A bírálóbizottság értékelése
1. Vincze János kutatásai alapvetően a makroökonómia matematikai modellezéséhez, és a gazdaságpolitika hatásainak tanulmányozásához kötődtek. E területen a Szerző komoly hazai elismertségnek örvend.
2. A dolgozat a főáramú makroökonómia átfogó, alapos és igen szakszerű összefoglalását adta, módszertanilag egységes keretben, ezen belül a konszenzus modell átfogó ismertetését és érdemi kritikáját is nyújtotta.
3. Mindezek mellett kitekintést nyújtott a disszertáció a gyakorlati alkalmazás lehetőségei felé is, bemutatva egy olyan saját fejlesztésű eklektikus makromodellt, amely előrejelzésre és gazdaságpolitikai elemzésre is alkalmazható.
4. A magyar gazdaság számára releváns eredménye a dolgozatnak, hogy a kamatláb a kis nyitott gazdaságokban messze nem tölti be azt a szerepét a pénzügyi szabályozás terén, mint amelyet az uralkodó elmélet neki tulajdonított, amelyből fontos gazdaságpolitikai következtetések vonhatóak le.
5. A formalizált modellek bemutatása viszont sok esetben nem elég didaktikus, és többször érzékelhető, hogy az egyes témák kidolgozása igen vázlatos, nagyvonalú.
6. A bizottság hiányolja néhány tételszerűen kijelentett megállapítás bizonyítását.
7. Fontos megjegyezni, hogy elképzelhető, hogy egy kevésbé nagyívű cím választásával a téves anticipációk elkerülése révén a Szerző az opponensi kritikák jó részét megtakarította volna.