BARI KÁROLY
Műfordítások a cigány népköltészetből
GYÓGYÍTÓ RÁOLVASÁS
Szent Anyácska, Mária, sziklás hegyek közt vándorolt, az éles kövek fölsebezték lábait, kiserkent piros vére.
Odament Csuma, hogy a vért fölnyalja,
de a mennyországból egy szárnyas angyal piros fonalat engedett le,
rákötötte a vérre, fölhúzta az égbe,
Szent Anyácska vérét megmentette.
Mérges lett akkor Csuma, köpködni kezdte csúnya nyálát, rút betegséget okozott
a napfényre bízott világban.
Jöjj ide, Csuma, itt ez a szőlő, egyél,
és vedd le rólam a betegséget!
ÉBREDJ, ÉBREDJ, SZÉP LEÁNYOM
Ébredj, ébredj, szép leányom, kérők jöttek, szűnj meg, álom, ó, hatalmas égi Isten !
Jaj, anyácskám, küldd el őket, küldd a rostakészítőket, ó, hatalmas égi Isten!
Van már mátkám, üstöt készít, üstjein a fény tüzet szít, ó, hatalmas égi Isten ! Szép ezüstréce ezüst lába megtorpan, szegény emberek közt zöld füvecskén megpihen.
Násznagy meg ne fogjon!
2 Tiszatáj 17
SOSE HALJANAK MEG
Sose haljanak meg az éj vad fiai, akik élni tudnak fekete homályban!
Éjszaka fiai, induljunk el lopni, induljunk el lopni, jó lovakat hozni!
Jönnek a cigányok, lovakat hajtanak, hajtják lassan, gyorsan, hajtják sötét éjben!
Sose haljanak meg az éj vad fiai, akik élni tudnak fekete homályban !
NYISS MEG, ISTEN, MINDEN HATÁRT
Nyiss meg, Isten, minden határt, segíts haza minden cigányt, szegényeket összeszedték, hideg láncot rájuk verték!
Hideg láncot rájuk verték, láger mélyére vetették, verd meg, Isten, a németet, mert megölte a népeket!
Verd meg, Isten, azt a hegyet, ahol Berci úgy kesereg, szegény Berci muzsikál, párja reszket, táncot jár!
Szegény Berci bocskorban van, Piroska meg papucsban van !
FA LEVELE HA MEGSÁRGUL
Fa levele ha megsárgul, hideg folyó vizébe hull!
Anyám meghalt, mély sír várja, rongyos sátrunk gyász tanyája!
Sírva járok a víz partján, ott halt meg az én anyácskám, ifjúsága pompájában, életének virágjában!
Anyám, anyám, édesanyám, anyám, anyám, édesanyám, ha butaságot szól is szám, két kezeddel te vigyázz rám!
Kövér urak ha elvisznek, kövér urak ha elvisznek, vigyázz rám, mert megölhetnek, vigyázz rám, mert megölhetnek!
Segíts, hogy a fiad éljen, kezedtől a halál féljen, föld alól is őrizz engem,
mert védtelen árva lettem !
18
P E T R U Szent vasárnap égre lépett,
kicsi Petru megszületett!
Mikor nap felé mutatták, kicsi Petrun rögtön látták:
nem úgy nő, mint más kis ember, hanem úgy, mint élő kender!
Amikor háromnapos volt, háromhónaposnak látszott, amikor egyhónapos volt, féléves gyermekként játszott!
Mit csinált az édesanyja ? Alvó Petrut otthon hagyta, kicsalta a hangos utca, cigánylányok éneklése.
Közéjük állt énekelni, táncot járni, mulatozni.
Kicsi Petru felsírt otthon, nagybácsija észrevette, sógorasszony után futott.
— Hej, menyecske, táncolsz, vigadsz, Petruka meg otthon bömböl!
Sógorasszony hazafutott, kisfiára rámosolygott:
— Ne sírj, Petru, kicsi fiam, itthon van már jó anyácskád!
Rögtön az ölébe vette, emlőjét szájába tette.
Mit csinált a kicsi Petru ? Mellbimbócskát úgy harapta, fölkiáltott édesanyja:
— Ne harapd az emlőcskémet, meghalok a fájdalomtól!
De Petruka nem engedte, átkot mondott anyja nyelve:
— Támadjon rád, faljon majd föl Sujmisó sárkánykígyója, amikor a szívem előtt te leszel a legkedvesebb!
Mikor Petru egyéves volt, mintha tízéves lett volna:
tanítómester oktatta.
Mikor elmúlt ötesztendős, tizenöt évesnek látszott, iskolában levizsgázott.
Édesanyja szíve előtt
legdrágább volt, legkedvesebb!
Petru akkor így szólt hozzá:
— Jaj, anyácskám, édesanyám, süssél nekem két pogácsát,
fejjél majd rá anyatejet, hadd álljak ki viadalra Sujmisónak sárkányával, ez van nékem elrendelve:
fekete sors szép fejemre!
Édesanyja marasztalta:
— Felejtsd el az átokszavam!
Lisztünk sincs, hogy tésztát gyúrjak, miből süssek én pogácsát ?!
Petru erre ráfelelte:
— Rázz ki, anyám, minden zsákot, annyi liszt még biztosan lesz, hogy egyetlen pogácsát süss!
Sorsomnak míg adós vagyok, nem nyugodhat meg a lelkem!
Kamrájukban ahány zsák volt, mind kirázta édesanyja, annyi lisztet összeszedett, egy pogácsát megsüthetett, fejt rá édes anyatejet.
Hangos szóval siránkozott:
— Ne menj, Petru, kicsi fiam!
De ő sorsát eltervezte, pogácsáját kézbe vette, tarisznyácskájába tette, elindult a rengetegbe.
Le, s föl járkált, figyelt, kémlelt, de sárkányra sehol sem lelt.
Amikor a szép nap letűnt, fa tövébe Petru leült,
eltörődött, megéhezett, pogácsáját kézbe fogta.
Sárkánykígyó odakúszott, Petrut egészben bekapta.
De lenyelni már nem tudta, övbe tűzött pisztoly, tőrkés Petrut torkán akasztotta.
Üvöltött a kíntól Petru, nagybácsija meghallotta, egy éles tőrt kézbe kapott, sírás irányába futott, mert a hangot megismerte.
Odaállt a sárkány elé, tőrét szájába mártotta, testét ketté hasította, Petrut élve hazavitte.
Petru eztán sokkal szebb tett, aranyarcú napként fénylett!
2* 19
A HUSZONNÉGY RABLÓ
— Dulka, Dulka, feleségem, rablók dalát mondd el nékem !
— Ha én azt elénekelem, huszonnégy rabló itt terem, engem messze elhurcolnak, téged pedig felkoncolnak!
— Ne félj, míg látsz, feleségem, azt az egy dalt mondd el nékem!
Énekelni kezdett Dulka, rablók dalát sírva mondta, ott termettek nagy kevélyen cifra rablók huszonnégyen.
— Adjon Isten, Porvityázo!
— Adjon Isten, tinéktek is!
Üljetek le, pihenjetek!
— Nem pihenni jöttünk hozzád, asztalodhoz nem ülünk le, add nekünk a feleséged, Porvityázo, bátor vitéz!
— Asszonyomtól nem válok meg, nekem adta őt az anyja!
— Viharvérű paripádat vihetjük-e, Porvityázo ?
— Paripám ha odaadnám, két sarkantyúm árva lenne!
— Adjad akkor acélkardod, Porvityázo, bátor vitéz !
— Acélkardom nem adhatom, azzal védem életemet!
Felhördültek haragjukban cifra rablók huszonnégyen:
— Hogy küzdjünk meg, Porvityázo ? Jössz-e ölre, jössz-e kardra ?
Porvityázo, bátor vitéz,
fölpattant egy szarkalábra, jó kardjával úgy suhintott,
huszonhárom f e j lehullott.
Utolsóra csapást mérne,
— ám a földből hegység támad, elindul, hogy szíven szúrja,
— megnyílik a föld előtte!
— Segíts, Dulka feleségem, ragadd meg a derékszíját!
— Engedd futni, hagyd őt élni!
Édes testvérem ő nékem!
Porvityázo nem engedte, megragadta, leteperte, őneki is fejét vette.
Dulka mikor ezt meglátta, ráült egy nagy vaslapátra, vaslapátján égig röppent.
— Porvityázo, édes uram, így akarta ezt az Isten!
Viharvérű lovát fogta, fölnyergelte, kantározta, felhők közé fölszállt ő is.
— Állj meg, Dulka feleségem!
— Porvityázo, édes uram, kegyelmezz meg életemnek!
— Nincs kegyelem, meg kell halnod Dulkának is fejét vette,
bőrtarisznyájába tette.
— Adjon Isten, vén anyósom, gidácskádnak fejét hoztam!
— Ezt érdemelte a kurva!
Megfogta a lánya fejét, hombárja mélyére dobta.
A NAPVITÉZ ÉS A SZERECSEN
Gond-sisakot hord a vitéz,gondolkozik, föl s alá jár, nagy hír szárnya érintette:
koronás Jovánó császárt halál szólítja maholnap!
Sír szája ha elnyeli majd, éjfélarcú szerecsen jön, koronáját elrabolja.
Mit csinált a vitéz lovag ? Paripáját fölnyergelte,
sarkantyúval serkentette, zöld lombú erdőig jutott, ott egy sziklát megpillantott, látványától megborzongott:
— Kőszirt-e az, amit látok?
Kőszirt vagy a nap sugara?
Vagy egy sárkány tüzes szeme?
Közelebb ment a lovával.
Szirt mögött egy sárkány rángott, fölfalta az égi napot,
az akadt meg gonosz torkán.
Megszólalt a sárkánykígyó:
— Gyere ide, vitéz lovag!
Sokszor elhaladtál erre, sosem törtem életedre, tegyél velem te is most jót!
Vágd le a nap arany övét, fény-tüskékkel kivert díszét,
attól nem tudom lenyelni, sem lenyelni, sem kiköpni!
Megszólalt a szép napocska:
— Gyere ide, vitéz lovag!
Ments meg engem a haláltól!
Mióta a sárkány lenyelt, elkeseredett a világ!
Mit csinált a vitéz lovag ? Földre ugrott a lováról, kését tenyerén kifente, sárkánykígyónak azt mondta:
— Elmetszem az aranyövet, de a fejed földig hajtsad, nehogy megvágjam az ajkad!
Sárkánykígyó földig hajolt.
Mit csinált a vitéz lovag ? Éles kését megragadta, sárkány szájába mártotta, szájától a farkhegyéig testét széjjel hasította.
Égre szállt a szép napocska!
Megszólalt a sárkánykígyó:
— Hej, te vitéz, nap vitéze, nem hittem, hogy kifogsz rajtam, hogy a testem széthasítod!
Fényes napot ha fölfalom, veled is végeztem volna!
Mit csinált a vitéz lovag?
Fölpattant a paripára, indult világnak útjára.
Szállt fölötte a napocska, aranyszóval hálálkodott:
— Fogadd hálám, vitéz lovag!
Fogadd hálám jóságodért!
Nagy újságot modok neked:
koronás Jovánó császárt halál szólítja maholnap.
Ha időben oda nem érsz, éjfélarcú szerecsen jön, s elrabolja koronáját!
Siessél hát, nehogy elkéss, ne időzzél fogadóban!
Vendégfogadót ha váltói,
három napig ott mulatói, Jovánó meg meghal addig, s elrabolják koronáját!
Fogadóhoz ért a vitéz- Mi fordult meg a fejében ?
— Mióta én megszülettem, fogadókat nem kerültem !
Ezt az egyet kerüljem ki ? Vendégfogadóba betért, három napig ott mulatott.
Mikor újra előkerült, paripája rányerített:
— Három éjt és három napot átmulattál, ettél, ittál, engem pedig éhen hagytál!
Visszament a vitéz lovag, rozslepényt vett a lovának, piros bort rendelt magának,
három napig mulatott még, aztán szánta magát útra.
Rozslepényt a lónak adta, s elindultak, mint a szélvész.
Három napi járóföld most három óráig se tartott, vágtatott a palotába, császárasszonyt ott találta, császárasszony szóval mondta:
— Gyere gyorsan, vitéz lovag, Jovánó, a császár, meghalt, éjfélarcú szerecsen jött, koronáját elrabolta, napkelet felé hurcolta.
Mit csinált a vitéz lovag ? Szerecsen után vágtatott, hangos szóval rákiáltott:
— Add vissza a szép koronát, vagy ha nem, hát fejed veszem ! Éjfélhomlokú szerecsen a koronát visszaadta.
Vitéz lovag visszavitte, császárasszony elé tette, császárasszony kinevette:
— Becsaptak tégedet, vitéz, virágból font fejdíszt hoztál!
Színarany az én koronám, drágakővel van kirakva.
Visszament a vitéz lovag, azt mondta a szerecsennek:
— Hej, szerecsen, becsapható!, de előlem nem futhatol, bajvívó szert végy kezedbe,
buzogányt vagy görbe szablyát, küzdjünk életre-halálra ! Mit válaszolt a szerecsen ? Buzogányát hozzávágta.
Buzogányt a vitéz fogta, szerecsenhez visszadobta, visszadobta, eltalálta, lováról is lesodorta.
Napként fénylő szép koronát elvette a szerecsentől,
császárasszonynak nyújtotta.
Császárasszony kézbe fogta, szíve fölé szorította, napként fénylő szép koronát palotába hazavitte.
VÁRNAI LÁSZLÓ FOTOGRAFIKÁJA
22 »
