Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai Pszichológiai Kar Neveléstudományi Doktori Iskola
vezetője: Halász Gábor PhD, dr. habil. egyetemi tanár Gyógypedagógia Program
vezetője: Marton Klára PhD, dr. habil. tudományos főmunkatárs Doktori (PhD) kutatási terv
Svastics Carmen EPDF4K
Doktori tanulmányok kezdete: 2016. szeptember Finanszírozási forma: önköltséges
A tervezett kutatás alapján készülő disszertáció munkacíme:
Fogyatékossággal élő emberek munkaerőpiaci integrációjának kritikai diskurzuselemzése
Témavezető: Könczei György Ph.D., D.Sc., dr. Habil.
konczei.elte.ds@gmail.com Bíráló bizottsági tagok:
Eredetiségi nyilatkozat:
Kutatási engedély száma:
Budapest, 2019. február 28.
2
Tartalom
1. Bevezetés, a kutatási probléma ... 3
2. Elméleti háttér ... 5
2.1 A diskurzus és a diskurzuselemzés megjelenése a társadalomtudományokban ... 5
2.2 A kritikai diskurzuselemzés ... 7
2.3 Diszkurzív megközelítések a fogyatékosságtudományban ... 8
2.4 Társadalmi integráció ... 10
2.5 Munkaerőpiaci integráció ... 12
3. Kutatási paradigma: kérdések, előfeltevések ... 13
4. A kutatás módszertana ... 15
4.1 A kutatás tervezett menete... 16
4.2 A diszkurzív interjú ... 17
4.3 Érvényesség és megbízhatóság ... 18
4.4 Kutatási napló ... 18
4.5 Etikai megfontolások ... 18
5. Várható eredmények ... 19
6. Munkaterv ... 20
7. A hallgató témában megjelent publikációinak jegyzéke ... 21
8. Irodalomjegyzék ... 22
9. Felhasznált források ... 25
10. Melléklet ... 26
3
1 Bevezetés, a kutatási probléma
A fogyatékossággal élő emberek társadalmi szerepével kapcsolatban jelentős változások zajlanak mind globálisan, mind Magyarországon. Társadalmi integrációjuk kérdése az utóbbi időszakban központi jelentőségre tett szert és számos gazdasági, közpolitikai, jogi, tudományos, technológiai és kulturális fejleményt eredményezett. Az utóbbi években megsokszorozódott azon dokumentumok (programok, jelentések, publikációk, tanulmányok, kutatási beszámolók, stb.) száma, mely ezzel a témával foglalkozik, ugyanakkor egyre nehezebb átlátni azt az elméleti, koncepcionális és fogalmi hátteret, melyre ezek a dokumentumok épülnek. Ebben jelenthet segítséget a posztmodern diskurzus fogalom, mely
„arra fekteti a hangsúlyt a tudományos elemzésben, amiről szó van: azokat a tágabb értelemben vett témákat kell felszínre hoznunk, melyekből összeállíthatók a politikák mögött megbúvó paradigmatikus stratégiák” (Nagy, Pál, Szerepi és Halmai, 2008).
Bár Magyarországon is – hasonlóan a nemzetközi trendekhez – egyre inkább háttérbe szorul a közbeszéd szintjén a fogyatékosság kizárólagos orvosi megközelítése és teret nyer az un. társadalmi modell, mely a fogyatékosságot társadalmi jelenségként értelmezi és a változtatás felelősségét kollektív feladattá teszi, mindazonáltal kérdés, hogy ez mennyiben vezethet el valódi változásokhoz az érintett emberek életére vonatkozóan. Margrit Shildrick (2009) szerint ezek a diskurzusok felelősek azért, hogy miközben formálisan a fogyatékossággal élő emberek egyenlő állampolgári jogokkal rendelkeznek, a társadalmi élet egyre több színterén vesznek részt, integrációjuk látványosan nő, és a közbeszéd is egyre inkább fogékony az érzékeny, politikailag korrekt beszédmódokra, aközben társadalmi kirekesztésük, leértékelésük és stigmatizálásuk valójában a felszín alatt tovább folyik.
A fogyatékossággal élő emberek társadalmi-politikai pozícióinak kialakulásában és fenntartásában szerepet játszó diskurzusok tanulmányozása a nemzetközi szakirodalomban is egyre több figyelmet kap. A diskurzusok csoportosításának több megközelítése is létezik, az egyik lehetőség a fogyatékossá változtató (fogyatékosító) és a fogyatékosságot feloldani kívánó beszédmódok megkülönböztetése. Ennek lényege, hogy a társadalom által okozott hátrányokat úgy mutatják be, mintha azok a fogyatékosságból adódnának, amit mások segítenek „kezelni”. A brit diskurzuselemzések homlokterében a társadalmi és az un.
elmaradott beszédmódok közötti küzdelem áll, mint például a biomedikus (rehabilitálandó személyekről szóló), a fogyatékos (hátrányos helyzetűeket említő) vagy a testszociológiai (nyilvánvaló testi fogyatékossággal vagy értelmi akadályozottsággal élő emberekről szóló)
4
nézőpontok (Thomas, 2009). Az Egyesült Államokban a hangsúly az emberi jogi küzdelmek révén kialakult un. kisebbségi modell „elnyomó” és „autentikus” megközelítéseinek megkülönböztetésén van, ahol a fogyatékossággal élő emberek véleménye, mint elnyomott kisebbségé ritkán jelenik meg a róluk és értük szóló vitákban (Shakespeare-Watson, 2002).
Bár a nemzetközi diskurzusok jellemzői a magyar közbeszédben is fellelhetők, Kiss Viktor (2013) véleménye szerint a hazai fogyatékosság narratíváinak legfőbb ismérve a depolitizáltság, vagyis hogy a téma nem jelenik meg a politikai küzdelmek terén. Ugyanakkor öt jellemző diskurzust azonosít a magyar közbeszédben, melyek párhuzamosan vannak jelen és alkotják a fogyatékossággal kapcsolatos társadalmi beszédmódokat. Az orvosi-szakmai nyelvhasználat a szakemberek és a laikusok mentén tesz különbséget, míg a szociális diskurzus a fogyatékossággal élő embereket passzívnak tekinti, akik nem képesek ellátni magukat, kiállni saját érdekeikért, szánalomra méltók, illetve társadalmi gondoskodásra szorulnak. Az átmenetiség diskurzusa a kérdést egyéb, nagyobb jelentőségű kérdések alá sorolja (pl. piacgazdaságba való átmenet, EU integráció, civil társadalom megerősítése), melyek megvalósulása majdan a fogyatékossággal élő emberek számára is előnyökkel jár.
Ugyanakkor a téma így el is veszik a nagypolitika útvesztőiben, jogszabály-előkészítésekben vagy tanácsok, bizottságok működése során (Verdes, 2018). A kompenzáló diskurzus az érintett emberek nyilvánvaló társadalmi-gazdasági hátrányából fakadóan a kollektív lelkiismeret furdalás érzéséből táplálkozik és a „személyes tragédia” feldolgozásának eredményét, mint jelentős sikert értékeli, továbbá az emberi nagyságot, mint követendő jó példát állítja mindenki elé.
A jelen doktori kutatás témáját jelentő integrációs diskurzus a szociális-kulturális hátrányok megszüntetését és a fogyatékossággal élő emberek társadalmi beillesztését, illetve beilleszkedését célozza. Alapvető fogalmai a „normális élet”, az „átlagember”, valamint az
„esélyegyenlőség”, a „hátrányos helyzet” és a „felzárkózás/felzárkóztatás”. Legfőbb terepei az oktatás és a munkaerőpiac, mely utóbbi esetében a hangsúly a gazdasági aktivitáson van. A statisztikai adatokból nyilvánvaló foglalkoztatottsági hátrányon alapuló, a fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű emberek munkaerőpiaci részvételét célzó intézkedések, kezdeményezések, közpolitikai vagy tudományos érvelések, mind nemzetközi mind hazai viszonylatban, néha egymással párhuzamosan futó, vagy akár egymásnak ellent is mondó beszédfolyamot alkotnak, melyet összességében munkaerőpiaci integrációs diskurzusnak nevezhetünk. A többféle szemlélet vagy elv alapján, sok esetben eltérő definíciók, vagy változó fogalmi kategóriák mentén működő foglalkoztatáspolitika feltehetően összefüggésben
5
áll a hagyományos módszereket alkalmazó munkaerőpiaci programok alacsony szintű hatékonyságával is.
Doktori kutatásomban célom ezen, hazai viszonylatokban mindeddig felderítetlen munkaerőpiaci integrációs diskurzus feltárása, belső mechanizmusainak felfedése, dinamikáinak azonosítása, valamint az esetleges ellentmondások kimutatása. A munkaerőpiaci integrációt célzó programok valós természetének feltárásával, a lehetséges alternatívák bemutatásával dolgozatom hozzá kíván járulni a fogyatékossággal élő emberek önálló életének egyik alapját jelentő gazdasági autonómia eléréséhez. Mivel a munkaerőpiaci szabályozásban, stratégiák meghatározásában, akcióprogramok és célzott munkaerőpiaci programok tervezésében és végrehajtásában, a foglalkozási rehabilitációban résztvevő intézmények és személyek számos olyan szöveget állítanak elő, melyek alapvetéseiket, szándékaikat, elveiket továbbá gondolatmenetüket tükrözik, ezek a társadalomtudományban lassan meghonosodó diszkurzív szemlélet alapján nemcsak nyelvileg, de társadalmi aktusként, cselekvésként is értelmezhetők és értelmezendők. A jelen kutatásban alkalmazott kritikai diskurzuselemzés lényege ezen szövegek alapján, a mindenkori beszélő pozíciójának, érdekeinek, hatalmi helyzetének kritikai olvasata és feltárása, a diskurzusban létrejövő társadalmi és (köz)politikai konstellációk felfedése és nyilvánvalóvá tétele. A szövegek tehát egy újszerű megközelítését adják a fogyatékossággal élő emberek társadalmi valóságának, a diszkurzív keret kiindulási pontként szolgál a gyakorlati társadalomtudományi elemzésekhez, a szövegek, intézmények és pozíciók egymást kölcsönösen meghatározó, ugyanakkor a beszédaktusok révén újból és újból létrehozott rendszerének megértéséhez, bemutatásához és esetleges megváltoztatásához (Pálvölgyi, 2006; Szabó, 2003).
2 Elméleti háttér
2.1 A diskurzus és a diskurzuselemzés megjelenése a társadalomtudományokban
A nyelv a legegyetemesebbnek tartott absztrakt jelrendszer, mely ugyanakkor közösségi tulajdon is. A szociolingvisztika a nyelv és a társadalom kapcsolatát vizsgálva rámutatott arra a tényre, hogy a társadalom szerkezete befolyásolhatja, vagy akár meg is határozhatja a nyelv struktúráját, az egyéni és csoportos nyelvi viselkedésmódokat (Sándor, 2016). A nyilvánvaló nemi, etnikai, kor vagy végzettségbeli különbségeken túl egy további kategória, a hatalom is jól használható fogalomnak mutatkozott a nyelvhasználat megértésében (Wardhaugh, 1995).
A meggyőzés és manipuláció politikai irányoktól függetlenül az emberiség történelme óta
6
létezik. Michel Foucault szerint „a diskurzus látszólag talán jelentéktelen dolog, de jellemző tilalmai hamar felfedik kapcsolatát a vággyal és a hatalommal. [...] A történelem szüntelenül arra oktat minket, hogy a diskurzus nemcsak egyszerűen tolmácsolja a küzdelmeket és az uralmi rendszereket, hanem érte folyik a harc, általa dúl a küzdelem; tehát a diskurzus az a hatalom, amelyet az emberek igyekeznek megkaparintani" (1998, 51.).
A 20. század második felében következett be az a felismerés, hogy a korábbi elképzelésekkel szemben a nyelv nem semleges médium, nem „tükrözi a tényeket”, nem a valóság „eleve meglevő emberi arcát” mutatja (Szabó 2003, 43.). A beszéd és a beszélés egyre inkább önálló entitásként definiálódott, mely túlmutat a nyelv struktúráin, a beszélők egyéni adottságain, vagy a társadalom szociológiai jellemzőin. Ezen nyelvi fordulat egy újfajta posztmodern irányzatot eredményezett a társadalomtudományokban, a diskurzuselméleti megközelítésmódot (Carver, 2004; Virág 2014).
A diskurzus fogalma több szinten is értelmezhető. A hétköznapi nyelv beszélgetést, társalgást ért alatta, a nyelvészet több mondatból álló írott, valamint élőbeszédbeli egységként definiálja (Sándor, 2016). A szociológia számára a diskurzus egyfajta intézményesült gondolkodási mód, ami megszabja, hogy egy adott témáról mit és hogyan lehet mondani.
Kikerülhetetlen fogalom és jelenség, a realitás meghatározásának az eszköze. Szorosan összefügg a hatalomról és az államról szóló különböző elméletekkel (Géring, 2005; Glózer, 2006; Sándor, 2016).
A posztmodern társadalomtudományokban a diskurzus alapfogalommá vált, a diskurzuselemzés, mint újfajta kutatási irányzat az 1990-es évek elején jelent meg. E szerint a szövegek társadalmi előállítása „valóságteremtő gyakorlatként” fogható fel (Carver, 2004, 144.). Az új megközelítésmód képviselői megkérdőjelezik a pozitivista nézőpont egyetemességét és újfajta kutatási módszerként nem adatokat, hanem történeteket, narratívákat elemeznek. Konstruktivista alapállásuk szerint a nyelvnek nincs előzetes
„prestrukturált médiuma”, a mindenkori beszélők a mindenkori diskurzusokban „konstruálják meg önmagukat, a valóságot és a kettejük egymáshoz fűződő viszonyát” (Virág 2014, 31.).
A diskurzusanalízis vagy diskurzuselemzés az elmúlt időszak során négy különböző tudományterületen vált jelentős módszertani tényezővé: filozófia és episztemológia (fenomenológia, hermeneutika, szemiotika); társadalomelméleti tradíció (kulturális antropológia, kritikai elméleti irányzatok); nyelvészeti elméletek; valamint kommunikáció- elméletek (Virág, 2014). A diskurzuselemzés elméleti tradíciói meglehetősen széles kört ölelnek fel, ezek közül leginkább hatot tartanak számon: társalgáselemzés (conversation analysis) és etnometodológia; interakcionális társadalomnyelvészet (sociolinguistics) és a
7
beszéd etnográfiája; diszkurzív pszichológia; a Bahtyin nyomában haladó kutatások; kritikai diskurzuselemzés és kritikai nyelvészet; valamint a Foucault-t követő kutatások (Titscher, Meyer, Wodak és Vetter, 2003).
Nemzetközi viszonylatban tudománytörténeti okok miatt definíciós eltérések is megfigyelhetők az egyes nyelvterületek között. Német nyelvterületen a Diskursanalyse a beszélgetéselemzés (Gesprächsanalyse) egyik pragmatikai irányzata, a beszédaktus-elmélet kritikájából fejlődött ki és a nyelvi cselekvés elméletével áll összefüggésben. Ezzel szemben angol nyelvterületen a discourse analysis az írott és beszélt szöveg vizsgálatát jelenti, ami tágabb, hiszen a szövegnyelvészetet (textlinguistics) és a beszélgetéselemzést (conversation analysis) egyaránt magába foglalja. Az egyes irányzatok közös alapvetése mégis az, hogy a nyelvet társadalmi interakcióként értelmezik (Iványi, 2001).
2.2 A kritikai diskurzuselemzés
A kritikai diskurzusanalízis vagy diskurzuselemzés (CDA) posztmodern nézőpontja az interakcionális társadalomnyelvészetből fejlődött ki az 1960-as, 1970-es években, mely szerint a nyelv társadalmilag meghatározott. A nyelvészeti és társadalomelméleti háttérrel rendelkező megközelítés többek közt Karl Marx, Antonio Gramsci, Jürgen Habermas, Michel Foucault és Pierre Bourdieu elméleteire építve vizsgálja az ideológiák és a hatalmi viszonyok szerepét a diskurzusban. Az irányzat képviselői szerint a szövegek mögötti szándék, a cselekvés mozgatórugója a hatalom, ami minden nyelvi aktus révén újraformálódik. Ezáltal a nyelv elveszíti önálló rendszer-mivoltát és eszközzé, erőforrássá válik a szöveg létrehozója kezében. A CDA megközelítésmód alapvetése, hogy a nyelv és a hatalom fogalma összekapcsolódik, „az igazság hatalmi kategóriává válik” (Virág, 2014, 32.). A CDA a társadalmi egyenlőtlenségek és igazságtalanságok jelenségeit vizsgálja diszkurzív módon, célja a hatalommal való visszaélések leleplezése, a diskurzus- és hatalomstruktúrák közötti összefüggések feltárása. Nemzetközi szinten fontos képviselői Norman Fairclough, Ruth Wodak és Teun van Dijk.
Norman Fairclough a formálisan nyelvészeti szövegtulajdonságok, a szociolingvisztikai beszéd-zsánerek és a társadalmi gyakorlatok kölcsönhatásaival foglalkozik, melyek elméletének, a szövegközpontú diskurzuselemzés és társadalommagyarázat (TODA: Text Oriented Discourse Analysis) alapját adják. Érdeklődési területe a társadalmi gyakorlatok diszkurzív megformálása és ezek visszahatása a társadalmi gyakorlatokra. Ruth Wodak számos alapvető elméleti és gyakorlati műve mellett a diskurzus interdiszciplináris és probléma-központú történeti megközelítését dolgozta ki, mely révén a
8
diszkurzív gyakorlatok hosszabb idejű alakulása és eltérő zsánerekben való megjelenése is elemezhetővé vált.
Teun van Dijk a szövegelemzés pszichológiai irányzatát képviseli, az utóbbi időben a rasszizmusnak a szimbolikus elit (politikusok, újságírók, tudósok, írók) által való diszkurzív létrehozását, valamint az ideológia, a kontextus és a tudás elméleteit kutatja. Véleménye szerint a hatalom képviselői a beszélés, nyilatkozás absztrakt szabályait tudattalanul arra használják, hogy általuk az érdekeiknek megfelelő ideológiát terjesszék (van Dijk, 2000). A kritikai iskola követőinek célja azonban, hogy a diskurzuselemzéssel leleplezzék az elnyomó és kirekesztő beszédet.
„Eltérően más diskurzuselemzőktől a kritikai diskurzuselemzők egyértelmű társadalompolitikai állásponttal rendelkeznek […] Munkájuk kétségkívül és végső soron politikai, még akkor is, ha ez az elméletalkotás és az elemzés minden fázisára azért nem igaz. Reményük a kritikai megértésen keresztül történő változtatás, még ha ez gyakran illuzórikus is. […] Kritikájuk célpontját a hatalmi elitek jelentik, akik működtetik, fenntartják, legitimálják, elnézik a társadalmi egyenlőtlenséget és igazságtalanságot, vagy tudomást sem vesznek azokról. Azaz munkájuk ismérve a szolidaritás azokkal, akiknek leginkább szükségük van rá. Problémáik »valóságos« problémák, vagyis azok a súlyos gondok, amelyek sokak életét vagy jólétét veszélyeztetik, és nem azok a jelentéktelen tudományos problémák, melyek a diskurzusstruktúrák leírásából adódnak […] Diskurzuskritikájuk politikai kritika azokkal szemben, akik felelősek a diskurzus szerepéért az uralom és az egyenlőtlenség újratermelésében” (van Dijk 2000, 445–446.).
Bár a kritikai diskurzuselemzés a diskurzuselemzés egyik válfajaként alakult ki és vált népszerűvé, fontos leszögezni, hogy nem a diskurzuselemzés egyik módszerét jelenti. A diskurzus- bölcsészet- vagy társadalomtudományok terén végzett CDA kutatások módszertani spektruma széles, a lényeg annak adekvát és releváns kimutatása, hogy a diskurzus mennyiben termeli újra a társadalmi és politikai egyenlőtlenségeket vagy áll ellen ezeknek.
2.3 Diszkurzív megközelítések a fogyatékosságtudományban
A fogyatékosságtudományban a diszkurzív gondolkodás egyik alapdokumentuma Mike Oliver Politika és nyelv: A fogyatékossági diskurzus megértése (Politics and Language:
Understading the Disability Discourse 1994) című munkája. Ebben leszögezi, hogy a közhiedelemmel ellentétben a nyelv nemcsak a kommunikáció eszköze, hanem a nyelv a
9
politikáról, a dominanciáról és a kontrollról is szól. A posztmodern társadalomelméletben használt diskurzus(ok) sajátossága, hogy „esetlegesek, felbukkannak, megváltoznak és eltűnnek. Ez a megközelítés a jelentésadást vagy elnevezést puszta ábrázolás helyett cselekvésként értelmezi, és arra utal, hogy a társadalmi jelentések nem alkotnak egységes szimbólumrendszert. Végső soron lehetőséget teremt arra, hogy a társadalomban jelen levő hatalom és egyenlőtlenség a nyelvhasználatban is megjelenjen” (Oliver 1994, 5-6.).
A diskurzusokban megjelenő, vagy a diskurzusok mögött megjelenő hatalom azonban semmiképpen sem állandó, egyik társadalmi szereplő sem birtokolja folyamatosan. Ez az érte folytatott folyamatos küzdelmekben alakul és dől el (Foucault, 1998). „A megnevezésért vívott harc valójában a jelölők harca: jelen van valamely társadalmilag fontos esemény, személy, dolog, amelyet a beszélők fontosnak tartanak névvel illetni, ugyanakkor több jelölő verseng, hogy megnevezhesse azt. A jelölő, a név azonban soha nem semleges, mindig magán hordozza a beszélő nézőpontját, látásmódját és ítéletét a jelöltről. Éppen ezért nem közömbös, hogy ki az, aki a társadalomban legitim módon megnevezheti az adott reáliát, s ezáltal érvényesítheti saját szemléletét a dologgal kapcsolatban” (Pálvölgyi 2006, 19.). Ugyanakkor ezen diszkurzív tendenciák a modern kori társadalom komplexitása miatt semmiképpen nem egy irányba tartanak, mozgásaik ellentmondásosak és nehezen megragadhatók (Fairclough, 1989; van Dijk, 2015).
A személyes és társas kapcsolatok mikroszintjén túl, ahol az egyes közbeszédbeli divatokon felülemelkedve igenis fontosnak tűnik a tiszteletteljes beszédmód használata, a diskurzusok vizsgálata segítséget jelenthet olyan szituatív egyenlőtlenségek tanulmányozásában, mint az orvos-beteg, tanár-diák, szociális munkás-kliens, szolgáltató- felhasználó viszonya (Oliver, 1994). A nyelv un. makro-politikájának vizsgálata révén lehetőség nyílik a kulturális dominancia egyéb formáinak megismerésére, olyan kisebbségi nyelvi formák, mint a pidgin, a dialektusok, a szleng, az anti-szexista, vagy anti-rasszista nyelvhasználat kulturális ellenállásként való felfogására (Oliver, 1989).
A fogyatékosság, mint „a szakadatlanul alakuló hatalmi térben folyamatos változásban lévő kulturális konstrukció” (Könczei és Hernádi, 2011) jelentős fogalmi változásokon és tartalmi alakulásokon ment át a történelem során. A fogalom egyes dimenziói mentén kialakult fogyatékossági modellek jelentős szerepet töltenek be a fogyatékossággal élő emberekről szóló diskurzusok kialakulásában és használatában. „…magyarázatot adnak a (feltételezett) szükségletek alapján kialakuló oksági és felelősségi viszonyokra; irányt mutatnak a közpolitikák kialakításához és végrehajtásához; nem értékmentesek;
meghatározzák, hogy mely tudományterületek tanítanak a fogyatékossággal élő emberekről és
10
melyek vizsgálják őket; alakítják az érintettek ön-identitását; ugyanakkor előítéletet és hátrányos megkülönböztetést is okozhatnak” (Smart, 2004, 25-27.). Veszélyük ugyanakkor, hogy túlságosan merev keretet adnak a gondolkodásnak és nem engedik meg a fogalmi újításokat, tartalmi változtatásokat, a diskurzusok új irányba terelését, új keretek létrehozását (Grue, 2011, 2015).
Mairian Corker (2000) megkülönböztet un. régi és új fogyatékossági diskurzusokat.
Előbbiek a fogyatékossággal élő emberekről szólnak, többnyire negatív megközelítésben, leginkább az orvosi modell jegyében, míg az új fogyatékossági diskurzusokat az új társadalmi mozgalmak hozták létre és különbséget tesznek a szociális modell mentén károsodás és fogyatékosság közt. A diskurzus Dan Goodley számára „az állítások, gondolatok és gyakorlatok olyan szabályozott rendszere, mely bizonyos tudásformákat képvisel, melyek segítenek kialakítani azt a szubjektív érzetet, hogy kik is vagyunk mi és mások” (2017, 126.).
Kiemeli továbbá, a diskurzusok azon szerepét, hogy megalkot olyan társadalmi intézményeket, mint a munka, a család vagy az iskola. Itt kapcsolódik többek közt Foucault biohatalom elméletéhez, mely szerint az ember- és társadalomtudományok, valamint a társadalmi intézmények hozzák létre az én-ről való tudást, ami viszont a jelenkor alapvető elvévé vált (2007).
A néhány fentebb említett megközelítés alapján is egyértelműnek látszik, hogy a fogyatékosságtudomány diszkurzív megközelítése számos gondolatmenetet képes elindítani, illetve összekapcsolni, melyek újabb impulzusokat adhatnak a tudományterület művelői számára. A nyelv nyilvánvalóan túlmutat azon a szerepén, hogy tapasztalatokat adjon vissza, hogy eligazítson fogyatékossági kategóriák, címkék és terminológiák közt, vagy akár hogy csupán dekonstruálja az elméleti és gyakorlati kereteket. Mind a tudomány, mind a politikai aktivizmus számára is használható kategória, mely többek közt segítséget nyújthat abban, hogy „egy jobb világot fogalmazzunk meg” és a „jobb közpolitikák és megváltozott gyakorlatok révén javítsunk mindnyájunk életminőségén” (Oliver 1994, 12.).
2.4 Társadalmi integráció
A fogyatékossággal élő emberek társadalmi integrációja a fogyatékosságügyi szakirodalom egyik legfőbb aktuális kulcsfogalma, megkerülhetetlen téma és általános célkitűzés. Az Egészségügyi Világszervezet az általa kidolgozott a funkcióképesség, a fogyatékosság és az egészség nemzetközi osztályozása modellben (FNO) a részvételt, a tevékenységgel és a testi funkciókkal egységet alkotó keretként értelmezte, mely kölcsönhatásban áll egyfelől az egészségi állapottal, másrészt a környezeti és személyes tényezőkkel (WHO, 2003). Az ENSZ
11
Fogyatékossággal élő Személyek Jogairól szóló Egyezmény egyik alapelve „a teljes és hatékony társadalmi részvétel és befogadás” (3. cikk c).
Bár a társadalmi integráció szóösszetétel jelentése első körben akár egyértelműnek is tűnhet, tudományos vizsgálat tárgyaként azonban a két fogalom mégis jelentős definiálási nehézséget okoz, jelentések sokdimenziós mátrixát adja. Míg például a gyógypedagógia a társadalmi integrációt célként (speciális iskola esetében) és az integrációt pedagógiai eszközként (többségi/inkluzív iskola esetében) is definiálja (Papp, 2012), addig a nemzetközi szakirodalom szerint alapvetően fontos a szociális részvétel (social paricipation) és a társadalmi részvétel (societal participation) közti különbségtétel és a pontos fogalom- meghatározás (Hästbacka, Nygård, és Nyqvist, 2016).
Az integráció fogalom átfogó használata viszonylag új keletűnek számít a társadalomtudományban, a korábbi szociológiai vizsgálódásokban a domináns fogalmi keret a társadalomszerkezet és az egyenlőtlenségek rendszere volt (Ferge, 1990; Kovách-Dupcsik, 2012). Bár a szociológiai elmélettörténetben a fogalom direkt módon nem jelenik meg, az integráció-dezintegráció fogalmi rendszere alkalmasnak tűnik a szociológia legfőbb kutatási területének számító társadalmi egyenlőtlenségek aktuális változásainak leírására. „Társadalmi integráció alatt értjük, amikor az egyén vagy intézmény (cselekvő, ágens) kooperál egy társadalmi csoporttal vagy kollektivitással úgy, hogy ‘bizonyos mértékben’ elfogadja annak értékeit, normáit, szabályait stb. Egy integrált társadalomban az intézmények, normák és szabályok mindenki számára legitim, elfogadható módon jelennek meg. Vagyis, egy ‘jól’
integrált társadalomban az azt alkotó elemek összekapcsolódása, kooperációja ismert és elfogadott” (Dupcsik és Szabari, 2015, 61.).
Az integráció fogalom nemcsak az elméletek terén jelent alkalmas kereteket, hanem lehetőséget nyújt mind az egyes integrációs mechanizmusok és azok kölcsönhatásainak, mind pedig az egyes integráció-típusok, mint például az iskolai, vagy a munkaerőpiaci integráció gyakorlati, komplex megközelítésű vizsgálatára is. Kovách (2017) ez utóbbit a társadalmi integráción belül, mint intézményi integráció azonosítja és a jóléti államokkal, a szociális ellátórendszerekkel, valamint a foglalkoztatási rezsimekkel hozza összefüggésbe. Tartalma szerint ezek a munkaerő-piaci részvétel esélyeit befolyásoló, redisztribúciós intézmények, valamint a jóléti, oktatási, egészségügyi intézmények.
12
2.5 Munkaerőpiaci integráció
A fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű emberek munkaerőpiaci helyzete, foglalkoztatásának kérdése egyre jelentősebb szerepet játszik a közpolitika-alkotásban, az aktuális kormányzati intézkedések számos szakma és elképzelés kereszttüzében formálódnak.
A munkavállalás és foglalkoztatás témája – bár kissé kevésbé hangsúlyosan, mint például a hozzáférhetőség (9. cikk), az önálló életvitel (19. cikk), az oktatás (24. cikk), vagy az egészségügyi ellátás (25. cikk) – megjelenik az ENSZ Fogyatékossággal élő Személyek Jogairól szóló Egyezményében is. „A részes államok elismerik a fogyatékossággal élő személyek munkavállaláshoz való jogát, másokkal azonos alapon; ez magában foglalja egy, a fogyatékossággal élő személyek számára nyitott, befogadó és hozzáférhető munkaerő-piacon szabadon választott és elfogadott munka révén nyerhető megélhetés lehetőségének jogát.”
(27. cikk) A munkához való jog érvényesülését szintén biztosítani kell egyrészt a hátrányos megkülönböztetés tilalma, másrészt célzott munkaerőpiaci programok és kiegészítő szolgáltatások révén.
A téma jelentőségéhez képest azonban számottevően elmarad az érintettek foglalkoztatási rátája. Szakértői becslések alapján Magyarországon 2017-ben ez az arány 25%
körüli (Csillag, Toarniczky és Primecz, 2018), ami összevetve az uniós 38%-al (European Disability Forum 2012), számottevően alacsony. A 2008-tól bevezetett új komplex minősítési rendszer a fogyatékosság társadalmi modelljéhez igazodik azáltal, hogy a meglévő képességekre, munkaképességre épít, figyelembe veszi a személyes és társadalmi körülményeket, a minősítés szélesebb szakmai bázison nyugszik, ugyanakkor jelentősen és viszonylag rövid idő alatt megváltoztatta és átalakította a támogatási rendszer több elemét (Csoba, 2011).
A munkaerőpiaci integráció, mint kiemelt társadalmi integrációs mechanizmus a fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű emberek életében a nemzetközi szakirodalom alapján is ismert rendezőelv. Egy a fogyatékossággal élő emberek társadalmi integrációja keresőszókra hat releváns adatbázisban, kifejezetten a téma hatókörére irányuló áttekintő vizsgálat által talált harminckét kutatás legjelentősebb része (tizenegy tanulmány) a munkaerőpiaci integráció kérdéskörét célozta. A tanulmányok kiemelt témái voltak ezen belül a munkaerőpiaci részvételt akadályozó tényezők, a munkalehetőségek hiánya, a munkanélküliség, az anyagi tényezők, az attitűdök, a jogszabályok, a fogyatékosságügyi közpolitikák, az önrendelkezés, valamint az akadálymentesség (Hästbacka et al., 2016).
Egyéb, a magyar munkahelyek esetében felmerülő gátak a megfelelő pozíció vagy munkakör hiánya, az érintettek alacsony mobilitása, a szervezési feladatok növekedése a munkáltatók
13
számára, valamint a képzettségbeli hiányosságok (Csillag et al., 2018; Keszi, Komáromi és Könczei, 2002; Pulay 2009).
A munkaerőpiaci integrációt egy háromszintű, egymásra épülő állami támogatási rendszer ösztönzi, mely a szociális foglalkoztatási formákat, az akkreditált szervezeteknél történő foglalkoztatást, valamint a nyílt munkaerőpiaci elhelyezkedést és munkavégzést támogatja. A munkáltatók rehabilitációs hozzájárulásának mértékét 2010-ben radikálisan megemelték, azonban a foglalkoztatási ráta javulása elmarad a várttól (Kurucz és Kemény, 2016). További kritika az alternatív, komplex rehabilitációs szolgáltatások támogatására szánt költségvetési összeg elenyésző aránya a védett, az akkreditált és a szociális intézményekben dolgozók bértámogatására és az intézményrendszer fenntartására fordított összegekhez képest (Scharle, 2011), valamint a munkavégzést elősegítő, kiegészítő szolgáltatások (támogató szolgálat, közlekedés, személyi segítő, stb.) hiánya (Bass, 2009).
3 Kutatási paradigma: kérdések, előfeltevések
A fogyatékosság, mint komplex és multidimenzionális jelenség, meglehetősen alulkutatott a diskurzuselemzések sorában, úgy tűnik a fogyatékosságtudomány még kevéssé ismerte fel a módszertanban rejlő lehetőségeket. Annak ellenére, hogy a fogyatékossággal élő emberek politikai, gazdasági, vagy akár kulturális szempontból is jogfosztottnak minősülnek, a nemek társadalmi egyenlőségével, vagy az osztálykülönbségekkel foglalkozó, illetve a faji-alapú kutatásokkal összehasonlítva, mind a tudományos publikációk közt általában, mind a kifejezetten diskurzussal foglalkozó szakfolyóiratok cikkei közt alacsony, szinte elenyészőnek tekinthető a fogyatékossági témájú publikációk száma és aránya (Grue, 2011). Ezért is fontos, hogy minél több kutatás tegye témájává a fogyatékosság diszkurzív alapú megközelítését, használja ki a módszertan adta előnyöket a fogyatékosságtudomány számára fontos kérdések megvitatására és továbbgondolására (Nunkoosing és Haydon‐Laurelut, 2011; Goodley, 2017).
A kritikai diskurzuselemzés kiterjedt filozófiai-társadalomelméleti háttere miatt fontos a konkrét, a módszer alkalmazása során is alkalmazható elvi alapvetések meghatározása (Lewis-Beck, Bryman és Liao 2011). Norman Fairclough (1989) az alábbi szempontokat tartja kiemelkedően fontosnak a kutatás során:
a CDA egy társadalmi jelenségre, problémára fókuszál;
a hatalmi viszonyok diszkurzívak;
diskurzus hozza létre a társadalmat és a kultúrát;
a diskurzus ideológiákkal dolgozik;
14
a diskurzus történeti;
a szöveg és a társadalom közti kapcsolat mediált;
a diskurzuselemzés értelmező és magyarázó;
a diskurzus a társadalmi cselekvés egy formája.
A kritikai diskurzuselemzés, mint interdiszciplináris szövegelemzés a nyelvészeti/szemiotikai részleteket egy tágabb társadalmi és politikai kontextusban értelmezi. A szövegek – jelen esetben a fogyatékossággal élő emberek munkaerőpiaci részvételével kapcsolatos kormányzati, hatósági, szakértői stb. dokumentumok, valamint szakértői interjúk – egyrészt beágyazódnak egy diszkurzív környezetbe, másrészt értelmezésük elengedhetetlen a magyar társadalmi közeg kereteinek ismerete nélkül.
Jelen kutatás célja a fogyatékossággal élő emberek munkaerőpiaci részvételének diszkurzív szempontú vizsgálata, a fogyatékosság, mint konstrukció létrehozásának feltárása a különböző, munkaerőpiaci integrációt és részvételt célzó diskurzusokban. Alapvető kérdések, hogy ki alakítja az uralkodó diskurzust, miről és hogyan lehet beszélni, ki határozza meg a fő témákat, a közbeszéd főirányát. További szempont a diskurzus dinamikája, vagyis hogy ki az, aki irányít, és ki az, aki csak reagál, ki lehet aktívan kezdeményező és ki vállalhat csak passzív szerepet. Nem elhanyagolható szempont továbbá a diskurzusok hiánya, miről nem lehet, vagy szabad szólni, miről nem illik beszélni, ami akár témakörökre, akár egyes potenciális szereplőkre is vonatkozhat.
Munkaerőpiaci szempontból alapvető fontosságú az olyan fogalmi kategóriák vizsgálata, mint a munka, a fogyatékossággal élő munkavállaló, vagy a nemzetközi szakirodalomnak nem megfeleltethető magyar jogi és szakmai kategória, a megváltozott munkaképességű ember. Jelentős értelmezési szempont, hogy a „munka fogalmát szinte kizárólag valamilyen normatív fogalomként használjuk” (Csoba, 2011, 9.), amihez képest a nem-munka vagy mellérendelt, valamilyen baleset következménye, kiegészítő vagy szabályokat sértő tevékenység. Csoba Judit (2011) több olyan ideológiából, értékítéletből származó, mind a közgondolkodásban, mind a közpolitikai, pártpolitikai diskurzusokban is megjelenő elvárást, normát azonosít, melyek érvényessége a fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű emberek vonatkozásában is jelentős lehet. Ilyen a közteherviselés szempontja, az „aszketikus” norma (a munka áldozat, megpróbáltatás), vagy a szociológia normája, mely a munkavégzés jellegét, mint a munkaerőpiaci felmérésekben használt szociológiai kategóriát, összeköti az egyén társadalmi-gazdasági helyzetével.
Nyilvánvalóan jelentős szerepet játszik a foglalkoztatás szempontjából a foglalkoztathatóság kérdése is, mely a statisztikai átlagemberhez képest határozza meg a
15
foglalkoztatható-nem foglalkoztatható bináris kategóriákat egy napi nyolc órás bérből és fizetésből élő alkalmazotti lét keretében. Azáltal, hogy ezek a tulajdonságok nem egy spektrum mentén kerülnének értékelésre, az ép-testűség és a fogyatékosság dichotómiája messzemenő következményekkel jár, egy sor jogosultságot és juttatást határoz meg szigorúan gazdasági alapon (Grue, 2011), valamint hozzájárul a foglalkoztatáspolitika un. fogyatékosító (dis/ableism) jellegéhez (Goodley, 2017).
A kutatási kérdések a fent megfogalmazott elmélet alapvetések alapján az alábbiak:
1. Milyen diszkurzív térben zajlik a fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása ma Magyarországon, mi okozza azt, hogy alábecsülik őket mind a munkaerőpiacon, mind az üzleti életben?
2. Kik alakítják a munkaerőpiaci diskurzust, kik a szereplői és milyenek a hatalmi viszonyok a szereplők közt?
3. Milyen jellegzetességgel bír és hogyan alakul a fogyatékossággal élő munkavállalóról, a megváltozott munkaképességű emberről alkotott kép a kormányzati/hatósági/döntéshozói/stakeholder által alakított diskurzusban (elvárások, feltételek, keretek) és ez mennyire felel meg az érintettek saját elképzeléseinek (álmok, vágyak, lehetőségek, értékek)?
4. Mennyiben volt valóban alkalmas a kritikai diskurzusanalízis módszere a téma feltárására, a térben és időben széttartó, egymást átfedő vagy egymást akár el is hallgattató narratívák vizsgálatára?
4 A kutatás módszertana
Az első kritikai-diskurzusanalízis-megközelítést alkalmazó, átfogó tudományos műben, amely szisztematikus megközelítését adja a fogyatékosságügyi diskurzusok kiterjedt rendszerének, Jan Grue (2015) a fogyatékosság multifaktoriális jelenségéből (Vehmas-Shakespeare, 2014) eredezteti a kritikai diskurzusanalízis módszertanának összetettségét. Szerinte, a téma sokszínűségéből következik, hogy a feldolgozandó szövegek is sokfélék, számos ágenst és társadalmi pozíciót képviselhetnek, az interakciók jelentős időtávot képesek átívelni, a diskurzus létrehozásának sokféle szabálya szerint alakulnak, lehetnek formálisak és informálisak, számos társadalmi és intézményi konvenciónak felelnek meg és több nyelven is létrejöhetnek.
Kutatásmódszertani szempontból a CDA különleges helyet foglal el a kvalitatív kutatások közt is, azáltal, hogy „erősen heterogén terület” (Szokolszky, 2004, 489.). A jelen
16
kutatás az oksági viszonyokra alapozott vizsgálatmód helyett a kritikai diskurzuselemzés un.
jelentésközpontú módszertanára épül. Fontos szempont továbbá, hogy nem a módszer maga, hanem a szemlélet számít újdonságnak, eredetinek. A diszkurzív kutatások induktív jelleggel bírnak, és kvalitatív módszereket használnak. Az indukciós logika szerint nem a hipotézisek tesztelése, az előfeltevések empíria alapján történő bizonyítása a kutatás lényege, hanem az általános elméleti keretek alapján felállított elgondolások, állítások fenntarthatóságának vizsgálata (Schleicher, 2007; Virág, 2014). A jelen esetben alkalmazandó közpolitikai diskurzuselemzés lényege, hogy a nem „a szakértők és a politikusok kezében levő hatalmi eszközök integrálják a közpolitikai programok résztvevőit, hanem maga a diskurzus” (Szabó, 2012, 27-28.).
Az elemzés fókuszában azon narratívák un. értelmező olvasása áll, amelyek maguk teremtik meg a valóságot a szövegek nyelvi eszközei (metaforák, hasonlatok stb.) révén.
További újszerűsége a módszertannak, hogy a mintába kerülő információforrások teljes köre általában előre nem definiálható, az adatgyűjtés és elemzés egymással párhuzamosan zajlik, az un. „elméleti telítettség” állapotának eléréséig (Virág, 2014). E szerint az új információk, újabb szövegek már nem nyújtanak minőségi előrelépést, nem tesznek hozzá az időközben véglegesedő elméleti keret bővítéséhez.
A kutatás a munkaerőpiaci integráció témakörének elsősorban a nemzeti/közpolitikai (makro) szintjét kívánja vizsgálni, a nemzetközi (szupra), a munkahelyi/munkáltatói/intézményi (mezo), valamint a személyi (mikro) szintek kiegészítő jelleggel szerepelnek majd, mint kontextuális keret, valamint viszonyítási, referencia pont.
Ezáltal egyrészt lehetőség nyílik a fő téma kellő mélységű, alapos elemzésére, ugyanakkor szükség esetén bevonhatók azok a kapcsolódó keretek és diskurzusok, melyek kiegészítő jelleggel tovább árnyalják a téma összefüggéseit és a közpolitikai célok nemzetközi hátterét, valamint a munkahelyi/intézményi, illetve egyéni megvalósulásokat, gyakorlatokat. A vezérfonál a társadalmi integráció, azon belül a munkaerőpiaci integráció témaköre, mely végighúzódik a vizsgálódás tárgyát képező dokumentumok szövegeiben. (A kutatásba bevonni tervezett adatkorpusz összeállítását ld. a Mellékletben.)
4.1 A kutatás tervezett menete
A kutatás tervezett menete a Norman Fairclough (1995) által megfogalmazott lépések nyomán az alábbi:
1. Kutatási kérdések megfogalmazása 2. Adatkorpusz összeállítása
17 3. Kiegészítő anyagok gyűjtése
4. Hangzó anyagok átírása 5. Mintavétel a korpuszból 6. Elemzés:
a. szövegelemzés (témák, struktúrák, szókincs, nyelvtan, stb.)
b. a közvetlen szituatív szöveg-kontextus elemzése: a szöveg és az interaktív kontextus közti kapcsolat értelmezése, a diskurzushoz tartozó szociális gyakorlat elemzése (pl. ideológia);
c. a diszkurzív gyakorlat makro-elemzése, vagyis az interaktív kontextus és a szociális kontextus közti kapcsolat magyarázata.
A Norman Fairclough által kidolgozott és a jelen kutatásban is alkalmazott diskurzuselemzési módszer egy háromszintű keretrendszerben valósul meg, a cél ezen szintek egymásra építése.
Az (a) elsődleges szövegelemzés a nyelv szintjén ragadja meg a szöveget és elemzi például a mondatfűzést, a metaforák vagy retorikai elemek használatát. A (b) másodlagos szint a diszkurzív gyakorlat szintje, vagyis itt kap helyet a szöveg létrehozási folyamatának, terjesztésének és felhasználásának elemzése, vagyis hogy ki hozta létre, ki a megnyilatkozás célcsoportja, stb. A (c) harmadik elemzési szint az intertextualitással foglalkozik, a diskurzusok közötti interakciókkal, célja a szövegnek a széles társadalmi folyamatokba való beágyazása, mely folyamatok befolyásolják a szöveg elemzését és végső értelmezését.
4.2 A diszkurzív interjú
Újszerű megközelítést, sajátos módszert jelent a CDA diszkurzív interjúja, melynek lényege, hogy a lehető leginkább hasonlítson a természetes beszélgetéshez. Bár a kutató kezdeményezi, de a beszélgető felek egyenrangúak a beszélgetés irányításában és alakításában, az interjú készítőjének szövege ugyanúgy az elemzés részévé válik, mint a meginterjúvolt személyé. Az elemzés során kialakított témafonalak értelmezési mintázatokat adnak ki, ezek koherenciájának, következetességének és konzekvenciáinak vizsgálata adja az elemzés lényegét. Egy további érdekessége a módszernek, hogy az eseteges belső ellentmondások a meginterjúvolt személy un. lokálisan koherens verziói, ahol az „attitűdbeszéd összefonódik különböző érdekeltségekkel, és a kontextustól függően módosul, fragmentálódik”
(Szokolszky, 2004, 489-490.).
18
4.3 Érvényesség és megbízhatóság
A kvalitatív kutatások esetében az érvényesség és a megbízhatóság növelése nem elhanyagolható szempont. Egyértelműen fontos teendő a kutatás menetének és a végzett eljárásoknak a pontos adminisztrációja és vezetése. Az adakorpusz létrehozása különösen nagy mennyiségű dokumentum átlátható és biztonságos, elsősorban elektronikus tárolását és kezelését igényli. Ennek hatékonysága és hozzáférhetősége jelentősen támogatja a kutatási tervnek megfelelő munkát. A kutatási terv ugyanakkor rugalmasan kell, hogy kezelje az esetleges módosításokat, tartalmai és szerkezeti újragondolásokat, kisebb újratervezéseket.
Egy további nem elhanyagolható szempont a külső validálás, mely a kutatás előrehaladtával, az első eredmények létrejöttével párhuzamosan, ezeknek elsősorban a Fogyatékosságtudományi Doktori Műhelyben való időről időre történő megvitatását jelenti.
(A kutatási terv bemutatására és kritikai véleményezésére 2019. február 26.-án került sor). Ezt kiegészíti további kutatótársak, kollégák véleményének bekérése, szakmai viták folytatása.
További fontos szempont a hazai és esetleges külföldi konferenciákon való részvétel, mely további interdiszciplináris szakmai párbeszédeket generálhat, a figyelembe veendő elemzési és értelmezési szempontok tovább-bővítését és a gazdaság- és foglalkoztatáspolitikai perspektíva szélesítését.
4.4 Kutatási napló
A jelen tervek szerint a kutatás menetét kutatási napló is segíti majd (Barnes, 1992), mely elsősorban elektronikus formában követi nyomon egyrészt a kutatási események menetét, másrészt – talán még ennél is fontosabb szempontként – a folyamatos reflexióra, önreflexióra is lehetőséget teremt. Nyomon követhető lesz a kutatási naplóban az elméleti keretek alakulása, tovább-bővítése, esetlegesen felmerülő új szerzők, elméletalkotók bevonása, a kutatási alanyok visszajelzései vagy akár módszertani kiegészítések beépítése is. Nyilvánvaló továbbá, hogy a kutatás folyamatában és a doktori disszertáció megírásában való külső segítségnyújtások, a témavezetői, műhelyi konzultációk szintén fontos alkotórészévé válnak a kutatási naplónak.
4.5 Etikai megfontolások
Bár a jelen kutatás elsősorban szövegelemzésen alapul, melynek létrehozása független a kutató személyétől, az ezekhez a dokumentumokhoz való hozzáférés, valamint az érintettekkel való kommunikáció során mégis felmerülhetnek kutatásetikai szempontok, melyek szisztematikus végiggondolása a kutatás előtt elengedhetetlen. Nyilvánvaló továbbá a
19
diszkurzív interjúk felvétele során az interjúalanyok jogainak tiszteletben tartása, a kutatásról való nyílt és korrekt tájékoztatás, a részvétel feltételeinek közérthető kommunikálása, a személyi adatok védelme, valamint a részvételi szándék bármikori visszavonási lehetőségének fenntartása.
5 Várható eredmények
A kutatási korpuszba bevont szövegek multidimenziós elemzése feltárja a munkaerőpiaci integráció területén uralkodó diskurzus természetét, ennek azonosítása és elemzése révén a társadalom, a hatalom működési mechanizmusairól tudhatunk meg többet. A kritikai diskurzusanalízis segítségével kimutathatók azok a normatív viszonyokat alakító szövegek, melyek alapvetően meghatározzák az uralkodó diskurzus lehetséges fogalmi és tartalmi kereteit. Azonosításra kerülnek továbbá azok a morális akadályok, melyek „hamis mítoszok”, vagy „káros sztereotípiák” mögé rejtik a fogyatékossággal élő munkavállalót (Kálmán és Könczei, 2002, 495.). A fogyatékosság társadalmi konstrukcionista modelljének alkalmazása révén, végső soron kimutathatóvá válik, hogy a „munkaerőpiaci integráció problémája” és egyben a munkaerőpiaci részvétel kulcsa nem a többszörösen hátrányos helyzetű munkavállalóban, hanem a többségi társadalom normatív struktúráiban és annak megváltoztatásában rejlik (Shildrick, 2009).
A kritikai diskurzusanalízis módszertana egyre növekvő népszerűsége ellenére, mint bármely tudományos vizsgálódási módszer, erősségei mellett bizonyos gyengeségeket is mutat, melyek korlátként jelennek meg az adott kutatás során. Egy ilyen kritika a
„leegyszerűsített társadalom-felfogás”, az irányzat „teoretikus levegőtlensége”, vagy a nézőpont „prekoncepcionáltsága” (Szabó, 2004). Szabó Márton szerint azáltal, hogy a kutatók egyértelmű politikai elkötelezettséggel, elméleti alapvetéssel látnak munkához, valójában szinte kizárja, hogy ne találjanak bizonyítékot a kirekesztő hatalmi mechanizmusokra.
Ugyanakkor annak ellenére, hogy „az elemzők valósággal belefulladnak az ilyen eszközök végtelen folyamába, mégsem tudják őket specifikálni a kirekesztő hatalmi beszéd instrumentumaiként” (Szabó, 2004, 26.).
A fenti kritika a CDA módszerének határozott társadalomtudományi hátterére hívja fel a figyelmet, melyet elméletek és viszonyok vezérelnek, és ami kevésbé van otthon a nyelvi, nyelvészeti eszközök terén. Ugyanakkor, mivel a társadalmi jelenségek komplex fogalmi rendszerek diszkurzív konstrukcióin és ezek alkalmazásán alapul, a megközelítés erőssége, hogy elősegíti az ebben való eligazodást és a változtatás lehetőségét adja. Amennyiben a gazdaság- és foglalkoztatáspolitika alapvető fogalmainak jelentés-rétegződéseit, a nyilvánvaló
20
diskurzus(ok) mögötti elgondolásokat sikerül azonosítani, akkor akár végső soron lehetőség nyílik az ezeken nyugvó társadalmi identitások formálására és a társadalmi/társas kapcsolatok befolyásolására. A diskurzusok felfedése, tudatosítása és az alakításukba való pozitív beavatkozás végső soron a fogyatékossággal élő emberek gazdasági autonómiájának növelését, a valós társadalmi integráció megerősödését is eredményezheti.
6 Munkaterv
Idő Tevékenyég Eredmény
2019. január - július
Előkészítés - kutatási terv, etikai jóváhagyás Tudományos és módszertani háttér feltárása Kutatási kérdések megfogalmazása
Témavezetővel való konzultáció FDM konzultáció (február 26.)
Első változat véglegesítése (február 28.) Doktori Iskola véleményezés
Második változat véglegesítése (március 31.) Komplex szigorlat során védés (június) Harmadik változat véglegesítése Etikai kérelem és jóváhagyás
végleges kutatási terv, etikai engedély
2019.
szeptember – 2020 augusztus
Adatkorpusz összeállítása
Tudományos és módszertani háttér véglegesítése Szövegek gyűjtése (online, interjúk)
Kiegészítő anyagok gyűjtése Hangzó anyagok átírása Adatbázis véglegesítése
kutatási adatkorpusz
2020.
szeptember- május
Elemzés
Mintavétel a korpuszból
Elemzési vezérfonalak végleges kialakítása
elemzési minta, elemzési
vezérfonalak listája 2020. június-
augusztus
Eredmények megfogalmazása Eredmények rögzítése Eredmények feldolgozása Eredmények összegzése
előzetes eredmények
2020.
szeptember- január
Összegzés és disszertáció megírása kutatási eredmények összegzése
formális és informális szerveződések – adatbázis véglegesítése
disszertáció megírása vélemények bekérése véglegesítés
doktori disszertáció
21
7 A hallgató témában megjelent publikációinak jegyzéke
Csillag S., Győri Zs., & Svastics C. (2019). ‘‘Long and Winding Road?’ Barriers and Supporting Factors as Perceived by Entrepreneurs with Disabilities. Journal of Enterprising Communities: People and Places in the Global Economy. (megjelenés alatt)
Svastics C., & Kánya K. (2018). NÓRA-TÁMASZPONT - A fogyatékossággal élő gyermekeket nevelő nők munkaerőpiaci esélyegyenlőségéért és érdekérvényesítéséért (2014-2016). 6. Magyar Fogyatékosságtudományi Konferencia.
Budapest, 2018. november 13. (konferencia-, ill. absztraktkötet megjelenés alatt)
Svastics C. (2018). ’Vállalkozás vaktában?’ – fogyatékossággal élő vállalkozók a mai Magyarországon. Magyar Szociológiai Társaság konferencia. Szeged, 2018. október 20.
(absztraktkötet megjelenés alatt)
Svastics C. (2010). Nyelvi diszkrimináció - Avagy hogyan lesz a béna, rokkant, fizikai kihívásokkal küzdő emberből egyszerűen mozgássérült. In Bence O., Svastics C. (szerk.), Esélyt a kommunikációnak!- Esélyegyenlőségi kézikönyv egyetemek, főiskolák és médiumok számára (pp. 57–61). Budapest: Törökfürdő Alapítvány.
Keveházi K. – Fertetics M. – Fűrész T. – Magyar ZS. – Fülöp R. – Sáfrány R. – Svastics C. – Nemeskéri ZS. (2008): A Családbarát Munkahely Díj megújítása. In Koltai L. - Vucskó B.
(szerk.), Munka és magánélet: tanulmánykötet. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség: EQUAL Közösségi Kezdeményezés, 2007. - (Értékünk az ember) (pp. 59-127).
Svastics C., & Nemeskéri Zs. (2007a). A családbarát munkahely pályázat image szempontú értékelése. In Családbarát munkahely tanulmánykötet (pp. 102–105).
Svastics C., & Nemeskéri Zs. (2007b). Családbarát audit, avagy a magyar állam által delegált szakértők által tanulmányozott auditmodell a munka–magánélet egyensúlya témakörben.
In Családbarát munkahely tanulmánykötet (pp. 112–115).
Svastics C., Nemeskéri Zs., & Schmidt, A. (2007). Családbarát munkahely vagy munkahelybarát család. Konferencia a nemek partnerségéről. MTA Szociológiai Kutatóintézet – Jól-Lét Alapítvány. Budapest, 2007. január 23.
Svastics C., & Nemeskéri Zs. (2006). The Hungarian Family Friendly Workplace Award.
Genderwise – The Role of Men as Agents of Change in Reconciling Work and Family Life, Conference in Enna (Olaszország) 6-7 October.
Svastics C. (2002). Családbarát Munkahely Pályázat. In Krisztián B., Nemeskéri Zs.
(szerk.) Családbarát foglalkoztatás: Modellek Magyarországon. Mandulavirágzási tudományos napok. Pécsi Tudományegyetem - Szociális és Családügyi Minisztérium Nőképviseleti Titkársága (pp. 118-130).
Svastics, C. (2001). Újabb családbarát munkahelyek születtek. Munkaügyi Szemle, 45 (9), 9–
11.
22
Svastics, C. (2000). Nagyító alatt a Családbarát Munkahely pályázat. Munkaügyi Szemle, 44 (7–8), 9–10.
8. Irodalomjegyzék
Barnes, C. (1992). Qualitative Research: Valuable or Irrelevant? Disability, Handicap &
Society, 7 (2), 115–124.
Bass, L. (szerk.) (2009). A súlyos és halmozott fogyatékossággal élő emberek helyzete Magyarországon. Tanulmánykötet első rész. Budapest: Kézenfogva Alapítvány.
Carver, T. (2004). Diskurzuselemzés és a „nyelvi fordulat”. (Ford. Szegedi Gábor).
Politikatudományi Szemle, 2004 (4), 143–148.
Corker, M (2000). Talking Disability: the quiet revolution in language change. In Trappes- Lomax, H. (Ed.), Change and Continuity in Applied Linguistics. British Association for Applied Linguistics. Multilingual Matters Ltd.
Csillag S., Toarniczky A., & Primecz H. (2018). Dolgoznánk, ha hagynátok… Megváltozott munkaképességű emberek és a HR rendszerek. Vezetéstudomány/Budapest Management Review XLIX. (06), 33-45.
Csoba J. (szerk.), (2011). Munkaerő-piaci változások, leszakadó társadalmi csoportok.
Debrecen: Debreceni Egyetemi Kiadó.
Dijk, T. A. van (2000 [1993]). A kritikai diskurzuselemzés elvei. (Ford. Kriza Borbála) In Szabó M., Kiss B., & Boda Zs. (szerk.), Szövegváltozatok a politikára: Nyelv, szimbólum, retorika, diskurzus. Budapest: Tankönyvkiadó–Universitas 2000, 442–477.
Dijk, T. A. van (2015). Critical Discourse Analysis. In Tannen, D., Hamilton, H. E., &
Schiffrin, D. (Eds.), The Handbook of Discourse Analysis. Second edition. John Wiley &
Sons Inc., 466-485. Letöltve: 2016.11.18. link
http://www.discourses.org/OldArticles/Critical%20Discourse%20Analysis.pdf
Dupcsik Cs., & Szabari V. (2015). Elméleti bevezető az Integrációs és dezintegrációs folyamatok a magyar társadalomban című OTKA kutatáshoz. Socio.hu Társadalomtudományi Szemle, 3, 33–43.
Fairclough, N. (1989). Language and Power. London: Longman.
Fairclough, N. (1995). Critical Discourse Analysis: The Critical Study of Language. London:
Longman.
Ferge Zs. (1990). Variációk a társadalmi integráció témájára. Esély, 1, 3–17.
Foucault, M. (1998). A diskurzus rendje. In Foucault, M., A fantasztikus könyvtár. Vál. és ford.: Romhányi Török Gábor (pp. 50-74). Budapest: Pallas Stúdió - Attraktor Kft.
23
Géring Zs. (2005). 3-6-12: avagy összefoglaló művek a diskurzuselmélet területéről.
Szociológiai Szemle, 2005 (2), 130–142.
Glózer, R. (2006). A diskurzuselemzés módja és értelme. In Feischmidt Margit: Kvalitatív módszerek az empirikus társadalom és kultúrakutatásban. Letöltve: 2016.11.15., link http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/index8dbc.html?option=co m_tanelem&id_tanelem=841&tip=0
Grue J. (2011). Discourse analysis and disability: Some topics and issues. Discourse &
Society, 22(5), 532-546.
Grue. J. (2015). Disability and Discourse Analysis. Farnham: Ashgate Publishing Ltd.
Goodley, D. (2017). Disability Studies. An Interdisciplinary Introduction. Second edition.
London: SAGE Publications.
Hästbacka, E., Nygård, M., & Nyqvist, F. (2016). Barriers and facilitators to societal participation of people with disabilities: A scoping review of studies concerning European countries. ALTER, European Journal of Disability Research, 2016 (10), 201-220.
Iványi Zs. (2001). A nyelvészeti konverzációelemzés. Magyar Nyelvőr, 125 (1), 74–93.
Kelemen Zs., & Könczei Gy. (2002). A Taigetosztól az esélyegyenlőségig. Budapest: Osiris.
Keszi R., Komáromi R., & Könczei Gy. (2002). Fogyatékos és megváltozott munkaképességű munkavállalók a 200 legnagyobb hazai vállalatnál. Munkaügyi Szemle, 46 (12), 21-23.
Kiss V. (2013). A teljesség politikája: fogyatékosdiskurzusok és a normalitás ideológiája Magyarországon. In Laki I. (szerk.), A nemzetközi és hazai fogyatékospolitika a 21. században (pp. 5–34). Budapest, MTA TK Szociológiai Intézet – L’Harmattan.
Kovách I., & Dupcsik Cs. (2012). Bevezető megjegyzések. In Kovách I., Dupcsik Cs., P. Tóth T., Takács J. (szerk.). Társadalmi integráció a jelenkori Magyarországon (pp. 7–16).
Budapest: Argumentum Kiadó.
Kovách I. (szerk.) (2017). Társadalmi integráció. Az egyenlőtlenségek, az együttműködés, az újraelosztás és a hatalom szerkezete a magyar társadalomban. Szeged: MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont - Belvedere Meridionale.
Könczei Gy., & Hernádi I. (2011). A fogyatékosságtudomány főfogalma és annak változásai.
Hipotetikus kísérlet rekonstrukcióra. In Nagy Z. É. (szerk.), Az akadályozott és az egészségkárosodott emberek élethelyzete Magyarországon (pp. 7-28). Budapest: NCSSZI.
Kurucz O., & Kemény P. (2016). A megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatását érintő jogszabályok és statisztikai háttér áttekintése. In Soltész, A. (szerk.), Munkavállalók és munkáltatók a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási lehetőségeiről, esélyeiről. Adatok, tények vélemények. ProAbility, BCE.
Lewis-Beck, M.S., Bryman, A., & Liao T. F. (2011). The SAGE Encyclopedia of Social Science Research Methods. Sage Publications, Inc.
24
Nagy Z. É., Pál Zs., Szerepi A., & Halmai R. (2008). A megváltozott munkaképességű és fogyatékossággal élő emberek társadalmi és jogi helyzete Magyarországon és nemzetközi kitekintésben. Helyzetfeltáró tanulmány. Revita Alapítvány.
Nunkoosing, K. - Haydon‐Laurelut, M. (2011). Intellectual disabilities, challenging behaviour and referral texts: a critical discourse analysis. Disability & Society, 26 (4), 405-417.
Pálvölgyi Kata (2006). Társadalomtudományok és nyelviség. Világosság, 2006 (2), 17-23.
Papp G. (2012). Az integráció, inklúzió fogalmak tartalmi elemzése gyógypedagógiai megközelítésben nemzetközi és magyar színtéren. Gyógypedagógiai Szemle, 2012 (4), 295- 304.
Pulay Gy. (2009). A megváltozott munkaképességű emberek helyzete. Budapest: Állami Számvevőszék.
Oliver, M. (1989). Disability and Dependency: The Role of Education. In Struiksma, C., &
Meijer, F (szerk.), Integration at Work. Rotterdam, Pedagogical Institut, Rotterdam.
Oliver, M. (1994). Politics and Language: Understading the Disability Discourse.Letöltve:
2019.02.15. link https://disability-studies.leeds.ac.uk/wp-
content/uploads/sites/40/library/Oliver-pol-and-lang-94.pdf Sándor K. (2016). Nyelv és társadalom. Budapest, Krónika Nova.
Scharle Á (2011). A közcélú foglalkoztatás kibővülésének célzottsága, igénybevétele és hatása a tartós munkanélküliségre. Kutatási jelentés. Budapest Intézet. Hétfa Elemző Központ.
Shildrick, M. (2009). Dangerous Discourses of Disability, Subjectivity and Sexuality.
London: Palgrave Macmillan.
Schleicher N. (2007). Kvalitatív kutatási módszerek a társadalomtudományokban. BKF jegyzet. Budapest: Századvég.
Shakespeare, T. - Watson, N. (2002): The social model of disability: an outdated ideology?
Research in Social Science and Disability, 2002 (2), 9–28.
Smart, J. (2004). Models of disability: The juxtaposition of biology and social construction. In Riggar T., & Maki D. (Eds.). Handbook of Rehabilitation counseling (pp. 25-49). New York:
Springer.
Soltész, A. (szerk.). (2016). Munkavállalók és munkáltatók a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási lehetőségeiről, esélyeiről. Adatok, tények vélemények. ProAbility, BCE.
Szabó M. (2003). Diskurzuselemzés és politikatudomány. Politikatudományi Szemle, 2003 (3), 41–58.
Szabó M. (2004). A diszkurzív politikatudomány alapjai: Elméletek és elemzések. Letöltve:
2016.11.15., link http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/diszkurziv/ch01.html.
25
Szabó M. (2012). Közpolitikai diskurzuselemzés. Politikatudományi Szemle, 2012 (3), 7–31.
Szokolszky Á. (2004). Kutatómunka a pszichológiában. Osiris.
Thomas, C. (2009). Disability Theory: Key Ideas, Issues and Thinkers. In Barnes, C., Oliver, M., & Barton, L. Disability studies today. London: Polity Press.
Titscher, S., Meyer, M., Wodak, R., & Vetter, E. (2003). Methods of Text and Discourse analysis. London: Sage Publications.
Vehmas, S., & Shakespeare, T. (2014). Disability, harm and the origins of limited opportunities. Cambridge Quarterley of Healthcare Ethics, 23 (1), 41-47.
Verdes, T. (2018.03.01.). Mikor lesznek lakóotthonok Budapesten? Letöltve 2019-02-22., link https://jovoido.hu/mikor-lesznek-lakootthonok-budapesten/
Virág Attila (2014). Diskurzuselemzés a politika- és vezetéstudományban. Vezetéstudomány, 2014 (3), 30-38.
Wardhaugh, R. (1995). Szociolingvisztika. Budapest: Osiris-Századvég.
World Health Organization (2003). A funkcióképesség, a fogyatékosság és az egészség nemzetközi osztályozása (FNO). Letöltve: 2018-05-07., link http://nrszh.hu/html/szakmai_oldalak/iranyelvek/FNO.pdf
9. Felhasznált források
ENSZ Fogyatékossággal élő Személyek Jogairól szóló Egyezménye European Disability Forum - Éves beszámoló 2012-2013
