Dadasev, A.: Az ipari foglalkoztatottság ágazati struktúrájának gazdaságstatisztikai elemzése

760

lPARSTATlSZTlKA

DADASEV. A. :

AZ IPARI FOGLALKOZTATOTTSAG ÁGAZAT!

STRUKTÚRÁJÁNAK GAZDASAGSTATISZTIKAI ELEMZÉSE

(Ekonomiko—smtlisfzbiaseazhii u.naliiz otmzlevo]

sztrukturn zaniatosztl v promnslennosztl.) - Vesztnlk Sztotlsztlkl. 1975. 10. sz. 39—44. p.

A Szovjetunióban a kilencedik ötéves terv folyamán átcsaportositották a társadalmi er'ő—

forrásokat. és jelentős változások történtek az ország gazdasági struktúrájában. Növel- ték a nemzeti jövedelemből a rogyasztásra telhaisználeható részt, a lakosság ellátását biztosító árutermelés és szolgáltatási szrféra anyagi—technikai bázisának (fejlesztését szol- gáló beruházásaikat, valamint jelentős mun- kaerőflorrásokat vontak be a szolgáltatások szférájába. A szerző rámutat arra. hogy a gazdaság ilyen jellegű strukturális változá—

sai közvetlenül befolyásolják a foglal-kozta—

tottsáai szerkezet alakulását. főként a man—

kaerőiforrásakna—k a népgazdaság különböző területei és ágazatai közötti elosztását és át- csoportosítását.

Az elemzés során megállapítható. hogy a munka termelékenységének viszonylag gyors ütemű növekedése következtében 1966—1970 között az ipari termelés fejlődésének üteme megközelítőleg az előző ötéves terv idősza- kának szintjén maradt, holott a foglal-kozta- tottsáa növekedési üteme lelassult. 1966 és 1970 között az iparban ioglalkoztatottak lét—

számának évi átlagos növekedése az előző ötéves időszakhoz viszonyítva 14 százalékkal csökkent. A szerző közli az ipari teílődés fő mutatóit. A bruttó termelés évi átlagos nö—

vekedése 1961 és 1965 között 8.6 százalék, 1966 és 1970 között 8,5 százalék, 1971 és 1973 között 7,1 százalék: a mun—klatermelé- kenység évi átlagos növekedése ugyanezen időszakokban 4,6, 5.8, illetőleg 6.0 százalék, végül a 'm'unlkáslétszám évi átlagos növeke- dése. 4.0. 2,9, illetőleg 1.3 százalék.

1961 és 1965 között a mu-nkatermelék—eny- ség növekedéséből származott az ipari ter—

melés-i Volumen növekedésének 62 százaléka, 1966 és 1970 között már 73 százaléka és az 1975—ben befeieződött ötéves terv első négy éve folyamán 84 százaléka.

1971 és 1975 között mintegy 2 millió főt irányítottak az iparba, s ez a ioglalkoztatot- tak létszámának a nyolcadik ötéves terv idő- szakában elért abszolút növekedéséhez viszo- nyitva, annak csupán mintegy tele. lgy az iparban foglalkoztatottak létszáma az 1970.

évi 29.7 százalékról 1975-ben 28,8 százalék—

ra csökkent. llyen jellegű változás — az 1966—

1975-ös időszakot alapul véve — először tor- dult elő. 1971 és 1973 között az iparválla—

lataklboz áramló munkaerő az előző ötéves idősza—kihoz viszonyitva évente átlagosan

385000 tővel csökkent. E tények alapján meg- alapozottnak tűnik szerző—nek az a véleménye.

hogy az 1971—1975—65 ötéves terv idősza- kában az ipar afejlődését nagymértékben a növekedés intenziv tényezői belolyásoltáik.

A szerző az ipar egyes ágazataiban vizs—

gálja a toglalkoztatottság és a termelés vo- lumenének alakulását. A kitermelő iparban az 1961 és 1973 közötti időszakban a taglal—

koztatottság egészen az 1960—es évek végéig nőtt, majd — a termelési volumen jelentős növekedése ellenére —— a munkáslétszám csök—

kenni kezdett. E folyamat eredményeképpen az iparban toglalkoztotottak összlétszámán be- lül a kitermelő iparban foglal-koztatot'tak ré- szesedése 1960-ban még 15.9 százalék. 1973—

ban viszont már 10,4 százalék volt. A taglal—

koztatottafk mintegy kétharmada :: szén-bá—

nyászatban és az erdőkitermelésben talál munkát. A szénbányász'atban 1973 és 1975 között a kitermelés volumenének növekedé- sével egyidejűleg 175000 tővel csökkent a foglalkoztatottak létszáma. A kilencedik öt- éves terv végére a szénbányászati vállalatok technika-i felszereltsége lehetővé teszi a log—

lalkoztatottak létszámának mintegy 20 száza—

lékos csökkentését és ezzel egyidejűleg a szénkitermelés volumenénelk 75 millió tonná- val való emelését. Mivel csaknem az egész növekedés az ország keleti területén folyó szénkitermelés növeléséből adódik, felvetődik a mu—nkaerő-átasaportasitás problémája.

A szerző az ágazaton belüli vertikális mum- kalerő-átcsoaartasitást tartja fontosnak. A ie- .lenllegi tendencia —- amely valószinüleg a jövő- ben is fennmarad — a toglalk—oztatottak lét—

számának csökkentése az erdőkiterm-elésben.

növekedése az erdőgazdálkodásban és ki- sebb emelkedése a fateldolgozásban.

A viaskahászatban szi—ntén folyik a munka- erő ágazaton belüli átcsoportosítása. A köz- vetlen kohászati termelésből a vasérc kiter- melésének és dásitásának szférájába áram—

lik a munkaerő. Ez a tendencia várhatóan nemes—alk fennmarad, hanem még erősödik.

1961 és 1973 között a bruttó termelési vo- lumen és a mun'katermelékenység évi átla—

gos növekedési üteme a villamosenergia-ter- melésben, a vegyiparban. az ásványolaj-ve- gyészetben, a g-épgyártásban és a fémfel- dolgozásban magasabb volt, mint ezeknek a mutatóknak az egész iparra vet—ített. növeke- dés—i üteme. A népgazdaságban a tudomá- nyos—műszaki haladást biztositó ágazatok gyorsított feilesztése — a munkatermelékeny- ség viszonylag gyors növekedési üteme elle- nére is — jelentős munkaerő—beáramlás! ered- ményezett. A villamosenergia-termelésben. a gépgyártásban és a témieldolgozásban, vala—

mint a vegyiparban és ásványolai—vegyészet-

STATiSZT—kKAii iRODÁLMi FIGYELÖ

ben 1960—ban a termelő személyzet több mint 37 százaléka dolgozott. 1961 és 1973 között a munkaerő növekedése ezekben az ágaza—

tokban az ipar egész munkaerő-növekedésé- nek több mint kétharmadát tette ki. A köny- nyű— és éleimiszeriparban a foglalkoztatott- ság —— a münkatermelé'kenység viszonylag lassúbb növekedési üteme miatt — emelke- dett. A termelési volumen kis-mértékű nőve—

kediése ellenére a munikásliétszám e két ága- zatban 1961 és 1973 között 6 millióról 8 mil- lió főre emelkedett. Az utóbbi években a fűtőanyagiparban mutatható ki a foglalkoz—

tatottsa'g csökkenésének tendenciája —— a szénxbányászatból eredően —, alhol jelentősen nőtt a munka termelékenysége.

Bár szemmel láthatóan a jelenlegi helyzet és a jövőben várható tendenciák bem—uta- tása, és nem az egyes jelenségek kritikai megközelítése volt a szerző célja, mégis úgy tűnik, hogy talán csak részigazságot mond ki, amikor így zárja mondanivalóját: ,,Az ipar ágazati struktúrájának tökéletesítése és a potenciális munkaerő-tartalékok kihasználá- sa lehetővé teszik a működő vállalatoknál a termékkibocsátás növelését a személyzet lét- számának növeiése nélkül. Ez az irányzat az . iparban a jövőben is fennmarad azért. hogy az összes lehetséges munkaerő-növekményt a gyorsan fejlődő ágazatok és iparága-k új vállalatainak állományfeltöltésére fordíthas—

sók."

(ism.: Tóth Edit)

LOGINOV. V. — FEL'ZENBAUM. V.:

AZ ÚJ TECHNiKA BEVEZETESENEK TERVEZETI' ÉS VALÓSÁGOS HATÁSA

(Pianovüi i falutüoseszkii élitek! novo] teh-niki.) - Voproszü Ekonomíkl. 1975. 11. sz. 80—91. p.

A szovjet gazdasági tervezés egyik leg- tontosaibb mutatáia a rentabiiitás. amely a nyereséget az álló- és forgóalapolahoz viszo- nyítja. Ha a termelőfoiyamatban új techni- kát használnak fel, akkor az arra fordított kiadások megnövelik az alapok nagyságát.

s az a látszat alakul lki, mintha az új teáh- ni-ka bevezetésével együtt romlana a tényle- ges rentabil—itás. Többek között ez a körül- mény hivja fel a figyelmet az űi technika bevezetésének mérési és értékelési problé- máira. Az űi technika alkalmazásától várha- tó — s ennek alapján tervezhető —- gazda—

sági eredmény problémája nem úri keletű a kutatók számára. Eddig három fő kutatási irányzat alakult ki. Az első ezek közül mé- rési kérdésekkel foglalkozik, azzal, hogyan le- het például a várható és a tényleges gazda- ságosságot értékelni. A másik irány az ú) technika ágazati és vállalati elosztásának kérdésével foglalkozik. A harmadik kérdés-

761

csoport pedig () vállalaton belüli mérések- kel kapcsolatos. ide alapjá—ban olyan problé—

másk tartoznak, mint az új technika alkalma- zása ihatásmeahanízmeusániak minél részlete- sebb kidolgozása s ezzel egyidőben a leg- részletesebb g—azdaságri értékelés elkészitése.

Népgazdasági szinten az új technika gaz- dasági hatását csak a műszaki tervezés idő—

szakában mérlegelik. Ez azonban nem egyéb.

mint az új technika alkalmazásától elvárt eredmény, aligha maga a valóság. A problé—

ma abban áll, hogy az új technika alkalma- zásával ikaipcsolotos különböző kifizetéseket (így például a prémiumot). valamint az ára- kat is ehhez az elvárt értékhez viszonyítják.

Az esetek többségében azonban egyáltalán nem ellenőrzik, hogy az új technika tényle- ges gazdasági hatása eléri—e a tervezettet.

A tervezett és elvárt. valamint a tényle—

ges gazdasági hatás következő problémáid

az, hogy a műszaki tervezők vazrúí'tecihnika a-l- kalmazásától várható eredményeket értelem- szerűen a műszalki csúcsszintekhez viszonyít—

iák. Amikor azonban az új technika a vál—

lalatokhoz kerül. kiderül. hogy az ottani kö- rülmények korántsem sza—bványosak vagy egyenlők. Ebből azután az "következik, hogy az ú] technika elvárt (vagyis a műszaki ter- vezés pillanatában remélt) hatásának és a vállalati rentabilitás színvonalának szinte

semmi közük egymáshoz.

Az ái technika alkalmazása eltérő módon értékelhető a termelőknél és a felhasználók- nál. A termelőknél uayoni—s a szovjet statisz—

tikai beszámolási rendszer előírja, hogy a ha- tást az ű-i tipusú ipari termékek alkalmazá- sát kimutató rovatban tüntessék fel. Azoknál a vállalatoknál viszont, ahol az új technikát az élenjáró technológia felűiítására lhasznál- iák fel, a Gazdasági hatás kimutatására há- rom, az előzőtől egészen [különböző rovat szolgái (ezek a technológiával. a gépesítés- sel és az automatizálással (kapcsolatosak). Az új technikát az említett eltérő módokon al- kalmazó vállalatok adatai alaupión nehéz vol- na meghatározni, mennyi az új technika va- lóságos gazdasági hatása.

Az úti technikát termelői és felhasználói módon alkalmazá vállalatok esetében a gaz—

dasági hatás különbözőképpen mutatkozik meg. Ahhoz azonban, hogy vállalati szinten kimutatható legyen az űi technika tényieaes gazdasági hatása, alkalmazni kell a haté- konyság vállalati mutatószámait, vagyis a technikai űir'tást ki kell feiezni a vállalati be- számolási rendszer kategóriáinak segitségé- vel.

Az űi technika termelői számára (akiknél az nem egyéb, mint árutermelés) a tiszta nyereség növekedése két forrásból származik.

Az eavik az úri technika alkalmazásával eavütt jelentkező megtakarítás a ráfordításokban, mig a másik az új technika kedvező felhasz-