Szemle közjogunk és politikai viszonyaink felett

Teljes szövegt

(1)

S Z E M L E

KÖZJOGUNK ÉS POLITIKAI V I S Z O N Y A I N K

* ' F E L E T T .

<f

IRTA

T Ó T H L Á S Z L Ó

D É S V Á N .

- •JhoSh&Qf&rftf -

, KOLOZSVÁRTT, 1*86 8. #

S T E I N J.-NÁL A Z E V . R E F . FŐTANODA B E T Ű I V E L .

(2)
(3)

A mostani képviselet nem alapszik az ország népe közvéleményén.

Legelső kötelessége egy alkotmányos honpolgárnak hazája alkotmányos törvényeit mindaddig pontosan megtartani, míg azokat az ország törvényes törvényhozó hatalma el nem törli, vagy nem módosítja.

Ezen kötelességgel párhuzamban bir azon joggal is — s éppen az alkotmányosság elvénél fogva—hogy a létező s bár kötelező törvényeket bírálat alá vegye, s azok felett véleményt mondjon. .

Egy alkotmányos s másoktól független országban a tör- vényt a nemzet egyeteme hozza: és igy a fejedelem és a nép képviselői. Mondám: „a nép képviselői." De mi az a népkép- viselő? Erre csak ugy felelhetünk meg, ha elhatározzuk, hogy a nép gyámság alatt áll-e, vagy pedig szabadon mozog a tör- vényes korlátok közt, gondolkozik, . .akar, kiván, s szellemének ezen munkássága által közvéleményt fejt ki. Az első esetben a képviselő nem képviseli a népet, hanem saját egyéni meg- győződését, és ezen esetben a választója maga választottjában legfeljebb ennek értelmében és jellemében, való bizalmát nyil- vánítja, de koránsem választja azt a maga óhajtásai tolmácsául;

a második, esetben a képviselőnek bírnia kell választói gondo- latának, kívánságának tudomásával, vagyis közvéleményével; és ha a képviselő egyéni véleménye választói véleményével ösz- szevág, elfogadja a választást, az országgyűlésen tolmácsolja választóit, vagy más szóval: k é p v i s e l i ; különben egy sza- bad országban a képviseletnek nincs értelme.

•Ennyit a népképviseletről el kelle mondanunk, miután, nem egyszer s nem egy képviselő úrtól hallók: hogy ő nem

1 *

(4)

választóinak, hanem az országnak képviselője, minthogy kezei útasitás által megkötve nincsenek. Ezen állitásnak csak annyi értelme van. mintha valaki mondaná: hogy 1848 előtt az úta- sitással ellátott követek nem voltak volna az ország képvise- selői; de a mit megczáfolna azon tény-körülmény: miszerint az egész országra kiterjedő törvényeket a követek hozták, ha- bár útasitással yalának ellátva. Képviselői voltak ezek is az országnak, valamint képviselőinek kellene lenniök a mostani képviselőknek is választóiknak: mert az ország népe nincs gyámság alá helyezve semmi törvény által s a választók be- folyása a törvényhozásba csak illusio volna.

Ezen elveknek előrebocsátása után lássuk már, hogy mostani képviselőink bizton mondhatják-e magukról, hogy ők kétségkívül az ország népe, képviselői? Elmondhatnák tán mindnyájan, ha megválasztatásuk előtt a törvényhatóságok restituálva; ha a megyék, vidékek, városok a közgyűléseken szabadon nyilatkozhatnak; ha a sajtó lenyűgözve nem volt volna s a mennyiben mozoghatott is, az egyik vagy másik iránynak megnyert s magukat igen gyakran az eszmék terem- tésére kizárólagosan privilegisáltaknak hitt szerkesztő urak ke- zei közt az ártatlan gondolat csak azért emésztőbe nem ju- tott volna, mert' azt nem valamely fényes tekintély küldte be!

De igy, a hogy a választások alkalmával állottunk, a válasz- tók akarata nem nyilatkozhatott; közgyűléseken nem: mert azok nem tartattak; a sajtóban nem: mert ott a rendőrség, igen gyakran a szerkesztő úr szeszélye a szabad szót elfoly-.

totta, s ha összegyűjtöttek is minket a választásra, szigorú parancs tiltott minden eszecserét s csak annyit engedtek meg, hogy a kit inkább szerettünk, vagy a ki jobban fizetett, vagy másként elcsábított, arra szavazhassunk. Választásainknál tehát az elvek, a közvélemény majd semmi szerepet sem vitt, hanem döntött csaknem mindenütt a személyes érdek, a jelölt szemé- lyének szeretete vagy gyűlölete. Ezekkel azonban nem mond- juk, hogy képviselőink a legjobb akarattal nem bírnának; de azt kénytelenek vagyunk kimondani, hogy választóik óhajtását—

minthogy az nem nyilatkozhatott—nem bírhatják, nem ismer- hetik; s a mit eddig tettek, az nem a nép kifejezett közvéle- ményén, kit a dolog voltaképpen illet (mert nem a képviselő urak, hanem a nép számára hozatik a törvény), hanem a kép- viselő arak egyéni meggyőződésén alapszik s az az alkotmá-

(5)

nyosság elvénél fogva csak akkor tekintethetnék országosan elfogadott törvénynek, ha az egy újabb választás által iga- zoltatnék. - • .

Ezzel szemben mondhatná valaki: „hogy a képviselők programmjukat mindnyájan elmondták s igy a választók és képviselőik egy értelemben voltak, s azon sok bizalmi szava- zat is, mi a választókerületek s más testületek részéről a több- ség s annak vezéreihez küldetett, éppen arra mutat: hogy a nép többsége magáévá tette az országgyűlés többségének eljá- rását és határozatait." Erre csak annyit mondunk: hogy oly programmot, melyben a megválasztandó képviselő kimondotta volna: hogy ő a kiegyezésnek az ország souverainitását áldo- zatul fogja adni, vagy más szóval: hogy az ország had- és pénzügyét a bécsi kormány rendelkezése alá bocsátja, vagy éppen ugyanazon ositj a—egyet sem olvastunk; de igen eleget, mely szerint a követjelölt választóit azzal biztatta: h o g y az o r s z á g ö n á l l ó s á g á t bi zt ositó j o g o k b ó l e g y haj- s z á l n y i t sem f o g engedni. .A mi már a bizalmi felirato- kat illeti: ezek legnagyobb része az előtt kelt, hogy az ország hadserge a bécsi Armee Commando rendelkezése alá szavazta- tott s elismertetett volna, hogy a bécsi kormány által legin- kább a mi megsemmisittetésünkre fölvett rémítő adósság egy részben a magyar korona adóssága is; más része azon fölira- toknak inkább divatszerüek, mert az ember szintúgy válik di- vattá; mint a ruha. ' .

Hogy a valódi közvélemény hol áll, azt ma nem csak Pesten, de még Déván is elhatározhatjuk, t. i. általános ugyan a megelégedés a fölött, miszerint felséges királyunk megkoronáz- tatott s az által a király és ország közt a törvényes viszony helyreállott: de azt tán senki sem kívánta s ma sem kívánja, hogy Magyarország. Ausztriának adófizetője legyen, ennek adós- ságait fizesse, a maga véderejét osztrák vezérség s német ve- zénylet alá bízza és azon nemzeti adósság, mit az ország 1848- és 1849-ben igazán a hon védelmére részint kölcsönben, részint magyar bankjegyekben fölvett, illetőleg «elvállalt, s miről a

"nemzet becsülete kezeskedik, még meg se említtessék.

I

(6)

I I .

A közösftgyi törvény ellenkezik a pragmatica sanctioval.

Miután már utcunque az ország számára közösügyi tör- vény van hozva s az ország felett „delegatio" czim alatt még egy felsőbb hatalom is teremtve, élünk azon polgári jogunkkal, hogy azt sajtó útján szemle alá vegyük.

A közösügyi törvény azon alapelvre van fektetve : hogy Magyarország az európai — fenyegető — viszonyok közt, hol a nemzetiségek tömörülnek — egymagára egy erős államot szö- vetségesek nélkül nem. formálhat s legtermészetesebb szövetsé- geseink volnának pedig az ő Felsége egyéb országai, melyek- . . kel az uralkodó személyében különben is összeköttetésben ál- lunk, s .ezekkel szorosabb viszonyba lépve elérhetné Magyar- ország azon államiságot, mit különben el nem érhetne.

Ezen hypothesist két forrásból kívánták megmagyarázni : először a törvényből, jelesen a pragmatica sanctioból ; másod-

szor a helyzet kényszerűségéből. . A pragmatica sanctior'ól azt mondák: hogy abban ugyan '

a közösügyek positive nincsenek' kimondva, de benne vannak a dolog természete szerint, s azt bizonyítják más törvények is, melyek szerint a kabinetben egy-egy magyar miniszternek is kellene lenni, s az 1791-beli, sőt az 1848-beli törvények is elismernek közös ügyet. Azonban minthogy a pragmatica sanc- tioban a közösügyek meghatározva nincsenek, meg kell azokat most határozni, még pedig részint a positiv törvényből és a gyakorlatból, részint az országnak az örökös tartományokhoz való természetes viszonyából.

Ezen törvénymagyarázat — hitünk szerint — nagyon téves;

ugyanis: a pragmatica sanctionak (melyet mi nagyon tisztának * és határozottnak tartunk) összes értelme oda megy ki: hogy M a g y a r o r s z á g örökös k i r á l y a i n a k ismeri a Habs- b u r g h á z leány á g á t is; ezen l e á n y á g u ö r ö k ö s ki- . r á l y o k p e d i g k ö t e l e z v e v a n n a k a m a g y a r k i r á l y -

(7)

ság s o u v e r a i n j o g a i t s z i n t ú g y t i s z t e l e t b e n t a r - t a n i , - m i n t a r r a m e g e l ő z ő i k , a f i á g u k i r á l y o k is

k ö t e l e z v e v o l t a k . , Azonban, minthogy az országgyűlés a pragmatica sanctio

értelmét a positiv törvényből és a gyakorlatból kívánta kima- gyarázni, tegyük azt mi is, a törvényt, hol arra hivatkozunk, a históriából magyarázván.

, Azt csak nem tagadja senki : hogy Magyarország—jelesen miután királysággá »lakúit —» bevétetett az európai souverain államok sorába. Magyarország tehát már kezdetben souverain állam lett; a magyar király egy más uralkodónak hűbérese, s az ország egy más országnak vagy birodalomnak hűbérisége soha sem volt, s a maga bel- és külügyeit másoktól függetle- nül intézte; és ha szövetkezett más országokkal, az a maga erkölcsi és anyagi függetlensége fenntartása mellett történt.

Magyarország tehát közjogilag független állammá született. , De megvan Magyarországnak ezen független állami joga királyával kötött kétoldalú szerződményei alapján is: ugyáhis históriai és törvényes tényállás az: hogy a szabad magyar nem- zet (értem nem kizárólag a magyar fajt, hanem a politikai magyar nemzetet, s ez értelemben szólunk mindig) elhagyván eredeti köztársasági kormányformáját, önként választotta a királyt.

Innen a király és nép közt már kezdetben azon termé- szetes és kölcsönös kötés keletkezett, mely szerint az ország a királynak, kit a maga dicsősége fénypontjául tett—az ő ha- talmának, dicsőségének oltalmát egész odaadással, — a király pedig az ország szabadságának — minek egyetlenegy föltétele a függetlenség —· s minden rendek jogainak tiszteletben tartását és oltalmazását vállalta magára ; és ez önkéntes s a legszentebb szövetség, mit a perduellio bűne nélkül egyik részről sem sza- bad felbontani. Ezen jogállapot fenntartására II. Endre királyon kezdve meg is esküdt koronáztatásakor mindenik király.

Ezen kölcsönös jogviszony király és nép között törvény szerint nem változott spha ; azonban mig Magyarország választó királyság volt, ezen jogviszony csak a megkoronázott király életéig tartott; de megújittatott minden újabb választásnál és koronázásnál; de miután a királyság a Habsburgházbeli kirá- lyokban örökösnek decretáltatott, a dolog erkölcsi természete szerint ezen kétoldalú kötésnek is örökösnek s az egyik király- ról a másikra átszállónak kellett lennie, s ez törvénybe is ira-, tott, jelesen az 1723-iki ü l . t. cz. ezt tartalmazza.

(8)

„Ne beszéljen félre az úr" mondhatná valaki: hanem, ha hozzá fogott, mondja meg, hogyan képzeli közösügy nélkül Magyarországot az osztrák államszövetségben?" Engedelmet kérek, közösügyet — ha keresünk — a japáni császársággal is találunk; de kénytelen vagyok tagadni: hogy Magyarország az osztrák államszövetséghez tartoznék: mert Magyarország az osztrák uralkodónak mint ilyennek magát soha alá nem vetette, sem nem lépett az osztrák tartományokkal soha semmi szerző- désre, hanem csak annyi történt: hogy az Ausztriát is birt uralkodóházból választotta a maga királyait. A mi a dolog gya- korlatát illeti: csodálkozom, hogy az országgyűlés nem folya- modott tudományért a historiához, hol látta volna, hogy a ma- gyar király soha sem uralkodott kirekesztőleg csak Magyaror- szágon; jelesen I. Lajos királyunk ura, királya vala mindazon földnek, mely a három tenger közt elterül, s igy a többek közt Cseh- és Lengyelországnak is, a honnan ezen országok- kal a dolog természete szerint personalis unióban állott — va- lamint most is abban kellene állnunk—az örökös tartományok- kal; de keletkezett-e kérem alázatosan ezen personalis unióból Nagy Lajos alatt vagy később is: hogy Cselí- és Lengyelország a maga nemzeti had- és pénzügyét a Magyarországéval egye- sítse vagy plane magyarizálja? Világért sem; hanem egy ural- kodó alatt ugyan, de megmaradt mindenik ország a maga nemzeti függetlenségének törvényes alapján. Hát miért kelljen most Ma- gyarországnak a maga állami függetlenségét feláldoznia?! no, de erről hátrább; most visszatérünk a pragmatica sanctionak a positiv törvényből való magyarázatára.

A magyar királyság I. Ferdinándban, ennek fiában Miksá- ban s ennek fiuágu örököseiben az 1547-beli V. t. czikkben örökösnek nyilvánittatik ugyan, s ezen örökösödési törvény az 1687-beli II. és III. t. czikkben megűjittatik; de egy szó sem hangzik arról, hogy Magyarország souverain államisága az örö- kös tartományok érdekében rövidséget szenvedne; ellenben az ez évi II. t. czikkben határozottan kiir^tik: hogy az örökös királyok beiktattatásuk előtt mindannyiszor elfogadják az ország szabadságát és függetlenségét biztosító törvényeket s arról biz- tosító királyi hitlevelet adnak ki, s arra ugyanazon királyi esküt teszik le, mit megelőzőik is letettek. A Hl. t. czikk szerint a Leopold fiuága kihalása esetére az örökösödés a VI. Károly spanyol király fiu örököseire ugyanazon föltétel alatt ruházta-

(9)

tik át; nem csak: de ezen ágnak is kihalása esetére fenntar- tatik Magyarországnak királyválasztási joga, minek értelme sem lenne, ha Magyarország az örökös tartományokkal valami fusio- -ba vagy ügyközösségbe lépett volna. Ezen jogállapot még vilá- gosabbá válik a 1Y. t. czikk által: mely szerint I. Leopold a királyi esküformából csak a II. Endre szabadságlevele 31-dik czikkét kívánja kihagyatni, az ellenszegülés jogáról, mi meg is állíttatván, egyebekben megmarad ugyanazon eskü és köteles- ség, mit korábban a választott királyok is letettek. így a ki- rály megesküdt az aranybullára is, más, az ország szabadságát biztosító törvények mellett ; az aranybulla pedig csakugyan^nem ' tartalmaz közösügyet Ausztriával. Ugyanezen királyi hitet teszi le s ugyanazon föltételeket fogadja el végtére az utolsó Habs- burg fiuágu király is az 1715-beli I. és II. t. cz. szerint.

Ezekből bátran mondhatjuk, hogy Magyarországnak meg- volt a maga pragmatica sanctioja Habsburg fiuágu királyaival is, de ezen pragmatica sanctio az örökös tartományokkal köz- ügyeket nem ismert. .

„No, de más természetű az a pragmatica sanctio, mely az örökösödést a magyar királyi székben a Habsburgház leányágá- . nak is megnyitotta." A világért sem: s ezen újabb pragmatica sanctio a magyar koronára vonatkozólag a leányág örökösödési jogán kivül, államjogunkon a legkisebb változtatást sem teszen;

mit bizonyít azon körülmény: hogy az 1723-beli I. II. III. t.

czikk (ezen t. czikkek a mi pragmatica sanctiónk), az 1547- beli V., az 1687-beli II. és III. t. czikkekre mint változhataí- lan alap-államszerződésre vonatkozik. Ez utóbbi t. czikkekről· >

pedig látók, hogy azok a magyar korona souverainitását biz- tosítják és közösügyeket be nem hoznak; az 1723-beli III. t.

czikkben pedig a leányágu királyok nem csak magukat, de tör- vényes örököseiket is kötelezik az ország függetlenségének ol- talmára szintúgy, mint arra a fiuágu királyok is kötelezve

valának. . A mi már Magyarország és az örökös tartományok bir-

toklásának megoszthatatlanságát illeti, az inkább az uralkodó- ház családi törvénye gyanánt tűnik fel, s azt jelenti: hogy az uralkodóház tagjai közt fel ne osztassanak, hanem a ki a csa- ládból a pragmatica sanctioban megirt következés szerint ural- kodik, az birja Magyarországot a többi tartományokkal· együt- tesen; sőt az előforduló „mutua defensio" is arra mutat, hogy

' •

'XA

• \V/ hl

(10)

Magyarország a pragmatica sanctio kelésekor is önálló király- ságnak tekintetett, különálló független kormányzattal, s igy lé- pik az örökös tartományokkal—igazabban ezek uralkodójával—

a kölcsönös védelmi szövetségbe. Bátran elmondhatjuk hát: hogy a pragmatica sanctioban nincs Magyarországnak közösügye a többi országokkal. ·

„Nem ugy van az uram!" mondhatná valaki: „hiszen a törvényt, s igy a pragmatica sanctiot is, a gyakorlat magya- . rázza meg; és. ha. elismeri ön, hogy vannak t. czikkek, melyek

szerint a kabinetben egy-egy magyar miniszternek is kellett lennie, hogy a kül-, bel-, had- és pénzügy elintézésében Ma- - gyarország is képviselve legyen, s hogy az 1848-beli III. t.

cz. 13-dik §-a is emlékszik oly viszonyokról, melyek a hazát az örökös tartományokkal közösen érdeklik, akkor csak nem tagadhatja a közösügyeket."

Ezen ellenvetésre megfelelünk a históriából. Jóllehet Ma- gyarország a maga függetlenségének föltétele, s azt biztosító kétoldalú szerződvény mellett emelte vala a maga királyi szé- kébe a Habsburgházbeli királyokat, s jóllehet ezen szerződvény minden koronázás alkalmával megújittátott, mindazonáltal azon körülménynél fogva, mert: Habsburgházbeli királyaink rendesen egyszersmind német császárok is voltak, s ezen minőségben—

daczára az 1537-beli 57., az 1546-beli 2. 18., az 1547-beli 5-dik s.más t. czikkeknek, melyek szerint a magyar királynak Magyarországon kellett volna laknia, s a magyar ügyeket ma- gyar tanácsosok és orgánumok által kormányoztatnia, — Ma- gyarországra lakásukat soha át sem tették. Ezen helyzetben a magyar királyt körülvett császári tanácsosok, — kik a magyar nemzetnek mindnyájan hagyományos ellenségei voltak (külön- ben a kabinetbe sem juthattak volna) a király esküjét s Ma- gyarország iránt vállalt kötelezettségét számba sem vették, ha- nem ugy bántak ezen országgal mint a német—, miután pedig

• a német császárság megszűnt s az osztrák császárság (érthetet- len) fogálma megszülemlett, mint az osztrák császárság egyik

(nyakas) kiegészítő részével. . Ezen elvből kiindulva: nemcsak a magyar birodalom kül-,

had- és pénzügyét ragadták magukhoz s azt az osztrák ügybe bele is fullasztották, de belügyeinket is a császári kormány kí- vánta kezelni, természetesen centralisticus és absolut irányban:

indítottak háborút, kötöttek békét, csinálták az államadósságot a nélkül, hogy Magyarországot csak meg is kérdezték volna.

(11)

Ily 'nyomasztó állapotban a magyar nemzetnek a maga alkotmánya, védelmére egy szakadatlan védelmi harczot kellett vívnia, ugy, hogy »törvénytárunk 1527 óta legnagyobb részt az alkotmányon és vallásszabadságon ejtett sérelmek elősorolá- sával s orvoslásával van telve, s "már nem vívmányról, hanem csak arról lehetett szó, hogy a mit lehet, megmentsünk. -

Innen nyernek magyarázatot azon t. czikkek, melyek egy magyar minisztert is követelnek a császári kabinetbe. írták az ily t. czikkeket inkább jogfenntartásnl szükségből, a magyar államélet biztosítására. Azonban az ily t. czikknek a gyakor- latban semmi értelme sem volt, sót káros volt reánk nézve:

mert megválogatták azta magyar minisztert,—mint napjainkban gr. Nádasdit, ki szívvel lélekkel osztrák, — hogy előbb német császári érzelmű legyen. ·-. '

. A német császárság 1804-ben megszűnvén s a császár ' császárság nélkül maradván, I. Ferencz császár rájött vala azon practicus gondolatra, hogy királyi minőségben lakását s orszá- gai súlypontját Magyarországra tegye, de a kabinet a restau- rálandó német császárság reményében eltartóztatá attól s föl- vétető . vele az osztrák császári czimet.

Az osztrák császárságnak állam jogilag semmi értelmesem volt, s ma sincs egyéb, mint az, hogy az uralkodó császári czimet visel, s azt szintúgy lehet vala nevezni például Salz- burgról, mint a hogy az osztrák főherczegségről elnevezték;

de hozzá kötötték azon czélt: hogy az uralkodó örökös tarto- mányaiból és Magyarországból egy egységes német birodalmat alakítsanak. Kedvezett ezen tervnek azon körülmény, hogy a bécsi kormány I. Nápoleon bukása útón Németországra csak- nem minden befolyását visszanyerte vala. .

• Itt a magyar nemzet és a császári kormány közt a harcz- nak más jelléme szülemlik: ugyanis, a német császárság kor- szakában a támadás ellenünk nem annyira nemzetiségünk, mint alkotmányunk s a lelkiösmeret szabadsága ellen intéztetett; ' ezen innen pedig nemzetiségünk ostromoltatott különösen, , nagy akadály levén a tervezett centralisatio és germanisatio útjában a (nyakas) magyar nemzet a maga külön alkotmányával.

Szerencsénk volt. ezen küzdelemben áz: hogy I. Ferencz és V. Ferdinánd irányunkban jóakaratuak voltak; jelesen József főherczegben, ki mint Magyarország nádora Magyarországon lakott, s itt — ugyszólva — meghonosult. József nagytudomá-

(12)

nyu s különben is jó indulatu s igazságszerető ember levén, a bécsi kormány nyomasztó törekvéseit Magyarország irányában a mennyire lehetett neutralisálta; benn a tudományokat, nem- zetgazdászatot pártfogolta. Ekkor vett határozott irányt a ma- gyar irodalom; az akadémia", budapesti lánczhíd, színház stb., ezen korban látott világot, s Magyarország csalhatatlan jeleit kezdte adni annak, hogy a bécsi kormány mostoha gyámsága alól kinőtt. De a bécsi kormány sem mulasztott el semmit, hogy az erőknek nemzeti alapon Magyarországon kifejlődését elnyom- ja; az adót s az ország más jövedelmeit, katonaállitást önké- nyüleg rendezte. Azonban a nemzet erkölcsi ereje által mind- ezekben lépésről lépésre gátoltatott, s utóvégre is kénytelen volt az országgyűlést Magyarországon 1825-ben, Erdélyben pe- dig 1834-ben összehívni, illetőleg nem gátolni: hogy a király összehívja.

Az 1825-dik év fordulópontot képez jogtörténelmünkben. * Már a nemzet felvillanyozva az ez évi országgyűlésen a „nagy"

nevet kiérdemlett Nagy Pál által,, a maga jogainak tudatában, azoknak tiszteletet s a törvénytelen visszaélések eltörlését kö- vetelte; s most a bécsi kormány jutott azon helyzetbe, hogy elsajátított jogainkból az azokat visszakövetelő, nemzeti párt ellen, a mit csak lehet, megmaraszszon. Ezen különböző sze- rencsével folyt harcz alatt Magyarország mind több tért nyert vissza, mig 1847-ben á pozsoni országgyűlésre menő követe- ket mindenik megye oda útasitotta: hogy ezek az ország szen- tesített jogaira, s a fejedelemmel kötött kétoldalú szerződvé- nyekre támaszkodva eszközöljék ki azt, miszerint az ország a maga méltóságát és érdekeit sértő idegen gyámság alól fölmen- tessék, s önkormányzási joga gyakorlatilag is helyreállittassék.

1848-ban,— tehát a pozsoni országgyűlés folyama alatt,—

a francziák elűzék Fülöp Lajost; — az absolut kormányok meg- rendülének, jelesen a bécsi, melyet még az a szerencsétlenség is ért, hogy az osztrák császársági czim korszakában azon fény, mi a régi Caesarokat körülvette volt, már észrevehetőleg bágy- gyadozni kezdett, s a kormányelvek s a kormányzat rosz és általánosan gyűlölt levén, még a dynastia is fenyegetve volt.

Ekkor Magyarország összegyűlve volt rendei s maga a bécsi kormány (jegyezze meg az érdemes olvasó jól, mit most mondandó vagyok) beismerte azt: hogy a bécsi kormány a dy- nástiát s a birodalmi kapcsot Magyarország s az örökös tartó-

(13)

mányok közt fenntartani nem képes. Magyarországnak hát a maga területi és független állami jogaiba való visszahelyezte- tése nemcsak ezen országnak, de magának a dynástiának, sőt a pragmatica sanctioban az együttleges birtoklásra nézve egybe- kapcsolt örökös tartományok elodázhatatlan érdekében állott, -így hajtatott végre az 1527-ben kétfelé szakadt—rég óhaj-

tott, de az ország gyengítésére mindig gátolt két országrész- nek (Magyar- és Erdélyország) viszont egyesülése s a független felelős magyar minisztérium, és ezen független minisztérium vissza is vevé az ország bel-, kül-, had-, pénz- s más ezen ország tulajdonát képző ügyeit

. 1848 nem adott nekünk semmit, a mi törvény szerint a miénk nem volt, s államjogunkon sem történt más módosí- tás, csak az: hogy a kormánynak — törvényeink szerint.addig is megvolt felelősségi kötelezettsége az illető miniszter szemé- lyéhez köttetett, s az alkotmány jótékonysága, mi addig csak- nem kirekesztőleg a nemesség tulajdona volt, minden honpol- gárra kiterjesztetett.

Azt hiszem, megértettük a történelemből, hogy az ország- gyűlési többség által emlegetett t. czikkek, melyek szerint a császári kabinetben egy-egy magyar miniszternek is kellett len- ni— nem születtek a nemzet közóhajtásából, hanem vissza kell- vén a nemzetnek az erőszak elől vonulnia s a mit lehetett, megmentenie, azon t. czikkek egy-egy positio gyanánt állíttat- tak fel a nemzetilét jelzésére. Viszont ismét a történelemből

•elhatározhatjuk azt is: hegy az 1848-beli t. czikkekben—mi- dőn a nemzet a maga állami jogai viszszaszerzésére elényomu- lásban volt, a magyar korona souverainitását jelző és biztosító nemzeti tulajdonaink : a had- és pénzügy s még a külügy is ,nem találtatnak a közösügyek rovatában; és ha a törvényt a gyakorlat is magyarázza, magyarázva van az 1848-iki törvény az által j hogy ekkor megvala külön pénz-, had-, kül- és bel- ügyünk gyakorlatilag is, és honvéd sergünk csakugyan neín

álla a bécsi Armee-Commando rendelkezése alatt. · Lépjünk még egyet törvénymagyarázatunkban a történet-

ből. Följegyezte már Clio, hogy az ájultságból feleszmélt bécsi kormány, mely, a maga lételét Magyarország állami életével megegyeztetni nem tudta, s melynek álmái egy egységes -osztrák- német császárságra vonatkozólag Magyarország függetlensége mellett nem teljesülhettek,— miként támadá meg Magyarorszá-

(14)

got, és hogy 1849-ben mártius 4-kén széttépé a pragmatica sanctionak azon lapját, mely az uralkodó, mint magyar király kötelezettségét tartalmazta. Tény az is: hogy az önvédelemre

„szorított Magyarország is azt tette ugyanazon évi aprii 14-én azon lappal, mely az országot a JEabsburgházbeli királyokhoz

• kötötte. E szerint a pragmatica sanctio mindkét részről elsz'a- kittatván , miután Magyarország a Görgey árulása következté- ben a bécsi kormány hatalmába került, az uralkodás — törvény helyett— a hatalom alapjára lépett. Miként gazdálkodott ezutáü a bécsi kormány a magyar birodalomban, tudjuk mindnyájan;

elég annyi, hogy a népjog és a magyar királyság eltiprása ret- tenetesen megboszulta magát: mert elvesztvén a monarchia a népek bizalmát, s Magyországban legbiztosabb támaszát, kül-, beltekintélyét, a maga lételének erkölcsi alapját s még az anya- git is nagyrészben, — egyik csapás a másikat érte, s már á feloszlás is küszöbön állott. „ .

Énnyi csapás után a nagylelkű uralkodó okulva a törté- neten,- miután tanácsosaitól nem okulhatott, kinyilatkoztatá:

hogy a p r a g m a t i c a s a n c t i o r a mint t ö r v é n y e s alap- ra a k a r v i s s z a m e n n i . Ez vaia óhajtása az ország népé- nek is, és igy a pragmatica sanctio rehabilitatiojának szüksége mindkét részről kimondaték, s. ennél üdvögebb egyik részről sem történhetett.

Ha tehát a pragmatica sanctio a kiegyezkedésre mindkét részről alapul vétetett,— beszéltek légyen a korábbi és későbbi articulusok bár mit, — a pragmatica sanctiot a maga betűsze- rinti értelmében" kell vaia magyarázni; Ennek pedig hosszasan megirt rövid értelme oda megyen ki: hogy M a g y a r o r s z á g t ö r v é n y e s ö r ö k ö s k i r á l y á n a k i s m e r i — az abban m e g i r t k ö v e t k e z é s r e n d j e szerint—miután Y. Ferdi- nánd felséges királyunk és Ferencz Károly főherczeg ö felsége a koronáról lemondottak, most már d i c s ő s é g e s e n meg- k o r o n á z o t t k i r á l y u n k a t ; ő F e l s ége p e d i g bizto- s í t j a a m a g y a r k o r o n a s o n v e r a i n i t á s á t s az or-

°szág f ü g e t l e n s é g é t s a f ü g g e t l e n s é g n e k s önkor- m á n y z a t n a k minden f ö l t é t e l e i t . '

A mi már a kapcsot Magyarország s az örökös tartomá- nyok közt illeti: az sem a pragmatica sanctio, sem az 1791- beli, sem az 1848-beli törvények szerint nem terjed ki egyébre:

mint az e g y ü t t l e g e s b i r t o k l á s r a a k ö z ö s u r a l k o d ó á l t a l és a k ö l c s ö n ö s v é d e l e m r e .

(15)

15

Kérdésnek marad még: hogy hát mit érthetett az 1848- beli VII. t. cz. 13. §-a a közösen é r d e k l ő v i s z o n y o k alatt? Azt a közösügyet— mi az országgyűlés által most te- remtetett — nem: mert az ellenkezett volna mindazon föltéte- lekkel, melyek szerint a Habsburg uralkodóház magyar király- nak választatott, mind a később tett szerződésekkel, mind a pragmatica sanctioval, mind históriai jogunkkal, mind végre a magyar korona souverainitásával. Elmondhatjuk hát: hogy a most decretált közösügyi törvény sem a pragmatica sanctioból, sem korábbi vagy későbbi törvényeinkből ki nem vonható, sőt hogy azokkal homlokegyenest ellenkezik; "

HL

A kőzösűgyi törvény nem biztosítja a monarchia nagyhatalmi állását; sőt veszélyes mind a

monarchiára, mind Magyarországra.

„No de politikai szükség volt a közösügyi törvény: mert Magyarország kimerült; mert a tömörülésnek indult nagy nem- zetiségek közt szövetségesek nélkül magát fenn nem tarthatná;

. mert szorosabban csatlakozván az örökös tartományokhoz, azok-.

kai együtt visszanyeri a monarchia nagyhatalmi állását, s az európai ügyekbe ezt megillető "befolyását, s az osztrák állam- szövetségben mi is megmaradhatunk stb."

Ezen politika — véleményünk szerint a tűzpróbát ki nem állja: mert nem tagadom én szükségét egy őszinte szövetség- nek* nem csak az ő-Felsége egyéb tartományaival, de más or-.

szágokkal sem; hiszen szövetkeznek a leghatalmasabb államok is. De minden szövetség két fő föltételt igényel: e l ő s z ö r a szövetkező állam függetlenségét, m á s o d s z o r a positiv hasz- not. Már hol az állam függetlensége (souverainitás) s .a függet- lenség nélkülözhetetlen föltétele: a külön államügy, s az e fe-

° letti független rendelkezési szabadság feladatik, vagy csak meg is szorittatik, ott a szövetség nem szövetség, hanem az egyik- nek alárendeltsége, beolvadása, a másiknak pedig önkényü

(16)

uralkodása. Már kérdem én: szövetségben állunk-e mi Ausztriá- val, midőn Magyarországnak nincs egy katonája, s a mi vau, az az osztrák hadseregbe van sorozva a bécsi Armee-Commando parancsnoksága alatt; midőn pénzügyünk az osztrák pénzügy- gyei össze van keverve; midőn a külvilág mit sem tud Ma- gyárországról, mint államról, hanem csak Ausztriáról; Magyar- országról csak annyit (minél többet a közösügyi törvény mellett nem is tudhat), hogy ez Ausztriának egyik tartománya; midőn Magyarországot, mint államot a külföldön nem hogy vagy egy követ — de még egy consulsági írnok sem képviseli; midőn azon parányi még fenntartott beíkormányzat is még mindig egy tollvonástól függ, az a királyi eskün kívül semmivel sem levén biztosítva.. Bízunk ugyan mi egész odaadással felséges kirá- lyunkban , bízunk à király esküjében ; de, ő Felsége is emberi természeténél fogva alá van rendelve a halandóságnak, mi ha bekövetkezik — (kívánjuk, hogy mentől később történjék), kiáll jót a jövendőről;-hiszen ugyanezen királyi esküt tette le min- denik királyunk, s mégis miket érénk meg csak mi?! hát Eperjes, Bécsújhely stb. hol vannak? Ott van a leghűségesebb és leg- ragaszkodóbb Fiume, hát képes-e azt a magyar kormány vagy az országgyűlés egy elhatározó, lépéssel az anyaországhoz visz- szakapcsolni? hiszem, hogy akarná, de nem teheti, mi csalha- tatlan jelé annak, hogy a „függetlennek" gúnyolt magyar kor- mány nagyon függ a bécsi kormánytól. Ne ámítsuk magunkat : Magyarország nincs szövetségben Ausztriával, hanem aláren- deltségben , s abba beolvadva, s áz a paritás, mit annyit em- legetnek, gyakorlatilag csak annyit jelent: hogy Magyarország sorsát. szintúgy intézgeti a bécsi aristo-bureaucratia, mint az örökös tartományokét, s szintúgy nincs neve a nagyvilágban, mint Csehországnak, s mind azok közt csak Ausztria részesül annyi pártfogásban, hogy ennek neve meghagyatott, mig a miénk már törvény szerint is elveszett.

Lássuk már a hasznot ezen közösügyes szövetségből. A magyar korona már törvény szerint sem souverain többé, a magyar korona polgára hiában fut fárad, mert a mások adós- ságát a világ végéig sem fizeti ki; katonája nem honvéd, azt legfennebb azért fordítják Magyarország védelmére, hogy ebben egy osztrák tartományt megmentsenek. És mit adnak nekünk az örökös tartományok ? hiszen azok szintúgy csak eszközei a bécsi aristo-bureaucratiának, valamint mi; azoknak nincs aka-

(17)

ratjuk, s a mi van sem érvényesíthetik, alkotmányuk csak illusio, s szintúgy egy tollvonástól függ, mint a miénk. És ha van is akaratjuk: a német a németszövetség, a cseh a nagy Szlávia felé, az olasz Olaszország felé gravitál; ők csak tűrik kénytelenségből a mi bölcs dualismusunkat, mi az ők individuális nemzetiségeik romjaira van épitve, és ha egyszer urai lesznek a maguk cse- lekedetének, ott hagyják a faképnél mind Ausztriát, mind Ma- gyarországot; mert azon szövetség," melyben a mostani állapo- tok és kormányelvek szerint velük állunk, nem természetes.

De nincs is Magyarországnak azon országokkal semmi szövet- sége még a közösügyi törvény szerint is: mert a közösügyi törvény semmi sem egyéb, mint sanctionálása azon absolut ha- talomnak, mi eddig felettük is, felettünk is tényleg gyakorol- tatott, és ezen sanctionak gyakorlati értelme oda megy ki:

hogy Magyarország a más vezérlete alatt kénytelen lesz a bécsi aristo-bureaucratia javára az elégületlen más tartományokat rend- ben tartani, azok által magát gyülöltetni. Vagy tán megnyer- jük Horváthországot, s a velünk együtt lakó testvér népeket?

Már kérem, hogy kívánhatjuk mindezektől, hogy hozzánk in- , kább ragaszkodjanak mint másokhoz, midőn a közösügyi tör-

vény kényszeríti őket szintúgy mint minket,· hogy a más kifi- zethetetlen adósságát fizessék, életüket, vérüket és vagyonukat idegen érdekeknek oda dobják. A közösügyi törvény tehát sem a' monarchiát, sem Magyarországot nem biztosítja, sem nem

nyújt biztos szövetséget. · És tekintsük Ausztriát ugy, mint azt a bölcs honatyák

kívánják, t. i. hogy a Lajthán túli tartományok egyeteme ké-

pezi ázt (mit mi képtelenségnek tartunk mindaddig, mig a cseh, , morva, lengyel stb. a maga individuális nemzetiségéről le nem

mond, s osztrák nemzetnek bé nem áll), igy is vagy megerő- södik Ausztria — igazábban, a bécsi kormány — vágy nem; ha megerősödik, az a m i vállainkon történhetik, hiszen.azért adá- . nak vissza alkotmányunkból valamit. És ha megerősödik, ki áll jót arról, hogy a bécsi kormány nem ott kezdi, a hol vé- gezte, t. i. az alkotmány megsemmisítésén: hiszen csak most történék, hogy a custozzai parányi győzelem hírére országgyű- lésünket elnapolák, s váljon ha győzünk vala Sadovánál, nem volna-e elnapolva usque ad graecas calendas ? Nem a mi böl- cseségünk, hanem a szükség eredményezte azt a* nagy boldog- ságot is,, mivel annyit kevélykedünk, s éppen azért, mert a

(18)

szükség kényszeritette a bécsi kormányt a velünk való testvé- ries csókolódásra; elgondolhatjuk, hogy mi történnék velünk, ha a szükség szükség lenni megszűnne. Ha meg nem erősödik Ausztria, Ugyan kérem, hogy fog megmenteni minket a muszka kancsukától?! Bizony-bizony mondom nektek: hogy ha minket a nemzeti alapra fektetett honvédsereg meg nem ment, Ausztria s a bizalmi feliratok nem teszik azt.

. „Ugy látszik, hogy kend a pragmatica sanctioban elvállalt * ' „mutua defensio" „teréről is le akar lépni" mondhatná valaki.

De hogy akarok, de hogy akarok. Én csak két dolgot, akarok : először, hogy a pragmatica sanctionak adassék az az értelem, mit a „mutua defensio" kifejezés föltételez, t. i. hogy Magyar- ország független mind a bécsi kormánytól, mind az örökös tartományok egyetemétől: mert kölcsönös (nem közös) védelmi szövetségre csak egymástól független államok léphetnek. A „mu- tua defensio" kitétel tehát (mi az 1791-beli t. czikkekben is eléfordul) tisztán arra mutat, hogy Magyarország a pragma- tica sanctio kelésekor is független államnak tekintetett, külön- ben a „fusio" vagy más ügyközősséget jelentő szó használtatott volna; másodszor, tétessék a pragmatica sanctio alá egy oly erkölcsi alap, hogy valamint mi, ugy az örökös tartományok is az élet és önfentartás ösztöne által legyenek kényszerítve a kölcsönös védelemre. Ezen erkölcsi alap egy szóban rejlik:

„ s z a b a d s á g . " Ne dualizáljanak, ne paritásozzanak tehát az illetők, hánem adják meg—illőleg vissza—minden nemzetnek:

magyarnak, csehnek, lengyelnek stb. a maga anyagi és erkölcsi szabadságát s individuális nemzeti életét s mendjuk ki: hogy egymást egész erőnkből oltalmazzuk, de mindenikünk a maga nemzeti alapján állítandó hadsergével & maga módja szerint ; de további ügyközösség köztünk s az egyéb tartományok közt nem létezik.

„Hát a sok adósság?" Nem akarom ismételni, mit már annyian elmondottak, hogy a roppant államadósságok a mi meg- semmisittetésünk költségeinek fedezésére vétettek fel; még azt sem, hogy az országgyűlés—bizonyos tekintetből, annyit, meny- nyit az ország a maga folyó költségein feljül viselhet el nem fogadhatottde azt kénytelen vagyok kimondani: hogy az el- vállalt adósság és közösügyi folyó költségek — ha azt fizetni fogjuk—hazánk szükségeinek fedezésérc még egy krajczárt sem hagynak fenn. De azon czél sincs elérve: hogy Ausztriának (bécsi.

(19)

kormány értelemben vett Ausztriának, melynek Magyarország ^ kiegészítő része volna) hitele legyen: mert ha „Austria" alatt az ő Felsége minden országai egyetemét értjük, ez népszerűvé soha sem válik, nem levén még csak egy nemzetiség is, a me- lyik osztrák nemzet akarna lenni; ha pedig „Austria" alatt a bécsi tényleges hatalmat értjük (egyebet nem is érthetünk), az már rég hitelt vesztett.

„No de egy lovagias nemzet, mint a magyar, csak nem hagyhatja kárban az államhitelezőket." Szép, szép »z a lova- giasság s megjárja mágnások közt; de bátor vagyok kérdeni, melyik vala az a lovagias állam az egész világban, mely a mi, a szabadságharcz költségeire 48/9-ben egytől, mástól fölvett · adósságunkat kibocsátott — de később a hatalom által elégetett állambankjegyeinket kifizette volna? s kinek jut eszébe, hogy azon tömérdek milliókat, miket a hatalom a magyar állam va- gyonából s polgárai zsebéből ellenséges czélokra elvett, nekünk bár egy kicsiny részben visszafizesse. És ha mi már államilag is, egyénileg is oly tömérdek károkat szenvedtünk, miért ne . · szenvedhetnének a tőkepénzesek is, midőn ők rettentő bűnt követtek el, hogy a népek leigázására a kölcsönadás által se- gédkezet nyújtottak. Tanulják meg, hogy a zsarnokságot nem jó pénzzel segíteni. De nem is károsodnak a tőkepénzesek, legfennebb számításaikban csalódnak: mert—emlékezzünk csak—

az osztrák kormány hitele ingadozván, csak ugy kaphatott köl- csön pénzt, ha a kötelezvényt jóval nagyobb összegről állította ki, mint a mennyit valósággal fölvett; hát ha meggondoljuk, hogy többnyire a maga devalvált állampapírjait kapta kölcsön- ben, bátran elmondhatjuk, hogy egy 100 frtos kötvény alap- ján nem kapott 50—60 frtot. Azonban az államhitelező 100 frt után vette a roppant kamatot, minőt egy állam sem fizet a maga adóssága után. Már ha leszámítjuk azon pénzt a köl- csönből, mit a hitelező az osztrák kormánynak soha sem adott, s hozzá teszük a méltatlanul felvett kamatokat, ki fog jőni, hogy az osztrák állam hitelezői pénzeiket nyereséggel vissza- kapták. Azt se higyje senki, hogy a hitelező tőkepénzesek ne számítottak volna az osztrák hatalom bukására; mit bizonyít az, hogy a valósággal adottnál jóval nagyobb összegekről vettek kötelezvényt, s ezen kötelezvények után sokkal nagyobb ka- matot fizettek, mint akármelyik más államban. Tudták ők jól—

mert kiszámították—hogy ha-az osztrák hatalom 10—15 évig 2*

(20)

fenntarthatja magát, ők pénzeiket nyereséggel visszakapják, mi valószínűleg meg is történt.

Olvasám a Deák Ferencz végbeszédéből: hogy az adóssá- got ős az állam (osztrák állam) folyó költségeit erővel is fel- hajtják yala rajtunk, ha országgyűlés el nem vállalta volna is.

Megeshetik; de lett volna azon mindig fenntartott nyereségünk, hogy ezen sarezot törvényesnek nem hogy mi, de az osztrák hatalom emberei sem mondhatták volna, s nem zárná el tör- vény a nemzetet a maga független államisága visszakövetelésé- től. Nagy baj ez uraim! nagyobb mint a Görgei árulása: mert azt az állapotot, mit Görgey rosz akarattal előidézett, törvé- nyesnek sem a hatalom, sem a nemzet nem tartotta; .ellenben a közösügyes állapot—valósággal Magyarország gyarmatisága—

védelmére már törvényt lehet idézni.

Baj biz ez, de legyőzhető, s erre nagy szolgálatot tesz az az eltagadhatatlan körülmény, hogy a mostani országgyűlés bár a legjobb akarattal, de az ország kifejlett közvéleményéhez,·

mi a" választásokkor nem nyilvánulhatott, nem támaszkodott, nem támaszkódhatott, s a közösügyi törvény az azt alkotók egyéni meggyőződésén, nem pedig az ország népe óhajtásán alapszik, s az annálfogva alkotmányos értelemben nem bir az országosan elfogadott törvény kellékével; másik az: hogy fel- séges királyunk királyi szent esküjében a legelső magyar em- ber kötelességét elvállalván, a maga magyar szent koronájának elhomályosodását meg nem engedheti; harmadik az: hogy a már felébredt nemzeti szellem, az ország alárendeltségét, gyar- matiasitását nem fogja eltűrni, s törvényes eszközökkel mind- addig fog barczolni, mig a magyar szent korona souverainitása gyakorlatilag is vissza nem lesz szerezve; negyedik az: hogy Magyarország függetlensége mind a dynastia, mind az örökös tartományok, mind pedig Európa szükségévé vált. Hogy pedig magunkat tájékozhassuk, vizsgáljuk meg, hogy hol van

I V .

a baj valódi oka.

A baj oka egy fogalom-zavarban, s a bécsi aristo-burean- cratiának még mindig fenntartott uralkodási törekvésében rej- lik. Megszokták ugyanis" az emberek nagyobb méltóságnak te-

(21)

kinteni a császárságot mint a királyságot, pedig ez tévedés:

mert a fejedelem méltóságát nem a czim, mit visel, hanem azon erkölcsi és anyagi erő adja meg, mihez a fejedelem· tá- maszkodik , például az angol király nem visel császári czimet, azonban sem otthon alattvalói tiszteletében, sem künn tekin- télyében égy császárnak is utánna nem áll; Azonban mig a német- vagy római császárság fennállott, minthogy az magában' foglalta Németországnak minden királyságát s herczegségét stb.

méltóságosabb volt a németországi királyságoknál a dolog ter- mészete szerint, de nem a magyar királyságnál, mely- a német császárság kiegészítő része soha sem volt. .

A német császárság 1804-ben megszűnvén, megmaradt a császár császárság nélkül, vagyis a czim gyakorlati értelem nélkül, s Ferencz császár, valamint felséges örökösei is visel- ték ugyan családi eldődeiktől örökölt császári czimüket, de a valóságban királyi minőségben uralkodtak s uralkodik ma is felséges királyunk; és ezen „apostoli királyi"' czim oly szép s annyira öszhangzik a valósággal, hogy a mellett a császári czim—mi ma nem egyéb czímnél — éppen nem irigylendő.

Azonban a bécsi aristo-bureaucratia, hogy a maga ural- kodási ösztönének érvényt szerezzen az osztrák császárság ér- tetlen fogalmát oda magyarázta, hogy Magyarország, valamint a több országok is ezen császárságnak vagy császári birodalom- nak kiegészítő részei volnának, s olyan volna ez az osztrák birodalom Bécs körül, mint volt a régi római birodalom Rórná körül, hogy mindazon országok, melyek ezen császárságban foglalvák, Bécsért éljenek és haljanak. Innen a magyar korona polgára osztrák alattvalónak neveztetett, s mint ilyen; képvi- seltetett a külföldön, valamint a cseh- és más korona polgára is. Ugy de ez ellen felkiált a história, fel. maga a pragmatica sanctio, fel a dolog természete, Reducalhatjuk e szerint az úgy- nevezett osztrák, császárságot a bécsi aristo-bureaucratiára, a mely valamint Magyarországot, ugy a több tartományokat a maga nralma és gyámsága alatt akarja tartani; s itt van a baj valódi oka elrejtve. A bécsi aristocratia csak ürügyül használja a birodalom nagyhatalmi állását, hiszen öntudatosan buktatá meg azt napjainkban; hazndja a császár iránti hűséget is. Hű biz' az, 'mig á császár köpenyét a maga uralkodási czéljára használhatja, különben félrenyomja azt, mint ismét napjainkban cselekvék; mert ezen aristocratia a császárt is

eszköznek te-

(22)

kinti, szintúgy, mint a nemzeteket. Innen van az, hogy felsé- ges királyunk a lehetőségig tőlünk távol tartatik; hogy a ma- gyar haderő nemzeti alapon fel nem állittathatik,—noha hisz- szük, hogy a magyar minisztérium ez iránt minden lehetőt

• megkísért, — hogy Horvátországban még ma is a bécsi kor- mány szolgálatában álló férfiak viszik a néptribunusok szerepét, nehogy ezen társország a régi, s mindkettőnkre üdvös, alkot- mányos kapcsot velünk megújítsa, s ez úton a gyámság alól magát emancipálja; hogy Fiúménak visszakapcsolása oly rák lábon halad; és még igen sók dolog van innen. Ily állapotot szentesité a közösügyi törvény, de a mi az örökös tartomá- nyoknak éppen semmit sem használ, nekünk pedig és felséges királyunknak nagy erkölcsi és anyagi kárt ókoz.

„Könnyű ám gáncsoskodni" mondhatná valaki; „de mond- jon kend jobb útat: mert ott lehet a pragmatica sanctio, ott lehetnek a kétoldalú államszerződvények, de a külvilág csak annyiban veszi figyelmébe Magyarországot, a mennyiben ez arra nézve hasznos lehet. Már pedig mi hasznot tehet akármi okból elgyengült Magyarország a külvilágnak, melynek függetlensé- gét — a kend szavai szerint is a béési tényleges hatalom gá- tolja? A külvilágnak állhat érdekében egy erős Ausztria, de

egy gyenge Magyarország éppen nem. Elmúlt már az az idő, hogy egyik nemzet a másik jogáért önzés nélkül fegyvert fog- jon. Jobb nekünk hát egy szorosabbra vont osztrák államszö- vetség, melyben Magyarország is bírhat belügyeire nézve bizo- nyos autonómiával, mint egy magára hagyott, kivül-belől fe- nyegetett Magyarország." -

Az országgyűlés ezen hypothesist vevé a maga cseleke- detei hasisául, s itt van a tévedés, mi Magyarországot Ausz- tria adófizetőjévé tevé, s államügyeinket az osztrákéval összé- vegyité.

Igazuk van a honatyáknak abban: hogy a külvilág csak annyiban méltányolja Magyarországot, a mennyiben ennek hasz- nát vehetni reményli; én hozzá teszem még azt is: hogy a szabadságra törő népeknek mindegy akár egy erős Ausztria, akár az erős Magyarország legyen az, mely a várt szolgálatot megteheti. Itt önként az a kérdés merül fel: hogy lehet-é Au- sztria erős állam, akár a most behozott dnalismus, akár a korábbi absolutismns alapján? Hogy absolnt kormányforma , Ausztriának a szükséges erős államiságot nem adhatja, azt a

(23)

história bizonyítja; s hogy Magyarország alárendeltsége mellett ezután sem válhatik azzá, azt bátran megmondhatjuk: mert ausztriai nemzet, mely az. osztrák államnak erkölcsi alapját ké- pezné, nem létezik ;Üanem vannak e helyett individuális nem- zeti jogaikat vesztett nemzetek, melyek a dolog erkölcsi ter- mészete szerint Ausztria mellett, mely önállásaiktől megfosz- totta, s mely elgyengültségénél fogva egyiken sem segíthet, sőt maga is támogatást vár; mely megerősödése esetében az elnyo- más politikáját tovább fűzné, és nem a népek szabadságán, hanem németországi befolyásának visszaszerzésén munkálkod- nék ; mely a népek erkölcsi és anyági erejét ezen czélra S igy a népek valódi érdeke ellen tékozolná; s mely egyéb iránt is a szabadságnak még annyi kellékével sem bir, hogy kormánya- bár papirosan felelős volna; s mely ugyanezen s más okokból csak ellenségekre, de barátokra nem számithat, nem buzog- hatnak. De ha lehető is lenne a lehetetlenség, s Ausztria tiszta szándékkal kívánna is fegyvert fogni a nemzetek joga védel- mére, ott van áz országokat már is kimerített roppant adósság, mi Ausztriát anyagilag lebilincseli. Ausztria tehát jelen alakjá- ban s nyomasztó anyagi állapotában a külvilágnak a kívánt szolgálatot meg nem teheti, annyival kevésbé, mivel, a mint látók, Ausztria még mindig a bécsi reactionarius párt uralkodó

férfiaiból áll. ' A mi Magyarországot illeti: ez a közösügyi tőrvény mellett

bem hogy Európa szabadságát, de a maga függetlenségét sem biztosithatja. Az országgyűlés ugyanis, valószínűleg félénkség- ből — noha hiszszük, hogy. a jóakarat nem hiányzott, azt a nagy tévedést követte el, hogy nem Magyarország függetlensé- gét, hanem Ausztria nagyhatalmi állását tűzte ki a maga mű- ködésének programmjául;. a magyar korona függetlenségét csak annyiban, a mennyiben ez Ausztria nagyhatalmi állásával ösz-.

szeegyeztethető. Ebből az a nagy szerencsétlenség származik , hogy. az a nemzeti erkölcsi és anyagi erő, minek természet sze- rint a magyar korona hatalmának és dicsőségének s az ország boldogságának megalapítására kéne fordíttatnia, mind bevész Ausztriába, a nélkül, hogy ennek nagyhatalmi állása visszasze- reztethetnék , s Magyarország is árván marad a tehetetlen bécsi kormány nyomasztó gyámsága alatt. "

De veszélyes is ezen fusio mind Magyarországra, mind magára Ausztriára; mert akárki mit beszél, Magyarország a

(24)

közösügyi törvény által függeléke lett Ausztriának, s annál fogva a maga sorsát el sem különítheti. Azonban éppen ezen gondo- lat oly vállalatba csalhatja a bécsi .kormányt, minek árát mi fogjuk keservesen-megfizetni. Mondok csak egy eshetőséget,—

hogy Ausztria szövetkezzék III. Napoleonnal a porosz vagy a muszka ellen; mi lesz abból? az, hogy a porosz és a muszka legelőbb is Magyarországot támadja meg, bogy ezen (osztrák) tartomány leverése által Ausztriát megsemmisitse.- Már kérdem én, "hogy menthetjük meg mi Magyarországot s ebben Ausztriát, midőn nekünk nemzeti alapon még egy katonánk sincs? „De megmenti Ausztria mind magát mind minket, s megment a hatalmas szövetséges III. Napoleon ő felsége." Ezt tagadom határozottan; mert Ausztriának nincs egy tartománya, mely másfelé ne gravitálna; s ha meglazul az összetartó anyagi erő, Ausztria azonnal szétmállott. Utoljára is csak Magyarország marad fenn, melynek mind az ellenséget vissza kéne vernie, mind a békétlen népeket osztrák czélokra rendben tartania; az pedig még akkor is nagy feladat volna, liá a magyar kormány közvetlen maga rendelkeznék az ország haderejével. „Vagy megoltalmaz Nápoleon császár ő felsége?" Én ezt sem hiszem;

megmutatta már azt ő felsége, mimódon és árron szokták vé- , deni a nemzeteket. Egyébiránt is ő felsége csak a maga dy- nastiája =s ahhoz kötött absolut uralkodása — de korántsem a - népjog és szabadság biztosításán jártatja az eszét, s Ausztriát csak eszközül használná ezen czélra. „No de saját érdeke kí- vánja Napoleonnak, hogy Ausztria fennmaradjon," Ez meges- hetik, de ekkor ura lesz Ausztriának, mint úrrá tevé magát Olaszországban, és ekkor Ausztria és a mi sorsunk az ő sze- szélyétől és terveitől fogna függni; az ő tervei pedig mindig a maga dynastiája és absolut irányú kormányformája támoga-.

tására mennek vissza.

Mit kell hát már csinálni?

Az osztrák államszövetség — a mint látók — nem bir erkölcsi alappal; az a külvilágnak a kivánt szolgálatót a leg- jobb akarattal sem képes megtenni, s még maga sem állhat fenn

(25)

támogatás nélkül: • mert ausztriai nemzet — mi az osztrák ál- lamszövetségnek /birodalomnak) erkölcsi alapját képezné — nincs; hanem vannak individuális nemzetiségek, melyek Ausz- tria mellett — mely önállásaiktól megfosztotta, mely elgyen-.

gültségénél fogva egyiken sem segíthet, s mely megerősödése esetében az elnyomás politikáját tovább fűzné és nem a népek szabadságán —«· hanem németországi befolyása visszaszerzésén munkálódnék, mely a népek erkölcsi és anyagi erejét ezen

czélra, s· igy a népek valódi érdeke ellen tékozolná;*melynek

•— különben is ingadozó alapon álló — úgynevezett — al- kotmánya az individuális nemzetek romjaira van építve, mely múltjánál s nagyravágyásánál fogva hű barátokra nem—csak ellenségre számithat — nem buzoghatnak;

Nem erősödhetik meg Ausztria külpolitikai okok miatt sem: mert az „osztrák császárság" czime alól a német csá- szári koronához való jogfenntartás (jus postliminii) kandikál ki;

következőleg a porosz mindaddig ellensége lesz Ausztriának;

mig ez „osztrák birodalmat" játszik, és igy Magyarországnak is, mig ez az osztrák nagy hatalmiság tényezőjének tűnik fel.

A muszkának nem Ausztria —- mitől bizony mit sem fél — hanem Magyarország szálka a szemében, egyfelől a lengyel nemzet iránti -sympathia, — más felől népei szabad szelleme és az alkotmányhoz szokottsága miatt; s megvagyok győződve, hogy a bécsi aristo-bureaucratia nem örvend annyira a közös- ügyi törvénynek, mint a muszka: a bécsi aristo-bureaucratia örvendhet, midőn látja: hogy több mint 350 évi törekvése Magyarország államisága feladása által valahára koszorúzva van; de ha végképpen nem vak, öröme nem lehetnem zavart, lehetetlen lévén nem látnia, hogy az öntudatra jövendő, s már is jött-magyar nemzet ezen megaláztatását s szentkoronájának megbecstelenittetését tűrni nem fogja; de örvend ám a muszka, midőn látja: hogy Magyarország — mely arra látszott hiva- tottnak lenni, hogy az ő barbarísmusának és népjogölő ter- veinek gátot vessen — szolgai szerepet vállalt egy oly kor- mány gyámnoksága alatt, mely a muszkának ellentállni nem képes, azonban Magyarországnak sem engedhet szabad mozgást ' féltékenységből. .

Látók, hogy azon alap, mit a bécsi kormány s a pesti - országgyűlés elfoglalt — t. i, Ausztria nagy hatalmi állása — csak ábránd, melyem sem Magyarország függetlensége, sem a

(26)

dynastia biztonsága, sem az örökös tartományok boldogsága nem eszközölhető, de méjj ezen tartományok összetartozósága is csak addig, mig az az anyagi erő (az osztrák hadsereg) mi eddig a tartományokat összetartotta: meg nem lakol, mi az első hadjárat alatt valószínűleg bekövetkezik. Szükségessé vált tehát azon politikának, mi a bécsi aristo-bureaucratia uralko- dását az osztrák császárság czége alatt — Magyarországra szintúgy, mint az ő Felsége egyéb országaira kiterjesztette — elvetése, mert az — mint a história is bizonyítja — nem életre való. De hát mi lehet az az életrevaló politika, mi a dynastia biztonságára, Magyarország független államiságára, a pragmatica sanctioban a közös birtoklásra nézve egyesült or- szágok boldogságára, s oda vezet: hogy mindazon országok saját nemzeti érdekeik által vonassanak a kölcsönös védelemre ? Felelet az, mely szerint Magyarország a maga független álla- miságába visszahelyheztetik, az uralkodás súlypontja ide hely- heztetik, s felséges uralkodónk nem osztrák császári, hanem magyar királyi minőségben áll a dolgok élére.

Ugy tetszik nekem, hogy már is hallom az ellenvetést, hogy honnan származtatom én azon jogunkat: hogy áz uralkodás sujpontja Bécs helyett Magyarországra tétessék, s az uralkodó magyar királyi minőségben álljon a dolog élén: hiszen ez az osztrák centralizatio helyett magyar centralizatiora vezetne, s ez szintúgy gyűlöltté válnék, mint az osztrák centralizatio. A mi & jogot illeti beismerem, hogy az örökös tartományoknak együttleg is, különkülön'is megvan a maga joga, hogy Ma- gyarországba bé ne olvasztassék, valamint Magyarországnak azok irányában; de miután a pragmatica sanctio szerint egy közös uralkodónk van s annak az uralkodónak valahol csak laknia kell, s miután az egyik országot csakugyan középpont- nak kell tartani, azt gondolom, hogy ezen középpontot azon ország képezheti legtermészetesebben, a melyik a legtöbb anyagi és erkölcsi pontossággal bir; s minthogy szabadság nélkül em- ber és nép nincs, a hol a szabadság leginkább van képviselve.

Ezen ország pedig kétségkívül Magyarország.

A mi a magyar centralizatiot illeti: az képtelenség; van annyi esze a magyarnak, miszerint oly Magyarországot ne kí- vánjon, melyben a maga faja kissebbségben volna, s a beol- vasztó politika veszélyes voltáról jó leczkét adott már Ausz- tria. Magyarország az ő Felsége többi tartományaitól az egy

(27)

őszinte kölcsönös védelmi szövetségen tul semmit sem fog kí- vánni. Ebből az következik, hogy minden ország ura marad a maga cselekedeteinek, a kölcsönös védelmi szövetségben a maga megmaradását kérési s a pragmatica sanctio ezen az uton nyeri meg a maga biztos alapját.

De sokkal nagyobb és fontosabb következménye mutátko- zik ezen politikának abban : hogy a porosz féltékenysége meg- szűnvén, a magyar király Porosz-, illetőleg Németországban egy oly természetes és erős szövetségest nyerne, kivel Eurójja

sorsát intézhetné. Ez esetben a porosz, ha kereste is eddig a muszka barátságát, elvetné azt örökre, lehetetlen lévén áz, hogy a mivelt német nemzet hidat csináljon magából ' Európa sza- badsága és polgárisodása elnyomására. Ezen szövetséget követné természetesen Lengyelország felszabadulása, s lenne egy oly hármas szövetség, mely a nemzetek jogának tiszteletet paran- csolna, s átvinné a szabadságot Asiába is. Más felől: a társ- országok s a velünk lakó nemzetiségek a maguk természetes és törvényes jogaik védelmét kirekésztőleg a magyar koroná- tól várván, nem kivül, — hanem belől találnák fel azon ala- pot, melyen boldogságukat kifejthetnék s megszűnnének azon súrlódások, mik most Bécsből, Szt.-Pétervárból s még Párizs- bői is élesztetnek.

„Hja hallá-e kend, nem megy az oly könynyen: hiszen láthatja, hogy a szász és román népek az egész Európában

már is a muszkához -szegődtek, attól várván üdvösségüket. A német ugyan nem félhet a panslavismustól, de annál inkább a magyar, melynek keblében a kend szemeláttára folynak az agi- tatiok, s még a kend által felszabadítandó Lengyelország né- pességének is egy nagy része már muszkának vallja magát"

kimondja azt, hogy ezen szövetség, s abból a boldogság egy- szerre megszületik? Ezt mi nem mondjuk, mert tudjuk, hogy az Isten mit sem ad oly drágán, mint szabadságot a nemze- teknek; de azt nyíltan kimondjuk: hogy a mint felséges koro- nás királyunk magyar királyi minőségben áll az ügy élére, azonnal meg van törve az utja mind a mi hármas szövetségünk- nek, mind a nemzetek szabadságának. Aztán nem természetes az a rokonszenv, mit a szláv és román népeknél a muszka iránt észlelünk, mert ezek' is szeretik a szabadságot; s ha volna a szabad Magyarországban egy oly biztos támaszuk, mint volt hajdan, hiában prédikálnának a pénzzel fogadott haza- és

(28)

Hemzetárulók, mert a nép nem követné őket. De minthogy Ma- gyarország osztrák tartománynak decretáltatott, Ausztria pedig nemcsak támaszt nem nyújt, de a népek individuális nemzeti- ségét is fenyegeti, a szláv és román népek a magok sorsára vannak utalva, nem csuda hát ha a muszka köztük vallás és nemzetiségi ürügyek alatt követőket talál. De hozzunk fel pél- jdákat; a cseheket szidjuk a muszkáhozi szitásért; nem szép

dolog biz az, s arra mutat, mintha feledték volna a csehek, hogy ők az egykori szabad husziták „ivadékai. De vegyük a dolgot a maga természete szerint és kérdem: kivánhatjuk-e a - csehektől, hogy ők azon Ausztriáért lelkesüljenek, mely egykor az ők szabadságuk levelét széttépte, a nemzet virágát szám- űzte, a földbirtokot idegeneknek — többnyire németeknek — kiosztotta; a nemzet vallását -— miért annyi vért öntött és vértanúságot szenvedett — kiirtotta; a nemzetet századokon át rabságban tartotta, germanizálta és még most is a-helyett, hogy a nemzetet szabad lábra bocsátaná, egy oly „alkotmány"-, nak gúnyolt birodalmi szervezet felé tereli, mely szerint a cseh nem lehet egyéb, csak osztrák polgár ; · hátha még az osztrák ' adósságra is gondol ? Ily viszonyok közt ne csudálkozzék senki,

ha a cseh — bár muszka segélylyel — Ausztriától menekülni kiván. A több szláv népek Ausztriában, Magyarországon, Gal- licziában mindnyájan jól laktak az osztrák kormánynyal, s nem csoda, ha nem. epednek az osztrák császárságbeli honpolgári jogokért: - mert Magyarországon az ügyközösség — jobban mondva: ügyalárendeltség — a több országokban pedig a du- alizmus alapján csak osztrák polgárok maradnak. Azt se tudja senki, hogy a román a muszka karjai közzé vágynék; de látja, hogy körülte a hatalmasságok harczra készülnek, s nem tá·

. raaszkodhatván egy független Magyarországhoz, annál kevésbbé az elgyengült Ausztriához — ez utolsótól még fél is tanúsí- tott germanizaló törekvése miatt — kevesebb rosznak tekinti, ha a muszka szép tételeit elfogadja: annyival is inkább, mert uralkodója porosz házbeli lévén, föltevés szerint a porosz az oroszszal szövetségben áll.

* Azonban legyen egy szabad erős Magyarország, mely a jogegyenlőség kimondott elvénél fogva benn az' országban le-

gyén igazságos mindenki iránt, a szomszéd nemzetektől a köl- csönös védelemnél többet ne kívánjon s melyhez mint közpon- tihoz támaszkodhassanak, elhagyja a muszkát román, szerb,

(29)

ruthén stb. s ezek közt legelébb a kiválólag szabad szellemű szerb, ki a muszka jármát szintúgy sem kívánja, mint nem tűri a törökét.' . . " ·

. - ' ' V I .

Magyarország missioja.

Á ki ezen igénytelen dolgozatot elolvasásra méltatja, már is sejtheti, hogy mi Magyarországnak valamely szerepet szán- tunk; mit előre ki is mondunk t. i. h o g y a s z a b a d ság- h a r c z n a k k ö z é p p o n t j á t k é p e z z e . De hát van-e sza- badságharcz? Van, és ez egy idős az emberi nemzettel. Ugyan is: az ember legelső és legfontosabb erkölcsi szükségét a sza- badság képezi. Ezzel szemben bir az ember az uralkodás ösz- tönével is, miszerint embertársait a maga hatalma alá kívánja lenyomni. Innen mihelyt az egyik a maga ezen erkölcsi szük- ségét ki akarta elégitni, ott termett a másik á maga elnyomá- sával s kész volt a szabadságharcz.

A szabadság édes gyermeke a polgárisodás, és ez keletről jött nyugatra mind nagyobb-nagyobb terjedelemben, mig elérte

a. kanadai erdőket. Itt megállapodván, az ember erkölcsi szük- sége szerint ugy szólva megtestesülést nyervén, visszafordult kelet felé; de az Atlantin innen megcsontosult absolut intéz- ményekkel, a népek azokhoz szokásával, tudatlanságával s igen gyakran demoralizatiojával találkozván, valamint nyugati útjában lépésről lépésre csak küzdelmek által hatolhatott, ugy keleti útjában is csak harczok által hatolhat.

Ezen szabadságharcz két fő ok miatt nagyon bonyolult;

e l ő s z ö r : mert az absolut hatalmak a népek tudatlanságát használják, s azok figyelmét nemzetiségi, vallási s más a sza- badság harczosai által nem csak meg nem. támadott, sőt a szabadság elvénél fogva éppen tiszteletben tartott— érdekelve fordítják; ahol pedig—mint napjainkban a lengyeleknél—sza- bad szellemet tapasztalnak,, ott az irtó háborút is igénybe ve- szik; m á s o d s z o r : mert a tényezők a maguk haeterogén ér- dekeiket mindig belévegyitik, s ez utolsókat még inkább kép- viselik, mint magát a szabadság érdekét. Innen foly a szabad-

Ábra

Updating...

Hivatkozások

Updating...

Kapcsolódó témák :