A hitelvesztés útja

A hitelvesztés útja

HALÁSZ LÁSZLÓ

A z ötvenes évek legelején a Yale Egyetem hallgatóinak e g y csoportját találom ra kettéválasztották és kikérték m indkét csoport tagjainak a véleményét, h o g y a közeljövőben m ennyire tartják lehetségesnek atom m eghajtású tengeralattjárók építését. Ezután idevágó újságcikket adtak nekik. A cik k szövege m indkét esetben azonos volt, de az e gyik esetben arró l inform álták a kísérleti szem élyeket, hogy a cikk O ppenheim er tollából való, a m ásik esetben viszo n t a zt m o n d tá k nekik, h o g y e z a P ravda cikke. A z ere d m é n y le g fe lje b b a P ravda k o ra b e li leg o d a- ad ó bb szo vje t o lva só it lephette meg. A kís é rle ti s ze m é lye k v é le m é n yü k a la k í­

tásában h ite lt a d tak O ppenheim er, ám ke vé ssé a P ravda érve lé sé n e k.

De O ppenheim er sike rén e k nem fe d dh e te tle n jellem e volt a titka. A kísé rle ti s z e m é ­ lyek erről se pro se kontra mit sem tudtak, és aligha é rdekelte őket. O p p en h e im e r kiem elkedő szakm ai teljesítm ényét ism erték, és ez vo lt h ite le ssé g é n e k az alapja.

Azért fo g a d tá k el érveit, m ert tisztá b an vo lta k azzal, hogy a tá rg yh o z ők kevéssé é r­

tenek, O p p en h e im e r viszo n t fe le ttéb b kom petens. Legjobb tu d á sa sze rin t bizo n yá ra m inden m é rle g e le n dő inform ációt ren d elkezésükre bocsát: ha vannak, kételyeit is.

A kísérleti személyekben teljesítm énym otivált tá rsa d a lm i ta p a s z ta la ta ik m iatt te h át két dolog - jo g g a l - fel sem m erült. H ogy O p p en h e im e r kin e ve ze tt kla sszis, aki tö r­

té n ete se n nem ért tö b be t a tárgyhoz, m int egy középiskolai fizika ta n ár, de a hatalom köreiben jó l fekszik. Az sem ju to tt eszükbe, hogy O pp en h e im e r sza va h ih e tő sé g e párt- p o litika i m eg fo n to lá so k függvénye. E gyszóval, hittek neki, m ert b ízh a tta k benne; lé­

vén inté zm é n ye s okoknál fogva kevéssé valószínű, hogy e b iza lo m ra m éltatlan.

A hitelesség csak a bizalom légkörében virágzik. M ellesleg, erről szól m aga a kísérleti helyzet m egterem tése is. Az egyetemista kísérleti szem élyek m agától értetődőnek ve t­

ték, hogy tanáraik, akik a kísérletet tervezték és irányították, korrektül já rn a k el. S azért hitték el, hogy a szöveg attól a forrástól való, akit megneveztek. Term észetesen, a kísérlet befejeztével pontos tájékoztatást kaptak a kísérlet felépítéséről, a m ögötte m eghúzódó szakm ai elgondolásokról. A pszichológusok önkéntes, töredelm es önleleplező gesztu­

sait elfogadták.

Segítette ezt, hogy a gyanútlan kísérleti szem élyeknek utólag sem kellett restelkedni­

ük, hogy m icsoda fajankók voltak. Viszont úgy találták, hogy közrem űködtek egy fontos jelenség frappáns m egvilágításában. Mindazonáltal, ilyen szelíd kísérleti m anipuláció esetében sem zárkózhatunk el a kérdés elől: miként tehető egy m érleg két serpenyőjébe a szim bolikus (m egism erési) haszon és a szim b oliku s (erkölcsi) kár? És ha va ló szín ű is, hogy sem a résztve vő k önképe, sem a m eg határozó tá rsa d a lm i in té zm é n ye kb e ve te tt b iza lm uk, sem a szakm ai h itelesség nem sé rü lt m eg, bizonyos, hogy ha a kí­

sé rleti sze m é lye k egy m égoly átlátszó p szich o ló g iai kísé rle tb e n m űkö d te k vo ln a újból közre, nyom ban keresni kezdték volna a csapdát.

Élezzük ki fenti tételünket. Mintha a hitelesség bizalom és nem igazm ondás dolga len­

ne. Térjünk vissza az újságcikkre, amely mindkét csoport esetében - em lékezhetünk - azonos volt. Am ennyire igazat mondott Oppenheimer, pontosan annyira igazat mondott a Pravda is. Ezt azonban a kísérleti szem élyek nem tudhatták és rendkívülisége miatt fel sem tételezték. Bizalm atlanságuk egyenesen következett a forrás igazm ondásának va ­ lószínűségére vonatkozó tárgyi információjukból, ily módon esetükben a bizalom hiánya és az igazm ondás hiánya egym ás szinonimái.

Nem így azoknál, akiknek szemében a Pravda volt a hitelesség alfája és ómegája. Ők (most 1951-ben) rendíthetetlenül hittek az ügy igazságában, am elynek e forrás volt a szó­

csöve. M iért ne olvasták volna bizalom m al mindazt, ami hitük szerint való volt? És ha netán valam i m ásként jelent meg a lapban, mint tapasztalták az életben? Mit sem szá ­ mított. Tudták, hogy végső fokon - ahogy a neve is jelzi - a Pravdának van igaza. Ha némi kételyük is tám adt, szorongó bizonytalanságuk elől újfent a jeles forráshoz fordultak, hogy m egerősítse - elig a zítsa őket. A hittel összefonódó elkö te le zettsé g , ha nem is örök, de ta rtó s b iza lm i kontextust terem t. M inthogy a fo rrást az hitelesíti, hogy b e le illik e ko n textu sb a , ig a zm o n d á sá n ak e llenőrzése szü ksé g te le n . H isze k neki, sőt, tu d om , hogy neki hinni lehet: nyilvánvaló, hogy igazat mond. A hite le ssé g te h át fü g ge tle n n é vá lh a t az iga zm o n d á stó l.

Az igazm ondás a forrásnak egy meghatározott referenciához viszonyított m egnyilat­

kozása. Társadalm i-történelm i körülm ények, logikai-etikai m egfontolások változtathat­

nak azon, hol e referencia határa, miként állapítható meg a kijelentés m egfelelési v is z o ­ nya és az e lté ré se k hogyan é rtékelendők, de m aga a kijelentés vita th a ta tla n u l a fo r­

rástól ered. A h ite le ssé g viszo n t a n nak a tá rsa s a la kza tna k az akciója, a m e lyik e tu ­ la jd o n sá g g a l fe lru h á zza a forrást, od a íté li neki, azaz kijelenti róla, hogy hiteles. És m in da d d ig az is m arad a szám ára, am íg ítéletét vissza nem vonja.

Az egyik alapkísérletben iskolások találom ra kettéválasztott csoportjának a m atem a­

tika fontosságáról beszélt egy díjnyertes mérnök, illetve egy férfi, aki étterm i edények m osogatásából élt. Az előbbi hatása m essze nagyobb volt, m in tá z utóbbié, bá r pontosan ugyanúgy érveltek. Azaz a hitelesség = kom petencia -» bizalom -» igazm ondás m int a jelenség sokoldalú tárgyi m egvilágítása sor hatott.

Ezután úgy végezték el a kísérletet, ismét két csoportban, hogy a díjnyertes m érnök hol néger, hol fehér volt. Azok az iskolások, akik korábbi kérdőíves vizsgálat szerint a négerek elleni előítélettel tűntek ki, a néger m érnök érveit kevésbé tartották hitelesnek, mint a fehérét; akik viszont alig voltak előítéletesek, nem így tettek. És történt ez egy eg­

za kttá rg g ya l, am elynek ideológiai-politikai vonzata nem volt, amely a kísérleti szem élyek érdekeit egyáltalán nem érintette. A tiszta racionalitás világában m indössze egy dolog: a m atem atikai felkészültség dönti el, hogy valaki a tárgy fontosságáról hitelt érdem lően nyi­

latkozhasson. M inthogy a m atem atikai kompetenciáról a bőrszín éppügy nem árulkodik, ahogy m ondjuk a testm agasság sem, m indkét jellegzetesség oda nem tartozó és mint ilyen, sem m itm ondó.

Csakhogy a testm agasság önmagában nem alkalm as arra, amire a bőrszín: etnikai előítéletek kioldására. Ezek pedig bizalm atlansági kontextusba helyezik a diszkrim inált forrást, eleve m egfosztva a hitelességtől mindenben, amiben értelem és erkölcs m érkő­

zik. Kivételes é le ttörté n e ti esem ény következtében valaki a te stm a g a ssá g adott m ér­

té ké re is rea g á lh a t ekként. Ez azonban m int ritka egyedi je le n sé g sta tisztika ila g e l­

h anyagolható. Nem így az előbbi, am ely p rototípusa annak, a h ogy cso p o rto k, a lk a l­

m asint tö m e g e k tá rs a d a lm ila g k ö z v e títe tt/g e rje s z te tt h ite le sítő (ill. h ite lte le n ítő ) te v é k e n y s é g e z a jlik .

M intha az előítéletes leegyszerűsítők azt m ondanák: „Egy néger (a je lző szabadon vá la szth ató , a m űveletet az olvasóra bízom ) m érnök nem tu d ha tja jó l a sza km á já t, ko m p e te n ciá ja eleve m eg kérdőjelezhető. M ivel nem ism eri m egfelelően a tényeket és össze füg g é se ike t, nem képes az igazságról korrekt tá jé ko zta tá st adni. Még s ú ly o ­ sabb baj, hogy a n é gerek (a ...-k) m egbízhatatlanok és gátlá sta la n o k. M indig s zá m o l­

nunk kell azzal, hogy fé lre ve ze tő módon m ást m ondanak, m int a m it g o n d o ln a k.” Az e lle n sé g e ssé g g e l teli b iza lm atla n sá g a szu b je ktív szándékon a lapuló ig azm ondásra tö re kvé st, az őszin te ség e t is kétségbevonja.

Az „őszinte” francia, illetve angol nyelvű alakja a latin sincerus szóból ered és je le n ­ tése: eg é szség e s, tiszta , igazi. A szót eredetileg nem szem élyekre, hanem dolgokra vo n a tko zta ttá k. Az „ő szin te b or” -ról nem m etaforikus értelem ben b e széltek, erkölcsi kva litá st tu la jd o n ítva a bor ízének, hanem egyszerűen azt é rte tté k rajta, hogy nem vo lt fe lvizezve. Az őszinte d o ktrín a vagy vallás pedig azt je le n te tte , hogy senki nem ko n tárkodott bele, nem ham isította vagy rontotta meg (nem te tte korrupttá). A m ikor a 16. szá za d i angolban a je lző t szem élyekre alkalm azták, m etaforikusán azt je le n ­

te tte , h o g y é le tü k e g é s z s é g e s v a g y tis z ta , e g yb e vá g e ré n y e s s é g ü k k e l. De - m utat rá T rillin g - h a m a ro sa n a rra v o n a tk o z ta ttá k , aki nem s z ín le l, nem te tte ti m agát.

Shakespeare ebben az értelem ben használta. A 16. század figyelm ét rendkívül lekö­

tötte a színlelés és a tettetés. Míg korábban Dante azok számára, akiknek tetteik nem az oroszlánéi, hanem a rókáéi, a pokol legutolsó körét jelölte ki, M a c c h ia v e lli- legalábbis a közéletben - m egfordította az ítéletet, arra buzdítva a fejedelm et, hogy róka módjára viselkedjen. Ezzel rabul ejtette az Erzsébet kori drámát. De egyedül az ő hatása nem m agyarázza meg, hogy miért m utatták oly gyakran az ént m ásnak, m int amilyen. Bár az ártatlan tettetés m ulatságos és a közönség érdeklődését felkeltő félreértések forrása, morális figyelm et a gonosz szolgálatában végzett színlelés kíván.

A cselszövő a drám ában nem szükségszerűen jelent tettetőt, hiszen lehetséges, hogy gonoszságát nem csalással vegyíti, hanem nyíltan bevallja ártó szándékát. M égis a cse l­

szövő tipikus színlelő, akinek gonosz term észete nyilvánvaló a közönség szám ára, de elrejti azt társai elől. A posztviktóriánus kor irodalmi kultúrája azonban úgy vélte, hogy a cselszövő gazem berek nem életszerűek és létezésükben hinni naivitás. Felfedezték, hogy az em ber jó és rossz keveréke, és a rossz sokszor a körülm ényekkel m agyarázható.

A cselszövő alakjának csökkenő hitelessége, az a vélemény, hogy az csak a melodrámai képzelet term éke, részben azzal az újabb törekvéssel magyarázható, hogy a gonoszt inkább a társadalm i rendszerbe, mint a személyekbe helyezzük. Trilling feltételezi, hogy a posztviktóriánus kor társadalm i körülm ényeinek a cselszövő gazem berre jellem ző te t­

tetés kevésbé felelt meg, mint korábban.

Történelmi közhely, hogy a 16. század elején a társadalm i m obilitás alaposan felgyor­

sult, kivált Angliában, de Franciaországban is. A középosztály példa nélküli módon em el­

kedett fel. Mégis, a társadalm i m obilitás a felébredő új társadalm i vágyak kielégítésére nem volt alkalm as. Tocqueville e\ve a forradalm akról találó: amilyen m értékben lehetőség nyílik a társadalm i vágyak kielégítésére, úgy nő meg a türelm etlenség a kielégülést aka­

dályozó erőkkel szemben. Hogy közelebbről mik ezek az erők, bárm elyik 19. századi fran­

cia vagy angol regényből meg lehetett tudni.

Szem beszökő, hogy milyen szűkösek voltak e társadalm akban azok a tiszteletrem éltó foglalkozások, amelyek a társadalm i előmenetelnek m egfeleltek. A korlátok m iatt a cse l­

szövés cseppet sem idegen: a ham isítás vagy álság a ga zd asá g i vá lla lko zá s te rm é ­ sze te s fo rm á ja . A tá rsa d a lm i bele e gye zé s b á to rítja a h íze lg ést, m int a sze m é lye s é r­

vé n ye sülés eszközét. A cse lszö vő eredeti je le n té se: aljas. Későbbi m orális je le n té se nem fü g g e lte n ettől. A m egszégyenítő kifejezés arra az em berre utalt, aki a fe u dá lis tá rsa d a lo m legalján állt. A cse lszö vő a drám ákban és a regényekben az, aki keresi a fe le m e lke d é s le h e tősé g é t onnan, ahonnan szü le te tt. Nem az, ami. S zá n d é ka sze rint ta g a d ja tá rsa d a lm i a zo n osságát és erőszakosan át is hágja azt. M ivel cé ljá t csa k le­

le p le ze tt akció kka l érheti el, csa lá rd e szkö zö khö z folyam odik. H ip o krita: tu d ato s s z e ­ repjátszó.

Az őszinteséget úgy tekintjük, mint alapjában szem élyes tulajdonságot, am ely a m a­

gánéletben m utatja meg az egyén viszonyát önm agához és a többiekhez. Mégis, az a fontosság - hangsúlyozza Trilling amelyet az őszinteségnek tulajdonítunk, bizonyos európai nemzeti kultúrákban a modern kor kezdetén lépett fel, és valam ely nagy nyilvá­

nos esem énnyel, a közösségi szerveződés hagyom ányos m ódjainak revíziójával kap­

csolatos. Ez indította el annak a jelenségnek karrierjét, amelyet most az em berek fejében a társadalom neve jelöl. A modern társadalom kiem elkedő vonása - ellentétben az ó- vagy középkori birodalom éval, vagy a királyságéval hogy az egyének, kivált az intel- lektüelek kritikai vizsgálat alá veszik és politikáját alaposan ízekre szedik.

Szándékuk nem csak a megértés, hanem a cselekvés előkészítése. A társadalom esz­

m éjében benne foglaltatik az a feltevés, hogy az adott társadalom m egváltoztatható, ha a róla kialakított ítélet azt kívánja. És az ilyen ítéletekben alapvető az őszinteség ideálja:

a szem ély őszintesége, aki az ítéletet hozza; a társadalom által elism ert elvek és az a k­

tuális m agatartás közötti m egfelelés mértéke: valam int annak mértéke, ahogy a tá rsa d a ­ lom ápolja vagy korrum pálja polgárainak őszinteségét.

A modern társadalm akban [legyenek azok nyugat- vagy kelet-(közép-)európaiak, egy- rem egy] lezajlott illetve most folyó tagolódás nyitotta meg az utat ahhoz, hogy a hiteles­

ség a szociálpszicho/og/'/ca szerint alakuljon. Minél m arkánsabbak az érdek- és értékel­

lentétek a társadalom eltérő csoportjai között, minél hevesebb feszültségek állítják szem ­ be tagjaikat, m inél kevésbé ké szü lh e t)te k fel erre [és m indezek szempontjából már nem mindegy, hogy kelet-(közép-)európaiak), e logika annál szem beszökőbben működik.

Úgyszólván tárgysem legesen. A legkönnyebben átlátható jelenség is felhevíthető és köd­

be vesző kontúrjaival a hitelesség netovábbjának csakúgy m inősíthető, m int a hitelte- le n sé g én e k. H ogyan m en e kü lh e tn é ne k meg ettől id e o ló g iaila g eleve forró és ö s s z e ­ te v ő ik szá m a m iatt körülm ényesen tisztá zh a tó je le n sé g ek?

Ha erre gondolunk, bizonyára semmi m eglepő nincs abbban, amit az utóbbi öt évben átéltünk. Am ikor végre m indent ki lehet mondani, akkor m indent ki is m ondanak. Am ikor m indent lehet képviselni, akkor m indent képviselni fognak. Mégis kiábrándultságunk hegym agasságnyi. Nem tagadhatjuk, volt egy pillanat, amikor azt hittük, hogy a hitelte- lenség társadalm ából átlépünk a hitelességébe. Nem csak balga értelm iségiek várták a hitelesség pozitív szelekcióját: a tiszta - végre valóban nemcsak ki-, de m egválasztott - arcok felbukkanását. Akik ezután a lehető legegyszerűbb módon: hozzáértésükkel, in­

dulatm entes tárgyszerűségükkel és igazmondásra törekvésükkel hitelesítik m agukat.

De tovatűnt rem énykedésünket felülvizsgálva és megm osolyogva is derm esztő volt tu ­ dom ásul venni, amint a tiszta arc két hitszegése közötti szünetben felindultan nyilvánítja ki, hogy a m últ legsúlyosabb terhe a nép erkölcsi züllése. És az sem o ld o tta d e rm e d t­

sé g ü nke t, hogy a m agyar em ber m indenki m ást kenterben verő e ré n ye irő l is tő le é r­

te sü lh e ttü n k. Egyúttal m agasztos pé ld á já t adta a m egbocsátásnak: ju ta lm a zta , ha v a ­ laki b e va llja , hogy é rvé n ye sü lé sé é rt korábban is m egtette, am it te n n ie kellett, és ez nem vo lt kevés, de hit és m eggyőződés soha nem já tszo tt szerepet.

Tapasztalnunk kellett ugyanakkor, hogy az új arc hazafisága nem ismer el határokat.

Viszont m ég a holocaustra is féltékeny. Es elhivatottságérzete akkora, hogy hivatásával is szakított miatta. Jóslatai sorra m ondtak csődöt, de mit számít ez ahhoz a páratlan ado­

m ányhoz képest, hogy látja a jövőt? Tudja, hogy az ismétlés hatalom, és hiszi, hogy a hatalom tudás. Az ism étlés azonban - hiába volt hozzá néhány évtizede, hogy tanuljon a példából és ne pedig kövesse - nemcsak a tudásnak, de a tudatlanságnak is anyja.

Az új arc fájdalm as déja vu élményt kelt, amit fokozni is képes. Szavainak hitele kétség­

bevonhatatlan, mert küldetéstudata azt m ondatja vele, amiről azt hiszi, előnyére válik. Es jól követhető m intát kínál az évtizedekre visszapillantó m agunkba m élyedésre, a lélek- vizsgálatra is. A (vád)hatóság tegye a dolgát, ki-ki pedig felejtse el a saját múltját, úgy ahogy volt, majd határozottan hirdesse, hogy lelkiismerete nyugodt, hiszen sem m i szé- gyellnivalója nincs.

Az új arc okkal hangoztatta, hogy minden tőle telhetőt elkövetett. De nem veszi észre, hogy nincs ennél elm ara szta ló b b ítélet. A leh e tetle n re vállalkozott, te lje s íte tte is. H i­

te lv e s z té s é n e k az e lk e rü lh e te tle n g a z d a s á g i rom lá st m e g h a la d ó te m p ó já v a l és e lk é p e s z tő m é re te iv e l n e m csa k kizá rta , hogy e lh a s z n á ló d o tt, régi a rc o k le tű n je ­ nek, h a n e m e lé rte (ő le tt a vis z o n y ítá s i a la p ), hogy a h ite le s s é g s o h a nem ta p a s z ­ ta lt fé n ye su g á ro z z o n ró lu k. És a h ite lte le n s é g é a zo kró l, aRik b á rm ié rt is ko k e ttá ln i k e z d te k ve le .

Az új arc szám os egyéb mellett mintha azt sem mérte volna fel, hogy az adott körül­

m ények között milyen hatása van a W eberáItal leírt dilem mának: vagy a „politikáért” , vagy a „politikából" él. Akire az előbbi jellem ző, az élvezi, hogy gyakorolhatja a hatalmat és erősíti ön é rze té t a tudat, hogy egy ügyet szolgálhat. Ám ha anyagilag nem független em b e rké n t ad é rte lm e t é le té ne k a politika, kénytelen ta rtó s jö ve d e le m fo rrá sá vá tenni, azaz a p o litiká b ó l élni. így tö b bszörösen irritáló, ha nem győzi h a ngoztatni, hogy m in ­ dent a nép s zo lg á la tá n a k rendel alá, m iközben a m ach ia ve llista já tszm á k iránt gyo r­

san fe lcsa p ó sze n ve dé ly és/vagy a hatalom b irto klá sá n a k - az a u d io -vizu á lis tö m e g ­ m édium ot is já té ksze rké n t kisajátító „tükröm , tükröm , m ondd m eg n é ke m ...” - öröm e e lé g íti ki, ami a je le k sze rint nem ta rtja vissza, hogy szo lg á la tát m eglehetősen meg is fize tte sse.

Egyszerűen a dolgok logikájának mondana ellen - tanultuk W ebertől, mégha futó pil­

lanatokra el akartuk felejteni - , hogy a mindenkori politikai uralkodó réteg „ne használná ki politikai uralmát gazdasági magánérdekei szempontjából is”. Ha ezt term észettörvényként

tudtuk volna elfogadni, akkor is az új arc rosszul leplezett m ohósága, az együgyű, de cinikusan konok tagadással és a - legyünk m értéktartók - nem optim ális teljesítm énnyel, a h ite lve sztés tü n d ö kle te s példája. M indez aligha erősíti az á lla m a p p a rá tu sb a b e h e ­ lyezett vagy abban m eghagyott szakértő h iva talnoksereg b e csü le té rzé sé t. M árpedig e nélkül „a legszö rn yű b b korrupció és a le g kö zönségesebb h a rá cso lá s e lh a ra p ó d zá - sá n a k a ve szé lye ” fenyeget - vo n ta le W eber a kö ve tkezte té st tö b b m int hét évtizede, és nem m ondhatjuk, hogy szavai azóta csa k egyszer ig a zo ló d ta k be nálunk.

A tájainkon szokásosan szűkös javak újraelosztásáért történelm i pillanatonként m eg­

ism étlődő tülekedés gusztustalan látvány. Márcsak ezért sem találó a dam aszkuszi út sűrű megidézése. Saulus a gonoszt úgy igyekezett felszámolni, hogy kiírtja a föld színé­

ről, Paulus úgy, hogy m eggyőzi, nem jó úton jár. Saulus gátlástalanul m ásokat hozott éle t­

veszélybe, Paulus önmagát. A rendszer, amelyért Saulus harcolt, szilárd volt, és Saulus- nak semmi oka nem lehetett attól tartani, hogy magára marad. Látom ását legfeljebb az készíthette elő, hogy zsigerei m ár te lítő d n i kezdtek az öld ö klé sse l. De vise lke d é se m ég nem követte azt, am i a legbelül a m élyben fe lte he tő e n m ár d o lg o zott benne. A d a m a szku szi útra éppen azért került, m ert ott akart újabb ke re szté n ye ke t összefog- dosni. A h a llu cin á ció vá ra tla n sá g á va l, e g ysze risé g é ve l és va ló sá g h ite lé ve l cá fo lta azt a vá la sztá st, a m inek jegyében S aulus eddig cselekedett.

A Pállá válás folyamatát több minden hitelesíti. Elsőül - és ebben m eg e g ye zik a fo ­ kozatos, lassú m eg té ré ssel - az idő: é le tfog ytig tart. Annak m értékében te lje s e d ik ki, a hogy Pál m ag atartása és in te lle ktu sa kibontakozik. A pá lfo rd u lá s nem csa k új és vo n ­ zó erkölcsi arcu la tra nyit ablakot, de új és értékes kognitív ké p e sség e k kib o n ta ko zá ­ sára is. A té ríté sh e z szü ksé g es érvek kidolgozásával, a tan ko n kre tizá ció já va l, ha te t­

szik: e se te le m zé se i fü zé ré ve l Pál úttörő kreatív m unkát végzett.

Kétségtelen, Saulus a dam aszkuszi úton társadalm i elkötelezettségén nagyot fordított.

Egy lojalitásrendszerből egy ellentétes m ásikba té rt át. De nem azért, m ert ezt d iktálta a h elyzet p a ra n csa , jól fe lism ert sze m é lye s érdeke. Fordulatával a rá ne h eze d ő b i­

zo n yta la n sá g o t és kockázatot kim ondottan m egnövelte. U g ya n a kkor m orális ké szte ­ té se i m égsem vo lta k eredendő konfliktusban egym ással. S aulus é p polyan ig azságos (be csü le te s) em b e r lehetett, m int Paulus. M aga is így é re zh e tte , és e zért eszébe sem ju to tt, hogy m eg p ró b álja m últját átírni, korábbi v ise lt do lg a it kitö rö ln i saját és m ások e m léke ze té b ő l. Teljes é le tú tjá t vállalta, és té rítő i m unkája hitelét ez te re m te tte meg.

Bárcsak okkal m ondhattuk volna, hogy 1989-1990 táján nagy volt (nálunk) a dam asz­

kuszi úton a forgalom . A roham, amelynek újabb, bár nem azonos irányú hullám ára bíz­

vást szám íthatunk, azonban merőben más (lélek) topográfiai vidéken zajlott le. És e miliő kellően zavaros. Ha igaza van Trillingnek abban, hogy a modern erkölcsi képzelet s z á ­ m ára a h ip o krita m arginális, sőt idegen, úgy első p illa n tá sra a p o sztko m m u n ista e r­

kölcsi képzelet nélkülözi a m odernség jegyeit. C sa kh o g y m égsem te lje se n , m ert b e n ­ nünket is jobban izgat, am ikor a m aszk - legalábbis időnként - ö n m a g a e lőtt is elrejti, ki van alatta.

Ám a couleur locale sajátosságai döntőek. Az arc idomulhat a m aszkhoz, am elyet s o ­ káig viselnek. M aga vagy/és m ások m egtévesztésére - összefolyik. De hogyan idomul az arc a m aszkhoz, amelyet rövid ideje viselnek? - ez már más kérdés. Kivált, miután m egtanulta: az sem kockázat nélküli, ha úgy tesz, m intha az lenne a vélem énye, amit m ond és olyan lenne, am ilyennek kifizetődő mutatkoznia. De - gazdagítják tapasztalatai - az sem jobb, ha abban is hisz, amit gondol és abban is, amit mond. Netán abban is, amit m ások m ondanak neki, még ha ők nem is hisznek benne. Eljut oda, hogy hol ebben, hol abban (nem) hisz. Ahelyett, hogy kényelmesen eggyé forrna látszataival, m ár azt sem tudja, hogy ki nem ő. Bizonytalanságát alkalm asint önm aga fe lh e rg e lé se , m áso ka t e l­

söprő, elvakult in d u la tai e lle n sú lyo zzák.

Aki kitartóan A-t mondott és úgy tett, mintha ez lenne az evidencia, ugyanerről nem A-t mond és úgy tesz, mintha ez lenne az evidencia. Ám, ha em lékeztetnénk erre, nem jönne zavarba. Ha habozás nélkül nem tagadná le a dolgot, azzal érvelne, hogy igaz, korábban A-t mondott, de m indenki tudhatta, hogy B-re gondolt. M indig az ügyet képviseli, m égha a kívülálló szem ében egyre kevésbé világos, mi is az. A döntő m egtalálni a módját, hogy jelen és lehetőleg felül legyen (maradjon). Ezért szakosodott a kéznél levő köpö­

nyeg gátlástalan forgatására. Persze, ez szám ára hiteles m egnyilatkozás, mert eviden­

cia, hogy így kell tennie. A m egrendelésre szelektíven működő emlékezet eszm ényi tu ­ datbeszűküléssel párosul. így az egyik pillanatban ugyanolyan őszinte átéléssel ta g a d ­

hatja azt, amit egy m ásikban nem kevésbé őszintén csinált. És m agától é rtetődően, ezt kívá n ja m in da zo któ l, akik tőle függenek, s gya ra p o d á su kró l ped ig nem fe le jt el gon do sko d n i.

Ism ételjük m eg az iménti kulcsszót: kívülálló. Ugyanis a bennfentes, a csoporttag szá­

mára az ügy legkevesebb az emberiség haladása meg a nemzet boldogulása. Ezért pe­

dig sem m i sem elég drága, járjon el ő maga, csoportja és azt m egtestesítő ve ze tője b á r­

m ily h a jm e re sztő en . így esett meg, hogy a híveket lenyűgözte a ve zé r nagy belső tiszta sá g a , a m ely erőt ad neki a m indent e lb o rító m ocsok ké rlelhe te tle n e lta k a rítá s á ­ hoz. És a m ikor e ljö tt az igazság órája és fe lszín re ke rü lte k a fig u ra gon do sa n leplezett sötét fo ltja i? A kívü lá lló szá m á ra m aga lett a hiteltelenség. És a hívek? Ő ket lenyűgözi a ve zé r nagy be lső tiszta sá g a , am ely erőt ad neki a m indent e lb o rító m ocsok e lta ka ­ rításához.

M ár szóltunk róla, hogy a jelenségek áthevítése és a szociálpszicho-logika eluralko­

dása m iként fonódik egybe. A racionalitás korlátait vizsgáló döntéskutató, Sim on m utat rá, hogyan h a szn álta ezt ki H itler: „H itle r pontosan azért volt hatásos szónok a n é ­ m etek szám ára, m ert dühe és indulata egy h ullám hosszon volt olyan m e g g yő ző d é ­ se kke l és é rté ke kke l, am elyek m ár sok ném et szívében m e g je le n te k.” M árpedig, ha egy dü h vei és in d u la tta l e lőadott álláspont ta lá lko zik a h a llgatóság érzéseivel, ezek hitelesítik az előbbit. Az érvelés elm ezését, a té n yek elvá la sztá sát a kö ve tkezte té ­ se ktő l, az ö ssze fü g g é se k e lle n ő rzé sé t a hallgatóság azon ta g ja i sem vé g zik el, a kik­

nek a fe lké szü ltsé g e ezt lehetővé tenné.

A kiábrándító voltaképpen nem az, hogy néhány - egykori ítéletünk szerint derék és kvalitásos - em ber mire vetemedett. Az a társaslélektani állapot a figyelm eztető - és ezt nem m értük fel tüstént am ely fogékonyságot terem t a követésükre. Lehet persze dia­

dalm asan hivatkozni arra, hogy a hang felerősítő és ha a m indenre nem is, de so k m in ­ denre képes hívek szá m a korlátozott. C sakhogy ha a szá m u k m indössze csupán ö t­

száz lenne, az is p o ntosan ötszázzal több annál, m int am ennyi e tá rsa d a lo m n a k kí­

vá n a to s azok után, am in keresztülm ent. Nem szólva arról, hogy ugyanaz a tá rs a s lé ­ le kta n i h á ttér m ásféle - naív vé le ke d ésü n k sze rint szintén a b szolút h ite lve szte tt - v é g le te k n e k is kedvez. Legalább ne té ve d jü n k m egint: fü g ge tle n ü l arányaiktól és ló­

zu n g ja iktó l, ezek nem egym ást ta rtjá k sakkban. Jövőbeli tá rsa d a lm i ko ckázatuk pedig kis z á m íth a ta tla n u l m eg h a la d ja puszta a ritm etikai összegüket.

A m ennyiségi m utatók más tekintetben is roppant csalókák lehetnek. Nem csak az érin­

tett (párt)csoportok, de a náluk kevésbé szélsőségesek és elfogadottabbak is hajlam osak m essze túlbecsülni híveik (hitelesítőik) táborát. A m agyarázat kézenfekvő: a döntő p il­

la n a tokb a n úgyszólván kizárólag saját híveik körében ta rtó zko d n a k. Az a lka lo m sze ­ rűen ö ssze g yű lő szép szám ú aktíva odaadó g e sztusaiból a forró (tehát in te n zív) h i­

telesítés je le it jo g g a l o lva ssá k ki. A kölcsönösen g e rjesztett p sze u d o -m ilita rista lé g ­ körbe pe d ig b e vo nják a nép(esség) tá vo lle vő többségét, akiknek ugyanígy kell érez- n iök és g o n d o lko d n io k, am it, nem debár, mi sem bizonyít jobban, m inthogy ők sz ü n ­ te le n ü l rájuk hivatkoznak.

A - m inden hatalm i-döntéshozó csoportot fenyegető - csoportgondolkodás m értékte­

lenné duzzad azokban a (párt)csoportokban, amelyeket a tisztánlátást eleve megzavaró, m egváltó hevület szervezett eggyé. Ez erős kohéziótterem t és a közvetlen érdekeltekben a hitelesség m egingathatatlan érzetét kelti, amit demokrácia előtti vagy utáni körülm é­

nyek között akár tartósan kamatoztatni is lehet. A torz helyzetm egítélés azonban előre­

vetíti a hitelvesztést a (párt)csoporton kívül. Garancia erre a csoportgondolkodás nyolc eklatáns tünete, amelyeket Janis kellő tömörséggel mutat be:

„1. A legtöbb vagy az összes tag által osztott sebezhetetlenség illúziója, amely túlzó optim izm ussal já r és végletesen nagy kockázatok vállalására bátorít.

2. A racionalizálásra tett kollektív erőfeszítés, abból acé lb ó l, hogy csökkentse az olyan figyelm eztetések jelentőségét, amelyek esetleg rábírhatják a tagokat arra, hogy még egy­

szer átgondolják előfeltevéseiket, mielőtt újra rábízzák m agukat m últbeli politikai dönté­

seikre.

3. A csoport belső m oralitásába vetett kétségbevonhatatlan hit arra készteti a tagokat, hogy figyelm en kívül hagyják döntéseik etikai vagy morális következményeit.

4. A riválisok és az ellenfelek sztereotip szemlélete, m iszerint túlságosan gonoszak ahhoz, hogy a tárgyalásra irányuló őszinte próbálkozásaikat komolyan lehessen venni,

vagy túl gyengék és buták ahhoz, hogy bárm ilyen kockázatos kísérletnek ellenálljanak, amivel céljaikat m eghiúsíthatják.

5. Azokra a tagokra nyíltan gyakorolt presszió, akik nyomós érveket hoznak fel a cso ­ port néhány sztereotípiája, illúziója, vagy elköteleződése ellen, nyilvánvalóvá téve, hogy az eltérő vélem énynek ez a típusa ellentétes azzal, ami minden lojális tagtól elvárható.

6. A nyíltan hangoztatott csoport-konszenzustól eltérők öncenzúrája, amely minden egyes tag azon hajlandóságát tükrözi, hogy önmaga szám ára m inim alizálja kétségeinek és ellenérveinek fontosságát.

7. Az egyöntetűség általánosan osztott illúziója a többség vélem ényéhez igazított kon­

form ítéletek tekintetében (ami részben a deviánsok öncenzúrájából ered, és az a hibás előfeltevés súlyosbítja, hogy a hallgatás beleegyezést jelent).

8. Az önjelölt gondolatrendőrök felbukkanása - ezek olyan tagok, akik a csoportot m eg­

védik azoktól a kellemetlen információktól, amelyek szétzúzhatnák a csoport döntéseinek hatékonyságát és a m oralitásáról elfogadott önelégült vélekedéseket."

így lépnek fel együtt az emelkedett morális igények és a m orális felelőtlenség, a túlzott öndokum entálás és a belső bizonytalanság, a teljesítm ények á llandó h a n g o zta tá sa és a teljesítm ény té n yle ge s értékének feltűnő csökkenése. E lé lektani tü n e te kke l írta le B ib ó közel fé lé vszá zad a a „p o litikai je lle m d e form á ló dá sá t” , am it a „h iszté riku s lelki- á lla p o t” ve le já ró já n a k ta rto tt: a vágyak és a realitás e lképesztően e lsza ka d n a k e g y ­ m ástól. De Bibó, egy másik ta n ulm á n yá b a n, a „m a g ya r közélet fo rd íto tt kivá la sztá sá ­ nak” to vá b b i ve szé lye s te rm ékét, a „ham is rea listá t” is felm utatja.

Mivel a m ost leszereplők országlását m egelőző puha diktatúrában jó ideig ez a „ham is realista" volt az uralkodó politikai karakter, nincs okunk, hogy jellem zéséről m egfeledkez­

zünk. E prototípus képviselői azok, akiknek a „szám ára a gyakorlati munka vagy érvé ­ nyesülés lehetősége áll m indenekfelett, s ennek érdekében hajlandók abban az értelem ­ ben 'realisták' lenni, hogy a hazugság fennálló és érvényesülő konstrukcióját elfogadják valóságnak. Realizm usuk ilyen módon egy alapvetően hazug építm ény m egtám asztá­

sában, erősítésében és a té n yle ge s le h e tősé g e k ham is fe lté te le i között való ide-oda to lo g a tá sb a n m erül ki.”

Az em ber hajlam os egymást kizáró végletekben gondolkodni, mint amilyen a szenve­

dély és az ész. Egész elem zésünk tanulsága azonban, hogy ezt az ellenpárt a legdurvább m egközelítésre sem használhatjuk. Az előbbi képletben a szenvedélyes hevület éppúgy megfér a gátlástalanul kiagyalt manipulációval, mint a nyers érdekérvényesítéssel és a cin iku s érveléssel. Az utóbbi képletben a va lósághoz - szó sze rin t - m indenáron a l­

kalm azkodó ész nem igényli a va ló sá g sokoldalú és korrekt vizsg á la tá t, holott ez az értelem legfőbb sajátja. Viszont szüksége van az ö n á ltatá s sze m ká p rá ztató fo rm á ira, az énvédő érze lm e k kellem etesen langyos hullám aira.

Ha az életre kelt ideáltípusok sem egylelkűek, miként lehetnének azok az átmeneti elegyben, közbülső alakokban testet öltő gyakori változataik? Közös bennük a m érték­

vesztésnek, elfogultságoknak és tévítéleteknek az a hálója, am ely nem enged teret a távolságtartásnak. Márpedig ennek hiánya a közéleti ember „egyik legsúlyosabb bűne...

a politikus döntő pszichológiai tulajdonsága: a képesség, hogy belső lelkierővel és nyu­

galomm al hagyja a valóságot hatni önmagára, vagyis bizonyos távolságból vegye sze m ­ ügyre a dolgokat és az embereket”. (Értelem szerűen: azt is, ami és aki am úgy közel van hozzá, azaz önm agát és csoportját).

W ebert idéztük ismét. M egállapításának jelentőségét növeli, hogy m anapság a pszi­

chológia a távolságtartást, az önmagára is irányuló humorérzéket, az etikai szilárdságot, az etnocentrizm us minden fajtájával szem beszálló egalitariánus szem léletm ódot, a tág értelem ben vett valóság árnyalatos felfogását egyazon tulajdonságnyaláb egymástól nem független alkotóelem einek tekinti. Együttesük m eghatározóan hozzájárul ahhoz, amit érett szem élyiségnek nevezünk, aki - Allport szavaival - „tevékeny ura környezeté­

nek” .

Jóllehet ez sem elyik szakm ában nem hátrány, akár a kiem elkedő te lje sítm é n y is k ü ­ lönválhat tőle. Közéleti hivatás hiteles m űvelése d e m okratikus tá rsa d a lm a kb a n a z o n ­ ban e lké p ze lh ete tle n nélküle. Az érett szem élyiség te rm é sze te se n nem egyenlő a p o ­ litika i ko m petenciával. M égis, a h a ia lm a t gyakorló p o litiku s ko m p e te n ciá ja érett s z e ­ m élyisége.