SZÁZ ÉV
KASSA LEGRÉGIBB TÖRTÉNETÉBŐL.
Irta :
IFJ. KEMÉNY LAJOS.
Kassa, 1893.
RIES LAJOS KÖNYVNYOMÓ-TNTÉZETÉBÖL.
(1 2 4 9 - 1347.)
A humanizmus (renesszánsz) hatása alatt Zsig- mond király uralkodása (1387—1437.) első évtizedében tűnik fel az oklevelekben Kassa latinizált neve, C a s so V i a ; a mikor antik mintára a városi tanácstagokat consuloknak kezdik nevezni. Addig a város neve ma
gyar, latin vagy német nyelvű írásokban egyaránt — K a s s a ( Ca s s a , C a s c h a , C a s s e n s i s ) , sőt a né
metekben K a s c h ( Ca s s e r . )
Mely nép volt az, mely a Hernád völgyének e pontján megtelepedvén, annak nevet adott ? Határában az emberi kultúrának oly tanúbizonyságára, mely a magyarok honfoglalása előtt való időkre vallana, mind
eddig nem bukkantak. A kő vagy bronzkorszak esz
közeit sem viz, sem szántó vető ekéje vagy tudós ku
tató ásója mind máig nem vetette itt felszínre. A hely, melyen ma népes város áll, sokáig nem volt alkalmas a letelepedésre. A mai Kassa felett levő hegységben a Hernád folyó évszázadokig vájhatta medrét mind mélyebbre s szélesebbre, iszapjával lassan-lassan be
temetvén a Hradova alatt fekvő völgy mélységeit, mig végre a mocsarak közt előtűnt az emberi telepü
lésre alkalmas szárazföld.
A z ember minden korban szeretett a folyók mel
lett tanyát ütni s ettől az árviíveszedelmek sem r i asztották vissza. A mai belváros — a régi Kassa —
nem esik közel a Hernád folyóhoz ; de régebben ez aligha nem közelebb folyt el mellette ; Krones is tud róla ; de hiszen még ma is szemünk láttára hol köze
ledik, hol távolódik kanyargó futásában. Közvetlen partja mellett azonban még sem épülhetett a folyó jobb partján levő mocsarak miatt, melyeket a múlt század közepéről Korabinszky említ s a melyek — a vasúti tárházakon innen — még ma sem tűntek el teljesen ; nyugatra is aligha nem mocsaras volt a talaj, a mint a F a u l g a s s é b ő l (platea putrida) magyarrá vált Forgács uteza neve mutatja. Észak felé 1261-ben a B la t h a n nevű mocsár terült el, mely a 14. szá
zad közepén már eltűnt, különben Balaton néven ott szerepelt volna Fel-Kassa határai között.
Mily nemzetiségű nép nevezte el lakóhelyét, arról csupán a város neve világosíthatna fel.
A római Cassiusoknak, kikről Bonfini regél, csak a kor szelleme adott életet írójuk meséiben ; egy tégla, egy pénzdarab sem jutott el ennek tanutételeül nap
jainkra ; azon innen csak oly hallgatag a föld.
A honfoglalással magyar és szláv nemzetiségű népek jutnak e vidékre ; ezek építettek itt hajlékot s nevezték el azt nyelvükön.
A monda szerint a cseh fejedelemnek három leánya volt: Libussa, K a s s a és Teta. Szláv telepü
lök az elhagyott hazára való emlékezetül nevezték el a fejedelmi leány nevéről falujokat ? Okleveleinkben Kassa mint férfinév szerepel.
Vagy a mind máig fenmaradt német Kasch s a magyar k a s s i leány, k a s i kofa arra vall, hogy fek
vésénél fogva magyarok nevezték el a helyet kasnak?
Krónikásaink szerint két faluból, Alsó és Felső- Kassából olvadt volna össze a város. Okleveleink csu
pán Kassáról és Fel-Kassáról emlékeznek. F e 1-Kassa (Cassa superior) újabb elnevezésű hely s magyar e 1 ő- n e V e bizonyság reá, hogy a már régóta Kassa név alatt szereplő helységtől való megkülönböztetés végett akkor nyerte nevét, midőn birtoklás, tehát kultúrába vétel által felébredt a szükség, hogy geografiailag fi- xirozva legyen.
Pedig van régibb neve is: H r a d ó v a — a 16.
századbeli Várhegy, a mely névvel rendszerint a prae- historikus földvárakat jeleli meg a tót köznép. Ez té
vesztette meg eddig Kassa összes krónikásait, kik Fel- Kassáról, mint erős falakkal épült várról beszélnek.
Pedig a róla szóló határjárások (1261., 1347.) a leg
világosabban elmondják, hogy nagyobb földterület sző
lőkkel, mezőkkel, erdővel ; 1292-ben, midőn a város dézsmáját készpénzen megváltja, az egri káptalan az egyességböl Fel-Kassa bor dézsmáját kirekeszti. S mig batárnevei : c s e r m e l y , b l a t h a n szláv eredetű, a kultúra alacsony fokán álló lakosságra vallanak, addig előneve a mellett bizonyít, hogy a magyarság is korán reányomta nemzeti bélyegét a vidékre.
A Kárpátalji felföldet még a 13. század elején is sűrű erdőség borította ; a Hernád mindkét partját is, kivált a Szepességen. A lakosság gyér ; hisz 1256-ban Arnold fia, Jordán comes erdőt kap királyi adományul, mert a Szepesség benépesítésében érdemeket szerzett;
a birtokos nemesség kis száma a vidék közigazgatási kialakulását késleltette ; Ujvármegye alatt, úgy lát
szik, a mai Abauj- és Sárosvármegyék rejtőzködtek sokáig.
E rengeteg földterület birtokosa legnagyobb részt maga az Arpádházbeli uralkodó család volt. Bereg és Mármaros még a 14. század elején is csupán óriás tér-
jedelmü királyi vadaskert. Eperjes — V. István 1261-ben Echy comesnek adja,— Kapi, Nagy Sáros, Osztrópataka, Kis-Szeben, Kajata, Gergelyfalva sárosmegyei falvak IV. Béla alatt (1248.) királyi birtokok ; Abaujban tíz falu : Göncz, a három Németi, Ruszka, Vizsoly, Czécze, Dobsza, Perény és Egyházas Vizsoly, királynék jegy- ajándoka s rajta a 13. század elején a királyné né
metjei laknak.
A megyében fekvő többi nagyszámú birtokait ugyané században kezdi az uralkodó s családja elaján
dékozni híveinek és egyházi testületeknek. Kálmán herczeg, IV. Béla öcscse, alapítja- a jászói káptalant, megajándékozván azt számtalan faluval. Forró 1243-ban királyi birtok s csak 1271-ben jut királyi adományul Miklós országbíró kezére. 1270 ben V. István Füzér várát és 11 helységet ad Demeter és Mihály comesek- nek ; ugyanezen évben főlovászmesterének és szabolcsi ispánnak, Reynoldnak Rozgonyt, Rásföldét és Lapis- patakot adja. 1295-ben Agnes királyné megerősíti a IV. László dajkájának Mennának birtokjogát a regi- nális A1-, Közép- és Fel-Némethi iránt. Midőn V. István (1261.) Fel-Kassát Samphleben és Obi kassai lakosok
nak adományozza, módjában van, hogy e terület eddigi birtokosainak kárpótlásul Csány és Gönyü birtokait azonnal kijelölje.
Kassa is e korban még mindig v i l l a r e g i a , a király birtokában levő falu.
Városainkat vagy királyi és főpapi, ritkábban főúri kegy, vagy a kereskedelem és mezőgazdaság épí
tik meg. Székesfehérvár és Buda, majd a 14. század
ban Temesvár a királyi udvartartás székhelyei; Esz
tergom, Nagy-Várad, Pécs, Nyitra, Eger a püspöki udvartól nyerik fényüket ; Pozsony, Győr, Pest, Sze
ged és Debreczen, az erdélyi szász városok : Kolozs
vár, Brassó és Nagy-Szeben, valamint Kassa is, mint a kereskedelem góczpontjai s mezőgazdasági piac. ok növekednek nagygyá. Lakosaik megvagyonosodván, sza
badalmak után törekednek s mig a király birtokain levő városok terjedelmesebb privilégiumoknak jutnak birtokába ; addig a főpapok és főurak érdeke, hatalom
vágya a többieket fejlődésükben megbénítja.
Kassának szerencséje, hogy a király kezén volt s távol az udvartól; igy akadálytalanul fejlődhetett azzá, a mivé természeti fekvése — az éjszaki keres
kedelem csomópontján — eleve kijelölte.
Kassáról — hitelesen — egy 1249-ik évbeli ok
levél emlékszik meg először, mely szerint Szina kirá- .yi adományként ugyanazokat a — külön fel nem so
ro lt— szabadalmakat kapja, mint a melyekkel Kassa él.
Bombardi ugyan megemlíti Imre királynak 1202.
évbeli, a kassaiakhoz intézett oklevelét ; hanem, mint írja, erről csak hallomásból van tudomása s az is, ki
től ez adatát nyerte, egy harmadikra hivatkozik. Arany János klasszikus szavai szerint „ki más után, ki hallo
másból“ nyert hitelességű állítására azonban nem épít
hetünk ; annál kevésbé, mert a város levéltárát két ízben is — 1510. és 1760-ban — lajstromozták s az oklevélnek mindkét Ízben nyoma sincs; mert azt soha meg sem írták.
Kassafalva azért már fenállhatott a maga jelen
téktelenségében, melyből ez időben kezd kibontakozni.
Közrehatott erre a tel pités mind vármegyénkben, mind a Dunajecz völgyében. Állítólag 1194-ben egy osztrák vitéz, Narad comes háromezer némettel tele
pedik meg Abaujvármegyében ; ugyanitt 1219-ben tiz falu : Fel-, Közép- és A l Németi, Perény, Göncz —3
még 1469-ben is Künczeldorf, — Ruszka, a két Vizsoly, Czécze és Dobsza, német telepedővei találkozunk. A Szilézia felől keletre törő németalföldi (vallon) ele
mekkel kevert középnémetség ugyanekkor ér a Kár pátok alá ; 1204-ben Henrik, Krakkó és Szilézia nagy- herczege, engedélyt ád arra, hogy a lengyel Dunajecz melléken letelepedhessenek.
Ez a németség lassú beszivárgással megnöveli Kassa lakosságát s a kereskedelem fellendül sével tú l
súlyra tevén szerf, eredeti magyar-szláv bélyegét né
metre váltja.
A krónikások «tömeges telepítésről szólanak ; de állításuk támogatására csupán II. Gréjza egy oklevelére hivatkoznak, mely azonban csak az Erdélyben való megtelepedést említi.
Kétségtelenül voltak megyénkben is telepítések;
a királyné németjeinek tiz faluján kívül ilyenek voltak Szína (1249.) és Buzita (1269.) Kassát azonban ked
vező fekvése — az átmenő kereskedelem országutján
— építi meg. Az utak minősége mellett nem lehetett utazni nemcsak lóváltás, de a közlekedő eszköz meg- cserélése nélkül sem ; az ország közepéből érkező sze
kerek valószínűen nem voltak alkalmasak a Kassa fe
lett elterülő erdős-hegyes vidék utjain való közleke
désre. De nemcsak folytonosak, nemcsak jók nem vol
tak az utak, hanem bátorságosak sem. Messze idegen földön bajosabb lesz vala a kalmárnak védelmet ta lálnia, mint a maga hazájában. Ehhez járult a hitel fejletlensége, a fizető eszközök czélszerütlen volta, az apró dénárokat megmázsálták ; mindez a kereskedelmet a cserekereskedés színvonalán túl nagy nehezen en
gedte kifejlődni.
A sik alföld és hegyes felvidék érintkező pontján
fekvő Kassa kínálva kínálkozott a kereskedelemnek ily alkalmas megálló, le vagy átrakodó helyéül. Akár a Tárcza, akár a Hernád völgyéből jö tt az utas, köz
vetlen felette találta a legkeskenyebb hegynyergeket, melyeken leereszkedhetett ; míg az alföldről jövő ke
reskedő e ponton közelítette meg leginkább a hegyes felföldet ; ellenkező esetben órák hosszat kell bolyon- gania a fensikon. Rajta vezetett keresztül az ut az érczekben gazdag Gömör felé; alább a Kanyapta ter
jedelmes mocsarai miatt — Nagy-Ida környékén még a múlt században is rengeteg tavak, nádasok vannak
— a vidék nem volt alkalmas az átkelésre.
Ez hatott közre Kassa emelkedésére. Már 1249.
előtt vannak bizonyos privilégiumai. Melyek voltak azok ? nem tudjuk, mert nem maradtak korunkra. Le
het, hogy a tatárjárás előtt keltek s elpusztultak ; bajos azonban elhinni, hogy renovácziójukat a község nem eszközölte ; de nem lehetetlen, hogy maga a város semmisítette meg az arról szóló oklevelet, midőn na
gyobb terjedelmű kiváltságokat kapott. A 16. század elejen készült lajstrom már nem említi.
El kell fogadnunk tehát, hogy hasonlóak voltak azokhoz, melyekkel más felvidéki városkák, például Kézsmárk vagy Gölniczbánya bírtak.
Talán nem fölösleges megjegyeznem, hogy a Kas
sával később oly sűrűn érintkező Eperjes, Lőcse, Bárt fa és Kis-Szeben az Árpádok korában semmiféle szabadalmakkal nem bírtak.
Kézsmárknak IV. Béla által 1269-ben nyert pri
vilégiuma szerint a lakosok közös akarattal választják birájukat, kinek neve azonban nem iudex, csak villi
cus ; ez ítélkezik rajtok, kivéve a lopás, vérontás, ti-
zed és hamis pénzverés ügyeiben, melyekben a király által kinevezett biró jár el.
A z Olaszi hospeseket a király 1243-ban felmenti a várispán fenhatósága alól s az általok közös aka
rattal választott villicus ítél felettük.
Gfölniczbánya szabadalmait Kún László azzal toldja meg, hogy lopás, rablás és vérontás eseteiben is önmagok bíráskodnak.
Birt-e Kassa a 13. században ilykörü szabadalom
mal mint Gölniczbánya ? nem valószínű ; hiszen a sá
rosmegyei Sidópataka 1317-ben a kassaiak privilégiu
mához hasonló — szintén fel nem sorolt — jogokat nyer.
Tíz Árpádkorbeli oklevélben találkozunk még Kassával; ezek is fele részben csupán mint határos birtokról szólanak róla.
1261-ben V. István, még mint rex iunior, Samph leben és Obi, kassai lakosoknak adományozza Fel- Kassát. A birtok (terra) — és nem vár vagy falu, ilyet az oklevél nem említ — határai mélyen benyúl
nak a Kassa felett levő erdőségbe a Csermelypatak kútfejéig ; rajta müveit földek, erdőség és szőlők van
nak. A király az uj birtokosokat, valamint örököseiket felmenti a katonáskodás terhe s a vármegyei főispán fenhatósága alól s ügyes-bajos dolgaikban a hospesek szokása szerint magok választotta biró ítél felettük.
Az oklevél világosan arról szól, hogy a birtokot és a jogokat (donatio seu libertatis collatio) csupán a megnevezett két kassai lakos s ezek örökösei kapják adományul. Bizonyság erre az is, hogy Fel-Kassát és bizonyos Hoph — talán meierhoph — nevű tartozékát Samphleben és Obi örökösei 1347-ben átengedik Kassa városának.
A levéltár 16. századbeli lajstromozója a város újabb krónikásaival szemben több józanságot tanúsít e dologban, midőn a Cassa superiorra vonatkozó okle
veleket nem keveri a Cassoviák közé, mint megteszi a levéltár 18. századbeli bokros érdemű levéltárnoka, Schvarczenbach Ferencz. Ez oklevelek a város privi- legiális jogai iránt semmi különösebb becsesei nem bír
hatnak, mert hisz nem jutnak előbb a város kezére, mint 1347 ban, a birtok megvételének évében.
Régibb állapotokra a legnagyobb óvatossággal kell következtetnünk az újabb koruakról; annál inkább a középkorban, mert benne sok jog a szokáson s az azt megtartó erőn alapult.
Kassa autonómia után való törekvésében 1290-ben kivonja magát az abaujvármegyei esperes lelki fenha- tósága alól s megszabadul attól a súlyos, mert e'ég gyakran fizetett adótól, hogy az esperesnek minden határai közt íreggyilkolt ember után egy márka ezüstöt tartozott fizetni; ha ezt megtagadták, a mit mind sű
rűbben megcselekedtek, úgy az esperes interdictum alá vetette a községet.
Ez oklevél, bár nem vet szép fényt a lakosság erkölcsére, de — ha jól sejtjük — élesen megvilágítja a forrongást, mely ekkor e ponton — a következő századok kereskedelmi empóriumában — mind szembe
tűnőbb lesz. Valamint az áruknak, úgy a körülfekvő vidék s a vele éjszak felé szomszédos országok kalmár
— részben szerencsekereső kalandor — népének meg
szálló, lerakodó helyévé lesz.
Bölcs vezérei, Arnold plébános (1283—1292.) és ugyancsak Arnold nevű villicusa (1307.) vezetése alatt mihamar oly hatalmassá fejlődik, hogy diadalmasan
megküzd egyházi fenhatóságával, majd Omodéva!, a bitor oligarchával.
Arnold plébánosa áll ki (1283.) a Johannita lo
vagok ellen, kik a Kassán régóta íenálló kórház jö
vedelmeit akarják magukhoz ragadni; 1292-ben ugyan
csak ez Arnolddal élükön az egri káptalannal az ennek járó dézsma iránt, melynek természetben való besze
dése a lakosságra mind terhesebbé vált, évi 15 márka ezüst fizetésében megegyeznek. Ez oklevelek tanús
kodnak arról, hogy a mai magasztos dóm helyén egy ennél jóval kisebb terjedelmű szent Erzsébet tisztele
tére emelt templom állott s déli oldalán a sz. Mihály temetkező kápolna.
1297-ben itt székel a kamara-ispán, a kit ma pénzügyigazgatónak neveznénk el.
Krones és Tutkó már az Árpádok alatt mint sza
bad királyi várost szerepeltetik Kassát ; sőt már a villa regiá-ban is valami kitüntető fokozatot látnak.
A fenmaradt oklevelek mindennek ellene monda
nak. Voltak már ekkor is ily szélesebb jogkörrel biró városaink, de inkább a Dunán-tul, a hol a kultúra jóval előbb vert gyökeret. De például Pest nagy és gazdag kereskedő város a tatárjárás előtt városi jogok nélkül.
A városi intézményt különben úgy kell tekintenünk, mint valami élő organizmust, mely hol növekedik, hol fogy ; s azután ez a fogalom: város, a korszakok sze
rint is változó. Kassa lakossága az Árpádkor vége felé valószínűen számos jogszokással élt minden előleges királyi jóváhagyás nélkül, melyek mindinkább vérébe mentek át.
A tatárjárás tönkrepusztitotta ezt a vidéket is, de ez annyiban javára vált, hogy a kormányzat —
kivált V. István — most nagyobb gondot fordított szervezésére.
Kassának ekkor még nem volt túlsúlya a vár
megyében, melynek székhelye (locus cathedralis) Forró.
Szína 1249-ben ugyanazokat a szabadalmakat kapja, mint Kassa. 1261-ben nem Kassa bírája vezeti be Samph- leben és Obi, kassai lakosokat Fel-Kassa birtokába, hanem Tekus, sárosi főispán ; Hannus, kamara-ispánt az ezzel éjszaknyugatra szomszédos erdőség birtokába 1297-ben pedig Feldrik, sárospataki várnagy.
Krones a városi levéltár egy 16. századbeli föl
jegyzésére, mely szerint : „1290. Cassa habebatur villa“, építi vélekedését, de azt elhallgatja, hogy egy közel egykorú kéz e mellé odajegyezte: „hoc.est falsum.“
Különben is ez odavetett följegyzés, mely Krorner Lé- nárd, városi jegyző (1557—1580.) kezeirása, nem vi
lágosítja meg a kérdést.
Az 1510. körül szerkesztett lajstrom említi, hogy még 1292-ben is falu volt s czimerül egy liliomot hasz nált. Ez utóbbi állítást is kétségbe kell vonnunk, mert Kassa első czimerébe sz. Erzsébet alakját vésték fel.
Liliomokat Nagy Lajos ad czimerébe 1369 ben s nem említi, hogy a város addig bármiféle czimerrel élt volna.
A legrégibb oklevelek Kassát v i l l á n a k , falu
nak nevezik s 1347-ig nem találkozunk bennük a ta
nácsnokok (jurati) neveivel, mert nem voltak. Csupán a bírót nevezik meg névszerint a 14. század első felé
ben kelt oklevelek, mint a szűcsök 1307-beli czéhsza- bályzata.
Nincs tehát alapunk, hogy Kassát az Árpádok alatt a szabad királyi városok közé sorozzuk. Sőt a 14. század elején történelmében oly dologra bukka
nunk, mely ezzel teljesen ellenkezőről tanúskodik.
Róbert Károly, hogy Omodét lekenyerezze, en
nek kérelmére Kassát, mint királyi birtokot, a főurnak adományozza. A tényről oklevelünk ugyan nincs, mex-t azt, mint számos társát, Károly király később érvény
telennek mondotta ki s igy azt — bizonyára Kassa is minden áron azon volt — megsemmisítették.
Az adományozásnak azonban vau okleveles nyoma az Omode fiai és Kassa közt 1311-ben kötött s a város levéltárában őrzött egyességben, melynek egyik pontja szerint Omode fiai arra kötelezik magokat, hogy Kas
sát sem ők, sem utódaik nem fogják Károlytól vagy fiától adományul kérni.
Kassa ekkor a gyors fejlődés utján halad. Ha nem is környezték erős kőfalak, maguk a házak szi
lárdabb anyagból készülhettek s a védelemre alkalma
sak lehettek ; a városi szervezet — különösebb Írott kiváltságok nélkül — a lakosság vagyonossága mellett mind inkább kialakul ·, 1307-ben itt létesül az első czéh, a szűcsöké; piaczát, vásárait a környék lakói, de távol vidékek kereskedői is mindinkább felkeresik, valamint a kassaiak is mindinkább reávetik magukat a kereskedelem közvetítésére. A kezdetben mezőgaz
dasági telep a 14. század első tizedében mind nagyobb forgalmú kereskedő és iparüző helységgé lesz. Ennek érdekei terelik az Arpádház kihaltával Kassát a cseh Yenczel táborába, annál is inkább, mert a beállott zavarok érzékenyen megkárosítják.
Az utakat rablócsapatok — Omode emberei — el-elállják; két-három évszám nélküli oklevél tanús
kodik erről. Omode, kinek Abaujban s a szomszédos vármegyékben terjedelmes birtokai vannak, uj vámok
kal zaklatja a kassai s más kereskedő népeket.
Midőn pedig a várost a viszonyokkal ismeretlen
Róbert Károlytól adományként kicsikarja, a mérték betelt.
Omode megjelenik a városban, hogy azt birtokába vegye. A zaklatásai miatt úgyis már a végsőkig fel*
ingerelt polgárság a főurat s többeket kíséretéből megöli, fiai közül Jánost és Dávidot másokkal együtt foglyul
ejti s kirabolja.
A király Tamás, esztergomi érseket és István, veszprémi püspököt bízta meg, hogy közöttük a békét helyreállítsa. Ez annál inkább érdekében állott, mert Csák Mátéval le kellett számolnia. Az egyesség 1311.
október hó 7-én létre is jött s legfontosabb pontját felebb közöltem.
Károly — oldalán a hü kassaiakkal — a követ
kező évben vívja meg győzedelmes csatáját a rozgonyi síkon s még fia, Nagy Lajos is hálásan említi e hű
ségűket hozzájuk intézett okleveleiben.
Károlytól nyerik a kassaiak 1319 ben vámmen
tességüket Újvár és Zemplénmegyékben a Sajó és Tisza folyókig s egész Beregig ; 1321-ben a kamaranyereség czimén fizetett évi félfertó ezüst fizetése alól oldja fel őket. 1342-ben megajándékozza őket más főbb városai (capitalium civitatum) mintájára a teljes törvénykezési szabadsággal s azzal, hogy egyenest a királyhoz vagyis a tárnokmesterhez felebbezhetik ügyeiket.
Nagy Lajos a lakosság kereskedelmi érdekeinek lesz hő védője.
1344-ben meghagyja, hogy a kassai kereskedők töl ne szedjenek nagyobb vámot ruthén földön, mint Lengyelországban ; midőn pedig szinai vámszedője 1345-ben fizetésre szorítja őket, szigorúan meghagyja neki, hogy ezt ne cselekedje.
Kassa jelentőségét láthatjuk abban is, hogy ez időben kezd a kassai márka feltűnni.
1835-ben van először emlités a domonkosok klas- fromáról, mely szerint ennek telkéből három lépésnyit a város magához vált.
Ugyanez év óta Abauj- és Sárosvármegyék ne
messége itt tartja — napokig is eltartó — közgyűlését s Lajos 1346-ban Poháros Péter, abauji főispán távol- létében a városra bízza a vármegyei igazságszolgál
tatást.
Szomorú véletlen — Endre gyalázatos meggyil
kolása — juttatta Kassát ahhoz, hogy szabad királyi várossá lön. Lajos, hogy öcscse halálát megboszulja, háborúra készül; pénzre van szüksége s a circumspec
tus polgárság bölcs bírája, Albert az 1347-ben kelt privilégiumért bizonyára tetemes összeget tett le a trón zsámolyára.
Ez évben kezdenek hozzá a bástyákkal erősített körfal építéséhez. A régi belváros alakja, mely arány
talanul hosszabb, mint széles, azt mutatja, hogy a börfal sokáig nem akadályozta a kiváltképen keres
kedő lakosságot abban, hogy házaikat a helységet ke
resztülmetsző országút mentén építsék, a mint azt {a tárházak és vendégfogadók érdeke követelte.
