HELYZETKÉP A MEZÖGAZDASÁGRÖL
SZABÓNÉ DR. MEDGYESI ÉVA—DR. TOMPA BÉLA
A mezőgazdaság, főként a vállalati gazdálkodás a legutóbbi időben olyan szokatlan, eddig ismeretlen körülmények közé került, melyekre az eltelt négy évtizedben, az állami gaz- daságok megalakulása és a termelőszövetkezetek szerveződése óta nem volt példa. A terme—
lésfejlesztés, a tulajdonlás, a szervezeti formák, a gazdasági környezet megszokott módoza—
tai kétségessé váltak, az újak kialakulatlanok. Összefoglalva a következőket mondhatjuk.
— A mezőgazdasági termelés bővülését a kormány szinte a legutóbbi időkig —— még az évtized második felére vonatkozó hetedik ötéves tervtörvényben is — eléggé magas ütemben, ötévenként 15—18 százalékban írta elő. A mostanában meglehetősen sűrűn napvilágot látott célkitűzések, hatá—
rozatok, programok nulla vagy egy százalékos növekedést képzelnek el. Egyre több azonban az olyan agrárpolitikai koncepció, mely — a külső és a belső feltételek bizonytalansága miatt — nem foglal állást a termelés jövőbeni volumenét illetően.
— Napirenden van a mezőgazdasági termelés alapvető eszközének, a termőföldnek tulajdon- reformja. A pártok zászlajára tűzött követelések — ,,a föld azé, aki megműveli", ,,az 1947-es tulaj- doni állapotot kell visszaállítani" — a gazdálkodás gyakorlatában (nem mint vagyonszerzés, a gyor—
san romló forint befektetésének eszköze) egyelőre nem hoztak észlelhető változásokat. Az ország különböző tájain különbözőképpen, mégis megindult valami, földige'nylőkkel, földosztókkal és a társas gazdálkodás előnyeit és biztonságát hangoztatókkal egyaránt találkozunk.
— A mezőgazdaság korábban is ingatag, gyakorta változó, az utóbbi időben többnyire meg—
szoritásokat hozó ár- és szabályozórendszere új és hatásaiban kiszámíthatatlan elemekkel bővül:
a földértéket is magukban foglaló mezőgazdasági termékárak iránti igény, az állami támogatások fokozatos leépítése, a támogatások, elvonások szektorsemlegessége, az egyre gyorsuló infláció.
Az új, de még kiforratlan jövőkép mindenképpen a közelmúlt gazdasági viszonyai elem—
zésének időszerűségére hívja fel a figyelmet, hogy a jövő tudatos, kapkodástól, téves dönté- sektől mentes fejlődési pályája mielőbb kirajzolódjék.
Az l976—tal kezdődő időszak a termelés eszközrendszerében, pénzügyi feltételeiben és ezek hatására eredményeiben a korábbiakhoz képest már számos változást hozott. Ezeket kíséreljük meg bemutatni. A tanulmány első része a termelési eszközökkel mint a termelési folyamat anyagi ráfordításaival és mint a több termelési ciklusban közreműködő állóeszkö- zökkel foglalkozik. Vizsgálatunk fókuszában a vállalati gazdálkodás, azon belül is a mező—
gazdasági termelés áll. Második lépésként száz kiválasztott gazdaság témánk szempontjából válogatott információit elemezzük. Az adatgyűjtést 1989 második felében hajtottuk végre, az adatok az 1988—as, illetve az 1989—es évre vonatkoznak. Az elképzelések, szándékok a másfél évvel ezelőtti vállalati véleményeket tükrözik.
RÁFORDITÁSOK
A vállalati termelés korszerűsítését számos központilag szervezett és támogatott techno—
lógia segítette. Elterjedésük igen gyors volt, amit egyrészt a termelés többé-kevésbé homogén
38 SZABÓNÉ DR. MEDGYESI ÉVA—DR. TOMPA BÉLA
szerkezete, másrészt a modernizációt szervezési, anyagi eszközökkel siettető állami szerveze- tek közreműködése magyaráz. Az iparosításnak ez a módja alkalmas volt a tervben megha- tározott termelésnövekedés eléréséhez, abruttó termelés számottevő gyarapodásához és a kor- szerűsítési folyamat kézben tartásához. Egyúttal azonban azzal is járt, hogy fokozódott a termelők függősége a termelőeszközöket gyártó, forgalmazó (importáló) szervezetektől.
Továbbá a bruttó termelés növekedésével együtt — időnként és főágazatonként annál jelen- tékenyebben —- nőtt a termelés holtrnunka-ráfordítása, csökkent ez utóbbi hatékonysága. Ez a folyamat a nyolcvanas évtized elejéig jellemezte a vállalati gazdálkodást.
Az input-output árak, az agrárolló
A hetvenes évtized közepén végetért az agrárolló záródásának időszaka. A szövetkezeti szervezés és 1975 között, hozzávetőlegesen 15 éves időtartamban — a korábban igen nyomott — mezőgazdasági termékárak dinamikusabban emelkedtek, mint a termelésben felhasznált eszközök árai. 1976—tal kezdődően — egyes években kevésbé, más években erőteljesebben — az input árak gyorsabban emelkedtek a kibocsátási áraknál. A nyolcvanas években az agrár- olló nyílása már mérsékeltebb volt, mint 1976 és 1980 között. Míg a hetvenes évtized máso- dik felében a két termékcsoport áremelkedési indexe közötti különbség 21-22 százalékpontot tett ki, 1980 és 1988 között már csak 14 százalékpontot. A különféle támogatások megvoná- sát (vagy mérséklését) a mezőgazdasági termékárak emelésével kompenzálták.
!. tábla Input—output árindex
(százalék)
I d : I d :
Megnevezés i mia/ibn ] mila/efiso
Mezőgazdasági termékek felvásárlási
ára ... 124,4 135,8 Ipari eredetű termelőeszközök ára . . . 145,8 149,8 Az agrárolló nyílása ... 117,2 110,3
Az ipari eredetű termelőeszközök árváltozása cikkcsoportonke'nt jelentősen eltért. Leg- kevésbé a mezőgazdasági termékek mennyiségét és minőségét befolyásoló eszközök (takar- mányok, műtrágyák), leginkább az energiahordozók, az építőanyagok és az állatgyógyászati anyagok ára nőtt.
Az azonos irányú, de eltérő mértékű árnövekedés következményeként a hetvenes évek közepétől napjainkig a ráfordítási és a kibocsátási árak egymáshoz viszonyított változása nagymértékű, körülbelül 30 százalékos agrárollónyílást mutat. A holtmunka mellett drágult az élőmunka is. Az ezeken kivüli jövedelemapasztó intézkedéseknek (adók és egyéb kötele—
zettségek növelésének) hatása az élő— és a holtmunka drágulásával legalább egyenértékűnek tekinthető.
A választék szegényessége
A mezőgazdasági termékhozamok látványos fejlődésével a termelőeszközök kínálata nem tartott lépést, még kevésbé a termelő infrastruktúra. Míg a mezőgazdasági termékekből túlkínálat és termékfeleslegek keletkeztek, a termelőeszközök jó részét monopol— (oligopol-) szervezetek forgalmazták, akár az importból származó anyagi eszközökre, akár a hazai gyár—
tású gépekre, kemikáliákra gondolunk. A termelőeszközök mennyiségi és választékbeli kor-
látozottsága gyakran kényszerpályára vitte a vállalatok döntését. A technológia megválasz- tásának szabadságával csak szűk kör tudott élni, főleg a mamutszervezetek, a szubjektív vagy objektív előnyeiket kamatoztatók. A vállalatok többsége olyan uniformizált technológia át- vételére kényszerült, amely sok esetben sem a termőhelyi adottságokhoz, sem az alkalmazó gazdasági erejéhez nem igazodott. Az eszközök jelentős része a termelési rendszerek közvetí- tésével jutott el a felhasználókhoz. A rendszerek a gépek, kémiai, biológiai anyagok beszera zésében intézményesített előnyöket élveztek. Tevékenységüket Sipos Aladár és Halmai Péter így minősíti: ,,A rendszerek nagymértékben saját szempontjaik szerint osztják el a beérkező tőkés importgépeket, így szerepet kaphatnak a személyi kapcsolatok, a kijárás, illetve a rend- szerek különféle módon (például árukapcsolással) élhetnek gazdasági pozíciójukban."l
Az árdiszparitás hátrányait könnyebb tényekkel bizonyítani, mint a termelőeszközök nem megfelelő kínálata miatti többletráfordításokat. A fajták, a gépkínálat egyöntetűsége, a központilag szervezett ellátás szegényessége arra engednek következtetni, hogy az ország minden vidékén azonos vagy nagyon hasonló termelési eljárások formálódtak. Ennek bizo- nyítására két általánosan termelt növény (búza és napraforgó) termelési költségét és hozamát hasonlítottuk össze. A 2. tábla adatai azt mutatják, hogy a legrosszabb (10 aranykorona alatti) és a legjobb (25 aranykorona feletti) szántóterületű gazdaságokat kivéve a ráfordítá—
sokban (joggal feltételezhetően a technológiák azonossága miatt) alig volt különbség. Rész- letes elemzés szerint azt is főként a nagyobb termés betakarításának többletköltsége okozta.
Az átlagtermés Viszont a legjobb földű gazdaságokban 50—60 százalékkal felülmúlta a gyen- gékét. A területegységre jutó ráfordítások kiegyenlített színvonala erősítette a földminőség és ezen keresztül a földjáradék jövedelemdifferenciáló hatását.
2. tábla
Hat év átlagos ráfordítása és hozama a földmínőség szerint
A búza Afgfgga- A búza ] Afgggga-
aráxggöggélrlgke termelési költsége átlaghomxna hektáronként az országos átlag százalékában
!
10 alatt ... 93 91 70 74
10—14 ... 96 97 81 83
14—17 ... 97 98 89 91
17—19 ... 94 96 95 98
19—22 ... 97 98 100 101
22—25 ... 98 99 105 104
25 felett ... 109 106 115 110
A tlag ... 100 100 , 100 100
Forrás: Molnár István: Adalékok a főldértékeléshez. MTA Közgazdaságtudományi Intézet. (Kézirat)
Az állami támogatások rendszere igyekezett a fejlesztést elősegíteni, védeni a termelőket az input áremelkedések hatásától. A termelőeszközök beszerzéséhez nyújtott, hosszabb-rövi- debb ideig érvényben levő dotációk (műtrágya—, növényvédőszer—vásárláshoz adott támo- gatás, üzemanyag—dotáció, Vízdíjtámogatás stb.) mérsékelték ugyan a termelési költségeket, de mivel nem a valós piaci helyzetet tükrözték, tompították a gazdálkodók költségérzékeny- ségét, ideiglenességükkel, megvonásukkal, majd újbóli érvényességükkel fokozták a zűrza—
vart, sőt most már az állammal szembeni kiszolgáltatottságot is.
* Sipos Aladár-Halmai Péter: Válaszúton az agrárpolitika. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest. 1988. 305 old.
40 SZABÓNÉ DR. MEDGYESI ÉVA—DR. TOMPA BÉLA
A holtmunka hatékonysága
A holtmunka hatékonyságának mérésekor — bármilyen árat használunk — az input-output oldalakat összehasonlítva összevetjük a két oldal árarányait is, azaz a kibocsátott (megter- melt) termék árát is viszonyítjuk a termeléshez felhasznált anyagi eszközök árához. A vál—
tozatlan ár használata enyhít a számítás hibáin, az időbeni égybevetést megbizhatóbbá teszi, a változatlan ár megállapítási évének (jelenleg az 1981-es évnek) árviszonyait rögzíti. Minél távolabbi évet vizsgálunk a változatlan ármegállapítás évéhez képest, annál inkább eltérnek attól a gazdasági cselekvéseket ténylegesen motiváló folyó árak. Ez nem zárja ki, csak torzít- hatja a tárgyiasult eszközök valóságos megtérülésének megismerését.
A holtmunka hatékonyságának mérésekor sokféle, többnyire parciális mutatókat hasz- nálnak: a föld termelékenysége, az állóeszközök hatékonysága, a forgóeszköz-lekötés stb.
A továbbiakban egy mutatóval — a nettó és a bruttó termelés (bruttó termelés — folyó ter—
melő felhasználás —— értékcsökkenés : nettó termelés) hányadosával — jellemezzük az elmúlt évek változásait.
A mezőgazdaság többszektorúságából következően az egész ágazat termelésének haté- konysága akkor is javulhat vagy romolhat, ha az egyes gazdaságtípusokban változatlan ha- tékonysággal termelnek, de a jobb vagy a gyengébb hatékonyságú szervezet súlya növekszik vagy csökken az össztermelésen belül. A vállalatok működésének hatékonyságában pedig igen nagy szerepet játszik a termelési szerkezet, a kedvezőbb vagy rosszabb megtérülést adó főágazatok súlyának növekedése vagy mérséklődése.
3. tábla
Az 1981 és 1988 közötti évek nettó termelésének aránya a bruttó termelésből*
Állami gazdaságok, Mezőgazdasági kombit-látok termelőszövetkezetek nettó termelésének aránya a bruttó termelésből
Főágazat "
az 1976— az 1976—
százalék 1235sz százalék 132312?
kában kában
Növénytermelés ... 21,1 108,8 35,2 102,3 Állattenyésztés ... 20,2 139, 3 13,9 l78,2 Mezőgazdasági termékek termelése 20,6 122,6 26,6 1 1 1,8 Egyéb alaptevékenység ... 23,8 99,6 40,1 73,8 Alaptevékenység együtt ... 21 ,5 115,0 28,3 104,0 Alaptevékenységen kívüli tevékeny-
ség ... 20,0 78,7 35,1 113,2 Összesen ... 20,9 ]03,5 30,6 108,5
' Az 1981. évi árak alapján.
A mezőgazdaságba sorolt termelőegységek egészében a mezőgazdasági termelés anyagi ráfordításainak hatékonysága az 1980-as években — a megelőző 5 évhez képest — nem vál- tozott, mert míg a vállalatoknál javult a hatékonyság, a kistermelésben romlott. A mező- gazdasági termelés mindkét főágazatában, főként az állattenyésztésben lett rosszabb a holt- munka megtérülése, a termelés iparosodása, a keveréktakarmányok alkalmazása ekkor vált tömegessé. A vállalati ráfordításoknak megközelítőleg háromnegyed része más gaz- dasági ágak terméke. Az eredményességet a vállalati gazdálkodástól független, külső té- nyezők (árak, kínálat, a takarmányok, kemikáliák beltartalmi értéke) is befolyásolják.
A költségtakarékos gazdálkodás kényszere mindkét fő vállalati típusban javította a holtmunka megtérülését. Az állami gazdaságokban jobban, a szövetkezetekben kevésbé.
Az elmozdulások különbözősége sem változtatott azon a tényen, hogy a kistermelésben a legkedvezőbb az anyagi ráfordítások hatékonysága és a szövetkezetekben is körülbelül egyharmaddal jobb, mint az állami gazdaságokban.
Az állami gazdaságok a nem mezőgazdasági termelésben sokkal inkább elmaradnak a szövetkezetektől, mint az alaptevékenységben. A nem mezőgazdasági termelés jelentékeny növekedése — majdnem változatlan mezőgazdasági termékvolumen mellett — önmagában is hozzájárul a két vállalati forma közötti hatékonysági különbség távolodásához.
FEJLESZTÉSEK
A vállalati beruházásokat is központilag kidolgozott programok vezérelték. A harmadik ötéves terv időszakában a baromfiágazat, a szőlő- és gyümölcstelepítés, a negyedikben a sertéságazat, az ötödikben a szarvasmarha-ágazat fejlesztése volt kiemelt fontosságú. A meg—
hirdetett programokhoz való csatlakozás egyfelől az ajánlott típustervek, gépsorok elfoga- dását, másfelől viszont jelentős, a beruházási költség 30-50, olykor 70 százalékára kiterjedő állami hozzájárulást jelentett a beruházó számára. A költségvetési támogatáshoz jövedelme—
zőségi kritérium nélkül juthattak hozzá a vállalatok. A kockázatmentes igénybevétel mágikus erővel hatott, az üzemi adottságok mérlegelése nélkül, az esedékes fejlesztések, pótlások elhalasztásával igyekeztek hozzájutni. A gyorsaság indokolt volt, a támogatások mértékét, gyakorta változtatták, a támogatási keret rendszerint már az év elején kimerült. Ez az elosz- tási gyakorlat a hatékonyság szempontjából szerencsés volt, a tőkeerősebb, jelentős saját erővel, gyorsan mobilizálható forrással rendelkezőknek kedvezett, ahol a beruházások megtérülése kedvezőbb volt.
A programokban kitűzött — tagadhatatlanul szárnyaló, de gyakran pazarló — célok meg- valósítása elvonta a fejlesztési eszközöket, a figyelmet, az emberi szakértelmet és jobbító törekvéseket más, a programokkal nem érintett ágazatoktól. A fejlődés ennek nyomán felemássá vált. A gabonatermelés hozamai az 1938. évinek többszörösére emelkedtek, a termőföld egyötöd részét elfoglaló tömegtakarmányok termelésének eredményessége viszont nem éri el a háború előtti (akkor is alacsony) szintet. Ez nem csupán a föld pazarló haszná—
latához vezetett, hanem a mezőgazdasági termelés egymáshoz kapcsolódó láncolatában a takarmányokat hasznosító állattenyésztési ágazatok magas költségéhez, veszteséges mű- ködéséhez.
A nagy fejlesztéseket a beruházási javak mennyiségi hiánya és igen szűkös választéka közepette hajtották végre. A leendő üzemeltető önállóságát ilyenformán nemcsak a ,,meg- pántlikázott" állami pénzeszköz, hanem a beruházási javak kínálata is korlátozta ugyanúgy, mint a termelés egyszeri anyagi ráfordításainál. Még megközelítőleg sem becsülhető, hogy valódi piaci körülményeknek kitéve a vállalatok milyen beruházásokat választottak volna.
Az utóbbi években növekvő termelési összvolumen mellett csökkent az energiafelhasználás, ez arra enged következtetni, hogy a gazdálkodás helyszínén fogant döntések költségérzéke- nyebbek, ezáltal takarékosabbak, mint a központi programok ajánlásai.
Beruházások a nyolcvanas években
Ebben az évtizedben a fejlesztési források beszűkültek, a vállalatok jelentős hányadában a pótlás-bővítés folyamata megakadt. A sokszor és joggal elmarasztalt korábbi fejlesztési mechanizmus elérhetetlen és visszasírt régmúlttá vált. Már a hetvenes években lassult a be- ruházások üteme, elmaradt a termelés növekményétől. A nyolcvanas évek fejlesztései az 1976 és 1980 közötti időszakhoz képest visszaestek. Hozzávetőleg ugyanolyan volumenűek
42 SZABÓNÉ DR. MEDGYESI ÉVA—DR. TOMPA BÉLA
voltak, mint a hetvenes évek elején. Azóta azonban jelentősen nőtt az eszközállomány, a beruházásoknak az akkorinál nagyobb eszköztömeget kellett volna pótolni. A lecsökkent fejlesztési források tekintélyes részét (30—40 százalékát, egyes években még nagyobb hánya- dát) a jobban és biztonságosabban jövedelmező nem mezőgazdasági termelés bővítésére használták fel.
Az állami költségvetés fokozatosan kivonult a mezőgazdasági beruházások támogatá- sából, elfeledkezve arról, hogy azokat ,,ártámogatásként" hirdette meg, azaz a mezőgazdasági termékárak és a beruházási javak ára közötti diszparitás kiegyenlitőjéül. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a korábbi években a beruházásoknak átlagosan 30 százalékát fedezte állami erő, a nyolcvanas években már kevesebb mint egytizedét.
A beruházási javak áremelkedése is meghaladta a mezőgazdasági termékárak emelke- dését, az addig is bizonytalan és hosszú megtérülés még inkább kérdésessé vált. Sok tisza- virág—életű állami intézkedés is visszafogó hatású volt: például a beruházási adó, mely a támogatott létesítményekre is kiterjedt, a beruházási hitelek kamatainak változtatása, több—
nyire emelése, az amúgy is szűkös állami forrás szétosztásának gyakorlata. A legjelentősebb azonban a vállalatok pénzeszközeinek megcsappanása, a mezőgazdasági termelés jövedel- mezőségének romlása volt. Ennek következtében a korábban jövedelmezőnek ígérkező fej- lesztések már belépésük időpontjában gazdaságtalanná váltak. Szinte minden ágazat fejlesz—
tését gátolta a perspektívátlanság, a termelés — jórészt tehetetlenségi nyomaték hatására -—
némely ágazatban szembetűnően vísszaesve folytatódott.
A saját fejlesztési eszközök egyik ágon a költségként elszámolt amortizációból képződ- tek. Ennek tömege a korábbi időszakok jelentős fejlesztései következtében nőtt. Még úgy is, hogy az állami költségvetésből térített eszközhányad után nem számoltak el amortizációs költséget. Az amortizáció képzése és felhasználása szabadabbá vált; a veszteséges gazdaságok nem vagy csak részben tartalékoltak, átmenetileg szüneteltetni lehetett az alapképzést, és azt nemcsak új beruházásokra, hanem hiteltörlesztésre is igénybe vehették. Mindezek el—
lenére ez a saját erő nagyobbik részét jelentette.
4. tábla
Az 1981 és 1988 közötti évek beruházásainak átlaga*
Állami gazdaságok, Mezőgazdasági
kombinátok termelőszövetkezetek beruházásai
Beruházás
az 1976— az 1976-
milliárd 1980. évek milliárd 1980. évek forint százalé- forint százalé-
kában kában
Építés ... 2,o 75,4 6,1 1 100,9
Gép ... 2,5 81,8 5 7,7 76,l
Egyéb ... 0,5 64,0 1,7 76,7
Összesen 5,0 77,0 15,5 ! 84,8
* 1981. évi áron.
A szabadrendelkezésű (adózás utáni) nyereség évről évre kevesebb lett. Az állami gaz- daságokban kevésbé, a szövetkezetekben jobban csökkent az összege. Az állami gazdaságok- ban a jobb eszközellátottság miatt az amortizációs alapból is több fejlesztési eszköz képző—
dött. Mégis az állami gazdaságok csökkentették erőteljesebben beruházásaikat (lásd a 4.
táblát), időben felismerve, hogy a fejlesztés aligha térül meg.
Az eszközpo'tlás arányai
A nyolcvanas évek elején már kitűnt, hogy a megnyirbált fejlesztési forrásokból a nem mezőgazdasági termelést érdemesebb fejleszteni (esetleg egyáltalán nem beruházni, hanem kamatoztatni a pénzt). A bruttó termelésben elfoglalt 35 százalékos arányánál nagyobb súlyt kapott a beruházásokban a nem mezőgazdasági fejlesztés. A vállalati döntés következetes volt, innen származott a nyereség 40—50 százaléka. Ennek hatására — változatlan áron szá—
mítva — a mezőgazdaság eszközeiben az egyszerű újratermelés sem valósult meg. Az állami gazdaságok elhasználódott eszközeik kétharmadát pótolták, a szövetkezetek ennél jelentő- sebb hányadát (85 százalékát). Az új, műszakilag eredményesebb eszközök beszerzésére nem maradt forrás. Igaz, hogy emellett a nyugati technika megszerzésére — az importkorlátozások miatt —- mind kevesebb lehetőség volt.
5. tábla
A beruházás és az elhasználódás arányai az 1983 és 1986 közötti években*
Érték-
B ruh' ás -- B há á
Tevékenység e az csokkenes érteéüsöíksegös
—— százalékában milliárd forint
Állami gazdaságok, kombinátok
Alaptevékenység ... 10,7 16,2 66,0 Alaptevékenységen kívüli tevékenység 6,4 3,0 213,3
Összesen 17,1 19,2 89,1
Mezőgazdasági termelőszövetkezetek Alaptevékenység ... 39,4 46,1 85,5 Alaptevékenységen kívüli tevékenység 18,0 9,7 185,6
Összesen 57,4 55,8 102,9
" 1981. évi áron.
Az állami és a szövetkezeti vállalatok a közgazdasági környezet változására majdnem azonosan, a nem mezőgazdasági fejlesztés igen hasonló arányával reagáltak. Itt az eszközök elhasználódását mintegy kétszeresen múlta felül a beruházások volumene. Nemcsak a mezőgazdasági termelés jövedelmezősége terelte az eszközöket a másik termelési ágba, hanem az áruértékesítés mind sűrűbben és egyre több ágazat termékeit érintő nehézsége.
Hamar kiviláglott, hogy a mezőgazdasági termelés visszafejlesztése javíthatja a jövedelme- zőséget annak ellenére, hogy a mezőgazdasági beruházásokat mindvégig támogatta a költség- vetés. Emellett további preferenciákat is élvezett az alaptevékenység. Például: nyereségadó- kedvezmény, csökkentett társadalombiztosítási járulék, a kedvezőtlen adottságú gazdaságok támogatása (a körülbelül 1400 mezőgazdasági vállalat majdnem fele) és egyéb termelési célok dotálása.
ÁLLÓESZKÖZÖK
Az állóeszközök volumene némi időeltolódással és ágazati sajátossággal, de tendenciájá—
ban azonosan változott a két vállalati formában:
— az állóeszközök bruttó értéke (a nullára leírt és még üzemben tartott eszközökkel együtt) az állami gazdaságokban 1982—ig növekedett, míg a termelőszövetkezetekben ez a folyamat az évtized közepéig tartott;
44 SZABÓNÉ DR. MEDGYESI ÉVA—DR, TOMPA BÉLA
— a nullára leírt, de még üzemeltetett eszközök értéke az utóbbi 10 évben az állami gazdasá- gokban háromszorosára, a szövetkezetekben három és félszeresére emelkedett, ezen belül a leírt gépek, járművek értéke hétszeresére (állami), illetve hatszorosára (szövetkezeti) nőtt;
— a nullára leirt eszközök nélküli bruttó érték az állami gazdaságokban már nem gyarapodott ebben az évtizedben, a szövetkezetekben 1983-tól kezdődően csökkent;
— az állóeszközök nettó értéke jelenleg az állami gazdaságokban az 1978. évi volumennek felel meg, a szövetkezetekben 1982 után már nem bővült; az állóeszközök elhasználódottsága, a nettó és a bruttó érték hányadosával kifejezve minden csoportban romlott, különösen a gépek, járművek csoportjában, melyek élettartamuk utolsó harmadába jutottak;
—— a gyors fejlesztés hatására az eszközök növekvő hányadát (az állami gazdaságokban kere- ken egynegyedét, a szövetkezetekben egyötödét) a nem mezőgazdasági termelés érdekében mű- ködtetik.
6. tábla
Az állóeszközök volumene I988-ban*
Állami gazdaságok, Mezőgazdasági kombinátok termelőszövetkezetek
Állóeszköz
:; agg- ;ng
form lékában rom" lékában
Bruttó érték
Ingatlanok ... 69, 5 132,0 193,3 150,9 Felszerelések ... 33,3 175,5 100,0 166,0
Összesen 102,8 143,5 293,3 I56,0 Nettó érték
Ingatlanok ... 43,0 117,7 134,6 136,3 Felszerelések ... 9,8 91,3 28,0 83,2 Összesen 52,8 111,7 162,6 122,8
A nettó és a bruttó érték hányadosa (százalék)
Ingatlanok ... 61,9 91,9 l 69,6 90,3 Felszerelések ... 29,4 51,9 3 28,0 49, 8
Összesen 51 ,4 77,9 ! 68,8 55 ,4
!
* 1981. évi áron.
Az állóeszközök működtetésével kapcsolatos költségek (az értékcsökkenési leiráson kivül a karbantartás, javítás költsége és az üzemanyagköltség) jelenleg már a holtmunka-felhasz- nálás legjelentősebb tételei: az állami vállalatok mezőgazdasági termelésében elérték az anyagi ráfordítások egyharmadát, a mezőgazdasági termelőszövetkezetekében pedig 40 százalékát teszik ki.
Eszközhatékonyság
A fejlesztések visszafogása, az eszközállomány lassú fogyása jótékonyan befolyásolta a hatékonyságot. Az előző időszakok beruházásai — egy részük ugyan már leírtam -— még üzem- ben voltak, a termelés pedig a korábbinál szerényebben ugyan, de növekedett. Hatékonysági javulást eredményezett továbbá (a vállalati termelés egészében) a kisebb eszközigényű nem mezőgazdasági termelés növekvő szerepe. Mindezeket kiegészítették az eszközök jobb, gaz- daságosabb kihasználására irányuló vállalati törekvések.
Az eszközhatékonyság a nyolcvanas évtizedben az állami gazdaságokban majdnem 20 százalékkal, a szövetkezetekben közel egynegyedével kedvezőbb volt, mint a hetvenes év- tized második felében.
A mezőgazdasági termelés eszközhatékonysága különösen az állami gazdaságok- ban, kombinátokban javult, és megközelítette a közös gazdaságokét. A szövetkezetek előnye minimálisra csökkent, a termelési szerkezet különbözőségét (az eszközigényesebb állatte- nyésztés és ültetvények nagyobb arányát az állami gazdaságok termelésében) figyelembe véve a hatékonyság kiegyenlített. Mindkét vállalati formában a nem mezőgazdasági termelés eszközigénye az alacsonyabb, főként a szövetkezetek munkaigényes ipari bedolgozó ágaza—
taiban.
7.táb1a
Az 1981 és 1988 közötti évek átlagos eszközhatékonysága*
Az állami gazdaságok, A mezőgazdasági kombinátok termelőszövetkezetek
egységnyi nettó állóeszközértékre Tevékenység jutó nettó termelési értéke
az 1976. az 1976.
forint év száza- forint év száza-
lékában lékában
! __
Alaptevékenység . . . . O,22 122,2 O,26 108,3 Alaptevékenységen
kivüli tevékenység. . . 0,41 87,2 O,86 108,9 Osszesen ... 0, 26 I 18, 2 0,36 124, I
* 1981. évi áron.
A termelés és az állóeszköz—volumen viszonya szerinti hatékonysági mutató nincs tekin- tette] az eszközök anyagi-műszaki összetételére. A hosszú ideig üzemben tartható ingatla- noknál ugyanolyan megtérülést követel, mint a néhány év alatt elhasználódó gépek, jármű- vek csoportjában. (A mezőgazdaság némely forgóeszközének — például a szervestrágyázás—
nak, az anyaállatoknak — megtérülési ideje megközelíti a gyorsan elhasználódó gépekét.) E számítás az ingatlanigényes ágazatokat, például a mezőgazdaságot elmarasztalja a gép- igényes ágazatokkal, például az iparral szemben. (A komplex hatékonysági mutató, mely az élő— és a holtmunka-ráfordítás együttes megtérülését fejezi ki, ugyanilyen elveken nyugszik, ugyanígy nem vesz tudomást az állóeszközök összetételéről.)
A mezőgazdaság két főágazata közül az állattenyésztés ingatlanigényesebb a növény- termelésnél. Az állattenyésztés egyszeri tőkebefektetés-igénye nagyobb. Nagyobb állóeszköz- tömeg mellett is kisebb lehet azonban az adott évben felmerülő állóeszköz költsége, mert kisebb (esetleg csak 2 százalékos) az amortizációs kulcs,mint a járműveknél (esetleg 15-18 szá—
zalék).
A mezőgazdasági termelés 12 ágazatára határoztuk meg a tőkeigényt és az egy év gaz- dálkodását terhelő állóeszköz- (amortizációs) költséget. A számítások eredménye azt mu—
tatja, hogy
— a növénytermelésben és az állattenyésztésben egyaránt található eszközigényes és kevésbé eszközigényes ágazat, és a magasabb eszközigény minden ágazatban együtt jár az ingatlanok na—
gyobb arányávala növénytermelés néhány nagy eszközigényű ágazatában (gyümölcs, szőlő-bor) éppúgy, mint az állattenyésztésben;
— az eszközök anyagi—műszaki összetétele kiegyenlítően hat az eltérő tőkeigényre, ezért az eszközszükséglet évi költségvonzata is kiegyenlített; a termelés és az állóeszköze'rték hányadosa alapján egymástól igencsak eltérő ágazatokban a termelés és az amortizációs költség hányadosa közelíti egymást;
46 SZABÓNÉ DR. MEDGYESI ÉVA—DR. TOMPA BÉLA
— a növénytermelés hatékonysági előnye tovább csökken, ha a takarmánytermelést az állat- tenyésztési ágazatokkal együtt vizsgáljuk; ilyen összeállításban az árunövény—termelés és az állat- tenyésztés eszközigénye — az eszközök egyévi elhasználódását és költségigényét figyelembe véve ——
azonos.
Az ellátottság-hatékonyság díjkrenciáltsága
Az eszközgazdálkodás az állami és szövetkezeti gazdaságok különböző ismérvek szerint rendezett csoportjaiban meglehetősen azonos jellegzetességeket mutat. A csoportosítások
— a területi termelékenység, az egy főre jutó hozzáadott érték és bruttó jövedelem, a nem me- zőgazdasági termelés aránya, a vállalati méret — az átlagos arányok jelentős szóródásáról adnak számot. A csoportositásokból leszűrhető összefüggések:
— az állóeszközök anyagi, műszaki összetétele és kora a vállalatok különböző csoportjaiban eléggé egyöntetű, ami azzal magyarázható, hogy a fejlesztések azonos időben valósultak meg, a gazdasági szabályozás, a beruházási támogatások lökésszerűen segítették, illetve visszafogták a fejlesztéseket;
— az állóeszközök hatékonysága a vállalatok felső csoportjaiban (magas termelési színvonal, magas bruttó jövedelem és élőmunka-termelékenység, a nem mezőgazdasági termelés jelentős aránya, az átlagosnál nagyobb vállalati méret) lényegesen kedvezőbb, mint a vállalati forma átlagát jellemző mutató, és többszöröse az alsó csoportokénak;
— a nagy gazdaságokban nagyobb a tőke koncentrációja és a fejlesztési lehetőség, a kisméretű gazdaságokban több év beruházási eszközei sem elegendők egy-egy ágazat komplex fejlesztésére;
—— az eszközpótlás színvonala nem arányos a termelés vagy a jövedelem magasabb színvonalá—
val, a fejlesztés a tőkeerősebb gazdaságok számára sem jelentősen vonzóbb, mint a legalacsonyabb csoportba tartozó vállalatok körében;
— a javuló termelési, jövedelmi színvonallal általában növekszik a nem mezőgazdasági terme- lés érdekében befektetett eszközök részesedése az összes beruházásokon belül;
—— a nem mezőgazdasági termelés érdekében működtetett eszközök pótlása, illetve bővítése gyorsabb, mint a mezőgazdasági termelés eszközeié, és a magasabb színvonallal ez a különbség
— a nem mezőgazdasági fejlesztések javára — növekszik még a legjobb mezőgazdasági eredményt elérő csoportokban is (az a feltételezés, hogy a nem mezőgazdasági termelés nyeresége a mezőgaz—
daság fejlesztését segíti, egyetlen csoportban sem igazolódott).
A valamennyi mezőgazdasági vállalatra jellemző folyamatok — a fejlesztések elmaradá- sa, a tőke átáramlása a nem mezőgazdasági termelésbe — a vállalatok különböző ismérvek szerint rendezett csoportjaiban határozottabb képet öltenek.
Hatékonyságjavulás vállalati nézőpontból
Az előzőkben bemutattuk, hogy az eszközhatékonyság — úgy is mint a folyó anyagi ráfordítások és mint a lekötött tőke megtérülése — kedvezőbbé vált. Nem tértünk ki az élő- munka-termelékenységre, ami az eszközhatékonyság javulásánál erőteljesebben emelkedett a vizsgált időszakban és vállalattípusokban. (Az egy dolgozóra jutó nettó termelés volumene az állami és a szövetkezeti vállalatoknál egyaránt több mint kétszeresével növekedett.) Ezek eredményeként a mezőgazdaság komplex hatékonysági mutatója más gazdasági ágakét meg- haladóan javult a nyolcvanas évtizedben.2
A vállalati elképzeléseket, döntéseket nem a központi számításokban kimutatott haté—
konyságjavulás vezérli. Érdekeltségük a jövedelmezőség növeléséhez fűződik, a nyereség, a szövetkezetekben inkább a bruttó jövedelem tömegének gyarapításához. (Konszolidált közgazdasági feltételrendszerben a hatékonyság javulás jövedelemnövekedéssel párosul.)
A mezőgazdasági termelés közgazdasági szabályozásában a termelői érdekeltséget nem sikerült élénkíteni. A vállalatok egyre szélesebb köre ismerte fel gúzsbakötöttségét, és meg- próbált kitörni a termelési szerkezet változtatásával.
'A népgazdasági hatékonyság alakulása, 1979—1985. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest. 1986. 42 old.
A kitörési kisérlet elsősorban a nem mezőgazdasági termelés növeléiére, a mezőgaz- dasági termelés visszafejlesztésére (állami), változatlanságára (szövetkezeti) irányult. Az álla- mi gazdaságok 40 százalékának, a szövetkezetek egyharmadának fő profilja (a legnagyobb árbevételt adó főágazata) ma már a nem mezőgazdasági termelés, ennek további sorsát fő- ként a szövetkezetekben a külső tényezők (megrendelések) szabják meg.
A másik válasz a mezőgazdasági termelés szerkezetének egyszerűsítése volt. A vállalatok igyekeztek a legkevésbé jövedelmező vagy veszteséges ágazatoktól megszabadulni. Hatására a vállalati koncentrációt többszörösen meghaladta az ágazati koncentráció. Eredményeként könyvelhető el, hogy számos kisebb területigényű növény az ökológiailag legalkalmasabb körzetekbe összpontosult, a korábbinál biztonságosabb és nagyobb termést ad. A termelő gazdaságok száma főként a kertészeti ágazatokban (szőlő, alma,burgonya, zöldség) csökkent.
Az állattenyésztésben alig—alig fordul elő —— az irányítás által sokáig idealizált — mind a négy állatfajt tartó vállalat. Egy—két évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlen volt a mai valóság:
a szövetkezetek több mint felében nincs sertés, baromfitartással a vállalatok egyötöde fog—
lalkozik.
A termelő gazdaságok számának látványos csökkenését szinte sohasem kisérte a me- zőgazdaság egészében termeléscsökkenés vagy ellátási zavar. Meg nem fontolt ár— és szer- vezeti intézkedések (egyes években az időjárás is) ide vezettek.
A kitörés harmadik módja az volt, hogy a munkaintenzív, nagyobb emberi gondosságot igénylő ágazatokban a vállalatok éltek a kistermelőkhöz való kihelyezéssel. A szőlő-, a gyü- mölcs-, a zöldséghajtatás-, a sertés-, a baromfi-, a szarvasmarha-ágazatok sorolhatók ide.
A vállalati beruházások (pótlások) igényét a kistermelőkhöz kihelyezett állomány — a szarvas- marhák 6-7 százaléka, a sertések 14 (állami), illetve 5 (szövetkezeti) százaléka, a juhok 9, a baromtik 14, illetve 18 százaléka — erősen csökkentette.
A vállalati gazdálkodás több-kevesebb sikerrel igyekezett a központi szabályozás jö- vedelemelvonó intézkedéseit elhárítani. Az alkalmazkodás, a szerkezetátalakítás nem bizo- nyult elégségesnek, a jövedelmezőség romlott. A jövő eredményes mezőgazdasági termelését elsősorban a közgazdasági környezet — a szükséges termelési volumen és az ennek szolgála- tába állított pénzügyi politika ma időszerű körvonalazása — határozza meg.
A GAZDASÁGOK BEMUTATÁSA
A továbbiakban egy 1989 második felében végrehajtott külön megfigyelés tapaszta- latait adjuk közre. (Az adatgyűjtést a Bajai Kukoricatermelési Rendszer Fejlesztő Közös Vállalat szakemberei végezték az ország tíz körzetében. A kiválasztott 122 gazdaság közül 97—ből érkezett értékelhető válasz.)
A megfigyelt hét állami gazdaság, nyolcvannyolc mezőgazdasági termelőszövetkezet és két szakszövetkezet közel azonos arányt képvisel szektoruk összesenjéből. Ezek a Bajai Ku- koricatermelési Rendszer Fejlesztő Közös Vállalat taggazdaságaiként működnek, amelynek termelési-technológiai rendszerét alkalmazzák, és igénybe veszik szolgáltatásait. Ebből kö- vetkezik, hogy viszonylag nagy hányaduk Baja körzetében vagy ahhoz közeleső területeken gazdálkodik. (A gazdaságok területi elhelyezkedését a térkép mutatja.)
A hét állami gazdaság — a bruttó termelési érték alapján — körülbelül egytizeddel na- gyobb, mint az állami gazdaságok átlagosan. A megfigyelt szövetkezetek viszont egyne- gyeddel kisebbek a szektor átlagánál. A vizsgált gazdaságok jól reprezentálják szektoruk és a mezőgazdasági vállalatok termelési struktúráját. A főágazatok aránya a termelésből (nö—
vénytcrmelc's, állattenyésztés,_alaptevékenység, alaptevékenységen kívüli termelés) majdnem azonos. Kevésbéjól mutatják az l980-as évek fejlődését, az 1980 és 1988 közötti évek növe- kedési indexei (a bruttó termelés, a bruttó jövedelem, a nyereség stb.) rendre alacsonyabbak, mint az állami és a szövetkezeti gazdaságok egészében.
48 SZABÓNÉ DR. MEDGYESI ÉVA—DR. TOMPA BÉLA
A vizsgált gazdaságok földrajzi elhelyezkedése és faglalkoztatottainak száma
Foglalkoztntomk száma.
. 250 főnél kov-sebb . 250-500 fő .soo fans! több
A vizsgált gazdaságoknak több mint fele 250—500 főt foglalkoztatott, és 14 gazdaság 500-nál több dolgozóval rendelkezett.
A termelés ráfordításai
A gazdaságok erőforrásai az 1980-as években jelentékenyen változtak: csökkent a mun—
kaerő létszáma és a földterület, kismértékben bővült az állóeszközök állománya. A termelés a termelőfelhasználásoknál kevésbé növekedett. A termelési költségek 1980-tól 1988-ig mint- egy háromnegyedével emelkedtek, a vállalati eredmény csökkent. Az összes állami és szövet- kezeti gazdaságok költségeinek növekedése hasonló mértékű volt (kereken 80 százalékos), amit a vállalati eredmény 15 százalékos emelkedése kísért. A mezőgazdasági vállalatok egé- szében is jelentős volt az eredményromlás, a megfigyelt gazdaságokban pedig a termelés folytatása szempontjából súlyos. A jövedelmezőség a mezőgazdasági termelésben, ezen belül főként a növénytermelésben romlott.
8. tábla
A költségarányos nyereség változásai
1980. 1988. Az 1988. év
Megnevezés W— azszlxigzígé—ev
évben (százalék) kában Az összes állami és szövetkezeti
gazdaság ... lO,2 6,4 62,7 A vizsgált gazdaságok ... 10,4 4,2 40,4 A vizsgált gazdaságok az összes
gazdaság százalékában ...
102,0 65,6 ! —
A Vizsgált gazdaságokban a költségek megtérülése 1988-ban csak kétharmada (4,2%) volt a mezőgazdasági Vállalatok átlagát jellemző — igen alacsony, 6,4 százalékos —— meg- térülésnek.
HELYZETKÉP A MEZÖGAZDASÁGRÓL 49
A földterület
A mintában szereplő állami gazdaságok földterületük alapján is, de kevésbé, mint a ter- melési érték szerint, nagyobbak, a szövetkezetek kisebbek a szektorra jellemző területnagy- ságnál. A földterület meglehetősen jól tagolt, a gazdaságok egyharmada 1-2 község határá- ban művel földet, de közel egyharmadának területe 5 és több községben fekszik. A gazdasá—
gokon belüli útvonal hosszát főként a méret, a földterület tagoltsága, szétszórtsága határozza meg, de más tényezők is alakítják: az állattartó telepek elhelyezése, az úthálózat sűrűsége.
A megfigyelt gazdaságok egyharmadában a gazdaságon belüli útvonal 100 kilométernél hosszabb, nagy a szállítási távolság, az utak háromnegyede földút. 42 gazdaságban 50 kilo- méternél rövidebb a belső útvonal, a földutak aránya azonban itt még magasabb.
9. tábla Gazdasági utak hossza, községek száma
A gazdaságon belüli Gazda- A földút Községek száma Gazda-
't 1 h á k á -- — ' á k
" (Vggméfggza 52531 (síázíiík) ahol foldterulet va" 525313.
! .
50 és kevesebb ... ) 42 1 78 2 és kevesebb . . . . ! 33
50—100 ... 23 ! 77 3—4 ... 35 100 és több ... [ 32 [ 74 l 5 és több ... 29
Összesen
97 ! 75 , Összesen
97A központtól legtávolabb eső földterület, illetve állattartó telep távolsága, az idevezető utak minősége is befolyásolja a szállítások mennyiségét, költségét. (A terménytároló és a ki- szolgáló létesítményeket, felszereléseket a gazdaságok mindegyike a központban helyezte el.) A gazdaságok egyharmadának legtávolabbi földterülete 15 kilométernél messzebb esik a köz—
ponttól, és egynegyedükben a legtávolabbi állattartó telep is 10 kilométernél messzebb ta—
lálható.
lO. tábla
A legtávolabbi földterület és állattartó telep közötti távolság
A gazdaság központjától Gazda- A gazdaság központjától Gazda- legtávolabbi földterület ságok legtávolabbi állattartó telep ságok
távolsága (kilométer) száma távolsága (kilométer) száma
!
5 és kevesebb ... 10 i 3 és kevesebb ... 32
6—10 ... 31 ] 4—6 ... 23
1 l ——l 5 ... 25 7—1 0 ... l 7
16 és több ... ! 31 ] 11 és több ... [ 25
Összesen ! 97 i Összesen 97
A földhasznosítás és a jövőbeni szándék
A földek minősége valamivel rosszabb az országos átlagnál. A gazdaságok több mint fele kedvezőtlen adottságú, 19 aranykoronánál alacsonyabb értékű földön gazdálkodik.
A viszonylagos földrajzi közelség ellenére a földminőség igen különböző: a legjobb földű
4
50 SZABÓNÉ DR. MEDGYESI ÉVA-DR. TOMPA BÉLA
Foktői Béke Mezőgazdasági Termelőszövetkezet szántója átlagosan 35 aranykorona értékű, a legrosszabb földű Balotaszállási Aranykalász Szakszövetkezeté 7.
A földek művelési ágak szerinti megoszlása hasonló az országoshoz, csak a szőlőkultúra magasabb aránya tűnik ki. A gazdaságok többsége (65 gazdaság) nem szándékozik a művelési ágak jelenlegi területét megváltoztatni. A hasznosítást változtatni szándékozó 32 gazdaság a szántó és a szőlő területét (egyenlegében) csökkenteni, a gyümölcsös és a gyepterületet nö—
velni akarja. Az elképzelések csak az ültetvényeknél jelentenek lényeges változást a jelenlegi műveléshez képest. (Főleg a szőlőnél, amelynek 20 százalékát felszámolni tervezik.) A szőlő—
terület már eddig is kevesebb mint felére csökkent, az ágazat egyike a legalacsonyabb jöve- delmezőségű kultúráknak. Éppen ezen a tájon kezdődtek a ,,borháborúk" a homoki borok át—
vétele és felvásárlási ára miatt. A szőlőtermésre alapozott feldolgozókapacitás egy része már ma is kihasználatlan.
A megfigyelt gazdaságok az összes terület 3 százalékát (9600 hektárt) adták bérbe vagy tartós használatba kistermelőknek. 73 gazdaság élt a föld ,,kihelyezésével", főleg bérbeadás formájában. A területek többsége kicsi, 1—2 hektáros földdarabokból állt. A szántó— és a gyepterület bérbeadása volt a legnagyobb volumenű, de kisebb volumene mellett is számot—
tevő arányú az ültetvényeké (szőlő 20, gyümölcsös 24 százalék).
11. tábla
A földterületek kihelyezése
1989-ben bérbe A jövőben és tartós bérbe, tartós használatba használatba
Művelési ág adott és eladni kivánt
terület az összterület százalékában
Szántó ... 2 3
Kert ... 34 34
Szőlő ... 20 29
Gyümölcsös ... 24 5
Gyep ... 6 9
Mezőgazdasági terület 3 4
A jövőbeni hasznosítási szándék 1989 második felében óvatos volt. A megügyelt gaz—
daságok közül 25 semmilyen formában nem kíván a jövőben földterületétől,,megszabadulni".
Az igenlő választ adó gazdaságokban sem lényegesen erőteljesebb a kihelyezési (eladási, bérbe— vagy tartós használatba adási) szándék, mint amilyen az 1989. évi tényleges kihelyezés volt. Eladni csupán gyepterületeket kívántak, amelyeknek hozama az országos átlagnál is alacsonyabb a megfigyelt gazdaságokban a talajok gyenge minősége és e körzetek csapadék- szegénysége miatt.
AZ ÁLLATÁLLOMÁNY ÉS KIHELYEZÉSE
A kiválasztott gazdaságokban az állattartás nagyobb mértékű, mint az ország összes állami és szövetkezeti gazdaságában. Ezt tanúSitja a földterület és az állategység aránya, valamint a földterülethez mért állattenyésztési hozam mutatója. A nagyobb állatsűrűség ki- zárólag az intenzívebb baromíitartásnak tulajdonítható. Az egyéb állatfajok az országos át- lagnak megfelelően vagy annál kevésbé elterjedtek. (Lásd a 12. táblát.)
A föld bérbeadásánál számottevőbb volt 1989—ben az állatkihelyezés. Általában a kis- gazdaságok tulajdonában levő istállókat hasznosították, csupán 2 gazdaságban helyezték ki az állományt az állattartó telepek bérbeadásával együtt. A jövőbeni állatkihelyezési szándék
-— hasonlóan a földterülethez —— igen mértéktartó és állatfajonként változó. Leginkább a ju- hászattól igyekeznek szabadulni, a szarvasmarha és a baromfi további kihelyezését nem ter- vezik. (Lásd a 13. táblát.) A gazdaságoknak mintegy fele azonban jelezte egy—egy állat- tenyésztési ágazatának (főleg juh és baromfi) felszámolási szándékát.
12. tábla
Állatsűrűség
Száz hektár mezőgazdasági területre jutó
Megnevezés égig-8 83833:- sertés juh baromfi
darab
Az összes állami és szövetkezeti gazdaság 45 26 80 36 576
A vizsgált gazdaságok ... 58 26 74 19 921
A vizsgált gazdaságok az összes gazdaság
százalékában ... 128,9 100,0 92, 5 52,8 159,9
13. tábla
Álla tkihelyezés
Az 1989-ben $$$?
kihelyezett kivánt Állatfaj
állatok az összállomány százalékában
Szarvasmarha ... 5 l 4
Sertés ... 26 28
Juh ... 10 1 3
Baromfi ... 15 9
Az állattartó telepek
97 gazdaság állatállományát 322 állattartó telepen (állatok elhelyezésére alkalmas ter- melőegység, mely a legközelebbitől legalább 1 kilométer távolságra fekszik) helyezi el, át- lagosan 3 és fél telepen. A telepek túlnyomó többsége a műút mentén vagy annak közelében épült. A vasúti rakodótól való távolság általában nagy, ami valószínűsíti, hogy az eladásra szánt állatokat, állati termékeket közúton szállítják.
14. tábla
A telepek távolsága a műúttól, vasútról
A telepek megoszlása a
(533215) műúttól ! vasúttól
mért távolság szerint (százalék)
1 és kevesebb ... l 72,4 4,0
2—3 ... 23,0 22,0
4—10 ... ! 4,o I 37,0
11 és több ... [ 0,6 I 37,0
Összesen [ 100,0 [ 100,0
! l
4*
52 SZABÓNÉ DR. MEDGYESI ÉVA—DR. TOMPA BÉLA A telepek többségében egy-egy állatfajt tartanak, csak 23-ban található egynél több állatfaj. Leginkább a sertéstartás koncentrált, átlagosan 1,4 telepen helyezik el a sertésállo- mányt, legkevésbé a szarvasmarha tartása, mely átlagosan 2,3 telepen található.
15. tábla
Állattartó telepek
, A telepek
Allatfaj __
száma ] átlagos száma
Szarvasmarha ... 163 2,3
Sertés ... 42 1,4
Juh ... 49 1,7
Baromü ... 91 2 2
A megkérdezett gazdaságok nagy részében az állattenyésztési telepek elavultak, re- konstrukcióra szorulnak. A juhászatban és a baroműtartásban a gyenge műszaki ellátottság miatt több helyütt az ágazatok megszüntetését tervezik.
FEJLESZTÉSEK
Az 1980-as években a megfigyelt gazdaságokban csökkent a nyereségági fejlesztési for- rás, a költségként elszámolt amortizáció viszont növekedett (a növekmény éppen csak elérte a beruházási javak áremelkedését). A külső fejlesztési források igénybevétele drágult (hitel), illetve részben lehetetlenné vált (állami támogatás megszüntetése).
Állóeszköz—ellátottság, hatékonyság
A megfigyelt gazdaságok eszközellátottsága — a mezőgazdasági területhez és a munkaerő létszámához viszonyitva — az 1980-as évek elején kedvezőbb volt az országos átlagnál. Az ellátottsági előny kizárólag az itt működő hét állami gazdaság igen jó felszereltségéből adó—
dott, a kilencven szövetkezet e mutatója a szektor átlagának felelt meg.
16. tábla A gazdaságok állóeszkőzei és felszereltsége*
Egy főre jutó bruttó Bruttó A nullára állóeszközérték (ezer forint) az
érték leirt _—
Megnevezés az 1980. eszközök 1980. 1988. 1988. évben
évi száza— aránya ___________________ az 1980.
lékában (százalék) év száza-
évben lékában
! Az összes állami és szövetkezeti gazda- ]
ság ... 161,9 16,0 301 586 l94,7 A vimgált gazdaságok ... 149,7 15,9 333 596 l79,0 A vizsgált gazdaságok az összes gazdaság
százalékában ... 1 92,5 99,4 110,6 101,7 91,9
l
' Folyó árak alapján.
A nyolcvanas években az eszközök, (folyó áron számított) gyarapodása a vizsgált gaz—
daságokban (különösen az államiakban)valacsonyabb volt, mint az országos index, a felsze- reltségi előny a minimálisra csökkent.
HELYZETKÉP A MEZÖGAZDASÁGRÓL
53
A vizsgált gazdaságokban az eszközök hatékonysága az országos átlaggal megegyezően javult. A felszereltség és a hozamok pozitív összefüggést mutatnak. A legjobban ellátott gaz—
daságokban az élőmunka termelékenysége közel 50 százalékkal, a területi termelékenység több mint kétszeresen felülmúlja a legrosszabbul ellátott gazdaságokét. (Lásd a 17. táblát.) A jövő fejlesztéseinek bizonytalanságát mutatják a beruházási elképzelésre vonatkozó válaszok. 42 gazdaságban semmilyen beruházást nem terveznek. (Ez a válasz a lehetségesnél pesszimistább. Az elöregedett géppark szinte mindenütt pótlást tesz szükségessé még akkor is, ha visszafejlesztik a termelést. A válaszok jól tükrözik a mezőgazdasági vállalatok vezetői körében tapasztalható gazdasági közérzetet, a tanácstalanságot.)
17. tábla
Az ellátattság és a hatékonyság, 1988
. A hektá
Az egy főre Jutó tágan-e jutór Az egy hektár területre jutó Gazda— bruttó termelést mezőgazdasági
állóeszközérték szinvonala ságok érték termelési érték
száma
ezer fox-int"
Magas ... 26 621 62
Közepes ... 36 464 36
Alacsony ... 35 423 27
Összesen ... 97 565 41
' Folyó árak alapján.
A beruházni szándékozó 55 gazdaság többségében az elhasználódott gépek pótlását, az állattenyésztő telepek rekonstrukcióját tervezik. Egyetlen gazdaság sem kívánja a sertés—, a juh-, a baromfitartás létesítményeit bővíteni. A bővítő jellegű beruházások főként öntözés- re, gyümölcstelepítésre, terménytároló és feldolgozó kapacitásokra terjednek ki.
MUNKAERÖ És SZAKKÉPZETTSÉG
A munkaerő létszáma az országos tendenciához hasonlóan erőteljesen csökkent. Csak a fizikai dolgozók lettek kevesebben, a szellemi foglalkozásúak létszáma ugyanakkor némileg nőtt.
18. tábla
A munkatermelékenység és a szakképzettség, 1988
A szellemi — -
%(25026119 A Hzxkai dolgozókból a
a fe - _ ' .
Az egy főre jutó bruttó Gazda- sőfokú vég— szak __ i hmmm" i segéd
termelési érték szinvonala ágak zettse'gűek
szama aránya munkások aránya
százalék
Magas ... 17 32 43 46 _ 1 1
Közepes ... 35 36 37 49 14
Alacsony ... 45 22 32 55 13
Összesen ... 97 27 37 50 13
A mezőgazdasági termelést végzők létszáma csökkent. A 29 000' fizikai dolgozóból 12—13 OOO-nek adott munkát az alaptevékenység. A munkaerő szakképzettség szerinti össze—'
54 SZABÓNÉ DR. MEDGYESI ÉVA—DR. TOMPA BÉLA
tétele ugyancsak az országos átlagnak megfelelő. A szakképzettség és a termelékenység össze—
függése jól bizonyítható. Ahol kedvezőbb a szellemi és fizikai dolgozók szakértelme, ott jobbak a termelési eredmények. Másik oldalról viszont a jobb eredmények magasabb sze- mélyi jövedelmet is jelentenek, így ezek a munkahelyek vonzóbbak a kvalifikált munkaerő számára.
A biológiai, technikai és gazdasági újdonságokkal való lépéstartás, a szakmai ismeretek karbantartása nemcsak nálunk, hanem a gazdagabb országokban is részben megoldatlan.
A hazai posztgraduális képzés a mezőgazdaságban sem igen vállalkozik a legfrissebb műsza—
ki-biológiai eredmények, főként azok gazdaságossági következményeinek terjesztésére vagy bírálatára.
A megfigyelt gazdaságok választ adtak arra is, hogy a műszaki-biológiai, piaci újdonsá- gokról honnan szereznek tudomást. A válaszok elsősorban
— a szaktanácsadói hálózatot (83%),
— a szakkönyveket, folyóiratokat (66%), -— a tömegkommunikációs eszközöket (49%)
említették. (Hasonló eredményt hozott a SOros Alapitvány támogatásával Somogy megye mezőgazdasági termelői körében végrehajtott felmérés is.)
Az első helyet elfoglaló szaktanácsadói hálózat a piac (közgazdasági környezet) újdon—
ságaiban nem járatos, mert nem ez a feladata. A második helyen szereplő írásos források
— a hosszú nyomdai átfutási idő, a nehéz hozzáférhetőség miatt — nem lehetnek az új vagy a legújabb ismeretek terjesztői.
A gazdálkodás bürokratizmusának terjedésével a termelőszövetkezetekben is gyorsan, a szükségesnél is több lépcsőben kiépült a vezetés, az irányítás hierarchiája, sem a szövet- kezeti formával, sem a gazdaságok méretével nem összeegyeztethető módon.
19. tábla A döntést hozó személyek, szervek
Gazdaságok száma, ahol a döntést hozó
.. , k"
A dontes tárgya a veze- a köz- ágízzat:_§_§etlEZi-l_-_ e éb
tőség gyuléc vezet6 gy
§
Az éves terv jóváhagyása ... 24 57 — ( 10 6 A mérleg jóváhagyása ... 16 64 — — 17
Értékesítési szerződés ... 13 — 62 14 8
Beruházások ... 79 ! 7 1 2 8 A termelési szerkezet jelentősebb módosí-
tása ... 70 8 7 5 ' 7 Jelentősebb munkaerő-gazdálkodási döntés 60 3 15 10 i 9
Szervezeti változás ... 15 71 — ! 1 1 10
l ] 5
A szövetkezeti tag, a tulajdonos a szövetkezet gazdálkodásának, tulajdonjoga gyakor—
lásának egyre kisebb pontjává zsugorodott. E helyzetet csak részben tükrözi a döntést ho—
zók hierarchiájának fenti áttekintése. Annál is inkább, mert a válaszok valószínűleg ,,de—
mokratikusabbak" a valóságnál.
TERMELÉSI SZERKEZET, TERMELÉSFEJLESZTÉS
A vállalatok termelési struktúrája — az ország más területein gazdálkodó mezőgazdasági vállalatokéhoz hasonlóan —- fokozatosan átalakult. Egyrészt összetettebbé vált, másrészt egyszerűsödött. Nem csupán a nyersanyagtermelés és -feldolgozás együttese, hanem a mező-
gazdasági termeléshez nem is kapcsolódó tevékenységek épültek ki. Ugyanakkor a mezőgaz—
dasági termelés szakosodott, csökkent a termelt növények száma, koncentrálódott az álat- tartás.
A gazdaságok többsége 6-8 növény termelésével foglalkozik, de vannak változatosabb termelési szerkezetű gazdaságok is: hat gazdaság például lő-nál több növényt termel. Egy 1972. évi felvétel szerint az akkor működő — a maiaknál kisebb — állami gazdaságok és szö—
vetkezetek hozzávetőlegesen kétszer ennyi növény termelésével foglalkoztak. A növényterme- lés gerincét a vizsgált gazdaságokban — csakúgy, mint valamennyi állami és szövetkezeti gaz- daságban —— a gabonatermelés képezi. Minden gazdaság termel gabonát, két gazdaság kivé- telével valamennyi búzát. A búzát a kukorica,majd az őszi árpa elterjedtsége követi. Ezutóbbi növény termelésének gyakorisága jóval nagyobb az országos átlagra jellemzőnél. Ugyancsak gyakoribb — a gyenge földminőség és a csapadékhiány miatt — a rozstermelés, minden har- madik gazdaság foglalkozik e növénnyel. Minden gazdaságban megtalálható valamelyik állattenyésztési ágazat. Az egyes állatfajok tartása azonban eltérő gyakoriságú. A búza vagy a kukorica termeléséhez hasonlóan elterjedt ágazat az állattenyésztésben nincs. A leggya—
koribb a szarvasmarha-tartás; csupán a gazdaságok egyötödében nem található. A sertés-, a juh- és a baromfiágazattal a vizsgált gazdaságok mintegy 60 százaléka nem foglalkozik.
A négy állatfaj tartása közül csak a baromíitartás gyakoribb az országos átlagnál, és ebben az ágazatban a tartás mérete is nagyobb a vállalatok összességére jellemzőnél.
Az ágazati méretek és a hozamok
A vizsgálat arra is választ keresett, hogy a fajták, a termelési technológia meglehetős egyöntetűsége mellett az ágazati méretek mennyiben befolyásolják a hozamokat. Az elterjed- tebb ágazatok, amelyekkel minden, vagy majdnem minden gazdaság foglalkozik megbízha—
több eredményt adnak. A növénytermelésben a búza, a kukorica és a napraforgó termelése általános. Ezeknél a növényeknél a vetésterület nagysága és a hozamok között pozitív az összefüggés, a nagyobb területen termelő gazdaságok hozamai kedvezőbbek. A nagyobb ter- melési volumen feltételezi, hogy a szakmai vezetők, a fizikai dolgozók felkészültebbek, a mű- veléshez, a betakarításhoz, a tároláshoz szükséges termelőkapacitások időben és megfelelő minőségben rendelkezésre állnak.
20. tábla
A vetésterület nagysága és a hozamok, 1988
Búzát § Kukoricát ; Napraforgót
termelő gazdaságok Vetésterület
, termés- , termés- termés-
szama ; átlaga* ) szama átlagaus ' száma átlaga*
!
Nincs ... 2 ; — 10 — 18 —
Legkisebb ... j 40 4,72 § 32 4,68 37 1,70
Közepes ... I 39 5,51 [ 33 1 4,93 32 1,89
Legnagyobb ... ; 16 5,56 l 22 [ 5,08 lO l,91
Összesen 97 t 5,39 * 97 1 4,98 ; 97 I ],85
* Tonna/hektár.
A vetésterületet három csoportba különítettük el,a változó ágazati méret miatt más-más intervallumokkal. Például a búzatermelésnél az 500 hektárnál kisebb területen termelők mi- nősültek a legkisebbeknek, a napraforgónál viszont már a 200 hektár alattiak.
56 SZABÓNÉ DR. MEDGYESI ÉVA—DR. TOMPA BÉLA
Az állattenyésztési ágazatok közül a három nagyállatfajnál (szarvasmarha, sertés, juh) az anyaállomány nagysága és a termelési, szaporulati, elhullási mutatók közötti kapcsolatot vizsgáltuk. A kapott eredmények itt kevésbé megbízhatóbbak, mint a növénytermelésben.
Egyrészt alacsonyabb az elemszám (kevesebb gazdaság foglalkozik az ágazatokkal), más—
részt a gazdaság állatállományának koncentráltsága takarhat szétszórt, helyenként (telepen- ként) kis létszámú állományt, attól függően, hogy hány telepen tartják az állatokat.
Az állattenyésztési mutatók összevetéséből az alábbiak szűrhetők le:
— az anyaállomány koncentráltságával minden állatfajnál nő az elhullás, azaz a több anya- állatot tartó gazdaságokban rosszabbak az elhullási mutatók;
—— az anyaállomány nagysága a sertésnél lényegesen befolyásolja (javítja) a szaporulati mu- tatót: a kevés kocát (200 darabnál kevesebbet) tartó gazdaságokban a szaporulati arány csak fele az 500 kocánál többet tartókénak; a tehén- és az anyajuhállománynál hasonló összefüggés nem tapasztalható ;
— a vágóállat—termelési mutatók az anyaállomány koncentráltságával javulnak, és ugyanez mondható el a tejhozamra is (a 400 tehénnel többet tartó gazdaságokban az átlagos tejhozam több mint 50 számlákkal haladja meg a kevés tehenet tartó gazdaságok e mutatóját).
A növénytermelésben maradéktalanul, az állattenyésztésben — az elhullás kivételével — a nagyobb ágazati méret kedvezőbb termelési eredményekkel párosul. A csoportosítás csak az ágazati méret és a termelési volumen összefüggésére terjedt ki. További elemzést igényel az ágazati méret és a jövedelmezőség kapcsolata.
A kiválasztott gazdaságok a mezőgazdasági termelést a jövőben nem kívánják fejleszteni.
A 97 gazdaságból csupán 14 jelzett — nem jelentős ütemű termelésbővítést. A fejlesztendő ágazatok közül a leggyakoribbak: a kukoricatermelés (9 gazdaság), a tehenészet (8 gazdaság), a kalászosok termelése (7 gazdaság) és a napraforgótermelés (7 gazdaság). A visszafejlesz—
tendő ágazatok között jelölték a juhászatot, a szőlőtermelést, a cukorrépa termelését.
A mezőgazdasági termelés visszafejlesztésének okaként az első három helyen a követke—
zőket sorolták fel: alacsony jövedelmezőség (94%), a fejlesztési források hiánya (89%), a vállalati és (vagy) személyes érdekeltség hiánya (51%).
Termelési kapcsolatok a kistermelőkkel
A nagyüzemek és a kisüzemek termelési együttműködése a nyolcvanas években bővült.
A termelőeszköz vagy szolgáltatás (a vállalatok nyújtják a kistermelőknek) és a mezőgaz- dasági termékek (a kistermelés árufeleslegének felvásárlása) cseréjében országosan és a vizs- gált gazdaságokban is a termékek képviselnek nagyobb értéket. A kisgazdaságokban termelt és a vállalatoknak eladott termékek értéke közel kétszerese a kistermelőknek eladott terme- lőeszközök értékének. A kistermelőktől továbbeladásra átvett termékek értéke a nyolcvanas években jobban növekedett, mint a vállalatok saját mezőgazdasági termelése. Az egész or- szágra és a megügyelt gazdaságokra egyaránt ez volt jellemző. A kisüzem és a nagyüzem közötti integráció igen nagy volumenű terméktömeget jelent. A kiválasztott gazdaságokban a saját növénytermelési és állattenyésztési termelési értéknek 20 százalékát tette ki a felvá- sárolt termékmennyiség.
A vállalatok 1989 őszén adott Válasza szerint a kistermelés további fejlődésének főként a mezőgazdasági termelés alacsony jövedelmezősége az akadálya. Az első három helyre a következő akadályokat tették: alacsony jövedelmezőség (89%), az áruértékesítés szervezetlensége (68%), túlkínálat a mezőgazdasági termékekből (40%), a termelőeszköz-ki- nálat szűkössége (40%).
A termelésfejlesztést gátló okként akárcsak a vállalatoknál, itt is első helyre került a mezőgazdasági termelés alacsony jövedelmezősége. A válaszokból azonban az is kiviláglik, hogy jobb szervezéssel, a túlkínálat ésszerű levezetésével, a kistermelők folyamatos tájékoz-
