II. Rákóczi Ferenc szabadságharca

9. FEJEZET.

II. Rákóczi Ferenc szabadságharca

írta: Markó Árpád.

Nehéz feladat kiválogatni a Rákóczi-felkelés hadműveleteiből azokat a jeleneteket, amelyek a magyar hus-zárság fejlődéstörténetére érdekesek, mert ebben a háborúban valóban a lovasság volt a ío f egy vernem, a hadviselés számadásaiban a fő­

tényező. Ha tehát e korszak magyar huszárságá- nak életét és cselekedeteit akarjuk megismerni, akkor a 8 évig tartó háborúnak jóformán minden nagyobb eseményét sorra vehetnők. A X V I I I . szá­

zad nagy európai hadseregeiben akkor dívó harc- eljárásokban még változatlanul a lovasságnak ju­

tott a legfőbb, igen sokszor csatadöntő szerep. De ezekben a reguláris hadseregekben, amelyek a döntést szinte sematikus formák között felvonuló és harcra bontakozó, zártrendű ütközetekben ke­

resték és érték el, már a többi fegyvernemeknek is fontos szerepe volt; A magyar katonaság fejlő­

désére azonban egyrészt a török hódoltság harcai­

ban reá kényszerített portyázó „aprólék“ harcmo­

dor, másrészt pedig az a körülmény, hogy Rákóczi hadserege, máról-holnapra, hevenyészve össze- toborzott néphadból keletkezett és fejlődött nagy- gyá, olyan befolyást gyakorolt, amely annak harc­

modorát egészen különleges, mondhatnék nemzeti irányban fejlesztette.

A Rákóczi-felkelés harcaiban a reguláris had­

seregek úgynevezett „nyugati“ harcmodorával szemben, a kuruc sereg a „keleti“ , irreguláris harc­

modor szerint viselt hadat. A zt maga Rákóczi első pillanattól kezdve látta, hogy ezzel döntő győzel­

met nem arathat. Teljes erejéből igyekezett kato­

naságát reguláris, fegyelmezett keretek közé szo­

rítani és seregét a hadművészet akkori magas színvonalának megfelelő hadmozdulatokkal ve­

zette. Tragikuma, hogy meggyőződését nem tudta alvezéreivel megértetni, mert azok is szívesebben hajlottak a magyar vérmérsékletnek kedvesebb — gyors döntést, lendületes nekirohanást kívánó por­

tyázó harcmodor felé és. kerülték a több szívóssá­

got, kitartást, rendet és fegyelmet kívánó zárt­

rendű összecsapásokat.

Rákóczi háborúja sok tekintetben a huszárság fénykora volt. Nem olyan értelemben, mint ké­

sőbb, amikor Mária Terézia és Napóleon harcai

alatt a magyar lovasság már fegyelmezett zárt kö­

telékekben aratta diadalait Európa összes harc­

terein, hanem azért, mert a kurue-háborúban el­

lenfele — a kitünően vezetett és tapasztalt regulá­

ris császári sereg — ellen rendszerint csak akkor tudott győzelmes harcokat vívni, ha alkalma nyí­

lott, hogy hadviselésének huszáros voltát érvénye-

N y i l p u s k a a X V I I I . s z á z a d e l e j é n .

sítse. Röviden: Rákóczi nagy csatáit elvesztette, de serege mindenütt győzni tudott, ahol lelemé­

nyesség, acélos kar, éles kard, fürge paripa és lo­

vagolni tudás kellett. Ahol gyors rajtaütésekkel, lendületes lovasrohamokkal lehetett az ellenséget legázolni, szétszórni, vagy pedig rövid idő alatt hihetetlenül nagy területeket beszáguldani hír­

szerzés, ellenséges falvak felprédálása céljából.

I. Rákóczi Ferenc a X V I I I . század leg­

nagyobb magyar szervezője volt. Mint vérbeli lo­

vas, akinek az agarászás és a lóhátról való vadá­

szás legkedvesebb szórakozásai közé tartozott, lo­

vasságának fejlesztésére is különös gondot fordí­

tott. Tudjuk azt, hogy milyen nehézségekkel küz­

dött hadseregének megszervezésében. Am ikor 1703 június 16-án Lengyelország felől Magyarországba jött, a határon alig pár száz rongyos, kapás, ka­

szás szegénylegény várta, ezeknek egy része a pa­

rasztszekerek elől kifogott lovakon. E gyülevész néphacl valóban nem volt alkalmas egy hadsereg kereteinek felállítására. A z első, félig-meddig kül­

sejében is katonás lovascsapatot Ocskay László és Borbély Balázs vezették Rákóczi závadkai tábo­

rába. Ezt a — mintegy 200 főből álló — huszár- századot a két felkelővezér a spanyol örökösödési háború harctereiről szökött katonákból szedte ösz- sze a Felvidéken és az Alföldön. Bár ezek a regu­

láris katonák nem állottak magas erkölcsi és ki­

képzési fokon, Rákóczihoz a következő heteikben már nagyobb tömegekben csatlakozó lelkes, de ta­

nulatlan néphad soraiban mégis megalkothatták azt a keretet, melyből Rákóczi későbbi huszársága kifejlődött. Közülük kerültek ki a kuruc lovasság első altisztjei, akiket Rákóczi már csak azért is jól tudott alkalmazni, mert ezek az állandó hadsereg reguláris huszárezredeiben tanulták meg a hadi- mesterséget, a katonás szellemet, az ezredek belső szolgálatát és a lovasharc minden csinját-binját ismerték.

A legelső huszárezredek még nem alakulhat­

tak meg szabályos keretek között. Mindaddig, amíg kevés volt Rákóczi tisztikarában az olyan huszártiszt, aki a császári hadseregből lépett át hozzá, az ezredekbe, a századokba való tagolás ne­

hezen ment. De már 1703 vége felé szilárdabb ta­

gozódáséi ezredekkel találkozunk. Mintául a csá­

szári huszárezredek szolgáltak, ami természetes, hiszen az onnan átlépő tisztek és legénység ezek­

ben nevelődtek. A legkisebb egység, ami a későbbi lovasszakaszoknak felelt meg, a „tizedálja“ volt, azután következett a „zászló“ vagy „svadron“ , azaz a lovasszázad. A következő magasabb egység a lovasságnál is a „bataillon“ volt, azután követ­

kezett az ezred, amelyet a reguláris seregnél „re­

gimentének, a mezei hadaknál „ezer“ -nek hívtak.

A tizedaljánál kisebb tagozódás nem volt szokás­

ban. A ma használatos raj, járőr kifejezésnek leg­

jobban a „porta“ néven nevezett kis csoport felelt meg. De ezt, a. portyázás szóból származó kifeje­

zést nemcsak kis járőrökre használták, hanem ..portára menés“ alatt általában azt értették, ami­

kor az alkalomnak megfelelő létszámú (sokszor többszáz főből álló) csapat indult meghatározott feladat elvégzésére.

Rákóczi hadseregét általában három kategó­

riára oszthatjuk, még pedig: az udvari hadakra, a reguláris és irreguláris hadakra. A z udvari és re­

guláris hadak voltak Rákóczi seregének legfegyel- mezettebb, legkitűnőbben kiképzett és felszerelt hadai, amelyek harcérték tekintetében legmaga­

sabb fokon állottak. Ezek azonban az egész sereg­

nek kb. csak egyharmadát alkották: a többi irregu­

láris had volt, ennek zömét a ..mezei hadak“ alkot­

ták. Ide tartoztak a vármegyei hadak, vagy az azok helyett küldött zsoldosok, azután a kiváltságolt

hadak (jász-kunok, székelyek, hajdú városok, stb., egy-két szabad csapat).

Ezekben a csapatnemekben a lovasság volt számban is a legerősebb. Kiképzésük és alkalma­

zásuk szerint huszárok, azaz könnyű, száguldó és rohamozó lovasság, vagy pedig lovas dragonyosok és az udvari hadak kötelékeiben testőr karabélyos, lovas —• lovas gránátos —• lovastestőr székely kop- jás ezredek. A dragonyosok, karabélyosok gyalog­

harcra ki voltak képezve és lóról szállva, puskával is harcoltak. Ilyen ezredeket a. mezei hadak cso­

portjában nem találunk, abban csak huszárok vol­

tak. Szervezetük alkalmazkodott a reguláris ezre­

dek szervezetéhez. Voltak olyan mezei huszárezre­

dek, amelyek ügyes, bátor vezetők alatt, elérték a reguláris ezredek színvonalát, de egészbenvéve ezekre nem lehetett mindig számítani. A legszem­

betűnőbb különbség Rákóczi reguláris és irregu­

láris lovassága között az volt, hogy a reguláris hu­

szárok és egyéb lovasezredek rendes zsoldot kap­

tak; lovaikról, ellátásukról a fejedelem hadbiztos­

sága gondoskodott. A mezei hadak fizetést nem kaptak, saját lovukon szálltak hadba, élelmezésük­

ről harácsolás, zsákmányolás útján jórészt ma­

guk gondoskodtak. Egyenruhát kaptak ugyan, de mivel Rákóczi nagy seregének teljes felöltöztetése az ország kimerült anyagi helyzete folytán nem volt lehetséges, csak kevés egységes s egyformán felöltözött és fel fegyverzett ezredet találunk so­

raik között.

A lovasság főfegyvere a kard volt. Különféle kardtipusokat használtak, a széles pallostól, a görbe magyar kardtól, fringiától, szablyától, egé­

szen a. két méter hosszú páncélszúró koszperdig (hegyes tőr). A szál fegyverek között szerepelt egy-két lovas ezrednél a lobogós kopja is, de csak rövid ideig. A lovasság lőfegyvere a karabély volt, még pedig vagy sima, vagy barázdált csővel.

Ezt a fajtát stutznak nevezték. Különféle piszto­

lyokat is használtak, a nyeregkápához erősített pár pisztolytól a szélesebb öblű mordályig. A hu­

szár felszereléséhez tartozott a tarsoly és a 1 ódiny­

íl ak nevezett tölténytáska. Ezt kiegészítette — bár nem hordták általában — a. fokos és a balta.

A felkelés kezdetén még viselték — főleg ma­

gasabb rendfokozatú tisztek s inkább csak díszes öltözetben — fegyverderék, mellvért alakjában a testet védő páncélt, de ez a nehézkes felszerelési darab később eltűnt.

Nehéz probléma volt Rákóczi és alvezérei szá­

mára a hadsereg felruházása. A fejedelem tudta azt, hogy milyen nagy hatással van a csapat egy­

ségére, fegyelmére a rendes, egyöntetű, tetszetős egyenruha. De ehhez sok pénz és sok anyag kellett.

Utóbbinak nagyrészét külföldről. Lengyel- és Tö­

rökországból kellett beszerezni. A z akkori idők szellemének megfelelően az egyenruhatervezésnél

nem a célszerűség volt mérvadó, hanem az, hogy a huszárezredek — a pompakedvelő magyar em­

ber természetének megfelelően •— minél díszeseb­

ben, tarkábban öltözzenek. Egységes egyenruhá­

zati szabályzatokat nem ismerünk, abban az idő­

ben minden ezred másképpen öltözködött s a fejede­

lem is megelégedett azzal, hogy seregét legalább a fegyvernemeket és az ezredeket egymástól meg­

különböztető ruhába öltöztesse, ami egészbenvéve sikerült is. A reguláris csapatok megszervezésével kapcsolatban 1705 december végén Rákóczi meg­

parancsolta, hogy a lovasok dolmánya: „sárga bűrbűl légyen úgy nadrága is, nyári mentéjek pe­

dig zöld abábul légyen . . . A z lovas regimentek 12 compániából álljanak s 12 száz emberből, 4 com- pánia lándzsás lévén közöttük, minden lándzsa harmadfél ölnyi légyen.“ — A lovasezredek egyenruhájában általában a kék vagy vörös szín található leggyakrabban, dúsan, sűrűn zsinórozva.

Fejükön csúcsos kalpagot, lábukon sárga csizmát viseltek. Télen fehér, vagy vörös aba-posztóból ké­

szült bő, kerek köpönyeget hordtak. A csizmát, süveget, kalpagot, fehérneműt „apró mundir“ -nak, a felsőruhát „öreg mundir“ -nak hívták.

A tisztikar egyenruhája igen díszes volt. A tábornokok párduc kacagányban jártak, fehér kó- csagos süveggel és vezénylő tábornoki megkülön­

böztetésül aranyozott buzogányt hordtak. A z ezre­

deseknek párducbőr kacagányuk volt, forgójukban három, kékre festett darutollal. A többi tiszt far- kasbőrkacagányt (hátibőrt) és fehér darutokat viselt. A tábornoki rangot a csákósüveg peremén körül varrt arany, a főtisztekét ezüst, az altiszte­

két, az atillasujtás színével egyező paszománt sze­

gély jelezte.

A lószerszám — ha csak lehetett — díszes volt, a nyereg alatt hegyesvégű „fecskefarkú“

cifra csótárral. Ezt a takarót néha cafrangnak, ritkán csabraknak hívták. Díszesen hímzett, majd­

nem mindig vörös, néha fekete s csak igen ritkán fehér posztóból, vagy bársonyból készült. Találunk medve-, hiúz-, párduc- vagy tigrisbőrből készült lótakarót is, főleg előkelőbb vezérek lovain. Általá­

ban 3 típusú nyereg volt akkoriban divatban. A magyar nyereg, egyszerű posztó-, bőr- vagy bár­

sony borítással, tiszteknél azonban igen díszes ma­

gyaros, főleg tulipános hímzéssel. Ezeket „katona nyeregének is hivták. A török nyereg alacso-

K u r u c h u s z á r f ő t i s z t .

( R u g e n d a s e g y k o r ú r a j z a u t á n . )

D í s z e s n y e r e g a k u r u c k o r b ó i .

r.yabb és keskenyebb volt a magyar nyeregnél, vé­

gül a német nyereg, mely a nyugati seregek kato­

naságától jött s abban különbözött a magyar nye­

regtől, hogy kápája nem félköralakú és hátradőlt volt, hanem egyenesen állt. Ezeket a nyergeket Rákóczi katonái az ellenségtől zsákmányolt vagy azok harcközben elpusztult lovairól szerezték. — Használtak azután egészen könnyű és egyszerű, úgynevezett lovas-, vagy kocsisnyerget és „paj- zán“-nyerget, a francia „paisan“ , azaz paraszt szó­

ból magyarosan elkeresztelt egyszerű falusi nyer­

geket. A mindennapi használatra szánt nyergek ára egy 1706-ból kelt rimaszombati árszabás sze­

rint 2—5 forint 30 dénár volt. Természetes, hogy az arannyal, ezüsttel, sőt drágakövekkel díszített nyer­

gekért hihetetlenül nagy árakat is fizettek. A Rá- kóczi-ház ingóságairól a kuruc felkelés előtti évek­

ben készült leltár szerint, egy aranyba foglalt, rubintkövekkel teleszórt, ezüstkengyelű vörös bár­

sony-nyereg értéke 1350 forint volt.

A lószerszám általános jellege keleties volt, A kuruc huszárok abban találták kedvüket, hogy nemcsak ruhájuk, hanem lószerszámuk is dísze legyen. Ebben a főrangúnk jártak elől jó példá­

val. Rákóczi Ferenc parádés lovaira ezüstpatkót vertek. A lószerszám csatjait és díszítéseit ezüst­

ből vagy ónból készítették. A ló fejrészén alkalma­

zott szerszámok különböző részeit a kurucok kan­

tár, fék, fékagy, fékszár, homlokszíj, pofaszíj, álladzó, orrozó, kantárszár, üstöknyomtató, nyakra- való, sziigyelő, farmatring néven nevezték. A szíj­

ból készült szerszámokon divatos volt a vékonyra szelt, színes szattyán szíjacskából készült sziro- nyos kivarrás. A szerszám részeit bokrétás, pillan­

gós, általtördelt díszítésekkel ékítették. A szügye-

lőre nagy ékkővel díszített boglárt erősítettek. A homlokdíszen vékony láneocskákon, zsinórokon, kis ércholdak, csillagok, boglárok lógtak. A z iistök- nyomtatón a ló homlokán egy tok volt, amelybe parádéknál tollbokrétát tettek. A nyaklóról, lófark­

hoz hasonló, szőrcsomóból álló „boncsok“ lógott.

Többféle zabolát használtak. Akkori leírások sze­

rint darabos, keresztes, egyenes és hosszúrudú za­

bolát, amely ónból készült. A darabos zabola ára 70 dénár volt.

A kengyelvas alakja a nyereg formája szerint változott. Leghasználtabb volt a rendes formájú magyar kengyel, vagy a széles talpú, díszesebb tő­

ink kengyel. A kuruckori sarkantyúk taréja csil­

lagalakú, mélyen behasított ágakkal. Rudjuk liosz- szabb vagy rövidebb volt. A közönséges sarkan­

tyúk vasból, a. díszesek aranyból vagy aranyozott ezüstből készültek. E gy huszár felszerelése 100—

150 írtba került.

Rákóczi hadseregében a zászlóknak fontos szerepe volt. Kétféle hadizászlót ismerünk, még pedig az ezredek zászlóit, amelyek lapja igen nagy, címerrel, feliratokkal ékes volt és a kisebb, szá­

zadzászlókat. A lovasságnál utóbbiakat standár­

nak nevezték, s ezek különböző színben készültek.

Céljuk az volt, hogy sorakozáskor vagy ütközetben

— ha a századok ¡széjjelszóródtak, minden huszár gyorsan megtalálhassa századának gyülekező- helyét.

D í s z e s k a n t á r a k u r u c k o r b ó i .

A lovasságnál használatos tábori hangszerek közül felemlítjük a trombitát, mely főleg a hu- szárság hangszere volt a reguláris ezrecleknél. A mezei ezredeknél síposok és tárogatósok voltak be­

osztva. Abban az időben még a lovasság is hasz­

nált dobot, mégpedig félfenekü, üstalakú rézdobot.

Ezeket párosával kötötték fel a lóra, úgy hogy a lovon ülő dobosnak éppen kezeiigyébe estek.

A lovasság létszáma a felkelés ideje alatt igen különböző volt. A z ezredeken belül általában igye­

keztek századonként 100 fő létszámot tartani. De ezek közül nem volt mindegyik huszár teljesen felfegyverezve. A lovasezredek száma is ingado­

zott. Amikor a fejedelem 1706 vége felé újjászer­

vezte seregét és annak létszáma a 100.000 főt túl­

haladta, 52 lovasezred állott Rákóczi szolgálatá­

ban. A lovasezredek tagozódása azonos volt a csá­

szári seregben beosztottakéval. A z ezredet az ezred­

tulajdonos nevéről nevezték el. A z ezredtulajdonosi méltóságot Rákóczi tábornagyainak s egyik-má­

sik kiválóbb tábornokának adományozta. A száza­

dokat parancsnokaik nevével nevezték. A z első szá­

zad volt az úgynevezett leibcompánia a tulajdonos százada, a második az alezredes, a harmadik az őrnagy compániája. A z ezredparancsnokot a regu­

láris ezredeknél lovascolonellusnak vagy óbester­

nek, a mezei huszárezredeknél ezeres-kapitánynak hívták. A tiszti rendfokozatok elnevezésében a ku­

ruc sereg nem ragaszkodott annyira a formákhoz, mint a későbbi hadseregek. A hadnagy elnevezés megfelelt a. mai századparancsnoki, századosi állás­

nak. Kapitány megjelölés alatt egy csapat vagy várőrség fejét értették. A vicekapitány, főstrázsa- mester, őrnagy, — a hadnagy és kapitány közötti rendfokozatok voltak. A z alezredesi címet ritkáb­

ban használták. A .mai alantos tiszti foknak a vicehadnagy felelt meg. Hadnagy helyett néha fő­

hadnagyi címet is használtak. A zászlótartó, kor- nétás, tiszti állás volt.

A z altiszti rendfokozatokban sem találunk szi­

gorúan elkülönített megnevezéseket. Voltak őrmes­

terek, tizedesek, a századirnokot fourirnak hívták.

Említettük, hogy a kuruc sereg harcmodora a keleti irreguláris harcmodorhoz állott közel. Külö­

nösen vonatkozik ez a kuruc lovasságra. Már maga az a körülmény, hogy a lovasság — mint gyorsab­

ban járó fegyvernem — mozgásra, tehát gyors lélekzetű harcokra hivatott, magyarázza meg azt, hogy Rákóczi huszárjai még kevésbé tudtak és akartak megbarátkozni a nyugati seregeknél szo­

kásos és a bevált zártrendű merevebb hadakozási móddal, mint gyalogosan küzdő bajtársaik.

Átessünk egy rövid pillantást az akkori idők lovasságának harceljárásaira. A császári hadsereg fejlődéstörténete a 30 éves háború után s a törö­

kök elleni állandó hadakozás közben, Montecuecoli befolyása alatt új korszakhoz érkezett, a merev

formalizmus korszakához. Ebben a hadakozási módban, amelynek lényege a zárt rendekben való összecsapás és az ezt megelőző tűzharc volt, a lovasságot háromféle szerepben alkalmazták s annak megfelelően három irányban képezték ki, szerelték fel és csoportosították. V agy a zárt harc­

vonalakban egymás mögött felvonuló gyalogság osztagai közé keverve, vagy a szárnyakon osztot­

ták be, mint nehéz lovasságot, vagy pedig portyázó felderítő feladatokkal bízták meg. E két alkalma­

zási módon kívül volt egy harmadik is, amelyre a dragonyosok voltak kiképezve. Ezek feladata az volt, hogy az ellenséget gyorsan megközelítsék vagy visszavonulásnál utóvédként hátramaradja­

nak, a harcot lóról szállva tüzeléssel igyekezzenek eldönteni s aztán lóra kapva csatlakozzanak sere­

gükhöz. A zárt harcvonalban beosztott lovasság volt a tulajdonképpeni csatadöntő nehéz lovasság, amely vértes ezredekből állott. Amikor a tűzharc befejezése után a két ellenfél első arcvonala annyira közel jutott egymáshoz, hogy a lovas, azután a gyalogos rohamot, kézitusát meg lehetett kezdeni, a nehéz-lovasság pisztolyát kilőtte s azu­

tán karddal kezében, zárt tömegben tört az ellen­

ség arcvonalára, hogy azt legázolja, tönkreverje. A lovasrohamot ügetésben hajtották végre s csupán közvetlenül az összetalálkozás előtt kezdtek vág­

tázni. A szárnyakon elhelyezett lovasság alkalmas pillanatban bekanyarodott s így igyekezett arra, hogy az ellenséget körülzárja és a győzelmet tel­

jessé tegye.

Ilyen feladat megoldására a nehéz lovasság volt a legalkalmasabb. A huszárok -— könnyű lo­

vasság — életeleme minden időben a gyors mozgás volt. Őket tehát nagy csatákban rendesen a szár­

nyakon osztották be, egyébként pedig más felada­

tokkal bízták meg. Felderítő, halogató, megté­

vesztő, utóvédharcok megvívására, ellenséges tábo­

rok meglepetésszerű szétkergetésére, raktárak, poggyászvonatok zsákmányolására, vagy az ellen­

ség községeinek felpróbálására küldték.

A z ilyen természetű harcok megvívásához na­

gyobb szakképzettség nem kellett. Ezekben ügyes­

ség, bátorság, gyorsaság, — mindent egybevetve — harckészség játszotta a főszerepet. A vezetés sem kívánt alaposabb, vagy mélyebb elméleti tudást.

A harceljárás abból állott, hogy a kuruc lovas- csapat, ha ellenségre talált, azt körülrajzotta, — mint az akkori levelek mondják „körülcsiripelte“ ,

— nem hagyott neki nyugtot, ahol érte lőtte, vágta és keresztülgázolt rajta. Ilyenkor a lovascsapat egy része hátramaradt mint tartalék vagy lesállás­

ban rejtőzött el, hogy alkalmas pillanatban a harcba avatkozhassák. A kuruc lovastiszteknek nem volt szükségük magasabb stratégiára, ők a harcászat, főleg pedig a szabad kötelékekben nyil­

vánuló guerilla-harcászat mesterei voltak. Ha

ilyen szemszögből vizsgáljuk a kuruc hadjárat lo­

vasharcait, akkor megértjük Rákóczinak azt a megjegyzését Ocskayról, hogy vitéz, bátor vezér volt, akit katonái vakon követtek, de az ezrednél magasabb egység vezetésére alkalmatlan.

Ismerjük Rákóczi lovasságának szervezetét.

Tudjuk tehát azt, hogy a fejedelem hadseregéből a csatadöntő nehéz lovasság hiányzott. Ennek oka egyrészt az volt, hogy a magyar ember nem szüle­

tett erre a feladatra, másrészt pedig főleg az, hogy a vértes lovasság felszerelése igen költséges volt s annak lóanyagát — hidegvérű, nagy terhet hordozni képes lovakat — nagyobb számban be­

szerezni az akkori Magyarországon szinte lehetet­

len lett volna. A lovasság másik kategóriájának, a dragonyosoknak fontosságát Rákóczi hamar fel­

ismerte és mind udvari hadai, mind pedig regulá­

ris serege kötelékében, fel is állított ilyen lovas­

ezredeket. De ezeknek száma többi lovasságához viszonyítva csekély volt és ezek a felkelés harcai­

ban döntő szerepet nem játszottak.

Említettük azt, hogy a kuruc felkelés harcai­

nak túlnyomó részében a lovasságnak jutott a leg­

fontosabb szerep. Nincs itt terünk ahhoz, hogy a kuruc felkelés eddig ismert irodalmára és felku­

tatott forrásaira támaszkodva, minden olyan kima­

gasló lovastevékenységet ismertessünk, amely a kuruc hadsereg megszületése és a majthényi fegy­

verletétel közötti 8, viharos esztendőben lezajlott.

Ezért igyekszünk a hadjárat rövid, időrendben tárgyalt eseményeiből kihámozni azokat, amelyek különösen alkalmasak arra, hogy azokból képet alkothassunk magunknak Rákóczi huszárságának életéről. Mielőtt azonban e hadműveletek tárgya­

lásához kezdenénk, ismerkedjünk meg Rákóczi tábornoki és főtisztikarának azokkal a tagjaival, akik a kuruc lovasság élén, vagy pedig mint ma­

gasabb kötelékeket vezető lovasvezérek jelentősebb szerepet játszottak.

Tudjuk azt, hogy Rákóczi alvezéreinek és fő­

tisztjeinek nagyobb része a felkelés előtt nem volt hivatásos katona s hogy a fejedelem az akkori kor­

szak feudális elveit tiszteletben tartva, magasabb rendfokozatú tábornoki és hadvezéri helyekre csakis főnemeseket, mágnásokat nevezett ki, még pedig tekintet nélkül azok katonai rátermettségére.

Köznemesi sorból származók számára voltak fenn­

tartva az ezredparancsnokok, brigadérosok helyei s a tisztikar többi részében is csak elvétve talál­

kozunk polgári rendből származó tisztekkel. Ha ezek az autodidakta főtisztek és tábornokok egyéb­

ként bátor, jellemes, okos emberek voltak és alan- tosaik bizalmát meg tudták nyerni, csapataikat elég jól vezették s a nemzeti ügynek kétségkívül megbecsülhetetlen szolgálatot tettek. De Rákóczi seregének, közelebbről lovasságának, legértékesebb tagjai mégis csak azok az ezredparancsnokok, bri­

gadérosok és tábornokok voltak, akik a császári hadseregből léptek át hozzá s akik az azelőtti év­

tizedekben mint végbeli vitéz fiatal tisztek har­

coltak, vagy pedig mint század- vagy ezredparancs­

nokok tanulták meg a hadimesterséget Savoyai Jenő herceg seregében.

M ivel Rákóczi seregében a lovasság volt a legnagyobb kontingens, nem csodálkozhatunk azon, hogy tábornoki és főtisztikarában túlnyomó szám­

ban lovastisztekkel találkozunk. Tábornagyai kö­

zül régi lovastisztek voltak idősebb gróf Barkóczy Kerenc és Eorgách fáimon gróf. Előbbi már Rá­

kóczi öregapja háborúiban is harcolt vitézül, utóbbi pedig a kuruc felkelés kitörése előtt egy császári huszárezred (a későbbi 3. Hadik-liuszárok) pa­

rancsnoka volt. A tábornokok közül Andrássy Pál báró a török elleni háborúban a Zichy István-féle huszárezredet vezette és a zentai csatában annak élén vitézkedett. A tábornoki karban s egyben Rákóczi összes hadvezérei között, szigorú katonai mértékkel mérve a legértékesebb katona, göröskáli Bottyán János tábornok, szintén régi huszársorból került Rákóczi vezérei közé s hogy tábornoknál magasabb rendfokozatot nem kapott és hadosztály­

nál magasabb egységet nem vezetett, annak oka az akkori feudális korszellem volt.

Bottyánt szülei papnak szánták, de a nyugta­

lanvérű ifjú beállt végbeli huszárnak s mint alan- tos tiszt végigharcolta a török hódoltság utolsó éveinek háborúit, majd század- s végül ezredpa­

rancsnok lett. A X V I I . század utolsó éveiben őt ért személyes sérelem miatt egy ideig visszavo­

nult esztergomi birtokára gazdálkodni s amikor Rákóczi az országba jött és ellene a Magyarorszá­

gon akkor elhelyezett igen kisszámú császári kato­

naság kiegészítésére az udvari haditanács felkelő milicia szervezését rendelte, Bottyánra bizta egy ilyen csapat talpraállítását. A z ország közvélemé­

nyének nagyrésze akkor még nem volt tisztában Rákóczi felkelésének nagy nemzeti céljával és je­

lentőségével s az elmúlt évek keserű tapasztala­

taira visszaemlékezve, kezdetben ezt a mozgalmat is olyan országháboritásnak gondolta, amely pa­

rasztlázadással, a földesurak, papok, városok bir­

tokainak felprédálásával fog végződni. Bottyán azonban hamar meggyőződött Rákóczi nemes cél­

jairól és 170á-ben már lelkesedéssel csatlakozott hozzá. 1709-ben tábori sátorában, csapatai között érte őt el a halál.

Minden izében vérbeli huszártiszt, lelkes ma­

gyar s a felkelésért vitézül, önzetlenül küzdő és nagy áldozatokra mindig kész vezér volt. Hadve­

zetését huszáros gyorsaság, mindamellett előre­

látás, megfontoltság, erély jellemezte. A rajtaüté­

seknek, vizi átkeléseknek nagy mestere volt. L eg­

főbb jellemvonása a puritán egyszerűség és igaz­

ságosság s ezért érthető az, hogy a lakosság sze­

rétté, bízott benne és nevét szinte legendás hírrel vette körül.

A brigadérosok sorában azelőtt hivatásos hu­

szártiszt volt Ebeczky István és Ocskay László.

Mindketten különösen ügyes és bátor huszárezre­

desek. Bezerédj Imre és Béri-Balogh Ádám az­

előtt nem voltak katonák, de huszáros természe­

tük, vitézségük, ügyességük révén hamar jutottak el a megérdemelt hírnévhez. A többi huszártisztek közül felemlítjük Gyürky Pált, Szemere Lászlói, Bokros Pált, Deák Ferencet, Győri-Nagy Jánost, Ráttkay Györgyöt, báró Zay Andrást, dabasi Ha­

lász Pétert, Szalay Pált, Nikliázy Györgyöt, Ber- tlióty Istvánt, galánthai Balogh Istvánt, Somogyi Ferencet, Szentiványi Jánost, Gundelfingen Dá­

nielt, Paur Ferencet, Bessenyei Zsigmondot, báró Palocsay Györgyöt, Géczy Gábort, Luzsénszky Sándort, Kisfaludy Lászlót és Györgyöt, thele- kesi Török Istvánt, Szekeres Istvánt, Draguly Farkast, Nyúzó Mihályt, Ordódy Györgyöt, Szé­

kely Zsigmondot. Ez a névsor korántsem teljes és a sokszázra menő kuruc huszártiszt közül csupán azért soroltuk fel ezeket, hogy neveikből megálla­

píthassuk azt, hogy Rákóczi seregében az ország minden vidékéről származó családok tagjai visel­

tek tisztségeket lovascsapatok élén.

Közülük sokan áldozták életüket a harcmezőn, vagy fogságban sínylődtek, s egyikük, Béri-Ba- logh Ádám brigadéros vértanú halált halt. A Szek- szárd alatt 1710-ben vívott ütközetben a császáriak fogságába jutott és következő évben Budán kivé­

gezték. Ocskay és Bezerédj megtántorodása isme­

retes. Mindaddig azonban, amig Rákóczi kenyerét ették, huszárjaikat vakmerőn, ügyesen és eredmé­

nyesen vezették.

*

A Rákóczi-felkelés hadműveletei egy lovas vállalkozással kezdődtek. Amikor a fejedelem 1703 június második felében párezer alig felfegyverke­

zett emberével Munkács várát akarta elfoglalni, egy reguláris császári vértesezred e próbálkozását meghiúsította. Rákóczi visszahúzódott a hegyek közé és csak akkor folytatta háborúját, amikor Ocskay és Borbély Balázs huszáraikkal csatlakoz­

tak hozzá és Bercsényi Miklós néhányszáz kép­

zett és jól felfegyverzett lengyel zsoldos katonával utolérte őt závadkai táborában. Rákóczi legelső célja az A lföld elfoglalása volt, hogy lovasságát ott könnyebben élelmezhesse. Sietett, hogy minél előbb átkeljen a Tiszán, mert portyázói jelentésé­

ből arról értesült, hogy a Munkács körül táborozó vértescsapaton kívül, most már egy, Kende Mihály császári alezredes vezetésével a Tisza partján gyü­

lekező, ellene felkelt sereggel is találkozhatik. S ha ez a két csoport egyesül, megakadályozhatja a Tiszán való átkelését. H ogy minél gyorsabban oda­

érjen, gyalogságát hátrahagyta és csupán lovassá­

gával érkezett július 13-án Beregszász alá. Ekkor már pontos híreket kapott arról, hogy a vértesezred még nincs ezen a vidéken, tehát a tiszabecsi átkelőt csak a felkelő sereg őrzi. A z átkelő védelmére az északi parton épített földsáncot a kuruc lovasság július 14-én lóháton megrohamozta s annak gyen­

ge védőrségét széjjelverte. A harci lármára Kende alezredes Beregszász felől egy kis csapattal a harc helyére sietett, de amikor látta azt, hogy az átjáró északi sánca már Rákóczi birtokában van, a folyó- nak Csetefalva és Tiszabecs közötti kanyarodójába vezette csapatát abban a reményben, hogy a kuru­

cok, a Tisza déli partjáról lövöldöző megyei fel­

kelő hadak puskatűzétől foglalkoztatva, őt nem fogják megtámadni. Rákóczi tétovázott. M ivel gyalogsága még nem érkezett a helyszínre, nem akarta gyenge lovasságával az átkelést tovább erő­

szakolni és Ocskayékat, akik már támadásra ké­

szültek, visszaparancsolta. De a kuruc lovasokat már nem lehetett féltartóztatni. Harcvágytól égve, vakmerőén megrohanták zárt sorokban a Tisza kanyarodójába szorult császári csapatot. Kende alezredest levágták, embereit pedig paripástól a folyóba ugratták vagy lekaszabolták.

Ez volt a fiatal kuruc sereg első győzelme, egyúttal legelső lovas harca.

A z Alföldről Rákóczi Ocskayt és Borbélyt a Felvidékre küldte. Útjukba esett a szolnoki vár, Borbély Balázs nem sokat vesződött annak ostrom­

szerű körülzárásával, hanem lóról leszállított hu­

száraival szeptember 21-én megrohanta a várat, annak őrségét lekaszabolta s huszárai élén véres kézitusa után elfoglalta ezt a fontos pontot. N é­

hány nap múlva Deák Ferenc kuruc kapitány lo­

vasrohammal szétkergetett Halas mellett egy erős rác csapatot.

November havában Zólyom falai alatt állott szemben Bercsényi serege egy erős császári sereg­

gel, amelyet Forgách 'Simon, Esterházy Antal grófok és Bottyán János (később mindhárman Rá­

kóczi neves vezérei) vezettek. A z első csatározások után a régi idők romantikus szokása szerint, az ellenfelék két bajvívója párviadalban csapott össze a seregek arcvonalai között. A z alig 23 éves Ocs­

kay és a 60 évnél idősebb Bottyán rontottak egy­

másnak. Sem kopjával, sem karddal nem tudták egymást a nyeregből kivetni. A párbajt pisztollyal folytatták s mindketten súlyosan megsebesültek.

A z év utolsó napjaiban K árolyi Sándor báró kuruc tábornok lovasaival Marchegg mellett be­

tört Ausztriába és a schlosshofi császári kastélyt felprédálta. Huszárai Bécs külvárosáig s az ottani Dunaligetekig vágtattak tovább, úgy hogy Bécs városa sürgősen megszervezte védelmét. A kuruc lovasságnak ausztriai és morvamelléki betörései a felkelés többi éveiben is állandóan megismétlődtek és folytonos rettegésben tartották nemcsak a. kör­

nyék községeit, hanem a császári főváros lakossá­

gát is.

E gy erős kuruc lovascsapat, — kb. 4000 lovas

— 1704 áprilisában a Csallóközben oly ellenállha­

tatlan lendülettel rohanta meg a németektől meg­

szállt Püspöki községet és annak kőfallal kerített temetőjét, hogy az ezeket megszálló császári csapa­

tot teljesen tönkreverte. Azután a segítségére siető csapat ellen fordult, azt is megverte, parancsnoka, Trampe tábornok pedig" halálos sebet kapott.

A z 1704 május 28-iki szomolányi győzelemben a, Kis-Kárpátok hegyszorosaiba menetelő Ritschán császári tábornok utóvédjét K árolyi Sándor lovas­

sága támadta meg s erős lovasrohammal kergette szét annak gyalogságát. Harc közben Ritschán tá­

bornok súlyosan megsebesült. Ez év nyarán Ká­

rolyi, másfélezer huszárral újból Ausztriába tört és egészen a simmeringi császári palotáig jutott el. A z udvari vadaskert fenevadjait leölette, köz­

tük Lipót császár kedvenc párducait, amelyeket a török császártól kapott ajándékba.. Ugyanezekben a hetekben Bezerédj Imre és Béri-Balogh Ádám, Heister marsai háta mögött a Bakony vidékén por- tyázott sok sikerrel. Ocskay szeptember közepén Morvaországba vágtatott. Dürnkrut városát fel­

gyújtotta s az ott zsákmányolt ágyukkal és bom- bavetőkkel a várat addig bombázta, mígnem az is meghódolt. November utolsó napjaiban Bokros ka­

pitánnyal együtt újból Morvaországba rontott. — Bokros Dillherr császári ezredest egy alkalommal beszorította a mocsarak között fekvő Jakabfalva községbe. Helyzete már tarthatatlanná kezdett válni, amikor Ocskay huszáraival hátulról megtá­

madta Dillherrt és heves harc után Morvaországba visszakergette. Harc közben Ocskay lovát kilőtték alóla, maga is megsebesült.

A december 26-án vívott nagyszombati csatá­

ban Rákóczi lovasságát a szárnyakon helyezte el.

A jobbszárnyat Bercsényi vezette, a balszárnyat Esterházy Antal. A csatát Rákóczi tüzérsége kezdte meg s amikor Heister arcvonalának egy részét megthosszabbítolta, Bercsényi ennek ellensúlyozá­

sára Ebecky huszárezredét küldte ellene. De a pa­

rancsot nem adta ki szabatosan, úgyhogy amikor Ebeczky rohamra lendült, az egész jobbszárny lo­

vassága parancs nélkül utána vágtatott. Ezzel megszakadt az összeköttetés a jobbszárny és derék­

had gyalogsága között. Ebeczkyék rohamát siker koronázta, legázolták Heister szemben álló gya­

logságát, de ahelyett, hogy a sikert kiaknázták volna, — a kuruc katonaság rossz szokása szerint

— a társzekerekre rohantak és azokat kezdték fosz­

togatni. Ugyanakkor Esterházy lovassága a bal­

szárnyon is támadni kezdett. Ez a lovas-hadoszlop Ooskayval élén, szintén betört Heister arcvonalába és azon keresztülgázolt. E gy császári gyalogezred két zászlóalját majdnem teljesen megsemmisítette,

sőt Heisternek ott felállított ágyúit is elnémította.

Ekkor már Rákóczi gyalogsága is harcba lépett és a győzelem az egész vonalon már a kurucok kezé­

ben volt. A döntő pillanatban azonban Rákóczi zsoldjában harcoló egyik német zászlóalj átpártolt Heisterhez és visszafordulva a kurucokra kezdett tüzelni. Ezalatt Heister is észrevette azt a hézagot, amely Bercsényi lovasságának elszáguldása foly­

tán, a jobbszárnyon keletkezett. E gy dragonyos- ezred élére állva, ellentámadással betört ebbe a hézagba, a fosztogatásba merült kurucok háta mögé jutott s a kuruc arcvonalat felgöngyölítette. Ez a két, nem várt fordulat, a császáriak javára billen­

tette a győzelem mérlegét, Rákóczi a csatát elvesz­

tette. A kuruc lovasságnak ebben a csatában volt először alkalma arra, hogy nagyobb tömegekben avatkozzék a harcokba. Feladatának megfelelt s ha fosztogatás helyett az első sikerek után újból rendbeszedi magát és a harcot folytatja, a nagy- szombati csata Rákóczi nagy győzelmével végző­

dött volna.

A z 1705. esztendő hadműveletei Bottyán tábor­

noknak egy különösen ügyesen tervezett, erélye­

sen, gyorsan és szerencsével végrehajtott lovas- raidjével kezdődtek. A nagyszombati vereség után Rákóczi Bottyánt a Yághoz rendelte. Heister, győ­

zelme után nem üldözte a kurucokat, hanem N agy­

szombatban és környékén telepedett le. Bottyán a helyszínére érkezve, Bercsényivel abban állapodott meg, hogy erélyes lépéssel kimozdítja Heistert tét­

lenségéből, hogy további szándékaival tisztába jö j­

jön. Elhatározták azért, hogy Bottyán nagyobb lovas-^seregtesttel titokban átkel a Vágón s Heister háta mögött, Morvaországba tör és a Fehérhegyek táján magához veszi Ocskaynak ott portyázó osz­

tagait, amelyek a nagyszombati csata zűrzavará­

ban a főseregtől elszakadtak.

Heister Szilveszter éjjelen gyanútlanul pihent a városban, lovasai pedig a környező falvakban. Sej­

telmük sem volt arról, hogy Bottyán 24 lovasszá­

zad élén újév napján Vághosszúfalu mellett átkelt a befagyott Vágón. Vele voltak Goda, Zsámboky, llosvay, Andrássy, Bokros huszárezredei, 3 szá­

zad érsekújvári huszár és 100 tatár lovas, összesen 2500 emberen felül. Bottyán Majthényon, Szilin- csen át, majd Nagyszombatot kikerülve Szuhán és Felsődióson át január 2-án Szomolány alá ér­

kezett s útközben egy kisebb császári lovascsapa­

tot, amely bőséges élelmiszerszállítmányt kísért, széjjelvert. Szomolánybam csatlakoztak hozzá Ocs­

kay és a Fehérhegyeknek Rákóczihoz hű fegyveres tót parasztjai. A szomolányi várban hátvédül kis csapatot hagyott, azután átkelt a jablonczai hegy­

szoroson és január 4-én a morva határig nyargalt.

Nem akart nagyon messzire elszakadni Rákóczi főseregétől, amely akkor Léva körül gyülekezett, hanem Szakolcza-Strazsnicza. környékén megállt.

B o t t y á n l o v a s p o r t y á z á s a 1705 j a n .

1

Heister nagy meglepetéssel értesült a háta mögött lezajlott eseményekről s 1400 lovast küldött Bottyán üldözésére. Ez a lovascsapat azonban a Szomolánynál Bottyántól ügyesen készített torla­

szok előtt megakadt s megelégedet azzal, hogy a várban hagyott kis kuruc őrséget kapitulációra bírja. Heister haditervét Bottyán merész vállalko­

zása teljesen megzavarta, úgyhogy a császári fő­

vezér a későbbi hetekben sem követte a nagyszom­

bati csata után visszavonuló kuruc fősereget s így Rákóczinak alkalma és ideje volt arra, hogy fel­

vidéki haderejét nyugodtan rendbeszedje.

Bottyán a hűséges fehérhegyi tótok ügyes kémkedése folytán Heisternek minden, ellene kül­

dött csapatáról pontos értesüléseket kapott, úgy hogy a morva határszél fellármázása után január 8— 9-o táján visszafordulva, kikerülhette a szá­

mára készített csapdákat. Radosócznál letért észak felé a jabloncza-szomolányi útról és a határszéli

falvakban gyűjtött bőséges zsákmánnyal indult haza. Szobotiston, Brezován, Verbón át vonult, Pöstyén mellett átkelt a Vágón és 13-án Nyitra- ivánkán csatlakozott Bercsényi seregéhez.

Jól sikerült vállalkozása a kuruc lovasság egyik legügyesebb haditette volt. Télviz idején, csikorgó hidegben kelt át a Kis-Kárpátokon és jött vissza a Fehérhegyek behavazott, lovasságnak szinte járhatatlan szorosain. Tizenegy és fél napig volt úton és Vágliosszúíalutól Szakó Icáig és vissza Nyitraivánkáig számításom szerint 8 napig volt mozgásban, három és fél napig időzött és hará­

csolt a morva határszélen. A 8 nap alatt összesen közel 200 km-t tett meg, naponta tehát kb. 25 km-t, ami ilyen körülmények között igen szép teljesít­

ménynek mondható és tanúságot tesz nemcsak a lovasok ügyességéről és szívósságáról, hanem arról is, hogy a kurucok lovai a silány takarmány mellett is jól bírták a téli hadművelet fáradal­

mait.

Ez év tavaszán K árolyi Sándor báró lovas­

sága is említésre méltó haditettet hajtott végre.

A Csallóközből átkelt a Nagydunán, K árolyi ezután Beleznay János nevű különösen vakmerő és ügyes őrnagyát egy különítménnyel Szombathely felé nyargaltatta, ő pedig lovashadosztályával Parn- dorfon át Bruck mellett betört Ausztriába és a határ és Bécs között több mint 20 osztrák községet elhamvaszott. Heister ugyan nyomon követte K á ­ rolyit, de nem tudta utolérni, mert a kuruc lovas­

ság éjjel-nappal vágtatva, ügetve, Bécsújhely felé kikerülte őt s bántatlanul vitte a Csallóközbe bősé­

ges zsákmányát. Ez a lovashadosztály 9 nap alatt 345 km-t barangolt be. E gy későbbi betörés alkal­

mával lsedig volt olyan nap, amikor 71 km-t tett meg hajnaltól éjjelig.

A z 1705. évi tavaszi hadműveletek túlnyomó részben lovasportyázások jegyében zajlottak le a Felvidéken és Dunántúl. Heister tábornagy soha­

sem tudta, hogy mikor és hol találkozik kurucok- kal, ezért legjobb ezredeit lóhalálában kergette ide-oda e két országrészen keresztül. Nehéz vértes- lovassága e hajszában annyira tönkrement, hogy tavasz végével kénytelen volt seregét a csallóközi mocsaraktól védett területen hosszabb ideig pihen­

tetni.

Rákóczi ebben az időben honosította meg se­

regében francia mintára a dandárrendszert. Három ezred alkotott egy lovas, ill. gyalogos brigádot. A legelső lovas-brigadérosokká Ebeczky Istvánt, Ocskay Lászlót, galánthai Balogh Istvánt, Réthey Györgyöt és gróf Gsáky Mihályt nevezte ki.

A nyári hadműveletek alatt Bottyán a Solt és Paks között készült átkelő dunántúli fejénél épített Ivömlőd mellett egy sáncot (Bottyán-várát), a melynek körülzárására erős császári sereg közele­

dett Buda felől. Junius 19-én egy lovasezred élén

akart utat nyitni, a sáncot már majdnem körül­

záró Glöckelsberg tábornok seregén keresztül. Vak­

merő kirohanása közben súlyosan megsebesült sa sáncot Bottyán elszállítása után Glöckelsberg el­

foglalta.

Rákóczinak felvidéki serege a nyári hónapok­

ban vívta emlékezetes pudmericzi csatáját. A szíik völgyben augusztus 11-én lezajlott ütközet alatt nagyobb kuruc lovasrohamra nem került sor. De érdekes megemlíteni azt, hogy ebben a csatában a dombtetőn felállított, kuruc lovasság elhamarko­

dott levágtatása a völgybe sokat rontott a helyze­

ten, mert az ilymódon keletkezett nagy porfelhőt az erős szél a völgybe vitte és az ott harcoló ezre- deket annyira betakarta, hogy senki sem tudta, hogy mi történik. A kötelékek felbomolva pánik­

szerűen ürítették ki a falut, a csata elveszett.

Iá csata után az udvari haditanács a császári fősereget Herbevillo marsall alatt Erdélybe ren­

delte, az ott végszükséget szenvedő Rabutin tábor­

nok megsegítésére. A z Alföldön keresztülvonuló császári sereget Bottyán, Károlyi, Esterházy lo­

vasezredei kisérték és követték. Folytonos zaklatá­

saikkal, éjjeli-nappali támadásaikkal nagyon meg­

nehezítették Herbeville menetét és apasztották ez­

redéit. A z ezt követő zsibói csatában — november 11-én — a lovasság nem jutott szóhoz, mert a szűk völgyszorosban épített állások védelmére Rákóczi természetesen gyalogságát rendelte. A lovasság né­

hány km-rel az arcvonal mögött állott tartalék­

ban, de a kuruc védővonal felbomlása és hátrálása oly gyorsan következett, hogy a lovastartalék harc- bavetésére már nem volt alkalom.

A z 1706. év elején Bottyán Sopron megerősí­

tett falait kezdte ostromolni 6000 hajdúval és 2000 lóról szállt huszárral. A főrohamoszlopot maga ve­

zette, a huszárokat Ocskay és Bezerédj, mindhár­

man gyalogosan. A rohamjelre az egész ostromló sereg elhelyezte létráit a falon és hajdúk, huszárok egymással vetélkedve másztak fel arra. De a lét­

rák rövidek voltak s az erős császári őrségnek nem nagy fáradságába került, hogy a helyenként a bás­

tyák tetejéig feljutott kurucokat visszaűzze.

Januárban ismét Ocsikay és alvezérei vitézked­

tek Morvaországban. 4000 huszárral, 4 ágyúval megrohanták és bevették Landshut városát. Csáky Mihály, Andrássy Pál és Ebeczky István pedig 8000 huszárral Brucknál kelt át a Lajtán, úgyhogy a bécsi lakosság a Szent István templom tornyá­

ról újból rémülten szemlélhette a főváros falai alatt ide-oda nyargaló kurucokat. Kisfaludy László, Be- zerédj Imre, Géczy Gábor április 7-ón széjjelverte gróf Draskovits tábornok liorvát seregét. E harc­

ban Bercsényi jelentése szerint „senki Bezerédj- nél jobban magát nem viselte, most is maga 11 rá­

cot, horvátot és 2 kapitányt vágott le.“ Bezerédjrő) azt mondják, hogy mint kitűnő bajvívó, a kuruc

felkelés alatt 74 császári tisztet küldött párviadal­

ban a másvilágra. A z említett ausztriai betörés al­

kalmával — mint az egykorú jelentésekből megál­

lapítható — brigádjával 24 óra alatt közel 150 kin-t nyargalt be s ezalatt ideje volt arra is, hogy fal vakat felprédái jón, sőt Baden városát megostro- molja. Ugyanebben az időben Balogh István majd­

nem elfogta a bécsi erdőben vadászó I. József csá­

szárt. A császárnak csak az utolsó percben sike­

rült Laxenburg várába menekülnie, de kíséretének egy része és vadászsólymai a kurucok kezében ma­

radtak. Büszkén jelentette Bercsényi a fejedelem­

nek: „ez szép dolog, magát megszalasztani a csá­

szárt, elnyerni madarait etc. casus exemplaris.“

Augusztus közepén Bottyán serege a császá­

riaknak a Fertő mellett épített sáncvonalát törte át Farkasd, Sopron vidékén, úgyhogy Bezerédj új­

ból Bécsig portyázhatott. A sáncok megrohanásánál igen kitüntette magát Esterházy Antal gróf tábor­

nagy dunántúli huszárjai élén.

Bottyán tábornok egyik levelében e küzdelem- lől ezt írja: „A z mieink oly vitézül viselték ma­

gukat, hogy minden tartózkodás nélkül rajta men- lek: egyszóval, az mint hogy még ilyen erős ostro­

mot nem emlékezem, hogy láttam volna, mint ezek tettenek.“ Ugyanez év november 6. és 7-én a kuruc iovasság egy része kivette részét abból a nagy győzelemből, amelyet Andrássy István báró tábor­

nok hadosztálya Vas megyében Győrvár és Eger­

vár között aratott. Andrássy lovassága 6-án késő délután utolérte Egervárnál Heister Hannibál tá­

bornok Vasvár felé menetelő csapatait és gyors rohammal a győrvári tavak és mocsarak gátjai közé szorította. Másnap reggel a kuruc lovasság megkerülte a gátak között éjjel hevenyészve épí­

tett sáncokat, megelőzte az onnan elvonuló Heistert s két óra hosszat tartó harcban szétszórta a csá­

szári seregnek azt a részét is, amely Győrvár köz­

ség házai között védekezett. A z ütközetet végül Béri-Balogh Ádám brigadéros lovasrohama dön­

tötte el. Heister csapatainak zömét a tavakba és mocsarakba fullasztották, Heister tábornok 500 lovassal igyekezett a csatatérről elmenekülni, de a kuruc huszárok útját elvágták s a generálist Sib- rik Gábor rabul ejtette. Egykorú jelentések külö­

nösen kiemelik a huszártisztek hősiességét, akik e kétnapos ütközet alatt hol gyalog, hol lóháton ve­

rekedtek s közülök mintegy 40-en megsebesültek.

Béri-Balogh Ádám fején három sebet kapott, a főtisztek közül elestek Tarnóczy, Szőke és Ordódy főstrázsamesterek.

A z 1707. évi legfontosabb hadműveletei a Du­

nántúl zajlottak le Bottyán tábornok vezetésével. E hadjárat legtöbb ütközete találkozóharc volt, ame­

lyek végrehajtásában a gyors kuruc lovasságnak sokszor volt alkalma arra, hogy használhatóságát bebizonyítsa. Mint az előző években, ebben is, főleg

Bezerédj huszárai okoztaik sok bajt a nehezebben mozgó császári hadaknak. A z év folyamán Beze­

rédj brigadéros többször betört Ausztriába, de mindig oly gyorsan tudott onnan bőséges zsákmá­

nyával visszatérni, hogy az események közelében táborozó császári osztagok sohasem tudták utolérni vagy útját elvágni. E gy ilyen portyázásnál vívta Bezerédj Eertőszentmiklósnál (mások szerint Sü­

meg és Pápa között) emlékezetes párviadalát báró Orsich rác kapitánnyal. Ez az óriástermetű vértes­

tiszt sokat hallott Bezerédj személyes bátorságáról és fennhéjázó kérkedéssel akarván öt megleckéz­

tetni, a szembenálló kuruc táborba átüzent és pár­

viadalra hivta. A kistermetű, de rendkívül izmos Bezerédj Imre, fürge mokány lován előreugrott s miután pisztollyal eredménytelenül lőttek egymás­

ra, mindketten kardot rántottak. Vívás közben Orsich hatalmas pallosának ütése alatt Bezerédj kezében kettétört a kard, mire ő kardmarkolatával (mások szerint a nyeregkápára akasztott fokosá­

val) ellenfelét fejbevágta, óriás paripájáról lerán­

totta s fejét annak saját pallosával levágta.

Bezerédj ebben az évben november havában újból betört Ausztriába. E portyázása lovastelje­

sítmény szempontjából is különösen figyelemre­

méltó, nem is szólva arról, hogy ezzel a vállalko­

zásával lényegesen megkönnyítette a dunántúli kuruc sereg helyzetét és megzavarta a császáriak terveit. Brigádjával november 8-án indult Kőszeg vidékéről. 9-én Sopronon átvonult, 10-én Derecs­

kére ért. É jjel Alsóausztria déli részén keresztül Stájerországba tört és ezredei az egész következő

11- iki napot, a. határszéli falvakban való zsákmá­

nyolással töltötték, ami természetesen nem ment harc nélkül. Még aznap éjjel Pinkafőre érkezett vissza ez a vállalkozószellemű huszárcsapat és 12- én Rohoncon át vonult Kőszegre. Bezerédj itt egynapi pihenőt adott, de 11-én már újból elindult Ausztriába. 15-én hajnalban Sopron vidékén N agy­

marton mellett csapott össze a határtőrző császári osztagokkal, azokat széjjelverte, azután Badenig vágtatott. József császár, aki e környéken vadá­

szott, itt újból majdnem a kurucok kezébe került.

Csak nehezen tudott a bécsújhelyi várkastélyba menekülni. Bezerédj bőséges zsákmányával 16-án este már Kőszegen volt.

De a felvidéki kuiuc sereg lovassága sem töl­

tötte napjait ez évben tétlenül. Ocskay és ezred­

parancsnokai az egész idő alatt a Fehérhegyek v i­

dékén és a morva határszélen portyáztak és ismé­

telten megakadályozták Stahremberg herceg tábor­

nagy előnyomulását a Vágón túlra. Ocskay nevé­

hez fűződik ez évben még egy diadal, Beckó szik­

lavárának megvétele, amelyben lóról szállt huszár­

jai gyaloghajdukkal együtt vettek tevékeny részt.

1708-ban február közepén galánthai Balogh István huszárezredének egy portyázó szakasza Bornemissza János őrmester vezetésével Pozsony és Nagyszombat között lovagolt, amikor arról érte­

sült, hogy Stahremberg Miksa tábornok hintóbán, kisebb kisérettel indult el Pozsonyból a V ág men­

tén táborozó német csapat parancsnokságának át­

vételére. Bornemissza 20 emberével lesbe állt s amikor a kis császári csapat oda közeledett, meg-

K u ru c huszárezred támadásra készen.

(Rugendas egykorú rajza után.)

rohanta azt. A hintót kísérő lovasokat levágták.

(Fekete Mihály közhuszár egymaga 4 császári lo­

vast vágott le), Végh János huszár pedig felránt­

va a kocsi ajtaját, a tábornokot vállonragadta, annak rászegezett pisztolyát kezéből kiütötte és őt lefegyverezte. Bornemissza ezután a hintó bakjára egy huszárját ültette, embereivel körülfogta a ko­

csit s a császári előörsvonalakon magát keresztül­

vágva sok viszontagság után érkezett értékes hadi­

foglyával Nyitrára. E z a vitéz huszárcsapat télviz idején 24 óra alatt több mint 100 kilométernyi utat tett meg harcok és viszontagság között.

Bottyán illően megjutalmazta Bornemisszát és huszárjait és tábornoki asztalához ültetve ebédelt velük.

A Dunántúl Bezerédj Kőszeg közelében egy erősebb császári lovascsapatot körülkerített és fog­

ságba hurcolt. Február elején Körmendet meglió- doltatta, azután nem törődve a Fraknó vára mel­

lett emelt torlaszokkal, újból Ausztriába csapott.

Lovasjárőrei Bécs városát megkerülve, attól nyu- gati’a a Wienerwaldban portyáztak egy ideig s el­

vágták Bécs összeköttetését nyugat felé.

A z 1708. év legfontosabb s egyúttal Rákóczi háborújának legszomorúbb, döntő eseménye a tren- cséni vereség volt (augusztus 3-án). Rákóczi lovas­

ságának zöme Pekry gróf tábornagy alatt a jobb­

szárnyon volt elhelyezve. Amikor Rákóczi azt hitte, hogy Heister marsallnak jóval gyengébb lovas- csapata harc nélkül akar Trencsén felé elvonulni, azt a parancsot adta Pekrynek, hogy ezt akadá­

lyozza meg. Pekry lovasainak arcvonala előtt Szob- lahó községnél két tó között csak keskeny töltés vezetett át és ő ezen előreküldte Ebeczky István huszárezredét. Amikor az ezred egyrésze már a tavak mögött volt, Ebeczky figyelmeztette Pekryt, hogy ez az út lovasok számára igen alkalmatlan, mert hosszú ideig fog tartani, amig az egész lovas­

ság a töltésen átkel. Pekry erre ahelyett, hogy más utat keresett volna az előnyomulásra, Ebeczkynek már átkelt osztagait is visszarendelte. A huszárok tehát kénytelenek volak — ismét csak egyesével, kettesével —- a sziik töltésen visszalovagolni.

Ezt a huzavonát észrevette a császári sereg elővédjét vezető P á lfíy János gróf altábornagy.

Néhány századdal megrohamozta a töltésen ide- oda vonulgató kuruc huszárokat, akiket nem volt nehéz visszaűznie. P á lffy ekkor lovasaival tovább vágtatott, Pekry egész lovasságát elűzte és a ku­

ruc arcvonal háta mögé jutott. Heister ennek lát­

tán? általános támadást rendelt el s a döntő csata Rákóczi vereségével és seregének feloszlásával végződött.

A nagy bajban újból Bottyán volt az, aki lovasaival igyekezett a helyzeten javítani. A csata után késő éjjel érkezett a Duna mellékéről a harc színhelyére. Azonnal Pozsony és Morvaország felé

vágtatott, hogy magára vonja Heister figyelmét s eltérítse őt Rákóczi vert seregének üldözésétől.

De ebből az évből egy szép lovasharcról is tudunk, ez Béri-Balogh Ádám győzelme volt, me­

lyet Tolna megyében vívott ki. K is seregét, mely csupán 4 lovasezredből és 1000 zalai felkelőből állott, négy oldalról fenyegette veszély. Balogh Ádám felismerte válságos helyzetét és elhatározta, hogy nem várja meg a 4, feléje közeledő császári seregrész egyesülését, hanem a legközelebb fekvő, bár nála jóval erősebb csoport ellen fordul, ame­

lyet Kreutz tábornok vezetett. Szeptember első napjaiban Kölesd mellett ezt a sereget döntően meg is verte s ezzel meghiúsította a császári csa­

patok egyesülését. Esterházy Antal tábornagy ezt írta róla: „Béri-Balogh Ádám lovascolonellus uramnak nincs mása activitásra ezen a darab föl­

dön.“ Rákóczi e kiváló lovasvezérét győzelmének jutalmául egy gyönyörű müvű francia díszkarddal ajándékozta, amelyet X IV . Lajostól kapott.

A z 1709. esztendő hadműveleteiben a kuruc lovasság számára már nem nyílott különösebb al­

kalom arra, hogy ügyességét, bátorságát bemu­

tassa. Rákóczi serege csak nagyon lassan gyüle­

kezett, a háború ellanyhult s a fejedelemnek most már más célja nem lehetett, mint a hadihelyzet egyensúlyban tartása s a Felvidék megvédése mindaddig, amig az oroszoktól, svédektől, vagy lengyelektől remélt katonai támogatást megkapja.

A lovasságnak ilyen védekező harcok közben fon­

tosabb szerep nem jutott. De a tevékeny alparancs- nokok még így is találtak alkalmat, hogy virtusos nekilovag'lásokkal, tőrbecsalásokkal, rajtaütések­

kel fárasszák, apasszák Heister marsall katona­

ságát. Igen merész volt ez év őszén Vajda András és Réthey János huszárezredesek portyázása, akik a Garamot Csatánál átusztatva, 600 huszárral Pri- vigyéhez, onnan Németprónához, majd a hegyeken keresztül Trencsénbe és Rajeczbe vágtattak. A z ­ után Zsolnát, Bicsét sarcolták meg s Trencsén vára alatt elhaladva, Lipótvárnál verekedtek össze az onnan elébük küldött csapattal. Pöstyén táján át­

keltek a Vágón és Galgóczon keresztül érkeztek Érsekújvárra, öt nap alatt több mint 300 kilomé­

tert nyargaltak be hegyen-völgyön át, éjjel-nap­

pal, folytonos harcok között.

A Dunántúl Balogh Ádám és Borbély Gáspár száguldoztak ezredeikkel a császáriak háta mögött ide-oda. Sőt akadtak olyan bátor huszárosztagok is, amelyek Nádasdy császári altábornagy K ör­

mend melletti védővonalát áttörve, Radkersburgig és Hartbergig portyáztak.

A z év vége felé galánthai Balogh István bri­

gaderos megtámadott és széjjeivert egy erősebb császári lovascsoportot, amely élelmiszerszállít­

mányt akart Érsekújvárba vinni.

A z 1710. év katonailag legnagyobb eseménye

Rákóczi utoísó nagy csatája, a január 22-én vívott romhányi csata volt. Ebben túlnyomó részben lo­

vasság vett részt és kezdetben sikerült is Sickin- gen altábornagy lovasait legázolni és a mocsárba kergetni, de a kurucok azután megrögzött rossz szokásukhoz híven abbahagyták a küzdelmet és fosztogatni kezdtek. A magához tért császári lo­

vasság Saint-Croix gróf tábornok erélyes közbe­

lépésére ellentámadásra indult és a kurucokat a harcmezőről elűzte.

A következő hónapban, február 13-án még egy, érdekesebb lovasharc zajlott le Nyitraegerszeg v i­

dékén. A z érsekujvári kuruc őrség élelmikészleté­

nek pótlására Esterházy Antal tábornagy erősebb különítményt küldött Tavarnokra, hogy az ott be­

rendezett császári élelmezési raktár készleteit bir­

tokába kerítse. Ez sikerült; több mint 500 szekér élelmiszert, fegyvert, ruhát és sok vágómarhát zsákmányoltak. De visszafelé való útjukban Hocli- berg tábornok és Dillherr ezredes lovassággal út­

jukat állotta. Nyitraegerszegnél három óra hosszat tartó lovasharcban végeredményben a császáriak győztek, de a zsákmány nagyrészét mégis sikerült Érsekújvárba szállítani. A lovasharc első mozza­

natában, főleg Horváth kuruc huszárezredes vitéz lovasrohamának hatása alatt már majdnem a ku- rucoké lett a győzelem, amikor Ghillányi császári huszárőrnagy oldaltámadással a kurucok hátába kerülve, a győzelem pálmáját magához ragadta.

A kuruc felkelés legutolsó hónapjaiban még néhány szép lovas haditettről tudunk beszámolni.

Beleznay János huszárezredes augusztus közepén lig párszáz huszárral keresztülvágta magát az Érsekújvárt körülzáró erős császári seregen és élelmiszerszállítmányt vitt oda be, azután pedig újból utat tört magának s jóformán veszteség nél­

kül tért vissza a kurucok váci táborába.

Ugyancsak szép lovasharc volt a legutolsó du­

nántúli expedíció egyik ütközete Tét mellett, ahol Béri-Balogh Ádárn huszárjai Esterházy Ferenc császári tábornok csapatát széjjelverték és őt ma­

gát is foglyul ejtették.

A szatmári békét megelőző hetekben már na­

gyobb ütközetekre nem került sor. Rákóczi lovas­

sága a 8 évig tartó háború nyomorúságaitól ki­

merülve lassan feloszlott s az egykor daliás, vitéz huszárok hazatértek az eke mellé. De nemcsak em­

lékük maradt meg a magyar hadtörténet lapjain, hanem hatásuk később érezhető volt a Monarchia hadseregeiben is. A kuruc háborúnak sajátságos

harcmodora, főleg pedig lovasságának harceljárása, példát adott egész Európának. Tudjuk, hogy a nyugati nagyhatalmak közül — különösen Német­

ország Nagy Frigyes alatt és Franciaország, - — milyen sokat köszönhettek azoknak a magyar hu­

szároknak, akik mint a könnyű lovasság megszer­

vezői, a huszáros harcmodort ezekbe a nyugati hadseregekbe átültették. Ezekről könyvünk más fejezetében részletesebben is beszámolunk.

De az is tagadhatatlan, hogy azoknak a vitéz magyar huszároknak, akik később Mária Terézia seregében, majd a napóleoni háborúkban vitézked­

tek és egészen különleges magyar lovas hadako- zási módot és harceljárást honosítottak meg, ősei Rákóczi ügyes és vakmerő huszárjai voltak. A kis csapatokban, guerillamódra folytatott lovasütkö­

zetek, a fegyverek fejlődésének, a hadseregek nö­

vekedésének megfelelően, nagyobbszabású lovas­

hadosztályok és hadtestek harcaivá terebélyesedtek.

Hadik András, Nádasdy, Splényi, majd később Simonyi óbester nevezetes haditetteiket ugyanaz­

zal a huszáros éleslátással és lendülettel hajtották végre, mint Rákóczi tábornokai és ezredesei kisebb vállalkozásaikat.

De ha e kor magyar huszárteljesítményeiről, harceljárásáról beszélünk, nem hallgathatjuk el azoknak a magyar huszárodnak szereplését sem, akik bár Rákóczi ellen, de meggyőződésből harcol­

tak ugyanolyan magyar virtussal és ügyességgel, mint ellenfeleik. A higgadt, tárgyilagos, okulni és oktatni kívánó történetszemlélet világánál ma már tudjuk azt és elismerjük, hogy P á lffy János gróf tábornagy, Rákóczi legnagyobb ellenfele, egészen kivételes képességű lovastiszt és kipróbált, kiváló magyar lovashadvezér volt. A kuruc felkelés alatt ismételten tanúbizonyságot tett huszáros egyéni­

ségéről és merész elhatározásával gyakran dön­

tötte el a harcot (íg y pl. Trencsénnél is) a csá­

száriak javára. Mária Terézia hadseregében kivé­

teles tiszteletnek örvendett és senkinek sem jutott eszébe, hogy hadvezetésének huszáros, magyaros voltát kétségbevonja.

Rákóczi ellenfeleinek táborában P á lffy n kívül csupán Nádasdy Ferenc altábornagy és Esterházy József gróf ezredes, s a felkelés utolsó idejében báró Ebergényi László altábornagy játszottak főbb szerepet. Mindannyian jó katonák és lovagias ellenfelek voltak, akiknek harcmodorát szintén hu­

száros gyorsaság és vállalkozószellem jellemezte.