,, A R A N Y T E M P L O M " — I G E N — N E M
VÁLASZ DERSI TAMÁSNAK
Egy kritikus megbántott egy hősnőt. Irodalmi k ö z v é l e m é n y ü n k csaknem fél esz- tendeig nézte cinikus közönnyel, hogyan packázik egy firkász a kiszolgáltatottal, a k i a regény l a p j a i b a zártan m é g szót sem emelhet magáért, és r á a d á s u l a nyilvánvaló- írói részrehajlás következtében csupán a züllött férj gúnyos megjegyzéseiből rajzoló- d i k ki előttünk. Meghatottsággal szemléljük azt a lovagiasságot, amellyel Dersi Ta- más (Esti Hírlap 1966. ápr. 22.) a női gyengeség védelmére kel. M e g kell bocsáta- n u n k , hogy nemes fölháborodásában n é h a a regényről is megfeledkezett, és csak a a hősnőt l á t j a m a g a előtt, a k i t rajongó hite szinte élővé varázsol. Így v á l i k é r t h e t ő v é , hogy az i n k r i m i n á l t t a n u l m á n y b ó l (T i s z a l á j 1965. dec.) is csupán azokat a m o n d a t o - kat ragadja ki, amelyek közvetlenül a n ő alakjára vonatkoznak, és elfeledkezik a konkrét elemzést alátámasztó érvekről. A védtelen női n e m n e k n á l a m n e m e s e b b védelmezője akadt, ellenfelemmel ezen a téren n e m kelhetek versenyre, a p á r h a r c o t úgyis elveszteném, mégis mentve, a m i menthető, n é h á n y szűken i r o d a l m i kérdésben, megkísérlem védeni álláspontomat.
Legelőször is egy logikai csúszás: h a egy kritikus Krisztát n e m tartja m i n d e n tekintetben „ v á l l a l h a t ó n a k " , akkor egy másik k r i t i k u s m i é r t az írót kezdi védeni.
Somogyi Tóth Sándor, úgy tudom, n e m Kriszta megsértett rokona, h a n e m a Próféta voltál, szívem c í m ű regény írója. A z író nem érezte t á m a d á s n a k a regényről írott tanulmányt, ezt m é g a n n a k idején m i n d élőszóban, m i n d írásban kifejezésre j u t t a t t a . D. T. gondolatmenete n e m ú j : a gyárban, a falun, a h i v a t a l b a n dolgozó K r i s z t á k ne- vében többen is írtak a regényről, de ők — érzésem szerint őszintébben — t á m a d t á k . É n védtem a regényt, v e l ü k szemben is, azt igyekeztem m e g m u t a t n i , m i é r t a k t u á l i s és j ó ez á m ű a n n a k ellenére, vagy éppen azért, m e r t sokaknak n e m tetszik. J o g g a l m e r ü l fel a kérdés, addig kell magyarázni egy regényt, a m í g m i n d e n k i elfogadható- n a k érzi, vagy u t a t kell engedni az ellentétes vélemények n o r m á l i s összeütközésének?
A d d i g beszéljünk Krisztáról, a m í g kedvéért Szabadost is h a j l a n d ó m e g t ű r n i az ol- vasó? M i é r t kell a m é l t a t l a n k o d ó k a t azzal nyugtatni meg, n e m értenek az irodalom- hoz, n e m vették észre a pozitív hőst, miért ne fejtse k i a regény j ó t é k o n y j ó z a n í t ó ' hatását?
Egy szűken szakmai kérdés: azt hihettük, a Rozsdatemető-vita eldöntötte, n e m szükséges feltétlen pozitív hős a m ű „feszültségének, egyensúlyának" biztosítására.
D. T. erről n e m a k a r tudni, azért t ű n i k számára olyan m a g á t ó l értetődőnek, hogy Kriszta k é t i r á n y ú jellemzése felborítja a kompozíciót.
D. T. cikke terjedelméhez képest igen hosszan í r & K r i s z t á k helytállásáról, a r r ó l a társadalmi típusról, amellyel a regény hősnője azonosítható. Nincs j o g u n k kétel- kedni abban, hogy igaz tényeket tár fel: a felsorolás érzelmi h ő f o k á b ó l következtetve valószínűleg személyes tapasztalatát m o n d j a el. A b a j csak az, hogy a d e k l a r a t í v felsorolás nem bizonyít semmit. H a m i n d ez szépirodalmi m ű b e n öltene testet, persze más lenne a helyzet. Így azonban . . . A kívülről hozott érvekkel m ű e l e m z é s n é l n e m t u d u n k m i t kezdeni. A művészet társadalmi szerepét n e m tagadjuk, de h a i r o d a l m a t játszunk, tartsuk be a játékszabályokat!
Ennyit feltétlen előre kellett bocsátani n é h á n y félreértés tisztázására. A fonto- sabb azonban az, hogy eltérően értelmezzük a regényt. Ü g y érzem, m a g á t a prófétá- lást sem egyformán értjük. A prófétálás nem „a f o r r a d a l m i célokra árnyékot vető szá- jalás, demagóg felelőtlenség", n e m is feltétlen „a h i b á k a t álcázó, h a m i s p r ó f é t á l á s " , h a n e m romantikus, illúziós és anakronisztikus forradalmár-hit. Ez lehet fájdal- masan őszinte, az életet lehet rá feltenni, és keservesen ki is lehet á b r á n d u l n i belőle.
A személyi kultusz siettette és m é g keservesebbé tette a k i á b r á n d u l á s t . A regény a történelmileg szükségszerű illúzióvesztést ábrázolia. és elősegíti a m a g a m ó d j á n a válságból v a l ó kilépést. A regény mindkét hőse válságban van, a n n a k ellenére, hogy egyéniségükből következően másképp nyilvánul m e g ez n á l u k . Kriszta m i n d e n á r o n h ű igyekszik m a r a d n i eszményeihez, Gábor tagad m i n d e n eszményt, Kriszta m u n - kába temetkezik. G á b o r elszokik a m u n k á t ó l . H a a regényből n e m a orófétaságnak, h a n e m csak egyik következményének, a szabadosi cinizmusnak a b í r á l a t á t olvassuk ki. a m ű v e t megfosztiuk történelmi konkrétságától, és az erkölcsi örökigazságok szfé- r á j á b a toljuk. M e r t akkor m i a „tanulság"? N e m szabad i n n i , nőügyekbe b o n y o l ó d n i , cinikusnak lenni, h i n n i kell és dolgozni Ez m i n d igaz, csakhogy k i n e k k e l l az efféle lapos igazság?
Kriszta bizonyos értelemben tényleg ellenpólusa Szabadosnak: a h i n n i — n e m h i n n i alternatívában. S z á m u n k r a , olvasók s z á m á r a azonban n e m ez a legfontosabb, 470'
mert a h i t ez esetben n e m a megoldást jelenti. Szabadosnak bizony meg kellett v o l n a : őriznie hitét becsületből, a m ú l t h o z való hűségből, önvédelemből egészén addig, amíg"
valóban továbbléphet, a m í g ú j a b b , jobban megalapozott „hittel" cserélheti fel a r é - git. K r i s z t á n a k igaza van, ha (D. T. sorait idézzük) „azt szeretné, hogy férje ne tapossa m e g m ú l t j á t , ne tagadja meg hivatását, a m u n k a , az élet és házasságuk értelmét". Hogy a csudába ne lenne, melyik feleségnek nincs igaza, amikor züllő fér- jének lelkére beszél? De csak a szegény, kétségbeesett asszonynak van igaza, és n e m a kritikusnak, neki tudnia kell, a kívánság mélyebben rejlő problémák meg- oldatlansága m i a t t lehetetlen. Kriszta férjében a pusztuló egyént látja, és a pusz- tulást a k a r j a megállítani. A z irodalmárt azonban a pusztulás oka kell hogy érde- kelje. A művészet nem embereket ment meg, h a n e m társadalmi folyamatok lefo- lyását segíti elő. A művészet nem arra törekszik, hogy m i n d e n ember optimistán lássa a jövőt, h a n e m m i n é l alaposabban tájékozódjon a világban. Igen, a h i n n i
— n e m h i n n i alternatíva egymásért aggódó egyének, férjek és feleségek, anyák és fiak beszédtémája — n e m irodalmi téma. A z a n y á k és feleségek azt akarják, hogy hozzátartozójuk becsületes legyen, ne tagadja meg m ú l t j á t , szeresse hivatását, az életet, de h á t ez csak keret, norma, amelyet bizonyos körülmények között a férj, a fiú képes lesz vagy nem lesz képes kitölteni. Kritikus, író vagy olvasó azon- b a n n e m a k a r h a t az egyén jóságos a n y j a lenni, mert groteszk, nevetséges helyzetbe kerül. A történelem, társadalom nem ismer h í v ő k — n e m h í v ő k antagonizmust. A z embereket n e m a hitetlenségről kell lebeszélni, h a n e m ha okkal á b r á n d u l t a k ki valamiből, tovább kell segíteni őket, ha ok nélkül, akkor meg kell m u t a t n i a ki- á b r á n d u l á s oktalanságát.
Nincs absztrakt H i t az absztrakt Hitetlenséggel szemben, nincs absztrakt Becsü- letesség az ugyancsak absztrakt Erkölcstelenséggel szemben, és nincs absztrakt Szol- gálat, A l á z a t az absztrakt Individualizmussal szemben. K o n k r é t cél érdekében vállalt tettek m i n ő s ü l n e k így vagy úgy. Céltalan elhatározni, hogy hiszek, vagy hogy becsü- letes leszek, csak azt lehet mondani, ezt kell tennem, ezt kell gondolnom, és vagy hiszek és becsületes leszek tetteim és gondolataim eredményeképpen, vagy nem. N e m feltétlen és m i n d i g érdem a hit, a konstruktivitás, n e m feltétlen m i n d i g felesleges a kiábrándultság. Krisztáék hite, a demokratikus átalakulás végigküzdőinek hite, számunkra, a jelen számára szent örökség, amelyet á p o l n u n k és ismernünk kell, de semmi esetre sem abszolutizálnunk, és konkrét, igazi tartalmától megfosztva lejáratunk.
És azt is t u d n i a kell a kritikusnak, m i n d e n általános erkölcsi igazságnak konkrét szituációban megvan a maga konkrét jelentése. A sok szépet és jót Kriszta k í v á n j a Szabadosnak, Kriszta, akivel együtt szőtték á l m a i k a t fiatalságuk idején, Kriszta, a k i célzatos nosztalgiával idézi a múltat, Kriszta, aki visszamegy ifjúsága színterére, abba az épületbe, amelynek m i n d e n szöglete a h a j d a n i lobogásra emlékeztet, Kriszta, aki a m ú l t emlékeitől terhes dallamok világában él. Hol, m i k o r bogozta ki az asz- szony azt a gubancot, amelybe férje belegabalyodott? És ha valóban kibogozta, mért nem törekszik átadni férjének az ö n m a g á n aratott győzelem tapasztalatait? Miért nem teszi hatástalanná a férj gúnyolódását, könnyen tehetné, ha meghaladta volna a m ú l t a t . Kriszta dolgozik és hisz, ez az ő esetében tényleg megoldás, talán végleges"
megoldás — csak ö r ü l h e t ü n k neki. Minket azonban a falusi és városi Kriszták egyéni sorsánál i n k á b b érdekel egy nemzedék harcainak történelmi tapasztalattá leszűrődő tanulsága. H a a l k a l o m a d t á n egy Szabadoshoz hasonló figura tragédiája plasztikusab- ban tárja fel a jelenséget, akkor m i n d e n lelkiismeret-furdalás nélkül rá összpontosít- juk figyelmünket.
Dersi helyesen állapítja meg Szabadosról, hogy csak a demagóg szájalás és a ci- nikus önzés közötti választást ismeri. Ugyanolyan joggal m o n d h a t j u k róla, hogy ő meg csak az „ a r a n y t e m p l o m " igen—nem alternatívában tud gondolkodni. Pedig h á t az „ a r a n y t e m p l o m " n e m a m u n k a és a szépség egyszer és mindenkorra megtalált szimbóluma. Biztosan m é g szebb és sikerültebb s z i m b ó l u m o k a t is talál a társada- lom. Hisszük? Nem, valószínűnek tartjuk, sőt meg vagyunk győződve róla. De ezt annyira m a g á t ó l értetődőnek érezzük, hogy sokat nem is szívesen beszélünk róla, meg fontosabbnak, termékenyebbnek is tartjuk a jelen kérdéseinek megoldását.
F E J É R Á D Á M
471'
