N A G Y
KÉPES TERM ÉSZETRAJZ
A H A Z A I MŰVELT KÖZÖNSÉG SZÁMÁRA.
II. R É S Z .
NÖVÉNYTAN és ÁSVÁNYTAN.
Dr. MATTHES NYOMÁN ÁTDOLGOZÁS.
23 TÁBLA S Z ÍN E S RAJZZAL ÉS A SZÖVEG K Ö Z T 329 ÁBRÁVAL.
BUDAPEST.
AZ A TH E N A EU M IRO D A LM I ÉS NYOM DAI R É S Z V É X Y T Á R S U L A T KIADÁSA.
N Ö V É N Y O R S Z Á G - B O T A N IC A . III.
A ) Általános rész.
A növénytan olyan élő lényekkel foglalkozik, melyeknek magasabb szervezetű tagjai rendszerint helyhez kötöttek, azaz ott élnek, ahol keletkezve kicsiráztak, és helyüket azután saját jó
szántukból többé el sem hagyhatják. Táplálékukat: a vizet s az ebben föloldott sókat és földeket (az ú. n. földfémek oxydjait) továbbá a levegőt és a világosságot, melyekre szerveiknek továbbfejlesztésére és szaporítására szükségük van, állandóan egyazon hely környezetéből szedik.
A növények előfordulási körülményei, valamint életfölté
telei ép olyanok, mint az állatokéi, melyekkel egyébiránt meg
egyeznek még abban is, hogy közös alap-alkotó elemük : a sejt.
1. ábra. Chelido
nium hosszas sejtje^ melyben n píasma áromlását mutatja. 200-szor nagyítva.
2. ábra. Növényi sejt (Himan- toglossum hircinum gyöke
réből). a. sejtfal; — b. össze
húzódott protoplasma; — c.
sejtmag. 200-szor nagyítva.
A sejtet sokáig apró hártyával körülvett hólyagosának tekintették. Ma tudjuk, hogy nagyon sok sejtnek nincs^ burka, és minden legkisebb protoplasma-cseppecske, mihelyt bizonyos életműködést, vagy akár ennek összesógót kifejti, sejtnek tekintendő. A protoplasma finom hálózatába beágyazva talál
juk még a sejtmagot (nucleus), továbbá a vizürtereket (vacuo- lák), nemkülönben a chlorophyll- (levélzöld-, növényi-zöld-) tes- tecskéket; e felsorolt részek mindegyike azonban hiányozhatik is. Ha a sejt hártyával van ellátva, úgy az gázok és folyadékok által mindenkor átjárható. Miközben a tápláló-folyadékok a bur
kon átszivárognak, kémiailag is megváltoznak. A levélzöld a fénynek behatása alatt, magában a sejtnek protoplasmájában keletkezik. (L. 1., 2. ábrát.)
Javított mikroszkópokkal — különösen Pasteur és Koch fáradhatatlan kutatásai folytán — ma már oly növénye
ket is láthatunk, melyek csak 00012 mm. átmérőjüek, azaz csak tizenkét ezredmilliméter nagyságúak. A gombák leg
alsóbb rendje, az ú. n. hasadó-gombákhoz tartozó ezen leg
kisebb növénykéket baktériumoknak hívjuk, és gömb-, pál- czika- vagy csavaralakúak stb. lehetnek.
A növények beható kutatása a növénytan szétágazására vezetett. Míg Linné, Jussieu és koruk többi nagy bota
nikusai még mindig csak a növények külső alakjával, saját
ságos jeleikkel, elterjedésükkel és hasznukkal, vagy esetleg káros voltukkal foglalkoztak, addig a jelenben a növények belső szerkezetét, az egész növény s az egyes részek fejlődé
sét, továbbá a növényi élet létfeltételeit is tanulmányozzák, amely kérdések összeségével, szemben a részletes növénytannal, az általános növénytan foglalkozik. Az utóbbi ismét szétoszlik
5. ábra. Sejtek osztódás alatt. 670-szer nagyítva, 7. ábra. Pediastrum rotula nevű a babból, a. épsejt; — b. meginduló ; — c. befeje- moszat sejtcsaládja. 250-szer
zett osztódás. nagyítva.
álaManra (morphologia), mely név alatt a növények ana
tómiáját (phytotomia), szövettanát (histologia) és fejlődéstanát (embryologia) értjük, továbbá a növények élettanára (physio
logia), melynek szorosan a külső életjelenségekkel foglalkozó, különösen Darwin óta művelt részét, biológiának vagy oeko- logiának is nevezik.
Hogy mikép keletkezik a protoplasma, arról még mitsem tudunk. Baktériumokat azonban könnyen állíthatunk elő. Spó
ráikba szaporodásra szolgáló, végtelen kicsinységü részei) a~
legmagasabb hegyeket körüllebegö légrétegeket kivéve, a leve
gőben, vízben és földben mindenütt előfordulnak, és mihelyt alkalmas tápláló-anyagra akadnak (húsleves, főtt burgonya
szeletre, gelatin, agár-agár stb.), azon letelepednek, kicsiráznak és félelmetes gyorsasággal néhány óra alatt megszámlálhatat
lan milliárdnyi baktériummá fejlődnek. Oly tápláló-anyagban, amelyben a baktériumokat vagy azok csiráit hosszabb forra
lással megöltük s azután légmentesen elzártuk — amint azt Pasteur kísérletei megczáfolhatatlanul kimutatták — bakte- Matlies-Yúngel. Természetrajz. II.
2 riumok soha sem keletkeznek. Különben ki ne tudná, hogy mindazon anyagok, melyek állatok vagy növények részeiből készültek, de meg valamennyi tápanyagunk is, mihelyt huza
mosabb ideig nyirkos levegőnek vannak kitéve, a legtöbbször fehér, akárhányszor azonban a legtarkább színekben pompázó, lisztes kéreggel lepődnek be, melyet penésznek mondunk.
E kéreg a mikroszkóp alatt egész kis erdő benyomását kelti, melyben a fákat az egyes spóratermö gombafonalak helyet
tesítik. Ha jól vesszük, szervezetükre nézve a penész-gombák sem állanak sokkal magasabban az imént említett baktérium ok- uál, amiben mindkettőjük élősdi (parasitikus) életmódjának is nagy része van.
Azonban megfordított eljárással is bebizonyítható, hogy valamennyi növény sejtekből épül föl.
A mikroszkóp alatt a legvénebb fának kőkemónységü részéi, pl.^ a kerge is, sejtekből álló szöveteknek bizonyulnak.
A fák szöveteinek elemi alkotó részei gyanánt fellépő sejtek rendszerint csekély-nagyságú tömlőt alkotnak, mely ugyan átlátszó, de amelyet sejthártya vesz körül. Belsejét a protoplasma, röviden plasma tölti ki, mely a sejtnek halála után összeszárad, mire a sejt levegővel telik meg. Az ilyen
11. ábra. Táblás sejt. (Callitriche 14. ábra. Hálás sejtfal vastagodás, Ne nyúlj bőréből.) hozzám növény egyik sejtje. 370-szer nagyítva.
sejtekben rendszerint egy sejtmag, továbbá egy vagy több vakuola is szokott előfordulni. A levólzöld, a keményítő, zsiradékok stb. a sejtek protoplasmájában keletkeznek. A sej
tek legtöbbje rendszerint oszlás útján szaporodik, miközben alakjukat is folyton változtatják. Amely sejt oszlás útján sza
bad marad, megtartja eredeti, gömbded alakját; míg ellenben azok, melyek oszlás közben szorosan egymás mellé helyezked
nek, a nyomás hatása alatt, legtöbbször más alakúakká lesznek.
Az olyan sejteket, melyek a tér mindhárom irányá
ban lehetőleg egyformán terjednek ki, bélsejteknek (paren
chyma) hívjuk. Ezek alkotják a növények puha részeit: a gumókat, gyümölcsöket, a magvakat, a belet, a szivacsos kérget és a leveleket. Átmérőjük 1/B0—1 /10 mm. közt váltako
zik. De van nagyon kicsiny bélsejt is, 1/200 mm.-nyi, és rend
kívül nagy, 1/5 mm.-nyi átmérővel, pl. a bodzának bólsejtjei.
A fa- és kéregsejtek többnyire megnyúltak, s mindkét végü
kön csúcsba futnak össze. Az ilyen alakú sejteket orsó formá
júaknak mondjuk (pl. a fenyő-féléknél). A fasejtek (prosen- chyma) átmérője rendesen kisebb a bélsejtekénél, hosszuk azonban nagyobb, mert akárhányszor a 3—5 mm.-t is elérik.
Ha az egyes sejtek még ennél is hosszabbak és egyszersmind hajlékonyak, amint azt a fonás-szövés czéljaira alkalmas növé
nyeknél tapasztaljuk, úgy háncssejteknek nevezik. A kender
nek s lennek háncssejtjei a mikroszkóp alatt hengeres fonal
nak, a gyapot ^ sejtjei pedig lapos, összecsavarodott, 2—5 cm.-nyi hosszúságú szalagnak látszanak. A fonál- és szalag
alakú sejteken kívül vannak még csillag-, sokszög-, stb.- alakú sejtek. Á sejteket egymáshoz sejtközötti állomány (substantia intercellularis) tapasztja. A szilárdan összeálló sejtszövetekben azután különféle csatornák, mint mondani szoktuk, járatok is támadnak, melyek a fiatalabb növényeknél vízzel és különféle tápláló nedvvel, a vénebbeknél pedig rendszerint levegővel vannak megtelve. Ugyancsak levegővel teltek azon csatornák is, melyek különösen a vizi növényeknél fordulnak elő és azok szárában kígyódzanak végig, még pedig hol megvastagodva, hol megvékonyodva. Ezek pl. a tavi rózsa átmetszett virág- kocsánában már szabad szemmel is láthatók. Ha a növény megvénül, egyes sejttömegek egészen el is halhatnak, s ilyen
kor belső szétszakadások keletkeznek. Az ekkor származott
20. ábra. Spirálisan meg
vastagodott sejtfalii sejt Opuntiából.
21. ábra. Gramatophora nevű egysejtű kovamo- szat. 1550-szer nagyítva.
üregek néha az egész szárra terjednek ki, mint pl. a füvek
nél, amelyekhez tudvalevőleg a gabnafélék is tartoznak.
Az élő sejtek belsejében az élet többnyire nem szünetel.
Bennök a protoplasma élénk mozgásban van, ami akárhány növénynél mikroszkóp alatt látható is. A protoplasma mozgási nemei különbözők. A mozgáson kívül a protoplasma érzékeny
séget is mutat, továbbá a sejt táplálkozik és szaporodik is.
A sejtek szaporodása úgy történik, hogy a fióksejtek rende
sen már meglévő régi sejtek belsejében keletkeznek, még pedig az anyasejtnek osztódása által. Az osztódást azonban legtöbb
ször a sejtmag osztódása előzi meg, melyet csak újabb időben figyeltek meg közelebbről (Karyokinesis). (5. sz. ábra.)
A sejtfal a sejt növekedése folytán szintén gyarapszik, és egyes sejtekben olyannyira megvastagodhatik, hogy az illető sejt belvilága majdnem egészen eltűnik. Az ilyen meg
vastagodott sejt fala száraz állapotban alig mutat változást;
ha azonban feláztatjuk, a vöröshagymához hasonlóan, egyes rétegekre válik szét (sejtfal-rétegzettség).
A sejtfalak megvastagodásán alapszik még a növények elfá-
3
sodása. Kísérik ezt kémiai folyamatok is, melyek a többi közt az égerfa vörös, az ébenfa fekete színét is okozzak. A sejt
falak megvastagodása azonban korántsem egyenletes, hanem több helyütt és különféleképen meg van szakítva. Megesik, bogy a sejtfal egyes helyei egyáltalán nem is vastagodnak Kiég, mikor gödörkók vagy csatornák képződnek, melyek a
22. ábra. Hosszmetszet a napraforgó száriból kissé vázlatosan az edénynyaláb egyes részeinek és a különböző vastagodási formák előtüntetésére. M. bél: — s—1. la ; “s™‘
bium; - sb—e. háncs; - R. kéreg; - s, s’ spirális edények; - t. gödrösen megvasta
godott edények; — h. farost; — sb. rostás edény; — b. háncsrost; — e. védohuvely.
23. ábra- A tök rostás edé
nyének keresztfala felülről
“ ' “Ve erősen nagyítva.
24. ábra. Gyánta mirigy átmetszet, fia
tal nyirfa ágából, a. borsejtek ; b.
pararéteg; - c. kéreg; - d. mmgy- sejtek.
Krislály zárványok.
«ejt belsejéből a sejtfal felé vezetnek, és az illető sejtet olyanná teszik, mintha pettyezett, vagy tényleg sokszorosan átlyukasz
tott volna. Valósággal azonban ez koránt sincs úgy. A gödörkók rendesen a szomszédos sejt egy-egy gödörkéjével találkoznak, mely elrendezés — mint később látni fogjuk — a növényi nedvek keringésének előmozdítására szolgál. (14., 16., 22. ábra.)
A fenyő-félék fasejtjeinól a megvastagodásnak egy másik nemét, az ú. n. udvaros-gödörkés megvastagodást észleljük.
A megvastagodás főtörvónyeként tartsuk meg, hogy meg
vastagodásnak rendesen csakis akkor van helye, ha sejt sejt
tel érintkezik. Ott, ahol a sejtek valamely űrt határolnak, megvastagodást nem igen találunk.
A meglévő sejtekből további át
alakulásuk során, különösen a bazalt- oszlopokként merőlegesen egymás
l. ábra. Raphidok.
” szór nagyítva.
AloBliőL.
fölött elhelyezkedőkből az edények keletkeznek. Ezeknél a sejt
falak az érintkezési helyen rendesen fölszivódnak, az ilyként támadó edény pedig hengeralakúvá lesz. 28., 29. ábra.
Valamint a sejtfal _ megvastagodása szerint gödörkésen, udvaros-gö- dörkósen, csáposán, csa
varosán, gyűrűsen, hág-’
csósan stb. módon meg
vastagodott sejtfalú-sej- teket különböztetünk meg, épúgy e megvas- tagodások előfordulhat
nak az edények falain is, amint ez különösen a kukoricza szárának finom metszetein kitü
nően látható.
Azok a sejtek, me
lyekből később az edé
nyek alakulnak, eredeti
leg folyékony anyagokat tartalmaznak, melyek azonban a választó-falak fölszivódása után eltűn
nek. Helyükbe ilyenkor többnyire levegő tódul.
Tavaszszal mégis, mi
kor a nedvkeringós meg
indul, ezek az edények is megtelnek nedvvel.
Maga a sejtanyag (cél- 33. ábra. Hoya carnosa lulose) az edények ned-~v^
vében soha sincsen föl
adva.
Vannak azonban olyan edények is, melyekben a nedvek
nek bizonyos neme kering. Ha pl. leszakítunk valamely a __ ____ növény szárának egy --- hosszmetszetben. 250-szer nagyítva. Az egyes parenchym sejtekben keményítő szemcsék és kris
tályok láthatók.
4 kutyafu-félékhez (Euphorbiaceae) tartozó növényt, abból fehér, tejnemű nedv bugyog ki. A vérhullató fecskefü (Chelidoninm majus) edényei, mint már neve is mondja, vörösessárga ned
vet tartalmaznak. A tejnedv csöformájú csatornákban van föl
halmozva, mely csatornák szétágaznak, és egymással sokszoro
san egybefolyva, az egész növényt át meg átszövik. A tejjáratok egymás fölött lévő sejtek összeolvadásából támadnak, még pedig mindig a növény fiatal részeiben. A tejnedv maga eleinte színte
len, később azonban egyes szemcséket tartalmaz, és csak később nyeri meg tejes külsejét, amikor is különféle anyagokat: fehérjét, keményítő-szemcséket, gyantákat, gummit, kaucsukot stb.-t tar
talmaz.
K tejes edényektől meg kell különböztetnünk az egyszikű növények levélrészeiben és külső kérgében előforduló ú. n.
A
34. ábra. Különböző alakú chlorophylltestecs- kék. 300-szor nagyítva. A. Zygnema nevű fonal moszat (csillagalakú), — B. Closterium és C.
Enastrnm nevű kova moszatok (lemezalakú).
35. ábra. A Lilium bnlbi- ferum fiatal bibéjének sze
mölcse 660-szor nagyítva.
tömlős edényeket. Ezekben színtelen vagy tejes, majd mindig tüalakú kristályokat tartalmazó nedveket találunk.
Ha az egymás fölött álló sejtek úgy olvadnak egybe, hogy a köztük lévő válaszfalak csak részben szívódnak föl, akkor az ú. n. rostacsövek keletkeznek. Ezek nedvtartalma szemcsés, átlátszatlan. Előfordulnak továbbá a növények egyes részeiben még nedvtartók is, amelyekben a növény olajokat, gyantákat, gummit vagy más efféle anyagot választ ki. A nedv
tartók ilyenkor azon nyomás hatása alatt keletkeznek, melyet a kiválasztott anyagok a körülvevő vékonyfalú sejtekre gya
korolnak.
Az edényekről a legfontosabbakat elmondván, még meg kell említenünk, hogy a növényeket e tekintetben két nagy csoportba lehet foglalni. Vannak ugyanis
sejtes növények, melyek csak sejtekből állanak és edényes növények, amelyekben a sejteken kívül még edények is elöfor-
36. ábra. Cycas növény levelének haránt metszete a 37. ábra. Athropodium n ö' szájnyílás (c) és a légrés (sp., e) előtüntetésére. 400-szor vény szájnyílásai fejlő- dulnak. A magasabb-rendű növényeknél az egyes edények edénynyalábokká egyesülnek. Az edényeket mindenkor sejtek veszik körül.
A sejtfalak anyagát seitanvaanak (cellulosel nevevíV Alkotó részei: a szén, a hidrogén és az oxigén. Kémiai kép
lete: C 6 H 10 0 B. A sejtanyagot magát a jódoldat nem festi meg; mihelyt azonban még kénsavval is érintjük, azonnal kékre .festi. Ettől eltérően viselkedik a faanyag (Xylogen), mely kálilúgban feloldódik, a jódoldat azonban nem színesíti meg.
Kémiai összetételük tekintetében azonban még sem vagyunk képesek köztük lényeges különbséget tenni. A sejtközti anyag is hasonló, talán épen azonos összetételű az említett anyaggal.
A sejtnek legfontosabb részét a protoplasma képezi, me
lyet régente ösképlőnek neveztek. Anyaga szerint a fehérje
féle vegyületekhez tartozik, továbbá nagy mennyiségű vizet is tartalmaz. A benne található színtelen, viztiszta nedv, az ú. n. sejtnedv, szintén javarészt vízből áll, de oldva tartalmaz
hat : sókat, savakat, nyákot, fehérjét, gummit, czukrot stb.-t Ezen anyagok közé vannak beágyazva a keményítő és növényi zöld szemcséi. Vannak sejtek, melyek zsíros, ismét mások melyek illő olajokat, továbbá a sejtnedvben föloldott — nem zöld színű — festő anyagokat tartalmaznak. A légkörbeli levegő
— természetesen — a sejt egész anyagát keresztüljárja, sőt az elhalt sejteket is egyedül ez tölti ki. Végül sok növényi sejt
ben még inulin, továbbá sóskasavas mészből álló kristályokat is találunk. Szabályos alakjuk miatt jól fölismerhetők. A vég
telen finom, tűformájú kristályokból álló csomókat raphi- doknak hívjuk. (27., 32., 33. ábra.)
A keményítő-szemcsék (25., 26. ábra), a chlorophyllben fellépő ú. n. pyrenoid-testecskékböl keletkeznek. Habár kémiai
lag azonos összetételüek, alakban s nagyságban mégis külön
bözők. Ez teszi lehetővé, hogy a lisztet, mely nem más mint keményítő, mikroszkóp segélyével azonnal meg lehet ismerni.
Ha a sejtek összetömörülnek, egymás fölé s mellé rakódnak, akkor sejtszövetek képződnek. Sejtszövetet alkothatnak a táp-
38. ábra. A levéllemez haránt metszete a légrések (o) elö- tüntetésére. — S. felső, I. alsó oldal; — C. kutikula; — E. bőr; — P. egyes szőrök; — A. B. parenehimatikus
szövet; — V. F. levelér.
40. ábra. A csalán ful- lánkos szőre. 75-ször
nagyítva.
lálkozást végező s így a növény fölépítésén munkálkodó sej
tek, s ilyenkor táplálkozási szövettel van dolgunk (parenchyma).
A táplálkozási szövet raktár gyanánt tekinthető, melybe a tartalék-tápanyagok, milyen a gummi, a czukor, a fehérjék stb. vannak felhalmozva. A parenchyma, hol vékonyabb-, hol vastagabbfalú-sejtü s majd lazább, majd szorosabb összeállású.
Azt a szövetet, mely apró, gömbded, dús plasma-tartalmú sej
tekből áll és amelyből a növény többi sejtjei keletkeznek, ősparenchymának nevezik. Ilyen hosszúkás-alakú ösparenchymá- ból áll a képzőszövet (cambium) is, amely különösen a maga- sabb-rendü növények növekedésében játszik nagy szerepet, amennyiben a fa- és háncsszövet képzésében vesz részt, és velük együtt így az edénynyalábokat alkotja.
Az edénynyalábok az őket körülfogó parenchymától min
dig élesen elválnak. Egy-egy nyaláb több különféle edénynek képzőszövettel, továbbá fa- és háncssejtekkel való összeala- kulásából keletkezik. Úgy elrendezésük, mint fejlődésük sze
rint különös jellegeik vannak, melyek szerint a növények több, nagyobb csoportra oszthatók. A páfrány-féléknél pl. az edény
nyaláb növekedése az egész növényével egyenlő lépést tart:
5
a pálmáknál és a fü-fóléknél csak bizonyos időpontban növe
kedik, a nálunk honos fáknál pedig a növekedés addig tart, amíg a fa él.
A növénynek szabadon fekvő külső részei sajátos szövettel vannak bevonva, mely hosszúkás, kerekded vagy lapos sejtekből áll. Valamennyien viztartalmúak, és kifelé a növények fölü- letét beborító anyagot választanak ki, mely egyszersmind a felületi hártya megvastagodására is szolgál.
Ezt a felületi hártyát cuticulának nevezik. Ha mar nagyon vastag, akkor a növényi részecskéktől el is válik.
A cuticula azonban nem tévesztendő össze a növények azon részeinek felületi, sejtes hártyájával, melyek a légköri levegőnek vannak kitéve. Ez utóbbit epidermisnek hívják. A sejtek, melyekből alakul, laposak, szorosan egymáshoz tapadnak, s csak néhol vannak benne légrések, melyeket felhold-alaku két-két zárósejt övez. A légrések tág üregekbe, a lélegző-üre
gekbe vezetnek. (36. és 37. ábra.) Fölteszszük, hogy a növé
nyek belső részei ezen légrések segélyével érintkeznek a külső, athmoszferikus levegővel. A lógrések száma változó. Van növény, ahol egy négyzetmilliméterre 1, van olyan is, hol 100, sőt ki
vételes esetekben 600—700 légrés is esik egy-egy négyzet
milliméterre. Ha a kültakarón légrések nem fordulnak elő, úgy azt a növények földfeletti részeinél epitheliumnaJc, a föld
alattiaknál pedig (gyökerek stb.) epiblemának hívjuk.
Sok növény kültakaróját jellemzi, hogy egyes sejtek any- nyira megnyúlnak, hogy szőrökhöz hasonlítanak. Néha ezek el is ágaznak. Ha a szőrök hegyeiken fejecsbe tágulnak ki, amelyből bizonyos különös tulajdonságú folyadék válik ki, úgy ezeket mirigyszöröknek, ha pedig a kiválasztott nedv a.
bőrre égetöleg hat, csalánszöröknek mondjuk. A kültakarobol keletkezik továbbá az a viaszszerű anyag is, mely a világosság hatásától esetleg barnára festödik (szilva hamvassága)^ és a növényt a nedvesség behatásától védi meg. (35., 38—42. ábra.)
Alaktan (Morphologia).
A szövetekké tömörülő, különböző alakú és kifejlődésü sejtekből alakulnak azok az összetett szervek, amelyek a növé
nyek termetét megszabják. Mihelyt a mag a földbe kerül, a nedvesség hatásától megduzzad és életre ébred.
A magnak felső részei a megduzzadás után kilépnek a föld alól, az alsó rész pedig gyökérképen továbbfúródik a földbe és nemsokára előttünk áll a növényke parányi gyökér- kéjével, száracskájával, melyhez még a mag legnagyobb részét kitevő, egy vagy több' sziklevél csatlakozik, továbbá a köz
ponti rügyecske. (49., 50. ábra.)
A szövetalkotó-sejteknek a magon belül végbemenő hosz- szanti megnyúlása eredményezi a növény főtengelyét. Minden,
53. ál>ra. A Ranunculus repens gyökerező aga; járulékos gyökerekkel.
ami ettől elágazik, melléktenaelvt képez (pl. az ágak, leve
lek stb.).
Az alaktan tehát a gyökér, a szár, a levelek, a virág és a termés alakjával és fejlődésével foglalkozik.
Már föntebb is láttuk, hogy nem minden növénynek van fő- és melléktengelyű szervei. Akárhány csak szabadon, a vizben úszó sejtekből, sejtsorokból vagy sejtfonalakból áll, míg mások levélszerüleg kiterjednek, héjszerü bevonásokat alkotnak, és így testök telepből (thallus) áll. Endlicher István, pozsonyi születésű hazánkfia és a bécsi egyetemnek egykori világhirü növénytan-tanára ép ezért telepes (Thallophyta) és száras vagy tengelyes (Kormophyta) növényeket különböztetett meg. Az utóbbiak ismét föloszthatok tökéletlen- és tökéletes- virágúakra, másként rejtett- és nyílt-termőkre (Erypfögám- és
" "Phanerogam-növény). Előbbiek, t. i. a rejtve termők, lehetnek sejtes kryptogamok, melyek csak sejtekből állanak (moszatok, zuzmók, gombák) és edényes kryptogamok, melyekben a sej te-
6
ken kívül még edénynyalábok is kifejlődnek (pl. a zsurlók, korpafűvek és harasztok).
Terjeszszük ki vizsgálatainkat más irányba is. A mag
ról fentebb elmondottak pl. a lenmagra is teljesen ráillenek;
s így rajta szintén két sziklevelet fogunk látni, de ha zabsze
met veszünk s ezt rejtjük a földbe, úgy a kicsírázás után azt látjuk, hogy kettő helyett csak egyetlen-egy szik- vagy csiralevélke töri át a szántóföld kérgét. A virágos növények tehát ez alapon egysziküekre és kétszikűekre is oszthatók. A szik
levél görög neve TcöFyledorClévén, az egyszikűeket görögösen monokotyledonoknak, a kétsziküeket dikotyledonoknak is hívjuk.
Velük szemben a rejtett virágúak sziktelenek = akotyledonok.
A növények táplálkozásának egyik föszerve a gyökér, mely rendesen a napvilágtól elfordultan, a föld alatt található.
De vannak kivételek is. Sok növény a levegőben s a vízben is hajt gyökereket. A gyökér főbb ismertető jelei a levelek és levélrügyek teljes hiánya, továbbá, hogy az epiblemának
más-más nagyságú. Azt a helyet, hol a levél a szártól elága
zik, s mely rendesen erősen megduzzadt, levélcsomónak (nodus) hívják. A levél- és szárközti szegletből, mint mondani szokás, a levél hónaljából fakad a rügy, mely későbben ágakká és gályákká, vagy mellékágakká fejlődik. (70. ábra.)
Vannak föld feletti és földalatti szárak. A földfeletti szá
rakhoz tartozik a törzs (fa- vagy fás-törzs), a pálmatörzs, a virágszál vagy kocsán, a szalmaszár stb. Földalatti szárak:
a tőke (rhizoma, 52., 54. ábra), a hagyma (bulbus, 58., 59.
ábra), a gumó (tuber, 55., 56. ábra) stb. A föld feletti szárak keresztmetszete lehet: háromólű, négyszögletű, ötszörösen baráz
dás stb. (61. ábrái) A szövetek minemüsége szerint megkülön
böztetünk: laza, üres, fünemü, nedvdiís, csöves, dudvanemű fás stb. szárakat. A szárnak életkorát aszerint határozzák
60. ábra. A Ruscus levélnemü szára, a. virág.
59.
lék
¥ S ^
61. ábra. Szár átmetszete hárouiélü, négyszögletes és barázdált.
ábra. A jáczint hagymája, hagymalevelek ; — lombleve- :; — b. virágrügyek ; — k.
tönk; — w. gyökerek.
lógrései és a sejtszövetnek növényi zöld (chlorophyll) testecskói nincsenek. A gyökér legalsó, a földfeletti gyökérnél legszélső pontját tenyésző pontnak (vegetatív pont) hívjuk. A gyökér tenyésző pontját az arra ráboruló reczés sejtszövet jellemzi, melyet gyökórsüvegnek nevezünk s mely a szár tenyésző kúp
ján nem fordul elő. (51. ábra.)
A gyökér egyszerű, kettősen vagy többszörösen elágazó.
Fötörzsét, mely lehetőleg merőlegesen hatol be a földbe, fögyökérnek hívják, s ebből erednek a mellékgyökerek. Alakra nézve van: fonál-, orsó-, répa- és gumó-alakú fő- vagy karó
gyökér. A karógyökér korai elhaltéval — pl. a fü-féléknél — a mellékgyökerek (adventiv) fejlődnek ki erősebben. A mel- lékgyökerekböl, avagy az egyszerű karógyökerekböl eredő mel
lékágakat gyökérrostoknak, ezek mellékágait pedig gyökér
hajaknak mondjuk. Földalatti elterjedésük a talaj alakulásától is függ. Kemény talajban akárhányszor megesik, hogy a gyö
kerek oly helyeken, hol a talaj teljesen áthatolhatatlan, mesz- szire kiáltanak a föld felett. (43—48. ábra.) \¥s
A gyökér fedetlen, szabad hegyéből ered a szár, melynek mellékszervei a levelek. A szárnak két-két levél közé eső részét szártagnak (internodus) nevezik. Ez minden egyes növénynél
62. ábra. Acer Negundo kétéves ágának keresztmetszete. M. bél; — B.
másodéves fa; — C. cambium; — L. háncs; — E. kéreg.
meg, amint az hosszabb életű, avagy egyszeri virágzás és termés után elhal. Vannak eszerint egyéves, kétéves és évelő növények. Az egyéves növények jele © vagy 0 , a kétéve
seké 0 vagy 0 , az évelők jele, ha szára földalatti 2|, ha pedig földfeletti t> (pl- fák, cserjék).
Az akotyl, monokotyl és dikotyl növények a szár belső alkatát illetőleg is különböznek egymástól. Az akotyl növé
nyek közül csak a fejlettebb alakoknak van száruk. A mohok
nál a sejtszövet alatt egyetlen-egy edénynyalábot találni.
A zsurlók és korpafüveknél egyszerű edénynyalábgyűrű van.
A harasztoknáí az egyes edénynyalábok nagy csoportokká tömörülnek, melyek egy vagy több gyűrűt alkotnak, esetleg bizonyos rajzokat is mutatnak, mint pl. egynémely páfrány
nál. Az edénynyalábok növekedése azok csúcsán megy végbe.
Az egyszikű növényeknél a bél szövetében nagyszámú edénynyaláb lép föl, melyek rendétien elhelyezésűek. Az edény
nyalábokon megkülönböztethető a külső, vastagfalú fasejtekből álló háncs-rész és a tisztán edényekből álló, a központ felé irányuló fa-rész. A pálmák törzsei ép ezért csakis külsejükön
7 fás alkotásnak, míg belső részük szivacsos állományú bellel van kitöltve, vagy egészen üres. Mihelyt az edenynyalabok növekedése befejeződik, zártakká válnak, és azon túl vastag
sági irányban nem növekednek, de igenis hosszanti irányban.
63. Abra. Bryonia alba szár keresztmetszete. 80-szor nagyítva; — 0. bőr; C. és R.
kéreg; P. szár parenchyma; — G. edénynyalábok.
Ez okozza egyszersmind a legtöbb egyszikű növény sudár
növését. .,
A kétszikű növényeknél a körben álló edenynyala*
bök a bólsejtekből álló és közönségesen bélnek nevezett köz
pont körül helyezkednek el. Valamennyi edénynyalábon át, a képző-szövetből álló gyűrű, az ú. n. kambium-gyűrű húzódik, mely mindegyik edénynyalábot két részre osztja: a kisebbik és kifelé álló háncsrészre, és a nagyobbik és befelé álló farészre.
Mindazt, ami az edénynyalábon kívül esik, kéregnek, ami^ ezen belül esik, bélnek mondják. Az edónynyalábok övezte bélnek
azon része, melynek egyes nyúlványai ezek között is látható, képezi a bélsugarakat, s ezek révén a törzsnek külső része a béllel összeköttetésben áll. (63. és 64. ábra.)
A fatörzs növekedése már most olykép megy végbe, hogy a fejlődés második évében a képzőszöveten belül az egyes edénynyalábokban új részek keletkeznek, melyek ríj háncs- és farétegre különülnek szét. Az ilyen köralakú új képződmények azután évről-évre ismétlődvén, ezeknek a leg
utoljára keletkezett megvastagodási gyűrűbe való beigtatása során a törzs kerülete folyvást nagyobbodik. Egyidejűleg az edónynyalábok hegyeiken is növekednek, míg mindegyiken virág fejlődik. Ezért mondjuk az edénynyalábok ezen nemét nyíltaknak.
A fás törzsek képződésére még jellemző, hogy a meg
vastagodási gyűrűben tavaszszal keletkező fasejtek bővebbek és tágasabbak, mint a nyár folyamán keletkezők, melyek az év vége felé egyre kisebbednek és falaik megvastagodnak, míg a tél beálltával az illető évre a sejtek keletkezése is szünetel.
70. Ábra. Vég- és oldali-ügyek, 69. Alivá. A rózsa szemzése.
védőlevél nélkül.
Ez a jelenség okozza az évgyűrűket, melyek a fatörzs átmet- szetén oly jól láthatók.
A forró égöv alatt, hol az évi növekedés nem szünetel, ott évgyűrűk sem fejlődnek. Az évgyűrűk nálunk külön
ben annál szélesebbek, minél jobban kedvezett az idő a fasej
tek képződésének. A kéreg ezzel szemben sokkal lassabban növekedik, mert a szétválásnál a háncsrész sokkal kisebb.
A bél és a bélsugarak is lasúbb növésüek, mit különösen vénebb fatörzseken vehetni ki jól. Ha valamely fatörzset hosz- szanti irányban kettéfürészelünk, tisztán fénylő hasadási lapok támadnak, az ú. n. tükrök vagy tükörrostok. Ezek szintén tulajdonképen bélsugarak. (64. ábra.)
Az összes fenyő-félék edénynyalábjai gödörkés, udvaros fajsejtekből állanak, tehát nem valódi edények. Fájukban gyakran lépnek fel gyantajáratok, melyek gyengefalú sejtek
kel vannak határolva.
A fatörzs keresztmetszetén a fiatalabb fa világosabb szí
néről is megkülönböztethető a régi ú. n. »szin<-fától. A kéreg is sokszorosan megváltozik. A kéreg a szár növekedtével szét
szakad, és elvégre egészen elvész. Ha már most az erre követ
kező sejtréteghez nem járul a szár megvastagodásával arányo
san újabb falerakodás, akkor a fa szép sima kérgét legvégső
8 koráig is megtartja (bükkfa). Ha ellenben a sejtréteg nagyon is megvastagodik, akkor az ú. n. parafás kéreg keletke
zik (para-tölgy). Ha pedig az újon alakult részek kifelé gyorsan elhalnak, akkor a hétköznapi életben vastag kéreg
nek nevezett rész képződik, mely abban az esetben, ha a fa is erősen megszaporodik, táblás darabokban le is válik (pl.
a platán, az almafa stb.). A kéreg alatt képződő ú. n. lágy háncs a törzsbeli edénynyalábokhoz tartozik, ezektől azonban rendkivül finom, nedvdús kópzöszövet választja el, mely meg
engedi, hogy különösen tavaszszal a háncsot s kérget együt
tesen elválaszthatjuk (füzfasípok készítése). A háncs szívós
rostos természetű, miért is mindenféle fonadékra alkalmaz
ható. A papir-eperfa háncsából a kínaiak régente papirost készítettek.
Az elmondottakból kitűnik, hogy a fás törzsnek leg
fiatalabb részei, ú. m. a legbelső háncsrétegek, a képző-szövet és a fiatal fa a tápláló nedvek szállítására valók. A kéreg pedig arra, hogy a felsorolt rétegeket a kiszáradástól és a napsugarak egyéb káros befolyásaitól megóvja. Ha a kéreg és ezzel együtt a kambium-gyürü megsérül, beáll a kiszáradás, és a fa elpusz
tul. _ A fa elpusztulását még a nedvszállító részeket pusztító egyéb okok, pl. a szúfélék is okozhatják. Valamely kétszikű fatörzs keresztmetszetén a középről kifelé haladva, az egyes
alkotó-részeket a követketkezö sorrendben látjuk elhelyezve Legbelül látjuk a belet, erre következnek a fa, a fiatal vagy elsődleges fa, a képző-szövet (cambium), a háncs, a kéreg és a para; míg az egyszikű növénynél az edénynyalábok zártak lévén, körül vannak véve a kéreg- és bélnek megfelelő alap
szövettel. (62—65. ábra.) Mindezen, rétegek összessége az ágak, gályák, rügyek, levelek, virágok és a termés létesítésére szol
gáló sejttársaságot alkotja.
Miután az ágak és gályák szerkezete lényegileg ugyan
olyan mint a törzsé, a következőkben áttérhetünk a rügyekre.
' ' Az ágakon és gályákon való elhelyezésük szerint vég-, hónalj- (vagy oldal)- és mellék- (vagy járulékos)-rügyeket (szemeket) különböztetünk meg. Amelyikből virág (illetőleg termés) fejlődik, azt bimbónak vagy termös rügynek nevez
zük, amelyikből csak ágak vagy levelek képződnek, levél
rügynek (fásrügynek) mondjuk. A gyökereken előforduló azon rügyek, melyekből a mellékgyökerek és gyökérrostok fejlődnek, az ú. n. gyökérrügyek. A rügyek vagy öszszel lépnek fel, vagy tavaszszal. Előbbiek, az ú. n. téli rügyek vagy alvó rügyek csak rendkívül enyhe telek idején fakadnak ki őszszel, természetesen vesztükre, mert a később beálló legelső fagy azonnal tönkre teszi őket. Rendesen ezek is, valamint a tava
szi rügyek, csak tavaszszal ébrednek életre, s a kemény téli időre molyhos, erősen gyantás pikkelyekkel védik magukat.
A hosszában átmetszett rügy felvilágosít bennünket, hogy miként helyezkednek el a leendő levelek a még ekkor törpe szártagon, valamint arról, hogy miképen vannak összeránczo- sodva.
A rügyek, miként azt minden kertész tapasztalatból is tudja, a növények szaporítására, tenyésztésére is fölhasznál
hatók. Vannak ugyanis olyan növények (pl. a szamócza), me-
lyek ^ oldalvást indákat bocsátanak. Ezek az indák később önállókká lesznek. Megint más növényeket, mint pl. a szeg
fűket, dugványokkal (vesszőkkel) szaporítják. Dugványokkal szaporítják még az összes fenyőfa-féléket, valamint a kövér- levelűeket stb.-t (nyárfa, fűzfa, orgonabokor, kaktusz, aloe) is.
A rügyek továbbfejlődési képessége akkor is megmarad, ha azokat az anyanövónytöl elválasztjuk s más növényre viszszük
át. Tulajdonkópen ilyen átvitel a szemzés és az oltás is. (67—69.
ábra.) A szemzésnél egyszerre csak egy-egy rügyet viszünk át egy másik növényre, az oltásnál ellenben többet. A rügynek abbeli képessége, hogy idegen törzsön vagy ágon is anyanövénye tulajdonságaival tovább nőni képes, teszi lehetővé sok házi növé
nyünk (pl. a gyümölcsfák, a rózsa) megnemesítését. A nemesi - tésnél általában a következő eljárást követjük: a szemzésnél az
illető törzs vagy ág kérgébe T-alakú bevágást metszünk, mely
nek a lágy háncsig kell érnie. Ezután a nemes növényről lesze
dünk egy hónalj-rügyet a levélkével és a kéregnek egy darab
kájával együtt. Erre a T-alakú bevágástól jobbra-balra a kér
get kissé lefejtve és szétnyitva, a paizs-alakú kéregdarabkát a rajta levő rügygyei együtt az igy támadt üregbe beleékít
jük és kissé lefelé szorítjuk, úgy, hogy lehetőleg szorosan összeálljanak. A szétfejtett kérget a beékelt darabka fölé összeterelve, ez utóbbit hársfaháncscsal vagy gyapjúfonallal még jól összekötözzük, de úgy, hogy a rügy levélkéje szaba
don maradjon. Ha a szemzést tavaszszal végeztük, akkor a fölötte lévő törzs- vagy ágrészt levágjuk, az alatta lévő
vad rügyeket pedig letörjük (hajtó rügyre való szemzes). Ősz
kor foganatosított szemzés esetén az ág lenyesese jövő tavaszra marad. (Alvó rügyre való szemzés.)
Az oltás akkép történik, hogy a nemes növényből levá
gunk három-négyrügyü ágat (ú. n. hajtást), melyet ekszerüen kihegyesítve, a vadtőnek merőleges hasítókába helyezünk, ugyf
hogy a vadtö és az oltott galy háncsa minél szorosabban összeforradjon. A sebhelyet azután növényi- vagy sárgaviasz- szal, néhol pedig agyaggal szokták beragasztani, továbbá át
kötik hársfaháncscsal vagy másféle szalaggal. Ha hasonló módon két egyforma vastagságú törzset vagy ágat illesztünk össze, ezt az eljárást párosításnak (copulatiónak) hívjuk. A meg- uemesítésnek határa is van, amennyiben rendesen csak egy
azon fajba tartozó növények olthatok egymásba (pl. rózsát
•rózsára, csonthójú gyümölcsöt másik csonthéjába).
A levélek a növények azon szervei, melyek csakis a száron, még pedig leginkább a növények földfeletti részéin, és soha sem gyökerein támadnak, s melyeket a szár, az ágak és gályák oldal-szerveinek mondunk. Alakjuk teljesen elütő a szár, illetőleg a törzs és az ágakétól. A hengeralak helyett a levélnél az a törekvés jut kifejezésre, hogy minél nagyobb
felületű lemezzé terüljön szét, és hogy lehetőleg valamennyi szövete a levegő s a fény behatásának legyen kiteve.
Törzs, ág és galy és a levelek közt a legfontosabb különb
ség még az is, hogy a levél nem hegyén nő tovább, mmt az előbbiek, hanem tövén. Ep azért elhalása is hegyétől terjed lefelé. A levél edényeinek szerkezetéről már föntebb volt szó.
A levelet beágazó növényi zöldet készítő parenchyma-sejtek- kel megtelt edónynyaláb a törzsből ágazik el.
Helyzetük és rendeltetésük szerint a következő fajta leveleket különböztetjük m eg: 1. Csirlevelek vagy sziklevelek
Matthes-Vángel. Természetrajz. II. rész.
(kotyledonok), ezek az egyes, kettős vagy többes számban előforduló, korán lehulló maglebenykék. — 2. Rügypikkelyek vagy pikkelylevelek. Ezek fedik a még fejletlen leveleket és virágokat, melyek teljes kifejlődése után lehullanak. — 3.
A lomb- vagy szárlevelek. — 4. A viráglevelek.
2. Abra. Tornelia flagrans íitlikgatott levelekkel.
98. ábra. Páratlanul szárnya- 97. ábra. Kétszer szárnyasán összetett levél. (Gleditchia). san összetett levél (Akáczfa).
A lomblevélnék három főrésze van, ú. m .: hüvely, nyél lemez. Különben lehet egyszerű vagy összetett, aszerint, mint egy nyélen csak egy lemez, vagy egy közös nyélen több lemezke fejlődik. Tövén gyakran kisebb képleteket, u. n. pál- hákat találhatunk. (96. ábra.)
A levél tövének (bázis) azt a helyet mondjuk, amelyen a levél az ághoz vagy galyhoz van erősítve. E helyen ren
desen ki is szélesedik, olyképen, hogy félkör-alakú burkot ú. n. levélhüvelyt képez, mely a szárt kisebb-nagyobb mérték
ben körülfogván néha, mint pl. a füveknél, egészen át is
10 nyalábolja. A tőtől hol hosszabb, hol rövidebb levélnyél szo
kott kiindulni. (71 —103. ábráig.)
Ha a levélnyél nagyon rövid, és úgy látszik, mintha egészen hiányzanék, akkor a levelet nyéletlennek vagy ülőnek mondjuk. Mintegy a levélhüvelyből erednek továbbá a levél tövén előforduló melléklevelek vagy pálhák. Hónalj azon szög
let neve, melyet a levél a szárral képez. A levél növekedé
sére szükséges anyagokat a levélnyélen, mint valami csator
nán át, a növény szára szállítja mindenfelé. Ha a levelet a világosság felé tartjuk, avagy a levél epidermisét leszedjük, (amit némely rovar szokott nagyon szépen elvégezni), akkor megláthatjuk jól a levél erezetét (bordázatát).
Ha a lemezbe egynél több ér lép be, akkor ezek a levél hosszirányával párhuzamosan szoktak lefutni, és a levél csú
csán egyesülnek egymással. így támad a . párhuzamoséra levél (liliom). Ha ellenben csak egy ér lép be a lemezbe, úgy ez a levőiben szétágazó rendkívül sok mellókérre oszlik. Ilyenkor a levélnek egy fö- es ezzel nem egyenlöközü több mellékere van,
és hálózatos vagy szárnyas-erűnek mondjuk. Ha a fö-ér több ágra oszlik, az erezetet tenyeresnek mondjuk és ilyenkor hozzátesz- szük még, hogy a levélnek hány erősebb ere van. Pl. az utilapú- nak tenyeres levele öterű. Az eddig megismert alakoknál a levélnyél a belőle kiinduló fő- és mellékerekkel egy síkban fekszik. Ha már most az erek a levólnyéllel szögben állanak, akkor az ú. n. pajzsoserű-levelek keletkeznek (Tropaeolum levele). Minden egyszikű növény levélerezete párhuzamos, míg a kótsziküeknél órhálózat található. (87., 90., 85. ábra.)
Nagy fontosságú továbbá a levéllemez külső alakja is, mely rendkívül sok formája daczára is, néhány főbb alakra vezethető vissza, melyeket a következőkben fogunk elősorolni.
Vannak egyszerű és összetett levelek. Az egyszerű levél
lemez lehet: lándzsás, kerülékded, tojásdad, kerek, veséded, háromszögletű, visszás, szives, szivalakú, nyilalakú, dárdaalakú stb. Vigyázunk továbbá a lemez szélére, csúcsára, aljára, níézére, felső és alsó lapjára stb.-re.
A lemez széle lehet ép, ha azon semmiféle bevágás nem látható. Ha ez utóbbiak fellépnek, akkor beszélünk: rovásos, fogas, fürészes, kétszer fűrészes, hullámos, öblös stb. szélű levelekről.
Ha a lemez széle mélyebben van bevágva, akkor hasí
tott, osztott stb. levelek keletkeznek. (87., 90., 95., 96. ábra.) Az összetett levél főalakja a szárnyasán összetett levél. Az olyan szárnyas levél, mely (mint pl. a vetési borsónál) két levél
kében végződik, az párosán szárnyas, ellenben az egy levélké
ben végződő páratlanul szárnyasán összetett (akáczfa, 96—98.
ábra). Az összetett levélnek másik, nagyon gyakran előforduló alakja az ujjasán, v. tenyeresen összetett levél. Az egyes levelek száma szerint ezeknél is megkülönböztetünk három-, négy- és ötujjú leveleket (pl. a lóhere, vadgesztenyefa stb., 99. ábra).
A levél mezét és tapintatát tekintve, vannak sima, fényes, lapos, redős, borzas, szőrös, merev, börnemű stb. levelek.
Az ezen alakoktól eltérő levelek lehetnek: lefutók, össze
nőttek, átnőttek, horgos és tövises stb. levelek. Érdekes a kannavirág (Nepenthes) kancsós levele, mint a 89. ábrán látható.
108. ábra. A Callitriche verna porzós virágja,sarló-
formájú lepellel.
110. ábra. A farkas bo- roszlán virágja, hossz
metszetben.
109. ábra. A Callitriche verna termős virágja.
Azon mód, mely szerint a levelek a száron állást fog
lalnak, nem egyforma; nevezetesen megkülönböztetünk: szét
szórt, csomós, váltakozó, örvös és átellenes levélállást. A leve
lek a száron bizonyos törvény szerint nőnek. A levelek ugyanis mind többé-kevésbbé tágan lefutó csavarvonal irányában he
lyezkednek el. Az egyes levelek oldali, valamint egyenes távol
ságuk is, mindig egyenlő, és kifejezhető aszerint, amint a törzsnek felét, harmadát, negyedét stb.-t teszik. A füveknél és a liliomnál a csavarvonal egyszeri megkerülése után a har- madik levél áll az első fölött. A nyírfánál a negyedik, gyü
mölcsfáink legtöbbjénél —- kétszeri körülforgás után — a hatodik levél áll az első, a hetedik a második levél stb.
fölött Ez a törvényszerűség még a szorosan egymás fölötti fedőleveleknél és a tobzosoknak apró levélkés tobzainál is érvényesül. (L. 100—103. sz. ábrát.)
A levél kettős munkát végez. Szabályozza a viz elpá
rolgását, és eszközli a gázok fölvételét és kilehelését. A gyö
kérből a szárban fölemelkedő vízből csak egyharmadrész marad meg az illető növényben. Két harmada, sőt még annál is több
11 = a légréseken át ismét elpárolog. (Honi lomblevelű fáink levelei
nek egy-egy négyszög-milliméterén kb. 50 légrés van.) Ez^ a kiparolgás előmozdítja a légköri levegő nedvesség-tartalmat.
Grondos kísérletek eredményeképen tudjuk, bogy egy egészen kicsi fa 24 órában mintegy 9 kilogramm vizet lehel ki, ami azt jelenti, hogy egy közepes erdő egy nap alatt több millió kilogramm vizet szállít a körlégnek. A levél továbbá kémiai
lag is működik. A napsugár befolyása alatt oxigént választ
•ki, melyet éjszaka vesz föl a levegőből, széndioxid ellenében.
Életkoruk különböző. A lombos fáknál hetekre és hónapokra,
a tűlevelűeknél 8—12 évre is kiterjed. A hervadás azzal kez
dődik, hogy a levélben foglalt kálisók visszavándorolnak a törzsbe, mire a levél színe a sárgásvörös színárnyalatokon at megbámul.
A levelektől merőben különböznek azon mellékszervek, melyek kacsok, tüskék, szőrök, csalánozó-szőrök, mirigyek vagy pikkelyek alakjában lépnek föl.
A levélrügyek teljes kifejlődése után — _ sok növénynél azonban már ezt megelőzőleg is — a száron újfajta kepletek lépnek föl, a virágok.
Az egy- és kétszikű növényeknél a virág mindenkor tisztán kivehető, ezeket ép ezért rövidesen virágos növenyek- nyeknek (Phanerogam) is mondjuk; az akotyl-növényéknél ellenben a virág nem vehető ki jól, akárhányszor nagyon nehezen lelhető föl, miért is ezeket virágtalan, jobban mondva rejtve virágzó (Kryptogam) növényeknek hívjuk.
A virág maga rendszerint összetett szerv, melynek leg
főbb rendeltetése, hogy termést hozzon létre. A virág összalko- tása szerint lehet teljes és nem teljes. (V. ö. 104— 152. ábráig.) A teljes virágoknál négy viráglevélkört különböztetünk meg. (104. ábra.) Ezek ismét két külső és két belső körre osztha
tók. A külső körök rendesen nem vesznek részt a termes, ille
tőleg a mag létrehozásában, hanem csak a belső körök segítő eszközeikóp működnek, miért is részben vagy akár egész
ben hiányozhatnak is, anélkül, hogy a belső magtermő-körök tevékenységét meggátolnák. A külső körökhöz tartoznak: a csésze- és pártalevelek, a belsőkhöz: a porzó- és termőlevelek.
Habár a felsorolt négy levélkömek egyes levelei úgy egymás-
117. ábra. A Senecio termése, 118. ábra. A szarkaláb virágja sarkantyús kehely- nyeletlen szőrös bóbitával. lyel és pártával.
tói, valamint a levelek többi fajaitól nagyban különböznek, formájuk mégis csak az egyszerű levél, mely azonban külön rendeltetésének megfelelően más-más alakot ölt. Bizonyítja ezt, hogy a termo- és •porzó-levelek visszaalakulhatnak egyszerű, szí
nes pártalevelekké, mint ezt az úgynevezett duplavirágoknál látjuk, melyek ép azért meddők is. A viráglevelek emez át
alakulási képességét Goethe, a nagy német költő, »A növények metamorphosisáról« írt híres müvében mutatta ki.
A virágkocsán végén látjuk a csészét (calix), mely lég- többször megtartja a kocsán zöld színét, néha azonban a párta színét is felveszi. A csésze lehet állandó, ha a termésen meg
marad, ellenkező esetben lehullónak mondjuk. Lehet egy- vagy
többlevelü. Az egylevelű csésze széle rendesen fogas; a többle- velü többsoros is lehet. Az összenőtt csésze lefelé szűkülő részét toroknak mondjuk. Ha szőrök nincsenek rajta, akkor az csu
pasz vagy meztelen. Ha a szűk torok szőrökkel egészen be van födve, akkor zártnak mondjuk. Ha a csésze levélkéi mind egyenlő nagyok, a csésze szabályos, ha pedig különböző nagy
ságúak, akkor szabálytalan. Ha bevágással jól kivehető két félre van osztva, akkor kétajkúnak hívjuk. Egyébként megkülön-
2*
böztetünk m ég: csöves, harang-alakú, korsó-alakú, tölcséralakú, gömbded, stb. csésze-formákat. (L. 116., 118., 122—126. ábra.) A csészének mellékleveleiböl képződik még az ú. n.
külső- vagy burokcsésze (caliculus). Ez rendesen zöldszinü, mint a szegfüveknél és málvánál, de olykor ez is fölveszi a párta egyes leveleinek, a szirmoknak a szinét, mint pl. a Fuch- siánál. A fészkesek rendjénél akárhányon előforduló tolibó
biták a csészelevelek lehullása után keletkeznek a csészének, illetőleg egyes leveleinek átalakulásából. 117. ábra.
Ha a belső virágrészeket csak egyetlen egy levélkor vagy két, de teljesen egyszinü levélkor veszi körül, akkor a virág-
meg, ú. m.: az ajakos virágot (flos labiatus), a pillangós virá
got (flos papilionaceus) és a nyelves virágot (flos lingulatus).
Az ajakos virág öt egymással összenőtt levélkéből áll, melyek egy csövet, egy felső és egy alsó ajkot alkotnak.
A felső ajak két, az alsó három levélkéből áll. Ha a felső ajak az alsó ajkot sisakszerüen befödi, akkor a pártát ásító- nak mondjuk (c. ringens). Ha ellenben az alsó ajkak az ínynyel (palatum), azaz a fölfelé kihajolt részszel együtt zárják el a cső torkolatát, akkor álarczosnak mondjuk (corolla personata), mint pl. az oroszlánszájú virágnál. A pillangós-virág szintén öt sziromból alakul. A felső, legszélesebb a lobogó (vexillum),
takarót többé nem csészének, hanem egyszerűen lepelnek (perigonium) hívjuk (hóvirág).
A pártát (corolla) egyes szirmok alkotják, melyek vagy körkörösen helyezkednek el örvbe, mint a rózsánál, vagy pedig csavarmentesen, mint a tavi rózsánál. A párta lehet egylevelü (összenőtt levelű) vagy pedig többlevelű. Színe az alkotó-sejtekben található festő anyagtól származik, amely vagy oldódva, vagy pedig szemcsékben fordulhat elő. A kék, ibolyaszinű és karminvörös virágoknál a színeződést rendesen hasonszinű nedv okozza, míg a sárga- és narancsszin-virágok- nál ellenben chlorophyllszerű szemcsék okozzák az illető szint.
Ha a chlorophyll-szemcsék nagyon megszaporodnak, akkor a virág — mint mondják — elzöldül. Ha a sejtek festőanyagot egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset tartalmaznak, akkor
a párta fehérszinü. Puha, bársonyszerű külsejűek az olyan szirmok, melyeknél az epidermis sejtjei kúpszerüen kiemelked
nek (pl. árvácska, Viola tricolor). Á virágok illatát a sejtek
ben foglalt illő olajolc vagy más, ótherikus, de mindig nagy mértékben felhígított illő anyagok okozzák. /
Az egyes szirmokon megkülönböztetjük a le l s ő széles lemezformájú és az alsó, keskenyebb részt. Ha ez utóbbi nyélsze- rűen végződik, akkor nyakas sziromról beszélünk. A párta suga
ras (szabályos), ha részei, mint a rózsánál és a máknál, egymás közt egyenlők; részarányos, ha a pártán át fektetett vonal a különben egyenlőtlen részeket két hasonló félre osztja (borsó), és végül szabálytalan akkor, ha a felező vonal mindig egyen
lőtlen feleket eredményez (Valeriana). A párta egyes alak
jait, amennyiben a csésze alakjaival egyeznek, épúgy nevez
zük. A pártának különösebb alakjai: a nyelves (gyermek- lánczfü), a tányéralakú (jázmin), a kerékformájú (konkoly) stb.
A részarányos • pártánál három főbb alakot különböztetünk
mely a többi szirmokat alul átöleli. Az oldali, keskeny és szabadon álló szirmok az evezők (alae), a két alsó egymással
■— esetleg egészben vagy részben — összenőtt szirom a csó
nak (carina). (132. ábra.)
A viráglevelek harmadik körét a porzók (stamina) képe
zik. Kifejlődött állapotban két részből állanak: porzószálból és portokból (filamentum). A porzószál hiányozhatik is, és akkor a porzókat ülőknek mondjuk (madárenyv). A portok rendesen két, olykor négy, egymástól teljesen elválasztott rekeszből áll, melyekben a virágpor (pollen) fejlődik. A virágpor-rekeszek a a porzószálnak ereszték (connectivum) nevű részéhez vannak
nőve, mely néha harántirányban megnövekedik, amikor a portok rekeszei meglehetősen messze kerülnek el egymástól, mint pl. a zsályánál. A porrekeszek héja a virág kinyílása után a levegő szárító hatásától szétszakad, még pedig állan
dóan ugyanabban az irányban. Ha szétszakadt, visszafelé kun- korodik és szabadjára bocsátja a virágport, melyet azután leginkább a szél és a rovarok hordanak szét. A portokok ren
desen a termő felé forduló részen repednek szét, néha a por
tok hátsó részén is (nőszirom). Az áfonya-bokornál, ettől elté
rően, a portok hegyén keletkező apró lyukakon keresztül szabadul ki a virágpor. Hogy a magrügy maggá fejlődjék, szükséges, hogy az virágporral érintkezzék.
Linné rendszerében a virágokat porzószálaik száma sze
rint egy, két stb. porzósoknak mondjuk. Ha valamely virág-
1 3 bán busznál több a porzó, akkor sokporzósnak hívjuk. Ha a porzószálak kötegekkó nőttek össze, egyfalkásoknak, kótfalká- soknak stb.-nek nevezzük. Az ötnél több falkások sokfalkasok.
A termőlevelek (carpella), röviden termő (pistillum), egy, rendesen összehengeredett vagy pedig több egymással össze
jö tt levélkéből alakul. Három egymástól élesen különálló részből áll. A maghon (ovarium, germen), a bibeszál (stylus) és ennek hegyén a bibe (stigma). Széleivel összehajtott és összenőtt, egylevelü termő (monomer) a hüvelyeseknél fordul elő. A dohánynál kettőből, a liliomnál háromból, egyeseknél négyből, némely szegfűnél ötből, a máknál pedig sok levélből
148. ábra. A med
veszáj kétrekeszű maghonának át-
metszete.'
alakul és ekkor polymer maghonnakmondjuk. A maghon lehet egyrekeszü, ha a termölevélkók szélei egymással úgy nőnek össze, hogy nem hajolnak meg (ibolya); vagy többrekeszű, ha a termő-levelek szélei befelé annyira kiáltanak, hogy a termő közepén összeérnek és válaszfalakat (dissepimenta) képez
nek, melyek révén ismét rekeszek (loculi) keletkeznek. Ha a válaszfalak a maghon közepén nem érnek össze, mint pl. a máknál, akkor a maghont többkamrájúnak mondjuk. A leendő termés első csirái, magrügyei (ovula, gemmula) rendesen azon vonalak mentén lépnek fel, hol a termőlevelek összenőttek.
Sok virágban csak egy, másokban ismét több termőt találunk. Ha a bibeszál nem fejlődött ki, akkor a bibe köz
vetlenül a maghonon ül.
magrügyek a tengely táján találhatók. Az a hely, melyen kifej
lődnek, maglécz (placenta) nevet visel. A maglécz lehet közép- állású, ha a virágkocsánnak a termőlevelek közé beékelődve jelenik meg, mint pl. a kankalinnál; továbbá sarokállású, ha a beszegett termőlevelek összenőtt szélein s végül fali állású, ha a maghon falán fordul elő. Néha húsosán is meg van vastagodva.
A magrügy egyes részei: a petekötö (funiculus), mely többször erősen megrövidül, egy vagy több peteburok (integumenta), továbbá a petemag az ébrényzsákkal. A burkok között, a pete
magja fölött mindenkor egy nyílás látható, melyet a mag
rügy szájának (mikropyle) mondunk, s melyen át a virágpor
ból fejlődő tömlő a petemagcsáig hatolhat. Ha a magrügyeket a petenyél, petefenék és peteszáj egymáshoz való fekvése sze
rint osztályozzuk, akkor megkülönböztetjük: az egyenes petét(ov.
orthotropum), midőn mind a három felsorolt rósz egy egyenesbe esik (cyprusfa); ha a magrügy a megnyúlt petekötőn hirtelen visszafelé fordul, de úgy, hogy a peteszáj közvetlenül a pete
kötő mellé esik, akkor visszafordult petével (ov. anatropum)
A bibeszál üres vagy fölötte laza szövettel van kitöltve, melyen át a virágporból benyomuló tömlő még áthatolni képes. A bibét alakja szerint: fejecs-, pajzs-, ecset-, forgo- vagy szirom-alakúnak mondjuk. Felülete szöröcskókkel vagy hegyes papillákkal van borítva, melyek a virágpor megragadása czól- jából ragadós nedvet bocsátanak ki.
A dupla virágoknál rendesen a termő is átalakul, med
dővé lesz és lomblevél- vagy szirom-alakot ölt magára.
A virágos növények (Phanerogam) magja a magriigy- böl (ovulum) fejlődik. Az oly növények, amelyeknél a mag
rügyek nyitott termőleveleken vagy ezektől oldalt keletkez
nek, nyitvatermőknek (Gymnospermae), amelyeknél a magrü
gyek a maghon belsejében vannak elhelyezve, zárvatermőknek (Angiospermae) neveztetnek. A zárvatermőknél a magrügyek rendesen a termőlevelek szólón, ritkán azok közepén képződnek.
Ha a termőlevelek eltolódnak s egymással összenőnek, akkor a
van dolgunk. Ilyenkor a külső burok hosszában oda van nőve a petekötöhöz s azzal együtt a varratot (raphe) képezi. Ha a petemag és burkai elrejtőznek és a magrügy szája és feneke egymáshoz közelednek, ezt görbe petének hívjuk (ov. cam- pylotropum). Leggyakoribb a visszafordult pete. Görbe petó- sek a keresztes virágúak. A szerint, hogy melyik részével van a pete a magrügyhöz erősítve, megkülönböztetjük: az álló, lecsüngő és vízszintes petéket. (147. ábra.) Ha a virágpor a bibére jutott (beporzás) és a pete megtermókenyíttetett, akkor a bibeszál és a bibe rendesen elszáradnak és lehullanak.
A maghonból ilyenkor a termés vagy gyümölcs fejlődik, míg a magrügyböl magából a gyümölcs vagy termés magja lesz.
A növények beosztására előnyösen használható fel a bibe
szál, a maghon és a többi virágrész egymáshoz való viszonya.
Ha a levélkörök szabadon egymás után következnek, a porzók és virágburkok tehát a termő alatt való rendes helyű-
