• Nem Talált Eredményt

Közösségek Hete rendezvénysorozat – 2018. május 7–13.

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Közösségek Hete rendezvénysorozat – 2018. május 7–13."

Copied!
4
0
0

Teljes szövegt

(1)

6

Vincze Krisztina

Közösségek Hete rendezvénysorozat – 2018. május 7–13.

Közösségek Hete 2017-ben – ez történt az első évben

Ünnepeld a közösséged! mottóval hirdette meg az első Közösségek Hete rendezvénysoro- zatot a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás EFOP-1.3.1-15-2016-00001 elnevezésű kiemelt projektet megvalósító konzorcium, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. és az Országos Széchényi Könyvtár.

A hagyományteremtő rendezvény 2017. május 8–14. között valósult meg, országszerte megmozgatva intézményeket, szervezeteket, közösségeket, településeket.

Csaknem kilencszáz programot kínált a 2017. évi programsorozat. A közösségi hét olyan rendezvényeknek adott teret, amelyek kifejezik a közösségi összetartozást és a kö- zösségben rejlő értékeket, valamint ráirányítják a figyelmet a helyi kezdeményezésekre.

A Közösségek Hete központi gondolata a közösségi kezdeményezés, a társadalmi együttműködés, az aktív szerepvállalás, a nyitott, befogadó társadalom eszményének nép- szerűsítése. Az egyhetes rendezvénysorozatot minden év májusában megszervezzük.

Kik és milyen programokkal csatlakoztak?

Intézmény, civil szervezet és közösség egyaránt csatlakozott a rendezvénysorozathoz.

Szakmai és közönségprogramjaikkal felhívták a figyelmet az intézményekben és azokon kívül működő közösségek tevékenységeire, helyi társadalomformáló erejére.

A Közösségek Hetére 545 regisztráció érkezett. Ezekből 320 intézmény (kulturális, közművelődési, könyvtári, egyházi stb.), 162 bejegyzett civil szervezet (egyesület, ala- pítvány, közalapítvány), és 63 közösség (hagyományőrző, amatőr művészeti stb.), egyéb szerveződés. A regisztrálók 877 programmal csatlakoztak, és összesen 1382 programidő- pontban várták a látogatókat.

(2)

7 A Közösségek Hete rendezvénysorozat kínálatában számos előadás, ismeretterjesztő program, szakkör, klub, baráti kör találkozó, családi rendezvény is szerepelt. Sok kézmű- ves foglalkozás, sportprogram, múzeumlátogatás, zenés-táncos rendezvény, vetélkedő és gasztronómiai program is várta az érdeklődőket.

Együtt lenni, együtt tenni jó – 2018-ban is!

A programsorozatot megújult struktúrával, számos innovatív elemmel kibővítve ren- dezzük meg 2018. május 7. és 13. között. Az idei Közösségek Hete rendezvénysorozat középpontjában a közös tervezés és cselekvés áll, ezért a résztvevőket arra buzdítjuk, hogy programjaik tervezésekor biztosítsanak prioritást azoknak az elképzeléseknek, ame- lyek valamilyen közösségi akciót valósítanak meg, mint például: falu/játszótér/közösségi tér – könyvtár/iskola/óvoda csinosítása, faültetés, közösségi kert létrehozása, karitatív tevékenységek.

2018 a Kulturális Örökség Európai Éve is, amelynek célja többek között a közös eu- rópai történelmi tudat és identitás megőrzése és megerősítése. Ezért ebben az évben ki- emelt figyelmet biztosítunk azoknak a programoknak, amelyek a helyi kulturális, szellemi, épített örökség megismertetésére, feltárására helyezik a hangsúlyt.

Szakmai és közönségprogramok 2018-ban is

A 2017-es évhez hasonlóan közösségek, szervezetek, intézmények jelentkezését vár- juk, hogy színes programjaikkal gazdagítsák a Közösségek Hete rendezvénysorozatot.

A jelentkezők szakmai és közönségprogramokat önállóan vagy egymással karöltve a hét bármely, sőt, akár minden napjára is szervezhetnek.

–A

szakmai programok célja a közösségek, civil szervezetek, intézmények mun- katársainak széles körű bevonása, új módszerek, jó gyakorlatok megismertetése, többek között a Cselekvő közösségek projekt előremutató szakmai-módszerta- ni eredményeinek népszerűsítése (pl. kulturális közösségfejlesztés, önkéntesség, társadalmiasítás, esélyegyenlőségi szempontok).

A

–– közönségprogramok célja, hogy a közösségek, szervezetek, intézmények és az azokban működő baráti, olvasó-, alkotó-, sport- és egyéb körök, csoportok, klubok megismerjék egymás tevékenységét, jó kapcsolatokat alakítsanak ki egymással. A rendezvénysorozat természetesen arra is kiváló lehetőséget teremt, hogy e közössé- gek megmutassák magukat, történetüket, tevékenységeiket a település lakóinak.

Témajavaslatok a Közösségek Hete programjainak megvalósításához

Az intézmények, közösségek minden olyan programmal csatlakozhatnak a rendez- vénysorozathoz, amely képviseli a Közösségek Hete eszmeiségét.

„Együtt lenni, együtt tenni jó” – Közösségi akció a közösségért

A közösség ereje egy-egy közösségi akció megtervezésében, megszervezésében és le- bonyolításában is megmutatkozik. A településen élők lehetőség szerint fogjanak össze

(3)

8

egy közös jó cél érdekében, s együtt – akár valamely egyházi szervezet, a helyi karitász vagy helyi segítő civil szervezet bevonásával – valósítsák meg azt.

Európa kincses tárháza – Programok a Kulturális Örökség Európai Évében

A Kulturális Örökség Európai Évéhez kapcsolódva olyan programok megvalósítását várjuk, melyek ráirányítják a figyelmet Európa, s ezen belül hazánk gazdag és sokszínű kulturális örökségére, helyi értékeink megóvásának szükségességére.

„Közösség-be-vezető” – Szakma-ismereti műhely fiataloknak

A fiatalok, fiatal közösségek számára szervezett műhely célja, hogy megismerkedje- nek a helyi mesteremberekkel, s az általuk végzett tevékenységgel. A program segítséget nyújthat a fiatalok pályaválasztásához, és kedvet csinálhat egyik vagy másik mesterség elsajátításához. Reményeink szerint egy hosszabb távú, gyümölcsöző együttműködés első lépése lehet a program, mely generációkat kapcsol össze, hidat képez a nonprofit, állami és forprofit szektor között, és növeli a helyi értékek megbecsülését.

Kreativitás, innováció, kihívások – Szakmai közösségek bemutatkozása

A civil szervezetek, kulturális intézmények szakmai fórumokon, műhelymunkák, workshopok keretében vitathatják meg a szakma új kihívásait, módszereit, jó gyakorlatait, a közösségek intézményi bevonására, a közösségi élet szervezésére, az intézményi nyi- tottság és nyitás, az esélyegyenlőség lehetőségeire fókuszálva. Az intézmények könyvtári, múzeumi, közművelődési „közösségek napjában” is gondolkodhatnak.

„Kiváló közösségépítő” cím

A Kiváló közösségépítő cím létrehozásával azokra a lelkes civil (nem hivatásos) közös- ségfejlesztőkre szeretnénk ráirányítani a figyelmet, akik nap mint nap igen sokat tesznek közösségük épüléséért, szépüléséért. A cím adományozását a település bármely intézmé- nye, közössége meghirdetheti, s a település lakói által tett ajánlások alapján nyerhető el.

A cím odaítéléséről a meghirdető dönt. Az oklevél átadására ünnepélyes díjátadón kerül sor. Az oklevél mellé helyi felajánlásokból ajándékcsomagot állíthat össze a közösség. A díjátadás után a nyertes röviden bemutatja példaértékű közösségépítő tevékenységét, elért eredményeit, másokat is buzdítva a hasonló helytállásra.

Flash mob – Közösségi villámcsődület

Olyan flash mob-okat várunk, amelyek kifejezik a közösségi összetartozás, akár az együtt cselekvés, a közös éneklés érzését. A nyilvános helyen szervezett villámcsődüle- tekről készült fotókat, videófelvételeket közzétesszük a honlapunkon, illetve a közösségi médiában, Facebook oldalunkon és YouTube csatornánkon.

„Gyertek hozzánk vendégségbe!” – Bemutatkoznak a települések közösségei

A program célja, hogy a településen működő közösségek megismerjék egymást, közös tevékenységeket kezdeményezzenek, egyúttal bemutatkozzanak a nagyközönségnek is.

(4)

9 Ez a programelem arra is lehetőséget ad, hogy a településeken működő civil csopor- tok, helyi civil szervezetek és intézmények párbeszédet indítsanak a közös munka, az összefogás lehetőségeiről.

Teret adunk! – Nyílt nap a kultúra csarnokaiban

A múzeumok, könyvtárak, közművelődési intézmények, valamint a falaik között mű- ködő közösségek nyílt nap keretében mutatkozhatnak be a nagyközönségnek. A nyil- vános próbák, klubfoglalkozások alkalmával új, lelkes tagokat toborozhatnak, eközben népszerűsítik az adott tevékenységet, s a szabadidő klubközösségben való eltöltését. Az intézmények bemutathatják, milyen infrastruktúrát – helyet/tereket, szakmai támogatást tudnak nyújtani a helyi közösségek, közösségi igények, új kezdeményezések számára.

„Ilyenek voltunk, ilyenek vagyunk” – közösségünk egykor és ma

Az intézmények, illetve közösségeik például kiállítás, beszélgetés, vetítés vagy egyéb programok keretében mutathatják be múltjukat, jelenüket, jövőre vonatkozó terveiket egymásnak, valamint a nagyközönségnek. Sor kerülhet rég volt közösségek, elszármazot- tak találkozójára, generációk közötti tapasztalatcserére és tudásátadásra.

„A hely, ahol itthon vagyunk” – Helytörténeti séta

Az örökségséták a település értékeinek feltárását, bemutatását tűzik ki célul. A lokál- patrióták, helytörténészek, muzeológusok által vezetett túrák a helyi természeti, épített, néprajzi, történeti emlékeket, nevezetes épületeket, szobrokat, útmenti kereszteket kere- sik fel, felelevenítve a hely történetét, szellemiségét.

*

A Közösségek Hete rendezvénysorozatra a www.kozossegekhete.hu honlapon 2018.

április közepéig lehet jelentkezni. A regisztrációhoz kapcsolódó részletes információk a honlapon találhatóak meg.

Az érdeklődők a www.kozossegekhete.hu honlapon és egy mobil applikáció segítségé- vel is böngészhetnek a Közösségek Hete programjai között.

A közösségi média használói a www.facebook.com/kozossegekhete oldalon is tájéko- zódhatnak a rendezvényről.

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Míg a szakirodalom a rövid ellátási lánc egyik elemeként jelöli meg a bevásárló közösséget, addig a bevásárló közösségek magukat többek

• lehet kisebb ipari üzeme (aszaló, savanyító stb.);.. Munkájáért bért nem kap; tevékenységével, életvitelével példát mutat a lakosok- nak, főképpen a fiataloknak.

Egyes nemzeti szervezetek munkájának eredményei olyan széles körű nemzetközi elisme- résre találtak, hogy szabványaikat vagy ilyen jellegű kiadványaikat világszerte

Igen hamar felismerték a televíziós oktatás jelentőségét a felsőoktatási intézmények levelező oktatása szempontjából, Az iskolatelevízió széles körű

Tegyük hozzá ehhez azt a definíciót, amely szerint a digitális könyvtárak olyan szervezetek, amelyek egy meghatározott közösség (meghatározott közösségek)

Az iskola újraszerveződése és megefősítése forgatókönyveinek kiemelt célja a társadalmi integráció és a közösségek fejlődésének előmozdítása. Az

A külföldi trendekből és a hazai szakmai közösségek és szervezetek által közzétett fejlesztési irányokból két fontos dolgot emelnék ki. Az egyik

Ennek hátterében egyrészt az Európai Unió törekvései, másrészt a társadalmi nyomás áll: a civil közösségek kezdeményezték, hogy a bevándor- lók munkaerőpiaci,