252-
El nem vállalt kötelem.
A főváros törvényhatósági bizottságának közgyűlése a lak- bér szabályrendelet tárgyalása során elhatározta oly rendelke- zés felvételét, amely szerint a háztulajdonos nem jogosult oly üzlet céljaira helyiséget bérbeadni, aminő üzlettel foglalkozó bérlője már van — hacsak a bérlő ehhez hozzá nem járul.
A bérbe nem adási kötelezettség: el nem vállalt kötelem.
Mai jogunk alaptétele: ut-i lingua nuncupassit, ita íus esto . . . . vagy a kötelmi jog világára szóló másik tétel: secun- dum quod se quisque obligavit, ita ius esto. A jogrendszer elvi álláspontja: az elvállalt kötelem terhel. Ezzel az alapgondolattal szemben (a delictualis és ex variis causarum figuris kötelmek eseteit elhanyagolja) nem is kivételként, hanem önellentmondás- ként hat az, hogy ,,el nem vállalt kötelem"-ről beszélünk, hogy legyen oly 'kötelem, amely valakit terhel, anélkül, hogy ezt fel- vállalta volna. Az igazságérzet azonban igen sokszor terel ben- nünket abba az irányiba, hogy oly kötelezettséget statuáljunk valaki terhére, aki ezt a kötelezettséget fel nem vállalta.
Az Országos Ügyvédszövetség szegedi osztályában a fenti címen megtartott előadásban igyekeztem az ,,el nem vállalt kö- telem" létezését felismerni és az új fogalommal jogi fegyver- tárunkat bővíteni.
A szabályrendtelet említett újítása — amelynek ahhoz, hogy jogszabállyá váljék, a kettős miniszteri jóváhagyást is el kell érni — aktualitást és gyakorlati alátámasztást ad a fogalom- tisztázás elméleti munkájának.
A szavatosság intézményének jogtörténeti fejlődése alkal- mas eszköz az el nem vállalt kötelem illusztrálására, megérteté- sére.
Már Justiniarius is felvette a Corpus -iuris civilisbe a
„cigány erkölcs" excerptumát: in emptionibus venditionibus licet se invicem circumsribere. A szabad becsapás jogtételszerű hirdetése nemcsak mai tisztultabb erkölcsi alapokra fektetett jogi felfogásunkba ütközik, de valójában már Justinianus idejé- ben se volt ius vigens, hanem inkább egy elavult jogtörténeti foszlány. A római jog kezdeti fejlődése a minőségi szavatossá- got nem ismerte; az a felfogás volt uralkodó, hogy a vevő nézze meg, mit vesz, eladó tudja, hogy mit- hogyan ad el. A z alku szabad, mindegyik fél ügyeljen a maga érdekeire. Az önmaga gondoskodására az egyéni öngondoskodásra való utaltság rend- szerében valójában megfelelt az élő jognak a corpus iuris citált tétele. Ez a tétel azonban a genus vétel sűrűbbé válásával mind- inkább elviselhetetlenné vált Ha a jog az árú minőségi fogya- tékosságának hátrányát- ráhárította a vevőre azzal, hogy ő maga ügyeljen a vásárlásnál arra, hogy mit vásárolt, nem volt al- kalmazható -a genus vételre, amelynél a szerződés megkötésekor
253
a vevőnek módja sincs a majdan neki átadandó árút a maga egyediségében megtekinteni. A másik oldalon pedig érezhetővé vált, hogy a „kölcsönös kihasználás" (se invicem circumsribere) tétele erkölcsileg nem helyeselhető visszaéléseknek nyit tág te- ret. Ez okból fejlődött ki a stipuláció ismert alakszerű ügyle- tének a minőségért való felelősség elvállalására vonatkozó fel- használása akként, h'ogy az eladó külön stipulációban vállalt kötelezettséget az árú minőségéért és e stipuláció alapján volt esetleges minőségi hibákért felelősségre vonható. A stipuláció alakszerűségén is könnyített a további jogfejlődés azzal, hogy kifejlesztette a „dicta et promissa" alapján az eladó felelőssé- gét, amikor az eladó semminemű alakszerűséghez nem kötött saját kijelentései alapján felelt az árú minőségéért. Hogy a dicta et promissa rendszere „felvállalt kötelem" volt, mutatja Ulpia- nus tétele: ea sola dicta sive promissa admittenda sunt, quae- cunque sic dicuntur, ut praestentur non ut iactentur. (L. 19. §.
3. D. 21. §.) A z árú „szédelgő" feldicsérése még nem kötelez.
(Ld: Wind'scheid—Kipp 2, és 685. 1. 2. ij.) A dicta et promissa rendszeréből tért át azután a római jog a mai evictionalis rend- szerre, amikor már minden kikötés nélkül is feleltette az eladót az árú minőségéért. A római jogfejlődés menetének ezt a ki- tűnően érzékeltető leírását dr. Szladits Károlynak a Nagy Fe- renc emlékkönyvben közzétett „kellékszavatosság" című tanul- mányából iktattuk ide. A magunk gondolatmenetére akként kí- vánjuk a Szladits vázolta történelmi fejlődést felhasználni, hogy reá mutatunk arra, hogy a kezdeti római jog a minőségi fele- lősséget egyáltalában nem ismerte, vagyis az eladó kötelezett- ségének tartalmából ez hiányzott; a stipuláció és a dicta et promissa rendszere már az eladót a minőség tekintetében is kö- telezettségben tartatta, de ez a minőségre vonatkozó kötelezett- ség kifejezetten elvállalt kötelezettség volt, amely akkor ter- helte az eladót, ha a stipuláció, vagy a dicta el promissa for- májában a minőségért a kötelezettséget külön vállalta. A fejlő- dés befejezéséül pedig eladót a minőség tekintetében a kötele- zettség már a vételügylet megkötése alapján akkor is terhelte, ha 'külön ez irányban kötelezettséget nem is vállalt. A szavatos- ság, amelyet ma minden utángondolás nélkül az adás-vételi kö- telem szokásos tartalmának tekintünk, — ime történelmi kiala- kulásában világosan mutatja, hogy a szavatosság, mint el nem vállalt kötelem keletkezett.*1*
A szavatossági kötelezettség mögött ott van az adás-vételi szerződés és épen az a tény, hogy maga az adás-vétel is a kö- telezettség felvállalását jelenti, elhomályosíthatta az el nem vállalt kötelem alakzatának felismerését, mert a szavatosság maga beleolvad az eladó kötelezettségének tartalmába és így külsőleg maga a szavatosság is akként jelentkezik, minit az eladó részéről az adás-vétel megkötésével felvállalt kötelezettség. Mai
4
254-
szemmel nézve, amikor az eladó tényleg annak tudatában köti meg az adás-vételi szerződést, hogy azzal ő reá a minőségért való szavatosság kötelezettsége is reá hárul, még psychologiai folyamat szerint is a szavatossági kötelezettség elvállalt kötele- zettségként mutatkozik. A Szladits vázolta történelmi fejlődés azonban világosan felderíti, hogy a korábbi jogi helyzet nem ez volt és hogy a szavatosság tényleg el nem vállalt kötelezett- ségként fejlődött ki.
Az el nem vállalt kötelezettség más esetekben is mint egy másik felvállalt kötelezettség segítő eszköze jut szerephez. Az el nem vállalt kötelezettség, mint kisegítő másodlagos kötelezettség épen azt a célt van hivatva szolgálni, hogy a felvállalt kötelem a maga tartalma szerint foganatba menjen. A felvállalt alapköte- lemnek hatályosulása sokszor kívánja meg, hogy valamelyik fél terhére oly kötelezettséget létesítsünk, amely kötelezettséget ő maga kifejezetten el nem vállalt. A magánjogi tőrvénykönyvünk javaslatának 1084. szakasza, amely kimondja, hogy a teljesítést akként kell eszközölni, hogy az a forgalmi jóhiszem követel- ményének megfeleljen, alkalmas tételesjogi alapja lehet el nem vállalt kötelmek keletkeztetésének, a feleknek el nem vállalt kötelemmel való megterhelésének.
A székesfővárosi lakbér-szabályrendelet tárgyalása során el- fogadott indítvány ugyancsak egy kisegítő el nem vállalt köte- lem. A bérleti szerződéssel a bérlő a helyiség hasznosításának jogát nyeri el, illetve a 'bérbeadó e hasznosítás lehetővé tételére vállal kötelezettséget. A helyiségnek ezen hasznosításához hoz- zátartozik a hasznosítást zavaró körülmények távoltartása is.
Ily, a hasznosítástzavaró körülmény nyilvánvalóan más ugyan- ily szakmába vágó üzletnek a közvetlen közelben ugyanazon házban való megnyitása. Az'biztos, 'hogy a háztulajdonos nem terhelhető meg azzal a kötelezettséggel, hogy az eredményes ki- használás érdekében egy olyan körzet egész sugarában biztosítsa bérlője számára a konkurrencíamentes. üzletvitelt, amely az ő megélhetéséhez szükséges volna, de annyi méltán elvárható a háztulajdonostól, hogy a saját házában egy konkurrens üzlettől bérlőjét mentesítse. A magunk részéről tehát a gyakorlati érdek szempontjából is örömmel üdvözöljük a tervezett újítást, mini ahogyan elméleti érdekből „az el nem vállalt kötelem" alakza- tának egy érdekes esete gyanánt is hasznosítani tudtuk ezt a gondolatban már régebben élő, most jogszabállyá érő törek- vést.
Az el nem vállalt kötelem azonban nemcsak mint egy másik felvállalt kötelem hatályosítója, segítő eszköze él, hanem bár kisebb számban minden más felvállalt kötelemre való reátámasz- kodás nélkül önállóan is jelentkezik. Két ilyen önálló el nem vállalt kötelem példáját szolgáltatja a magyar bírói gyakorlat, mindkettőt az eszmei javak jogoltalmának keretében.
255
Ismeretes a versenyjogi gyakorlatban a zárt árvédelmi rend- szer körében kialakult az a tétel, hogy az ár betartási kötele- zettség azt a kereskedőt is terheli, aki maga a vonatkozó árbe- tartási kötelezettséget tartalmazó reverzálist alá nem írta, a mi stilizálásunk nyelvén szólva, aki az árbetartási kötelezettséget el nem vállalta. Ez a példa egyébként élénken mutatja, hogy az el nem vállalt kötelem a társadalmi szolidaritásnak az egymás- rautalt emberek nagyobb fokú összeműködésének megkívánt jog- Technikai eszköze. A másik példát a Kúria a szerzőjogi tör- vény keretében teremtette meg. A Kúria a könyvkiadók egy- másközötti viszonyában kártérítési következések terhe alatt deklarálta a könyvkiadóra a nyilatkozattételi kötelezettséget, hogy valamely műre vonatkozóan áll-e fenn szerzői joga. Dr.
A l f ö l d i Dezsőnek most megjelent munkája a Kúriának ezt a döntését akként kommentálja, hogy ez az egyetlen döntés, a maga egyedülállásával is „bírói gyakorlat" értékével bír. (Lásd dr. Alföldy Dezső: A magyar szerzői jog, 32. lap.) A mi szem- pontunkból a nyilatkozattételi kötelezettség egymással szerző- déses kötelezettségben nem álló felek között keletkezett önálló
• el nem vállalt kötelem.
A fentiekben, ha vázlatossággal is, igyekeztünk az el nem vállalt kötelem gyakorlati létét igazolni és ennek révén az el- méleti fogalomképzés szükségességét is indokolni.
Meg kell említenünk, hogy ezzel a jogi csemegével a fő- város törvényhatósági bizpttságának ülésén egy derék budai csemegekereskedő kedveskedett, akinek indítványára követke- zett a törvényhatóság állásfoglalása. JB. S.
V a l ó b a n n e m s i k k a s z t a z engedményező, h a a m á s r a engedményezett követelésére h o z z á
befolyt p é n z t saját céljaira h a s z n á l j a fel?
A Ppé. 70. §-a a Kúria büntető jogegységi tanácsát kettős jogkörrel ruházza fel, amennyiben 1. az igazságszolgáltatás egyöntetűségének megóvása végett elébevitt vitás büntetőjogi kérdést jogegységi döntvénnyel dönti el, 2. jogegységi határoza- taiban pedig dönt a koronaügyésznek a jogegység érdekében be- nyújtott perorvoslata (Bp. 441. és következő §-ok) felett.
Ezen utóbb említett hatáskörében kelt a 208/1935. számú jogegységi határozat (Jogi Hírlap 1935:378. sorszám). A z ott
•eldöntött eset szerint vádlott kötelezte magát, hogy fizetéséből sértettnek havonta bizonyos összeget átenged, és felhatalmazást adott a fizetést kifizető tisztviselőnek, hogy azt az összeget fize- téséből levonja. Az illető tisztviselő a levonást nem teljesítette, hanem az egész összeget kifizette a vádlottnak, aki az engedmé- nyezett összeget a sértettnek nem adta át. A -járásbíróság a vád- lottnak sikkasztás vétségében való bűnösségét megállapította. A
3*
