1993. december 33
ANTUN GUSTAV MATOS
A szent királynál
A Szent István Dómban Gótikus álmokat mesél
a Szent Dóm ablaka, füst leng bent kéken szerteszét
és tömjén illata.
Kőszirt a vitéz Erdődy Tamás, és Bakócz bán úgy ragyog mint akkor, hősi csatán, Sziszek romján.
S ha éj hull a Dómra, hogy lelket rogyasszon:
a bán sírjához egy zarándokló asszony népek keresztjével járul mindig oda.
S szól a szobor: Anyám, audiant reges:
Regnum regno non praescribit leges, s míg dobban a szív - élni fog Croatia!
DOBRISA CESARIC
Szlavónia
Kitárul meghitt szívemnek újra a régi Szlavónia.
Tücsök cirpel a kalászok közt:
az aratás immár közel, s gabonánkba a barna hörcsög hívatlan vendégnek jön el.
Asszony ballag a gyalogúton, réten át, messzi gémeskúthoz, s dalol magában, áthevülve;
éneke, mint e föld, mely szülte:
szélesen áradó s elnyújtott.
34 tiszatáj
Félálom
Olykor, ha szemhéjam lehunyom: folyó tündöklik mögötte - halkan susogó, s ismerős csónak ring a vén fűz alatt - Dráva-menti nyarak aranykora, ó!
Mellettem Lola ül, a sárga szuka, s Lord is itt hasal - simogatom suta, félszeg gyerekként őket. A pillanat
verőfénye kertünk burjánzó, buja zöldjére ragyog emlékezni kútra, hintára, körtére és mogyoróra.
S hogy felcsillámlik mind szívemben újra:
ezüst szemcsék, homokban széjjelszórva.
Renáta, Célia, Agrafena, Cecil, Helén, Ofélia:
szép asszonyneveim;
fényes hazugságok, szerelmek, illatok, könnyek, szivárványok:
száz színben átragyog éjek éjjelén mind, s kín, ha kiterítne, dalotok lesz mindig borom elixírje;
lelketek: gyönyör s kín, mézelő nevetek derűvel üdvözít,
vagy sötétbe temet.