NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola
Nagy Milada
A z E urópai U nió eszközrendszere
és alkalm azása az euro-m editerrán partnerségben
Doktori (PhD) értekezés
Témavezető:
Nagyné dr. Rózsa Erzsébet, Habil. PhD egyetemi docens
Budapest, 2014
Tartalom
Tartalom...2
Rövidítések jegyzéke... 5
Bevezető 8 A kutatás módszertana...10
A kutatás előzményei és tézisei... 10
Alkalmazott módszertan...11
A kutatás hipotézisei... 14
Az irodalom áttekintése...17
1. Az euro-mediterrán térség mint regionális biztonsági szuperkomplexum... 21
1.1 A biztonsági komplexumok klasszikus elmélete... 21
1.1.1 A regionális biztonsági komplexumok elmélete... 23
1.1.2 A közel-keleti regionális biztonsági komplexum... 26
1.1.3 Az euro-mediterrán biztonsági (szuper-)komplexum...32
1.2 A kutatás témája, a probléma meghatározása... 34
1.2.1 Európa és a Közel-Kelet kapcsolata a 19. századtól a közelmúltig... 39
1.2.2 Az Európai Gazdasági Közösség/Európai Közösségek...43
és a Mediterráneum megállapodásai (1957-1992)... 43
1.2.3 A palesztinok jogaiért tett európai lépések... 46
1.2.4 Megváltozott közeg, megváltozott szereplők (1993-1999)...47
1.2.5 Az EU és a mediterrán térség a 2000-es években... 49
Részkövetkeztetések...51
2. A politikai és katonai biztonság az Európai Unió és a palesztin-izraeli konfliktus kapcsolatában...53
2.1. A politikai biztonság...53
2.1.1 A Kvartett...55
2.1.1.1 Az Európai Unió a Kvartettben...60
2.1.2 A palesztin állam kérdése... 67
2.1.2.1 A palesztin állam kérdése a nemzetközi arénában... 70
2.1.2.2 Az Európai Unió szerepvállalása a palesztin állam építésénekfolyamatában.... 73
2.2 A katonai biztonság...75
2.2.1 Az Európai Unió válságmegelőzési és -kezelési gyakorlata a MENA-térségben...75
2.2.1.1 Válságkezelés az Euro-mediterrán Partnerségben... 78
2.2.1.2 Az Európai Unió missziói a palesztin területeken... 83
2.2.1.3 Az EU határvédelmi missziója Rafahban... 87
2.2.2 Izrael fegyverei és célba juttató eszközei... 90
2.2.3 Az Európai Unió szerepvállalása a közel-keletifegyverzetkorlátozásban és -ellenőrzésben... 99
2.2.3.1 Az Európai Unió és a közel-keleti tömegpusztító fegyverektőlmentes övezet terve... 101
2.2.3.2 Az ACRS munkacsoport tárgyalásai (1992-1995)... 110
Részkövetkeztetések...119
3. A környezeti, társadalmi és gazdasági biztonság az Európai Unió és a palesztin-izraeli konfliktus kapcsolatában...122
3.1 A környezeti biztonság... 122
3.1.1 A víz jelentősége a MENA-térségben...123
3.1.1.1 A víz kérdése a palesztin-izraeli konfliktusban... 126
3.2 A társadalmi biztonság... 134
3.2.1 Az Európai Unió és a MENA-térségből érkező migráció... 136
3.2.1.1 Az izraeli bevándorlás az Európai Unióba... 141
3.2.1.2 A palesztin emigráció az Európai Unióba... 145
3.2.2 A korrupció mint társadalmi, politikai kihívás... 149
3.2.3 Az Európai Unió szerepvállalása a Mediterráneum társadalmainak fejlesztésében... 151
3.2.4 Az Európai Unió és a nem állami szereplők a palesztin-izraeli konfliktusban 157 3.2.4.1 A lobbi tevékenységet kifejtő nem-állami szereplők jellemzői... 158
3.3 A gazdasági biztonság... 164
3.3.1 Energiabiztonság...166
3.3. 1. 1 A földgázbeszerzés alternatívái...169
3.3.1.2 Palesztina energiaellátása... 171
3.3.2 A palesztin gazdaság fenntartható fejlődésének kérdése...177
3.3.3 Az európai uniós fejlesztési támogatás Palesztina... 178
és Izrael vonatkozásában...178
3.3.4 Az izraeli gazdaság néhány mutatója...191
3.3.5 Az Európai Szomszédságpolitika és Izrael... 194
3.3.5.1 Az Európai Unió importkorlátozása Izraellel szemben...198
Részkövetkeztetések...200
4. Következtetések...203
Új tudományos eredmények... 209
A tudományos eredmények lehetséges felhasználási területei... 212
Köszönetnyilvánítás...214
Irodalomjegyzék... 215
Függelék... 258
1. sz. melléklet: Az Európai Unió eszközei Palesztinában és Izraelben... 259
2. sz. melléklet: Az EMP és az UfM működése... 262
3. sz. melléklet: Az ACRS-találkozók, -tárgyalások kronológiája...263
4. sz. melléklet: A Kvartett határozatai... 264
5. sz. melléklet: A palesztin-izraeli konfliktussal kapcsolatos CFSP-határozatok és a közel-keleti tömegpusztító fegyvermentes övezet létrehozásával kapcsolatos EC- és CFSP-határozatok...271
6. sz. melléklet: A nemzetközi közösség és a MEWMDFZ... 274
7. sz. melléklet: A világ 5 legnagyobb donorállama által folyósított fejlesztési támogatás 2001-2011 között... 277
8. sz. melléklet: Az EMP-ben, az ENP-ben és az UfM-ben részt vevő országok... 279
9. sz. melléklet: A palesztinoknak nyújtott nemzetközi támogatás megoszlása és alakulása... 280
10. sz. melléklet: Az Európai Szomszédságpolitika és az Unió a Mediterráneumért tagállamai... 281
11. sz. melléklet: EMP partnerállamok akciótervei... 282
12. sz. melléklet: Az Euro-mediterráneumban aktív európai és regionális lobbi NSA (nem állami szereplő, non-state actor)-hálózatok... 283
13. sz. melléklet: A Hágai Programban lefektetett tíz prioritás...285
14. sz. melléklet: Izrael és Egyiptom földgázvezetéke... 287
15. sz. melléklet: A palesztin-izraeli vízkérdés...289
16. sz. melléklet: A talajvizekre vonatkozó nemzetközi megállapodások... 291
17. sz. melléklet: Izrael fő gazdasági mutatói...292
18. sz. melléklet: Az Európai Unióba (27) irányuló bevándorlási adatok... 293
Ábrák jegyzéke... 294
Táblázatok jegyzéke...295
Megjelent publikációk jegyzéke... 296
Rövidítések jegyzéke
ACINET ACRS ACRSWG AMA ARPAC BWC CFSP CIFP CTBT CWC CSBM CSCM CSDP DMs EGK EIDHR EKSZ EMI EMP EMRSC EMRSSC ENP ENPI ESDP ESRP ESS EUBAM
Arab Korrupcióellenes és Egységesítő Hálózat (Arab Anti
Corruption and Integrity Network)
fegyverzetellenőrzés és regionális biztonság (Arms Control and Regional Security)
fegyverzetkorlátozási és regionális biztonság munkacsoport (Arms Control and Regional Security Working Group)
Megállapodás a határátlépésről (Agreement on Movement and Access)
Arab Régió Parlamenti Képviselői a Korrupció Ellen (Arab Region Parliamentarians Against Corruption
biológiai fegyverek betiltásáról szóló egyezmény (Biological Weapons Convention)
közös kül- és biztonságpolitika (Common Foreign and Security Policy)
versenyképesség és innováció keretprogram (Competitiveness and Innovation Framework Programme
átfogó atomcsend egyezmény (Comprehensive Test Ban Treaty) vegyi fegyver tilalmi egyezmény (Chemical Weapons Convention) bizalom- és biztonságerősítést célzó intézkedések (confidence and security building measures)
Mediterrán Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (Conference on Security and Cooperation in the Mediterranean)
közös védelem- és biztonságpolitika (Common Defense and Security Policy)
deklarált intézkedések (declaratory measures) Európai Gazdasági Közösség
Európai Eszköz a Demokráciáért és az Emberi Jogokért (European Instrument fo r Democracy and Human Rights)
Európai Külügyi Szolgálat (European External Action Service, EEAS)
katonai információcsere (exchange o f military informations) Euro-mediterrán Partnerség (Euro-Mediterranean Partnership)
euro-mediterrán regionális biztonsági komplexum (Euro- mediterranean Regional Security Complex)
euro-mediterrán regionális biztonsági szuperkomplexum (Euro- Mediterranean Regional Security Super Complex)
Európai Szomszédságpolitika (European Neighbourhood Policy) Európai Szomszédsági és partnerségi eszköz (European
Neighborhood and Partnership Instrument),
Európai biztonsági és védelempolitika (European Security and Defense Policy)
Európai Biztonsági Kutatás Program (European Security Research Programme)
európai biztonsági stratégia (European Security Strategy)
az Európai Unió Határvédelmi missziója (European Union Border
Assistance Mission)
EUPOL COPPS European Union Coordinating Office fo r the Palestinian Police Support
FEMIP Euro-mediterrán befektetési és partnerségi képesség (Facility fo r Euro-Mediterranean Investment and Partnership)
FP keretprogram (framework program)
GCC Öböl Menti Együttműködési Tanács (Gulf Cooperation Council) ICC Nemzetközi Büntetőbíróságot (International Criminal Court) ICJ Nemzetközi Bíróság (International Court o f Justice)
INCSEA tengeri balesetek (incidents at sea)
IWRM integrált vízforrás kezelés (Integrated Water Resources Management)
JSWG igazságszolgáltatási szektor munkacsoportot (Justice Sector Working Group)
JWC Egyesült Vízügyi Bizottságról (Joint Water Committee) LTOs hosszú távú kérdések (long term objectives)
MENA Közel-Kelet és Észak-Afrika (Middle East and North Africa)
MEWMDFZ közel-keleti tömegpusztító fegyverektől mentes övezet (Middle East weapons o f mass destruction free zone)
NAÜ Nemezetközi Atomenergia Ügynökség (International Atomic Energy Agency - IAEA)
NPT atomsorompó szerződés (Nuclear Non-proliferation Treaty NTBT Atomcsend Szerződés (Nuclear Test Ban Treaty)
NWFZ atomfegyvermentes övezet (Nuclear Weapons Free Zone)
OCHA ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (UN Office for the Coordination of Humanitarian Affairs)
ODA hivatalos fejlesztési támogatás (official development assistance) PCMA bizonyos katonai tevékenységek előrejelzése (pre-notification o f
certain military activities)
PCP Palesztin Civil Rendőrség (Palestinian Civil Police)
PEGASE Palesztin-európai Társadalmi és Gazdasági Segítségnyújtás (Palestino-Européen de Gestion et d ’Aide Socio-Economique)
PLC Palesztin Törvényhozó Tanács (Palestinian Legislative Council) PNH Palesztin Nemzeti Hatóság (Palestinian National Authority) PRDP Palesztin reform és fejlesztési terv (Palestinian Reform and
Development Plan)
PWA Palesztin Vízügyi Hatóság (Palestinian Water Authority)
REDWG regionális gazdasági bizottság munkacsoport (Regional Economic Development Working Group)
RSC regionális biztonsági komplexum (regional security complex)
RSCT regionális biztonsági komplexum elmélet (regional security complex theory)
SAR Kutatás és kommunikáció (search and communications)
SSWG biztonsági szektor munkacsoportot (Security Sector Working Group) TAIEX technikai segítségnyújtás és információcsere program (Technical
Assistance and Information Exchange)
TIM Ideiglenes Nemzetközi Mechanizmus (Temporary International Mechanism)
UfM Unió a Mediterráneumért (Union for the Mediterranean)
UNCAC UNDP UNIDIR UNRWA
WMDFZ
ENSZ korrupcióellenes konvenciója (United Nations Convention Against Corruption)
Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programja (United Nations Development Program)
ENSZ Leszerelési Kutató Intézet (United Nations Institute fo r Disarmament Research)
ENSZ Palesztin Menekültek Segélyező és Munkaközvetítő Hivatala a Közel-Keleten (United Nations Relief and Works Agency for Palestine Refugees in the Near East)
tömegpusztító fegyverektől mentes övezet (weapons o f mass destruction free zone)
Bevezető
Az Európai Unió fejlődése számára elengedhetetlen, hogy a közvetlen szomszédságában stabil, kiszámítható környezet legyen. Tagállamainak a Mediterráneumhoz fűződő kapcsolatai évszázadokra nyúlnak vissza, és ezek a kapcsolatok a mai napig hatást gyakorolnak az Európai Unió és a Földközi-tenger déli, keleti peremországainak viszonyára. Az EU e térségre vonatkozó külpolitikájának megvalósítása elsősorban gazdasági, de emellett politikai, katonai, társadalmi és környezeti eszközök együttes alkalmazásátjelenti.
A Mediterráneum és a Közel-Kelet az egyik legrégebbi,nemzetközi figyelmet kiváltó válsága a palesztin-izraeli konfliktus, amely hosszú évtizedek óta kihívások elé állítja a nemzetközi közösség szereplőit, közöttük az Európai Uniót is. Az EU földrajzi közelsége és nemzetközi befolyása okán természetesen adódik a konfliktus rendezésében vállalt uniós szerep kutatása.
Diszertációmban a palesztin-izraeli konfliktus rendezésében felvonultatott európai uniós eszközök bemutatására és elemzésére vállalkoztam. A téma az 1990-es évektől foglalkoztat, de behatóan csak 2008-tól kezdtem el vele foglalkozni, a felsőfokú tanulmányaim során az alapképzésben, majd a mesterképzésben írt szakdolgozatom témájául is a palesztin-izraeli konfliktus szolgált. A közös külpolitika terén időközben fejlődést mutató Európai Unió tevékenysége arra inspirált, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak a konfliktus rendezésében tanúsított hegemóniája mellett megmutatkozó sajátos uniós eszközrendszert elemezzem.
Az Európai Unió megalakulása és a palesztin-izraeli konfliktus rendezésére irányuló oslói békefolyamat kezdete közel azonos időre tehető (1993). A fejlődési ívük közös metszéspontjai alapvető részét képezik a dolgozatomnak. A téma bemutatását az Európai Közösségek (és tagállamai) kezdeti szerepvállalásaival, a Dél- és Kelet-Mediterráneum államainak támogatásában tett előrelépésekkel indítom, bemutatva az európai mediterrán politika kialakulásának jellegzetességeit. A disszertáció gerincét az Euro-mediterrán Partnerség létrejöttétől (1995) az Unió a Mediterráneumért megalakulásáig (2008), majd az „arab tavasznak” nevezett változások hatására adott uniós válasz,
az EMP felülvizsgálatáig terjedő időszak elemzése alkotja. Ebből a megfontolásból adódóan az időbeli korlátot 1993 és 2011 között húztam meg, a kutatásom idősíkjaaz Európai Szomszédságpolitika új kereteinek meghatározásáig terjed ki.
Az Európai Unió 2008. július 13-án fogadta el az Unió a Mediterráneumért (Union for the Mediterranean - UfM) elindítására irányuló francia kezdeményezést, és ezzel a programmal az Euro-mediterrán Partnerség (EMP, barcelonai folyamat) éledt újjá. Disszertációmban az Európai Unió eszközein (hangsúlyosan az EMP, az Európai Szomszédságpolitika, az UfM)keresztül a Földközi-tenger keleti medencéjére fókuszálok, arra a térségre, amelyről Victor Papacosma azt írja:„...az ott élő népcsoportok sokfélesége - szomszédságuk ellenére - nem annyira a harmonikus együttélésükhöz, mint inkább összeütközéseikhez vezetett”. (Papacosma 2004: 6)
A kutatás módszertana
A kutatás előzményei és tézisei
A disszertáció célja megválaszolni azt a kérdést, hogy az Európai Unió eszközrendszere képes-e pozitívan hatni az euro-mediterrán térség biztonsági helyzetére, és ezen belül a palesztin-izraeli konfliktus rendezésére.
Kutatásaim kiindulópontját, hogy a külső segélyezésre szükség van a palesztin-izraeli konfliktus rendezésében, a szakirodalom is alátámasztja.
Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a nemzetközi segélyezés Palesztinában csekély eredményességgel bír, és ennek okát az elemzők az izraeli megszállásra vezetik vissza. (Brynen 2000, Khadr 1999, Hooper 1999, Abdel Karim 2004) Emellett a palesztin gazdaság fejlődését olyan tényezők is befolyásolják, amelyekre segélyezéssel nem lehet hatni.1
A segélyezést számos okból (gazdasági fejlesztés, emberi szenvedés enyhítése, kül- és biztonságpolitikai érdek, szövetségépítés) nyújthatják az államok, vállalatok, nemzetközi kormányközi és civil szervezetek. A politikai célú (fejlesztési, humanitárius, katonai) támogatások a stabilitás megteremtését, valamint a donor és a fogadó állam érdekeit szolgálják. Konfliktushelyzetben nyújtott segély kihat a konfliktusra, és ellenkezőleg is igaz, a konfliktus is hatással van a segélyek felhasználásának hatékonyságára. (Esman 1997) A segély mint gazdasági erőforrás
„befolyásolja a piacok működését, [ . ] megváltoztathatja a társadalmi kapcsolatokat, növelheti a feszültségeket, de erősítheti a meglévő szövetségeket is; helyettesíti azokat a helyi forrásokat, amelyeket normális körülmények között a civil lakosság ellátására kellene fordítani [. ] legitimálja az abban részesülők tevékenységét, politikáját, céljait”, vagy illetéktelen kezekbe kerülve saját hasznukra fordítják (pl.
fegyverszerzés). (Paragi 2008: 57) Paul Collier, Anke Hoeffler és Mans Söderbom statisztikai elemzésük során arra a megállapításra jutottak, hogy egy konfliktus utáni gazdaság segélyezéssel talpra állítható, a donáció a biztonsági kockázatokat lényegesen csökkenti, viszont ennek megvalósulása hosszú időt vesz igénybe.
1 A palesztin gazdaság fejlődését akadályozó tényezőkről lásd bővebben a gazdasági biztonságról szóló alfejezetet.
Következtetésükben rámutatnak arra, hogy a politikai megoldás eléréséhezelengedhetetlen a külső gazdasági és katonai segítségnyújtás, és a nemzetközi békefenntartó erők jelenléte hatékonyabb a konfliktusba való visszaesés elkerülésében mint a segélyezés. (Collier, Hoeffler és Söderbom 2006)
Alkalmazott módszertan
A disszertáció tárgya az Európai Gazdasági Közösség/Európai Közösségek/Európai Unió2 szerepének, eszközrendszerének vizsgálata a palesztin
izraeli konfliktus alakulásában az oslói folyamat kezdetétől (1993) 2011-ig, az Európai Szomszédságpolitika új kereteinek meghatározásáig.3
A probléma kifejtésétől a konklúzió levonásáig az alábbi szerkezeti tagolás alapján jutottam el:
• ¡.fejezet: a téma bemutatása, probléma definiálása:
A regionális biztonsági komplexumok elmélete:
• az euro-mediterrán regionális biztonsági komplexum elméletének fejlődése.
Az euro-mediterrán térség kapcsolatainak alakulása a hidegháborútól 2011-ig:
• biztonságpolitikát befolyásoló események,
• az Európai Unió gazdasági kapcsolatai a Palesztin Hatósággal és Izraellel,
• az Európai Unió mediterrán politikájának bemutatása,
• az Európai Unió mozgásterének bemutatása a konfliktus rendezésében.
• 2. fejezet: az Európai Unió mediterrán térségre vonatkozó kül- és biztonságpolitikájának, érdekeinek elemzése,
2 Európai Gazdasági Közösség 1957-1967 között, Európai Közösségek 1967-től 1993-ig, ugyanakkor az Európai Közösségek a Maastrichti Szerződés I. pillére lett, a Maastrichti Szerződés hatálybalépése (1993. nov. 1.) óta Európai Unió az elnevezés.
3 A meghatározott időintervallumot bizonyos kérdések, események bemutatásánál, elemzésénél kitágítom. Ezekben az esetekben az a cél vezérelt, hogy az adott problémát alaposabban megvilágítsam.
• az Európai Unió katonai eszközeinek mérsékelt kapacitása és képessége,
• a palesztin államiság kérdéseinek elemzése,
• az Európai Unió közel-keleti mozgásterének - az USA dominanciája miatti - szűkössége, az USA és az EU között létező hagyományos szemléletbeli különbségek ismertetése,
• az Európai Unió helye a Kvartettben, a Kvartett szerepe a konfliktus rendezésében.
• 3. fejezet: az Európai Unió „puha” eszközeinek vizsgálata Izrael és a palesztin területek gazdasági, társadalmi és környezeti biztonsági szektoraiban,
• az Európai Uniónak és az uniós donor országoknak a konfliktusban érintett palesztin és izraeli fél számára nyújtott gazdasági eszközeinek bemutatása és elemzése,
• a segélyezés, az uniós projektek hatásának vizsgálata a két etnikum megbékélésére vonatkozóan,
• annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy a gazdasági, társadalmi és környezeti biztonság elérésében hatékonyak-e az uniós programok.
• 4. fejezet: a 2. és 3. fejezetben kifejtett kutatás tudományos eredményeinek összegzése, ajánlás megfogalmazása.
A kutatásom témája, a palesztin-izraeli konfliktus elemzésekor4 kézenfekvőnek tűnt, hogy a regionális biztonsági komplexumok elméletét vegyem
4 A palesztin-izraeli konfliktus könyvtárnyi szakirodalommal rendelkezik. A palesztin-izraeli tárgyalásokról lásd: Peters, Joel: Pathways to Peace: The M ultilateral Arab-Israeli Peace Talks.
London: The Royal Institute o f International Affairs, 1996; Kaye, Dalia Dassa: B eyond the Handshake: M ultilateral Cooperation in the Arab-Israeli Peace Process, 1991-1996, New York:
Columbia Univ. Press, 2001; Wittes 2012; Peters, Joel: The Arab-Israeli M ultilateral Peace Talks and the Barcelona Process: Competition or Convergence? The International Spectator, 1998, 33:4.; Kaye, Dalia Dassa: Track Two D iplomacy and Regional Security in the M iddle East. International Negotiation, 2001, 6. évfolyam, 1. szám, pp. 49-77.; Peters, Joel: Building Bridges. The Arab Israeli M ultilateral Talks. London, Royal Institute o f International Affairs, 1994.; Agha, Hussein: Track I I Diplomacy: Lessons fro m The M iddle East. Cambridge, MA: MIT Press, 2003.; Diamond, Louise - McDonald, John: M ulti-Track Diplomacy: A Systems Approach to Peace. Washington DC, Institute for Multi-Track Diplomacy, 1993.; A magyar szerzők releváns műveit lásd a 7. lábjegyzetben.
Az ACRS munkacsoport tárgyalásairól: Landau, Emily B.: A rm s Control in The M iddle East.
Cooperative Security Dialogue and Regional Constraints. Brighton, Sussex Academic Press, 2006;
alapul (Buzan - W ^ver 2003), mivel a Közel-Kelet - szakértők és elemzők egybehangzó állítása szerint - szinte a legjobb példája a biztonsági komplexumnak.
Európa kapcsolat- és eszközrendszere a Maghreb és a Mashreq államokkal, azaz a többszörösen intézményesített euro-mediterrán kapcsolat azonban kihagyhatatlanná tette Astrid B. Boening munkásságának tanulmányozását, aki behatóan vizsgálta az euro-mediterrán térség viszonyát politikai, katonai, gazdasági, környezeti és társadalmi szempontból, felvetette és bizonyította az euro-mediterrán térség mint önálló biztonsági komplexum felvetésnek jogosságát. (Boening 2007a, 2007b, 2007c, 2007d, 2008a, 2008b, 2008c, 2009, 2011a, 2011b, 2012a, 2012b)
Az 1. fejezetben meghatározott elméleti háttér alapján a hipotéziseim a 2. és 3.
fejezetben kerülnek kifejtésre. A kutatási módszerek közül elsődlegesen adat- és szakirodalom-feldolgozásra támaszkodtam, amit a megszerzett ismeretanyag (dokumentumok, statisztikai adatok) elemzése követett. Hazai és külföldi előadásokon való aktív és passzív részvételem is hozzájárult az ismereteim bővítéséhez, a témában való elmélyülésemhez, az előadásaimat követő felvetések pedig bizonyos kérdések más megvilágításba helyezéséhez. A disszertáció nem szigorúan vett adatfeldolgozás szerint készült, az adatok ismertetésének az állítások alátámasztásában jutott fontos szerep.
Landau, Emily B. - Malz, Tamar: Assessing Regional Security Dialogue Through the Agent/Structure Lens: Reflections on ACRS. In: Maoz, Zeev et al. (szerk): Building Regional Security in the M iddle East: International, Regional and Domestic Influences. London, Frank Cass, 2004, pp. 155-179.;
Landau, Emily B.: Egypt and Israel in ACRS: Bilateral Concerns in a Regional A rm s Control Process. JCSS Memorandum, 2001, no. 59.; Jones, Peter: Negotiating Regional Security and Arm s Control in the M iddle East: The A C R S Experience and Beyond. Journal o f Strategic Studies, 2003, 26.
évfolyam, 3. szám, pp. 137-154.; Jentleson, Bruce: The M iddle E ast A rm s Control and Regional Security (ACRS) Talks: Progress, Problems, and Prospects, IG C C Policy Paper, no. 26. University o f Carolina, 1996.
A kutatás hipotézisei
A kutatásom során az alábbi hipotéziseket fogalmaztam meg és bizonyítottam az értekezésemben:
Hipotézis 1: B arry Buzannak a nem zetállam okra megalkotott biztonsági szektorelmélete alkalmas az euro-m editerrán biztonsági tér vizsgálatára is.
Amikor Astrid Boening„megalkotta” az euro-mediterrán biztonsági teret, bizonyította, hogy a biztonsági tér értelmezésekor eltérőfelfogást is lehet alkalmazni.
(Boening 2008) A magyar szakirodalomban is megjelenik a biztonsági térnek a hagyományostól eltérő megközelítése, például Marton Péter a doktori értekezésében a biztonsági teret szektoriális megközelítésben vizsgálja, és arra a kérdésre (is) keresi a választ, hogy létezik-e szektoriális biztonsági tér. (Marton 2010) Mindemellett az Európai Unió a mediterrán politikájának alakításakor szintén AstridBoeninghez hasonlóan értelmezi a biztonsági teret.
Hipotézis 2: Az Európai Unió program jai kevésbé hatékonyak a válságkezelésben, m int a hagyományos állami eszközök.
A hipotézis indoklását megelőzően nélkülözhetetlen a hatékonyság mint fogalom értelmezése. A szakirodalom5 elsősorban mint a közgazdaságtan egyik alapfogalmaként jellemzi a kifejezést. Egy projekt vagy program akkor hatékony, ha a szabályok (pl. közösségi jog, fogadó ország jogrendszere) betartása mellett és határidőre elkölti a támogatási keretet. Ugyanakkor csak abban az esetben nevezhető eredményesnek, ha a projekt vagy program megvalósulásával a kitűzött célok teljesülnek. (Szentes 2007) Nagy Sándor Gyula szerint a hatékonyság növeléséhez
5 A témáról lásd bővebben például: Kengyel Ákos (2008): Kohézió és finanszírozás. Budapest, Akadémia Kiadó; Nagy Sándor Gyula (2007): Az európai uniós támogatások felhasználásának összehasonlítása egyes tagállamok esetében. Európai Tükör, 2007. január, 94-102.; Nagy Sándor Gyula (2008): Az európai uniós támogatások hatékonysága és hatásossága közötti különbség a ROP 1.2 intézkedésnél. Európai Tükör, 2008. június 102-111.; Santos, Indhira (2008): Is Structural Spending on Solid Foundations?. Bruegel Policy Brief, 2008/02.
elengedhetetlen (i) a prioritásokra való összpontosítás; (ii) magasabb szintű viták bevezetése; (iii) egyszerűbb, átláthatóbb, hatékonyabb vezetés és ellenőrző rendszer alkalmazása; (iv) egyértelmű célok kitűzése, pontos tervezés, az eredmények kiértékelése a program elején, közben és a végén is, valamint a tapasztalatok felhasználása. (Nagy 2010)
Az Európai Unió azzal a céllal alkalmazza eszközeit a MENA-térségben (Middle East and North Africa, Közel-Kelet és Észak-Afrika), hogy csökkentse a Földközi-tenger északi és déli peremvidékének államai között a fejlődésben mutatkozó különbségeket, megteremtse a biztonságos, kiszámítható és stabil környezetet a szomszédságában. A 2011-es „arab tavasznak” nevezett megmozduláshullám alapjaiban rengette meg az uniós eszközök hatékonyságába vetett hitet, és megváltozott hatalmi egyensúlyt teremtett az euro-mediterrán regionális biztonsági környezetben. A biztonság „ára” drasztikusan megnőtt a valóságban és átvitt értelemben is, a fejlesztési segélyezés, a politikai partnerség és a társadalmi szerepvállalás lényegesen jelentősebb ráfordításokat tett szükségessé.
Hipotézis 3: Az Európai Unió eszközrendszerének „sajátos” eleme a nemzetközi fejlesztési politika, amely politikát az EU előszeretettel alkalmazza a válságkezelésben, így a palesztin-izraeli konfliktus rendezésére irányuló törekvésében is.
A nemzetközi kapcsolatok jellemző elméletei közül a realista elméleti iskola által megfogalmazott gondolat, mely szerint a külföldi segélyezés a külpolitikai célok megvalósításának eszköze, jelentette számomra az egyik kiindulási alapot. A vezető politikusok hatalmuk kinyilvánításának tekintik a segélyezést és a békeműveletekben való részvételt, amivel legitimálhatják saját államuk képességeit. (Morgenthau 1963)
A nemzetközi fejlesztési együttműködés tanulmányozása interdiszciplináris terület, mivel a politikatudományon kívül a közgazdaságtan is kutatja. A kettősségből fakadó módszertani eltérés a szakirodalomban is visszaköszön. A két tudományterületből a politikatudomány vizsgálati eszközeit helyeztem előtérbe, mivel az izraeli és főként a palesztin gazdaságnak és társadalomnak nyújtott uniós támogatások csupán matematikai eszközökkel való vizsgálata, kiragadása a politikai
környezetből nem adhat valós képet és nem nyújthat választ a felvázolt központi kérdésre.
A békeszerződéseket követő gazdasági/pénzügyi támogatás a második világháborút követően válik valósággá, az 1980-as évektől pedig általános gyakorlattá a hosszú távú béke elérésében. A segélyek hatékonysága azonban sok esetben megkérdőjelezhető, ha a segély és a béke közötti összefüggést keressük.
Hipotézis 4: Az E urópai Unió nemzetközi fejlesztési politikája ellentmondásos társadalm i változásokat okoz.
A palesztinoknak nyújtott támogatás értékelésénél (3. fejezet) felmerül egy probléma, nevezetesen, hogy az oslói folyamat során a donorok céljai és a távlati célok közötti kapcsolat szinte felismerhetetlen, mert a távlati cél eléréséhez vezető út
„annyira zavaros volt [...] hogy nem teljesen világos, hogy a donorok ténylegesen mit támogattak”. (Paragi 2008: 36)
Az „arab tavasz” az egész nemzetközi közösséget, így az Európai Uniót is váratlanul érte, az Unió a válaszadást pedig nem siette el. A gazdasági/pénzügyi eszközeit továbbra is rendelkezésre bocsátotta az UfM-partnerországok kormányainak, a támogatás mértékében viszont történt elmozdulás - csökkenés -, de ebben szerepet játszott a 2008-as gazdasági válság okozta euróválság is.
A nyugati világban él az az elképzelés, hogy fejlesztési támogatással elérhető a gazdasági növekedés, és ennek következményeként pozitív társadalmi változások - demokratizálódás, életkörülmények javulása - valósulnak meg, amik a konfliktus megszüntetéséhez vezethetnek. Johan Galtung már 1980-ban kételyét fejezte ki, rámutatva, hogy a nemzetközi tapasztalat alapján ez a meggyőződés bizonytalan alapokon nyugszik. (Galtung 1980: 33)
Hipotézis 5: A közel-keleti válságkezelés új szemléletet és módszereket igényel.
Európa a második világháború során részben hasonló társadalmi, politikai és gazdasági strukturális problémákkal küzdött, mint jelenleg a MENA-térség. Az
EGK/EK/EU hatékony eszközök alkalmazásával sikeresen leküzdötte az akadályokat, és stabilizálta a helyzetét. Ezt a tapasztalatát ülteti át a világ más részein, és próbálja megteremteni a kapcsolatot a strukturális reformok, valamint a béke és a stabilitás között. Romano Prodi, az Európai Bizottság akkori elnökeként 2004-ben, Derryben elhangzott beszédében így fogalmazott: „Az Unió a történelmünk leghosszabb ideje tartó békéjét hozta el. Példája milliók számára ad reményt a világban. Az általunk elért siker is mutatja, hogy rátaláltunk egy modellre.
Ezt a modellt alkalmazzuk a kapcsolatainkban a szomszédságunkban és az azon túl lévő államokkal.” (Prodi 2004)
Az előző hipotézisekben megfogalmazott feltételezések a napjainkban is jelen lévő, uralkodó (mainstream) elgondolások és gyakorlat alkalmasságának, hatékonyságának kérdését vetik fel. A palesztin-izraeli konfliktus megoldatlansága ezen kívül a probléma komplexitásának is köszönhető. Azt a nyugati világ politikusaiban élő elképzelést, hogy kizárólag nemzetközi segélyezéssel elérhetővé válhat a rendezés, az értekezésem 2. és 3. fejezetében az uniós eszközök vizsgálatán keresztül elemzem.
Az irodalom áttekintése
A kutatáshoz nélkülözhetetlen primer és szekunder források széles tárháza áll rendelkezésre, amely viszonylag könnyen hozzáférhető.6 Ugyanakkor a téma
„kényes” volta miatt az elemzők - de még az elsődleges források - némelyike sem tekinthető teljes mértékben objektívnek. Felmerül a kérdés, hogy létezhet-e a napi politikát „uraló” témában pártatlan véleményközlés.
A primer források egy része legkönnyebben az Európai Unió Külügyi Szolgálata, Izrael Állam Külügyminisztériuma és a Palesztin Nemzeti Hatóság honlapján keresztül érhető el.
A fentiekben felsorolt forrásokon kívül a hivatkozott elemzések többsége független kutatóintézetek szakértőinek írásai (pl. EuroMeSCo, European Institute of the Mediterranean, Middle East Institute, Chatham House, European Institute for
6 Az 1.4 fejezetben, a kutatási téma bemutatásakor és a probléma vázolása során feltüntetett releváns szakirodalmon kívüli további forrásokat ismertetek a következő oldalakon.
Research on Mediterranean and Euro-Arab Cooperation, Fride, Institute for Middle East Peace and Development, Institute for Defence Studies and Analyses, Institute for National Security Studies, Middle East Policy Council, Magyar Külügyi Intézet, Stratégiai és Védelmi Kutató Intézet).7 Összehasonlítás céljából szándékosan kerül
7 A magyarországi elemzők közül a palesztin-izraeli konfliktus kérdésében elsősorban Gazdik Gyula, Kis-Benedek József, N. Rózsa Erzsébet, Paragi Beáta és Rostoványi Zsolt szerzői munkássága a meghatározó. Paragi Beáta hasonló témában írt értekezése (Paragi Beáta (2008): A békefolyamat sokkal fontosabb volt. A nemzetközi segélyezés összefüggései az izraeli-palesztín konfliktusban [1993-2000-2005]. Budapesti Corvinus Egyetem) és a saját disszertációm megközelítései között számos különbség fedezhető fel. Míg Paragi Beáta kizárólag a nemzetközi segélyezésre összpontosít, és három különböző évet (1993, 2000 és 2005) vizsgál, addig a kutatásomban a palesztin-izraeli konfliktust európai uniós szempontból közelítem meg, a buzani biztonsági szektorok alapján helyezem górcső alá a konfliktus rendezésében felvonultatott uniós eszközöket. valamint a vizsgálatom időtartama az 1993 és 2011 közötti időszakra terjed ki. Az elemzők disszertációm irodalomjegyzékében nem szereplő releváns művei (a teljesség igénye nélkül): Gazdik Gyula (1993a):
Arab-izraeli tárgyalások I. MTI Világpolitikai Dokumentáció, 1993. október, 474-481. o. Gazdik Gyula (1993b): A rab-izraeli tárgyalások II. MTI Világpolitikai Dokumentáció, 1993. november, 533-542. o. Gazdik Gyula (1994): Madridtól a palesztin-izraeli kézfogásig. Társadalmi Szemle, 1994.
1. sz. 60-69. o. Gazdik Gyula (1995): Arab-izraeli tárgyalások I.Palesztin autonómia tárgyalások, 1993. szeptember-1995. január. MTI Világpolitikai Dokumentáció, 1995. április 224-235. o. Gazdik Gyula (1995): Arab-izraeli tárgyalások II. A z izraeli-jordániai békefolyamat, 1993. szeptember - 1995. február. MTI Világpolitikai Dokumentáció, 1995. május.290-301. o. Gazdik Gyula (1996): Az átalakuló Közel-Kelet - a palesztin autonómia. Társadalmi Szemle, 1996. 4. sz. 42-53. o. Gazdik Gyula (1996): Az átalakuló Közel-Kelet - Jordánia, Szíria és Izrael. Társadalmi Szemle, 1996. 7. sz.
58-69. o. Gazdik Gyula - Lugossy Győző (1997): A közel-keleti válság. Calibra Kiadó, Budapest, 1997. Gazdik Gyula (1998b): Netanjahu és a közel-keleti béke.Oslói folyamat: az úton végig lehet menni?Társadalmi Szemle, 1998/6. szám, 42-56. o. Gazdik Gyula (2003): Izrael biztonságpolitikája a békefolyamat tükrében. Új Honvédségi Szemle, 2003/12. 35-49. o. Gazdik Gyula (2004a): A palesztin politikai rendszer fejlődésének főbb jellemzői. Kül-Világ, I. évfolyam, 2004, 4. szám. Gazdik Gyula (2004b): Az oslói folyamat múltja és jelene. Bolyai Szemle, 2004. 157-171. o. Gazdik Gyula (2005):
A közel-keleti térség. In: Németh István (szerk.) (2005): 20. századi egyetemes történet. Osiris Kiadó, 272-294. old. Gazdik Gyula (2006): Adalékok a palesztin állam fejlődéséhez. In: Marton Péter (szerk.): Állam ok és államkudarcok a globalizálódó világban. Teleki László Intézet, 2006. Gazdik Gyula (2007): A palesztinai iszlámista szervezetek története az 1980-as évek végéig. Kül-Világ, 2007, 2. szám. Gazdik Gyula (2008): A z egyiptomi külpolitika útja a szuezi válságig.Kül-Világ, 2008, 3-4.
szám. Kis-Benedek József (2013): A Közel-Kelet katonai sajátosságai.Külügyi Szemle 2013, 1). szám, pp. 79-99.Kis-Benedek József (2012): A 2012. novemberi gázai övezeti konfliktus. Szakmai Szemle, 2012. 3-4. szám, pp. 5-20.Kis-Benedek József (2009): Az Izrael-Hamasz háború biztonságpolitikai és katonai összefüggései. Felderítő Szemle, 8. évfolyam, 1. szám, pp. 12-35. N. Rózsa Erzsébet (2003):
felhasználásra elfogult, propaganda célt szolgáló vagy szélsőségesnek tartott forrásanyag (pl. Israel Information Center, Palestinian Information Council - utóbbi a Hamászhoz közelálló honlap). További forrásként kerültek felhasználásra az Al- Ahram Weekly és a Palestinian National Council publikációi.
Az Európai Szomszédságpolitika területe szintén bővelkedik szakirodalomban.
Az európai tanulmányok és nemzetközi kapcsolatok elemzői, kutatói kiemelik az erős gazdasági kapcsolatokat és a földrajzi közelséget az Európai Unió és a mediterrán térség viszonylatában. A lehetséges kockázatok, amelyek a szomszédság instabilitásából fakadnak, elkerülése érdekében az Európai Unió a politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatainak szorosabbra fűzésével reagál. Az EU szomszédságpolitikája - a mediterrán térség államaival kialakított aszimmetrikus gazdasági kapcsolatai miatt - néhány szerző szerint hasonló egy hegemón hatalom
viselkedéséhez, amely függőségi viszonyba helyezi a
partnerországokat. (Stratenschulte 2004, Marchetti 2006) Az EU álláspontja szerint ez a soft power(„puha” hatalom) gyakorlása.
A feldolgozott szakirodalom az alábbi főbb területekre osztható: a regionális biztonsági komplexum elméletének fejlődése, jellemzői (1.fejezet), Európa és a mediterrán régió kötődései a 20. század második felétől napjainkig, a palesztin
izraeli konfliktus okai, az Európai Unió katonai eszközei a Mediterráneumban (2.
A Bush kormányzat közel-keleti politikája. Külügyi Szemle, 2003/4. 52-87. o. N. Rózsa Erzsébet (szerk.) (2005): Nemzeti identitástudat és külpolitika a Közel-Keleten és Kelet-Ázsiában. Teleki László Alapítvány, Budapest, 2005. N. Rózsa Erzsébet (2007): Az iraki konfliktus és a tágabb Közel- Kelet.Külügyi Szemle, 2007. 2-3. szám. N. Rózsa Erzsébet (2009a): Gáza előtt, Gáza után. MKI- tanulmányok. 2009, 1. szám. Paragi Beáta (2004): A palesztin gazdaság főbb jellemzői és az intifáda gazdasági hatása. Kül-Világ, 2004, 1. szám. Paragi Beáta (2009): Békefolyamathoz kötött államépítés a Közel-Keleten. A palesztin eset tanulságai. Külügyi Szemle, 2009, 1. szám. Paragi Beáta (2009):
„Halottat siratni könnyű”.Élet és Irodalom, 2009, 3. szám. Rostoványi Zsolt (1998): A z iszlám a 21.
század küszöbén. Budapest, Aula Kiadó. Rostoványi Zsolt (2002): Civilizációk a civilizációk ellen?Külügyi Szemle, 2002, 1. szám. Rostoványi Zsolt (2002): A terrorizmus és a globalizáció. In:
Tálas Péter (szerk.) (2002): Válaszok a terrorizmusra,avagy van-e út az afganisztáni „vadászattól” a fenntartható globalizációig. Budapest, Chartapress, 2002. Rostoványi Zsolt (2004): A z iszlám világ és a Nyugat. Interpretációk összecsapása, avagy a kölcsönös fenyegetettség mítosza és valósága.Budapest, Corvina. Rostoványi Zsolt (2006): Együttélésre ítélve. Zsidók és palesztinok a küzdelme a Szentföldért. Budapest, Corvina. Rostoványi Zsolt (2007): A Közel-Kelet és az iszlám térség. In: Deák Péter (szerk.) (2007): Biztonságpolitikai kézikönyv. Budapest, Osiris.
fejezet), az Európai Uniónak a palesztin területeken és Izraelben alkalmazott gazdasági, társadalmi és környezeti eszközei (3. fejezet) és végül az ezt megelőző fejezetek összefüggéseinek alapján végzett elemzés és a végkövetkeztetés (4.
fejezet).
A kutatás az Európai Unió mediterrán térségre vonatkozó támogatási politikájára, azon belül is palesztin és izraeli területre fókuszál. Palesztina támogatásának kérdésében a szakirodalom jelentős hányada az izraeli megszállás vagy az eszközök függvényében elemzi az EU fejlesztési politikáját.
1. Az euro-mediterrán térség mint regionális biztonsági szuperkomplexum
1.1 A biztonsági komplexumok klasszikus elmélete
A biztonsági komplexum fogalmát először Barry Buzan írta le (Buzan 1983:
105-115), majd az elméletének „frissített” változatát a hidegháborút követő biztonsági helyzetre alkalmazta (Buzan 1991).
A biztonsági komplexumok klasszikus elméletének vizsgálati alanyai az államok csoportjai, amelyeknek „elsődleges biztonsági aggodalmai összekapcsolódnak, eléggé szorosan, aminek következtében egyik nemzet biztonságát sem lehet valósághűen meghatározni a többieké nélkül”. (Buzan 1991:
190) Barry Buzan kötetének későbbi, módosított, Ole W^verrel közös kiadásában átfogalmazta a definíciót, figyelembe vette más aktorok jelenlétét és a biztonság különböző szektorait: eszerint a biztonsági szektor „egységek halmaza, amelyek a biztonságiasításnak8 és ennek ellenkezőjének vagy mindkettőnek legfőbb folyamatai, oly módon kapcsolódnak össze, hogy az egyik biztonsági problémáit nem lehet valósághűen elemezni vagy megoldani a többi nélkül.” (Buzan - W ^ver 1998: 201)
Az államok tehát egymástól kölcsönösen függenek, ennek következtében az államok alkotta biztonsági komplexum „belülről kifelé” jön létre, legalább két állam alkotja, ezek az államok földrajzilag egybefüggő területen helyezkednek el, biztonsági kapcsolataik kölcsönösek, mélyek, tartósak, valamint erősebbek, mint a komplexumon kívül elhelyezkedő államokkal való kapcsolataik.
A klasszikus elmélet kizárólag katonai és politikai szempontból vizsgálja a biztonsági régiókat, a nemzetközi rendszer alrendszerének tekinti azokat, és a vizsgált régiói lényegesen nagyobb kierjedésűek (akár szubkontinensnyi vagy
8 A magyar szakirodalomban általánosan elfogadott fordítása az angol securitisation fogalomnak, jelentése: bizonyos kérdéseknek biztonsági tartalommal való felruházása, a megoldásuk során indoklás nélküli, rendkívüli intézkedések alkalmazása, és a politikai határok túllépésének biztonsági fenyegetettséggel való indoklása. (Gazdag - Tálas 2008, Gazdag 2012)
kontinensnyi méretűek - pl. Európa, Dél-Amerika, Közel-Kelet), mint a ma alkalmazott területi behatárolások.
Ha eltérünk a klasszikus elmélet által kizárólag katonai és politikai szektorokon belüli vizsgálattól, és figyelembe vesszük a többi biztonsági szektort (környezeti, társadalmi, gazdasági, humán, információs) és a nem állami szereplőket, homogén és heterogén komplexumokat találunk. A homogén komplexumok a klasszikus felfogás alapjain nyugszanak, vagyis konkrét szektorokon belül működnek, hasonló egységek alkotják őket, amelyek között interdependencia áll fenn. A heterogén komplexumok esetében Buzan, W ^ver és Wilde cáfolják, hogy a biztonsági komplexumok konkrét szektorokba vannak zárva. Elméletük szerint két vagy több (társadalmi, gazdasági, politikai) szektor szereplői interdependens kapcsolatokat alakítanak ki különböző típusú aktorokkal (pl. állam, vállalat, szervezet, nemzetek feletti intézmény). (Buzan - W ^ver - Wilde 1998)
Mindkét lehetőség fennáll, az elemzőnek kell eldöntenie, melyik változatot alkalmazza a vizsgált esethez. A homogén - szektorspecifikus - biztonsági komplexum esetében minden egyes szektorra külön vizsgálati keretet kell létrehozni, ezzel viszont megnehezül a teljes kép alkotása, a szektorok közötti kapcsolatok kevésbé hangsúlyosak, esetleg figyelmen kívül maradnak. A heterogén komplexum előnye, hogy az előbbivel ellentétben teljes képet kapunk a többszereplős és többszektoros elemzés során, a szektorok közötti kapcsolatok nem sikkadnak el.
Értekezésemben az utóbbinak, vagyis heterogén komplexumnak tekintem az euro- mediterrán regionális biztonsági komplexumot, és ennek megfelelően elemzem az Európai Unió és a Levantei szubkomplexum szűkebb területének kapcsolatait az öt biztonsági szektorban.
Európa biztonsági dinamikája szintén többszereplősnek és többszektorúnak tekinthető, W ^ver szerint ez a nemzetek, államok, nem állami szereplők és az Európai Unió közötti interdependenciaként értelmezhető. (W ^ver 1996) Ugyanezen elgondolás alkalmazható a Közel-Keletre, ahol a nem állami szereplők pl. nemzetek (palesztinok, kurdok), terrorszervezetek (Hezbollah, Hamász).
1.1.1 A regionális biztonsági komplexumok elmélete
A biztonsági elemzéseknél általában két fő szempont uralkodik: a nemzeti és a globális. Egyik sem felel meg igazán az átfogó kép kialakításának. A nemzeti szintű elemzésekben a szerzők gyakran a saját államukat ad hoc jelleggel egyfajta kontextusba helyezik, míg a globális biztonsági elemzések - eltekintve néhány esettől - csupán a szuperhatalmakra alkalmazhatóak, a legtöbb államra csak korlátozottan vagy alig. A nevezett két szinten kívül a regionális szint ugyanakkor az a terület, ahol a nemzeti és a globális biztonság találkozik, ahol a legtöbb interakció zajlik a különböző szintek és szereplők között. Ezzel nem azt kívánom sugallni, hogy az állam napjainkra elveszítette a korábban neki tulajdonított domináns szerepét, a nemzetközi környezet még mindig államcentrikus, még akkor is, ha a vizsgálatom kereteit ennek ellentmondóan határozom meg a továbbiakban.
A biztonsági komplexumokat régióknak tekintem, amelyeket a dolgozatban kizárólag a biztonság szempontjából vizsgálom.
Az elmélet hasznosságára Buzan három érvet hoz fel: egyrészt a biztonsági tanulmányokban az elemzések megfelelő szintjéről tájékoztat, másrészt az empirikus kutatásokat fogja össze, harmadrészt pedig elméletalapú forgatókönyveket lehet felállítani a regionális biztonsági komplexum (regional security complex - RSC) ismert és alternatív formái alapján. (Buzan - W ^ver 2003)
A regionális biztonsági komplexumok legfőbb jellegzetességeinek kialakulásában szerepet játszott a történelem (hosszantartó ellenségeskedések, közös kulturális gyökerek), a földrajzi adottságok (Walt is kihangsúlyozza, hogy az egymástól távol elhelyezkedő országok között kevesebb a biztonsági interakció, mint a szomszédok között [Walt 1987]), valamint az anarchikus struktúra és a hatalmi egyensúly következményei közötti kölcsönhatás. A három tényező közül a biztonság szempontjából a legnagyobb hatást a földrajzi adottságok váltják ki a katonai, politikai, társadalmi és környezeti szektorra egyaránt. (A gazdasági szektorra kevésbé jellemző az általános megállapítás, mely szerint a szomszédság növeli a biztonsági kölcsönhatást.)
1. sz. ábra: A világ regionális biztonsági komplexumai a hidegháború utáni időszakban. Forrás:htty://volicytensor.com/2011/11/17/the-versian-sulf-as-a-
regional-security-complex/ (Letöltés ideje: 2013. 07. 14.)
A regionális biztonsági komplexum általános formájára jellemző a rivalizálás, a hatalmi egyensúly és a főbb hatalmak szövetsége (a régióban), a konfliktusok zömmel belülről fakadnak (pl. Közel-Kelet), és külső erő képtelen átalakítani a régiót. Kivételt képez az unipoláris helyzet, amikor a konfliktusban érintett mindkét fél ugyanattól a szuperhatalomtól függ, amely képes rávenni a feleket a béketárgyalásokra (lásd közel-keleti békefolyamat vagy az európai stabilizációs paktum Közép-Európa számára). Regionális biztonsági komplexumnak csak ekkor nevezhető egy régió, ha „az államok vagy egyéb entitások csoportjai rendelkeznek a biztonsági interdependencia megfelelő mértékével, amely alapján létrejön az összefonódás, és megkülönbözteti azt a többi biztonsági régiótól”. (Buzan - W ^ver 2003: 47-48) A szerzőpáros a regionális biztonsági komplexum (RSC) fő struktúrájának jellemzésére az alábbi négy tényezőt nevezi meg:
1. határok, amelyek a regionális biztonsági komplexumot elkülönítik a szomszédjaitól;
2. anarchikus struktúra, vagyis az RSC-t két vagy ennél több autonóm egység alkotja;
3. polaritás, amely lefedi az egységek közötti hatalommegosztást, valamint a
4. társadalm i felépítés, amely az egységek közötti „ellenség vagy barát” minta szerinti berendezkedést jelenti.
A továbbiakban Buzan és W ^ver az RSC számára három fejlődési útvonalat határoznak meg:
1. a status quo tiszteletben tartása;
2. a belső átalakulás, vagyis a változás az RSC határain belül, a fő struktúrát érintve következik be, továbbá
3. a külső átalakulás, vagyis az RSC határai módosulhatnak, tagsága változhat, a fő struktúrája átalakulhat. A legkézenfekvőbb lehetőség, ha két RSC összeolvad, amely abban az esetben következhet be, ha például Izrael aggodalma drámaian megnőne a pakisztáni „iszlám” atombomba miatt.9 (Buzan - W ^ver 2003: 53)
A globális hatalmaknak a regionális biztonsági komplexumokhoz való viszonyát vizsgálva (a regionális biztonsági komplexumok elmélete [regional security complex theory - RSCT] a napjainkra jellemző 1+4-es modellt 10 veszi alapul) előbb különbséget kell tennünk a standard és központtal rendelkező (centred) regionális biztonsági komplexumok között. A standard regionális biztonsági komplexum a vesztfáliai mintát követi, azaz két vagy több hatalommal, anarchikus
9 Buzan és W sver 2003-as megállapítása óta eltelt időszakban a nukleáris proliferáció terén Izraelt újabb kihívás fenyegeti, az iráni atomprogram.
10 Buzan és W sver (2003) szerint a hidegháborút követően egyetlen szuperhatalom és négy nagyhatalom maradt. Az unipolaritást jelző felállás az USA hegemóniáját jelenti, a további négy nagyhatalom pedig a szuperhatalomból „lefokozott” Oroszország, amely a Szovjetunió utóda, valamint EU, Japán és Kína. Kínát tartják jelenleg a következő potenciális szuperhatalomnak, amelynek rohamos fejlődése viszont belső problémákat hoz magával, valamint a befolyásának növekedése ellenkoalíciós összefogást eredményezhet Ázsiában. Az EU szuperhatalmi státusza nagyban függ attól, mennyire képes „államszerűen” fellépni. Anyagi képességekkel rendelkezik, de politikai téren a gyengeség jeleit mutatja. Különösen a belső politikai fejlődés, valamint a kül- és biztonságpolitika területén tapasztalható a tagállamok közötti véleménykülönbség manifesztálódása.
Japán gazdasági fejlettsége az 1990-es évek közepéig tartotta az államot a potenciális szuperhatalmi státusz közelében, de stagnálni kezdett, majd a 2007-es válság és a 2011-es természeti katasztrófa következtében jelentős mértékben csökkent a gazdasági ereje. Ráadásul - ahogy az EU-nál is látható - Japán politikai téren gyakorolt hatása gyenge.
struktúrával és katonai-politikai biztonsági tervvel rendelkezik, a polaritását a regionális hatalmak határozzák meg, az unipoláristól a multipolárisig terjedő skálán.
Globális szintű hatalom nem része, biztonsági dinamikája lehet belső (regionális szinten valósul meg) és külső (globális szintre vonatkozik). Az „ellenség vagy barát”
viszonyulást tekintve, a standard RSC formája biztonsági rezsim vagy biztonsági közösség, ahol a biztonságpolitikát, de ugyanakkor a régió kisállamainak külpolitikáját és a globális hatalmakhoz fűződő viszonyát is a regionális hatalmak közötti kapcsolat határozza meg.
A központtal rendelkezőRSC három formája ismert. Az első két esetben unipoláris RSC-ről beszélhetünk, ahol a központi hatalmat egy nagyhatalom (Oroszország a Független Államok Közösségében) vagy a másik esetben egy szuperhatalom képviseli (az USA Észak-Amerikában), ahol a globális szint dominál, és azon államoknak, amelyek egyébként regionális hatalomnak számítanának, csökken a súlyuk. A harmadik formáció maga az Európai Unió, amely egyrészről nevezhető magasan fejlett biztonsági közösségnek, másrészről pedig globális szintű nagyhatalomnak. Ugyanakkor a biztonsági közösséget a biztonságiasítás folyamatának visszaszorítása jellemzi, vagyis a régión belüli aktorok gazdasági, környezeti, társadalmi, politikai szektorokban természetesen versengenek egymással, de nem tekintik egymást a biztonságukra veszélyes egységnek, és elképzelhetetlennek tartják az egymás közötti háborúskodást. Az EU esetében nem egy hatalmi pólusról beszélünk, hanem kollektív intézményeket létrehozó államok csoportjáról, mely a biztonsági közösségből idővel önálló szereplővé, nagyhatalommá alakult.(Buzan - W ^ver 2003)
1.1.2 A közel-keleti regionális biztonsági komplexum
A Közel-Keleten évtizedek óta a biztonság a legjelentősebb tényezőnek tekinthető. A Közel-Kelet meghatározásakor ebben a fejezetben Buzan és W ^ver definíciójára hagyatkozom: a Közel-Kelet fogalma alatt Marokkótól Iránig terjedő területet értem, beleértve az arab államokat, továbbá Izraelt és Iránt. (Buzan - W ^ver 2003) A disszertáció témájából fakadóan a vizsgálatom a levantei szubkomplexumra fókuszál és szűkíti le a térséget, majd a dolgozat további részében a másik - az euro- mediterrán szuperkomplexum - perspektívából, vissza-, sőt felnagyítva veszem
górcső alá a megváltozott területet. Azt láthatjuk, hogy a buzani definíciók mind a szűkített, mind pedig a felnagyított regionális biztonsági komplexumra érvényesek.
A Közel-Kelet konfliktusai rendkívül összetettek, kulturális és vallási jellegzetességekkel is bírnak. A régió társadalmait klánok, törzsek és vallások erőteljes, premodern elemei szövik át. A konfliktusok dinamikájának gyökerei az első világháború idejéig nyúlnak vissza, amikor az arabok közötti, valamint a palesztinai arabok és a cionista emigránsok közötti ellentétek véres harcokban demonstrálódtak. Egy cionista állam létrejöttének lehetősége felerősítette az arab államok abbéli félelmét, hogy az szétzúzhatja a formálódó arab egységet. Ezen felbuzdulva az arab társadalmak a palesztinok felé fordultak, és a számukra nyújtott támogatásuk a „politikai célú társadalmi mobilizáció egyik első iskolapéldája, amelyet egy állam a határain túl biztosított”. (Barnett 1998: 67) Izrael megalakulásával a palesztinok és a zsidó emigránsok konfliktusa állami szintre helyeződött, és további, államok közötti háborúk kirobbantójává vált.11
A közel-keleti RSC rendkívül bonyolult képet mutat: 18 állam és a Palesztin Nemzeti Hatóság alkotja.12 Az államok nagy számából, a földrajzi adottságokból és különbségekből fakadóan Buzanék további három szubkomplexumra osztották a közel-keleti regionális biztonsági szuperkomplexumot: a Levantei, az Öböl menti és a Maghreb szubkomplexumra.
11 Arab-izraeli háborúk: 1948-1949, 1956, 1967, 1969-1970, 1973, 1982, 2006; palesztin (Hamász)- izraeli háborúk: 2008-2009, 2012.
12 Marokkó, Algéria, Tunézia, Líbia, Egyiptom, Izrael, Libanon, Jordánia, Szíria, Irak, Irán, Szaúd- Arábia, Omán, Jemen, Katar, Egyesült Arab Emírségek, Bahrein és Kuvait.
2. sz. ábra: A közel-keleti regionális biztonsági komplexum szubkomplexumai Forrás: Buzan - Wæver 2003: 189
A régión belül az arab nacionalizmus a valláson, a politikán belül is rivalizálást generált, egyrészt az arab világ vezetéséért, másrészt pedig az iszlám interpretálásában fennálló különbségekben, ezenkívül versengés folyik területért, vízért, valamint ideológiai okból, törzsi érdekből. A régió konfliktusait nem lehet általánosan jellemezni, erre a biztonsági interdependencia regionális formái adnak támpontot.
Az első és egyben a legfontosabb konfliktus a levantei szubkomplexumban található, ami az izraeliek és az arabok/palesztinok között zajlik. A konfliktus középpontba helyezte, felerősítette és bizonyos mértékig meg is határozta az arab nacionalizmust, ezzel megteremtve az összetartozást, ami elengedhetetlen feltétele az RSC létrejöttének. A levantei szubkomplexumban Izrael és közvetlen szomszédjai, állami és nem állami szereplők -Hamász, Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ, Palestine Liberation Organization - PLO), Hezbollah - találhatók, ugyanakkor valamennyi arab állam bekapcsolódott bizonyos mértékig a konfliktusba, ha csupán a retorika szintjén is. A háborúk szintén hatást gyakoroltak az arabközi politikára, főként Egyiptom megítélésére.
Amikor a levantei regionális biztonsági szubkomplexumról beszélünk, célszerűnek tartom főként a palesztin-izraeli konfliktusra összpontosítani, az arab
izraeli ellentétenbelül. Egyrészt azért, mert a dinamikája nemcsak a levantei szubkomplexumra van hatással, hanem a közel-keleti regionális biztonsági komplexuméra is, sőt időnként a globális napirendet szintén uralja. Az Izrael megalakulását (1948) követő három-négy évtizedben arab-izraeli konfliktusról beszélhetünk, amely a regionális biztonsági komplexumban zajlott, és a sajátos palesztin identitás tudatosodása is ekkor kezdődött. Az 1990-es években elinduló madridi/oslói békefolyamattól datálható a szó szoros értelmében vett palesztin
izraeli konfliktus, ekkor a dinamikája a regionális komplexumból „visszahúzódott” a levantei szubkomplexumba, ugyanakkor megőrizte a regionális és globális napirendre gyakorolt jelentős hatását.
Az arab országok az Izrael-ellenességet az arab propaganda, a palesztin kérdés terítéken tartását pedig a belpolitika eszközének tartották. A palesztinok melletti arab közvélemény fókuszában elsősorban a palesztin menekültkérdés állt. A konfliktus szereplőinek körében elmozdulás figyelhető meg: napjainkra a PFSZ mint politikai mozgalom eltűnt, politikai szerepét a Palesztin Nemzeti Hatóság vette át. Izrael politikája eltolódott az unilateralizmus felé. Egyiptom - mint a konfliktus rendezésében aktív szerepet vállaló regionális hatalom - egyrészt a saját biztonságának fenntartásában és korábban kivívott presztízsének visszaszerzésében érdekelt. Az immár évek óta húzódó szíriai polgárháború a vallási identitások (szunnita, síita és keresztény) szerepét előtérbe helyezi.
A második, az Öböl menti szubkomplexum a britek térségből való kivonulását követően (1971) alakult ki. Az ezt követő hatalmi rivalizálással szemben egyfajta védekezésként létrejött Öböl Menti Együttműködési Tanács (Gulf Cooperation Council - GCC) szubregionális stratégiai partnerségnek tekinthető.A közelmúltban Irán és Szaúd-Arábia központi rivalizálása jellemzi a szubkomplexum helyzetét, kisebb konfliktusként jelentkezett a Szaúd-Arábia és Jemen közötti ellentét, illetve a közelmúltban a szaúdi-katari rivalizálás.13
A harmadik, a Maghreb szubkomplexum az előző kettőnél sokkal ritkábban kerül a nemzetközi politika napirendjére (ez alól kivételt képez az „arab tavasz”
eseményei során a NATO líbiai beavatkozása). Országait inkább belső biztonsági
13 A GCC tagjai Szaúd-Arábia, Kuvait, Bahrein, Katar, Egyesült Arab Emirátusok és Omán. Irak és Irán ellenében hozták létre az Öböl menti államok, mivel a két ország biztonsági kihívást jelentett számukra, és az együttműködésben vélték megtalálni a kiutat.
kihívásaik kötötték/kötik le, és elsősorban a gazdasági kapcsolataik mélyítésére törekszenek az EU-val. Az arab-izraeli konfliktusban marginális szerepet játszottak (kivéve Marokkót, amely nyitott Izrael felé), a második Öböl-háborúban pedig többé-kevésbé semlegesek maradtak. A fő konfliktust Nyugat-Szahara marokkói elfoglalása jelentette, amely 1975-1982 között zajlott, Líbia és Csád bevonásával.
A szubkomplexumok államainak interakciói egymás konfliktusaiban azt bizonyítják, hogy a szubkomplexumok nem tekinthetők teljesen önálló egységeknek.
A Maghreb államok részesei az arab-izraeli vitának és az Öböl menti konfliktusnak is. Líbia politikai megnyilvánulásai Izrael-ellenességéről tanúskodtak és barátságos viszonyt ápolt az Öböl radikális hatalmaival. Tunézia évekig adott otthont a PFSZ- nek; Marokkó katonai segítséget nyújtott az Öböl menti államoknak; Egyiptom segélyekkel látta el Algériát a Franciaország ellen vívott háborújában. Az Öböl menti államok dollármilliókkal támogatják a palesztinokat az Izrael elleni konfliktusukban.
Szíria egyik legnagyobb ellensége Izraelnek és Iraknak, de ha Izraelről van szó, akkor Irakkal együtt közös álláspontot képvisel.
Ahogy a szubkomplexumok interakciókat képeznek egymással, úgy egyes regionális biztonsági komplexumok között is léteznek kapcsolatok. A közel-keleti és a dél-ázsiai regionális biztonsági komplexumok esetében India és Izrael
„összefogása” a pakisztáni „iszlám” bomba ellen valósult meg - igaz, csupán a retorika szintjén.
A közel-keleti országok közötti megállapodások bilaterális vagy multilaterális módon jönnek létre, általában informális és ad hoc jelleggel, sokkal kevésbé dominálnak a regionális intézményekre jellemző működési elvek. (Fawcett - Hurrell 1995) Valószínűsíthető, hogy éppen emiatt jellemző a térségre a regionális intézmények alacsony száma.
Bassam Tibi azt a feltevést elemzi könyvében, hogy a Közel-Keleten az európai államforma „sosem lesz képes létrehozni stabil belső alapokat”. (Tibi 1993:
181) Azzal támasztja alá az állítását, hogy számtalan polgárháború, a pánarab és pán- iszlám ideológiák a nemzetállam létrehozása elleni törekvéseknek bizonyulnak. A dekolonizáció után az arab államok szinte mindegyikében fennmaradt a korábbi állami struktúra, a nem állami szereplők (pl. palesztin és kurd szervezetek) regionális és globális szinten is jelentősebb szerepet játszottak, mint a biztonságra hatást gyakorló aktorok.
