XV. émf. 8. m. IRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS TÁRSADALMI LAP
1961. aufguHnttARA
3,50 FT
A TI RT ALOMBÓL:
A Szegedi Szabadtéri Játékok részletes programja
Evadzárás után a Szegedi Bábszínházban
ü
Könyvekről
&
Vincze András kiállítása
g I I • L I I I I I I I I : L I I I.JMI,
„SZEGED HÍRES VAROS..."
v « XX v V W - W - V W W W V - V « V W W V W V W W VJUHASZ GYULA:
T
örténelmünkben Szegedet nem- csak mint régi települést, ipariés kereskedelmi gócpontot em- legetik, hanem minta magyar kul- túra és tudomány vidéki központját is. Igaz ugyan, hogy e rangját jó- részt jelen századunkban szerezte meg, ebben mégis nagy és nemes szerepük van azoknak a hagyomá- nyoknak, amelyek már a közép- korból nyomon kísérhetők. Szeged számos kiválóságot adott az egye-
temes magyar kultúrának. Innen származott el a magyar regényírás kiváló úttörője, Dugonics András;
részben vagy egészben ez a vá- ros adta a nemzetnek Tömörkény István, Juhász Gyula, Móra Fe- renc írásművészetét; Dankó Pista népi invencióktól áthatott muzsi- káját; évekig dolgozott e falak kö- zött, gazdag írói élményanyagot gyűjtve Gárdonyi Géza és Mik- száth Kálmán, a regényirodalom két nagy csillaga; József Attila forradalmas versei, melyek világ- irodalmi elismerést szereztek nagy proletárköltőnknek, egyrészt a szegedi munkássághoz fűződő kap- csolataiból születtek. E város egye- temén tanult Radnóti Miklós, a magyar líra új nagy ígérete, ki- nek életműve kioltott életével csonka m a r a d t . . . Jóval elmúlt már száz éve is, hogy a magyar nemzeti színjátszás első apostolai letáboroztak e Tisza-parti város- ban . . . Világhírű muzsikusunkat, Bartók Bélát és neves filmeszté- tánkat, Balázs Bélát eltéphetetlen szálak kötötték ehhez a város- hoz . . . S a harmincas években szabadtéri játékai szereztek világ- hírt az alföldi metropolisznak . . .
Az ember nem is tudja, hová kapjon a példák gazdag bokrai- ban, annyi kapocs nyúlik vissza a jelen pezsgő kulturális, művészeti és tudományos életéből a múltba, a tiszteletre méltó hagyományok- hoz. Annyi azonban bizonyos, hogy a kulturális élet változatlan élénksége összefüggésben van ez- zel a sokra kötelező örökséggel.
Nagy és bensőséges hagyomány- tiszteletről s becsvágyról tanús- kodik.
Százszorosan érvényes ez azok- ra az alkotó, szabad évekre, ame- lyeket a népi demokrácia rend- szerében, friss szellemi légáram- latában élt ez a város. Soha nem jegyzett számok: húszezer diák ta- nul évenként a százezer lakosságú Szegeden; ma ötször és tízszer annyi diplomást — orvost, tanárt, jogászt, vegyészt, matematikust, gyógyszerészt és fizikust — adnak egyetemei és főiskolái az ország- nak, mint 16—20 évvel ezelőtt;
kulturált zenei életére jellemző, hogy mintegy kétezer dalos énekel kórusmozgalmában. Az irodalmi tevékenység élénkségét mi sem fejezi ki jobban, minthogy példá- ul 1959—60-ban húsz kötet jelent
meg helyi írók tollából. Színhá- zunk, az egykori állandó bizony- .x xx xx xx xx xx vx—xx—v/—
talanság mocsarából kiemelkedve három tagozattal — próza, ope- rett, opera — dolgozik, s vállal- kozó kedvének gyümölcse számos eredeti magyarországi bemutató.
Tapjainkban különösen időszerű / V emlékeztetni arra a nagyszerű
vállalkozásra, amelyet a sza- badtéri játékok évenkénti újbóli megrendezése jelent, minden ko- rábbit felülmúlva, mind tömeg- vonzásában, mind technikai megol- dásában és művészi színvonalában.
S ennél a témánál még a szűkre- szabott helyen is érdemes kicsit elidőzni.
Szeged kultúrájának, művelődési és művészeti életének ez a leg- szebb ékköve. Salzburghoz szokták hasonlítgatni ezt a nagy művésze- ti ünnepet, amelyre nyaranként ide
"zarándokolnak" hazánk é§ Kö- zép-Európa művészkedvelőinek tíz- és százezrei. S a program, amely- ben gyönyörködhetnek, egymagá- ban is felemelő, mind gazdagsá- gában, mind eszmei tartalmában.
A magyar és egyetemes művészet legszebb remekeinek nyújt fóru- mot ez a hatalmas színpad, mely- nek nézőterén egyszerre hétezer ember gyönyörködhet. Évente any- nyi vendég érkezik ide, mint Szeged egész lakossága, s önfeledt gyönyörrel élvezi Erkel Hunyadi László és Bánk bán című operáját, Madách halhatatlan drámai költe- ményét, Az ember tragédiáját, vagy éppen a leghíresebb szovjet balett társulatok ezer színben ra- gyogó produkcióit.
S ez a nézőtér és ez a színpad évről évre szélesebb ablakokat tár az egyetemes emberiség és az egyetemes kultúra felé. Nincs messze az idő, amikor az árkádok karéjában foglalt tér Európa ha- ladó művészeinek hatalmas dobo- gójává és találkozó helyévé válik.
A magyar énekes és színészgárda legjobbjai német, lengyel, szov- jet, angol, francia, olasz és más nemzetiségű művészekkel és mű- vészeti együttesekkel hirdetik a bé- kés együttélést, nemzetek egymás- ratalálását.
A vendégeket már ma sem egyedül a napfény, a Tisza és a város meghitten ölelkező panorá- mája. meg a messzi földön híres szegedi kuriózumok csábítják ide, hanem mindenekelőtt a művészet- nek ez a fémjelzett, elismerten ma- gasrendű és a maga nemében páratlan fóruma.
Emellett természetesen mást is láthat itt művészetben és tudo- mányban is a szépet és tanulsá- gosat kereső vendég. Megismerked- het például tudományos intézete- inkkel, melyeknek tkidósaink fel- fedezései szereztek rangot; gyö- nyörködhet páratlan értékű ré- gészeti kincsekben; gazdag kiállítá- sokon ismerkedhet népünk művé- szi alkotóerejével, a táj gazdag népművészetével, növény- és állat-
"V/ - » v — '
világával, s utoljára említjük, de nem utolsósorban: gyönyörködhet e táj emberének művészetszerete- tében, alkotó képességében és fan- táziájában; múltjának és jelen életének olthatatlan szeretetében.
Aki szereti a szépet — a mű- vészetet, a kultúrát, az örömteli al- kotás lázas igyekezetét, s termé- szetesen az igényes és tartalmas szórakozást — Szeged életében mindezt dúsan együtt találja.
/
dén már harmadszor csendül fel a szabadtéri játékok ismert szig- nálja: "Szeged híres város..." S ez a harsonaszó mind messzebbre hallatszik, mind messzebbről hí- vogatja a művészetet, s annak e kivételesen sajátos fórumát, a sza- badtéri színpadot szerető embere- ket. Ezrével jönnek a nagy gyá- rak munkásai, távoli földek szö- vetkezeti parasztjai, tanárok és diáikok, hivatali dolgozók és alkal- mazottak. Ügy özönlenek ide, mint a magyar művészeti élet új, egye- dülálló zarándokhelyére.
A játékok már a felújítás első percében túlnőttek a város hatá- rain. Ez a kezdeményezés orszá- gos ügy volt az első pillanattól kezdve, mert hiszen ha Szeged ad- ja is a csodálatos akusztikájú és festői teret, a művészi gárda egy részét, a vendégszeretetet és a vendégeknek kijáró gondoskodást
— ami a művészetet illeti, az or- szágos összefogás eredménye. Azzá teszi, hogy a bemutatott művek maguk is előkelő helyet foglalnak el a világirodalomban, illetve a zeneirodalomban, és hogy olyan együttesek lépnek fel évről évre, mint a szovjet balett egyedülálló hírű és rangú színházai, s a leg- népszerűbb magyar énekesek és drámai színészek
Elöljáróban többször is hivat- koztunk a hagyományra, arra, hogy ez a kezdeményezés tulajdon- képpen Szeged múltjának pozitív, életerős gyökereiből táplálkozik.
Bölcsőjét a haladó szegedi értel- miségiek neves csoportja, a Szege- di Fiatalok Művészeti Kollégiuma és a munkásmozgalom kulturális intézményei ringatták. A hivatalos
"kultúrpolitikával" szemben, amely nacionalista, soviniszta célokból támogatta a játékokat, ezek a cso- portok fogalmazták meg az óriási színpad igazi rendeltetését, me- lyet ma is vállalunk és hirdetünk.
Ugyanakkor e pozitív hagyomá- nyok megvalósítása közben szá- mos új vonással gazdagítottuk a játékokat. Az eszmei törekvéseken túl az a legszenzációsabb újdon- ság, hogy a játékok arisztokrati-
kus burkát letéptük. Nem urak víkendje, finnyás sznobok ma- gyarkodó nyári programja ez a művészeti ünnep, hanem az ú j kö- zönség legdemokratikusabb "szín- háza". Kohászok, bányászok, fonó- nők, szövetkezeti parasztok, értel- miségiek fontos művelődési fóru-
A Tiszaparton halkan ballagok És hallgatom, mit sírnak a habok?
E partok méla fordulóinál Állt egyszer gőgös Attila király.
E tájon, hol a két víz összeér, Áldozott egykor dús Ajtony vezér.
Ott fönn, ahol most vén harang dalol, Dugonics András búsult valahol.
Mert búsulásra volt itt mindig ok, Ugye bajtársak, ugye magyarok?
Itt Tömörkény, ott Gárdonyi lakott, Petőfi Zoltán erre ballagott.
Megállok felhős tavaszég alatt S míg megy a víz és az idő szalad, Érzem, hogy az öreg Tisza felett Az örök élet csillaga remeg.
XX rt XX I A XX A A XX XV . XX XX XX—XV XX XV XV XV
ma, esztétikai ízlésük formálásának nagy iskolája. Akik a játékok első kurzusában csak díszletmozgató- nak, jegyszedőnek, takarítónak jöhettek ide, most ünneplősen és művészetpártoló szívvel a közön- ség törzsét képezik.
z sem titok a játékok múltjá- ból, hogy itt az üzleti szellem erőteljesen dominált. Az egész kezdeményezést pénzemberek kapa- rintották hatalmukba fokozatosan, s legalább akkora füst szállt fel a business oltáráról, mint amekkora Tháliát illette. Ezzel szemben ál- lamunk milliókat áldozott a kez- deményezésre, s áldoz ma is.
Maga az is óriási jelentőségű, hogy kormányunk és az illetékes minisztériumok hivatalosan is ma- gukévá tették az intézményt és folytonos, egyre emelkedő prog- ramjához minden szükséges támo- gatást megadnak Szegednek, anya-
gi és erkölcsi segítséggel bőven hozzájárulva ahhoz, hogy a sza- badtéri játékok egyedülálló ünne- pi eseménysorozattá nőjjön, foko- zatosan egész Európában.
Az előző évek — mint minden- ben, amit hosszú pályán indítunk el — a kísérletezés évei. A kez- deményezés értékéből mit sem von le, hogy az első éveket mi is így tekintjük és értékeljük. Kevés ta- pasztalattal, de nagy-nagy akarás- sal fogtunk hozzá 1959-ben, s úgy
érezzük, a harmadik esztendő már elegendő tanulsággal szol- gál majd ahhoz, hogy a játékok végleges arculatát kialakítsuk, s annak megvalósítása érdekében az eddigiekhez méltó ügybuzgalom- mal munkálkodjunk itt Szegeden.
XX XX XX XX vx XX XX XX XX
Mert ennek a művészeti ünnep- ségsorozatnak a maga nemében olyan magaslatot tűztünk ki, mi szegediek, mint amilyenen példá- ul a Prágai Tavasz áll; vagy a so- kat emlegetett és hasonlítás ked- véért többször is szóba került Salzburg, amit sok tekintetben máris megelőztünk. Az elismerő szavak mellett illették ezt a kez- deményezést jogos kritikával is, és a szegediek nem zárkóznak el ez elől sem. Fogékonyak vagyunk minden érdemes kezdeményezés- re és tanácsra, hiszen ezzel csak előbbre és előbbre lendítjük nagy ügyünket. Szívesen vettük például azt a figyelmeztetést is, hogy a kiegészítő, kísérő programnak is magas színvonalat kell biztosítani;
hogy a művelődés és szórakozás tengernyi új lehetőségét kell a játékok mellett felkutatnunk és
megvalósítanunk. Ugyanúgy élnek már újabb elképzelések a játékok továbbfejlesztésére, programjának és színvonalának további gyarapí-
tására, hiszen jól tudja Szeged, hogy minden esztendőben újabb és újabb nagyszerűségekkel kell előrukkolnia!
£»zeged a haza kirakatában lesz most ismét egy álló hónapig, mint a nyár leghíresebb ren- dezvényének, a szabadtéri játékok- nak a gazdája. Nagy öröm ez egy vidéki városnak, s nagy kötelesség minden polgárának. Mégis szívesen, örömmel vállaljuk, mert a mun- káért tízezrek élménye, tízezrek nagyszerű szórakozása és műve- lődése a jutalom. S szeretnénk, ha a hazai és külföldi vendégek min- dig azzal térnének haza városunk- ból: "Viszontlátásra, Szeged".
vx vx XX XX XX XX—XX—XX—XX—XX
LÍ-^LÍÁ.
í j, >
I
pI
E l ő
nemö ö P r H t o
ISií^
r á e j t i k
®
XÍÜP
TISZAPARTI LÁTKÉP útb ML rajza
Alkotó, tanuld i^umunkások
N
éha felidézem saját egykori tanoncéveimet s emlékszemmég: senkinek sem volt az ak- kor feltűnő, hogy mi, tanoncok, kora tavasztól késő őszig leginkább mezítláb róttuk az utcákat. A me- zítlábas inas az elegáns Széche- nyi tér panorámájába éppúgy be- letartozott, mint az öreg platán- fák, vagy a városháza tornya. Nem volt soha több szórakozásunk, csak annyi, hogy ha néha-néha kiszabadultunk valamelyik grund- ra, rúgtuk egy-két órácskán át az elnyűtt labdát. Szívtuk a változá- sok levegőjét, s ösztönösen vagy tudatosan, de erősen hittük, hogy mi vagyunk az utolsó mezítlábas nemzedék.
Az emlékeket befedték már a romantika patinái s most nekem is, másoknak is gyakran úgy tű- nik: a mai ipari tanoncok semmit sem tudnak már elődeik életéből, tán nincsenek is különösebb vá- gyaik, törekvéseik, hisz mindaz, ami nekünk csak álmainkban, har- cainkban élt, nekik már olyan megszokott, mindennapi valóság, mint nekünk a mezítlábasok egy- szerű élete volt.'
A minap az MTH 600-as iparita- nuló-intézet traktoros, mezőgazda- sági gépészképző iskola fiataljai közé vezetett az utam. Salamon István KISZ tanár-elnök, vala- mint a fiatalok; kalauzoltak vé- gig a tantermeken, a műhelye- ken át. Közben nagyszerű moz- galmukról beszéltek, melyet inté- zetük, iskolájuk fejlesztéséért kez-
deményeztek. Szinte felkiáltott bennem a felismerés: mi 15 éve örökül hagytunk rájuk egy olyan kort. amelyekben már az ipari ta- nuló is ember, fehér ágyban alhat, vasárnap ünneplő ruhát vehet ma- gára, táncolni, szórakozni mehet, ö k pedig örökbehagynak az utá- nuk jövőknek olyan iskolákat, melyek sokkal szebbek, moderneb- bek, mint amilyenekben elkezdték a tanulást. Fiatalos erejükből min- den áldozat kitelik.
Az intézet kebelében tanuló 2063 ifjúmunkás a KISZ alapszerveze- tekbe tömörült legjobbak kezde- ményezésére egytől egyig bene- vezett annak idején a "Munkával az iskoláért" mozgalomba. S a szó szoros értelmében most ez az igazság: nemcsak ők változnak, fejlődnek, velük együtt fejlődnek iskoláik is. Salamon István, Kraj- csovics Károly meg Ginál István így mondták el: mozgalmuk lé- nyege az, hogy minden ifjúmun- kás önkéntes elhatározásából éven- te legalább 100 forint értékű mun- kát végez az iskola javára. Szá- szad idejükben dolgoznak a vasút- állomáson, vagonokat ürítenek, brigádok mennek kapálni a szö- vetkezetekbe, állami gazdaságok- ba, mások különböző értéktárgya- kat készítenek s a munkájukért járó pénzen téglát, tetőcserepet, egyszóval anyagokat vásárolnak.
Néztem társadalmi munkalapokat, sokan már a 60—70 társadalmi munkaóra felé járnak.
AZ ORSZÁG MINDEN RÉSZÉBE SZÁLLÍTJA KITŰNŐ SZABÁSÜ, LEGSZEBB' KIVITELŰ RUHAGYÁRTMÁNYAIT
A
Sátor alj a új hely- es Környéke Férfi és Nőiszabó KTSZ
GYERMEKRUHÁI MINDEN IGÉNYT KIELÉGÍTENEK!
KÖZPONT:
ADY TÉR 6.
Láttam a repülőtéri bentlakásos iskola udvarán az egyik építke- zést is. A készülő épületsor ele- jén egy szép, csaknem teljesen befejezett tanterem áll. Ez lesz az agrotechnikai szakismeretek "új ok- tatóterme. Tágas tanári szoba kap- csolódik hozzá. Ezen túl szertár, aztán egy növényház következik, végül betonkeretes japánágyak zárják le az egymáshoz kapcsoló- dó épületek sorát. Agrotechnikát, növényismereteket ezelőtt is ok- tattak itt, de jobbára csak elmé- leti siikon. Az építkezések befeje- zése után már az elmélet mellett gyakorlati oktatásra is sor kerül- het anélkül, hogy a népgazdaság kasszájából akár csak egy forintot is kérnének. Itt mindent maguk a tanulók csinálnak.
- \ z egyik műhely mögött ren- J\geteg frissen formázott vályo- got láttam. — Igen — mondta Salamon tanár — kissé bajban va- gyunk az építőanyaggal, így hát amennyit tudunk, magunk állí- tunk elő. Ez itt tízezer, és még leg- alább 25—30 ezer vályogot csi- nálunk. Később megmutatták, ho- va, minek kellenek a vályogok.
Ide, az ebédlő mellé okvetlen szükséges egy kultúrterem, ahol legalább 80—100 fiatalember szó- rakozhat. Ugyanis televíziójuk már van, de nincs még helyisé- gük, ahol nézhetnék a műsoro- kat.
Az építkezés, az iskolák bővítése évekre előre kidolgozott nagy tár- sadalmi munkaprogram alapján halad itt. Jövőre kerül sor többek között a Lenin körút 2. sz. alatti iskola korszerűsítésére. Itt először egy nagyobb klubterem épül a fia- talok és az oktatószemélyzet szá- mára, ebben az épületben kap he- lyet a KISZ szervezet is. Hango- sító berendezéssel látják el az is- kolát, ez most már szükségessé vált az oktatáshoz. Később pedig az intézet építőipari részlegét bő- vítik. Felépül itt majd egy újabb tanterem, szertár, tanári szoba, és egy, — ahogy már elnevezték — világnézeti kabinet. Ebben a he- lyiségben szemléltető képeken, térképeken és más anyagokon ke- resztül közvetlenül tanulmányoz- hatják a fiatalok a magyar és nemzetközi forradalmak nagy eseményét, a hazai és nemzetközi munkásmozgalom h a r c a i t . . . Így kapnak itt a serdülőkorból az élet- be lépő emberek nemcsak mester- séget, hanem szilárd szocialista világszemléletet is.
N
emrég nagy esemény színhelye volt a repülőtéri iskola. Há- roméves tanulmányai befeje- zése után 114 mezőgazdasági gép- szerelőtávozott az intézetből. László Nándor, az iskola igazgatója sok szeretettel, szinte apai büszkeség- gel beszélt ezekről a fiatalembe- rekről.— A mi gyerekeink — mon- dotta — jól felikészült szakembe- rek. Bárhova kerülnek az életben, mindenütt megállják helyüket. A szövetkezetek, gépállomások, álla- mi gazdaságok már nagyon vár-
ták őket. Most valamennyien ott tevékenykednek az új falu, a me- zőgazdaság szocialista építésének derékhadában.
És amint telnek az évek, egyre nagyobb csapatok hagyják maguk mögött az emberekkel együtt nö- vekvő iskolák f a l a i t . . . Ilyennek láttam én a különbséget 15 esz- tendő távlatából, őszintén csodál- koztam; tudom, csodálkoznak majd azok is, akik most menteik el s egykor majd visszatérnek látoga- tóba.
CSÉPI JÓZSEF
Kovács Ferke
v^
jábmaár5saz szálak akadoztak, háta meggörbült, vállaelőrecsúszott, s a harmadik féldeci meg- rogyasztotta a lábát. Hej, nem így volt ré- gen. Régen? Alig másfél éve. Akkor pec- kesen járt még, hetykén félrecsapott ka- lapban ült a bakon, nagyokat füttyentett, közibevágott a két muraközinek, és úgy gurult végig a kocsi a macskaköves utcáin, mintha nem is félhegynyi szén nyomná a h á t á t . . .
De az rég volt. Azóta oda az asszony, oda a két ló, oda a hetykeség. Nem fü- työrész már Kovács Ferke, csak néha du- dorász, hogy múlassa az időt. Nem hord fé- nyes csizmát, beéri két féldecivel, barátja sincs, csak ez a girhes szajha, ez a Manci.
Ügy rángatja a kocsi elejét, hogy meg se mozdul az, s hiába csap csíkot az os- tor a hátán, nem húz, csak nem húz, hogy az ördög csapná szét a fejét.
Mostmár hiába, csak ez van; elúszott a két muraközi, papírpénzt adtak érte, sokat, a pénzért meg pálinkát, rogyásig. Alig ma- radt Ferkének annyi, hogy megvegye ezt a Mancit, hogy az a . . . Így megmaradha- tott a standon. Oda a két muraközi, tíz Manci se tudná pótolni egyiket, de Manci- ből csak egy van, mindössze egy, s a ta- rifa a régi, még a két muraközihez szab- ták, Mancinak meg estefelé sok már az üres kocsi i s . . . s Ferke élni szeretne s pénzt keresni, de lehet így? . . .
Ezért lenne szomorú most, ha tudna szo- morkodni, de honnan ismerné a szomorú- ságot? Mérgelődni. Káromkodni. Ütni. Csap- ni. Vágni. Inni és szédelegni. Kovács Fer- kének ez a tudománya.
— Hej, te, az anyád keservét!... Manci!
.Manciiii! T e ! . . . Te! Nesze, te d ö g ! . . . Ne- sze, nesze!... Most se mész, m i ? ! . . . Ne- sze! Oda, a pofádba!...
Manci, a kis szürke újra nekirugaszko- dik. Ha ember lenne, nem bírná. Talán fel- lázadna, talán üvöltene. Talán rájött volna már, hogy minden hiába. De Manci csak ló, hallgat, szügye meg-megreszket, szürke szőrén fénylik a veríték, belenyomja patá- ját a földbe, és húz, míg forogni nem kez- denek lassan a kerekek. És a kocsi meg- indul.
Manci a kis zöldséges kordéhoz szokott, a simlis sapkás öreghez, aki szólítgatta, nyakát veregette s fülébe duruzsolt. S aki
— titokban — megsiratta, amikor Kovács Ferke kötőféken kivezette az istállóból.
Manci engedelmesen ment, nem tudta, hogy utoljára látja a simlis sapkás öreget, de tán, ha tudja, akkor sem történik semmi másként, mert azon lovak közül való volt, amelyeknek vérükben az engedelmesség.
PAPP ZOLI ÁH
Csak ereje nem volt, hogy bebizonyít- hassa.
S Ferke nem volt éppen kezdő ezen a pályán. Tudta, hogy egy ló vagy azért nem húz, mert nem kap eleget enni, vagy mert lusta. Az ez, lusta. Nem zab kell neki, ha- nem ostorszíj. Rúgások. Mire a nagy eme- letes házhoz értek a szénnel tornyozott kocsival, véresre verte, végigcsíkozta a fa- rát, kicsípett egy darabot a füléből, egy fordulónál belevágott a pofájába, s ugye, ugye, hogy el tudta húzni. Már számol is a feketekalapos pali; Ferke gyorsan zseb- be süllyeszti a pénzt, mert jól látja ő, hogy a feketekalapos a nagy sietségben egy húszassal elszámolta magát. Dehogy szól, ó, dehogy. Szeme összeszűkül, szőrös kópét megráncosítja a vigyor. A pálinkára gondol már, megsuihintva az ostort. S most nem is haragszik. Még Mancira se. Elter- peszkedik benne az elégedettség, és hátra- dobja az ostort. Mintha mondaná: Na, jól van, na . . .
Manci nekifohászkodik újra, üget a jól- ismert úton, mely a kocsmához vezet. Itt elálldogálhat fél órát csendesen, csak egy- szer csap rá vékony léccel egy arra kó- száló utcagyerek, de mi ez már? semmi- ség.
S nemsokára megint ott van a bakon Ko- vács Ferke, ostora csattog. Manci szalad.
Ferkét elringatja az ital, csillog a sze- me és gondolatai a két muraközi körül ka- landoznak. S vágtatni szeretne. Csak fut- na a kocsi szélsebesen a házak sorfala közt, tán még ki is húzná magát.
— Szaladj, az anyád!
Csatt. Csitt-csatt. Egyet a hátára, egyet a fülére. Ügy, a pofájába. No, a háta már elfelejtette. Csitt-csatt. Csak a fülére, be- le ne sántuljon . . . Lám, parancsolhat ő még valakinek! És már otthon is vannak.
— Csak tudsz te szaladni, ha akarsz, te dög — morog Ferke az istállóban, majd lépne kifelé, de megbotlik a küszöbben, s tyúkszemébe hasít a fájdalom.
A helyiségben fülledt a levegő s alig de- reng valami félhomály. A körvonalak) el-
mosódnak. Ferke csak a meleg testet érzi.
mely reszket az ütésektől és összerándul a rúgásoktól... Elfogja a mámor . . . Most, most megfizet. Megfizet mindenért. Az asszonyért, aki elhagyta. A két muraközi- ért. Az elszállt büszkeségért... Már alig van ereje, de üt, r ú g Érzi az ujjaira ra- gadó vér s z a g á t . . . Fülébe vánszorog Manci nyüszítése... Aztán minden összekavaro- dik s elhal, elcsendesül...
...Kovács Ferke ott^a
síkság közepén, s amerre néz, mindenfelé lovakat lát, toporzékoló, port kavaró lova- kat, közelebb pedig embereket. Az ismerős arcok rávicsorognak. Ni, a Sánta Kószó, aki úgy használja el a lovakat, mint vagány a szeretőit... A sóher Varga, aki szalmával etetné őket, s ostorszíján ólom f i t y e g . . . Most hallgatnak mindketten, sapkájukat gyűrögetve, maguk elé meredve sunyíta- nak . . . Ohó, amott meg a Szép Laci, a Gú- nár Pista,... az egész stand!
Középen egy ló áll, kimagaslik a többi közül, tele a teste forradással.
Ostornyomok — gondolja Ferke, s csak nézi, megbabonázva.
— Testvéreim! — mondja nyerítve a for- radásos. — Itt vannak a ti kínzóitok! Ítél- jetek!
Felmorajlik a síkság. A muraközi újra felnyerít:
— Gyere ide, sóher Varga. Gyere ide te, aki szíjat hasítottál a hátunkból ólmaid- dal, és csontunkig éheztettél bennünket.
Gyere ide és felelj!
Varga elősompolyog. És Ferke látja, hogy reszket a szájaszéle, de fölnézni nem mer, szólni se.
-»• Testvéreim, ítéljetek!
— Tapossuk el! — nyerít fel egy a tömegből.
—• Ügy van! Ügy van.! — nyerítik rá a többiek.
Sóher Varga égnek emeli két szőrös kar- ját.
— Ne bántsatok!... Jaj, ne bántsatok...
Jó leszek!... Ígérem, hogy j ó . . .
De a paták felemelkednek és lecsapnak.
Ferke iszonyodva nézi. És sóher Varga már csak formátlan hústömeg. A paták, véresen a vértől, döngve csapódnak rája, újra, újra.
Aztán jönnek a többiek. A sánta Kó- szó, akit kettétépnek; Gúnár Pista, akit agyonrúgnak; Szép Laci, akit gyáva fu- tásában érnek utói a szélnél gyorsabb, száguldó paták.
S most neki mondják:
— Kovács Ferke, lépj elő!
Ő előlép, megroggyanó térddel, arca elé kapja kezét és felordít. Mert a muraközi faránál ott áll a (kis szürke Manci, for- radásos testével, remegő, csapkodó, meg- hasított fülével, ós őt nézi, őt, nagy, ki- meredt szemmel.
Ferke torkába beleszorul az üvöltés.
Térdrehull, eszelős félelemmel várja, hogy rázuhanjanak a fényes paták.
— Te, testvérünk, Manci — nyeríti a muraközi —, aki a leggyengébb vagy mindannyiunk közt, ítélj! Ítélj a rúgáso- kért, megtépett füledért. Ítélj hátad be- forrt csíkjaiért, a pofonokért, az ökölcsa- pásokért! Ítélj minden csepp elhullt vé- redért!
A csend sűrű, tapintható. S Manci be- lenyerít:
— Ne bántsátok!
Zúg a síkság, a paták porfelhőt kavar- nak. Mérgesen dobbant a muraközi:
— Jól gondold meg, testvérem. Most meg- fizethetsz mindenért. És ő sem volt soha könyörületes!...
— Ügy van! Ügy van! Tapossuk el! — hangzik mindenfelől.
— Nem! Ne bántsátok! — nyerít fel Manci, s lehajtja fejét, hogy vele konyul csipkézett füle is.
...Ferke reszketve v
ár.
Aztán óvatosan kinyitja szemét, bántja a fény. hunyorogva tekint körül. Lassan osz- lik a félhomály. Az istállót látja. Fekszik a szalmában. Mellette a ló. A Manci. Me- leg, emelkedő hasát érzi az oldalánál, hallja, mint fújtat. A nyitvamaradt ajtón besüvít a januári szél. iFerfke fejéhez kap, homlo- kában fájó ütlegként dobol a pálinkagőz.
Manci abbahagyja sebei nyalogatását, s nagy, kidülledt szemével ránéz, ö vissza- pillant rá, mintha szeméből akarna kiol- vasni valamit. De ez a szem mozdulatlan, merev és üres. Ferke ilyennek látta. Fejé- be késként hasít a fájdalom.
— Kelj már fel, az- anyád,... te dög! — kiáltja homlokára szorított tenyérrel és belerúg a ló oldalába.
Manci leejti fejét s feltápászkodik. Alat- ta véres a szalma.
2
B.PENÁKPL^ m OllDiT
JUNNYUNN 1% t T R M I EMBID
n n u m u i v H H «"5S! LítiuiiÁ
rúőször 1957 tavaszán hangzott el egy értekezleten, ta- f j j Ián éppen a főkönyvelő mondta, akinek volt némi vaja fején:
— Bizony nem mindenki viselkedett olyan mértéktartó bölcsességgel azokban a tragikus napokban, mint Otz kar- társ a könyvelésből.
A bólintáshoz szokott fejek erre is rábólintottak, és bi- zonykodva ismételték: — Ügy ám, Otz kartárs ...
A felszólalás jegyzőkönyvbe került, és nemsokára még sok-sok jegyzőkönyvbe.
— Sajnos, elvtársak, Otz kollegánk példáját csak keve- sen követtük.
— Otz elvtárs kivételes ember, aki fölismerte a törté- nelem mozgásának irányát.
— Otz elvtárs legnagyobb érdeme, hogy még családján belül is szembefordult az ellenforradalmi eszmékkel, és nem engedett a külföldi csábításnak sem.
— Nézzük meg például Otz Károlyt a könyvelésből.
Kommunista volt ez az ember? Nem, elvtársak, sohasem lépett pártunk soraiba. És mégis azt kell látnunk, hogy be- csületesebben, elvhübben foglalt állást, mint sok munka- társunk, aki évekig bitorolta a piros könyvet. Javaslom, igenis javaslom, hogy Otz Károlyt már a legközelebbi ju- talomosztáskor biztosítsuk nagyrabecsülésünkről.
Otz Károly eleinte csak ide-odakapkodta dúsan olajo- .zott gyér hajjal benőtt fejét, és nem egészen értette a dol- got. Később azonban — a jót könnyen emészti az ember — megszokta, hogy gyűléseken magasztalják, különböző fóru- mok elismerően ejtsék ki a nevét. Sőt, ha egy-egy értekez- leten kifelejtették a »jók voltak még« névsorából, méltat- lankodva dohogta:
— Persze, most már minden kis nyikhaj előkerül az ürgelyukból. De hol voltak akkor, akkor, amikor egész mel- lel kellett kiállani a nép ügye mellett?
Szóval így emelkedett Otz Károly a hősök közé, és mindenféle himnikus jelzők ragadtak a nevéhez: bölcs, fé- lelmet nem ismerő, sziklaszilárd stb. Bezzeg őt nem té- vesztette meg a hazug demagógia, mint a félrevezetett tö- megeket, ő nem került ellenforradalmárok uszályába, nem követett el megbocsájtható vagy megbocsájthatatlan bűnö- ket. Nem!
Éspedig azért nem, mert azokban a »tragikus napokban"
nem csinált semmit. Az égvilágon semmit. De annyira sem- mit, hogy akár azt is mondhatnánk, némán ellenállt. Illetve:
valamit mégiscsak csinált.
Otz Károly 52 éves könyvelő megvalósította a lehetet- lent, megállította az időt, az időnek azt a darabját, amiben ö helyet foglalt. Azt mondta az időnek: »Stop, innen nincs tovább-út. Te egyszerűen nem létezel. Ami van: negyedévi leltár, bevétel, kiadás, kettős könyvelés, hiány, adatszolgál- tatás, és létezem én, aki mérlegképes könyvelő vagyok.«
Hajaj, kevesen mondhatják ezt el magukról. Más nem is érdekes: feleség, fia, lánya, két unoka, a gyár 400 munkása, Otz Károly mérlegképes könyvelő, és több semmi. Ez van tényszerűen de facto, nincs az a negyedévi leltár, ami el- nyelheti, ami megsemmisíthet egy mérlegképes könyvelőt.
Nagyszerű filozófia ez, megóv minden ballépéstől. Mert:
Otz Károly nem volt senkinek barátja és nem voltak ellen- ségei, nem tett szívességet, és így kivételt sem, a munkáját pontosan végezte, olyan pontosan, hogy az szinte vérlázító, mert Otz Károly munkakedvét nem befolyásolta semmiféle külső vagy belső esemény, lelki felindulás, ugyanis nem vol- tak lelki felindulásai.
O
tz Károly fél hétkor kelt, nem előbb és nem később.Borotválkozott, szájat mosott, és hosszúra növesztett szürke hajszálait beolajozta, majd gondosan hátulról előre fésülte, hogy elfedje velük fejének nagyobb, kopasz felületét. Ingéből hiányzott a gallérmerevítő, ezt szóvá tette, utána kávét ivott vastag föllel, szürcsölve. Hét óra után öt perccel indult. A városban izgatott tömeg suttogott, han- goskodott, követelt és helyeselt körülötte, de ő nem vette észre, mert az eget vizsgálta, és összehasonlította a meteo- rológiai intézet reggeli jelentésével...
Az irodában — még a könyvelésben is, ami tudvale- vően trónterme a munkának — egyedül ő dolgozott. A töb- biek: — tegnap este ott voltál — bejöttek a gyárba is, a munkások egy része velük tartott, a diákok mentek elöl — s a Nemzeti dalt is szavalták. — Odalenn az üzemben for- rong a munkásság. Honnan tudhatta volna mindezt Otz Károly?
»Odalenn az üzem« a teljes ismeretlenség volt előtte.
29 év alatt egyetlen egyszer sem járt a termekben, a mun- kás és a gépe csupán számadat, mire az ő asztalára kerül, és ez a számadat nem tud forrongani.
Otz Károly veje, László Géza szintén az üzemben dol- gozott. Természetesen nem apósa protezsálta be, mert Otz Károly nem protezsál senkit, ebben a tekintetben is minta- ember. Maga is csodálkozva vette tudomásul, hogy lánya, veje és egy unokatestvére is itt dolgoznak a közelben, a veje meg különösen szép pozícióban.
Nos, Otz Károly veje néhány nap alatt az események középpontjába került. Rögtönzött emelvényeken szónokolt, a munkások nevében ítélkezett, és felelős szervek nevében ígérgetett.
És egyszer csak otthon is fölbomlott a rend. Otzné, szü- letett Lángh Hermina elfelejtette reggel felszolgálni a férje kávéját, helyette idegesen szaladgált, ajtót csapkodott, és magas hangon ismételgette:
— Jaj, ez a gyerek, ez a gyerek bajba keveri a család- .ját. Mondj valamit, Károly, te ott vagy, mondj valamit, az
isten áldjon meg, senki nem beszél előttem.
— Mit beszélnék, Hermina? Nem is értlek. A könyvelés nem olyan munka, hogy mellette még ráérjen futkosni az ember.
— Dehát senki se dolgozik.
— Ostobaság. Te a lógósokról ítélsz.
Valóban, ha Otz Károly egyáltalán képet alkotott magá- nak az ellenforradalomról, akkor csak annyit látott, hogy a lógósok megint kitaláltak valamit, amit munka helyett lehet csinálni. De hogy mi az a valami, a kiabálás és sürgés- forgás, kik azok az emberek, akik parancsokat osztogatnak, az nem tartozott Otz Karolyra. A főkönyvelő maradt, és cz neki elég. Csakhogy egy szép napon azt vette észre, hogy semmiféle papírt nem tesznek elébe, amin összeadni, szo- rozni, kivonni lehetne. Egyáltalán: üres az íróasztal, és ezt sztrájknak nevezik. Aztán meg különböző megmagyarázha- tatlan dolgok történtek. Levél érkezett Ausztráliából, a fiá- tól, amelyben könyörög neki, hogy azonnal induljanak, ne vesztegessék az időt, isten őrizz, egy újabb háború, és' így tovább.
— De miért éppen most jutott ez eszébe Karcsinak?
kérdezte a feleségét. — 12 év alatt egyetlen egyszer sem hívtak bennünket...
— Istenem, Károly — csapta össze a kezét Hermina —, hát a lehetőség, most van rá lehetőség. Nem mulaszthatjuk el, talán sose láthatnám őket. Gézáék is kifelé készülnek.
Végre együtt lehetne az egész család.
— És az iroda? A munkám? Három évvel a nyugdíj előtt? Azt hiszed, úgy megy? Fogom magam, pakolok, el- megyek. Szép kis elképzelés. És azt a munkát, amit én veg- zek, akárkire rábízhatják, ezt mondod nekem harmincéves házassag után?!
— Senki se dolgozik, miket beszélsz?! — Hermina sírva- fakadt.
a ztán érthetetlen módon Géza Lenkével és a gyerekkel /m hozzájuk költözött. Ezt már szinte elviselhetetlennek
tálalta Otz Karoly. A gyerekek üvöltöztek, Hermina versenyt bőgött Lenkével, Géza pedig — úgy látszik, lekö- szönt a közugyi pályáról — folyton magárazárta a fürdő- szoba ajtaját. (Otz Karoly megértette volna, ha otthon nincs fürdőszobájuk.) Rajta kívül mindenki rettegésben elt. Ha csöngettek, Lenkéből azonnal kibuggyant a >• sírás, és Géza rohant a fürdőszobába.
— Edes fiam — mondta Otz Károly vörösre puffadt arc- cal, amikor harmadszor hiába próbálkozott bejutni a vécére.
—, nekem igazán mindegy, hogy ti milyen szórakozással ülitek agyon az időt, de nekem, hangsúlyozom, nekem dol- goznom kell. Érthetetlen előttem, hogy míg kétszobás lakáso- tok üresen áll a Muskátli utcában, addig itt szorongjak hatodmagammal. Következésképp hagyjatok magamra.
Lenke könyörögni kezdett.
— Ezt nem mondhatja komolyan, apuka, hisz a gyere- keiről van szó. Gézát azonnal elkapják, ahogy ...
— Annál inkább. Az én lakásom nem búvóhely min- denféle politikusoknak. Minek állt be a lógósok közé. Dol- gozott volna rendesen, akkor nem érne rá politizálni.
Géza önérzeti és dührohamot kapott, és felpakolva egész zokogó pereputtyát, becsapta a lakásajtót. Különben való- ban elkapták.
— Apáddal minden kapcsolatot megszakítottam! — je- lentette ki a feleségének a két nyomozó jelenlétében. Ez persze az említett körülmények között semmiféle nehéz- ségbe nem ütközött.
Később megint került papír, és lehetett megdicsőült mo- sollyal végtelen számoszlopokat összeadni. Aztán követke- zett az a bizonyos értekezlet, amin a fenti szavak elhang- zottak. Vgy látszott, a dicsőség az idők végtelenségéig kí- sérni fogja Otz Károlyt, aki most ismerte meg igazán a kielégült hiúság gyönyörét.
Ebben az évben a gyár elnyerte az élüzem címet, s mint ilyenkor illendő, nagy ünnepségre készültek. Az irodákban bőmarkú pénzhullást jelzett a barométer, és emelkedett han- gulatot a hőmérő. Találgatták, ki érdemel jutalmat, és azt is, hogy ki kap. Otz Károly szerényen mosolygóit, mert mos- tanában megtanult odafigyelni a »lógósok fecsegésére«. Ot természetesen nem lehetett kihagyni a számításból.
Meg is tartották az ünnepélyt annak rendje, módja sze- rint. Elnökség ült a vörös drapériás asztalnál, amit aszpa- rágusz cserepek díszítettek, és a kancsó a poharakkal ott állt a szónok előtt. Az Iparigazgatóságról beszélt Kelemen elvtárs, az üzemekből beszéltek különböző küldöttek, távira- tok is érkeztek lelkes üdvözlő szöveggel, az igazgató meg- köszönte a bizalmat, az énekkar énekelt, a tánccsoport el- járta a maga népi táncát, és végre. Végre sor került a jutalmak kiosztására.
Otz Károly életében először kapott jutalmat. Eddig a méltatlanul mellözöttek közé tartozott, és el sem tudta kép- zelni, micsoda fönséges érzés az, amikor onnan az emel- vényről felhangzik ország-világ füle hallatára, nem kétséges, nem csalás, nem ámítás, idefigyeljetek, emberek, hallani, kürtszó, szférák zenéje, hogy ... Otz Károly könyvelő ju- talomban részesült példamutató munkájáért és az ellenforra- dalomban tanúsított helytállásáért.
Ügy érezte, a futószőnyeg emeli fel az elnöki asztalig, a borítékon pedig apró babérkoszorúk ugráltak, amikor át- vette. Aztán jöttek utána hosszú sorban. Munkások, tech- nikusok, tisztviselők, valamennyi jutalomban részesült. De 0 nem látta őket, nem tudta, hányan sorakoznak mögötte, csak egyet, egyet tudott, Otz Károly a könyvelésből »példa- mutató munkájáért és az ellenforradalomban tanúsított helytállásáért...«
a z utolsó jutalmazott kezelt az igazgatóval, a sorokban A megkezdődött az »oszolj« egyre erősödő zúgása, a bü-
fések felkészültek az ostromra, szóval mindenki be- fejezettnek tekintette az ünnepséget. Mint ahogy valóban véget is ért a szokások és a hagyományos rend szerint, már csak annyi volt hátra, hogy: »Kedves elvtársak, meg- köszönöm az Iparigazgatóság és a szakszervezet, valamint a stb., stb.
— Bocsánat — szólalt meg ekkor egy elfogódott hang
—, bocsánat, ha megengedik... — és elnökség és közönség csodálkozására apró, sötétruhás öregúr lépett az emelvényre.
Csíptető, kerek pocak, hátulról előre olajozott gyér haj- szálak, a zakó alatt nadrágtartó. Beszélni kezdett.
— Mindazok nevében, akik ma jutalomban részesültek, én, mint a szakmában legöregebb alkalmazottja a vállalat- nak, ígérem és fogadom — hangja egyre magasabbra ívelt
—, ígérem és fogadom, hogy méltóak leszünk ahhoz a bi- zalomhoz, amelynek jeléül. • •
Az elnökség tagjai sugdosódni kezdtek: Ki ez? — Nem értem, mit akar? — Várjunk csak, valamelyik irodában lát- tam. — Áhá, talán könyvelő, az lesz az...
— ... Igen, bennünket kitüntettek, de mi valamennyien érezzük, és én ki is fejezem, hogy soha le nem róható fele- lősséggel tartozunk e pokolból visszahozott haza népe iránt, és azt is tudjuk, hogy nekünk, éppen nekünk, és engedtes- sék meg, hogy magamat is ideszámítsam, kell élen járnunk a harcban, amíg békesség van a munka frontján, de ha ellenség támad szeretett népünkre, a fegyverek mellett — itt már remegett a könyvelői tüdőből feltörő gyenge hang, és Otz Károly mennyezetre emelt zavaros tekintete két ha- talmas oltalmazó tenyeret látott onnan fentről lefelé kúszni, két áldó és boldogságot osztó kéz lebegett a feje fölött, ma- gasra tartott karja helyén pedig fehér szárnyak nőttek, amelyek közelítették őt a bűvös kezekhez... — Igenis, a fegyverek mellett is meg kell mutatnunk erőnket és bátor- ságunkat. Elöl kell járnunk a golyózáporban, felemelt fővel, kitárt mellkassal, és foltatlan becsülettel!
G
olyók süvítettek Otz Károly füle mellett, vad horda üvöltött, körülötte, de ő csak ment, ment előre a di- csőséges zászlóval, felemelt fővel, kitárt mellkassal és foltatlan becsülettel.A közönség pedig látott egy handabandázó apró ember- két, kidüllesztett pocakján feszült a nadrág, kövér vállába besüllyedt a nadrágtartó; csíptető, hátulról előre olajozott gyér hajszálak, és dagadt, áradt, sivított a mindent elsöprő röhögés.
Két másik könyvelő vezette le Otz Károlyt, és az igaz- gató szobájában sokáig cserélték rajta a vizesborogatást.
. A A A A A A A A A A A A A *
Sáncbi:
A TÁVOLSÁG VIRÁGAI
Lehűl a táj, már este lesz és megvilágítják a fények körém gyűrődő fodrait a partnélküli messzeségnek.
Lehűl a rét és hallgatag madárként repül át a tájon s a csönd nagy tornyaira ül fejét lehajtva már az álom.
Fejemben barrikádjait a vers elé a munka tolja s alattomban mély árkokat vés az idő a homlokomra.
A lélek ajtóin belül
magány és gond már kutat ásnak;
egyedül vagyok, mint az ég és tudom, hogy hiába várlak.
2.
Én nem tudtam, hogy bennem is kinyitja majd rezgő virágát hiányod és a messzeség, mely közénk tolta némaságát:
a némaság súlyos falát időből, térből összerakva s hiába indulok neki, mert megtörik az erőm rajta.
Hiába indulok neki erővel, ésszel, fondorlattal, hiszen a percek százait gáttá gyűjti az éj, a nappal.
A térnek minden métere egy közénk ékelődött k o r l á t . . . motoz a szél a fák között — a gondolat ér el csak hozzád.
Mikor tejszínű hajnalok tüze vetül az ablakomra s a pókhálós csönd szálait az ébredő zaj már kibontja;
mikor a szétnyílt nappalok üteme zsong az emberekben s a lét és munka gondjai fognak körül zajos seregben;
mikor az este bokrai
szurokcseppként ülnek a tájra, az értelem mind elfedi,
amit a szív még megtalálna.
De éjszaka, ha önmagát vizsgálva szendereg a lélek, a gondok tarka lépesein hiányod csúcsaira érek.
4.
Néha már egész úgy vagyok, (vagy csak magamnak bebeszélem) hogy hiányod, mint halk motor zúgja keresztül minden részem.
Megtelít, mint a húst a vér, mint a hang megtölti a csendet s úgy tódul bennem, mint meleg áramlása a tengereknek.
Életben tart, mint fényt a tűz villanymotort a zúgó áram, s hiányod által már egész lényegemben szükséggé váltam.
A tavasz épp most rakta fel a fákra a zöld legyezőket s a messzeség még most is, mint száműzöttet távol tart tőled.
Még most is, mint a halk szelek csak futva érek néha hozzád, és csak azért, hogy átvegyem tőled a gond staféta-botját.
Bennem, mint zengő záporok hull hiányod a belső tájra s kinyílik ott csöpp szárain a távolság sok szép virága.
E Z Ü S T G Y Ö R G Y : V Á Z L A T
(hatás története
| A MÚLT ÉV | tavaszán egy fol- tos ruhájú, sovány,
szeplős kisfiú kopo- gott be a múzeumi iroda ajtaján. A kis emberkébe nagy hang szorult, s bát- ran bemutatkozott.
Szabó Szilveszter- nek hívták. Arra a kérdésünkre, hogy mi járatban van, a háta mögül egy nagy gyékényszatyrot hú-
zott. elő. A szatyor- ból egy csomó szal- mát tett az íróasz- talra. Kissé ijedten néztünk rá.
— Ezt hoztam — mondta diadalmasan és egy cseréptálat tett elénk. Persze közben pár marék szalma is kikotró- dott a padlóra. Meg- lepődtünk.
— Több nincs? — kérdeztük.
— Dehogy nincs!
— felelte, és még egy tálat meg egy kis köcsögöt halá- szott elő a szatyor titokzatos mélysé- geiből. Majd a zse- bében kezdett el ko- torászni. "Hun vagy mán no« — mor- mogta, majd dia- dalmasan egy szép nagy bronzcsatot vett elő.
— Hát ezöket ta- náltam — mondta.
— Tán tudják hasz- nálni valamire.
Nagy meglepeté- sünkben első kérdé- sünk az volt, »hogy nem törte össze?"
— Olvastam a Móra Ferenc köny- viben a szőregi ása- tásokról, hát gon- doltam, behozom, amit forgatás köz- ben tanáltunk. — Ugyan a bátyám összetört vagy tíz- annyit, de hát ő mán idősebb. Csú- foltak is érte, de azér, hogy erre jár- tam, behoztam őket
— magyarázta. Cso- dálkozva néztünk össze a mesébeillő történetre. Hát ilyen is lehetséges?
Megállapítottuk, hogy a leletek egy
koravaskori (i. e.
950 körül) temető- ből valók.
A fiúval megálla- podtunk, hogy ott mi is szeretnénk ásatni, ha a költ- ségre sikerült pénzt szereznünk.
MÉG AZ ÉV májusában megje- lentünk nagy ládá- inkkal Szabóéknál.
Rozzant tetejű kis tanyában öt árva- gyerek lakik. Vész- iért már a testvérei nevelgették. Mind- ezt büszkén mesél- te, a ma már nép-
rajzi ritkaság számba menő sza-
badkéményű »f ü s - tös-« konyhájukban.
— Az anyám Rú- zsa lány volt, így aztán rokona va- gyok Sándor bácsi- nak is. Úgy lőhet, járt is ebben a ház- ban, rpert ez mán igen régi.
No, ez látszott is az épületen, mert már igencsak ro- gyadoztak százéves lábai.
A tanya mögött kis mocsár, tocso- gós, pár centis vi-
zébengólya őrzi a még vetetlenül fe-
ketéllő vízparti dombhátat. Kijelöl- tük. az ásatási szel- vényeket, kioktattuk a munkásokat, az- után kezdtük fel- szántani árkainkkal az enyhén hajló kis halmot.
A fiú izgatottan topogott körülöt- tünk. Mindenütt ott akart lenni, minden után érdeklődött.
Látszott rajta, hogy valami fúrja az ol- dalát, de nem mer megszólalni. Gon- doltuk, majd csak
kibújik a szög a zsákból.
Ebédidőig bizony csak szép kövér bé-
kákat találtunk, amelyek beásták ma-
gukat a puha ho- mokba. Munkása- ink is lógó orral, kissé csalódva ül-
tek ebédhez. a sza- lonna-keny érhez.
Veszter még le sem nyelte a falatot, máris sietett kifelé, és az árokban áll- va buzgón lapátol- ta a már megásott földet.
Délután már las- sabban ment a mun- ka, a lelkesedés is fogyóban volt. Már úgy gondoltuk, sem- mit sem találunk, amikor koccant az ásó. Kis szerszáma- ink, ecsetjeink nyo- mán hamar kibon- takozott az első sír.
A • fehéres színű, szinte mészszerűen égett embercsonto- kat két kis díszes tállal takarták le, úgy húzták rá a földet.
Osztatlan volt az öröm. De legjobban talán Veszter arca ragyogott, orrán szinte szikráztak a szeplők, száját fü- léig húzta.
— No, nem ültet- nek le, — mondta.
Meglepődve néz- tünk rá. Nagynehe- zen aztán kihámoz-
tuk, hogy azzal ijesztgették a tanya- világ nesztorai:
»Osztán, ha nem ta- lálnak sömmit, té- göd lecsuknak, mert a sok kőtség kárba mén."
Azóta újabb ása- tás is volt a csor- vai, azaz most már rúzsai Szabó-ta- nyán.
|A MÚZEUMBAN | a restaurátor keze alatt újraélednek a 2500 éves gölöncsé- rek, de bátran mondhatjuk, "ipar- művészek:« remek- művei. Porcelán fi- nomságú fekete, fé- nyesre csiszolt, gaz- dag, még a mai szemnek is különö- sen gyönyörködtető díszű, nemes formá- jú edényeiket, még a legprimitívebb eszközökkel, a faze- kaskorong ismerete nélkül készítették.
Az edények, ék- szerek nyomán hi- hetetlen gazdagságú, ezen a területen ed- dig nem ismert anyagú kultúra képe
bontakozik ki nap- ról napra előttünk.
A remélhető és el- következő ásatások újabb meglepetése- ket sejtetnek.
Trogmayer Ottó régész
ANTALFFY GYÖRGY:
A „jóléti" állam elmélete
és a kapitalizmus szoeiálpolitikája Magyarországon
Az imperialista S S i
t e£
a hozzájuk kapcsolódó revizio- nisták egyre inkább hangoztatják
— a való tényekkel szöges ellen- tétben —, hogy a mai kapitalista állam nem a gazdaságilag uralko- dó burzsoázia eszköze, nem is az osztályelnyomás eszköze, hanem az elnyomott osztályok érdekvédel- mének, valamint a gazdagok és a szegények közötti jövedelem-el- osztásnak az eszköze és ezért a burzsoá állam — egyben általá- nos jóléti állam —, az egész nép javát, érdekét szolgálja.
A "jóléti" államról elmélkedő mai "teoretikusok" nézetei lénye- gileg a XIX. század vége és a XX. század eleje reformizmusához vezethetők vissza. Ennek követ- keztében a mai kapitalista állam- ról kifejtett gondolataik koránt- sem úják. Ezek a nézetek a kis- polgári gondolkodásból csaptak át az állami monopoltőkés kapitaliz- mus nyílt dicsőítésébe. Innen ve- zet az út az olyan elméletek ki- alakulásához is, amelyek a mai kapitalizmust "majdnem szocializ- musnak" vagy pedig a szocialista társadalomba való "egyenes út- nak" nevezik.
A kapitalizmus ú j jelenségeinek jelentkezése, különösen a kapita- lista állam gazdasági szerepének növekedése, a régi elméletek ú j jelentkezését váltották "ki, s a mai burzsoá teoretikusok a múlt szá- zad végén írt előadásokat ismétel- getik a katedrán is azzal az alap- vető céllal, hogy megsemmisítsék az imperializmusról szóló lenini elméletet.
A kapitalista államnak az or- szág életében valóban megnöveke- dett a szerepe a klasszikus kapita- lizmushoz képest. Erre a jelenségre a marxizmus klasszikusai is fel- figyeltek, s azt írták, hogy végeze- tül a kapitalista társadalom hiva- talos képviselőjének, az államnak kell átvennie a termelés vezeté- sét. A kapitalista állam azonban az uralkodó burzsoázia szervezete és az államon keresztül a gazda- ságilag uralkodó tőkés osztály ural- kodik. ennek következtében az állami beavatkozás is tudatosan a tőkés osztály érdekeit szolgálja.
Ha megvizsgáljuk ebből a szem- pontból a mai imperialista álla- mot, azt látjuk, hogy az ország gazdaságának csupán kisebb része kerül az állam kezébe, de ez is a kapitalisták érdekeit szolgálja.
A kapitalista "jóléti" politika nem nagylelkű osztály, vagy nagy- lelkű emberek jó szívének köszön- heti létét. Ahogy maga a terme- lés is alá van vetve a rentabili- tás elvének, ugyanúgy alá van vetve a szociálpolitika is. Ahogy a tőkének nem az az elsőrendű cél- ja, hogy a termelés produktivitá- sát emelje, hanem az, hogy számá- ra mennél nagyobb hasznot biz- tosítson, ugyanúgy szociálpolitiká- jának sem az a célja, hogy mun- kásainak egészségét védje, nekik jobb életet biztosítson, hanem az, hogy a termelés rentabilitását, vagy a rendszer stabilitását ezúton is biztosítsa.
Magyarországon Se°tt
bensS
törvény, mely ja gyárak jogviszo- nyáról intézkedik. Ez tartalmazta az első törvényes intézkedést a gyermekek védelméről. A törvény- re jellemző, hegy nem szabja meg az alsó korhatárt és a munka- adóra bízza, hogy mit nevez ár- talmas munkának, továbbá az el- lenőrzésről sem gondoskodik. Ép- pen ezért e törvénynek foganátja nem volt.
1848. június 9-én Klauzál Gábor rendelete a 14 éven aluli inasok munkaidejét 9 órában, az ennél idősebbekét 11 órában szabja meg.
Ez a rendelet azonban csak az eddigi céhszabályzattal szemben volt haladás, az addigi törvénnyel szemben visszalépést jelentett. Ott a védett kor 16 évig terjed, itt csak 14 évig, ott 16 évig a mun- kaidő 9 óra, de ez is egy órai pihenővel félbeszakítandó, itt 11 óra és pihenőről sincs intézkedés.
Az 1872-es ipartörvénnyel kap- csolódott be Magyarország is az ipari államok gyermekvédelmi rendszerébe. Ha összehasonlítjuk az 1872-es törvényt az 1849-es, vagy az 1848-as rendelettel, hala- dást nem tapasztalunk. Igaz, hogy az ipartörvény 10 évben szabja meg az alkalmazhatóság korha- tárát, de 14—16 év között a mun- kaidő 9 óra helyett 10 óra lett, s a munkaszüneteket sem rende- zi. Míg Klauzál rendelete a 14 éven aluli tanoncok munkaidejét 9 órában szabta meg, az ipartör- vény ezt 10 órára emeli. A 14 éven felüli tanoncok munkaideje
ott 11 óra, itt 12 óra volt. Nagy hiányossága a törvénynek a fel- ügyelet hiányán kívül a kivételek nagy száma is.
1884-ben jelenik ' meg az ipar- törvény kiegészítése. Ebben a 16 éven aluliak foglalkoztatását el- tiltják a veszélyes iparágakban.
Hogy melyek ezek az iparágak névszerint, azt a törvény nem mondja meg; de kilátásba helye- zi, hogy a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter ren- deletben fogja megállapítani. Ez a rendelet azonban évtizedekig nem született meg.
A tőkések szabotálása és az el- lenőrzés hiánya miatt a végrehaj- tás még a törvénynél is elégtele- nebb volt. Magyarországon csak 1893-ban állítják fel az iparfel- ügyelői intézményt. Az iparfelü- gyelők kis száma és a közvetlen intézkedési jog hiánya miatt ez sem sokat segít. Az iparfelügyelők egyöntetű véleménye szerint a törvény n e m ellenőrizhető ered- ményesen és nem hajtható végre addig, amíg csak a gyermekek munkaidejét szabja meg és a fel- nőttekét nem.
Ebben az időben
harca a 8 órás munkaidőért;
ugyanezen év szeptemberében a Genfben ülésező Nemzetközi Mun- káskongresszus a 8 órás munka- nap törvénybeiktatását a mun- kásosztály felszabadítása előfelté- telének nyilvánítja. A 8 órai munkaidő törvénybeiktatását köve- teli az 1889-ben megalakuló II.
Internacionálé is. A Magyarorszá- gi Szociáldemokrata Párt a 8 órai munkaidő mellett a 14 éven alu- liak munkájának eltiltását, vala- mint a 14—16 év között a 6 órai munkaidőt, a nők és 17 éven alu- liak éjjeli foglalkoztatásának meg- szüntetését követeli.
Az iparfelügyelők a tőkés állam alkalmazottai lévén, sokat elnéz- tek, s ha mégis feljelentették va- lami nagyobb szabálytalanság mi- att a tulajdonost, az osztálybíró- ság igyekezett jóvátenni "meggon- dolatlanságukat".
1920-ban már működött a Nem- zetközi Munkaügyi Szervezet. Az I. W a s h i n g t o n b a n tartott k o n f e - rencián egyezménytervezetet fo- gadtak el a tagállamok a gyer- mekmunka korlátozása tárgyában.
Magyarország osztályparlament- je 1928"ban foglalkozott az egyezr
ménytervezettel s törvénybe ik- tatták, hogy a 14. életévét el nem ért gyermeket iparüzemben foglal- koztatni tilos. De . . . amíg a köte- lező népiskolai oktatást 14 éves ko- rig ki nem terjesztik, egyelőre megengedi a törvény a 12. élet- évüket betöltött gyermekek alkal- mazását. Természetesen Horthyék- nak eszük ágában sem volt az ok- tatás kiterjesztése, s ez a törvény is legfeljebb képmutatásukat dek- larálja.
A mezőgazdaságban alkalmazott gyermekek problémájával a Nem- zetközi Munkaügyi Szervezet 1920-ban összeült III. konferenciá- ja foglalkozott, s itt a tagállamok egy egyezménytervezetet fogadtak el: mely szerint a 14 éven aluli gyermek köz- és magángazdaság- ban és ezek melléküzemeiben csak az iskola látogatására szabott időn túl alkalmazhatók munkára és amennyire alkalmaztatnak, ez a munka őket tanulmányaik végzé- sében hátrányosan nem befolyásol- hatja. A parlament 1927-ben tör- vénybe iktatta a tervezetet, de so- ha a gyakorlatban nem alkalmaz- ták.
A múlt század vége felé vette kezdetét az iparral rendelkező or- szágokban a nagyobb arányú intéz- ményes szociálpolitika. A munka- idő korlátozásának körén túlha- ladva. most m á r munkásjóléti in- tézményeket is alapítanak. A pro- letariátus osztályöntudatának, va- lamint szervezeteinek fejlődése nélkül erre aligha került volna sor. De a tőkések érdeke is köz- rejátszott ebben.
A tőke akkumulációja révén hatalmas gyáróriások keletkeznek, a munkamegosztás mechanizmusa következtében egy rész kiesése megbénítja az egész üzemet. Az üzemek összessége is szerves egé- szet alkot, a leállt bánya leállítja a feldolgozó ipart, a leállt gyár viszont feleslegessé teszi a bá- nya üzembentartását. A sztrájk túl veszedelmes a tőkések szá- mára, túl sokba kerül, sokkal ol- csóbb és hatásosabb egy-két szo- ciális intézmény, melynek terhét különben is át lehet hárítani a munkásokra. Amikor m á r nem le- het ilyen olcsón "megúszni«, meg- szüntetik a sztrájkjogot.
Az úgynevezett üzemi szociálpo-
litika mellett más módon is igye- keztek a tőkések a munkások ke- zét lefogni. "A tőke és munka bé- kéje" a jelszó s ezt egyrészt üze- mi vonalon, másrészt a tőkés és a munkásszervezetek munkaközös- ségével igyekeztek elérni. Ez utób- binál játszottak kimagasló és szennyes szerepet az áruló szociál- demokrata munkásvezérek. Né- metországban pl. a szociáldemok- rata szervezetek 1918. november 14-én megállapodást kötöttek a munkaadó szervezetekkel.
Az "ipari béke« minden igye- kezet ellenére is csak elszigetelten és időlegesen valósult meg. Sok- kal egyszerűbbnek tűnt a tőkések számára az "üzemi béke« megva- lósítása.
Az 1924-ben tarlóit
közi Szociálpolitikai Kongresszus állást foglalt a munkásságnak az üzemek irányításába való bevo- nása mellett. A kongresszus ha- tározata szerint: " . . . célszerű len- ne a munkásokat mind hivatásuk, mind pedig országuk keretében a
termelés fokozása érdekében a módszeres üzemvezetés munkájába bevonni.« .
A Nemzetközi Szociálpolitikai Kongresszus állást foglalt a nyolc- órás munkanap mellett is, mivel a "nyolcórás munkanap felette al- kalmas a termelés automatikus le- csökkentése helyett annak felfo-
kozására
1846-ban alakult meg a »Buda- pesti Kereskedelmi Nyugdíj és Be- tegápoló Egyesület", 1848-ban pe- dig a "Magyarországi Könyv- nyomdászok és Betűöntők Segély- ző Egyesülete". Ezeknél sokkal na- gyobb jelentőségű volt az 1870- ben megalakult "Általános Mun- Kássegélyező és Rokkantpénztár«.
A kormány 1891-ben rendelte el a betegség elleni kötelező biztosítást Körülbelül a magyar biztosítási rendszer kialakulásával egyidőben Európa több ipari állama is meg- veti a társadalombiztosítás alap- jait. Az uralkodó osztályt az az élgondolás vezeti, hogy a dolgozók ne a mai társadalmi rend erő- szakos felforgatásától, hanem a tár- sadalombiztosítás kereteibe való belcilleszkedéstől reméljék hely- zetük jobbrafordulását. Ez a je- lentősége a "Beveridge tervnek" is.
A tőkések, mint azt a Nemzet- közi Munkaügyi Szervezet konfe- renciái is mutatták, nem is tesz- nek sokat a kérdés megoldása ér- dekében, de különben is a tőkés termelés keretein belül sem a munkanélküliséget, sem a "jólétet"
megoldani nem lehet.
Különösen jellemző a munkás- ellenességre a fasizmus szociálpo- litikája. Ahol a fasizmus ura- lomra került, nemcsak a munkás- ság szervezeteit semmisítette meg, de a hosszú évtizedek alatt a munkásság erőfeszítései nyomán létrejött szociális intézményekre is azonnal rátette a kezét. Mivel mindenütt szociális frázisokat han- goztatva került uralomra, nem me- részelte megsemmisíteni ezeket is, de átszervezte saját szája ize szerint.
Szociálpolitikája szervesen il- leszkedett politikai és gazdasági tevékenységébe, átvette a mun- kásság szociális intézményeit és átszervezte. Az »egységesítés« le- hetőséget ad bizonyos látszatered- mények elérésére, s a befolyt jö- vedelmek zavartalan felhasználá- sára.
Például felhozhatjuk a német fasizmus szociálpolitikáját, me- lyet mindenben a kizsákmányolás biztosítása, fokozása jelentett. A munkásság minden esetleges meg- mozdulásának elfojtására megszer- vezték a Munka Arcvonalat.
Vázlatosan áttekintve
politika egyik szektorának ala- kulását, a kettő közötti kapcsolat tagadhatatlan. A kapitalizmus változásával a tőke érdeke sze- rint változott a szociálpolitika is. A szociálpolitikának a ter- meléstől való függése azonban még jobban kidomborodik, ha a szociálpolitika változását a kapi- talizmus megszüntetésével kapcso- latban vizsgáljuk.
Míg a kapitalista célja a profit, s a termelés csak a rentabilitás szempontjából érdekli, a szocia- lista társadalmat a termelés pro- duktivitása érdekli, hiszen számá- ra a termelés szükségletkielégítés.
Ugyanígy más egész politikájának, így szociálpolitikájának a célja is.
A termelés eszközéből a terme- lés célja lett, a kapitalizmus részemberéből egész ember, hisz a szocialista társadalom célja ép- pen az, hogy védje a társadalom legdrágább kincsét: az embert.
J
