• Nem Talált Eredményt

a gyermek helyett, egy sír áll, a kápolna mellett. ERCSIBEN EÖTVÖS

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "a gyermek helyett, egy sír áll, a kápolna mellett. ERCSIBEN EÖTVÖS"

Copied!
1
0
0

Teljes szövegt

(1)

EÖTVÖS

báróval

ERCSIBEN

Mindemellett a gyermekség, mégis legboldogabb szakasza életünknek.

Még néhány év, s hol leszek?

[...]

a gyermek helyett, egy sír áll, a kápolna mellett.

(2)

BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF

“Nem neveltettem soha más, mint anyám által, Lilien nagyatyám házában, de nagyszülőim minden befolyása nélkül.”

“KEVÉS EMBER ÉLT BOLDOGABB GYERMEKÉVEKET.

AZON RITKA SZERENCSÉBEN RÉSZESÜLTEM,

HOGY NEMES, ISTENFÉLŐ, S

(3)

SZERETETREMÉLTÓ EMBEREK KÖZÖTT ÉLTEM, CSAKNEM 20 ÉVES KOROMIG.”

1841-ben, szeptemberben érte, az Eötvös-

családot, az ismeretes katasztrófa , – melyről mondhatni, hogy vele, Eötvös ifjúsága végződött , amint ő, azt maga is állítá.

Gyakran hallám Eötvöstől, hogy mémoire-ok alakjában, ifjúságát, e katasztrófáig, le fogja írni.

Sajnálkozással hallottam, hogy ez, csak terv maradott, hogy arra vonatkozó kéziratok, nem találtattak, halála után.

Érdekes művé, válhatott volna ez , mert Eötvös, szellemi, s kedélyi kifejlődésének, történetét, tartalmazta volna.”

– Trefort Ágoston –

(4)

Mondják: vannak emberek, kik a hazaszeretet nem ismerik. Meglehet.

Hogy a messze kört, melyet hazának nevezünk, felfogni s szeretni képesek legyünk,

emelkednünk kell, s egyesektől a sors, talán megtagadta e képességet.

De oly ember, ki születése helyéhez ne

ragaszkodnék, s azon vidékre, hol gyermekéveit

(5)

töltötte, vággyal nem emlékeznék vissza, talán nincs a világon; s minél tovább estünk a körtől, mely első örömeinknek, s bánatunknak tanyája, annál inkább nő a vágy, a múlt után.

(Eötvös József)

(6)
(7)

SZÁRMAZÁS

1.

EÖTVÖS

Eötvös

Szepessy

Vásárosnaményi bárók

id. Ignác ifj. Ignác József Dénes Loránd

(8)

ANYJA

Eötvös József édesanyja, báró Lilien József és Szapáry Julianna grófnő lánya, LILIEN ANNA bárónő, csillagkeresztes és palotahölgy, aki 1786. szeptember 28-án született.

Német származása révén, egész életében nem tanult meg magyarul.

Műveltségében és gondolkozásában német maradt.

Olyan asszony volt, aki férjével mindvégig, mintaszerű házaséletet élt.

Józsefre, anyja műveltsége, nemes nőiessége, emberszerető jelleme, nagyon mély hatást gyakorolt.

Mindig meghallgatta anyja véleményét és tanácsait.

Szellemi segítőtársa volt, élete végéig.

“ Élni, olyan ige, amelynek a legtöbb ember számára – és én is közéjük tartozom –, csak jövő ideje van.

Amikor odahaza voltam, a nagyvilágba vágyódtam, most, hazámba vágyódom…

Ámde vannak kötelességek, amelyeket magunk róttunk magunkra, és amelyeket teljesíteni kell;

senki sem érzi jobban, mint én magam, hogy milyen hasznosak az utazások, és amikor majd viszontlát, remélhetőleg nemcsak a szeretetére, hanem becsülésére is, érdemes leszek. “ ( 1836. november 9., Európai utazásáról )

Anyjának – egy hozzá írt leveléből –, egy mondatát vette jeligének, a

Gondolatok

című művéhez, melyet 50. születésnapján adatott ki, és ajánlása –

Anyám emlékének

volt.

Ne higgy oly gondolatban, melynek szíved ellentmond

. “

(9)

1858. július 15-én, lakásában Pesten /Kígyó u. 2./, szélhűdés érte és meghalt.

A Kerepesi úti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Halálakor, József fia, így írt nagynénjének:

“ Drága néném!

Mélyen megrendülve írok Önnek.

Szeretném előkészíteni a rossz hírre, de nem tudom.

- Szegény anyám nincs többé.

Ma reggel 8 órakor szélhűdést kapott. 2 órakor elszunnyadt az Úrban.

- Csendesen fekszik itt, úgy, mintha arcán, életében semmiféle fájdalom nem vonult volna át.

Minthogy Ön ismerte őt, elgondolhatja fájdalmamat.

- Dénes Miskolcon van, táviratoztam neki, Júliának és Viereggnek szintén, feleségemnek egyszerűen írtam.

Isten áldja meg Önt, kedves néném.

Szerető unokaöccse Eötvös “

“ Komor érzelem tölt el, midőn egy házba, hol egykor kedveseink laktanak, belépvén, az emberi élet üres rámáit látjuk, s a helyeket, hol egykor boldogok valánk, csak boldogságunk ereklyéit nézhetjük már.

(10)

sírhantokon, csak halálról szól, s nem feltámadásról. “

1859. július 14. Svábhegy

“ Ma van Jolán születésnapja.

Tavaly ilyenkor, hatan ültük meg anyámnál az ünnepet.

Anyám, akkor jókedvű volt, s egészségesnek látszott, holnap tartjuk requiemjét…”

1866. július 15.

“ Ma 8 éve, hogy anyám meghalt. Meleg szeretettel ragaszkodtam hozzá, mint senkihez, halála a legkeserűbb veszteség, melyet életemben szenvedtem, s szívem megszorul, ha a fájdalomra visszagondolok, mellyel őt sírjához kísértem.

S mégis, ha nyugodtan megfontolok mindent, nem kell-e belátnom, hogy néki jobb volt így.

Most 80 éves lenne, az aggkornak szenvedései, melyeket még nem ismert, azóta elvették volna vidorságát, s a családi örömök, melyeket a gondok ellensúlyoznak, valóban nem kárpótolhatták volna őt, szenvedéseiért.

Furcsa élet!

Alig van eset, midőn eltemetett kedveseinkre, néhány évvel halálok után visszagondolva, nem ismernők el, hogy nékik jobb vala meghalniok! “

1870. december 8.

(nagyon betegen, nem sokkal halála előtt írja)

(11)

“ Nem neveltettem soha más, mint anyám által, Lilien nagyatyám házában, de nagyszülőim

minden befolyása nélkül. “

APJA

(12)

1786. február 25-én.

Tanult ember volt, több nyelven beszélt folyékonyan, széles körű ismeretei voltak.

Pesten végzett egyetemet, bölcseleti és jogi doktorátust is tett.

Bécsben udvari tanácsos, udvari alkancellár, belső titkos tanácsos, királyi biztos, királyi főtárnokmester volt.

1825-1842-ig Sáros megye főispáni helytartója, majd főispánja lett.

Gyermekei nevelésében kis részt vett ki, hiszen állandó és hosszú távolléte miatt, erre módja sem volt.

De gondoskodóan irányította, gyermekei fejlődését, segítette őket, hogy megtalálják útjukat, az életben.

Határozott elvárása volt, hogy fiai, egyetemet végezzenek, de utána hagyta, hogy olyan tevékenységet válasszanak, ami őket érdekli, és segítette haladásukat, abban is.

Józsefet, az egyetem elvégzése után, magával vitte Pozsonyba, ahol ügyvédi vizsgát tett.

Elvitte az országgyűlésbe, vacsorákra, bálokba, és bevezette, megismertette, befolyásos és neves személyekkel, arisztokrata családokkal.

Amikor látta, hogy Józsefet az irodalom érdekli komolyan, hagyta, hogy azzal foglalkozzon.

Pozsonyban mutatta be Kölcseynek, kivel aztán szoros barátság alakult ki.

Három háztartást is kellett vezetni, mert Pozsonyban, Budán, Bécsben intézte hivatali ügyeit.

Bár, a császárt szolgálta, nem ténykedett, a hazája ellen sem.

Anyósa, Lilien József báró felesége, Szapáry Julianna grófnő 1831-ben bekövetkezett halála után,

ő vette át az uradalom vezetését Ercsiben

.

Gazdálkodása – szakértelem hiánya, nagy összegű hitelfelvétele, gazdasági-bankválság miatt –, tönkrement, csődöt jelentett be.

Megromlott anyagi viszonyai miatt, 1841-ben, összes hivataláról lemondott.

Velencére vonul vissza, és bérelt földön gazdálkodik, nagyon szerény körülmények között élve.

Üszkösödés betegség alakult ki nála.

Itt halt meg 1851. augusztus 21-én, és Velencén, a Meszlényi birtok temetőjében van, mára alaposan megrongált sírköve.

(13)

Nagy emlékezőtehetségű, beszélni nagyon tudó és szerető ember, aki, ahogy mondták, a látogatóját, egy órát is az ajtóban tartotta beszédével, midőn az, egyszer már el is búcsúzott tőle.

Vidám, hangos, tréfás kedvű, egyszerű, jó és nemes szívű embernek ismerték.

Jó, szónoki képességgel, nyitottsággal rendelkezett.

Vidám természetű, kellemes modorú egyéniség.

Külsőleg szikár, alacsony termetű volt.

Fia, nemcsak külsejét, de belső tulajdonságaiból is néhányat, örökölt apjától. (beszédkészség, tájékozottság, nyitottság, őszinteség, vígkedély)

(14)

“ Én Velencén lakom nőmmel, s most már 4 gyermekemmel együtt, kiknek utolsója, Mária, szeptember 10-én látta a napvilágot, talán inkább szüléi, mint saját boldogságára.

Úgy tartom, esmered Velencét, a táj nyájas, a kilátás, főképpen házunkból szép, csakhogy a ház, szegény atyám halála óta, nagyon hallgatóvá vált.

A Karthauziban mondom egy helyen, nem tudom kiről, hogy míg élt, mindenki azt találta, sokat beszél, s csak mióta örökre elhallgatott, érezzük, mi roppant baj, a hallgatása; úgy vagyunk mi is szegény atyámmal.

Nem mondhatom, mily fájdalommal tölt el emléke, éppen azért talán, mert eszembe jut, hogy a csapások után, mik őt érték, nem sokat vesztett életével, mert őt másoknál jobban esmerém, s azért kettőzve érzem, az igazságtalanságot, mellyel a világ, róla ítélt.

... előbbi idők reményei helyett, gyönyört találni a kényelemben, mely

szeretőink között – az egyetlen, mely, mentül tovább él velünk, annál

inkább láncol magához. “

(15)

Gyermekük

Báró Eötvös József

születésének beírásai

Anyanyelve német

Szepessy nagyanyja bejegyzése imakönyvében, születéséről

(16)

Testvérei: JÚLIA és DÉNES

A családi kötelék, nagyon szoros volt, az összes családtag és rokonok között.

Sokszor együtt éltek, vagy levélben és üzenetekkel tartották rendszeresen a kapcsolatot egymással.

Eötvös Dénes báró

( Buda, 1817. május 7. – 1878. augusztus 23. Bp.) Jogász, utazó, földbirtokos, táblabíró / Borsod vm. /

Józseffel közös baráti körük volt, akikkel nagy beszélgetéseket folytattak, főképpen ifjúkoruktól voltak nagy összejövetelek, ahol politikáról, tudományról, a világ eseményeiről tartottak

diskurzusokat.

József igyekezett a legjobb nevelőket kiválasztani testvére mellé. / Dénesnek 1836-ig, Vállas Antal volt a segítője tanulmányaiban /

Dénes sokat utazott, de levelezés és üzenetek útján, mindig tájékoztatták egymást a történtekről.

Ő is betegségekkel küszködött, és sokszor mentek gyógyfürdőkbe pihenni Józseffel.

Apjuk csődje után, 1841-ben, Dénes vette meg – az addig haszonbérben volt –, birtokot

Ercsiben

, Szapáry Vincétől, anyai nagyanyja testvérétől.

A gazdaságot, ő sem tudta olyan szinten fenntartani, hogy abból haszon legyen, ezért eladásra került

Ercsiben

az uradalom, 1845-ben.

1841.

“ Nem hagyhatom el lakásomat, mert egy zsidóra várok, kitől öcsém számára, pénzt veendek fel. “

(17)

1854.

“ … Dénes utolsó levelében, melyet Kairóból kaptam… “ 1854. június 24.

“ … s Loránd fiam, majdnem három hét óta, iszonyatosan köhög, anélkül, hogy e köhögésnek valóságos okát, esmernék.

Mióta öcsém, hektikába esett, és én magam az idén, három hétnél tovább vért köptem,

a mellbajt, családi örökségnek tekinthetjük… “

1855. február 5.

“ Öcsémtől, e napokban kaptam leveleket.

Beutazta a Nílust, az első kataraktákig, s annyira jól érzi magát, hogy ismét a dohányzáshoz fogott.”

1858. szeptember 3., Gastein

“ Itt Gasteinben, öcsém jött oly állapotba, hogy minden pillanatban, vérhányásoknak, új kitörésétől féltem.

Öcsém, vért köpött, s nem mehet ki szobájából. “

A vidéki birtokokon, a régi barátokkal és ismerősökkel, továbbra is szívesen tartózkodtak egymásnál, és derűs hangulatú beszélgetések folytak közöttük.

Dénes nem nősült meg, gyermeke nem született.

Eötvös Júlia bárónő

( Buda, 1812. szeptember 21. – 1880. június 2., München )

Júlia, 20 éves korában 1832. szeptember 23-án, férjhez ment, Vieregg Károly német birodalmi grófhoz, aki sok birtokkal rendelkező huszár katona, ezredesként kerületi főfelügyelő, 1864-ben királyi kamarás lett, de ebben az évben elhunyt.

Eötvös szerette sógorát, halálakor fájlalta, hogy megint egy jó embert veszített el.

Gyermekeik:

-Friedrich ( 1833. június 29. – 1866. augusztus 10., katonai pályát választott, mint az apja ) -Gyula ( szül. ? – 1839. december 23., Pozsony, tüdővészben elhunyt, Ercsiben temették el a kápolnában, 1840. január 20-án )

(18)

-Helena / Ilka / ( 1838. március 30. – 1913. október 21. )

Házasságot köt 1856. július 28-án, férje Karl Friedrich, III. Fürst von Wrede herceg lett 4 gyermekük érte meg a felnőttkort:

-Julie ( 1857. július 3. – 1905. március 7. )

Házasságot köt 1880. július 15-én,Otto von Halberg zu Broitz báróval

-Leopoldine ( 1860. május 3. – 1937…. ), bajor királyi Terézia-rendi, alapítványi hölgy -Philipp Karl ( 1862. szeptember 10. – 1928…. )

felesége, Maria Anna Lobkowicz hercegnő -Oscar ( 1867. május 20. – ? ), tisztviselő lett

Júlia Bajorországban élt, Münchenben vagy a környékén lévő hitbizományaikon.

Férje halála után Júlia, 4 unokájával élt együtt.

A Starnbergeri-tó melletti birtokukon, Tutzingban, József sokszor meglátogatta nővérét, testvérével vagy családjával is.

(19)

József, túláradó szeretettel fordult mindig nővéréhez.

Júlia, nem olyan partnere volt, mint anyja, hanem bizalmasa, akivel megosztotta esendőségeit, fáradtságát, csalódását, kétségbeesését, labilis anyagi helyzetét.

1834 nyarát, nála töltötte József, és örömmel figyelte nénjét, édesanyaként.

1834. nyarán- Tuczing,, Szalayhoz

“ Itt, ily messze hazámtól, minden szó mennyei melódia, mely utánam száll, főképp ha tőled jön.

Kérlek, írjál!

- Itt falun, egész napomat, a múzsák szolgálatának szentelem. “

“ … messze hazámtól, messze mindentől, min oly szeretve függök…

- Emlékezel talán még nénémre, most nála vagyok, s kétszerezve szeretem őt gyermekével.

Ha úgy előttem áll, karjaival mosolygó fiát ringatva, ha szíve teli reményekkel, szót keres és nem talál, boldogsága kimondására; akkor elhiheted, hogy hideg és érzéketlen nem

maradhatok; egy pár könny lép szemeimbe, és néma beszédire, csak ölelés a felelet.

Egész napokat, könyvek közt töltök… “

Júlia, nem követte a politikát, ezért öccse munkásságát sem ismerte.

József halála után kezdett tudakozódni felőle.

Pauler Tivadar – a régi, családi barát –, írta meg neki, öccse utolsó napjait, és a temetése körülményeit is.

2.

LILIEN

(20)

LILIEN JÓZSEF báró, a nagyatya

Lilien József (hohenbrucki) báró, 1753-ban született Szászországban. Családja 1756-ban nyert, német birodalmi báróságot.

Osztrák lovaskapitány volt, tábornoki rangig küzdötte fel magát, és így katonai érdemeiért, magyar honosságot kapott, az 1805.VII.t.-c. bejegyzés szerint.

Feleségül vette Szapáry Julianna grófnőt, akinek apjától – Szapáry Péter gróftól –, vette át, Fejér vármegye egyik legszebb uradalmát Ercsiben.

Nagy lelkesüléssel és gondossággal rendezte be a 24 ezer holdas, bérelt birtokot.

Felmérette a földeket, 8 kerületre osztotta, és mindegyiken majort létesített, a szükséges épületekkel felszerelve. Az egyoldalú gabonatermesztés helyett, a kereskedelemben jól eladható gyökér- és gumós, és takarmánynövényeket, repcét, kukoricát, burgonyát, lucernát, bükkönyt, komlót, napraforgót, buzért, takarmány- és cukorrépát vettetett. A burgonyát, saját pálinkaházaiban, a repcét és napraforgót olajütőiben, a gabonát vízi malmokban, a buzért, őrlőgépein dolgoztatta fel.

A kész terményeket Székesfehérváron, Budapesten, Bécsben, Prágában, Londonban, egyenes kereskedelmi összeköttetés útján adta el.

A pálinkaházakban előállított szeszből likőrt, rumot, sőt kölni vizet készíttetett, a moslékot pedig állatok hízlalására fordította. Nagy gondja volt az állattartásra. Igás állatnak ökröket és lovakat nevelt. Juhászatában, nemes törzseket alapított, és nagy sertésállománya is volt. 80 darab mürzthali fajtabeli tehenet tartott, s a tejből sajtot, vajat, túrót állítottak elő.

A rossz legelőt feltörette, és fűmagot szórva, újra létesítette. A földeket bőven trágyáztatta, sőt gipszet, hamut, meszet, és márgát is alkalmazott javításukra.

Gazdaságaiban, jó szerkezetű eszközöket és gépeket, vaslemezű ekéket, cséplőgépeket használtak.

Csak kettős fogatokat engedélyezett a munkára.

Az uradalomban nagyszabású fásítást végeztetett.

A kastély körül, gyönyörű parkot alakított ki.

KORIZMICS LÁSZLÓ

(21)

Aggszentpéter, 1816. március 29. – Kistétény, 1886. október 5.

Mezőgazdász, mérnök, agrárpolitikus

Apja, Korizmics Mátyás gazdatiszt

, az ercsi uradalomhoz tartozó

Aggszentpéteren.

11 gyereke volt, ebből 4 fia.

László az 5. gyermeke, legkisebb a fiúk között.

Alsóbb iskoláit Ráckeresztúron végezte, majd Virág János volt a házitanítója.

Imre bátyja, 1825-ben a budai gimnáziumba íratta, de ott nem akart tanulni és megbukott.

Azután a piarista gimnáziumot végezte el.

Másik bátyja Antal, székesfehérvári kanonok segítette, és jogásznak kezdett tanulni, de egy vadászaton szerzett betegség miatt, otthon maradt.

Ekkor Eötvös Ignác, Ercsi földesúr, rábeszélésére, mérnöki és gazdasági tanulmányokba kezdett, 1837-ben mérnök lett.

Fejér megyében, Adonyban volt gyakorlaton gróf Zichynél, 1835-1837 között, majd Esterházy Pál hercegnél, ozorai és kaposvári uradalmaiban segédmérnök lett.

1841-1848 között, a herceg Bars megyei lévai uradalmán főmérnök, majd főtiszti állást töltött be.

1840-től kezd írni, mezőgazdasággal foglalkozó témákban.

Szülőhelyét, Fejér megyét, és Ercsit, mindig hálásan emlegette.

1855-1868 között, 6 kötetben jelentek meg:

A mezei gazdaság

címmel könyvei.

Ebben bemutatja LILIEN JÓZSEF báró ercsi uradalmát is, hiszen apja révén, ismerte és szerette a birtokot, így, annak berendezkedését és eredményeit tárgyalja és írja meg könyvében:

“ Kalapot emelünk, azon férfiú előtt, ki, itt már a múlt század végén, s a jelennek elején, oly elvekből indult ki, gazdasági eszközléseinél, melyek, a hazának legnagyobb részében, ma is még csak, a jövőtől váratnak, s melyek kétségkívül, azon egyedüliek, minek alapján, hazai gazdálkodásunk, egykoron, mindenütt felvirulhat.

E férfiú: báró LILIEN JÓZSEF.

Ha valaki, úgy ő kétségkívül méltó arra, hogy a magyar gazda, örökké hálás, és tiszteletteljes emlékezetében tartsa. “

(22)

időben, s mostanság is, teljes figyelemre érdemes, hanem késtünk annál fogva is, mert innen, mint már említők, terjedt el Fehérmegyére, az okszerűbb, a jobb gazdálkodásnak hajnala.

Késtünk továbbá e ponton, annál fogva is, mert hiszen, ahhoz bennünket, annyi háládatos emlékezet csatol, s mert egy rendezettebb gazdasági állapot, kitörölhetetlen képe, elménkbe, e helyről fészkelte be magát.

Ha e sorok írója véletlenül, nem, ez uradalomban születik, s felejthetetlen atyja oktatásai mellett, nem itten növekedik ifjúból férfivá, így meglehet, nem keresné ma oly szigorúan –

gazdaságainkban, a maiglan is annyira hiányzó, helyes arányokat. “

A helyes arányok mibenlétének meghatározásához pedig, a szinte szeme előtt lezajlott, ercsi uradalomrendezés, mutatta meg az utat, amelynek eredményeit, édesapja munkahelye, a Lilien, az Eötvös, majd a Sina-féle gazdaság élvezte.

Mintagazdaságát sok felöl jöttek tanulmányozni. A környékben is elismert, nagyra becsült gazdálkodó hírében állt. Több arisztokrata család kérte segítségét, tanácsait. Alcsúton, József nádor, Lilien elveit követve rendeztette be uradalmát. Martonvásáron Brunszvik Ferenc, Krassó megyei birtokán Metternich herceg volt követője.

Egy erélyes, katonás, régi magyar vérű nagyasszony, aki tudott latinul is, de a németet csak törte, és gyűlölte is, állítólag így nyilatkozott róla:” Még Ferenc császárt sem kivéve, egyetlen német sem ér, egy fabatkát sem, csak az öreg Lilien báró – fiának apósa –, az egyetlen tisztességes német ember.”

A Lilien családot szerette, mert dolgos, művelt, becsületes, vallásos életet élők voltak.

Ez a hölgy, Szepessy Mária bárónő volt, Eötvös József apai nagyanyja.

Lilien báró unokája, József, szinte egész gyermekkorát, és ifjúkora nagy részét is Ercsiben töltötte. Érdeklődve figyelte a kastélyban zajló, pezsgő életet, a társaságokat.

Boldog éveket élt itt át, élénk, eleven, gyors észjárású gyermekként növekedett a birtokon.

(23)

“ Jól emlékszem, hogy gyermekkoromban, fő örömet abban találtam, hogy a kertben, s mezőkön körüljárva, az egyes fűszálakat, a fák különböző nemeihez hasonlítgatám. Órákat töltöttem így, míg végre a vadzab és a vízi perjék, csakugyan fenyők- és pálmáknak látszottak, és én magam képzetemben óriássá nőttem, ki, mint Gulliver Lilliput országban, egy lépéssel, egész erdőkön, s hegyeken lép át. “

“ Nem neveltettem soha más, mint anyám által, Lilien nagyatyám házában, de nagyszülőim minden befolyása nélkül. “

Jó anya után, Istennek legnagyobb áldása az, ha jó emberek körében nevelkedünk fel

, mert az emberek iránti bizalmunk, mely földi boldogságunknak első feltétele, egészen ettől függ. “

Lilien báró, az unokájának belevéste a viselkedésébe, magatartásába, a saját fő elvét, mely szerint,

a nemes embernek, föltétlen becsületesnek kell lennie, s legyen mindig nemes szív a kísérője, a nemes névnek.

Eötvös Józsefnek természetessé vált, hogy életét így élje

,

nem hozott szégyent a családra, mindig úgy viselkedett, úgy dolgozott, hogy nevének becsülete legyen.

Nagyapja, büszkén figyelhette az égi mezőkről, unokája életének alakulását.

Báró

LILIEN JÓZSEF

1828-ban hunyt el, és örök nyugalomra, Szapáry Julianna,

a felesége által építtetett

kápolnában helyezték el.

Hamvai, nem leltek örök békére, nem maradtak meg temetése helyén, mert Ercsiben voltak, jártak vandál- és sírgyalázó kezek, amik még, az emberi viselkedés alapvető szabályait sem tartották tiszteletben, szégyenletes módon viselkedtek.

Nincsen sírhant,,sem koporsó,de illik szeretettel és megbecsüléssel gondolni rá, hiszen

Ercsi felvirágoztatása abban az időben, az ő érdeme volt

.

Felesége,

Szapáry Julianna

grófnő

(1759…?) – 1831. július 31. , temetve az ercsi kápolnában) Két gyermekük:

Antónia bárónő (1784. – ?) férje, Lilien Károly báró (1780. – 1846.)

(24)

/ Kígyó utca 2. /, temetve Kerepesi úti temetőben) ~ elhunyt szélhűdésben~

férje, vásárosnaményi ifjú Eötvös Ignác báró (Sály 1786. február 25. – 1851. augusztus 21.

Velence, üszkösödésben) főispán, alkancellár, tárnokmester

Gyermekeik:

Mária bárónő ( 1809 – 1809 )

Júlia bárónő ( Buda,1812. szeptember 21. – 1880. június 2.,München ) férje, gróf Vieregg Károly, 3 gyermek született

József báró ( Buda,1813. szeptember 3. – 1871. február 2,. Pest / Erzsébet tér 10. /, temetve február 6-án, az ercsi kápolnában, / halálának oka gümőkór / )

(25)

Író, jogász, államférfi, bölcselő

felesége, 1842. szeptember 13-tól, barkóczi nemes Rosty Ágnes csillagkeresztes és palotahölgy

( Pest 1825. szeptember 20. -1913. május 9. Iharosberény ) 5 gyermekük született

Dénes báró ( Buda,1817. május 7. – 1877. augusztus 23.,Budapest )

jogász, utazó, táblabíró / Borsod vm. /, nem nősült meg, gyermeke nem volt János báró ( Ercsi, 1818. szeptember 6. – 1820.?)

NEMESSÉG

Azon emberek, kiket leginkább tiszteltem és szerettem

életemben, anyám, nagyatyám, egész családom, arisztokraták voltak, s én a nemesség minden előítéleteivel nőttem fel, s

azokhoz ragaszkodtam volna valószínűleg, napjaim végéig [...]

De az arisztokrácia, melyet családom körében ismertem, oly

emberekből állt, kik kiváltságos állásokban, nem oly valamit láttak, mi nekik korlátlan szabadságot ád, vagy őket kötelességekből felmenti, de oly valamit, mi a kört, melyben mozognak, szűkebbre szorítja, s reájok nagyobb kötelességeket ró.

A nemesnek e felfogása szerént, az általános erkölcsi

szabályokon kívül, még különös, csak őt kötelező szabályai

vannak, s mutassatok ily nemességet nekem, s talán ismét

arisztokrata leszek, mint gyermekkoromban voltam.

(26)

ISKOLAI VÉGZETTSÉGEI

Gimnázium

Egyetem

ELVESZTETT ERCSI

(27)

(28)

fia,

Eötvös József és Eötvös Dénes neve is.

1841. szeptember,

a birtok elvesztése

Ercsiben

Hisz, az egészség és a szerencse, melytől földi boldogságunk, s minden törekvésünk sikere függ, az égnek adományai.

Sorsjáték az élet, melynél, nem a legnagyobb számokkal nyerjük, a legnagyobb összeget.

… mert a vagyon, végre is, csak anyagi élvezeteinket nevelheti, s ezek, csak egy gyomrunk s két lábunk lévén, s így, csak egyszer ebédelhetvén, s egy lovon lovagolhatván, korlátoltabbak.

Mert, hisz az életben, minden annyit ér, mennyinek azt becsüljük, s éppen ebben fekszik fiatal korunk, nagy kiváltsága, hogy mindent, amit teszünk, s mi után fáradunk, még, nagy

fontosságúnak tartjuk.

- mibül éljünk?

(29)

… s apám, kitört csődje után, nyugodtabb kedéllyel mondám -

“ majd meglátjuk “

Nem hiszi senki sem, mennyi erélyre van szükségünk, hogy vagyonunk elvesztését, férfiasan elviseljük.

Első pillanatban, midőn veszteségünket, csak egészben látjuk, összeszedjük erőnket, s azt hisszük, hogy iránta később, közömbösökké fogunk válni.

- Az, mit a világ legnehezebbnek tart, éppen mert nehéz, s mert annak férfias elviselése, hiúságunknak hízelg, még tűrhető, de midőn látjuk, hogy a vész, mely alatt a villám, házunkra lecsapott, nemcsak azt semmisítette meg, de, hogy örömeink mezején, nincs egy virág, nincs egy fűszál, mely összeroncsolva, beiszapolva ne állna előttünk, akkor, a férfiú is szomorúan fölsóhajt, néha, alig tarthatja vissza könnyeit.

Mint minden, mi a földön boldogító, úgy, szeretetünk is, nagy részben, emlékeinken alapszik;

életünk legszebb viszonyai felborulnának, ha midőn, reményeinkben csalódtunk, egy szebb múltnak kötelékei, nem fűznének kedveseinkhez.

A legszívtelenebb ember is, ha múltjára visszagondol, meg fogja vallani, hogy életének legboldogabb pillanatait, nemesebb hajlamainak, s érzelmeinek köszöni.

Mint, a napvilágított tájon, úgy életünkben, a legmelegebb pillanatok azok, melyekben körünk, legderültebben, s ragyogóbban áll, előttünk.

Komoly az élet, s mielőtt még férfiakká váltunk, már sok vesztett örömért, kesereghetünk…

… emlékkőként állunk, a viruló kertben, melyre a sors, sok kedves nevet vésett.

Minden vesztett örömöt, feltalálhatni ismét, ha csak, az ember nem változik.

… morális kötelességeiről, mindenki, csak maga ítélhet.

(30)

[[ Minden vagyonról lemondott,

elvesztette

ERCSIT, elhagyta apja várban levő lakását, ahol akkor lakott, és onnan is csak saját könyveit és bútorait vitte magával, amikor Pestre költözött Trefort Ágostonhoz, aki , a Wodiáner-féle házban lakott.

( ma V. kerület, Akadémia u. 3. ) ]]

Ha miután, atyám szerencsétlensége történt, elfogadom a helyzetet, melybe jutottam – mint egy pillanatig akartam –,

kivándorolok, valamennyi német universitasnak, jelenleg talán, legboldogabb professzora lehetnék.

De, meg akartam küzdeni, a sorsommal, helyreállítani nevünket, mely csorbát szenvedett, s most, meg kell fizetni árát.

1841.

, Szalalay Lászlónak:

Nem hagyhatom el lakásomat, mert

egy zsidóra várok, kitől öcsém számára, pénzt veendek fel.

1844. április eleje, Szalay Lászlónak Kedves Lacim!

Minden pénzemből kifogytam, s igen leköteleznél, ha csak addig, míg Pesten ismét meglátjuk egymást, 50 fr. kölcsön adhatnál, sőt ha szükséges, mihent Pestre jövök, a pénzt azonnal, ide Pozsonyba, a gőzhajó által felküldhetem.

- Ha hatalmadban nem áll, e kérésemet teljesíteni, kérlek, írd meg azonnal, ha számolhatok reá, hozd ma ebédre magaddal. Híved Eötvös

1844. július 28., Szalay Lászlónak Kedves Lacim!

Tegnap vettem Heckenast által 500 frt., melyekért ezennel köszönetet mondok, egyszersmint kijelentvén, hogy szorgalmas közmunkásságomra, nemcsak számolhatsz, hanem, ha valamely tárgy iránt, célszerűnek látnád, hogy éppen én írjak, velem diszponálhatsz…

(31)

Az ide mellékelt levelet, kérlek, küld ki Ercsibe, talán öcsém, éppen Pesten lesz, ha nem, Fritz Eckstein, tudni fog valamely alkalmatosságot, ha pedig nem, add a postára, csak kérlek, hogy a levél kézhez jusson, fontos.

1844. augusztus 7., Szalay Lászlónak

Heckenastnál, még egy majdnem 1000 frt. pengő pénzre menő adósságom van, ennek lerovását, akarnám véghezvinni írásommal…

… tudod, hogy nőm vagyonán kívül, nekem személyesen más birtokom, mint mit dolgozva szerzek, nincs, s természetes, ha legalább régi, boldogabb időkben – azaz, pénz tekintetében –, tett adósságaimtól, ily módon, szabadulni kívánok.

1844. szeptember, Szalay Lászlónak

Mához egy hétre, Pestre indulok házammal együtt, számtalan kiadásaim lévén, kérlek igen szépen, küldjél 200 frt. kölcsönt, csak egy hónapra, vagy rövidebb időre is, mert e hó végén, ismét pénzt kapok.

Baj között, de becsületben éltem eddig, s így akarom folytatni, hogy gyermekeimnek legalább, egy egészen nemes ügynek szentelt életnek, példáját, s egy tiszta nevet hagyhassak, egyedüli örökségül.

Az isten, megtagadta tőlem, azon legfőbb boldogságot, hogy gyermekeimet legalább, minden anyagi gondtól felmenthessem…

számotokra, nem szereztem mást, mint jó nevet, s talán jóakaratot…

… neked, szegény apád van és lesz, olyan, ki mindenét szívesen megosztja veled, sőt, egészen rendelkezésedre teszi…

… ha belátom, hogy azon helyzetben, melybe a sors állított, s azon tehetségekkel, melyekkel megajándékozott életemben, több boldog órát szerezhettem volna magamnak, egy kétségtelen, hogy nem szenvedtem semmit, s nem nélkülöztem, minek, nem én magam lettem volna oka.

… s ki, szegény legény létére, a családi élet boldogságát, akarta biztosítani magának, egy kis számítás után, beláthatja, hogy ezen élvezet, felülhaladja erszényét, s hogy homloka

izzadságával, minden nyugodt perc feláldozásával, s keserű napok – s évekkel kell megfizetni, a boldog órákat, melyeket élvez.

… s ha, életem nem könnyű, legalább, csak magam ellen, panaszkodhatom…

Ötvenkét esztendeig éltem, fáradtam, ezen egész idő alatt, hogy a képességet, melyet Isten adott, kimíveljem, s közhaszonra fordítsam, s nem értem el semmit, sem hazámnak, sem családomnak, sem magamnak.

(32)

szükséges, hogy családomat, tisztességesen feltartsam…

- Nem, vidító gondolatok ezek, s a múltban nincs semmi, mi a jövőre, reményekkel tölthetne, de, nem fogok lemondani, a küzdelemről.

Egy van, mi csak tőlünk függ, saját tökéletesítésünk; dolgozzunk ezen, s bízzuk a többit, a gondviselésre.

nem panaszkodom sorsom ellen, bármennyi keserű tapasztalásokon, vezetett keresztül.

Kevés ember élt, boldogabb gyermekéveket.

Azon, ritka szerencsében részesültem, hogy

nemes, istenfélő, s szeretetreméltó emberek között éltem, csaknem, 20 éves koromig.

E, derült korány után, tikkasztó órák jöttek.

Láthatárom elborult, és nehéz vészfellegek, vonultak el fejem felett, de mit bánom, ha az alkony, ismét szép leend, s életem napja, mint midőn emelkedett, úgy, tiszta körben száll, nyugodni.

Nem éltem-e szép napot, s a vészek órái, nem voltak-e szükségesek, hogy az életet, és saját lényemet, egészen ismerni, tanuljam.

S nem ez-e, egyik legfőbb feladásunk?

Életem, különböző viszonyok közt folyt le.

Voltam, oly helyzetben, midőn sorsomat irigyelték, éltem napokat, midőn talán, részvét tárgya valék, de csak egyet tanultam, mind e tapasztalásaimból, s ez az, hogy megelégedésünk, nem helyzetünktől, hanem, annak felfogásától függ.

- Akár kedvez, akár üldöz a sors, mindig találunk valakit, ki nálunknál még kellemesebb, vagy, még szánandóbb helyzetben áll.

S hogy, el ne bízzuk magunkat, vagy el ne csüggedjünk, nem szükséges egyéb, minthogy, szerencsés pillanatainkban azokra, kik még szerencsésebbek, s ha szenvedünk, azokra, kik még szerencsétlenebbek, fordítsuk figyelmünket.

(33)

- Ki, midőn helyzetét megfontolja, az egyik mérlegbe, azon javakat teszi, miket nélkülöz, a másikba, azon bajokat, melyektől ment, az, sem arra, hogy magát elbízza, sem arra, hogy kétségbe essék, nem talál elég okot.

1870. február 29. Lorándnak írt levele

Korodban főképp az, ki oly viszonyok között nevelkedett, mint te, nem ismeri, a pénzkérdések fontosságát.

Én magam, 28 éves lettem, míg az életnek, ezen legprózaibb s kínosabb oldalát, ismerni tanultam;

de, hidd el, nincs jólétünkre, sőt még arra nézve is, hogy valami kitűnőt véghez vigyünk, semmi nagyobb béfolyással, mint az, hogy jövedelmünkkel, kijőni tanuljunk.

- Nem tartozol azok közé, kiknek a takarékosság, természetében fekszik, de annál

szükségesebb, hogy ezt, magadnak megszerezzed, mi első időben, erőmegfeszítésbe kerül, de elérhető, s mindenesetre megéri a fáradságot, mert függetlenségünk feltétele.

Ha tőlem függne, szívesen felmentenélek, e kénytelenségtől.

Az isten, megtagadá tőlem, azon legfőbb boldogságot, hogy gyermekeimet legalább, minden anyagi gondtól felmenthessem, de miután azt nem változtathatom meg, szükség, hogy őket, s főképp téged, jókor figyelmeztesselek helyzetedre, hogy annak jó és rossz oldalait szem előtt tartva, aszerint intézd dolgaidat.

Számotokra, nem szerezhettem mást, mint jó nevet, s talán jóakaratot…

… neked szegény apád van, és lesz, olyan, ki, mindenét szívesen megosztja véled, sőt egészen rendelkezésedre teszi, de, kinek nem sokja van, miről rendelkezik, s hogy, e szerint kell rendezni, életedet – a lehetőségig takarékosan most, s úgy, hogy ezentúl magad is, valamit szerezhessél…

ha csak tűrhető egzisztenciát óhajtasz, magadról is kell gondoskodnod . EÖTVÖS JÓZSEFRŐL, sok

anekdota

is megjelent

Az ifjú koráig, nagy kényelemben és függetlenségben élő báró, szülei vagyoni bukása után, teljesen vagyontalan lett.

Atyja befolyásánál fogva, kaphatott volna előkelő hivatalos állást, de ő a kínálkozó alkalmat, függetlensége árán, nem ragadta meg, ahogy azon ajánlatokat sem, hogy atyja, hatalmas vagyonából, maga számára, valamit megmentsen.

Inkább maradt vagyon nélkül, de független!

(34)

A becsületes, egyenes, serény- és munkáséletvitel, a hatalmas munkabírás, népszerűséget váltottak ki irányában.

Az

anekdoták és megemlékezések

, mind, e tulajdonságait emelik ki.

“ Az országgyűlés berekesztését, csakhamar követte, az 1840-ki pénzválság, s ennek áldozatává lőn, Magyarország tárnoka is, báró Eötvös Ignác.

Az öregúr, mindenáron nagy földbirtokot akart szerezni családjának, drága kölcsönpénzen vett jószágokat, jószág után; a hitel rögtön visszavonatott, a jószágok ára leszállt, s ő, nem volt képes kötelezettségeinek megfelelni.

Előhívatta tehát fiát, s jelenlétében tanácskozott, egy tapasztalt pénzemberrel, hogy mit lehetne megmenteni, vagyona hajótöréséből.

A financier, előadta furfangos tervét, s a szerepet, melyet ebben, a bárónak szánt; ekkor ránézett, s félbe szakítá magát. ~ Az ifjú báró elpirúlt? Az ifjú báró szégyenli magát! Az ifjú báróból, soha nem lesz gazdag ember! ~

Ezen jóslat, be is teljesedett, nem lett belőle gazdag ember, hanem lett, nagy férfiú, ki hírnevét, szeplőtlenül hagyta gyermekeire. “

( Pulszky Ferenc )

“ Bécsben, ezen időben pénzválság ütött ki, melynek legfőbb áldozata, a Geymüller nagy bankház lett, s ennek bukása következtében, Eötvös Ignác, a tárnok.

Ez, mindig acuirált jószágokat, nagy részben hitelbe, főleg pedig, az ercsii uradalmat, melyet, ideiglenes jogczímmel bírt, minden áron, meg akarta örökíteni családjában, de, amint a

(35)

pénzpiacz állapota szorúlt, s a hitel szűkült, mindaz, kinek birtoka adóssággal volt terhelve, nem tarthatta fönn magát.

Eötvös, fiaival és az öreg Ulmannal, közölte zavarát: az ügyes bankár, természetesen azt tanácsolta, hogy a törvény engedte, minden furfang fölhasználásával, s a birtokviszonyok összezavarásával, oly állapot állítassék elé, mely, időt engedjen az adósnak; mert ismervén a báró vagyonát, meg volt győződve, hogy nem csak minden hitelező ki lesz elégítve, hanem, a családnak is megmenthető talán, némi szerényebb vagyon.

Pepinek egyenes jelleme, fölháborodott e terven, mit Ulmann észrevéve, e szavakkal fordult feléje:

Az ifjú báró pirúl! az ifjú báró szégyenli magát! az ifjú bárónak, nem lesz soha pénze! s ő csakugyan, még az napon, lemondott minden várható örökségről, nem akart részt venni a furfangos eljárásokban, elvitte könyveit s egy támlásszéket s elhagyta atyai házát. “

(Pulszky Ferenc)

HA GAZDAG EMBER, SORSA ELLEN PANASZKODIK, VAGY, MINT EGYSZER SINA VELEM TEVÉ, AZT AKARJA BEBIZONYÍTANI, HOGY VAGYONÁNAK NAGYSÁGA KÉPEZI,

ELÉGEDETLENSÉGÉNEK OKÁT…

– Eötvös József -

“ Az első nagy csapás, mely Eötvöst, még ifjúkorában érte, atyjának vagyonbukása volt.

Eötvös, jótállást vállalt atyjáért, s ez ügyre vonatkozólag azon időben, következő kis történet szállongott, bizonyságul, mennyire megnyerte a fiatal író, szabadelvű elvei által, a

közszeretetet.

A hitelezők között volt

S báró

is, kihez Eötvös, azon kéréssel ment egy ízben, hogy lenne egy kis türelemmel, míg követelése kiegyenlíttethetik.

~ Lássa – szólt –, én most csak írói keresményemből élek, tehát lassan megy a pénzgyűjtés;

kérem, várjon egy kis ideig.~

A gazdag báró azonban, semmit nem akart erről tudni, s Eötvös lehangoltan távozék.

S báró

, még a lépcsőn is utána kiáltá:

~ Ismétlem, meg akarom kapni a pénzemet.

(36)

Hallottam, mit beszélt a gazdag báróval; önnek 4000 frtra van szüksége: én kölcsön adom; majd visszaadja, ha pénze lesz. ~

Eötvös, meglepetten mondá, hogy nem is ismeri.

~ De én, ismerem önt, ~ felelt az idegen; ~ tudom, mit tett ön már eddig is, a szabadság érdekében. ~

S nem tágított mindaddig, míg Eötvös a pénzt el nem fogadta, s ki nem elégítette, gazdag hitelezőjét.

És az ismeretlen, nem is csalatkozott; az első pénzösszeg, mellyel Eötvös rendelkezhetett, a nemes lelkű zsidó, követelésének kiegyenlítésére volt szánva. “

( Magyarország és a Nagyvilág)

“ 1841-ben, a nemrég meghalálozott Wodianer báró, Eötvösnek, a ki akkor már híres felsőházi szónok volt, egy pénzügyi műveletet ajánlott, mely által, a legtisztességesebb módon, sok pénzt lehetett nyerni; ha jól emlékszem, arról volt szó, hogy Eötvös, mint alapító, vegyen részt, az akkor éppen alakulóban lévő, lánchídrészvény társulatban.

Az ajánlat egészen tisztességes, Eötvösre semmiképpen kompromittáló nem volt;

mindazonáltal, ez pillanatnyi habozás nélkül, azt válaszolta: ~ Szégyenleném magamat, ily pénzt elfogadni.

~ Ha ön szégyenli magát, ily pénzt elfogadni báró úr, akkor önből, sohasem válik gazdag ember! ~

válaszolá a bankár, és igazat mondott:

Eötvös, egész életében, nem fogadott el egy garast, melyet, tisztességes munkájával, nem keresett volna

, és valóban, sohasem lőn

gazdaggá. “ (Falk Miksa)

1843-ban, Eötvös e szavakat írta, az akkor titkárként hozzá beálló Berecz Károlynak:

“ Nem tudom, mennyire ismeri ön helyzetemet, ha azonban nem ismerné, biztossá tehetem önt, hogy szülőim megbukása által, minden vagyontól megfosztva, kizárólag munkám

szerzeményéből élek, a mi minden iparkodásom mellett – s hogy nem henyélek, ön is jól tudja –, alig elég, hogy magamat, a szükségesekkel ellássam, s adósság nélkül kijőjjek. “

“ Sokoldalú irodalmi munkásságát, naponként fölváltva, gyorsan s csaknem pihenés nélkül folytatta.

Midőn, Szalay László, s később Csengery Antal szerkesztett a ~ Pesti Hírlap ~ot, a politikai zsurnalisztikában is, tevékenyen részt vett.

Írt, akadémiai emlékbeszédeket, s nevezetesebb alkalmakkor, otthon készült, országgyűlési beszédeire.

(37)

Ugyan ekkor írta a ~ Falu jegyzőjét ~ is, s néha-néha, apróbb szépirodalmi dolgokat.

Ha rövid, napi sétájából visszatért, mintha pótolni akarná az elveszett időt, a lépcsőkön, csaknem rohanva jött fel, hogy félbehagyott munkáját, mielőbb folytathassa.

A munka, nála nem csak kötelesség, de élvezet, s valódi életszükség volt.

Reggel hat órakor már dolgozott, gyakran esténként is lámpafénynél, s mindamellett, többször sajnálkozva említette: hogy az idő, mily gyorsan elrepül, s az ember élete mily rövid, egész életen át, alig végezhet valamit! “

( Berecz Károly)

Eötvös halálának első évfordulójára, a Magyarország és a Nagyvilág írásában,

Eötvös becsületességét és munkabírását, tartották fontosnak bemutatni, mintegy, a halál okaként adva, a túlfeszített munkát:

“ Bámulatos volt Eötvös munkássága; a szó, szoros értelmében, halálra dolgozta magát, miután, különben is gyenge testalkattal bírt.

Naponként 9 órakor már hivatalában volt, s szakadatlanul dolgozott 1 óráig; ekkor hazament, s 3-ig, magánkihallgatáson fogadott, minden osztálybeli panaszos és kérelmező feleket, aztán gyorsan ebédelt, többnyire 10-15 percz alatt, s ismét hivatalos dolgai után látott, ha ugyan, minisztertanács vagy pártértekezlet, nem vette igénybe.

Este, ismét íróasztalához ült – vagy inkább állt, mert állva dolgozott –, s reggel három-négy óráig, szünet nélkül, tudományos vagy szépirodalmi munkával foglalkozott.

E roppant megerőltetésnek, természetes következménye lőn, hogy gyenge testalkata megtörött. “

1871. február 2-án, éjjel 11 órakor, halálba szenderült 1841 után, Ercsibe nem jött többé személyesen.

Gondolataiban, folyamatosan jelen volt Ercsi, azután is.

Sok ismerőssel tartotta a kapcsolatot, akik Ercsi környékén, vagy Fejér megyében laktak, éltek.

Tőlük érdeklődött és tájékozódott az eseményekről és történésekről.

A régi, személyes szálak is ide fűzték; az arisztokrata családok tagjai, kiket még

(38)

Így, ismerte a változásokat, de mivel, minden örökségéről lemondott, Ercsi határát, nem lépte át többé.

A megyében viszont, sokat járt, főként apjáékhoz Velencére, a családjával, sőt amikor Németországból visszatérték, egy kis ideig ott is laktak.

Olyankor, meglátogatta a szomszédban élő Vörösmartyt, akivel szívesen beszélgettek, tervezgettek.

Halála után, Deákkal gyűjtést szerveztek az özvegye és gyermekei számára.

Apja, 1851-es halála után, már csak sógorához, Rosty Pálhoz utazott le Pentelére, ahol annak birtoka volt.

Sina Simon, apja halála után lett Ercsi örököse, és Eötvöst nagyra becsülte, szívesen adományozott jótékony célokra, az országban.

Tehát a társadalmi, közéleti és szellemi viszonyokról, sőt, még az ott hasznosan tevékenykedő, jellemes „földijeiről” is, értesülése volt, ezért távozott 1870-ben Varasdy Lajos, a református gyülekezet éléről, mert Eötvös, királyi tanfelügyelővé nevezte ki.

Egy ideig még, Ercsiben lakott, de 1877-ben áthelyezték Tolna megyébe, és akkor Szekszárdra költözött. Tanfelügyelőként, több könyve jelent meg.

Eötvös József, politikai, és baráti körében is, sokszor emlegette, az Ercsiben töltött, boldog éveit.

VISSZAEMLÉKEZÉS

a

(39)

GYERMEKÉVEKRE és az IFJÚKORRA

Az ifjú gondolatainak, csak impulzust ád a

külvilág, magából fejlődik ki, életkört magának

alkot, s éppen, az első behatások határozzák el,

egész ifjúságát.

(40)
(41)
(42)

nagyatyám, egész családom, arisztokraták voltak, s én a nemesség minden előítéleteivel nőttem fel, s azokhoz ragaszkodtam volna

valószínűleg, napjaim végéig [..]

De az arisztokrácia, melyet családom körében ismertem, oly emberekből állt, kik kiváltságos állásokban, nem oly valamit láttak, mi nekik korlátlan szabadságot ád, vagy őket kötelességekből felmenti, de oly valamit, mi a kört, melyben mozognak, szűkebbre szorítja, s reájok nagyobb

kötelességeket ró.

A nemesnek e felfogása szerént, az általános erkölcsi szabályokon kívül, még különös, csak őt kötelező szabályai vannak, s mutassatok ily

nemességet nekem, s talán ismét arisztokrata leszek, mint gyermekkoromban voltam .

(43)

… a gyermekség, mégis legboldogabb szakasza életünknek.

Ó, ifjúságunk boldog kora, hol éltünk még oly teli vala, hol minden csepp, mely szemünkből patakzott, virágot talált, melyen harmatként függhetett, hol, maga fájdalmaink setét aknája, annyi kincseket rejtett még, annyi aranyeret, mely gazdagíta.

Jól emlékszem, hogy gyermekkoromban, fő örömet abban találtam, hogy a kertben s mezőkön járva, az egyes fűszálakat, a fák különböző nemeihez hasonlítgatám.

Órákat töltöttem így, míg végre a vadzab és vízi perjék, csakugyan fenyők és pálmáknak látszottak, s én magam képzetemben, óriássá nőttem, ki, mint Gulliver Liliput országban, egy lépéssel egész erdőkön, s hegyeken lép át.

- S, nem fekszik-e, minden gyermeknek legfőbb boldogsága abban, hogy mindent, a valónál nagyobbnak lát?

- Később többnyire, az ellenkező csalódásba esünk, s azért vesztjük el kedvünket az élethez, mert igen sok dolgot, a valónál kisebbnek tartunk.

Ó, boldog az első ifjúság, gyermekálmunk nyugszik rajtunk még, és félhunyt szemünknek, oly közel tetszik, földünkhöz az ég.

Évek lejtnek el felettünk, szemeink felnyílnak, de csak azért, hogy lássuk, mely távol van mennyünk.

Átláthatjuk később, hogy az, mi által, fiatalságunkban boldogok valánk, mind hiábavaló, - de vajon, ha a karácsonyfa gyertyái eloltattak, az édességek, s a játék, mely ágain függött, leszedetett, s a gyermek látja, hogy mi oly reményzöldnek látszott, csak tű, melynek mindenikén megszúrhatja magát –, nem néz-e vissza, újuló gyönyörrel az estvére, melyen oly boldog volt?

S nem vagyunk-e, hasonló gyermekek mi is?

Minden, minek életünkben örültünk, múlékony, de az öröm maga, nem tűnik el nyom nélkül.

Ha, forró vággyal tekintek vissza fiatalságomra, nem azon élvezetekért teszem, melyeket az élet, az ifjúságnak nyújt, hanem azon reményekért, melyekkel akkor, a jövőbe tekinték.

Tavasz múltával, lehullnak a virágok, s így múlik el sokszor, az ifjúsággal hitünk, szerelmünk, s a lelkesedés, mely által boldogok valánk; de valamint, minden gyümölcs virágból fejlődik, úgy az, mi életünkben beccsel bír, azon szép napok eredményeként tekinthető, melyekben szívünk, még lelkesedni tudott.

Boldog az, ki midőn már az élet töviskoszorúját viseli, még a rózsák jutnak eszébe, melyek a tövisek közt nyíltak.

A legszívtelenebb ember is, ha múltjára visszagondol, meg fogja vallani, hogy életének legboldogabb pillanatait, nemesebb hajlamainak, s érzelmeinek köszöni.

(44)

legderültebben, s ragyogóbban áll előttünk.

Mert hisz az életben, minden annyit ér, mennyinek azt becsüljük, s éppen ebben fekszik, fiatal korunk nagy kiváltsága, hogy mindent, amit teszünk, s miután fáradunk, még nagy

fontosságúnak tartjuk.

Ha mint gyermek, fájdalom szorongatá szívemet, a jövőben találék vígasztalást; nagy leszek majd én is, mint ők, s szabad és boldog – így gondolék, ezer, örömtervet koholva magamnak.

… s ha férfi, vággyal tekint vissza, életének azon szakaszára, melyben az emberhez való bizodalmát, még semmi nem ingatta meg, az ifjú bizodalma, talán nem csalódáson, hanem azon alapszik, mert az emberek az ifjú irányában, csakugyan jobbak voltak, s pedig azért, mert ő maga is, más volt irányokban…

Nem neveltettem soha más, mint anyám által, Lilien nagyatyám házában, de nagyszülőim minden befolyása nélkül.

Az élet fája

Ismertem én ifjú koromban egy fát, életemnek kertiben.

Gyönyör között és bánatomban, enyhet találék hűsiben.

S mint fészkihez a kismadár, reá e szív pihenni jár.

(45)

Mert zölden áll, bár rég körűlte, eltűnt a kert, s virágai.

Az ősz, ez egyet elkerülte, s tömötten állnak ágai.

S bár elveszett minden remény, e fán, még zöldet látok én.

S a lomb között ezer virágot, pirulva az ágak fölött.

S ha feltekintek, napvilágot csillogva, a levél között.

Hol fülmile csattogva szól, elmúlt tavasznak bájiról.

TÖLGY

– Amit talán láthatott...

2018. október 18-án ki kellett vágni, veszélyes állapotban volt

(46)

Tanács

Oh nézd a tölgyet, erős gyökerével A földből szíja élte nedveit,

De felfelé hajt minden erejével, S az éghez nyújtja lombos ágait.

Így tégy te ember, kit e földhöz kötnek, A sors, s ezer szükség vas karjai:

Bár innen élsz, ez nem elég körödnek, Magasabbak küzdelmed céljai.

Áldást a szív, csak így terjeszt körére, Egész pályánk, hasznos csak így lehet:

Miként nagyobb árnyékot vet földjére, A tölgy, mennél magasbra nőhetett.

Ercsi gazdasága

Faluhelyen, szomszédai vannak az embernek, kikhez szükség esetén fordulhat, s kiktől, néha segíttetik oly kicsiségekkel, miket akkor, alig vesz észre, s miket mégis, ha városban lenne, nehezen nélkülözne.

(47)

A másik oldalon a sziget, s az újfalui vadászlak,

s az innensőn a szárazmalom, melynek gépezetén, annyiszor törtem fejemet…

postahivatal ,barackfa

...a postaház, rozzant kerítésével, hol a nagy barackfa alatt Bettivel, annyi boldog órát töltöttem

Megérinthette egy fiatalkori szerelem, mert naplójába, e sorokat látni:

(48)

mellére kocogni, jól tudva, hogy ott szabad mondatik.

Kedves tanyám

ERCSI

Vasárnap 31. márciuson… délután ERCSIBE tódulunk.

(1833. március 26. Szalayhoz)

26. júliuson ERCSIBE leszek, érted, Vállas és Ecksteinért, alkalmatosságot küldendek, mely 29-én Ecksteinnál fog várni.

Ha lehet, látogasd meg barátodat.

(1833. július 20. -Szalayhoz)

Gyermekségem kedves tanyája…

Átláthatjuk később, hogy az, mi által fiatalságunkban boldogok valánk, mind hiábavaló, – de vajon, ha a karácsonyfa gyertyái eloltattak, az édességek, s a játék, mely ágain függött,

leszedetett, s a gyermek látja, hogy mi oly reményzöldnek látszott, csak tű, melynek mindenikén megszúrhatja magát –, nem néz-e vissza, újuló gyönyörrel az estvére, melyen oly boldog volt?

MINDEN, MINEK ÉLETÜNKBEN ÖRÜLTÜNK,

MÚLÉKONY, DE AZ ÖRÖM MAGA, NEM TŰNIK EL NYOM NÉLKÜL.

Láthatta, látta Ercsiben egykor

(49)

Családja mélyen vallásos volt, állandó helyükön foglaltak helyet a templomban, ahova természetesen a gyermekeket is magukkal vitték.

Jó kapcsolatot ápoltak Radnics Imre, akkori plébánossal is, aki gyakran vendégeskedett a kastélyban, jó barátja volt a családnak, és kedvelte a kis bárót, Józsefet.

régi Ercsi Képek a XIX. század körüli időkből

EMLÉKE

(50)

Lónyay Menyhért, az Eötvös halálára készített Akadémiai emlékbeszédéből:

“ Nem egyszer hallám Eötvöst, ifjúi hévvel szólani azon korról, melynek emlékei, késő aggkorig, élénken fenn szoktak maradni, emlékezetünkben. “

CSALÁDALAPÍTÁS

Rosty

– család

(51)

ÁGNES ILONA PÁL

Barkóczi nemes Rosty – család:

Apa, barkóczi nemes Rosty Albert ( 1779. december 10. – 1847. november 4. ) Békés vm. alispánja, politikus, művészetkedvelő

Anya, paulai nemes Eckstein Anna ( 1803. ? – 1843. július 5. )

Gyermekeik:

Ágnes csillagkeresztes és palotahölgy

( Pest 1825. szeptember 20. – 1913. május 9., Iharosberény )

férje, vásárosnaményi báró Eötvös József

1842. szeptember 13-tól, 5 gyermek született

Ilona (Pest 1826. július 5.-1870. február 21. Pest) férje, 1847. március 14-től Trefort Ágoston

( Homonna 1817. február 6. – 1888. augusztus 22., Budapest ) 6 gyermekük született

Anna ( Pest 1828. március 5. – 1927. február 22. Bécs ) férje, gróf Amadei Rudolf Bukovina helytartója Külföldön éltek.

Pál ( Pest,1830. november 29. – 1874. december 7. Dunapentele )

Földrajz- és néprajztudós, utazó, fotográfus, író

Pentelén volt birtoka, nem nősült meg, nem volt gyermeke.

(52)

Családalapítás

Eötvös Lilien Rosty

NEMES HÁZASSÁG A HÁZASSÁG SZENT

BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF PÉLDÁS FÉRJ, PÉLDÁS APA

Saját szavai: CSALÁDRÓL, HÁZASSÁGRÓL, GYEREKRŐL

≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈ ≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈

„ ISTEN, EGY KINCSET REJTETT MINDEN SZÍVBE.

SZERESS! – S FEL FOGOD TALÁLNI.”

(53)

Liszt Ferenc, első pesti tartózkodása tiszteletére, táncos estélyt adtak a Kaszinó termében.

1840. január 7-én Eötvös József, itt ismerkedett meg személyesen, a Rosty család lányaival.

Rosty Ágnes, nagyon megtetszett neki.

A családot ismerte, és tisztelettel szólt róluk, és a lányokat is dicsérte. A bál után sokat időzött a Rosty féle háznál.

1842. februárban pedig, megkérte Rosty Ágnes kezét, akinél szerelme viszonzást talált.

Szeptemberben össze is házasodtak.

„ HA KÉT DARAB FÁT ÖSSZETESZÜNK, KERESZT LESZ BELŐLE.

EZ SZÉP ALLEGÓRIA A HÁZASSÁGRA. ”

A NEMES CSALÁD

1842. SZEPTEMBER 13-ÁN KÖTÖTT HÁZASSÁGOT Vásárosnaményi BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF

Barkóczi nemes ROSTY ÁGNES csillagkeresztes és palotahölggyel

Esküvőjük a lipótvárosi templomban volt, és Eötvös tanújaként, Deák Ferenc állt az oltár előtt.

A lipótvárosi római katolikus plébániatemplom anyakönyvi bejegyzése:

“ Méltóságos Báró Eötvös József Úr és Tekintetes Rosty Ágnes Kisasszony esküvőjüket 1842. szeptember 13-án tartották, a vőlegény részéről Deák Ferenc, a menyasszony részéről Bezerédy István és Eckstein Rudolf lettek tanúként beírva. “

Ágnes 12 évvel fiatalabb, az akkor 29 éves férjénél, aki A karthausi regényét adta

ajándékul, az ifjú feleségének.

(54)

Nászútra Olaszországba mentek

BOLDOGSÁG

(55)

E földön nincs nagyobb szerencse, mint Oly nő, kitől szerettetünk; egyéb

Bármily örömmel töltse is szívünket, Egy perc, s elmúlt a nagy gyönyör; de ez Idővel még nagyobb leszen, ha majd Karjai közé szorít, s azt mondja neked, Hogy semmit nálad inkább nem szeret, Ha sír keserveidnek, és örül,

Ha téged lát örülni. Ó, barátom!

Minden keservről elfelejtkezel,

Mert minden nap, csak új gyönyört hozand.

Ó, boldog az, aki szerettetik. ”

„ Megrezzen szívünk egy gyengéd tekintet alatt, és édes hang lejt át rajta; szerelem; és valamint nyugodtan áll már a húr, de a ton tovább hangzik még, úgy száll szerelmünk jobb honba át, ha már nem ver is többé, a nyugtalan szív. ”

„ Ki örömet kíván, keresse azt saját körében. Szép kilátást távolban is, de virágot csak közelünkben találhatunk, le kell hajolnunk, hogy azt, leszakíthassuk. ”

„ Az életnek nagy koszorújában, számtalan virágok találtatnak.

Körülfutnak a szemek, s egy virágról a másikra, míg a rózsához, a szerelemhez nem jutnak; de ezt megtalálván, ezen többé nem tévelyegnek, vagy legalább visszajönnek ismét. ”

„ Kissé túlságos, de igen közönséges követelése sok férjnek, hogy míg ő maga kemény tőkévé lett, neje mindig virág maradjon. ”

„ Két ember bármiként szeresse egymást, nem olvadhat fel

egymásban. Közel egymáshoz csak azok maradhatnak, kik annak, hogy egymáshoz közeledjenek, mindig szükségét érzik. ”

„ Ha valamely házassági viszony szétmegy, nem következik, hogy az egyik, vagy a másik részen fekszik az ok. ”

„ A házasélet – mint egy régi tapasztalt barátom mondá –, szép

dolog, csak kissé sokáig tart, s épp azért, csak az láthatja benne

(56)

határoztatja el magát, melyek állandóak. ”

„ Semmisem veszélyesebb házi boldogságunkra, mintha azért, hogy társunkat aggodalomtól, vagy kellemetlenségtől megkíméljük,

előtte egyes dolgokat eltitkolunk. Mint az adósság, melyhez folyvást, fizetetlen kamatok csatoltatnak, úgy minden

kellemetlenség csak nagyobbá válik elhalasztása által, s nincs baj vagy aggodalom, mely nejeinknek inkább fájna, mint azon

meggyőződés, hogy nem bírják egész bizodalmunkat. ”

„ Férfinál minden érzemény gondolat, asszonynál minden gondolat érzemény, ez a nagy különbség, a két nem között. ”

Gyermekkorában olyan családi légkörben élt, amely számára mindig biztonságot, megértést jelentett, és legfontosabb volt a családi összetartozás. Külföldi útjairól is a családhoz, a szeretteihez vágyott vissza.

„ Szeretett anyám! Ha arra a pillanatra gondolok, amikor ismét ott leszek Magánál, amikor ismét szívemre szoríthatom, hogy soha többé el ne hagyjam, ha arra a csendes boldogságra gondolok, amelyet csak azóta ismertem fel, amióta rövid időre lemondtam róla, azokra a csendes örömökre, melyeket egy pillanat nyújt, és egy élet sem képes elfeledtetni, szeretnék nyomban helyet váltani és hazasietni. ”

Szüleivel és testvéreivel is szoros kapcsolatban állt. Ezért tartotta szerencséjének, hogy feleségében olyan társat adott a sors, akivel boldogságban éltek, gyermekáldásban

gazdagon, közösen nevelték az utódokat; becsületes, erkölcsös, tiszta életre, melyhez maguk mutattak példát gyermekeik számára. Hosszú, meghitt, követendő családi élet vette

kezdetét, melyben az együvé tartozás, a szeretet összetartó ereje segítette a kisebb család, a nagyobb rokonság tagjainak nyugalmát, békét adó körülményeit.

„ Pesten voltam. Ma 22 éve, hogy megházasodtam. Talán nincs ember, ki ha ennyi idő után, azon pillanatra visszatekint, melyben a mátkáját az oltárhoz vezette, nem látná át, hogy csalódott. A leány, kit szerettünk, már csak azért is, mert szociális állása változik, s mert annyival idősebbé vált, épp úgy megváltozik, sőt még inkább, mint magunk, s midőn azon tulajdonait, melyek egykor elbájoltak, néha mind elveszíti, olyanokat fejt ki, melyekről akkor fogalmunk sem volt. S ez történt velem is, csakhogy szerencsémre, s hogy Ágnesemet sokkal jobbnak tapasztalom, mint azt egykor

gyaníthatám. ”

(57)

Ágnes csodálatos anya is volt.

Született gyermekeik:

- ILONA 1846-1924, férje Návay Lajos, földeáki nemes gy.: 2 fiú, 1 lány

- JOLÁN 1847-1909, férje Inkey István, pallini báró gy.: 2 fiú, 1 lány- 8 unoka

- LORÁND 1848-1919, felesége Horváth Gizella, az igazságügy miniszter lánya gy.: ( 3) 2 lány

- MÁRIA 1851-1928, férje dr. Plener Ernő báró, bécsi pénzügyminiszter gy.: 1 fiú

- ANDOR 1854-1854 ( 6 hétig élt, torokgyíkban halt meg ) Második fia halála, nagy fájdalom, szomorúság volt számukra.

„ Kisfiam hat hét alatt, melyet a világon töltött, több szeretetben részesült, mint sok ember hatvan éves koráig, s bizony nem rossz dolog átmenni e földön anélkül, hogy valakinek szeretetét

elveszítettük, s mást, mint jó embereket esmertünk volna,…ki nyugodni ment, mielőtt még kifáradt, s a boldog vakációt elérte anélkül, hogy az élet kemény oskolájában megkínozták.

Szülék, ne sírjatok! Hisz azt, ami életünkben szép,

Ő már élvezte itt: A nap meleg tekintetét, s anyjának csókjait. ”

(58)

utódját szerette volna benne látni. Amit meg is kapott, s boldog érzéssel látta, fia életének alakulását, büszke volt az elért eredményeire, és ahol módja volt, segítette haladása útján.

„ Minden gyereket szeretek. Szeretek olvasni e kis lények szívében, létünk első lapjai ők, amelyek oly tiszták, oly reménybeliek; az

ember olyan jó, mikor még semmisem történt, előtte a jövő, mikor még nem tudunk semmit, de mindenben hiszünk, és mindent

igaznak vélünk.

Ha velük szórakozom, mindig visszatér a boldogság emléke, s jólesik vele időznöm. ”

„ Gyermekeinkben a jövőt látjuk magunk előtt; ki mondhatna le minden reményről, e mosolygó arcok között. ”

Nagyon szerette, becsülte feleségét, rajongott a családi együttlétért, gyermekeivel is bensőséges kapcsolatban volt. Ott lehetett igazi önmaga, és ebbe a körbe nagyon kevés ismerőst engedett be. Családjában szeretetet, vigasztalást, bíztatást kapott, ott tudott feltöltődni a hétköznapi problémák elviseléséhez, a nyugodt munkához is, ott merített erőt.

„ Nőm, és gyermekeim körén kívül, alig van életviszony, melyet meg nem keserítettek volna nekem. ”

„ Alig várom, hogy ismét családom körébe jöjjek. Jobb nekem otthon, hol minden tekintetben több meleget találok! ”

„ Holnap, csak estve jövök le a hegyről, – mert végre

természetesebb, ha születésem napját, családom körében töltöm. ” Eötvös, imádta lányait, velük is sok időt töltött. Sétált, beszélgetett velük, és elégedetten látta férjhezmenetelüket, és legnagyobb lánya, még unokákkal is megajándékozta életében.

Imádta a pici gyermekeket, csodálattal ecsetelte lányát, anyaként is.

Ilona

„ Gyermeknép erkölcsei, tojáshoz hasonlók, csak meleg által

fejlődhetnek. ”

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Ennek során avval szembesül, hogy ugyan a valós és fiktív elemek keverednek (a La Conque folyóirat adott számaiban nincs ott az említett szo- nett Ménard-tól, Ruy López de

25 A rasszisták természetesen jellemzően nem vallják magukat a bíróság előtt rasszistának. Ennek következtében, ha sértettek, akkor azzal érvelnek, hogy nem

A vándorlás sebességét befolyásoló legalapvetőbb fizikai összefüggések ismerete rendkívül fontos annak megértéséhez, hogy az egyes konkrét elektroforézis

(Véleményem szerint egy hosszú testű, kosfejű lovat nem ábrázolnak rövid testűnek és homorú orrúnak pusztán egy uralkodói stílusváltás miatt, vagyis valóban

Az akciókutatás korai időszakában megindult társadalmi tanuláshoz képest a szervezeti tanulás lényege, hogy a szervezet tagjainak olyan társas tanulása zajlik, ami nem

Az olyan tartalmak, amelyek ugyan számos vita tárgyát képezik, de a multikulturális pedagógia alapvető alkotóelemei, mint például a kölcsönösség, az interakció, a

A CLIL programban résztvevő pedagógusok szerepe és felelőssége azért is kiemelkedő, mert az egész oktatási-nevelési folyamatra kell koncentrálniuk, nem csupán az idegen

A pszichológusokat megosztja a kérdés, hogy a személyiség örökölt vagy tanult elemei mennyire dominán- sak, és hogy ez utóbbi elemek szülői, nevelői, vagy inkább