H Á R O M M O N D Ó K A
1. Ha most hazamehetnék, szilvalekvárt ehetnék;
Ha most hazamehetnék, levest kétszer szedhetnék;
Ha most hazamehetnék, délután lefekhetnék;
Ha most hazamehetnék, Anyámmal beszélgetnék;
Ha most hazamehetnék, bújócskázni szeretnék;
Ha most hazamehetnék, egy napig gyermek lehetnék;
Ha most hazamehetnék, nem volnék otthon vendég.
2. Állok elsárgult fűben, a semmibe révülten.
Fejem leesik. Hagyom.
Jaj, elfáradtam nagyon.
Most még nap süt és száraz a szemem. Most még Nálad mindenem, ami volt s van.
Erről álig daloltam.
De majd, esők ha esnek és én Téged kereslek melegért, megnyugvásért;
nem csupán ¡azért: a másért...
Tudd ezt és úgy fogadj be elringató öledbe.
•s"
3. Térdemig-nőtt virágszál, kislányom! Egyszer rád száll örökségként e pár sor.
Légy m.ég rosszabb, mint másko".
Hajam jobban cibáld meg, a fülem jobban rántsd meg.
Üss a kezemre jobban!
Ne hagyd, hogy elkomorodjam.
Ülj a térdemre. így ni!
Most együtt fogunk írni.
\
Rajzolunk hozzá képet.
Zöldet-pirosat-kéket.
Látod? Csak ezt kell tudni;
Hogy jól tudjunk aludni.
AKÁC ISTVÁN
G R O T E S Z K K Ö S Z Ö N E T
Jó polgári szokás szerint, e verset ajánlom most nektek, kik engem születésem óta, akár a csalánt, úgy szerettek.
Rühellem én a gyávaságot.
S jaj, aki tiközétek békül, mosoly-cirádás árvaságot nyer haláláig menedékül.
Megvonatott sok kegyes nőkéz számtól, amelyből ének árad, mert személyüknél tisztább nőkkel ölelem át az éjszakákat.
Jó polgári szokás szerint, ti magatok módján szerettek:
pórázt kötnétek a nyakamba, míg a porondról elvezettek . . .
86