UJFALVY" SÁNDORNÉ, LÉSZAY JUUA.
Egykorú festmény után, mely Kispál László tulajdona.
UJFALVY SÁNDOR EMLÉKIRATAI
SAJTÓ ALÁ RENDEZTE ÉS KIEGÉSZÍTÉSEKKEL KÖZREADTA
DR GYALUI FARKAS
KOLOZSVÁR
AZ ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET KIADÁSA 1941
Felelős kiadó: Dr. Gyalui Farkas.
Minerva Rt. Kolozsvár. 10809. — Feleifis vezeti: Lengyel Albert, igazgató.
Lehetőleg röviden óhajtom itt Ujfalvy Sándor életrajzá- nak legfontosabb adatait elősorolni. Annál is inkább kerülném a terjedelmességet, mert őmaga, az Emlékiratok szerzője itt közrebocsátott művében részletesen és érc^sesen mondja el éle- tének folyását. Ö nevét a régi idők szoj»ához képest Ujfalvi- nak írta, székely nemesi családból rffrmázott. Az egykori, ősi Marosszéken: Csejden és Székesen, két szomszédos kisköz- ségben volt ősi fészke. Apafi Mihály fejedelem, 1672-ben kelt, Gyulafehérváron adott ármálisában mezőkövesdi Ujfalvy Já- nost, hadi szolgálatainak és érdemeinek elismeréseül nemesíti és neki címert adományoz.
Kék hadi pajzsban zöld ruhás vitéz áll, kinyújtott jobb- jában lándzsát tartva. A pajzsot koronás zárt sisak fedi, kék- arany és vörös-ezüst színű takarókkal, amint ezt a címeres levél leirja, szabályos részletességgel. A címeres nemesség ado- mányozásával jószág nem járt, csak a nemességgel járó és szo- rosabban körülirt jogokat juttatta a család birtokába. Ez a család hetven esztendővel a nemesség adományozása előtt, már
— hivatalosan kimutatható, — hadi szolgálatban állott, úgyne- vezett szabados, azaz szabad gyalog székely, latinul pixidárius volt. A lovas, nemes székelyt, aki saját lován vett részt a há- borúban, /ó/ő székelynek hivták, latinul primipilusnak. A csa- ládban, mely később szerezte meg a titulushoz a vitulust, a birtokot a joghoz, az első Sámuel nevű nemesnek második fele- ségétől, Borbálától két gyermeke született: második Sámuel és Krisztina, aki Máté Jánosné lett és 1761-től 1808-ig élt.
Ujfalvy Krisztina e néven tehetséges írónő, költőnő, kinek fönnmaradt dalai életének csalódásait festik. „Ez az élet úgy se sok — használják az okosok" versének e kezdő sorait még ma is idézgetik.
IV.
Krisztinának bátyja, a második Ujfalvy Sámuel, havadi Máté Katát vette nőül. Ebből a házasságból kilenc gyermeke származott. Legidősebb gyermekük, fiuk: Sándor a XIX. szá- zad egyik leghíresebb vadásza Erdélyben és a nagy Wesselényi Miklósnak, az „árvizi hajósnak", akié a pesti Frencrendiek templomának falán érc-dombormívű tábla s régebb Zilahon Fadrusz remekműve tisztelt meg, leghivebb barátja és bizal- masa. A családról még annyit, hogy főhősünk, az emlékiratíró Sándor öccse: Samu, e keresztnéven negyedik a familiában, 1814-ben huszárfőhadnagy, majd tizenkét év múlva huszár- kapitány. Döbrentei Gáborhoz Szicíliából leveleket írt, melye- ket a Felső Magyarországi Minerva 1818-ban közölt is, a mi nagy dolog volt. Ennek a vitéz írónak fia szintién nevezetes ember: Ujfalvy Károly híres utazó, néprajzi tudós és nyelv- tudós, 1866-ban Párisbam telepedett meg. A francia kormány megbízásából 1876-ban és 1880-ban Középázsiában nagyobb utakat tett nejével, Bourdon Máriával. Ujfalvy Károly nem- csak utazásáról adott ki hat kötetre terjedő, francia nyelvű művet, de egy sereg más tanulmányt is írt és franciára fordí- tott Petőfi és más költőink műveiből. Az Ujfalvy családban az írói tehetség egészen kétségtelen. E családról 1906-ban „A mezőkövesdi Újfalvi család" címen a család genealógiai jeles története jelent meg, néhai Persián Kálmántól, aki hősi ha- lált halt az 1914—18. világháborúban.
Ujfalvy Sándor nagyapja tehetős, jómódú szülőktől szárma- zott és két szerencsés házassága után, egyike lett Küküllőmegye vagyonosabb birtokosainak. Megyei főbíró, még pedig dirigens bíró volt hosszú időn át és megyéjében köztiszteletben és köz- szeretetben állott, unokájának kegyeletes feljegyzése szerint.
Unokája Dicsőszentmártonban, a megye levéltárában látita arc- képét egy levél tartó szekrény külső tábláján; ülve hallgatja ki a panaszos feleket. Tudtommal ez a szekrény az Orsz. Levél-
tárba került föl. Ennek a nagyapának: Ujfalvy Samunak má- sodik neje özvegy Palatkai Ferenczné, Zsombori Borbára volt.
Egybekelésüket megelőző levelezésük közül három levelet Ujfalvy Sándor az akkori levelezés és társalgási modor jellem- zésére megőrzött és emlékiratába is beleszőtt. Egybekelésükkor Ujfalvy Samu főbíró, Sándorunk nagyatyja 62 éves volt. Ujfal- vynénak első férjétől nem volt gyermeke. Most, késő éveiben született Krisztina a költőnő és négy évvel később Samu, az emlékirat szerzőjének atyja, akinek életéről és kalandjairól sok érdekes és mulatságos esetet jegyzett föl ez emlékiratban, fia. Kortársai dicsérték Samut esze, igazságszeretete és nagy tekintélye miatt, de említették arról is, hogy „hivatala tekintélyeért erején felül költve", megcsökkent vagyoni állás- ban halt meg.
Ujfalvy Sándor 1792-ben született. Atyja II. Sámuel, anyja havadi Máté Kata volt. A nagyenyedi nagyszerű Bethlen kollégiumban nevekedett, melynek diákéletéről, közte Körösi Csorna Sándorról pompás adatokat fog közölni emlékiratai- ban. Jogi tanulmányokra Kolozsvárra, majd Marosvásárhelyre került, hová atyja patvaristának, (gyakornoknak) küldte. A jogi neveléshez szükséges kiegészítés ez a gyakorlat. Főnöke:
gr. Teleki Mihály, Ujfalvy elbeszélése szerint annyira durván bánt az ifjakkal, hogy Ujfalvy otthagyta. Atyja kívánságára 1814 őszén Bécsbe ment az udvari kancelláriához, hivatalos szolgálatba. Tjtközben beteg lett. (Szamosújvárról Nagyvára- dig négy napig utazott). Tizennégynapi utazás után ért föl Bécsbe és ott az udvari kancellária szolgálatába léptették. „Az őszinte, férfias kört — írja — szolgalelkű nyegleség váltá fel.
ök lenéztek engem szabad modoromért s én őket szolgalelkü- kért." ö t és fél évig szolgált Bécsben, hol komoly tanulmá- nyokat is folytatott. Az egyetemet is látogatta szorgalmasan.
Már 700 frt. fizetésre vette föl, de atyja, saját végét érezve, egyik jószágába telepítette, fiának is nagy örömére, hogy
VI.
gazdálkodjék és — more patrio — a megyei élethez lásson.
Nemsokára magával vitte fiát Désre s ott bemutatta Haller István gróf főispánnak. Jellemzően komikus volt ez a bemu- tatkozás: Az ifjú megbotránkozással tapasztalta, hogy szigorú apja, tiszttársaival együtt, mily megalázkodással állottak a fő- ispán előtt. Ezért ő bécsi, hetyke hangon beszélt a főispánnal, atyja kétségbeesve nézte, de a főispánnak ez a fecsegő modor tetszett és nagyon megdicsérte elámult atyjának fiát).
A gazdálkodó Ujfalvyt apja egy nyári forró napon, mi- kor mezei munkásai künn izzadnak, a hűvös szobában lepi meg könyvet olvasva. Sőt mi több, egyik szobájában valami 300 drb. könyvét látta. Az öreg kétségbeesett e lustaságon.
Fiát a legsürgősebb mezei munkától a könyv csábítja el. Két- ségbeesetten vádolja maga-magát, miért küldte Bécsbe, ott megzavarták fejét. Eszelősnek marad. Tüstént otthagyta a fiát és soha se jött hozzá. Mindig sajnálkozva nézett reá s, hogy ki nem tagadta, egyedül annak köszönhette, hogy megkülön- böztetve szerette. Az öreg Ujfalvy attól félt, hogy fia, mint a fiának nagyatyja, tudományokkal foglalkozván, elhanyagolja gazdaságát és szegénységre jut.
Most már Ujfalvy Sándor atyja kívánságára megnősült.
Feleségül vette 1820-ban Lészai Lőrinc — főkormányszéki ta- nácsos és neje: Inczédy Anna leányát, Júliát, kit élete végéig, sőt felesége halála után is szeretett. Hivatalt nem vállalt, sőt írja róla Kőváry László — egy megyegyűlésen atyjával véle- ménykülönbsége volt s elkedvetlenedve a megyei élettől is visszavonult. Apja fényes lakodalmat tartott s a „fösvény"
ember tizezer forint ajándékot adott át fiának. Nemsokára, 1824-ben meghalt, boldogan, hogy fia kedve szerint nősült meg.
Ujfalvy gazdálkodott szakaturai (Romladéknak nevezte el) szolnokdobokamegyei birtokán s ott jobbágyaik javára, atyai jósággal és anyai gondossággal valósággal utópisztikus
államot rendeztek be feleségével. Br. Wesselényi Miklósnak bizalmas barátja, vadásztársa volt, heteket töltött Zsibón, hol a vadászösszejövetelek által Wesselényi edzeni akarta, barátait s ahol a közélet eseményeiről vitatkozások folytak. Emlék- iratában is és az Erdélyi vadászatokról írott memoirjában is Ujfalvy részletesen leírja Wesselényi vadászatait és jellemzi az „árvizi hajóst", mint vadászt is.
1831-ben feleségével Balaton Füredre ment. Ekkor ismer- kedett meg Pesten többek közt Széchenyi Istvánnal, aki három óra hosszat beszélt vele, meglátogatta továbbá Budán Döb- rentei Gábort, aki szerinte „különcz" és hypochonder lett.
Majd Füredre utazott, hol barátságba jutott Deák Antallal, a a híres alispánnal, Deák Ferenc bátyjával. Aztán meglátogatta Sümegen Kisfaludy Sándort, kinek feleségét betegen találta.
Kisfaludyval meleg barátságot kötött, mely szeretetteljes le- vélváltás formájában is nyilvánult. Ujfalvy jellemzően írja le a fürdői életet Balaton-Füreden és környékét is beutazva épp- oly érdekes, mint becses följegyzéseket tesz közzé emlékiratá- ban. Bőséges és rendkívül becses levelezését is közli Kisfaludy Sándorral és más nevezetességekkel. A kolera kitörvén. Ujfal- vyék hirtelen hazautaztak.
1841-ben mint az országgyűlés egyik királyi hivatalosa Kolozsvárra tette át lakását. 1848 júniusában István nádor királyi hivatalosnak hívja meg a pesti országgyűlésre. Ujfalvy aztán Kolozsvárott éli át a forradalmat, mely alatt birtokát kirabolták, hiában tett annyi jót ott egykori jobbágyaival.
Forradalom után, mikor arról győződött meg, hogy az ország alkotmányát „eljátszottnak" tekintették, hatalmasan előtérbe lépett ellenzéki gondolkodása és minden lehető mozgalomban résztvett. így 1854-ben Barra doktor, a humánus, közkedvelt orvos halála alkalmával felszólítást bocsátott ki ő is és emlé- ket állíttatott neki, összegyűjtve közadakozásból a költségeket.
VIII.
1852-ben lehetett, mikor egy alkalommal „sajátságos elő- adásának teljes fűszerével" beszélgetett (mint Kőváry László írja) a két Wesselényiről. Kőváry László a történetíró fel- kérte, hogy kisértse meg emlékirat alakban papírra tenni él- ményeit. Vonakodott s nem tette meg. Ám felesége kérésére és Naláczi József bárónak a Heti Lap-ban (Kolozsvári Heti- lap, 1853. évfolyamában) megjelent emlékirat töredékei hatása alatt hozzákezdett 1854-ben emlékiratainak megirásához. Mű- vének programját Emlékirata előszavában, renkdívül szeren- csés írói érzékkel írja le.
1854—55-ben írta meg emlékiratait. Ugyaniez idő alatt papírra tette vadászati emlékeit és tapasztalatait. Irodalmi munkásságáról külön adok számot, e kötetben, közölt levele- zése után.
1858-ban, február 6-án, irtózatos csapás érce. Felesége meghalt. Fájdalmában Pestre ment, ott a halálra készült. Be- teg is volt már, életkedve is elveszett, úgy hogy egy-két közeli rokonához írt kétségbeesett levelei sejteni engedték, hogy ön- gyilkosságra készül. Nem csoda, mert lelki fájdalmai mellett, azt hiszem már akkor kezdődött kinos vesekő-betegsége. Élet- kedvét, mint egy levele tanúsítja, Kőváry László, a történet- író adta vissza. Hazajött Kolozsvárra és átesve a nagy lelki krizisen, befejezte vadászati emlékeit, dolgozott vadászati fo- lyóiratokban. 1865-ik évben, mint királyi hivatalos részt vett az országgyűlésen. Mint Pestre meghívott regalista (azaz ki- rályi hivatalos) fölutazott Pestre s az ellenzékkel a parlamen- táris kormányforma mellett szavazott. Betegség lepte meg újra s egyedül maradva, felesége után búsulva, szenvedve, 1866.
július 16-án Kolozsvárt, házában, (mely a mai mentő-egyleti épület helyén volt), agyonlőtte magát.
Felesége mellé temettette magát. Egyenlő alakú, nagyságú, ma is jókarban levő sírköveiken felesége gyönyörű sírfeliratát
— mint Dózsa Endre nyug. alispán s az Erdélyi Irodalmi Tár-
saság t. elnökétől hallom, az ő atyja, Dózsa Dániel a jeles poéta és író írta. Felesége sírfeliratáról négy sor hervadhatat- lan virágszál:
Zord sziklák közt, bércek ormán A vadakkal harcra kehem S egy szelíd galamb halálán Mégis megtört szívem-lelkem.
Levelezése után közöljük végrendeletét, melyben kivált a kolozsvári Magyar Nemzeti Sznháznak 1400 holdas birtokát hagyta, mely lehetővé tette, hogy 1906-ban Tisza István új épületet emeltessen a színháznak. Az Erdélyi Múzeum-Egylet- nek már megindulásakor sietett jelentékeny adományával ala- pítói közé lépni. Halála után könyvei, értékes festményei és több muzeális érdekű tárgyai jutottak, végrendelete szerint az egyesület tulajdonába. A nagyszerű alapítványok közt, melye- ket magyar közművelődési intézményekre hagyott, egy kéz- iratot is ajándékozott az Erdélyi Múzeum-Egyletnek, emlék- iratait, lepecsételve, csak 15 év múlva, rendeletéhez képest, volt szabad fölbontani.
1906-ban az Erdélyi Múzeum Egylet bölcsészet-, nyelv-és történettudományi szakosztályában ismertettem ezt a kézira- tot. S Ujfalvyt Emlékiratai, valamint másik, kéziratban ma- radt műve, az Erdélyi régebbi és közelebbi vadászatok alapján, melyben ő, korának egyik legnagyobb vadásza, a híresebb vadászatokat írta le, a tizenkilencedik század Apor Péterének nevezhettem. Az általános meghatottságban, melyet a nagy- értékű mű megismerése, jobban mondva fölfedezése keltett.
Márki Sándor elnök, a nagy történetíró, azt a kívánságát fe- jezte ki, hogy ez a kéziratban maradt „Emlékirat" nyomtatás- ban is jelenjék meg az Erdélyi Múzeum Egylet kiadásában.
Az Egyesület el is határozta az Emlékirat kiadását, meg- bízva engem a sajtó alá rendezéssel és kinyomtatással. Sajnos, több akadály mindmáig megakadályozta, hogy ez az értékes
X .
mű napvilágot láthasson. A késedelem első oka az volt, hogy föl akartam kutatni Ujfalvy levéltárát. Az a sejtelem sarkalt erre, hogy bizonyosan megtalálom. Ez esetben sok új adathoz jutok s egyben az Emlékiratba másolatban beleszőtt leveleket a levélírók eredeti leveleiből, betűhíven szórói-szóra közölhe- tem, úgy, hogy hitelességükhöz szó sem férhet. Sejtelmem sze- rencsésen valóra vált. Ujfalvy levelesládáját, benne egész le- velezését megtaláltam, s azokat a nevezetes leveleket, amelyek 1849 után érkeztek hozzá, bevehettem, a kor eseményeit 1849-ig tartalmazó Emlékirat végére, mint függeléket. Oly becses ez a levéltár, hogy minden késedelemért kárpótólt.
1910 nyarán hoztam be a levéltárt s teljes erővel hozzá- fogtam a kiadáshoz. A tervezett kiadvány nagyrésze, 400 nyomtatott oldal, 1911-re már készen is állott. Ekkor az Em- lékirat kiadásának útjába ujabb súlyos akadály került. Egy előkelő és kiterjedt család magasrangú fia aggályosnak, szemé- lyére nézve pedig kellemetlennek találta az Emlékiratnak az ő elődeiről szóló néhány részletét. Bár aggodalma alaptalan volt, de a kegyelet érzése nyilvánult meg benne, ezért kerülni óhaj- tottuk az Egyesület érdekében az ebből származó bonyodal- mat. Vártunk. Közbejött a háború, minden izgalmával, veszedel- meivel és következményeivel. Így a könyv kinyomatása félbe- maradt. A háború után, a román megszállás alatt, még súlyo- sabb terrrtészetű akadály állotta útját az Emlékirat megjele- nésének. Ujfalvy helyenként olyan dolgokat írt le 1848—49.
eseményeiről, főleg pedig az Élőpatakon nyaraló romániai vendégekről, hogy bár teljes tárgyilagosságában a józan kritika nem ütközhetett meg, ám bizonyosak lehettünk arról, hogy belénk kötnek román részről és az Egyesületen is kitöl- tik bosszujukat. Anélkül is ellenséges indulattal voltak e leg- nagyobb és legtevékenyebb, sőt értékeiben leggazdagabb ma- gyar kultúrális intézmény iránt. Vártunk tehát, megálla- podva így, az egyesület vezetőivel. Addig is Letűnt világ cí-
men, a Minerva kiadásában megírtam Ujfalvy életének regényét és a kor rajzát, kiegészítve az Emlékirat anyagát 1848-tól 1866-ig, amikor már Ujfalvy és neje elpihent a régi házson- gárdi temetőben. Ujfalvy emlékiratából, Ízelítőül is eredeti zamatos stílusából, valamint hiteles tanuságtételért is, ott
Az Ují'alvy-család címere.
ahol kellett, részleteket közöltem. Meg voltam győződve arról, hogy munkámban kiadott részletek, melyekben Ujfalvy mes- teri leíró és elbeszélő művészete tükröződik, fel fogják kelteni az érdeklődést az Emlékirat eredeti, teljes szövege iránt, an- nak megjelenése pedig fényes gyarapodása emlékirat-irodal- munknak, most már. Ujfalvynak másik nevezetes műve az er- délyi régi vadászatokról, mondhatnám kiegészíti Emlékiratait.
Ebből a művéből is közrebocsátottam néhány fejezetet a dr.
Tavaszy Sándor által szerkesztett Minerva Könyvtár 8-ik számában. Ujfalvynak e kéziratban maradt műve szintén az Erdélyi Múzeum Egylet kézirattárának tulajdonában van. A
XII.
kézirat áll 3—8 levél és 1 lap előszóból, 8 levél utószóból és 1—447 oldalból, ebből 130 lapra terjed az 1927-ben álta- lam kiadott rész, melyhez 16 lapra terjedő életrajzát írtam meg Ujfalvynak. Ez utóbbi füzetben megjelent részeket Ke- lemen Lajos múzeumi és levéltári főigazgató barátom válasz- cotta ki, rendezte sajtó alá és ellátta jegyzetekkel is. Ugyanő calála meg az Emlékiratok kéziratának második kötetét, mely egy könyvtárban lappangott. Meg kell jegyeznem, hogy Uj- falvy nevét, ott, ahol ő leirta, i-vel, mi pedig ahol említjük y-al adtuk. E művét Emlékiratnak nevezte. Ahol idézzük, ott c szót használjuk, egyébbként terjedelmének és tartalmának megfelelő „Emlékiratokénak neveztük.
Hiszem, hogy a most „post tot discrimina rerum" — annyi akadály után megjelenő ez Emlékiratok, a régi kor mes- teri felelevenítése és művészi leírása által Ujfalvy kéziratban levő vadászati művének teljes kiadására is sort kerítenek.
9yalui fFarRas
1854
UJFALVY SÁNDORTÓL
l-SÓ DARAB
A magyar nemzet élni fog, még pedig nemcsak maga, hanem az európai testvér népek, a fölébredt emberiség érdekében is: amely mai lankadásra hajló korunkban legkevésbbé sem nélkülözhet egy oly élet- teljes elemet, mint minőnek a magyar . . . kivált a mult évtizedben . . . magát klmutatá.
Az igazi hazafi, kinek jelszava: A hon minden felett . . . az igazi férfiú, ki a balsors csapásai által meg nem rendittetik: az igazi ember, ki az eskíiszegést és erőszakot épp úgy utálja a politica világraható vi- szonyaiban, mint az élet parányiságiban, az ilyen időkben vagy keres magának oly útat, mely a zsarnokok minden törekvései daczára, még nincs egészen elzárva az igazságtól, vagy elhallgat és jobb időre vár.
Hangok a múltból.
Erdély hazám történelme többire végnélküli változás, nyugtalanság és szenvedéseknek volt alárendelve; nagyobb mértékben tán, mint bármely más országé. Bámulni lehet, hogy csak egy magyar ember létezhet benne.
Erdély múltjának minden pontja új meg új szeme az országos izgalmak szomorú lánczolatának. A jóllétnek látszó perez csak pihenő pont, de nem nyugalom helye volt. Vér- betükkel állanak azok a történet kinyomott és ki nem nyom- hatott lapjain!. . . a' hol vasönkény a' fájdalom panaszát elnyomá a hazafi keble rejtekeibe... biztatásul: hogy ók is érzik bár a' balsors nehéz karjait... hazát hagyhatnak mégis utódaiknak örökül.
Egy sor évtized alatt szokatlan csend lón Erdélyben . . . aludni látszott. . . megirigylé balsorsa a szünidőt. Jött az
1848-ki vészterhes év... viharzó vérözönnel vonúlt el külön- böző nemzetiségei fölött, mint még eddig soha. Hirtelen, reménytelenül jött. . . menykőcsapáshoz hasonlíthatni.
Nekünk, kiket már most elleneink . . . az ármány fegy- verével győzelmeskedő ellenek . . . szívesen neveznek Erdély utolsó magyarjainak: nekünk jutott a szomorú hivatás, hogy ölelő karjaink közt haldokolni lássuk a' jó anyát, a' drága szép hazát.
Balsorsunk sebére írt, a jövőre biztatást nem nyújt a' búskomor jelen: a borúit láthatárról reménysugár nem mo- solyg felénk.
l*
—o 4 o—
Egyetlen birtokunk az emlékezeti
Pygmalion forró ölelései életre gerjesztik a szeretett kőszobor hideg kövét: a hü emlékezet múltunk szebb korára birhat e delejes erővel: s ha anyánkat, a' szép hazát kora sfrjából nem támasztja is fel, de fenntartja közöttünk szelle- mét, hogy a szüntelen változó formák közt, majd ha eljön egy új chaosz kora, a' teremtő kéz korcsitás nélkül találja meg a régi szellemet.
Ezen szempontból, most, midőn néhány évtized békéjét az 1848-ki év oly gyászos eredményű viharral szakítá félbe 's nemzetiségünk érczszobra felett a kérlelhetlen halál öldöklő angyala a végórát felszámlálta . . . most vagyon égető szük- sége múltunk emlékezetét az utókor számára fenntartani.
Sorsosaim nagyobb részével magam is, kirabolt s el- pusztított falusi lakomból kiszorítva, éltem megszokott rend- szeréből kizaklatva, éltem alkonyán Kolozsvárra menekültem.
Fiatalságom óta mindig fáradalmas és tevékeny életet foly- tatva, mostani tétlen napjaimmal sehogy sem leheték képes kibékülni. Telt egy nap a más után, de éltem felforgatott rendszerét az idegen elemek közt felépíteni nem tudva, csak vendégnek néztem magamot. 'S bár mint igyekeztem magamot viszonyaink borongó ködén túl tenni, nem tudtam.
Tétlenségben folydogáló napjaim a visszaemlékezés és elmélkedésre sok szomorú órát hagytak.
Születésem évitől . . . 1792 . . . nagy idők, fontos ese- mények vonúltak el a' világ s abban Erdély feletti melyeknek ha nem is tényezője, de gondolkodó tanuja valék. Gyakran szomorúan gondoltam: mennyi minden megy feledésbe, mi e napokat örömre vagy fájdalomra izgatá, emlékezetet vagy reményt költvén fel keblünkben, melyek a történet közfolya- mára hatással voltak és lesznek. A tények nyilt mozgalmai erősebb tollak által följegyezvék: de sehol sem látom a családi élet izgalmait 's metamorphosisait. A kül események beléletünket is roppant reformoknak tették ki. Milyen volt
családi életünk legközelebbi múltja, mi változásokon ment 's megy át. . . e hiányt pótolni gyakran vágya volt lelkemnek.
Fókép most, midőn a' romlatlan keblű magyarnak százszo- rozott kegyelettel kell csüngenie múltja emlékein.
Ily gondolatok közt lepett meg a „Héti Lap" egyedüli erdélyi folyóiratunknak azon számaival, melyekben báró Naláczi Józsefnek emlék iratait közié. Azon kegyelet, melyei ez őszinte szavakot mindnyájan olvasók... a' melyek kedvező körülmények közt csekély hatást gyakoroltak volna . . . szunnyadó írni akaratomat fölébreszté. Kedélyvilágom szép lelkű nemtője, szeretett nőm, sejtve lelkem tartózkodását, új ösztönt hoza: s így történt, hogy szeretett nőm meleg óhaj- tására fölvevém a' tollat, hogy éltem rögös terén gyűjtött tapasztalataimat s a körültem fölmerült eseményeket leje- gyezzem.
Engedtem e nemes felszólításnak. Végig futék emlékeim borús és derűs fonalán. Visszapillantok hát még egyszer már is fátyolozott multamra. Hanyatló éveim, honom s nemzetem jelen búskomor helyhezete, lehetetlenné teszik soraimban azon rendet és egybefüggést, mit fiatal éveimben, kedvezőbb körül- mények közt tán képesebb lehettem volna, tenni. Jelen nap- jaim rendszere is rendetlen lévén, nem enged időt emlékem kellő rendezésére. Mégis úgy hiszem, hogy örömtelen éltem lehunytával, ha kebel 's elvbarátaim lapozni fogják egykori igénytelen lapjait szerény emlékemnek: azon örömöket és fájdalmakat, melyeket én éreztem 's melyek közt írtam, vélem érezve . . . némi felvilágosításokat is találhatnak benne.
m
(Bevezetés. — A családi élet változásai. — Hogyan kérte meg a szerző nagyalyja szive választottját. — Jegyesének válasza. — Ujfalvy Krisztina története. — Ujfalvy Samu, a szerző nagyatyja. — Mint csap föl huszár- nak, majd ismét katonának. — Patvarista lesz; életének szerelmi regénye.
— Pintye rablóbandája. — A főispán megleczkézteti Ujfalvyt, mire ez új életet kezd. — Hivataloskodása Dézsen Teleki gr. főispánnál. — József császár a megyék ellen. — Az új szolgabíró kalandjai. — Szökött kato- nák. — A bécsi sikkasztó sóhivatalnokok. — Nyugta a foglyokról. — Az önkényes megyefőnökök. — A szolgabíró mint tányérhordó. — Gr. Beth- len Sándor tönkremenetele. — Gr- Haller János százados fáit kivágják, ígéret huszonöt botról. — Gr. Haller Jánosné regénye. — A kikapós férj. — A czigányprimás a császár előtt. — Ujfalvy szerelmi történetének folytatása. — Leányrablása favágó álruhában. — A szökevény pár eske- tése főispáni rendeletre. — Milyen a magyar hivatalnok s milyen a bürokrata. — Id. br. Wesselényi Miklós elfogatása, titkos irományai. —
Wesselényi hálája.)
Eleim másfél század óta származtak ki Marosszékröl.
Családom székely eredetű volt, bárha a hosszas künnlakás után a székelyföldön levő birtokomon kiviil más összeköt- tetésem nem maradott származásom helyével. Egyik szép atyámnak Apafy Mihály fejedelem, bizonyos harczias kitün- tetésért nemességet adományozott. Székely származásomat örömest nyilvánítom ugyan, amennyiben ez által őstörzsökös erdélyi magyarnak vallhatom magamat; de nem azon elfo- gultsággal, mint azt némelyek a székelység iránti túlságos előszeretetnél fogva veszik; a székely bir ugyan nagy eré- nyekkei, de fájdalom! főkép a nyers tömeg, nagy vétkekkel is.
Jelleme fényoldalai: erőteljes életrevalóság, a mezei gazdaság szeretete, takarékosság, a bajnak, nehézségnek
—o 8 o—
számba nem vevése; ősi szokásainak, szabadságának, törvé- nyeinek bálványozása, bátorság és vas kitürés . . . spártai módon. Ezeken kivül a kiművelt székely képes minden szépre és jóra; tudományokra és müvészetekrei képességében min- den mivelt nemzetekkel versenyezhet. Nehézfejü ugyan, de találós, mint ritka nemzet. A közelebbi forradalom alatt álgyut, lőport, gyutacsot ő maga gyártott, mind maga, mind a többi erdélyi harczosok számára: a czélnak megfelelőleg, holott gyárokról nem, csak rögtönzött műhelyekről rendelkezhetett.
De főkép a miveltségnek alanti fokán álló székely jelle- mében lehet találni szomorú árnyoldalakat is. Vad, kegyetlen, vérszomjuzó, ha indulatait felzaklatod, sőt e nélkül is képes ravasz és bosszús lenni, a ragadomány ingere ellenállhatlan csáberővel hat reá, feledve ilyenkor, mint vad beduin, dicső- séget és kötelességeit.
A páratlan hadvezér Bem mindég dicsérve szólt a székely hősi bátorságról, de jellemét a harcztéren csak szi- gorú fegyelem alatt dicsérheté.
Petőfi, ki különben túlzott eszményi ember volt, vágyai édenkertét a székelyföldön keresé, hová a polgárosulás bűnei még nem hatottak el s hol a magyar faj a lehető legrom- latlanabb eredeti őstisztaságban él. Bámulat és kegyelettel csüggött ő a székely népen, mint példányán az igénytelen léleknagyságnak és bibliai egyszerűségnek.
Petőfi a távolból véleményezhetett is igy; mert ő a szé- kelyt nem hon, csakis a csatatéren látta, Bem szigorú fenyí- téke alatt; útját zárva a ragadomány előtt; de képzelt földi édenében egyszer meghonosodva, aligha nem kívánkozik vala vissza Petőfi is szülötte helyére . . . az általa oly szépen megénekelt szabad alföldi síkságra; mert honn sok ferde felfogásai megmételyezik e nép eredeti jó indulatát. Ha egykor communismusrai hajlamát s az általa az irigység bizonyos nemé- vel... posztógúnyásnak nevezett osztály iránti gyűlöletét levet- kezi, akkor, de csakis akkor illetendi őt Petőfi eszményi rajza.
Nagyatyám tehetős szülőktől származott s kétszeri sze- rencsés házasságai után egyike lett Küküllő megye vagyono- sabb birtokosainak. Megyei dirigens főbiró volt hosszason s megyéjében köztiszteletben és szeretetben állott.
Dicső Szt Mártonban a megye levéltárában láttam arcz- képét egy levéltartó szekrény kültábláján; ülve hallgatja ki a panaszos feleket. Kortársaitól szép esze- igazságszeretete- és nagy tekintélyéről hallottam őt említeni; s arról, hogy hivatala tekintélyiért erején felyül költve, megcsökkent vagyoni állás- ban halt el.
Második neje özvegy Palatkai Ferenczné, Zsombori Borbára volt. Egybekelésüket megelőzött levelezéseik közül három darab kezeim között van s az akkori levelezési és társalgási modor jellemzésiért szórói-szóra ide iktatom.
Drága Asszonykám . . . Ifjú asszonyom!
A mit én eddig titokban tartottam, imé tovább már nem tehetem; törik, szakad, ki kell mondanom. Hanem drága asz- szonyom! a mit kimondani vonakodom, ha a menybéli Úr Isten is úgy akarja, én az asszony kellemetes személyét magam udvarába, ide SzŐkefalvára hoznám, hogy ha az asszonynak ez terhére nem volna; s a mindenható kegyelmes akaratjá- ból, hitves társammá tenném. Feleljen már erre asszonyom, mert én többet nem irhatok. Ezt is csak magam tudhatom, hogy mennyi praecautiokkal tettem: még is azt az egyet, hogy kegyes és örökös szívességébe ajánlott, maradtam . . .
elkötelezett kész szolgája:
Szeben 31. Aug. 1759. UJfalvi S a m u m- k"
A kiilborítékon:
Néhai Tekintetes nemzetes Falatkai Ferencz ur elmaradt drága özvegyének, Tekintetes nemzetes Zsombori Borbára Asz- szonynak, különös jó asszonyomnak, az asszonynak ő ke-
gyelmének . . .
Palatkára.
—o 10 o—
Nagy anyámnak ezen megkérő levelére tett válasza:
Aug. 31-én dátált s hozzám bocsátani méltóztatott levelét az urnák 8-ik septemb. vettem; kedvesen és nagy örömmel;
annyival is inkább, minthogy tapasztalom belőle terhes dolgai között is szenvedhető egészségház urnák melyet Isten ő szent felsége erősítvén, tartson meg továbbra is tiszta szivből kívá- nom. E mellett levelében tett és nekem jelentett hozzám való szives indulatját egész alázatossággal köszönöm és kivánom, hogy az a mindeneken szabadosan és hatalmosan uralkodó ur Isten, a kiben én gyermekségem óta minden reménysé- gemet helyheztettem, és a ki én velem sok keserves válto- zásaim között is sokszor édes atyai kegyelmességit megis- mertette, adjon nekem erőt arra, hogy én az urnák teljes életemben örömét nevelhessem, megtartván és nevelvén e mellett az urnák hozzám való szívességeit is: hogy szent rendelése szerint való egybekelés után végezhessük páros életünket ő felsége szent nevének dicsőségére, éltünk örö- mére, lelkünk örök idvességére. Ha méltóztatik az úrszebeni újságokkal bővíteni, kedvesen veszem; a midőn pedig Isten ő szent felsége alkalmatosságot szolgáltat arra, hogy én az urnák kedves személyét szegény házamnál megtisztelhessem tattom nyereségemnek. Addig is pedig magamot az urnák tapasztalt szívességibe ajálván vagyok... az urnák, jó uramnak
becsülettel való igaz szolgálója:
Palatka 9-ik Sept. 1759 á r v a Z s o m b o r i Borbára m. k.
Külső czime:
Tekintetes, nemzetes Újfalvi Sámuel uramnak, az urnák, nekem bizodalmas kedves jó uramnak, egész becsülettel.
NagySzebenbe.
Nagyatyámnak még egy levele.
Drága Asszonykám!
lfju asszonyom!
Közelitvén az idő, melyben országunk gyűlése elbomlik, én is jó Istenem kegyelméből rég elhagyott házamhoz visz-
szatérvén, ohajtott kötelességemet Falatkán akarom tenni, kedves személyét az asszonynak személyesen tisztelhetni. De mig ez lenne, minthogy már Istené a dicsőség! tudvalevő dolgunk annyira ment, hogy csak az egybekelés volna hátra, mely szerint mig fennebb irt személyes udvarlásomat tehet- ném, bátorkodom az asszonynak jelenteni, és egyszersmind ily kérésemet szivére kötni. Resolválja az Asszony magát, hogy midőn most közelebb téendő udvarlásomat teljesitni kívánnám, melyet october első hetire irányzottam, ekkor nem- csak az egyben való esküvéshez, hanem egyben való kelé- sünk tökéletességihez is hadd legyen grátiám. Nem látom miért halasszuk a dolgot, sőt jobbnak tartom minden czere- monia nélkül, mig másoknak hire lenne, addig czélunkat vigyük egész tökélletességre.
Kedves Ifjuasszony 1 az ország eddig, úgy most is nem egyébbel bíbelődik, hanem minthogy a király a rendes adó felett kér százhatvan ezer forintot, oly titulus alatt: hogy ezzel azt a mivel a szegénység tartoznék a quartéjosnak, mintegy megváltaná az ország ugy hogy ide hátra a paraszt a katonának ingyen semmit se adjon. Szüntelen keresik a fundust, a honnan kisülhetne az a rengeteg nagy summa;
egyéb újság nincsen, melylyel udvarolhatnék. Továbbá midőn szives kérésemre teendő kegyes válaszát várnám, kegyes és örökös szívességébe ajánlott maradtam . . . az asszonynak
elkötelezett kész szolgája:
Újfalvi Samu m. k.
Szeben 19-ik Sept. 1759
Egybekelésükkor nagyatyám 62, nagyanyám 42 évet számláltak; az utóbbinak első férjétől nem volt gyermeke, de most késő éveiben, közbámulatra születtek Kristina s négy évre később Samu gyermekei. Mindkettő erős testalkatú s nagy lelki előnyökkel felruházva, mint a hogy az egykorúak közül kevesen. Kristina, némi családi viszonyoknak feláldoz- tatva, anyja kívánságára 16 éves korában meghülölt Mátéh Jánossal, egy szelíd tudományos egyéniséggel, de a ki iránt
—o 12 o —
legyőzhetetlen ellenszenvvel viseltetett. Költőiségig fölemel- kedett lelke nem lelheté föl életboldogságát e viszonyban, melyet reá kényszer erőszakolt s nem önvonzalma kötött.
Szokásos azoknál, kik az élettől ábrándos álmaik valósulását várják ... végzetök által rájok mért életpályájokban még akkor sem találni fel magokat, ha szabad akaratból választák azt s küzdve vivták ki birtokát. Annál természetesebben éré e sors költői lelkű Krisztina nénémet, ki reá erőszakolt férjével sehogy se tudván kibékülni, rugonyos lelkéről visszapattant sorsának nyomása, s mintsem szeretetlen életet éljen háza tűzhelyénél, hol ifjú szivét szerelem hiányában jólét s az anyagi élet kény- letei ki nem elégiték, inkább megvonta magától az élet nyu- galmát, s házát kerülvén, 32 évet mind idegenek közt töltött.
Gazdasszonysággal nem foglalkozva, ideje maradt vele szü- letett elmetehetségeit oly magas fokra emelni, mint Erdélyben akkor kevesen. Molnár Borbárávali levelezései sajtó alá jöttek.
A tudományos mívelt Erdélyi s magyarhoni tekintélyekkel levelezésben állott; gyakron versekben fejezte ki gondolatait, melyek többnyire elégületlen kedélyének bús jellegét hor- dozzák. Tudományos értekezéseit és költeményeit emléke és lángesze iránti kegyeletből egybeszereztem s 846-ban Döb- renteimV. átadtam, hogy sajtó útján irodalmunk történetét ezen becses adatokkal szaporítsa; de a forradalom s Dübrentei közbejött halála meggátlá azoknak sajtó alá jutását. Akár- mennyit kutattam azután, nem tudék nyomokba akadni; s hihetőleg gondatlan kezekre jutva, végkép elenyésztek. Nagy- néném kiképzettsége körül meg kell jegyeznem, hogy idegen nyelveket soha nem tanult, de azt nemcsak nem tartá hiány- nak, sőt mindég büszkén emlité: s valóban méltán is: akkori hiányos irodalmunk mellett egyedül ön lelki erejére kelletvén támaszkodnia. Nagy néném által szerzett két szomorú jelentést, miknek még birtokában maradtam, esze s érzése bizonysá- gául ide zárom:
Édes anyja halálára irt szomorú jelentése:
A született szegénynek Ínségeit a jobblét nem ismerése a mennyire könnyíti, a volt gazdagnak szegénységit ellenkező érzés nehezíti.
Ezen szomorú hasonlatosság vadárnya alá hozott most a sors minket is, édes anyánktól elmaradt két testvért; s minden az élettel, mint viznek a cseppekkel együtt folyni szokott viszontagságok közt is boldogok voltunk egy olyan anya élete mellett birt dicsőséggel, a ki alapos keresztény s minden emberi kötelességek híven teljesítéseknek eleven tükre volt.
Vélle jár a dicsérettel, hogy az ellenség fogyassza, s a jó barát növelje . . . de a leggyarlóbb koldustól föl a bövöl- ködő nagyokig minden ösmerősök igazolják, hogy az anya dicsérete még a gyermeki nyelven sem több, sőt kevesebb az érdemnél.
Az öröm sohasem tart soká . . . a jó ember eleget nem élhet. A bölcső s koporsó közt 84 esztendő s félre nyúlt élte jó anyánknak; fájdalom I már csak néhai Zsombori Borbárá- nak . . . számlálva sok s csaknem időmértéket túlhaladott élet- sor.. . de kevés gyermekeinek; s rövid azoknak, kik benne az öregséget második gyermekség nélkül tisztelték, az elme jelenlétét becsülték, és a bántatlan maradt lelkiisméret csen- dességét tisztes képéről lemosolyogni szemlélték.
A nem mindennapi dolgok több megjegyzést érdemel- nek: Édes anyánk, ki elébb, mint néhai Palatka Ferenczmk özvegye, hogy korán elvesztett édes atyánk Mezőkövesdi néhai Újfalvi Sámuelnek felesége lőn, már élete 42-ik eszten- dejét számlálta, mikor azt a szép örömet érte, hogy előbbször édes anyának neveztessék; s még is már unokája gyermeké- nek is van annyi érzése, hogy szeretett szülő anyjáért köny- nyüket hullasson; a ki most mult pünköst hava 28-án három napig tartott gyengélkedése után, háladatos lelke csak a napot várván fel az égre, hogy a melynek fénye alatt oly sok esz- tendőkig lakta érdemes sátorát, annak világánál búcsúzzék el tőle . . . elaludt egy boldogabb jövendő oly eleven remény- ségével, mely csak a jól töltött élet jutalma és a melynek megnyugottsága, még a holt arczról is szelíden biztatott.
Miután éltiben jelentett akaratját holta után is parancsolatnak tisztelvén, hült tetemeit itt Kaczkón a sztegyház mellé, a hová
—o 14 o—
és a hogy maga rendelte elhelyeztettük . . . s gyászos köte- lességünket bevégezvén, ezt, hogy utolsó könnyeinket áztatott sírjánál ott hagytuk, magunkkal hoztuk onnét veszteségünknek mély fájdalmát, a mi egész életünket kisérni fogja.
A beteg, ha nyeghet, a szomorú ha sirhat és a kárt- vallott ha panaszolhat, legalább a képzelődésbe ott van, hogy azzal könnyebül. Alig több a semminél, de a mit úgy lenni óhajtunk, készek lévén reménleni is .. . abban bizonyosok vagyunk, hogy a nemesült érzés embertársa fájdalmát rész- véttel enyhíti; ennélfogva gyászos változásunkat bús szivvel jelentjük.
Kaczkón, Szent-Iván hava 4-én 1808.
Újfalvi Krisztina és Újfalvi Sámuel.
Férje Mátéh János halálára irt szomorú jelentés.
A világgal egy a mulandóság s a változás... termé- szetűkben lévén mindég kezdeni és végezni, főbb s annál- fogva sérthetőbb eszközük a halál által közelebbről sok vidám színt testének komorrá és sok ép házat bontának'fel: több férj, feleség, gyermek, testvér s jóbarát keserű könnyét áraszták meg . .. sok ideig nem ismert fájdalmokat osztva részökben.
Közelebbről engem is részesített. . . midőn Férjemet Mátéh Jánosi tovább élni nem engedé.
Minden kezdet s végzet közt, mit még a sebes villám sem tehet másként, van közbe valami . . . de van a kezdő élet s végző halál közt egy léteifolyam, mit ama jóság és szeretet főalkatója minden azt kellemessé tehető módokkal meg is ajándékozott... s mégis mi gyakoribb, mint a panasz?...
minden sóhajt valamiért, és az eredeti ok mellett mind csak hidegvérrel halad el.
Az élet során, mint még gyermek, boldog: mert még játékkal beéri, lfjonta elég neki szive s szeme. Az egyedüli ember csak félig él, de a mi a megért korra tán a siron tul is boldogíthatna . . . azt a párosok önalkotta világokban kel- lene föllelni: de fájdalom! ritkasága miatt nagy újság ez is.
A felvilágosodottság külfénye, s azután a virtust hirdetők- nek hangja csaknem vakit és süketít. Azonban a részrehajlás
mint álszent magát mindenüvé belopva, kárt örülő lelke leg- vészesebben a párosultak világába tör bé: s a hol észreveszi, hogy parancsolva nem károsíthat e földön, eget igéréssel köti bé a szemet... s utóbb neveti, ha azt könnyükre nyithatá fel.
Egy ily pontból indult ki a sors, minket is két merőben különböző természetüeket egyesíteni férjemmel, midőn 34 s fél esztendővel ezelőtt minket is a párosok sorába állita.
Azonban az erőszak mivét a kötelesség mikor tehette ked- vessé ? .. . Létem legyőzhetlen unalmai s a magam iránti tartozás bús harczra kinzák lelkemet folytonosan. De hogy az általam nem fedező, sőt csak titkolni sem akaró idegen- ségem után is nékem mindenben kedvező Férjemnek azon egy kivánatát... hogy- nevét ne vetkezzem le... teljesíthes- sem ; legyőzve az önszeretet nem kis erőszakát . . . határo- zásom termésre ért. S utóbb is állandóvá tehetém azon páros életet, avagy csak puszta hangba. De a mit mégis csak ugy tartogathattam fel, ha e hosszú idő alatt házunkon kivül lehe- ték. Szomorú győzelem!... mert jó hirem s nevem vesztibe került! Mi fájhat inkább, mint a mikor kárunkért senkire se haraghatunk?... s egy minduntalan járó kelő s házát kerülő asszonyról ki vélekedhet másként ?... a közönségtől elkár- hoztatni nem elég e már csak a gyanú is?...
Így szédelgének le esztendeink egymás után! melyből 32, sok szépet és kellemetest igérve kezdett éltem szebb kora... mint bús áldozat leégve... most két esztendeje, addig mindég egészséges férjem, vizi betegségbe esett: s remény nélkül szenvedvén, nyomorának lelkemhez jutott látása, elég erős lőn az oly hosszas egyformaság felbontá- sara . . . És forró hála érte . . . én hozzá azonnal szívből jó leheték . . . A körülte dajkálás kedves kötelességemmé válva, jutalmaznom nem engedé később, hogy több idei szenve- désiből közbámulatra, ucsudni kezdve, örvendeztetni engede képzelődésem: hogy életünk bús reggele s kedvetlen dél- utánja után, annak östvéjét egyik a másikon segitgetés közt, a régebb csupa mesének vélt egyességben együtt rekeszthetjük bé. De reményem itt is, mint mindenütt, csalt: mert egézségit már már visszanyert Férjem folyó hónap 21-én, csakis egy östvétől reggelig tartott gyengülés után itt hagyá a rá nagyon kevés örömet hagyott világot: a hol 63 esztendőkre terjedt tudományos s közhasznú életét egy más társ mellett kitűnőbb, de mindenesetre hasznosabbá teheti vala.
—o 16 o—
Miután földi tárházát, a hová 6 maga kivánta elhelyez- tem, az ő jó emiékinek becsülése s fenntartása lévén s maradván már részemre, mit érte tehetek . . . fájdalmos tar- tozásommá vált kötelességgel jelentem halálát szomorúan . . . de egyszersmind köteles igazsággal: tartozván azzal az ő árnyékának, enmagamnak... és mindazoknak, a kik mind- kettőnknek tudásos ismerete után tőlem méltán meg is várhatták.
Mező Csáváson. Böjtmáshava 25-én 1815.
Újfalvi Krisztina m. k.
Az irodalomba avatott ismerősei elmemüveit nagy tet- széssel fogadák, philosophiáját Schilleréhez, költészetét Cso- konaiéhoz hasonliták. Élte fájdalmai után meglelvén végre a halál nyugalmát, a feledés árnya borult költői emlékére is;
mert a kor, melyben élt, részvétlenebb volt lángesze iránt a mostaninál; s minket, kik irományait összeszedve sajtó alá akarók adni, meggátla emléke örökítésében irományainak véletlen eltévedése.
Nagy szülőim második gyermeke volt atyám Samu. Négy éves volt ő, midőn nagyatyám halálával vezetés nélkül mara- dott. Véralkata rendkívül sebes volt, melynek az anyai kényez- tetés nemhogy gátat vet vala, de még tüzét éleszté; s így gyermekkora éveiben többet pajzánság és kihágások, mint tanulással foglalkozott. Alig 15 éves volt, midőn egy tobor- zaton közhuszárnak felcsapott. Magyar zene és a huszár díszruha könnyen hozák apáinkat első fiatalságukban azon lelkesültségre, hogy szülői akarat ellenére is egyikévé válja- nak azon vitézeknek, kiknek édes kötelességük volt veszélyek- től védeni hazát és királyt. A könnyelműség, mely az ily tetteken elömlött, sok nemes lelkesültséget rejte magában.
A közelebbi forradalom lenyomásával eltűnt az ilyszerü ifjúi tűz, mert ketté metszetett a láncz, mely honfiút és katonát egy eszmévé zára; de a lelkesülés, mely nemzeti dalaink hallatára hősiségre törő vágyakban dobog fel a magyar kebel-
ben, él még: s mig ez igy van, lehel még jobb jövőre reményünk.
Az anyai gyöngéd szeretet nem szívlelheté fiát ily alá- rendelt s nélkülözésekkel küzdő helyzetben és sietett őt tetemes pénzáldozattal kiváltani; de reáerőszakolt tanulói pályáján nem tudván magát feltalálni, egy év múlva újra katonának állott, s a József huszár ezredben két évet szolgált, mig végre anyja unszolására másodszor is kiengedé magát váltani. Kedve ellenére cselekedett, s mindvégig is bánta e tettét: erős hite maradott, hogy lelkileg ugy mint testileg a katonai pályára ter- mett volt, s a hosszas franczia háború alatt sokra viheti vala.
Récsei Ádámmú együtt álltak katonának, ki közelebbről nagy uraságban mint táborszernagy halt el, számos érdemjelekkel.
Kortársai állításai szerint atyámnak sok előnyei voltak Récsei felett testben s lélekben is: s bizonyosan többre viheti nálánál.
Visszakerülvén atyám a szülői tűzhelyhez, Innen, hogy elhanyagolt tanulását bár a törvényes szakban némileg után pótolhassa, M.-Vásárhelyre patvariára küldetett; Máthé Izsák nagyhirü jógtudor mellé; ki gazdagsága, jogtudománya és becsületes jelleme által magát mint k. táblai ügyvéd társai felett kitüntette. A csinos patvarista, szorgalmas tanulás helyett, csakhamar szerelmi viszonyt köte ügyvéde serdülő szép leányával. Ellenökre volt ez a szülőknek, mert az ifjúban sok hiányzott azokból, mik egy nőszülő nemes ifjú kellékei közé számíttattak. Jó születésü, csinos külsejü fiatal volt ő ugyan, de atyjának zavart pénzügyi állása, halála után az özvegy gyenge kezében, vagyonukat csaknem semmire olvasztá, s másfelől hiányos nevelést nyervén, idejét tanulás helyett dőzsöléssel szereté tölteni. így a szülők röviden megtagadták tőle leányuk kezét s jól kikurholva házuktól elutasíták. Vissza kelle térni atyámnak a szőkefalvi anyai házhoz.
E házban született három század előtt a nagy Verbőczy István, ki mint törvényünk első rendezője a magyar nemzetiség szilárdításában oly őszinte honfi indulatot fejte ki, s azt három
2
—o 18 o—
századon át, mig az események hatalma, az erőszak s részint az utódok gondatlansága az általa alapjában oly magasra inté- zett alkotmányunkat egybe nem onták... bölcs törvényei által fenntartani is tudá. Törvényei, a jogok és kötelességek osz- tálya körül részrehajlóknak tetszettek ugyan újabb korunk sok honfiúi előtt; de a hiba nem Verbőczynk méltánytalanságá- ban, hanem a kérlelhetetlen végzet azon akaratában volt, melynél fogva a magyar nemes, ki Verbőczy szerént a ma- gyar nemzetet egyedül képviselé, 6 század töredelmes harczai után azon sikamlós térre vezettetett, honnan békén nézze el, hogy a lőpor feltalálásával egészen máskép alakított európai rendes hadsergek alkalmazásával; főleg az osztrák biroda- lomba lett kebelezés után a magyar nemesi rend harczias köte- lességei elenyésszenek. Eldobák ők kötelességeiket: és jogaik élvezetének mámorában feledék, hogy a jog, kötelesség nélkül épület, melynek alapja nincs. Menhelyet találhatsz árnyában, mig tiszta fölötted az ég; de ha jön a vihar, nyakadba nehe- zedik egész súlyával s egy perez alatt romjai alá temet mindent .. . mindent, még utódaid jövőjét is. Véleményem szerint e hiba, a magyar nemzetiségnek magyar szűkkeblűség által előidézett bukása, nem a Verbőczyé, vagy bármely más nemzedéké, hanem a történetek folyása által előidézett sze- rencsétlen eredmény. Miként a határaidat elpusztított jégvihar- nál a természetbúvár csak azt tudja biztosan, hogy a nap áldott melege idézi elő az esős felleget, de nem határozhatja meg, honnan és miért keletkezett a szél, mely a termékenyítő eső cseppjeit pusztító jéggé alakitá: úgy mi magyarok, Ver- bőczy bölcs törvényei által biztositni czélzott nemzetiségünk romjainál, csak azt tudjuk biztosan, hogy miként a nap melege, áldott volt Verbőczy törvényeinek hatása; s ha az általok fenntartott boldog kort most a végromlás bánata követé, ki merné meghatározni, kinek lehetett és kellett volna előretett intézkedések által biztositni boldogságunk alkotmányát.
Verbőczy neve örökre nagynak fog maradni: mert szent
czél, a magyar nemzetiség szilárdításának magas czélja vezérlé, s e czélra fölkeresni s megtalálni is tudá korának szellemé- hez legtalálóbb szereket; s ha intézményei szép czélja kivite- lére oly hamar váltak korszerűtlenekké s az utolsó forradalmi Crisisben a nemzetnek gyámolára nem voltak; oka az, hogy oly időben élt, mely után csakhamar az ő törvényei által éleszteni czélozott hősiesség kora lejárt s a magyar nemes a reá nézve új kényelmes élet mámorában felejté, hogy a nemzetiség támaszát, a magyar nemesi hadsereget elveszté, s helyette annak biztosítására elmulasztá teljesíteni a kor igényeit — a nemzeti közérzület fejlesztését. Sámson elaludott fáradalmai után Delila ölében . . . Sámson erős volt,... de fáradalmasak a hősnek útai... és fáradalmok után ingerlők a kényelem csábjai. Verbőczy alkotmánya volt a magyar Sámson, ki elveszté erejét Delila ölében, de nem tudá, hogy fürteiben van annak titka, különben megőrizte volna azokat.
Sámson gyengülten is hős, mert nem emberi erő vett rajta győzelmet, csak végzete telt be . . . hódolnia kelle az ármánynak.
Atyám a szülői háznál munkátlan órái unalmának osz- latására, romlott ifjak társaságában a küküllőmenti jó bort tulságig megkedvellé; s anyja által rosz hajlamai kényökre hagyatván, végaljasulással fenyegeték jellemét.
Ez időben egy Pintye nevü hires oláh rabló dühöngött Erdély több vidékein. A kormánynak sehogy se sikerült kézbe- keríthetése, mignem azon cselt intézé el, hogy a rabló fejére élve vagy halva nagy jutalmat tűzött. A rabló kézrekeríthetése sok veszély és fáradsággal járt, de mégis találkozott tiz könnyelmű, életökkel keveset gondoló ifjú, kik e czélra szö- vetkeztek. Ezeknek egyike atyám volt. Sikerült is nekik hosszas utánjárás után a rablófőnök és társai lefülelése. Kiáltott vi- szontagságai után az érdemlett pénzjutalommal térvén haza az ifjú s így már több módja lévén kedvtelései kielégítésére, merőben azoknak szentelé idejét: mit sem gondolva gazda-
2*
—o 20 o—
ság vagy más komolyabb foglalkozással; midőn a véletlen őt tévedéseiből fölébresztvén, helyes útra téríté.
Egy megyei szolgabiróság megürülvén, főispán gróf Bethlen Sándorhoz megy az ifjú s rendbeszedett szavakban kéri tőle a szolgabiróságot. Elégülten tekint az az ajánló külsejü kérőre; de nevét hallván elkomolyodik s haragosan kiált reá:
„Hallod! gyönyörű neved híre elhatott hozzám; e megyében nincs nő, kit el nem csábitál; s nincs férfi, kit meg nem botoltál . . . szolgabiróságot nem, de börtönt érdemelnél szép madár".
E bősz szavak feltárák előtte könnyelműsége vészes terét, s élte hibás rendszere megváltoztatására rögtön fogadást tett. Magánkívül tántorgott haza s búsan szóla nénjéhez:
„Nekem itt nincs helyem többé, nevem s becsületem veszve van, holnap kivándorlok kaczkói jószágunkba; bírja ked néne az idevalót békében, nagyobb s jövedelmesebb a kaczkóinál, de nőnek többek is szükségei".
Anyja és nővére szíves marasztalásai nem tudák meg- változtatni az ifjú erős akaratát; a főispán dorgáló szavai még mind visszhangzottak agyában s másnap végkép Kaczkóra utazott. Ott nem tudják tévedéseit s elől kezdve az életet, kedvező jövőre számithat. Fogadását hiven teljesité; ital, korhelység, tivornya helyett munkásság s szorgalom lett élet- pályája, melyen példátlan kitüréssel haladott mindvégig s nemcsak családjára, de honára nézve is egy lett a leghasz- nosabb egyéniségek közül. A tévútra tért ifjaknak fontos tanúság e rögtöni változás, s bizonysága annak, hogy erős akarat előtt gyengeség és szokás meghajolnak; s csak a magát eleresztés szülőanyja annak, hogy a tévedt ifjú becsü- letnélküli férfiúvá s családjának, honának s az emberiségnek ostorává váljon.
Most kisérjük őt kaczkói kis elpusztult jószágába. Átlátá, hogy ha becsülettel akar megélni, két kézzel kell nyúlni az
eszközökhöz. Pár hét múlva Dézsre megy Főispán gr. Teleki Ádámhoz s magát bemutatván, bátor hangon nyilvánítá: hogy a megyében szolgálni óhajtana s ha szolgabírói állás ürül, kineveztetésit kéri. A gőgös excellentiás úr merésznek tartá ugyan e kérést, de nem vevé rosz néven:
„Hallod öcsém!" szól atyámhoz; „szolgabírónak igen ifjú vag)' még, lehet még idő erre is, de addig kezd adó- biztosságon ; ha képes vagy, ott is lesz résed magadat kitün- tetni. De tudd meg, hogy velem tréfálni nem lehet, hogy pontatlan rest embert kezem alatt nem tűrök, s hogy figyel- memet mi sem kerüli ki . . .
Adóbiztos lett e szerént atyám, három hónapig folytatá e hivatalt s akkor szolgabiróvá neveztetett... fájdalom! nem a megyei többség, hanem kirekesztőleg a Főispán által, mint a ki azon időben a megyei hivatalokat szabad önkénye sze- rint osztogatá.: mert e kor József császár emlékeztetett kora volt. . . József császár átlátá, hogy az osztrák birodalmi egy- ségre törő vezértervének mi sem áll annyira utában, mint a nemzetiségéhez hőn ragaszkodó magyar nemzet. Mélyen belátó esze felfogá, hogy a magyar nemzetiség fennállásának legbiztosabb erőssége a megyei rendszer; ezt kelle neki megsemmisíteni kitűzött czélja elérhetésére. Az országgyűlé- sek, a kormányszék, s a megyegyülések megszüntetésével a főispánok nem az ország törvényeinek végrehajtói, hanem a német kormány szolgái voltak. És örök nemzeti bün és gya- lázat, hogy nemzeti lételünk pusztulására szennyes haszon- keresésből, nemzetünk kebeléből számosan nyujtának segéd- kezet: s ha szép magyar alkotmányunkat az őrködő gond- viselés megmenté ez úttal a végenyészettől, azt nem nemzeti erény, hanem kirekesztőleg Isten tartá meg.
Most mintegy hetven évvel ezen kor után, midőn e sorokat írom, a magyar forradalom megbukása után nemzeti lételünket és országos önállóságunkat a birodalmi egység vezérelvének diadala nemcsak veszélyei fenyegeti, de vég-
—o 22 o—
kép elölni látszik, annyira, hogy országos feltámadásunkhoz alig maradott a reménynek egyetlen biztató sugara, de bal- sorsunk közepette vigaszt nyújt azon öntudat, hogy hazánk, a jó édes anya kórágya fölött, mi mint hű fiák őrködve állottunk; s nem mi, hanem az önkénynek idegen zsoldosai voltak azok, kik mint vész madarai rágódni eljöttek az elesett nagy halott tetemén . . . E körülmény nemzeti szellemünk szilárdulásának csalhatlan bizonysága. A test meghalt, de a lélek él, önmegtagadásra s áldozatokra készebben, mint valaha.
Az életteljes fa nem száradott ki, csak a tél fagya a gyökérre szorítá az éltető nedveket. A tél szigorú lehet s hosszú, de mig áll az ég s vannak a napnak sugárai, a kikeletnek elma- radni nem lehet.
Visszatérek tárgyamra. A főispán, bár születése magas- ságát tulságig érezte, hivatala folytatásában rendkívüli tevé- kenységet fejte ki s alárendeltjeitől is hasonlót követelt. Nagy örömmel látá ő ifjú szolgabirájában a pontosságot és kiviteli erélyt, miben ez legkorosabb tiszttársait felül múlni látszék s a főispán nem is mulasztá el ezt felhasználni. Néhány jelenté- kenyebb erélyes eljárásait feljegyzem; gondolva, hogy némileg az akkori megyei administratio ismertetésére szolgálandnak.
A pecsétszegi határon levő szeletruki magány csárdában néhány szökött katona lappangott, kik eledelöket a szomszéd pásztori tanyák és utasok kirabolásaival szokták megszerezni.
A főispán erről értesülvén, mindamellett, hogy Szeletruk nem tartozott ifjú szolgabirája járása falvai közé, mégis neki rendeli a körülmények kinyomozását, s arról két huszonnégy órák alatti jelentés tételét. Esti 8 órakor veszi e rendeletet s fegyveres pan- duraival rögtön a kijelölt csárdához indul, a három szökött kato- nát ital közt tánczolva találja, késedelem nélkül megrohanja s sze- kerére kötözve virradtra Dézsre szállítja. Az ezcells úr álomban szunnyadz még, midőn az inasok ellenzése daczára bátor lép- tekkel belépő szolgabíró zajára fölébred s indulattal rivall elébe:
„Mit keressz itt, tán nem vevéd tegnapi rendeletemet?"
„Kegyelmes úr, az udvaron áll mind a három zsivány"...
volt felelete.
Bécsből két kincstári főhivatalnok küldetett Dézsre az erdélyi sóügyek rendezésére. Egykor szakácsuk azon észre- vétele, hogy Dézsen létük óta bélpecsenyét azért nem kap- hatott, mert a dézsaknai sótisztek azt előre elhordatják . . , azon gondolatra viszi ezen urakat, hogy e költséges életmód a sótisztek kis fizetéséből ki nem telhetik, ha tilos uton nem szerzik ki. Titkos nyomozás után nevezetes kihágások tudá- sára jönnek, a' mit szigorú eljárások nyomon követe. Atyám rendelést vesz főispánjától, hogy pontban éjféli 12 órakor Dézsaknán egy kijelölt háznál békopogtatván, ott a kincstári hivatalnokok parancsát betű szerint teljesítse. Atyám megje- lenvén, a német urak közül egyik zúgolódva jegyzi meg társának: „Bámulnom kell, hogy a főispán ily nehéz kivitelre ez ifjú tisztet bizá meg, ki azt sem fogja tudni, hol kezdje a dolgot" .. .
A szolgabíró két évi katonáskodása után a német nyelv- ben birván némi kis jártassággal, méltatlanitva érzé magát s viszonzá:
„Köszönjék főispánomnak nagy uraim, hogy nem ren- delte nekem önök letartóztatását, mert Istenemre most messzi járnánk innen" . . .
E férfias felelet, mint mindenütt, itt is megtevé hatását.
A német úr tévedését jóvá teendő, a kezében tartott finom szeszes üveget nyujtá a szolgabírónak; ez nem ivott, de pandúrjainak nyújtá, kik azt fenékig kiüríték.
„Én csak önt kínáltam s nem pandúrjait" szólt nehez- telve a német ur.
„Nagy uram! mikor szolgálatban vagyok még víz sem kell, felelt atyám . .. embereim gyalog jöttek s fáradtabbak, mint én; hadd költsék el e kevés jót, miben úgyis ritkán részesülnek" . . .
A bécsi urak rendeletére a kamaraispány, ellenőr és
—o 24 o—
mázsamester még azon éjjel letartóztatnak és szamosújvári államfogdába vitetnek. Itt a szolgabíró nyugtát kér a beszol- gáltatott foglyokról; s midőn ezt megadni a várnagy vona- kodnék, a szolgabíró elhatározólag kiállt reá: „Ugy én vár- nagy urat magát viszem főispánom elébe . .
Kivánata azonnal teljesítve lett.
Hibásak voltak-e a sótisztek, titok marada mindvégig:
mert az ellenöki ügyfolyam nem nyiltan, hanem bécsi módon...
egész titokban járt le. Tiz év multával Prădetis kamaraispány börtönéből kiszabadulván, menhelyet a nyomor ellen atyám- nál lelt, hol több éveket élt még csendesen és sírját is nála leié; mindvégig ártatlan voltát erősítvén. Egyik fiát később, mint kincstári hivatalnokot többször láttam Bécsben: vagyo- nos és tekintélyes állapotban.
Ezen önkényes időkben a megyei főnökök feljogosítva érezék magukat altisztjeiket némi lealázó szolgálatokra alkal- mazni. Így, ha a főispány útazott, ifjú szolgabirájának hatlovas hintaja előtt kelle nyargalni: s az ily kényelmetlen lovaglást még irigylendő megkülönböztetésnek kelletvén venni. Egy ily utazás alkalmával, midőn e nehéz szerep atyámnak jutott, Oernyeszegen gróf Teleki Sámuelné\ megállapodnak. Ebéd alatt gr. Teleki Ádám széke mellett tángyérral kezében kelle a szolgabírónak udvarolnia, midőn az ebédlő vendégek közt jelenlévő küküllőmegyei főispánnak szemébe ötlött:
„E suhanczot én már láttam, mondá, de hol, nem jut eszembe" . . . Gr. Teleki Ádám mosolyogva feleié:
„De ő tudja ám, mert jól lekurholva űzted el magadtól, s én ezért köszönettel is tartozom neked, mert feddő szavaid jó útra téríték s nekem egy talpig derék szolgabirát ajándé- kozál benne. Nem átallom ezt előtte bevallani: dicsérő sza- vaim őt csak buzdítani, de elhittségre vezetni nem fogják"...
Kitérek itt a történet egy különös fordulatára. A fenn- emlitett igen gazdag gr. Bethlen Sándornak fia, ugyancsak Sándor, később 1818-ik évben atyámtól jelentékeny összeg
pénzt kölcsönzött, mit rendetlen költései miatt soha nem tudván visszafizetni, az egykori szolgabíró egyik fia, egy Frimont huszár százados, hosszas hurczoltatás után törvényes elégtétellel, Udvarházát és egész jószágát lefoglalván, vett fel rajta s gróf Bethlen kénytelen lón jószágán kívül vejeinél bujdokolni. Tanuságteljes képe a történet változandósá- gánakII...
A szolgabíró hivatalos eljárásaira visszatérve: A kosályi patak egy nagy fellegszakadás következtében megáradván, a hidat elsepré. Az éber figyelmű Főispány rögtön a hely- színére sietvén, szolgabirájának megparancsolja, hogy miután a közlekedés siető helyreállítását nem lehet bevárni, mig a távoli erdőkből a szükséges fa leszállíttatnék, sietve rendeljen fejszés embereket és Kapjonban a gr. Haller János kastélya előtti jegenye és kőrisfákból 3 nap alatt a hidat állítsa helyre.
A rendelet azonnal elégtételbe vétetett. Hasztalan ellenzé a kapjoni udvarbíró a hatalmaskodást; minden fenyegetőzései daczára leontatának néhány perez alatt a fák, melyeknek századok adták meg diszöket. A magánjognak ezen erőszakos megtámadása József császár alatt történt, midőn az ilyszerü fellépések gyakran zavarák a kiváltságosok birtoklását.
Ez időben gr. Haller Bécsben időzött fiatal bájos nejé- vel, ki bizonyos tekintetekért az udvarnál nagy megkülönböz- tetésben részesült. Pár hóval e történet után a gróf nejével Kapjonba érkezik s hintójuk a várkapun berobogván, bámulva látják a százados sorfák puszta helyét. Szokatlan dühbe jő a gróf s főbelövéssel fenyegeti az udvarbirót, ki önmentségére reszketve mondja el a szolgabíró hatalmaskodását. Erre a gróf haragja fordulatot vesz s dühvel kiáltja: „a gazembert huszonötig vágatom" . . . Az udvarbíró értesíti a szolgabírót ura fenyegető szavairól, Istenre kérvén őt, hogy siető távo- zás által mentesítse személyét urának bosszúállásától. De
mekkora volt bámulása, midőn másnap reggel a szolgabírót minden gond nélkül a kastély udvarára vidáman belovagoln
