A HORTHY-RENDSZER NEMZETKÖZI ÉS KATONAI HELYZETE
1921—1927-BEN.
Godó Ágnes százados.
A MAGYAR ELLENFORRADALMI RENDSZER 1919 és 1921 között folytatott agresszív, kalandor külpolitikájának ered
ményeképpen Magyarország 192l-re ellenséges érzületű szom
szédok által körülzárt országgá vált. A kialakult nemzetközi és belső helyzet arra kényszerítette a magyar uraikodó köröket, hogy „békésebb" húrokat pengetve igyekezzenek minél-előbb beilleszkedni az Európában kialakult helyzetbe, lehetőséget t e remteni az ország külpolitikai elszigeteltségének feloldására és
az ellenforradalmi rendszer belpolitikai megerősítésére, a kapi
talista társadalom stabilizációjára.
A NEMZETKÖZI HELYZET ALAKULÁSA AZ 1921—1927-ES ÉVEKBEN
A beilleszkedés azonban nem volt könnyű feladat. A n e m zetközi élet szövevényes útvesztőiben igen nehéz volt a tájéko
zódás. Az 1920. januárjában életbelépett versaillesi békeszer
ződések ellentmondásossága és számos tisztázatlan problémája, mint például a jóvátétel kérdése, a leszerelés stb. — első p e r c től kezdve nemzetközi bonyodalmak melegágya volt. Ily módon a béke egyáltalán nem nyugodott biztos alapokon. Egy angol újságíró, J. L. Gawin m á r 1919-ben így kommentálta a versail
lesi szerződéseket: „ahelyett, hogy egy biztonságot nyújtó m e g állapodás volna, fércmunka, amely minden öltésében veszedel
met rejt. Rendelkezései Európa egyetlen problémáját sem old
ják meg. Több veszedelmet támasztanak, mint amennyit elsi-
mítanak. A régi diplomácia circulus vitiosusában1 mozognak.
Megismétlik azokat a sorsteljes precedenseket, amelyek mindig háborúhoz vezettek, s egyik küzdelem végét a másik közvetlen okozójává tették . . .2
Valóban. A „béke" hímes palástja alatt nemcsak tovább dúltak az első világháborút kirobbantó imperialista ellentétek, hanem még élesebb alakot öltöttek. Már a békeszerződést kö
vető San-Remo-i és Spa-i konferenciák, a sévresi és az ankarai szerződések, valamint az 1921 februári londoni konferencia is azt bizonyították, hogy a „versaillesi b é k e " agyaglábon álló óriás. És az imperialista béke még alig volt két esztendős, a m i kor az éles nagyhatalmi ellentétek elsimítására, m á r újabb szer
ződés megkötése vált szükségessé. Az 1921. november 12-én megnyílt washingtoni konferencia élesen felszínre dobta az i m perialisták közötti ellentéteket. Ádáz vita tört ki a csendes
óceáni uralomért (az Egyesült Államok és J a p á n között) és a fegyverkezés kérdésében. Az Egyesült Államok korlátozni k í vánta az angol, francia, olasz és japán tengeri haderőt, hogy amerikai katonai egyeduralmat biztosítson magának a tengeren.
Anglia a francia szárazföldi haderőt, Franciaország viszont az angol flottát kívánta leszerelni, illetve csökkenteni, vagyis a fegyverkezés korlátozását mindegyik fél a saját katonai erősö
désére kívánta megvalósítani.
A washingtoni konferencia bár nem oldott meg semmit, egy szempontból nagy jelentőségű volt: ezen a konferencián a versaillesi szerződés után az imperialisták befejezték a világ felosztását egymás között és a kapitalista világrendszer vezető
szerepét az Amerikai Egyesült Államok vette át.
Az Egyesült Államok ereje és befolyása nagy mértékben megnövekedett és a világ bankárja lett. Bár nem ismerte el a ver
saillesi rendszert és évekig tüntetően csupán „megfigyelőként"
vett részt az európai problémákról t a r t o t t nemzetközi konfe
renciákon, szívós elszántsággal tört u t a t a világuralom felé és fokozatosan szorította vissza európai riválisait a gyarmatokon éppúgy, mint Európában.
Anglia két fronton harcolt a pozíciókért. Küzdött elsőbb
sége megtartásáért az Egyesült Államokkal szemben — bár megjegyzendő, hogy az amerikai tőkebehatolás Európába éppen az angol bankokon keresztül valósult meg! — és éles küzdel
met folytatott Franciaországgal az európai vezetőszerepért.
1 Körbenforgó (hibás) okoskodás.
2 J. L. Gawin: On the Peace Treaties. The Observer. 1919. május 11. száma.
545
Franciaország az amerikai—angol nyomást meglevő befo
lyásának megszilárdításával igyekezett ellensúlyozni és a kis
a n t a n t államokkal való szoros szövetség segítségével sakkban tartani mindazokat az országokat — elsősorban Németországot
—, amelyek a versaillesi békeszerződések revíziójára. így az1
,.európai r e n d " francia felépítésének aláaknázására törekedtek.
Azonban az angol—amerikai összefogás következtében a fran
cia diplomácia m á r az 1921—23-as években fokozatosan m e g hátrálni kényszerült. Bár a Ruhr-vidék katonai megszállásával (1923. j a n u á r 11-én) bizonyos fokig ismét biztosítottnak látszott a francia hegemónia Európában, sőt még erősödött is Német
ország ,,passzív ellenállás" politikájának csődjével. Ez az erősö
dés igen rövid ideig tartó győzelem volt.
A francia pozíciók megerősödését h a t á r t a l a n ellenszenvvel vette tudomásul az angol burzsoázia és bár tisztában volt azzal, hogy az amerikai imperializmus világuralmi törekvésében első
sorban az angol hadállásokat veszélyezteti, a franciák további megerősödésének megakadályozására az amerikai finánctőké
vel szövetkezett. Az amerikai kapitalisták szívesen vállalkoztak arra, hogy „rendezzék" a francia—német konfliktusokat, hogy kölcsönök biztosításával lehetővé tegyék Németország fizető
képességét, annál is inkább, m e r t amit Németország jóvátétel fejében az a n t a n t államoknak fizet, az adósság fejében az Egye
sült Államok kapja vissza az antant országoktól. Ezt az egész dollár körforgást és egyben Németország gazdasági talpraállítá
sát volt hivatott elvégezni az 1924-ben elfogadott ún. Dawes- terv.
Ez a megegyezés, amelyet az imperialisták előszeretettel
„béke" tervnek neveztek ,csupán látszólag teremtett szünetet a kapitalista országok közötti harcban. Az erők bizonyos kiegyen
lítődése nem jelentette az ellentétek enyhítését, csupán az tör
tént, hogy az amerikai—angol szövetkezés meghátrálásra k é n y szerítette a francia konkurrenciát, megakadályozta Németor
szág gazdasági összeomlását, de egyben elősegítette a német imperializmus agresszív politikájának erősödését. S hogy az erősödő német kereskedelem n e a kapitalista piacon jelenjen meg ismét fenyegető versenytársként, megjelölte számára — a szovjet piacokat. így a Dawes-terv lényegében a német gazda
sági terjeszkedést egy Szovjetunió elleni gazdasági támadásra próbálta felhasználni. Ez azonban nem sikerült.
A győztes országok között a leggyengébb Olaszország volt.
Természetesen nem értett egyet a versaillesi rendszerrel, mivel az Olaszországnak igen keveset adott és ellenszenvvel szem-
lelte az európai hegemónia biztosítására irányuló francia erő
feszítéseket. A győztes nagyhatalmak közötti ellentéteket éppen ezért nem nézte tétlenül. Az olasz diplomácia fő tevékenysége
arra irányult, hogy növelje befolyását a d u n a m e n t i államokra és a Földközi-tenger térségében. Mussolini igényt támasztott az Adria egész keleti partvidékére. A Földközi-tengeri egyeduralom biztosítása céljából 1923 szeptemberében fasiszta puccs tört ki F i ú m é b a n és mivel Jugoszlávia az éppen másutt ,,elfoglalt"
Franciaországtól nem kaphatott segítséget, kénytelen volt Olasz
ország javára a' kikötővárosról lemondani. Fiume megszerzése azonban csak az első lépés volt az olasz imperializmus számára és továbbra is igényt tartott jelentős jugoszláv területekre, sőt provokációkat hajtott végre görög és albán területek ellen. Ez azonban már erélyes tiltakozást váltott ki a nagyhatalmak — elsősorban Anglia — részéről. Az olasz agresszió egyelőre meg
hátrálásra kényszerűit. A francia befolyás lanyhulása azonban ismét tettekre serkentette az olasz diplomáciát és 1924-es évben egymás után tárgyalásokat kezdeményezett a franciák legszilár
d a b b támaszával, a kisantant o r s z á g i v a l . 1924 januárjában Ró
m á b a n aláírták az olasz—jugoszláv barátsági szerződést, ezt kö
v e t t e májusban Benes és Mussolini „olasz-—csehszlovák szívélyes e g y ü t t m ű k ö d é s i " szerződéskötése és folytak a tárgyalások az al
bán, török, görög és román vezetőkörökkel is,3 amelyekkel az olasz fasizmusnak egyelőre ugyan nem sikerült lényeges meg
állapodásra jutnia, de lényegesen gyengítették ezeknek az fran
ciákhoz fűződő kapcsolatait.
A győztes országok közötti ellentéteket még bonyolultabbá t e t t é k a legyőzött országokkal — elsősorban Németországgal — meglevő ellentétek.
Németország első perctől szabotálta a békeszerződés feltéte
leinek teljesítését. A német imperializmus legagresszívabb kép
viselői minden eszközzel akadályozták a jóvátételi kötelezettsé
gek teljesítését. Lényegében ezzel szalgáltattak ürügyet a fran
ciáknak a Ruhr-vidék megszállásához. A német revansisták azon
ban abban bíztak, hogy a francia katonai fellépés, valamint a francia pénzen szervezkedő szeparatista mozgalom Bajorország
b a n és a Rajna-vidéken kiváltja a német nép „nemzeti felkelé
sét". Erre a lehetőségre épült a müncheni fasiszta puccs is, mely 1923 novemberében Hitler és Ludendorff vezetésével tört ki. A n é m e t munkásosztály azonban másként válaszolt. A hamburgi általános sztrájk és fegyveres felkelés m e g m u t a t t a az imperialis
táknak, hogy Németország a forradalom küszöbén áll. Az egész
3 HL. HM. Kat. Főcsoportfőnök. Napi jelentések. 22 400/titkos.
547
országban forrongások, tüntetések zajlottak le — és a forradalmi Németország még veszélyesebb volt Európában, mint a revans- vágyó, de imperialista Németország. Az angol diplomácia t e h á t sietett közbenjárni a francia—német konfliktusban, mielőtt sú
lyosabb következményekkel járna a német munkásmozgalom a nemzetközi burzsoáziára. Maga a német finánctőke is szükséges-' nek látta a megegyezést, hogy leverje a forradalmi mozgalmat és megfékezze a hitleristákat is, akik egyelőre még nem „ n y e r ték el" a német gyáriparosok és a hadsereg osztatlan bizalmát és lelkesedését.
Az amerikai—angol hathatós támogatás eredményeképpen 1924-ben Németország jelentős dollárkölcsönhöz jutott és ezt patronusainak megértő magatartása miatt első pillanattól kezd
ve az ország gazdasági és katonai potenciáljának erősítésére for
dította.
Az 1921—1924 között kialakult nemzetközi helyzetet t e h á t elsősorban a hatalmak közötti ellentétek növekedése jellemezte.
De lényeges vonása volt az is, hogy ezekben az években foko
zódtak a tőkés társadalom ellentmondásai is. Még magasabbra csaptak a forradalmi mozgalom hullámai, felkelések törtek ki Hamburgban, Bulgáriában, polgárháború volt Írországban és T ö rökországban. Nagy sztrájkok zajlottak le Csehszlovákiában.
Ausztriában, Olaszországban és minden kapitalista országban nagyarányú bérmozgalmakról, tüntetésekről, tiltakozó n a g y g y ű lésekről adnak számot az egykori sajtó és a rendőri jelentések.
Éppen a belső forradalom reális veszélye volt az egyik fő oka annak, hogy ebben az időszakban az imperialistáknak le kellett mondaniuk egy újabb szovjetellenes intervenció megindításáról.
Már az említett 1921—1924-es években nyilvánvaló volt, hogy a versaillesi rendszert az imperialisták éles érdekellentétei előbb-utóbb felborítják. Azonban ekkor még a nagyhatalmak k o moly erőfeszítéseket tettek az ellentétek áthidalására, egymást kölcsönösen kényszerítették a béke fenntartására és mindent e l követtek annak érdekében, hogy megvalósítsák a kapitalista v i lágrend gazdasági és politikai stabilizációját, erőt gyűjtsenek,
megteremtsék a kapitalista országok egységét és ezek után e g y e sült erővel számolhassanak le a Szovjetunióval.
Mert az imperialista ellentétek kiéleződésében lényeges sze
repet játszott a cári Oroszország piacainak elvesztése. A katonai intervenció-csődje után egy pillanatig sem szűnt meg az i m p e rialista mesterkedés a Szovjetunió „kiéheztetésére''. Azonban csakhamar r á kellett döbbeniük, hogy a szovjethatalom gazdasá
gilag és politikailag napról napra erősebb lett, ugyanakkor a 548
gazdasági romlás Európában olyan méreteket öltött, hogy egyre1
többet kezdtek foglalkozni a szovjet piacok „békés" megszer
zésével. Már 1921 végén megjelentek — főleg angol sajtóban — olyan cikkek, amelyek a Szovjetunió gazdaságával foglalkozva, azt a következtetést vonták le, hogy Szovjetoroszországot be kell kapcsolni a világgazdasági életbe. Az angolok „békülékeny"
hangja azonban megijesztette a német tőkéseket, akik az orosz:
piacokat természetesen maguknak akarták biztosítani. így k ö vetkezett be, hogy a Lloyd George javaslatára 1922. április 12-én.
összeült génuai konferencián, amelyre a Szovjetuniót is m e g hívták —, hiszen éppen azért ültek össze, hogy a kapitalista tömb egységesen kényszerítse őt gazdasági követeléseik t e l j e sítésére — a német imperializmus v á r a t l a n u l kesztyűt dobott a győztes hatalmaknak. Mivel ezek n e m voltak hajlandók enyhí
teni a német jóvátételt, — amely kérelmet egyedül a Szovjet
unió képviselete támogatta — Németország április 16-án, Ra- pallóban a Tcölcsönös egyenjogűság elvén alapuló diplomáciai és gazdasági egyezményt kötött a Szovjetunióval.4 Ez a szer
ződés bombaként hatott a génuai konferencia imperialista részt
vevőire és mélységesen elítélték Németország „egységbontását".
A júniusban kezdődött hágai konferencián, amely megpróbálta tovább vinni a génuai tervet: Szovjetunió gazdasági sarokba
szorítását, még inkább nyilvánvalóbbá vált, hogy a kapitalista világban „két irányzat harca van folyamatban: az egyik egység
frontot igyekezett létrehozni Szovjetoroszország ellen, a másik pedig megbontotta ezt a frontot."5
Ily módon Génuában és Hágában kudarccal végződtek a tárgyalások. A rapallói egyezmény rést ütött a szovjetellenes tömbön. A Szovjetunió belső és nemzetközi helyzetének m e g erősödése meghiúsította a szovjet gazdasági gyengeségére ala
pult spekulációkat és az imperialisták kudarca még inkább f o kozta a kapitalista országok közötti ellentéteket. Néhány ország vezető tőkés köre ugyanis saját jólfelfogott gazdasági é r d e k é ből kiindulva okosabbnak tartotta, hogyha inkább közeledik a.
Szovjetunióhoz, mintsem ellene kétes sikerű, szélmalomharcot vívjon.
A. szovjet diplomácia ügyesen kihasználva az imperialisták ingadozását, kereskedelmi tárgyalásokat javasolt számos ország
nak. Tisztában volt azzal, hogy a tőkések közeledése nagyonis kényszer hatása: időnyerés és a kapitalizmus stabilizációja —
'•*A S z o v j e t u n i ó t ö r t é n e t e . 1917—1926. Vál. d o k u m e n t u m o k . T a n k ö n y v k i a d ó . B p „ 1961. 464—465. Old.
5 P a t y o m k i n : A d i p l o m á c i a t ö r t é n e t e . 221. old.
549
tette szükségessé az imperialisták számára a „pacifista" jelsza
vak terjesztését. Viszont a Szovjetunió számára is rendkívül fontos volt, hogy a kapitalizmus és a szocializmus harcában b e állott ,,lélegzetvételi szünetet" minél hosszabb békés korszakká változtassa.
Ily módon az európai politikai helyzet egyik jellemzője volt 1924-ben a Szovjetunió elismerése számos tőkés állam ál
tal. Ez a ,,normális kapcsolatok" politikája azonban nem so
káig tartott.
A munkáspárti MacDonald kormány bukása után Anglia ismét a szovjetellenes egységfront megteremtését tűzte ki célul.
Az „egység" azonban még inkább nem volt meg. mint azelőtt.
A Dawes-terv nem sokáig biztosította a „nyugalmat" Európá
ban. Az erősödő német militarizmus rettegéssel töltötte el az egy évszázad alatt négy német betörést megért francia közvé
leményt. Határainak biztosítására kérte a „biztonsági garan
ciák" megvitatását a Népszövetségben. Hosszú viták után 1924 októberében aláírták a nemzetközi konfliktusok békés rendezé
séről szóló ún. genfi jegyzőkönyvet. Ez a „békejegyzőkönyv"
azonban nem jelentett többet egy csomag papírnál. A békéről, jogról, biztonságról, igazságról szóló szép szavakat a gyakorlat
ban mind megcsúfolták.
Az 1925 októberében megnyílt locarnói konferencián, bár újra a „békés erőfeszítésekről" szónokoltak, lényegében meg
mutatkozott az imperialista ellentétek kibékíthetetlensége és az elfogadott egyezmények tükrözték a versaillesi békeszerződé
sek megkötése óta bekövetkezett erőviszony változásokat. Ezen a konferencián Franciaország enyhén szólva h á t r á n y b a került, kénytelen volt eltűrni, hogy Németországot vele egyenrangú és egyenjogú félnek kezeljék, hogy Németország bekerüljön a Nép
szövetségbe és mint nagyhatalom, állandó tagja legyen a N é p szövetség Tanácsának. Az angol diplomáciának sikerült teljes győzelmet aratnia francia vetélytársa felett és ezt úgy igyeke
zett kihasználni, hogy fokozatosan csökkentette az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatait. A francia vereség megszilár
dítása érdekében aktívan közeledett a fasiszta Olaszországhoz, támogatta annak igényeit, amennyiben azok francia érdekbe ütköztek.
Olaszország szívesen fogadta az angol diplomácia segítő k e - :zét, eszközt látott az angol barátságban saját céljai eléréséhez.
Franciaország az angol—olasz európai befolyás erősödésé
nek ellensúlyozására viszont igyekezett megszilárdítani k a p csolatait a Balkánon és Délkelet-Európában. Az olasz diplomá-
550
c i a azonban megtorpedózta ezt a próbálkozást és 1926 szeptem
berében barátsági és együttműködési szerződést kötött Romá
niával, majd rendezte viszonyát Albániával és még j óbban meg
erősítette helyzetét Délkelet-Európában az 1927 tavaszán Ma
gyarországgal megkötött baráti szerződés.
Az 1921—24 éveket követő időszakban (lényegében 1924'—
29-ig terjedő évek) új, sajátos helyzet jött létre a nemzetközi politikában. Ennek oka elsősorban az, hogy a kapitalizmusnak sikerült levernie az európai forradalmi mozgalmakat és a forra
dalom apálya következett be. A második ok pedig, hogy az a m e rikai tőke segítségével, hosszú évek u t á n bekövetkezett a kapi
talizmus ideiglenes stabilizációja. A harmadik ok az volt, hogy ezzel egy időben növekedett a Szovjetunió gazdasági és politikai hatalma.
A kapitalizmus ideiglenes stabilizációja azonban nem volt s e m szilárd, sem tartós. A kapitalizmus általános válsága, amely a z első világháborúval vette kezdetét és 1917 u t á n elmélyült, r á n y o m t a bélyegét a kapitalizmus viszonylagos megszilárdulá
s á r a is.
A világkapitalizmus ideiglenes stabilizációjának éveiben még inkább fokozódott a kapitalista országok fejlődésének egyenlőtlensége, még határozottabb lett az amerikai imperializ
m u s európai előretörése, s bár a kapitalista gazdaság helyzete ideiglenesen megszilárdult, még élesebbé vált a verseny a k a p i t a l i s t a országok között az uralomért és a kizsákmányolási ér
dekszférákért. A kapitalizmus viszonylagos stabilizációjának jellemző vonása volt az is, hogy mind hangosabbá lettek a le
győzött országok revanskövetelései, melyeket — a francia, a l e n g y e l és a kisantant államok mély aggodalmára — mind nyíl
t a b b a n felkaroltak až amerikai—angol, sőt olasz tőkés és dip
lomáciai körök.
Ily módon a kapitalizmus részleges és viszonylagos stabili
zációja az ellentétek fokozott élesedésével járt, mélyült a k a p i talizmus általános válsága. Legfőbb kérdés a világ befolyási övezeteinek újrafelosztása volt, m e r t az adott felosztással lé
nyegében egy kapitalista ország sem volt elégedett, ennek esz
köze viszont a kapitalizmus számára csakis a háború lehetett, mégpedig a háború a Szovjetunió ellen. Az imperializmus n ö vekvő válsága megoldásának útját a Szovjetunió megsemmisí
tésében és az orosz piacok korlátlan kizsákmányolásában látta.
Anglia megszakította kapcsolatait a Szovjetunióval és vezetésé
v e l teljes ü t e m b e n megindult a fegyverkezési hajsza, erőtelje
s e n támogatták a fasizmus előretörését a különböző európai 551
országokban, fokozottabban segítették a német militarizmus megerősödését. A kapitalista államok „barátsági szerződésének"
egész rendszere nem volt más, mint „újabb háborúk előkészíté
sének és a jövendő háborús összecsapások esetére történő e r ő átcsoportosítások rendszere."6
A HORTHY-RENDSZER KÜLPOLITIKAI HELYZETE 192 I-BEN.
Ebben a bonyolult, ellentétekkel terhes nemzetközi viszo
nyok szövevényében kereste az utat és a szövetségest a m a gyarországi reakció.
A trianoni békeszerződés életbelépése új szakaszt nyitott meg a magyar ellenforradalmi rendszer történetében. A belső gazdasági helyzet ziláltsága — mivel azt semmiképpen sem akarták a vagyonosok kárára rendezni — külföldi kölcsön m e g szerzését sürgette. Ennek azonban több előfeltétele volt:
1. konszolidálni kellett az ellenforradalmi rendszert, t o vább szilárdítani a tőkés és földbirtokos osztályok szövetségét,
2. meg kellett indítani a termelést, hogy fellendítse a t ő kés vállalkozásokat,
3. bizalmat kelteni Magyarország iránt a külföldön.
Ezeket a fiitételeket vállalta teljesíteni az 1921 áprilisában hatalomra került Bethlen-kormány. Bethlen m á r viszonylag megerősödött politikai hatalmat vett át elődjétől, Teleki P á l tól és a katonai vezetőkörök és a vezető tőkéskörök politikai szövetségének szorosabbra fűzésével, az Egységes P á r t és a t e r rorválasztások útján létrehozott engedelmes parlament m e g teremtésével még tovább szilárdította az ellenforradalom r e n d szerét. A politikai sikerek fellendítették a tőkések vállalkozó kedvét. A termelés fokozatosan javult és a magyar gazdasági élet- a mélypontról megindult a rendkívül lassú fejlődés felé.
A magyar fasiszta rendszer kiépítésének befejezése és megszi
lárdulása megteremtette a kedvező belpolitikai alapot a H o r t h y - rendszer külpolitikai tevékenységének megélénküléséhez. E n nek azonban legfőbb nemzetközi akadálya Magyarország kül*
politikai elszigeteltsége volt. A versaillesi rendszer minden el
lentétessége ellenére megszilárdult és az antanthatalmak egye
lőre fenntartását akarták. A magyar ellenforradalmi vezetésnek ehhez a körülményhez feltétlenül alkalmazkodnia kellett, h a csak nem akart teljesen kívül maradni a nemzetközi életből.
6 A K B . b e s z á m o l ó j a az S Z K ( b ) P XV. k o n g r e s s z u s á n . 1927. d e c e m b e r 3. S z t á lin Művei. in. k ö t e t 300—301. old.
552
Kísérletek a külpolitikai elszigeteltség feloldására.
Miután a szovjetellenes intervencióban való lelkes felajánl
kozás nem hozott számára semmi sikert, sőt a Habsburg-restau- rációs kísérletek és „burgenlandi konfliktus" szomszédai ellen
séges szembehelyezkedését váltották ki — a Horthy-rendszer kénytelen volt felülvizsgálni addigi külpolitikáját és módosí
tani taktikáját.
A magyar uralkodó osztályok külpolitikájának stratégiai célkitűzése továbbra is Trianon revíziója maradt. Ily módon a magyar külpolitika célkitűzésében két részt különböztethetünk meg, ami az egész tárgyalt időszakra, tehát az 1921—1927-es évekre jellemző volt. Egyrészt a távolabbi célkitűzéseket, vagyis a fegyverkezési egyenjogúság kivívását, Trianon revízióját, Nagy-Magyarország vezető szerepének biztosítását a Duna völgyében; és másrészt a közvetlen célkitűzéseket, azaz Ma
gyarország diplomáciai elismertetését, a külföldi kölcsön m e g szerzését és az ország körül kialakult ellenszenves légkör meg
szüntetését. Az Összes külpolitikai célok legelső feltétele a n é p szövetségi tagság megszerzése volt.
Horthyék az utat ehhez m á r 1920—1921-ben is keresték, hivatalosan pedig 1921 májusában kérték Magyarország felve
r t e i é t . A „burgenlandi konfliktus" idején azonban halasztási; k é r t e k a felvétel megtárgyalásához, m e r t adott pillanatban a n y u gat-magyarországi bandaharcok kedvezőbb lehetőséget t e r e m t e t t e k a revízióra, m i n t a népszövetségi tagság. A r e m é n y e k
azonban szétfoszlottak és hosszas viták u t á n végül is 1922 őszén a kisantant hozzájárulásával Magyarországot felvették a Nem
zetek Szövetségébe. A magyar uralkodó körök egy része nem é r t e t t egyet a Bethlen-kormány ,,pacifizmusával" és a Népszö
vetségen kívül, a magyarok európai küldetésének hangoztatá
sával akarták Magyarországot valamilyen nagyhatalmi t á r s u lásba belevinni a revízió megvalósítása érdekében. A reálisab
b a k azonban úgy értékelték a népszövetségi tagságot, hogy „a magyarságot a történelem folyamán számtalan esetben éppen az a hibája vitte végzetes, bonyodalmakba, hogy önmagának erejét és európai jelentőségét túlbecsülte . . . a Bethlen-kormány leglényegesebb cselekedete az, hogy bevisz b e n n ü n k e t a N é p szövetségbe, a népszövetségi kölcsönnel végrehajtja az állam
ügyek szanálását és a külpolitikai és anyagi bázison állva m e g indítja a harcot idebent az állami rend helyreállítására és a for
r a d a l m i mozgalmak letörésére."7
7 M a k k a i .Tános: A h á b o r ú u t á n i M a g y a r o r s z á g . B p . 1937. 66—67. old.
553
Ez pedig olyan sürgető létkérdés volt, amiért még a t a g ság két fő kikötését is szolgálatkészen aláírták. Az elsőt l é n y e gében bármikor, szívesen vállalták: egy esetleges létrejövő szovjetellenes blokkban való részvételt. A másik kikötést, T r i a non elismerését, m á r keserű szájízzel írták alá, de a m a g y a r közvéleményt igyekeztek megnyugtatni. Hangoztatták, hogy a Népszövetségen belül is van lehetőség a revízióra. És ettől kezdve nagy szerepet játszott a m a g y a r revíziós propagandá
ban az ún. Millerand-levél és a Nemzetek Szövetsége Egység
okmányának 19, cikkelye, amely kimondotta, hogy a „Közgyű
lés időnként felhívhatja a Szövetség tagjait az alkalmatlanná vált szerződéseknek és olyan nemzetközi állapotoknak újabb megvizsgálására, amelyeknek fennmaradása a világbékét v e szélyeztetné."8
Természetesen ez a kitétel a gyakorlatban nem volt más,. >
mint a hiszékenyek ámítása, amit az a n t a n t h a t a l m a k sem t e k i n tettek másnak, mint semmire sem kötelező porhintésnek.
Bethlen fő érve a tagság mellett, hogy nemzetközi f ó r u mon hirdethessék a revíziót, egyelőre ábránd maradt. Még N é metországot sem hallgatták meg, pedig az ő háta mögött ott állt az amerikai—angol támogatás, Magyarország mellé pedig egyetlen imperialista hatalom sem állt ki nyíltan.
Abban viszont igaza volt Bethlennek, hogy külföldi k ö l csönhöz csakis a népszövetségi tagság útján juthatott a H o r t h y - rendszer. Bethlen 1923-ban sorra kilincselte a tőkés országok bankházait a kölcsön biztosításáért és nem riadt vissza az o r szág szemérmetlen kiárusításától sem. „Magyarország az új Európában" című könyvében írta a következő sorokat: ,, . . . k ü l földi olvasóim előtt nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy Ma
gyarország még jelenlegi formájában és struktúrájában is a legelőnyösebb alkalmat nyújtja az idegen tőkék elhelyezkedé
sére. Az ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági lehetőségek, a m e lyek itt az idegen tőke és vállalkozási kedv előtt f eltárulnak,, valósággal korlátlanok. Mindössze csak az szükséges, hogy e z e ket a lehetőségeket energikusan meg kell ragadni és ki kell használni."9
Nos e „korlátlan lehetőséget" az angol—amerikai tőke nem vonakodott „energikusan megragadni" és minden francia ellenkezést megtörve biztosították Horthyék számára a népszö
vetségi kölcsönt. Ezzel lényegében Magyarország is eszközzé vált a francia imperializmust háttérbe szorító, a szovjetellenes
s A nemzetközi jog. 279. old.
9 Bethlen István: Magyarország az új Európában. 11. old.
front megteremtéslére irányuló és ehhez a legyőzött országokat is beszervező angol—amerikai politikának. A Magyarországnak nyújtandó kölcsönt a hatalmak 1924 márciusában szavazták meg és májusában Budapestre érkezett J e r e m i a h Smith a m e rikai ügyvéd, a Pier-pont Morgan bankház belső embere, hogy mint népszövetségi főbiztos, két esztendőn keresztül t e l j h a talmú irányítója és ellenőrzője legyen a magyar gazdasági és.
pénzügyi életnek.
A stabilizációs kölcsön megszerzése lehetővé tette a tőke és a nagybirtok szanálását, szorosabbra fűzte az angol—amerikai imperialista körök érdekeltségét a Horthy-rendszer f e n n t a r t á sában és támogatásában, elősegítette a magyar reakció g a z d a sági és politikai u r a l m á n a k megerősítését és nemzetközi t e k i n télyének emelését.
A MAGYAR ELLENFORRADALOM KÜLPOLITIKAI LEHETŐSÉGEI 1921—1921'-BEN
Bár a m a g y a r külpolitika iránya és a Nemzetek Szövetsé
gének politikája kölcsönösen kizárták egymást, a H o r t h y - r e n d szer háborús tervei előkészítéséhez mégis t e r e m t e t t bizonyos lehetőségeket, azáltal, hogy enyhítette a feszültséget az ország körül és kiszélesítette az információszerzés és kapcsolat-kiépí
tés lehetőségeit Horthyék számára.
„A felvétel egyet jelentett a politikai rehabilitáció egy n e mével. Magyarország a Népszövetség segítségével bekerült az:
^európai koncertbe« és legalább formálisan egyenjogú tagjává vált a kapitalista országok »családjának«."10
A népszövetségi tagság azonban csupán lehetőséget t e r e m tett a külpolitikai elszigeteltség feloldásához. Magyarország diplomáciai elismerése még nem jelentett egyet a nemzetközi életbe való beilleszkedéssel.
Az agresszív külpolitika további folytatása n e m volt lehet
séges. Teljes élességgel vetődött fel a kérdés: most merre? M i lyen irányú külpolitikát folytasson a Horthy-rendszer?
A kialakult nemzetközi helyzetben három taktikai lehető
ség állt a magyar külpolitika irányítói előtt, amely lényegé
ben a fő külpolitikai koncepció, a revízió megvalósításának m é r legelését jelentette, azt, hogy milyen legyen a viszony a külön
böző országokhoz.
io Sz. Ormos Márta: Magyarország belépése a Nemzetek Szövetségébe. Szá
zadok. 1927. 1—4. szám. 267. old.
555
1. Megegyezés a kisantanttal, vagy valamelyik állammal a kistantant-tagállamok közül. És „mindaddig, amíg nem adó
dik oly általános lehetőség céljaink elérésére, mint aminő lehe
tőséget jelentett a környező államoknak a világháború, tompí
tani igyekezzünk az ellentéteket, keressük a szomszédainkkal való megegyezés módját és várjuk türelemmel a kedvezőbb körülmények bekövetkeztét, amint hogy azt a magyarság m á r évszázadokon át t e t t e . " "
2. A magyar külpolitikát az erősödő olasz és német revíziós politikára alapozni. „Szövetségesül keressük azokat a nemzete
ket, amelyek hajlandóságot m u t a t n a k arra, hogy csatlakozza
nak a trianoni szerződés megváltoztatására irányuló akcióhoz, illetve amelyek maguk is előnyt látnának abban, hogy a b é k e szerződéseket meg lehetne változtatni."1 2
És végül: A győztes antanthatalmak ellentéteit kihasználva, valamely nagyhatalmat megnyerni Magyarország támogatá
sára.
Gratz szerint ,,az előrelátó és óvatos politikának mindhá
rom irány kapuját nyitva kell tartania és a külpolitikai m ű v é szet, illetve intuíció szabja meg, adott esetben melyik úton t e lietünk egy-egy lépést előre".13
Bármenyire is művészetnek tekintette Gratz a külpoliti
kát, ez a magyar spekulatív külpolitika távol állt nemcsak a diplomácia művészetétől, de még a helyzet reális értékelésé
től is.
Az adott helyzetben, ha a magyar urak tényleg békés k ü l politikát akartak volna folytatni, a legelőnyösebb számukra a kisantant-országokkal való megegyezés lett volna. Az egészsé
ges kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok kiépítése Csehszlo
vákiával, Jugoszláviával és Romániával elkerülhetővé tette volna az ország teljes kiárusítását a külföldi tőkéseknek. De előnyös lett volna politikailag is. Az 1920/21-ben folyó cseh
szlovák—magyar kormánymegbízottak tárgyalásai is azt t a n ú sítják, hogy a csehek hajlandók lettek volna bizonyos h ä t á r k i - igazításra a magyarok javára, ha ennek ellenében Horthy ék lemondanak Szlovákia visszaszerzéséről. Erre a magyar reakció nem volt hajlandó és megszakította a tárgyalásokat.
De nemmel válaszoltak a későbbi csehszlovák közeledé
sekre is. Masaryk csehszlovák köztársasági elnök a parlament
hez küldött üzenetében a következőket rögzítette: ,,a békeszer-
11 Gratz Gusztáv győri beszéde. Magyar Külpolitika 1929. 41. szám. 4. old.
12 Uü.
13 UO.
ződések nem m i n d e n . részükben t ö k é l e t e s e k . . . a k o r r e k t ú r á k részleteiről lehet tárgyalni, de ennek nem szabad agitatórikus módon történnie."1 4 Hasonló nyilatkozatokat tett Benes is a csehszlovákok megegyezési hajlandóságáról. Bethlenek óvakod
t a k a csehekkel megegyezni, m e r t semmilyen formában n e m kívántak velük Trianonról „tárgyalni", sem velük barátibb k a p csolatokat kiépíteni. Már 1919—21-ben is a magyar kalandor
politika éle Csehszlovákia ellen irányult. Az „Ébredés", a „Pir
kadás", az „ Á r p á d " fedőnevű hadműveleti tervek továbbra is é r v é n y b e n maradtak, csupán megvalósításukat napolták el. To
v á b b r a is közvetlen cél m a r a d t egy esetleges belső válság elő
idézése Csehszlovákiában, és közvetlenül ezt a célt szolgálták az 1921. évi szokolhamisítás és a későbbi botrányba fulladt frankhamisítás is.
Ugyancsak elzárkóztak a magyar uralkodó osztályok a r o m á n és a jugoszláv közeledés elől, végsősoron visszautasították ezek békés ajánlatait. Jellemző, hogy az 1926-os jugoszláv—ma
g y a r tárgyalások, amelyek mind a két fél részére előnyt jelen
tettek és lényegében Magyarországnak meghozták volna az a n n y i r a áhított frontáttörést a kisantant szövetségen — a n a gyobb „revízió lehetőség" reményében, a számára lényegesen
kevesebb előnyt biztosító olasz fasizmussal kötötte meg a szer
ződést és kalandor módjára veszni hagyta a biztost a bizony
talanért.
A magyar ellenforradalom képviselői éles kirohanásaikban szerették hangoztatni a kisantant államok ádáz magyargyűlöle
tét. Ez azonban csak félig volt igaz. A kisantant államok kez
deményező, baráti közeledést kereső magatartása bizonyította, hogy nem a Horthy-rendszer ellen van kifogásuk. Ök ezzel a rendszerrel politikailag egyetértettek, sőt támogatták is. A kis
a n t a n t országok burzsoáziája csupán arra akart biztosítékot szerezni, hogy „a megerősödő Horthy-rendszer erejét 1000/o-ig a magyar n é p kizsákmányolására fogja fordítani, nem pedig revíziós kalandokra".1 5 A kisantant katonai szerződéseivel é p pen ez utóbbi ellen akarták magukat bebiztosítani és katonai erejükkel sakkban t a r t a n i a m a g y a r katonai vezetést.
A külpolitikai stratégia második taktikai lehetősége volt a legmegfelelőbb Horthyék számára. Németországban a revízió legfőbb úttörőjét látták és a magyar katonai vezetést titkos, de meglehetősen szoros szálak fűzték a német fasisztákhoz. A h i t -
14 Magyar Külpolitika. 1929. október 12. szám.
•? Magos György: Az angol és amerikai monopoltőke szerepe a Horthy-fasiz- mus megszilárdításában. Bp. 1933. 39. old.
t) Hadtörténelmi közlemények 557
leristák és a német agresszív körök szívesen fogadták a m a g y a r fasizmus támogatását, de különösebb érdekei nem fűzte annak komolyabb viszonzására, no meg a n n y i r a lefoglalták a saját r e - vansérdekeik, hogy azok érvényesítésére minden energiájukat ráfordították.
A fasiszta Olaszország Mussolini hatalomra kerülése után aktívabban érdeklődött Horthy-Magyarország iránt, mivel az beleillett agresszív terveibe. És amikor Bethlen Rómában Ma
gyarország valódi érdekei ellenére 1927. április 5-én aláírta az olasz—magyar barátsági szerződést, a magyar reakció igen nagyra értékelte a magyar—olasz szerződés megkötését.
Szudy Elemér írta könyvében, hogy az olasz szerződéssel
„Magyarország helyzeti energiája rendkívül megnőtt s Közép- Európa mikénti alakulásának problémája nélküle most már el sem képzelhető".16
Bethlen pedig a Külügyi Bizottságban ekként szónokolt:
,,Ha Olaszország nyugodt helyzetet kíván Közép-Európának azon a pontján, amelyen mi élünk, úgy ennek egyik feltétele az, hogy Magyarország erőhöz jusson és azt a súlyt képviselje, amely neki valóban kijár . . . Bizonyos, hogy Magyarország és Olaszország között a természet gravitációs törvényeinek, a k é t nép érdekeinek, mentalitásának és érzéseinek megfelelő szerző
dés létesült s hogy ez Magyarországnak bizonyos hátvédet fog a jövőben biztosítani."17
A szerződés aláírása után Mussolini is nyilatkozott: „Nem szolgálja Európa békéjének érdekét az, ha nyilvánvaló igazság
talansággal egy ilyen hősies nemzetet elkeserítenek. Egy b é k e szerződés nem lehet sírbolt egy nemes nemzet számára. A t ö r ténelem sohasem ismer örökkétartó szerződéseket."18
Az olasz fasizmussal való kapcsolatok mélyülése nem j e lentette a harmadik lehetőség elvetését. Bár Olaszország is győztes antanthatalom volt, az orientáció szempontjából — h e lyesen — Horthyék mégis külön irányzatként kezelték.
A harmadik külpolitikai irányzatnál a hangsúly az i m p e rialista országok közötti ellentétek kihasználásán volt. Amit Magyarország bármely nagyhatalom jóindulatáért cserében fel
ajánlott: az a szovjetellenes intervencióban való részvétel volt.
De közvetve ez is a magyar revíziós célokat szolgálta. N e m csak azért vettek volna szívesen részt egy Szovjetunió elleni hadjáratban, mert határtalanul gyűlölték a proletárállamot, a
16 Szudy Elemér: Európa és a magyar kérdés. Bp. 1933. 41. old.
>7 Bethlen beszéde a Külügyi Bizottság 1927. május 4. ülésén.
' 18 szárazajtai Incze Kálmán: A vajúdó új Európa háborúi. Bp. 1941. 86. old.
558
dolgozó tömegek uralmát, oly végtelenül és féktelenül, hogy még a belső és külső érdekeik ellenére sem voltak hajlandók elismerni a Szovjetuniót, bár határozott előnyöket jelentett volna a szovjet—magyar tárgyalások (1924. augusztus 26.—
szeptember 12.) eredményeképpen megkötött szerződés ratifi
kálása. Ám nemcsak a szovjetellenesség ösztökélte Horthyékat egy intervencióba való bekapcsolódásra, hanem az is, hogy ezekben az években csakis egy szovjetellenes háborúban való részvétel útján látták megvalósíthatónak a Trianon által el
szakított területek visszaszerzését.
A kialakult nemzetközi helyzetben a nagyhatalmak közül Magyarországot revíziós törekvéseiben leginkább Anglia volt hajlandó támogatni.
Franciaország a békeszerződések szigorú betartására t ö r e kedett és nem jó szemmel nézte féltve őrzött rendszerének Ma
gyarország által történő megbontási kísérleteit. Meg keil j e gyezni, hogy annak ellenére, hogy a kisantant 1920-ban a m a gyar kalandorpolitika ellensúlyozására jött létre, Franciaor
szágnak nem Magyarország, hanem a Szovjetunió és Német
ország ellen volt szüksége a kisantant-szövetségére. Más k é r dés az, hogy a kisantant államokat viszont minden esetben t á mogatta Horthyék ellen.
Az amerikai imperializmus a gazdasági és pénzügyi segít
ségen kívül nem kívánta magát exponálni a kisállamok ügyei
ben.
Ilymódon a magyar reakció megmentőjét Angliában látta.
Hegedűs Lóránt, volt pénzügyminiszter szerint , , ' . . . ha talpra akarunk állni, nincs más utunk, m i n t arra gondolni és min
den erőnket összeszedni, hogy az angolszász fajba belekapasz
kodjunk . . .'"9
Bethlen nagyon bízott Angliában, sőt az olaszokkal kötött szerződést bizonyos fokig ugródeszkának tekintette Angliához.
Rokonszenvvel kísérte Anglia küzdelmét Franciaországgal és Németországért, és minden nemzetközi konferenciát igyekezett a békerevízió lehetőségei szemszögéből vizsgálni és értékelni.
Minden Németországnak kicsikart engedményben azt látta, hogy „már meg is nyitotta az utat Trianon revíziójához".20
Bár Horthyék szerették volna m i n d e n ü t t közös nevezőre hozni a német—magyar érdekeket, Anglia lényegében 1927-ig nem aktivizálta magát különösebben Magyarországért annál is
19 P e s t i H í r l a p . 1925. j ú l i u s 23. s z á m .
20 M a g y a r K ü l p o l i t i k a . 1929. s z e p t e m b e r 28. s z á m .
9* 559
inkább, m e r t az angol közvélemény igen lesújtó véleménnyel volt a magyar-fasiszta rendszerről.
Ennek ellenére Bethlen angol orientációja és reményei nem voltak alaptalanok. Anglia nem hagyta számításon kívül Magyarországot sem a Szovjetunió elleni blokk, sem pedig Franciaország, illetve a kisantant szövetségi rendszerének m e g bontása szempontjából.
És amikor létrejött az olasz—magyar szerződés — amit egyébként Anglia igen támogatott — az angol reakció egyes képviselői nyíltan felvetették a trianoni revízió szükségessé
gét. A „Daily Mail"-ben lord Rothermere tollából megjelent cikk: „Magyarország helye a nap alatt" címmel a magyarok
„szörnyű helyzetéről" és „kifosztottság"-ról festett borús k é pet és felhívta a kormányokat a „magyar igazság" érvényesí
tésére. Az ún. „Rothermere-akció" Trianon revíziójáért azon
ban sok vizet nem zavart a nemzetközi életben, csupán, a Horthy-fasizmus lázálmaiban nőtt meg bolhából elefánttá.
A magyar ellenforradalmi rendszer lehetőségei 1921—27.
de különösen a stabilizáció első éveiben, 1924—27 között, adva voltak a valóban békés, nemzeni érdekeket szolgáló külpolitika folytatására, elsősorban a Jugoszláviával, Csehszlovákiával és a Szovjetunióval létrejövő megállapodások alapján.
A magyar reakció azonban, amely még a magyarországi viszonylagos stabilizációt is a háborús lehetőségek fokozására igyekezett kihasználni, „reálpolitika" címén az angol—olasz imperializmus agresszív politikája mellé zárkózott fel.
A HORTHY-RENDSZER KATONAI HELYZETE AZ 1921—1921-ES ÉVEKBEN
Amíg a magyar ellenforradalmi rendszer külpolitikájában lényegében két szakaszt különböztethetünk meg 1921—1927 között, addig katonapolitikájában ezek az évek egy sajátos fej
lődési periódust jelentenek, mégpedig Magyarország katonai ellenőrzésének 1921-től 1927-ig terjedő időszakát.
Törekvések a békeszerződés katonai rendelkezéseinek kijátszására
Magyarország katonai ellenőrzése a trianoni szerződés 133—139., illetve 140—143. cikkeiben foglalt rendelkezéseken alapult. A békeszerződés katonai határozványai rendkívül ér
zékenyen érintették a fegyveres terrorra épült magyar fasiszta rendszert. E rendelkezések szigorú betartásán viszont a katonai
ellenőrzésen kívül a m a g y a r kalandortervektől t a r t ó szomszé
dos államok is őrködtek.
A Szövetségközi Katonai Ellenőrző Bizottság 1921 augusz
tus elején kezdte meg működését Budapesten és 1927. március 31-én fejezte be, hogy átadja helyét a Nemzetek Szövetsége időszaki ellenőrző bizottságának.
A katonai ellenőrző bizottság tevékenysége időrendben két részre oszlott:
Az első rész az 1921 augusztusától 1922. augusztus 31-ig terjedő időszak. „Ez alatt az idő alatt a hadseregnek s a köz
biztonsági alakulatoknak szervezete és az újoncozás módja a trianoni szerződés rendelkezéseinek megfelelően módosíttatott, a megtartható hadianyag ezen átszervezéssel a r á n y b a n lett megállapítva, a z . esetleges anyagfeleslegek ki lettek szolgál
tatva a bizottságnak, és a trianoni szerződésnek a katonai k é r désekre vonatkozó előírásai törvényhozási úton szabályozást nyertek.
Ellenőrző munkája második részében a bizottság t e v é k e n y sége főleg az állomány és a hadianyag megszervezésének k é r déseire (1923 és 1924) és a hadsereg létszámának ellenőrzésére (1925 és 1926) vonatkozott."2 1
így szólt röviden a Magyar Külügyminisztérium tájékoz
tatása a katonai ellenőrző bizottság működéséről. E szerint a m a g y a r katonai vezetés végrehajtotta az első időszakban a t r i a noni szerződés katonai rendelkezéseit. Erről a valóságban azon
ban nem volt szó. Még a katonai ellenőrzés életbelépése előtt megkezdődött a fegyveres alakulatok átmentése. így leplezte ezt le a Bécsi Magyar Üjság:
„Tekintettel az ellenőrző bizottság megérkezési idejének közeledtére, a hadügyi kormányzat természetesen az egész kor
m á n y és minden hivatalos apparátus segítségével, nagy erővel folytatja a „leszerelést", persze a maga módja szerint, vagyis úgy, hogy tőle telhetően igyekszik mindent, ami a békeszerző
désben tilos, eldugdosni, s névleg megszüntetett intézményeket alcímek alatt továbbra is fenntartani."
Például: A „Tiszti Jóléti Intézményben" vezérkari tiszt
képző iskola működött, az „Abelesz és Társa villanyszerelési üzem"-ben Kelenföldön katonai r a k t á r volt, ugyanezt a célt szolgálta a Rezső téri barakkok egy része, a Budafok-i sörpin- eék egyes befalazott részeiben felszerelési raktár, szétszedett repülőgépek és egy SOV^-es üteg volt.
21 O L . K Ü M . p o l 1927—35/4. — 82. 2366/927.
561
A tisztek „leszerelése" úgy történt, hogy teljesen új és komplett felszerelést kaptak.22
És így írt Horthyék manőverezéséről az „Avanti" című olasz lap.
,,A magyar k o r m á n y a békeszerződést úgy játszotta ki, hogy 35 000—40 000 főnyi tiszti és altiszti karából néhány ezret a nemzetvédelmi szerveknél helyezett el, néhány százat n y o mozó osztagokhoz helyezett el, a hivatásos altisztekből pedig
»az altisztek rendőrségi testületét« szervezték meg. Mindezen alakulatok a Belügyminisztériumnak vannak alárendelve, de szellemükben és szervezetükben megtartották katonai jellegü
ket . . . A fehérterror néhány zászlóaljnyi különítményei gaz
emberekből, rablókból, munkások gyilkosaiból és zsidóüldözők
ből alakultak, s ez — Magyarország csendőrsége.
De a Pénzügy- és a Kereskedelemügyi Minisztérium is kénytelen volt jelentékeny számú tisztet és altisztet elrejteni.
Felállították a v á m ő r s é g e t . . . egész csapattestek alakultak át vámőr ezredekké . . . a v a s ú t ő r s é g e t . . . a régi hadsereg néhány zászlóalja látja e l . . . számos vállalatnál sok tiszt és altiszt tel
jesít polgári ruhában s z o l g á l a t o t . . . a sportegyesületekben nagy a r e j t é s . . . a hadianyag elrejtésének és kijátszásának egyik módja, hogy állandóan utaztatnak egész lőszeres vonatokat."2;i
De felismerte a „kijátszás politikáját" az antant Jóvátételi Bizottsága is, amely Magyarország pénzügyi helyzetéről 1922 júniusában készített részletes tanulmányt. A titkos iratot a m a gyar katonai vezetés „bizalmi e m b e r e " megvesztegetéssel m e g szerezte, takarítórongyokba csomagolva néhány éjszaka kicsem
pészte és lemásolta.
A tanulmány n é h á n y megállapítása tükrözi az antant h a talmak, elsősorban a franciák tisztánlátását. í m e néhány idé
zet: A bizottság közli, hogy a magyar pénzügyminiszternek cí
mezett megjegyzésekben „nem mulasztottuk el figyelmét azpn gyanús jellegre felhívni, melyet a »Testnevelési fejezetnél« bi
zonyos címletek m u t a t t a k s t u d t á r a adtuk, hogy azon hiszem- ben vagyunk, hogy ezen tételek kétségtelenül titkos katonai egyesületek pénztárait támogatják."24
Továbbá a t a n u l m á n y élesen bírálta „a magyar költségve
tést", amelyből azonkívül, hogy minden törvényes alapot nél
külöz, mivel a nemzetgyűlés azt nem tárgyalta és nem szavazta
22 Bécsi M a g y a r Újság. 1921. VI. 12. s z á m .
2 3 „ A v a n t i " 1921. s z e p t e m b e r 29. s z á m . H. L. V K F . VI.—2. c. o. 1921. 42. doboz 36.503.
24 E N T E N T E j ó v á t é t e l i b i z o t t s á g i r a t a i . HL. VKF. 2. o s z t á l y 1922. 46. d o b o z , s z á m n é l k ü l .
m e g — hiányzik a feltétlen őszinteség, m i u t á n nyilvánvaló, hogy számos leplezést tartalmaz. Ezen leplezett tételek, úgy látszik, nemcsak a Kormányzó Űr Őfőméltósága „Kamarillájá- nak", a Gömbösek, Prónayék, Héjjasék és társaik, valamint az összes titkos katonai szervezetek (Ébredő Magyarok, tanuló
ifjúsági társulatok, stb.) igen nagy költségeit vannak hivatva folyósítani, h a n e m a Honvédelmi Minisztérium rendkívüli t ú l - kiadásait is.25
A t a n u l m á n y megállapította, hogy „a rendes költségvetés mellett ugyan nem szerepel külön a rendkívüli költségvetés, de ez itt tisztán formai kérdés, miután alapjában véve fenn áll".26
A magyar költségvetést pontról pontra boncolgató jóváté
teli bizottság jelentésében végül rezignáltán jegyezte meg, hogy a magyar pénzügyminiszter az összes problematikus kérdések
ben „tájékozatlan" volt és „nem tudott választ adni".27 Annál tájékozottabb volt azonban a magyar királyi Hon
védelmi Minisztérium! A „szigorúan bizalmas!" iratok között az utókorra m a r a d t egy több fejezetből álló „A honvédség fej
lődése a katonai ellenőrzési időszakban" című munka, amely
ből minden kiderül.
A honvédség fejlődése
A t a n u l m á n y bevezető részében felsorolja mindazt a ja
vaslatot — hadsereg szervezése ne önkéntességen, h a n e m á t menetileg törvényes kötelezettségen alapuljon, a hadsereg lét
számát ne 35, hanem 85 000 főben állapítsák meg és ebből nem 1/20, hanem 1/10 része legyen a tiszt, hogy engedélyezzék a korszerű fegyvernemek: tüzérség és műszaki csapatok szerve
sését, rövidítsék a szolgálati időt 12 évről legalább 6 évre, stb.
— amit a magyar hadvezetés eljuttatott az antant h a t a l m a k hoz, de nem találtak meghallgatásra. Az a n t a n t tehát biztosí
t a n i akarta Magyarország tartós katonai gyengeségét. Mivel kezdettől fogva világos volt, hogy a magyar kormányzat nem tárgyalások útján akarja megoldani a vitás kérdéseket, hanem a fegyveres „rendezés" volt a célja, agresszív tervei veszélyez
tették a kialakult helyzetet és ezért igyekeztek az a n t a n t h a t a l mak, elsősorban Franciaország megfosztani a magyar k o r m á n y t a megvalósítás eszközeitől. így a mindkét részről imperialista politikában az erősebb diktált.
25 U o . 26 U o . -27 U o .
563
Ennek következtében „a honvédelmi vezetőség m i n d e n igyekezete oda irányult, hogy megteremtse azokat a lehetősé
geket, melyeket egy hathatós honvédelem a hadsereg célirányos, felépítésére elengedhetetlennek ítél."28 Ezért, hogy a h o n v é d e lem rendelkezésére biztosítható anyagi eszközöket teljes m é r tékben a 35 000 fős hadseregre fordíthassák, minden katonai intézetet (kórházak, bíróságok, raktárak, stb.) színleg idegen tárcára adták át és mindazok az eszközök és élőerők, amelyek a tiltott fegyvernemhez tartoztak (repülők, páncéljárműves csapatok) polgári mezben (kereskedelmi repülés, rendőrségi karhatalmi alakulatok) szerepeltek és a megfelelő tárcák t e r hére.29
A hadsereg létszámcsökkentését pedig az államrendészeti szervek és,őrtestületek nagyarányú fejlesztésével oldották meg.
Ez annál is inkább megvalósítható volt, m e r t a békeszerződés
ben ezek létszámát a háború előttiben határozták meg. Ez a tény a megkisebbedett országban burkolt hadseregfejlesztésre adott alkalmat, amit Horthyék ki is használtak. Az 1921. j a n u á r 3-án elfogadott minisztertanácsi határozat értelmében ezek a szervek nemcsak átmentették a honvédség alakulatait (rendőr
tartalék, csendőrség, vámőrség, folyamőrség a rendőrség k e r e tében), hanem lehetőséget adtak a pénzügyi és belügyi tárcák keretében a tiltott alakulatok kereteinek biztosítására is.
Hogy áthidalják a nehézséget, melyet az általános v é d k ö t e lezettség azonnali eltörlése és a 35 000 -íős zsoldoshadsereg h á rom hónapon belüli felállítása jelentett, a katonai ellenőrző b i zottsághoz, annak Budapestre érkezése után, a magyar katonai vezetés azzal a kérelemmel fordult, hogy a toborzott hadsereg rendszerének bevezetésére átmeneti időt állapítsanak meg. A bizottság ezt, a kért 12 év helyett 6 évben állapította meg. A versailles-i Nagykövetek Tanácsa azonban nem hagyta jóvá a katonai ellenőrző bizottság előterjesztését és 1921. december
másodikán a sorozott legénység azonnali teljes elbocsátását követelte. Ezt Horthyék nem hajtották végre százszázalékosa^
m e r t ez azt jelentette, hogy a magyar ellenforradalom úgyszól
ván fegyveres hatalom nélkül m a r a d t volna. Horthyék azzal érveltek, hogy toborzás útján nem képesek a hadsereget m e g szervezni. És valóban, az 1921 őszén végrehajtott toborzás, amelynél ügyeltek az önkéntességre — a toborzási rendszer célszerűtlenségének igazolása érdekében — mindössze 200 j e -
28 HL. V K F . 143. doboz. 1999/1929. A h o n v é d s é g fejlődése a k a t o n a i e l l e n ő r z é s i i d ő s z a k b a n . 1921. VIII—1927. V.
29 Un
lentkezőt eredményezett. Végül azonban mégis meg kellett h á t rálnia a magyar katonai vezetésnek és az új véderőtörvény (1921. dec. 13-án lépett életbe) alapján kiadott toborzási felhí
vást m á r a kényszerítés eszközével hajtották végre, de még;
így sem sok sikerrel, m e r t a Horthy-hadseregbe becsületes m a gyar ember igyekezett nem szolgálni.
A gyéren jelentkezők n e m töltötték be a n a g y m é r v ű lét
számhiányt a hadseregben, ennek enyhítésére szervezték meg a főiskolai katonai tanulók intézményét, ahol elsősorban a t a r talékos tisztek képzését kívánták biztosítani. Ugyancsak ebben az időszakban válik országos méretűvé a haderőn kívüli ka
tonai kiképzés megvalósítása céljából a levente intézmény m e g szervezése. A katonai vezetésnek az volt a célja, hogy olyan szervezési fokra emelje a levente intézményt, hogy az a katonai ellenőrzés megszűnése u t á n lehetővé tegye a rendeltetésszerű katonai kiképzést. Bár szervezetileg 1927-re befejezték az in
tézmény országos m é r e t ű ^kiépítését, a kiképzőmunka azonban csak később érte el a Horthyék által kívánt mértéket.
1924-ben a szabadságolások és a honvédelmi költségvetés 14 millió aranykoronával való csökkentése következtében még kisebb lett a hadsereg létszáma, ,,az alakulatok még a legszük
ségesebb őr- és karhatalmi szolgálatot is alig láthatták el. A nagy hiányok pótlása ismét csak egy nagyobb a r á n y ú k é n y szertoborzás révén vált volna lehetségessé, hacsak nem a k a r t u k volna népességünk salakját — m e r t más önként jelentkező alig a k a d t — felfegyverezni."30
Az ország gazdasági szanálása és különböző külpolitikai meggondolások következtében csupán a soron következő 1901-es korosztály kényszertoborzását hajtották végre. Nyíltan kb. 5200 főt toboroztak, ezen a számon felül igénybe v e t t e m bereket kénytelenek voltak rejtve t a r t a n i és m i n t polgári m u n kaerőket szerepeltetni. A kényszertoborzás során azonban sokan az ellenőrző bizottsághoz fordultak tiltakozásukkal, ami azt eredményezte, hogy a katonai ellenőrző bizottság 1924—
25-ben fokozta ellenőrző tevékenységét és állandóan akadá
lyozta a magyar katonai vezetés tevékenykedését. Ennek ered
ményeképpen a Horthy-hadsereg 1924-ben sem tudta állomá
nyait még 50° o-ig sem feltölteni, bár papíron a létszám teljes volt, ugyanis a két év u t á n szabadságoltakat is létszámban k e l lett tartani.
1925-ben m á r sikerült 22 000 főre emelni a legénységi á l l o m á n y t és úgy látszott, hogy három év alatt ténylegesen elérik
30 UO.
565
a megengedett létszámot. Közben azonban a katonai ellenőrző bizottság az 1925-ben toborzott emberek kötelezőjét átvizs
gálva rájött a csalásra, hogy a toborzottak száma felülmúlta az engedélyezettet és betiltotta a további toborzást az 1926 évre.
Eközben m á r folytak a tárgyalások a katonai ellenőrzés enyhítéséről s hogy minél előbb távozzon a katonai ellenőrző bizottság Magyarországról, a katonai vezetés „újabb terveze
tet dolgozott ki az állománykiegészítésre, amelynek lényege az volt, hogy 1927-től számítva évente 3720 fő 12 évi szolgálatot vállaló önkéntes jelentkező felvételével a honvédség létszáma 1932-ben érte volna el a megengedett létszámot".31 Ami azt j e lentette, hogy a magyar hadsereg lényegében tisztekből és al
tisztekből álló káderhadsereg lett volna. Ehhez a Nagykövetek Tanácsa is hozzájárult és ezzel az éveken át vitatott kérdés l e került a napirendről.
A honvédség nyílt létszáma az ellenőrző bizottság távozása idején ténylegesen 22 000 fő volt.
A honvédség fejlesztése szempontjából a magyar katonai vezetést főleg az érintette érzékenyen, hogy az ellenőrzés ideje alatt az 1902—1907-es korosztályok, tehát 6 évfolyam, összesen kb. 300 000 fő, katonailag nem volt kiképezhető,32 a háborút viselt évfolyamok pedig kiöregedtek, a hadseregen kívüli k a t o nai kiképzés viszont nem érintett minden felnőtt férfit.
A tiszti kérdés
A békeszerződés a tiszti létszámot a 35 000 főnyi^összlét- szám 1 20 részében, számszerűleg 1750 főben állapította meg.
1921-ben viszont kb. tizenhétezer tiszt volt a „nemzeti had
seregben". Ezek leszerelése igen nagy gondot okozott a magyar ellenforradalmi vezetésnek, annál is inkább, mert a leszerelést úgy akarták megoldani, hogy ugyanakkor át is mentsék k é sőbbi időkre a tisztikar zömét. A megoldásra a következő u t a sítást hajtották végre:
1. feloszlatták az ún. tiszti századokat, 2. leszerelték a tartalékosokat,
3. kényszernyugdíjazással nyugdíjállományba küldték az idősebb vagy kevés harctéri szolgálattal rendelkező tiszteket,
4. elbocsátották azokat a tiszteket, akiknek gyenge volt a minősítésük, adósságuk vagy egyéb erkölcsi okok miatt nem reflektáltak további szolgálatukra.
31 Uo.
32 uo.
Minden tisztet .„igazoló eljárás" alá vontak. Ezeken az ,,igazolások"-on a legszigorúbb politikai mércét állították a tisz
tek elé, amelynek során főként a „forradalmak alatti m a g a t a r tásukat" firtatták és nem egy esetben az intrika következtében azonnal eltávolították a tisztet a hadseregből. A tisztikar tagjai egymás ellen acsarkodtak és a kenyérért való küzdelemben az m a r a d t felül, akinek több volt a protektora.
A hadseregnél m a r a d t tisztek közül azután 1.750 fő került .csapathoz vagy egyéb szolgálatba, a többi pedig rejtve „ r a n g
osztályba sorolt közigazgatási alkalmazott" elnevezéssel (ROSKA) a különböző hivatalokba került. Ezek úgy csapat, m i n t egyéb szolgálatra beoszthatok voltak, egyenruhát azonban csak szolgálatban viselhettek. A kincstár viszont egyforma pol
g á r i ruhával látta el őket természetben, minek következtében ezek a „rejtett" tisztek korántsem voltak olyan rejtettek.
A „rejtett tisztek" ezrei kerültek az új alakulatokhoz, mint a vámőrséghez, pénzügyőrséghez stb.
A magasabb parancsnokságokat (HM P a r a n c s n o k s á g / V e z é r k a r i Főnökség, Vegyesdandár parancsnokság, stb.) megtöm
ték tisztekkel, m e r t a rejtés itt könnyebb volt, mint a csapa
toknál. Gombamódra megszaporodott az íróasztalok száma, a rengeteg tiszt hallatlan buzgalommal végezte a fölösleges papír
m u n k á t .
Akiket a fenti módon m á r nem t u d t a k elhelyezni, azok v i d é k r e kerültek várnőröknek, testnevelőknek stb. Teljesen t á volestek a katonai fegyelemtől és hivatástól.
A rejtett szerveknél beosztott tiszteket időnként csapat
szolgálatra vezényelték, sőt a nyíltan m e g m a r a d t tisztikar t a g j a i v a l cserélték fel, ami egyes esetekben az ellenőrző bizottság érdeklődését felkeltette és súrlódásokra adott okot.33
A Horthy-katonai vezetés a helyzetet úgy értékelte, hogy a nehézségek ellenére sikerült a tisztikart „nemcsak teljes szám
ban az ellenőrzésen átmenteni, de annak magas színvonalon álló katonai továbbképzését minden nehézség dacára biztosí
tani".3 4
Ez a megállapításuk azonban n e m fedte az igazságot. Az ellenőrzés ideje alatt még a csapatnál szolgálatot teljesítő tisz
t e k sem fejlődtek sem elméletileg, sem gyakorlatilag annyit, a m e n n y i beosztásuk jó ellátásához szükséges lett volna. A „ r e j t e t t " tisztek e téren még hátrányosabb helyzetben voltak. A k é -
33 TTo.
34 U O .
567
sőbbi, nagyarányú hadseregfejlesztés időszakában éppen a z okozta az egyik komoly problémát, hogy a parancsnoki k a r csak papíron volt képzett, a vezetéshez nem értett, a harcban v é g zendő parancsnoki munkáról fogalma sem volt, mert a katonai ellenőrzés idején megfelelő csapatgyakorlatokon nem szerez
hetett abban jártasságot.
Mindezeken felül az ellenőrzési időszak egyik fontos f e l adata volt a tisztikar utánpótlásának megoldása. A katonai középiskolák polgári iskolák címén ugyan zavartalanul tovább működtek, de ott a katonai kiképzést csak rejtve, korlátozott formában lehetett megadni.
Az egyedüli nyílt katonai iskola a Ludovika Akadémia volt. A Nagykövetek Tanácsa előírta, hogy a Ludovikára é v e n t e 155 növendék vehető fel és ezek közül csak 125 nevezhető ki tisztté. A katonai vezetés titokban több hallgatót is felvett, d e a kiképzettek egy részét itt is „dugdosni" kellett a fenti ok k ö vetkeztében.
A tisztikar utánpótlásának biztosítására próbálták megol
dani a tartékos tisztképzést, mégpedig titkos utakon, mivel ez is tiltva volt a trianoni szerződés értelmében. „Rejtetten" b e hívták egy évre az érettségizett fiatalokat, csapattestenként felállították a „karpaszományos iskolákat", mint a tartalékos- tisztképzés intézményeit. Az egy év beosztása: 3 hónap ú j o n c kiképzés, 6 hónap iskola, 3 hónap alosztály szolgálat. A 6 h ó napos iskola elvégzése után történt meg a tartalékos tiszti vizsga. Az év végével leszereltek és mint „tartalékos hadapród őrmesterek" kötelezték magukat három fegyvergyakorlatra. A teljesített fegyvergyakorlatok után lettek tartalékos tisztek.
Ezenkívül az egyetemi városokban levő gyalogsági csapat- t e s t e k n é l léteztek az ún. „egyetemi századok", ahol olyan sze
génysorsú, de a rendszer számára megfelelő politikai b e á l l í tottságú, karpaszományos évet leszolgált hallgatók voltak, akik anyagiak hiányában egyébként tanulni nem tudtak volna. Ezek egy századba tömörítve, külön elhelyezési körletben lakva v é gezték egyetemi tanulmányaikat. Katonai foglalkozásuk a szombat délutánonként végzett alaki kiképzés volt. Rendfoko
zatuk: hadapród őrmester volt, kb. havi 60 pengő zsolddal. T a nulmányaikat az egyetemi század-parancsnok ellenőrizte, aki nem vizsgázott megfelelően, vagy fegyelmileg kifogás alá esett, azt eltávolították. Egyetemi városonként kb. 200—250 ilyen hallgató volt. Ezek a nyári szünet alatt csapatszolgálatot t e l j e sítettek.
568