelybővülés jelentős része abból származott, hogy
1988-ban —— a bős-nagymarosi építkezések miatt — Visegrád-Lepencéről Cso- bánkára helyezték át a 120 férőhelyes intézményt, a péceli otthon férőhelyei- nek számát pedig 61-ről 163-ra növelték. Ezenkívül kismértékben bővítették az érdi és a gyömrői szociális otthonok kapacitását.
Budapest helyzete ebben a tekintetben az országos ellátottsághoz képest kedvezőtlennek mondható azzal együtt is, ha a területén kívül működő, a fővárosi lakosság ellátására hivatott összkapacitást is tekintetbe vesszük.
1990 végén ezer 60 éves és idősebb lakosra csak 16 működő szociális otthoni férőhely jutott, 24 százalékkal kevesebb, mint vidéken átlagosan.
Számottevőnek mondható eredmények születtek viszont az idősek klub-
jának létesítése, kapacitásának bővítése terén. A férőhelyek száma a főváros-
ban 10 év alatt csaknem megkétszereződött, az övezetben pedig másfélszeresére nőtt. 1990 végén Budapesten már 97 klub működött, összesen 4425 férőhellyel.Az övezetben pedig az 1980. évi lZ—vel szemben 17 településen volt ilyen jel—
legű (összesen 565 fő befogadóképességű) intézmény.
Gyermekellátó intézmények
A 10 évet tekintve a budapesti agglomeráció területén a bölcsődei és az óvodai ellátottság színvonala javult. Ebben jórészt a megfelelő korú népesség számának csökkenése, valamint a gyermekgondozási díj bevezetése, majd két évre történő kiterjesztése játszott szerepet.
1990 végén az állandó bölcsődékben Budapesten 15 474, az agglomerációs övezetben 1755 férőhely volt, 27 százalékkal kevesebb, illetve 1 százalékkal több, mint 10 évvel azelőtt. A beírt gyermekek száma ugyanezen időszak alatt a fővárosban mintegy felére esett vissza, az övezetben pedig csaknem 20 százalékkal csökkent. 1990 végén száz bölcsődei férőhelyre Budapesten 77, az övezetben 98 beírt gyermek jutott, lényegében ugyanannyi, mint 5 évvel korábban, az 1980. évinél azonban jóval kevesebb.
Az elhelyezési körülmények 1980 és 1985 közötti számottevő javulása Budapesten csaknem teljes egészében az igények nagyarányú csökkenésével függött össze, az övezetben viszont túlnyomó részben a férőhely-gyarapodás-
nak tudható be. Az évtized második felében az igények tovább mérséklődtek,
s ezzel arányosan csökkent az intézmények befogadóképessége is.Az ellátottság színvonalában, a férőhely-kihasználtság mértékében nemcsak a főváros és környéke között, hanem az övezeten belül is jelentős különb- ségek vannak. Az övezet 37 községe közül 18-nak nincs bölcsődéje, köztük a 11 ezer lelket számláló Pilisvörösvárnak, a közel 10 ezer, illetve 8 ezer lakosú
BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÖ 925
Szigethalomnak és Maglódnak. Az övezet ellátott településeinek több mint
kétötödében pedig a beírt gyermekek száma 1990 végén is meghaladta a férő- helyekét. (Ezek közül a legzsúfoltabbak Gyál, Pomáz, Gyömrő, Törökbálint, Szigetszentmiklós bölcsődei, amelyek 1990-ben átlagosan 120—132 százalékközötti férőhely-kihasználtság mellett működtek.)
12. tábla
A bölcsődei ellátottság alakulása Az 1985. ! Az 1990. Az 1985. I Az 1990.
_— A száz férőhelyre jutó
]: beírt !: .;
Megnevezés év végi férőhelyek száma az év végén :;ártmmrme ek gyerme az ma az
1980. t 1985. 1980. ) 1985. 1980. ] 1985. I 1990.
évi százalékában év végén (fő)
J
Budapest ... 101,0 ! 72,8 68,9 ! 73,8 111 l 76 77
Agglomerációs övezet .. 120,1 84,0 96,5 84,8 120 97 98
Ezen belül:
városok ... 112,8 82,9 84,3 833 127 95 95
községek ... 128,6 85,1 112,4 ] 86,3 113 99 100 Budapesti agglomeráció 1oz,4 73,3 71,1 ' 75,o 112 E 78 I 79
1980 óta az óvodai ellátást igénylők száma is jelentősen visszaesett. Ennek nyomán a zsúfoltság enyhült, s a pedagógusok túlterheltsége csökkent. A ked- vező irányú változás —- csakúgy, mint a bölcsődék esetében — a Vizsgált időszak első felét jellemezte. 1981—1985-ben ugyanis -— az ellátandó népesség szá—
mának csökkenése mellett —— a férőhelyek száma még gyarapodott. (Az öve-
zetben 1980 és 1985 között új óvoda Érden, Dunakeszin, Szentendrén, Buda- keszin, Gyálon, Kerepestarcsán, Pomázon és Szigethalmon épült, és több
településen végeztek kisebb-nagyobb bővítést.)
13. tábla Az óvodai ellátottság alakulása a tanév elején
Az 1995. I Az 1990. Az 1985. I Az 1990.
k bellrtnáz fél-ihleclyreá jutó
, e b b in k erme e sz ma az
Megnevezés éw férőhelyek az v *" Bjámagí'íme * gy
1980. t 1985. 1980. ] 1985. 1980. ; 1985. [ 1990.
évi százalékában évben (fő)
Budapest ... 105,7 83,2 79,7 89,3 128 96 I 103
Agglomerációs övezet . . . . 113,4 91,9 95,4 92,5 127 107 108 Ezen belül:
városok ... 119,3 945 1009 91,3 131 111 107
községek ... 110,l 90,4 92,2 ] 93,3 125 105 108
Budapesti agglomeráció 107,o 84,8 82,5 i 89,9 128 l 93 ] 104
1981—1985-ben az óvodai hálózatban is mód nyílt néhány korszerűtlen
intézmény megszüntetésére, az ellátás minőségi színvonalának emelésére.L 1985 végére az átlagos férőhely—kihasználtság a fővárosban 100 százalék alá926 BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÖ
süllyedt, az övezetben pedig az 1980. évi 127-ről 107 százalékra csökkent.
Mérséklődött a pedagógusok túlterheltsége is. Egy óvónőre 1985-ben átlago-
san a fővárosban 11, az övezetben 14 gyermek nevelése, oktatása hárult az
5 évvel korábbi Ill-gyel, illetve 18-cal szemben.
1990-re az 1985. évihez képest némileg rosszabbodott a helyzet. A férő-
helyek száma Budapesten és az övezetben is valamivel nagyobb arányban csökkent, mint a beírt gyermekeké. így 1990—ben a beírt gyermekek száma afővárosban ismét meghaladta a férőhelyekét, s a zsúfoltság az övezet közsé-
geiben is nőtt némileg az 5 évvel korábbihoz mérten.A személyi feltételekben Budapesten 1985 óta nem történt érdemleges változás, az övezetben viszont a pedagógusok száma tovább nőtt, miközben a beírt gyermekeké csökkent.
Általános iskolai és középfokú oktatás
Az 1970-es évek közepén született nagy létszámú korosztályok oktatási
feltételeinek megteremtése azt igényelte, hogy a rendelkezésre álló szűkös
pénzügyi eszközök az évtized első felében az általános iskolai oktatás terüle- tére koncentrálódjanak, az 1980-as évek második felében viszont a középfokú intézményhálózat kapacitásának bővítése vált egyre sürgetőbb feladattá.Az általános iskolai tanulólétszám közel másfél évtizedig tartó folyamatos növekedése az 1987-ben induló tanévben állt meg, azóta a létszám évről évre csökkent, Budapesten azonban még 1990-ben is valamivel magasabb volt, mint az évtized elején. 1990-ben a főváros általános iskoláiban 185,3 ezren tanultak, az 5 évvel korábbinál 14: százalékkal kevesebben, az 1980.
évinél azonban 3 százalékkal többen. Az övezetben 1985 óta a fővárosra jel-
lemzőhöz hasonló arányú csökkenés következett be, s az 1990. évi 46,2 ezer
fős létszám az 1980. évinél is némileg alacsonyabb volt.
Az évtized első felében a folyamatosan növekvő tanulólétszám oktatásához szükséges tárgyi alapfeltételek megteremtése érdekében a fejlesztések ütemét gyorsították, és szervezési intézkedésre — a nem osztálytermi célra épített
helyiségek igénybevételére, a körzethatárok módosítására, a tanulók utazta-
tására a kevésbé zsúfolt, de a lakóhelytől távol eső iskolákba —— is sor került.
Mindezek eredményeként az osztálytermi célra használt helyiségek száma a tanulólétszámnál nagyobb arányban, Budapesten 31, az övezetben 22 százalék- kal nőtt. Ennek megfelelően az osztálytermek zsúfoltsága némileg enyhült az 1980. évihez képest. 1985 óta az elhelyezési körülményeket tovább javí- totta, hogy -—— az általános iskolai tanulólétszám fogyása mellett —— az osztály- termek száma az övezetben 1986—1990-ben is nagymértékben gyarapodott, s a fővárosban is csupán 1989—1990-ben következett be csökkenés.
Az 1990—ben induló tanévben az általános iskolai osztálytermek száma
Budapesten 7080, az övezetben 1743 volt, 32, illetve 43 százalékkal több, mint
1980-ban. Az övezet 43 települése közül 2-ben (Pilisborosjenőn és Pócsmegye—
ren) jelenleg sincs általános iskola, az itt lakó gyermekek továbbra is Úröm,
illetve Tahitótfalu iskoláiba járnak. Az elmúlt 10 év alatt az általános iskolai
osztálytermek szám szerint jelentősebben Érden, Budaörsön, Dunakeszin, Szigetszentmiklóson, a községek közül pedig Szigethalmon, Kerepestarcsán,
Vecsésen, Pomázon növekedtek.
Az 1990-ben induló tanévben a tanterem-ellátottság tekintetében a fő- város és övezete között már nem volt különbség, egy osztályteremre 26-26
