• Nem Talált Eredményt

IN MEMORIAM BALOGH KATALIN (1958-2018)

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "IN MEMORIAM BALOGH KATALIN (1958-2018)"

Copied!
1
0
0

Teljes szövegt

(1)

IN MEMORIAM BALOGH KATALIN

(1958-2018)

Balogh Katalin fuvolatanárnő 1958. május 20-án született Miskolcon. Alap-és középfokú tanulmányait szülővárosában végezte, majd felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zeneiskolai Tanárképző Intézetének Budapesti Tagozatára.

1980-ban szerezte meg fuvolatanári diplomáját. Ezt követően közel húsz éven át a VI. kerületi Tóth Aladár Zeneiskolában tanított. Később Bicskén illetve az üllői Harmónia Zeneiskolában adta át a fuvolázás örömét tanítványainak. Bicskei évei alatt számtalan versenyt nyertek növendékei, melyet a bicskei önkormányzat kitüntetésével ismertek el.

Már a főiskolás évek során többször vett részt versenyeken, ahol szép eredményeket ért el: fúvósötös tagjaként nyert országos versenyt. A tanári munka mellett végzett művészi tevékenységét többek között a kaposvári zenetanár versenyen Szakály Ágnes cimbalomművésszel együtt nyert első díj is mutatja.

2002-ben került a Józsefvárosi Zeneiskolába, ahol 16 évet töltött el. A fafúvós tanszakon tanította növendékeit, akik sok éven keresztül jártak hozzá. Tisztelték őt, elismerték felkészültségét és tudását. Jó kapcsolatot ápolt a családokkal is. Növendékeivel is gyakran megmérettetett, különösen fontosnak tartotta a fuvola-duók tanár- növendék által történő megszólaltatását. Rendszeresen indított növendékeket a budapesti és országos versenyeken, kamarazene-találkozókon. 2008-ban Geszti Eszterrel tanár-diák duóban a Balassagyarmati Országos Kamarazene versenyen II. díjat értek el és tanítványa a zsűri különdíját is megkapta. Gyakran segítette fiatal kollégái munkáját úgy a mindennapokban, mint a versenyekre, koncertekre való felkészülésben.

A kortárs művek bemutatásában végzett tevékenységének elismeréseként 2009-ben Artisjus-díjat kapott.

A zenei fejlesztés lehetőségeinek felhasználása a gyógypedagógia területén mindig érdekelte, így 2001-ben a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Karon szervezett zeneterápiás személyiségfejlesztés tanfolyamot végezte el. Rövid ideig a Vakok Intézetében dolgozott, innen is több tanítványa volt, akik egészen a továbbképző évfolyamokig eljutva, szép sikereket mondhatnak magukénak. 2005-ben az ELTE PPK-n zenei munkaképesség-gondozás területen tett pedagógus szakvizsgát. Ezt a tudását is kamatoztatta tanításában.

Különleges humora, eredeti egyénisége mindenki számára emlékezetes marad.

Emlékét tanárkollégái és növendékei őrzik. Földi útjának utolsó állomására 2019. január 25-én kísérik el Miskolcon.

Malmos Edit intézményvezető Józsefvárosi Zeneiskola

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

A felmérés során fény derült arra, hogy a megkér- dezett gazdasági, illetve vállalkozóképzésben részt vett vállalkozók számára a képzés során lényegében

(A Voronoj S-régiók ismeretéhez természetesen szükség van az atomok sugarának a megadására is. A szimulációk során általában a Lennard-Jones σ paraméter felét szokás

Az Egyesült Királyságban 2004-ben végzett kutatás során (szülésznő hallgatók, valamint a már dolgozó szülésznők körében végzett vizsgálat) bizonyítást

Munkahelyemen az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben végzett munka és a munka során tapasztaltak motiváltak arra, hogy országos kutatást

Elsődleges célunk volt, hogy az intézeti kezelés során el- ért eredményeket megvizsgáljuk, s utánkövetéses (kér- dőíves) vizsgálattal igazoljuk, hogy a Mátrai Gyógyinté-

Jogi szempontból a kategóriák pontosabban definiáltak, de még így is megállapítható, hogy a cégnevet gyakran márkanévként használjuk (Renault cég és Renault kocsi), hogy

A sportnyelvben a legtöbb elôfordulása nemzetközi (kék lap, kék öv, kék pálya), a francia nemzeti válogatott metonímikus elnevezése ugyan megfelelôre talál az olasz

Két elméleti probléma merül itt fel: az egyik, hogy sem szintaktikailag, sem morfológiailag nem tesz különbséget a szabad megnyilatkozásoktól, a másik az, amint példáiból